2015. szeptember 7.

Jób. 6. fejezet: Az ember csak maga tudja a baját (héberrel és kapcsolódó igékkel)

Jób. 6,1 Jób [jelentése: a megtámadott, a gyűlölt, üldözött] pedig felele, és monda [(ʿánáh'ámar): megszólalt, és válaszolt]:

Jób. 6,2 Oh, [(lú lu' lú'): bárcsak] az én bosszankodásomat [(kaʿaś kaʿas): gyötrelmemet, kínomat] mérlegre vetnék, [(šáqal): megmérnék]. És az én nyomorúságomat [(hajjáh): romlásomat, szerencsétlenségemet, csapásomat, bajomat] vele együtt tennék a fontba [(jaḥaḏ násá' náśá' mó'zén): együtt, mérleg serpenyőjébe téve mérnék meg]!

Jób. 6,3 Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél [(ḥôl): homokjánál]; azért balgatagok [lácú: tántorognak, és haszontalanok] az én szavaim*

*És így folytatja a szenvedő Jób: Ha szólok is, nem kevesbednék a keserűségem, (nem enyhül fájdalmam); ha veszteglek is, (ha abbahagyom): akkor sem múlik el” (Jób. 16,6).

„Most is keserű az én beszédem; súlyosabb rajtam a csapás, Most is csak lázongás, ha panaszkodom, kezemmel kell elfojtanom sóhajtásomat” (Jób. 23,2).

De én nem tartóztatom meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, (beszélni fogok szorongó lélekkel) és panaszkodom az én szívemnek keserűségében” (Jób. 7,11).

Bizony: „Súlyos a kő, és nehéz a homok, de az istentelen / az Isten nélkül élő gyötrelme, kínzása mindkettőnél nehezebb” (Péld. 27,3).

Jób. 6,4 Mert (el šaddaj) a Mindenható nyilai vannak én bennem, amelyeknek mérge emészti az én szellememet, és [(ḥémáh šáṯáh rúaḥ): mérgüket issza szellemem]. És az Istennek rettentései ostromolnak engem, [('ĕlóhah 'ĕlôhah biʿúṯ ʿáraḵ): Isten Rémségei ellenem csatasorba álltak]*

*És így folytatja Jób: Felgerjesztette haragját, és (fellángolt haragja) ellenem, (és ellenségének tekintett engem) és úgy bánt velem, mint ellenségeivel. Seregei együtt jövének be (együtt támadtak csapatai) és utat csinálnak (utat törnek) ellenem, és az én sátorom mellett táboroznak” (Jób. 19,11-12).

És Dávid is panaszkodik szenvedése okát nem értve: „Nyomorult és beteg vagyok ifjúságomtól kezdve; (rettegek tőled, tanácstalan vagyok) viselem a te rettentéseidet, roskadozom. (Rám zúdult izzó haragod), és általmentek rajtam a te búsulásaid; a te szorongatásaid elemésztettek engem (rettentő csapásaid megsemmisítenek). Körülvettek engem, mint a vizek egész napon; együttesen körülöveztek (bekerítenek) engem (Zsolt. 88,16-18).

Jeremiás is így panaszkodik, nem értve szenvedése okát: Miért lett (miért tart) szünetlenné az én fájdalmam, és halálossá, gyógyíthatatlanná az én sebem? (miért nincs gyógyulás súlyos sebemre). Olyanná lettél nékem, mint a bizonytalan vizű, csalóka patak (amelyben nincs állandóan víz)!” (Jer. 15,18).

„Útjaimat elterelte, (utamról lekergetett, összetépett) és darabokra vagdalt és elpusztított engem! Kifeszítette kézívét, és a nyíl elé célul állított engem! Veséimbe bocsátotta tegzének nyilait” (Siral. 3,11-13).

Dávid panaszkodik, de megvallja szenvedése okát is: Uram! „nyilaid belém akadtak, (belém hatoltak) és kezed rám nehezült. Nincs épség testemben a te haragodtól; nincs békesség csontjaimban (nincs sértetlen csontom) vétkeim miatt. Mert bűneim elborítják fejemet (összecsaptak fejem fölött); súlyos teherként (nehezednek rám), erőm felett. Megsenyvedtek, (elgennyesedtek) megbűzhödtek sebeim oktalanságom miatt. Lehorgadtam, (elcsüggedtem), meggörnyedtem nagyon; naponta szomorúan járok (mint aki gyászol). Mert derekam megtelt gyulladással, (égő fájdalommal van tele) és testemben semmi ép sincsen. Erőtlen és összetört vagyok nagyon, s szívem keserűsége (gyötrelme miatt jajgatok)” (Zsolt. 38,3-9).

Jób. 6,5 Ordít-é a vadszamár a [(deše'): zsenge] zöld füvön, avagy bőg-é az ökör az ő abrakja mellett?

Jób. 6,6 Vajjon ízetlen, sótalan étket eszik-é az ember; avagy kellemes íze van-é a tojásfehérnek?

Jób. 6,7 Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér [Héber: (má'én): nem akarom (nḡʿ): érinteni sem, (dəvaj leḥem): undort keltő étel. Irtózom még hozzányúlni is]!

Jób. 6,8 Oh, ha az én kérésem teljesülne [(bô'): megvalósulna], és az Isten megadná, amit remélek;

Jób. 6,9 És tetszenék Istennek, hogy összetörjön [(dḵ'): összezúzzon, darabokra törjön, szétmorzsoljon] engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem [(bácaʿ): hogy elvágja életem fonalát]*

*És így folytatja Jób: „Mért is ad Isten a [(ʿámél): szenvedő, szerencsétlen] nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett [(máráh mar): szomorú, bánatos, fájdalmas] szívűeknek. [Más fordítás: Miért hagyta világra jönni a szenvedőt, s szomorú szívűnek miért adott életet]?” (Jób. 3,20).

Ha így cselekszel (ha így bánsz) velem, kérlek (nyomban) ölj meg engemet, ölj meg, ha kedves vagyok előtted, hogy ne lássam az én nyomorúságomat” (4 Móz. 11,15).

Jób. 6,10 Még akkor lenne valami vigasztalásom [(neḥámáh): valami vigaszom]; ujjonganék [(sálaḏ): ugrálva ujjonganék, és nagyot ugranék] a fájdalomban, [(ḥíláh ḥíl): gyötrelemben, kínomban] amely nem kímél [(ḥámal): nem könyörül rajtam], mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét.

Jób. 6,11 Micsoda az én erőm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtőztessem magam. [Más fordítás: Honnan vegyek erőt a várakozásra? Mi lesz a végem, ha meghosszabbodik is életem]?!

Jób. 6,12 Kövek ereje-é az én erőm, avagy az én testem acélból van-é? [Erős vagyok tán, olyan mint a [('eḇen)] szikla, talán kemény ércből, vagy [(náḥúš): bronzbóljött létre a [(báśár):] (hús)testem]?

Jób. 6,13 Hát nincsen-é segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-é tőlem? [Számomra nincs többé semmi (tušijjáh túšijjáh náḏaḥ): hatékony, praktikus bölcsesség, maradandó siker, száműzve lett, elmenekült]?!

Jób. 6,14 A szerencsétlent [(más): bajbajutott, reménytelen helyzetűt] barátjától részvét [(ḥeseḏ): jóindulat] illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét [(jirə'áh): tiszteletét]*

*Mert a „barátok” így vigasztalták Jóbot: „Most, hogy rád jött a sor, zokon veszed [(l'h): gyengének, erőtlennek bizonyulsz, és türelmedet veszted]; hogy téged ért a baj, [(nʿ): hogy téged sújt a csapás] elrettensz [(bhl): megrettentél, és összezavarodtál]? »Más fordítás: De most, hogy te kerültél sorra, megzavarodsz? Mikor téged ér baj, mindjárt elhagy erőd«. Nem bizodalmad-é, és [nem ad bizodalmat] a te istenfélelmed, s nem reménységed-é utaidnak becsületessége [a te feddhetetlen utad, és igazságos életed]? »Más fordítás: Hová lett istenfélelmed, kitartásod, béketűrésed, türelmed, s útjaid tökéletessége« (Jób. 4,5-6).

A „barátok” igét idézve mondják: „Ha lágyan viselted magadat (ha gyenge vagy, ha elveszíted bátorságodat) a nyomorúságnak (és gyötrelemnek) idején: szűk (és kevés) a te erőd” (Péld. 24,10).

Jób. 6,15 Atyámfiai [('áḥ): embertársaim] hűtlenül elhagytak [(bḡḏ): elpártoltak], mint a patak, mint a [(naḥəláh naḥal): folyó], amint túláradnak medrükön, amint [(ʿáḇar'áp̄íq): kiárad medréből]*

*És folytatja Jób: Én is tudnék úgy beszélni, mint ti, csak volnátok ti az én helyemben! Tudnék én is szép szavakat mondani nektek, rázhatnám gúnyosan a fejemet. Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem” (Jób. 16,4.20).

„Még mindig csúfot űznek belőlem! Szemem az ő patvarkodásuk között virraszt” (Jób. 17,1).

„Azonban én a Mindenhatóval akarok szólani; Isten előtt kívánom védeni ügyemet. Mert ti hazugságnak mesterei vagytok, és mindnyájan haszontalan orvosok. Bár elhallgatnátok egészen, akkor bölcsek maradnátok!” (Jób. 13,3-5).

Jób. 6,16 Amelyek szennyesek [(qáḏar): piszkosak, zavarosak, sötétté válnak] a jégtől, amelyekben olvadt hó hömpölyög;

Jób. 6,17 Mikor átmelegülnek, elapadnak, a hőség miatt fenékig száradnak.

Jób. 6,18 Letérnek útjukról a vándorok; felmennek a sivatagba utánuk és elvesznek [Más fordítás: Letérnek útjukról a karavánok, de kietlen helyre a pusztába jutnak, és elpusztulnak].

Jób. 6,19 Nézegetnek utánuk Téma, a [(témá' têmá'): sivatag] vándorai [(hălíḵáh): karavánjai]; Sébának [jelentése: eskü; hét; iszákos; ember] utasai [a sébai vándorok] bennük reménykednek.

Jób. 6,20 Megszégyenlik, hogy bíztak, [(bvš): szégyenkeznek, mert csalódnak várakozásukban,] közel mennek [(bô'): közösséget keresnek] és elpirulnak [(ḥap̄ér): csalódnak, amikor odaérnek].

Jób. 6,21 Így lettetek ti most semmivé; látjátok a nyomort és féltek [Más fordítás: Így lettetek nekem semmit érővé: látjátok a borzalmat, és féltek].

Jób. 6,22 Hát mondtam-é: adjatok nékem valamit, és a ti jószágotokból, a ti [(kôaḥ kóaḥ): erőtökből] ajándékozzatok meg engem?

Jób. 6,23 Szabadítsatok ki engem az ellenség kezéből, és a hatalmasok kezéből vegyetek ki engem? [Héber: (málaṭ): mentsetek meg a (cár car): szorongattatás, nyomorúság, gyötrelem  (jáḏ): erejétől,  a (ʿáríc) félelmetes, rettenetes, vad, erőszakos (jáḏ): kezéből (páḏáh): váltsatok ki]?

Jób. 6,24 Tanítsatok meg és én elnémulok [(ḥáraš) csendben maradok, és elhallgatok], s amiben tévedek, értessétek meg velem.

Jób. 6,25 Oh, mily hathatósak az igaz beszédek! De mit ostoroz a ti ostorozásotok [Héber: Az (márac): erőteljes (jóšer): igaz ('émer): beszéd (jḵḥ): érvel, bizonyít, védekezik, ti meg cáfoljátok, vitáztok]?

Jób. 6,26 Szavak ostorozására készültök-é? Hiszen a szélnek valók a kétségbeesettnek szavai [Héber: (milláh): szavakat (jḵḥ) cáfoltok meg, szavakkal vitatkoztok? (ḥášaḇ): hiszen (rúaḥ) hiábavaló a (já'aš): reménytelen, kétségbeesett ember ('émer): beszéde]!

Jób. 6,27 Még az árvának is néki esnétek, és sírt ásnátok a ti barátotoknak is. [Héber: Az (jáṯôm): árva, magányosra, megfosztottra is (náp̄al): rárontanátok, és megtámadnátok, és (káráh): vermet ásnátok a (réjaʿ réʿa): barátnak is]?!

Jób. 6,28 Most hát tessék néktek rám tekintenetek, és szemetekbe csak nem hazudom. [Héber: Hát (já'al): tessék (pánáh): megfordulni, én (páním): őszintén, nyíltan beszélek, nem fogok (kázaḇ): hazugnak bizonyulni].

Jób. 6,29 Kezdjétek újra kérlek, ne legyen hamisság. Kezdjétek újra, az én igazságom még mindig áll [(šúḇ): Hagyjátok abba, ne legyen álnokság (ʿavəláh ʿável ʿevel): gonoszság, csalás, jogtalanság) ! (šúḇ): Hagyjátok abba, még mindig igazam van].

Jób. 6,30 Van-é az én nyelvemen hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-é észre a nyomorúságot? [Nem (bín): különböztetné-e meg, nem érzékelné-e a nyelvem a (havváh): romlást, pusztulást, rosszindulatot, gonoszságot]?



Vágyom Veled lenni drága Jézus

Az Úr Jézus kijelentése:

Miért nem kaphat Szent Szellemet az óember?
Mert csak az új teremtés tudja elhordozni.


Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtmény az; megszűnt a régi, és valami új valósult meg, új jött létre” (2 Kor 5,17)



Az Úr Jézus:

Akkor – és mindenkor – mielőtt kiküldi az Övéit, azt mondja: „Ímé adok néktek hatalmat, hogy a kígyókon és skorpiókon tapodjatok, és az ellenségnek minden erején; és semmi nem árthat néktek(Luk. 10,19).  



Óh Uram!

„Közel jössz hozzám, és nagy örömmel töltesz be; Életre vivő utakat ismertettél meg velem. Orcáddal együtt lakva meg fogsz majd tölteni jókedvvel (Csel. 2,28)

Isten gyermekei biztonságban vannak, mert:

„Hajlék az örökkévaló Isten, alant vannak örökkévaló karjai” (5 Móz. 33,27)



Te vagy

az a tanítvány, akit Jézus szeret!



Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól

Jézus azt mondta a tanítványainak: „Emeljétek fel a szemeteket, és lássátok meg, hogy a mezők fehérek már az aratásra” (János 4:35).


Ezért megyünk. Ezért prédikálunk. Ezért vagyunk készek kockáztatni mindent és megfizetni bármekkora árat; az aratásért és azért, Aki az életét adta, hogy „senki el ne vesszen”. DANIEL KOLENDA



BIBLIA



Mai Ige

„Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem."
Zsoltárok 23:4


www.maiige.hu





Ervin - Táncolj az Úr előtt

2015. szeptember 5.

Ige: A testté lett Igéről

Az Úr Jézus: „Mikor Istennek formájában* alakjában létezett, nem tekintette, és nem tartotta zsákmánynak azt, hogy Ő az Istennel egyenlő, vagyis nem tekintette olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell [Más fordításban: Ő ugyanis minden tekintetben Isten volt, mégsem ragaszkodott ahhoz, hogy Istennel egyenlő]** (Fil. 2,6)

*Forma (morphé): - alak, forma, megjelenés, külső. Egy test, tárgy stb. látható megjelenési formája. Alak, külső megjelenés; képe valakinek, vagy valaminek; valódi forma (idea).

**Így magyarázza ezt a titkot a Szent Szellem: „Kezdetben már vala az Ige, a (logosz). És az Ige az Istenben vala, és Isten maga vala az Ige. Eredetileg Ő az Isten. Minden, vagyis a mindenség Őáltala lett, Őáltala teremtetett, rajta keresztül támadt, általa jött létre, és nála nélkül, Tőle különválasztva semmi sem lett, semmi sem teremtetett, ami lett, ami teremtetett, létrejött. S egyetlen létező sem lett Őnélküle. És az Ige, a (logosz) hústestté lett és lakozék, azaz itt élt, sátorozott, sátrat vert, letáborozott mi közöttünk, vagyis közöttünk vett szállást. És láttuk, szemléltük az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, mint az Atyából származó egyszülött dicsőségét. Aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal, aki maga vala a VALÓSÁG, akit kegyelem és igazság tölt be. És az ő teljességéből vettünk mindnyájan kegyelmet is kegyelemért, kegyelmet kegyelemre halmozva. Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelében van, az jelentette és nyilatkoztatta ki Őt. Ő jelentette ki, hirdette meg félreérthetetlenül, tette nyilvánvalóvá. (Ján. 1,1-3.14.16.18). 

A testté lett Ige, az Úr Jézus kijelentése Önmagáról: „Én és az Atya egy vagyunk” (Ján. 10,30)

 A tanítványoknak – vagyis az övéinek – ezt mondja: „Annyi ideje veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp? Aki engem lát, látja az Atyát. Hogyan mondhatod te: Mutasd meg nekünk az Atyát? Talán nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van? Azokat a beszédeket, amelyeket én mondok nektek, nem önmagamtól mondom; az Atya pedig bennem lakozva viszi végbe az ő cselekedeteit. Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van; ha pedig másért nem, magukért a cselekedetekért higgyetek” (Jn. 14,9-11)

Isten Őbenne vett lakozást, ahogy most az Ő gyermekeiben: „Mert tetszett az Atyának, az egész Teljességnek, hogy Őbenne lakozzék. [Más fordítás: Minthogy az Atya úgy látta helyesnek, hogy benne lakozzék mindaz, ami a teremtést betölti]. „Mert Őbenne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg, azaz (szómájában): énjében(Kol. 1,19. 2,9. Kol. 1,15)

Őbenne: Aki képe, vagyis képmása a láthatatlan Istennek, minden teremtménynek előtte született. Aki az egész teremtés legelőször előhozottja. „Aki, azaz Ő az Isten dicsőségének visszatükröződése, kisugárzása, és az ő valóságának, az Ő lényének képmása. Aki hatalmas szavával fenntartja, és hordozza a mindenséget. Aki minket bűneinktől megtisztítván, üle a mennyei Felségnek jobbjára a magasságban” (Zsid. 1,3)

„Pál apostol vallástétele: „És minden versengés nélkül, közismerten, elismerten, bevallottan, valóban nagy a hitnek eme titka: Isten, aki megjelent, láthatóvá, nyilvánvalóvá, ismertté vált, megmutatkozott hústestben. Igaznak bizonyult szellemben. Megláttatott, megjelent, megmutatkozott az angyaloknak. Hirdettetett a pogányok, vagyis a népek, nemzetek közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségbe” (1 Tim. 3,16)




Feltámadt az Úr!

Spurgeon: A nyugodt alvásról

Azok alszanak a legédesebben, akiket a hit ringatott el.
A legpuhább vánkos az isteni Ige,

és a legjobb  paplan a krisztusi üdv bizonyossága.



„Mivel:

Az Isten ítélt minket alkalmasnak arra, hogy ránk bízza az Evangéliumot, úgy hirdetjük azt, mint akik nem az embereknek akarnak tetszeni, hanem a szívünket vizsgáló Istennek. … soha nem léptünk fel hízelgő beszéddel, sem leplezett kapzsisággal, Isten a tanúnk: nem is vártunk emberektől dicsőséget, sem tőletek, sem másoktól.”

I Thessz. 2:4-6)




Mózes ezt a kijelentést kapja a szeretet Istenétől: 

héber szöveg szerint: Aki megtartja szeretetét, és megigazulttá teszi a törvény nélküli állapotban lévő, Isten nélkül élő, céltévesztetteket, és a vád alá esőket. És a vádolhatókat ártatlannak nyilvánítja, fölmenti, és a törvényszegő apák gyermekeit a harmadik és negyedik generációhoz / nemzedékhez tartozó unokákat és dédunokákat is” (2 Móz. 34,7).


A magyar fordítás: „Aki irgalmas marad, és megtartja szeretetét ezeríziglen; megbocsátja a bűnt, vagyis a céltévesztést, hitszegést és vétket. De nem hagyja a bűnöst büntetlenül, megbünteti az atyák álnokságát a fiakban, és a fiak fiaiban harmad és negyedíziglen.



Megvallás: Nem félek a testi ember félelme szerint.

Mert: Uram Te azt mondtad nekem, hogy Szellem szerint járjak (Gal.5,16) és a testi ember útján ne járjak, és félelme szerint ne féljek, hanem Téged, a Seregek Urát szenteljem meg, Téged féljelek, és Te nekem szenthely leszel. (Ésa. 8,11-13) ezért én az Úr Jézus nevében megvallom, hogy Szellem szerint járok és élek, nem test szerint, ezért én nem félek a testi ember félelme szerint. (Gal.5,16.25)





Pintér Béla - Legjobb barátom - szöveggel

Eötvös: A szigorúságról

Csak addig vagyunk szigorúak mások iránt, míg magunkat nem ismerjük. 



Kételkedés nélkül

„Az Istennek ígéretében sem kételkedett hitetlenséggel, hanem erős volt a hitben, dicsőséget adván az Istennek, és teljesen elhitte, hogy amit ő ígért, meg is cselekedheti. Azért is tulajdoníttaték néki igazságul.”
(Rómabeliekhez írt levél 4. fejezet 20-22. vers)

A fenti néhány sor Ábrahámról szól, akit a Szentírás a hívők atyjának nevez. Viszont, ha életének számunkra megörökített részleteit nézzük, úgy tűnhet, mintha hite néha meggyengült volna.

Erős hittel indult el a számára ismeretlen Ígéret földje felé, majd odaérve meg kell tapasztalnia, hogy a tejjel és mézzel folyó földön is van éhínség. Egyiptomba megy, ahol életét féltve nem meri Sárát feleségének nevezni.

Az Örökkévaló ígéretet tesz neki, hogy nagy néppé lesz, ám mivel nincs még gyermeke és esélyt sem lát arra, hogy Sára szülni fog, úgy gondolja, kissé besegít Istennek és Hágártól megszületik Ismael.

Majd mikor Isten újra meglátogatja és megismétli előbbi ígéretét, melyet Pál is említ, úgy olvassuk: „Ekkor arczára borult Ábrahám, és nevetett és azt gondolta az ő szívében: vajon száz esztendős embernek lesz-e gyermeke, avagy Sára kilencven esztendős lévén, szülhet-e?” (1Móz.17:7)

S mindez nem kétkedés? Nem hitetlenség?

Nem, hiszen „aki kételkedik, az olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a szél sodor és ide-oda hajt. Ne gondolja tehát az ilyen, hogy bármit is kaphat az Úrtól, a kétlelkű és minden útján állhatatlan ember.” (Jak.1:6-8)

Viszont Ábrahám soha nem fordult vissza, Istent soha nem tagadta meg. Nevetett és szívében csak emberi megoldásra tudott gondolni, ám mindezt arcra borulva tette, ezzel fejezve ki, hogy elfogadja és meghajol az Úr akarata előtt.

Így hite példa számunkra is. Hiszen sokszor mi sem tudjuk mi vár ránk, nem értjük mi miért történik, a nehézségből a szabadulás lehetetlennek tűnik, a lényeg azonban, hogy Ábrahámhoz hasonlóan, meghátrálás nélkül kérdéseiddel borulj arcra Teremtőd előtt!

Imádd Őt és a válasz nem marad el.


http://reggelidicseret.blogspot.hu/2013/10/ketelkedes-nelkul.html
Isten Szeretete

Jól vigyázzatok hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak. (Efézus 5, 15-16





Krisztus Gyülekezete Marosvásárhely



Ő Az Akiről Szól Az Írás

2015. szeptember 4.

Ige: Testvéreitekkel kapcsolatban:

 „Az az indulat, érzés, észjárás, törekvés, az a gondolkodásmód és szándék legyen és uralkodjon bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is, amely a Krisztus Jézust jellemezte* (Fil. 2,5)

*Az Úr Jézus szeretetéről így hangzik a kijelentés:Az Isten szerinti szeretet hosszútűrő, nagyon türelmes. Szó szerint: haragos indulatot megfékez, jóságos, kedves, szeretetre méltó; a szeretet nem irigykedik, nem féltékeny, nem vetélkedik, verseng; nem lép fel vetélytársként, a szeretet nem kérkedik, nem dicsekszik, és nem henceg, nem fuvalkodik fel, nem is kevély, nem pöffeszkedik, nem gőgös, nem fújja fel magát. Nem cselekszik éktelenül, nem tapintatlan, nem viselkedik bántóan. Nem nagyravágyó, nem illetlen. Nem keresi a maga hasznát, a maga érdekeit, a maga javát. Nem gerjed, nem lobban haragra, nem bőszül fel, nem válik ingerültté. Nem rója, és nem számítja fel, nem tartja számon a gonoszt, a rosszat, sérelmet. Nem gondol rosszra. Nem örül, és nem örvendezik a hamisságnak, a gonoszságnak, igazságtalanságnak, istentelenségnek, de együtt örül, és örvendezik az igazsággal, mert örömét az igazság, a valóság, vagyis Isten igéjének győzelmében leli. Mindent elfedez, eltakar, csenddel elleplez, szó nélkül eltűri, türelmesen elviseli, elhallgat, magában tart. Mindent elhisz, mindig bizakodik, mindent elvárva remél. Mindent eltűr, elvisel, elszenved, teher alatt marad, kitartással tűr, mindenben állhatatos” (Kor. 13,4-7)

Erre a szeretetre hív az Úr Jézus: „Vegyétek föl magatokra az én igámat, az én jármomat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat, megnyugvást találtok magatoknak (Mát. 11,29)

Akkor következik be a hívő életében, hogy: „És majd ama napon, amelyen nyugalmat ád néked az Úr fáradságodtól és nyomorúságodtól és ama kemény szolgálattól, amellyel szolgálnod kellett. (Más fordítás: Amikor majd nyugalomra fordítja az ÚR fájdalmaidat, nyugtalanságodat és azt a kemény szolgálatot, amelyet végezned kellett). E gúnydalt mondod Babilon királya felett, és szólsz: Miként lőn vége a nyomorgatónak, a sanyargatónak. A szolgaság házának, az erőszaknak vége lőn! Eltörte az Úr a gonoszok pálcáját, az uralkodóknak vesszejét, a zsarnokság botját(Ésa. 14,3-5)

Ezért így figyelmeztet az apostol: „Óvakodjunk tehát, hogy mivel megvan, - de még nem teljesedett be - az ő nyugodalmába való bemenetel ígérete, gondosan ügyeljünk arra, hogy közülünk senki le ne maradjon erről, és valaki közületek fogyatkozásban levőnek ne láttassék.  Mert aki bement az ő nyugodalmába, az maga is megnyugodott cselekedeteitől, munkáitól, amiképpen Isten is a magáéitól” (Zsid. 4,1.10)

Ezért… „Atyafiúi, testvéri szeretettel egymás iránt gyöngédek, egymást odaadóan szeretők, a tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek. A tisztelet dolgában legyetek egymással versengők(Róm. 12,10)

 „A testvéri szeretet legyen maradandó” (Zsid. 13,1)

„Tisztítsátok meg egész valótokat az igazság iránti engedelmességgel képmutatás nélküli testvérszeretetre, egymást kitartóan, tiszta szellemből szeressétek, mint akik nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által” (1 Pét. 1,22-23)

„Egymás iránt ugyanazon indulattal, érzéssel legyetek.  [Más fordítás: éljetek egymással egyetértésben; egy célra, egymás javára törekedjetek; ugyanolyan legyen a gondolkodásotok mások iránt, mint önmagatok iránt]. Ne kevélykedjetek, ne legyetek fennhéjázók, nagyra törők.  Ne a magas, fellengzős dolgokon jártassátok eszeteket, hanem az alázatosakhoz szabjátok, és tartsátok magatokat, vagyis alkalmazkodjatok az egyszerű emberekhez. Ne legyetek nagyravágyók, hanem együtt érzők az alacsonyrendűekkel. Ne legyetek bölcsek, okosak, eszesek, értelmesek timagatokban, vagyis a magatok értelme szerint; ne legyetek olyanok, akik csak a saját emberi értelmükben bíznak, és erre építenek. Senkinek gonoszért gonosszal, rosszért rosszat ne fizessetek, és sérelemmel, igazságtalansággal, méltatlansággal, káros, ártalmas dologgal ne viszonozzátok.  A tisztességre és becsületességre a Krisztusi magatartásnak megfelelően gondotok legyen minden ember előtt.  Jóra törekedjetek, úgy hogy azt minden ember lássa(Róm. 12,16-17)

És az apostol részletesen kifejti a fenti kijelentés értelmét, azaz: Isten akaratát: „A békességes tűrésnek és vigasztalásnak Istene pedig adja néktek, hogy ugyanazon indulat legyen bennetek egymás iránt Krisztus Jézus szerint: hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek a mi Urunk Jézus Krisztus Istenét és Atyját. Fogadjátok be tehát egymást, ahogyan Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére” (Róm. 15,5-7)

Hát: „Kérlek azért titeket én, ki fogoly vagyok az Úrban, hogy járjatok, és éljetek úgy, mint illik, méltón elhívatásotokhoz, mellyel elhívattatok. Teljes alázatossággal és szelídséggel, hosszútűréssel, és türelemmel elszenvedvén egymást szeretetben. Igyekezvén megtartani a Szellem egységét a békességnek kötelében.  Legyetek pedig egymáshoz jóságosak, irgalmasok, megengedvén egymásnak bocsássatok meg, miképpen az Isten is a Krisztusban megengedett, megbocsátott néktek” (Eféz. 4,1-3.32)

„Öltözzetek föl azért, mint az Istennek választottai, szentek és szeretettek, könyörületes szívet, jóságosságot, alázatosságot, szelídséget, hosszútűrést, türelmet. Elszenvedvén, és elviselvén egymást és megbocsátván kölcsönösen egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna, miképpen a Krisztus - az Úr - is megbocsátott néktek, akképpen tegyetek ti is; Mindezeknek fölébe pedig öltözzétek föl a szeretetet, mint amely a tökéletességnek kötele, mert az tökéletesen összefog mindent(Kol. 3,12-14)

És : „Valakik annakokáért tökéletesek vagyunk, ilyen értelemben legyünk, így gondolkozzunk: és ha valamiben, vagy valamit másképpen értetek, vagy gondoltok, az Isten azt is ki fogja jelenteni néktek: Csakhogy amire eljutottunk, ugyanabban egy szabály szerint járjunk, ugyanazon értelemben legyünk” (Fil. 3,15-16)

„Ne legyünk hiú dicsőség kívánók, becsvágyók, egymást ingerlők, egymásra irigykedők” (Gal. 5,26)

És: „Senki ne keresse, ami az övé, vagyis a maga javát, a maga érdekét, előnyét, hanem kiki azt, ami a másiké (1 Kor. 10,24)

Azt értem ezalatt, hogy: „Mindenikünk tudniillik az ő felebarátjának, közel levő embernek, szomszédnak kedveskedjék, és legyen szolgálatára. Törekedjen szeretetre méltónak lenni, annak javára, épülésére, megerősítésére. Közülünk mindenki felebarátjának, embertársának, szomszédjának tetszését, kedvét, javát és épülését keresse, hogy azt munkálja, ami az építéshez jó” (Róm. 15,2)

 mint ahogyan én is mindenben mindenkinek igyekszem kedvére lenni, nem a magam hasznát keresve, hanem a többiekét, hogy üdvözüljenek” (1 Kor. 10,33)

Már Dávid így prófétál erről, kijelentve az egyetértés és szeretet eredményét: „… Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! Olyan ez, mint mikor a drága olaj a fejről lecsordul a szakállra, Áron szakállára, amely leér köntöse gallérjára. Olyan, mint a Hermon harmatja, amely leszáll a Sion hegyére. Csak oda küld az ÚR áldást és életet mindenkor” (Zsolt. 133,1-2).



Életem csak kegyelem

Vitára hív az Úr!

Jöjjetek, szálljunk vitába! - mondja az Úr. Ha vétkeitek skarlát pirosak is, hófehérré válhattok” (Ésa. 1.18)



Más dolgába ne avatkozz!

„Kóbor ebet ragad fülön, aki felháborodik a perpatvaron, amely őt nem illeti, aki olyan perbe avatkozik, amihez semmi köze” Péld. 26.17



Megvallás.

 „Ah, ah, Uram Isten! Ímé Te teremtetted, Te alkottad a mennyet és földet a te nagy hatalmaddal és a te kinyújtott karoddal, és semmi sincs lehetetlen Neked!” (Jer. 32,17).

Isten kinyújtott karja az Úr Jézus Krisztus, mert:


Minden, vagyis a mindenség Őáltala lett, Ő általa teremtetett, rajta keresztül támadt, és általa jött létre, és nála nélkül, Tőle különválasztva semmi sem lett, ami lett, ami létrejött, s egyetlen létező sem lett Őnélküle” (Ján.1,3) 



Mai ige: A hatalomvágy veszélye

„… az alázatos lelkűt pedig tisztelet övezi.” (Példabeszédek 29:23)

Az első hazugság, amit a sátán Ádámnak és Évának mondott, mindannyiunk egóját célozta meg: „olyanok lesztek, mint az Isten” (1Mózes 3:5). A ravasz ősi kígyó félrehúzta a mennyei trónterem elől a függönyt, és ősszüleinknek bepillantást nyújtott a hatalomba és a dicsőségbe – ők pedig rögtön rászoktak. Azóta mindannyian függők vagyunk!

Ha már töltöttél valamennyi időt olyanok társaságában, akik felfelé igyekeznek a társadalmi ranglétrán, és mindig nagy nevekre hivatkoznak, akkor belátod, hogy az emberi természet nem sokat változott, most is arról szól, hogy a csúcson akarunk lenni.

A megfelelő viselkedés sokszor eljuttathat oda is, ahová a pénz önmagában nem tud, ezért órákat lehet venni, ahol megtanulható a „hatalmi pozíció viselkedésmódja”. Olyanokat tanítanak, hogy ne nyújtsd oda a tányérodat a pincérnek, vagy ne hajolj le a leejtett evőeszközért. Lényegében ahhoz, hogy biztosítsd helyedet a felfelé törekvés létráján, a legfőbb szabály, hogy soha ne hajolj meg! Azért se, hogy segíts az emberek szükségeit betölteni, hogy elismerd tévedéseidet, vagy, hogy adj valamit azoknak, akik nem tudják ezt visszafizetni.

A hatalomvágy rávesz, hogy magadat másoknál jobbnak tartsd, és visszatart attól, hogy másoknak szolgálj. Hajlamossá tesz a hízelgésre, ellenáll az őszinte tanácsoknak, elszigetel és kerüli a felelősségre vonhatóságot.

Minden nap találkozhatsz vele az olyan apró dolgokban, mint például, hogy sosem dicsérünk meg olyanokat, akik alattunk állnak, nehogy „elfeledkezzenek arról, hol a helyük”; vagy szeretetlenül és udvariatlanul bánunk házastársunkkal, nehogy elveszítsük legfontosabb fegyverünket: az irányítást; vagy a becsvágyunkat a becsületesség elé helyezzük; vagy megtagadjuk a másiktól az intim közeledést, hogy ezzel büntessük vagy manipuláljuk.

Az ilyen hatalmi játszmák arra vannak kitalálva, hogy a mások kárán szerezzük meg magunknak, amit akarunk. Ezért figyelmeztet a Biblia: „Megalázza kevélysége az embert, az alázatos lelkűt pedig tisztelet övezi” (Példabeszédek 29:23).


http://www.maiige.hu/

Pintér Béla - Minden nap ( Mit is mondhatnék ) - szöveggel

C LEWIS: A gondolatok.

Nem az lényeges és fontos, hogyan gondolkodunk mi Istenről, hanem az, hogyan gondolkodik Ő rólunk. 



Pastor Chris: Amit Az Evangéliumról Ismersz.

Készítette: Zoltan Berki

Mert nem szégyellem a Krisztus evangéliumát; mert Istennek hatalma az minden hívőnek üdvösségére, zsidónak először meg görögnek (Róma 1:16).

Van egy olyan dolog, hogy "az Evangélium megértése." Nem elég azt mondani, hogy "Igen, hirdetem az Evangéliumot"; a kérdés, "Milyen Evangéliumot hirdetsz?" Mi is az Evangélium valójában? Mit értesz meg az Evangéliumból? A Róma 1:16-ban Pál Apostol azt mondja, "Mert nem szégyellem a Krisztus evangéliumát; mert Istennek hatalma az minden hívőnek üdvösségére, zsidónak először meg görögnek" (Róma 1:16).

Nagyon fontos a személyes megértésed az Evangéliumról, mert az életed az "evangéliumod" tükröződése lesz; van evangéliumod; nekem is van evangéliumom; és mindannyiunknak megvan a maga evangéliuma. Az evangéliumod a felfogásod arról, amit Krisztus cselekedni jött és a jelentése, a hatása és a fontossága ennek most. Ez fogja alakítani az üzenetedet. Az életed tükrözni fogja ezt az üzenetet; minden cselekedeted az üzenet megértésének kifejezése lesz.

Keresztényként a Keresztény megértésedet éled meg; a Keresztény ötletedet fejezed ki minden nap ahogy élsz, tudatosan vagy tudattalanul. Nem élhetsz az Evangélium kijelentését meghaladóan. Az életben a beszéded, a gondolkodási folyamatod és a kinézeted mind az Evangélium megértéséből ered. Minden, amit az evangéliumod képernyőjén át látsz, ahogyan látod, bármit is hiszel Jézusról, mind hatással lesznek a gondolkodásodra az életről. Ezért fontos, hogy a legnagyratörőbb ötleteid legyenek, a legmagasabb kijelentésed, amit Isten adhat neked, mert az életed kifejeződése lesz a Tőle való kijelentésed.

Ima
Drága atyám, köszönöm, hogy tökéletesíted a megértésemet és a felfogásomat Jézus krisztus Evangéliumáról, és azt, hogy belsőlátást, megvilágosodást és megértést adtál a Szent Szellemen át megismerni és élni az Evangélium nagyobb igazságai által. Meg vagyok győződve, hogy egyenletesen, t ö r e t l e n ü l f e j l ő d ö m é s győzelemben járok, a Jézus nevében. Ámen.

További Tanulmányok:Zsidó 5:13-14; Efézus 4:14; Apcsel 17:30




Mai Ige

Amikor beéred a kevéssel éppúgy, mint a sokkal, akkor vagy igazán elégedett.”



www.maiige.hu





A Tiszáninneni Református Egyházkerület Portálja - www.tirek.hu


Magunkban és földi javakban gyönyörködni balgaság, a bűnben gyönyörködni a kárhozat felé visz, de Istenben gyönyörködni örökkétartó gyönyörűség. (Spurgeon)



http://www.tirek.hu/tartalom/mutat/napiige/lista/





Dicsérem Őt Szentélyében

2015. szeptember 3.

IGE: Isten Krisztusban felültetett a mennybe.

 „Hogy megmutassa, kinyilvánítsa rajtunk a következendő időkben, az eljövendő világkorszakokban az Ő kegyelmének felséges, mérhetetlen gazdagságát, túláradó bőségét, hozzánk való jóságából a Krisztus Jézusban* (Eféz. 2,7)

*Tette ezt azért: „És hogy megismertesse,és megláttassa az ő dicsőségének gazdagságát az irgalom edényein, melyeket eleve a dicsőségre alkotott mit szólhatsz ellene? (Róm. 9,23)

Az apostol így buzdít: „Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk. Azért nem ismer minket a világ, mert nem ismerte meg őt” (1Jn. 3,1)

Ez pedig akkor történt: „… amikor megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete, nem az általunk véghezvitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket újjászülő és megújító fürdője a Szent Szellem által, akit kitöltött ránk gazdagon Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk által, hogy az ő kegyelméből megigazulva reménységünk szerint részesei legyünk az örök életnek” (Tit. 3,4-7)

Ezt pedig az Evangélium hirdetése tette lehetővé: „Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az, minden hívőnek üdvösségére, elsőként zsidónak, de görögnek, vagyis pogánynak is. Mert az Istennek igazsága jelentetik ki abban hitből hitbe, miképpen meg van írva: Az igaz ember pedig hitből él” (Róm. 1,16-17)

Amelyben kijelentést nyer, hogy: „Mert azt, vagyis: az Úr Jézust, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne” (2Kor. 5,21)

Erről prófétál Dávid: „Őt szolgálják a fiak, az Úrról beszélnek az utódoknak. Eljőnek s hirdetik az ő igazságát - az Úr Jézus Krisztust - az ő utánuk való népnek, hogy ezt cselekedte!” (Zsolt. 22,31-32).



Dicsérem az Urat

Ima

 „Tégy engem, mint pecsétet a szívedre, mint pecsétet a karodra! Bizony, erős a szeretet, mint a halál, legyőzhetetlen a szenvedély, akár a sír. Úgy lobog, mint a lobogó tűz, mint az ÚRnak lángja (Énekek. 8,6)



Istennél nincs lehetetlen!

 „Az Istennél nincs olyan dolog, amely lehetetlen, mert Isten egyetlen szava, egyetlen személyre szóló kijelentése sem hiúsulhat meg (Luk. 1,37).



Isten szólt:


„Szólott egyszer az Isten, és ezt a két dolgot értettem meg: Istennél van az erő” (Zsolt. 62,11-12)



Kegyelmet találtam az Úr előtt.

Onnan tudom, hogy kegyelmet találtam Istenem színe előtt, hogy Ő velem jár. Ez meglátszik minden cselekedetemen, mert az én Istenem sikeressé tesz mindenben, amihez hozzáfogok. Ezt látva az emberek azt mondják: „Isten van te veled mindenben, amit cselekszel”


 „Mert miről ismerhetjük meg, hogy én és a te néped kegyelmet találtunk színed? Nem arról-é, ha velünk jársz? Így vagyunk megkülönböztetve, én és a te néped minden néptől, amely e földnek színén van”Az Isten van te veled mindenben, amit cselekszel”  (2 Móz. 33,16; 1 Móz. 21.22)



Pintér Béla- Homokba írva

Hit.

Hiszek a napban - akkor is, ha nem süt;
Hiszek a szeretetben - akkor is, ha nem mutatkozik meg;
Hiszek Istenben - akkor is, ha nem szól.

Albár tárház



Kenneth Hagin: A HARC AZ ÖVÉ

Ne féljetek, és ne rettegjetek, …mert nem ti harcoltok velük, hanem az Isten.
- 2Krónika 20,15.

Én hiszem, hogy a nagyobb bennünk él, ha már újjászülettünk. (1Ján. 4,4) Hiszem, hogy Jézus nagyobb, mint az ördög. Tudom, hogy Isten Igéje ezt mondja. Ezért ennek az igazságnak az alapján kell cselekednem. Így válik ez valósággá, akkor kezd a nagyobb munkálkodni az érdekemben.

Addig, amíg minden erőmmel én próbálom megvívni a harcot, a nagyobb nem tud harcolni értem. Ily módon nincs hasznomra sem az, hogy a nagyobb bennem van, sem az, amit Ő már megtett értem. Ezért ne próbáld logikailag kikövetkeztetni a helyzet megoldásait. Te csak nyugodtan feküdj le aludni, bármilyen helyzetben is lennél.

Pásztorkodásom éveiben, majdnem minden gyülekezet, ahova elküldött az Úr, teli volt problémával. Különösen az egyik; azt senki sem akarta pásztorolni. Mielőtt megkerestek volna, Isten már foglalkozott velem ezzel kapcsolatban, így elvállaltam a pásztorlást.

Nekem semmi gondom nem volt ezzel a gyülekezettel. A gyülekezetet és a problémáit átadtam a Nagyobbnak. Azt mondtam: „Én egyáltalán nem aggódom miattuk.” Komolyan gondoltam, hogy akkor sem fogok aggódni, ha a diakónusok ököllel verik egymást a gyülekezeti ház udvarán. Nyugodtan végignézem, ahogy ütlegelik egymást, aztán együtt imádkozunk, és majd rendezik soraikat, hogy tovább tudjunk járni Istennel.

Megvallás: Én nem vagyok hajlandó harcolni. A harc nem az enyém, hanem Istené. Ő a Nagyobb, én pedig munkára fogtam Őt saját érdekemben, azzal, hogy ismerem az Igéjét és azzal, hogy ennek igazsága alapján cselekszem.

/Kenneth Hagin. Hitünk tápláléka napi adagokban/




Mai Ige


Ma és minden napodon rendelkezel az imádság nagyszerű kiváltságával.”

www.maiige.hu



Életünkről képekben.


Let's Gospel - Új ég, új föld

2015. szeptember 1.

Ige: a végrendelkező halálával lép hatályba a végrendelet.

 „Atyámfiai, testvéreim! Ember szerint szólok, emberi szokásra hivatkozom. Lám az embernek megerősített, jogerős, hitelesített testamentumát, vagyis végrendeletét, szövetségkötését senki erőtlenné nem teheti, senki sem hatálytalaníthatja, érvénytelenítheti, nem másíthatja meg, sem ahhoz hozzá nem adhat, nem toldhatja meg, vagy záradékkal nem láthatja el*(Gal. 3,15)

*Mert még az emberi szokás szerint is: „… ahol végrendelet van, szükséges, hogy a végrendelkező halála bekövetkezzék. Mivel a végrendelet holtak után jogerős, vagyis csak halál esetén érvényes, különben pedig, ha él a végrendelkező, épen nem érvényes” (Zsid. 9,16-17)

Ezért kellett az Úr Jézusnak meghalni: „És ezért újszövetségnek a közbenjárója ő - Krisztus - hogy meghalván az első szövetségbeli, az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, a hivatottak, vagyis az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökségnek ígéretét” (Zsid. 9,15).



Már Jézusé vagyunk

Az Úr ígérete.

 „Bölccsé teszlek, és értelmet adok neked, hogy okosan, megfontoltan körültekintően viselkedj. Mutatom neked az utat, azt mondva: ez, ez itt amelyen járj. Szemeimmel tanácsollak téged, és vigyázok rád, őrizlek téged (Zsolt. 32,8)



A megigazultakról.

„Fényözön árad az igazra, s öröm a tiszta szívűekre” (Zsolt 97,11)



Őrizd a szívedet minden idegen „anyagtól”

„Minden féltett dolognál jobban őrizd meg, és gondosan óvjad szívedet, mert abból származik, és fakad minden virágzó, sikeres, prosperáló élet” (Péld. 4,23)



Dünamisz - Van kiút!

Karl Rahner: Ima

Ó, Uram, taníts meg Téged szeretni; és taníts meg, hogy segítsek felebarátaimnak az egyetlen szükséges vállalkozásban: megtalálni téged!





Szeretet-Közösség



Ágnes - A szeretet himnusza

Lydia magazin