2016. május 6.

2 Korintusi levél 13. fejezet: Krisztus hatalmas tibennetek. (göröggel és kapcsolódó igékkel)

2 Kor. 13,1 Ezúttal harmadszor megyek hozzátok. Két vagy három tanú vallomása alapján megáll minden dolog. [Más fordítás: Ez lesz a harmadik látogatásom nálatok. Emlékezzetek rá, hogy meg van írva: „Minden vádat két vagy három embernek kell megerősíteni].

2 Kor. 13,2 Előre megmondtam és előre mondom, mint másodszori ottlétemkor, és most is távollétemben írom azoknak, akik ezelőtt vétkeztek, és a többieknek mind, hogy ha ismét odamegyek, nem leszek kíméletes, és nem leszek elnéző;

2 Kor. 13,3 Mert hát az általam, és a bennem szóló Krisztusnak bizonyságát keresitek, aki irányotokban nem erőtlen, hanem erős, és hatalmas ti bennetek. [Más fordítás: Szeretnétek biztosan tudni, - és annak bizonyítékát keresitek - hogy általam valóban a Krisztus szól? Meg fogjátok látni, hogy Ő egyáltalán nem gyenge, nem erőtlen, hanem nagyon is erőteljes, és hatalmas közöttetek].

2 Kor. 13,4 Mert noha megfeszíttetett erőtlenségből, mindazáltal él Istennek hatalmából, és erejéből. És noha mi erőtlenek vagyunk Benne, de vele együtt élünk majd Isten erejéből, és hatalmából ti nálatok*

*És így folytatja az apostol: „Biztosak vagyunk abban, hogy Krisztus, aki feltámadt a halálból, többé meg nem hal; a halál többé rajta nem uralkodik. Mert hogy meghalt, a bűnnek, a céltévesztés miatt halt meg egyszer, hogy pedig él az Istennek él. Ami ugyanis benne meghalt azt a vétek, a cél elvétése ölte meg egyszer, ami pedig él azt az Isten élteti(Róm. 6,9-10).

Tudnotok kell, hogy: „nem beszédben áll, és nem szavakon alapszik, és nem szóban nyilatkozik meg az Istennek országa, Isten királysága, uralma, hanem erőben, hatalomban, csodatevő erőben. Mit akartok? Vesszővel menjek-e hozzátok, avagy Isten szerinti szeretettel és szelídségnek szellemével?” (1 Kor. 4,20-21).

2 Kor. 13,5 Vizsgáljátokmeg magatokat, ha a hitben vagytok-é? Magatokat próbáljátok meg. Avagy nem ismeritek-é magatokat, hogy a Jézus Krisztus bennetek van? Kivévén, ha méltatlanok, alkalmatlanok, megbízhatatlanok vagytok, olyanok, akik nem állják ki a próbát. [Más fordítás: Vizsgáljátok meg magatokat, hogy valóban hitben éltek-e! Tegyétek próbára magatokat! Vagy talán nem tudjátok, hogy Jézus Krisztus bennetek él? Természetesen ez csak akkor igaz, ha valóban hitben éltek; ha nem, a vizsgát ki nem állók vagytok]*

*Hogy honnan tudjuk, hogy Krisztus bennünk, és mi Őbenne: „Erről ismerjük meg, hogy Benne maradunk és Ő mibennünk; mert a maga Szelleméből adott minékünk” (1 Ján. 4,13).

„Ez a Szellem bizonyságot tesz a mi szellemünkben, hogy Isten született gyermekei vagyunk” (Róm. 8,16).

Ezt kéri is az apostol minden hívő számára: „Hogy adja meg néktek az Ő dicsősége gazdagságáért, hogy hatalmasan megerősödjetek az Ő Szelleme által a belső emberben; [Másik fordítás: „s kérem, adja meg nektek, hogy dicső gazdagságának mértékében belső emberetek úgy elhatalmasodjék, hogy ti az Isten Szellemén át uralomra juthassatok]. Hogy állandóan ott lakozzék a Krisztus a hit által a ti szívetekben (Eféz. 3,16-17).

2 Kor. 13,6 De remélem, hogy megismeritek, hogy mi nem vagyunk méltatlanok. [Más fordítás: De remélem, felismeritek, hogy mi viszont kipróbáltak vagyunk; és mibennünk igazán Krisztus él].

2 Kor. 13,7 Az Istent pedig kérem, hogy semmi gonoszt ne cselekedjetek; nem hogy mi méltóknak láttassunk, hanem hogy ti a jót cselekedjétek, mi pedig mintegy méltatlanok legyünk. [Más fordítás: Azért imádkozunk Istenhez, hogy semmi rosszat ne tegyetek. Nem az a fontos, hogy rajtunk lássátok és elismerjétek, hogy bennünk Krisztus él. Fontosabb, hogy valóban azt tegyétek, ami jó és helyes. Még akkor is, ha rólunk azt gondoljátok, hogy bennünk nem él a Krisztus]*

* „És azért imádkozom, és könyörgök, hogy a ti Isten szerinti szeretetetek még jobban-jobban gyarapodjon, és bővölködjön Istenismeretben. Az Ő teljes, és igazi megismerésében, felismerésében, és megértésében, megtapasztalásában, és mindenféle észlelésben, és érzékelésben. Hogy megítélhessétek, és el tudjátok dönteni és bírálni, hogy mi a rossz és mi a jó, mi a helyes, a lényeges, a fontos. És az eltérő dolgokat meg tudjátok vizsgálni. Hogy legyetek napfény tiszták, egyértelműek, kifogástalanok, feddhetetlenek, minden hamisságtól mentesek és botlás nélkül valók. Megütközést nem keltők, meg nem botránkoztatók, vagyis: nem tévútra vezetők, nem eltévelyítők, olyanok, akikben senki meg nem botolhat, a Krisztusnak napjára. Teljesek lévén a megigazulásnak gyümölcsével, és hasznos eredményével, melyet Jézus Krisztus teremt az Isten dicsőségére, magasztalására, és dicséretére. [Más fordítás: És gazdagon teremjétek a megigazulás gyümölcseit Jézus Krisztusban]” (Fil. 1,9-11).

„Továbbá, Atyámfiai, testvéreim, amik csak igazak, amik csak tisztességesek, amik csak igazságosak valóságosak, amik csak tiszták, amik csak kedvesek, és szeretetreméltók, amik csak jó hírűek; ha van valami nemes, és ha van valami dicséretes, ezekről gondolkodjatok, azt vegyétek figyelembe! Amiket tanultatok is, el is fogadtatok, és átvettetek, hallottatok is, láttatok is én tőlem, azokat cselekedjétek; és a békességnek Istene veletek lesz” (Fil. 4,8-9).

2 Kor. 13,8 Mert semmit sem cselekedhetünk a valósággal, Krisztussal szemben, hanem csak a valóságért, Krisztusért*

*Mert: „Nincs, és nem használ a bölcsesség, és nem használ az értelem, és nincs tanács az Úrral szemben(Péld. 21,30).

2 Kor. 13,9 Mert örvendünk, ha mi erőtlenek vagyunk, ti meg erősek vagytok; ezt pedig kérjük is, hogy ti tökéletessé váljatok. [Más fordítás: Ezért imádkozunk is a ti a ti épülésetekért; hogy ti egyre erősebbek és tökéletesebbek legyetek. Mert örülünk, amikor mi gyöngék vagyunk, ti pedig erőben vagytok]*

*És így folytatja az apostol: „Mi bolondok, ostobák, balgák, esztelenek a Krisztusért, ti pedig bölcsek, okosak, értelmesek, eszesek a Krisztusban. Mi szellemi erőtlenek, ti pedig erősek, szilárdak, erőteljesek, és energikusak. Ti dicsőségesek, megbecsültek, jó hírben állók, tisztaságban ragyogóak, mi pedig gyalázatosak, megvetettek, lebecsültek(1 Kor. 4,10).

2 Kor. 13,10 Azért írom ezeket távollétemben, hogy jelenlétemben ne kelljen keményen viselkednem, és szigorúan bánnom veletek, ama hatalom szerint, amelyet az Úr adott nékem építésre és nem rontásra. [Más fordítás: Mert az Úr hatalmat adott nekem, de nem arra, hogy romboljalak benneteket, hanem a szellemi felépítésetekre és megerősítésetekre]*

*„Mit akartok? Vesszővel menjek-e hozzátok, avagy Isten szerinti szeretettel és szelídségnek szellemével?” (1 Kor. 4,21).

2 Kor. 13,11 Végezetre atyámfiai, testvéreim, legyetek jó egészségben, épüljetek, vigasztalódjatok, egy értelemben legyetek, békességben éljetek; és a szeretetnek és békességnek Istene lészen veletek. [Más fordítás: Testvéreim, most búcsúzom: törekedjetek a tökéletességre, vegyétek komolyan a figyelmeztetésünket, és tegyétek meg, amire kértelek benneteket! Legyetek egyetértésben, és éljetek békességben egymással, akkor Isten, aki a szeretet és a békesség forrása, veletek lesz]*

*És folytatja az apostol: Egymás iránt ugyanazon indulattal, érzéssel legyetek. [Más fordítás: Éljetek egymással egyetértésben; egy célra, egymás javára törekedjetek; ugyanolyan legyen a gondolkodásotok mások iránt, mint önmagatok iránt]. Ne kevélykedjetek, hanem az alázatosakhoz szabjátok magatokat. [Más fordítás: Ne legyetek fennhéjázók, nagyra törők. Ne a magas vagy fellengzős dolgokon jártassátok eszeteket, hanem alkalmazkodjatok az egyszerű emberekhez; Ne legyetek nagyravágyók, hanem együttérzők az alacsonyrendűekkel]. Ne legyetek bölcsek, okosak, eszesek, értelmesek timagatokban, a magatok értelme szerint. Ne legyetek olyanok, akik csak a saját emberi értelmükben bíznak, és erre építenek (Róm. 12,16).

És az apostol részletesen kifejti a fenti kijelentés értelmét, azaz: Isten akaratát: „Ha tehát van vigasztalás Krisztusban, ha van szeretetből fakadó figyelmeztetés, ha van közösség a Szellemben, ha van irgalom és könyörület. Teljesítsétek be az én örömömet, hogy egyenlő indulattal legyetek, ugyanazon szeretettel viseltetvén, egy érzésben, egyugyanazon indulattal lévén. Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál” (Fil. 2,1-3).

 Ezért imádkozik is az apostol: „A békességes tűrésnek és vigasztalásnak Istene pedig adja néktek, hogy ugyanazon indulat legyen bennetek egymás iránt Krisztus Jézus szerint: hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek a mi Urunk Jézus Krisztus Istenét és Atyját. Fogadjátok be tehát egymást, ahogyan Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére” (Róm. 15,5-7).

Mert meg van írva: „Ne légy felettébb igaz, és felettébb ne bölcselkedjél; miért keresnél magadnak veszedelmet?” (Préd. 7,16).

És: „Azonban a mi Urunk Jézus Krisztus nevére kérlek, és buzdítlak, bátorítlak titeket testvéreim, hogy mindnyájan egyféleképpen szóljatok. Egyféle beszéd legyen mindnyájatok ajkán, és ne legyenek közöttetek szakadások, vagyis szétválás, összekülönbözés, meghasonlás. Hanem legyetek teljesen egyek, és egybekötözöttek, ugyanazzal az érzéssel, és gondolkodással, szellemi értelemmel. És ugyanazzal a meggyőződéssel, felfogással, és ugyanazon véleménnyel, és szándékkal igazodjatok egymáshoz. [a görög mondanivaló szerint: ugyanabban az értelemben és meggyőződésben jutva teljességre]” (1Kor. 1,10).

2 Kor. 13,12 Köszöntsétek egymást szent, tiszta csókkal. Köszöntenek titeket a szentek mindnyájan*

*A Szent Szellem tanácsa a Krisztusban lévőknek, vagyis parancsa a Krisztusban testvéreknek: „Köszöntsétek egymást szent, megszentelt, tiszta csókkal, a szeretet csókjával fejezve ki a testvéri szeretetet, a hitbeli vonzalmat, a ragaszkodást. Köszöntenek titeket a Krisztus kihívott gyülekezetei, eklézsiái (Róm. 16,16).

„Köszöntsétek az összes atyafiakat, minden testvért szent csókolással” (1 Thess. 5,26).  

„Köszöntsétek egymást a szeretet csókjával. Békesség mindnyájatoknak, akik Krisztusban vagytok” (1 Pét. 5,14)


2 Kor. 13.13 Az Úrnak, Krisztus Jézusnak kegyelme, és az Istennek szeretete, és a Szent Szellem közössége mindnyájatokkal. Ámen. [E levél küldetett Filippiből, Macedóniának városából, Titus és Lukács által]

Ki Jézus nekem?


Hisszük, és:

 „hirdetjük, és prédikáljuk amint meg van írva: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett”, mert föl nem fogta; meg se gondolta, azt készítette el az Isten az őt szeretőknek” (1Kor. 2,9)


Mert: „Aki az ő tulajdon, az Ő saját Fiának nem kedvezett, és nem kímélte, hanem őt mindnyájunkért odaadta, és áldozatul kiszolgáltatta, mi módon ne ajándékozna vele együtt, miért ne adna ingyen, kegyelemből az ö Fiával együtt mindent minékünk?” (Róm. 8,32)


Nem félek…

Hittel vallom meg, hogy nem félek attól, hogy gyermekeim kenyérkéregetővé válnak, mert szent igédben meg van írva, hogy: nem lesz elhagyottá az igaz, sem kenyérkéregetővé az ő magzatja. (Zsolt. 37,25) hanem áldott az igazak magva. (Zsolt.37,26) és mindenki meglátja, hogy az Úr áldottainak magva ők, és az ő ivadékaik is megmaradnak (Ésa.65,23)



Kik a boldogok?

Boldog vagy, Izráel! Kicsoda olyan, mint te? Nép, amelyet az ÚR oltalmaz; ő a te segítőd, pajzsod és dicsőségednek fegyvere! Hízelegnek majd neked ellenségeid, és te magaslataikat taposod”
(5Móz:33,29)



Gary Chapman: Amit választasz, az lesz meg.

Aki a kudarcot választja, nyilvánvalóan kudarcélményben lesz része. 
Aki azonban a sikert választja, még a kisebbrendűségi érzése sem fogja meggátolni abban, hogy elérje a célját.



Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól


BIBLIA



István Bertalan
 
Áldott reggelt, áldott napot Atyámfiai! smile hangulatjel heart hangulatjel

Az atyafiúi szeretetről pedig nem is szükség írnom néktek: mert titeket Isten maga tanított meg arra, hogy egymást szeressétek; Sőt gyakoroljátok is azt mind amaz atyafiak iránt (1Thess 4,9.)



2016. május 4.

Te éltetsz engem.

Ige: Az Úr meghalt azért, hogy éljünk!

”Mert amikor még erőtlenek, gyengék, és tehetetlenek voltunk a hústest miatt, ami engedett a kísértésnek, a rendelt, vagyis az alkalmatos, a meghatározott, és kijelölt időben halt meg Krisztus értünk, istentelenekért. vagyis Isten nélkül élőkért.

Bizonyára igazért is alig hal meg valaki; ám a jóért talán csak meg merne halni valaki. A jóért még vállalja, és hamarabb elszánja magát valaki.

Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét isteni természetét abban mutatta meg, azzal bizonyítja, hogy abban az időben, mikor még bűnösök, vagyis céltévesztők voltunk, Krisztus már akkor érettünk meghalt*(Róm. 5,6-8)

*És tette ezt Isten azért:  Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Aki hiszen Őbenne, az nem jut ítéletre; aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében(Ján. 3,16.18j).

Mikor pedig eljött, elérkezett az időnek teljessége, a beteljesedés ideje, kibocsátotta, és elküldte Isten az ő Fiát, aki asszonytól lett, aki asszonytól született, aki törvény alatt lett, vagyis a törvénynek alávetve, és a törvény alá adatott. Hogy a törvény alatt levőket megváltsa, és kivásárolja, hogy elnyerjük, vagyis hogy visszanyerjük a fiúságot, és ismét Isten fiaivá legyünk (Gal. 4,4-5).

János apostol megvallása: „És mi láttuk és bizonyságot teszünk arról, hogy az Atya elküldte a Fiút a világ üdvözítőjéül” (1 Ján. 4,14).

 Pál apostolon keresztül nyer kijelentést, hogy ki jött el hústestben: „És minden versengés nélkül, közismerten, elismerten, bevallottan, és valóban nagy a kegyességnek eme titka: Isten, aki megjelent, aki láthatóvá, nyilvánvalóvá, ismertté vált; megmutatkozott hústestben megigazíttatott, és igaznak bizonyult szellemben. Megláttatott, megjelent, megmutatkozott az angyaloknak. Hirdettetett a pogányok, vagyis a népek, nemzetek közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségbe” (1 Tim. 3,16).

Így beteljesült ez a prófécia is: „És megjelenik az Úr, vagyis Jahve dicsősége, és minden hústest látni fogja azt; mert az Úr szája szólt, mert az ÚR, // Jahve // maga mondja ezt(Ésa. 40,5)

Dávid pedig így dicséri az Urat: „Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt, és elengedi népe maradékának büntetését? Nem tartja meg haragját örökké, mert abban telik kedve, hogy kegyelmet ad” (Mik. 7,18)


Szőlőtő és szőlővessző


Mi a gyülekezet?


A boldog ember


Nem félek a gyermekeim sorsa miatt.

És: Magasztallak Uram, mert a Te kegyelmed a felhőkig ér és a Te hűséged az egekig, és amit Te megígértél azt meg is cselekszed, és Te azt ígérted, hogy irgalmasságot cselekszel ezeríziglen azokkal, akik Téged szeretnek (2Móz.20,6). Eltörölve minden bűnüket (Zsolt.51,13). és gyermekeink ujjongással Hozzád térnek Úr Jézus Krisztus, mert Te megváltottad őket (Ésa.51,1). És Rólad van megírva, hogy Te azért jöttél, hogy mindegyikőjüket megtérítsd bűneikből. (Csel.3,26). 



Ha szorgalmasan figyelsz az Úrra,

 És „nem távozik el e törvény könyve - Isten igéje - a szádtól, hanem arról gondolkodsz éjjel és nappal, és vigyázol, hogy mindent úgy cselekedj, ahogy abban meg van írva, akkor leszel eredményes az utjaidon, és akkor boldogulsz" 
(Józs:1,8)



Ne akarj bosszút állni magadért.

„Ne légy bosszúálló, és haragot ne tarts a népedhez tartozókkal szemben, hanem szeresd felebarátodat, mint magadat. Én vagyok az ÚR (jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló) (3 Mózes19,18). „Mert az ember haragja nem munkálja Isten igazságát” (Jak:1:20). Viszont: „A haragos ember viszályt szít, és az indulatosnak sok a vétke” 
(Péld:29:22)



Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól

Soha ne hagyd, hogy bárki visszatartson az Úr dicsőítésétől! Dicsőítsd őt kitörő örömmel! A VISSZAFOGOTTSÁG nincs a Szellem gyümölcsei között, de az ÖRÖM annál inkább! (Gal 5,22) Az Úr öröme az erősségünk - és nem a gyengeségünk. „Mondják ezt az Úr megváltottjai...” Isten áldjon meg!

/Reinhard Bonnke/



Krisztus Gyülekezete Marosvásárhely




Felház

JÉZUS HÍVÓ SZAVA.



2016. május 1.

Megváltó Istenünk dicsőitése

2 Korintusi levél 12. fejezet: látomások és kijelentések.(göröggel és kapcsolódó igékkel / revideált)

2 Kor. 12,1 A dicsekvés azonban nem használ nékem, nem ér ugyanis semmit; rátérek azért a látomásokra és az Úrnak kijelentéseire, kinyilatkoztatásaira, az Úr lelepleződéseire.

2 Kor. 12,2 Ismerek egy embert a Krisztusban, aki tizennégy évvel ezelőtt - ha testben-é* nem tudom, nem vagyok tisztába vele; ha testen kívül-é, nem tudom; az Isten tudja – elragadtatott, és felvitetett egy időre a harmadik égig.

*Testben-é (szóma): osztatlan egységben.

2 Kor. 12,3 És csak azt tudom, hogy az az ember, - ha testben-é, ha testen kívül-é, nem tudom; az Isten tudja. [Más fordítás: Hogy az az ember akár a testével együtt, akár a nélkül volt ott, azt csak Isten tudná megmondani],

2 Kor. 12,4 Elragadtatott, és felvitetett a paradicsomba* az Édenbe, és hallott kimondhatatlan, titokzatos szavakat, beszédeket kijelentéseket, és olyan dolgokat mondtak neki, amelyeket nem lehet, és nem is szabad embernek kibeszélnie.

*Paradicsom (paradeiszosz): Éden, paradicsom, körülkerített hely.

2 Kor. 12,5 Az ilyen dolgokkal dicsekszem; magammal pedig nem dicsekszem, ha csak az én gyengeségeimmel nem*

*Pál apostol bizonyságtétele elragadtatásáról: „Történt azután, hogy mikor Jeruzsálembe megtértem, és imádkozám a templomban, elragadtatám, önkívületbe, elragadtatásba, extázisba estem. És látám őt, ki ezt mondá nékem: Siess és menj ki hamar Jeruzsálemből. Mert nem veszik be, és nem fogadják el a te rólam való bizonyságtételedet(Csel. 22,17-18).

Hogy az apostol kit látott, azt Ezékiel prófétán keresztül jelenti ki az Úr, aki különös létezőket is lát: „És a mennyezeten felül, amely fejük felett vala, látszék mint valami zafírkő, királyi széknek formája, és a királyi széknek formáján látszék mint egy ember formája azon felül. (Más fordítás: A fejük fölött levő boltozaton fölül egy zafírfényű trónus alakja, a trónus alakja fölött pedig emberhez hasonló alak látszott). És látám izzó ércként ragyogni, amelyet, mintha tűz vett volna körül derekának alakjától fogva és fölfelé. és derekának alakjától fogva és lefelé látám, mintha tűz volna. És fényesség vala körülötte. (Más fordítás: Ezüstösen csillogónak láttam: derekától fölfelé úgy látszott, mintha tűz fogná körül, derekától lefelé pedig úgy láttam, mintha fényözön venné körül). Mint amilyen a szivárvány, mely a felhőben szokott lenni esős időben, olyan vala a fényesség köröskörül. Ilyen vala az Úr, JaHVe=VAGYOK dicsőségének fenségének, pompájának formája, és látám, és orcámra esém, és hallám egy szólónak szavát. (Más fordítás: A körülötte levő fényözön olyannak látszott, mint a szivárvány, amely a felhőkön szokott lenni esős napon. Ilyen volt az ÚR dicsőségének a látványa. Amikor megláttam, arcra borultam, és hallottam, hogy valaki megszólal)” (Ezék. 1,26-28)

„És lőn ott az Úrnak - JaHVe =VAGYOK - keze, ereje rajtam, és monda nékem: Kelj fel, menj ki a völgybe, és ott szólok veled. (Más fordítás: Az ÚR ott megragadott engem, és ezt mondta nekem: Indulj, menj ki a völgybe, mert ott akarok veled beszélni). Fölkelek azért és kimenék a völgybe és ímé ott áll vala az Úrnak dicsősége fensége, pompája, hasonlatos ahhoz a dicsőséghez, fenséghez, pompához, amelyet a Kébár folyó mellett láttam, és orcámra esém(Ezék. 3,22-23).

„És lőn a hatodik esztendőben, a hatodik hónapban, a hónap ötödik napján: én ülök vala házamban, és Júda vénei ülnek vala előttem és esék reám, és megérintett ott az Úr Istennek, az én Uramnak, az Úrnak - JaHVe=Vagyok – keze, ereje. És látám, és ímé vala mintegy tűznek formája, derekának alakjától fogva lefelé tűz vala, és derekától fogva fölfelé vala mint a fényesség, ragyogás, mint az izzó érc. (Más fordítás: Egy alakot láttam, amely tűzhöz volt hasonló. Derekától lefelé tűznek látszott, derekától fölfelé pedig ragyogónak látszott, ezüstösen csillogónak). És kinyújta egy kézformát, és megragada engem fejem üstökénél fogva, és fölemelve vitt engem a Szellem a föld és az ég között, és bevive engem Jeruzsálembe isteni látásokban a belső kapu bejáratához, amely északra néz, ahol vala helye a bosszúság bálványának, amely bosszúságra ingerel vala. (Más fordítás: Mintha egy kéz nyúlt volna ki, megragadott engem a hajamnál fogva. Fölemelt engem a Szellem az ég és a föld közé, és elvitt Jeruzsálembe isteni látomásban, a Belső-kapu bejáratához, amely észak felől van, ahol az Istent bosszúságra ingerlő bálvány foglalt helyet); És ímé ott vala Izráel Istenének dicsősége, a látás szerint, ugyanolyan volt, mint amelyet láttam a völgyben” (Ezék. 8,1-4).

Az Úr Jézus ígérete a vele megfeszített bűnözőnek: „És monda néki Jézus: Bizony mondom néked: Ma velem leszel a paradicsomban(Luk. 23,43).

 János apostolhoz látomásban így szól a Megdicsőült Úr: „Akinek van füle, hallja, mit mond a Szellem a kihívott gyülekezeteknek. A győzedelmesnek enni adok az élet fájáról, amely az Isten paradicsomának közepette van(Jel. 2,7).

És a teremtéskor így hangzik az ige bizonyságtétele: „És sarjasztott, és nevele az Úr Isten a földből mindenféle fát, tekintetre kedvest, szemre kívánatosat, és eledelre jót, az élet fáját is, a kertnek közepette, és a jó és gonosz tudásának fáját” (1 Móz. 2,9).

2 Kor. 12,6 Mert ha dicsekedni akarok, nem leszek esztelen, ostoba kérkedő; mert igazságot, valóságot, Isten Igéjét mondom. De megtürtőztetem, és mérséklem magamat, hogy valaki többnek ne tartson, mint aminek lát, vagy amit hall tőlem, vagy amilyennek annak alapján gondol, amit tőlem hallott*

*És így folytatja az apostol:Mert ha még egy kissé felettébb, vagy túlzottan is, és a kelleténél többet dicsekedem is a mi hatalmunkkal, azzal a felhatalmazással, amelyet az Úr a ti építésetekre és nem megrontásotokra, nem rombolásotokra adott, nem arra, hogy ártsak vele, én nem vallok szégyent, és nem szégyenülök meg.” Ismét mondom: ne tartson, ne gondoljon, és ne higgyen engem senki esztelennek, bolondnak, ostobának. De ha mégis annak gondoltok, fogadjatok be, mint esztelent is, hogy egy kicsit én is dicsekedhessem. Mert: Ha azért bolondok vagyunk, ha önkívületbe, extázisba kerülünk, ha elragadtatunk, és magunkon kívül vagyunk, Istentől van ez; ha eszesek vagyunk, ha a józanésznek megfelelően járunk el, ha mérsékeljük magunkat, és önuralmat tanúsítunk érettetek van az, és nektek tárulunk fel. (2 Kor. 10,8; 11,16; 5,13).

2 Kor. 12,7 És hogy az Úrtól kapott kijelentések, kinyilatkoztatások különleges nagysága, a leleplezések túl nagy volta, rendkívülisége miatt el ne bizakodjam, és fel ne fuvalkodjam, tövis adatott nékem a hústestembe, a Sátán angyala, követe, küldöttje, hogy gyötörjön, hogy állandóan ököllel verjen engem, hogy arcul csapkodjon. Hogy felettébb el ne bizakodjam, és fel ne fuvalkodjam.

2 Kor. 12,8 Ezért háromszor könyörögtem az Úrnak, hogy távozzék el ez tőlem, és hívtam segítségül az Urat, hogy szabadítson meg ettől a „tövistől”;

2 Kor. 12,9 És ezt mondá nékem: Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el, és éri el a célját, az erőtlenségben lesz teljessé, és a gyöngeségben visz végcélba. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében. Nagy örömest, és boldogan dicsekszem azért az én erőtlenségeimmel, hogy a Krisztus csodatévő ereje lakozzék én bennem, és hogy a Krisztus hatalma sátorozhasson rajtam.

2 Kor. 12,10 Annakokáért gyönyörködöm a Krisztusért szenvedett erőtlenségekben, bántalmazásokban* gyalázás, és erőszakban, nyomorúságokban** kényszerhelyzetben, szorult helyzetben, üldözésekben és szorongattatásokban*** ínségben, nehéz helyzetben Krisztusért; mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős, és akkor vagyok hatalmas. (Más fordítás: Ezért örömmel elviselem a gyengeségeimet, amikor az emberek bántanak, vagy rosszat mondanak rólam, amikor különböző nehézségek és bajok vesznek körül, amikor az emberek üldöznek és rosszul bánnak velem. Mindezekben a dolgokban örömömet lelem, mert amikor gyenge vagyok, akkor vagyok igazán erős)****

*Bántalmazások (hübrisz): bántalmazás, gyalázás, erőszak; kár.

**Nyomorúságok (ana(n)gké): kényszerítések, kényszerhelyzet; szorultság, szorult helyzet.

***Szorongattatások (sztenokhória): szorultság, szűkösség, ínség; nehéz helyzet.

****Az apostol bizonyságtétele a hústeste gyengeségének okáról: így ír a Galatáknak:Hiszen tudjátok pedig, hogy hústestem erőtlenségében hirdettem néktek az evangéliumot, a győzelmi hírt, a győztes hadvezér érkezésének hírét az első alkalommal. És megkísértetvén hústestemben, nem vetettetek meg, sem nem utáltatok meg, és nem is utasítottatok el engem, hanem úgy fogadtatok, mint Istennek angyalát, hírnökét, követét, mint Krisztus Jézust. [Más fordítás: „Ti akkor arra a kísértésre, mely a húsomban kísértett, - kiálltátok a próbatételt hústesti állapotom miatt, - nem válaszoltatok megvetéssel, és nem utáltatok meg, sem nem köptetek, engem látva, hanem úgy fogadtatok, mint Istennek angyalát, mint magát a Krisztus Jézust] (Gal. 4,13-14).

És hogy miért volt erőtlen és gyenge hústeste, arról így szól Isten Igéje. Az apostol Listrában hirdeti az Igét, és egy béna meggyógyul:Amikor Listrában hirdette az Evangéliumot: jövének… Antiókhiából és Ikóniumból zsidók, és a sokaságot eláltatván, megkövezék Pált, és kivonszolták a városból, azt gondolván, hogy meghalt. De mikor körülvették őt a tanítványok, felkelvén, beméne a városba; és másnap Barnabással elméne Derbébe. És miután hirdették az evangéliumot annak a városnak, és sokakat tanítványokká tettek, visszatértek Listrába, Ikoniumba és Antiókhiába” (Csel. 14,19-21).

 A Szent Szellem háromszoros bizonyságot tesz arról, hogy a „tövis” az ellenség, amely üldözi Pált is: „Ha pedig nem űzitek ki annak a földnek, annak az országnak lakosait a ti színetek elől, akkor, akiket meghagytok közülük, szálkákká, tüskévé lesznek a ti szemeitekben. És tövisekké a ti oldalaitokban, és ellenségeitek lesznek néktek, és szorongatni fognak benneteket azon a földön, amelyen lakoztok” (4 Móz. 33,55).

„Azért igen vigyázzatok magatokra, hogy szeressétek az Urat, a ti Isteneteket! Mert ha mégis elfordulván elfordultok tőle és ragaszkodtok e népek maradékaihoz, amelyek itt maradtak ti közöttetek; és sógorságot köttök ővelük és összeelegyedtek, és összekeveredtek velük és ők veletek. Bizonnyal megtudjátok majd, hogy az Úr, a ti Istenetek ki nem űzi többé e népeket ti előletek. sőt inkább lesznek ti néktek tőrré és hurokká, és csapdává, oldalaitokban ostorrá, szemeitekben pedig tövisekké, míglen kivesztek erről a jó földről, amelyet az Úr, a ti Istenetek adott ti néktek” (Józs. 23,11-13).

„Csakhogy ti se kössetek frigyet, szövetséget ennek a földnek lakosival, rontsátok, és romboljátok le az ő oltáraikat; de ti nem hallgattatok az én szómra. Miért cselekedtétek ezt? Annakokáért azt mondom: Nem űzöm el őket előletek, hanem legyenek néktek, mint tövisek a ti oldalaitokban, és az ő isteneik legyenek ti néktek tőr gyanánt, és csapdául(Bír. 2,2-3).

Hogy kik voltak az apostol ellenségei, akik mint tövis voltak az ő hústestében, arról így tesz bizonyságot: „Zsidóktól ötször kaptam negyven botütést egy híján. Háromszor megostoroztak, egyszer megköveztek, háromszor hajótörést szenvedtem, éjt-napot a mélységben töltöttem. Gyakran voltam úton, veszedelemben folyókon, veszedelemben rablók között, veszedelemben népem között, veszedelemben pogányok között, veszedelemben városban, veszedelemben a tengeren, veszedelemben áltestvérek között. Fáradozásban és vesződségben, gyakori virrasztásban, éhezésben és szomjazásban, gyakori böjtölésben, hidegben és mezítelenségben” „Mindenütt nyomorgattatunk, de meg nem szoríttatunk; kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak, letipornak, de el nem veszünk” (2 Kor. 11,24-27; 2 Kor. 4,8-9).

És boldogan vallja az apostol hogy: „De mindezekben, és mindezekkel szemben győzteseknél is többek vagyunk, és felettébb diadalmaskodunk, döntő és teljes, tökéletes, végleges, fölényes győzelmet aratunk Őáltala, aki minket szeretett” (Róm. 8,37).

Az Úr Jézus figyelmezteti az övéit: „Emlékezzetek meg ama beszédekről azokról az igékről, amelyeket én mondtam néktek: Nem nagyobb a szolga az ő uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldöznek majd; ha az én beszédemet, az én igémet megtartották, a tiéteket is megtartják majd. De mindezt az én nevemért cselekszik veletek, mivelhogy nem ismerik azt, aki küldött engem” (Ján. 15,20-21).

De: „Boldogok vagytok, ha szidalmaznak, ha csúfolnak, gúnyolnak, gyaláznak, megszégyenítnek és üldöznek, sőt: akik közé beépülnek, törvény / bíróság / előtt vád alá helyeznek, és mindenféle gonosz hazugságot mondanak ellenetek én érettem. Ha hazudozva minden rosszat rátok fognak énmiattam. Örüljetek és örvendezzetek, ujjongjatok ilyenkor, mert a ti jutalmatok bőséges a mennyekben: mert így háborgatták, és üldözték, zaklatták, vádolták a prófétákat, az Isten nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személyeket is, akik előttetek éltek(Mát. 5,11-12).

De ennek ellenére: „Bölcsességet beszél az igaznak szája, és a nyelve igazat mond. Istenének törvénye van szívében, lépései nem ingadoznak. Leselkedik a gonosz az igazra, és halálra keresi azt, és meg akarja ölni; De az Úr nem hagyja, hogy kezébe kerüljön, sem nem kárhoztatja, és nem engedi, hogy bűnösként elítéljék. Várjad az Urat, őrizd meg az ő útját, és fölmagasztal téged, hogy örököld a földet; és meglátod, amikor kiirtatnak a gonoszok. Láttam elhatalmasodni a gonoszt és szétterjeszkedett az, mint egy gazdag lombozatú vadfa, mint egy terebélyes zöldellő fa; De elmúlt és ímé nincsen. Egyszer csak eltűnt, nem volt többé! Kerestem, de nem található” (Zsolt. 37,30-36).

2 Kor. 12,11 Dicsekedvén, balgataggá, esztelenné lettem, Úgy beszélek, mint egy bolond; ti kényszerítettetek reá. Mert néktek kellett volna engem ajánlanotok, és jót mondanotok rólam; mert semmiben sem vagyok alábbvaló a fő-fő apostoloknál, noha semmi vagyok. [Más fordítás: Hiszen semmivel sem vagyok kisebb, mint azok a ti „híres apostolaitok” - még akkor sem, ha közöttetek nincs sok becsületem].

2 Kor. 12,12 Apostolságomnak jelei megnyilvánulva megbizonyosodtak közöttetek sok türelemben, teljes állhatatosságban, jelekben, csodákban, erő-megnyilvánulásban, és csodatevő erőkben is*

*És így folytatja az apostol: „De Isten kegyelme által vagyok, ami vagyok. És az ő hozzám való, és rám árasztott, a nekem juttatott kegyelme nem lőn hiábavaló, nem maradt bennem hatástalan, és sikertelen, nem lett eredménytelen, tartalom nélküli, üres, semmit érő, céltalan. Sőt többet munkálkodtam, és keményebben dolgoztam, mint azok mindnyájan, de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme(1 Kor. 15,10).

 „Mert nem merek szólni, prédikálni semmiről, amit nem Krisztus cselekedett volna általam a pogányoknak, a nemzeteknek engedelmességére, megnyerésére szóval, Igével és tettel. [Más fordítás: Olyasmiről azonban aligha lesz bátorságom beszámolni, amit a Szellem hatalma nélkül tettem volna, amit rajtam keresztül nem a Krisztus munkált volna, szóval és tettel]. Jelek, természetfölötti események, jelenségek, és csodák ereje által, az Isten Szellemének ereje által; úgyannyira, hogy én Jeruzsálemtől és környékétől fogva Illyriáig szétszórtam a Krisztus evangéliumát. [Más fordítás: csak így történhetett, hogy Jeruzsálemtől elkezdve Illyriáig mindent betölthettem a Krisztus örömüzenetével]” (Róm. 15,18-19).

2 Kor. 12,13 Mert micsoda az, amiben megkárosodtatok a többi kihívott gyülekezetekhez, eklézsiákhoz képest, hanem ha az, hogy én magam nem voltam néktek terhetekre? Bocsássátok meg, és nézzétek el nékem ezt az igazságtalanságot, ezt a „megbántást”!

2 Kor. 12,14 Ímé harmadízben is kész vagyok hozzátok menni, és nem leszek terhetekre; mert nem azt keresem, ami a tiétek, hanem titeket magatokat. Mert nem a gyermekek tartoznak, nem a gyermekek kötelesek kincseket gyűjteni, és felhalmozni a szülőknek, hanem a szülők a gyermekeknek.

2 Kor. 12,15 Én pedig nagyon szívesen hozok áldozatot* költöm teljesen rátok magamat, és esem áldozatul, sőt magamat is feláldozom** a ti a ti életetekért, még ha ti, akiket én igen szeretek, kevésbé szerettek is engem.

*Áldozat (dapanaó): teljesen rátok költöm magamat.

**Feláldozom (ekdapanaó): magát fizetségül adja, önmagával fizet, vagyis mindenét, (erejét, pénzét, ha kell életét) feláldozza értük;

2 Kor. 12,16 De ám legyen, hogy én nem voltam terhetekre; hanem álnok, furfangos, ravasz ember lévén ravaszsággal, csellel fogtalak meg, és hálóztalak be titeket.

2 Kor. 12,17 Avagy akiket hozzátok küldtem, azok közül valamelyik által kifosztottalak, megcsaltalak, valaki által megzsaroltalak, rászedtelek-e titeket?

2 Kor. 12,18 Megkértem Titust, és vele együtt elküldtem amaz atyafit, testvért is; csak nem fosztott ki, csak nem csalt meg titeket Titus? Nem egyazon Szellem szerint jártunk-e? Nem azokon a nyomokon-e?

2 Kor. 12,19 Azt hiszitek megint, hogy előttetek mentegetjük magunkat. Az Isten színe előtt Krisztusban szólunk; mindezt pedig, szeretteim, a ti épülésetekért*

*És így folytatja az apostol: „Senkinek ezüstjét, vagy aranyát, vagy ruháját nem kívántam: Sőt magatok tudjátok, hogy a magam szükségeiről és a velem valókról ezek a kezek gondoskodtak” (Csel. 20,33-34).

Sámuel próféta ugyanezt vallja meg, példát adva minden Isten emberének: „Itt vagyok, tegyetek bizonyságot ellenem az Úr előtt és az ő felkentje előtt: kinek vettem el az ökrét, és kinek vettem el a szamarát, és kit csaltam meg, kit nyomtam el, kit sanyargattam és kit károsítottam meg, és kitől fogadtam el ajándékot, hogy a miatt szemet hunyjak? És visszaadom néktek” (1 Sám. 12,3).

 És Pál apostol így folytatja: „nem éltünk senkinél ingyen kenyéren, hanem fáradsággal és vesződséggel dolgoztunk éjjel és nappal, nehogy valakit is megterheljünk közületek. Nem azért, mintha nem volna meg a jogunk erre, hanem azért, hogy önmagunkat állítsuk elétek követendő példaként” (2 Thess. 3,8-9).

Hogy mivel kereste meg a kenyerét, arról így tesz bizonyságot Isten Igéje. Az apostol Athénből Korintusba ment, és: „Ott találkozott egy Akvila nevű pontuszi származású zsidóval, aki nemrég jött Itáliából, feleségével, Priszcillával, mivel Klaudiusz elrendelte, hogy minden zsidó távozzék Rómából. Pál csatlakozott hozzájuk, és mivel ugyanaz volt a mestersége, náluk lakott, együtt is dolgozott velük; ők ugyanis sátorkészítő mesterek voltak” (Csel. 18,2-3).

2 Kor. 12,20 Mert félek azon, hogy ha odamegyek, és megérkezem, nem talállak majd olyanoknak, amilyeneknek szeretnélek, és engem is olyannak találtok, amilyennek nem szeretnétek. Hogy valamiképpen versengések* ellenségeskedések, veszekedések, viták, vetélkedések, irigységek** féltékenykedések, indulatoskodások*** harag, bosszúság, indulatkitörések. Visszavonások**** hivatalért történő versengés, intrika, pártoskodások, rágalmazások***** gonosz, rosszindulatú beszédek, becsmérlés, Fondorkodások****** suttogás, pletykálkodás, besúgás, vádaskodás, árulkodások, felfuvalkodások******* gőg, beképzeltség. Pártoskodások lesznek köztetek, és rendetlenséget, felfordulást, ziláltságot, zavargást találok közöttetek;

*Versengés (erisz): viszálykodás, versengés, ami ellenséges, vagy féltékeny indulatokból, rossz értelemben vett versenyből táplálkozik, veszekedés, vita; vetélkedés; harc.

**Irigység (dzélosz): irigység, féltékenység.

***Indulatoskodás (thümosz): indulat, düh, harag, bosszúság, indulatkitörés.

****Visszavonás (eritheia): viszály, irigység, vetélkedés; (hivatalért történő) versengés, intrika, veszekedés, amiből pártoskodás születik; leszólások; egyenetlenség.

*****Rágalmazás (katalalia): gonosz, rosszindulatú beszéd, rágalmazás, becsmérlés.

******Fondorkodás (pszithüriszmosz): suttogás, azaz titokban becsmérlő, ócsároló szavakat mond, hogy ezzel megszerezzen valamit; rágalmazás, pletykálkodás, besúgás; vádaskodás; árulkodás.

*******Felfuvalkodás (phüsziószisz): felfuvalkodás, gőg, beképzeltség.

2 Kor. 12,21 Hogy mikor újra odamegyek, megaláz engem az én Istenem ti köztetek, és sokakat megsiratok, és meggyászolok. Szomorkodni és szégyenkezni, és sírni fogok sokak miatt azok közül, akik ezelőtt vétkeztek hibáztak és meg nem tértek, és nem akarták megváltoztatni a gondolkozásmódjukat és az életüket a tisztátalanságból, házasságtörésből, bujaságból, és kicsapongásból, amit elkövettek*

*Az apostol sok-sok rossz hírt hallott a gyülekezetről, ami szomorúsággal töltötte el, és cselekvésre indította: „Általában hallatszik köztetek paráznaság, [Más fordítás: Mindenfelé az a hír járja, és azt beszélik, hogy házasságtörés fordul elő közöttetek], méghozzá olyan házasságtörés is, amilyen a pogányok, vagyis a nemzetek között sem említtetik, és még a nemzetek között sem fordul elő, hogy valaki atyjának feleségét elvegye, és hogy apjának feleségével éljen. És ti fel vagytok fuvalkodva, és még kérkedtek is, és nem keseredtetek meg inkább, és ahelyett, hogy sírnátok, és szomorkodnátok, bánkódnátok, és hogy kivettetnék közületek, kizárnátok, eltávolítottátok, kirekesztettétek volna magatok közül, aki ezt a dolgot cselekedte, aki effélét művelt. Mert én távol lévén ugyan testben, de jelen lévén szellemben, már elvégeztem, mintha jelen volnék, már döntöttem, mint jelenlevő hogy azt, aki ekként cselekedett, aki így viselkedett,Ti és az én szellemem a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében összegyűlve, és egyesülve a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmával, és erejével. Kiszolgáltatjuk, és átengedjük, átadjuk az ilyent a sátánnak, aki az ellenség, az üldöző, a vádoló, a rátámadó, a hústestnek veszedelmére, romlására, megsemmisülésére, pusztulására, vesztére, hogy a szellem megtartassék, és megmeneküljön, kiszabaduljon az Úr Jézusnak ama napján” (1 Kor. 5,1-5).

„Kérlek azonban titeket atyámfiai, testvéreim, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében, hogy mindnyájan egyféleképpen szóljatok, és ne legyenek köztetek szakadások, de legyetek teljesen egyek ugyanazon értelemben, és ugyanazon meggyőződéssel igazodjatok egymáshoz. Mert azt a hírt kaptam rólatok testvéreim, Klóé embereitől, háza-népe közül valóktól, hogy viszálykodások, versengések, veszekedések, viták vannak közöttetek, és pártokra szakadtatok (1 Kor. 1,10-11).

Azt hallom, hogy mikor egybegyűltök a kihívott gyülekezetben, az eklézsiában, hallom, hogy szakadások, meghasonlások, összekülönbözések, szétválások, hitszakadások mutatkoznak köztetek; és valami részben hiszem is. Mert kell is hogy szakadások - pártoskodás, meghasonlás, széthúzás, megosztottság is - legyen köztetek, hogy a kipróbáltak a megbízhatóak, hitelesek nyilvánvalókká legyenek, megismertessenek, kitűnjenek ti köztetek. Mert a megbízhatók csak így tűnnek ki közületek (1 Kor. 11,18-19).

Mert ezek azért vannak: „mert még testiek vagytok. Amikor ugyanis irigység és viszálykodás van közöttetek, nem testiek vagytok-e, és nem emberi módon viselkedtek-e?” (1Kor. 3,3).

Hiszen: „A testnek cselekedetei pedig nyilvánvalók, melyek ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás. Bálványimádás, varázslás, ellenségeskedések, versengések, viszálykodás, gyűlölködések, féltékenység, harag, önzés, patvarkodások, visszavonások, széthúzás pártütések. Irigységek, gyilkosságok, részegségek, tobzódások és ezekhez hasonlók: melyekről előre mondom néktek, amiképpen már ezelőtt is mondottam, hogy akik ilyeneket cselekesznek, Isten országának örökösei nem lesznek” (Gal. 5,19-21).

Ez pedig nem Istentől van, mert: „Ez a bölcsesség nem felülről jön, hanem földi, testi és ördögi. Mert ahol irigység van, és viszálykodás, ott zűrzavar és mindenféle gonosz tett található” (Jak. 3,15.16).

Ennek a következménye lesz, hogy a szeretet helyett a szeretetlenség győz: „Ha pedig egymást marjátok és faljátok, vigyázzatok: el ne emésszétek egymást!” (Gal. 5,15).

Mert: „Az északi szél esőt szül; és haragos ábrázatot a suttogó nyelv” (Péld. 25,23).

Most: „Azért írom ezeket távollétemben, hogy jelenlétemben ne kelljen keményen viselkednem, keményen bánnom veletek ama hatalom szerint, amelyet az Úr adott nékem építésre és nem rontásra” (2 Kor. 13,10).

 „Előre megmondtam és most is előre mondom, mint másodszori ottlétemkor, és most távollétemben is írom azoknak, akik ezelőtt vétkeztek, és a többieknek mind, hogy ha ismét odamegyek, nem leszek kíméletes” (2 Kor. 13,2).

 Szóval, el fogok menni hozzátok. De kérlek benneteket, ne kényszerítsetek rá, hogy keményen bánjak azokkal, akik úgy gondolják, hogy mi csak emberi módon viselkedünk (2 Kor. 10,2).

A Szent Szellem már Dávidon keresztül kijelenti, hogy: „Uram, kicsoda tartózkodhat sátorodban, kicsoda lakozhat szent hegyeden? Aki tökéletességben jár, aki feddhetetlenül él, törekszik az igazságra, és igazságot cselekszik, és igazat szól az ő szívében. Nem rágalmaz nyelvével; nem tesz rosszat felebarátjának, és nem szerez gyalázatot rokonainak” (Zsolt. 15,1-3)





Ne a magad értelme vezessen!


A gyümölcs termés feltétele


Az Úr Jézus minden emberi értelmet felülhaladó szeretet abban nyilvánult meg,

Hogy: „amikor még erőtlenek, gyengék, és tehetetlenek voltunk a hústest miatt, ami engedett a kísértésnek, a rendelt, és alkalmatos, a meghatározott, és kijelölt időben halt meg Krisztus értünk, istentelenekért, az Isten nélkül élőkért”

(Róm. 5,6)



KRISZTUSBAN

                                       KRISZTUSBAN


Én:  Elrejtett életű vagyok, mert meghaltam, és az én életem el van rejtve együtt a Krisztussal az Istenben. (Kol. 3.3)



Olvasd ezt a levelet!

Ha Krisztus Jézusban megszentelt, elhívott szent vagy, aki már kapcsolatba került Istennel, akkor:

Pál, és Sosthenes testvér neked „Írják e levelet” 
(1Kor. 1,2) 



Kitől kérsz tanácsot?

Akik különböző úton járnak, nem adhatnak egymásnak hasznos tanácsokat.

Ezért: „Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában…” 
(2 Kor. 6,14)


Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól
 Ma még az üdvösség napja van, nem a végítéleté! Tudjátok, miért gyűlöl a Sátán minket, embereket? Azért, mert az Isten képét hordozzuk. Ezt gyűlöli bennünk. Van egy óriási pörölye, amivel megpróbálja kiverni belőlünk az Isten képét. Kábítószer függőség, alkoholizmus, erkölcstelen élet - egyik ütést a másik után mérve addig üti az embereket a bűnöknek ezzel a pörölyével, amíg az isteni képmás szinte teljesen eltűnik belőlük. Azonban Jézus kicsavarta a kezéből ezt a pörölyt! Ha nála keresünk oltalmat, ő megállítja a Sátán pusztítását az életünkben. Jézus felszabadít mindenféle kötelékből, függőségből, félelmekből és kilátástalanságból. Erre csak Jézus képes! REINHARD BONNKE



Krisztus Gyülekezete Marosvásárhely






Istvan Nyari
 
„BIZONY, BIZONY, MONDOM NÉKED, HA VALAKI NEM SZÜLETIK VÍZTŐL ÉS LÉLEKTŐL, NEM MEHET BE AZ ISTEN ORSZÁGÁBA.” (Jn. 3.5)



Irma Nyári