2012. május 21.

KITARTÁSSAL FUTNI


1 Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek akkora fellege vesz
körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket
megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő
pályát. 2 Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki
az előtte levő öröm helyett - a gyalázattal nem törődve - vállalta a
keresztet, és az Isten trónjának a jobbjára ült. 3 Gondoljatok rá, aki
ilyen ellene irányuló támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy
lelketekben megfáradva el ne csüggedjetek. Zsid 12,1-3.


                        KITARTÁSSAL FUTNI


Kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdő tért! (Zsid 12,1)

Évekig helytelenül idéztem a Zsid 12,1-et. Emlékezetből mindig azt írtam, hogy "Kitartással fussátok az elétek állított pályát." De az igében valójában "fussuk" van, nem pedig "fussátok". Hogyan érthettem félre? Ez az egész értelmezésemet megváltoztatja arról, hogyan változunk
Krisztus képmására. Egyéni fejlődésre gondoltam, amely a magányban bontakozik ki, pedig a növekedés egyszerre személyes és közösségi is. Az pedig, hogy közösen futjuk a pályát, azt jelenti, hogy mind egyszerre futunk, vagyis addig nincs vége, amíg az utolsó ember is el nem éri a célvonalat.

Mostantól, amikor erre az igére gondolok, a "versenyfutás" egy futó csoportként jelenik meg bennem, és nem egy emberről szól, aki először ér célba. Elképzelek érett vezetőket, akik a többi futó között bemutatják, hogyan lehet hatásosabban futni. A csoportban levő bátorítók ösztönzik a küszködőket. Hátul vannak azok a bölcs résztvevők, akik segítik a botladozó és eleső futókat. Mindenkinek van szerepe abban, hogy mindenki befejezhesse a versenyt. És akkor fejezzük be, amikor mindannyian megtettük a magunk részét.

Imádság: Istenünk, bocsáss meg, hogy csak a saját fejlődésünk miatt aggódunk. Mutasd meg, hogyan segíthetünk testvéreinknek, hogy a célvonal felé közeledjenek. Ámen.

Mit tehetek ma azért, hogy valaki megfussa a pályát?
Ellen Cardwell (Kalifornia, USA)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.