BIBLIA
2016. május 23.
Ige: Maradj hitben, akkor is, ha tombol szélvihar
„Azután monda
nékik az Úr Jézus azon a napon alkonyatkor, amint este lőn: Menjünk, evezzünk át a túlsó partra.
Elbocsátván azért a sokaságot, a tömeget,
elvivék őt úgy amint a hajóban, vagyis a bárkában vala; de más hajók is valának vele, több bárka kísérte őket.
Akkor nagy szélvihar támada, a hullámok pedig
becsapnak vala a hajóba, annyira, hogy már-már megtelék.
Ő pedig a hajó hátulsó részében a fejaljon aluszik
vala. És fölkelték őt és mondának néki: Mester, nem törődöl vele, hogy
elveszünk, hogy elpusztulunk?
És felkelvén megdorgálá a szelet, és monda a
tengernek: Hallgass, némulj el! És erre elállt a szél, a vihar, és
lőn nagy csendesség, és teljes szélcsend lett.
És monda nékik: Miért vagytok ily félénkek, miért féltek ennyire? Hogy van, hogy nincsen hitetek. Még mindig nem
hisztek?
És megfélemlének nagy félelemmel, és ezt mondják vala
egymásnak: Kicsoda hát ez, hogy mind a szél, mind a tenger engednek, és
engedelmeskednek néki?* (Márk. 4,35-41)
*Máté
bizonyságtétele így hangzik: „Látván pedig Jézus a nagy sokaságot, a
tömeget maga körül, parancsolá, hogy menjenek, és keljenek át a tó túlsó
partjára. És mikor a hajóra szállt vala, és beszállt a bárkába, követék őt az ő tanítványai. És ímé nagy háborgás lőn, és heves vihar nagy rengés támadt a tengeren, a tavon, annyira, hogy a
hajót, vagy a bárkát már-már elborítják vala a hullámok; ő pedig aluszik, mert lepihent, és szunnyadott vala.
És az ő tanítványai hozzámenvén,
felébresztik őt, mondván: Urank, ments,
és tarts meg minket; mert elveszünk,
mert mindjárt elpusztulunk, meghalunk” (Mát. 8,18.23-25).
Már Dávid így
prófétál: „Szólott ugyanis és szélvészt
támaszt, és szavára forgószél támadt,
amely felduzzasztá a habokat, és fölemelték őket a hullámok. Az égig emelkednek, a fenékig süllyednek,
majd a mélybe zuhantak; lelkük elolvadt az ínségben, kétségbeestek a veszedelemben. Szédülnek, imbolyogtak és tántorgának, mint a részeg, és minden
bölcsességüknek esze vész vala, és
bölcsességük egészen odalett. De az
Úrhoz kiáltanak az ő szorultságukban, az ő nyomorúságukban, és sanyarúságukból kivezeti és
kiszabadította őket szorult helyzetükből. Lecsendesítette, és megállítá a szélvészt, hogy csillapodjék, és
megcsendesedtek a habok, elcsitultak
a hullámok. És amikor azok elsimultak
örülnek, hogy lecsillapodtak vala, és
a kívánt kikötőbe vezette őket” (Zsolt.
107,25-30).
„Serkenj fel! Miért alszol Uram?! Kelj, ébredj
fel, ne vess, ne taszíts el minket végképp
örökké!” (Zsolt. 7,7).
Hiszen Te vagy: „Aki hegyeket hoztál létre erőddel, és
hatalmat öltöttél magadra; Aki lecsillapítottad a tengerek zúgását, hullámaik
zúgását, a nemzetek háborgását” (Zsolt.
65,7-8).
Hát: „Uram, Seregeknek Istene! Kicsoda olyan
erős, mint te vagy Uram? És a te hűséges voltod körülvesz téged. Te uralkodol a
tengernek kevélységén, a dühöngő tengeren; mikor az ő habjai felemelkednek, ha hullámai tornyosulnak, te
csendesíted le azokat” (Zsolt. 89,9-10).
Pál apostol ismerve az Urat, így bátorítja a mindenkori hívőket: „Semmi felől, és semmiért ne aggódjatok, hanem imádságotokban és
könyörgésetekben minden alkalommal, és
mindenkor hálaadással tárjátok fel
kívánságaitokat, és kéréseiteket az Isten előtt. És az Istennek békessége,
mely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveiteket és
gondolataitokat a Krisztus Jézusban” (Fil. 4,6-7).
A példázat hallgatásának eredménye.
Attól függ, hogy ki
hallgatja, mert:
„Ha bölcs hallgatja őket, gyarapítja még
jobban tudását. A bölcs bölcsebb lesz, az értelmes megtudja, hogyan
kormányozzon, szerez érett tanácsokat, bölcs útmutatást nyer, ügyesség
birtokába jut”
(Péld 1,5)
A világ ítélete.
„most megy végbe az ítélet e világ felett; most vettetik ki
e világ fejedelme” (Ján. 12,31).
De ha krisztusban vagy,
akkor örülj: „Annak okáért örüljetek egek és a kik lakoztok azokban.
De: „Jaj a föld és a tenger lakosainak; mert leszállott
az ördög ti hozzátok, nagy haraggal teljes, úgymint a ki tudja, hogy kevés
ideje van”
(Jel. 12,12-13)
2016. május 20.
Zsoltár 43. Könyörgés védelemért; (héberrel és kapcsolódó igékkel)
Zsolt. 43,1 Ítélj meg engem oh Isten! [(šáp̄aṭ 'ĕlóhím): szolgáltass nekem igazságot] és
oltalmazd meg ügyemet [(rúḇ ríḇ) és pereld peremet] az irgalmatlan nemzetség ellen [ḥásíḏ lóh
lô' ló'): egy nem szent néppel szemben]; az álnok [mirəmáh:
csaló, félrevezető] és hamis
[(ʿavəláh
ʿável ʿevel): gonosz]
embertől szabadíts [(pálaṭ): ments meg, és helyezz
biztonságba] engem*
*És Dávid nem
szűnik meg kérni, megindokolva kérését: „Uram,
szolgáltass nekem igazságot, mert feddhetetlenül éltem, az Úrban bíztam
ingadozás nélkül!” (Zsolt. 26,1).
„A Te
orcádtól [a Te színed elől] jöjjön ki ítéletem, a te szemeid hadd
lássanak igazat. [Más fordítás: Színed elől jöjjön igazság nekem, szemed lássa meg igazamat]” (Zsolt. 17,2).
„Őrizd [(šámar): óvd] meg
életemet és szabadíts [(nácal): ragadj ki,
ments] meg
engem; ne szégyenüljek meg, hogy benned bíztam [Más fordítás: Tartsd meg életemet, ments meg, ne szégyenüljek meg, mert hozzád menekültem, (ḥásah): oltalmat / menedéket
Nálad kerestem]” (Zsolt. 25,20). „…Perelj Uram
[(jəhóváh):
Jahve, Örökkévaló] a velem perlőkkel;
harcolj [(láḥam): győzd le] az ellenem harcolókat”
(Zsolt. 35,1). „Serkenj föl,
ébredj, kelj védelmemre, tégy igazságot peremben oh Uram [(jəhóváh):
Jahve, Örökkévaló] Istenem [('ĕlóhím)],
az én [(riḇ ríḇ): peres] ügyemért. Ítélj meg engem, és [(šáp̄aṭ): tégy igazságot] a te igazságod
szerint, oh Uram [(jəhóváh 'ĕlóhím): Jahve,
Örökkévaló, Istenem], hogy ne örüljenek [(śámaḥ): ne diadalmaskodjanak] rajtam!”
(Zsolt.35,23-24).
„Ments meg, Uram, a hazug ajaktól és a csalárd
nyelvtől!” (Zsolt. 120,2).
Jeremiás is így imádkozik: „Pereld meg Uram lelkemnek perét; váltsd meg
életemet” (Siral. 3,58).
„Szolgáltass nekem igazságot, Uram, jogom és ártatlanságom szerint!
Igazságos bíró az Isten. Fékezi haragját, de bosszúja bármely nap fellobbanhat.
Az Úr az ő szent templomában, az Úr trónja az egekben [áll]; az ő szemei látják [a világot, és a
szegényre tekintenek], szemöldökei
megpróbálják [pillantása (szempillái; ragyogó szemei vizsgálják) szemügyre
veszik (megvizsgálják)] az emberek fiait.
Az Úr az igazat [(caddíq): a megigazultat] megpróbálja [(báḥan): megvizsgálja, megfigyeli, és őrködik felette]. A gonoszt [(rášáʿ): a céltévesztett
hitetlen istentelent, aki Isten nélkül él]
pedig, az álnokság kedvelőjét [(ḥámás): az erőszak, kár, sérelem,
kegyetlenség, elnyomás szeretőjét],
gyűlöli az ő lelke [(śáné' nep̄eš): megveti, és nem adja át magát neki, és nem köti össze magát vele,
vagyis nem vállal közösséget vele]” (Zsolt 7,9.12; 11,4-5).
Zsolt.
43,2 Hiszen te vagy oltalmam Istene [(máʿôz):
te vagy erősségem, menedékem], miért
vetettél [(zánaḥ): miért taszítottál]
hát el engemet? Miért kell gyászban [(qáḏar): szomorúan]
járnom ellenség háborgatása miatt, az [('ôjéḇ 'ójéḇ laḥac): ellenség elnyomása,
gyötrése]?*
*És így folytatja
Dávid: „Hadd mondjam Istennek, az én kőszálamnak [Én kősziklámnak,
oltalmazóm vagy]: Miért felejtkeztél el
rólam? Miért kell gyászban járnom ellenség háborgatása miatt [miért gyötör,
sanyargat engem az
ellenség]?” (Zsolt. 42,10).
Hiszen te, Uram, védőpajzsom [oltalmazóm] vagy, te vagy dicsőségem, csüggedt fejem
fölemeled, [felmagasztalod]” (Zsolt 3,4).
„Mégis
elvetettél, megszégyenítettél minket, nem vonultál ki seregeinkkel” (Zsolt. 44,10).
Hát: „Miért vetettél el, oh Isten, teljesen? Miért füstölög haragod a te
legelődnek juhai ellen?” (Zsolt. 74,1).
„De én hozzád rimánkodom, Uram, és jó reggel (hozzád száll), és
elédbe jut az én imádságom: Miért taszítasz, és vetsz el hát Uram engem, és
rejted el orcádat én tőlem?” (Zsolt. 88,14-15).
Zsolt.
43,3 Küldd el világosságodat [('ôr):
fényedet] és igazságodat, a te [('ĕmeṯ): valóságodat], azok
vezessenek engem; vigyenek el a te szent hegyedre, a te (mišəkán): lakóhelyedre]
és hajlékaidba*
*És így folytatja
megvallását, és próféciáját Dávid: „Mert te vagy az én szövétnekem, (az én mécsesem) Uram,
S az Úr (fénysugarat ad nekem), és
megvilágosítja az én sötétségemet” (2
Sám. 22,29).
Mert: „Világosság támad fel, és (fényözön árad) az igazra, és az a tiszta szívűekre öröm” (Zsolt. 97,11).
Igen: „Az igazakra világosság fénylik, és (ragyog) a sötétben: attól, aki irgalmas, kegyelmes és igaz” (Zsolt. 112,4).
Az Úr Jézusban teljesedtek be
ezek a próféciák is, aki kijelenti: „Én vagyok a világ [(koszmosz): teremtett világ, a látható
világ, vagyis: evilág] világossága [(phósz):
fénye]. Aki engem követ, soha nem él sötétségben, mert az a világosság lesz
benne, amely életet ad« (Ján. 8,12).
„Én világosságul jöttem e világra, hogy senki ne
maradjon a sötétségben, aki én bennem hisz”
(Ján. 12,46).
És: „Míg e világon (vagyis a világban) vagyok, e világ világossága vagyok” (Ján. 9,5).
Őt kéri Dávid, így imádkozva: „Dávidé. (jelentése: szeretett, szerető,
összekötő, egyesítő; főember). [Dávid zsoltára, mielőtt fölkenetnék]. Az Úr [(jəhóváh):
Jahve, az Örökkévaló] az én
világosságom [('ôr): fényem, ragyogásom]
és üdvösségem [(jéšaʿ ješaʿ): szabadításom, segítségem, biztonságom, jólétem,
azaz üdvösségem]…” (Zsolt. 27,1).
Zsolt. 43,4
Hadd menjek be, hadd [(bô'): járuljak] Isten oltárához,
vigasságos örömömnek erős Istenéhez, [(śiməḥáh
gíl): jókedvű örvendezéssel, ujjongással] és hadd dicsérjelek téged
citerával, [(kinnôr): hadd
magasztaljalak hárfával] Isten, én Istenem!
Zsolt. 43,5 Miért csüggedsz el [(šáḥaḥ):
roskadozol, és háborogsz] lelkem,
miért nyughatatlankodsz [(hámáh): gyötrődsz, és sóhajtozol] bennem? Bízzál
Istenben, és [(jáḥal): reménységgel várakozzál] mert még hálát adok én néki, [(jáḏáh):
még dicsérni, és áldani fogom Őt] az én szabadítómnak és
Istenemnek, az Ő [(páním): jelenlétében] szabadításáért [és a (jəšúʿáh):
megmenekülésért, és győzelemért]*
*Dávid panaszkodik Istennek, és bátorítja
saját magát: „Istenem!
Elcsügged [(šáḥaḥ): roskadozik,
megháborodott] bennem az én lelkem;
azért emlékezem reád a Jordán [az alájövő, a lefelé folyó, siető; lejövő).
H. jardén; g. Iordanész. a járad ige jelentése: leszáll, süllyed. Lehet a
Jordán név jelentése: évelő (ti. állandó vizű) vagy a halál folyó] és
Hermon [odaszentelés, (szent hegy; hozzáférhetetlen, száműzött;
felszentelt; kiemelkedő; csúcs, kiszögellés] földjéről, a Micár
[kicsinység, jelentéktelen] hegyérő Miért
csüggedsz el lelkem [miért vagy szomorú]
és nyughatatlankodsz [(hámáh):
gyötrődsz, és háborogsz]
bennem? Bízzál Istenben, és [(jáḥal):
reménységgel várakozzál] mert még
hálát adok én néki, és [(jáḏáh): dicsérem] az ő orcájának, az Ő [(páním):
jelenlétében] szabadításáért [és
a (jəšúʿáh):
győzelemért]” (Zsolt. 42,6-7).
Mert még fogod mondani:
„Légy újból nyugodt, lelkem, mert jól
bánt veled az ÚR!” (Zsolt. 116,7).
Mert: „Bizony elrejt [(cáp̄an): megóv, megvéd, megőriz]
engem az ő hajlékában [(sóḵ): sátrában] a veszedelem napján, a [(ráʿ
jôm): veszélyes, gonosz napon]; eltakar engem sátrának rejtekében, [sátra mélyén] sziklára emel fel [(cur cúr): magas kősziklára
helyez] engem. Most is felülemeli fejemet ellenségeimen, akik körültem vannak, akik [(səḇíḇáh sáḇíḇ) minden
oldalról körülvesznek], és én az ő
sátorában örömáldozatokkal áldozom, és [diadalkiáltással
mutatok be áldozatot hajlékában], énekelek [dicséretet mondok] és [zsoltárt] zengedezek [hangszeren játszva] az Úrnak” (Zsolt.
27,5-6)
Ki a boldog?
„Boldog ember, aki nem jár a gonoszok, a hitetlenek, az Isten nélküli emberek tanácsa
szerint. Aki meg nem áll a bűnösök, a
célt eltévesztők útján, és nem téblábol, lézeng, tartózkodik, időzik a csúfot
űzők között. Aki nem ül, és nem telepedik le a csúfolódók, a veszedelmes,
kártékony, ártalmas emberek székébe”
(Zsolt 1,1)
Hálaadás.
Áldalak Uram, hogy nem kell sírnom gyermekeim miatt, mert Te
azt mondtad, hogy: Tartsd vissza a te szódat a sírástól és szemeidet a
könnyhullatástól. Mert fiaid visszajönnek az ő határaikra, az ellenség földéből
térnek vissza (Jere,.31,16), És hirtelen megszabadul a fogoly (Ésa.51,14). És
minden gyermekem az Úr tanítványa lesz, és nagy lesz fiaim békessége
(Ésa.54,13). Mert vizet öntesz a szomjúhozóra, és folyóvizeket a szárazra. Magasztallak
ígéretedért, amely szerint azt mondtad, hogy: kiöntöm Szellememet a Te magodra
és áldásomat a te csemetéidre. (Ésa.44,3)
Örüljünk az Úrban, mi szabadító Istenünkben!
Mert: „A békességnek
Istene megrontja, összezúzza, összetiporja, összemorzsolja a Sátánt a mi lábaink
alatt hamar. A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme velünk. Ámen”
(Róm.
16,20)
Miért jött az Úr Jézus?
Az Úr Jézus nem azért jött közénk, hogy vallást alapítson,
hanem hogy segítő kezet nyújtson az EMBEREKNEK! Áldjon az Úr benneteket!
/Reinhard Bonnke/
2016. május 18.
Ige: Csak vándorok vagyunk e földön.
„Azért mivelhogy mindenkor bízunk, és tudjuk,
hogy e testben, ebben a valónkban, ebben
a személyben lakván, távol vagyunk* távol lakunk az Úrtól. [Más fordítások: „Ezért
tölt el a bizalom minket, s nem feledkezünk meg róla, hogy míg e testben, ebben
a valónkban vándorként élünk,
jövevényekként vagyunk, és távol járunk az Úrtól” [Más: „Mivel
tehát mindenkor bizakodunk és tudjuk, hogy amikor a testben, vagyis ebben a
személyünkben otthon vagyunk, az Úrtól elszakítva, idegenben vagyunk]**
Mert hitben járunk, szó szerint:
hitben járunk-kelünk, forgolódunk, életmódot folytatunk, és nem látásban, nem fizikai érzékelésben, vagy szemlélésben, mert a szemlélet még nem
osztályrészünk* (2 Kor. 5,6-7)
*Távol
vagyunk (ekdémeó): 1)
kivándorol. 2) idegenben, száműzetésben, hazájától távol él. Elhagyja hazáját,
távozik népe köréből; idegenbe megy; idegenben él.
**Dávid
megvallása: „Mert mi csak jövevények vagyunk te előtted és zsellérek, amint a mi
atyáink is egyenként, és mint minden
ősünk; a mi életünk napjai olyanok e
földön, mint az árnyék, melyben állandóság nincsen” (1 Krón. 29,15)
De kérlek: „Halld meg Uram az én könyörgésemet, az én
imádságomat, figyelmezzél segélykiáltásomra,
könnyhullatásomra, és könnyeim láttán
ne vesztegelj, és ne légy néma; mert én jövevény vagyok te nálad, zsellér, mint minden én ősöm” (Zsolt. 39,13)
Péter apostol így figyelmezteti a megváltottakat: „Péter, Jézus Krisztusnak apostola, a Pontusban. Galáciában, Kappadócziában, Ázsiában és Bithiniában elszéledt, és
szétszóródott jövevényeknek, vagyis idegenekenek,
azaz akik rövid ideig, átmenetileg idegen helyen tartózkodnak, tehát olyanok,
akiknek nem otthona a világ. És ha
Atyának hívjátok őt, aki személyválogatás nélkül, és elfogulatlanul válogat ki, kinek-kinek
cselekedete, tevékenysége, munkássága
szerint, szent félelemmel töltsétek a
ti jövevénységtek a ti vándorlásotok,
zsellérségetek idejét. Tudván, hogy nem veszendő holmin, nem romlandó, múlandó, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt
hiábavaló, értéktelen, és üres életetekből, életmódotokból. Hanem drága véren, mint hibátlan és
szeplőtlen, be nem szennyezett, mocsoktalan bárányén, a Krisztusén. Tehát: Szeretteim,
kérlek titeket, mint jövevényeket és
idegeneket, mint zarándokokat,
vándorokat, hontalanokat, tartóztassátok
meg magatokat, vagyis tartózkodjatok a
hústesti kívánságoktól, és vágyaktól,
amelyek az életetek ellen
vitézkednek, és küzdenek, amelyek hadat viselnek életetek ellen)” (1Pét 1,1.17-19.és 2,11).
***Azért: „Mert
most még ugyanis tükör által homályosan látunk - Itt a
mondat: tükörből nézünk mindent, és a kép
nem tiszta, vagy nem fejthető meg jól, homályos marad. - Akkor pedig színről-színre, azaz szemtől
szembe. Most rész szerint van bennem
az ismeret, most még csak töredékes a
tudásom, akkor pedig úgy ismerek
majd, amint én is megismertettem, ahogy
énrám ismert az Isten” (1 Kor. 13,12)
De már: „Szeretteim, most Isten gyermekei
vagyunk,csak még nem lett nyilvánvalóvá, hogy milyen leszünk. De tudjuk, hogy
amikor ez nyilvánvalóvá lesz,
hasonlókká leszünk Őhozzá; mert meg fogjuk őt látni, amint van, vagyis olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában”
(1
Ján. 3,2).
A teremtőről, az Úr Jézusról:
Mert: „Mert Belőle jött
elő, rajta keresztül megy és Őfelé halad minden, és Beléje torkollik a
mindenség. Övé a dicsőség mindörökké. Ámen”
(Róm. 11,36).
Megvallás
KRISZTUSBAN: Polgártársa
vagyok a szenteknek és cselédje az Istennek.
Ezért most már nem vagyok jövevény és zsellér.
(Eféz. 2.19)
Az Úr figyelmeztetése:
"Ne
forduljatok halottidézőkhöz, és a jósoktól ne tudakozódjatok, mert ezzel
megfertőztetitek, beszennyezitek, és tisztátalanná teszitek magatokat. Én
vagyok az ÚR, a ti Istenetek"
(3 Mózes 19,31)
Hát: „Ne tévelyegjetek! Ne hagyjátok magatokat félrevezetni! Jó
jellemet megrontanak, mert megfertőzik, csábítással romlásba viszik a gonosz, rossz,
romlott, züllött társaságok, és a gonosz beszédek, tanítások, társalgások,
együttlét, érintkezés, bizalmas kapcsolat”
(1 Kor. 15,33)
Az Úr bölcsességet ad:
„Hogy világos
útmutatást kapjunk, helyes döntésre, és hogy befogadjuk a logoszt, az Igét,
melyből éleslátás, valóságos megigazulás, jó ítélőképesség és becsületesség
származik”
(Péld 1,3)
2016. május 16.
Zsoltár 42. A szellem szomjúsága Istenu tán; (héberrel és kapcsolódó igékkel)
Zsolt. 42,1 Az éneklőmesternek [a karmesternek]; Kóráh [jelentése: kopasz, tarfejű; jégeső, hideg] fiainak tanítása [(maśəkíl):
éneke]*
*A feladatuk minden korban az
Úr dicsérete: „A Kéhátiták (jelentése: gyűlés,
gyülekezet) fiai közül és a Kóriták fiai
közül való Léviták (jelentése: körülfont, hordozott, ragaszkodás,
csatlakozás, szövetség; egyesült, hozzátett, ragaszkodó) pedig felállának, hogy az Urat, Izráel Istenét nagy felszóval
dícsérjék” (2 Krón. 20,19).
Így
dicsérve az Urat: „Teljes szívből
kereslek téged, ne engedd, hogy eltérjek parancsolataidtól! Szívembe zártam
beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened. Áldott vagy te, URam! Taníts meg
rendelkezéseidre!” (Zsolt. 119,10-12).
Hiszen:
„Nincs senkim rajtad kívül a mennyben, a
földön sem gyönyörködöm másban. Ha elfogyatkozik is testem és szívem: szívemnek
kősziklája és az én örökségem te vagy, oh Isten, mindörökké!” (Zsolt. 73,25-26).
Zsolt. 42,2 Mint a szarvas kívánkozik [(ʿáraḡ): epekedik] a
folyóvizekre, úgy kívánkozik [(ʿáraḡ):vágyakozik ] egész lényem
hozzád, oh Isten [('ĕlóhím)]!
Zsolt. 42,3 Szomjúhozik egész lényem Istenhez, az élő Istenhez;
mikor mehetek el és jelenhetek meg Isten előtt [(rá'áh páním):
hogy lássam Isten arcát]?*
*És így folytatja Dávid: „Feléd terjesztgetem (imádkozva nyújtom)
kezeimet; egész lényem, mint szomjú, (kiszikkadt) föld, úgy eped utánad. Szela. (Zsolt. 143,6).
„Egyet kérek az Úrtól [('eḥáḏ): csak egyetlen vágyam van], azért esedezem, és azért [(šá'él
šá'al): könyörgök]: hogy
lakhassam az Úr házában életemnek minden idejében. Hogy nézhessem az Úrnak
szépségét [(ḥázáh nóʿam): hadd lássam pompáját, ragyogását, és láthassam,
milyen jóságos az Úr, és élvezhessem az Úr kedvességét], és gyönyörködhessem az ő templomában” (Zsolt. 27,4).
„Mily szerelmetesek a te hajlékaid, Seregeknek Ura! Kívánkozik, (sóvárog) sőt emésztődik (eleped)
lelkem az Úrnak tornácai után; szívem és
testem ujjongnak az élő Isten felé. A veréb is talál házat, és a fecske is
fészket magának, ahová fiait helyezhesse, - a te oltáraidnál, oh Seregeknek
Ura, én Királyom és én Istenem! Boldogok, akik lakoznak a te házadban,
dicsérhetnek téged szüntelen! Szela”
(Zsolt. 84,2-5).
„Ó Isten! Te vagy Istenem, hozzád vágyakozom! Utánad szomjazik lelkem,
utánad sóvárog egész lényem, mint kiszikkadt, kopár, víztelen föld. Hogy
láthassalak téged a szent helyen, szemlélvén a te hatalmadat és dicsőségedet” (Zsolt. 63,2-3).
És mert az Úr meghallgatta Dávidot, ezért ezt vallja meg: „Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek
engem [és szereteted kísér] életem
minden napján, s az Úr házában lakozom hosszú ideig [egész életemben örök időkön át]” (Zsolt. 23,6).
Mert: „Uram, szeretem a te házadban való
lakozást, és a te dicsőséged hajlékának helyét. [Héber: URam, (jəhóváh):
Jahve, Örökkévaló, szeretem házadat, és ('áhéḇ 'áhaḇ): gyönyörködöm (bajiṯ):
sátradban, ahol (máʿín máʿôn): laksz, dicsőséged (káḇóḏ
káḇôḏ): fenséged (mišəkán): sátorának] (máqômáh máqóm máqôm): helyét]” (Zsolt. 26,8).
És Isten válaszol a
könyörgésre: „Az ünnep utolsó nagy napján
pedig felálla Jézus és [(kradzó): hangosan] kiálta, mondván: Ha valaki szomjúhozik,
jőjjön én hozzám, és igyék. Aki hisz
én bennem, amint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak
belsejéből. Ezt pedig mondja vala a Szellemről,
amelyet veendők valának az őbenne hívők: mert még nem vala [még nem adatott] a Szent Szellem; mivelhogy
Jézus még nem dicsőítteték meg” (Ján.
7,37-39).
Zsolt. 42,4 Könnyhullatásom volt kenyerem éjjel és nappal, mikor
mindennap azt mondták nékem: „Hol van a te Istened?*
*És így könyörög Dávid: „Segíts meg
bennünket, szabadító Istenünk, a te nevednek dicsőségéért; ments meg minket és
bocsásd meg vétkeinket a te nevedért. Minek mondanák a pogányok: Hol az ő
Istenük? Legyen nyilvánvaló a pogányokon szemeink láttára a te szolgáid
kiontott véréért való bosszúállásod”
(Zsolt. 79,9-10).
„Nem
nékünk Uram, nem nékünk, hanem a te nevednek szerezz dicsőséget, a te
kegyelmedért (szeretetedért) és
hűségedért! Miért mondanák a pogányok: Hol van az ő Istenük?” (Zsolt. 115,1-2).
És
az Úr válasza: „Gyűjtsétek össze a népet,
szenteljétek meg a gyülekezetet; tartsatok szent gyűlést, hívjátok egybe a
véneket, gyűjtsétek össze a kisdedeket és a csecsszopókat; menjen ki a vőlegény
az ő ágyasházából és a menyasszony is az ő szobájából. A tornác (templomcsarnok) és
az oltár között sírjanak a papok, az Úr szolgái, és mondják: Légy kegyelmes, oh
Uram, a te népedhez, és ne bocsásd szidalomra a te örökségedet, (ne engedd,
hogy gyalázzák örökségedet! Ne csúfolhassák őket) és ne uralkodjanak rajtuk a pogányok. Miért mondanák a népek között:
Hol az ő Istenük?” (Jóel. 2,16-17).
Zsolt.
42,5 Mikor
ezekről emlékezem, megkeseredem lelkemben; [(šáp̄aḵ): kiöntöm egész lényemet].
Mert nagy csoportban [(sáḵ): nagy tömeggel]
vonultam ezelőtt és ujjongó örömmel [hangos ujjongással, és (rinnáh qól qôl): örömkiáltással, mint víz zúgás hangjával]. És
hálaadással vezettem őket, az ünneplő [(ḥáḡaḡ): forgó, táncoló] sokaságot,
az Isten [('ĕlóhím)] házáig [(bajiṯ): sátráig]*
*Igen: „Felőled lesz [Rólad szól] dicséretem a nagy gyülekezetben [a nagy
közösségben]. És teljesítem fogadalmaimat
az istenfélők [(járé'): Istent tisztelők] előtt”
(Zsolt. 22,26).
És: „Az Úr iránt való fogadásaimat
(teljesítem) megadom az ő egész népe
előtt (egész népe jelenlétében). Dicsérlek
a nagy gyülekezetben, az erős nép között magasztallak téged” (Zsolt. 116,14).
És: „Magasztallak a nagy gyülekezetben, hatalmas
nép között dicsérlek” (Zsolt. 35,18).
„Vígan hirdetem az
igazságosságot a nagy gyülekezetben; ímé, nem tartom vissza ajkamat, (és nem zárom be számat) te (jól) tudod, óh Uram! Igazságosságodat nem rejtem el szívemben, elmondom a te
hűségedet és segítségedet; (beszélek hűségedről és szabadításodról) nem titkolom el kegyelmedet és igazságodat
(szeretetedet és hűségedet) a nagy gyülekezetben”
(Zsolt. 40,10-11).
„Így éneklem majd a te nevedet
szüntelen, hogy beteljesítsem az én fogadásaimat minden napon” (Zsolt. 61,9).
Mózestől
kezdve minden hívő, minden időben így dicsőíti az Urat a szabadításért, és mert
Ő jó: „Erőm és énekem az ÚR,
megszabadított engem. Ő az én Istenem, őt dicsőítem, atyám Istene, őt
magasztalom” (2 Móz. 15,2-3)
„Ímé, az Isten az én szabadítóm!
Bízom, és nem félek; mert erősségem és énekem az Úr, az Úr, és lőn nékem
szabadítóm!” (Ésa. 12,2)
„Erőm és énekem az ÚR,
megszabadított engem” (Zsolt. 118,14)
„Az Úr az én erőm és pajzsom, Őbenne bízott
szívem és megsegíttettem; örvend szívem és énekemmel dicsérem őt. Az Úr az ő
népének ereje, és az ő fölkentjének megtartó erőssége” (Zsolt. 28,7-8)
„Ó, Uram, én erőm és mentsváram,
menedékem a nyomorúság idején! Hozzád jönnek majd a nemzetek a föld legszéléről
is, és ezt mondják: Bizony, hamis isteneik voltak elődeinknek, hiábavalók,
egyik sem ér semmit!” (Jer. 16,19).
Zsolt. 42,6 Miért csüggedsz el lelkem [miért vagy szomorú] és nyughatatlankodsz [(hámáh): gyötrődsz, és háborogsz] bennem?
Bízzál Istenben, és [(jáḥal): reménységgel várakozzál]
mert még hálát adok én néki, és [(jáḏáh): dicsérem] az ő orcájának,
az Ő [(páním): jelenlétében] szabadításáért [és a (jəšúʿáh): győzelemért]*
*És újra biztatja magát Dávid: „Miért csüggedsz el
lelkem, miért nyughatatlankodsz (és miért háborogsz) bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok én néki, az én
szabadítómnak és Istenemnek (az én szabadító Istenemnek)”
(Zsolt. 43,5).
Mert
még fogod mondani: „Légy újból nyugodt,
lelkem, mert jól bánt veled az ÚR! (Zsolt. 116,7).
Zsolt. 42,7 Istenem! Elcsügged [(šáḥaḥ): roskadozik, megháborodott]
bennem az én lelkem; azért emlékezem reád a Jordán [az alájövő, a lefelé folyó, siető; lejövő). H. jardén; g. Iordanész. a
járad ige jelentése: leszáll, süllyed. Lehet a Jordán név jelentése: évelő (ti.
állandó vizű) vagy a halál folyó] és Hermon [odaszentelés” (szent hegy; hozzáférhetetlen, száműzött; felszentelt;
kiemelkedő; csúcs, kiszögellés] földjéről, a Micár [kicsinység, jelentéktelen] hegyéről.
Zsolt. 42,8 Örvény örvényt hív elő zuhatagjaid hangjára; [minden habod]
minden vízáradásod és hullámod összecsap fölöttem. [Más
fordítás: A nyomorúságnak egyik mélysége a másikat követi: a
te vízesésednek szavára minden te áradásaid és habjaid én rajtam általmentenek]!*
*És így
folytatja Dávid, azt is kijelentve, hogy milyen örvényekről és milyen vizekről
beszélt: „A te haragod reám nehezedett, és (örvényeid mind lehúznak) haboddal nyomtál engem. Szela. (Rám
zúdult izzó haragod). Általmentek rajtam
a te búsulásaid; a te szorongatásaid (rettentő csapásaid) elemésztettek engem (megsemmisítenek). Körülvettek engem, mint a vizek (mint az
árvíz) egész napon; együttesen
körülöveztek (teljesen bekerítenek) engem”
(Zsolt. 88,8.17-18).
„(Segíts meg), és Szabadíts meg engemet, oh Isten, mert
nyakamig érnek a vizek! Mély sárba estem be, (feneketlen iszapba
süllyedtem) hol meg nem állhatok;
feneketlen örvénybe jutottam, és az áradat elborít engem. Elfáradtam a
kiáltásban, kiszáradt a torkom; szemeim elbágyadtak, várván Istenemet” (Zsolt. 69,2-4).
Zsolt. 42,9 Nappal kiküldte kegyelmét [(ḥeseḏ): szeretetét rendelte mellém] az Úr, éjjel
éneke volt velem, imádság az én életem Istenéhez.
Zsolt. 42,10 Hadd mondjam Istennek, az én kőszálamnak [Én kősziklámnak, oltalmazóm vagy]: Miért
felejtkeztél el rólam? Miért kell gyászban járnom ellenség háborgatása miatt [miért gyötör, sanyargat engem az ellenség]?*
*És így folytatja Dávid: „Hiszen te vagy
oltalmam Istene, miért vetettél hát meg engemet? Miért kell gyászban járnom
ellenség háborgatása miatt, (miért gyötör az ellenség)?”
(Zsolt. 43,2-4).
És:
„Te, Uram, védőpajzsom [oltalmazóm] vagy, te vagy dicsőségem, csüggedt fejem fölemeled,
[felmagasztalod]” (Zsolt 3,4).
Zsolt. 42,11 Mintha zúzódás volna csontjaimban, [(recaḥ):
mintha csontjaimat tördelnék] mikor
gyaláznak [(ḥárap̄): gúnyolnak, ócsárolnak, szidalmaznak] engem az én
szorongatóim, [(cárar): nyomorgatóim,
sanyargatóim, akik gyötörnek] naponként ezt mondván nékem: Hol van a te
Istened?*
*És folytatja Dávid: „Meddig szidalmaz, oh Isten, a
sanyargató? Örökké gyalázza-e az ellenség a te nevedet? Miért húzod vissza
kezedet, jobbodat? Vond ki kebeledből: végezz!” (Zsolt. 74,10-11).
„Te tudod az én gyalázatomat,
szégyenemet és pirulásomat; jól ismered minden szorongatómat (minden ellenségemet)”
(Zsolt. 69,20).
„Minden napon gyaláznak engem
ellenségeim, csúfolóim átkoznak engem”
(Zsolt. 102,9).
„Emlékezzél meg Uram a te szolgáidnak
gyalázatáról! Hogy sok népnek gyalázatát hordozom keblemben, Amelyekkel
gyaláztak a te ellenségeid Uram, amelyekkel gyalázták a te felkentednek
lépéseit” (Zsolt. 89,51-52).
Segíts meg bennünket, szabadító
Istenünk, a te nevednek dicsőségéért; ments meg minket és bocsásd meg
vétkeinket a te nevedért. Ne mondhassák a pogányok: Hol van az ő Istenük?
Legyen nyilvánvalóvá előttünk, hogy bosszút állsz a pogányokon szolgáid
kiontott véréért!” (Zsolt. 79,9-10).
„És szálljon reám, Uram, a te
kegyelmed, a te szabadításod, amint megígérted, Hogy megfelelhessek az engem
gyalázónak, hiszen bizodalmam van a te igédben!” (Zsolt. 119,41-42)
Zsolt. 42,12
Miért csüggedsz el lelkem, és miért nyughatatlankodsz bennem, és [miért háborogsz]? Bízzál Istenben, mert
még hálát adok én néki, az én szabadítómnak és Istenemnek.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)