2011. augusztus 19.

91. Zsoltár (Amplified Bible)


91. Zsoltár
91,1 Aki a Felséges (Magasságos, Isten) titkos helyén [takarás, búvóhely, menedék, oltalom] lakik (folyamatosan tartózkodik), megmarad stabilnak, megállapodottnak és szilárd alapokon állónak a Mindenható (El Shaddai) árnyékában (mint védelem), Akinek az erejét (hatalmát) semmilyen gonosz, rosszakaró ellenfél nem tudja visszatartani.

91,2 Azt mondom az Úrnak: Ő az én menedékem (viharban, veszélyben), erődítményem (erősségem, segítségem) (csapda, háló, kelepce ellen), és Istenem. Őrá támaszkodom, rá számítok és benne teljes bizalommal bízom.

91,3 Mivel (akkor) Ő meg fog szabadítani (menteni) (ez a szabadítás végig a 91,3-13 versekben, a démonikus támadásokra értendő) téged a madarász [fosztogató, vadász] tőrétől [csapda, kelepce, fortély, trükk, csábítás, vágy, kívánság] és a halálos [megsemmisítő, pusztító] járványoktól [balsors, csapás, szerencsétlenség, betegség, vész].

91,4 (és ekkor) Ő be fog takarni téged a tollaival [beárnyékol, természetfölötti befolyással vesz körül] és a szárnyai alatt bizalmat és menedéket találsz majd. Az Ő igazsága (igaz igérete) [valósága] és hűsége [megbízhatósága, szavahihetősége] páncél és pajzs [védőburok] [körülvesz, körülfog].

Magyarázat: Az Úr három neve jelenik meg itt: Jahve - Úr, Elion - Fenséges, El Shaddai – Mindenható: mindenre képes, minden erővel rendelkező, ez a név ötvenszer jelenik meg az Ószövetségben. Visszavezetik arra: hatalmas, legyőzhetetlen. Mások szerint: Hegy= Isten nagyságára, erejére, örökkévaló természetére vonatkozik. Megint mások: két szó összetétele: mindenre elégséges Isten, és az örökkévaló Isten, aki képes a népének minden szükségét betölteni.

91,5 Nem kell félned [semmiképpen sem, soha, nem fogsz félni] az éjszakai rettegéstől [rémület, “fóbia”, terror], sem a nyilaktól (gonosz beszéd), (a gonosz cselvetéseitől, összeesküvéseitől és rágalmazásaitól), amik nappal repülnek (suhannak).

91,6 Sem a járványoktól (betegségektől), amelyek a sötétségben járnak, titokban lopakodva pusztítanak, Sem a romlástól, sem a hirtelen haláltól [megsemmisüléstől, pusztulástól], amely meglep, és váratlanul ér (pusztít) nappal.

91,7 Ezer elesik az oldaladon, és tízezer jobb kezed felől, de hozzád nem tud [semmiképpen sem, soha] közel jönni [közeledik, kéznél van (karnyújtásnyira)] (téged akkor sem ér el, hozzád semmi sem közeledik.)

91,8 Te csak szemlélője (nézője) leszel mindennek, mert elérhetetlen (hozzáférhetetlen) leszel a Felséges (Legmagasabb) titkos helyén, ahogy tanúskodsz a gonosz [bűnös, hitetlen, ellenséges Istennel] jutalmazásánál [ellenszolgáltatás, díj, viszonzás].

91,9 Mivel az Urat tetted [jelölted, nevezted ki] menedékeddé [oltalom, rejtekhely, reménység, bizalom] és a Felségest [Magasságos] a lakóhelyeddé (ahol folyamatosan tartózkodsz),

91,10 Nem fog veled semmilyen gonosz [rossz, kellemetlen, ártalmas] történni, semmilyen járvány, baj, (szerencsétlenség, szerencsétlen helyzet, súlyos elemi csapás [ostor, korbács – átv.ért.betegség], balsors) vagy romlás (vész, szerencsétlen helyzet) nem jön a sátorod (a test, mint a lélek bérlakása) közelébe sem.

91,11 Mert Ő az angyalainak ad különleges parancsot (utasítást), hogy (elkísérjenek, csatlakozzanak hozzád) őrizzenek (oltalmazzanak) téged, veled legyenek (egy társaságban legyenek veled), megvédjenek (vigyázzanak rád) minden utadon, amelyet engedelmességben (Isten akaratában) és (vagy) szolgálatban teszel meg.

91,11-12: a sátán idézte Jézus megkísértésekor, hogy belevigye olyan cselekedetbe, amely visszafordíthatatlan.
Mindegyikünknek vannak őrző angyalaink. Billy Graham észrevette a többes számot, és szerinte legalább két angyalunk van, akik vigyáznak ránk.
Mivel Istennek nincsenek szárnyai és tollai, néhány vélemény szerint ezek az őrzőangyalok tollai és szárnyai, amelyek védelmezőn borítanak el minket, hogy megőrizzenek minket a láthatatlan szellemvilágban az eleséstől, úttévesztéstől, és attól, hogy belebotoljunk valami ismeretlen veszélybe.


91,12 Kézen (tenyerükön) (a kéz=erő, hatalom) fognak tartani (hordozni) (felemel, el-, fel-visz) téged [kézen fogva vezetnek], nem engedik, hogy lábad megüsd (beleütközik, azaz elbotlik, összeütközik, megbotlik) a kőbe.

91,13 Oroszlánon és áspiskígyón (vipera) jársz, megtaposod (lábaddal meg kell taposnod) az oroszlánkölyköt és a sárkányt, (kígyót). [Oroszlánok és kígyók (viperák) között lépdelsz, oroszlánkölyköt és sárkányt tiporsz el]

91,14 Mivel ő eldöntötte (elhatározta), hogy szeret engem (számít rám, megbízik bennem) (hű volt hozzám, bennem bízott), én megszabadítom (oltalma leszek, megmentem, védelmezem) őt, magas helyre állítom, mert ismeri (megismerte) és érti az én nevemet. (Személyes ismerete van az én irgalmamról, szeretetemről és jóságomról. Bízik bennem, számít rám, és rám támaszkodik, tudván, hogy soha el nem hagyom Őt, soha-soha!)

91,15 Ő hív engem, és én válaszolok neki, vele leszek bajaiban (szorongatásban, a szorongatás idején, nyomorúságban), meg fogom szabadítani (kiragadom onnan), és tisztességet adok neki [Ha hozzám fordul, meghallgatom, minden szükségben közel vagyok hozzá, megszabadítom, és dicsőséget szerzek neki]

91,16 Hosszú élettel elégítem meg őt [napok teljességével áldom meg], és megmutatom néki az én üdvösségemet [bűnbocsánatot, megmenekülést (rossztól, veszélytől, ártalomtól, betegségtől, balesetből, bűnökből; mindenfajta problémából, bajból); megszabadítás (mindenfajta veszedelemből, gonosz szellemi lényektől /démonoktól/; oltalmazás; biztonság; állandóság; jólét (bővölködés anyagi és szellemi javakban); jóllét (egészség); boldogság, megtartatás].

Ezekben a versekben válaszol a zsoltárírónak Isten. A legjobb imádság a dialóg és nem a monológ. Ha még el is térünk Tőle, az Úr biztosít minket arról, ha segítségül hívjuk Őt, akkor Ő meg fog szabadítani minket és tisztelni, nagyra becsülni, kitüntetni fog minket.

91,3-13: Mt 9,34= a farieusok azt mondták: démonokat űz ki a démonok ura által: a zsidó teolóiának nagy részét tette ki a démonológia.

9-13: 106 Zsoltár = vannak igazságok, amelyeket tanít, és cselekedetek, amikre felhív a zsoltár. A hit egy folyamatos összpontosítás Istenre, Igéjére és ígéreteire. De folyamatos visszanézés is az áldásaira, hogy erőt nyerjünk. A hit megengedi nekünk, hogy bizalommal odaszaladjunk Istenhez, ha bajban vagyunk, elrejtőzzünk, és benne maradjunk, hogy Ő megvédjen minket. Maradj Krisztusban, ez ennek a résznek az üzenete! Határozd el, hogy ragaszkodsz hozzá, ismerd meg őt mindenben, amit csak teszel. Nyugodj meg az ő védelmében és az üdvösségben.

91,13: Róm16,20 = és a békesség Istene megrontja a sátánt a lábaitok alatt hamar. Pál kijelenti Krisztus mindent elsöprő győzelmét, és gyülekezetének győzelmét minden gonosz fölött. Az 1Mózes 3,15-ben a rövidesen nem csak azt jelenti, hogy hamarosan, hanem azt is, hogy gyorsan, sebesen megtörténik.

Fordította: (Amplified Bible) Orbán Tibor
(kiegészítve göröggel)
Magyarázat a Spirit Filld Bible-ból.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.