Zsoltár 77. Emlékezés a nyomorúság között az Isten csodadolgaira. (héberrel és kapcsolódó igékkel)

Zsolt. 77,1 Az éneklőmesternek, [a karvezetőnek] Jedutunnak [jelentése: dicséret, aki magasztal, magasztaló kórus; bizonyságtevő; dicséretre méltó]; Aszáfé, [jelentése: (gyűjtő). »(Isten) gyűjt«.Isten elfogadott] zsoltár.1043

Zsolt. 77,2 Szavamat Istenhez emelem és [hangosan] kiáltok; szavamat Istenhez emelem, hogy figyelmezzen reám.1044

Zsolt. 77,3 Nyomorúságom idején az Urat keresem; kezem feltartom éjjel szünetlenül; lelkem nem akar vigasztalást bevenni. [Héber szerint: (cáráh jôm): gyötrelmem, szükségem, szorult helyzetem idején naponta (dáraš'ăḏónáj): könyörgöm Uram! Hozzád folyamodom (jáḏ náḡar): kezemet nyújtom (lajəláh lajil): éjjel, míg (púḡ): elzsibbad. De (nep̄eš má'én náḥam) bensőm vonakodik, nem akar vigasztalást venni].1045

Zsolt. 77,4 Istenről emlékezem és sóhajtozom; róla elmélkedem, [(śíaḥ): róla gondolkodom] és elepedt [(ʿáṭap̄): elgyengült] az én szellemem. Szela.

Zsolt. 77,5 Szemeimet ébren tartod; hánykolódom, [(páʿam):

nyugtalan vagyok] de nem szólhatok.

Zsolt. 77,6 Elmélkedem [(ḥášaḇ): gondolkodom] a régi napokról, a hajdankor éveiről.1046

Zsolt. 77,8 Avagy mindörökké elvet-e, [végleg eltaszít] az Úr, az [('ăḏónáj): Uram]? És nem lesz-e többé jóakaró [nem tart tovább jóakarata]?1047

Zsolt. 77,9 Avagy végképpen [(nécaḥ): teljesen] elfogyott-e [('áp̄és): véget ért] az ő kegyelme [(ḥeseḏ): szeretete]? Vagy megszűnik-e [(gámar): érvénytelen lett] ígérete, az Ő [('ómer): beszéde] nemzedékről nemzedékre?1048

Zsolt. 77,10 Avagy elfelejtkezett-e könyörülni Isten és [elfelejtette kegyelmét, jóságát]? Avagy elzárta-e [elnyomta] haragjában az ő irgalmát? Szela.1049

Zsolt. 77,11 És mondám: Ez az én betegségem, hogy a Felségesnek jobbja [jóindulata] megváltozott.

Zsolt. 77,12 Megemlékezem az Úrnak [(jáhh): Jahnak az Örökkévalónak] cselekedeteiről, sőt megemlékezem hajdani [(qeḏem): kezdeti] csodáiról;

Zsolt. 77,13 És elmélkedem minden cselekedetedről, és tetteidről gondolkozom.1050

Zsolt. 77,14 Oh Isten, a te utad szentséges; kicsoda olyan nagy [('él): erős, hatalmas] Isten, mint a mi Istenünk?1051

Zsolt. 77,15 Te vagy az Isten, aki csodát művelsz; megmutattad a népek között a te hatalmadat [(jáḏaʿʿôz ʿóz): megismertetted erődet].

Zsolt. 77,16 Megváltottad népedet karod [(zəróʿa zərôʿa): erejével és hatalmával] a Jákób és a József fiait. Szela.

Zsolt. 77,17 Láttak téged a vizek, oh Isten, láttak téged a vizek és megfélemlének [ḥíl ḥúl): megremegtek]; a mélységek is megrázkódtak és [(ráḡaz): reszkettek].1052

Zsolt. 77,18 A felhők vizet ömlesztnek; megzendülnek [(qól qôl): mennydörögnek] a fellegek, és a te nyilaid széjjelfutottak [cikáztak].1053

Zsolt. 77,19 Mennydörgésed zúgott a forgószélben; villámlásaid megvilágosították a mindenséget, [beragyogták az egész földet] megrázkódott és megindult a föld.1054

Zsolt. 77,20 Utad a tengeren volt és ösvényed a nagy vizeken; és nyomaid nem látszottak meg [(jáḏaʿʿáqéḇ): lábaid nyoma nem volt felismerhető].

Zsolt. 77,21 Vezetted, mint nyájat, a te népedet, Mózesnek és Áronnak kezével.1055

---

1043 A dicséretben szolgálók kenet alatt zenéltek, énekeltek, prófétáltak: „Dávid és a sereg fővezérei a szolgálatra kijelölték az Asáf, Hémán (jelentése: hűséges, megbízható, hívő; szerencsét jelentő) és Jédutun fiai közül azokat, aki prófétai ihlettel játszottak citerákon, lantokon és cintányérokon. … Őket az ihletett módon játszó Ászáf irányította, aki a király felügyelete alá tartozott. A jedútúniak közül Jedútún hat fia: Gedaljáhú, (jelentése: akit Jahve naggyátesz; Jahve nagy). Ceri, (jelentése: ). Jesajáhú, (jelentése: Jahve üdvössége). Simei, (jelentése: messze híres; az Úr a meghallgatás; Jahve meghallgatta). Hasabjáhú (jelentése: valaki, akit Isten megbecsül; Jahve gondoskodik; az Úr beszámította, méltatta, figyelembe vette). és Mattitjáhú, (jelentése: Isten ajándéka, Jahve, az Úr ajándéka) akik apjuknak, Jedútúnnak az irányításával ihletett módon játszottak citerán, hálát és dicséretet adva az Úrnak” (1 Krón. 25,1-3).

1044 Dávid minden nyomorúságában, szorongattatásában kiált az Úrhoz, példát hagyva nekünk: „Mikor kiáltok, hallgass meg engem, igazságomnak Istene; szorultságomban tág tért adtál nékem; könyörülj rajtam és halld meg az én imádságomat!” (Zsolt. 4,2) „Uram, figyelmezz szavaimra; értsd meg az én sóhajtásomat! Ügyelj az én kiáltásom szavára, én Királyom és én Istenem; mert én hozzád imádkozom! Uram, jó reggel hallgasd meg az én szómat; jó reggel készülök hozzád és vigyázok” (Zsolt. 5,2-4) „Hallgass meg, Uram, kegyelmesen, légy segítségemre, Uram! (Zsolt. 30,11) „Hallgasd meg, Isten, az én szómat, mikor panaszkodom; az ellenségtől való félelemtől mentsd meg éltemet. Rejts el engem a rosszakaróknak tanácsa elől, a gonosztevőknek gyülekezetétől” (Zsolt. 64,2-3) „ „Hívlak téged, oh Uram; s ezt mondom: Te vagy oltalmam és örökségem az élőknek földén” (Zsolt. 142,6) „Uram, hallgasd meg könyörgésemet, figyelmezzél imádságomra; hűséged és igazságod szerint hallgass meg engemet” (Zsolt. 143,1). És újra: „Hallgasd meg, Uram, az igazságot, [igaz ügyemet]. Vedd észre [figyelj, méltasd figyelemre] könyörgésemet, [esedezésemet, esdeklő kiáltásomat] figyelmezzél [hajtsd füledet, ügyelj] imádságomra, [az én kiáltásomra, fogadd el imámat] mely nem jő csalárd ajakról [amely tiszta, álnokság nélküli ajakról száll fel]” (Zsolt. 17,1).

1045 És így folytatja Dávid: „Elfáradtam, kimerültem, és ellankadtam sóhajtozásomban és fohászkodásomban. Egész éjjel áztattam ágyamat, sírástól nyirkos nyugvóhelyem” (Zsolt. 6,7). Elfáradtam a kiáltásban, kiszáradt a torkom; szemeim elbágyadtak, várván Istenemet” (Zsolt. 69,4).

1046 Dávid újra-és újra így szól az Úrhoz: „Megemlékezem a régi időkről, elgondolom minden te dolgodat; kezed munkáiról elmélkedem” (Zsolt. 143,5). Hiszen: „Oh Isten [('ĕlóhím)]! Füleinkkel hallottuk, atyáink beszélték el nékünk a dolgot [(póʿal): a tetteket], amelyeket napjaikban, a hajdankor napjaiban [(qéḏəmáh qeḏem): a régi időkben] cselekedtél” (Zsolt. 44,2). Már Mózes is arra biztatja Isten népét, hogy: „Emlékezz az ősidőkre, gondolj az elmúlt nemzedékek éveire! Kérdezd atyádat, elbeszéli, véneidet, majd elmondják” (5 Móz. 32,7).

1047 És ismét kérdezi Dávid: „Uram, Jahve Örökkévaló meddig felejtkezel el rólam végképen, és teljesen? Meddig rejted, és fordítod el orcádat tőlem? Meddig tart ez, Uram? Végképp megfeledkeztél rólam?” (Zsolt. 13,2). „Miért rejtőzöl el oly soká, Uram, miért lángol haragod, mint a tűz?” (Zsolt. 89,47). Habakuk is ugyanígy sürgeti az Urat: „Meddig kell még kiáltanom, Uram, miért nem hallgatsz meg? Kiáltok hozzád az erőszak miatt, de nem segítesz! (Hab. 1,2).

1048 Pál apostolon keresztül válaszol a Szent Szellem: „Nem lehet pedig, hogy meghiúsult, csődöt mondott, semmivé vált, megbukott legyen, és erejét veszítse, vagy kudarcot vallott legyen az Isten beszéde, igéje…” (Róm. 9,6).

1049 És így folytatja Dávid: „Emlékezzél meg Uram, Jahve Örökkévaló, irgalmasságodról, könyörületedről, kegyelmedről, és szeretetedről, hisz azok időtlen időktől fogva valók” (Zsolt. 25,6). Hát: „Te, Uram, ne tartsd vissza [(kálá'): ne tartsd távol, ne vond meg] tőlem irgalmadat; kegyelmed, és [(ḥeseḏ): szereteted] és igazságod, és [('ĕmeṯ): hűséged] mindig megóvnak [és (támíḏ nácar): szüntelenül őriznek, védenek] engem” (Zsolt. 40,12). „Könyörülj rajtam én Istenem [('ĕlóhím)] a te kegyelmességed szerint; [hiszen irgalmas és jóságos vagy] irgalmasságodnak sokasága szerint [mérhetetlen irgalmadban] töröld el az én bűneimet [hűtlenségemet, gonoszságomat]! (Zsolt. 51,3).

1050 És: „Megemlékezem a régi időkről, elgondolom minden te dolgodat; kezed munkáiról elmélkedem” (Zsolt. 143,5).

1051 És Dávid újra-és újra megvallja:  „…kicsoda hasonló te hozzád, oh Isten?!” (Zsolt. 71,19)^. Nincsen Uram hozzád hasonló az istenek között, és nincsenek hasonlók a te munkáidhoz (műveidhez fogható nincsen)! Eljőnek a népek mind, amelyeket alkottál, és leborulnak előtted Uram, és dicsőítik a te nevedet. Mert nagy vagy te és csodadolgokat művelsz; csak te vagy Isten egyedül! (Zsolt. 86,8-10). „Egész valóm ezt hirdeti majd: Kicsoda olyan, mint te, [ki hasonló hozzád, ki volna hozzád fogható] Uram?! Aki megszabadítod [(nácal): kiragadod, megmented, megvéded] a nyomorultat, az [(ʿání): elnyomott szerencsétlent, a gyengét] a nála erősebbtől [(ḥázáq): az erőszakostól, a túlerőtől]. A szegényt és szűkölködőt [(ʿání'eḇəjôn): elnyomottat, szerencsétlen nyomorultat, a szükségben levő, segítségre szorulót] az ő megrablójától [(gázal) a fosztogatótól, a rablók kezétől]” (Zsolt. 35,10). Mózes is így dicsőíti az Urat: „Ki olyan az istenek között, mint te vagy, Uram? Ki olyan felséges, mint te vagy szentségedben? Dicső tetteiben félelmetes, csodákat cselekvő?” (2 Móz. 15,11).

1052 És így folytatja Dávid próféciáját: „Megindult, megrendült, rengett és rázkódott a föld, s a hegyek fundamentumai, alapjai inogtak megrendültek, megremegtek, megrázkódtak és ingadoztak, és kimozdultak, rázkódtak, remegtek lángoló haragjától, mert haragra gyúlt” (Zsolt. 18,8). Habakuk is erről tesz bizonyságot: „Látnak téged és megrendülnek a hegyek, gátat tör a víz-ár, harsog a hullám, morajlik a mély tenger, magasra emelkednek partjai” (Hab. 3,10).

1053 Amikor feltámadt az Úr, azaz kijött a hústestből: „Amikor Széírből (jelentése: szőrös, durva, nyers; bolyhos, bozontos) kijöttél Uram, Jahve Örökkévaló, amikor Edóm (jelentése: a (vörös) földből való ember) mezején lépdeltél, rengett a föld, csepegett az ég is, vizet csepegtettek a fellegek is. A hegyek megrendültek, és (remegtek) az Úrnak orcája (az Úr, Jahve az Örökkévaló színe) előtt, Még ez a Sinai is, az Úrnak, (Jahvénak az Örökkévalónak) az Izráel Istenének színe előtt” (Bír. 5,4-5). És Dávid így folytatja: „Oh Isten, mikor kivonultál a te néped előtt, mikor a pusztába beléptél, a [(jəšímôn cáʿaḏ): sivatagban lépdeltél]: Szela. A föld reng [(ráʿaš): remeg, rázkódik] vala, az egek is csepegnek vala Isten [színe] előtt, ez a Sinai hegy is az Isten előtt, az Izráel Istene [színe] előtt” (Zsolt. 68,8-9). És Aggeus így prófétál az Úr eljöveteléről: „Mert ezt mondja a Seregeknek Ura: Egy kevés idő van még, és én megindítom (megrendítem) az eget és a földet, a tengert és a szárazt. És megindítok minden népet, és eljön, akit minden népek óhajtanak, és megtöltöm e házat dicsőséggel, azt mondja a Seregeknek Ura” (Agge. 2,6-7). A zsidó levélben pedig így szól az Úr: „Az a „még egyszer” pedig jelenti [(déloó): megmutatja, láthatóvá teszi] az állhatatlan dolgoknak, mint teremtményeknek megváltozását, [(metatheszisz): átváltoztatását], hogy a rendíthetetlen dolgok maradjanak meg” (Zsid. 12,27). Először ez akkor történt, amikor az Úr kijelentette magát népének: „ A harmadik napon virradatkor pedig mennydörgés, villámlás és sűrű felhő támadt a hegyen, és igen erős kürtzengés. Ekkor megrémült az egész nép a táborban. Mózes pedig kivezette a népet a táborból Isten elé, és ők megálltak a hegy lábánál. A Sínai-hegy egészen füstbe borult, mert leszállt rá tűzben az Úr. Füstje úgy szállt föl, mint a kemence füstje, és az egész hegy nagyon rengett” (2 Móz. 19,16-18).

1054 És folytatja Dávid: „Megvilágosítják az ő villámai a világot; látja és megretten a föld. A hegyek, mint a viasz megolvadnak az Úr előtt, az egész földnek Ura előtt” (Zsolt. 97,4-5). Náhum is Róla prófétál: „… Szélvészben és viharban van az Úrnak útja, és lábainak pora a felhő. A hegyek reszketnek előtte, és a halmok szétmállanak. Tekintetétől megrendül a föld, és a világ, és minden, a mi rajta él” (Náh. 1,3.5).

1055 És folytatja Dávid: „Elindította, mint juhokat, az ő népét, s vezette őket, mint nyájat a pusztában. És vezette őket biztonságban, és nem félnek, ellenségeiket pedig elborította a tenger” (Zsolt. 78,52-53) „Mert ő a mi Istenünk, mi pedig legelőjének népe, kezében levő nyáj vagyunk…” (Zsolt. 95,7) Figyelj ránk, Izráel pásztora, aki úgy terelgeted Józsefet, mint egy nyájat! Te, aki kerubokon trónolsz, jelenj meg fényeddel ragyogva” (Zsolt. 80,2)