2016. április 14.

2 Korintusi levél 7. fejezet: Intés megszentelődésre. (göröggel és kapcsolódó igékkel)

2 Kor. 7,1 Mivelhogy azért ilyen ígéreteink vannak, ezeknek az ígéreteknek birtokában vagyunk, szeretteim, kedveseim, tisztítsuk meg magunkat, és tartsunk távol magunktól minden hústesti és szellemi tisztátalanságot. Őrizkedjünk a hústest és a szellem minden szennyétől; tisztítsuk meg magunkat minden szennyezéstől melyet hús vagy szellem okoz, Isten félelmében vivén véghez, hajtsuk végre, és tegyük teljessé a mi megszentelésünket. Isten félelmében jussatok tökéletességre a szentségben.

[Más fordítás: „Kedveseim, micsoda ígéretek ezek - és éppen nekünk szólnak! Ezért hát tisztítsuk meg magunkat minden olyan dologtól, ami akár a hústestünket, akár a szellemünket beszennyezi. Kitartóan és teljesen szánjuk, és szenteljük oda magunkat, és egész életünket Istennek, hiszen mi tiszteljük Istent!]*

*A hús pedig ezekkel szennyez be: „A hústestnek cselekedetei pedig nyilvánvalók, melyek ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás. Bálványimádás, varázslás, ellenségeskedések, versengések, viszálykodás, gyűlölködések, féltékenység, harag, patvarkodások, önzés, visszavonások, széthúzás, pártütések, pártoskodás. Irigységek, gyilkosságok, részegségek, azaz részegeskedés, tobzódások és ezekhez hasonlók: melyekről előre mondom néktek, amiképpen már ezelőtt is mondottam, hogy akik ilyeneket cselekesznek, Isten országának örökösei nem lesznek” (Gal. 5,19-21)

És így folytatódik a kijelentés: „Avagy nem tudjátok-e, hogy igazságtalanok, gonoszok, hamisak nem örökölhetik Istennek országát, és királyságát? Ne tévelyegjetek, és ne ámítsátok, ne csaljátok meg, ne ejtsétek tévedésbe magatokat, és ne engedjétek, hogy félre vezessenek titeket. Se paráznák, azaz buja, fajtalan, lányfuttató férfiak, vagy kicsapongók ne legyetek.  Se bálványimádók, vagy képimádók, se házasságtörők, se pulyák, vagyis tisztátalanok, bujálkodók, kéjencek, elpuhultak, puhák, sem természetellenes célokra tartott homoszexuális férfiak ne legyetek. Se férfiszeplősítők, fajtalankodó a saját neme iránt természetellenes nemi vonzódást érző, és gyakorló, homoszexuális férfiak, kéjencek, férfiakkal paráználkodó, azaz közösülő ne legyen köztetek.  Se lopók, azaz tolvajok, se telhetetlenek, kapzsik, fösvények, nyerészkedők, haszonlesők, se ragadozók, azaz rablók, harácsolók, zsarolók ne legyetek. Se részegesek, iszákosak, se szidalmazók, átkozódók, rágalmazók, gyalázkodók, káromkodók, gúnyolódók, mert nem örökölhetik Isten országát, nem részesülnek Isten királyságába. Bizony ilyenek voltak pedig közületek régen némelyek, de megmosattatok, - Isten megmosott, - megtisztultatok, de megszentelődtetek, szentek lettetek, mert megszenteltettetek, de megigazíttattatok - megigazított benneteket Isten, és így megigazultatok az Úr Jézusnak nevében és a mi Istenünk Szelleme által” (1 Kor. 6,9-11)

Már a prófétán keresztül így szól az Úr: „Mosódjatok, tisztuljatok meg. Mossátok tisztára magatokat, távoztassátok el szemeim elől cselekedeteitek gonoszságát. Vigyétek el szemem elől gonosz tetteiteket, szűnjetek meg gonoszt cselekedni. Ne tegyetek többé rosszat(Ésa. 1,16)

És az apostolon keresztül folytatja az Úr: „Mert nem tisztátalanságra, hanem szentségre, vagyis megszentelődésre hívott el minket az Isten” (1 Thess. 4,7).

Hogy: „… amiképpen szent az, aki elhívott titeket vagyis a titeket meghívó Szenthez méltóan ti is szentek legyetek teljes életetekben . Mert meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent vagyok” (1Pét 1,15-16)

És hogy hogyan szentelődhetünk meg, arról így szól a szent Szellem: „… Krisztus … szerette az egyházat, és Önmagát adta azért, hogy azt megszentelje, megtisztítván a víznek fürdőjével, az Ige által” (Eféz. 5,25-26)

„Mert egyetlenegy áldozatával örökre tökéletesekké tette a megszentelteket” (Zsid. 10,14)

Ezért: „Ha… a világosságban járunk, amint ő maga a világosságban van: közösségünk van egymással, és Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől” (1 Ján. 1,7)

Pál apostol megvallása így hangzik: „Hogy amikor az örömüzenet papi szolgálatát végzem, én a Krisztus Jézusnak a nemzetek közé kirendelt áldozó papja vagyok; hogy a pogány népek a Szent Szellemtől megszentelt kedves áldozati ajándékká legyenek (Róm. 15,16).

2 Kor. 7,2 Fogadjatok be minket, adjatok helyet nekünk a szívetekbe; senkit meg nem bántottunk, senkit nem döntöttünk romlásba, senkivel szemben hamisságot el nem követtünk, senkit meg nem rontottunk, senkit nem használtunk ki, és nem csaltunk meg.

[Más fordítás: Értsétek meg! Senkinek kárára nem voltunk, senkit tönkre nem tettünk, senkit rá nem szedtünk].

2 Kor. 7,3 Nem vádképen, és nem elítélésképpen, nem is szemrehányásképpen, vagy rosszallásképpen mondom; hisz előbb mondottam, és már előrebocsátottam, hogy szívünkben vagytok zárva, hogy együtt haljunk, együtt éljünk.

[Más fordítás: Nem azért mondom ezt, hogy hibáztassalak benneteket. Hiszen a szívembe zártalak, és annyira szeretlek titeket, hogy veletek együtt akarok élni is, meghalni is]*

*És így folytatja az apostol: „A mi szánk megnyílt ti néktek, korinthusiak, a mi szívünk kitárult előttetek.

(Más fordításban: „Korinthusi testvéreink, mi mindent őszintén, és nyíltan elmondtunk nektek! Kinyitottuk előttetek a szívünket).

Nem mi bennünk vagytok szorosságban, nem a mi szívünkben van kevés hely számotokra; Nem mi zárkóztunk el tőletek. Hanem szorosságban vagytok a ti szívetekben, és a ti szívetekben, a ti bensőtökben szűk a hely számunkra, mert ti nem nyitottátok ki szíveteket.

(Más fordításban: Értsétek meg, a mi szívünkben bőven van számotokra hely! Azonban ti ezt nem viszonozzátok: nem akartok a szívetekbe fogadni bennünket).

Viszonzásul, mint édes gyermekeimnek szólok, tárjátok ki ti is szíveteket. előttünk, és fogadjatok be minket (2 Kor. 6,11-13)

„Senkinek ezüstjét, vagy aranyát, vagy ruháját nem kívántam: Sőt magatok is jól tudjátok, hogy a magam szükségeiről és a velem valókról ezek a kezek gondoskodtak” (Csel. 20,33-34)

„De ám legyen, hogy én nem voltam terhetekre; hanem álnok ravasz ember lévén ravaszsággal, csellel fogtalak meg titeket. Avagy akiket hozzátok küldtem, azok közül valamelyik által kifosztottalak-e titeket? Vagy valamelyik küldöttem révén csaltalak meg titeket)? Megkértem Titust, és vele együtt elküldtem amaz atyafit, testvért is; csak nem fosztott ki, csak nem csalt meg titeket Titus? Nem egyazon Szellem szerint jártunk-e? Nem azokon a nyomokon-e?” (2 Kor. 12,16-18)

2 Kor. 7,4 Nagy az én bizodalmam hozzátok, és irántatok. Nagy szabadságom van a szólásban, nyílt szóval vagyok felétek. És nagy az én dicsekvésem felőletek. Tele vagyok veletek való dicsekvéssel. Telve vagyok vigasztalódással, felettébb való az én örömem, csordultig vagyok örömmel minden mi nyomorúságunk, miden nyomás, szorítás, szorongattatás, gyötrés, megpróbáltatás, gyötrődés, szorongás mellett, minden bajom közepette.

[Más fordítás: Őszintén beszélek veletek, és nagyon büszke vagyok rátok. Minden gondom ellenére tele vagyok örömmel és vigasztalással; Nagy a mi szabadságunk a veletek való szólásra, sok a dicsekednivalónk veletek. Minden nyomorúságunkban telve vagyok bátorítással, – túlárad örömöm].

2 Kor. 7,5 Mert mikor Macedóniába megérkeztünk, nem volt semmi nyugodalma a mi hústestünknek, sőt mindenképen nyomorogtunk, mert mindenféle zaklatásban volt részünk. Gyötrődtünk, mindenben szorongattak; támadtak, kívül harc volt, belül félelem.

[Más fordítás: Amikor megérkeztünk Macedóniába, nem találtunk nyugalmat. Mindenféle gondok és bajok gyötörtek: kívülről támadások értek, belül félelem támadott bennünket].

2 Kor. 7,6 De az Isten, a megalázottak, és nyomorultak, a csüggedők, a letörtek vigasztalója, és bátorítója, aki az alázatosokat felbátorítja, minket is megvigasztalt, és megbátorított Titus megjöttével.

[Más fordítás: Isten azonban megvigasztalja azokat, akiket a földre tapostak. Igen, ő vigasztalt meg minket azzal, hogy Titusz megérkezett]*

*És így folytatja az apostol: „Áldott, és imádott legyen az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, az irgalmasságnak és könyörületnek atyja, és minden vigasztalásnak bátorításnak, buzdításnak Istene; Aki megvigasztal, bátorít, és buzdít minket is minden nyomorúságunkban, szorongásunkban és szorongattatásunkban, üldözésünkben. Hogy mi is megvigasztalhassunk és képesek legyünk bátorítani bármely nyomorúságba esteket. Azokat, akik szomorúak, akik bármiféle szorongattatásban, gyötrődés és üldözésben vannak. Azzal a vigasztalással buzdítással és bátorítással, amellyel Isten vígasztal minket, vagyis azt a vigasztalást, bátorítást nyújtva nekik, amelyet Ő nyújt nekünk” (2 Kor. 1,3-4).

2 Kor. 7,7 Sőt nem a megjöttével, a megérkezésével csupán, hanem azzal a vigasztalással, és buzdítással is, amellyel ti vigasztaltátok meg, amelyben neki nálatok része volt, hírül hozván nékünk a ti kívánkozásotokat, vágyódásotokat, irántam érzett sóvárgásotokat, felbuzdulásotokat, a ti kesergéseteket, sírásotokat, hogy aggódtok, a ti hozzám való buzgó ragaszkodásotokat; úgyhogy én még jobban örvendeztem, és ez még inkább fokozta örömömet.

[Más fordítás: De nem csak ezzel, hanem azzal a bátorítással is, amit tőletek kapott. Mert jó híreket hozott tőletek: hogy mennyire szeretnétek már találkozni velünk, hogy mennyire szomorúak vagytok amiatt, amit rosszul tettetek, és hogy mennyire ragaszkodtok hozzánk. Ennek azután nagyon megörültem].

2 Kor. 7,8 Hát ha megszomorítottalak is titeket azzal a levéllel, nem bánom, és nem sajnálom, noha bántam, és sajnálkoztam ugyan. De látom, hogy az a levél szükséges volt, ha ideig-óráig, ha kis időre is, de megszomorított titeket.

[Más fordítás: Mert lehet, hogy szomorúságot okoztam nektek az előző levelemmel, de már nem bánom. Igaz, korábban azt hittem, hogy rosszul tettem, de most már látom, hogy az a levél csak egy kis időre szomorított el benneteket].

2 Kor. 7,9 És most már örülök, nem annak, hogy megszomorodtatok, hanem hogy megtérésre, hogy gondolkodásmód megváltozására, szomorodtatok meg. Mert Isten gondolata szerint szomorodtatok meg, és Istennek tetsző módon voltatok szomorúak, hogy miattunk semmiben kárt ne valljatok.

[Más fordítás: Most már örülök, hogy megírtam azt a levelet. Persze, nem annak, hogy szomorúságot okoztam vele, hanem annak, hogy ezáltal megváltoztattátok a gondolkodásotokat és szíveteket. Az ilyen fajta szomorúság Isten akarata szerint változtat meg benneteket, és így semmi bajt nem okozott nektek a levelem].

2 Kor. 7,10 Mert az Isten szerint való, az Istennek tetsző szomorúság üdvösségre való megbánhatatlan, és megingathatatlan megtérést, más felismerésre térést munkál menekülésre, melyben nincs megbánni való. Azaz: megbánhatatlan gondolkozásmód megváltoztatást munkál az üdvösségre. A világ szerint való szomorúság pedig halált szerez, a halálba visz.

[Más fordítás: Mert az a fajta szomorúság, ami Isten akarata szerint változtatja meg a gondolkodásotokat és a szíveteket, végül a megmeneküléshez vezet - az ilyet utólag soha nem kell megbánni. Ezzel szemben az a fajta szomorúság, ami a hitetlen emberekre jellemző, a halálhoz vezet]*

*Ezért mondja a Szent Szellem: „Jobb a szomorúság a nevetésnél; mert az orcának szomorúsága által jobbá lesz a szív” (Préd. 7,3)

„Mert az kedves, és értékes dolog, ha valaki Istenről való meggyőződéséért,(Istenhez tartozása tudatában elvisel, kitart, kibír, és tűr keserűségeket…” (1Pét 2:19).

Ezt tudva mégis így ír az apostol: „Mert sok szorongattatás, gyötrődés és szívbeli háborgás, és aggodalom között írtam néktek sok könnyhullatással, és szorongó szívvel. Nem hogy megszomoríttassatok, nem azért, hogy szomorúságot okozzak nektek, hanem hogy megismerjétek azt az Isten szerinti szeretetet, amellyel kiváltképpen irántatok viseltetem. amely bennem különösen nagy irántatok(2 Kor. 2,4).

2 Kor. 7,11 Mert ímé ez a ti Isten szerint való megszomorodásotok, a ti Istennek tetsző szomorúságotok milyen nagy buzgóságot, felbuzdulást, mekkora igyekezetet, erős elszántságot, lelkesedést, komolyságot keltett, és munkált ti bennetek, és védekezést, mentegetőzést, sőt bosszankodást, méltatlankodást, felháborodást, sőt félelmet, és kívánkozást, vágyakozást, sőt buzgóságot, igazságszolgáltatást, sőt a vétkes megbüntetését. Mindenképen bebizonyítottátok, és igazoltátok, és mindenben úgy mutattátok be magatokat, hogy szentül- tiszták, ártatlanok vagytok e dologban, ebben az ügyben.

[Más fordítás:A ti szomorúságotok nyilván Isten akarata szerinti változásokat okozott bennetek: nagy igyekezetet, védekezést, bosszankodást, félelmet és ragaszkodást. Felkeltette bennetek a kívánságot, hogy újra találkozhassunk. Sőt, meg is akartátok büntetni, aki vétkezett. Ezek a dolgok mind azt bizonyítják, hogy ártatlanok vagytok].
2 Kor. 7,12 Ha tehát írtam is néktek, nem a sértő miatt, nem amiatt, aki a hamisságot elkövette, sem a sértett miatt, vagyis nem is a sértett érdekében írtam; hanem hogy nyilvánvaló legyen, és ismertté váljon, megmutatkozzon nálatok a mi irántatok való buzgóságunk Isten színe előtt.

[Más fordítás: Ha tehát írtam is nektek, nem amiatt az ember miatt írtam, aki valami rosszat tett. Sem nem amiatt, akit megbántottak. Azért írtam, hogy ti magatok is lássátok meg Isten szemével, milyen nagy igyekezet van bennetek irántunk].

2 Kor. 7,13 Annakokáért megvigasztalódtunk, és felbátorodtunk a ti vigasztalástokon; de sokkal inkább örültünk a Titus örömén, hogy az ő szellemét ti mindnyájan megnyugtattátok, sőt felvidítottátok, felüdítettétek, földerítettétek*

*Hiszen meg van írva, hogy: „Örüljetek az örülőkkel, és sírjatok a sírókkal” (Róm. 12,15)

 Ezért: „… akár szenved egy, vagyis az egyik tag, vele együtt szenvednek a tagok mind, vagyis valamennyi együtt szenved vele, és minden tag egyetembe bánkódik. Akár tisztességgel illettetik, és tiszteletben van része, vagy dicsőségben részesül egy az egyik tag, vele együtt örülnek, és örvendeznek a tagok mind(1 Kor. 12,26)

Mert a szeretet: „Nem örül, és nem örvendezik a hamisságnak, gonoszságnak, igazságtalanságnak, istentelenségnek, de együtt örül, és örvendezik az igazsággal, mert örömét az igazság, a valóság, vagyis Isten igéjének győzelmében leli (1 Kor. 13,6).

2 Kor. 7,14 Mert ha dicsekedtem valamit néki felőletek, nem maradtam szégyenben, nem szégyenültem meg; de amint ti néktek mindent igazán szólottam, mindent az igazsághoz, azaz a valósághoz Isten Igéjéhez híven mondtunk el nektek, azonképpen a mi Titus előtt való dicsekvésünk is igazsággá, valósággá lett, és igaznak bizonyult.

[Más fordítás: Ugyanis előzőleg sok jót mondtam Titusznak rólatok, sőt, dicsekedtem veletek. Nagyon örülök, hogy ezzel nem vallottam szégyent, mert ő úgy tapasztalta, hogy amit rólatok mondtam, az mind igaz].

2 Kor. 7,15 És ő még jobb szívvel van irántatok. Az ő szíve, azaz az ő bensője még jobban felétek fordult, és felgerjedt irántatok, visszaemlékezvén mindnyájatoknak engedelmességére, szófogadására, hogy félelemmel és rettegéssel, félve és aggódva fogadtátok őt.

[Más fordítás: Így azután Titusz még jobban szeret benneteket. Örömmel emlékezik arra az engedelmességre, tiszteletre, sőt félelemre, amellyel fogadtátok]*

*Így töltötték be a próféciát: „Szolgáljátok az Urat félelemmel, rettegéssel, és örüljetek ujjongással. Reszketve vigadjatok. Örvendezzetek neki rettegéssel, és ujjongjatok előtte remegve (Zsolt 2,11).

2 Kor. 7,16 Szívből örülök, hogy mindenképpen, és minden tekintetben bízhatom bennetek*

*És az apostol más levelei világítják meg, hogy az ő bizodalma az Úrban van a hívőkkel kapcsolatban is:Bizalmunk van az Úrban irántatok, hogy amit elrendelünk, és amiket parancsolunk, azt megteszitek, és meg is fogjátok tenni” (2 Thess. 3,4)

 És: „Én bizalommal vagyok irántatok az Úrban, hogy egyáltalán nem fogtok másképp gondolkodni, hogy nem lesztek más értelemben; de aki megzavar titeket, el fogja venni büntetését, bárki legyen is az” (Gal. 5,10)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.