2012. július 29.
2012. július 28.
Ige a szeretetről
„Akkor hozzá menvén egy az írástudók közül, … megkérdezé
tőle: Melyik az első (a legfőbb) minden
(vagyis az összes) parancsolatok között?
Jézus pedig felele néki: Minden parancsolatok között az első (és a
legfőbb): Halljad Izráel: Az Úr, a mi
Istenünk egy Úr. Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből,
teljes lelkedből (vagyis teljes lényeddel), és teljes elmédből és teljes erődből. Ez az első parancsolat.
A második pedig
hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincs más ezeknél
nagyobb parancsolat. Akkor monda néki az írástudó: Jól van, Mester, igazán (és helyesen)
mondád,
hogy egy Isten van, és nincsen kívüle más.
És szeretni őt teljes
szívből, teljes elméből, teljes lélekből (vagyis teljes lényeddel) és teljes erőből, és szeretni embernek
felebarátját, mint önmagát, többet ér minden égőáldozatnál és véres áldozatnál.
Jézus pedig látván, hogy bölcsen (és értelmesen) felelt vala, monda néki: Nem messze vagy az Isten országától. És többé
senki sem meri vala őt megkérdezni” (Márk.
12,28-34)
Ezt már a törvény kimondta: „Halld (meg) Izráel: az Úr, a
mi Istenünk, egy Úr (egyedül az ÚR)!
Szeressed azért az Urat, a te Istenedet
teljes szívedből, teljes lelkedből (vagyis teljes lényeddel) és teljes erődből” (5 Móz. 6,4-5)
„Most pedig, óh
Izráel! mit kíván az Úr, a te Istened tőled? Csak azt, hogy féljed az Urat, a
te Istenedet; hogy minden ő utjain
járj (mindenben), és szeresd őt, és
tiszteljed (és szolgáld) az Urat, a
te Istenedet teljes szívedből, és teljes lelkedből (vagyis egész valóddal)” (5
Móz. 10,12)
És: „Bosszúálló ne
légy, és haragot ne tarts a te néped fiai ellen (a te népedhez
tartozókkal), hanem szeressed
felebarátodat, mint magadat. Én vagyok az Úr” (3 Móz. 19,18)
Az apostolokon keresztül magyarázza a Szent Szellem az
egyetlen törvényt: Mert ez az (az) üzenet, amelyet kezdettől fogva hallottatok,
hogy szeressük egymást” (1 Ján. 3,11)
„Atyámfiai, nem új
parancsolatot írok néktek, hanem (egy) régi
parancsolatot, amely előttetek volt (és amely megvan nálatok) kezdettől fogva; (ez) a régi parancsolat az (az) ige, amelyet hallottatok kezdettől fogva.
Viszont új
parancsolatot írok néktek, (azt) ami
igaz Őbenne és ti bennetek; mert a sötétség szűnni kezd (és múlik), és az igazi világosság már fénylik. Aki azt
mondja, hogy a világosságban van, és gyűlöli az ő atyjafiát (vagyis
testvérét) az még mindig a sötétségben
van.
Aki szereti az ő
atyjafiát (az ő testvérét az) a
világosságban (van, és) marad, és
nincs benne botránkozásra való (vagyis megbotránkoztató, azaz: csapda, kelepce; bűnre csábítás /
késztetés, kihívás)” (1 Ján. 2,7-10)
„Ha azt mondja valaki,
hogy: Szeretem az Istent, és gyűlöli (viszont) a maga atyjafiát (az ő testvérét), hazug az: mert aki nem szereti a maga atyjafiát (a testvérét), akit lát, hogyan szeretheti az Istent, akit
nem lát? Az a parancsolatunk is van (és kaptuk) Őtőle, hogy aki szereti az Istent, szeresse a maga atyjafiát (a
testvérét) is” (1 Ján. 4,20-21)
Az Úr Jézus a
tanítványaitól búcsúzva kijelentette, hogy miről ismerhetők fel az Övéi: „Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást
szeressétek; amint (és ahogyan) én
szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeri meg (és
fogja megtudni) mindenki, hogy az én
tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok” (Ján. 13,34-35)
„Ez az én parancsolatom, hogy (úgy) szeressétek egymást, amiképpen (és ahogyan) én szerettelek titeket” (Ján.
15,12)
Pál apostolon keresztül így szól az Úr, tovább magyarázva a
törvényt: „Senkinek semmivel ne tartozzatok [és ne legyetek adósok] hanem
csak azzal, hogy egymást [az
ugyanabból a fajtából (vagyis Krisztusi) egy másikat] szeressétek.
[kölcsönös szeretettel; (ez azt jelenti,
hogy: SZERET önzetlenül, a másik
érdemeitől függetlenül] mert aki szereti
a felebarátját [az embertársát; a különböző; „másféle” más fajtából
való (Ádámi); idegent] a törvényt [vagyis
Isten útmutatását, tanítását, amelyet az Igében jelentett ki] betöltötte. [beteljesítette, véghezvitte, megvalósította, és tartalmat adott
neki].
Mert
ez: Ne paráználkodjál [vagyis ne légy házasságtörő] ne ölj, ne orozz, [ne lopj] hamis
tanúbizonyságot ne szólj, ne kívánd, [a másét] és ha valamely más parancsolat van, ebben az igében foglaltatik egybe:
[vagyis egy egészbe foglalja ez az egy ige]
Szeressed
felebarátodat [a közel levő
embert, szomszédot, embertársadat] mint
tenmagadat. [mint saját magadat] A [felebaráti] szeretet [vagyis
isteni tulajdonság nyilvánuljon meg a másik ember iránt. Ez a szeretet nem
tekint arra, hogy a másik ember megérdemli-e ezt a szeretetet. Aki így szeret,
az megbecsüli a másikat, igyekszik örömet szerezni neki, javát és jólétét
elősegíteni.] nem illeti gonosszal a
felebarátot. [és nem szerez az embertársnak gonosz bántalmazást (nem tesz rosszat)]
Annakokáért a törvénynek betöltése a szeretet. [tehát
a szeretettel teljesen betöltjük a törtvényt]” (Róm. 13,8-10)
„A parancs célja tehát a tiszta
szívből, jó lelkiismeretből és képmutatás nélküli hitből fakadó szeretet” (1
Tim. 1,5)
„Mert: az egész
törvény ebben az egy igében
teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint magadat” (Gal. 5,14)
Ez a királyok Királyának törvénye: „Ha ellenben megtartjátok (és betöltitek) a királyi törvényt az Írás szerint: Szeressed felebarátodat,
mint tenmagadat, jól (és helyesen) cselekesztek”
(Jak. 2,8)
Mert: „A
gyűlölet viszályt teremt, de minden vétket elfedez (befed, betakar, elrejt, eltitkol) a
szeretet” (Péld. 10,12)
Tehát: „Amit akartok
azért [és amit szeretnétek tehát], hogy
az emberek ti veletek cselekedjenek [megtegyenek, és bánjanak], mindazt ti is úgy [és ugyanazt] cselekedjétek [és tegyétek meg] azokkal [vagyis velük]; mert ez a törvény és [ezt tanítják] a próféták [Más fordítás: Ez a törvény
és a próféták tanításának lényege]” (Mát. 7,12)
Ige: Az írásmagyarázókról
Az Úr így szól a tanítványaihoz, és
a mindenkorban élő Övéihez „… Őrizkedjetek
az írástudóktól, akik örömest járnak hosszú köntösökben és szeretik a piacokon
(és a tereken) való köszöntéseket. És a
gyülekezetekben (vagy a zsinagógákban) az
előlüléseket (vagyis a főhelyeken, az asztalfőn ülni), és a lakomákon a főhelyeket: Akik
az özvegyeknek házát fölemésztik és színből (vagyis színlelésből) hosszan imádkoznak: ezek súlyosabb ítélet
alá esnek (mert ezekre vár a legsúlyosabb ítélet)” (Márk. 12,38-40)
Lukács is bizonyságot tesz: „Jaj néktek farizeusok! Mert szeretitek az előlülést a gyülekezetekben,
és a piacokon való köszöntéseket. Felelvén pedig egy a törvénytudók közül,
monda néki: Mester, mikor ezeket mondod, minket is bántasz. Ő pedig monda: Jaj
néktek is törvénytudók! Mert elhordozhatatlan terhekkel terhelitek meg az
embereket, de ti magatok egy ujjatokkal sem illetitek (és nem érintitek) azokat a terheket” (Luk. 11,43.45-46)
És az Úr ismét figyelmezteti az övéit, hogy ne csak hívőknek
mutassák magukat: „Ezenközben mikor sok
ezerből álló sokaság gyűlt egybe, annyira, hogy egymást letapossák, kezdé az ő
tanítványainak mondani: Mindenekelőtt oltalmazzátok meg magatokat (és
óvakodjatok) a farizeusok kovászától,
mely a képmutatás” (Luk. 12,1)
És az Úr azt is kijelenti, hogy miért óvja tanítványait,
hogy ne csak látszatra legyenek hívők, hanem szívből: „És az egész nép hallására monda az ő tanítványainak. Oltalmazzátok
meg magatokat (és óvakodjatok) az
írástudóktól, kik hosszú (és díszes) köntösökben
akarnak (és szeretnek) járni, és
szeretik (és szívesen veszik) a
piacokon (és a tereken) való
köszöntéseket, és a gyülekezetekben (vagyis a zsinagógákban) az első ülést (a főhelyeket), és a lakomákon a főhelyeket (vagyis az
asztalfőn ülni).
Kik az özvegyeknek
házát felemésztik, és színből (és színlelésből) hosszan imádkoznak; ezek súlyosabb ítélet alá esnek
(Más fordítás: Ezekre vár a legsúlyosabb ítélet)” (Luk.
20,45-47)
Az Úr parancsa így szólt a ruhák szegélyeire varrt
bojtokról, és azok céljáról: „Szólj
Izráel fiainak, és mondjad nékik, hogy készítsenek magoknak bojtokat az ő
ruháik szegleteire (vagyis szegélyére) az
ő nemzetségeik szerint (nemzedékről nemzedékre), és tegyenek a szeglet bojtjára kék (bíbor-)zsinórt. És
arra való legyen néktek a bojt,
hogy mikor látjátok azt (és valahányszor ránéztek), megemlékezzetek az Úrnak minden parancsolatjáról, hogy megcselekedjétek
azokat; és ne nézzetek a ti szívetek után, és a ti szemeitek után (és ne
csábítson el titeket sem a szívetek, sem a szemetek), amelyek után ti paráználkodtok (és amelyek paráznaságba (vagyis a
szövetség megtörésébe vihetnek benneteket). Hogy
megemlegessétek (és emlékezzetek), és
megcselekedjétek (és teljesítsétek) minden
én parancsolatomat, és legyetek szentek a ti Istenetek előtt” (4 Móz. 15,38-41)
„Mert a papnak ajkai
őrzik a tudományt (az Isten ismeretét), és
az ő szájából törvényt (vagyis tanítást) várnak, mivel a Seregek Urának követe ő. De ti elhajlottatok (és letértetek)
erről az útról, sokakat
megbotránkoztattatok a törvénnyel (és tanításotok miatt sokan elbuktak), felbontottátok (és megrontottátok) Lévi szövetségét, azt mondja a Seregeknek
Ura” (Malak. 2,7-8)
Pedig: „A gonosznak
(a bűnösnek) pedig ezt mondja Isten:
Miért beszélsz te rendeléseimről, és veszed szádra az én szövetségemet (és
hogy mered emlegetni rendelkezéseimet, és szádra venni szövetségemet)? Hiszen te gyűlölöd a fenyítést (és a
feddést), és hátad mögé veted
rendelésimet (és elveted igéimet)! Ha
lopót (vagyis tolvajt) látsz, mellé
adod magad (és vele cimborálsz), és
ha paráznákat, társalkodol velük (és a paráznákkal tartasz). A szádat gonoszságra tátod (és szádból
gonosz beszéd jön ki), és a nyelved
csalárdságot sző” (Zsolt. 50,16-19)
Péter apostol így beszél a vének tanácskozásán a törvénynek
a pogányok által való betartásáról: „Most
azért mit kísértitek (azzal) az
Istent, hogy a tanítványok nyakába oly igát tegyetek, melyet sem a mi atyáink
sem mi el nem hordozhattunk? Sőt inkább az Úr Jézus Krisztus kegyelme által
hisszük, hogy megtartatunk, miképpen azok is.
(Más fordítás: Ellenben abban hiszünk, hogy mi is az Úr
Jézus kegyelme által üdvözülünk. éppen
úgy, mint ők)” (Csel. 15,10-11)
És Pál apostol így folytatja: „Mert maguk a körülmetélkedettek sem tartják meg a törvényt; hanem azért
akarják, hogy ti körülmetélkedjetek, hogy a ti (hús)testetekkel dicsekedjenek” (Gal.
6,13)
Ige: A feltámadásról
Az Úr Jézushoz: „…jövének
hozzá Sadduczeusok (olyan vallási
felekezet, amely egyben politikai
párt is, amely a vallási és
politikai hatalmat összekapcsolja), akik azt mondják, hogy nincsen feltámadás.
És megkérdezék őt, mondván: Mester, Mózes azt írta nékünk, hogy ha valakinek
fitestvére meghalt, és feleséget hagyott hátra, gyermekeket pedig nem hagyott,
akkor az ő feleségét vegye el az ő fitestvére, és támasszon magot (vagyis
utódot) a fitestvérének.
Heten valának tehát
fitestvérek. És az első feleséget vőn, de meghalván, magot (azaz, utódot) nem hagya. És a második elvevé az asszonyt,
de meghala, és magot (vagyis utódot) ő
sem hagya: a harmadik is hasonlóképpen; És mind a hét elvevé azt, és magot (vagyis
utódot) nem hagynak. (Végül) legutoljára meghalt az asszony is.
A feltámadáskor tehát,
mikor (majd ezek) feltámadnak,
melyiküknek lesz a felesége? Mert mind a hétnek a felesége volt. Jézus pedig
felelvén, monda nékik: Avagy nem azért tévelyegtek-e, mert nem ismeritek az
írásokat, sem az Istennek hatalmát? Mert mikor (az emberek) a halálból feltámadnak, sem nem házasodnak,
sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyekben” (Márk. 12,18-25)
Lukács írása további részleteket tartalmaz: „Hozzá menvén pedig a sadduczeusok közül
némelyek, akik tagadják, hogy van feltámadás, megkérdék őt, Mondván: Mester,
Mózes megírta nékünk, ha valakinek testvére meghal, kinek felesége volt, és
magzatok (vagyis gyermek) nélkül hal
meg, hogy annak testvére elvegye annak feleségét, és támasszon magot (azaz,
utódot) az ő testvérének.
Hét testvér vala azért: és az első feleséget
vévén, meghalt magzatok nélkül (vagyis gyermektelenül); A másik vevé el azért annak feleségét, és az
is magzatok nélkül halt meg; Akkor a harmadik vette el azt; és hasonlóképen
mind a heten is; és nem hagytak (maguk után) magot (vagyis gyermeket), és
meghaltak. Mind ezek után pedig meghalt (végül) az asszony is. A feltámadáskor azért kinek (vajon melyiknek) a felesége lesz közülük? Mert mind a hétnek
felesége volt.
És felelvén, monda
nékik Jézus: E világnak fiai házasodnak és férjhez adatnak: De akik méltókká
tétetnek (és akik méltónak ítéltetnek), hogy
ama (eljövendő) világot elvegyék, és
a halálból való feltámadást, sem nem házasodnak, sem férjhez nem adatnak: Mert
meg sem halhatnak többé: mert hasonlók az angyalokhoz; és az Isten fiai(vá
lesznek), mivelhogy a feltámadásnak fiai”
(Luk. 20,27-36)
Vagyis az Úr Jézus Krisztus fiai, hiszen az Úr kijelentette,
hogy: „… Én vagyok a feltámadás és az
élet: aki hisz én bennem, ha meghal is, él” (Ján. 11,25)
Ami az Istené
Márk ev. 12: 13-17. Elküldtek hozzá a farizeusok és a
Heródes-pártiak közül néhányat, hogy szóval csalják tőrbe. Odamentek tehát, és
így szóltak hozzá: “Mester, tudjuk, hogy igaz vagy, és nem tartasz senkitől,
mert nem veszed figyelembe az emberek tekintélyét, hanem az igazsághoz
ragaszkodva tanítod az Isten útját. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy
nem? Fizessük-e, vagy ne fizessük?” Ő
pedig ismerve képmutatásukat, ezt mondta nekik: “Mit kísértetek engem? Hozzatok
nekem egy dénárt, hogy megnézzem.”
Hoztak egyet, és akkor Jézus megkérdezte: “Kié ez a kép és ez a
felirat?” Ők pedig így feleltek: “A császáré.”
Ekkor Jézus ezt mondta nekik: “Adjátok meg a császárnak, ami a császáré,
és az Istennek, ami az Istené.” És igen elcsodálkoztak rajta.
Ebből a történetből megérthető mi a császáré. Amin a császár
képmása van, az a császáré. Oda kell adni. Csak ennyi mondanivalója van
Jézusnak erről?
Ami viszont az Istené, azt Istennek kell adni.
Mi az Istené? Mi mást tehetnék (vagy teszek) azzal, ami az
Istené? Hát nem minden Istené?! Mit adjak én Istennek? Vagy: mit adhatok én
Istennek?
1 Mózes 1: 27. Megteremtette Isten az embert a maga
képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket.
Isten képmása van az emberen. Rajtam is. …akkor amin Isten
képmása van, az az Istené. Neki kell adnom… magamat. Mert csak úgy lesz jó…
nekem. Saját terveim, kedvteléseim, az én időm, az én életem, az én jövőm, az
én…, az én…, az én…
Félek, hogy lemaradok valami jóról, ha átengedem életem irányítását… Kinek is? Annak Aki tulajdon fiát nem
kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna Vele együtt mindent
minekünk… Ez az egyetlen ‘alternatíva’.
NE FÉLJ!"
1Kor 15,50-56.
50 Azt pedig állítom, testvéreim, hogy test és vér nem
örökölheti Isten országát, a romlandóság nem örökli a romolhatatlanságot. 51
Íme, titkot mondok nektek: nem fogunk ugyan mindnyájan elhunyni, de mindnyájan
el fogunk változni. 52 Hirtelen egy szempillantás alatt, az utolsó harsonaszóra;
mert meg fog szólalni a harsona, és a halottak feltámadnak
romolhatatlanságban, mi pedig elváltozunk. 53 Mert e
romlandó testnek romolhatatlanságba kell öltöznie, és e halandónak
halhatatlanságba. 54 Amikor pedig (ez a romlandó romolhatatlanságba öltözik,
és) ez a halandó halhatatlanságba öltözik, akkor teljesül be, ami meg van írva:
"Teljes a diadal a halál fölött! 55 Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a
te
fullánkod?"
"NE FÉLJ!"
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a
por fölött, s ha ez a bőröm lefoszlik is, testemben látom meg az Istent.
(Jób 19,25-26)
"Csak annyi, hogy félek a haláltól." - mondta
édesanyám a kórházi ágyon. Ritkán szólalt meg az utolsó kórházi kezelése
idején, amiből erőteljesen látszott mind fizikai, mind szellemi állapotának
hanyatlása. Amint meghallottam ezeket a szavait, az első reakciómmal azt
mondtam neki, hogy nem fog meghalni. De ahogy összetöpörödött testére
pillantottam, rá kellett jönnöm, hogy tévedek. Amint
tekintetünk találkozott, olyan volt, mintha a közöttünk lévő függöny egy
pillanatra fellebbent volna. Éreztem, hogy szavaimat nem csak hallja, hanem
érti is.
"Ne félj anya! Ha meghalsz, az Istennél leszel, és az
csodálatos dolog
lesz." - mondtam neki.
Egy pár héttel később halt meg, és boldog voltam, hogy azt a
különleges pillanatot megoszthattuk egymással. Figyelve testének és szellemének
lassú leépülését, eszembe jutott saját halandóságom. Szembesültem az igazsággal,
hogy földi testünk csak átmeneti lakóhelyünk. Nem tudjuk, pontosan, mi történik
velünk halálunkkor, de egy dologban bizonyosak lehetünk: Istennél leszünk, az
pedig csodálatos lesz!
Imádság: Istenünk, taníts minket jelenléted örömére
összpontosítanunk. Fogadd el hálánkat az örökké tartó örömért, amiben majd
részeltetsz bennünket. Ámen.
Nem tudunk mindent, de azt igen, hogy a halál ajtó Isten
örökkévaló jelenlétébe.
Debbie Kolacki (New York, USA)
Légy elégedett: Hagyd abba, hogy másokhoz hasonlítod magad
"Végezd jól a saját munkád, akkor lesz valamid, amire büszke
lehetsz, de ne hasonlítsd magad másokhoz!" (Galata 6:4 - CEV fordítás)
A Biblia azt mondja, hogy sosem kellene az anyagi
helyzetedet másokhoz hasonlítanod. Ez egy olyan dolog, amely aláássa a
képességedet, hogy hálás legyél Istennek azért, amit kaptál tőle.
Elégedetlenséghez vezet, mert mindig találsz olyan embereket, akik látszólag
jobb helyzetben vannak nálad.
Pál bolondságnak nevezi az ilyen összehasonlításokat:
"Mindezekben az összehasonlításokban, beskatulyázásokban, versengésekben
teljesen célt tévesztenek." (2.Korinthus 10:12 - Msg fordítás) Az egyetlen
ok, amiért Isten olyan hatalmasan használta Pált, hogy ő visszautasította a másokkal
való hasonlítgatásokat, hogy ezek ne térítsék el a céljaitól.
A Biblia azt tanítja: "Végezd jól a saját munkád, akkor
lesz valamid, amire büszke lehetsz, de ne hasonlítsd magad másokhoz!"
(Galata 6:4 - CEV fordítás)
Kérd Istent, mutassa meg azokat a területeket, ahol másokhoz
hasonlítgatod megad. Kérd Istent, hogy bocsássa meg a bűneidet, és fordítsa
szívedet az elégedettség és a hála irányába.
(Daily Hope by Rick Warren 2011.10.15.)
Oswald Chambers: A SZELLEMI ÖSSZEFÜGGÉSEK TITKA
"Nekem
pedig ne legyen másban dicsekedésem, mint a mi Urunk Jézus Krisztus
keresztjében" (Gal 6,14).
Az
újjászületett ember eleinte nem látja az összefüggéseket. Érzései rendezetlenül
kavarognak, a külső dolgok mozzanatai között nem lát összefüggést. Pál apostol
mindenben mély, szoros összefüggéseket látott, ezért külső élete is
változhatott anélkül, hogy ez elkedvetlenítette volna, mert nála minden Istenre
volt alapozva, benne gyökerezett. Krisztus keresztje az alapja ezeknek a
szellemi összefüggéseknek. A legtöbben azért nem vagyunk szellemileg
rendezettek, mert a dolgok külső rendezettsége jobban érdekel, mint a belső.
Pál az alapokban élt, a kritikusok pedig, akik csak a dolgok külső rendjét
ismerik el, a "felső emeleten" mozognak. Ez a két világ még csak nem
is találkozhat egymással. Pál szilárdsága a fundamentumban gyökerezett. Ez a
nagy alap Jézus Krisztus keresztje, Isten haláltusája volt a világ
megváltásáért.
Vess
számot újra azzal, mit hiszel, aztán ejts el abból, amit csak lehet és menj
vissza Krisztus keresztjének kősziklájára! A történelem külső lefolyásában a
keresztre feszítés jelentéktelen eseménynek látszik, de a Biblia szemszögéből
nézve sokkal fontosabb a világ minden birodalmánál. Ha igehirdetésünkben nem a
kereszt tragédiájából indulunk ki, nem érünk el semmit, mert nem közvetítjük
Isten erejét az emberek számára. Lehet hogy érdekes amit mondunk, de nincs
benne erő. Prédikáld csak a keresztet, és Isten ereje felszabadul:
"...tetszett Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által tartsa meg a
hívőket." - "Mi pedig Krisztust prédikáljuk, mégpedig mint
megfeszítettet" (1Kor 1,21.23).
Oswald Chambers "Krisztus mindenek felett" c.
könyvéből
Nézz rám!
Készítette: Győzedelmes Gyülekezet
Kedves, meghitt, 13-14 évvel ezelőtti történetre emlékezem… Kicsi kezeivel megfogta az arcomat és maga felé fordította.
Éreztem bőre bársonyosságát, ahogy vékony ujjacskáival megérintett az állam. Volt benne valami halaszthatatlan sürgetés. Kisfiam látni akarta a tekintetemet. Ahogy odafordultam hozzá, észrevettem szemeiben a boldog várakozást. Szinte sóvárogva mondta:
- Mosolyogj rám! Úgy szeretem, ha mosolyogsz!
Ki tudna ellenállni egy ilyen kérésnek, belenézve egy ártatlanul csillogó szempárba? Azóta is sokszor eszembe jut. A szülők gyakran tanulhatnak kisgyermekeiktől…
Ezt mondja az Úr: „Szemeimmel tanácsollak téged.” Milyen nagyszerű, mély kapcsolatra utal ez a kijelentés, ami ígéret is egyben! Bámulatos, hogy akit így vezetnek, annak nincs szüksége sem útjelző táblákra, sem távirányítóra!
„Ha olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, semmiképpen nem mehettek be a mennyek országába!” Bizonyára fel tudnánk sorolni azokat az emberi tulajdonságokat, amik miatt ezt a feltételt állította Jézus a tanítványok elé a mennybe jutás kérdésében…
A kisbabáknak létfontosságú, hogy lássák szüleik arcát. Egyszerűen nem érzik jól magukat, ha nincs rajtuk az a kedves, odafigyelő, számukra életet és biztonságot jelentő szempár, telve elfogadással.
Amikor szorongunk, homályos a jövőnk és megoldatlan problémák terhelnek, még ha rövid ideig is, de elhagyatottnak érezzük magunkat. Pedig mennyei Atyánk védelmező szeretete körülvesz, Ő szüntelenül vigyáz ránk. Talán levettük szemünket az egyedüli Vigasztalóról, békességünk és örömünk forrásáról…
„Az én orcámat keressétek és éltek” – tanácsolja az Úr. Mennyire vágyik rá, hogy miként a kisgyermek az édesanyja arca után, mi is sóvárogva forduljunk mindig felé, hogy tekintetünk találkozhasson az övével, és szemeivel tanácsoljon, atyai szeretetével türelmesen vezessen, mert nem akarja, hogy egy is elvesszen közülünk…
Ő nem csak lenéz ránk a mennyből, hanem lát, ismer, nem rejthetünk el semmit, szívünk ott van előtte csupaszon, leplezetlenül.
A 139. Zsoltár az egyik legkedvesebb zsoltárom. Így kezdődik:
„Uram, megvizsgáltál engem és ismersz… Messziről érted gondolatomat. Járásomra és fekvésemre ügyelsz…” Lenyűgöz és rabul ejt ez a tudás, ez az odafigyelés, törődés! Isten ellenállhatatlanul magához vont szeretete és páratlan gondoskodása által.
Amikor Jézus a földön járt, meglátta a vak Bartimeust, akit csitítottak, hogy hallgasson már el. Észrevette és lehívta a fa lombja közt megbújó Zákeust, és nem sajnálta a pillantást, hogy az Őt éppen megtagadó Péterre nézzen. Jézus irgalma az Atya irgalma!
Szemeivel kíséri lépteinket akkor is, amikor engedetlenségünkben eltévedünk az úton, néz, figyel, kezét nyújtja, hogy segíthessen. Keressük az Úr arcát! Aki egyszer a szemébe néz, az soha többé nem tudja elfelejteni. Ő az, aki minden belső sóvárgásunkat, ürességünket betölti szerető lényével.
Mikor kértük Őt utoljára?
- Nézz rám! Fordítsd felém az arcodat és tanácsolj szemeiddel!
Szerző: Guti Tünde
A fordított csavarmenet!
Készítette: Győzedelmes Gyülekezet
- Fél tizenegyig leszünk oda - szóltak be Krisztián szülei,
amikor barátaik értük jöttek kocsival, hogy magukkal vigyék a bankettre. - Amíg
oda leszünk, maradj itthon, és fejezd be a történelemdolgozatodat!
- Nem mehetnék el egy kicsit az autóval? - kérdezte
Krisztián. Az előző hónapban szerezte meg a jogosítványát. - Ööö... kölcsön
kell kérnem egy könyvet Oszkártól. Nem maradok sokáig.
- Szó sem lehet róla - mondta az édesapja. - Minden könyved
megvan, amire ma este szükséged lehet. Itthon maradsz, és megírod a
dolgozatodat.
A nemjóját! Krisztián feltétlenül együtt akart lenni a
barátaival, amíg szülei oda vannak. Különben is, ők úgysem kocsival mentek,
akkor meg ő miért ne használhatná? Ez nem tűnt igazságosnak. Hiszen ő csak egy
órányira akart elmenni. Azután is lenne idő arra a történelemdolgozatra -
morfondírozott. Ekkor csengett a telefon. Oszkár volt:
- Hékás, gyere át! - mondta. - Már mindenki itt van.
Krisztián úgy látta, hogy elmehet Oszkárhoz, és még időben
vissza tud érni ahhoz, hogy a szülei meg ne tudják. Csak arra kell ügyelnie,
hogy tankoljon egy kis benzint a kocsiba, nehogy gyanút fogjanak. A
történelemdolgozatot meg majd gyorsan megírja, ha visszaér.
Beült a kocsiba, és elindult. Soha nem fog kiderülni - gondolta.
Az Oszkárék felé vezető úton azonban nagy baj történt. Defektes lett az egyik
kerék. - Na, csak ez hiányzott! - gondolta. Még soha nem cserélt kereket. És
most nemcsak hogy ki kell cserélnie a kereket, de gyorsan meg is kell
javíttatni, hogy a szülei semmit se vegyenek észre. Sietnie kellett.
Elővette az emelőt meg a csavarkulcsot, és munkához látott.
Csakhogy a kerékcsavarok mind megmakacsolták magukat. Nem sikerült levennie a
kereket. Teljes erővel megpróbálta elfordítani a csavarkulcsot, de hiába.
Aztán, mikor úgy tűnt neki, hogy ez a meddő próbálkozás már órák óta tart,
feladta, és elgyalogolt a legközelebbi benzinkúthoz. Teljesen ki volt merülve.
Tíz óra is elmúlt már, mire a benzinkutas hidraulikus
csavarkulcs segítségével levette a kereket. Krisztiánnak sehogy nem fért a
fejébe. Ő miért nem tudta kiszedni a csavarokat? Miért voltak annyira
megszorulva? Az élet igazságtalan! Mostantól fogva megszorításokra számíthat
egész életében.
- Merre csavartad őket? - kérdezte a kutas. Krisztián erre
azt gondolta, hogy micsoda ostoba kérdés. Hát az már csak természetes, hogy
tudja, merre kell csavarni egy csavart. Az óramutatóval ellentétes irányba.
- Nos, - mondta a benzinkutas, - a kocsinak ezen az oldalán
fordított a csavarmenet iránya. Ha ki akarjuk szedni a csavarokat, az
óramutatóval megegyező irányba kell csavarni őket.
Hirtelen nagyon ostobának érezte magát.
A mai világban sokan azért nem találják meg a boldogságot és
a kiteljesedést, mert rossz irányból közelítik meg. Krisztiánhoz hasonlóan rossz
irányba tekerik a csavart - és az egyre jobban szorul. Az élet nem jobbra
fordul, hanem rosszabbra.
Az az élet, amelyre Jézus tanít minket, olyan, mint a
fordított csavarmenet - pontosan az ellenkezője annak, amit az ember gondolna.
A világ azt mondja: „Kaparints meg mindent, amit csak lehet!" Jézus azt
mondja: „Adj, és adatik neked!" A világ azt mondja: „Csak az erősek és
hatalmasok boldogulnak!" Jézus azt mondja: „A szelídek öröklik a
földet." A világ azt mondja: „Ha valaki megsért, bosszuld meg!" Jézus
azt mondja: „Tartsd oda a másik orcádat is! Tégy jót azokkal, akik rosszul
bánnak veled!"
Te melyik irányba tekered a csavarkulcsot? Ne légy ostoba!
A fűszeres!
Készítette: Győzedelmes Gyülekezet
Jim Davis, aki egy fűszerüzletben volt eladó, szerette a
munkáját, és büszke volt arra, hogy milyen jó munkát végez.
Ám az nagyon fel tudta bosszantani, ha fegyelmezetlen
gyerekeket látott, és olyan szülőket, akik kiabáltak gyermekeikre, de semmit
sem tettek annak érdekében, hogy helyreigazítsák utálatos viselkedésüket.
Egy este Jim éppen az egyik vásárlóval volt elfoglalva, aki
mindenfélével telepakolta a bevásárlókocsiját. Miközben beütötte az árut, egy
gyerek elkezdett nagyon hangosan sikoltozni mögötte, majd egy haragos férfihang
odakiáltott: „Feküdj!"
Milyen bunkó fráter! - gondolta Jim, fel sem pillantva
munkájából.
Tovább számolt, ahogy az árut egyenként elhúzta a szkenner
előtt. A síró gyermek még mindig nem hallgatott el, és újra felhangzott a férfi
kiáltása:
- Feküdj!
A mindenit! Szép kis nevelés, mondhatom! - gondolta Jim. -
Ez a pasas egy balfácán! Anélkül, hogy tekintetét felemelte volna, folytatta a
számolást. Mikor végre végzett a bevásárlókocsival, felnézett, és így szólt:
- 89 dollár 95 cent, asszonyom!
Minthogy senkit sem látott, körülnézett, és azt látta, hogy
az üzletben mindenki, beleértve a soron következő vásárlót is, arccal lefelé a
földön fekszik.
Éppen időben fordult még hátra ahhoz, hogy lássa, ahogy egy
fegyveres férfi kilép az üzletből. A háta mögött lévő kollégája, még mindig a
földön fekve, így szólt hozzá:
- Jim, tudod-e, hogy amikor a második alkalommal hallottad,
hogy „feküdj", a betörő fegyvere a te fejednek volt szegezve?
Mi olyan mértékben hozzászoktunk a kultúránkból fakadó,
bennünket körülvevő zajokhoz, valamint a világ figyelemelterelő dolgaihoz, hogy
ha valaki valami fontosat akar közölni velünk, lerázzuk magunkról, mintha nem
volna semmi jelentősége. Olyan sokszor figyelmen kívül hagyjuk a beszélőt, azt
vélve, hogy a figyelmeztetés valaki másnak szól. A szokásos módon tovább
végezzük a dolgunkat.
Nagy veszélynek teszed ki magadat, ha semmibe veszel egy
olyan fontos üzenetet, ami megmentheti az életedet. Eljön majd az az idő,
amikor már nem lesz lehetőségünk az üzenetet megfogadni. „Íme, most van az
üdvösség napja!" (2Kor 6,2).
Úton a menny felé.
Készítette: Győzedelmes Gyülekezet
A vonat éppen befutott a pályaudvarra. A peronon egy kislány
várt az „útipoggyászával”, egy szatyorral, amelybe a tervezett utazásra egy kis
ennivalót csomagolt be. A kicsi felszállt, és talált egy ülőhelyet egy még nem
egészen teli fülkében. Kutatva nézett körül, és megnézte az utasokat, akik
azonban mind idegenek voltak.
Fáradt volt a hosszú várakozástól, és úti csomagját
fejpárnának használta, hogy kissé kipihenje magát. Amikor jött a kalauz, nagy
bizalommal megkérdezte tőle, hogy szabad-e itt aludni. Ő barátságos igennel
felelt, de utána látni akarta a jegyet. A kislány így felelt:
- Nincs jegyem. Erre a következő beszélgetés alakult ki:
- Hova utazol hát? - A Mennybe megyek. - hangzott a válasz.
A kalauz körülnézett, és csodálkozva válaszolt:
- Igen? És ki fizeti a vonatjegyet
Az ÚR JÉZUS - felelte a kislány, és hozzáfűzte: - Ez a vonat
nem a Mennybe megy, és az ÚR JÉZUS nem utazik rajta? - Azt hiszem nem. -
válaszolta a kalauz, akit zavart a gyermek nyíltszívűsége. – De miből gondolod?
- Mert édesanyám gyakran énekelt egy éneket a vonatról,
amely a mennybe megy, és az ÚR JÉZUS kifizette az útiköltséget mindenkiért, aki
azon utazik. De most már nem tudja többé énekelni. Nemrég meghalt. Ezért
elhatároztam, hogy utána utazom, hogy ismét együtt legyek vele. Nem ismeri a
dalt a vonatról, amely a mennybe megy? Nem énekeli a kislányának, hogy el
tudjon aludni? Vagy nincs is kislánya? - kérdezte a kicsi, miután a kalauz
csendben végighallgatta. Megindult hangon válaszolt: - Volt egy kislányom,
körülbelül olyan idős, mint te, de már meghalt. Talán ő is a mennyben van. - És
most a bácsi is odautazik, hogy viszontlássa? - kérdezte a kislány nagy
együttérzéssel. Néhány utas érdeklődve hallgatta a beszélgetést. Egyesek mélyen
meghatódtak a kislány furcsa kérdéseitől. Valaki ezt mondta: - Ez egy angyal. -
Nem, Kati vagyok. Az angyalok az ÚR Jézusnál vannak a Mennyben. – Ezután nagy
bizalommal megkérdezte az utasokat: - Mindannyian a Mennybe utaznak? Annak
nagyon örülnék! Biztosan mind szeretik az ÚR JÉZUST, és imádkoznak Hozzá,
ahogyan anyukám is mindig tette velem. Anyukám azt mondta, hogy mindenki, aki
valóban hisz az ÚR JÉZUS-ban, minden nehézség nélkül a Mennybe kerül.
- Édesanyád biztosan jó asszony volt. - szakította félbe az
egyik utas a kislányt.
- Az én anyukám azonban sosem akarta, hogy valaki azt mondja
neki, jó ember. Mindig azt mondta, hogy senki sem jó, csak egyedül ISTEN, és
hogy nem azok az emberek jutnak a Mennybe, akik azt hiszik, hogy jók, hanem
csak azok, akiknek az ÚR JÉZUS megbocsátotta bűneiket.
A kislány kék szemét a kalauzra emelte: - De még mindig nem
mondta meg, hogy a Mennybe utazik-e. Nem akarja viszontlátni a lányát a
Mennyben? Vagy nem is hisz az ÚR JÉZUS-ban?
A kalauz csöndben állt, és nem tudta, mit kezdjen a
kislánnyal. Az egyik utas értésére adta, hogy kifizeti a kislány jegyét
A kalauz azonban így felelt: - Meddig vigyünk magunkkal a
kislányt? Nem hagyhatjuk, hogy valahol csak úgy kiszálljon! Mi lesz ebből a
gyermekből? – komolyan aggódott miatta. Nyugodtan kérdezett tovább a gyermek:
- Mit mondjak a kislányának, ha találkozom vele a Mennyben?
Mondjam neki azt, hogy az apukája most nem tud a Mennybe jönni, de később eljön
őt meglátogatni?
Az- az utas, aki tanúja volt ennek a beszélgetésnek, és
tovább mesélte az esetet, sajnálta, hogy a vonat éppen ekkor ért lakóhelye
vasútállomásához, és le kellett szállnia. Később azonban megtudta, hogy Kati
dolga jól végződött. Valaki oltalmába vette a kislányt, és hazavitte, ahol a
hozzátartozói már aggódtak a gyermek miatt. Előzőleg semmit sem mondott nekik
tervezett „mennyei útjáról”.
Talán kicsit megmosolyogjuk a kislányt. De talán el kellene
tűnődnünk ezen: Mi a megfelelő vonatot választottuk-e, és ismerjük-e a
célállomást? Hova vezet életünk útja? Eldöntöttük-e már, hogy mi az úti célunk?
A bűn és az ítélet
Készítette: Éva Édes
"A bűn velem született és nem tudok hozzányúlni, de
Isten hozzányúl a váltságban. Isten soha nem az öröklött bűnért teszi felelőssé
az embert. Nem ezért ítél el, mert a bűn adottságával születtem, hanem azért,
mert amikor ráébredek, hogy Jézus Krisztus eljött engem megszabadítani belőle,
visszautasítom az Ő szabadítását." /Oswald Chambers/
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)