2012. május 6.

Ige: Az Úr temploma


A templomról pedig, ahol az Úr lakik így tesz bizonyságot az apostolok, a Krisztus népéhez szólva: „Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma [(naosz): templom magva, vagyis a Szentek Szentje, a legfőbb szentély] vagytok, és az Isten Szelleme bennetek lakik?” (1Kor. 3,16).

És hogy ki lakik a templomban, arról így beszél Isten Igéje: Az Úr pedig a Szellem [Az Úr ugyanis Szellem]” (2 Kor. 3,17).

„Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek (szóma = személyiségetek, legbelső énetek) a bennetek lakozó Szent Szellemnek temploma, amelyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben (szómati = egész valótokban)” (1 Kor. 6,19-20)

Pál apostol megvallása: „...Mert mi az élő Isten temploma vagyunk, ahogyan az Isten mondta: „Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek, és ők az én népem lesznek” (2Kor. 6,16)

„Kik fölépíttettetek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegletkő maga Jézus Krisztus, Akiben az egész épület szép renddel rakattatván, nevekedik szent templommá az Úrban; Akiben ti is együtt építtettek Isten hajlékává a Szellem által” (Eféz. 2,20-22)

Ezért „Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel szellemi házzá, szent papsággá, hogy szellemi áldozatokkal áldozzatok, amelyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által” (1 Pét. 2,5)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.