„A becsületeseket feddhetetlenség vezeti.”
(Példabeszédek 11:3)
Mindannyian szenvedünk abban,
amit a pszichológusok így neveznek: „alapvető meghatározási hiba”. Ez abban
áll, hogy ha valami jó történik az életemben, akkor hajlamos vagyok ezért
magamnak tulajdonítani az érdemet, de ha kudarcot vallok, ezt mindig a körülményeim
hibáztatásával magyarázom. Ha jó eredményt érek el egy dolgozatban, ez azért
van, mert okos vagyok; ha siralmasan teljesítek, ez azért van, mert valami
(vagy több ellenem összejátszó körülmény) megzavart. Ha az embereknek tetszik a
prédikációm, ezt azért van, mert jó igehirdető vagyok; ha nem tetszik nekik,
akkor ők túl felszínesek.
Még többet ront az alapvető
meghatározási hibán az, ahogyan más emberek viselkedését magyarázzuk. Míg a mi
saját helytelen viselkedésünket enyhítő körülményekkel magyarázzuk, más emberek
helytelen viselkedéséről azt tartjuk, hogy még Jób türelmét is kimerítenék. Ha
engem megbüntetnek gyorshajtásért, az azért van, mert a rendőröknek
teljesíteniük kell a napi kvótát, ezért csapdákat állítanak fel, pedig azzal
kellene foglalkozniuk, hogy bűnözőket fogjanak el. Ha téged büntetnek meg
gyorshajtásért, az azt mutatja, hogy nem szabadna a volán mögé ülnöd.
Mi a megoldás az alapvető
meghatározási hibára? A kegyelem és a bűnbánat. Isten segítségére van
szükségünk ahhoz, hogy meglássuk az igazat magunkról. Ő ezt meg is adja nekünk
háromféleképpen: a) imádságon keresztül; b) az Ő igéjének olvasásán és
alkalmazásán keresztül; c) olyan emberek által, akik szeretnek, és jól ismernek
minket; olyan emberek által, akik nem azt mondják nekünk, amit hallani
szeretnénk, hanem amit hallanunk kell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.