2018. november 16.

Zsoltár 78. Istennek az izráel népéhez való sokféle jótéteményei és a csapások (héberrel és kapcsolódó igékkel)


Zsolt. 78,1 Aszáf [jelentése: gyűjtő; Isten gyűjt; Isten elfogadott] tanítása. Figyelj én népem az én tanításomra; hajtsátok füleiteket számnak beszédeire [Héber szerint: Aszáf [(maśəkíl): maszkíl, tanító költeménye] ('ázan): figyelmesen hallgass én népem az én (tôráh): tanításomra, útmutatásomra (náṭáh ózen iməráh): fordítsátok felém fületeket, amikor beszélek].1056
Zsolt. 78,2 Megnyitom az én számat példabeszédre; rejtett dolgokat szólok a régi időből. [Ősrégi titkokat akarok hirdetni].1057
Zsolt. 78,3 Amiket hallottunk, és [(šámaʿ): megértettünk] és tudunk; és amiket atyáink beszéltek nékünk,
Zsolt. 78,4 Nem titkoljuk el azokat fiaink elől; a jövő nemzedéknek is elbeszéljük, és [hirdetjük] az Úr [(təhilláh): dicsőségét] dicséretét, hatalmát [(ʿĕzúz): erejét] és csodáit, a melyeket cselekedett [amelyeket véghezvitt].1058
Zsolt. 78,5 Mert bizonyságot állított Jákóbban, és törvényt rendelt Izráelben; amelyek felől megparancsolta atyáinknak, hogy megtanítsák azokra fiaikat [Héber szerint: Mert (ʿéḏúṯ): bizonyságát (qúm): felállította, / feltámasztotta Jákóbban, és tôráh): tanítást (śím śúm): helyezett Izráelben; és (cáváh'áḇ): elrendelte atyáinknak, hogy  (jáḏaʿ bén) ismertessék meg fiaikkal];1059
Zsolt. 78,6 Hogy megtudja azokat a jövő nemzedék, a fiak, akik születnek; és felkeljenek és hirdessék azokat fiaiknak; [Héber szerint: Hogy (jáḏaʿ): megismerjék, közeli kapcsolatba kerüljenek az ('aḥărônáh 'aḥărôn) utódok, a (jálaḏ bén): születendő fiak, és (qúm sáp̄ar bén): feltámadva beszéljék el fiaiknak].1060
Zsolt. 78,7 Hogy Istenbe vessék reménységüket [(kesel): bizalmukat] és el ne felejtkezzenek Isten dolgairól, [(maʿălál): tetteiről] hanem az ő parancsolatait megtartsák [teljesítsék].
Zsolt. 78,8 Hogy ne legyenek olyanok, mint apáik: szilaj, [(sárar): konok, ellenszegülő, lázadó] és makacs, [(máráh): engedetlen, ellenálló, önfejű, dacos, nyakas, pártütő] nemzedék. Olyan nemzedék, amelynek szíve [(léḇ): bensője] nem volt szilárd, nem volt [(kún): igaz, őszinte, állhatatos] és még a [(rúaḥ): lélegzete] sem volt hű Isten iránt.1061
Zsolt. 78,9 Efraim [jelentése: kettős gyümölcs, kétszeres termékenység; kettős örökség, utódok; a termékenység] fiai, a fegyveres íjászok hátat fordítottak [(háp̄aḵ): visszafordultak] az ütközet, a [(qəráḇ): csata] napján;1062
Zsolt. 78,10 Nem őrizték, nem [(šámar): engedelmeskedtek, nem tartották] meg az Isten szövetségét, és nem akartak járni az ő törvényében [nem akarták követni  (tôráh): tanítását, útmutatását, utasítását];1063
Zsolt. 78,11 Sőt elfelejtkeztek az ő tetteiről, csodáiról, amelyeket mutatott nékik.1064
Zsolt. 78,12 Apáik előtt csodát művelt Égyiptom földjén, a Coán [jelentése: település, szilárd hely /a föld] mezején.1065
Zsolt. 78,13 Kettéválasztotta a tengert s átvitte őket; és felállította a vizeket fal gyanánt.1066
Zsolt. 78,14 Vezette őket nappal felhőben, és egész éjen át tűznek világosságában [('ôr) tűznek fényével].1067
Zsolt. 78,15 Sziklákat hasított meg a pusztában, és inniuk adott bőségesen, akárcsak a mélységes vizekből.
Zsolt. 78,16 Patakokat fakasztott a kősziklából, és folyamok módjára vizeket ömlesztett:1068
Zsolt. 78,17 Mégis folyvást vétkeztek ellene, és haragították a Felségest a pusztában. [Héber szerint: Mégis (jásap̄) újra (ḥáṭá'): eltévesztették a célt, eltévedtek, letértek az útról (máráh): lázadtak, engedetlenek, ellenszegülők voltak, makacskodtak, önfejűek voltak a (cijjáh): szomjúság földjén];1069
Zsolt. 78,18 És megkísérték Istent az ő szívükben, enni valót kérvén az ő kívánságuk szerint. [Héber szerint: (násáh) próbára tették Istent (léḇáḇ): az ő bensőjükben ('óḵel šá'al): ételre vágyakozva (nep̄eš): követelték].1070
Zsolt. 78,19 És szóltak Isten ellen, mondván: Avagy tudna-e Isten asztalt teríteni a pusztában [(miḏəbár): ahol nincsen semmi]?
Zsolt. 78,20 Ímé, megcsapta a kősziklát és víz ömlött és patakok özönlöttek; de vajon tud-e [(jáḵôl jáḵól): képes-e)] kenyeret is adni? Avagy készíthet-e húst az ő népének?
Zsolt. 78,21 Meghallotta az Úr és megharagudott ezért, és [(ʿáḇar) eltávozott, továbbment]1072 és tűz gyulladt fel Jákób ellen, és harag szállt Izraelre;1073
Zsolt. 78,22 Mert nem hittek Istenben, és nem bíztak az ő segítségében.
Zsolt. 78,23 És ráparancsolt a felhőkre ott fenn, és az egek ajtait [(deleṯ): kapuit] megnyitotta.
Zsolt. 78,24 És hullatott reájuk mannát eledelül, és mennyei gabonát adott nékik.
Zsolt. 78,25 Az [('abbír): erős, hatalmas,] angyalok kenyerét ette az ember, bőséggel vetett nékik eleséget.1074
Zsolt. 78,26 Megindította a keleti szelet az egekben, és elhozta erejével a déli szelet;
Zsolt. 78,27 És hullatott rájuk annyi húst, mint a por, és annyi madarat, mint a tenger fövénye.
Zsolt. 78,28 És leszállította azokat az ő táboruk közepére, az ő sátoraikhoz köröskörül.
Zsolt. 78,29 Esznek azért és igen megelégednek, és amit kívántak, azt hozta nékik.1075
Zsolt. 78,30 Még fel sem hagytak a kívánságukkal; az étel még a szájukban vala:
Zsolt. 78,31 Mikor az Isten haragja felgerjedt ellenük, és főbbjeik közül sokakat megölt, és Izráelnek ifjait levágta; [Más fordítások: De nem hagytak fel kívánságaikkal ezért Isten haragja felgerjedt ellenük, és nagyjaik közé a halált vetette Izráelnek ifjait pedig leterítette, leverte]. »Héber szerint: a (ta'ăváh): vágy, kívánság, szenvedély, mohóság gyönyörűség miatt (zúr): elfordultak, eltávolodtak, elidegenedtek, és még a szájukban volt az étel, amikor ('ĕlóhím): Isten ('ap̄): haragja (ʿáláh): felemelkedett, megerősödött, felülkerekedett, és a (mišəmán): kövér, erős vitézeket (háraḡ): elpusztította, levágta, Izráelnek ifjait pedig (káraʿ): letérdeltette, meghódoltatta«.1076
Zsolt. 78,32 Mindamellett is újra vétkeznek, és nem hisznek az ő csodadolgaiban. [Héber szerint: De ezek után is (ḥáṭá'): eltévesztik a célt, elvétik a lépést, félrelépnek, eltévednek, letérnek az útról, vétkeznek, és nem ('áman): hisznek az ő (pálá'): csodáiban]
Zsolt. 78,33 Azért hiábavalóságban töltette el napjaikat, éveiket pedig rettegésben.[Héber szerint: Ezért (heḇel): hiábavalóságban, értéktelenségben (káláh): múltak (jôm) napjaik, (šánáh): éveik pedig (beháláh): félelemben].
Zsolt. 78,34 Ha ölte őket, hozzá fordultak, megtértek és Istent keresték. [Héber szerint: De mikor (háraḡ): öldökölni kezdték őket (dáraš): hozzá folyamodtak, hozzá könyörögtek, (šúḇ): visszafordultak, és (šáḥar): szorgalmasan keresték Istent].
Zsolt. 78,35 És eszükbe vették, [(záḵar): eszükbe jutott], hogy Isten az ő sziklájuk, és a felséges Isten, az [('él): erős, hatalmas Isten] az ő megváltójuk;
Zsolt. 78,36 És hízelkednek neki, de szájukkal csak hitegették, nyelvükkel pedig hazudoznak néki.1077
Zsolt. 78,37 De szívük [(léḇ): bensőjük] nem volt tökéletes, nem volt [(kún): állhatatos] iránta, és nem voltak hűségesek az ő szövetségéhez;
Zsolt. 78,38 Ő azonban irgalmas és bűnbocsátó, nem semmisít meg, sőt sokszor elfordítja haragját, és nem önti ki teljes búsulását. [Héber szerint: Ő azonban irgalmas (raḥúm): könyörületes és (káp̄arʿáôn): megbocsát, és befedez, eltakar a bajtól, csapástól, hogy (šáḥaṯ): meg ne semmisíthessenek, el ne pusztíthassanak. (ráḇáh'ap̄): Sokszor megszünteti a haragot, (ʿúr ḥémáh): nem engedi, hogy egészen fellobbanjon].1078
Zsolt. 78,39 Azért eszébe veszi, [(záḵar): megemlékezik] hogy hústest [(báśár): hús] ők, és olyanok, mint az ellebbenő szél, vagy mint a [(rúaḥ): lehelet, amely eloszlik] amely nem tér vissza.1079
Zsolt. 78,40 Hányszor keserítették őt a pusztában, hányszor illették fájdalommal a kietlenben?! [Héber szerint: (šáṯáh): milyen gyakran (máráh): lázadtak ellene a (miḏəbár): pusztában, és (ʿácaḇ): bántották meg, és szomorították el a (jəšímôn): sivatagban].
Zsolt. 78,41 És újra [(šúḇ): meg újra] kísértették [(násáh): próbára tették] az Istent, és ingerelték [(táváh): bosszantották] Izráel szentjét.
Zsolt. 78,42 Nem emlékeztek meg az ő kezéről, [(jáḏ): hatalmáról, kegyelméről, segítségéről,] sem a napról, amelyen megváltotta [(páḏáh): megszabadította] őket a nyomorgatótól [(car): a nyomorúság, szorongattatásból, az ellenség hatalmából];1080
Zsolt. 78,43 Midőn kitűzte jeleit [(śím śúm'ôṯ): póznát állított] Égyiptomban, és csodáit a Coán mezején.1081
Zsolt. 78,44 És vérré változtatta folyóikat, hogy nem ihatták patakjaikat.1082
Zsolt. 78,45 Legyeket bocsátott reájuk, amelyek emésztik őket, és békát, amely pusztítja őket. [Héber szerint: (šálaḥ): szabad folyást engedett a (ʿáróḇ): böglyöknek, amik ('áḵal): pusztítják testüket, és a (cəp̄arədéʿa): békáknak, amelyek (šáḥaṯ): sérüléseket okoztak, és romlást, pusztulást hoztak rájuk].1083
Zsolt. 78,46 Odaadta termésüket a szöcskének, s munkájuk gyümölcsét a sáskának. [Héber szerint: (náṯan): kiszolgáltatták (jəḇúl): termésüket egy (ḥásíl): mindent elpusztító sáskafajtának, (jəḡíʿa): fáradozásuk munkáját a cserebogárnak].1084
Zsolt. 78,47 Jégeső pusztította el szőlőjüket, s fügefáikat kőeső [(ḥănámél): vihar, felhőszakadás].1085
Zsolt. 78,48 Odaveté barmaikat a jégesőnek, marháikat pedig a mennyköveknek. [Héber szerint: (sáḡar): Így kiszolgáltatottak lettek barmaik a jégesőnek (miqəneh): nyájaik a (rešep̄): villámcsapásnak].1086
Zsolt. 78,49 Rájuk bocsátá haragjának tüzét, mérgét, búsulását és a szorongatást: a gonosz angyalok seregét. [Héber szerint: (šálaḥ): szabad folyást engedett a ('ap̄ ḥárôn): tomboló, izzó harag (ʿeḇəráh): kitörésének, a (zaʿam raʿ) haragvó, gonosz, rosszindulatú (malə'áḵ): angyal (mišəlaḥaṯ): sereg  (cáráh): károkozásának, rongálásának].
Zsolt. 78,50 Utat tört haragjának, s nem tartotta meg a haláltól őket, és életüket döghalálnak vetette. [Héber szerint: (pálas pálaś): nem állította útját a (nəṯíḇáh náṯíḇ): csapásnak. Nem (ḥáśaḵ): tartotta vissza a ('ap̄): haragot, nem óvta meg (nep̄eš): őket az (máveṯ): erőszakos haláltól, és (ḥaj): életüket a (deḇer): pusztulástól, járványtól, ami (sáḡar): körülzárta őket].
Zsolt. 78,51 És [(náḵáh): megöletett] minden elsőszülött Egyiptomban, az erő zsengéje Hám [jelentése: meleg, forró, elégett; sötétbőrű; néptömeg, csődület] sátoraiban.1087
Zsolt. 78,52 Elindítja, mint juhokat az ő népét, s vezeti őket, mint nyájat a pusztában.1088
Zsolt. 78,53 És vezeti őket biztonságban, és nem félnek, ellenségeiket pedig elborította a tenger.1089
Zsolt. 78,54 És bevitte őket az ő szent határába, arra a hegyre, amelyet szerzett az Ő jobbja;1090
Zsolt. 78,55 És kiűzte előlük a pogányokat, a [(gój gôj): népeket, nemzeteket] és elosztotta nékik az örökséget sorsvetéssel; és letelepítette azok sátoraiban az Izráel törzseit.1091
Zsolt. 78,56 De megkísértették és megharagították a magasságos Istent, és nem őrizték meg bizonyságait. [Héber szerint: (násáh): próbára tették a (ʿeləjôn): felséges Istent, és (máráh): makacskodtak, önfejűsködtek fellázadtak, engedetlenkedtek és nem őrizék meg (ʿéḏáh): bizonyságait, és bizonyítékait]. 
Zsolt. 78,57 Elfordultak [elpártoltak] ugyanis és hűtlenek lettek, mint apáik; visszafelé fordultak, mint a csalfa kézív [(qešeṯ): harci íj].
Zsolt. 78,58 Haragra ingerelték őt magaslataikkal, és bosszantották faragott bálványaikkal. [Más fordítás: Áldozóhalmaikkal (káʿas): bosszantották, bálványszobraikkal ingerelték és (qáná'): féltékenységre indították].1092
Zsolt. 78,59 Meghallotta ezt Isten és felgerjedt; és az Izráelt felette megutálta. [Héber szerint: Meghallotta ezt Isten és (ʿáḇar): eltávozott és az Izráelt (mə'óḏ): egyre inkább (má'as) elutasította, és elvetette].1093
Zsolt. 78,60 És elvetette magától Silói [jelentése: a nyugalom, a pihenés helye] hajlékát, a sátort, amelyben lakott az emberek között; [Héber szerint: (náṭaš): elhagyta Silói hajlékát a (mišəkán): lakhelyet, amelyben (šáḵan šáḵén): időzött az ('áḏám): emberek között].1094
Zsolt. 78,61 Sőt fogságba vitette erejét, dicsőségét pedig ellenség kezébe. [Héber szerint: (šəḇijjáh šáḇí): fogságba (náṯan) vetette, és kiszolgáltatta (ʿôz ʿóz): erejét, hatalmát; dicsőségét pedig az (car): ellenség (jáḏ): kezébe].
Zsolt. 78,62 És fegyver alá rekesztette az ő népét; és az ő öröksége ellen felgerjedt. [Héber szerint: (naḥăláh): tulajdon (ʿam ʿám): népétől (ʿáḇar): eltávozott, és (ḥereḇ): kardnak (sáḡar): szolgáltatta ki].
Zsolt. 78,63 Ifjait tűz emésztette meg, és szüzei nem énekeltettek meg. [Héber szerint: A (báḥúr):  fiatal férfiak ('éš): háborúban pusztultak el, és (bəṯúláh): szüzei nem (hálal): énekeltek].
Zsolt. 78,64 Papjai fegyver miatt hullottak el, és özvegyei nem végezhették a siratást. [Héber szerint: (kóhén): papjaikat (ḥereḇ): kard (náp̄al): öli meg  ('aləmánáh): özvegyei (báḵáh): siratják].
Zsolt. 78,65 Akkor felserkent az Úr, mintegy álomból; mint hős, aki bortól vígadoz; [De (jáqac): felriad az én Uram ('ăḏónáj) az (jášén): alvásból, mint egy (gibbôr): erős, hatalmas, hős, aki a (jajin): bor mellől kel föl, és (ránan): rikolt].
Zsolt. 78,66 És visszaverte ellenségeit; s örök gyalázatot vetett reájuk.1095
Zsolt. 78,67 Azután megutálta [(má'as): megvetette, elutasította] a József [jelentése: Isten gyarapítson, Ő megsokasít, sokasító, megsokasítás; Ő összegyűjt, bevon, elvesz); Az Úr hozzáadott még; felmagasztalt. »tegyen hozzá, szaporítsa (az Úr); (héb. JÓSZÉF ’Isten tegyen az éppen most született gyermekekhez’] sátorát, és nem választotta Efraim [jelentése: kettős gyümölcs, kétszeres termékenység; kettős örökség, utódok; a termékenység] törzsét;1096
Zsolt. 78,68 Hanem a Júda [jelentése: hálaadás, áldott, magasztalt, dicséret, magasztalás; bizonyságtevő; dicsőítve lesz] törzsét választotta; a Sion [jelentése: a messze sugárzó; felállított emlékmű; jel = a gyülekezet; képletesen: a harcos vagy a diadalmas Egyház] hegyét, amelyet szeret.1097
Zsolt. 78,69 És megépíti szent helyét, mint egy magas várat; mint a földet, amelyet örök időre fundált. [És (bánáh): házat épít (miqədáš): szent helyének, és (rúm): magasra és megbecsültté teszi, mint a földet, amelyet örök időre (jásaḏ): alapított meg].1098
Zsolt. 78,70 És kiválasztotta Dávidot, az ő szolgáját, és elhozta őt a juhok aklaiból.
Zsolt. 78,71 A szoptatós juhok mellől hozta el őt, hogy legeltesse, [(ráʿáh): pásztorolja, vezesse] Jákóbot, az ő népét, és Izráelt, az ő örökségét.1099
Zsolt. 78,72 És legelteti őket szívének [(léḇáḇ): bensőjének] tökéletessége szerint, [Pásztorolta is tiszta szívvel] és vezeti [terelgeti] őket bölcs kezeivel.1100



1056 És folytatódik a kijelentés: „Hajtsátok ide füleiteket és figyeljetek rám, jöjjetek hozzám; Hallgassatok rám, és élni fogtok! Örök szövetséget kötök veletek, Dávid iránt való változhatatlan kegyelmem szerint” (Ésa. 55,3). „És ez igék, amelyeket e mai napon parancsolok néked, legyenek a te szívedben. És gyakoroljad ezekben a te fiaidat, és szólj ezekről, mikor a te házadban ülsz, vagy mikor úton jársz, és mikor lefekszel, és mikor felkelsz. És kössed azokat a te kezedre jegyül, és legyenek homlokkötőül a te szemeid között. És írd fel azokat a te házadnak ajtófeleire, és a te kapuidra” (5 Móz. 6,6-9).
1057 És folytatódik a kijelentés:Az én szájam bölcsességet beszél, szívemnek [(léḇ): az én bensőmnek] elmélkedése tudomány [(háḡúṯ tôḇunáh təḇúnáh táḇún): gondolatai értelmesek]. Példabeszédre hajtom fülemet, [(mášál): példázatra figyel fülem] hárfaszóval nyitom meg mesémet [(páṯaḥ ḥíḏáh): adom elő, nyilatkoztatom ki talányomat, és tárom föl rejtélyemet]” (Zsolt. 49,4-5). Tudniillik ama titkot, mely el vala rejtve ősidők óta és nemzetségek és generációk, nemzedékek óta az emberek elől, most pedig kijelentetett, kinyilatkoztatott, nyilvánvalóvá tétetett, és láthatóvá vált az Ő szentjeinek(Kol. 1,26). Az Úr Jézus Isten országáról beszélve: „…ezeket példázatokban mondja Jézus a sokaságnak, a tömegnek, és példabeszéd nélkül semmit sem szól  nékik, Hogy beteljesedjék a kijelentés, amit az Úr mondott a próféta által, mondván: Megnyitom az én számat példázatokra. És kitárom, amik a teremtett világ, az univerzum ledobása, levetése, / Isten színe elől való elvetése / óta rejtve valának. [Más fordítás: Példázatokra nyitom ajkamat, elmondom, ami a világ levettetése óta rejtve volt]” (Mát. 13,34-35). Márk bizonyságtétele: „És sok ilyen és hasonló példázatban hirdeti vala nékik az igét, úgy amint megérthetik vala. Példázat nélkül pedig nem szól vala nékik; maguk közt azonban a tanítványoknak mindent megmagyaráz vala” (Márk. 4,33-34). Amiket: „Ha bölcs hallgatja őket, gyarapítja tudását, [a bölcs bölcsebb lesz] az értelmes megtudja, hogyan kormányozzon [szerez érett tanácsokat; bölcs útmutatást nyer; ügyesség birtokába jut]. Hogy megértsük a mondást, [példabeszédet és magyarázatot; fejtörőt; behatoljon a mondás értelme], és a hasonlatot, [példázatot] a bölcsek szavait [találós meséit] fogós kérdéseit. [találós kérdéseit, a rejtvény értelmét]” (Péld 1,5-6)
1058 Hiszen Te vagy az: „Aki számos, hatalmas, végére mehetetlen dolgokat művel kikutathatatlanul, és csodákat megszámlálhatatlanul” (Jób. 5,9). „Nemzedékről nemzedékre dicsérik műveidet, hirdetik hatalmas tetteidet. Fenségeden, ragyogó dicsőségeden és csodálatos dolgaidon én is elmélkedem. Csodálatos voltod hatalmát beszélik, és én a te nagyságos dolgaidat hirdetem. Áradoznak, emlékezve nagy jóságodra, és örvendeznek igazságodnak” (Zsolt. 145,4-7) „…Az atya a fiaknak hirdeti hűségedet!” (Ésa. 38,19). És én is arra vágyom: „Hogy hallatós [(tôḏáh): hangos hálaadó] szóval [hangos hálaéneket zengve] dicsérjelek téged, és [hangosan hirdessem dicsőségedet] és elbeszéljem [felsoroljam] minden csodatettedet” (Zsolt. 26,7). „Hisz a te igazságod, oh Isten, felhat a [(márôm): magas] égig, mert nagyságos [(gəḏóláh gáḏôl): nagy, hatalmas] dolgokat cselekedtél; kicsoda hasonló te hozzád, oh Isten?” (Zsolt. 71,19). És Dávid újra-és újra megvallja: „Nincsen Uram hozzád hasonló az istenek között, és nincsenek hasonlók a te munkáidhoz (műveidhez fogható nincsen)! Eljőnek a népek mind, amelyeket alkottál, és leborulnak előtted Uram, és dicsőítik a te nevedet. Mert nagy vagy te és csodadolgokat művelsz; csak te vagy Isten egyedül! (Zsolt. 86,8-10). „Egész valóm ezt hirdeti majd: Kicsoda olyan, mint te, [ki hasonló hozzád, ki volna hozzád fogható] Uram?! Aki megszabadítod [(nácal): kiragadod, megmented, megvéded] a nyomorultat, az [(ʿání): elnyomott szerencsétlent, a gyengét] a nála erősebbtől [(ḥázáq): az erőszakostól, a túlerőtől]. A szegényt és szűkölködőt [(ʿání'eḇəjôn): elnyomottat, szerencsétlen nyomorultat, a szükségben levő, segítségre szorulót] az ő megrablójától [(gázal) a fosztogatótól, a rablók kezétől]” (Zsolt. 35,10). Mert te megtartod [(jášaʿ): megsegíted, megszabadítod, megőrzöd, támogatod, győzelmet adsz] a nyomorult [(ʿání): elnyomott, szerencsétlen, megalázott] népnek, és a kevély szemeket, a [(rúm): büszke, gőgös tekintetűeket] megalázod. (Zsolt. 18,28).Hálát adok néked [(jáḏáh): dicsérlek, és magasztallak], én Uram, [('ăḏónáj)] a népek között, és [zsoltárt] zengedezek néked [rólad] a nemzetek között. Mert nagy az egekig a te kegyelmed [szereteted], és a felhőkig a te hűséged. (Zsolt. 57,10-11). Uram, az égig ér a te kegyelmed, és [szereteted]; a te hűséged a felhőkig!” (Zsolt. 36,6). „… az Úr kegyelmével [(ḥeseḏ): irgalmával; jóvoltával, szeretetével] telve a föld” (Zsolt. 33,5). És ismét. „Magasztallak, Uram, a népek közt, zsoltárt zengek rólad a nemzetek közt. Mert nagy, egek felett való a te kegyelmed, (szereteted) és a felhőkig ér a te hűséges voltod!” (Zsolt. 108,4-5). „Az Úrnak kegyelmét (kegyelmes tetteit) hadd énekeljem örökké! Nemzedékről nemzedékre hirdetem a te hűséges voltodat az én számmal! Mert azt mondom: Örökké megáll a te kegyelmed, és megerősíted a te hűséges voltodat az egekben, mondván” (Zsolt. 89,2-3). Mert: „Nem bűneink szerint cselekszik velünk, és nem fizet nékünk a mi álnokságaink szerint. Mert a milyen magas az ég a földtől, olyan nagy az ő kegyelme (szeretete) az őt félők iránt” (Zsolt. 103,10-11). Hát: „Dicsérjétek az Urat mind, ti pogányok (ti nemzetek); magasztalják (dicsőítsétek) őt mind a népek! Mert nagy az ő kegyelme (szeretete) mi hozzánk, és az Úrnak igazsága megmarad örökké. Dicsérjétek az Urat!” (Zsolt. 117,1-2).
1059 Isten törvénye – útmutatása, tanítása – bölccsé tesz: „Íme, én megtanítottalak benneteket azokra a rendelkezésekre és döntésekre, amelyeket az én Istenem, az Úr parancsolt meg nekem. Azok szerint cselekedjetek azon a földön, ahova bementek, hogy birtokoljátok azt. Tartsátok meg, és teljesítsétek azokat, mert az által lesztek bölcsek és értelmesek a népek szemében. Ha meghallják mindezeket a rendelkezéseket, ezt mondják majd: Bizony, bölcs és értelmes nép ez a nagy nemzet!” (5Móz. 4,5-6). Ezért Dávid megvallása és kérése: „A te bizonyságaidat igazságban és hűségben jelentetted meg, és mindenek felett való egyenességben” „A te bizonyságaidnak igazsága örökkévaló; oktass, hogy éljek!” (Zsolt. 119,138.144). Isten bizonyságtételéről így vall az apostol: „Ha elfogadjuk az emberek bizonyságtételét, az Isten bizonyságtétele nagyobb: mert az Isten bizonyságtétele az, amellyel bizonyságot tett az ő Fiáról. Aki hisz az Isten Fiában, bizonyságtétele van önmagában. Aki nem hisz az Istennek, hazuggá tette őt; mert nem hitt abban a bizonyságtételben, amellyel bizonyságot tett Isten az ő Fiáról. És ez az a bizonyságtétel, hogy örök életet adott nékünk az Isten és ez az élet az ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet: akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban” (1 Ján. 5,9-12).
1060 Pál apostolon keresztül hangzik a kijelentés arról akit, és amit hirdetnek: „Mi a megfeszített, a kínoszlopra feszített Krisztust hirdetjük, és prédikáljuk…” (1Kor. 1,23).  És az újjá teremtett nép: „… hirdeti a Krisztust” (Fil. 1,15). „Akiről neveztetik, és akitől nevét nyerte minden nemzetség, a leszármazottak összessége, mennyen és földön” (Eféz. 3,15). Dávid is prófétál erről: „Őt szolgálják a fiak, az Úrról, Adonájról beszélnek az utódoknak, az eljövendő nemzedéknek. Az Úrról fog neveztetni a következő nemzedék; és az egek hirdetni fogják az ő igazságát a népnek, mely születik, melyet az Úr teremt!” (Zsolt. 22,31-32).
1061 „Monda ismét az Úr Mózesnek: Látom ezt a népet, bizony keménynyakú nép” (2 Móz. 32,9). És: „Ismét szóla nékem az Úr, mondván: Láttam e népet, és bizony keménynyakú nép ez!” (5 Móz. 9,13). „Mert pártütő, engedetlen nép ez, apát megtagadó, hazug fiak, fiak, de nem akarnak hallgatni az Úr tanítására” (Ésa. 30.9). „Elromlottak, nem fiai már, hitványak; fonák és hamis nemzedék ez” (5Móz. 32,5). „Halljátok egek, és vedd füleidbe föld! Mert az Úr szól: Fiakat neveltem, s méltóságra emeltem, és ők elpártoltak tőlem. Az ökör ismeri gazdáját, és a szamár az ő urának jászlát; Izráel nem ismeri, az én népem nem figyel reám! Oh gonosz nemzetség, hamissággal megterheltetett nép, gonosz mag, nemtelen fiak! Elhagyták az Urat, megutálták, és megvetették az Izráel Szentjét, és elfordultak tőle” (Ésa. 1,2-4).
1062 Ez pedig így történt:  Összegyűlnek pedig az Efraim férfiai, és általmentek északra, és mondának Jeftének (jelentése: Isten kinyitja v. nyissa ki; megnyitó, szabadító, áttörő; keresztültörés, nyílás): Miért szállottál harcba az Ammon (jelentése: tőrőlmetszett, eredeti, önálló; honfitárs Lót fia) fiaival, és miért nem hívtál minket is, hogy menjünk veled? Most azért a te házadat megégetjük te veled együtt tűzzel. És monda Jefte nékik: Nagy háborúságunk volt, nékem és az én népemnek, az Ammon fiaival: és hívtalak titeket; de ti nem szabadítottatok meg engem az ő kezükből. És amikor láttam, hogy ti nem akartok segíteni, kockára tettem saját életemet, és megtámadtam az ammóniakat, az Úr pedig kezembe adta őket. És most miért jöttetek fel hozzám, hogy hadakozzatok én ellenem? És ekkor egybegyűjti Jefte Gileádnak (jelentése: szirtes, szakadékos vidék, a tanúbizonyság kőrakása. Az Egyház) minden férfiait, és megtámadta Efraimot, és megverték Gileád férfiai Efraimot, mert azt mondották: Efraim szökevényei vagytok ti, kik Gileádban, Efraim és Manassé (jelentése: feledékeny, pótlék; felejtést okozó, elfelejtető) között laktok. És elfoglalák a Gileádbeliek Efraim előtt a Jordán (jelentése: az alájövő, a lefelé folyó, siető; lejövő. H. jardén; g. Iordanész. a járad ige jelentése: leszáll, süllyed. Lehet a Jordán név jelentése: évelő (ti. állandó vizű; vagy a halál folyó) réveit, és lőn, hogy mikor az Efraim közül való menekülők azt mondják vala: Hadd menjek által: azt kérdezték tőlük a gileádbeli férfiak Efraimbeli vagy-e? És ha az azt mondotta: nem! Akkor azt mondák néki: Mondd: Sibboleth (jelentése: gabonaaratás, folyó, folyam)! És ha Szibbolethet mondott, mert nem tudta úgy kimondani, akkor megfogták őt és megölték a Jordán réveinél, és elesett ott abban az időben az Efraimbeliek közül negyvenkétezer” (Bír. 12,1-6).
1063 Ézsaiás is erről prófétál: „… az Úr ellen vétkeztek Nem akartak útjain járni, és nem hallgattak tanítására” (Ésa. 42,24). És Jeremiáson keresztül így szól az Úr: „Mert kérve kértem a ti atyáitokat, amikor felhoztam őket Égyiptom földéről, mind e napig, szünetlenül kérvén és mondván: Halljátok meg az én szómat! De nem hallották, még fülöket sem hajtották arra, hanem ment kiki az ő gonosz szívének hamissága után, és rájuk szabtam e szövetségnek minden igéjét, amelyeket azért parancsoltam, hogy megcselekedjék, de nem cselekedték” (Jer. 11,7-8). Már Mózestől is ezt kérdezi az Úr: „És monda az Úr Mózesnek: Meddig nem akarjátok megtartani az én parancsolataimat és törvényeimet?” (2 Móz. 16,28).
1064 És folytatódik a kijelentés: „De csakhamar megfeledkeztek tetteiről, nem bíztak tervében” (Zsolt. 106,13). De: „Ők pedig, a mi atyáink, felfuvalkodnak, és megkeményítik nyakukat és nem hallgatták parancsolataidat; És vonakodnak engedelmeskedni, és meg nem emlékeznek a te csodatételeidről, amelyeket velük cselekedtél, hanem megkeményítik nyakukat, és arra adják fejüket, hogy visszatérnek rabságukba az ő makacskodásukban” (Nehem. 9,16-17). „Ti, mai emberek! Figyeljetek az Úr igéjére! Olyan lettem én Izráelnek, mint a puszta, vagy mint a homályba borult föld? Miért mondta az én népem: A magunk útján járunk, többé nem megyünk hozzád! Elfeledkezik-e ékszereiről a lány, díszes övéről a menyasszony? Rólam elfeledkezett népem számtalanszor” (Jer. 2,31-32). Hát: „Értsétek meg ezt, ti Istent felejtők, akik [(šáḵéaḥ šáḵaḥ): figyelmen kívül hagytátok Istent] hogy el ne ragadjalak menthetetlenül. [Más fordítás: Ti, akik megfeledkeztek Istenről, szálljatok magatokba, különben elvesztek, s nincs, aki (nácal): kiragadhat, megmenthet, megszabadíthat, megvédhet titeket; nehogy védtelenek legyetek, és (ṭárap̄): el ne ragadtassatok]” (Zsolt. 50,22). Igen: Mivelhogy hívtalak titeket [kiáltottam, szóltam nektek, nem jöttetek], és vonakodtatok [de folyton elutasítottatok, ellenálltatok, nem akartátok], kiterjesztém az én kezemet [karomat, segítségemet], és senki eszébe nem vette [senki sem figyelt, oda sem néztetek, nem volt, ki fölnézzen]; És elhagytátok [semmibe vettétek, megvetettétek] minden én tanácsomat, és az én feddésemmel [érvelésemmel, dorgálásaimmal, bizonyítékommal] nem gondoltatok: [mit sem törődtetek; elhanyagoltátok; nem fogadtátok meg]” (Péld 1,24-25). „Emlékezzetek meg szolgámnak, Mózesnek a tanítására, azokra a rendelkezésekre és a törvényekre, amelyeket általa parancsoltam az egész Izráelnek a Hóreben!” (Malak. 4,4).
1065 Egyiptomban az Úr szólt, és: „Bement azért Mózes és Áron a fáraóhoz, és úgy cselekedtek, ahogyan az Úr parancsolta. Áron odadobta a botját a fáraó és szolgái elé, és az kígyóvá változott. Akkor a fáraó is előhívta a bölcseket és varázslókat, és azok, Egyiptom mágusai is ugyanazt tették a maguk titkos mesterségével. Mindegyik odadobta a botját, és azok kígyóvá váltak. De Áronnak a botja elnyelte a botjaikat” (2 Móz. 7,10-12). „Azután ezt mondta az Úr Mózesnek: Mondd Áronnak, hogy vegye a botját, és nyújtsa ki kezét Egyiptom vizei, folyói és csatornái fölé, tavai és összes vízgyűjtője fölé, hogy vérré váljanak. Legyen vér Egyiptom egész földjén, mind a faedényekben, mind a kőedényekben. Mózes és Áron úgy cselekedett, ahogyan az Úr parancsolta. Fölemelte a botját a fáraó és szolgái szeme láttára, ráütött a Nílus vizére, és a Nílus vize mind vérré változott. A hal pedig, amely a folyóvízben vala, meghala, és megbüdösödik a folyóvíz, és nem ihatnak az Egyiptombeliek a folyónak vizéből; és vér vala az egész Égyiptom földén. De úgy cselekednek Égyiptom írástudói is az ő varázslásukkal, és kemény maradt a Faraó szíve és nem hallgat reájuk; amint az Úr megmondotta vala (2 Móz. 7,19-22). „Azután ezt mondta az Úr Mózesnek: Mondd Áronnak, hogy nyújtsa ki kezét botjával együtt a folyók, csatornák és tavak fölé, és hozza föl a békákat Egyiptom földjére! Áron kinyújtotta kezét Egyiptom vizei fölé, és a békák feljöttek, és ellepték Egyiptom földjét. De a mágusok is így cselekedtek titkos mesterségükkel, és békákat hoztak föl Egyiptom földjére” (2 Móz. 8,5-7). „Azután ezt mondta az Úr Mózesnek: Állj oda korán reggel a fáraó elé, amikor kimegy a vízhez, és mondd neki: Így szól az Úr: Bocsásd el népemet, hogy szolgáljon nekem! Mert ha el nem bocsátod az én népemet, ímé én bocsátok te reád, a te szolgáidra és a te népedre és a te házaidra ártalmas bogarakat, és megtelnek az Égyiptombeliek házai ártalmas bogarakkal és a föld is, a melyen ők vannak. De különválasztom azon a napon a Gósen földét, amelyen az én népem lakik, hogy ne legyenek ott ártalmas bogarak, azért, hogy megtudd, hogy én vagyok az Úr ezen a földön. Így teszek különbséget az én népem és a te néped között. Holnap történik meg ez a jel. És akképpen cselekedik az Úr; jövének ugyanis ártalmas bogarak a Faraó házára és az ő szolgái házára, és egész Égyiptom földén pusztává lőn a föld az ártalmas bogarak miatt” (2 Móz. 8,20-24). „És monda az Úr Mózesnek: Menj a Faraóhoz és beszélj vele: Ezt mondja az Úr, a héberek Istene: Bocsásd el az én népemet, hogy szolgáljanak nékem: Mert ha nem akarod elbocsátani, és még mindig visszatartod őket, Ímé az Úr keze lészen a te mezei barmaidon, lovakon, szamarakon, tevéken, ökrökön és juhokon; igen nagy döghalál (dögvész). De különbséget tesz az Úr az Izráel barmai között és Égyiptom barmai között, és mindabból, ami Izráel fiaié, egy sem vész el. Időt is hagy az Úr, mondván: Holnap cselekszi az Úr ezt a dolgot a földön. Meg is cselekedé az Úr ezt a dolgot másodnapon, és elhulla Égyiptomnak minden barma, de az Izráel fiainak barma közül egy sem hullott el. El is külde a Faraó, és ímé egy sem hullt vala el az Izráeliták barma közül: de a Faraó szíve kemény maradt, és nem bocsátá el a népet” (2 Móz. 9,1-7). „Az Úr pedig monda Mózesnek és Áronnak: Vegyétek tele markaitokat kemencehamuval, és szórja azt Mózes az ég felé a Faraó szeme láttára. Hogy porrá legyen Egyiptomnak egész földén, s emberen és barmon hólyagosan fakadó fekéllyé legyen Egyiptomnak egész földén. Vevének azért kemencehamut és a Faraó elé állának, és Mózes az ég felé szórá azt; és lőn az emberen és barmon hólyagosan fakadó fekély. A mágusok már oda sem tudtak állni Mózes elé a fekélyek miatt, mert fekélyek keletkeztek a mágusokon is és minden Egyiptomin” (2 Móz. 9,8-11). „Az Úr pedig monda Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet az égre, hogy legyen jégeső Égyiptom egész földén az emberre, baromra és a mező minden fűvére, Égyiptom földén. Kinyujtá azért Mózes az ő vesszejét az égre, az Úr pedig mennydörgést támaszta és jégesőt, és tűz szálla le a földre, és jégesőt bocsáta az Úr Égyiptom földére. És lőn jégeső, és a tűz egymást éré az igen nagy jégeső közt, a melyhez hasonló nem volt az egész Égyiptom földén, mióta nép lakja. És elveré a jégeső egész Égyiptom földén mindazt, a mi a mezőn vala, embertől baromig; a mező minden fűvét is elveré a jégeső és a mező minden fáját is egybe rontá. Csak a Gósen földén, hol Izráel fiai valának, nem volt jégeső” (2 Móz. 9,22-26). „És monda az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki a te kezedet Égyiptom földére a sáskáért, hogy jöjjön fel Égyiptom földére és eméssze meg a földnek minden füvét; mindazt amit a jégeső meghagyott. Kinyujtá azért Mózes az ő vesszejét Égyiptom földére, és az Úr egész nap és egész éjjel keleti szelet támaszta a földre. Mire reggel lőn, a keleti szél felhozá a sáskát. És feljöve a sáska egész Égyiptom földére s nagy sokasággal szálla le Égyiptom egész határára. Annak előtte sem volt olyan sáskajárás s ezután sem lesz olyan. És elborítá az egész föld színét, és a föld elsötétedék, és megemészté a földnek minden füvét és a fának minden gyümölcsét, amit a jégeső meghagyott vala, és semmi zöld sem marada a fán, sem a mezőnek füvén egész Égyiptom földén” (2 Móz. 10,12-15). „És monda az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki a te kezedet az ég felé, hogy legyen sötétség Égyiptom földén és pedig tapintható sötétség. És kinyujtá Mózes az ő kezét az ég felé, és lőn sűrű sötétség egész Égyiptom földén három napig. Nem látták egymást, és senki sem kelt fel az ő helyéből három napig; de Izráel minden fiának világosság vala az ő lakhelyében” (2 Móz. 10,21-23). „És monda Mózes: Ezt mondja az Úr: Éjfél körül kimegyek Egyiptomba. És meghal Égyiptom földén minden elsőszülött, a Faraónak elsőszülöttétől fogva, aki az ő királyi székében ül, a szolgálónak első szülöttéig, aki malmot hajt; a baromnak is minden első fajzása. És nagy jajgatás lesz egész Égyiptom földén, amelyhez hasonló nem volt és hasonló nem lesz többé. De Izráel fiai közül az eb sem ölti ki nyelvét senkire, az embertől kezdve a baromig; hogy megtudjátok, hogy különbséget tett az Úr Égyiptom között és Izráel között. Történt azután éjfélkor, hogy megölt az Úr minden elsőszülöttet Egyiptom földjén, a trónján ülő fáraó elsőszülöttjét csakúgy, mint a tömlöcben levő foglyok elsőszülöttjét, és az állatok minden elsőszülöttjét. Azon az éjszakán fölkelt a fáraó és összes szolgája, meg valamennyi egyiptomi, és nagy jajveszékelés támadt Egyiptomban, hiszen nem volt ház, ahol ne lett volna halott” (2 Móz. 11,4-7.12,29-30). Dávid így buzdít: „Emlékezzetek csodatetteire, amelyeket véghezvitt, csodáira és döntéseire, ti, Izráel utódai, kik szolgái vagytok, Jákóbnak fiai, kiket kiválasztott. Ő, az Úr, a mi Istenünk, az egész földnek szólnak döntései, Örökké emlékezik szövetségére, ezer nemzedéken át adott szavára” (1 Krón. 16,12-15). És ő megvallja, hogy: „Ha ősrégi döntéseidre gondolok, megvigasztalódom, Uram!” (Zsolt. 119,52). Látva azokat a: „Csodákat a Khám országában, félelmetes dolgokat a vörös tenger mellett” (Zsolt. 106,22).
1066 Ez pedig így történt: „És kinyújtá Mózes az ő kezét a tengerre, az Úr pedig egész éjjel erős keleti széllel hajtá a tengert és szárazzá tevé a tengert, és kétfelé válának a vizek. És szárazon menének az Izráel fiai a tenger közepébe, a vizek pedig kőfal gyanánt valának nékik jobbkezük és balkezük felől” (2 Móz. 14,21-22). Mert az Ő igéjével: „Rákiálta a veres tengerre és kiszáradt, s úgy vivé őket a mélységeken, mint egy síkon. És kisegíté (megszabadította) őket a gyűlölő kezéből; kimentette (megváltotta) őket az ellenség kezéből” (Zsolt. 106,9-10). És Szent Szellemétől: „Orrod leheletétől feltorlódtak a vizek. És a futó habok fal módjára megálltak; a mélységes vizek megmerevültek a tenger szívében” (2 Móz. 15,8). A minden kegyelem Istene az aki: „A tengert szárazzá [(jabbášáh): szárazfölddé] változtatta…” (Zsolt. 66,6). Aki kétfelé választotta a veres tengert; mert örökkévaló az ő kegyelme, (mert örökké tart szeretete)” (Zsolt. 136,13). Ő az: „Ki Mózes jobbján járatá dicsőségének karját, aki a vizeket ketté választá előttük, hogy magának örök nevet szerezzen? Ki járatá őket mélységekben, mint a lovat a síkon, és meg nem botlottanak! Mint a barmot, amely völgybe száll alá, nyugodalomba vitte őket az Úr, (jəhóváh: Jahve, az Örökkévaló) Szelleme: így vezérletted népedet, hogy magadnak dicső nevet szerezz!” (Ésa. 63.11-14). Mert ez csak hit által lehetséges: „Hit által keltek át a veres tengeren, mint valami szárazföldön, amit megpróbálván az egyiptomiak, elnyelettek (elmerültek). (Zsid. 11,29). Dávid bizonyságtétele: „A tenger látá őt és elfutamodék; … Mi a bajod, te tenger, hogy megfutamodtál…?” (Zsolt. 114,3.5). Nehémiás megvallása: „A tengert kettéválasztottad előttük, úgyhogy a szárazon vonultak át a tenger közepén…” (Nehem. 9,11). És így szól az Úr: „Én, az Úr, (jəhóváh): Jahve az Örökkévaló) vagyok a ti szentetek, Izráel teremtője, a ti királyotok. Ezt mondja az Úr, (jəhóváh): Jahve az Örökkévaló) aki utat készített a tengeren, ösvényt a hatalmas vízen át” (Ésa. 43,15-16).
1067 És ez így történt: „Az Úr pedig megy vala előttük nappal felhőoszlopban, hogy vezérelje őket az úton, éjjel pedig tűzoszlopban, hogy világítson nékik, hogy éjjel és nappal mehessenek. Nem távozott el a felhőoszlop nappal, sem a tűzoszlop éjjel a nép elől” (2 Móz. 13,21-22). „Az Úrnak felhője vala a hajlékon nappal, éjjel pedig tűz vala azon, az Izráel egész háznépének láttára, egész utazásuk alatt, (vándorlásuk egész idején)” (2 Móz. 40,38). Mert az Úr az: „Aki előttetek jár vala az úton, hogy helyet szemeljen ki néktek, ahol táborozzatok, éjjel tűzben, hogy megmutassa néktek az utat, a melyen járjatok, és felhőben nappal” (5 Móz. 1,33). Dávid megvallása: „Felhőt terített rájuk oltalomul, és tűzzel világított éjjel” (Zsolt. 105,39). Nehémiás megvallása: „És felhőnek oszlopában vezetted őket nappal s tűznek oszlopában éjjel, hogy megvilágosítsd nékik az utat, amelyen menjenek. És te nagy irgalmasságodban nem hagyod el őket a pusztában; a felhőnek oszlopa nem távozik el felőlük nappal, hogy vezérelné őket az úton, és a tűznek oszlopa éjjel, hogy világítana nékik az úton, melyen mennek” (Nehem. 9,12.19). „És elmondták a föld lakosságának. Hallották, hogy te, Uram, e nép között vagy; hogy te, Uram, szemtől szembe megjelentél, és hogy a te felhőd áll fölöttük, és felhőoszlopban jársz előttük nappal, éjjel pedig tűzoszlopban” (4 Móz. 14,14). Ézsaiás pedig arról prófétál, hogy ez mikor fog megtörténni: „Ha elmosta az Úr Sion leányainak undokságát, és Jeruzsálem vérét eltisztítá belőle az ítélet Szellemével, a megégetés Szellemével. Akkor teremteni fog az Úr Sion hegyének minden helye fölé és gyülekezetei fölé nappal felhőt és ködöt, s lángoló tűznek fényességét éjjel; mert ez egész dicsőségen oltalma lészen; És sátor lészen árnyékul nappal a hőség ellen, s oltalom és rejtek szélvész és eső elől” (Ésa. 4,3-5). Pál apostolon keresztül fejti ki a Szent Szellem ennek a történetnek jelentését: „Nem szeretném pedig, hogy ne tudjátok, ha elkerülné figyelmeteket atyámfiai, testvérek, és nem akarlak titeket tudatlanságban hagyni a felől, hogy a mi ősatyáink mindnyájan a felhő alatt voltak, és mindnyájan a tengeren keltek át „És mindnyájan Mózesbe meritkeztek be a felhő és a tenger által” (1 Kor. 10,1-2). Az apostol példaként állítja a Krisztusban hívők elé az Úr vezetését, csodáit, kegyelmét, szeretetét, védelmét, szabadítását: „Elindula azért az Istennek Angyala, aki jár vala az Izráel tábora előtt, és méne mögéjük; a felhőoszlop is elindula előlük, s mögéjük álla. Odament Egyiptom tábora és Izráel tábora közé, és az a felhő, amely világítani szokott éjjel, sötét maradt, ezért nem közeledtek egymáshoz egész éjszaka. És kinyújtá Mózes az ő kezét a tengerre, az Úr pedig egész éjjel erős keleti széllel hajtá a tengert és szárazzá tevé a tengert, és kétfelé válának a vizek. És szárazon menének az Izráel fiai a tenger közepébe, a vizek pedig kőfal gyanánt valának nékik jobbkezük és balkezük felől” (2Móz. 14,19-22). Az apostolon keresztül jelenti ki a Szent Szellem, hogy mi tette lehetővé ezt a hatalmas csodát, figyelmeztetve a Krisztus népét: „Hit által keltek át a veres tengeren, mint valami szárazföldön, amit megpróbálván az egyiptomiak, elmerültek” (Zsid. 11,29) Kihozta onnan Izráelt, mert örökkévaló az ő kegyelme, mert örökké tart szeretete. Hatalmas, erős kézzel és kifeszített, kinyújtott karral. Mert örökkévaló az ő kegyelme, mert örökké tart szeretete. Kettéhasította, kétfelé választotta a Vörös-tengert, mert örökkévaló az ő kegyelme, mert örökké tart szeretete, és átvitte, átvezette rajta Izráelt, annak közepén. mert örökkévaló az ő kegyelme, mert örökké tart szeretete” (Zsolt. 136,11-14).
1068 Hogy ki volt a kőszikla, és ki ellen lázongtak Izráel fiai, arról így beszél Isten Igéje: „És elindula Izráel fiainak egész gyülekezete a Szin (az ingovány) pusztájából, az Úr, (Jahve az Örökkévaló) rendeléséhez képest az ő útjuk rendje szerint és tábort ütének Refidimben (nyugvópont, támasz).. De a népnek nem vala inni való vize. Verseng (perbe szállt) vala azért a nép Mózessel és mondák: Adjatok nékünk vizet, hogy igyunk. És monda nékik Mózes: Miért versengtek, és (szálltok perbe) én velem? Miért kísértitek az Urat, (Jahvét az Örökkévalót)? És szomjúhozik vala ott a nép a vízre és zúgolódik a nép Mózes ellen és monda: Miért hoztál ki minket Egyiptomból? (beszűkülés, szorongatás, fogság). Hogy szomjúsággal ölj meg minket, gyermekeinket és barmainkat? Mózes pedig az Úrhoz, (Jahvéhoz az Örökkévalóhoz) kiálta (segítségért) mondván: Mit cselekedjem ezzel a néppel? Kevés híja, hogy meg nem köveznek engemet. És az Úr (Jahve az Örökkévaló) monda Mózesnek: Eredj el a nép előtt és végy magad mellé Izráel vénei közül; pálcádat (botodat) is, mellyel a folyót megsújtottad, vedd kezedbe és indulj el. Ímé én oda állok te elődbe a sziklára (ott állok előtted a sziklán) a Hóreben [pusztaságban; sivatagban], és te sújts (üss) a sziklára, és víz jő ki abból (víz fakad belőle), hogy igyék a nép. És úgy cselekedik Mózes Izráel vénei szeme láttára. És nevezé annak a helynek nevét Masszának (kísértés, próbatétel) és Méribának (viszály, civakodás, pörlekedés, elégedetlenség, ellenszegülés), Izráel fiainak versengéséért (perlekedése miatt), és mert kísértették az Urat (Jahvét az Örökkévalót), mondván: Vajon köztünk van-e az Úr vagy nincsen?” (2 Móz. 17,1-7) És megismétli az Úr a kijelentést: „És eljutának Izráel fiai, az egész gyülekezet Cin pusztájába az első hónapban és megtelepedék a nép Kádesben (szent, tiszta, felszentelt; szentség), és meghala ott Miriám (keserűség, szomorúság, felkelés, lázadás), és eltemetteték ott. De nem vala vize a gyülekezetnek, összegyűlnek azért Mózes és Áron ellen. És feddőzék (perelni kezdett) a nép Mózessel, és szólának mondván: Vajha holtunk volna meg, (Bárcsak elpusztultunk volna) mikor megholtak (elpusztultak) a mi atyánkfiai (testvéreink) az Úr, (Jahve az Örökkévaló színe) előtt! És miért hoztátok az Úrnak, (Jahve az Örökkévaló) gyülekezetét e pusztába, hogy meghaljunk itt mi, és a mi barmaink (állataink)? És miért hoztatok fel minket Egyiptomból, hogy e rossz helyre hozzatok (vezettetek) minket, hol nincs vetés, sem füge, sem szőlő, sem gránátalma, és inni való víz sincsen! Elmenének azért Mózes és Áron a gyülekezetnek színe elől, a gyülekezet (kijelentés) sátorának nyílása (bejárata) elé, és arcukra borulának; és megjelenék nékik, az Úrnak, (Jahve az Örökkévalónak) dicsősége. És szóla az Úr, (Jahve az Örökkévaló) Mózesnek, mondván: Vedd ezt a vesszőt (a botodat), és gyűjtsd össze a gyülekezetet te, és Áron, a te atyádfia (testvéred), és szóljatok (parancsoljátok meg) ím e kősziklának az ő szemeik előtt (láttára), hogy adjon vizet. És fakassz vizet nékik e kősziklából, és adj inni a gyülekezetnek és az ő barmaiknak (állataiknak). Vevé azért Mózes azt a vesszőt (a botját) az Úrnak (Jahve az Örökkévalónak) színe elől amint parancsolta vala néki. És összegyűjtik Mózes és Áron a gyülekezetet a kőszikla elé, és monda nékik: Halljátok meg most, ti lázadók! Avagy e kősziklából fakasszunk-e néktek vizet? És felemelé Mózes az ő kezét, és megüté a kősziklát az ő vesszejével (botjával) két ízben; és sok víz ömle ki (fakadt), és ivék a gyülekezet és az ő barmai (állatai). És monda az Úr (Jahve az Örökkévaló) Mózesnek és Áronnak: Mivelhogy nem hittetek nékem (bennem), hogy megdicsőítettetek volna (és nem tartottatok szentnek) engem Izráel fiainak szemei előtt: azért nem viszitek (vezethetitek) be e községet (gyülekezetet) a földre, amelyet adtam nékik. Ezek a versengésnek (Meríbá) vizei, amelyekért feddőztek (ahol perbe szálltak) Izráel fiai az Úrral; és megdicsőítette magát ő bennük (de ő megmutatta nekik, hogy szent)(4 Móz. 20,1-13). Dávid is erről ír: Megnyitotta a kősziklát és víz zúdult ki (tört elő), folyóként futott a sivatagon (patakban folyt a pusztán végig). Mert megemlékezett az ő szentséges ígéretéről, amelyet tőn Ábrahámnak, az ő szolgájának” (Zsolt. 105,41-42). Mózes így figyelmezteti Isten népét: „És mikor a te barmaid és juhaid megsokasodnak, és ezüstöd és aranyad is megsokasodik, és minden jószágod megszaporodik, és bővében leszel mindennek. Fel ne fuvalkodjék akkor a te szíved, és el ne felejtkezzél az Úrról, a te Istenedről, aki kihozott téged Égyiptom földéből, a szolgaságnak házából. Aki vezérlett téged a tüzes kígyóknak, skorpióknak, és szomjúságnak nagy és rettenetes pusztáján, a melyben víz nem vala; aki vizet ada néked a kemény kősziklából” (5 Móz. 8,13-16). Pál apostolon keresztül jelenti ki az Úr, hogy ki volt a kőszikla: „És mindnyájan egy [ugyanazt a] szellemi italt ittak, mert ittak a szellemi kősziklából, amely követi [kíséri] vala őket, [velük ment] e kőszikla pedig a Krisztus volt (1 Kor. 10,4). Minden prófétán keresztül figyelmezteti az Úr az Ő népét: „Menjetek ki Bábelből. (jelentése: meglátogatás [ítélettel]; (Babilóniából jelentése: zűrzavar; összevisszaság, rendbontás; Isten kapuja/istenek kapuja;  ez a város az istentelenség, a bálványimádás és az Isten elleni lázadás foglalata). fussatok el Káldeából (jelentése: férfias, harcias; nyereség; Ország, fővárosa Babilon) (a káldeusok közül) ujjongásnak szavával! Jelentsétek meg, tudassátok ezt, (ujjongó hangon mondjátok el, hirdessétek és), terjesszétek a föld végső határáig. Mondjátok: Megváltotta az Úr szolgáját, Jákóbot (jelentése: aki a más helyére lép). Nem szomjaznak, bárha pusztaságon vezeti is őket: kősziklából vizet fakaszt nékik, és meghasítja a sziklát és víz ömöl belőle(Ésa. 48,20-21). Bizony: „Feltűrte (kinyújtotta) az Úr szent karját minden népeknek szemei előtt (szeme láttára), hogy lássák a föld minden határai Istenünk szabadítását! Távozzatok, távozzatok, jertek (vonuljatok) ki, onnan, tisztátalant (tisztátalan dolgot) ne illessetek (ne érintsetek), jertek ki közülük (vonuljatok ki belőle), tisztítsátok meg magatokat, akik az Úr edényeit hordozzátok. Mert ne sietséggel jertek ki (nem kell sietve vonulnotok), és ne futással menjetek (nem kell futva mennetek); mert előttetek megy (jár) az Úr, és követni fog Izráel Istene (mögöttetek is Izráel Istene lesz)” (Ésa. 52,10-12) És hogy honnan kell kimenekülni mindazoknak, akik az Úréi – vagyis mivel és kikkel nem szabad közösséget vállalni – arról így szól Isten Igéje: „Fussatok (meneküljetek) ki Babilonból, (e világból, hiszen e világ a bálványimádás és az Isten elleni lázadás színhelye). És kiki mentse meg az ő lelkét (az életét). Ne vesszetek el az ő gonoszságáért (az ő bűne miatt), mert az Úr bosszúállásának ideje ez, megfizet néki érdem szerint (tetteiért)” (Jer. 51,6) Mert: „Megfenyítem (megbüntetem) Bélt is Babilonban (Bél jelentése: úr, gazda, parancsoló, összezavaró, birodalma a föld), és kivonom (és kiveszem) szájából, amit be/elnyelt, és többé nem futnak (nem özönlenek) hozzá a nemzetek (a népek), Babilonnak kőfala is ledől (várfala is leomlik). Jöjjetek ki belőle, oh én népem, és kiki szabadítsa meg lelkét (mentse mindenki az életét) az Úr haragjának tüzétől (hogy el ne érje az Úr haragja). És el ne olvadjon (ne lágyuljon meg) a ti szívetek és ne féljetek a hírtől, amely hallatszik e földön, mikor egyik esztendőben hír jő (ez a hír járja), és a másik esztendőben is a hír (az a hír), hogy erőszakosság van a földön, uralkodó tör uralkodóra!” (Jer. 51,44-46) Hát: „Fussatok ki (bujdossatok el) Babilonból és jöjjetek ki Káldea földéből (távozzatok a káldeusok országából), és olyanok legyetek, mint a kecskebakok (mint a kosok) a nyáj előtt” (Jer. 50,8) János apostolon keresztül megerősíti a Szent Szellem a prófétai szót: „És hallék más szózatot a mennyből (egy másik hang szól az égből), amely ezt mondja vala: Fussatok ki (menjetek ki) belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból (és hogy a rámért csapások ne érjenek titeket)” (Jel. 18,4) És a Szent Szellem megvilágítja, hogy mi a prófétákon keresztül kijelentett Isteni akarat, és annak oka: „Ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a (hús)test kívánsága, és a szemek kívánsága, és az élet kérkedése nem az Atyától van, hanem a világból. És a világ elmúlik, és annak kívánsága is; de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké” (1 Ján. 2,15-17). És miért kell kifutni?: „Mert mi egyezsége [lehet] Krisztusnak Béliállal (jelentése: értéktelen vagy gonosz; haszontalan; Béliál, mint a Sátán egyik jelzője) [vagy mi azonosság, mi összhang van Krisztus és Béliál között; Hogyan hozható össze Krisztus Béliállal; Hogyan értene egyet Krisztus Béliállal]? Vagy mi köze [mi része van] hívőnek hitetlenhez [vagy milyen közösség van hívő és hitetlen között] »Más fordításban: Miben egyezhet meg egymással Krisztus és a Sátán? Lehet-e valamilyen közösség hívő és hitetlen ember között« Vagy mi egyezése Isten templomának bálványokkal. [Hogyan fér össze Isten temploma a bálványokkal; Hogyan tűri meg Isten temploma a bálványokat]? Mert ti az élő Istennek temploma vagytok, amint az Isten mondotta: Lakozom bennük, és közöttük járok; és leszek nékik Istenük, és ők én népem lesznek” (2 Kor. 6,15).
1069 Dávid így prófétál Isten népéről: „Mert ő a mi Istenünk, mi pedig az ő legelőjének népei és az ő kezének juhai vagyunk. Most, amikor halljátok szavát, Ne keményítsétek meg a ti szíveteket, mint Meribáhnál, (jelentése: viszály, civakodás, pörlekedés, elégedetlenség, ellenszegülés), mint Maszszáh (kísértés, teher, súly) napján a pusztában.  Ahol megkisértettek engem a ti atyáitok (őseitek); próbára tettek engem, jóllehet látták az én cselekedetemet. Negyven esztendeig bosszankodtam e nemzetségre (nemzedékre), és mondám: Tévelygő szívű nép ők, és nem tudják (nem ismerik) ők az én utamat! Akiknek megesküdtem haragomban: Nem mennek be az én nyugalmam helyére” (Zsolt. 95,7-11). Így szólt az Úr: „De bizonnyal élek én, és betölti az Úr dicsősége az egész földet. Hogy mindazok az emberek, akik látták az én dicsőségemet és csodáimat, amelyeket cselekedtem Égyiptomban és e pusztában, és megkísértettek (próbára tettek) engemet immár tízszer, és nem engedtek az én szómnak (nem hallgattak szavamra): Nem látják meg azt a földet, amely felől megesküdtem az ő atyáiknak; senki nem látja azt azok közül, akik (megutáltak), és gyaláztak engem” (4 Móz. 14,21-23). És az apostol így figyelmezteti a Krisztus népét: „Annakokáért amint a Szent Szellem mondja: Ma, ha az Ő szavát [az Ő hangját] halljátok és [(akúó): megértitek]. Meg ne keményítsétek a ti szíveteket, és nehogy [(szklérünó): konokká tegyétek] mint az elkeseredéskor, az [(parapikraszmosz): elkeseredés, zúgolódás, fellázadáskor] a kísértés [peiraszmosz): támadó élű próbálkozás, a bűnre, azaz céltévesztésre való csábítás] ama napján a pusztában. Ahol a ti atyáitok [őseitek] próbára tevéssel megkísértének [próbára tettek] engem és látták az én cselekedeteimet negyven esztendeig. Azért megharagudtam arra a nemzetségre [nemzedékre] és mondám: mindig tévelyegnek szivikben; ők pedig nem ismerték meg az én utamat. Úgy hogy megesküdtem haragomban, hogy nem fognak bemenni az én nyugodalmamba, [az én nyugalmam helyére]” (Zsid. 3,7-11).
1070 És így beszéltek Izráel fiai: Bár meghaltunk volna az Úr keze által Égyiptom földén, amikor a húsos fazék mellett ülünk vala, amikor jól lakhatunk vala kenyérrel; mert azért hoztatok ki minket ebbe a pusztába, hogy mind e sokaságot éhséggel öljétek meg” (2 Móz. 16,3). „Visszaemlékezünk a halakra, amelyeket ettünk Egyiptomban ingyen, az ugorkákra és dinnyékre, a párhagymákra, vereshagymákra és a foghagymákra. Most pedig elepedtünk mindennek híjával lévén” (4 Móz. 11,5-6). Pedig: „Sok juh is, szarvasmarha is, felette sok barom ment fel velük” (2 Móz. 12,38). És hogy kit tettek próbára, arról Pál apostolom keresztül így szól a Szent Szellem: „Se a Krisztust ne kísértsük, [(ekpeiradzó): próbára tesz] amint közülük kísértették [(peiradzó): - próbára tesz valamivel,; megpróbál rávenni valamire] némelyek, és elveszének [elpusztultak] a kígyók miatt”  (1 Kor. 10,9).
1072 Márk bizonyságot tesz arról, hogy ki akart továbbhaladni?: „És mikor beesteledik, a hajó a tenger közepén vala, ő pedig egymaga a szárazon (vagyis a parton egyedül). És látá őket, amint vesződnek (és meglátta, hogy mennyire küszködnek) az evezéssel; mert a szél szembe fúj vala velük (mert ellenszelük van); és az éj negyedik szakában hozzájuk méne a tengeren járva (vagyis a negyedik éjszakai őrváltás idején, a tengeren járva közeledett feléjük); és el akar vala haladni (és el akart menni) mellettük. Azok pedig látván őt a tengeren járni, kísértetnek vélték (kísértetnek hitték), és felkiáltanak; Mert mindnyájan látják vala őt és megrémülnek (és megrettenek). De ő azonnal megszólítá őket, és monda nékik: Bízzatok; én vagyok, ne féljetek. Ekkor beméne (vagyis beszállt) hozzájuk a hajóba, és elállt (és elült) a szél; ők pedig magukban szerfölött álmélkodnak és csodálkoznak vala” (Márk. 6,47-51).
1073 És ha egy kívánságuk teljesült Izráel fiainak, ismét: „És szóla a nép Isten ellen és Mózes ellen: Miért hoztatok fel minket Egyiptomból, hogy meghaljunk e pusztában? Mert nincsen kenyér, víz sincsen, és e hitvány eledelt utáljuk” (4 Móz. 21,5). „És elindula Izráel fiainak egész gyülekezete a Szin= Sin (jelentése: sár, szenny, mocsár, iszap, láp; iszapos, agyagos; az ingovány vidéke) pusztájából, az Úr rendeléséhez képest az ő útjuk rendje szerint és tábort ütnek Refidimben (jelentése: síkság, nyugvópont, támasz). De a népnek nem vala inni való vize. Verseng vala azért a nép Mózessel és mondák: Adjatok nékünk vizet, hogy igyunk. És monda nékik Mózes: Miért versengtek (szálltok perbe) én velem? Miért teszitek próbára az Urat? És szomjúhozik vala ott a nép a vízre és zúgolódik a nép Mózes ellen és monda: Miért hoztál ki minket Égyiptomból? Hogy szomjúsággal ölj meg minket, gyermekeinket és barmainkat? Mózes pedig az Úrhoz kiált mondván: Mit cselekedjem ezzel a néppel? Kevés híja, hogy meg nem köveznek engemet. És az Úr monda Mózesnek: Eredj el a nép előtt és végy magad mellé Izráel vénei közül; vedd kezedbe botodat is, mellyel a folyót megsújtottad, és indulj el. Ímé én oda állok te elődbe a sziklára a Hóreben (jelentése: pusztaságban; sivatagban: vagyis a világban), és te sújts a sziklára, és víz jő ki abból, hogy igyék a nép. És úgy cselekedik Mózes Izráel vénei szeme láttára. És nevezé annak a helynek nevét Masszának (jelentése: kísértés, próbatétel; teher, súly; ajándék; kijelentés) és Méribának (jelentése: viszály, civakodás, pörlekedés, elégedetlenség, ellenszegülés), Izráel fiainak versengéséért, és mert próbára tették az Urat, mondván: Vajon köztünk van-e az Úr vagy nincsen?” (2 Móz. 17,1-7). És ez végig így volt a pusztai vándorlás során: „És lőn, hogy panaszkodott a nép az Úr hallására, hogy rosszul van dolga. És meghallotta az Úr, és haragra gerjedt, és felgyulladt ellenük az Úrnak tüze és megemészti a tábornak szélét. De a közöttük levő gyülevész nép telhetetlen volt kívánságában, ezért Izráel fiai újra siránkozni kezdtek, és ezt mondták: Ki tart jól bennünket hússal?” (4 Móz. 11,1.4). És az Úr így szólt Mózeshez: „A népnek pedig mondd meg: Készítsétek el magatokat holnapra, és húst esztek; mert sírtatok az Úr hallására, mondván: Kicsoda ad nékünk húst ennünk? Mert jobban vala nékünk dolgunk Égyiptomban. Azért az Úr ad néktek húst és enni fogtok. Nem csak egy napon esztek, sem két napon, sem öt napon, sem tíz napon, sem húsz napon; Hanem egy egész hónapig, míglen kijön az orrotokon, és utálatossá lesz előttetek; mivelhogy megvetettétek az Urat, aki közöttetek van; és sírtatok ő előtte mondván: Miért jöttünk ide ki Égyiptomból? És monda Mózes: Hatszáz ezer gyalogos e nép, amely között én vagyok, és te azt mondod: Húst adok nékik, és esznek egy egész hónapig?! Nemde juhok és ökrök vágattatnak-e nékik, hogy elég legyen nékik? Vagy a tengernek minden hala összegyűjtetik-e nékik, hogy elég legyen nékik? Akkor monda az Úr Mózesnek: Avagy megrövidült-e az Úrnak keze, és (olyan kevés az Úr ereje)? Majd meglátod: beteljesedik-e néked az én beszédem vagy nem? (4 Móz. 11,18-23).
1074 A pusztai vándorlás alatt az Úr mannát adott Izráel fiainak enni, mert: „…zúgolódik Izráel fiainak egész gyülekezete Mózes és Áron ellen a pusztában... És monda az Úr Mózesnek: Ímé én esőképpen bocsátok néktek kenyeret az égből; menjen ki azért a nép és szedjen naponként arra a napra valót, hogy megpróbáljam akar-e az én törvényem szerint járni, vagy nem? És monda Mózes: Este húst ad az Úr ennetek, reggel pedig kenyeret, hogy jól lakjatok; mert hallotta az Úr a ti zúgolódásotokat, mellyel ellene zúgolódtatok. De mik vagyunk mi? Nem mi ellenünk van a ti zúgolódástok, hanem az Úr ellen. És reggel harmatszállás lőn a tábor körül. Mikor pedig a harmatszállás megszűnik, ímé a pusztának színén apró gömbölyegek valának aprók, mint a dara a földön. Amint meglátták az Izráel fiai, mondának egymásnak: Mán ez! Mert nem tudják vala mi az. Mózes pedig monda nékik: Ez az a kenyér, melyet az Úr adott néktek eledelül. Az Izráel háza pedig Mánnak nevezi azt; olyan vala az mint a kóriándrom magva, fehér; és íze, mint a mézes pogácsáé. Az Izráel fiai pedig negyven esztendőn át ették a Mánt, míg lakó földre jutának; Mánt ettek mind addig, míg a Kánaán földének határához jutának” (2 Móz. 16,2-4.8.13-15.35). De a nép hamar ráunt a mennyei kenyérre, és így panaszkodott: „… a mi lelkünk eleped, mindennek híjával lévén; szemünk előtt nincs egyéb, mint manna. A manna pedig olyan vala mint a kóriándrum magva, a színe, pedig mint a bdelliomnak színe (hasonló az illatos gyantacsepphez). Kiomol vala pedig (és elszéledt) a nép, és szedik vala a mannát, és őrlik vala kézimalmokban, vagy megtörik vala mozsárban, és megfőzik vala fazékban, és csinálnak vala abból pogácsákat: az íze pedig olyan vala, mint az olajos kalácsé. Mikor pedig a harmat leszáll vala a táborra éjjel, a manna is mindjárt leszáll vala arra” (4 Móz. 11,5-9). Ezért Nehémiás így tesz bűnvallást Istenünknek: „És kenyeret az égből adtál nékik éhségükben, és vizet a kősziklából hoztál ki nékik szomjúságokban; és mondád nékik, hogy menjenek be és bírják a földet, melyre nézve fölemelted kezedet (esküre), hogy nékik adod. Ők pedig, a mi atyáink, felfuvalkodnak, (vagyis a mi őseink azonban gőgösek voltak), és megkeményítették nyakukat és nem hallgatták parancsolataidat. És vonakodnak engedelmeskedni, és meg nem emlékeznek a te csodatételeidről, amelyeket velük cselekedtél, hanem megkeményítik nyakukat, és arra adták fejüket, hogy visszatérnek rabságukba az ő makacskodásukban. De te bűnbocsánatnak Istene vagy, könyörülő és irgalmas, hosszútűrő és nagy kegyelmességű, és el nem hagytad őket” (Nehem. 9,15-17). Dávid így énekel erről: „Kérésükre… mennyei kenyérrel tartotta jól őket” (Zsolt. 105,40). De a manna csak előképe volt az igazi mennyei kenyérnek, ahogyan ezt az Úr Jézus kijelenti, amikor a  zsidók azt mondják, hogy: „„A mi atyáink a mannát ették a pusztában; amint meg van írva: Mennyei kenyeret adott vala enniük. Monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: nem Mózes adta néktek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja majd néktek az igazi [(aléthinosz): valóságos; a valódi] mennyei kenyeret. Mert az az Istennek kenyere, amely mennyből száll alá, és életet ad a világnak [(koszmosz): a teremtett világnak, a látható világnak]. Én vagyok az életnek kenyere. A ti atyáitok a mannát ették a pusztában, és meghaltak. Ez az a kenyér, amely a mennyből szállott alá, hogy kiki egyék belőle és meg ne haljon. Én vagyok amaz élő kenyér, amely a mennyből szállott alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké. És az a kenyér pedig, amelyet én adok, az én (hús)testem, amelyet én adok a világ életéért” (Ján. 6,31-33.48-51). Pál apostol így beszél a testi keresztényekhez: „És mindnyájan egy [és ugyanazt a] szellemi eledelt ették(1 Kor. 10,3). És a szellemi embernek kijelenti, hogy ezek: „… csak árnyékai [(szkia): vagyis itt: a jövendőnek az árnyéka, árnyképe, mint a valóságra homályosan utaló jel] a következendő [a jövendő] dolgoknak, de a valóság [(szóma): teljes lényetek, személyetek, az énetek] a Krisztusban van” (Kol. 2,17. És a feltámadott Úr a feltételt is kijelenti: „Térj meg tehát… Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Szellem a gyülekezeteknek! Aki győz, annak adok az elrejtett mannából, adok neki fehér kövecskét is, és a kövecskére írva új nevet, amelyet senki sem tud, csak az, aki kapja” (Jel. 2,16-17).
1075 És a kijelentést megismétli az Úr: „Akkor az Úr szelet támasztott, amely a tenger felől fürjeket sodort, és lehullatta a táborra, innen is, onnan is egynapi távolságban a tábor körül, kétkönyöknyire a föld színén. Akkor fölkelt a nép, és egész nap és egész éjjel, sőt az egész következő napon is gyűjtötték a fürjeket. Még aki keveset gyűjtött, az is gyűjtött tíz hómert (azaz: 369  litert), és sűrűn kiterítették azokat a tábor körül” (4 Móz. 11,31-32).
1076 És megismétlődik a kijelentés: „…De a hús még a foguk között volt, még meg sem rágták, amikor az Úr haragra gerjedt a nép ellen, és megverte az Úr a népet igen nagy csapással. És elnevezék azt a helyet Kibrot-thaavának (jelentése: mohóság sírjai, sóvárgás, kedvtelés sírjai): mert ott temették el a mohó népet. Kibrot-thaavától elméne a nép Haseróthba (jelentése: táborhelyek); és ott valának Haseróthban” (4 Móz. 11,31-35). Így figyelmeztet az Úr a kívánság okára: „De a közöttük levő gyülevész nép telhetetlen volt kívánságában, ezért Izráel fiai újra siránkozni kezdtek, és ezt mondták: Ki tart jól bennünket hússal? Emlékszünk, hogy Egyiptomban olcsón ettünk halat, uborkát, dinnyét, póréhagymát, vöröshagymát és fokhagymát. Most pedig elepedünk, mert semmit sem látunk a mannán kívül” (4 Móz. 11,4-6) Erről énekel Dávid is: „Megdorgálta a Vörös-tengert (rákiáltott), és az kiszáradt, átvezette őket a mély vízen, akár a pusztában (mint egy síkon.). Megszabadította (kisegíté) őket gyűlölőik kezéből, megváltotta (kimentette) az ellenség kezéből. Üldözőiket (Szorongatóikat) víz borította el, egy sem maradt meg közülük. Akkor hittek (beszédeinek) ígéreteiben, és dicséretet énekeltek. De csakhamar (Hirtelen) megfeledkeztek tetteiről, nem bíztak tervében (nem várták az ő tanácsát). Sóvárgás fogta el (Epekedés epeszté) őket a pusztában, próbára tették Istent a sivatagban” (Zsolt. 106,9-14.) És Pál apostolon keresztül folytatódik a kijelentés: „Azoknak többségét nem kedvelé [(eudokeó): meg van elégedve, kedvét (örömét) leli valamiben, vagy valakiben. Itt nem lelte örömét bennük] az Isten, mert elhullának [odavesztek; elpusztultak (katasztrónnümi): Holttesteik szőnyegként terültek el] a pusztában. Ezek pedig [intő] példáink (tüposz): (figyelmeztetésre); A görög tüpos szó olyan formát jelent (pl. pecsétnél), melybe a kialakítandó nyersanyagot betöltik, hogy az fölvegye a tüpos formáját. Ez volt az antitüpos]; előképként lőnek számunkra, hogy mi ne kívánjunk [(epithümétész): - sóvárgó. vágyódik (epekedik) valami után. Itt: gonosz, káros kívánságok rabjai] gonosz (rossz értéktelen, káros, ártalmas) dolgokat, [hogy mi ne legyünk olyanok, akik ártalmas dolgokat kívánnak] amiképpen azok kívántak [ráállítja a szívét, azaz szívesen (örömest) vágyódik valami után, megkíván]” (1 Kor. 10,5-6). Az Úr figyelmeztet arra, hogy mi a következménye a hitetlen szívnek és beszédnek: Az apostolok így figyelmeztetik Krisztus népét: „Mindezek pedig példaképen estek rajtok (történt velük); megírattak pedig a mi tanulságunkra (figyelmeztetésül), akikhez az időknek vége elérkezett (akik az utolsó időkben élünk)(1 Kor. 10,11) „Emlékeztetni akarlak továbbá titeket, mint a kik egyszer már tudjátok (jóllehet minderről tudtok), hogy az Úr, amikor a népet Égyiptom földéből kiszabadította, viszontag azokat, akik nem hittek (később), elvesztette” (Júd. 1,5) „Vigyázzatok, testvéreim, senkinek ne legyen közületek hitetlen és gonosz szíve, hogy elszakadjon az élő Istentől. Sőt buzdítsátok egymást minden egyes napon, amíg tart a ma, hogy meg ne keményedjék közületek valaki a bűn csábításától” (Zsid. 3,12-13).
1077 De így szól az Úr: „Halljátok meg ezt, Jákób háza, akiket Izráelről neveztek el, és akik Júdától származtok, akik az Úr nevére esküsztök, és Izráel Istenét emlegetitek, de nem híven és nem igazán!” (Ésa. 48,1) „Még ha azt mondják is: Él az Úr! Bizony hamisan esküsznek!” (Jer. 5,2). És hogy ki az, aki szólt, azt az Evangélium jelenti ki: Az Úr Jézus így szól a hitetlen zsidókhoz: „Képmutatók [kétszínű színészkedők], igazán [és helyesen, találóan] prófétált felőletek [vagyis rólatok] Ézsaiás, mondván: Ez a nép szájával közelget [és közeledik] hozzám, és ajkával [csak formálisan] tisztel engemet; szíve [a bensője] pedig [messze] távol van tőlem [távol tartja tőlem a szívét]. Pedig hiába tisztelnek engem [(matén): hasztalanul, eredménytelenül; ostobán, tévesen hamisan tisztelnek], ha oly tudományokat tanítanak, amelyek embereknek parancsolatai” (Mát. 15,7-9). Ézsaiás így prófétált erről: „És (így) szólt az Úr: Mivel e nép (csak) szájjal közelget (és közeledik) hozzám, és csak ajkaival tisztel (és dicsőít) engem, szíve (vagyis a bensője) pedig távol van tőlem, úgy hogy irántam való félelmük (vagyis az istenfélelme pedig csupán) betanított emberi parancsolat lőn.  Ezért én is csodásan cselekszem ismét e néppel, nagyon csodálatosan (és én úgy bánok majd ezzel a néppel, hogy csodálkozni fog, igen csodálkozni), és bölcseinek bölcsessége elvész (és vége lesz), és értelmeseinek értelme eltűnik (és homályos marad)” (Ésa. 29,13.14) Ezékiel is erről prófétál, ami egyben figyelmeztetés is Krisztus népének:  „És te, embernek fia, néped fiai beszélgetnek felőled (és Rólad) a falak mellett s a házaknak ajtaiban (és kapuiban). És egyik a másikkal szól (és így beszélgetnek maguk közt egymással), kiki az ő atyjafiával, mondván: Jertek (és gyertek csak), kérlek, és halljátok (és hallgassátok): micsoda beszéd (miféle ige) az, amely az Úrtól jő ki? És (azután) eljőnek hozzád, ahogy a nép össze szokott jőni (mintha népgyűlésre jönnének), s oda ülnek elődbe, mint az én népem (vagyis odaül eléd az én népem), és hallgatják beszédedet, de nem cselekszik (és nem a szerint élnek). Hanem szerelmeskedő énekként veszik azokat ajkukra, (és pajzán dallá lesz az a szájukban) szívük (és az eszük) pedig nyereség után jár. És ímé, te olyan vagy nékik, mint valamely szerelmeskedő ének, szép hangú, s mint valamely jó hegedűs (Csak ennyi vagy nekik: Pajzán dalok énekese, akinek szép a hangja, és jól pengeti a lantot); csak hallják (hallgatják) beszédedet, de nem cselekszik azokat (és nem a szerint élnek)” (Ezék. 33,30-32) .
1078 Ezért csak: „Pillanatig tart a harag, de egész életen át kegyelme; este bánat száll be hozzánk, és ha sírunk is, reggelre öröm, és ujjongás (Zsolt. 30,6). A próféta megvallása: „Mert nem zár ki (nem vet el) örökre az Úr. Sőt, ha megszomorít, meg is vígasztal az ő kegyelmének gazdagsága szerint (mert nagyon szeret)” (Siral. 3,31-32).
1079 Mert: „Bizony árnyékként jár az ember; bizony csak hiába szorgalmatoskodik; rakásra gyűjt, de nem tudja, ki takarítja be azokat!” (Zsolt. 39,7) Bizony: „Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő, (tele nyugtalansággal). Mint a virág, (kihajt), és kinyílik (majd elfonnyad) és elhervad, árnyékként tűnik el és nem állandó (és nem marad meg) (Jób. 14,1-2). Az embernek napjai olyanok, mint a fű, úgy virágzik, mint a mezőnek virága. Hogyha (végigsöpör), és általmegy rajta a szél, nincsen többé, (vége van) és az ő helye sem ismeri azt többé (még a helyét sem lehet felismerni)” (Zsolt. 103,15-16). Jób így imádkozik. Hallgass meg, mert: „Napjaim gyorsabbak voltak a takács vetélőjénél, és most reménység nélkül tűnnek el. Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehelet, és az én szemem nem lát többé jót” (Jób. 7,6-7). Dávid is így könyörög: „Ne rejtsd el a te orcádat tőlem; mikor szorongatnak engem, (ha szorult helyzetben vagyok)! Hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem! Mert elenyésznek az én napjaim, mint a füst, és csontjaim, mint valami tűzhely, üszkösök” (Zsolt. 102,3-4). Hisz: „Olyan az ember, mint a lehelet; napjai, mint az átfutó (a tűnő) árnyék” (Zsolt. 144,4). És így szól az Úr: „Ne bízzatok az emberben, hiszen csak lehelet van az orrában: mire lehet hát becsülni?” (Ésa. 2,22). Hiszen miután: „megformálta az Úristen az embert a föld porából, élet leheletét lehelte orrába. Így lett az ember élőlénnyé” (1Móz. 2,7).  Péter apostol megvallása: „Mert minden hústest olyan, mint a fű, és minden dicsősége, mint a mező virága: megszárad a fű, és virága elhull, de az Úr beszéde megmarad örökké. Ez a beszéd pedig az az evangélium, amelyet hirdettek nektek” (1 Pét. 1,23-25).  Jakab apostol is így ír a testi emberről: „Akik nem tudjátok, mit hoz a holnap: mert micsoda a ti életetek? Bizony pára az, [(atmisz): mint a lehelet] amely rövid ideig látszik, azután pedig eltűnik [aztán ismét eloszlik]” (Jak. 4,14). Az Úr Jézus kijelentése: „Ami testtől született, test az [ami hústestből van nemzve (amit hústest hoz létre), hústest az]; és ami [Szent] Szellemtől született [Szent Szellemből jön létre], szellem az” (Ján. 3, 6). Így is van megírva: „És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek leheletét. Így lőn az ember élőlénnyé” (1 Móz. 2,7).
1080 És továbbra is: „gonoszul cselekedtek az Izráel fiai az Úr szemei előtt, és elfelejtkeztek az Úrról, az ő Istenükről, és a Baáloknak és Aseráknak szolgáltak” (Bír. 3.7). „És nem emlékeztek meg az Izráel fiai az Úrról, az ő Istenükről, aki őket megszabadította minden ellenségeik kezéből….” (Bír. 8,34). Nehémiás vallástétele az Úrnak: „Ők pedig, a mi atyáink, felfuvalkodtak, és megkeményítették nyakukat és nem hallgatták parancsolataidat. És vonakodtak engedelmeskedni, és meg nem emlékeztek a te csodatételeidről, amelyeket velők cselekedtél, hanem megkeményítették nyakukat, és arra adták fejüket, hogy visszatérnek rabságukba az ő makacskodásukban. De te bűnbocsánatnak Istene vagy, könyörülő és irgalmas, hosszútűrő és nagy kegyelmességű, és el nem hagytad őket” (Nehem. 9,16-17).
1081 Dávid megvallása: „Jeleket és csodákat vitt véghez Egyiptomban a fáraón és összes szolgáján” (Zsolt. 135,9).
1082 Ez pedig így történt: „Monda azért az Úr Mózesnek: Mondd Áronnak: Vedd a te vessződet (a te botodat) és nyújtsd ki kezedet Égyiptom vizeire; azoknak folyóvizeire, csatornáira, tavaira és minden vízfogóira, hogy vérré legyenek és vér legyen Égyiptom egész földén, mind a fa-, mind a kőedényekben. Mózes és Áron pedig úgy cselekednek, amint az Úr parancsolta vala. És felemeli a vesszőt és megsújtja a vizet, amely a folyóban vala a Fáraó előtt és az ő szolgái előtt, és mind vérré változik a víz, amely a folyóban vala. A hal pedig, amely a folyóvízben vala, meghala, és megbüdösödik a folyóvíz, és nem ihatnak az Egyiptombeliek a folyónak vizéből; és vér vala az egész Égyiptom földén. Az Egyiptombeliek pedig mindnyájan ássák vala a folyóvíz mellékét vízért, hogy ihassanak; mert nem ihatják vala a folyó vizét” (2 Móz. 7,19-21.24). Erről így prófétál Dávid: „Vizeiket vérré változtatta, és elpusztította halaikat” (Zsolt. 105,29). És az idők végén így szól az Úr: „És adom az én két tanúbizonyságomnak, hogy prófétáljanak, gyászruhákba öltözve, ezerkétszáz hatvan napig. Ezeknek van hatalmuk arra, hogy bezárják az eget, hogy az ő prófétálásuknak idejében eső ne legyen; és hatalmuk van a vizeken, hogy azokat vérré változtassák, és megverjék a földet akármi csapással, valamennyiszer akarják” (Jel. 11,3.6). A két tanú pedig: Mózes, és Illés, azaz: a törvény és a próféták:  „És szóla Thesbites Illés, (jelentése: a visszajövő Jahve az Úr) a Gileád (jelentése: a tanúbizonyság kőrakása) lakói közül, Akhábnak (jelentése: az atya fivére): Él az Úr, az Izráel Istene, aki előtt állok, hogy ez esztendőkben sem harmat, sem eső nem lészen; hanem csak az én beszédem szerint” (Kir. 17,1).
1083 És így figyelmezteti az Úr a Fáraót: Mert ha el nem bocsátod az én népemet, ímé én bocsátok te reád, a te szolgáidra és a te népedre és a te házaidra ártalmas bogarakat, és megtelnek az Egyiptombeliek házai ártalmas bogarakkal és a föld is, amelyen ők vannak. És akképpen cselekedik az Úr; jövének ugyanis ártalmas bogarak a Fáraó házára és az ő szolgái házára, és egész Égyiptom földén pusztává lőn a föld az ártalmas bogarak miatt. (Héber szerint: És így figyelmezteti az Úr a Fáraót: „Mert ha el nem bocsátod az én népemet, ímé én szabad folyást engedek a (ʿáróḇ): böglyöknek, és tele leszel velük te, és a te szolgáid és a te néped és a te házaid. És (málá' málé'): megtelnek az Egyiptombeliek házai böglyökkel és a föld is, amelyen ők vannak. És akképpen (ʿáśáh) történt, ahogy az Úr mondotta; jöttek ugyanis böglyök a Fáraó házára és az ő szolgái házára, és egész Égyiptom földére, és pusztává lőn a föld a böglyök miatt)” (2 Móz. 8,21.24). És újra: „monda az Úr Mózesnek: Menj be a Fáraóhoz és mondd néki: Azt mondja az Úr: Bocsásd el az én népemet, hogy szolgáljanak nékem. Ha pedig te el nem akarod bocsátani, ímé én egész határodat békákkal verem meg. És a folyóvíz békáktól pozsog és felmennek és bemennek a te házadba és ágyasházadba és ágyadra és a te szolgáid házába és néped közé és a te kemencéidbe és sütőteknőidbe. És reád és népedre s minden te szolgáidra felmennek a békák. És monda az Úr Mózesnek: Mondd Áronnak: Nyújtsd ki kezedet a te vessződdel a folyóvizekre, csatornákra és a tavakra, és hozd fel a békákat Égyiptom földére. És kinyújtja kezét Áron Égyiptom vizeire, és békák jövének fel és ellepik Égyiptom földét. (Héber szerint: És monda az Úr Mózesnek: Menj be a Fáraóhoz és mondd néki: Azt mondja az Úr: Bocsásd el az én népemet, hogy szolgáljanak nékem. Ha pedig te el nem akarod bocsátani, ímé egész határodat békák (náḡap̄): csapása sújtja. És a (jə'ôr): folyamban békák (šárac): hemzsegnek, nyüzsögnek, és (ʿáláh): felmennek és (bô'): bemennek a te házadba és ágyasházadba és ágyadra és a te szolgáid házába és néped közé és a te kemencéidbe és sütőteknőidbe. És reád és népedre s minden te szolgáidra felmennek a békák. És monda az Úr Mózesnek: Mondd Áronnak: Nyújtsd ki kezedet a te vessződdel a folyóvizekre, csatornákra és a tavakra, hogy feljöjjenek a békák Égyiptom földére. És kinyújtja kezét Áron Égyiptom vizeire, és békák jövének fel és ellepik Égyiptom földét)” (2 Móz. 8,1-6). Dávid is erről ír: Földjük békáktól hemzseg, még a királyuk termeiben is. Szólt, és támadnak legyek (ʿáróḇ): böglyök) és szúnyogok minden ő határukon” (Zsolt. 105.30).
1084 Ez pedig így történt: „És monda az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet Egyiptom földje fölé, és jöjjenek föl a sáskák Egyiptom földjére, és egyék le az ország minden füvét, mindazt, amit a jégeső meghagyott! Mózes tehát kinyújtotta a botját Egyiptom földje fölé, és az Úr keleti szelet hozott az országra egész nap és egész éjjel. Reggel azután meghozta a keleti szél a sáskákat. Feljöttek a sáskák Egyiptom egész földjére, és roppant tömegben szálltak le Egyiptom egész területén. Nem volt ilyen sáskajárás sem azelőtt, sem azután. Ellepték az egész föld színét, úgyhogy elsötétedett a föld, és leették a föld minden füvét, a fák minden gyümölcsét, amit meghagyott a jégeső. A fákon és a füves mezőkön nem maradt semmi zöld Egyiptom egész területén” (2 Móz. 10,12-15). Jóel így prófétál az engedetlenség következményéről: „Amit a sáska meghagyott, megette a szöcske; és amit a szöcske meghagyott, megette a cserebogár; és amit a cserebogár meghagyott, megette a hernyó” (Jóel. 1,4). Dávid is erről prófétál: „Szólt és támadt sáska, és megszámlálhatatlan cserebogár. És megemésztett minden növényt az ő földjükön, és az ő szántóföldjüknek gyümölcsét megemésztette. (Más fordítás: Szólt, és sáskák jöttek, meg számtalan pusztító bogár. Felfaltak mindent, ami zöldellt a földön, felfalták földjeik termését” (Zsolt. 105,34-35).
1085 Amikor a fáraó továbbra is engedetlen volt: „Ekkor azt mondta az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet az ég felé, hogy essen jégeső egész Egyiptomban emberre, állatra és a mező minden füvére Egyiptom földjén. Mózes kinyújtotta a botját az ég felé, az Úr pedig mennydörgést és jégesőt támasztott; villámok csaptak a földre, és jégeső zúdult Egyiptom földjére. Esett a jégeső, és egymást érte a villámlás a jégesőben. Olyan hatalmas volt, amilyen nem volt még Egyiptomban, amióta emberek lakják. Elverte a jégeső egész Egyiptomban mindazt, ami a mezőn volt: embert és állatot, a mező minden füvét is elverte a jég, és összetördelte a mező minden fáját” (2 Móz. 9,22-25). Dávid is megemlékezik erről: „Eső helyett jégverés lett, és pusztító tűz hullott országukra” (Zsolt 105,32). „Úgy szóródott a jégeső, mint a morzsa, s fagy dermesztette meg a vizeket” (Zsolt 147,17).
1086 Dávid megvallása: „Állataikat jégeső verte, jószágaikat villámok” (Zsolt. 78,48).
1087 És ez így lett megírva: „Történt az után éjfélkor, hogy megöletett minden elsőszülött Egyiptom földjén, a trónján ülő fáraó elsőszülöttje csakúgy, mint a tömlöcben levő foglyok elsőszülöttje, és az állatok minden elsőszülöttje. Azon az éjszakán fölkelt a fáraó és összes szolgája, meg valamennyi egyiptomi, és nagy jajveszékelés támadt Egyiptomban, hiszen nem volt ház, ahol ne lett volna halott” (2 Móz. 12,29-30). Dávid így prófétál: „És megöletett minden elsőszülött földjükön, minden erejüknek zsengéje” (Zsolt. 105,36). Ő az: „Aki megverte Égyiptom elsőszülötteit, az emberétől a baroméig. Jeleket és csodákat küldött rád, oh Égyiptom, Fáraóra és összes szolgáira” (Zsolt. 135,8-9). Ő: „Aki megverte az egyiptomiakat elsőszülötteikben; mert örökkévaló az ő kegyelme” (Zsolt. 136,10).
1088 Dávid is megénekelte ezt: „Vezetted, mint nyájat, a te népedet, Mózesnek és Áronnak kezével” (Zsolt. 77,21).
1089 Ez pedig így lett megírva: Szólt az Úr: „És megtudják az Egyiptombeliek, hogy én vagyok az Úr, ha majd megdicsőíttetem a Fáraó által, az ő szekerei és lovasai által. Elindult azért az Istennek Angyala, aki járt az Izráel tábora előtt, és mögéjük ment; a felhőoszlop is elindult előlük s mögéjük állt. És oda ment az Egyiptombeliek tábora és az Izráel tábora közé; és az a felhő, amely világítani szokott éjjel, sötét maradt, ezért nem közeledtek egymáshoz egész éjszaka
És kinyújtotta Mózes az ő kezét a tengerre, az Úr pedig egész éjjel erős keleti széllel hajtotta a tengert és szárazzá tette a tengert, és kétfelé váltak a vizek. És szárazon mentek az Izráel fiai a tenger közepébe, a vizek pedig kőfal gyanánt voltak nékik jobbkezük és balkezük felől. Az Egyiptombeliek pedig utánuk nyomultak és bementek a Fáraó minden lovai, szekerei és lovasai a tenger közepébe. És hajnalkor, rátekintett az Úr az Egyiptombeliek táborára a tűz- és felhőoszlopból és megzavarta az Egyiptombeliek táborát. És megállította szekereik kerekeit és nehezen vonszoltatta azokat. És mondának az Egyiptombeliek: Fussunk az Izráel elől, mert az Úr hadakozik érettük Égyiptom ellen. És szóla az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet a tengerre, hogy a vizek térjenek vissza az Egyiptombeliekre, az ő szekereikre, s lovasaikra. És kinyújtotta Mózes az ő kezét a tengerre, és reggel felé visszatért a tenger az ő előbbi állapotára; az Egyiptombeliek pedig eleibe futnak vala, és az Úr belevesztette az egyiptomiakat a tenger közepébe. Visszatértek tehát a vizek és elborították a szekereket és a lovasokat, a Fáraónak minden seregét, melyek utánuk bementek a tengerbe; egy sem maradt meg közülük. De Izráel fiai szárazon mentek át a tenger közepén; a vizek pedig kőfal gyanánt voltak nékik jobb- és balkezük felől. És megszabadította az Úr azon a napon Izráelt az Egyiptombeliek kezéből; és látta Izráel a meghalt Egyiptombelieket a tenger partján” (2 Móz. 14,18-30). Mózes dicsőítő énekében így szólt: „Orrod leheletétől feltorlódtak a vizek. És a futó habok fal módjára megálltak; a mélységes vizek megmerevedtek a tenger szívében. Az ellenség monda: Űzöm, utolérem őket, zsákmányt osztok, bosszúm töltöm rajtok. Kardomat kirántom, s kiirtja őket karom. Leheltél leheleteddel s tenger borította be őket: elmerültek, mint az ólom a nagy vizekben” (2 Móz. 15,8-10). És a biztonságot az adta a népnek, hogy: „Az Úr pedig megy vala előttük nappal felhőoszlopban, hogy vezérelje őket az úton, éjjel pedig tűzoszlopban, hogy világítson nékik, hogy éjjel és nappal mehessenek. Nem távozott el a felhőoszlop nappal, sem a tűzoszlop éjjel a nép elől” (2 Móz. 13,21-22). Nehémiás imája: „Jeleket és csodákat tettél a fáraó előtt, összes szolgája előtt és országának egész népe előtt, mert tudtad, hogy gőgösen bántak velük. Olyan nevet szereztél magadnak, amely ma is megvan. És a tengert kétfelé választottad őelőttük és szárazon mentek át a tenger közepén; üldözőiket pedig mélységbe borítottad, mint követ nagy vizekbe. És felhőnek oszlopában vezetted őket nappal s tűznek oszlopában éjjel, hogy megvilágosítsd nékik az utat, melyen menjenek Nehem. 9,10-12). „És elmondták a föld lakosságának. Hallották, hogy te, Uram, e nép között vagy; hogy te, Uram, szemtől szembe megjelentél, és hogy a te felhőd áll fölöttük, és felhőoszlopban jársz előttük nappal, éjjel pedig tűzoszlopban” (4Móz. 14,14)
Dávid is megénekli az Úr jóságát: „Megszabadította őket gyűlölőik kezéből, kimentette őket ellenség kezéből. Üldözőiket víz borította el, egy sem maradt meg belőlük. És akkor hittek az ő beszédeinek, és énekelték az ő dicséretét” (Zsolt. 106,10-12). Ézsaiás is erről prófétál: „Ők pedig engedetlenek voltak makacskodtak, önfejűsködtek és megszomorították szentségének Szellemét, és ő elfordulva tőlük hadakozott ellenük. S megemlékezett népe a Mózes régi napjairól: hol van, aki őket kihozta a tengerből nyájának pásztorával? Hol van, aki belé adta az ő szentséges Szellemét? Ki Mózes jobbján járatta dicsőségének karját, aki a vizeket kettéválasztotta előttük, hogy magának örök nevet szerezzen? Ki járatta őket mélységekben, mint a lovat a síkon, és meg nem botlottak! Mint a barmot, amely völgybe száll alá, nyugodalomba vitte őket az Úr Szelleme: így vezérletted népedet, hogy magadnak dicső nevet szerezz!” (Ésa. 63,10-14).
1090 Mózes is erről tesz megvallást: „Beviszed s megtelepíted őket örökséged hegyén, melyet Uram, lakhelyül magadnak készítettél, szentségedbe Uram, melyet kezed épített” (2 Móz. 15,17)
1091 Az Úr ígéretét megerősíti: „A hegységnek minden lakosát a Libanontól (jelentése: a fehér, fehér hegy) Miszrefóth-Majimig, (jelentése: olvasztó kunyhók a víz partján; üveghuta; forrásban levő víz) a Sídoniakat (jelentése: lapos város; (héb. ’a halfogás helye’) mind, magam űzöm ki őket Izráel fiai elől, csak sorsold ki Izráelnek örökségül, amint megparancsoltam néked. Mostan azért oszd el ezt a földet örökségül kilenc nemzetségnek, és a Manassé (jelentése: feledékeny, pótlék; felejtést okozó, elfelejtető) nemzetség felének” (Józs. 13,6-7). És az ígéret beteljesítéséről így szól az Úr: „Földet adtam nektek, amelyen nem ti dolgoztatok, városokat, amelyeket nem ti építettetek, mégis letelepedtetek bennük; szőlőket és olajfákat, amelyeket nem ti ültettetek, mégis ti esztek róluk” (Józs. 24,13) István vértanú is erről tesz bizonyságot: „És minekutána eltörölt [(kathaireó): eltávolított] hét népet a Kanaán (jelentése: lapály, mélyföld; megalázás, leigázás). A bőség, jólét jelképe) földén, azoknak földüket sorsvetés által elosztá [örökségül adta] nékik, [(kataklérodoteó): sorsolással felosztotta közöttük]” (Csel. 13,19). Dávid így imádkozik: „Oh Isten [('ĕlóhím)]! Füleinkkel hallottuk, atyáink beszélték el nékünk a dolgot [(póʿal) a tetteket], amelyeket napjaikban, a hajdankor napjaiban [(qéḏəmáh qeḏem): a régi időkben] cselekedtél. Nemzeteket [(gój gôj): népeket] űztél te ki, és [(járéš járaš): szórtál szét] saját kezeddel, [(jáḏ): erőddel, és fegyvereddel]. Őket pedig [a helyükre] beplántáltad [(náṭaʿ): beültetted]. Népeket törtél zúztál össze, és [(lə'ôm lə'óm ráʿaʿ): nemzeteket, (šálaḥ): űztél ki], őket pedig kiterjesztetted [a helyükre küldted, és naggyá tetted, meggyökereztetted]” (Zsolt. 44,2-43). És a válasz után megvallja, hogy: „És nékik adta a pogányok földét, és öröklék a népek fáradságos szerzeményét, a (nemzetek munkájának gyümölcsét). Azért, hogy megtartsák az ő rendeleteit, és törvényeit megőrizzék és megfogadják tanításait. Dicsérjétek az Urat!” (Zsolt. 105,44-45). „Sok népet vert meg, hatalmas királyokat ölt meg: Szíhont, (jelentése: szemét, elsöprő, seprű; leütő; csapadék; nagy, merész) az Emoreusok (jelentése: hegyi lakó, csúcson lakó; kiemelkedő, derék, ékesszóló) királyát, meg Ógot, (jelentése: meggörbült, hosszúnyakú, óriás) a Básán királyát, (jelentése: szelíd; kő nélküli, termékeny vidék; lágy, homokos talaj) és Kanaánnak (jelentése: lapály, mélyföld; megalázás, leigázás) minden királyát. És odaadta földüket örökségül; örökségül saját népének, Izráelnek” (Zsolt. 135,10-12). És újra: „És megvert hatalmas királyokat; mert örökkévaló az ő kegyelme. Szíhont, az Emoreusok királyát; mert örökkévaló az ő kegyelme. Meg Ógot, a Básán királyát; mert örökkévaló az ő kegyelme. És örökségül adta az ő földjüket; mert örökkévaló az ő kegyelme. Örökségül szolgájának, az Izráelnek; mert örökkévaló az ő kegyelme” (Zsolt. 136,18-22).
1092 Ézsaiáson keresztül így szól az Úr: „Oh gonosz nemzetség, hamissággal megterheltetett nép, gonosz mag, nemtelen fiak! Elhagyták az Urat, megutálták (megvetették) az Izráel Szentjét, és elfordultak tőle” (Ésa. 1,4).Mert (engedetlen) pártütő nép ez, apát megtagadó (hazug) fiak, fiak, kik nem akarnak hallgatni az Úr tanítására” (Ésa. 30,9). És Hóseás folytatja: „Megtérnek, de nem a Felséges Istenhez. Olyanok, mint a csalárd kézív. Fegyvertől hullnak el fejedelmeik, az ő nyelvüknek mérge miatt. Ez lesz gyalázatjuk Égyiptom földén” (Hós. 7,16). „Ezért, emberfia, szólj Izráel házához, és mondd meg nekik: Így szól az én Uram, az Úr: Még azzal is megcsúfoltak engem őseitek, hogy hűtlenséget követtek el ellenem. Mikor bevittem őket a földre, amelyért fölemeltem kezemet, hogy azt nékik adom, megtekintettek minden magas halmot és minden sűrű ágú fát, és ott áldozzák vala az ő áldozataikat, és ott adják vala haragra ingerlő ajándékaikat; és oda teszik vala kedvelt illatjukat, és oda öntik vala italáldozataikat” (Ezék. 20,27-28). „De a Júdeaiak is azt tették, amit rossznak lát az Úr, és még sokkal jobban felingerelték őt vétkeikkel, amelyeket elkövettek, mint őseik a maguk tetteivel. Mert ők is építettek maguknak magaslatokat, és faragott képeket és Aserákat (jelentése: fatörzs, cölöp; szerencsét hozó) minden magas halmon, és minden zöldellő fa alatt” (1 Kir. 14,22-23). Pedig szólt az Úr, azt mondva: „Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, amelyek fenn az égben, vagy amelyek alant a földön, vagy amelyek a vizekben a föld alatt vannak. Ne imádd, és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr a te Istened, féltőn-szerető Isten vagyok, aki meglátogatom az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyedíziglen, akik engem gyűlölnek” (2 Móz. 20,4-5). „Pusztára pusztítsátok el mindazokat a helyeket, ahol azok a nemzetek, akiknek ti urai lesztek, szolgáltak az ő isteneiknek a magas hegyeken, a halmokon, és minden zöldellő fa alatt. És rontsátok el azoknak oltárait, törjétek össze oszlopaikat, tűzzel égessétek meg berkeiket, és szent fáikat, és vagdaljátok szét az ő isteneiknek faragott képeit, a nevüket is pusztítsátok ki arról a helyről” (5 Móz. 12,2-3). De ők mégis: „Elhagyták az Urat, atyáik Istenét, aki kihozta őket Egyiptomból, és más istenek után jártak a környező népek istenei közül, azokat imádták, és így ingerelték az Urat” (Bír. 2,12) „Látta az Úr, és megutálta bosszúságában fiait, s leányait, és ezt mondta: Elrejtem arcom előlük, meglátom, mi lesz a végük! Állhatatlan nemzedék ez, fiak, kikben hűség nincsen. Semmit érő istenekkel ingereltek, hiábavalóságokkal bosszantottak. Semmit érő néppel ingerlem én is, bolond nemzettel bosszantom őket” (5Móz. 32,19-21).
1093 És folytatódik a kijelentés: „Gonoszak voltak hozzá, nem fiai, a maguk gyalázatja; romlott és elvetemült nemzedék. Idegen istenekkel ingerelték, utálatosságokkal bosszantották. Ördögi szellemeknek áldoztak, nem Istennek; isteneknek, akiket nem ismertek; újaknak, kik nemrég jöttek, akiket nem féltek a ti atyáitok. A Kősziklát, aki szült téged, elfeledted; megfelejtkeztél Istenről, aki nemzett téged. Látta ezt az Úr és megutálta bosszúságában az ő fiait és leányait. És monda: Elrejtem orcámat előlük, hadd látom, mi lesz a végük? Mert elzüllött, és állhatatlan nemzetség ez, fiak, akikben nincs hűség!” (5 Móz. 32.5.16-20). „Oh gonosz nemzetség, hamissággal megterheltetett nép, gonosz mag, romlott fiak! Elhagyták az Urat, megvetették Izráel Szentjét, és elfordultak tőle” (Ésa. 1,4).
1094 És folytatódik a kijelentés: „Loptok, gyilkoltok, paráználkodtok, hamisan esküsztök, a Baálnak tömjéneztek, és más isteneket követtek, akiket nem ismertek. És eljöttök, és megálltok előttem e házban, amely az én nevemről neveztetik, és ezt mondjátok: Megszabadultunk; hogy ugyanazokat az utálatosságokat cselekedhessétek! Vajon latrok barlangjává lett-e ez a ház ti előttetek, amely az én nevemről neveztetik? Ímé, én is látok, azt mondja az Úr. Majd én is annak nézem! Mert menjetek csak el az én helyemre, amely Silóban van, ahol először lakoztam az én nevemmel, és lássátok meg, hogy mit cselekedtem azzal az én népemnek, Izráelnek gonoszságáért! Most pedig, mivelhogy mindezeket a cselekedeteket megcselekszitek, azt mondja az Úr, és mivelhogy szüntelen szóltam, és szóltam ti néktek, de nem hallottátok, és kiáltottam néktek, de nem feleltetek: Azért úgy cselekszem e házzal, amely az én nevemről neveztetik, amelyben ti bizakodtok, és e hellyel, amelyet néktek és a ti atyáitoknak adtam, amint Silóval cselekedtem. És elvetlek titeket színem elől, amint elvetettem mind a ti atyátokfiait, Efraimnak minden magvát” (Jer. 7,9-15). És hogy ki mondja ezt, azt az Evangélium jelenti ki. Az Úr Jézus: „tanít vala, mondván nékik: Nincsen-e megírva: Az én házam imádság házának neveztetik minden nép között? Ti pedig rablók barlangjává tettétek azt (Márk. 11,17).
1095 Ézsaiás így prófétál az Úrról: „Az Úr, mint egy hős kijő, és mint hadakozó felkölti haragját, kiált, sőt rivalg, és ellenségein erőt vesz” (Ésa. 42,13). „Vitéz harcos az Úr; az ő neve Jehova, (jəhóváh: Jahve az Örökkévaló)” (2 Móz. 15,3). „És felölté az igazságot, mint páncélt, és a szabadítás sisakja van fején; felölté a bosszúállás ruháit, mint köpenyt, és búsulással veszi magát körül, mint egy palásttal” (Ésa. 59,17).
1096 Így figyelmezteti népét az Úr: „És elvetlek titeket színem elől, amint elvetettem mind a ti atyátokfiait, (testvéreiteket), Efraimnak minden magvát” (Jer. 7,15).Efraim, amint néztem, mint Tírus [jelentése: sziklák, sziklák városa] van plántálva a mezőben; de Efraimnak mégis az öldöklőhöz kell kihoznia az ő fiait. Adj nékik oh Uram! Mit adj? Adj nékik meddő méhet és kiszáradt (elapadt) emlőket. Minden gonoszságuk Gilgálban [jelentése: kőkör, legördítés; (kocsi) kerék, fordulat] van, mert ott gyűlöltem meg őket.  Cselekedeteik gonoszsága miatt kiűzöm őket házamból; nem szeretem őket többé; fejedelmeik mindnyájan pártütők. Meg van verve Efraim, gyökerük elszáradt! Nem teremnek gyümölcsöt. Még ha nemzenének is, megölik méhüknek szerelmes magzatit. Elveti őket az én Istenem, mert nem hallgattak reá, és bujdosókká lesznek a pogányok (a népek) között (Hós. 9,13-17). Mert: „Széllel táplálkozik Efraim és fut a keleti szél után. Mindennap szaporítja a hazugságot és a sanyargatást, (és erőszakot) és frigyet szereznek (szövetséget kötnek) az Assirussal [jelentése: fogoly, megkötözött] és Égyiptomba [jelentése: lezárás, bezárás, körülkerítés, beszűkülés, szorongatás, fogság) (Egyiptom (Aigüptosz): = " kettős teher, dupla nehézség] visznek olajat” (Hós. 12,1). „Látta ugyan Efraim a maga betegségét, Júda [jelentése: hálaadás, áldott, magasztalt, dicséret, magasztalás; bizonyságtevő; dicsőítve lesz] is a maga sebét, a maga (fekélyét) és Efraim Assiriához folyamodott és küldött Járéb [jelentése: a bosszúálló] királyhoz; de az nem tud titeket meggyógyítani, és nem veszi le rólatok a sebet (nem orvosolja fekélyeteket). Mert olyan leszek Efraimnak, mint az oroszlán, és Júda házának, mint az oroszlán-kölyök. Én, én szaggatom szét; elmegyek, felkapom, és nem lesz, aki megszabadítsa! Elmegyek, visszatérek helyemre, mígnem megismerik, hogy vétkeztek, és keresni fogják az én orcámat. Nyomorúságukban keresnek majd engem!” (Hós. 5,13-15).
1097 És így folytatódik a prófécia: Mit kevélykedtek ti sokhalmú hegyek? Ezt a hegyet választotta Isten lakóhelyéül; bizony ezen lakozik az Úr mindörökké. [Héber szerint: Miért (rácaḏ): néztek irigyen, ti (gaḇənón): sokcsúcsú (har): hegyek arra a hegyre, amelyet Isten (ḥmaḏ): drágának, értékesnek, becsesnek tartott, és (jášaḇ): lakóhelyéül választott? Ott is (šáḵan šáḵén): lakik az Úr, Jahve az Örökkévaló örökre]!” (Zsolt. 68,17). Mert: „a Siont (jelentése: a messze sugárzó; felállított emlékmű; jel = a gyülekezet; képletesen: a harcos vagy a diadalmas) Egyház) választotta ki az Úr, azt szerette meg magának, azt kívánta lakhelyül: Ez lesz nyugovóhelyem örökre; itt lakozom, mert ezt szeretem” ( Zsolt. 132,13-14). „Szereti az Úr Sionnak kapuját, jobban, mint Jákóbnak minden hajlékát” (Zsolt. 87,2).  És: „Lészen az utolsó időkben, hogy erősen, (szilárdan) fog állani az Úr házának hegye, hegyeknek felette, és magasabb lészen a halmoknál, és özönleni fognak hozzá minden pogányok, (minden népek); És eljönnek sok népek, mondván: Jertek menjünk fel az Úr hegyére, Jákob (jelentése: aki a másik helyére lép) Istenének házához, hogy megtanítson minket az Ő útjaira, és mi járjunk az Ő ösvényein, mert tanítás Sionból jő, és Jeruzsálemből (jelentése: a béke alapja) az Úrnak beszéde” (Ésa. 2,2-3). Mikeás is erről prófétál: „És lészen: az utolsó időben az Úr házának hegye a hegyek fölé helyeztetik, és felülemelkedik az a halmokon, és népek özönlenek reá. Pogányok (a nemzetekből valók) is sokan mennek, és mondják: Jertek, menjünk fel az Úr hegyére, a Jákob Istenének házához, hogy megtanítson minket az ő útjaira, és járjunk az ő ösvényein! Mert Sionból jő ki a tanítás, és az Úr beszéde, igéje Jeruzsálemből” (Mik. 4,12). Az Úr Jézus így beszél az Övéihez, akik az Ő teste, az egyház: „Ne féljetek azért, sok verébnél drágábbak, és értékesebbek vagytok” (Luk. 12,6-7). Ugyancsak az Úr szava: „Újra monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek, hogy én vagyok a juhok számára (thüra): a kapu]” (Ján. 10,7).
1098 Az Úr így szólt Dávidhoz: „Salamon a te fiad építi meg az én házamat és az én pitvarimat; mert én őt magamnak fiamul választottam, és én is néki atyja leszek; Most azért, mivelhogy az Úr választott téged, hogy néki szent házat építs: légy erős és készítsd meg azt. Akkor átadá Dávid az ő fiának, Salamonnak a tornácnak, annak házacskáinak, kincstartó helyeinek, felházainak és belső kamaráinak, a kegyelem táblája helyének is formáját, És mindennek formáját, a melyeket szívében elgondolt vala, az Úr házának pitvarai felől, az Isten háza kincsének és a szent kincseknek számára köröskörül levő minden kamarák felől. A papok és Léviták csapatainak háza, az Úr háza szolgálatának minden munkája és az Úr háza szolgálatára való minden eszköz felől. Azután aranyat mérték szerint, a különböző szolgálatok eszközei számára; mértékkel minden ezüst eszközök és a különböző szolgálatok eszközei számára. Vagyis aranyat mértékkel az arany gyertyatartókra és azok arany szövétnekére, mértékkel mindenik gyertyatartóra és annak szövétnekire, s az ezüst gyertyatartókra mértékkel, a gyertyatartóra és annak szövétnekire, mindegyik gyertyatartó rendeltetése szerint. Mindezek az Úr kezétől írattattak meg, a ki engem megtanított az egész alkotmány formájára. Monda ezek után Dávid Salamonnak, az ő fiának: Légy bátor és erős, és kezdj hozzá, semmit ne félj és ne rettegj; mert az Úr Isten, az én Istenem veled lészen, téged el nem hagy, tőled el sem távozik, míglen elvégzed az Úr háza szolgálatának minden művét. Ímé, itt vannak a papok és Léviták csapatai az Isten házának minden szolgálatára, veled lesznek minden munkában készségesen bölcsességgel, a fejedelmek is és az egész nép minden dolgaidra nézve” (1 Krón. 28,6.10-14.19-21). És az Úr Jézusban beteljesedett a prófécia, aki így szólt: „De én is mondom néked, hogy te Péter vagy [Jelentése: kődarab, szikladarab], és ezen a kősziklán [ezen a sziklaszirten; ezen a kőszálon] építem fel az én anyaszentegyházamat [a kihívott gyülekezetemet, eklézsiámat]. És a pokol [a láthatatlan ország (a Hádész, az alvilág] kapui sem vesznek rajta [erőt], és diadalmat [mert a halál erői sem lesznek képesek legyőzni]” (Mát. 16,18). Dávid megvallása: „… Az Úré [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévalóé] a föld s annak teljessége [és minden (məlô məlô' məló'): gazdagsága]; a föld kereksége s annak lakosai [a termékeny föld és a rajta lakók]. Mert ő alapította azt [(jásaḏ): vetette meg alapját] a tengereken, és a folyókon megerősítette [rögzítette]” (Zsolt. 24,1). És így folytatja megvallását Dávid: „Ő fundálta a földet az ő oszlopain, nem mozdul az meg soha örökké.(Másfordítás: Szilárd alapokra helyezte a földet, hogy soha meg ne inogjon (Zsolt. 104,5).
1099 És a próféta által újra és újra megerősíti az Úr, hogy: „… Én hoztalak ki téged a kunyhóból, a juhok mögül, hogy légy fejedelem az én népem felett, az Izráel felett” (2 Sám. 7,8). „Én választottalak téged a juhok mellől a pásztorkunyhóból, hogy légy vezére az én népemnek, az Izráelnek, És veled voltam mindenütt, valahová mentél, minden ellenségeidet is a te orcád elől elvesztettem, ennek felette oly hírt szerzettem néked, a minemű hírük van a hatalmasoknak, akik a földön vannak” (1 Krón. 17,7-9). Ezután: „Eljöttek pedig Dávidhoz Hebronba Izráelnek minden nemzetségei, és szólnak ilyenképpen: Ímé mi a te csontodból és testedből valók vagyunk. Mert ennek előtte is, mikor Saul uralkodott felettünk, te vezérelted ki s be Izráelt, és az Úr azt mondotta néked: Te legelteted az én népemet, az Izráelt, és te fejedelem leszel Izráel felett. Eljöttek azért Izráelnek minden vénei a királyhoz Hebronba, és frigyet tőn (szövetséget kötött) velük Dávid király Hebronban az Úr előtt, és királlyá kenték Dávidot Izráel felett. Harminc esztendős vala Dávid, mikor uralkodni kezdett, és negyven esztendeig uralkodott” (2 Sám. 5,1-4). Dávid megvallása: „Akkor látásban szóltál a te kegyeltednek, és mondád: Segítséget adtam a vitéznek, felmagasztaltam a népből választottat; Megtaláltam Dávidot, az én szolgámat; szent olajommal kentem fel őt, Akivel állandóan vele lesz az én kezem, sőt az én karom erősíti meg őt. Nem csalja tőrbe, és Nem nyomhatja őt el az ellenség, és a gonosz sem nyomorgatja meg őt; Mert őelőtte rontom meg az ő szorongatóit, és verem meg az ő gyűlölőit. És vele lesz az én hűségem és kegyelmem, és az én nevemmel magasztaltatik fel az ő szarva (hatalma)” (Zsolt. 89,20-25).
1100 És: „Így uralkodott Dávid egész Izráelen, jogot és igazságot szolgáltatva egész népének” (2Sám. 8,15)


Ravasz László: Mitől félhet a meg nem tért ember?


Nem a halál az, amitől az embernek félnie kellene, hanem az, hogy soha nem kezd el élni.




John Eldredge: Van Jézusnak humorérzéke?


Hiszen Ő teremtette a nevetést! Gondolj csak azokra az emberekre, akikkel együtt evett. Ez a gyülevész népség, hamar falánk és iszákos ember hírét keltette Jézusnak (Máté 11:19), és, valószínűleg nem azért mert vizet és rágcsálnivalót szolgáltak fel.
Ez a zajos társaság, időnként biztosan majd szétdőlt a nevetéstől, már csak azért is, mert nagy örömüket lelték abban, hogy Jézussal lehetnek. Ezeknek a színes egyéniségeknek a Teremtője, biztosan nem úgy ült ott, hogy rosszallóan ráncolta a homlokát, az örömrabló, vagy az „én-fölötte-állok-mindennek” szerepében ájtatoskodva. Képzeld csak el, mekkora öröm lehetett számára, hogy ezeket az igencsak elveszett bárányokat maga mellett tudhatta!
A nevetés Istentől származik. Már önmagában ez az egy tulajdonsága is elegendő, hogy megőrizzen minket a vallásos lepeltől, ami mindig megpróbál belopódzni és elhomályosítani a Jézusról alkotott képünket.
Ha egyszer Isten adta nekünk a humorérzéket, el tudod képzelni, hogy Jézus azért jött, hogy elvegye?

John Eldredge
                                                                    Magyar fordítás: ahitatok.hu

https://www.ahitatok.hu/john-eldredge/541-van-jezusnak-humorerzeke.html

NE FÉLJ


Ha megtámadnak a vallási vezetők: 
Mert: „Olyan keménnyé teszem a fejedet, mint a gyémánt, amely a tűzkőnél is keményebb. Ne félj, és ne rettegj tőlük!  Mert hiszen lázongó nemzedék ez!”
(Ezék. 3,9) 




Hitben vagytok?


„Vizsgáljátok meg magatokat, hogy valóban hitben éltek-e! Tegyétek próbára magatokat! Vagy talán nem tudjátok, hogy Jézus Krisztus bennetek él? Természetesen ez csak akkor igaz, ha valóban hitben éltek; ha nem, a vizsgát ki nem állók vagytok” 
(2 Kor. 13,5)






Megvallás


                                            Megvallás

Aki ellenem összegyűl, elesik általam, mert meg van írva: Egy ellenem készült fegyver sem lesz jó szerencsés, és minden nyelvet, mely ellenem perbe száll, megítélek, mert igazság által lettem erős, s ezt az igazságot az én Megváltó Istenem szerezte meg nekem. Ő szenvedte el a halált bűneimért, és feltámadott az én megigazulásomért.
 (Ésa 54,14-17; Róm.4,25; Zsid.2,9)






Az igéről


Varga Gyula


BIBLIA