Új beszéd, és új hallás

 Ezek pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban…(ApCsel 2:42)

Ez a 3000 diák kitartóan tanult. Vették a Szentlelket, de nem álltak meg itt. „Mondjátok, meséljétek! Péter, te tényleg jártál a vízen? Máté, te tényleg vámszedő voltál? Jakab és János, ti valóban elsők akartatok lenni a többi tanítvánnyal szemben? És ti láttátok, ahogy a naini ifjút a koporsójából feltámasztotta? Tényleg Ő a Krisztus, az élő Isten Fia? Mondjátok, meséljétek!”

Új beszéd és új hallás volt ez. Az apostolok pedig csak beszéltek és beszéltek, mindent, amit tudtak. Mert azért el ne felejtsük, hogy korábban is volt tanítás. Az Ószövetséget a korabeli zsidók a 613 szabállyal és az 1521 helyreigazítással együtt betartották.

És amikor az ember és Isten között oly nagy szakadék tátongott. Amikor a mindenható és mindenek feletti Istennel még a legrövidebb érintkezés is kockázatos volt. Amikor a Mózes könyveiben leírt áldozati és istentiszteleti szokások olyanok voltak, akár ma, a „radioaktív anyag kezelésének utasításai” – mert ez és ilyen volt az Ószövetség – amikor a félelmetes Isten, a kimondhatatlan nevű Úr helyett, valami más, valami új hangzott el.

Kitárulkozott előttük Jézus élete. Életre keltek tanításai, csodái és megmozdította őket a Hegyi Beszéd valamennyi új életrendet követelő utasítása. Nincs szakadék, nincs kockázat, nincs érthetetlenség, mint az Ószövetség nehezen érthető helyein. És még valami csoda: az Isten nevét soha ki nem ejtő zsidók, a Pünkösdtől kezdve „Abbá”-nak mondják Őt, azaz mai nyelvre fordítva, Papá-nak. Jézus hatására, és az apostoli tanításra alakult ki, erősödött meg a szerető Atya képe. (Lovász Krisztián)