2015. április 22.

Ige: Az Úr örökkévaló kegyelméről.

 „És az ő irgalmassága nemzetségről nemzetségre, és nemzedékről nemzedékre száll, és marad azokon, akik őt tisztelik*(Luk. 1,50)

*Mária a Dávid által kijelentett igazságokat vallja meg: „Mert amilyen magas az ég a földtől, olyan nagy az ő kegyelme, és szeretete az őt tisztelők iránt” Amilyen könyörülő, és irgalmas az atya a fiakhoz, olyan könyörülő, és irgalmas az Úr az őt tisztelők iránt”. „Mert az Úr kegyelme öröktől fogva való és örökkévaló az őt tisztelőkön, és az ő igazsága a fiaknak fiain.

(Más fordítás: De az ÚR szeretete mindörökké az istenfélőkkel van, és igazsága még az unokáikkal is (Zsolt. 103,11.13.17)

„Mert nap és paizs az Úr Isten; kegyelmet és dicsőséget ád az Úr nem vonja meg a jót, a javait azoktól, akik ártatlanul, és feddhetetlenül élnek. Seregeknek Ura! Boldog ember az, aki bízik benned” (Zsolt. 84,12-13)

Mert megígérte az Úr, hogy: „De irgalmasságot cselekszem ezeriziglen azokkal, akik engem szeretnek, és az én parancsolatimat megtartják(2 Móz. 20,6).



Kelj fel, mert végleg győzött az Úr!

A mi Urunk mindenütt jelenvaló Isten.

Ezért nem kell félnünk, bármilyen körülmények közé kerülünk, és bármilyen gondok, problémák vesznek körül. Mert az Úr mindenütt ott van velünk, és Ő átvisz mindenen, sőt győztessé tesz!


 Ezért szól így Dávid Istenhez: „Hova menjek Szellemed elől? Orcád elől hova fussak? Ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak hazájában feküdnék le, te ott is ott vagy. Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó végén laknék, kezed ott is elérne, jobbod megragadna engem” (Zsolt. 139,7-10)


Az Úr szava:

Akik téged bántanak, azoknak azt mondja az Úr:

„Az lesz vesztük, ahogy veled bántak”

(2 Mózes 18,11)


Spurgeon: Méltóvá leszel a dicsőségre

Kegyelmet és dicsőséget ad az Isten" (Zsolt 84,12)

Éppen a kegyelemre van most szükségünk; ez el is érhető mindenki számára. Mit kaphatnánk meg könnyebben, mint a kegyelmet, ami ajándék! Ma megtartó, megerősítő, megszentelő és megelégítő kegyelmet nyerünk. Mostanáig Urunk mindennap megadta kegyelmét, a jövőben is számíthatunk irgalmára, és ez nekünk elég. Ha idáig csak kevés kegyelmet nyertünk, annak oka nyilván bennünk van, mert az Úr ezt készségesen és bőven adja. Kérjünk tőle annyi kegyelmet, amennyit csak akarunk, nem kell félnünk Isten nem utasít el. Sőt, bőségesen és szemrehányás nélkül adja azt.

Aranyat esetleg nem ad az Úr, de kegyelmet igen. Talán nem juttat nyereséghez, de adja kegyelmét. Szinte bizonyos, hogy megpróbáltatást is küld ránk, de kapunk elegendő kegyelmet is, hogy azt elhordozhassuk. Lehet, hogy munkára és szenvedésre hív, de elhívásával együtt érkezik a szükséges kegyelem is.

Milyen nagyszerű az és" ebben az igeversben - ... és dicsőséget". Most még nincs szükségünk a dicsőségre, és nem is vagyunk méltók rá, de megkapjuk, amikor eljön az ideje. Miután megettük a kegyelem kenyerét, megihatjuk a dicsőség borát.

Át kell mennünk a szentélyen - ami a kegyelem -, hogy elérkezzünk a Szentek Szentjébe - ami a dicsőség.

Ez a két szó és dicsőséget" elegendő kell legyen ahhoz, hogy örömünkben máris dicséretet énekeljünk. Még egy kis idő - és azután az örök dicsőségben lesz részünk!

C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c. könyvéből


http://keresztenydalok.hu/ahitatok

Rick Warren: Az irigység megnyomorít

“ …a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.” (1. Kor. 13:4b)

Játszottál már valaha „Ki a király a hegyen” játékot? Biztosan ismered: csak egyetlen egy embernek van hely a csúcson, és ha eléred azt, te leszel a Király a Hegyen! Irigykedünk arra az emberre, aki a csúcson van, de ha mi érünk fel oda, akkor szeretünk másokat is iriggyé tenni emiatt.

Felnőttként, továbbra is játsszuk ezt a játékot, csak kicsivel finomabban. "Hé, ide nézzetek! Láttátok, milyen autót vezetek? Nézd, milyen ékszerem van! Az én gyerekeim okosabbak! Nézd csak az új hitelkártyám színét!"

Az igazság azonban az, hogy az irigység megnyomorít. Az irigység általában a bizonytalanság kifejezése. Alsóbbrendűnek érezzük magunkat, ezért irigykedünk.

Amikor ötödikes voltam, kaptam egy új biciklit Karácsonyra, aminek széles kormánya és banán alakú ülése volt. Azt gondoltam, hogy nagyon menő vagyok. Roppant büszke voltam erre a biciklire egészen addig, amíg egy barátomékhoz hajtva felfedeztem, hogy neki bizony menőbb van. Az örömöm azonnal elszállt. Irigy lettem, amikor összehasonlítottam az enyémet az övével.

Ahogy most visszagondolok, rájövök, hogy az igazi probléma az alacsony önbecsülésem volt. Amikor alacsony az önbecsülésünk, mindig fenyegetve fogjuk magunkat érezni azoktól az emberektől, akik szebbek, divatosabbak, esetleg jobbak a körülményeik, iskolázottabbak, erősebb a kisugárzásuk - vagy jobb biciklijük van!

Senki nem immunis az irigységre és valószínűleg tapasztalatból is tudod, hogy igazán meg tud nyomorítani. Az irigység olyan a lelkednek, mint a rák a testednek. Elevenen felfal, ha nem veszed észre.

Az irigység azt is okozhatja, hogy megszállottá válunk a körülményeink megváltoztatásával kapcsolatban. Azt hisszük, hogy a megoldás a több pénz, tehát elkezdünk felhalmozni minél több pénzt. A probléma az, hogy ha eljutsz erre a szintre, akkor jön a következő probléma. Ha az irigység motivál, akkor ki fogsz égni, mert mindig ott lesz egy következő szint.

Mivel az irigység egy rejtett bűn, ezért hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy nem olyan rossz, mint a látványos bűnök. Pedig az irigység rendkívül romboló.
Leértékel másokat. Tönkreteszi a kapcsolatokat. Az irigység miatt kihagyod az örömteli élményeket, amit a közös esküvők, születések, előléptetések nyújtanak. Ahelyett, hogy irigyek lennénk, Isten azt szeretné, hogy örüljünk, amikor Ő megáld másokat. Ha megtanulsz mások sikerének örülni, sokkal több örömet fogsz megtapasztalni.

Ma miért tudsz köszönetet mondani Istennek azok közül, amid már van?

(Daily Hope by Rick Warren, 2012. 04. 17.)
            

http://napiremeny.blog.hu/2012/04/24/az_irigyseg_megnyomorit

Csodálatos...

Sören Kierkegaard: Az összehasonlítás.

„Az összehasonlítás a megelégedettség vége és az elégedetlenség kezdete”



A legnagyobb ajándék

„Élettel és szeretettel ajándékoztál meg, és gondviselésed őrizte lelkemet.”
Jób könyve 10:12

Életet adott neked, és már jóval azelőtt megálmodott veled valami különlegeset, mielőtt szüleid fejében elindult volna a vezérhangya. Életet adott neked, lehetőséget. Esélyt arra, hogy Ember legyél igazán. 

Sokszor annyira borúsan látod a hétköznapokat, olyan reménytelennek a hivatást, amit végzel, kibírhatatlannak a rokonságot és kilátástalannak a jövőt, hogy elfeledkezel arról, nem a magad akaratából jöttél erre a világra. Isten akart téged, ahogy engem is és mindannyiunkat. Isten akarta, hogy megszüless, Ő adta az életet és duplán kifizette az árát, ezért felelősséggel tartozol neki. 

Felelősséggel, hogy hogyan is éled meg a mindennapokat, mit veszel észre, és mennyit is adsz te magad bele. Felelősséggel azért, hogy meglátod-e a Gondviselés kezét, vagy mindent a véletlen művének, a szerencse forgásának ítélsz. 

Hát döntsd el ma, hogy végre kinyitod igazán a szemed! Döntsd el ma, hogy ezután más lesz, és élni fogsz igazán, tudatosan! Vedd észre a mindennap apró csodáit, a napfelkelte százszínű sugarait, melyeket Isten neked festett olyan gondosan. A családod, rokonaid gazdag sorát, hogy még élnek, még ott vannak körülötted, még van kit felhívni, még van kinek mesélni és kiönteni a szíved. 

Vedd észre azokat a körülményeket, melyek Isten gondviselését tükrözik: a tető a fejed fölött, a meleg víz, ami zubog a csapból, a két lábad, ami elvisz oda, ahova menned kell, a két karod, melyekkel átölelheted a melletted állót, az értelmed, hogy tudsz gondolkodni, dönteni, érezni, és talán mindezt szavakban is megfogalmazni. 

Vedd észre a munkád örömét, hogy alkothatsz, hatással lehetsz mások életére, még ha apró területen is. Hogy tehetsz valamit az „élhetőbb világért”. Vedd észre, hogy mindezt Ő adta neked azért, hogy élj velük, kamatoztasd, és a történet végén szeretettel nézhess Isten szemébe, mert gondviselésén keresztül megismerhetted az igazi arcát. 

http://reggelidicseret.blogspot.hu/2013/08/a-legnagyobb-ajandek.html


Kvint - Igen, a menny csodálatos!

A Tiszáninneni Református Egyházkerület Portálja - www.tirek.hu

A bűnbánat nem napokig, vagy hetekig tartó lelki gyakorlat, melyen minél hamarabb túl kell esni, hanem egy életre szóló kegyelem. (Spurgeon)

http://www.tirek.hu/tartalom/mutat/napiige/lista/



Horváth Margaretta


2015. április 21.

Ige: Azt kérem az Úrtól:

„Hogy járjatok, és éljetek méltóan az Úrhoz, teljes tetszésére, minden jó cselekedettel gyümölcsöt teremvén és növekedvén az Isten megismerésében*(Kol. 1,10)

*Az apostol így szól a hívőkhöz, mégpedig az efézusi szentekhez: „Kérlek tehát titeket én, aki fogoly vagyok az Úrért: éljetek méltón ahhoz az elhívatáshoz, amellyel elhívattatok. Teljes alázatossággal és szelídséggel, hosszútűréssel, elszenvedvén egymást Isten szerinti szeretetben. Igyekezvén megtartani a Szellem egységét a békességnek kötelében” (Eféz. 4,1-3)

A Filippiben élőknek is így beszél az apostol:  „Csakhogy a Krisztus evangéliumához méltóan viseljétek magatokat, hogy akár oda menvén és látván titeket, akár távol lévén, azt halljam dolgaitok felől, hogy megálltok egy szellemben, egy érzéssel, egy emberként viaskodván az evangélium hitéért. És meg nem félemlvén semmiben az ellenségek előtt: ami azoknak a veszedelem jele, néktek pedig az üdvösségé, és ez az Istentől van. Mert néktek adatott az a kegyelem a Krisztusért, nemcsak hogy higgyetek Őbenne, hanem hogy szenvedjetek is Őérette: Ugyanolyan tusakodástok lévén, amilyent láttatok én nálam, és most hallotok én felőlem” (Fil. 1,27-30)

 „Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság szellemei ellen, melyek a magasságban vannak” (Eféz. 6,12).



Kegyelmed jobb az életnél

Azt kérem imádságaimban:

„hogy a mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Szellemét, hogy megismerjétek őt” (Eféz. 1,15-17)


Morzsák az élet kenyeréből

Összegyűjtötte: Vida Sándor

Istennek ott is ezer útja van, ahol mi egyet sem találunk.




Victoria Osteen: A teljes képet nézed?

4,18 Nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók. (2 Korinthus)

Amikor az egyik barátnőm visszatért várva-várt vakációjáról, néhány másik barátunkkal együtt elmentünk egy étterembe, hogy megnézzük a fényképeket a csodálatos nyaralásról.

Ez régen, még a digitális kamerák megjelenése előtt volt. A barátnőm frissen hívatta elő a képeket, és még maga sem látta őket. Izgatottan mesélt, miközben körbeadtuk a gyönyörű felvételeket. Aztán hirtelen így szólt a barátnőm: „Ez szörnyű! Nem is tudtam, hogy így nézek ki!” Ezután, minden egyes fotón talált valami kivetnivalót önmagával kapcsolatban. Micsoda kontraszt! Pár perccel korábban olyan boldog és izgatott volt, de amint átállította a fókuszát csak a hibákat látta. Odalett az öröme, és nem tudta újra élni a csodálatos pillanatokat, amiket azokkal töltött, akik szeretik őt.

Vannak az életünkben olyan momentumok, amikor nehéz a teljes képet nézni, mert a rossz dolgokra koncentrálunk. Lehet, hogy olyan munkád van, amit nem szeretsz, vagy éppen a lakásodat próbálod eladni. Vagy egy kapcsolatod nem úgy alakult, mint azt vártad, vagy nagy veszteséget éltél meg. Ezek embert próbáló körülmények, de ha az örökkévalóság szempontjából a teljes képet nézzük, akkor ezek csak időleges, átmeneti dolgok. Rajtunk áll, hogy úgy döntünk, a nehézségekre fókuszálunk, vagy hátralépünk és a teljes képet nézzük.

Ne felejtsd el, az élet nem csak arról szól, amit látunk. Van a létünknek egy másik dimenziója – ez pedig az örökkévalóság. Az örökkévalóság párhuzamosan folyik a földi életünkkel. Nagyon tetszik, ahogy a zsoltáros fogalmaz: „Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem. Az Én segítségem az Úrtól van” (Zsoltárok 121:1 - Károli). Felemelte a tekintetét, mert tudta, ha a körülményeire koncentrál, akkor azok lehúzzák. Felnézett, mert tudta, hogy Isten többet tartogat a számára, mint ami itt a földi szféránkban látható. Ugyanez igaz ránk is; ha felemeljük a tekintetünket, és a teljes képet nézzük, akkor jobban tudjuk értékelni, amit Isten most cselekszik az életünkben, és amit még cselekedni fog.

Arra biztatlak, hogy lépj hátra, és életed teljes képét nézd, és a téged körülvevő áldásokat. Emlékezz a jó dolgokra, amiket Isten tett érted, és ne hagyd, hogy ennek az átmeneti létnek a tökéletlenségei elrabolják az örömödet, és az áldásaidat.

És biztos vagyok benne, hogy a barátnőm, ha 20 év múlva megnézi azokat a fotókat, ezt fogja mondani: „Hű de jól néztem ki!”

Ne várj húsz évet, azzal, hogy elkezdd értékelni azt, amid most van. Ma kezdd el látni a jó dolgokat az életedben. Ha a teljes képet nézed, akkor sokkal több szeretnivalót fogsz találni.

Victoria Osteen


Magyar fordítás: ahitatok.hu
Eszter Nehémiás


Mai Ige

„Mindig is azért valósultak meg álmok, mert az álmok megvalósítói nem voltak hajlandóak feladni.”


www.maiige.hu


Mai Ige

"Aminek a véghezvitele miatt aggódsz, arról Isten azt mondja, hogy az Ő ereje által végbe fog menni!"

www.maiige.hu


Él Az ÚR! - Csemeték és Pintér Béla

2015. április 20.

Efézusi levél 3. fejezet: Isten titka: Isten megjelent hústestben. (revidiált)

Eféz. 3,1 Ezért vagyok én, Pál, a Krisztusnak foglya ti érettetek, a pogányokért, azaz a nemzetekért*

*Az apostol bizonyságtétele elhívásáról, és feladatáról, és rabságáról: „Nekem, minden szent között a legkisebbnek adatott az a kegyelem, hogy a pogányoknak hirdessem a Krisztus mérhetetlen gazdagságát. Ezért vagyok én, Pál, a Krisztusnak foglya ti érettetek, a pogányokért, azaz nemzetekbeliekért; Ha ugyan hallottátok Isten kegyelmének rendelkezését, melyet nékem adott a ti érdeketekben; Ennek az Evangéliumnak lettem szolgájává az Isten kegyelmének ajándékából, amelyben hatalmának ereje által részesített engem. „… Aszerint a megbízatás szerint, amelyet Isten nekem a ti javatokra adott, hogy teljesen feltárjam előttetek az Isten igéjét” (Eféz. 3,8.1-2.7;Kol. 1,25)

„Kérlek azért titeket én, ki fogoly vagyok az Úrban, hogy éljetek úgy, mint illik, éljetek méltón elhívatásotokhoz, mellyel elhívattatok” (Eféz. 4,1)

Filemont így üdvözli az apostol:Pál, Krisztus Jézusnak foglya, és Timóteus, az atyafi, a testvér, Filemonnak, a mi szeretett testvérünknek és munkatársunknak” (Filem. 1,1)

Timóteust pedig így bátorítja: „Ne szégyelld hát a mi Urunkról szóló bizonyságtételt, se engem, az ő foglyát, hanem szenvedj velem együtt az evangéliumért, Isten ereje által” (2 Tim. 1,8).

Eféz. 3,2 Ha ugyan hallottátok, és ha tényleg megértettétek, és felfogtátok Isten kegyelmének rendelkezését, melyet nékem adott a ti érdeketekben, amelyben a ti javatokra részesültem*

*És így folytatja az apostol:Amaz örök eleve-elvégezése, vagyis az örök korokban előzetesen tett elhatározása szerint, amelyet megcselekedett, és megvalósított a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban” (Eféz. 3,11)

„Hogy kijelentse, kinyilatkoztassa, leleplezze az ő Fiát énbennem, hogy jó hírként, örömhírként hirdessem őt a pogányok vagyis a nemzetek között…” (Gal. 1,16).

Eféz. 3,3 Hogy tudniillik kijelentés, kinyilatkoztatás, a lepel lerántása útján ismertette meg velem a titkot, aszerint, amint az elébb, amint azt korábban megírám röviden,

Eféz. 3,4 Melynek olvasásából megérthetitek, hogy micsoda az én értelmem, hogy hogyan értem én, és milyen az én ismeretem a Krisztus titka felől. Hogy milyen betekintést nyertem, hogy micsoda belátást kaptam Krisztus titkába*

*Az apostol megvallása: „Mert én elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam…” (1Kor. 15,3)

„Mert én az Úrtól vettem, amit át is adtam néktek…” (1Kor. 11,23)

 Mert: „Nekünk pedig kinyilatkoztatta, kijelentette, feltárta, megjelentette, leleplezte, és nyilvánvalóvá tette Isten az Ő Szelleme által, mert a Szellem mindent megvizsgál, mindent átlát, kikutat, kifürkész még Isten mélységeit is.

[Más fordítás: Mert a bennünk élő Szellem mindent kutat, vizsgál, tanulmányoz, még Isten igazi lényegét is(1 Kor. 2,10)

És a Galatáknak szintén megírja, hogy: „Tudtotokra adom pedig atyámfiai, hogy az az evangélium, aza az örömhír, jó hír, melyet én hirdettem, nem ember szerint való, nem embertől származik. Mert én sem embertől vettem azt, sem nem tanítottak arra, hanem a Jézus Krisztus kijelentése, kinyilatkoztatása által, a Krisztus Jézus leleplezésén át jutottam hozzá (Gal. 1,11-12).   

Eféz. 3,5 Amely egyéb, vagyis a korábbi időkben, más nemzedékek idejében meg nem ismertettetett az emberek fiaival úgy, ahogy most kijelentetett, kinyilatkoztatott, felfedetett, lelepleztetett, az Ő szent, vagyis az Istennek, az Ő szolgálatának fenntartott, és a világtól elválasztott apostolainak, - az evangélium nagyköveteinek, csodatevő erőkkel meghatalmazottainak - és prófétáinak, az Isten nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személyeknek, a Szellem által:

Eféz. 3,6 Hogy tudniillik a pogányok, a nemzetekbeliek örököstársak és egyugyanazon test tagjai, mert egy testbe vannak szerkesztve, és részesei, azaz részestársai az ő ígéretének a Krisztus Jézusban az evangélium, a jó hír, az örömüzenet által*

*Így szólt Isten szava a prófétán keresztül: „És eljegyezlek téged magamnak örökre, és pedig igazsággal, azaz a megigazítás eldöntése, és könyörülettel, és kegyelemmel és irgalommal jegyezlek el. Eljegyezlek magamnak a hit ajándékával, és megismered az Urat. Mert bevetem vele a földet, és akit „Nincs irgalom”- nak hívnak, ahhoz irgalmas leszek, a „Nem népem”- nek ezt mondom: Népem vagy, ő pedig ezt mondja: Én Istenem!” (Hós. 2,18-19.22) 

Pál apostol a Rómabelieknek írott levelében idézi a próféciát, ezzel azt is kijelentve, hogy ez a Krisztus népének szól: „Amint Hóseásnál is mondja: Népemnek nevezem, amely nem volt az én népem, és szeretettnek azt, ami nem volt szeretett, és aki irgalmat nem talált, irgalmasságot találónak. És lészen, hogy azon a helyen, ahol ez mondatott nékik: Ti nem vagytok az én népem, ott az élő Isten fiainak fognak hívatni.” (Róm. 9,25-26)

Péter apostolon keresztül pedig kijelentést nyer a prófécia beteljesülése: „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.  Akik egykor nem az ő népe voltatok, most pedig Isten népe vagytok, akik számára nem volt irgalom, most pedig irgalomra találtatok” (1 Pét. 2,9-10)

És így valósult meg Isten szava, amely kijelenti, hogy: „De lesz még annyi Izráel fiainak a száma, mint a homok a tengerparton, amelyet nem lehet megmérni, sem megszámolni. Akkor ahelyett, hogy ezt mondanák nekik: Nem vagytok népem! - ezt mondják: Az élő Isten fiai vagytok!” (Hós. 1,10)

Ezért: „Nincs többé zsidó, sem görög, azaz: pogány; nincs rabszolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő; mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban. Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök” (Gal. 3,28-29)

Azért: „Mert hiszen egy Szellemben mi mindnyájan egy testté (szóma) = egy személlyé meríttettünk be, akár zsidók, akár görögök, azaz: pogányok, akár rabszolgák akár szabadok, és mindnyájan egy Szellemmel itattattunk meg, Mert valamennyiünket egy Szellem itatott át.  Ezért: „… nincs különbség és nincs megkülönböztetés zsidó meg görög azaz: pogány között; mert ugyanaz az Ura mindnyájunknak, aki kegyelemben gazdag mindenekhez, és bőkezű mindazokhoz akik Őt segítségül hívják”(1 Kor. 12,13; Róm. 10,12)

A Korintusbeliekhez pedig így szól az Úr: „Ti… Krisztusé vagytok, Krisztus pedig Istené” (1 Kor. 3,23)

És Pál apostol így folytatja: „Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök” (Gal. 3,29).

Eféz. 3,7 Amelynek szolgájává lettem az Isten kegyelmének ama ajándékából, mely adatott nékem az Ő hatalmának és erejének munkája, és működése szerint.

Eféz. 3,8 Nékem, minden szentek között a legeslegkisebbnek adatott és jutott osztályrészül ez a kegyelem, ez az ajándék, hogy a pogányoknak, vagyis a nemzetbelieknek örömüzenetül hirdessem a Krisztus végére mehetetlen, mérhetetlen, felfoghatatlan, kinyomozhatatlan, kifürkészhetetlen gazdagságát*

*És így folytatja az apostol: „Mert én ugyanis a legkisebb, legjelentéktelenebb vagyok az apostolok között, aki nem vagyok méltó, és nem vagyok érdemes arra, hogy apostolnak neveztessem, hogy apostolnak hívjanak, mert háborgattam, üldöztem az Isten kihívott gyülekezetét, az eklézsiát. De Isten kegyelme által vagyok az, ami vagyok. És az ő hozzám való, és nekem juttatott, belém árasztott kegyelme nem lőn hiábavaló, nem volt sikertelen, nem maradt bennem hatástalan, nem lett eredménytelen, tartalom nélküli, üres, semmit érő, vagy céltalan. Sőt többet munkálkodtam, és keményebben dolgoztam, és fáradoztam mindegyiküknél, és mint azok mindnyájan. De nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme” (1 Kor. 15,9-10)

„Ki előbb istenkáromló, rágalmazó, gyalázkodó, becsmérlő, szitkozódó, az övéit, üldöző és erőszakoskodó ember valék: de könyörült rajtam, és mégis irgalmat nyertem, mert tudatlanul cselekedtem hitetlenségben. Szerfelett megsokasodott pedig és bőségesen kiáradt rám a mi Urunknak kegyelme a Krisztus Jézusban való hittel és szeretettel. Igaz beszéd ez és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött e világra, hogy megtartsa, hogy üdvözítse a bűnösöket, akik közül első vagyok én. De azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus bennem, és rajtam mutassa meg legelőbb a teljes hosszútűrését, végtelen türelmét példa gyanánt azoknak, akik majd hisznek Őbenne, és így az örök életre jutnak(1 Tim. 1,13-16)

Mert az Úr Jézus az: „Aki által nyertük, kaptuk, és vettük a kegyelmet és az apostolságot, az apostoli küldetést, megbízást a hitben való engedelmességnek okáért. Hogy a hitnek minden nemzet meghódoljon, hogy minden pogányok, vagyis minden nép, és nemzet között munkálkodjunk az ő neve dicsőségére (Róm. 1,5)

„… Aszerint a megbízatás szerint, amelyet Isten nekem a ti javatokra adott, hogy teljesen feltárjam előttetek az Isten igéjét” (Kol. 1,25).

Eféz. 3,9 És hogy megvilágosítsam mindeneknek, hogy miképpen rendelkezett Isten ama titok felől, amely elrejtetett vala örök időktől-világkorszakoktól fogva az Istenben, aki mindeneket teremtett a Jézus Krisztus által. [

Más fordításban: És felvilágosítsak minden embert, hogyan valósult meg ez a titok, amely kezdettől fogva el volt rejtve az Istenben, a mindenség Teremtőjében].

Eféz. 3,10 Azért, hogy megismertettessék, hogy kijelentse, ismertté tegye, értésére adja, tudomására hozza most a mennybeli fejedelemségekkel, és az égi helyeken lévő fennhatóságokkal, és hatalmasságokkal a kihívott gyülekezet, az eklézsia által az Istennek sokféle, és szerfölött sokrétű bölcsessége*

*És így folytatódik a kijelentés: „Tudniillik ama titkot, mely el vala rejtve ősidők, és világkorszakok, és nemzedékek, vagyis generációk óta az emberek elől, most pedig megjelentetett, kijelentetett, kinyilatkoztatott, nyilvánvalóvá tétetett, és láthatóvá vált az Ő szentjeinek. Akikkel az Isten meg akarta ismertetni, akiknek tudtára akarta adni azt, hogy milyen nagy a pogányok, vagyis a nemzetek között eme titok dicsőségének gazdagsága. Az tudniillik, hogy a Krisztus tibennetek] van, a dicsőségnek ama reménysége.

[Más fordításban: Velük, az Ő szentjeivel akarta ugyanis megismertetni az Isten, milyen fönséges gazdagságot rejt a pogányok, vagyis nemzetek számára ez a titok. Hogy miben áll e titoknak, dicső gazdagsága a nemzetek között: Krisztus bennetek, Ő a mi dicső reménységünk, Ő a megdicsőülés reménye]” (Kol. 1,26-27) .

És azért jelentetett ki: „hogy szívük felbátorodjék, összeforrva szeretetben, és eljussanak a teljes bizonyossághoz vezető ismeret egész gazdagságára: az Isten titkának, Krisztusnak ismeretére. Benne van a bölcsesség és ismeret minden kincse elrejtve” (Kol. 2,2-3)

 Hatalmas titok ez, hogy: „... Isten megjelent hústestben...” (1 Tim. 3,16).  

És most már: „...a Krisztus ti bennetek van...” (Kol. 1,27)

Erről a titokról már Dávid is prófétált „...a király ellenségeinek szívében” (Zsolt. 45,6)  

És folytatódik a kijelentés: „Mert úgy tetszett neki, hogy megismertetvén velünk az Ő akaratának titkát az Ő jó kedve, az Ő jóságos tetszése szerint, melyet eleve elhatározott, és elrendelt magában, és amelyet kijelentett Őbenne, az idők, a korszakok teljességének rendjére, a befejezettség, és tökéletesség megvalósítására vonatkozóan. Hogy ismét egybeszerkeszt, egységbe foglal, összefog, és megújít magának mindeneket, vagyis hogy újra egyesíti a mindenséget a Krisztusban, mint Főben, mind, amelyek a mennyekben vannak, mind, amelyek e földön vannak / élnek / Őbenne egyesüljön, akiben vettük és nyertük el az örökséget, előre elrendelve, az Ő elhatározásának, szándékának, és végzésének megfelelően. És ahogyan erre a többi embertől eleve különválasztott minket az, aki mindent az ő akaratának tanácsából cselekszik, aki mindent az ő szabad elhatározása szerint tesz, és aki a tőle akart terv szerint munkásságával a mindenséget áthatja, és működésben tartja. S azon munkálkodik, hogy legyünk mi magasztalására az Ő dicsőségének, szolgáljunk hát felsége dicsőségére, akik előre, reménykedtünk a Krisztusban”

 [Más fordítás: Mi, akik már korábban is Krisztusba vetettük elváró reményünket] (Eféz. 1,9-12)

De amíg hústest szerint élünk, addig azt mondja az apostol: „Hozzátok azonban, testvérek, atyámfiai nem szólhattam, és nem beszélhettem úgy, mint szellemi emberekhez, hanem csak, mint hústestiekhez, mint akik még nem nőttetek fel Krisztusban, akik még kisdedek, gyermekek, kiskorúak vagytok(1 Kor. 3,1)

„A tökéletesek, akik érettek, bevégzettek, teljességre jutottak között azonban mi is bölcsességet szólunk, és hirdetünk. De nem e világnak, nem ennek a kornak - világkorszaknak - sem e világ múlandó fejedelmeinek, azaz nem e világkorszak vezetőiét, akik elpusztulnak, kik eltöröltetnek, és megsemmisülnek bölcsességét, miknek hatása elvész. Hanem Isten titkos, és titokzatos bölcsességét szóljuk, azt az elrejtett bölcsességet, amelyet az Isten öröktől fogva, már a világkorszakok előtt elrendelt külön a mi dicsőségünkre” (1 Kor. 2,6-7).

Eféz. 3,11 Amaz örök eleve-elvégezés, vagyis az örök korokban előzetesen tett elhatározása, és szándéka szerint, amelyet megvalósított a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban*

*És így folytatja az apostol: Aszerint, amint magának kiválasztott, kiválogatott minket Őbenne a világ teremtetése, és a világalap levetése / Isten színe elől való elvetése / előtt, hogy legyünk mi szentek és feddhetetlenek hibátlanok, kifogástalanok, szeplő és fogyatékosság nélküliek, támadhatatlanok, teljesen épek Őelőtte, Isten szerinti szeretetben. Eleve elhatározván és eldöntve kiszemelt, hogy minket a maga fiaivá fogad, és egy fiú helyére helyez Jézus Krisztus által, az Ő akaratának jó kedve szerint”

[Más fordítás: Szeretetéből indítva azonban már eleve kiszemelt, és különválasztott, minket a maga számára a Krisztus Jézusban avégre, hogy fiaivá tegyen, ahogyan ezt akarata, és jóságos tetszése is helyeselte] (Eféz. 1,4-5)

Eféz. 3,12 Akiben van a mi bátorságunk szabadon, és bizodalommal való menetelünk, és biztonságos utunk Istenhez az Őbenne való hit által*

* „Mert Őáltala van menetelünk, és szabad utunk mindkettőnknek egy Szellemben az Atyához(Eféz. 2,18)

Az Úr Jézus kijelentése: „... Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam” (Ján. 14,6).

Az apostolon keresztül megerősíttetik a kijelentés: „Aki által van a menetelünk is, mert megnyílt számunkra az út, és szabadon járulhatunk hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben most állunk, vagyunk, és élünk. És ujjongva dicsekedünk az Isten fiai dicsőségének reménységében.

 [Más fordítás: És dicsekszünk a reménységgel, hogy az isteni dicsőség részesei lehetünk]” (Róm. 5,2)

Hát: „Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, trónjához, hogy irgalmasságot nyerjünk, és kegyelmet találjunk, alkalmas időben való segítségül, amikor segítségre van szükségünk” (Zsid. 4,16)

Ezért hát: „Járuljunk azért oda hozzá igaz szívvel, hitnek teljességével, mint akiknek szívük tiszta, vagyis megtisztult a gonosz lelkiismerettől, azaz: szellemi együttészleléstől. És egész lényük meg van mosva tiszta vízzel. Tartsuk meg a reménységnek vallását tántoríthatatlanul, és a reménység hitvallásához szilárdan ragaszkodjunk, mert hű az, aki ígéretet tett” (Zsid. 10,22-23).

Eféz. 3,13 Azért kérlek, hogy ne csüggedjetek, ne veszítsétek el bátorságotokat, ne gyengítsenek el az én tiérettetek való nyomorúságaim, az elszenvedett megpróbáltatásaim, szorongattatásom, és az üldözésem miatt, amelyek néktek dicsőségetekre szolgálnak*

*Így figyelmezteti a Szent Szellem a minden korban élő hívőket: „Hogy senki meg ne tántorodjék ama szorongattatások között, a mostani megpróbáltatásokban; mert ti magatok tudjátok, hogy mi arra rendeltettünk. Mert mikor közöttetek valánk, amikor nálatok voltunk is, már előre megmondtuk néktek, hogy szorongattatásnak leszünk kitéve, hogy üldözni fognak minket; amint tapasztaltátok, és meg is történt” (1 Thess. 3,3-4)

„De mindazok is, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, szintén üldöztetni fognak” (2 Tim. 3,12)

 Az Úr Jézus előre figyelmezteti az Övéit: „Emlékezzetek meg ama beszédekről, azokról az igékről, amelyeket én mondtam néktek: Nem nagyobb a szolga az ő uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldöznek majd; ha az én beszédemet, az én igéimet megtartották, a tiéteket is megtartják majd. De mindezt az én nevemért cselekszik veletek, mivelhogy nem ismerik azt, aki küldött engem” (Ján. 15,20-21).

Eféz. 3,14 Ez okáért meghajtom térdeimet az Atya előtt, a mi Urunk Jézus Krisztus előtt,

Eféz. 3,15 Akiről neveztetik, és akitől nevét nyerte minden nemzetség, azaz a leszármazottak összessége, mennyen és földön*

*Pál apostol idézi a próféciát: „Mert meg van írva: Élek én, mond az Úr, mert nékem hajol meg minden térd, és minden nyelv Istent magasztalja. [Más fordításban: „Ezt mondja az Írás: Amint igaz, hogy élek - mondja az Úr -, előttem meghajlik minden térd, s minden nyelv nyíltan vallást tesz az Istenről]” (Róm. 14,11)

Mert így szólt Jehova: „Rám figyeljetek a föld legvégéről is, és megszabadultok, mert én vagyok az Isten, nincs más! Magamra esküdtem, igazság jött ki számon, szavam megmásíthatatlan: Előttem hajol meg minden térd, rám esküszik minden nyelv. Csak az Úrban van, így szólnak felőlem, minden igazság és erő, Ő hozzá mennek, és megszégyenülnek mindazok, akik gyűlölték őt. Az Úrban igazul meg és dicsekszik Izráelnek egész magva!” (Ésa. 45,22-25)

Az apostol pedig vallást tesz arról, hogy kiben igazulunk meg: „Tudván azt, hogy az ember nem igazul meg a törvény cselekedeteiből, hanem a Jézus Krisztusban való hit által, mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hitből és nem a törvény cselekedeteiből; Mivel a törvény cselekedeteiből nem igazul meg egy hústest sem” (Gal. 2,16)

És arról a NÉV-ről, amely előtt meghajol  minden térd: „Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére” (Fil. 2,10-11).

Eféz. 3,16 Hogy adja meg néktek az Ő dicsősége gazdagságáért, hogy hatalmasan megerősödjetek az Ő Szelleme által a belső emberben;

[Más fordítás: És kérem, adja meg nektek, hogy dicső gazdagságának mértékében belső emberetek úgy elhatalmasodjék, hogy ti az Isten Szellemén át uralomra juthassatok].

Eféz. 3,17 Hogy állandóan ott lakozzék Krisztus hit által a ti szívetekben*

*Hogy velem együtt megvallhassátok, hogy:Krisztussal együtt megfeszíttettem, azaz oszlopra szegeztettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most hústestben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta, és feláldozta érettem(Gal. 2,20)

Az Úr Jézus kijelentése: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: Aki énbennem marad, én pedig őbenne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek. Ha valaki nem marad énbennem, kivettetik, mint a lemetszett szőlővessző, és megszárad; és egybe gyűjtik ezeket és a tűzre vetik, és megégnek, mert elégetik(Ján. 15,5-6)

 És Pál apostolon keresztül így szól az Úr: „…Akiben pedig nincs a Krisztus Szelleme, az nem az övé.

[Más fordítás: Ha pedig valaki a Krisztus Szellemét nem birtokolja az nem is az Övé].

Hogyha pedig Krisztus bennetek van, jóllehet a test, azaz egész lényetek halandó a bűn miatt, azaz a céltévesztés következtében, a szellem azonban örökélet, vagyis természetfeletti életet ad megigazultság által]” (Róm 8,9-10).

Eféz. 3,18 Az Isten szerinti szeretetben meggyökerezvén, szilárddá, stabillá válva, gyökeret verve, és gyökereivel szilárdan a talajba kapaszkodva, és azokon keresztül táplálkozva, és így alapot véve, azért hogy megérthessétek és képesek legyetek felfogni minden szentekkel együtt, mi a szélessége és hosszúsága és mélysége és magassága* az Isten jóvoltának.

[Más fordításban:Hogy az összes szentekkel együtt erőt nyerjetek annak felfogására, hogy a szeretetben mennyi a szélesség, hosszúság, magasság és mélység]**

*A görög szövegben „Mennyi a szélessége, hosszúsága, magassága és mélysége…”: ezt a négyirányú kiterjedést a mondat egyenlőnek, egyenlően végtelennek tekinti: ez a négyirányú, kockaszerű kiterjedés a tökéletesség kifejezője.

**Jóbhoz így szól az Úr:Az Isten mélységét elérheted-é, avagy a Mindenhatónak tökéletességére eljuthatsz-é? Magasabb az égnél: mit teszel tehát? Mélyebb az a holtak hazájánál; hogy ismerheted meg, mit tudhatsz róla? Hosszabb annak mértéke és terjedelme a földnél, és szélesebb a tengernél” (Jób. 11,7-9).

Eféz. 3,19 És megismerjétek a Krisztusnak minden ismeretet felülhaladó szeretetét, hogy ekképpen beteljesedjetek az Istennek egész teljességéig* mert így teltek be az Isten egész teljességével**

*Teljessége (pléróma): ami telve van valamivel; teljesség, tökéletes beteljesedés. / vagyis: az egyház, az eklézsia az a „hely” amelyet teljesen betölt Isten valósága /.

**Azért: „Mert Őbenne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg (szóma): az Ő lényében. És ti Őbenne vagytok beteljesedve, aki feje minden fejedelemségnek, kormányzatnak és hatalmasságnak, és hatalomnak

[Más fordítás: Mert testileg (szóma): az Ő lényében lakozik minden, ami az istenséget betölti, és benne lettetek ennek a teljességnek részesei, és titeket Ő tölt meg]. (Kol. 2,9-10)

Eféz. 3,20 Annak pedig, aki véghetetlen bőséggel mindeneket megcselekedhetik, mert hatalma van és képes rá, feljebb, sőt azon felül is hogysem mint kérjük vagy elgondoljuk, - vagy amit mi kérünk vagy megértünk, - a mibennünk munkálkodó erő, a bennünk ható hatalma szerint,

Eféz. 3,21 Annak légyen dicsőség a kihívottak közösségében, az eklézsiában, - a Krisztus Jézusban - nemzedékről nemzedékre, minden nemzedéken át örökkön örökké. Ámen!


Hozzád kiáltok Uram!

Vida Sándor: A szeretet.

A szeretet úgy szórja sugarait, mint a Nap. Nem válogat, hogy kire süt.


Dicsérjük az Urat hűségéért!

 „Dicsérjétek az Urat (dicsőítsétek) mind, ti pogányok (mind, ti népek); magasztalják őt mind a népek (nemzetek)! Mert nagy az ő kegyelmessége mi hozzánk, és az Úrnak igazsága megmarad örökké. Dicsérjétek az Urat (Más fordítás: Mert nagy az ő szeretete irántunk, az ÚR hűsége örökké tart. Dicsérjétek az URat)!” (Zsolt. 117,1-2).


Max Lucado: Mennyei Atyád képes

Ha egyszer Isten az Atyánk, és problémánk akad, mit tegyünk? A Biblia elmondja nekünk pontosan.

Túl nagy a problémád? Az Efezusi 3:20 ezt mondja: „A bennünk működő ereje által Isten mérhetetlenül többet tud tenni, mint amire kérjük, vagy amit el tudunk képzelni” (Egyszerű fordítás).

Túl nagy a szükséged? A 2 Korinthus 9:8 emlékeztet minket, hogy „(Isten) szívesen rátok zúdítja minden kegyelmét, és eláraszt jóságával. Annyira meg tud áldani benneteket, hogy minden körülmények között mindent megkapjatok, amire csak szükségetek van. Sőt még azon felül is, hogy adakozhassatok…” (Egyszerű Fordítás).

Túl nagy a kísértés? A Zsidók 2:18-ban ezt olvassuk: „Jézus megtapasztalt minden kísértést és szenvedést. Ezért most valóban tud segíteni azoknak, akiket kísértések tesznek próbára” (Egyszerű fordítás).

Ijesztőnek tűnik a jövő? A Júdás 24-25 ezzel bátorít minket: „Isten meg tud őrizni benneteket az elbukástól, és képes benneteket hibátlanul maga elé állítani a dicsőségben. Micsoda öröm lesz ez mindannyiunk számára! Ő az egyetlen Isten, és egyedül Ő tud megmenteni bennünket” (Egyszerű Fordítás).

Tedd ezeket a verseket a napi „étrended” részévé. Isten képes beteljesíteni, gondoskodni, segíteni, megmenteni, megtartani, megfékezni. Képes megtenni mindazt, amit te nem tudsz. Bátran menj Hozzá.

Max Lucado

Magyar fordítás: ahitatok.hu


http://www.ahitatok.hu/max-lucado/256-mennyei-atyad-kepes.html

Elgos - Ragyogjon (videoklip)

Pásztor Chris: A Hit Szemei


Krisztus Nagykovetsege Gyulekezet

Az Úr azonban monda Sámuelnek: Ne nézd az ő külsőjét, se termetének nagyságát, mert megvetettem őt. Mert az Úr nem azt nézi, amit az ember; mert az ember azt nézi, ami szeme előtt van, de az Úr azt nézi,mi a szívben van
(1 Sámuel 16:7).

A Mózes 1. könyve 15:5 ben Isten azt mondta Ábrahámnak,“Tekints fel az
égre, és számláld meg a csillagokat, ha azokat megszámlálhatod; és monda nékie: Így lészen a te magod.”

Figyeld meg, Isten mennyire konkrétan tudta,hogy Ábrahám hova nézzen. Nem azt mondta neki, hogy “nézd az eget” vagy “nézz körbe”; azt mondta, “figyeld a csillagokat, és nézd, hogy össze tudod e számolni azokat”

Minden alkalommal, amikor Isten azt mondja neked, hogy figyelj, azt is megmondja, hogy mit nézz, és általában azt szeretné, hogy a hited szemeivel nézz

Nem számít, hogy az emberek hogyan látnak téged; az számít, hogy te
milyennek látod magad: az észrevételeid és a véleményed, amiket magadról alkotsz, azon alapulva, amit az Ige mond rólad. Lásd “magad” Isten szemével és nézd meg az életet, amit élsz! Ne fizikai szemszögből figyeld a dolgokat, és vond le a következtetést, az érzéki észleléseid alapján. Isten nem szeretné, hogy így élj. Szeretné, ha a szellemedből látnál, és helyes ítéleteket hoznál.

Az életedben Isten dicsősége és a természetfeletti fizikai kinyilatkoztatása előtt először az kell, hogy magadba nézz. Ha egyszer már látod azt a hited szemével, akkor a tiéd. De először belül kell annak meglennie. Például, amikor Isten azt mondja neked, “Megadom a kérésedet”, többé ne a körülötted lévő helyzetre tekints; lásd és fogadd be azt először a szellemedbe.

Lásd és fogadd el a jólétedet, az egészségedet, a békédet, fejlődésedet, a
sikeredet, a szabadulásodat és a barátaid, családtagjaid üdvösségét. Valld meg a száddal, hogy ezeket már láttad legbelül, nem azért mert így megtörténtek, hanem azért, mert tisztában vagy vele, hogy ezek már léteznek a szellemi birodalomban.

Ha gyümölcsözően szeretnél járni az Úrral, meg kell tanulnod látni és
befogadni a szellemeddel, és megtartani az összpontosítást az Igére.

IMA
Drága Atyám, köszönöm, hogy megvilágosítottad a szellemem szemeit az Igéden át, hogy lássak és befogadjak minden jót,  melyet Krisztusban elérhetővé tettél számomra. Az örökségem valóságában járok Krisztusban, a Jézus Nevében. Ámen



krisztus.eu

Rész vagy egész?


krisztus.eu

Amikor az fizet, akinek tartoznak...


Pintér Béla: Aki végig megy (with lyrics)