2012. július 6.
Nézz szembe a zenével!
A következő történet elmondja ennek a szólásnak az eredetét.
Sok évvel ezelőtt egy fiatalember a Birodalmi Zenekarban
szeretett volna játszani, ám egyáltalán nem tudott zenélni. Mivel azonban
nagyon gazdag és befolyásos ember volt, kikövetelte magának, hogy beállhasson a
zenekarba, és játszhasson a király előtt.
A karmester megengedte neki, hogy a zenekar második sorában
foglaljon helyet. Noha nem értett a kottaolvasáshoz, kapott egy fuvolát, és
amikor a koncert megkezdődött, felemelte hangszerét, csücsörítette ajkait, és
mozgatta ujjait. Minden mozdulatot végigcsinált, mintha csak ő is játszana, de
soha nem szólaltatta meg a hangszerét.
Ez a megtévesztés két éven keresztül folyt. Majd egy napon
új karmester vette át a Birodalmi Zenekar vezetését. Közölte a zenészekkel,
hogy mindenkit meg akar hallgatni egyenként, hogy láthassa, milyen jól tudnak
játszani. A meghallgatással kiszűri azokat, akik az ő mércéjének nem felelnek
meg, és elküldi őket a zenekarból.
A zenészek egyenként bemutatták játékukat az ő jelenlétében.
Az álfuvolás rémült aggodalommal tekintett meghallgatása elébe. Amikor rá
került a sor, betegnek tettette magát. Az orvos azonban, akit a vizsgálatára
kirendeltek, megállapította, hogy semmi baja nincs. A karmester ragaszkodott
ahhoz, hogy a férfi jelenjen meg előtte, és adjon számot tudásáról.
A fuvolásnak szégyenkezve kellett bevallania, hogy ő
tulajdonképpen egy szélhámos. Ezen a napon kellett „szembenéznie a
zenével".
Sokan közülünk eljátsszák a keresztyén élet különböző
mozdulatait. Eljárunk gyülekezetbe vagy ifjúsági órára, igeverseket mondunk el,
és mindenféle jó dolgot mondunk. Valójában azonban szélhámosok vagyunk. Eljön
majd az az idő, amikor mindnyájunknak meg kell állnunk a menny és föld bírája
előtt, és „szembe kell néznünk a zenével." Senki sem tud majd elrejtőzni a
tömegben. A csalókat elkülönítik majd az igazi zenészektől. (Lásd Mt 12,36-37
és 25,31-46.)
Mt. 12.36-37 De mondom nektek, hogy minden haszontalan
szóról, amelyet kimondanak az emberek, számot fognak adni az ítélet napján:
mert szavaid alapján mentenek fel, és szavaid alapján marasztalnak el téged.
Mt. 25.31-46 „Amikor pedig az Emberfia eljön az ő
dicsőségében, és vele az angyalok mind, akkor odaül dicsősége trónjára.
Összegyűjtenek eléje minden népet, ő pedig elválasztja őket egymástól, ahogyan
a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. A juhokat jobb keze felől, a
kecskéket pedig bal keze felől állítja.” „Akkor így szól a király a jobb keze
felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta
számotokra elkészített országot. Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és
innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és
felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és
eljöttetek hozzám. Akkor így válaszolnak neki az igazak: Uram, mikor láttunk
téged éhezni, hogy enned adtunk volna, vagy szomjazni, hogy innod adtunk volna?
Mikor láttunk jövevénynek, hogy befogadtunk volna, vagy mezítelennek, hogy
felruháztunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy elmentünk volna
hozzád? A király így felel majd nekik: Bizony, mondom néktek, amikor
megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek
meg.” „Akkor szól a bal keze felől állókhoz is: Menjetek előlem, átkozottak, az
ördögnek és angyalainak elkészített örök tűzre. Mert éheztem, és nem adtatok
ennem, szomjaztam, és nem adtatok innom, jövevény voltam, és nem fogadtatok be,
mezítelen voltam, és nem ruháztatok fel, beteg voltam, börtönben voltam, és nem
látogattatok meg. Akkor ezek is így válaszolnak neki: Uram, mikor láttunk téged
éhezni vagy szomjazni, jövevénynek vagy mezítelennek, betegen vagy börtönben,
amikor nem szolgáltunk neked? Akkor így felel nekik: Bizony, mondom néktek,
amikor nem tettétek meg ezeket eggyel a legkisebbek közül, velem nem tettétek
meg. És ezek elmennek az örök büntetésre, az igazak pedig az örök életre.”
Humor: Megfontolt beszéd
Apa és fia a nagy hidegben háttal állnak a tűznek, és
melegednek. Egyszer csak megszólal a fiú:
- Apámuram, mondanék valamit!
- Jól fontold meg, mit akarsz mondani fiam, és csak aztán
beszélj!
- Apámuram, mégis mondanék valamit!
- Mindig fontold meg mielőtt megszólalsz, fiam! Inkább
hallgass, mintsem hogy butaságot mondjál!
Egyszer csak felugrik az öreg, s csapkodni kezdi a hátát.
- Látja, édesapám, addig-addig fontolgatom, míg egészen kiég
a zekéje.
Kenneth E. Hagin: Szellemtől születve
Ami testtől született, test az; és ami Szellemtől született,
szellem az. Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan
születnetek. - János 3,6. 7.
Az új szövetség alatt Isten minden gyermeke birtokolja Isten
Szellemét. Először megszületnek a Szellemtől, azután betöltekeznek a
Szellemmel, és számíthatnak arra, hogy a Szellem vezetni fogja őket.
A Szellemtől való megszületés. Az embernek a szelleme az a
része, amely újjászületik. A keresztények szellemében Isten élete és természete
van. A belső ember megszületik Isten Szellemétől és Isten Szelleme van benne.
A Szellemmel való betöltekezés. Az újjászületett keresztény
betöltekezhet azzal a Szellemmel, aki már benne van. És amikor betöltekezik
vele, az a Szellem ki fog áradni, és ő más nyelveken fog szólni, ahogy a Szent
Szellem adja neki a kiejtést. (Csel. 2,4)
A Szellem általi vezetés. „Mert akiket Isten Szelleme
vezérel, azok Istennek fiai.” Azokban az újjászületett emberekben is benne
lakik Isten Szelleme, akik még nem töltekeztek be a Szellemmel — és arra is
számíthatnak, hogy a Szent Szellem vezetni és irányítani fogja őket.
Megvallás: Én Isten gyermeke vagyok, Isten Szellemétől
születtem. Isten Szelleme vezet engem. Jelenleg is Ő vezet engem. A Szent
Szellem hatalmasan fel fog kelni bennem. Meg fogja világosítani az elmémet, és
utat mutat a szellememnek. Isten Szelleme vezérel engem szüntelen.
Mi mibe kapaszkodjunk?
„Bizony, bizony, mondom néktek: aki hallja az én igémet, és
hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy,
hanem átment a halálból az életbe.”
János evangéliuma 5:24
Válság és bizonytalanság mindenfelé, amerre csak jársz.
Ezrek néznek kérdőn egymásra, a kormányra, az égre, hogy mikor lesz már végre
vége ennek az állapotnak. Ez a világ már rég nem az, mint aminek az Alkotó
megálmodta. Nem természetes az, hogy valakinek nincs meg a napi kenyere, a
munkája, a múltja, jelene, jövője; hogy valakinek nincs meg az élete.
A reggeli bágyadt gondolkodás közben füledbe csendülnek egy
évekkel ezelőtt látott film szavai: „Hogy lehetne a világ újra olyan, mint
volt, ha ennyi szörnyűség történt közben? De végül is ez csak egy múló dolog,
ez a sötétség. Még a sötétségnek is el kell múlnia. Új nap virrad majd fel, és
ha egyszer kisüt a Nap, annál tisztábban fog ragyogni. Az ember azokra a
történetekre emlékszik, amik jelentettek valamit, még ha túl kicsi is volt
hozzá, hogy megértse, mit. De azt hiszem, Frodó úr, én igenis értem. Most már
tudom. E történetek szereplői gyakran visszafordulhattak volna, de nem tették.
Tovább mentek, mert volt mibe kapaszkodniuk.”
Volt mibe kapaszkodniuk... Mondd, barátom, te ma reggel mibe
kapaszkodsz, amikor minden inog körülötted, és a legbiztosabbnak hitt dolgok
pillanatok tört része alatt válnak rommá, semmivé, magukkal rántva azt, aki
beléjük helyezte bizalmát? Mibe kapaszkodsz, amikor addig öröknek hitt eszmék
és elvek válnak egy újabb rendszer martalékává?
Isten ma reggel eléd tár egy különleges megoldást, egy
különleges kapaszkodót: saját magát, a Hitet Benne. Hitet Istenben, a szerető
Istenben, akit nem magad alkottál magadnak. Hitet a valódi, a létező Istenben,
akit olyannak ismerhetsz meg, amilyen valójában. Hitet abban az Istenben,
akinek a menny nem volt elég jó nélküled, és odaadta érted a legdrágább
kincset. Hitet Abban, akinek nem mindegy, hogy meddig élsz.
Ragadd meg hát ma reggel a Kapaszkodót, és élj örökké!
EZ FINOM!
Érezzétek, és lássátok, hogy jó az Úr! (Zsolt 34,9)
Az egyik kis unokám nem akart semmilyen új ételt megenni.
Amikor bíztattam, hogy legalább kóstolja meg, nem volt hajlandó, csak azt
hajtogatta, tudja, hogy úgysem ízlene neki. A másik unokám viszont megkóstolt
mindent. Kinyújtotta a kis nyelvét, óvatosan hozzáérintette az ételhez, majd
eldöntötte, hogy akarja-e folytatni. Következő lépésként egy olyan pici falatot
harapott le, amilyen picit csak el lehet képzelni. Ahogy figyeltem, azon
tűnődtem, hogy érzi így egyáltalán az ízét. Mégis legtöbbször pár másodperc
múlva mosoly ragyogott fel az arcán, és azt mondta: "Mm-mm, ez
finom!"
Látva, milyen izgatott lett, amikor rájött, hogy ízlik neki,
amit kipróbált, és onnantól kezdve már nem elégedett meg egyetlen falattal,
hanem többet akart, a bibliai vers jutott eszembe: "Érezzétek, és
lássátok, hogy jó az Úr!". Arra gondoltam, hogy ilyennek kellene lennie az
Istennel való kapcsolatunknak. A zsoltáríró azt mondja, hogy érezzük Isten
jóságát. Ha bízunk az Úrban, és követjük őt, ha imádkozunk, olvassuk a
Szentírást, és szolgálunk másoknak, meg fogjuk látni, hogy jó az Úr. Én sem
akarok kimaradni abból, amit a merész kis unokám megtapasztalt: az izgalomból,
az örömből, és még annál is többől. Én magam szeretném érezni, hogy jó az Úr!
Imádság: Istenünk, adj bátorságot, hogy megízlelhessük a te
jóságodat az életünkben. Jézus nevében kérünk. Ámen.
Isten mindörökké jó.
Marsha Howard (Texas, USA)
Kenneth & Gloria Copeland: Füstbe ment
Ezenképen a nyelv is kicsiny tag és nagy dolgokkal
dicsekszik. Ímé csekély tűz mily nagy erdőt felgyújt! A nyelv is tűz, a
gonoszságnak összessége. Úgy van a nyelv a mi tagjaink között, hogy
megszeplősíti az egész testet, és lángba borítja életünk folyását, maga is
lángba boríttatván a gyehennától. - Jakab 3:5-6
Szavak. Ha helyesen használod őket, hegyeket mozdítanak ki a
helyükről. Ha helytelenül használod őket, akkor az egész életed eléghet.
„De Copeland testvér”, mondod talán, „elég nehéz elhinnem,
hogy néhány egyszerű szó nagy katasztrófát tud okozni. Nem látom az
összefüggést.”
Figyeld meg még egyszer a kifejezést, amit Jakab használt.
„Ímé csekély tűz mily nagy erdőt felgyújt!” Előfordult, hogy meggyújtottál
néhány vékony tűzifát, és egy halom fahasáb alá tetted a kandallóban?
Mi történt?
Valószínűleg a tűz először átterjedt az egyik fahasábra,
aztán egy másikra, egészen addig, amíg egy nagy láng nem keletkezett. Miután
elaludt, és elkezdted volna keresni a tűzifát a hamuban, ami az egészet
indította, nem találtad volna, igaz? Így van! Elégett volna. Semmi nyoma nem
lenne.
A nyelvvel ugyanez a helyzet. Megszeplősíti a testet, majd
lángra lobbantja életünk folyását, és olyan tűz keletkezik, amely nem hagy
nyomot. A szavak, amelyek a tüzet fellobbantották, végül a hamu közé kerülnek,
úgy, hogy nem is lehet tudni, hogy egyszer ott voltak.
Tehát soha ne becsüld le a szavaid erejét! Biztosíthatlak, a
sátán sem teszi. Folyamatosan azon dolgozik, hogy negatívan beszélj. A
fájdalom, betegség és az elkedvetlenítés nyilait fogja feléd lőni, mert rá akar
venni arra, hogy hitetlen szavakat szólj – olyan szavakat, amelyek végül lángra
lobbantják az életedet.
Ne engedd, hogy sikerüljön neki! Inkább oltsd ki azt a tüzet
azáltal, hogy követed az Efézus 6:16 utasításait. Tedd meg, amit Pál apostol
mond: „Mindezekhez fölvevén a hitnek pajzsát, amellyel ama gonosznak minden
tüzes nyilát megolthatjátok.”
Szóld a hit szavait, és oltsd el a tüzet, még mielőtt
fellobbanna ma!
Igei olvasmány: Jakab 3:1-10
Carl Eichhorn: Krisztusban megszenteltek vagyunk
Szentek legyetek, mert én szent vagyok. (1 Péter 1, 16)
A fenti Ige alapján azt gondolhatnánk, mintha a
megszentelõdés a mi munkánk lenne. De nem így van, különben Péter apostol
ellentmondana önmagának, mert utána rögtön így folytatja: "megváltattatok
hiábavaló életetekbõl". A hiábavaló élet üres, hiányzik belõle minden
mélyebb erkölcsi és isteni tartalom. Ebbõl a tisztátalan, bûnös életbõl váltott
meg minket a Bárány drága vére. Amint hittel megragadjátok a vér erejét, már
szabadok vagytok és megszenteltettek Isten szolgálatára. Most tehát úgy
viselkedjetek, mint szentek, amivé Isten kegyelme által lettetek! A szent Isten
szent életû gyermekeket akar.
Rendkívül fontos, hogy ez a drága igazság áthasson bennünket
és abbahagyjuk a megszentelõdéssel kapcsolatos minden igyekezetünket; rá kell
álljunk a hit és kegyelem talajára. Krisztus Jézusban megszenteltek vagyunk (1
Kor 1, 2), Õ szentségünkké lett nekünk. Amint hittel megragadjuk Õt, nagy
változás történik: Õbenne már nem vagyunk tisztátalanok, hanem tiszták. - De
hát nem talál-e az ember a hívõkben is sok hibát? És mégha mások nem is látják,
nem érzik-e õk maguk, hányszor vesz erõt rajtuk a régi, tisztátalan természet?
Mégis szentek õk, amíg minden tisztátalanságot engednek magukban megítélni,
bûnbánatban meghajolnak és Megváltójukat újra meg újra megragadják. Már
nincsenek a tisztátalanság uralma alatt, a bûn többé már nem életelemük; nem
élnek benne úgy, mint a hal a vízben. A Szentlélek befolyása alatt állnak; aki
Jézusban hisz, mind elnyeri a Szentlelket. Szívük mélyén elszakadtak a bûntõl,
az a vágyuk, hogy tisztán és szentül éljenek. Minden hibájuk, bûnük és beszennyezõdésük
ellenére is szenteknek nevezhetik magukat. A korinthusiakban még nagyon sok
kifogásolni való volt, mégis szenteknek nevezi õket az apostol.
De ha valaki Isten kegyelme által szentté lett, az járjon is
úgy és engedje, hogy a Szentlélek határozza meg gondolkodását, beszédét,
cselekedetét. A szentség adománya feladattá lesz: amivé lényünk mélyén lettünk,
az mutatkozzon meg életünkben és magatartásunkban! "Ha Lélek szerint
élünk, Lélek szerint is járjunk" (Gal 5, 25). Az új természet és az új
irány, amit kaptunk, életünk minden megnyilvánulásában érvényesüljön. Minden
tettünkben, kapcsolatunkban, beszélgetésünkben, rejtett belsõ döntéseinkben és
lelki elõhaládasunkban ez a szentség mutatkozzék meg!
Carl Eichhorn: "Isten műhelyében" c. könyvéből
2012. július 5.
Ige: A prófétákról
Így szól az Úr, amikor Mózes ellen lázadtak Áron és Mirjam,
aki ezért leprás lett, - kijelentve, hogy: „…
Ha van az ÚRnak prófétája köztetek, azzal látomásban
ismertetem meg magam, vagy álomban beszélek hozzá. De nem ilyen Mózes, a
szolgám! Őrá az egész házam van bízva! Szemtől szembe szólok (és beszélek) ővele, és nyilvánvaló látásban; nem homályos
beszédek által, (világosan, nem rejtélyesen) és az Úrnak hasonlatosságát (is megpillanthatja, és) látja. Miért
nem féltetek (és hogy mertetek) hát szólani az én szolgám ellen, Mózes ellen?” (4
Móz. 12,6-8).
Ige: Isten szól
Bemerítő János atyja – így prófétál,
bizonyságot téve arról, hogy Isten az ősidőktől fogva szólt, és szól az
emberhez: „Amint szólott
[meghirdette; kijelentette] az ő szent
prófétáinak szája [az Ő szentjei] által,
kik eleitől [ősidőktől; örökidőktől;(világ)korszaktól] fogva voltak. Hogy a mi ellenségeinktől megszabadít [megment,
biztonságba helyez], és mindazoknak
kezéből, akik minket gyűlölnek (megvetnek, utálnak, zaklatnak, üldöznek). Hogy irgalmasságot cselekedjék a mi atyáinkkal,
és megemlékezzék az ő szent szövetségéről, [arról] Az esküvésről, amellyel megesküdt Ábrahámnak, a mi (ős)atyánknak, hogy ő megadja nékünk” (Luk.
1,70-73).
Ige: Az Úr Jézus
„Annyival kiválóbb [feljebbvaló] lévén [hatalmasabbá
lett] az angyaloknál [a hírnököknél],
amennyivel különb nevet [onoma): név, hatalom, tekintély, jellemvonás] örökölt azoknál” (Zsid.
1,4)
Pál apostol bizonyságtétele: Az Úr Jézust
engedelmességéért: „… az Isten is
felmagasztalá Őt [mindenek fölé], és ajándékoza
néki oly nevet, amely minden [más]
név fölött való; [amely minden névnél nagyobb]
Más
fordítás: „ezért
azután Isten a legmagasabb méltóságra emelte. Olyan nevet és hatalmat adott
neki, amely minden más név és hatalom fölött áll. Isten azért tette ezt, mert
azt akarja], hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké
[égieké], földieké és föld alatt valóké
[(katakhthoniosz): sátáni, sötét: (Mohay András: Újgörög-Magyar
kéziszótár 318. oldal)]” (Fil.
2,9-10).
Dávid
így prófétál Isten nevéről: „Szent
templomod felé hajolok, s magasztalom nevedet kegyelmedért és igazságodért;
mert minden neveden felül felmagasztaltad a te beszédedet (alétheia:
a Te Igédet) (Zsolt. 138,2).
A
feltámadott nevéről kap kijelentést János apostol. aki így látta Őt: „És vérrel hintett ruhába vala öltöztetve és
a neve Isten igéjének neveztetik” (Jel. 19,13)
.jpg)
CseriKálmán: Kiáltott Jósáfát
...körülfogták... Jósáfát azonban kiáltozni kezdett, és az
Úr megsegítette; Isten másfelé terelte őket. (2Krón 18,28-34)
Lezajlott hát a csata, amitől Isten óvta a királyokat.
Szörnyű vereség lett a vége, Aháb ottmaradt a harcmezőn, és Jósáfát is csak
isteni csoda révén menekült meg.
Ennyire igaz az, hogy Isten az ő beszédével meg akar menteni
minket. Ha azt komolyan veszik, elkerülték volna ezt a tragédiát. De Ahábot nem
is érdekelte, Jósáfát pedig nem mert hallgatni Isten világos intésére.
Szívszorító jelenet: két felelős vezető ott tántorog a szakadék szélén, ha
belezuhannak, magukkal rántják a népet is, s Isten nyújtja feléjük a kezét, de
ők ellökik maguktól. Háromszáz évvel később ugyanez történt, megvetették Isten
igéjét, és bekövetkezett a babiloni fogság. És mi mit teszünk Isten életmentő
igéjével?
Aki nem engedi, hogy Isten szava bölccsé tegye, az egyre
balgább lesz. Aháb azt javasolja, hogy Jósáfát maradjon királyi ruhájában, ő
pedig páncélba öltözik. És Jósáfát nem lát át a szitán! Persze hogy őt támadják
a csatában, s csak az menti meg, hogy végre Istenhez kiált, és az Úr elviszi
onnan támadóit.
Előbb is kiálthatott volna, de eddig nem volt szava
Istenhez. Ő azonban olyan kegyelmes, hogy az ilyen segélykiáltást is
meghallgatja. Így hallotta meg Jézus a vele együtt megfeszített lator kiáltását
is. Mert „mindaz, aki az Úrnak nevét segítségül hívja, megtartatik"
(ApCsel 2,21 - Károli).
De aki nem hívja segítségül, hanem magában bízik, az elvész,
mint Aháb. Ha páncél van rajta, akkor is.
Így van ez a mi örök sorsunkkal is. Kilátástalan helyzetbe
kerültünk, ahol nem tudunk magunkon segíteni, mint Jósáfát. De aki Isten
kegyelméért kiált, üdvösséget kap. Aki pedig a maga álruhás huncutkodásában reménykedik,
elpusztul. Hisszük-e mind a két megállapítást?
Ne legyen fogyatkozásunk!
"Mivel még nem teljesedett be az ő nyugalmába való
bemenetel ígérete, gondosan ügyeljünk arra, hogy közülünk senki le ne maradjon
erről. Mert nekünk is hirdették az evangéliumot, mint azoknak is; de nekik nem
használt a hirdetett ige, mivel nem párosult hittel azokban, akik hallgatták.
Mi, akik hiszünk, bemegyünk abba a nyugalomba, amint megmondotta: "Ezért
megesküdtem haragomban, hogy nem mennek be az én nyugalmam helyére".
Zsidókhoz írt levél 4:1-3
Valakiknek ígéret adatott, de nem értek vele semmit, mert
engedetlenek voltak. Mások jó hírt hallottak, de nem volt hasznuk belőle, mert
nem hitték el. Aki hisz és hűséges, annak egyszer eljön az a nap, ami olyan
tökéletes, mint a Föld első szombatja volt - makulátlan, fejlődésre képes,
mentes minden rossztól és üdítően pihentető.
Vigyázz, mert bár gyönyörű az ígéret, de el lehet
szalasztani. Például hitetlenség miatt.
"Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen."
"Túl egyszerű: Valaki már kifizette az ártat, nekünk
csak el kell fogadni."
Túl szép, de nem azért, mert hamis, hanem mert Attól a
Hatalmas Istentől származik az ötlet, Aki a Leghatalmasabb a Világegyetemben.
De le lehet maradni erről az eszményi nyugalomról a késés
miatt is.
"Túl elfoglalt vagyok."
"Sok tervem van még Isten nélkül."
"Nem lenne nyugodt a lelkem, ha Istent elfogadnám, mert
sok dolgot nem tehetnék már meg az életben."
Egy rabbitól egyszer megkérdezte valaki:
- Rabbi, mikor kell megtérnem legkésőbb az életben?
A rabbi válaszolt:
- Egy órával a halálod előtt.
- De honnan tudjam, mikor fogok meghalni?
- Ezt senki sem tudja, ezért a legjobb az, ha máris Istennek
adod az életedet - válaszolt a rabbi.
Késés, hitetlenség, engedetlenség: rokonok. Sajnos ha
lekéstük a vonatot, már teljesen mindegy, milyen okból.
A zsidó nép, akiket csodák sorozatával hozott ki Isten
Egyiptomból, a folyamatos zúgolódásuk és hitetlenségük miatt nem akkor és nem
úgy vonultak be Kánaánba, ahogyan Isten szánta nekik. De ha még meg is történt
volna, mi abból nem profitálnánk. Isten olyan nyugalmat ígér, ami nem
származás, hanem hit által kapható, teljesen ingyenes és örök életre szól!
Én kérek belőle! Veled mi a helyzet?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)