Zsolt.
44,1 Az éneklőmesternek, a [karmesternek, karvezetőnek] a Kóráh [jelentése: fogolymadár, kiáltó, felszólító] fiainak tanítása [tanító költeménye; éneklési tanúsága].
Zsolt.
44,2 Oh Isten [('ĕlóhím)]! Füleinkkel
hallottuk, atyáink beszélték el nékünk a dolgot [(póʿal) a tetteket], amelyeket napjaikban, a
hajdankor napjaiban [(qéḏəmáh qeḏem): a régi időkben] cselekedtél*
*Emlékezz, és tégy bizonyságot fiaid előtt mindarról, amit az Úr
elvégzett életedben: „Mikor pedig a ti fiaitok megkérdezik tőletek: hogy
mit jelent ez a szertartás? Akkor mondjátok: Pászka-áldozat ez az Úrnak, aki
elment az Izráel fiainak házai mellett Egyiptomban, mikor megverte az
Egyiptombelieket, a mi házainkat pedig megoltalmazta. És a nép meghajtá magát
és leborula” (2 Móz. 12,26-27).
„És szóla Izráel fiainak, mondván: Ha fiaitok
kérdezik majd apáiktól, mondván: Mire valók ezek a kövek? Tudassátok majd a ti fiaitokkal, mondván:
Szárazon jött át Izráel ezen a Jordánon. Mert kiszárította az Úr, a ti
Istenetek a Jordán vizét ti előttetek, míg általjövétek rajta, amiképpen
cselekedett vala az Úr, a ti Istenetek a Veres tengerrel, amelyet megszárított
előttünk; míg általjövénk rajta. Hogy megismerje a földnek minden népe az Úrnak
kezét, hogy bizony erős az; hogy féljétek az Urat, a ti Isteneteket minden
időben” (Józs. 4,21-24).
„És ha majd megkérdezi egykor a fiad,
hogy mit jelent ez, akkor mondd el neki: Erős kézzel hozott ki bennünket az ÚR
Egyiptomból, a szolgaság házából. Mert amikor a fáraó makacs volt, és nem
bocsátott el bennünket, megölt az ÚR minden elsőszülöttet Egyiptomban, az ember
elsőszülöttjét csakúgy, mint az állat elsőszülöttjét. Ezért áldozok véres
áldozatul az ÚRnak minden hímet, amely megnyitja anyja méhét, és ezért váltok
meg minden elsőszülött fiút” (2Móz. 13,14-15).
„Ha majd a jövőben megkérdezi a fiad,
hogy miféle intelmek, rendelkezések és döntések ezek, amelyeket megparancsolt nektek
Istenetek, az ÚR, akkor így felelj fiadnak: A fáraó szolgái voltunk
Egyiptomban, de kihozott bennünket az ÚR Egyiptomból erős kézzel. Az ÚR nagy és
veszedelmes jeleket és csodákat vitt véghez Egyiptomban a fáraón és egész háza
népén a szemünk láttára. Minket pedig kihozott onnan, hogy bevigyen arra a
földre, és nekünk adja azt, amelyet esküvel ígért atyáinknak” (5Móz. 6,20-23).
Zsolt.
44,3 Nemzeteket [(gój
gôj): népeket]
űztél te ki, és [(járéš járaš): szórtál
szét] saját kezeddel, [(jáḏ): erőddel, és fegyvereddel].
Őket pedig [a helyükre] beplántáltad
[(náṭaʿ):
beültetted]. Népeket törtél zúztál össze, és [(lə'ôm lə'óm ráʿaʿ):
nemzeteket, (šálaḥ): űztél ki],
őket pedig kiterjesztetted [a helyükre
küldted, és naggyá tetted, meggyökereztetted]*
*Mózes így
emlékezetezteti erre Isten népét: „Az Úr, a ti Istenetek, aki előttetek megy, ő
hadakozik ti érettetek mind a szerint, amint cselekedett vala veletek
Egyiptomban a ti szemeitek előtt. És a pusztában, ahol láttad, hogy úgy
hordozott téged az Úr, a te Istened, amiképpen hordozza az ember az ő fiát,
mind az egész úton, amelyen jártatok, míg jutátok e helyre” (5 Móz. 1,30-31).
Józsué bizonyságtétele az Úr cselekedetéről: „Előhívá ekkor Józsué az egész Izráelt, annak
véneit, fejeit, biráit és felügyelőit, és monda nékik: Én megvénhedtem és
megidősödtem. Magatok is láttatok mindent, amit az Úr, a ti Istenetek mind eme
népekkel cselekedett ti előttetek; mivelhogy maga az Úr, a ti Istenetek harcolt
érettetek” (Józs. 23,2-3).
És hogy hogyan harcol
az Úr, arról így tesz bizonyságot Józsué:
„Fordula azután Józsué (Józsua, Jósua: jelentése:
Isten szabadítás, segítség,
üdvösség, nagylelkűség; az Úr segít vagy megment), és vele az egész Izráel (jelentése: Isten harcol, Isten harcosa,
hőse; aki Istennel harcol; akiért Isten harcol; Isten fejedelme, Isten
győzedelmeskedik) Debirnek (hát,
hátsó; a hátulsó helység; szónok, beszélő), és
hadakozék az ellen. És bevevé azt és annak királyát és minden városát, és
fegyver élére hányá őket, és megölének minden élőlényt, amely benne vala, nem
hagyott menekülni valót. Amiképpen cselekedett vala Hebronnal (szövetség,
kapcsolódás), úgy cselekedék Debirrel és
annak királyával, avagy amiképpen Libnával (világosság, tisztaság, a fehér,
fehérvár) és annak királyával cselekedett
vala. Megveré azért Józsué az egész földet; a hegységet és a déli vidéket, a
síkságot és a lejtőket és mindazoknak
királyait, menekülni valót sem hagyott; és megölt minden élőt, amint
megparancsolta vala az Úr, az Izráelnek Istene. Megveré pedig őket Józsué Kádes Barneától (fürge forrás; örömre
szentelt; a fű szentsége vagy felszentelése) fogva egész Gázáig (erős, szilárd; erődítmény, vár, megerősített
hely), a Gósennek (a föld szája;
domb; közel, közeledés) is minden földét,
egész Gibeonig (domb, magaslat, dombon épült). És mindezeket a királyokat és azoknak földjét egy útban hódítá meg
Józsué, mivelhogy az Úr, Izráelnek Istene hadakozott vala Izráelért” (Józs. 10,38-42).
Zsolt.
44,4 Mert nem az ő fegyverükkel, nem
az ő [(ḥereḇ): kardjukkal] szereztek
[(járéš
járaš): hódították meg, foglalták
el, vették birtokba a] földet, és nem az ő karjuk, nem az ő [(zəróʿa
zərôʿa): erejük] segített
nékik, és [szerezte a győzelmet, juttatta diadalra őket]. Hanem a te
jobbod, a te [hatalmas] karod és a te
orcád világossága, [(páním'ôr): jelenléted ragyogása, fényessége] mert kedvelted
őket, mert [(rácáh): gyönyörködtél, örömöd-lelted bennük]*
*Józsué bizonyságtétele az Úr hadakozásáról: „És
összegyülének mindezek a királyok, és megindulának, és táborba szállának
együttesen Méromnak (magaslat, magas
hely, a magaslat vize; árvíz) vizeinél,
hogy hadakozzanak Izráel ellen. Ekkor monda az Úr Józsuénak: Ne félj tőlük,
mert holnap ilyenkorra mindnyájukat átdöfötten vetem az Izráel elé; lovaikat
bénítsd meg, szekereiket pedig égesd meg tűzzel. Elméne azért Józsué és vele az
egész hadakozó nép azok ellen a Mérom vizeihez nagy hirtelen, és reájuk
rohanának. És adá őket az Úr Izráelnek kezébe, és verék őket és űzék őket
egészen a nagy Sidonig (Halászat, vadászat; lapos város; vár, erődítmény) és Miszrefót-Majimig, (olvasztó kunyhók
a víz partján; üveghuta; forrásban levő víz) és Mispának (őrtorony, hegycsúcs, őrség,
őrhegy kútja) völgyéig napkelet
felé, és leverék őket annyira, hogy (senki sem menekült el, és) egy sem maradt közülük életben. És úgy
cselekedék velük Józsué, amint megmondotta vala néki az Úr: az ő lovaikat
megbénítá, szekereiket pedig tűzzel égeté el” (Józs. 11,5-9)
Az
Úr ígérete: „Mert elbocsátám előttetek a
darázsokat, és űzék azokat előletek: az Emoreusok (hegyi lakó, csúcson
lakó; kiemelkedő, derék, ékesszóló) két
királyát, de nem a te fegyvered által, de nem a te kézíved által! És adék
néktek földet, amelyben nem munkálkodtál, és városokat, amelyeket nem
építettetek vala, mégis bennük laktok; szőlőket és olajfákat, amelyeket nem ti
ültettetek, de esztek azokról” (Józs.
24,12-13).
Mózes
bizonyságtétele az Úr cselekedetének okáról: „És mivel szerette a te atyáidat, és kiválasztotta az ő magvukat is ő
utánuk, és kihozott téged az ő orcájával Egyiptomból (lezárás, bezárás,
körülkerítés, beszűkülés, szorongatás, fogság) (Egyiptom (Aigüptosz): = " kettős teher,
dupla nehézség") Egyiptom = "Ptah
szellemének háza" (Ptah az ókori egyiptomi vallás egyik istene.
Memphisz főistene, a memphiszi teológiaszerint világteremtő isten. Azon istenek
közé tartozik, akiknek nincs állati alakjuk.Kék, fejre simuló sapkában álló
múmiaként szokás ábrázolni, kezében összefogott dzsed-oszloppal, uasz-jogarral,
ankhhal – a három szimbólumot időnként egyetlen jogarrá kombinálták össze a
későbbi korokban), az ő nagy erejével:
Hogy kiűzzön náladnál nagyobb és erősebb népeket előled, hogy bevigyen téged,
és adja néked az ő földjüket örökségül, mint a mai napon van, és (Így van
ez ma is): Tudd meg azért e mai napon, és
vedd szívedre, hogy az Úr az Isten, fent a mennyben, és alant e földön, és
nincsen több!” (5 Móz. 4,37-39).
Zsolt.
44,5 Te magad vagy az én királyom, oh
Isten! Rendelj segítséget [(jəšúʿáh): üdvösséget] Jákóbnak. [Más fordítás: Parancsodra megszabadul Jákób; te szerzel győzelmet Jákobnak]!
Zsolt.
44,6 Általad verjük le [(náḡaḥ):
ökleljük] szorongatóinkat [(cár
car): ellenségeinket]; a te
neveddel tapodjuk le [(bús): tiporjuk el] támadóinkat [(qúm): akik ellenünk felkeltek]*
*És így folytatódik a kijelentés: „A békességnek [vagyis annak
az állapotnak, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a
veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás, mégpedig mind az
egyén, mind a közösség vonatkozásában] Istene
megrontja [összezúzza; összetiporja; összemorzsolja] a Sátánt [jelentése: ellenség;
ellenfél; vádoló; üldöző] a ti lábaitok alatt hamar [és hirtelen].
A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme
[vagyis Isten jóindulata, kedvezése, jóindulatú gondoskodása legyen] veletek. Ámen” (Róm. 16,20).
Már
Dávid így prófétál az új teremtésről: „Oroszlánon
és áspiskígyón jársz (és eltaposod az oroszlánt és a viperát), megtaposod (és eltiprod) az oroszlánkölyköt és a sárkányt (és a
tengeri szörnyet)” (Zsolt. 91,13).
És
Pál apostolon mutatja be a Szent Szellem, hogy a fenti prófécia a látható világ
szintjén is működik. „Mikor pedig Pál
nagy sok venyigét szedett (vagyis összegyűjtött egy csomó rőzsét) és a tűzre tette, egy vipera a melegből
kimászva, (a kezébe mart, és) az ő
kezére ragadt. De néki, minekutána a kígyót lerázta a tűzbe, semmi baja sem
lőn” (Csel. 28,3.5).
Mert
így szól, és szólt az Úr: „Ímé adok
néktek hatalmat [(exúszia):
felhatalmazás, hatalom, tekintély, jog,
jogosultság], hogy a kígyókon és
skorpiókon [(pateó): a lábatok alá tiporjatok] és tapodjatok, és az ellenségnek minden
erején. [Más fordítás: Hatalmatok van az
ellenség minden ereje fölött, mert hatalmat adok, hogy minden ellenséges erőn
és hatalmon úrrá legyetek]; és semmi nem
árthat néktek” (Luk. 10,19).
„Mert a mi vitézkedésünk, a mi harci fegyvereink nem földiek, nem hústestiek, hanem Isten ereje által
hatalmasak erősségek lerontására;
[Más fordítás: A
mi fegyvereink különböznek a közönséges fegyverektől! Ezek Isten
által hatnak és arra képesek, hogy erősségeket romboljanak le, okoskodásokat
bontsanak le; Így megcáfoljuk az
ellenérveket és mindazt, ami Isten megismerése elé akadályként tornyosul]” (2 Kor. 10,4).
Zsolt.
44,7 Mert nem az ívemben [(qešeṯ):
az íjamban] bízom, és kardom sem
védelmez [(jášaʿ): szabadít] meg [nem
a fegyverem segít, oltalmaz meg] engem;
Zsolt.
44,8 Hanem te szabadítasz meg minket
szorongatóinktól, [(cár car): te szereztél
győzelmet az ellenség felett, és sanyargatóinktól
te mentettél meg minket] és gyűlölőinket te szégyeníted meg*
*A próféta jajgat
Isten népének hűtlensége miatt: „Jaj azoknak, akik Egyiptomba mennek
segítségért! Lovakra támaszkodnak, és a szekerek sokaságában bíznak, és a
nagyon erős lovagokban; és nem néznek Izráelnek Szentjére, és az Urat nem
keresik. De ő is bölcs, és veszedelmet hoz, nem másítja meg szavait, hanem
rátámad a gonoszok házára és a segítséget ígérő gonosztevőkre. Hiszen Egyiptom
ember és nem Isten, és lovai hús és nem szellem, és ha az Úr kinyújtja kezét,
megtántorodik a segítő, és elesik a megsegített, és együtt mind elvesznek” (Ézs. 31,1-3)
Mert: „Nem szabadul meg a király nagy sereggel; a hős sem menekül meg nagy
erejével; Megcsal a ló a szabadításban, nagy erejével sem ment meg. Ámde az Úr
szemmel tartja az őt félőket, az ő kegyelmében bízókat, hogy kimentse őket a
halálból, és az éhségben is eltartsa őket” (Zsolt.
33,16-19)
Az Úr: „Nem a lovak erejében leli kedvét, nem a férfi izmaiban gyönyörködik.
Az őt félőkben gyönyörködik az Úr, akik kegyelmében reménykednek. Jeruzsálem,
dicsőítsd az Urat, Sion, dicsérd Istenedet! Mert ő erős zárakat tett kapuidra,
megáldotta benned lakó fiaidat” (Zsolt.
147,10-13)
Ezért szól a királyoknak a
parancs – és mindenkinek, aki befogadta az Úr Jézust, Őt, Aki: „tett minket királyokká...”:(Jel. 1,6):
„Csak sok lovat ne tartson, és a népet vissza ne vigye
Egyiptomba, hogy lovat sokasítson, mivelhogy az Úr megmondta néktek: Ne
térjetek többé vissza azon az úton!” (5
Móz. 17,16)
Hiszen bár: „Készen áll a ló az ütközetnek napjára; de
az ÚR adja a győzelmet” (Péld. 21,31)
Isten Igéje bemutatja, hogy
hogyan kell viszonyulni a gonoszhoz: „Dávid
pedig monda a Filiszteusnak: Te karddal, dárdával és pajzzsal jössz ellenem, én
pedig a Seregek Urának, Izráel seregei Istenének nevében megyek ellened, akit
te gyalázattal illettél. A mai napon kezembe ad téged az Úr, és megöllek téged,
és fejedet levágom rólad. A Filiszteusok seregének tetemét pedig az égi
madaraknak és a mezei vadaknak fogom adni a mai napon, hogy tudja meg az egész
föld, hogy van Izráelnek Istene. És tudja meg ez az egész sokaság, hogy nem
kard által és nem dárda által tart meg az Úr, mert az Úré a had, és ő titeket
kezünkbe fog adni” (1 Sám. 17,45-47)
Ez a bátorítás nekünk is
szól: „Legyetek erősek és bátrak, ne
féljetek, és ne rettegjetek az asszír királytól, meg a vele levő egész
sokaságtól (a gonosztól és démonaitól, ha embereken keresztül támad is), mert velünk többen vannak, mint ővele.
Ővele hústesti erő van, velünk pedig az Úr a mi Istenünk, hogy megsegéljen
minket és érettünk hadakozzék...” (2
Krón. 32,7-8).
Zsolt.
44,9 Dicsérjük Istent mindennap, és
mindörökké magasztaljuk nevedet. [Más fordítás: Minden időben Istennel (hálal):
dicsekedtünk, mindenkor a te neved (jáḏáh): vallottuk meg, és dicsőítettük] Szela*
*És így folytatja Dávid: „Áldom [(brḵ):
térdet hajtva dicsőítem] az Urat
[(jəhóváh):
Jahvet, az Örökkévalót] minden időben
[(ʿéṯ):
mindenkor], dicsérete mindig [(támíḏ):
szüntelen] ajkamon van!” (Zsolt. 34,2).
Az
apostol is erre buzdítja Isten népét: „Minden imádsággal és könyörgéssel
imádkozván minden időben a Szellem által, és ugyanezen dologban vigyázván,
éberek lévén, minden állhatatossággal és könyörgéssel minden szentekért” (Eféz.
6,18).
Bármi
ér: „Szenved-é valaki köztetek?
Imádkozzék. Öröme van-é valakinek? Dicséretet énekeljen” (Jak.
5,13).
Hogy
mi az eredménye a szüntelen való imának, és dicséretnek arról így vall Dávid: „Bizony elrejt és megóv engem az ő hajlékába, az Ő sátrában a veszedelem napján;
eltakar, és elrejt engem sátrának rejtekében, sátra mélyén, sziklára emel fel
engem, és magas kősziklára helyez engem. Most is felülemeli fejemet
ellenségeimen, akik körültem vannak, és én az ő sátorában örömáldozatokkal
áldozom, énekelek és zengedezek az Úrnak. (Más
fordítás: Így hát fölemelt fővel állok ellenségeim között, ezért
örvendezve mutatok be áldozatot az ÚR sátrában, és éneket zengek az Úrnak)” (Zsolt.
27,5-6).
Hát:
„Jöjjetek el, örvendezzünk az Úrnak;
vigadozzunk, és ujjongjunk a mi
szabadításunk kősziklájának! Menjünk elébe hálaadással; vigadozzunk néki
zengedezésekkel, és ujjongjunk előtte énekszóval” (Zsolt. 95,1-2).
És
így folytatja Dávid: „Megtelik szájam
dicséreteddel, dicsőítlek mindennap”
(Zsolt. 71,8).
„Éneklek az Úrnak egész életemben;
zsoltárt zengek az én Istenemnek, amíg vagyok!” (Zsolt. 104,33)
Ezt
a példát kövessétek: „Szüntelen
imádkozzatok. Mindenben, és mindenért
hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézusban ti hozzátok, a ti
javatokra” (1 Thess. 5,17-18).
Zsolt.
44,10 Mégis megvetettél, [(zánaḥ):
elvetettél] meggyaláztál [(kálám): megszégyenítettél, megaláztál,
szégyenben hagytál] minket, és nem vonulsz ki seregeinkkel.
Zsolt.
44,11 Megfutamítottál minket
szorongatóink előtt, és akik gyűlölnek minket, fosztogattak maguknak. [Más fordítás: Hagytad,
hogy (šúḇ'áḥór 'áḥôr): meghátráljunk
(cár car): ellenségünk előtt, és így gyűlölőink (šáśáh šásáh): zsákmányhoz jutottak boldog szívvel]*
*És így folytatja Dávid: „Hiszen te vagy oltalmam Istene [(máʿôz): te vagy erősségem,
menedékem], miért vetettél [(zánaḥ):
miért taszítottál] hát el engemet? Miért
kell gyászban [(qáḏar): szomorúan] járnom
ellenség háborgatása miatt, az [('ôjéḇ 'ójéḇ laḥac): ellenség
elnyomása, gyötrése]? (Zsolt. 43,2).
„Hadd mondjam Istennek, az én kőszálamnak [Én
kősziklámnak], oltalmazóm vagy: Miért felejtkeztél el rólam? Miért kell
gyászban járnom ellenség háborgatása miatt [miért gyötör, sanyargat engem az
ellenség]?” (Zsolt. 42,10).
Hiszen te, Uram,
védőpajzsom [oltalmazóm] vagy, te
vagy dicsőségem, csüggedt fejem fölemeled, [felmagasztalod]”
(Zsolt 3,4). Hát: „Miért vetettél el, oh Isten, teljesen? Miért füstölög haragod a te
legelődnek juhai ellen?” (Zsolt. 74,1).
„De én hozzád rimánkodom, Uram, és jó
reggel (hozzád száll), és elédbe jut az én imádságom: Miért
taszítasz, és vetsz el hát Uram engem, és rejted el orcádat én tőlem?”
(Zsolt. 88,14-15).
Zsolt.
44,12 Oda
dobtál minket vágó-juhok gyanánt, és szétszórtál minket a nemzetek között. [Más fordítás: (náṯan): kiszolgáltattál,
mint áldozatra szánt juhokat;
és szétszórtál minket a népek, nemzetek
között]*
*Beteljesült a
Dávid által mondott prófécia: „Amint meg van írva,
hogy: Teéretted gyilkoltatunk és öldököltetünk minden napon. Olybá tekintenek,
és annyira becsülnek, mint vágó juhokat. [Más fordítás: Minket minden
nap miattad visznek és juttatnak halálba, és olyanok vagyunk, mint a leölésre
szánt juhok]. (Róm. 8,36).
És ez így lett megírva. „Miattad
gyilkolnak minket naponta, vágójuhoknak tekintenek” (Zsolt. 44,23).
És az apostol megvallása: „Mert
úgy gondolom, hogy Isten minket apostolokat, utolsókul állított, mint akiket
halálra szántak, mert látványossággá lettünk a világnak, az angyaloknak és az
embereknek” (1Kor. 4,9).
Ezért
aztán: „Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk,
de nem esünk kétségbe; üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak, letipornak, de
el nem veszünk; Jézus halálát mindenkor testünkben, azaz személyünkben hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen
testünkben, azaz a húsunkban” (2Kor. 4,8-12).
„Naponként a halállal
nézünk szembe, oly igaz ez, testvéreim, mint a veletek való dicsekvésem a
Krisztus Jézusban, a mi Urunkban”
(1Kor. 15,31).
Dávid ezért így kiált
Istenhez: „Ó Isten,! Elvetettél minket,
szétszórtál, elszélesztettél minket; megharagudtál, hozz vissza, és állíts
helyre minket!” (Zsolt. 60,3).
Zsolt. 44,13 Eladtad a te népedet nagy olcsón, és
nem becsülted az árát magasra. [Héber szöveg: (máḵar):
eladta magát a néped (hôn):
vagyonért, gazdagságért, birtokért, hogy könnyű, kényelmes körülmények
között éljen, és (ráḇáh): haszonra
tegyen szert, de keveset nyert ebből a (məḥír):
cseréből, és nem lett (ráḇáh):
gazdagabb a cserével*
*De: „így szól az Úr Isten: Ingyen adattatok el, és nem pénzen váltattok meg!
(Héber szöveg: De Ezt mondja az ÚR: (ḥinnám):
ingyen, semmiért (máḵar): adtátok el magatokat, és nem pénzen (gá'al):
vásárollak vissza) (Ésa. 52,3).
És
folytatódik a prófécia: „Mivelhogy
megemlékeznek fiaik az ő oltáraikról, Aséra bálványaikról a zöld fák mellett és
a magas halmokon. Oh én hegyem a síkon! Vagyonodat, minden kincsedet prédává
teszem a te magaslataidért, minden határodban való vétkeidért. És
elszakíttatol, és pedig magad által, a te örökségedtől, amelyet én adtam néked,
és szolgáltatni fogom veled a te ellenségeidet olyan földön, amelyet nem
ismersz; mert tűzre lobbantottátok haragomat, örökké égni fog. Ezt mondja az
Úr: Átkozott az a férfi, aki emberben bízik és testbe helyezi erejét, az Úrtól
pedig eltávozott az ő szíve! Mert olyanná lesz, mint a hangafa a pusztában, és
nem látja, hogy jó következik, hanem szárazságban lakik a sivatagban, a sovány
és lakhatatlan földön. [Héber szerint: Mert
fiaid is oltáraikkal, és Asera= szerencse bálványaikkal törődnek a bujazöld
fáknál, a magas halmokon, és a síkságból kiemelkedő hegyeken. És (ḥajil):
erődet, képességedet, tehetségedet, (baz náṯan): zsákmányul átadtad,
prédává tetted a (bámáh): magaslatokon
lévő oltárokon, melyek ott vannak az egész (gəḇul gəḇúl): területeden,
ezért (ḥaṭṭá'ṯ ḥaṭṭá'áh): a baj, és veszedelem. (šámaṭ): Eldobtad (naḥăláh): birtokodat, amelyet örökségül
(náṯan):
adtam neked, és (ʿáḇaḏ): szolgáltat, és nehéz munkát végeztet veled az ('ôjéḇ
'ójéḇ): ellenség (erec) idegen földön, idegen országban.
(jḏʿ):
És megismered, és megtapasztalod a ('éš): háború, és pusztulás tűzét, a
(qáḏaḥ):
lángra gyúló, és (ʿaḏ ʿólám ʿôlám): hosszú
ideig tartó ('ap̄): dühöt. Így szól az
Úr (jəhóváh:
Jahve, az Örökkévaló): ('árar): átok alá helyezi magát az az
(geḇer):
ember, aki ('áḏám) testi emberben (báṭaḥ): bízik, és (báśár):
hústestbe (śím śúm zəróʿa zərôʿa): helyezi erejét, és az Úrtól (jəhóváh:
Jahvétól, az Örökkévalótól) (šּׂúr súr): elfordul, eltávolodik, a
(léḇ):
szíve, bensője. És lesz (ʿarəʿár): meztelen, nélkülöző,
szükségben lévő a (ʿăráḇáh): sivatagban. Ezért nem (rá'áh): látja hogy (ṭôḇ):
jó, hogy boldogság, siker (bô'): következik, hanem (ḥárér):
napégette, száraz helyen (šáḵan): állapodik meg, és telepedik
le a (miḏəbár): a sivatagban, a sivár vidéken, ahol (məléḥáh):
terméketlen a föld. Ott (jášaḇ): foglal helyet, és
helyezkedik el az ('erec): idegen
országban] (Jer. 17,2-6).
Zsolt.
44,14 Csúfságul vetettél oda minket
szomszédainknak [(ḥerəpáh): lenézés, megvetés tárgya lettünk], gúnyra és
nevetségre a körültünk levőknek. [(qeles səḇíḇáh sáḇíḇ): És megvet, gúnyol és csúfol környezetünk; nevetséges
példává lettünk azok előtt, akik körülöttünk laknak]*
*És újra -és
újra így panaszkodik Dávid: „Gyalázattá lettünk szomszédaink előtt, csúfságul és
nevetségül a körültünk lakóknak” (Zsolt.79,4).
„Perpatvarrá
tevél minket szomszédaink között, és a mi ellenégeink csúfkodnak rajtunk” (Zsolt. 80:7).
Zsolt. 44,15 Példabeszédül vetettél oda a pogányoknak,
fejcsóválásra a népeknek. [Héber: (mášál):
Közmondássá tettél minket, és szállóigévé
a pogányok, a (gój gôj): nemzetek,
népek számára. (mánôḏ): megvetéssé,
és gúnnyá a (lə'ôm lə'óm): népeknek,
nemzeteknek]*
*És az Úr válasza a panaszra, kijelentve a nyomorúság okát, például
Krisztus népének: „De hogyha elszakadtok ti és a ti fiaitok tőlem, és
meg nem őrzitek az én parancsolataimat és végzéseimet, melyeket előtökbe adtam. Hanem elmentek, és idegen isteneknek szolgáltok, és
meghajoltok azok előtt: Kigyomlálom az Izraelt e föld színéről, amelyet nékik
adtam; e házat, melyet az én nevemnek szenteltem, elvetem szemeim elől, és az
Izrael példabeszédül és meséül lészen minden nép előtt. És bár e ház felséges,
mégis akik elmennek mellette, elcsodálkoznak, felkiáltanak, és azt mondják:
Miért cselekedett így az Úr ezzel a földdel és ezzel a házzal? És azt felelik:
Azért, mert elhagyták az Urat, az ő Istenüket, aki az ő atyáikat kihozta
Egyiptom földjéből, és idegen istenekhez ragaszkodtak, és azokat imádták, és
azoknak szolgáltak: ezért bocsátá őreájuk az Úr mindezt a nyomorúságot” 1Kir. 9,6-9).
És
további következmények: „És
kiteszem őket rettegésnek, veszedelemnek a föld minden országában; gyalázatnak,
példabeszédnek, gúnynak és szidalomnak minden helyen, ahová kiűzöm őket. (Héber
szerint: És
ez náṯan):
terem (zəváʿáh): rémületet, rettegést, bajt, csapást, (ráʿ):
sikertelenséget, boldogtalanságot a
('erec):
föld minden országában. És a föld minden (maməláḵáh): királyságában,
birodalmában (ḥerəpáh): lenézést, megvetést nyertek, és lesztek (mášál šənínáh): gúny és gúnyos
megjegyzés, és qəláláh átkozódás tárgyává minden (máqômáh máqóm máqôm):
tartózkodási helyeteken, ahová (náḏaḥ) félrevezetve, elcsábulva
mentetek)” (Jer.24,9).
Zsolt.
44,16 Gyalázatom [(kəlimmáh):
megszégyenülésem] naponta előttem van, és orcám szégyene elborít engem. [Más fordítás: Minden
nap szidalmaznak engem, szégyen borítja arcomat].
Zsolt.
44,17 A csúfolók [(ḥárap̄):
gyalázók,
szidalmazók] és káromlók szaváért, az
ellenség és a bosszúálló a [(náqam páním): bosszúra szomjazó szándéka] miatt*
*És folytatja Dávid: „Meddig szidalmaz,
oh Isten, a sanyargató? Örökké gyalázza-e az ellenség a te nevedet? Miért húzod
vissza kezedet, jobbodat? Vond ki kebeledből: végezz!” (Zsolt. 74,10-11).
„Te tudod az én gyalázatomat,
szégyenemet és pirulásomat; jól ismered minden szorongatómat (minden ellenségemet)”
(Zsolt. 69,20).
„Minden
napon gyaláznak engem ellenségeim, csúfolóim átkoznak engem” (Zsolt. 102,9).
„Emlékezzél meg Uram a te
szolgáidnak gyalázatáról! Hogy sok népnek gyalázatát hordozom keblemben,
Amelyekkel gyaláztak a te ellenségeid Uram, amelyekkel gyalázták a te
felkentednek lépéseit” (Zsolt. 89,51-52).
Zsolt.
44,18 Mindez utolért minket, mégsem
feledtünk el téged, és nem szegtük meg [(šáqar): hitszegő módon] a te
frigyedet [(bəríṯ): a Te szövetségedet].
Zsolt.
44,19 Nem pártolt [(súḡ):
nem fordult] el tőled a mi szívünk a
mi [(léḇ):
bensőnk], sem lépésünk nem tért le [(náṭáh): hajolt el] a te
ösvényedről:
Zsolt.
44,20 Noha kiűztél minket a sakálok
helyére, és reánk borítottad a halál árnyékát. [Más
fordítás: Amikor (dḵh): összetörtünk a sakálok földjén,
és reánk borult a halál árnyéka].
Zsolt.
44,21 Ha elfeledtük volna Istenünk
nevét, és kiterjesztettük [(páraś): kinyújtottuk] volna
kezünket [(kap̄): hajlongva] idegen istenhez a [(zúr 'él): nem hozzánk
tartozó hatalomhoz]:
Zsolt.
44,22 Nemde kifürkészte volna ezt [nem (ḥáqar):
derítette volna ki] Isten? Mert ő jól ismeri a szívnek titkait [Ő, aki a szívek (léḇ): a bensők mélyére lát, ismeri a szív (taʿălúmáh):
rejtett dolgait]*
*Az Úr - aki
az igaz Isten - ítéli meg a népeket, ezért így imádkozik Dávid: „… az igaz Isten vizsgálja meg a szíveket és veséket” (Zsolt. 7,9-10).
Ő az, aki kijelenti,
hogy: „Én, az Úr vagyok az, aki a szívet
fürkészem, és a veséket vizsgálom,…” (Jer.
17.10).
„…egyedül csak te ismered minden embernek
szívét” (1 Kir. 8.39).
És engem is Te: „Próbálj meg, Uram, és kísérts meg, és
vizsgáld meg veséimet és szívemet” (Zsolt.
26.2).
Mert: „…a szívek vizsgálója az Úr” (Péld. 21.2).
Ha azt mondanád: ímé, nem tudtuk ezt; nemde, a ki
vizsgálja az szíveket, ő érti, és aki őrzi a te szellemedet, ő tudja?” (Péld. 24.12).
Már Mózesen keresztül
kijelentette az Úr, hogy ki Ő: „… mert
tudom az ő gondolatát, ismerem szándékát, amely szerint cselekszik…” (5
Móz. 31,21).
És hogy ki az, aki
ismeri az ember gondolatait, és szíve szándékait, arról így tesz bizonyságot
Isten Igéje: „Én, az Úr, Jahve vagyok az, aki a szívet fürkészem, és
a veséket vizsgálom,…” (Jer. 17,10).
Dávid így tesz vallást
az Úrnak: „Uram, megvizsgáltál engem, és
ismersz. Te ismered ülésemet és felkelésemet, vagy ha felállok. Messziről érted gondolatomat, messziről is
észreveszed szándékomat. Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden utamat jól
tudod, és gondod van minden utamra. Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár
egészen érted azt, te már pontosan tudod Uram! Elől és hátul körülzártál engem,
minden oldalról körülfogtál, és fölöttem tartod kezedet. Csodálatos előttem e
tudás, magasságos, nem érthetem azt, és nem is tudom felfogni” (Zsolt.
139,1-6)
„… mert egyedül csak te ismered minden embernek
szívét” (1 Kir. 8,39).
És hogy ki Ő, azt az
Evangélium jelenti ki. Az Úr Jézus: „…nem
szorult rá, és nem volt szüksége arra, hogy bárki bizonyságot tegyen az
emberről; mert magától is tudta jól, mi volt, és mi lakozik az emberben, hogy mi van a szívükben” (Ján. 2,25).
Zsolt.
44,23 Bizony te
éretted gyilkoltak minket mindennapon; [úgy]
tekintettek bennünket, mint vágó-juhokat*
*Pál apostol idézi
a próféciát, Krisztus népére vonatkoztatva: „Amint meg van írva, hogy:
Teéretted gyilkoltatunk és öldököltetünk minden napon. Olybá tekintenek, és
annyira becsülnek, mint vágó juhokat. [Más fordítás: Minket minden nap miattad visznek és juttatnak halálba, és
olyanok vagyunk, mint a leölésre szánt juhok]” (Róm. 8,36).
És az apostol így folytatja: „Mert
úgy gondolom, hogy Isten minket, apostolokat, utolsókul állított, mint akiket
halálra szántak, mert látványossággá lettünk a világnak, az angyaloknak és az
embereknek” (1Kor. 4,9).
„Mindenütt szorongatnak
minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldözöttek
vagyunk, de nem elhagyottak, letipornak, de el nem veszünk; Jézus halálát
mindenkor testünkben (szóma = személyünkben) hordozzuk, hogy
Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben. (szarx = a húsunkban)” (2Kor.
4,8-12)
„Naponként
a halállal nézünk szembe, oly igaz ez, testvéreim, mint a veletek való
dicsekvésem a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban”
(1Kor. 15,31).
Zsolt.
44,24 Serkenj fel! Miért alszol
Uram?! [(qúc) Ébredj föl] Kelj
fel, ne vess [(zánaḥ): ne taszíts] el minket örökké [(nécaḥ necaḥ): végképp]!*
*Dávid példát
adva a mindenkorban élő hívőknek, újra és újra sürgetően kiált Istenhez, szabadításért: „Uram [Jahve], meddig
felejtkezel el rólam végképen, és [(nécaḥ necaḥ): teljesen]? Meddig rejted, és [fordítod] el orcádat tőlem? [Más
fordítás: Meddig tart ez, URam? Végképp megfeledkeztél rólam]? (Zsolt. 13,2).
„Avagy mindörökké elvet-é az Úr? És nem lesz-é többé
jóakaró? Avagy végképen elfogyott-é az ő kegyelme? Vagy megszűnik-é ígérete
nemzedékről nemzedékre? Avagy elfelejtkezett-é könyörülni Isten? Avagy
elzárta-é haragjában az ő irgalmát? Uram, [Jahve;
Örökkévaló] miért állasz [és miért
maradsz] távol [miért vagy oly
messze]? Miért rejtőzöl el [és miért
rejted el magadat, és fordulsz el] a
szükség, a [(cáráh): nyomorúság, gyötrelem, szorongattatás, nyomorgatás, elnyomás] idején [amikor bajok érnek]? Könyörülj rajtam [és kegyelmezz] Uram, mert ellankadtam, [elcsüggedtem,
és bágyadt, gyönge, és erőtlen vagyok]:
gyógyíts meg engem Uram, mert megháborodtak [remegnek, és kiszáradtak] csontjaim [és reszket minden tagom]. Lelkem (egész személyem) is igen megháborodott [csupa reszketés,
és mélyen megrendült, teljesen összezavarodott], és te, oh Uram, míglen [meddig késlekedsz még]? Könyörülj rajtam, [légy kegyelmes] Uram! Lásd meg az én nyomorúságomat, [szorultságomat,
szenvedésemet, elnyomásomat] amely
gyűlölőim miatt van, [Nézd, szorongatnak, nyomorgatnak, és üldöznek
ellenségeim]. De Te vagy, aki felemelsz [és
kiszabadítsz] engem a halál kapuiból [(máveṯ):
betegségből, csapásból, pusztulás, és romlásból]. Hogy hirdessem minden dicséretedet Sion leányának kapuiban; hadd
örvendjek a te szabadításodban. Oh Uram, meddig nézed? Szabadítsd meg életemet
tombolásaiktól, az oroszlánkölyköktől az én egyetlenemet. Ne rejtsd el orcádat
előlem; ne utasítsd el szolgádat haraggal; te voltál segítőm, ne taszíts el és
ne hagyj el engem, üdvösségemnek Istene! És ne rejtsd el orcádat a te
szolgádtól; mert szorongattatom nagyon: siess, hallgass meg engem! Légy közel
az én életemhez és váltsd meg azt; az én ellenségeimért szabadíts meg engem. Ne
rejtsd el a te orcádat tőlem; mikor szorongatnak engem, hajtsd hozzám a te
füledet; mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem! (Zsolt. 77,8-10; 10,1; 6,3; 9,14; 35,17; 27,9; 69,18-19; 102,3).
Habakuk is ugyanígy
sürgeti az Urat: „Meddig kell még
kiáltanom, Uram, miért nem hallgatsz meg? Kiáltok hozzád az erőszak miatt, de
nem segítesz! (Hab. 1,2).
„Tarts
[(šámar): őrizz, óvj, védj] meg engemet, mint szemed fényét, [mint szemed világát]. Szárnyaid árnyékába rejts el engemet, [nyújts szárnyad
árnyékában menedéket nekem]. A gonoszok [az Isten nélkül élők] elől, akik pusztítanak [šáḏaḏ: elnyomnak, nyomorgatnak, erősen szorongatnak, akik
erőszakoskodnak velem, akik szenvedést okoznak,
megnyomorítanak] engem; ellenségeim [halálos ellenségeim] elől, akik lelkendezve vesznek körül,
akik [dühöngve
körülkerítettek] engem. [Más fordítás: Az
Isten nélkül élők elől, akik ellenségeim,
és bőszülten, dühöngve körülvették életemet, körülkerítettek. Az életemre törő
ellenségek szorongatnak engem]” (Zsolt. 17,8-9).
„Kelj fel, Uram, lépj elő haragodban,
emelkedjél fel ellenségeim dühe ellen, és szállj szembe dühös ellenségeimmel;
serkenj és kelj fel mellettem, te, aki parancsoltál ítéletet, szolgáltass
igazságot nekem!” (Zsolt.
7,7).
„Serkenj föl, ébredj, kelj védelmemre, tégy igazságot peremben, oh Uram [(jəhóváh):
Jahve, Örökkévaló] Istenem [('ĕlóhím)],
az én [(riḇ ríḇ): peres] ügyemért” (Zsolt.35,23).
És tovább folytatja Dávid: Kelj fel, oh Uram! Szállj vele szembe, [(qáḏam): előzd meg, Te
támad meg, ronts rá] terítsd le, és
[(káraʿ):
térdeltesd le, hódoltasd meg] őt, szabadítsd
[mentsd] meg, és [ragadd ki] életemet, [(pálaṭ): helyezz
biztonságba] a gonosztól, a [hitetlen
céltévesztettektől, az Isten nélkül élőktől] fegyvereddel [kardoddal]” (Zsolt. 17,13).
„Serkenj fel! Miért alszol Uram?! (Ébredj), kelj
fel, ne vess el minket örökké (ne taszíts el végképp)! Miért rejted el
orcádat, és felejted el nyomorúságunkat és háborúságunkat?” (Zsolt.
44,24-25).
„Bűnöm nélkül egybegyűlnek és készülnek ellenem (sietnek, hogy rám rontsanak): serkenj fel előmbe (jöjj ide)
és lásd meg ezeket! Hiszen te vagy, URam, a Seregek Istene, Izráel Istene!
Ébredj föl, büntesd meg e népeket, ne kegyelmezz az alávaló gonoszoknak! (Szela.)” (Zsolt. 59,5-6).
Ézsaiás is így kiált az
Úrhoz: „(Ébredj, ébredj), kelj föl, kelj föl, öltözd fel az erőt,
(szedd össze erődet) oh Úrnak karja!
(Ébredj) kelj föl, mint a régi időben, a
messze hajdanban (mint hajdanában az ősrégi nemzedékek idején)! Avagy nem te vagy-é, aki Ráhábot kivágta, és
a sárkányt átdöfte? Nem te vagy-é, aki a tengert kiszárította, a nagy mélység
vizeit; aki a tenger fenekét úttá változtatta, hogy átmenjenek a megváltottak?!”
(Ésa. 51,9-10).
És a tanítványok
követik Dávid példáját, a veszedelemben Istenhez kiáltva: „És mikor a hajóra szállt vala, követék őt az ő tanítványai. És ímé heves vihar, és nagy háborgás, nagy rengés
támadt a tengeren, annyira, hogy a hajót már-már elborítják vala a hullámok; ő
pedig aluszik, mert lepihent, és elszunnyadott vala. És az ő tanítványai hozzámenvén, felköltik őt,
mondván: Uram, Urunk! Ments és tarts meg minket; mert elveszünk, mert mindjárt elpusztulunk, és meghalunk” (Mát.
8,23-25).
Zsolt.
44,25 Miért rejted el orcádat [(páním):
személyedet, jelenlétedet], és [(šáḵéaḥ šáḵaḥ): hagyod figyelmen kívül],
és felejted el nyomorúságunkat [(ʿŏní): szenvedésünket] és
háborúságunkat [és (laḥac): elnyomásunkat, gyötrésünket, bajainkat, csapásainkat]?*
*Jeremiás próféta is ezt kérdezi az Úrtól: „Miért
feledkezel el örökre mi rólunk? Miért hagysz el minket hosszú időre?” (Siral. 5,20).
Zsolt.
44,26 Bizony porba hanyatlik [(šúaḥ):
süllyed] lelkünk [(nep̄eš): életünk], a földhöz tapad
[(dáḇaq):
ragad] testünk [(beṭen): bensőnk]*
*És Dávid újra és újra kiált az Úrhoz, hivatkozva ígéretére: „Életem a
porhoz tapad; eleveníts meg engem a te ígéreted szerint” (Zsolt. 119,25)
Zsolt.
44,27 Kelj fel
[siess] a mi segítségünkre, ments [(páḏáh):
szabadíts] meg minket a te kegyelmedért [(páḏáh ḥeseḏ): Válts
meg minket kegyelmedből, és szeretetedből]!
