2016. június 30.

Ige: Isten döntése.

 Isten úgy döntött: „hogy Ő - az Úr Jézus - által engeszteljen ki, békéltessen meg mindent, a mindenséget Magával, és visszamenően helyreállítsa a harmónia korábbi állapotát, békességet szerezvén az Ő keresztjének,* kínkarójának vére, a kínoszlopon kiontott vére által; Őáltala mindent, ami csak van, akár a földön, akár a az egekben** (Kol. 1,20)

*Kereszt (sztaurosz): egy cölöp vagy oszlop (függőlegesen felállítva), azaz: egy pózna (mint egy kivégzőeszköz halálbüntetésnél); képletesen: halálnak kitettség, azaz önmegtagadás;

**Azt az örömhírt hirdetik az apostolok, hogy Isten: „Miután a tételes parancsolatokból álló törvényt érvénytelenné tette, hogy békességet szerezve, a kettőt egy új emberré teremtse önmagában, megbékéltette mindkettőt egy testben (szómati): egy személyben az Istennel, miután a kereszt, a kínoszlop által megölte az ellenségeskedést önmagában, és eljött, és békességet hirdetett nektek, a távoliaknak, és békességet a közelieknek. Mert általa van szabad utunk mindkettőnknek egy Szellemben az Atyához” (Eféz. 2,15-17)

 „Mert Ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért, a mi céltévesztésünkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész világért is” (1 Ján. 2,2)

„Mindez pedig Istentől van, aki minket magával megbékéltetett a Jézus Krisztus által, és aki nékünk adta a békéltetés szolgálatát; Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és reánk bízta a békéltetés igéjét. Krisztusért járván tehát követségben, mintha Isten kérne mi általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel. Mert azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk Őbenne” (2 Kor. 5,18-21)

„Ezért Isten ingyen igazítja meg őket miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által. [Más fordítás: Megigazulásukat azonban ingyen, az ő kegyelméből kapják a Krisztus Jézus kifizette váltság általi szabadítás révén, amelyet a Krisztus Jézus megváltó munkája fordított felénk]. Mert az Isten őt eleve elrendelte, és oda adta engesztelő véres áldozatul - fedélnek - azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát megmutassa nekünk. Isten ugyanis a korábban elkövetett bűnöket végtelen türelmében elnézte, és elengedte, megbocsátotta(Róm. 3,24-25)

„Mert ha, mikor ellenségei voltunk, megbékéltünk Istennel, mert Ő megbékéltetett minket önmagával az ő Fiának halála által, sokkal inkább megtartatunk az ő élete által, minekutána megbékéltünk vele. [Más fordítás: Akkor mennyivel inkább üdvözíteni fog a Belőle belénk ömlő élet révén]” (Róm. 5,10)

„Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért” (1 Ján. 4,10).


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.