2012. november 16.
Joel Osteen: Nagy ereje van az imának!
Készítette: Lisa Szanyel
Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének. (Jakab 5:16)
Azt mondja az Írás, hogy az igaz ember erőteljes imádsága hatalmas dolgokra képes. Az erőteljes, buzgó imádság hittel teli, szeretetteli és teljesen benne van a szívünk. Úgy gondolom, egy imádkozó anya tökéletes példája lehet az erőteljes imádkozásnak.
Azt mondja az Írás, hogy az igaz ember erőteljes imádsága hatalmas dolgokra képes. Az erőteljes, buzgó imádság hittel teli, szeretetteli és teljesen benne van a szívünk. Úgy gondolom, egy imádkozó anya tökéletes példája lehet az erőteljes imádkozásnak.
Ismerek egy édesanyát, aki buzgón imádkozott a fiáért. A fiú belekeveredett egy rosszhírű motoros bandába, és börtönből börtönbe járt. Ahogy az évek múltak egyre lejjebb süllyedt, összetörve ezzel édesanyja szívét. Az anya, azonban továbbra is imádkozott és hitt. Mindent megtett, de úgy tűnt, semmi sem változik. A fiúnak már mindenféle függősége volt. Szinte állandóan kábítószer, vagy alkohol hatása alatt volt, és alig volt néhány józan pillanata.
Egy alkalommal, a húszas évei elején, teljesen elrontott életét látva, elkeseredésében elhatározta, hogy gyógyszerekkel véget vet mindennek. Ahogy a tükörbe nézett, egy halott ember nézett vissza rá. Azonban, amikor be akarta venni a gyógyszereket, hallotta amint egy hang erőteljesen így szól: „Ne tedd!” Egy természetfeletti erő visszatartotta. Nem nagyon volt tudatában, mit tesz, de úgy gondolta mielőtt véget vet az életének, előtte még elmegy gyülekezetbe.
Felpattant a motorjára, és a gyülekezetünkben Lakewood-ban kötött ki egy vasárnap délelőtti istentiszteleten. Bűzlött az alkoholtól, teljesen belőve, nagyra nőtt szakállal, tele tetoválással belépett a gyülekezetbe. Az alkalom már elkezdődött, és egy segítőnk a legelső sorba vezette. A férfi annyira el volt szállva, hogy nem is értette igazán, mi zajlik körülötte, de magával ragadta egy olyasfajta szeretet, amit azelőtt még soha sem érzett. Ahogy ott ült az istentiszteleten, érezte, ahogy a láncok lehullnak róla és az elméje kitisztul. Hirtelen tudta, hogy van értelme az életének.
Az alkalom után kiment a parkolóba a motorjához, letérdelt és imádkozni kezdett: „Istenem, én nem tudom, hogy Te tényleg akarsz-e engem, de a lelkipásztor azt mondta, hogy Te elfogadsz engem, úgy ahogy vagyok, így most átadom Neked az életem.”
Miután hazament, az első dolga az volt, hogy felhívta az édesanyját. Éppen anyák napja volt. Elmondta neki, hogy elment gyülekezetbe, és befogadta Krisztust a szívébe. Képzelhetitek milyen boldog volt az édesanyja, látva, hogy megtörtént az, amiért imádkozott.
A fiú azon a napon megszabadult a kábítószer és alkohol függőségétől. Kiszállt a motoros bandából és elkezdett egy motoros szolgálatot az elveszettek felé. A szolgálatot Tribe of Judah Motorcycle Ministry-nek hívják (Júda Törzse Motoros Misszió). Kedves barátunk, Ben Priest, immáron több mint harminc éve szolgál, járja a világot, és hirdeti az embereknek, hogy mit tett vele Isten.
Kedves barátom, bármi történik is éppen az életedben, vagy a szeretteid életében, emlékezz arra, amit Jakab mondott: „Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének!” Ahogy Isten megválaszolta ennek az édesanyának az imáját, ugyanúgy a tiédet is meg akarja válaszolni. Imádkozz, remélj, higgy, mert Isten mindig hűséges a Szavához!
Joel Osteen pasztor
Lakewood Church, Houston Texas, USA
Egy alkalommal, a húszas évei elején, teljesen elrontott életét látva, elkeseredésében elhatározta, hogy gyógyszerekkel véget vet mindennek. Ahogy a tükörbe nézett, egy halott ember nézett vissza rá. Azonban, amikor be akarta venni a gyógyszereket, hallotta amint egy hang erőteljesen így szól: „Ne tedd!” Egy természetfeletti erő visszatartotta. Nem nagyon volt tudatában, mit tesz, de úgy gondolta mielőtt véget vet az életének, előtte még elmegy gyülekezetbe.
Felpattant a motorjára, és a gyülekezetünkben Lakewood-ban kötött ki egy vasárnap délelőtti istentiszteleten. Bűzlött az alkoholtól, teljesen belőve, nagyra nőtt szakállal, tele tetoválással belépett a gyülekezetbe. Az alkalom már elkezdődött, és egy segítőnk a legelső sorba vezette. A férfi annyira el volt szállva, hogy nem is értette igazán, mi zajlik körülötte, de magával ragadta egy olyasfajta szeretet, amit azelőtt még soha sem érzett. Ahogy ott ült az istentiszteleten, érezte, ahogy a láncok lehullnak róla és az elméje kitisztul. Hirtelen tudta, hogy van értelme az életének.
Az alkalom után kiment a parkolóba a motorjához, letérdelt és imádkozni kezdett: „Istenem, én nem tudom, hogy Te tényleg akarsz-e engem, de a lelkipásztor azt mondta, hogy Te elfogadsz engem, úgy ahogy vagyok, így most átadom Neked az életem.”
Miután hazament, az első dolga az volt, hogy felhívta az édesanyját. Éppen anyák napja volt. Elmondta neki, hogy elment gyülekezetbe, és befogadta Krisztust a szívébe. Képzelhetitek milyen boldog volt az édesanyja, látva, hogy megtörtént az, amiért imádkozott.
A fiú azon a napon megszabadult a kábítószer és alkohol függőségétől. Kiszállt a motoros bandából és elkezdett egy motoros szolgálatot az elveszettek felé. A szolgálatot Tribe of Judah Motorcycle Ministry-nek hívják (Júda Törzse Motoros Misszió). Kedves barátunk, Ben Priest, immáron több mint harminc éve szolgál, járja a világot, és hirdeti az embereknek, hogy mit tett vele Isten.
Kedves barátom, bármi történik is éppen az életedben, vagy a szeretteid életében, emlékezz arra, amit Jakab mondott: „Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének!” Ahogy Isten megválaszolta ennek az édesanyának az imáját, ugyanúgy a tiédet is meg akarja válaszolni. Imádkozz, remélj, higgy, mert Isten mindig hűséges a Szavához!
Joel Osteen pasztor
Lakewood Church, Houston Texas, USA
Az imádság ereje
Készítette: Győzedelmes Gyülekezet
Valamikor régen volt két jó barát, két iskolásfiú. Úgy kezdtem, mint egy mesét, pedig e kis történet igaz, nagyon is igaz. Egy idős férfi jött el egyszer hozzám, ő mesélte el nekem, de most átadom a szót az én barátomnak, és én csak hűséges íródeákja leszek. Hát akkor kezdjük:
Volt egyszer régen egy nagyon kedves iskolatáram, akinek édesapja falun lakott, ahol szép nagy birtoku
Valamikor régen volt két jó barát, két iskolásfiú. Úgy kezdtem, mint egy mesét, pedig e kis történet igaz, nagyon is igaz. Egy idős férfi jött el egyszer hozzám, ő mesélte el nekem, de most átadom a szót az én barátomnak, és én csak hűséges íródeákja leszek. Hát akkor kezdjük:
Volt egyszer régen egy nagyon kedves iskolatáram, akinek édesapja falun lakott, ahol szép nagy birtoku
k volt. Ez a kedves bácsi az iskolaév végével szeretetteljesen meghívott, hogy náluk töltsem a nyári vakációt. Nekem mindig az volt a vágyam, hogy egyszer vidékre mehessek egy kicsit, ahol szabadon járhat az ember erdőn és mezőn, s ahol a fáról lehet szakítani a gyümölcsöt. Így hát kapva kaptam a nagyszerű alkalmon, és nem sokáig kérettem magamat, hanem azonnal hazasiettem, csomagolni kezdtem. Aznap este már János barátom falusi hajlékában voltam, amely olyan nagyszerűen volt berendezve, és olyan gyönyörű kerttel volt övezve. Biztosra vettem, hogy ezen a helyen jól fogom eltölteni a nyári szünetet.
János barátom végtelen szeretettel fogadott, és körülvezetett az egész gazdaságukon. Megmutatott mindent, azokat a helyeket, ahol játszani szokott. Minden nagyon tetszett és igen meg voltam elégedve.
Este sokáig ültünk együtt és nagyszerűen éreztük magunkat. Végigjátszottunk minden társasjátékot, tréfálkoztunk, nevetgéltünk. Már későre járt az idő, mikor János barátom édesanyja figyelmeztetett bennünket, hogy most már ideje lefeküdni.
János egy emeleti kis szobácskába vezetett, ami az övé volt, nagyon kedvesen berendezve. Egy kis fiókos szekrény állt a szobában. János barátom kihúzta a fiókokat, és megmutatta azoknak tartalmát. Szeme, szám elállt, mikor a sok szép játékot megláttam. Volt ott mindenféle játék, ami egy magam korabeli diákgyereket szórakoztatott. Rendkívül boldognak éreztem magam. Előre örültem azoknak a kellemes napoknak, amelyek a falusi otthonban, a barátságos emberek között rám várakoztak.
János vetkőzött le előbb, és azonnal ágyába bújt. Nekem is vetkőznöm kellett volna, akkor azonban eszembe jutott valami.
Amikor elutaztam, édesanyám kikísért a vonathoz és búcsúzóul halkan a fülembe súgta:
- Fiam, viselkedj mindig illendően, ne hozz rám szégyent az idegen emberek hajlékában!
Jól tudtam, hogy édesanyám mire gondol. Tudtam, hogy azt értette, legyek becsületes minden körülmények között. Ne tegyek illetlen dolgot, legyek tisztelettudó minden ember iránt, és minden alkalmat ragadjak meg arra, hogy valakivel jót tegyek. De volt még valami, amit figyelmeztetése magában foglalt. Az esti ima. Odahaza mindig letérdeltünk és lefekvés előtt kértük a jó Isten, hogy bocsássa meg bűneinket, és oltalmával vegyen körül.
De most mit tegyek? Nem tudtam határozni. Hátha János kinevet? Nagy küzdelem ment végbe bennem. Ó, hogy szégyellném magam, ha holnap az egész ház gúnyosan mosolyogna rajtam!
Amint így töprengtem, egyszer csak megszólalt János barátom és sürgetni kezdett, hogy vetkőzzek már, feküdjek le, mert nagyon késő lesz, és reggel nehezünkre esik felkelni.
Éreztem, hogy most határoznom kell, amely határozat egyszer s mindenkorra új irányt ad egész életemre. Határoztam.
- Várj néhány percig, amíg letérdelek és imádkozom, mert én ezt mindig így szoktam.
- Imádkozol? - kérdezte csodálkozva, de egy cseppet sem gúnyosan, és ezzel minden további megjegyzés nélkül hátat fordított, és többé nem szólt egy szót sem.
Éreztem, hogy János barátom várakozásomon felül kifogástalanul viselkedett, mert azzal, hogy elfordult, valószínűleg azt akarta jelezni, hogy nem akar imádságomban zavarni. Úgy éreztem, hogy mázsás kő hullott le a szívemről.
Ezután sohasem szégyelltem imádkozni, bárki társaságában voltam. Mindig éreztem, hogy az a jelenet, mikor elég lelki erőm volt hozzá, hogy a helyes irányban határozzak, kihatott egész életemre, és ennek köszönhetem, hogy később olyan keresztyén lettem, aki hitét nem szégyelli.
Zoványi Bain Laura
János barátom végtelen szeretettel fogadott, és körülvezetett az egész gazdaságukon. Megmutatott mindent, azokat a helyeket, ahol játszani szokott. Minden nagyon tetszett és igen meg voltam elégedve.
Este sokáig ültünk együtt és nagyszerűen éreztük magunkat. Végigjátszottunk minden társasjátékot, tréfálkoztunk, nevetgéltünk. Már későre járt az idő, mikor János barátom édesanyja figyelmeztetett bennünket, hogy most már ideje lefeküdni.
János egy emeleti kis szobácskába vezetett, ami az övé volt, nagyon kedvesen berendezve. Egy kis fiókos szekrény állt a szobában. János barátom kihúzta a fiókokat, és megmutatta azoknak tartalmát. Szeme, szám elállt, mikor a sok szép játékot megláttam. Volt ott mindenféle játék, ami egy magam korabeli diákgyereket szórakoztatott. Rendkívül boldognak éreztem magam. Előre örültem azoknak a kellemes napoknak, amelyek a falusi otthonban, a barátságos emberek között rám várakoztak.
János vetkőzött le előbb, és azonnal ágyába bújt. Nekem is vetkőznöm kellett volna, akkor azonban eszembe jutott valami.
Amikor elutaztam, édesanyám kikísért a vonathoz és búcsúzóul halkan a fülembe súgta:
- Fiam, viselkedj mindig illendően, ne hozz rám szégyent az idegen emberek hajlékában!
Jól tudtam, hogy édesanyám mire gondol. Tudtam, hogy azt értette, legyek becsületes minden körülmények között. Ne tegyek illetlen dolgot, legyek tisztelettudó minden ember iránt, és minden alkalmat ragadjak meg arra, hogy valakivel jót tegyek. De volt még valami, amit figyelmeztetése magában foglalt. Az esti ima. Odahaza mindig letérdeltünk és lefekvés előtt kértük a jó Isten, hogy bocsássa meg bűneinket, és oltalmával vegyen körül.
De most mit tegyek? Nem tudtam határozni. Hátha János kinevet? Nagy küzdelem ment végbe bennem. Ó, hogy szégyellném magam, ha holnap az egész ház gúnyosan mosolyogna rajtam!
Amint így töprengtem, egyszer csak megszólalt János barátom és sürgetni kezdett, hogy vetkőzzek már, feküdjek le, mert nagyon késő lesz, és reggel nehezünkre esik felkelni.
Éreztem, hogy most határoznom kell, amely határozat egyszer s mindenkorra új irányt ad egész életemre. Határoztam.
- Várj néhány percig, amíg letérdelek és imádkozom, mert én ezt mindig így szoktam.
- Imádkozol? - kérdezte csodálkozva, de egy cseppet sem gúnyosan, és ezzel minden további megjegyzés nélkül hátat fordított, és többé nem szólt egy szót sem.
Éreztem, hogy János barátom várakozásomon felül kifogástalanul viselkedett, mert azzal, hogy elfordult, valószínűleg azt akarta jelezni, hogy nem akar imádságomban zavarni. Úgy éreztem, hogy mázsás kő hullott le a szívemről.
Ezután sohasem szégyelltem imádkozni, bárki társaságában voltam. Mindig éreztem, hogy az a jelenet, mikor elég lelki erőm volt hozzá, hogy a helyes irányban határozzak, kihatott egész életemre, és ennek köszönhetem, hogy később olyan keresztyén lettem, aki hitét nem szégyelli.
Zoványi Bain Laura
2012. november 15.
Máté evangélium 20. fejezet: Isten országának alaptörvénye: A szeretet (revideált)
Mát. 20,1 Mert hasonlatos a mennyeknek [az
Egek Istenének] országa [Isten
Királysága] a gazdaemberhez,
aki jó [korán] reggel
kiméne, hogy munkásokat [vagyis napszámosokat] fogadjon
[fel] az ő szőlejébe.
Mát. 20,2 [Megegyezett], és megszerződvén pedig a munkásokkal napi tíz pénzben [vagyis
egy dénárban, aminek értéke
egy munkás napszámának felelt meg],
elküldé [és kiküldte] őket az ő szőlejébe.
Mát. 20,3 És [megint] kimenvén három [azaz: kilenc] óra tájban,
láta másokat [más munkanélkülieket henyén ácsorogni], akik hivalkodván [és tétlenkedve] a piacon álltak vala*
*Az ókorban a nappalt 12 órára osztották. A nappali időszámítás
tehát hajnalban indult. Itt a három, hat, kilenc és tizenegy óra, a mi 9, 12,
15 és 17 óránknak felel meg.
Mát. 20,4 És monda nékik: Menjetek el ti is a
szőlőbe, és ami igazságos [és jogos], megadom
néktek [és megfelelő fizetést kaptok tőlem].
Mát. 20,5 Azok pedig elmenének. Hat és kilenc óra
tájban [vagyis tizenkét óra
körül és délután három óra tájban] ismét kimenvén, ugyanazon képen
cselekedék [és ugyanígy tett].
Mát. 20,6 Tizenegy óra [azaz késő délután öt óra] tájban is kimenvén [a
piactérre, még mindig]
talála [ácsorogva] másokat [ott
álldogálókat], akik
hivalkodva [és tétlenül] állottak
vala, és monda nékik: Miért álltok [miért ácsorogtok] itt egész napon át, hivalkodván [és tétlenkedve, henyén;
Miért nem csináltok semmit]?
Mát. 20,7 Mondának néki: Mert senki sem fogadott
meg [és senki sem szerződtetett] minket. Monda
nékik: Menjetek el ti is a szőlőbe, és ami igazságos [és méltányos],
megkapjátok.
Mát. 20,8 Mikor pedig beestveledék, monda a szőlőnek
ura [és gazdája] az ő vincellérjének [a tiszttartójának; a munkások vezetőjének, az
intézőnek]: Hívd elő a
munkásokat, és add ki [és fizesd ki] nékik a
bért, az utolsóktól kezdve mind az elsőkig.
[Más fordítás: Az utolsókkal kezdd, és az elsőket fizesd ki
utoljára].
Mát. 20,9 És jövén a tizenegy órásak [vagyis
azok, akik öt óra tájban
álltak munkába], fejenként
tíz-tíz pénzt vőnek [és kaptak egy-egy dénárt].
Mát. 20,10 Jövén azután az elsők, azt gondolják [és azt
hitték] vala, hogy ők [majd] többet kapnak: de ők is tíz-tíz
pénzt vőnek [de ők is csak egy-egy dénárt kaptak] fejenként.
Mát. 20,11 Amint pedig fölvevék [és átvették], zúgolódnak [és így morgolódtak] vala
a házigazda ellen [és panaszkodni kezdtek
a gazdának],
Mát. 20,12 Mondván: Azok az utolsók egyetlen óráig
munkálkodtak [csak egy órát dolgoztak] és egyenlőkké tetted azokat velünk [és te ugyanannyit fizettél nekik, mint nekünk;
és egyformán kezelted őket velünk; és ugyanúgy bántál velük, mint velünk], akik az [egész] napnak terhét és hőségét [hordoztuk, izzó hevét viseltük és] szenvedtük, [pedig mi egész nap keményen
dolgoztunk a forró napon].
Mát. 20,13 Ő pedig felelvén, monda azok közül egynek:
Barátom, nem cselekszem [és nem bánok] igazságtalanul
veled; avagy nem tíz pénzben [vagyis egy dénárban] szerződtél,
és [egyeztél-e] meg
velem?
Mát. 20,14 Vedd [és fogd tehát], ami a
tiéd, és menj el. Én pedig ennek az utolsónak [ennek az utolsóként
érkezett munkásnak] is
annyit akarok adni [és annyit szánok], mint
néked.
Mát. 20,15 Avagy nem szabad-é nékem a magaméval [az
én javaimmal] azt tennem,
amit akarok? Avagy a te szemed azért gonosz, mert én jó vagyok
[Más fordítás: Vagy talán nincs jogom azt tenni a saját
pénzemmel, amit akarok? Irigy vagy, mert én jót teszek ezekkel az emberekkel;
Rossz szemmel nézed talán, hogy én jó vagyok]*
*A szőlő ura a törvény – mégpedig a szeretet törvénye –
szerint cselekedett, amely kimondja:
„A te felebarátodat ne zsarold ki (és
ne zsákmányold ki), se ki ne rabold. A
napszámos bére ne maradjon nálad (másnap) reggelig” (3 Móz. 19,13)
„A
szegény és szűkölködő (nyomorult) napszámoson
ne erőszakoskodjál (és ne zsákmányold ki), akár atyádfiai, akár a te jövevényeid azok, akik a te földeden a te kapuid között vannak (és
városaidban laknak). Azon a napon add meg
az ő bérét, és le se menjen felette a nap (vagyis még aznap add meg a
bérét, mielőtt lemegy a nap); mert
szegény (és nyomorult) ő, és
kívánkozik (sóvárog) utána, hogy ellened ne kiáltson az Úrhoz, és bűn ne
legyen rajtad” (5 Móz. 24,14-15)
Mát. 20,16 Ekképpen [és így] lesznek az
utolsók elsők és az elsők utolsók. Mert sokan vannak a hivatalosok [mert
sok a meghívott], de kevesen
a választottak [kevés a kiválasztott]*
*És így folytatódik a kijelentés: „Mert sokan vannak a hivatalosok (az elhívottak); (azokra vonatkozik, akiket meghívtak és
elfogadták a meghívást), de kevesen a
választottak. (választott egy tisztségre)” (Mát. 22,14)
És hogy kik a választottak, arról így szól a Szent Szellem: Amikor Júdás
helyett apostolt akartak választani, akkor: „Így imádkoztak, és mondának: Te, Uram, ki mindeneknek szívét ismered,
mutasd meg (és Te jelöld ki) a kettő
közül egyiket, akit kiválasztottál (magadnak), Hogy elnyerje (és megkapja) az
osztályrészét e szolgálatnak és apostolságnak…” (Csel. 1,24-25)
Összegyűltek az apostolok és vének, hogy eldöntsék, hogy a pogányokból
megtértekre milyen törvény vonatkozik „És
mikor nagy vetekedés (és vita) támadt,
felkelvén (vagyis felállt) Péter,
monda nékik: Atyámfiai, férfiak, ti tudjátok, hogy az Isten régebbi idő óta
kiválasztott engem mi közülünk, hogy a pogányok az én számból hallják az
evangéliumnak beszédét (igéjét), és
higgyenek” (Csel. 15,7)
Mát. 20,17 És mikor [Jeruzsálem felé tartott, és] felment vala Jézus Jeruzsálembe,
útközben csupán a tizenkét tanítványt vévén magához, [félrehívta őket, és] monda nékik
[Más fordítás: Amikor Jézus Jeruzsálembe készült felmenni,
maga mellé vette külön a tizenkét tanítványt, és útközben ezt mondta nekik]:
Mát. 20,18 [Jól figyeljetek]! Ímé, felmegyünk Jeruzsálembe, és az embernek Fia átadatik [mert elárultatik, és kiszolgáltatják] a főpapoknak [vagyis a papi fejedelmeknek] és írástudóknak [vagyis
a törvénytanítóknak, és
törvénymagyarázóknak], és
halálra kárhoztatják [halálra
ítélik] őt,
Mát. 20,19 És a pogányok [vagyis a nemzetbeliek] kezébe adják őt [és kiszolgáltatják a más nemzetekből valóknak], hogy megcsúfolják [és hogy kigúnyolják] és megostorozzák [és megkorbácsolják] és keresztre [vagyis kínoszlopra] feszítsék;
de harmadnap feltámad [és életre kel]*
*Az Úr Jézus újra-és újra elmondja tanítványainak, hogy hogyan teljesednek
be a próféciák, amelyek Őróla szólnak: „Ettől fogva kezdé Jézus
jelenteni [jelezni, és
elmagyarázni] az ő tanítványainak [és
kezdett a tanítványai előtt arra célozgatni; őket előkészíteni, többször
fölhívta tanítványai figyelmét arra], hogy
néki Jeruzsálembe kell menni. És sokat szenvedni [sok szenvedést eltűrnie, átélni, megtapasztalni, elviselni]
a vénektől és a főpapoktól és az
írástudóktól [és a törvénytanítóktól], és
megöletni, és harmadnapon föltámadni [és életre kelni]” (Mát. 16,21).
Majd később: „Amikor újra együtt voltak Galileában, így
szólt hozzájuk Jézus: „Az Emberfia emberek kezébe adatik. És megölik őt, de
harmadnapon föltámad. És (ekkor) felettébb
megszomorodának” (Mát. 17,22-23)
És Újra: „Kezdé őket
tanítani (arra), hogy az ember Fiának
sokat kell szenvedni, és megvettetni (és el kell vettetnie) a vénektől és a főpapoktól és írástudóktól,
és megöletni, és harmadnapra feltámadni” (Márk.
8,31)
És ismét: „… maga
mellé vévén a tizenkettőt, monda nékik: Ímé felmegyünk Jeruzsálembe, és
beteljesedik minden az embernek Fián, amit
a próféták megírtak. Mert a pogányok kezébe adatik, és megcsúfoltatik (és
kigúnyoltatik), és meggyaláztatik, és
megköpdöstetik; És megostorozván, megölik őt; és harmadnapon feltámad. Ők pedig
ezekből semmit nem értének (semmit sem fogtak fel); és a beszéd ő előlük el vala rejtve, és nem fogták fel (és nem
értették meg) a mondottakat” (Luk. 18,31-34)
És mielőtt visszajön dicsőségbe az Úr: „… előbb sokat kell néki szenvednie és
megvettetnie e nemzetségtől (és e nemzedéktől)” (Luk. 17,24-25)
A tanítványok ezt
csak a Szent Szellem kitöltése után értették meg, és hirdették: „Izraelita férfiak, halljátok meg e
beszédeket (ezeket az igéket): A
názáreti Jézust, azt a férfiút, aki Istentől bizonyságot nyert előttetek
(és akit az Isten igazolt előttetek) erők,
csudatételek és jelek által, melyeket Őáltala cselekedett Isten ti
köztetek, amint magatok is tudjátok. Azt, aki Istennek elvégezett
tanácsából (elhatározott
döntése) és rendeléséből (és terve
szerint) adatott halálra, megragadván,
gonosz kezeitekkel (és a pogányok keze által) keresztfára (sztaurosz:
cölöp, pózna, kínoszlopra) felszegeztétek
és megöltétek. Kit az Isten feltámasztott, a halál fájdalmait megoldván;
mivelhogy lehetetlen volt néki attól fogva tartatnia” (Csel. 2,22-24)
És ismét: „Az Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak Istene,
a mi atyáinknak Istene megdicsőítette az ő Fiát, Jézust, kit ti elárultatok
(és kiszolgáltattátok), és megtagadátok
Pilátus előtt, noha ő úgy ítélt, (és úgy döntött) hogy elbocsátja. Ti pedig azt a Szentet és Igazat megtagadátok és
kívánátok (és azt kértétek), hogy a
gyilkos ember bocsáttassék el néktek (a ti kedvetekért). Az életnek fejedelmét pedig megölétek; kit
az Isten feltámasztott a halálból, minek mi vagyunk bizonyságai (és tanúi)”
(Csel. 3,13-15)
Mert csak ekkor
értették meg a próféciákat, amelyek alapján az Úr Jézus kijelentette, hogy mi
fog történni vele: Így ír erről Ézsaiás: „Mindnyájan,
mint juhok eltévelyedtünk, kiki az ő útára tértünk (és mindenki a maga
útját járta); de az Úr mindnyájunk vétkét
Őreá veté (és Őt sújtotta mindnyájunk bűnéért (hamartia: céltévesztéséért). Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint
bárány, mely mészárszékre (vagyis vágóhídra) vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírók előtt (és mely
némán tűri, hogy nyírják); és száját nem
nyitotta meg! A fogságból és ítéletből ragadtatott el, és kortársainál
ki gondolt arra, hogy kivágatott az élők földéből, hogy népem bűnéért lőn rajta
vereség
(Más fordítás:
Fogság és ítélet nélkül hurcolták el, de kortársai közül ki törődött azzal,
hogy amikor kiirtják a földön élők közül, népe vétke miatt éri a büntetés)?!
És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a
gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot (és nem követett el gonoszságot), és álnokság sem találtatott szájában (és
nem beszélt álnokul). És az Úr akarta őt megrontani betegség
által; hogyha önlelkét (vagyis életét)
áldozatul adja, magot lát, és napjait
meghosszabbítja, és az Úr akarata az ő keze által jó szerencsés lesz
(Más fordítás: Az ÚR
akarata volt az, hogy betegség törje össze. De ha fel is áldozta magát
jóvátételül, mégis meglátja utódait, sokáig él. Az ÚR akarata célhoz jut vele).
Mert lelke (vagyis az Ő énje) szenvedése
folytán látni fog, és megelégszik, ismeretével igaz szolgám sokakat megigazít,
és vétkeiket (hamartia: céltévesztésüket)
Ő viseli
(Más fordítás: Lelki
(pszükhé: énje) gyötrelmeitől
megszabadulva látja őket, és megelégedett lesz. Igaz szolgám sokakat tesz
igazzá ismeretével, és ő hordozza bűneiket)” (Ésa. 53,6-11)
Dávid pedig így
prófétál: „Tulkok sokasága kerített be
engem (hatalmas bikák vettek körül), körülfogtak
engem Básán bikái (bekerítettek a básáni bivalyok). Feltátották rám
szájukat, mint a ragadozó (és marcangoló) és ordító oroszlán. Mint a víz, úgy kiöntettem
(szétfolytam); csontjaim mind
széthullottak (kificamodtak); szívem
olyan lett, mint a viasz, megolvadt belső részeim között. Erőm (és
torkom) kiszáradt, mint cserép, nyelvem
ínyemhez tapadt, és a halál porába fektettél engemet. Mert ebek vettek
körül engem, a gonoszok serege körülfogott (a gonoszok bandája kerített
be); átlyukasztották kezeimet és
lábaimat. Megszámlálhatnám minden csontomat, ők pedig csak néznek s
bámulnak rám” (Zsolt. 22,13-18)
Mát. 20,20 Ekkor hozzá méne a Zebedeus [jelentése: az Úr ajándéka] fiainak
anyja az ő fiaival együtt, leborulván [lábához] és kérvén Őtőle valamit.
Mát. 20,21 Ő pedig monda néki: Mit akarsz [kérdezte
őt az Úr; Mit szeretnél]?
Monda néki: Mondd [és ígérd meg, rendeld el, és intézd úgy], hogy ez
az én két fiam üljön a te országodban [a Te királyságodban] egyik
jobb kezed felől, a másik bal kezed felől.
Mát. 20,22 Jézus pedig felelvén, [ezt] monda: Nem tudjátok, mit kértek.
Megihatjátok-é a pohárt, amelyet én megiszom [amit nekem ki kell innom] és bemerítkezhettek-é abba a
bemerítkezésbe, amelybe én bemeritkezem? Mondának néki: Meg.
[Más fordítás: Ki tudjátok-e, képesek vagytok-e kiinni a
szenvedés poharát? Készek vagytok
arra, hogy igyatok abból a kehelyből, amelyből én iszom? Ők így feleltek: "Ki tudjuk; képesek vagyunk].
Mát. 20,23 És monda nékik: Az én poharamat [a
szenvedés poharát, kelyhemet] megisszátok ugyan, és a
bemerítéssel, bemerítkeztek, [amelybe
én bemeritkezem]. de az én
jobb és balkezem felől [jobb és a bal oldalamon] való ülést nem az én dolgom megadni [és nem én döntöm el; mert azt nincs hatalmamban
megadni nektek], hanem azoké
lesz az [és azok fogják
megkapni], akiknek az én
Atyám elkészítette [és akiknek Atyám szánta].
Mát. 20,24 És hallva ezt a [többi] tíz, megbosszankodék [és megharagudott, megneheztelt] a két
testvérre*
*Az Úr Jézus szenvedéséről és haláláról tett
kijelentését annyira nem értették tanítványai, hogy ilyen kéréssel fordultak
Hozzá: „És hozzájárulnak Jakab és János, a Zebedeus fiai, ezt mondván: Mester,
szeretnénk, hogy amire kérünk, tedd meg nékünk. Ő pedig monda nékik: Mit
kívántok, hogy tegyek veletek (mit tegyek meg nektek)? Azok pedig mondának néki: Add meg nékünk, hogy egyikünk jobb kezed
felől, másikunk pedig bal kezed felől üljön a te dicsőségedben (a Te
dicsőséges uralkodásod idején).
Jézus pedig monda nékik: Nem tudjátok, mit
kértek. Megihatjátok-é a pohárt, amelyet én megiszom; és bemerítkezhettek-é
abba a bemerítkezésbe, amelybe én bemeritkezem? Azok pedig mondának néki: Megtehetjük.
Jézus pedig monda nékik: A pohárt ugyan, amelyet én megiszom, megisszátok, és a
bemerítkezésbe, amelybe én bemeritkezem, bemerítkeztek; De az én jobb és bal
kezem felől való ülést nem az én dolgom megadni, hanem azoké lesz az, akiknek
elkészíttetett. És hallván ezt a tíz tanítvány, haragudni kezdenek Jakabra és
Jánosra” (Márk. 10,35-41)
Mert ők csak arra
figyeltek, hogy az Úr Jézus megígérte, hogy uralkodni fognak, és ebben kérték
az elsőbbséget a többi tanítvánnyal szemben: „… Bizony mondom néktek, hogy ti, akik követtetek engem, az
újjászületéskor [és a megújult világban], amikor az embernek Fia beül az ő dicsőségének királyi székébe [és
helyet foglal dicsőségének trónján], ti
is beültök majd tizenkét királyi székbe [és ti is ott ültök majd vele
tizenkét trónon], és [s így] ítélitek az Izráel tizenkét nemzetségét
[és törzsét]” (Mát. 19,28)
Mát. 20,25 Jézus pedig előszólítván őket, monda:
Tudjátok, hogy a pogányok [vagyis a népek, nemzetek] fejedelmei uralkodnak azokon, és a
nagyok hatalmaskodnak rajtok.
[Más fordítás: Tudjátok, hogy a pogányok
felett fejedelmek uralkodnak, és
a nemzeteket fejedelmeik uralmuk alá hajtják, zsarnokoskodnak, és
hatalmaskodnak az embereken, és fontos embereik szeretik a hatalmukat éreztetni velük; s nagyjaik visszaélnek a hatalmukkal].
Mát. 20,26 De ne így legyen közöttetek; hanem aki
közöttetek nagy akar lenni, legyen a ti szolgátok;
Mát. 20,27 És aki közöttetek első akar lenni, legyen
a ti (rab)szolgátok*
*Az Úr Jézus kijelentéséről Márk is bizonyságot
tesz: „Jézus pedig magához szólítván őket, monda nékik: Tudjátok, hogy azok,
akik a pogányok között fejedelmeknek tartatnak, uralkodnak felettük (és
rajtuk), és az ő nagyjaik hatalmaskodnak
rajtuk. De nem így lesz közöttetek; hanem, aki nagy akar lenni közöttetek, az
legyen a ti (rab)szolgátok; És aki
közületek első akar lenni, mindenkinek szolgája legyen” (Márk. 10,42-44)
Lukács így emlékezik
meg az Úr kijelentéséről: „Ő pedig monda
nékik: A pogányokon (vagyis a népeken) uralkodnak
az ő királyaik, és akiknek azokon hatalmuk van (és akik hatalmuk alá
hajtják őket), jóltévőknek hívatnak
(és hívatják magukat). De ti ne így
cselekedjetek: hanem aki legnagyobb köztetek, olyan legyen, mint aki legkisebb;
és aki fő (aki vezet), mint aki
szolgál” (Luk. 22,25-26)
És: „Aki pedig a legnagyobb közöttetek, az
legyen szolgátok!” (Mt. 23,11)
És ismét: „… Ha valaki első akar lenni, legyen
mindenek (mindenki) között (az) utolsó és mindeneknek (és mindenkinek) szolgája” (Márk. 9,35)
Péter apostol így
figyelmezteti a kihívott gyülekezetek vezetőit:
„Legeltessétek (pásztorként
felügyelve, és vigyázva) az Istennek
köztetek lévő (és rátok bízott) nyáját,
gondot viselvén (és szorgalmasan figyelve, felügyeletet gyakorolva, és
vigyázva) arra nem kényszerítésből
(vagyis kényszer[űség]ből), hanem örömest
(szabad akaratból, készségesen,). Sem nem
rút nyerészkedésből (nyereség miatt, és haszonlesésből), hanem jóindulattal (odaadással,
készségesen, jó szívvel). Sem nem úgy,
hogy (letiporva, zsarnokoskodva) uralkodjatok
(hatalmaskodjatok, kontrolláljátok, és leigázva) a gyülekezeteket (a választottak fölött), hanem mint példányképei (és a nyáj példaképévé, mintájává válva)” (1Pét 5:2-3)
És Pál apostol az Úr
Jézus kijelentése szerint szolgál. „Mert
én, noha mindenkivel szemben [és mindenkitől] szabad [és független] vagyok,
magamat mindenkinek (rab)szolgájává
tettem, hogy a többséget megnyerjem” (1
Kor. 9,19)
„Avagy vétkeztem-é, amikor megaláztam
önmagamat, hogy ti felmagasztaltassatok…?” (2 Kor. 11,7)
Mát. 20,28 Valamint [éppen úgy, mint ahogy] az embernek Fia nem azért jött [el
a földre], hogy néki
szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul [vagyis
váltságdíjul] sokakért, [és ezáltal sok embert megmentsen]*
*Az apostol így vall az Úr Jézusról és a váltság
megtörténtéről. Ő az: „Aki adta önmagát váltságul mindenekért
(és mindenkiért), mint tanúbizonyság a
maga idejében” (1 Tim. 2,6)
Ugyanis: „Senki sem válthatja meg atyjafiát (vagy
önmagát), nem adhat érte (vagy
magáért) váltságdíjat Istennek. Mert
olyan drága az élet váltsága, hogy végképp le kell tennie róla (és abba
kell hagynia örökre)” (Zsolt. 49,8-9)
De Isten: „Gondoskodott
népe megváltásáról, örökre elrendelte szövetségét, szent és félelmes az ő neve”
(Zsolt. 111,9)
„az ő akarata szentelt meg minket Jézus
Krisztus testének (szómato: teljes lényének) feláldozása által egyszer s mindenkorra” (Zsid.
10,10)
„És ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért
(hamartia: céltévesztés, a cél ELVÉTÉSÉÉRT); de nemcsak a mienkért, hanem az egész
világért (vagyis az egész világ céltévesztéséért) is” (1 Ján. 2,2)
Mát. 20,29 És mikor Jerikóból (jelentése: hold
városa, illatozó, illatos hely; illat helye; pálmák városa) [elindultak, és]
távozának, nagy sokaság [nagy tömeg] követé őt.
Mát. 20,30 És ímé, két vak, aki az út mellett ül
vala, meghallván, hogy Jézus arra megy el, [így] kiált [hangosan kiált, rikolt, sikít, ordít]
vala, mondván: Uram, Dávidnak Fia, könyörülj [és segíts] rajtunk!
Mát. 20,31 A sokaság [a tömeg] pedig dorgálja vala [csitította, és
rendreutasította] őket [és rájuk szólt], hogy hallgassanak [el;
maradjanak csendben]; de azok annál jobban [és még hangosabban] kiáltanak [rikoltottak,
sikítottak, és ordítottak] vala, mondván: Uram, Dávidnak Fia,
könyörülj [és segíts] rajtunk!
Mát. 20,32 És megállván Jézus, megszólítá őket és
monda: Mit akartok, hogy cselekedjem [mit tegyek] veletek?
Mát. 20,33 Mondának néki: Azt, Uram, hogy
megnyíljanak a mi szemeink [Uram! Szeretnénk újra látni].
Mát. 20,34 Jézus pedig megszánván [megsajnálta] őket [megkönyörült; szánalomra
gerjedt irántuk; megindult rajtuk], és illeté [vagyis megérintette] az ő szemeiket; és szemeik azonnal megnyíltak [azonnal
visszanyerték látásukat; Attól a
pillanattól újra láttak]; és
követék őt. [vagyis Jézust, és csatlakoztak hozzá]*
*Márk bizonyságtétele így hangzik: „És
Jerikóba érkezének: és mikor ő és az ő tanítványai és nagy sokaság (kifelé ment) Jerikóból (és) kimennek vala,
a Timeus (Jelentése: nagyra becsült, nagyra értékelt) fia, a vak Bartimeus, ott ül az úton,
koldulván. És amikor meghallá, hogy ez a Názáreti Jézus, kezde kiáltani,
mondván: Jézus, Dávidnak Fia, könyörülj rajtam! És sokan feddik vala őt (és
többen is rászóltak), hogy hallgasson; de
ő annál jobban kiáltja vala: Dávidnak Fia, könyörülj rajtam!
Akkor Jézus megállván, mondá, hogy hívják elő
(vagyis hívjátok ide). És előhívják (és odahívták) vala a vakot, mondván néki: Bízzál; kelj
föl, hív tégedet. Az pedig felső ruháját ledobván, és felkelvén
(felugrott), Jézushoz méne. És felelvén
Jézus, monda néki: Mit akarsz, hogy cselekedjem veled (mit kívánsz, mit
tegyek veled)? A vak pedig monda néki:
Mester, hogy (újra) lássak. Jézus
pedig monda néki: Eredj el, a te hited megtartott téged. És azonnal megjött a
szeme világa (és újra látott), és
követi vala Jézust az úton” (Márk. 10,46-52)
Lukács is
bizonyságot tesz a történtekről: „Lőn (történt) pedig, mikor Jerikóhoz közeledett, egy vak ül vala az út mellett
koldulván. És mikor hallotta a mellette elmenő sokaságot, tudakozódik (és
kérdezősködött), mi dolog az? Megmondják
pedig néki, hogy a Názáretbeli Jézus megy el arra. És kiált, mondván: Jézus,
Dávidnak Fia, könyörülj rajtam! Akik pedig elől mentek, dorgálják őt, (és
rászóltak) hogy hallgasson (el); de ő annál inkább kiálta: Dávidnak Fia,
könyörülj rajtam!
És Jézus megállván, parancsolá, hogy vigyék (és vezessék) azt hozzá; és mikor közel ért, megkérdé őt, Mondván: Mit akarsz,
hogy cselekedjem veled (mit kívánsz, mit tegyek veled)? Az pedig monda: Uram, hogy az én szemem
világa megjöjjön, (hogy lássak). És
Jézus monda néki: Láss, a te hited téged megtartott. És azonnal megjöve annak
szeme világa, és követé őt, dicsőítvén az Istent. Az egész sokaság pedig ezt
látván, dicsőséget ada az Istennek” (Luk. 18,35-43)
Az Úr Jézus
mindenkinek visszaadta a szeme világát, aki hittel kérte: „s mikor Jézus tovább ment onnét, két vak [csatlakozott hozzá] követé őt [és nyomába szegődött], kiáltozva és ezt mondva: Könyörülj rajtunk
[légy irgalmas hozzánk], Dávidnak fia!
Mikor pedig beméne a házba, oda menének hozzá a vakok, és monda nékik Jézus:
Hiszitek-é, hogy én azt megcselekedhetem [hogy meg tudom ezt tenni]? Mondának néki: Igen, Uram. Akkor illeté
[és megérintette] az ő szemeiket,
mondván: Legyen néktek [és történjen] a
ti hitetek szerint [vagyis ahogyan hittétek]. És megnyilatkozának azoknak szemei…” (Mát. 9,27-30)
Így teljesült be a prófécia: „Az Úr (JHVH= Jahve) megnyitja a vakok szemeit, az Úr
felegyenesíti a meggörnyedteket; szereti az Úr az igazakat” (Zsolt. 146,8)
„És
meghallják ama napon a siketek (is) az írás beszédeit (a könyvtekercs
logoszát: Igéjét), és a homályból
és sötétből a vakoknak szemei látni fognak (mert a vakok szemei pedig látni
fognak a homály és a sötétség után). És nagy örömük lesz a szenvedőknek (és
újra örömüket lelik az (a szűkölködők elnyomottak, szerencsétlenek, és
nyomorultak) az Úrban, és a szegény
emberek vígadnak (ujjongva, ugrálnak örömükben) Izráel Szentjében” (Ésa. 29,18-19)
Az örök életről!
Az örök életről!
„Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az
egyedüli igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus krisztust! (Ján. 17,3)
Istenünk, Atyánk
„Mert te vagy a mi atyánk. Mert Ábrahám nem tud rólunk, és
Izrael nem ismer minket; te Uram, te magad vagy a mi atyánk, régtől fogva
"Megváltónk" a neved.”Ézsaiás 63:16.
Voltál-e úgy, hogy nem a megfelelő helyre mentél ügyedet
intézni? Nemrég egy orvosi papírt kellett beadnom. Kinéztem az interneten a
címet és elküldtem. Néhány nap múlva jött egy levél, amely arról szólt, hogy
nem a megfelelő helyre ment a kérvényem, de ők jó helyre továbbították.
Olyan is előfordult, hogy nem a megfelelő személyt
szólítottam meg. Egy kedves hölgy egy tábort vezetett. Elvitte a gyerekeket
strandra. Amikor vége lett a fürdésnek, kezdte összegyűjteni a gyerekeket. Egy
gyerek eléggé vonakodott vele menni. Kiderült, nem az ő csoportjához tartozik.
Tehát, néha rosszul címezzük a kéréseinket, nem a megfelelő
helyen keresünk segítséget.
A mai reggeli Ige arra emlékeztet, hogy csak egy Valaki van,
aki segíteni tud, az ATYA, a mi Istenünk. Ábrahám – bár kiemelkedő a hite, az
Istennel való kapcsolata – nem tudna akkor sem segíteni, ha élne. És ez a
helyzet Jákóbbal is, aki a zsidóság ősatyja.
Csak Istennek van:
- féltő
szeretete
- végtelen
hatalma
- irgalmas
szíve
Csak Ő válthat meg. Most is ott van a vonal túlsó végén.
Tárcsázz!
http://reggelidicseret.blogspot.hu/2012/09/istenunk-atyank.html
Isten öröme
Isten örül, amikor figyelhet, ha önmagunk vagyunk. Miért?
Mert Ő alkotott minket.
(Rick Warren: "A céltudatos élet" című könyvről.
Karácsonyi üzenet
1,30 Az angyal ezt mondta neki: "Ne félj, Mária,
mert kegyelmet találtál az Istennél!
1,31 Íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak.
1,34 Mária megkérdezte az angyalt: "Hogyan lehetséges ez, mikor én férfit nem ismerek?"
1,35 Az angyal így válaszolt neki: "A Szentlélek száll reád, és a Magasságos ereje árnyékoz be téged, ezért a születendőt is Szentnek nevezik majd, Isten Fiának.
1,38 Ekkor így szólt Mária: "Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem a te beszéded szerint!" (Lukács)
1,34 Mária megkérdezte az angyalt: "Hogyan lehetséges ez, mikor én férfit nem ismerek?"
1,35 Az angyal így válaszolt neki: "A Szentlélek száll reád, és a Magasságos ereje árnyékoz be téged, ezért a születendőt is Szentnek nevezik majd, Isten Fiának.
1,38 Ekkor így szólt Mária: "Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem a te beszéded szerint!" (Lukács)
Így is történt.
Krisztus megszületett.
Mi pedig tűnődünk. Vajon milyen lehetett? Isten benned. A világmindenség Alkotója benned lakozik. Érzed, ahogy mozgolódik, fészkelődik, könyökével megbök, és így szólsz magadban: „Az Istenség bennem mocorog!” Milyen lehetett?
Krisztus megszületett.
Mi pedig tűnődünk. Vajon milyen lehetett? Isten benned. A világmindenség Alkotója benned lakozik. Érzed, ahogy mozgolódik, fészkelődik, könyökével megbök, és így szólsz magadban: „Az Istenség bennem mocorog!” Milyen lehetett?
A válasz kézenfekvőbb, mint gondolnád.
Isten ugyanazt az ajánlatot teszi neked is, mint Máriának:
természetfeletti módon belehelyezi az Ő Fiát az életedbe. Jézus benne él Isten
gyermekeiben.
1,27 Krisztus, aki bennetek lakik, reménysége az
eljövendő dicsőségnek. (Kolossé – angolból fordítva)
3,24 Aki pedig megtartja az ő parancsolatait, az őbenne marad, és ő is abban; és ezt, hogy ő bennünk van, abból tudjuk meg, hogy a Lelkéből adott nekünk. (1 János)
3,24 Aki pedig megtartja az ő parancsolatait, az őbenne marad, és ő is abban; és ezt, hogy ő bennünk van, abból tudjuk meg, hogy a Lelkéből adott nekünk. (1 János)
Bennünk van.
Krisztus nem csak mellettünk van, velünk van, vagy értünk van; Ő többet akar,
annyira közel akar lenni, hogy bennünk él. Isten ugyanazt a karácsonyi
ajándékot ajánlja fel neked, mint Máriának: Fiát, aki benned lakozik. Krisztus
növekedett Máriában, azután amikor eljött az idő, előjött. Krisztus benned is
növekedni fog, mígnem előjön. Előjön a beszédedben, a cselekedeteidben, a
döntéseidben. Akárhol is élsz, az Betlehemmé válik, és minden napod karácsony
lesz. Máriához hasonlóan, te is Krisztust adod a világnak.
Máriában kis magzatként volt, benned pedig a hatalmas
erőként. Ő megteszi, amit te nem tudsz. Ugye ezt ígérte Jézus?
Ugyanaz a kéz, ami elhengerítette a követ a sír ajtaja elől,
elbánik a csüggedtségeddel. Ugyanaz az erő, ami életre keltette Jézust, képes életre
kelteni lankadó hitedet. Ugyanaz az erő, ami térdre kényszerítette Sátánt, le
tudja, és le is fogja győzni őt az életedben. Ugyanaz az erő, ami Krisztust
Mária világába hozta, elhozza Őt a te életedbe.
Fel tudjuk fogni ennek az ígéretnek a mélységét?
Isten Ádámmal és Évával volt. Isten Ábrahámmal volt. Isten
Mózessel volt és Izrael fiaival.
De most benned él. Meg fogja tenni, amit te nem tudsz.
Nem tudsz úrrá lenni az aggodalmaskodáson? Krisztus igen. És
Ő benned él.
Nem tudsz megbocsátani annak az alaknak, nem tudod
elfelejteni a múltat, vagy nem tudsz úrrá lenni a rossz szokásaid fölött?
Krisztus igen. És Ő benned él!
1,68 Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta
népét, és váltságot szerzett neki.
1,69 Erős üdvözítőt támasztott nekünk… (Lukács)
1,69 Erős üdvözítőt támasztott nekünk… (Lukács)
Max Lucado
Magyar fordítás:
ahitatok.hu
Hogyan látod Istent?
Ahogy Jézust látod, amilyen kijelentésed van róla, az nem
fogja befolyásolni, hogy Isten elfogad-e vagy sem, viszont hatással lesz arra,
hogy elfogadod-e, amit Isten kirendelt a te számodra. Befolyásolja, hogy hogyan
fogadod el tőle azt.
Vedd szemügyre a római századost, aki azt mondta Jézusnak:
"Uram, ne fáraszd magad, mert nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, csak
szóval mondd, és meggyógyul az én szolgám." (Lk 7:6-7) Hasonlítsd össze
Jairussal, a zsinagóga vezetőjével, aki azt mondta Jézusnak: "Az én
leánykám halálán van, jer, vesd reá kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen.
"(Márk 5:22-23)
Tudod, hogy Jézusnak nem kell a házadhoz mennie ahhoz, hogy meggyógyítson?
Akkor miért követte Jézus Jairust a házába? Jézusnak le
kellett ereszkednie Jairus hitének a szintjére. Jairus hitte, hogy a lányát meg
lehet gyógyítani, de csak akkor, ha Jézus odajön és ráteszi a kezét.
A százados más volt. Ő azt mondta: "Uram, nem kell
neked a házamba jönnöd. Tudom, hogy ki vagy." Ez a százados hitte, hogy
Jézusnak nem kell eljönnie a házába ahhoz, hogy az ő szolgája meggyógyuljon.
Hitte, hogy Jézusnak elég csupán annyit tennie, hogy szóval kimondja. Azt
mondta Jézusnak: "Csak szólj egy szót és a szolgám otthon meggyógyul."
Tudod, hogy kicsoda Jézus? A százados sokkal inkább
tisztában volt vele, mint Jairus, a zsinagóga vezetője, pedig ő nem is volt
zsidó!
Jézus megkérdezte a tanítványait: "Miért vagytok ily
félénkek? Miért nincsen hitetek?" (Márk 4:40) Még azt is megjegyezte:
"Ó ti, kicsinyhitűek." (Máté 6:30) De az asszonyhoz, akinek a lánya
ördöngős volt, így szólt: "Óh, asszony, nagy a te hited!" (Máté
15:28) És a századosnak kijelentette: "Én nem találtam ilyen nagy hitet
Izraelben sem!"
Az a vágyam rád vonatkozóan, hogy pontosan értsd kicsoda
Jézus, mert amikor a Jézusról való kijelentésed nagy, akkor tisztában leszel
vele mit is adott Ő neked teljesen ingyen, és ha tudod, mi a tiéd Jézus
Krisztusban, akkor gazdag leszel mindenben!
„Jézus elcsodálkozott azon, amit a százados mondott.
Odafordult az őt követő tömeghez, és azt mondta; Mondom nektek: Még Izraelben
sem találkoztam ekkora hittel.”
(Lukács 7:9 WBHU)
forrás:
http://www.uzenetek.com/2012/07/hogyan-latod-istent.html#ixzz2CBFLZbh5
ÖRÖMÖT TALÁLVA
1 Dávid bizonyságtétele. Tarts meg engem, Istenem, mert
hozzád menekültem!
2 Ezt mondom az ÚRnak: Te vagy az én Uram, rajtad kívül
nincs, ami jó nekem.
3 A szentekben, akik a földön élnek, és a dicsőségesekben telik
minden kedvem.
4 Sok fájdalmuk lesz azoknak, akik máshoz csatlakoznak. Nem
mutatok be nekik vérrel kevert italáldozatot, még nevüket sem veszem ajkamra.
5 URam, te vagy osztályrészem és poharam, te tartod kezedben
sorsomat.
6 Osztályrészem kies helyre esett, örökségem nagyon tetszik
nekem.
7 Áldom az URat, mert tanácsot ad nekem, még éjszaka is
figyelmeztet bensőm.
8 Az ÚRra tekintek szüntelen, nem tántorodom meg, mert a
jobbomon van.
9 Ezért örül a szívem, és ujjong a lelkem, testem is
biztonságban van.
10 Mert nem hagysz engem a holtak hazájában, nem engeded,
hogy híved leszálljon a sírba.
11 Megismerteted velem az élet útját, teljes öröm van
tenálad, örökké tart a gyönyörűség jobbodon. Zsolt 16
ÖRÖMÖT TALÁLVA
Megismerteted velem az élet útját, teljes öröm van tenálad,
örökké tart a gyönyörűség jobbodon. (Zsolt 16,11)
Egy hideg téli estén kutyánkat, Pumpkint sétáltattam a
parkban. A hó friss volt és a levegő hideg. Pumpkin, aki fajtáját tekintve
részben husky, nagyon szereti a telet. Levettem a pórázt, és engedtem, hogy futkározzon.
Tudtam, hogy féktelen örömöt lel a hóban játszadozva.
Gyorsan rohant, belerúgott a fehér hópelyhek tömegébe.
Hempergőzött, és a hátán dörgölőzött. Engem körbeugrált. Hazafelé peckesen
lépdelt, miközben boldogan csóválta farkát. Felemelő volt látni a boldogságát.
Felséges Mesterünk az öröm helyére akar vezetni minket,
ahogy én a kutyámat. Isten parancsai azért adattak, hogy valódi beteljesüléshez
vezessenek minket. Tisztában vagyok kutyám sajátos igényeivel, és azzal, hogy
mi teszi boldoggá.
Mennyivel inkább tudja Isten, hogy mi az, ami számunkra
maradandó érték. Urunk ígérete Jn 15,11 szerint nyilvánvalóvá teszi velünk
kapcsolatos szándékát: "Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen
bennetek, és örömötök teljessé legyen." Amikor Isten
tanácsa szerint élünk, hogy bocsássunk meg, legyünk
nagylelkűek, adjunk hálát; örömünk megújul.
Imádság: Mennyei Istenünk, hálát adunk neked az örömért,
amikor benned bízva, neked engedelmeskedve járunk veled. Ámen.
Isten útja az öröm útja.
Clifford B. Rawley (Missouri, USA)
www.csendespercek.hu
Maszkom, vagy lényem hasonlít Jézushoz?
Készítette: Győzedelmes Gyülekezet
Egy fiatalember valami belső szomjúságtól és őszinte vágytól áthatva felkereste egy kegyes kis kör vezetőjét. Elmondta, hogy szeretne közelebb kerülni Jézus Krisztushoz, szeretné ŐT megismerni, követője lenni, mert elege van abból az életformából, amit eddig élt, s amit üresnek és hiábavalónak ismert meg.
A vezető hosszas, szigorú és komor beszélgetésben e
A vezető hosszas, szigorú és komor beszélgetésben e
lmondta ennek a fiatalembernek, hogy ezentúl mit ne tegyen. Tulajdonképpen kapott egy jegyzéket mindarról, amit többé nem tehet, ahogy nem viselkedhet. Ez a felsorolás élete minden részletére kiterjedt, öltözetétől kezdve a hanghordozásáig, szórakozásától kezdve az esetleges párválasztásáig.
A fiatalember sok jóindulattal, és görcsös erőfeszítéssel megpróbált eleget tenni ennek a felsorolásnak. Próbálkozásait hidegen figyelő, bíráló szemek és szavak kísérték.
A kísérlet nem sikerült. Erőfeszítése összeroppant, szomorú beletörődésbe fulladt, s abbahagyta az ily módon való Krisztus-követést. Levetette a ráerőszakolt álarcot, s felvette újra a ,,saját arcát". Már templomba se nagyon járt, s így élt éveken át, egyre jobban félve ettől a törvényeskedő, negatív keresztyénségtől.
De Isten rendjébe az is beletartozott, hogy ez a fiatalember egyszer összetalálkozzék egy mosolygó, keresztyén emberrel. Beszélgetés közben kifejtette neki, hogy elege van a keresztyénségből, mert a hívők egy része nyavalygós, más része rajongó, de ő úgy érzi, hogy mindkettő csak maszk, és nem valóság. Akkor az a mosolygós keresztyén beszélni kezdett neki a derűs Jézus Krisztusról. Úgy beszélt neki Róla, hogy végül is a fiatalember újra kedvet kapott a Krisztus-követéshez, és ismét feltette a kérdést:
Mit kell hát elhagynom? Mit kell kitépnem magamból, hogy tanítvány lehessek?
A mosolygó keresztyén visszakérdezett (bocsánat, de úgy írom le, ahogy elhangzott)
-Mondd, barátom, mit csinál egy kutya, ha szálanként tépdesik a szőrét?
-Az bizony morog, vagy harap - válaszolta kissé megütközve, az egészen más válaszra váró fiatalember.
-Bizony jól mondtad. A kutya se szereti, ha tépdesik azt, ami még hozzá tartozik, de az ember se. - és mondd csak, mit csinál ugyanazzal a szőrével a kutya, amikor vedlik?
-Akkor magától ledobja a régi bundáját!
-Így van - mosolygott tovább a derűs keresztyén, - és ez azért igazság az embernél is. Keresztyénségének belülről kell elkezdődnie, hogy az ne mesterséges, maszk-keresztyénség legyen, hanem valóságos, és életes.
Akármilyen groteszk ez a hasonlat, mégis odaállít bennünket a törvény és az evangélium határmezsgyéjére. A törvény azt mondja: ne tedd! A törvény gyomlál és kitép: mesterséges maszkot akar ráerőszakolni az arcunkra. Jézus ez ellen küzd, amikor ostorozza a képmutató farizeusok és írástudók bűneit. Az Evangélium belülről kezdi meg a maga gyógykezelését, megváltoztató módszerét.
Ha már a törvény és az evangélium határmezsgyéjére érkeztünk, higgyünk legalább annak, aki ott áll a mezsgyén, az Ó-, és Újszövetség között. Higgyünk Bemerítő Jánosnak, aki az Ószövetség utolsó prófétája, és az Újnak útegyengetője. Mit is mond ő Jézus Krisztusról, és önmagáról? ,,Neki (Jézusnak) növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem." (János 3:30)
Figyeljünk csak a sorrendre! Nem így mondta Bemerítő János: Nekem kisebbé kell lennem, hogy Jézus növekedhessék. - Tehát szó sincs arról, amit mi olyan készek vagyunk elképzelni, sőt gyakorolgatni, hogy amilyen mértékben én alábbszállok, Ő majd úgy fog növekedni. Azaz amilyen mértékben én kitépdesem ezt-azt-amazt a régi énemből, fájdalomtól, keserűségtől eltorzult arccal, olyan mértékben növekszik majd Jézus bennem. - ez a törvény gondolkodásmódja. - De János nem így mondja. Ő JÉZUSSAL kezdi, az Ő növekedésével, és nem velem. - Mert nem azért jön fel a nap hajnalonként, és nem azért ragyog fel a világosság, mert lassan-lassan eltűnik a sötétség, hanem amilyen mértékben felragyog a világosság, olyan mértékben tűnik el a sötétség.
Amilyen mértékben birtokba veszi lényemet Jézus Krisztus Lénye - belülről, legbelülről - olyan mértékben kezdem ,,levedleni" régi tulajdonságaimat, az ó-embert - s ez akkor már nem fáj, mert természetes, életes, és magától értetődő. Oly természetes, ahogy a tavaszi napsugártól kinyílik a bimbó, vagy a rügy az ágon. De aki a bimbót idő előtt virággá akarja szétfeszegetni, az abból soha többé nem kap virágot.
Tehát van, -sajnos- van mesterséges ,,maszk-hasonlóság" Jézus Krisztushoz, amiben az ideig-óráig rajongó, vagy nyavalygó keresztyén típusú emberek úgy tetszelegnek, mint valamikor a görög színészek maszkjaikban, egy kitalált, képzelet szülte világban.
Van azonban valódi és igazi hasonlóság Jézus Krisztushoz, olyan hasonlóság, ami belülről kezdődik, tehát természetes, életes, és valódi tanítványt formál. Ez a tanítvány nem nyavalygó, nem is rajongó, hanem mosolygó, derült, Krisztus-féle ember. És ez a derű már belülről sugárzik.
Igen, igen. Ilyen mosolygó keresztyén szeretnék én is lenni. Szeretnék valóban én is belülről hasonlítani Őrá. Mit tegyek hát, hogy Ő növekedjék bennem, mégpedig úgy, hogy ez a növekedés ,,alászállítsa" a régi énemet? - Hiszen akkor ez nem tőlem van!
Valóban nem. Ez a Szent Szellemtől van, és a szél fú, ahol akar. De ígéretünk van arra, hogy aki kéri, az kapja, azaz be lehet állni a Szent Szellem fúvásának irányába, ahogy a vitorlás beállhat a szél irányába, noha nem ő ,,csinálja" a szelet.
A második, amit ennek a növekedésnek az érdekében tehetünk, az, hogy amíg kérjük a Szent Szellemet, ,,bevesszük, és megesszük" az Igét. Nem ,,olvasgatjuk", hanem bevesszük és megesszük. Úgy, hogy annak minden kis része lényünkké váljék.
Márk evangéliumát gondosan és figyelmesen el lehet olvasni egy óra alatt. Hányszor és hányszor ülünk több mint egy órát a vasárnapi ebéd mellett, azért, hogy azt bevegyük, és megegyük, azért, hogy az étel, az ital vérünkké, életünkké váljék. Hogy az ebéd átalakuljon bennünk, hússá, vérré, erővé. - Nos, valahogyan így kell fogyasztanunk, elfogyasztanunk: megennünk és meginnunk az evangéliumokat. Jézus Krisztus Lényét, mert az Ő Beszéde Kenyér, az Ő Igéje Ital, és ,,vérünkké" kell válnia.
Ez a belülről való változás olyan minőségű, és időtálló életet alakít ki bennünk, hogy még a halál se tudja kikezdeni, kicsorbul rajta az ereje. Ez történik, ha hagyjuk Jézus Krisztus lényét magunkban növekedni, s mi pedig ennek következtében alább szállunk.
Egyszer valaki azt mondta:
Ha már keresztyén vagyok, szeretnék egészen azzá lenni. Hol kezdjem el, és hogyan?
ITT és Most, Így kezdd el: IMÁVAL kérve a Szent Szellemet. És ,,edd meg" az evangéliumokat! - A többi az Ő dolga.
A fiatalember sok jóindulattal, és görcsös erőfeszítéssel megpróbált eleget tenni ennek a felsorolásnak. Próbálkozásait hidegen figyelő, bíráló szemek és szavak kísérték.
A kísérlet nem sikerült. Erőfeszítése összeroppant, szomorú beletörődésbe fulladt, s abbahagyta az ily módon való Krisztus-követést. Levetette a ráerőszakolt álarcot, s felvette újra a ,,saját arcát". Már templomba se nagyon járt, s így élt éveken át, egyre jobban félve ettől a törvényeskedő, negatív keresztyénségtől.
De Isten rendjébe az is beletartozott, hogy ez a fiatalember egyszer összetalálkozzék egy mosolygó, keresztyén emberrel. Beszélgetés közben kifejtette neki, hogy elege van a keresztyénségből, mert a hívők egy része nyavalygós, más része rajongó, de ő úgy érzi, hogy mindkettő csak maszk, és nem valóság. Akkor az a mosolygós keresztyén beszélni kezdett neki a derűs Jézus Krisztusról. Úgy beszélt neki Róla, hogy végül is a fiatalember újra kedvet kapott a Krisztus-követéshez, és ismét feltette a kérdést:
Mit kell hát elhagynom? Mit kell kitépnem magamból, hogy tanítvány lehessek?
A mosolygó keresztyén visszakérdezett (bocsánat, de úgy írom le, ahogy elhangzott)
-Mondd, barátom, mit csinál egy kutya, ha szálanként tépdesik a szőrét?
-Az bizony morog, vagy harap - válaszolta kissé megütközve, az egészen más válaszra váró fiatalember.
-Bizony jól mondtad. A kutya se szereti, ha tépdesik azt, ami még hozzá tartozik, de az ember se. - és mondd csak, mit csinál ugyanazzal a szőrével a kutya, amikor vedlik?
-Akkor magától ledobja a régi bundáját!
-Így van - mosolygott tovább a derűs keresztyén, - és ez azért igazság az embernél is. Keresztyénségének belülről kell elkezdődnie, hogy az ne mesterséges, maszk-keresztyénség legyen, hanem valóságos, és életes.
Akármilyen groteszk ez a hasonlat, mégis odaállít bennünket a törvény és az evangélium határmezsgyéjére. A törvény azt mondja: ne tedd! A törvény gyomlál és kitép: mesterséges maszkot akar ráerőszakolni az arcunkra. Jézus ez ellen küzd, amikor ostorozza a képmutató farizeusok és írástudók bűneit. Az Evangélium belülről kezdi meg a maga gyógykezelését, megváltoztató módszerét.
Ha már a törvény és az evangélium határmezsgyéjére érkeztünk, higgyünk legalább annak, aki ott áll a mezsgyén, az Ó-, és Újszövetség között. Higgyünk Bemerítő Jánosnak, aki az Ószövetség utolsó prófétája, és az Újnak útegyengetője. Mit is mond ő Jézus Krisztusról, és önmagáról? ,,Neki (Jézusnak) növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem." (János 3:30)
Figyeljünk csak a sorrendre! Nem így mondta Bemerítő János: Nekem kisebbé kell lennem, hogy Jézus növekedhessék. - Tehát szó sincs arról, amit mi olyan készek vagyunk elképzelni, sőt gyakorolgatni, hogy amilyen mértékben én alábbszállok, Ő majd úgy fog növekedni. Azaz amilyen mértékben én kitépdesem ezt-azt-amazt a régi énemből, fájdalomtól, keserűségtől eltorzult arccal, olyan mértékben növekszik majd Jézus bennem. - ez a törvény gondolkodásmódja. - De János nem így mondja. Ő JÉZUSSAL kezdi, az Ő növekedésével, és nem velem. - Mert nem azért jön fel a nap hajnalonként, és nem azért ragyog fel a világosság, mert lassan-lassan eltűnik a sötétség, hanem amilyen mértékben felragyog a világosság, olyan mértékben tűnik el a sötétség.
Amilyen mértékben birtokba veszi lényemet Jézus Krisztus Lénye - belülről, legbelülről - olyan mértékben kezdem ,,levedleni" régi tulajdonságaimat, az ó-embert - s ez akkor már nem fáj, mert természetes, életes, és magától értetődő. Oly természetes, ahogy a tavaszi napsugártól kinyílik a bimbó, vagy a rügy az ágon. De aki a bimbót idő előtt virággá akarja szétfeszegetni, az abból soha többé nem kap virágot.
Tehát van, -sajnos- van mesterséges ,,maszk-hasonlóság" Jézus Krisztushoz, amiben az ideig-óráig rajongó, vagy nyavalygó keresztyén típusú emberek úgy tetszelegnek, mint valamikor a görög színészek maszkjaikban, egy kitalált, képzelet szülte világban.
Van azonban valódi és igazi hasonlóság Jézus Krisztushoz, olyan hasonlóság, ami belülről kezdődik, tehát természetes, életes, és valódi tanítványt formál. Ez a tanítvány nem nyavalygó, nem is rajongó, hanem mosolygó, derült, Krisztus-féle ember. És ez a derű már belülről sugárzik.
Igen, igen. Ilyen mosolygó keresztyén szeretnék én is lenni. Szeretnék valóban én is belülről hasonlítani Őrá. Mit tegyek hát, hogy Ő növekedjék bennem, mégpedig úgy, hogy ez a növekedés ,,alászállítsa" a régi énemet? - Hiszen akkor ez nem tőlem van!
Valóban nem. Ez a Szent Szellemtől van, és a szél fú, ahol akar. De ígéretünk van arra, hogy aki kéri, az kapja, azaz be lehet állni a Szent Szellem fúvásának irányába, ahogy a vitorlás beállhat a szél irányába, noha nem ő ,,csinálja" a szelet.
A második, amit ennek a növekedésnek az érdekében tehetünk, az, hogy amíg kérjük a Szent Szellemet, ,,bevesszük, és megesszük" az Igét. Nem ,,olvasgatjuk", hanem bevesszük és megesszük. Úgy, hogy annak minden kis része lényünkké váljék.
Márk evangéliumát gondosan és figyelmesen el lehet olvasni egy óra alatt. Hányszor és hányszor ülünk több mint egy órát a vasárnapi ebéd mellett, azért, hogy azt bevegyük, és megegyük, azért, hogy az étel, az ital vérünkké, életünkké váljék. Hogy az ebéd átalakuljon bennünk, hússá, vérré, erővé. - Nos, valahogyan így kell fogyasztanunk, elfogyasztanunk: megennünk és meginnunk az evangéliumokat. Jézus Krisztus Lényét, mert az Ő Beszéde Kenyér, az Ő Igéje Ital, és ,,vérünkké" kell válnia.
Ez a belülről való változás olyan minőségű, és időtálló életet alakít ki bennünk, hogy még a halál se tudja kikezdeni, kicsorbul rajta az ereje. Ez történik, ha hagyjuk Jézus Krisztus lényét magunkban növekedni, s mi pedig ennek következtében alább szállunk.
Egyszer valaki azt mondta:
Ha már keresztyén vagyok, szeretnék egészen azzá lenni. Hol kezdjem el, és hogyan?
ITT és Most, Így kezdd el: IMÁVAL kérve a Szent Szellemet. És ,,edd meg" az evangéliumokat! - A többi az Ő dolga.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)