2012. május 14.

Ige: Ha Krisztusban megigazultunk, akkor:

 „… valamennyien a világosság [a fény] és a nappal fiai vagytok, nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé” (1Thessz. 5,5).

„Mert valátok régen sötétség, most pedig világosság [és fény] az Úrban: mint világosságnak [vagyis fénynek] fiai úgy járjatok [és úgy éljetek]” (Eféz. 5,8).

És már Dávidon keresztül kijelentést nyer, hogy ki az Úr, és minek vagyunk sáfárai, intézői, és vagyonkezelői: „Az Úré a föld s annak teljessége (és minden, ami betölti); a föld kereksége s annak lakosai (vagyis a rajta lakók)” (Zsolt. 24,1).

És: „(Ő, vagyis az Úr) megparancsolta nékünk, hogy hirdessük a népnek, és tegyünk bizonyságot (arról), hogy Ő az Istentől rendelt bírája élőknek és holtaknak. Erről (vagyis Róla) a próféták mind bizonyságot tesznek, hogy bűneinek bocsánatát veszi, (bűnbocsánatot nyer) az ő neve által mindenki, aki hiszen Őbenne” (Csel. 10,42-43)

Ezért: „(Kérve) kérlek azért az Isten és (a) Krisztus Jézus színe előtt (az ő eljövetelére és országára kérlek), aki ítélni fog élőket és holtakat az ő eljövetelekor és az ő országában. Hirdesd az igét, állj elő vele alkalmatos, (és) alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts (biztass) teljes béketűréssel (türelemmel) és tanítással” (2 Tim. 4,1-2).

Mert mindnyájunknak számot kell adnia sáfárságáról: „Mert nékünk mindnyájunknak meg kell jelennünk [leplezetlenül kell odaállnunk, és láthatókká kell lennünk (phaneroó): A szó igazából azt jelenti, hogy nyilvánvalóvá válik, manifesztálódik az, ami eddig nem volt nyilvánvaló. („Átvilágítás” történik)] a Krisztus ítélőszéke [díjkiosztó emelvénye trónja] előtt, hogy kiki megjutalmaztassék a szerint, amiket e testben (szómato: lényében, személyében) cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt [(kakosz): rossz, romlott, züllött, gyalázatos, káros, ártalmas, értéktelen, hitvány dolgokat]” (2 Kor. 5,10).

 És Dávid bizonyságtétele így hangzik az Úrról: „Az irgalmashoz (és hűségeshez) irgalmas (és hűséges) vagy: a tökéleteshez (és a feddhetetlen emberhez) tökéletes (és feddhetetlen) vagy. A tisztához tiszta vagy; s a visszáshoz visszás vagy (és a hamisnak ellenállsz)” (Zsolt. 18,26-27)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.