Lukács Evangélium 18. fejezet Isten válaszol az övéinek (göröggel és kapcsolódó igékkel)

Luk. 18,1 Monda pedig nékik példázatot is arról, hogy mindig [(pantote) és mindenkor, azaz minden időben, szüntelen] imádkozni kell, és meg nem restülni [(ekkakeó egkakeó): nem szabad belefáradniuk, meglankadniuk, kimerülniük, és nem szabad feladniuk; az imádkozásban hanyagokká ne legyenek; és nem szabad elcsüggedni; elmulasztani, kihagyni, hibázni, elhanyagolni]^*

*A szent Szellem kitöltésére várva - amit meg is kaptak - a hívők: „… mindnyájan egy szívvel-lélekkel [egy indulattal s állandóan, kitartóan, állhatatosan] foglalatosak valának [vettek részt] az imádkozásban és a könyörgésben, az asszonyokkal és Máriával, Jézusnak anyjával, és az Ő atyjafiaival [testvéreivel] együtt” (Csel. 1,14).

Ezért így buzdítja a mindenkori hívőket az apostolon keresztül a Szent Szellem: „… legyetek a könyörgésben [imádságban] állhatatosak [szorgalmasok; kitartók; ragaszkodók]” (Róm. 12,12).

És az apostol minden gyülekezetben így buzdítja a hívőket: „…szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra” (1Thessz. 5,16-18).

Ezért: „Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden időben a Szellem által [Szellemben], és ugyanezen dologban vigyázván [legyetek éberek, és evégett virrasszatok minden kitartással] minden [teljes] állhatatossággal és könyörgéssel minden szentekért.

[Más fordítás: Minden helyzetben imádkozzatok a Szent Szellem által. Gyakoroljátok az imádkozás és kérés minden fajtáját! Erre mindig legyetek készen, maradjatok éberek, és tartsatok ki az imádkozásban]” (Eféz. 6,18).

És ismét: „Az imádságban állhatatosak [kitartóak és éberek] legyetek, vigyázván [és őrködve virrasszatok] abban hálaadással” (Kol. 4,2).

Dávid így imádkozik például minden kor hívőinek: „Én az Istenhez kiáltok, és az Úr (megsegít), és megszabadít engem. Bár reggel, délben, este gondban vagyok, és panaszkodom és sóhajtozom, ő meghallja az én szómat (az én hangomat). Megszabadít engem békességre a rám támadó hadtól, bár sokan vannak ellenem” (Zsolt. 55,17-19).

„Uram, szabadító Istenem, hozzád kiáltok éjjel-nappal. Nappal kiáltok, éjjelente előtted vagyok: Jusson elődbe imádságom, hajtsad füled az én kiáltozásomra (figyelj esedezésemre)!” (Zsolt. 88,2-3)

Luk. 18,2 Mondván: Volt egy bíró egy városban, aki Istent nem félt és embert nem becsült

[Más fordítás: és az emberekkel nem törődött, és embert nem tisztelt, és nem érdekelte, hogy mit gondolnak róla az emberek].

Luk. 18,3 Volt pedig abban a városban egy özvegyasszony, [aki gyakran] elméne ahhoz [és azt hajtogatta], mondván: Állj bosszút értem az én ellenségemen.

[Más fordítás: Szolgáltass nekem igazságot az ellenségemmel szemben].

Luk. 18,4 Az pedig nem akará [nem volt rá hajlandó; vonakodott] egy ideig; de azután monda ő magában: Jól lehet, Istent nem félek, [és nem tisztelek] és embert nem becsülök [az emberekkel sem törődöm, és nem érdekel, hogy mit gondolnak rólam, mert embert sem tisztelek]^*

*Mert csak: „Az igaz érti meg szegényeknek ügyét; az istentelen pedig nem tudja megérteni” (Péld. 29,7).

Pedig az Úr már kijelentette, hogy: „Tanuljatok jót tenni, törekedjetek igazságra, térítsétek jó útra az erőszakoskodót! Védjétek meg az árvák jogát és az özvegyek peres ügyét!” (Ézs. 1,17).

„Ne nyomorgassátok az özvegyeket és árvákat! Ha mégis nyomorgatjátok őket, és hozzám kiáltanak segítségért, bizony meghallgatom kiáltásukat. Fölgerjed haragom, és fegyverrel öllek meg benneteket, és majd a ti feleségeitek lesznek özvegyekké, és gyermekeitek árvákká” (2 Móz. 22,22-24)

Luk. 18,5 Mindazáltal mivelhogy nékem terhemre van ez az özvegyasszony, megszabadítom őt, hogy szüntelen reám járván, ne gyötörjön engem.

[Más fordítás: Hogy ne járjon ide, és ne zaklasson engem vég nélkül, és mivel folyton zavar engem ez az özvegyasszony igazságot szolgáltatok neki].

Luk. 18,6 Monda pedig az Úr: Halljátok, mit mond e hamis [igazságtalan, istentelen, vagyis Isten nélkül élő] bíró!

Luk. 18,7 Hát az Isten nem áll-é bosszút az ő választottaiért, kik őhozzá kiáltanak [segítségért] éjjel és nappal, ha hosszútűrő is irántuk.

[Más fordítás: nem szolgáltat-e igazságot az ő választottainak? Vajon várakoztatja-e őket]?

Luk. 18,8 Mondom néktek, hogy bosszút áll értök [igazságot szolgáltat nekik] hamar. Mindazáltal [csak az a kérdés, hogy] az embernek Fia mikor eljő, avagy talál-é hitet e földön?^*

Mert: „Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni, (senki sem lehet kedves Isten előtt) mert aki (az Istent keresi), és Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, akik őt keresik” (Zsid. 11,6).

Ezért már a prófétán keresztül így szól az Úr: „Erősítsétek a lankadt kezeket, és szilárdítsátok (és tegyétek erőssé) a tántorgó (és roskadozó) térdeket. Mondjátok a remegő szívűeknek: Legyetek erősek, ne féljetek! Íme, jön Istenetek, és bosszút áll, jön Isten, és megfizet, megszabadít benneteket!” (Ésa. 35,3-4).

A próféciát megerősíti az apostolon keresztül is: „Ezért tehát a lankadt (és lecsüggesztett) kezeket és a megroskadt térdeket erősítsétek meg (és egyenesítsétek föl), És lábaitokkal egyenesen (és egyenes ösvényen) járjatok, hogy a sánta el ne hajoljon (és meg ne botoljon), sőt inkább meggyógyuljon” (Zsid. 12,12-13)

Luk. 18,9 Némelyeknek pedig, kik elbizakodtak magukban, [mert azt gondolták] hogy ők igazak, és a többieket semmibe sem vették

[Más fordítás: néhányuknak pedig, akik meg voltak győződve arról, hogy igazak, hogy ők megigazultak, a többieket pedig lenézték, és megvetetették], ezt a példázatot is mondá:

Luk. 18,10 Két ember méne fel a templomba imádkozni; az egyik farizeus [elkülönülő („szeparatista”), vagyis kirekesztően vallásos férfiak zárt csoportjába tartozó], és a másik vámszedő [vagyis: adószedő].

Luk. 18,11 A farizeus megállván, [odaállt előre, emelt fővel, és] ily módon [magának beszélve a következőket] imádkozta magában:^* Isten! hálákat adok néked, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb emberek [mint a többi ember, akik], ragadozók, [zsarolók, uzsorások, harácsolók, rablók] hamisak [gonoszok, becstelenek, igazságtalanok, csalók], paráznák [(moikhosz): házasságtörők], vagy mint ím, e vámszedő is.

*Imádkozta magában: Más értelmezés szerint: önmagáról; vagy: önmagára nézve; vagy: önmagához. Vagyis imádsága magával való beszélgetés volt.

Luk. 18,12 Böjtölök kétszer egy héten; dézsmát [vagyis tizedet] adok mindenből, amit szerzek^*

*Az ilyen imára az Úr válasza: „… Ti vagytok, akik az emberek előtt magatokat megigazítjátok [megigazultaknak mutatjátok]; de az Isten ismeri a ti szíveteket [mert belelát szívetekbe, a bensőtökbe]: mert ami az emberek közt magasztos [és ami az emberek szemében nagy érték, és nagyra becsült], az Isten előtt utálatos [és megvetést érdemel]” (Luk. 16,15)

Luk. 18,13 A vámszedő pedig távol állván [megállt hátul], és még szemeit [még a tekintetét] sem akarja [és nem merte] vala az égre (fel)emelni, hanem veri vala mellét, [és így könyörgött] mondván: Isten, légy irgalmas nékem [könyörülj rajtam, bűnösön, és engesztelődj ki velem] bűnösnek [(hamartólosz): vagyis a célt eltévesztőnek]!^*

*Dávid így könyörög az Úrhoz, megalázva magát, a Betsabéval történt eset után: „Könyörülj rajtam én Istenem a te kegyelmességed szerint; irgalmasságodnak sokasága szerint töröld el az én (hűtlenségemet), és bűneimet! Egészen moss ki engemet az én álnokságomból, (teljesen mosd le rólam bűnömet) és az én vétkeimből tisztíts ki engemet; Mert ismerem az én bűneimet, (és tudom, hogy hűtlen voltam) és az én vétkem szüntelen előttem forog. Egyedül te ellened vétkeztem, és cselekedtem azt, ami gonosz a te szemeid előtt, (és amit rossznak látsz, ezért igazad van, ha szólsz, és jogos az ítéleted); hogy igaz légy beszédedben, és tiszta ítéletedben. Ímé én vétekben fogantattam, és bűnben melengetett engem az anyám” (Zsolt. 51,3-7)

Luk. 18,14 Mondom néktek, ez megigazulva méne alá az ő házához, inkább hogysem amaz: mert valaki felmagasztalja magát, megaláztatik; és aki megalázza magát, felmagasztaltatik^*

*Az Úr Jézus példázatokkal világítja meg kijelentését: „Mikor valaki lakodalomba hív, ne ülj a fő helyre; mert netalán náladnál nagyobb tiszteletben álló (érdemesebb) embert is hívott meg az, És eljövén az (odamegy hozzád), aki mind téged, mind azt meghívta, ezt mondja majd néked: Engedd (át) ennek a helyet! És akkor szégyennel (szégyenszemre) az utolsó helyre fogsz ülni (kerülni). Hanem mikor meghívnak, menj el és ülj le az utolsó helyre; hogy mikor eljő az, aki téged meghívott, ezt mondja néked: Barátom ülj feljebb! Akkor néked dicsőséged lesz azok előtt, akik veled együtt ülnek (becsületed lesz minden asztaltársad előtt). Mert mindenki, aki magát felmagasztalja, megaláztatik; és aki magát megalázza, felmagasztaltatik” (Luk. 14,8-11). 

Mert: „Az embernek kevélysége megalázza őt; az alázatos pedig tisztességet nyer” (Péld. 29,23).

 És: „A csúfolódókat ő megcsúfolja, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad” (Péld. 3,34).

Mert: „A megromlás előtt felfuvalkodik az ember elméje; a tisztesség előtt pedig alázatosság van

(Más fordítás: Akire romlás vár, annak fölfuvalkodik a szíve, de akire dicsőség, az alázatos)” (Péld. 18,12).

Mert: „Micsoda népség az, amely tisztának tartja magát, pedig ki sem mosták szennyéből! Micsoda népség az, amely kevély szemű és fennhéjázó tekintetű!” (Péld. 30,12-13).

Ezért jobb az: „Hogyha megaláznak, felmagasztalásnak mondod azt, és ő az alázatost megtartja” (Jób. 22,29).

Az apostol is arra kéri a mindenkori hívőket, hogy:  „Teljesítsétek be [tegyétek teljessé] az én örömömet, [azzal] hogy egyenlő indulattal [egyetértésben; egyet akarva; (gondolva), közös lelkesedéssel] legyetek, ugyanazon [(agapé): Isten szerinti] szeretettel viseltetvén, egy érzésben [összeforrva], egyugyanazon indulattal lévén [ugyanarra törekedtek].

[Más fordításban: Ha igen, akkor, tegyétek meg, amire kérlek titeket! Ezzel nagy örömöt fogtok szerezni. Legyen a gondolkozásotok összhangban egymással, legyen bennetek ugyanaz az isteni szeretet egymás iránt, éljetek teljes egyetértésben, és ugyanarra a célra törekedjetek!] Semmit nem cselekedvén versengésből [vetélkedésből; önzésből; viszálykodásból; perlekedésre való hajlamból], sem hiábavaló [hiú] dicsőségből [önhittségből; se hiú dicsőségvágyból], hanem alázatosan egymást különbeknek [kiválóbbnak] tartván [többre becsülvén] ti magatoknál.

 Más fordításban: [Ne irányítson benneteket az önzés, irigység, vagy büszkeség! Ellenkezőleg, alázatosak legyetek, és adjatok a másiknak több tiszteletet, mint amit magatoknak kívántok!]” Fil. 2,2-3).

Péter apostol is erre figyelmeztet: „Hasonlatosképpen ti ifjabbak (fiatalabbak) engedelmeskedjetek a véneknek (és fogadjatok szót az elöljáróknak): mindnyájan pedig, egymásnak engedelmeskedvén, az alázatosságot öltsétek fel (viseltessetek alázattal), mert az Isten a kevélyeknek (a felfuvalkodottaknak, gőgös, és büszkéknek) ellene áll (és kevélyekkel szembeszáll), (de) az alázatosaknak pedig kegyelmet (jótétemény, szívesség, kedvezés, ajándék, öröm, nagyvonalúság, nagylelkűség, bőkezűség) ád.

Alázzátok meg tehát magatokat Istennek hatalmas (uralkodó, erős) keze alatt, hogy felmagasztaljon (megdicsőítsen, és felemeljen) titeket annak idején (maga idejében, a megfelelő időben)” (1Pét 5,5-6)

Luk. 18,15 Vivének pedig hozzá kisgyermekeket [csecsemőket]^* is, hogy illesse azokat [hogy kezét rájuk tegye, és megérintse őket]; mikor pedig a tanítványok ezt [észrevették], és meglátták, megdorgálák azokat [rájuk szóltak, korholták, és elutasították] őket.

*Csecsemőket (brephosz): Az Újszövetség ezt a kifejezést alkalmazza a még meg nem született magzatra, az újszülöttre, az ennél valamivel idősebbre, és a frissen újjászületett hívőkre.

Luk. 18,16 De Jézus magához híván őket, [hagyjátok] monda: Engedjétek, hogy a kisgyermekek^* én hozzám jöjjenek, és ne tiltsátok el őket [hadd jöjjenek hozzám a kicsinyek, és ne (kólüó): akadályozzátok, és ne tartsátok vissza őket]; mert ilyeneké [(toiútosz): az ilyen jellemű vagy személyiségűeké] az Istennek országa [az Isten királysága].

*Kisgyermekek (paidion): kisbaba, kisgyermek, átvitt értelemben: egy éretlen keresztény hívő.

Luk. 18,17 Bizony mondom néktek: Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek [(paidion): kisbaba, kisgyermek, átvitt értelemben: egy éretlen keresztény hívő], semmiképpen nem megy be abba^*

*Mikor a tanítványok megkérdezik, hogy ki a nagyobb Isten királyságában, az Úr Jézus válaszként: „És előhíván Jézus egy kisgyermeket, közéjük [vagyis eléjük] állítja vala azt. És monda: Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek [ha nem változtok meg, ha meg nem fordultok] és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, semmiképpen nem mentek be a mennyeknek országába [a mennyek Istenének királyságába]” (Mát. 18,2-3).

„Akinek van füle a hallásra, hallja [meg]” (Mát. 11,15).

Amikor Nikodémusz az Úr Jézushoz megy, az Úr Jézus válasza világítja meg, hogy az előzőekben milyen kisgyermekeket példáz Ő: „Felele Jézus és monda néki: Bizony, bizony mondom néked: ha valaki újonnan (és felülről) nem születik, nem láthatja (meg) az Isten országát. Monda néki Nikodémusz: Mi módon (és hogyan) születhetik az ember, ha vén? Vajon bemehet-é az ő anyjának méhébe másodszor, és születhetik-é (és megszülethetik ismét)? Felele Jézus: Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Szellemtől, nem mehet be az Isten országába. Ami (hús)testtől született, (hús)test az; és ami Szellemtől született, szellem az. Ne csodáld (ne csodálkozz), hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek” (Ján. 3,3-7).

És Pál apostolon keresztül folytatódik a kijelentés: „Hozzátok azonban, testvérek, [atyámfiai] nem szólhattam [beszélhettem] úgy, mint szellemi emberekhez, hanem csak, mint (hús)testiekhez. [g.: szarkikosz: jelentése: hús; húsból való; földi; Azok a már megtért emberek, akiket még a „hús”, és nem a szellem irányit, vezet]. Mint akik még nem nőttetek fel Krisztusban [kisdedek, gyermekek, kiskorúak vagytok]. Tejjel tápláltalak [g. (potidzó): - itallal ellát, öntöz. Inni ad, megitat, átitat] titeket, nem kemény eledellel, [nem szilárd étellel] mert még nem bírtátok volna el. [nem voltatok még elég erősek; g. (dünamai): képesnek vagy lehetségesnek lenni, hatalmasnak lenni. (Még nem voltak felruházva a Szent Szellem erejével)]. Sőt még most sem bírjátok el [még most sem vagytok elég erősek]. Mert még (hús)testiek vagytok. Amikor ugyanis irigység [féltékenység; vetélkedés; versengés] és viszálykodás [civódás; vita; visszavonás; (g.(dikhosztásziá): meghasonlás, azaz széthúzás, ami a tétovázó, bizonytalankodó magatartásból fakad, megosztás] van közöttetek, nem (hús)testiek vagytok-e, és nem emberi módon viselkedtek-e?” (1Kor 3,1-3).

Péter apostolon keresztül tovább szól az Úr: „Levetvén azért (vessetek el, tegyetek hát félre) minden gonoszságot (romlottság, rosszindulat), minden álnokságot (ármánykodást) (ravaszság, csalás, csel, körmönfontság), képmutatást (megtévesztés, színlelés), irigykedést (rosszakarat, becsmérlés, féltékenység), és minden rágalmazást (megszólás, gonosz beszéd.) Mint most született csecsemők (gyanánt), a tiszta (csalárdságtól mentes, szellemi) hamisítatlan (megtéveszthetetlen) tej (Isten igéje) után vágyakozzatok (nagyon vágyódik valami után, epekedik), hogy azon növekedjetek. (általa növekedjetek az üdvösségre) (amíg majd megmenekültök)” (1Pét 2:1-2).

 „Mint akik újonnan születtetek nem romlandó (veszendő) magból, de romolhatatlanból, Istennek igéje által (Isten élő és megmaradó beszédén keresztül), amely él és megmarad örökké” (1Pét 1,23).

Dávid ismerte Urát, és ilyen megvallást tesz, példát adva Krisztus népének… lecsendesítem és elnémítom lelkemet. >magamat; legbelső énemet<  (mint anya a gyermekét). Amilyen az elválasztott gyermek az anyjánál; mint az elválasztott gyermek, olyan bennem az én lelkem (a legbelső énem)” (Zsolt. 131, 2)

Luk. 18,18 [Jézus elé járult], és megkérdé őt egy főember, [egy előkelő ember] mondván: Jó Mester, [Tanító] mit cselekedjem, [és milyen jó dolgot kell tennem ahhoz, és milyen jótettet hajtsak végre], hogy elnyerhessem [és örökölhessem] az örökéletet?

Luk. 18,19 Monda pedig néki Jézus: Miért mondasz engem jónak? Nincs senki jó, csak egy, [az egyetlen] Isten.

Luk. 18,20 A parancsolatokat tudod: Ne paráználkodjál [vagyis ne kövess el házasságtörést]; ne ölj; ne lopj; hamis tanúbizonyságot ne tégy [és ne tanúskodj hamisan]^* tiszteld [és becsüld] atyádat és anyádat^**

*A Szent Szellem így magyarázza a törvényt: „Mert ez: Ne paráználkodjál [ne légy házasságtörő] ne ölj, ne orozz, [ne lopj] hamis tanúbizonyságot ne szólj, ne kívánd [a másét], és ha valamely más parancsolat van, ebben az igében foglaltatik egybe: [mert egy egészbe foglalja ez az egy ige] Szeressed felebarátodat [a közel levő embert, szomszédot, embertársadat] mint tenmagadat. [vagyis, mint saját magadat]” (Róm. 13,9-10).

A [felebaráti] szeretet [(agapé): isteni tulajdonság nyilvánuljon meg a másik ember iránt. Ez a szeretet nem tekint arra, hogy a másik ember megérdemli-e ezt a szeretetet. Aki így szeret, az megbecsüli a másikat, igyekszik örömet szerezni neki, javát és jólétét elősegíteni] nem illeti gonosszal a felebarátot. [nem szerez az embertársnak gonosz bántalmazást (nem tesz rosszat)]. Annakokáért a törvénynek betöltése a szeretet. [tehát a szeretettel teljesen betöltjük a törtvényt]. Az Úr Jézus így foglalja össze az összes parancsolatot: „Amit akartok azért, hogy az emberek tiveletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal; mert ez a törvény és a próféták” (Mát. 7,12)

**Az apostolon keresztül megerősíti a Szent Szellem a kijelentést: „Tiszteljed [becsüld, értékeld] a te atyádat és a te anyádat ami az első parancsolat [(prótosz): kezdeti, eredeti, nagyon jelentős, elsőrangú útmutatás] ígérettel [vagyis amelyhez ígéret is kapcsolódik]. Hogy jól legyen néked dolgod [és hogy boldog, sikeres] és hosszú életű légy e földön” (Eféz. 6,2-3).

„Mert Isten parancsolta ezt, mondván: Tiszteld atyádat és anyádat, és: Aki atyját vagy anyját szidalmazza [sértegeti, gyalázza, rosszat mond rá, átkozza, gonoszul beszél, becsmérel, ócsárol], halállal lakoljon [bűnhődjék; továbbá: azt, aki gonoszat mond atyjára vagy anyjára, ki kell végezni]” (Mát. 15,4).

És: „Mert Mózes azt mondotta: Tiszteld atyádat és anyádat. És: Aki atyját vagy anyját szidalmazza [gyalázza; gonoszat, rosszat mond; becsmérli, ócsárolja, átkozza], halállal haljon meg [meghal]” (Márk. 7,10).

És ezt a parancsolatot is megváltoztatták a vallásos zsidók, előképül és figyelmeztetésül a Krisztus népének: „Tiszteld atyádat és anyádat (amint megparancsolta néked az Úr, a te Istened;), hogy hosszú ideig élj (és jó dolgod lehessen) azon a földön, amelyet az Úr a te Istened ád te néked” (2 Móz. 20,12; 5 Móz. 5,16).

Pedig azt mondta az Úr, hogy: „Átkozott, aki kevésre becsüli (aki gyalázza) az ő atyját vagy anyját! És mondja az egész nép: Ámen!” (5 Móz. 27,16).

Luk. 18,21 Az pedig monda: Mindezeket ifjúságomtól fogva [vagyis ifjúkorom óta] megtartottam [és ezektől magamat megőriztem].

Luk. 18,22 Jézus ezeket hallván, monda néki: Még egy fogyatkozás van benned [és még egyvalami hiányzik belőled]: Add el mindenedet, amid van, és oszd el a szegényeknek [és oszd el a nincstelenek között], és kincsed lesz mennyországban; és [azután] jer, kövess engem.

[Más fordítás: Jézus ezt felelte neki: „Akarod a végső célt elérni? (végcélba akarsz jutni), Eredj el, add el vagyonodat, oszd el a szegényeknek s kincsed lesz a mennyben. Azután jer, kövess engem].

Luk. 18,23 Az pedig ezeket hallván, igen megszomorodék, [és eltávozott]; mert igen gazdag vala^*

*Pedig meg van írva: „Aki bízik az ő gazdagságában, (elbukik), és elesik; de mint a fa ága, az igazak kivirágoznak” (Péld. 11.28

Luk. 18,24 És mikor látta Jézus, hogy az igen megszomorodék, monda: Mily nehezen [és kelletlenül] mennek be az Isten országába [az Isten királyságába], akiknek gazdagságuk [vagyonuk, pénzük] van!

Luk. 18,25 Mert könnyebb [és egyszerűbb] a tevének a tű fokán átmenni, hogysem a [jómódú, vagyonos] gazdagnak az Isten országába [Isten királyságába] bejutni [és bemennie]^*

*Máté is bizonyságot tesz a történtekről, és az Úr Jézus kijelentéséről: „Az ifjú pedig e beszédet [ezt a szót, ezt az Igét] hallván, elméne [eltávozott] megszomorodva; mert sok jószága vala [nagyon gazdag volt; nagy vagyona, sok szerzeménye volt]. Jézus pedig monda az ő tanítványainak: Bizony mondom néktek, hogy a gazdag [ember] nehezen [bajosan, kelletlenül] megy be [mert nehéz bejutnia] a mennyeknek országába. [a mennyek Istenének királyságába]. Ismét [és újra csak azt] mondom pedig néktek: Könnyebb [és fáradság mentesebb, egyszerűbb] a tevének a tű fokán átmenni, hogysem a gazdagnak az Isten országába bejutni. A tanítványok pedig ezeket hallván, felettébb álmélkodnak vala [nagyon megdöbbentek, meglepődtek, megrendültek; igen csodálkoznak], mondván: Kicsoda üdvözülhet tehát [ki menekülhet meg akkor]? Jézus pedig rájuk tekintvén [beléjük nézett, és] monda nékik: Embereknél [emberek szerint ez képtelenség, erre senki sem képes] ez lehetetlen [lehetetlenségnek tűnik], de Istennél [Isten szemében] minden [mindez] lehetséges.

[Más fordítás: Jézus rájuk nézett, és ezt mondta: „Az emberek semmit sem tudnak ezért tenni. Istennek viszont minden lehetséges]” (Mát. 19,22-26).

Márk bizonyságtétele így hangzik: „Jézus pedig körültekintvén, monda tanítványainak: Mily nehezen mennek be az Isten országába, akiknek gazdagságuk van (akik gazdagok)! A tanítványok pedig álmélkodnak (megdöbbentek) az ő beszédén (szavain); de Jézus ismét felelvén, monda nékik: Gyermekeim, mily nehéz azoknak, akik a gazdagságban (akik a vagyonban) bíznak, az Isten országába bemenni (bejutni)! Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogysem a gazdagnak az Isten országába bejutni. Azok pedig még inkább álmélkodnak (megrökönyödtek) vala, mondván magok között (és ezt kérdezgették egymás közt): Kicsoda üdvözülhet tehát? Jézus pedig rájuk tekintvén, monda: Az embereknél (az embereknek) lehetetlen, de nem az Istennél (az Istennek); mert az Istennél (az Istennek) minden lehetséges” (Márk. 10,23-27).

Ezért így int az apostol: „Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértetbe meg tőrbe (csapdába) és sok esztelen és káros kívánságba esnek, melyek az embereket veszedelembe (pusztulásba) és romlásba merítik (és romlásba döntik). Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván némelyek (egyesek) eltévelyedtek a hittől, és magokat általszegezték sok fájdalommal (és sok fájdalmat okoztak önmaguknak)” (1 Tim. 6,9-10).

Az apostol figyelmeztetése: „(Figyeljetek csak ide, és) halljátok meg szeretett atyámfiai (szeretett testvéreim), avagy nem az Isten választotta-é ki e világ szegényeit, (vagyis azokat, akik a világ szemében szegények) hogy gazdagok legyenek hitben, és örökösei az országnak, amelyet azoknak ígért, akik őt szeretik?” (Jak. 2,5).

Mert: „Aki bízik az ő gazdagságában, (elbukik, és) elesik; de mint a fa ága, az igazak kivirágoznak (és virulnak)” (Péld. 11,28)

Luk. 18,26 Akik pedig ezt hallották, mondának [hát akkor]: Ki üdvözülhet [és ki menekülhet meg] tehát?

Luk. 18,27 Ő pedig monda: Ami embereknél [az emberek szemében] lehetetlen, [és képtelenség], lehetséges az Istennél [az Isten szemében]^*

*Már Mózesen keresztül hangzik a kijelentés:  „Avagy az Úrnak (az ÚR számára) lehetetlen-é valami?” (1 Móz. 18,14)

„Mert az Istennél semmi sem [nincs olyan dolog amely] lehetetlen [mert Isten egyetlen szava (réma: kijelentése; pl. egy személyre szóló kijelentés) sem hiúsulhat meg]” (Luk. 1,37)

És Isten nem változott: „Tudom, hogy te mindent megtehetsz, és senki téged el nem fordíthat attól, a mit elgondoltál (és nincs olyan szándékod, amelyet meg ne valósíthatnál)” (Jób. 42,2)

Jeremiás megvallása: „Ah, ah, Uram Isten! Ímé te teremtetted (alkottad) a mennyet (eget) és földet a te nagy hatalmaddal és a te kiterjesztett (kinyújtott) karoddal, és semmi sincs lehetetlen előtted (Neked)!” (Jer. 32,17).

Luk. 18,28 És monda Péter: Ímé mi mindent elhagytunk [és mindenünket hátrahagytuk], és követtünk téged!^*

*Mert az Úr Jézus hívására, így válaszoltak, elhagyva mindent: „És a hajókat [a bárkákat] a szárazra vonván [kieveztek a partra], elhagyták mindenüket [otthagytak mindent] és követék Őt” (Luk. 5,11).

Luk. 18,29 Ő pedig monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy senki sincs, aki elhagyta házát [(oikia): családját, háznépét], vagy szüleit, vagy testvéreit, vagy feleségét, vagy gyermekeit az Isten országáért [az Isten királyságáért],

Luk. 18,30 Aki sokszorta többet ne kapna ebben az időben, [vagyis ezen a világon] a jövendő világon pedig örök életet

[Más fordítás: hogy ne kapná vissza sokszorosát már ebben a világban, a jövendő világban pedig az örök életet]^*

*Máté is bizonyságot tesz az ígéretről: „Akkor felelvén Péter, monda néki: Ímé, mi elhagytunk mindent és követtünk téged: mink lesz hát minékünk [velünk mi lesz, mi lesz hát a jutalmunk]? Jézus pedig monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy ti, akik követtetek engem, az újjászületéskor [a megújult világban], amikor az embernek Fia beül az ő dicsőségének királyi székébe [helyet foglal dicsőségének trónján], ti is beültök majd tizenkét királyi székbe [ti is ott ültök majd vele tizenkét trónon], és [így] ítélitek az Izráel tizenkét nemzetségét [törzsét]. És aki elhagyta házait, vagy fitestvéreit, vagy nőtestvéreit, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy gyermekeit, vagy szántóföldjeit az én nevemért, én érettem és az evangéliumért, mindaz száz annyit vészen [százszor annyit kap vissza], és örökség szerint nyer örök életet [százszorosát kapja vissza és az öröklétben kap osztályrészül életet]” (Mát. 19,27-29).

És az Úr Jézusra kell tekinteni ahhoz, hogy megértsük, amit tett velünk az Úr: „Amelyet megmutatott a Krisztusban, mikor feltámasztotta Őt a halálból, és ültette Őt a maga jobbjára a mennyekben” (Eféz. 1,20).

Sőt: „Minket, kik meg voltunk halva a vétkek [eleséseink] miatt, életre keltett, vagyis feltámasztott együtt a Krisztussal, (kegyelemből tartattatok meg, (kegyelemből kaptátok a megváltást); [és kinek kegyelme által megszabadultatok, vagyis üdvözültetek].  És… vele együtt ültetett [maga mellé] a mennyekben [minket], Krisztus Jézusban” (Eféz. 2,5-6)

Luk. 18,31 [És félrevonta a tizenkettőt], és maga mellé vévén őket, monda nékik: Ímé felmegyünk Jeruzsálembe [jelentése: Isten gondoskodik a békéről], és beteljesedik minden az embernek Fián, amit a próféták megírtak.

Luk. 18,32 Mert a pogányok [a más nemzetekből valók] kezébe adatik [elárulják, és kiszolgáltatják, átadják], és megcsúfoltatik, [kigúnyolják, és kinevetik] és meggyaláztatik, [(hübridzó): undorral, megvetéssel, szégyenletesen, gyalázatosan, utálatosan, gonoszul bánnak vele, és bántalmazzák] és megköpdöstetik [és leköpik];

Luk. 18,33 És megostorozván, [megkorbácsolván] megölik őt; és harmadnapon feltámad.

Luk. 18,34 Ők pedig ezekből semmit nem értének [semmit sem fogtak fel]; és a beszéd [(réma): az Ige, a kijelentés] ő előlük el vala rejtve [ez a (réma): Ige, a kijelentés rejtve maradt előlük]. és nem fogták fel [és ez a beszéd olyan homályos volt előttük, hogy nem értették meg] a mondottakat [vagyis hogy mit akart vele mondani]^*

*Az Úr Jézus sokszor elmondta, hogy a próféciák hogyan teljesednek be. Először akkor, mikor Péter apostol megvallja, hogy Jézus az Isten Fia: „Ettől fogva kezdé Jézus jelenteni [elmagyarázni, jelezni] az ő tanítványainak [és tanítványai előtt arra célozgatni; megkezdte Jézus a tanítványai előkészítését; többször fölhívta tanítványai figyelmét arra, és rámutatott], hogy néki Jeruzsálembe kell menni. És sokat szenvedni [sok szenvedést eltűrnie (paszkhó): átélni, megtapasztalni, elviselni, eltűrni, és szenvedni] a vénektől és a főpapoktól és az írástudóktól [a törvénytanítóktól], és megöletni, és harmadnapon föltámadni [életre kelni]” (Mát. 16,21)^.

És az Úr Jézus újra-és újra elmondja tanítványainak, hogy hogyan teljesednek be a próféciák, amelyek Őróla szólnak: „Amikor újra együtt voltak Galileában, így szólt hozzájuk Jézus: „Az Emberfia emberek kezébe adatik. És megölik őt, de harmadnapon föltámad. És (ekkor) felettébb megszomorodának” (Mát. 17,22-23).

És ismét: „És mikor felmegy vala Jézus Jeruzsálembe, útközben csupán a tizenkét tanítványt vévén magához, (és útközben) monda nékik: Ímé, felmegyünk Jeruzsálembe, és az embernek Fia (az Emberfia) átadatik a főpapoknak és írástudóknak. És halálra kárhoztatják (ítélik) őt, És a pogányok kezébe adják őt, hogy megcsúfolják (hogy kigúnyolják) és megostorozzák (megkorbácsolják) és keresztre feszítsék; de harmadnap feltámad” (Mát. 20,17-19).

A Szent Szellem kitöltése után Péter apostol így beszél a zsidókhoz, hirdetve az Úr Jézus feltámadását: „Azért, aki az Isten elvégzett tanácsából és rendeléséből hatalmatokba adatott, ti az istentelenek által kínoszlopra szegeztétek és megöltétek]: Kit az Isten feltámasztott, a halál fájdalmait [bilincseit] megoldván; mivelhogy lehetetlen volt néki attól fogva tartatnia [mert nem volt lehetséges, hogy a halál hatalmában tartsa (legyőzze, visszafogja, akadályozza) őt]^. Mert Dávid [már eleve] ezt mondja Őróla: Magam előtt láttam az Urat mindenkor [(pasz): állandóan], mert Ő nékem jobb kezem felől van, hogy meg ne tántorodjam [hogy meg ne inogjak; Meg ne rendüljek, hogy biztonságban legyek]. Annakokáért örvendezett az én szívem [(kardia): szellemi élet központja; bensőm], és vígadott az én nyelvem [Örül hát szívem és nyelvem énekel]; annak felette az én (hús)testem is reménységben nyugszik [még a húsom is  reménységgel lakik (sátorozik) itt]. Mert nem hagyod az én lelkemet [az én életemet] a sírban [a pokolban; a halottak birodalmában (országában); a koporsóban; az alvilágban (a Hádesben)] és nem engeded, hogy a te Szented rothadást [(diaphthora): bomlás, pusztulás, enyészet, elmúlást] lásson. Megjelentetted nékem [megismertetted velem] az életnek útjait [megmutattad nekem az életre vezető ösvényeket]; betöltesz engem örömmel [örvendezéssel] a Te orcád előtt [Más fordítás: közel jössz hozzám, és nagy örömmel töltesz be; Életre vivő utakat ismertettél meg velem. Orcáddal (proszópon: jelenléteddel) együtt lakva meg fogsz majd tölteni jókedvvel].

Atyámfiai [testvéreim] férfiak, szabad nyilván [nyíltan] szólanom ti előttetek Dávid pátriárkáról, hogy ő megholt és eltemettetett, és az ő sírja [koporsója] mind e mai napig minálunk van [hogy ő életének végére jutott, el is temették]. Próféta [(prophétész): Isten nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személy] lévén azért, és tudván, hogy az Isten néki esküvéssel megesküdött [(omnüó): esküvel fogadta], hogy majd az ő ágyékának gyümölcséből támasztja a Krisztust (hús)test szerint, hogy helyeztesse az ő királyi székibe [trónjára], Előre látván ezt, szólott a Krisztus feltámadásáról, hogy az Ő lelke [(pszükhé): élete] nem hagyatott a sírban [(hadész) az eltávozott lelkek helye, állapota, pokolban; halottak birodalmában; nem marad az alvilágban], sem az Ő (hús)teste rothadást [(diaphthora): bomlás, pusztulás, enyészet] nem látott” (Csel. 2,23-31)^.

Dávid próféciája így hangzik: „Az Úrra néztem (tekintek) szüntelen; mert jobb kezem felől van, meg nem rendülök (nem tántorodom meg). Azért örül az én szívem (H:léḇ: bensőm) és örvendez (ujjong) az én lelkem (szellemem); /hús/testem is biztosságban lakozik (kataszkénoó): tábort ver, sátorozik). Mert nem hagyod lelkemet (H: nep̄eš: élet, én magam) a Seolban (a holtak hazájában); nem engeded, hogy a te szented (híved leszálljon a sírba, és) rothadást (diaphthora: bomlás, pusztulás, enyészet) lásson. Te tanítasz engem az élet ösvényére (megismerteted velem az élet útját), teljes öröm van tenálad; a te jobbodon gyönyörűségek vannak örökké” (Zsolt. 16,8-11).

Amikor a béna meggyógyul, Péter apostol így hirdeti az Úr Jézus feltámadását, „Az Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak Istene, a mi atyáinknak Istene megdicsőítette az ő Fiát [paisz: szolgáját], Jézust, kit ti elárulátok [kiszolgáltattatok; átadtatok], és megtagadátok [(arneomai): elutasít, visszautasít] Pilátus előtt, noha ő úgy ítélt, hogy elbocsátja. [Más fordítás: Nem! Isten tette ezt! Ő az Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, a mi ősapáinknak Istene. Ő dicsőítette meg szolgáját, Jézust ezzel a gyógyulással. Igen, azt a Jézust, akinek ti a halálát akartátok. Mert Pilátus már elhatározta, hogy felmenti, szabadon engedi, de ti nem akartátok őt]. Ti pedig azt a szentet és igazat megtagadátok és kívánátok, hogy a gyilkos ember bocsáttassék el néktek.

[Más fordítás: Elutasítottátok, megtagadtátok Jézust, a Szentet és az Igazságost. És követeltétek, hogy egy gyilkos embernek adjon kegyelmet a kedvetekért], Az életnek [(arkhégosz tesz dzóész; az arkhégosz): elsődleges jelentése kezdő, előidéző, okozó, alapító, szerző] fejedelmét pedig megölétek; kit az Isten feltámasztott a halálból, minek mi bizonyságai [tanúi] vagyunk.

[Más fordítás: Megöltétek azt, aki az életet adja. Isten azonban feltámasztotta Jézust a halálból. Ennek tanúi vagyunk - a saját szemünkkel láttuk őt]” (Csel. 3,13-15)

Luk. 18,35 Lőn [vagyis történt] pedig, mikor Jerikóhoz közeledett, egy vak [koldus] ül vala az út mellett koldulván [és kéregetett].

Luk. 18,36 És mikor hallotta a mellette elmenő sokaságot, [hogy nagy tömeg megy el mellette, kérdezősködött], és tudakozódik, mi dolog az [és hogy mi történt]?

Luk. 18,37 Megmondák pedig [tudtára, és hírül adták] néki, hogy a Názáretbeli Jézus [halad], és megy el arra.

Luk. 18,38 [Erre üvölteni kezdett], és kiálta, mondván: Jézus, Dávidnak Fia, könyörülj rajtam!

Luk. 18,39 Akik pedig elől mentek, [rászóltak; korholták; csitították], és dorgálják őt, hogy hallgasson; de ő annál inkább [de annál hangosabban] kiálta: Dávidnak Fia, könyörülj rajtam!

Luk. 18,40 És Jézus megállván, parancsolá, hogy vigyék [hogy vezessék] azt hozzá; és mikor közel ért [amikor odaért], megkérdé őt,

Luk. 18,41 Mondván: Mit akarsz, hogy cselekedjem veled? Az pedig monda: Uram, hogy az én szemem világa megjöjjön [hogy ismét lássak; hogy újra föltekintsek rád].

Luk. 18,42 És Jézus monda néki: Láss, [tekints föl] a te hited téged megtartott [meggyógyított téged].

Luk. 18,43 És azonnal megjöve annak szeme világa [rögtön föltekintett], és [csatlakozott hozzá] követé őt, dicsőítvén az Istent az egész sokaság pedig ezt látván, dicsőséget ada az Istennek^*

*Márk bizonyságtétele így hangzik: „És Jerikóba érkezének: és mikor ő és az ő tanítványai és nagy sokaság (kifelé ment) Jerikóból (és) kimennek vala, a Timeus (Jelentése: nagyra becsült, nagyra értékelt) fia, a vak Bartimeus, ott ül az úton, koldulván. És amikor meghallá, hogy ez a Názáreti Jézus, kezde kiáltani, mondván: Jézus, Dávidnak Fia, könyörülj rajtam! És sokan feddik vala őt (és többen is rászóltak), hogy hallgasson; de ő annál jobban kiáltja vala: Dávidnak Fia, könyörülj rajtam! Akkor Jézus megállván, mondá, hogy hívják elő (hívjátok ide). És előhívják (odahívták) vala a vakot, mondván néki: Bízzál; kelj föl, hív tégedet. Az pedig felső ruháját ledobván, és felkelvén (felugrott), Jézushoz méne. És felelvén Jézus, monda néki: Mit akarsz, hogy cselekedjem veled (mit kívánsz, mit tegyek veled)? A vak pedig monda néki: Mester, hogy (újra) lássak. Jézus pedig monda néki: Eredj el, a te hited megtartott téged. És azonnal megjött a szeme világa (és újra látott), és követi vala Jézust az úton” (Márk. 10,46-52).

Az Úr Jézus mindenkinek visszaadta a szeme világát, aki hittel kérte: „s mikor Jézus tovább ment onnét, két vak [csatlakozott hozzá] követé őt [és nyomába szegődött], kiáltozva és ezt mondva: Könyörülj rajtunk [légy irgalmas hozzánk], Dávidnak fia! Mikor pedig beméne a házba, oda menének hozzá a vakok, és monda nékik Jézus: Hiszitek-é, hogy én azt megcselekedhetem [hogy meg tudom ezt tenni]? Mondának néki: Igen, Uram. Akkor illeté [megérintette] az ő szemeiket, mondván: Legyen néktek [történjen] a ti hitetek szerint [ahogyan hittétek]. És megnyilatkozának azoknak szemei…” (Mát. 9,27-30).

Így teljesült be a prófécia: „Az Úr (JHVH= Jahve) megnyitja a vakok szemeit, az Úr felegyenesíti a meggörnyedteket; szereti az Úr az igazakat” (Zsolt. 146,8).

Hát: „Mondjátok a remegő szívűeknek: legyetek erősek, ne féljetek! Ímé, Istenetek bosszúra jő, az Isten, a ki megfizet, Ő jő, és megszabadít titeket! Akkor a vakok szemei megnyílnak, és a süketek fülei megnyittatnak” (Ésa. 35,4-5).

„És meghallják ama napon a siketek (is) az írás beszédeit (könyvtekercs logoszát: Igéjét), és a homályból és sötétből a vakoknak szemei látni fognak (a vakok szemei pedig látni fognak a homály és a sötétség után). És nagy örömük lesz a szenvedőknek (újra örömüket lelik az ('eḇəjôn: szűkölködő elnyomott, szerencsétlen, nyomorult) az Úrban, és a szegény emberek vígadnak (ujjong, ugrál örömében) Izráel Szentjében” (Ésa. 29,18-19)