Ige: Maradj hitben, akkor is, ha tombol szélvihar

 „Azután monda nékik az Úr Jézus azon a napon alkonyatkor, amint este lőn: Menjünk, evezzünk át a túlsó partra.

Elbocsátván azért a sokaságot, a tömeget, elvivék őt úgy amint a hajóban, vagyis a bárkában vala; de más hajók is valának vele, több bárka kísérte őket.

Akkor nagy szélvihar támada, a hullámok pedig becsapnak vala a hajóba, annyira, hogy már-már megtelék.

Ő pedig a hajó hátulsó részében a fejaljon aluszik vala. És fölkelték őt és mondának néki: Mester, nem törődöl vele, hogy elveszünk, hogy elpusztulunk?

És felkelvén megdorgálá a szelet, és monda a tengernek: Hallgass, némulj el! És erre elállt a szél, a vihar, és lőn nagy csendesség, és teljes szélcsend lett.

És monda nékik: Miért vagytok ily félénkek, miért féltek ennyire? Hogy van, hogy nincsen hitetek. Még mindig nem hisztek?

És megfélemlének nagy félelemmel, és ezt mondják vala egymásnak: Kicsoda hát ez, hogy mind a szél, mind a tenger engednek, és engedelmeskednek néki?* (Márk. 4,35-41)

*Máté bizonyságtétele így hangzik: „Látván pedig Jézus a nagy sokaságot, a tömeget maga körül, parancsolá, hogy menjenek, és keljenek át a tó túlsó partjára^. És mikor a hajóra szállt vala, és beszállt a bárkába, követék őt az ő tanítványai. És ímé nagy háborgás lőn, és heves vihar nagy rengés támadt a tengeren, a tavon, annyira, hogy a hajót, vagy a bárkát már-már elborítják vala a hullámok; ő pedig aluszik, mert lepihent, és szunnyadott vala. És az ő tanítványai hozzámenvén, felébresztik őt, mondván: Urank, ments, és tarts meg minket; mert elveszünk, mert mindjárt elpusztulunk, meghalunk^” (Mát. 8,18.23-25).

Már Dávid így prófétál: „Szólott ugyanis és szélvészt támaszt, és szavára forgószél támadt, amely felduzzasztá a habokat, és fölemelték őket a hullámok. Az égig emelkednek, a fenékig süllyednek, majd a mélybe zuhantak; lelkük elolvadt az ínségben, kétségbeestek a veszedelemben. Szédülnek, imbolyogtak és tántorgának, mint a részeg, és minden bölcsességüknek esze vész vala, és bölcsességük egészen odalett. De az Úrhoz kiáltanak az ő szorultságukban, az ő nyomorúságukban, és sanyarúságukból kivezeti és kiszabadította őket szorult helyzetükből. Lecsendesítette, és megállítá a szélvészt, hogy csillapodjék, és megcsendesedtek a habok, elcsitultak a hullámok. És amikor azok elsimultak örülnek, hogy lecsillapodtak vala, és a kívánt kikötőbe vezette őket” (Zsolt. 107,25-30).

 „Serkenj fel! Miért alszol Uram?! Kelj, ébredj fel, ne vess, ne taszíts el minket végképp örökké!” (Zsolt. 7,7).

Hiszen Te vagy: „Aki hegyeket hoztál létre erőddel, és hatalmat öltöttél magadra; Aki lecsillapítottad a tengerek zúgását, hullámaik zúgását, a nemzetek háborgását” (Zsolt. 65,7-8).

Hát: „Uram, Seregeknek Istene! Kicsoda olyan erős, mint te vagy Uram? És a te hűséges voltod körülvesz téged. Te uralkodol a tengernek kevélységén, a dühöngő tengeren; mikor az ő habjai felemelkednek, ha hullámai tornyosulnak, te csendesíted le azokat” (Zsolt. 89,9-10).

 Pál apostol ismerve az Urat, így bátorítja a mindenkori hívőket: „Semmi felől, és semmiért ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal, és mindenkor hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat, és kéréseiteket az Isten előtt. És az Istennek békessége, mely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban” (Fil. 4,6-7).