„… valamennyien a világosság [a
fény] és a nappal fiai vagytok, nem
vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé” (1Thessz. 5,5).
„Mert
valátok régen sötétség, most pedig világosság [és fény] az Úrban: mint világosságnak [vagyis
fénynek] fiai úgy járjatok [és úgy
éljetek]” (Eféz. 5,8).
És már Dávidon keresztül kijelentést
nyer, hogy ki az Úr, és minek vagyunk sáfárai, intézői, és vagyonkezelői: „Az Úré a föld s annak teljessége (és
minden, ami betölti); a föld kereksége s
annak lakosai (vagyis a rajta lakók)” (Zsolt. 24,1).
És: „(Ő, vagyis
az Úr) megparancsolta nékünk, hogy
hirdessük a népnek, és tegyünk bizonyságot (arról), hogy Ő az Istentől rendelt bírája élőknek és holtaknak. Erről
(vagyis Róla) a próféták mind bizonyságot
tesznek, hogy bűneinek bocsánatát veszi, (vagyis bűnbocsánatot nyer) az ő neve által mindenki, aki hiszen Őbenne”
(Csel. 10,42-43)
Ezért: „(Kérve)
kérlek azért az Isten és (a) Krisztus Jézus színe előtt (az ő
eljövetelére és országára), aki ítélni
fog élőket és holtakat az ő eljövetelekor és az ő országában. Hirdesd az igét,
állj elő vele alkalmatos, (és) alkalmatlan
időben, ints, feddj, buzdíts (biztass) teljes
béketűréssel (türelemmel) és
tanítással” (2 Tim. 4,1-2).
Mert mindnyájunknak számot kell adnia
sáfárságáról: „Mert nékünk mindnyájunknak
meg kell jelennünk [leplezetlenül
kell odaállnunk, és láthatókká kell lennünk (phaneroó): A szó igazából azt jelenti, hogy nyilvánvalóvá válik,
manifesztálódik az, ami eddig nem volt nyilvánvaló. („Átvilágítás” történik)]
a Krisztus ítélőszéke [díjkiosztó emelvénye, trónja] előtt, hogy kiki megjutalmaztassék a szerint, amiket e testben (szómato:
lényében, személyében) cselekedett,
vagy jót, vagy gonoszt [(kakosz):
rossz, romlott, züllött, gyalázatos, káros, ártalmas, értéktelen, hitvány
dolgokat]” (2 Kor. 5,10).
És Dávid bizonyságtétele így hangzik az
Úrról: „Az irgalmashoz (és
hűségeshez) irgalmas (és hűséges) vagy: a tökéleteshez (és a feddhetetlen
emberhez) tökéletes (és feddhetetlen)
vagy. A tisztához tiszta vagy; s a
visszáshoz visszás vagy (és a hamisnak ellenállsz)” (Zsolt. 18,26-27)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.