2016. november 18.

John Eldredge: Maradj szorosan a Pásztor mellett

Meggyőződésem, hogy bensőséges, közvetlen kapcsolatunk lehet Istennel, és ez lenne a normális. Egy kicsit tovább megyek, úgy gondolom, hogy ha nem találjuk meg ezt a kapcsolatot Istennel, akkor a szellemi életünk elsatnyul.
És ez kihatással lesz az életünk többi területére is. Nem találjuk meg az életet Isten nélkül, és nem találjuk meg Istent, ha nincs Vele egy bensőséges kapcsolatunk. Egy igerész a János evangéliumából megmutatja, mire gondolok. Jézus beszél nekünk a velünk való kapcsolatáról, hogy Ő a jó Pásztor mi pedig a juhai. Figyeld csak, hogyan írja le ezt a kapcsolatot:

„Igazán mondom nektek: aki nem a kapun megy be a juhakolba, hanem máshol hatol be, az tolvaj és rabló. A nyáj pásztora a kapun megy be, és előtte az őr kinyitja a kaput. A juhok hallgatnak a pásztoruk hangjára, ő pedig a nevükön szólítja a saját juhait, és kivezeti őket az akolból. Miután minden juhot kivezetett, az élükre áll, előttük megy, és a juhok követik, mert jól ismerik a hangját.”… „Igen, én vagyok a kapu, ezért aki rajtam keresztül megy be, az biztonságban lesz, szabadon járhat ki és be, és jó legelőt talál. A tolvaj azért jön, hogy lopjon, gyilkoljon és pusztítson. Ezzel szemben én azért jöttem, hogy életet adjak, mégpedig teljes és túláradóan bőséges életet!” (Jn. 10:1-4, 9-10, EF)

A juhok veszélyes földön élnek. Az egyetlen módja, hogy biztonságban járjanak-keljenek, legelőt találjanak, ha szorosan a Pásztor mellett maradnak. Mégis, a legtöbb keresztény azt hiszi, hogy úgy találhatjuk meg azt az életet, amit Isten nekünk akar adni ha:
(A) hiszünk Istenben,
(B) jók vagyunk, és
(C) Ő majd gondoskodik a többiről. A+B=C.
De Jézus azt mondja, hogy „többről van itt szó, mint amit az egyenletben látsz.  Én életet akarok neked adni. Egy teljes életet. De tudnod kell, hogy van egy tolvaj, aki az életedre tör és el akar pusztítani. Vannak hamis pásztorok is. Ne hallgass rájuk. Ne barangolj el legelőt keresve. Nem elég, ha hiszel bennem, maradj a közelemben, hallgass a hangomra. Hagyd, hogy vezesselek.”
John Eldredge
                                                                                   Magyar fordítás: ahitatok.hu


http://www.ahitatok.hu/john-eldredge/632-maradj-szorosan-a-pasztor-mellett.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.