2011. április 4.

Márk Evangélium. 9. Az Úr Jézus kinyilvánítja dicsőségét

Márk. 9,1 Azután monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy vannak némelyek az itt állók között [a jelenlevők közül], akik nem kóstolnak [(geuomai); nem ízlelik (tapasztalják) meg] addig a halált, amíg meg nem látják, hogy az Isten országa [királysága] eljött [erővel] hatalommal [amíg meg nem látják Isten hatalommal megvalósuló uralmát. (dünamisz) erő-megnyilvánulás, csoda(tevő erő)]*

*Mátén keresztül hangzik a kijelentés, hogy mit jelent az Úr Jézus által kimondott Ige: „Bizony mondom néktek: Azok között, akik itt állnak, vannak némelyek, akik nem kóstolják [nem ízlelik, nem tapasztalják] meg a halált, amíg meg nem látják az embernek Fiát [az Emberfiát] eljőni [királyként] az ő országában [az ő királyságában]” (Mát. 16,28).

Pál apostolon keresztül hangzik a kijelentés: „Így is van megírva: Lőn [teremtetett] az első ember, Ádám [jelentése: (vörös) földből való], élő lélekké [élőlénnyé]; az utolsó Ádám (az Úr) megelevenítő [éltető] Szellemmé.” (1 Kor. 15,45).

Így ígéri meg az Úr a Szent Szellem (vagyis az Ő) eljövetelét tanítványainak: „Mikor pedig eljő majd a Vigasztaló, akit én küldök néktek az Atyától, az igazságnak Szelleme, … Ő tesz majd én rólam bizonyságot… Ő engem fog dicsőíteni…” (Ján. 15,26; 16,14).

Pál apostol bizonyságtétele Isten országáról, uralmáról: Mert Isten országa akkor nyilatkozik meg, amikor a Szent Szellem erejével hirdetik a Krisztust. Ezért azt mondja az apostol: „Én is, amikor megérkeztem hozzátok, testvéreim, nem úgy érkeztem, mint aki ékesszólás vagy bölcsesség fölényével hirdeti nektek az Isten titkát. És az én beszédem és az én prédikálásom nem emberi bölcsességnek hitető beszédében állott, hanem Szellemnek és erőnek megmutatásában: hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék” (1 Kor. 2,1.4-5).

„Mert nem beszédben áll [nem szavakon alapszik; szóban nyilatkozik meg] az Istennek országa, [Isten királysága, uralma] hanem erőben. [hatóerőben; hatalomban, csodatevő erőben]” (1 Kor. 4,20).

Hogy ez megtörténjen, ahhoz az Úr Jézus által ígért mennyei erőt kell megkapni minden hívőnek: „És ímé én elküldöm ti reátok az én Atyámnak ígéretét; ti pedig maradjatok Jeruzsálem városában, mígnem felruháztattok mennyei erővel” (Luk. 24,49).

Mert: „… János… vízbe merített be, ti azonban Szent Szellembe fogtok bemeríttetni nem sok nap múlva. És: „… vesztek erőt, minekutána a Szent Szellem eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig” (Csel. 1,5.8)

Márk. 9,2 És hat nap múlva magához vevé Jézus Pétert és Jakabot és Jánost, és felvivé őket csupán magukban egy [igen] magas hegyre. És elváltozék előttük [és ott a szemük láttára más alakot öltött; átalakult];

Márk. 9,3 És a ruhája [felső ruhája; köpenye] fényes [tündöklő; csillogó; ragyogó] lőn, igen fehér, mint a hó, mihez hasonlót a ruhafestő e földön nem fehéríthet.

Márk. 9,4 És megjelenék [láthatóvá lett] nékik Mózes Illéssel együtt, és beszélnek vala Jézussal.

Márk. 9,5 Péter pedig megszólalván, monda Jézusnak: Mester [Rabbi], jó [kellemes; eszményi szép] nékünk itt lenni: csináljunk azért három hajlékot [három sátrat], néked egyet, Mózesnek is egyet, Illésnek is egyet.

Márk. 9,6 De nem tudja vala [nem volt tudatában] mit beszél, mivelhogy megrémülének [Más fordítás: Mert nem tudta, mit mondjon, ugyanis annyira megrettentek, meg voltak ijedve].


Márk. 9,7 És felhő támada [keletkezett, ereszkedett le; szállt alá], mely őket befogá [beárnyékolta; rájuk vetette árnyékát; beborította őket], és a felhőből szózat jöve [hang hallatszott], mondván: Ez az én szerelmes [(agapétosz): kedvesen, drágán, nagyon szeretett, drága] Fiam; őt [reá] hallgassátok.

Márk. 9,8 És mikor nagyhirtelen körültekintenek, senkit [mást] sem látának többé maguk körül [maguk mellett], egyedül [csak] a Jézust*

*Máté bizonyságtételében sok további részlettel egészíti ki a történteket: „És hat nap múlva magához [maga mellé] vevé Jézus Pétert, Jakabot és ennek testvérét Jánost, és felvivé őket magukban [külön] egy [igen] magas hegyre.

És elváltozék [átalakult] előttük, [szemük láttára], és az ő orcája ragyog [fénylett; világítani kezdett] vala, mint a nap, ruhája pedig fehér lőn [fehéren ragyogott, tündökölt], mint a fényesség [úgy vakított, mint a fény, mint a napsugár; ruhái olyan fehérek lettek, mintha napfényből volnának].

És ímé megjelenék [egyszerre láthatóvá lett] ő nékik [megjelent előttük] Mózes és Illés, akik beszélnek [beszélgettek] vala Ővele [Jézussal]. Péter pedig megszólalván, monda Jézusnak: Uram, jó [kellemes, eszményi szép (kitűnő)] nékünk itt lennünk. Ha akarod, építsünk [felállítok] itt három hajlékot [sátrat], néked egyet, Mózesnek is egyet, Illésnek is egyet.

Mikor ő még beszél vala, ímé, fényes [fénylő, ragyogó, világos] felhő borítá [takarta; árnyékolta] be [hirtelen fénylő köd árnyéka esett rájuk; nagy fényes köd vevé körül] őket és ímé szózat lőn [és hang hallatszott] a felhőből [a ködből], mondván:

Ez az én szerelmes [kedvesen, drágán, nagyon szeretett, drága] Fiam, akiben én gyönyörködöm [kiben én megnyugodtam; ő nyerte el tetszésemet; akiben kedvem telik]: Őt hallgassátok [reá hallgassatok].

És a tanítványok amint ezt hallák, arcra esének [arcra borultak] és igen megrémülnek [és nagyon (roppant) megijedtek (megrettentek), és nagy félelem fogta el őket].

Jézus pedig hozzájuk menvén [hozzájuk lépett], illeti [megérintette] őket, és monda: Keljetek [álljatok] fel és ne féljetek! Mikor pedig szemeiket [tekintetüket] fölemelik [felnéztek, feltekintettek], senkit sem látnak, hanem csak Jézust egyedül” (Mát. 17,1-8).

>az időpont megjelölésében: „hat nap múlva”, nem számítja a határnapokat, míg a római módon számító Lukács nyolc napról beszél<.

Lukács bizonyságtétele szerint, amikor az Úr Jézus a tizenkét tanítványát kiküldte az evangélium hirdetésére: „És lőn e beszédek (elhangzása) után mintegy nyolcad nappal (mintegy nyolc nap múlva), hogy (Jézus) maga mellé vevé Pétert, Jánost és Jakabot, és felméne a hegyre imádkozni.

És imádkozása közben az ő orcájának ábrázata elváltozék, és az ő ruhája fehér és fénylő lőn (fehéren tündöklött). És ímé két férfiú beszél vala Ővele, kik valának Mózes és Illés; Kik dicsőségben megjelenvén, (élete végéről szólottak, és) beszélik vala az ő halálát, melyet Jeruzsálemben fog megteljesíteni (amelynek Jeruzsálemben kell beteljesednie)

Pétert pedig és a vele lévőket (a társait) elnyomá az álom; de mikor felébredtek, látták az ő dicsőségét, és ama két férfiút, kik vele (ott) állnak vala. És lőn, mikor azok eltávoztak Őtőle, monda Péter Jézusnak: Mester, jó nékünk itt lennünk: csináljunk azért három hajlékot (készítsünk három sátrat), egyet néked, Mózesnek is egyet, és egyet Illésnek; nem tudván mit mond.

És mikor ő ezeket mondá, felhő támada és azokat (őket) beárnyékozá; ők pedig megfélemlének (nagyon megrémültek), mikor azok bementek a felhőbe (amikor a felhőbe kerültek).

És szózat lőn (hang hallatszott) a felhőből, mondván: Ez amaz én szerelmes Fiam (akit kiválasztottam), őt hallgassátok (reá hallgassatok).

És mikor a szózat lőn (a hang hallatszott), találtaték Jézus csak maga (Jézust egyedül találták). Ők pedig hallgatnak, és semmit abból, amit láttak, senkinek el nem mondának azokban a napokban” (Luk. 9,28-36).

Péter apostol bizonyságtétele az Úr mennybemenetele után: „Mert nem mesterkélt (kitalált) meséket (mítoszokat) követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét (és megjelenését); hanem mint akik szemlélői voltunk az Ö nagyságának (hanem úgy, hogy szemtanúi voltunk isteni fenségének).

Mert amikor az Atya Istentől azt a tisztességet és dicsőséget nyerte, hogy hozzá a felséges dicsőség ilyen szózata jutott (ilyen szózatot intézett): Ez az én szeretett Fiam, akiben én gyönyörködöm: Ezt az égből (a mennyből) jövő szózatot mi hallottuk, együtt lévén vele a szent hegyen” (2 Pét. 1,16-18).

Már Mózes így prófétált az Úr Jézusról, ezt mondva: „Prófétát támaszt néked az Úr, a te Istened te közüled, a te atyádfiai közül, olyat, mint én: azt hallgassátok (őreá hallgassatok)!

Mind a szerint (egészen úgy), amint kérted az Úrtól, a te Istenedtől a Hóreben a (össze)gyülekezésnek napján mondván: Ne halljam többé (nem tudom tovább hallgatni) az Úrnak, az én Istenemnek szavát, és ne lássam többé (és nem tudom tovább nézni) ezt a nagy tüzet, hogy meg ne haljak (mert meghalok)!

Az Úr pedig (így szólt hozzám és) monda nékem: Jól mondták, amit mondtak. Prófétát támasztok nékik az ő atyjokfiai közül, olyat, mint te, és az én igéimet adom annak szájába, és (ő pedig) megmond nékik mindent, amit parancsolok néki.

És ha valaki nem hallgat az én igéimre, amelyeket az én nevemben szól, én megkeresem azon (azt én felelősségre vonom)!” (5 Móz. 18,15-19).

És az apostol megerősíti, hogy kiről szólt a prófécia: „Mert (maga) Mózes ezt mondotta az atyáknak: Prófétát támaszt néktek az Úr, a ti Istenetek a ti atyátokfiai (testvéreitek) közül, mint engem (olyat, mint én); azt (őt) hallgassátok mindenben, amit csak szólánd (amit csak mond) néktek. És aki nem hallgat erre a prófétára, azt ki kell irtani a nép közül” (Csel. 3,22-23).

Ézsaiás pedig így beszél az Úr Jézusról: „Ímé (ez) az én szolgám, akit gyámolítok (akit támogatok), az én választottam, akit szívem kedvel (akiben gyönyörködöm), Szellememet adtam ő belé (Szellememmel ajándékoztam meg), törvényt beszél (hirdet) a népeknek” (Ésa. 42,1)

Márk. 9,9 Mikor pedig a hegyről leszállnak, [szigorúan] megparancsolá [elrendelte] nékik, hogy senkinek se beszéljék el, amit láttak vala, csak amikor az embernek Fia a halálból [a halottak közül] feltámad.

Márk. 9,10 És ezt a szót [(logosz): igét; parancsot] megtartják magukban [meg is jegyezték jól; jól az eszükbe vésték], tudakozván [tanakodtak; megvitatták] egymás között, mit tesz [egymással vitatkozva azt kutatták, mit jelent] a halálból [a halottak közül] feltámadni?*

*A tanítványok engedelmeskedtek a parancsnak, és: „… Ők pedig hallgattak, és azokban a napokban senkinek nem mondtak el semmit a látottakról” (Luk. 9,36)

Márk. 9,11 És megkérdezék őt, mondván: Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljőnie?

Márk. 9,12 Ő pedig felelvén, monda nékik: Illés ugyan előbb eljövén helyre állít mindent; de hogyan van az embernek Fiáról megírva, hogy sokat kell szenvednie [(paszkhó): átél, megtapasztal; elvisel, eltűr] és megvettetnie: [(exúdenoó exúdeneó): semmibe vesz, azaz megvet, lenéz, nem vesz tudomást róla]?

Márk. 9,13 De mondom néktek, hogy Illés is eljött, és azt cselekedték vele [de kényük-kedvük szerint bántak vele], amit akartak, amint meg van írva ő felőle*

*Zakariáshoz, Bemerítő János apjához így szól az angyal születendő fiáról: „És az Ő [az Úrnak színe] előtt fog járni az Illés [jelentése: erősségem az Úr] szellemével és erejével [(dünamisz) Képesség; erő, ami képessé tesz bármi megtételére].

Hogy az atyák szívét a fiakhoz (vissza)térítse [visszafordítsa], és az engedetleneket [meggyőzhetetlen, makacs, csökönyös hitetleneket] az igazak [megigazultak vagy megigazítottak, igaznak nyilvánítottak] bölcsességére [okosságára térítse; vezesse; észjárására hozza; megfontoltságára; az egész személyiség „beállítottságát”, „irányultságát megváltoztassa].

Hogy készítsen az Úrnak [állítson az Úr elé] tökéletes [alkalmas; felkészült] népet” (Luk. 1,17).

Őbenne fog beteljesedni a prófécia, amelyet így hirdetett meg az Úr: „Ímé, elküldöm én az én követemet, és megtisztítja (egyengeti) előttem az utat, és mindjárt (hamar) eljön az ő templomába az Úr, akit ti kerestek (aki után vágyódtok), és a szövetségnek követe, akit ti kívántok;

ímé, eljön (jön már), azt mondja a Seregeknek Ura. És az atyák szívét a fiakhoz fordítja (téríti), a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jöjjek, és meg ne verjem e földet átokkal (hogy pusztulással ne sújtsam a földet, amikor eljövök)” (Malak. 3,1; 4.6).

És Jánosról így hangzik a prófécia: „Van-e olyan vak, mint az én szolgám, és olyan süket, mint követem, akit küldök? Van-e olyan vak, mint az én megbízottam, olyan vak, mint az ÚR szolgája? Az Úr igazságáért azt akarta, hogy a törvényt naggyá teszi és dicsőségessé” (Ésa. 42,19.21).

Mert János az Evangéliumot, vagyis a győztes hadvezér érkezésének jóhírét hirdette, de Heródesnek a mózesi törvényt: „Mert János azt mondá Heródesnek: Nem szabad néked a testvéred feleségével élned [nem szabad neked (feleségül) venned a testvéred feleségét]” (Márk. 6,18).

Mert a törvény kimondja: „A te fiútestvéred feleségének szemérmét fel ne fedd; a te fiútestvérednek szemérme az. Ha pedig elveszi valaki az ő fiútestvérének feleségét: vérfertőzés az; az ő fiútestvérének szemérmét fedte fel; magtalanok legyenek” (3 Móz. 18,16; 20,21)

Márk. 9,14 És mikor a tanítványokhoz ment vala, nagy sokaságot [tömeget] láta körülöttük, és írástudókat, akik azokkal versengenek [vitatkoztak] vala.

Márk. 9,15 És az egész sokaság meglátván [észrevették] őt, azonnal elálmélkodik [megdöbbent; elcsodálkoztak], és hozzásietvén [eléje futva] köszönté őt.

Márk. 9,16 Ő pedig megkérdezé az írástudókat: Mit versengetek ezekkel [miről vitatkoztok velük]?

Márk. 9,17 És felelvén egy a sokaságból [valaki a tömegből], monda: Mester [Tanító], ide hoztam hozzád az én fiamat, akiben néma szellem van [akit néma szellem szállt meg, vett birtokába].

Márk. 9,18 És ahol csak előfogja [megragadja; amikor hatalmába keríti], szaggatja [leteperi; földhöz veri] őt; ő pedig tajtékot túr [tajtékzik; habzik a szája], a fogát csikorgatja, és elfonnyad [kiszikkad; és megmerevedik]. Mondám hát tanítványaidnak, hogy űzzék ki azt [hogy hajítsák ki belőle], de nem tudták [de nem volt rá erejük].

Márk. 9,19 Ő pedig felelvén néki, monda: Óh, hitetlen nemzetség [nemzedék], meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek [visellek] még titeket [meddig hordozzalak, tűrjelek benneteket]? Hozzátok őt hozzám [elém].

Márk. 9,20 És hozzá vivék azt; és mihelyt ő meglátta azt [mikor a szellem megpillantotta Jézust], a szellem azonnal szaggatá azt [megrázta a fiút; azonnal össze-vissza rángatta a fiút; nyomban gyötörni kezdte]; és leesvén a földre [az a földre zuhant], tajtékot túrván [tajtékzott] fetreng vala; [habzó szájjal fetrengett].

Márk. 9,21 És megkérdezé az atyját [apját]: Mennyi ideje, hogy ez esett rajta [hogy ő így van; mióta szenved a bajban]? Az pedig monda: Gyermeksége [gyermekkora] óta.

Márk. 9,22 És gyakorta veté [kergette; dobta; lökte] őt tűzbe is, vízbe is, hogy elveszítse [elpusztítsa; hogy megölje] őt; de ha valamit tehetsz [ha valamire képes vagy], légy segítségül nékünk, könyörülvén rajtunk [szánj meg minket, és segíts rajtunk; gerjedj szánalomra irántunk; induljon meg szíved rajtunk; légy részvéttel irántunk].

Márk. 9,23 Jézus pedig monda néki: Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek

[Más fordítás: Ha lehet valamit tennem? Ha tudok valamit tenni? - Minden lehetséges annak, aki hisz; - mondta neki Jézus].

Márk. 9,24 A gyermek atyja pedig azonnal [hangosan] kiáltván, könnyhullatással monda: Hiszek Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek

[Más fordítás: A fiú apja azonnal felkiáltott: „Hiszek! De segíts, hogy még jobban tudjak hinni].

Márk. 9,25 Jézus pedig mikor látta vala, hogy a sokaság még inkább összetódul [hogy tömeg fut hozzá, és egyre nagyobb tömeg verődik össze], megdorgálá a tisztátalan szellemet [keményen rászólt a tisztátalan szellemre], mondván néki: Te néma és süket szellem, én parancsolom néked, menj [takarodj] ki belőle, és többé belé ne menj! [és soha vissza ne térj belé]

Márk. 9,26 És kiáltás és erős szaggatás között [erre az felordított és heves rángatások közepette] kiméne; az pedig olyan lőn, mint egy halott, annyira, hogy sokan azt mondják vala, hogy meghalt [vége van].

Márk. 9,27 Jézus pedig megfogván kezét, felemelé; és az fölkele [Más fordítás: Jézus azonban kezét megragadva magához térítette, és az felkelt; életre keltette őt, és az talpra állt]*

*Máté is bizonyságot tesz a történtekről, a szabadító Istenről: „És mikor [visszamentek és] a sokasághoz [a tömeghez] értek, egy ember jöve hozzá, térdre esvén [térdre borult, térdre hullott] Őelőtte [és így kérlelte őt].

És mondván: Uram, könyörülj [segíts] az én fiamon, mert holdkóros [epilepsziás és nagyon sokat] és kegyetlenül [gonoszul] szenved [és rosszul van]. Mivelhogy [sokszor megtörténik vele, hogy] gyakorta esik a tűzbe, és gyakorta a vízbe.

És [amikor] elvittem őt a te tanítványaidhoz, és nem tudták [nem voltak képesek; de ők képtelenek voltak] őt meggyógyítani. Jézus pedig felelvén, monda: Óh hitetlen és elfajult [(diasztrephó): elfordított, eltérített, eltévelyedett, elhajlott, fonák, romlott, torz] nemzetség [nemzedék]! Vajon meddig leszek veletek [meddig kell még köztetek maradnom; meddig tűrjelek és hordozzalak titeket]?

Vajon meddig szenvedlek titeket [meddig kell még türelmesnek lennem veletek; meddig foglak még elviselni benneteket]? Hozzátok őt [azt a fiút] ide nékem [hozzám].

És megdorgálá őt Jézus [rákiáltott; ráparancsolt; keményen, szigorúan rászólt], és kiméne belőle az ördög [a démon, a gonosz szellem]; és meggyógyult a gyermek azon órától fogva [s attól az órától fogva egészséges lett a gyermek]” (Mát. 17,14-18).

Lukács így mondja el a történetet: „És lőn másnap, mikor ők a hegyről leszállottak (lejöttek), sok nép (nagy sokaság) méne elébe. És ímé egy (ember) a sokaság közül felkiálta, mondván: Mester, kérlek téged, tekints az én fiamra; mert nékem egyetlen egyem:

És ímé (időnként valami) szellem megragadja őt, és hirtelen kiált; és szaggatja (rázza) őt, annyira, hogy tajtékot túr (és tajtékzik), és nehezen megy el tőle (miután meggyötörte), szaggatván őt. És kérem a te tanítványaidat, hogy űzzék ki azt, de nem tudták.

Felelvén pedig Jézus, monda: Óh hitetlen és elfajult nemzetség (nemzedék)! Meddig leszek köztetek, és meddig tűrlek (szenvedlek még) titeket? Hozd (vezesd) ide a te fiadat! Amíg pedig az (a fiú feléje tartott, és) odaméne, azon közben az ördög (a démon, a tisztátalan szellem) földhöz üté (leteperte és megrázta) azt, és megrángatá.

De Jézus megdorgálá (ráparancsolt) a tisztátalan szellemet, és meggyógyítá a gyermeket, és (vissza)adá azt az ő atyjának (apjának). Elálmélkodnak pedig mindnyájan az Istennek nagyságos erején (és nagyságán).

Mikor pedig mindnyájan csodálkoznak mind azokon, amiket Jézus cselekedik, monda az ő tanítványainak” (Luk. 9, 37-43).

Az Úr Jézus pedig így bátorít: „… Nem mondtam-e neked, hogy ha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét?” (Ján. 11,40).

„Bizony, mondom néktek, hogy aki azt mondja ennek a hegynek: Emelkedjél fel, és vesd magadat tengerbe! - és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, az megtörténik -, annak meg is adatik az” (Márk. 11,23).

Hogy mit jelent a hitből fakadó dicséret, és ujjongás a Krisztusban lévőknek, azt egy történeten keresztül mutatja be a Szent Szellem. Egyben arról is bizonyságot téve, hogy az ellenség feletti győzelemnek mi a titka: „És reggel felkészülvén, kimenének a Tékoa (jelentése: trombitaszó, kürtszó / evangélium hirdetés) pusztájára; és mikor kiindulnának onnan, megálla Jósafát (Jelentése: Jahve igazságot szolgáltat), és monda:

Halljátok meg szómat, Júda (Jelentése: hálaadás, dicséret, magasztalás) és Jeruzsálemben (jelentése: békesség alapja / Krisztus) lakozók! Bízzatok (higgyetek) az Úrban, a ti Istenetekben, és megerősíttettek (és megmaradtok);

bízzatok az ő prófétáiban, és szerencsések lesztek (és boldogultok)! Tanácsot tartván pedig a néppel, előállítá (fölállította) az Úr énekeseit, hogy dicsérjék (szent öltözetben) a szentség ékességét, a sereg előtt menvén, (és így énekeltek) és mondják:

Tiszteljétek az Urat (és adjatok hálát az Úrnak), mert örökkévaló az Ő irgalmassága (örökké tart szeretete). És amint elkezdették az éneklést (az ujjongást) és a dicséretet: az Úr ellenséget szerze az Ammon (jelentése: tőrőlmetszett) fiai és a Moábiták (jelentése: kívánság) és a Seir (jelentése: durva, nyers, szőrös / edomiták, azaz: Ádámi /) hegyén lakozók ellen, akik Júdára jövének, és megverettetnek (ezért vereséget szenvedtek).

Mert az Ammon és a Moáb fiai a Seir hegyén lakozók ellen támadának, hogy őket levágnák (kiirtsák) és elvesztenék (és elpusztítsák); és mikor mind elvesztették a Seir hegyén lakozókat, azután egymás elpusztítását segítették elő.

A Júda népe pedig méne Mispába (jelentése: őrtorony, őrség) a puszta felé (és mire a Júdabeliek a pusztai őrhelyhez érkeztek), és mikor a sokaság felé fordulának: ímé csak elesett holttestek valának a földön, és senki sem menekült meg” (2 Krón. 20,20-24)

Márk. 9,28 Mikor pedig bement vala a házba, tanítványai megkérdezék őt külön: Mi miért nem űzhettük ki azt [Más fordítás: Mi miért nem voltunk képesek mi kihaj(í)tani azt]?

Márk. 9,29 Ő pedig monda nékik: Ez a faj semmivel sem űzhető ki, csupán könyörgéssel [Ez a fajta semmi másra nem megy ki, csak az imádkozásra] és böjtöléssel*

*A Máté írása szerinti Evangéliumban kerül kijelentésre, hogy milyen szellemet lehet csak ima által kiűzni: „Ekkor [amikor Jézus egyedül volt] a tanítványok magukban Jézushoz menvén [odamentek hozzá], mondának néki: Mi miért nem tudtuk [miért nem voltunk képesek] azt [a gonosz szellemet] kiűzni [(kihaj(í)tani)?].

Jézus pedig monda nékik: A ti hitetlenségetek miatt [kishitűségetek miatt. Mert kevés, gyenge a hitetek]. Mert bizony [igazán] mondom néktek: Ha [csak] akkora [annyi] hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek [számotokra].

Ez a fajzat pedig ki nem megy [ez a fajta pedig nem távozik el], hanemha könyörgés [imádság] és böjtölés által” (Mát. 17,19-21).

Az Úr azért mondja ezt a tanítványainak, mert nem sokkal korábban történt, hogy: „És előszólítván [magához hívta] tizenkét tanítványát, (telj)hatalmat [(exúszia): képességet, felhatalmazást, jogosultságot] ada nékik a tisztátalan [gonosz] szellemek felett. Hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak minden(fajta) betegséget [(noszosz): bajt, csapást] és minden erőtlenséget [és gyengeséget]” (Mát. 10,1)

Lukács is bizonyságot tesz arról, hogy az Úr mielőtt kiküldi a tanítványait: „… ada nékik erőt és hatalmat minden ördögök ellen (démonok, gonosz, tisztátalan szellemek felett), és betegségek gyógyítására. (Luk. 9,1)

És Márktól megtudjuk, hogy az Úr: „… kezdé őket kiküldeni kettőnként, és ada nékik hatalmat a tisztátalan szellemek (démonok) fölött.” (Márk. 6,7)

Mert a hitetlenség szellemét csak ima és böjt által lehet kiűzni: „És Jézus … monda nékik: Legyen hitetek (higgyetek) Istenben. (Más fordítás: legyen Isten hite bennetek).

Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj (emelkedjél) fel és ugorjál (vesd magadat) a tengerbe! És szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik, meg lesz néki (annak meg is adatik az), amit mondott” (Márk. 11,22-23)

Márk. 9,30 És onnét kimenvén, Galileán [jelentése: csekély, alacsony, megvetett; a pogányok körzete] mennek vala át; és nem akará, hogy valaki megtudja [hogy felismerje őt valaki].

Márk. 9,31 Mert tanítja vala tanítványait, és ezt mondja vala nékik: Az embernek Fia [árulással] az emberek kezébe adatik [(paradidómi): kiszolgáltat, elárul], és megölik őt; de ha megölték, harmadnapra föltámad.

Márk. 9,32 De ők nem értik vala e mondást [(réma): megnyilatkozás, beszéd, kijelentés; Ige], és féltek őt megkérdezni [nem merték faggatni]*

*Máté bizonyságtétele így hangzik: „Mikor pedig [újra együtt voltak, és] Galileában jártak vala, monda nékik Jézus: Az ember Fia emberek kezébe adatik [kell, hogy az Emberfiát átadják majd az embereknek]; És megölik őt, de harmadnapon föltámad [életre kel]. És [erre] felettébb megszomorodnak” (Mát. 17,22-23).

Lukács is bizonyságot tesz, és kijelentést nyer, hogy a tanítványok miért nem értették a kijelentést: „… monda az ő tanítványainak: Vegyétek füleitekbe (és jegyezzétek meg jól) ezeket a beszédeket: Mert az embernek Fia az emberek kezébe fog adatni.

De ők nem érték e mondást (ezt a kijelentést), mivel el vala rejtve előlük, hogy ne értsék (hogy fel ne fogják) azt; és féltek őt megkérdezni e mondás felől (a kijelentés értelméről)” (Luk. 9,43-45)

Márk. 9,33 És elméne Kapernaumba. És odahaza megkérdezé őket: Mi felett vetekedtetek [miről vitatkoztatok] egymással az úton?

Márk. 9,34 De ők hallgatnak, mert egymás között a felett vetekedtek [arról vitatkoztak] vala az úton, ki a (leg)nagyobb?

Márk. 9,35 És leülvén, odaszólítá a tizenkettőt, és monda nékik: Ha valaki első akar lenni, legyen mindenek között utolsó és mindeneknek [mindenkinek] szolgája.

Márk. 9,36 És előfogván [kézen fogva] egy (kis)gyermeket, közéjük állatá azt; és ölébe vévén [átölelte] azt, monda nékik:

Márk. 9,37 Aki az ilyen (kis)gyermekek közül egyet [is] befogad az én nevemben [az én nevemért], engem fogad be; és aki engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki engem elbocsátott [elküldött]*

82 Lukács bizonyságtétele: „Támada pedig bennük az a gondolat, (és vita támadt közöttük arról) hogy ki nagyobb közöttük. Jézus pedig látván (ismerve) az ő szívük gondolatát, egy kis gyermeket megfogván (kézen fogott), maga mellé állatá azt,

És monda nékik: Valaki e kis gyermeket befogadja az én nevemben, engem fogad be; és valaki engem befogad, azt fogadja be, aki engem elküldött; mert aki legkisebb mindnyájan ti közöttetek, az lesz nagy” (Luk. 9,46-48).

Mert: „Bizony mondom néktek: Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint (egy kis)gyermek, semmiképpen nem megy be abba” (Luk. 18,17).

Még az utolsó vacsorán is, amikor az Úr Jézus kijelenti, hogy a tanítványok egyike elárulja Őt, Ők: „Támada pedig köztük versengés is, hogy ki tekinthető köztük (a leg)nagyobbnak. Ő pedig monda nékik: A pogányokon (népeiken) uralkodnak az ő királyaik, és akiknek azokon hatalmuk van (és akik hatalmuk alá hajtják őket), jóltévőknek hívatnak (jótevőknek hívatják magukat.).

De ti ne úgy (cselekedjetek): hanem aki legnagyobb köztetek, olyan legyen, mint aki legkisebb; és aki fő (aki vezet), mint aki szolgál. Mert melyik nagyobb, az-e, aki (az) asztalnál ül, vagy (az) aki szolgál? nemde aki (az) asztalnál ül? De én ti köztetek olyan vagyok, mint aki szolgál” (Luk. 22,24-27).

„És aki közöttetek első akar lenni, legyen a ti (rab)szolgátok” (Mát. 20,27).

Az Úr Jézus újra-és újra kijelenti, hogy az Övéivel Ő eggyé válik, ezért: „Bizony, bizony mondom néktek: Aki befogadja, ha valakit elküldök, engem fogad be; aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött” (Ján. 13,20).

És hogy mit jelent az Úr befogadása, arról János apostolon keresztül hangzik a kijelentés: „Valakik pedig befogadák őt, hatalmat [lehetőséget, jogot, jogosultságot] ada azoknak [azokat felhatalmazta arra], hogy Isten fiaivá legyenek [gyermekeivé váljanak], azoknak, akik az Ő nevében hisznek.

Akik nem vérből, sem a (hús)testnek akaratából [ösztönéből], sem a férfiúnak indulatjából [vágyából], hanem Istentől [Istenből] születtek.” (Ján. 1,12-13).

Erről így tesz bizonyságot Péter apostol: „Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, aki az ő nagy irgalmassága szerint újonnan szült minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból (a halottak közül) való feltámadása által” (1 Pét. 1,3).

Mert: „Az ő akarata szült minket az igazságnak igéje által, hogy az ő teremtményeinek valami zsengéje legyünk” (Jak. 1,18).

Az újjászülő beszéd pedig: „… az igazság beszéde, mely az evangélium” (Kol. 1,5).

És ti: „…nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő, és maradandó igéje által” (1Pt. 1,23).

Mert: „Nem az igazságnak cselekedeteiből (nem az általunk véghezvitt igaz cselekedetekért), amelyeket mi cselekedtünk, hanem az ő irgalmasságából tartott meg (üdvözített) minket az újjászületésnek fürdője és a Szent Szellem megújítása által (újjászülő és megújító fürdője a Szent Szellem által),

Melyet (akit) kitöltött reánk bőséggel (gazdagon) a mi megtartó (Üdvözítőnk) Jézus Krisztusunk által; (Tit. 3,5-6)

Márk. 9,38 János pedig felele néki [(apokrinomai): elkezd beszélni], mondván: Mester [Tanító], látánk valakit, aki a te neveddel [(onoma): hatalom, tekintélyt is magába foglalja] ördögöket [tisztátalan szellemeket, démonokat] űz [aki a Te nevedben haj(í)tott ki gonosz szellemeket]. Aki nem követ minket, és eltiltók őt, mivelhogy nem követ minket [nem tartozik közénk; nem csatlakozott hozzánk].

Márk. 9,39 Jézus pedig monda: Ne tiltsátok el őt; mert senki sincs, aki csodát tesz [(dünamisz): erő-megnyilvánulás, csoda(tevő erő)] az én nevemben és mindjárt gonoszul szólhatna felőlem [és ugyanakkor gyalázni tudna engem];

»Más fordítás: Ne tiltsátok el, mert lehetetlen, hogy valaki az én nevemben úgy gyakoroljon isteni hatalmat, hogy utána nemsokára becsméreljen [(kakologeó): rosszat mond, gonoszul beszél; becsmérel, ócsárol, gyaláz, átkoz] engem«.

Márk. 9,40 Mert aki nincs ellenünk, mellettünk [velünk] van*

*Máté így írja le: „Aki velem nincsen, ellenem van; és aki velem nem gyűjt, tékozol [Aki nem velem dolgozik, ellenem dolgozik; és aki velem nem gyűjt, széjjelszór, pazarol]. Csak az van ellenetek, ki nincs velem” (Mát. 12,30).

Lukács is bizonyságot tesz: Amikor a tanítványok látnak valakit, aki nem jár velük, de az Úr Jézus nevében démonokat űz,azt kérik az Úrtól, hogy tiltsa meg: : „És monda néki Jézus: Ne tiltsátok el: mert aki nincs ellenünk (és ellenetek), mellettünk (és veletek) van” (Luk. 9,50)

És így zárja beszédét: „Aki velem nincs, ellenem van; és aki velem nem takar (nem gyűjt, nem szed össze), tékozol” (Luk. 11,23).

És a kijelentés Pál apostolon keresztül folytatódik: „Azért tudtotokra [értésetekre] adom néktek, hogy senki, aki Istennek Szelleme által szól, nem mondja Jézust átkozottnak; [nem mond átkot Jézusra; az egy sem mondja: Átkozott legyen Jézus]

és senki sem mondhatja Úrnak Jézust, hanem csak a Szent Szellem által. [De azt sem mondhatja senki: „Jézus az Úr”, csak ha Szent Szellemben beszél]” (1 Kor. 12,3).

A Szent Szellem egy előképben mutatja be, hogy miért így válaszolt az Úr Jézus, kijelentve azt is, hogy csak a Szent Szellem által lehet démont űzni, vagy prófétálni: „Kiméne… Mózes…., összegyűjte hetven férfiút a nép vénei közül, és állatá őket a sátor körül.

Akkor leszálla az Úr felhőben, és szóla néki, és elszakaszta (elvett) abból a Szellemből, amely vala őbenne (amely Mózesben volt), és adá a hetven vén férfiúba. Mihelyt pedig megnyugovék ő rajtok a Szellem, menten prófétálnak, de nem többé (máskor nem).

Két férfiú azonban elmaradt vala a táborban; egyiknek neve Eldád (Jelentése: akit Isten kedvel), a másiknak neve Médád (jelentése: kedvenc), és ezeken is megnyugodott vala a Szellem; mert azok is az összeírottak közül valók, de nem mentek vala el a sátorhoz, és mégis prófétálnak a táborban.

Elfutamodik azért egy ifjú, és megjelenté Mózesnek, és monda: Eldád és Médád prófétálnak a táborban. Akkor megszólalt Józsué (Jahve szabadítás, segítség, üdvösség, nagylelkűség; a megváltó; az Úr segít v. megment; A Józsué neve görög formában: Jézus), a Nún fia (jelentése: folyamatosság, utód, sarj), Mózes szolgája, és monda: Uram, Mózes, tiltsd meg őket (tiltsd meg nekik)!

És felele néki Mózes: Avagy érettem buzgólkodol-é (miért vagy ilyen féltékeny)? Vajha az Úrnak minden népe próféta volna, hogy adná az Úr az ő Szellemét ő beléjük” (4 Móz. 11,24-29).

És azt is bemutatja Isten Igéje, hogy mi történik akkor, ha nem a Szent szellem által cselekednek: „Erre a vándorló zsidó ördögűzők közül is megkísérelték néhányan, hogy a gonosz szellemektől megszállottak felett kimondják az Úr Jézus nevét.

Így szóltak: „Kényszerítünk titeket arra a Jézusra, akit Pál hirdet!” Egy Szkéva nevű zsidó főpap hét fia is ezt tette. A gonosz szellem azonban visszafelelt, és azt mondta nekik: „Jézust ismerem, Pálról is tudok, de ti kik vagytok?”

Az az ember pedig, akiben a gonosz szellem volt, rájuk ugrott, legyűrte őket, és föléjük kerekedett, úgyhogy meztelenül és sebesülten futottak ki abból a házból” (Csel. 19,13-16)

Márk. 9,41 Mert aki innotok ád egy pohár vizet az én nevemben, mivelhogy a Krisztuséi vagytok, bizony mondom néktek, el nem veszti az ő jutalmát [el nem marad a jutalma].

Márk. 9,42 Aki pedig megbotránkoztat [(szkandalidzó): tőrbe csal, elgáncsol, elbotlaszt, kelepcébe csal] egyet ama kicsinyek közül, akik én bennem hisznek, jobb annak, ha malomkövet [(onikosz) - szamár- (tudniillik. olyan nagy, hogy egy szamár kell a forgatásához)] kötnek a nyakára, és [azzal együtt] a tengerbe vetik*

*És így folytatja az Úr Jézus: „Monda pedig a tanítványoknak: Lehetetlen dolog, hogy botránkozások ne essenek (bűnre, elpártolásra, elégedetlenségre csábít, tőrbe ejt, botlásba visz); de jaj annak, aki által esnek. Jobb annak, ha egy malomkövet vetnek (kötnek) a nyakába, és ha a tengerbe vettetik, hogysem, mint egyet e kicsinyek közül megbotránkoztasson” (Luk. 17,1-2)

Márk. 9,43 És ha megbotránkoztat [(szkandalidzó): tőrbe csal, elgáncsol, elbotlaszt, kelepcébe csal] téged a te kezed, vágd le azt: jobb néked csonkán bemenned az életre, mint két kézzel menned a gyehennára* [mint két kézzel a kárhozatra jutni; a pokolba jutnod], a megolthatatlan tűzre.

*Gyehenna: (geenna): - Hinnom völgye (jelentése: nyöszörgés, sóhajtás; kegyelmes, jóságos, gazdag), Hinnom fia; - ge-henna (vagy Gaj-Hinnom), Jeruzsálem egyik völgye, (átvitt értelemben) az örök büntetés helyének (vagy állapotának) megnevezésére használják. BDB: Siralom-völgy: a nagy nyomorúság);

Pokol. (jelentése: amit nem láthatunk; a büntetés helye). A halottak tartózkodási helye, vagy állapota. Megfelel a héber seolnak, amit sírnak fordítanak. Az Újszövetségben a »gyehenna« sehol sem földrajzi, hanem mindenütt teológiai fogalom, mely az Isten eljövendő ítéletének eszmei helyét jelöli.

Seol: A holtak hazájának neve az Ószövetségben, hova az emberek haláluk után »alászállanak« Sírgödörszerű képződmény. Ezt a téries képzetet nem szabad túlértékelni. A seolba való leszállás gyakran csak a meghalás képes kifejezése, az eltemetésre történő utalás (Bibliai nevek, és Keresztény lexikon)

Márk. 9,44 A hol az ő férgük meg nem hal [nem pusztul el], és tüzük el nem aluszik.

Márk. 9,45 És ha a te lábad botránkoztat meg [tőrbe csal; visz botlásba; visz bűnre] téged, vágd le azt: jobb néked sántán bemenned az életre, mint két lábbal vettetned a gyehennára, a megolthatatlan tűzre; [mintha két lábbal a gyehenna olthatatlan tüzébe dobnának; mint két lábbal a pokolba kerülnöd].

Márk. 9,46 Ahol az ő férgük meg nem hal [férgük nem pusztul el], és tüzük el nem aluszik [és a tűz nem alszik ki].

Márk. 9,47 És ha a te szemed botránkoztat meg [csal tőrbe; visz téged botlásba; megejt] téged, vájd ki azt: jobb néked [kedvezőbb rád nézve] félszemmel bemenned az Isten országába [királyságába], mint két szemmel vettetned a tüzes gyehennára;[mint két szemmel a gyehennába kerülni; mint két szemmel a pokolba kerülnöd].

Márk. 9,48 Ahol az ő [ott az ilyeneknek] férgük meg nem hal [nem pusztul el], és tüzük [és a tűz] el nem aluszik; [és a tűz nem alszik ki; Ott örökre a férgek tápláléka lennél, és soha ki nem alvó tűz égetne].

Márk. 9,49 Mert mindenki tűzzel sózatik meg, és minden áldozat sóval sózatik meg [Minden (áldozatra szánt) dolgot a tűzre tétel előtt megsóznak]*

*És így folytatja az Úr Jézus: „Jaj a világnak a botránkozások (tőrbe csalások, azaz elgáncsolások, hitszegésre, aposztáziára csábítások) miatt! Mert szükség, hogy botránkozások essenek (történjenek); de jaj annak az embernek, aki által a botránkozás (tőrbe csalás, azaz elgáncsolás, hitszegés, aposztáziára csábítás) esik (történik).

Ha pedig a te kezed vagy a te lábad megbotránkoztat (bűnre, hitszegésre (aposztáziára) vagy elégedetlenségre csábít) téged, vágd le (hiúsítsd meg, akadályozd meg) azokat és vesd (dobd) el magadtól. Jobb néked az életre (dzóé=az örök //természetfeletti// életre) sántán vagy csonkán (rokkant, vagy nyomorékként) bemenned, hogysem két kézzel vagy két lábbal vettetned az örök (aióniosz: világkorszak, vagy létkor) tűzre (pür: általában izzás, szellemi értelemben is).

És ha a te szemed botránkoztat meg téged, vájd ki azt és vesd (dobd) el magadtól; jobb néked félszemmel bemenned az életre, hogysem két szemmel vettetned a gyehenna tüzére” (Mát. 18,7-9).

A Szent Szellem kifejti, hogy mik azok a cselekedetek, amelyek halálba visznek, és mit kell tenni velük: „Öldököljétek meg azért a ti földi tagjaitokat (vagyis: öljétek meg tehát tagjaitokban azt, ami csak erre a földre irányul), paráznaságot, tisztátalanságot, bujaságot (szenvedélyt), gonosz kívánságot és a fösvénységet (kapzsiságot), ami bálványimádás.

Melyek miatt jő az Isten haragja az engedetlenség fiaira. Melyekben ti is jártatok régente (ti is ezeket tettétek egykor), mikor éltetek azokban. Most pedig vessétek el magatoktól ti is mindazokat; haragot, fölgerjedést (indulatot), gonoszságot és szátokból a káromkodást (az istenkáromlást) és gyalázatos beszédet.

Ne hazudjatok egymás ellen (és egymásnak), mivelhogy levetkeztétek amaz ó (régi) embert, az ő cselekedeteivel együtt. És felöltöztétek amaz új embert, melynek újulása van Annak ábrázatja szerint való ismeretre, aki teremtette azt” (Kol. 3,5-10).

„(És) paráznaság… és akármely (bármiféle) tisztátalanság vagy fösvénység (nyerészkedés) ne is neveztessék (még szóba se kerüljön) ti közöttetek, amint szentekhez illik (méltó); Sem undokság (szemérmetlenség), vagy bolond (ostoba) beszéd, vagy trágárság (kétértelműség), melyek nem illenek: hanem inkább hálaadás.

Mert azt jól tudjátok, hogy egy paráznának is, vagy tisztátalannak, vagy fösvénynek (nyerészkedőnek), ki bálványimádó, nincs öröksége a Krisztusnak és Istennek országában. Senki titeket meg ne csaljon (meg ne tévesszen) üres beszédekkel; mert ezekért jő az Isten haragja a hitetlenség (engedetlenség) fiaira.

Annakokáért ne legyetek részesei ezeknek (Ne vegyetek tehát részt ezekben)” (Eféz. 5,3-7).

Ezek mind a hústest indulatai: „Mert a (hús)test (kívánsága) a Szellem ellen törekedik, a Szellem pedig a (hús)test ellen; ezek pedig egymással ellenkeznek (viaskodnak), hogy ne azokat cselekedjétek (tegyétek), amiket akartok (szeretnétek). Akik pedig Krisztus Jézuséi, a (hús)testet megfeszítették indulataival (szenvedélyeivel) és kívánságaival együtt” (Gal. 5,17.24).

„Mert, ha (hús)test [kívánata] szerint éltek, meghaltok [minden bizonnyal be fog következni a halálotok] de ha a (hús)test cselekedeteit [tetteit] a Szellem által megöldöklitek, [a halálba viszitek; halálra juttatjátok] éltek. [de ha a Szellemmel azt, amit a hús művel, megölitek, élni fogtok]” (Róm. 8,13).

A hústest követésének okáról így szól az Úr: „A bűn (a céltévesztés) az, hogy nem hisznek énbennem” (Ján. 16,9).

Mert vagy evilágot, vagy az Urat választja az ember: „Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti…” (Mát. 6,24).

Így hangzik a prófécia: „Mert ímé, eljön a nap, lángoló, mint a sütő-kemence (az a nap olyan lesz, mint az izzó kemence). És olyanná lesz minden kevély és minden gonosztevő, mint a pozdorja (a polyva), és megégeti őket az eljövendő nap, azt mondja a Seregeknek Ura, amely nem hagy rajtok gyökeret, sem ágat (és nem marad sem gyökerük, sem águk)” (Malak. 4,1).

Ézsaiás így prófétál erről az időről: „És lesz, hogy hónapról-hónapra (újholdról újholdra) és szombatról-szombatra eljő minden test (ember) engem imádni, (és leborul előttem) szól az Úr.

És kimenvén (amikor eltávoznak), látni fogják azoknak holttesteit, a kik ellenem vétkeztek (akik hűtlenül elhagytak engem), mert az ő férgük meg nem hal és tüzük el nem aluszik, és minden test előtt borzadásul lesznek

(Más fordítás: Nem pusztulnak el ott a férgek, a tűz sem alszik ki, és minden ember undorodni fog tőlük)” (Ésa. 66,23-24).

A mindenkori tanítványokat pedig így figyelmezteti az Úr: „Ti vagytok a földnek sója ha pedig a só megízetlenül [az eredeti szövegben szó szerint: ha a só megbolondul /ostobává/erőtlenné válik, vagyis: elgyengül, elveszti erejét)], mivel sózzák meg [mivel lehetne ízét/erejét visszaadni]? Nem jó azután semmire [Semmi ereje nincs többé, nem győz, hanem másra nem való], hanem hogy kidobják és eltapossák [széttiporják] az emberek” (Mát. 5,13).

A kijelentést megismétli Lukács is, újabb részlettel kiegészítve: „Jó a só: de ha a só megízetlenül (elveszti az ízét ostobává/erőtlenné válik, vagyis: elgyengül, elveszti erejét), mivel sózzák meg (hogyan tudják azt visszaadni)? Sem a földre, sem a trágyára nem alkalmas: (tehát) kivetik (kidobják) azt. A kinek van füle a hallásra, hallja” (Luk. 14,34-35).

Jóbon keresztül pedig így szól a Szent Szellem: „Vajon ízetlen, sótalan étket eszik-e az ember; avagy kellemes íze van-e a tojásfehérnek (vagy a nyers tojásnak)? Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér (és mint a romlott étel)!” (Jób. 6,6-7).

A törvény kimondja, hogy: „Minden te ételáldozatodat pedig sózd meg sóval, és a te ételáldozatodból soha el ne maradjon a te Istened szövetségének sója; minden te áldozatodhoz sót adj (Minden áldozatodat sóval mutasd be)” (3 Móz. 2,13).

És hogy kik az áldozati ajándékok, arról így beszél Pál apostol,: „… emlékeztetvén titeket az Istentől nékem adott kegyelem által, hogy amikor az örömüzenet papi szolgálatát végzem, én a Krisztus Jézusnak a nemzetek közé kirendelt áldozó papja vagyok; hogy a pogány népek a Szent Szellemtől megszentelt kedves áldozati ajándékká legyenek” (Róm. 15,16).

Így inti Pál apostol a mindenkori hívőket: „Bölcsen viseljétek magatokat a kívül valók (kívülállók) irányában, a jó alkalmatosságot áron is megváltván (a kedvező alkalmakat jól használjátok fel). A ti beszédetek mindenkor kellemetes (kedves) legyen, sóval fűszerezett; hogy tudjátok, hogy mi módon kell néktek kinek-kinek megfelelnetek (és hogy így mindenkinek helyesen tudjatok felelni)” (Kol. 4,5-6).

Az Úr Jézus figyelmezteti tanítványait – kijelentve azt is, hogy mit jelent a só – hogy a Szent Szellem ereje nélkül nem tudnak eredményesen tanúskodni mellette: „És velük összejövén (és amikor együtt volt velük), meghagyá (megparancsolta) nékik, hogy el ne menjenek (ne távozzanak el) Jeruzsálemből, hanem várják be az Atyának ígéretét, melyet úgymond, hallottatok tőlem.

Hogy János ugyan vízbe merített be, ti azonban Szent Szellembe fogtok bemeríttetni nem sok nap múlva. (és) vesztek erőt, minekutána a Szent Szellem eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig” (Csel. 1,4-5.8)


Márk. 9,50 Jó [hasznos] a só: de ha a só ízét veszti [ízetlenné válik], mivel adtok ízt néki [hogyan adjátok vissza az ízét]? Legyen bennetek só, és legyetek békében egymással.












2011. április 1.

Márk. 8. Az Úr kezében megszaporodik a kevés


Márk. 8,1 Azokban a napokban, mivelhogy fölötte nagy volt a sokaság [amikor ismét igen nagy volt a tömeg], és nem volt mit enniük, magához szólította Jézus az ő tanítványait, és monda nékik:

Márk. 8,2 Szánakozom e sokaságon [sajnálom a tömeget], mert immár harmad napja hogy velem vannak [velem tartanak (kitartanak mellettem], és nincs mit enniük;

Márk. 8,3 És ha éhen bocsátom haza őket, kidőlnek [elernyednek; elgyöngülnek] az úton; mert némelyek ő közülük messzünnen [távolról] jöttek.

Márk. 8,4 Az ő tanítványai pedig felelének néki: Honnan elégíthetné meg ezeket valaki kenyérrel itt e pusztában. [Más fordítás: Miből tudná valaki ezeket kenyérrel jóllakatni itt a pusztában, egy ilyen elhagyatott, lakatlan helyen]?

Márk. 8,5 És megkérdé őket: Hány kenyeretek van? Azok pedig mondának: Hét.

Márk. 8,6 Akkor megparancsolá a sokaságnak [a tömegnek], hogy telepedjenek [dőljenek] le a földre. És vevén a hét kenyeret, és hálákat adván, megszegé [megtörte], és adá az ő tanítványainak, hogy eléjük tegyék [hogy osszák szét]. És a sokaság [a tömeg] elé tevék.

Márk. 8,7 Volt egy kevés [néhány apró] haluk is. És hálákat adván [megáldotta azokat is, és] mondá, hogy tegyék eléjük [osszák szét] azokat is.

Márk. 8,8 Evének azért, és megelégednek [és jóllaktak]; és fölszedik a maradék darabokat, hét kosárral.

Márk. 8,9 Valának pedig akik ettek mintegy négyezren; és [ezek után] elbocsátá őket*

*Egy próféciában mutatja be a Szent Szellem a kenyérszaporításnak egy kisebb mértékét. Elizeushoz: „Jöve pedig egy férfi Baál Sálisából (Jelentése: a háromság ura, a harmad ura), és hoz vala az Isten emberének első zsengék kenyereit (az első termésből készült kenyeret), húsz árpakenyeret, és megzsendült gabonafejeket (meg friss gabonát) az ő ruhájában (a tarisznyájában);

Elizeus ezt mondta: Add (oda) a népnek, hadd egyenek. Felele az ő szolgája: Minek (hogyan) adjam ezt száz embernek? Ő pedig monda ismét: Add (oda) a népnek, hadd egyenek, mert ezt mondja az Úr: Esznek, és még marad is. És ő eleikbe adá, és evének, és még maradt is belőle, az Úrnak beszéde szerint” (2 Kir. 4,42-44).

Az Úr Jézus így szól a mindenkori tanítványaihoz: „Mert példát adtam néktek, hogy amiképpen én cselekedtem veletek, ti is akképpen cselekedjetek” (Ján. 13,15).

És az apostol kifejti a kijelentést: „Annakokáért az az indulat [érzés; észjárás, törekvés, az a gondolkodásmód és szándék] legyen [uralkodjon] bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is [amely a Krisztus Jézust jellemezte]” (Fil. 2,5).

Aki mindig megszánta a Hozzámenő sokaságot, és minden szükségüket betöltötte: „Mikor pedig látta vala a sokaságot [a tömeget], könyörületességre indult rajtok [megszánta őket; megesett rajtuk a szíve], mert el voltak gyötörve és szétszórva [és elesettek, fáradtak és elhagyatottak, elcsigázottak és kimerültek voltak], mint a pásztor nélkül való juhok” (Mát. 9,36).

„És kimenvén Jézus nagy sokaságot [tömeget] láta, és megszáná [megsajnálta] őket [megesett rajtuk a szíve], mert olyanok valának, mint a pásztor nélkül való juhok. És kezdé őket sokra [sok mindenre] tanítani” (Márk. 6,34).

Hát: „Aki azt mondja, hogy Őbenne marad (hogy Őbenne van), annak úgy kell járnia, amint Ő járt (annak magának is úgy kell élnie, ahogyan Ő élt)” (1 Ján. 2,6)

Márk. 8,10 És azonnal a hajóba szálla tanítványaival, és méne Dalmánuta [jelentése: torony, nagyság, halfigyelő torony; görög neve: Tarichea: halsózó] vidékére.

Márk. 8,11 És kijövének a farizeusok [(Phariszaiosz): elkülönülő („szeparatista”), vagyis kirekesztően vallásos], és kezdék őt faggatni, mennyei jelt kívánván tőle [mennyei jelet [(szémeion): csodajelet követeltek tőle], hogy kísértsék őt [(peirazein: bűnre csábít)].

Márk. 8,12 Ő pedig szellemében felfohászkodván [(anasztenadzó): mélyet sóhajt, felsóhajt], monda: Miért kíván jelt ez a nemzetség [nemzedék]? Bizony mondom néktek: Nem adatik [semmiféle] jel ennek a nemzetségnek [nemzedéknek].

Márk. 8,13 És [ezzel] ott hagyván őket, ismét hajóba szálla, és a túlsó partra méne*

*Lukács is bizonyságot tesz az Úr Jézus megkísértéséről: „Mikor pedig a sokaság hozzá gyülekezik, kezdé mondani: E nemzetség (nemzedék) gonosz (nemzedék): jelt kíván (követel), de (más) jel nem adatik néki, hanem ha Jónás prófétának ama jele.

Mert miképpen Jónás jelül volt (jellé vált) a Ninivebelieknek, azonképpen lesz az embernek Fia is (jellé) e nemzetségnek (nemzedéknek)” (Luk. 11,29-30).

Azután az Úr így folytatja: „Monda pedig a sokaságnak is: Mikor látjátok, hogy napnyugatról felhő támad, azonnal ezt mondjátok: Záporeső jő; és úgy lesz. És mikor halljátok fúni a déli szelet, ezt mondjátok: Hőség lesz; és úgy lesz.

Képmutatók, az égnek és a földnek ábrázatáról tudtok ítéletet tenni (a föld és az ég jelenségeit felismeritek); erről az időről pedig mi dolog, hogy nem tudtok ítéletet tenni (e mostani időt miért nem tudjátok felismerni)? És mi dolog, hogy ti magatoktól is meg nem ítélitek, mi az igaz?” (Luk. 12,54-57).

Máté bizonyságtétele így hangzik: „És hozzá menvén a farizeusok és sadduceusok, kísértvén [(peiradzó): kísértés: megpróbál rávenni valamire, elcsábít (bűnre, vagyis céltévesztésre)], kérék őt, hogy mutasson nékik mennyei [égi] jelt [csodát, bizonyítékként].

Ő pedig felelvén [ezt a nyilatkozatot tette előttük, és], monda nékik: Mikor esteledik, azt mondjátok: Szép [tiszta, derűs, jó] idő lesz; mert veres [vöröslik, tűzpiros] az ég. Reggel pedig: Ma zivatar [vihar] lesz; mert az ég borús [sötét] és veres.

Képmutatók [annyi tudásotok van, hogy], az ég ábrázatját [arculatát] meg tudjátok ítélni [az ég jeleit felismeritek, az ég színéből tehát tudtok következtetni], az idők [idő(szako)k] (ismertető)jeleit pedig nem tudjátok [nem vagytok képesek megítélni, felismerni]?

E gonosz [(ponérosz): tökéletlen, alkalmatlan; beteg; káros, veszélyes, ellenséges] és parázna nemzetség [rossz, házasságtörő, hűtlen nemzedék, mennyei] jelt kíván [követel, keres, kutat]; és nem adatik néki jel, hanemha a Jónás prófétának jele. És ott hagyván őket, elméne” (Mát. 16,1-4).

Az Úr Jézus bármilyen csodát tesz, vagy hatalommal szólja Isten igéjét: „... az írástudók és farizeusok...” válasza: Mester [Tanító], (csoda)jelt akarnánk látni te tőled.

Ő pedig felelvén, monda nékik: E gonosz [rossz, káros, gonosz, hitvány] és parázna [házasságtörő; hűtlen] nemzetség [nemzedék] jelt kíván [jelt követel, szeretne látni; jelek után tör, kutat]; és nem adatik [más] jel néki, hanemha [csak] Jónás [jelentése: galamb] prófétának jele.

Mert amiképpen Jónás három éjjel és három nap volt a cethal [a tengeri szörny] gyomrában, azonképpen az embernek Fia [az Emberfia] is három nap és három éjjel lesz a föld gyomrában [belsejében, szívében]. (Mát.12,38.39).

Az Úr a Benne való hitre hívja a zsidókat, s a válaszuk: „Micsoda jelt mutatsz tehát te, hogy lássuk és higgyünk néked? Mit művelsz?” (Ján. 6,30).

Az Úr Jézus ostorral űzi ki a kufárokat a templomból és a zsidók válasza: „... Micsoda jelt mutatsz nékünk, hogy ezeket cselekszed?” (Ján. 2,18).

Az Úr Jézus hatalommal parancsol a gonosz szellemeknek és: „Némelyek pedig azok (a farizeusok) közül mondának: A Belzebub által, az ördögök fejedelme által (segítségével) űzi ki az ördögöket (a démonokat, gonosz szellemeket). Mások meg, kísértvén őt, mennyei jelt kívánnak (követeltek) tőle” (Luk. 11,15-16).

Pál apostolon keresztül így hangzik a kijelentés: „És miközben a zsidók jelt [csodajeleket] kívánnak, a görögök [hellének, vagyis pogányok] pedig bölcsességet keresnek, [követelnek]. Mi [pedig] a megfeszített [oszlopra feszített] Krisztust hirdetjük, [prédikáljuk] aki a zsidóknak ugyan megütközés, [(szkandalon) tőr, kelepce, sértő, bántó dolog, botlás köve] a pogányoknak [nemzeteknek] pedig bolondság, [balgaság; oktalanság]” (1Kor. 1,22-23).

Pedig a Szent Szellem már Ézsaiás prófétán keresztül kijelenttette, hogy egy fiúgyermek lesz a jel: „Akkor monda a próféta: Halld meg hát, Dávid háza! Hát nem elég embereket bosszantanotok (fárasztanotok), hogy még az én Istenemet is bosszantjátok (fárasztjátok)?

Ezért ád jelt néktek az Úr maga: Ímé, a szűz fogan méhében, és szül fiat, s nevezi azt Immánuelnek (jelentése: velünk az Isten)” (Ésa. 7,13-14).

„Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak (Csodálatos Tanácsosnak), erős Istennek, örökkévalóság atyjának (Örökkévaló Atyának), békesség fejedelmének!

Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége a Dávid trónján és királysága felett, hogy fölemelje és megerősítse (és megszilárdítsa) azt jogosság (törvény) és igazság által mostantól (fogva) mindörökké. A seregek Urának buzgó szerelme (és féltő szeretete) mívelendi (viszi véghez) ezt!” (Ésa. 9,6-8).

A Jónás története pedig ez: amikor Jónás nem akart engedelmeskedni az Úr szavának: „Az Úr pedig egy nagy halat (oda)rendelt, hogy benyelje Jónást (és az lenyelte). És lőn Jónás a halnak gyomrában három nap és három éjjel. És könyörge Jónás az Úrnak, az ő Istenének (és imádkozott Istenéhez az Úrhoz) a halnak gyomrából.

(És így folytatja): Mikor elcsüggedt bennem az én lelkem (amikor elcsüggedtem), megemlékeztem az Úrról, és bejutott az én könyörgésem (imádságom) te hozzád, a te szentséged templomába. (Sőt) én hálaadó szóval (hálaéneket zengve) áldozom néked; megadom, amit fogadtam (és teljesítem).

Az Úré a szabadítás (mert az ÚRtól jön a szabadulás). És szóla (és parancsot adott) az Úr a halnak, és kiveté (és az kiköpte) Jónást a szárazra (a szárazföldre)” (Jón. 2,1-2.8.10-11).

És az Úr Jézus meg is magyarázza a „jelet”, hiszen Jónás meghalt, de „feltámadt”: „Mert amiképpen Jónás három éjjel és három nap volt a cethal [a tengeri szörny] gyomrában, azonképpen az embernek Fia [az Emberfia] is három nap és három éjjel lesz a föld gyomrában [belsejében, szívében]” (Mát.12,38.39.40)

Márk. 8,14 De elfelejtenek kenyeret vinni [magukkal], és egy kenyérnél nem vala velük több a hajóban.

Márk. 8,15 És ő inti [(diasztellomai diasztelló): a maga véleményét, megítélését, meglátását egy dologban átadja valakinek megfontolásra azzal, hogy figyelmezteti] vala őket, mondván: Vigyázzatok, őrizkedjetek [óvakodjatok] a farizeusok [(Phariszaiosz): elkülönülő („szeparatista”), vagyis kirekesztően vallásos] kovászától [(dzümé): jelentése: erjesztő, tovaterjedő emberi magatartást vagy tanítást is jelent. Képletesen: magatartás, vagy tanítás, tanítási mód, amely „keleszt”, tovább hat és erjeszt; tehát a meglévőt valamilyen irányban megváltoztatja, akár kedvező, akár kedvezőtlen irányban. A mindent átjáró, megerjesztő tan, eszme, amely lehet vallásos vagy politikai] és a Heródes [világi/politikai hatalmak, és elvek] kovászától!

Márk. 8,16 Ekkor egymás között tanakodván [azt fontolgatták, és] mondának: Nincs kenyerünk.

Márk. 8,17 Jézus pedig észrevévén ezt, monda nékik: Mit tanakodtok [fontolgatjátok], hogy nincsen kenyeretek? Még sem látjátok-é be [hát még mindig nem veszitek észre; nem fogjátok föl] és nem értitek-é? Mégis kemény-é a szívetek (bensőtök).

[Más fordítás: Még mindig olyan keményszívűek vagytok; megkövesedett (kérges, érzéketlen) szívvel jártok; Még mindig el van vakulva a szívetek]?

Márk. 8,18 Szemeitek lévén, nem láttok-é? És füleitek lévén, nem hallotok-é? És nem emlékeztek-é?

Márk. 8,19 Mikor az öt kenyeret megszegtem [megtörtem] az ötezernek, hány kosarat hoztatok el darabokkal [maradékokkal] tele? Mondának néki: Tizenkettőt.

Márk. 8,20 Mikor pedig a hetet [törtem meg] a négyezernek, hány kosarat hoztatok el (kenyér)darabokkal tele? Azok pedig mondának: Hetet.

Márk. 8,21 És monda nékik: Hogy nem értitek hát? [Még mindig nem értitek]*

*Már Jeremiáson keresztül így szólt az Úr: „Halljátok csak, te bolond (oktalan) és esztelen nép, akiknek szemeik vannak, de nem látnak; füleik vannak, de nem hallanak!” (Jer. 5,21)

Lukács is bizonyságot tesz az Úr Jézus kijelentéséről: „Ezenközben mikor sok ezerből álló (megszámlálhatatlan) sokaság gyűlt egybe (gyűlt össze), annyira, hogy egymást (majd) letapossák, kezdé az ő tanítványainak mondani: Mindenekelőtt oltalmazzátok meg magatokat (óvakodjatok) a farizeusok kovászától, mely a képmutatás (hüpokriszisz: szerepjátszás, tettetés, színlelés, képmutatás; (átvitt értelemben) megtévesztés) (Luk. 12,1).

Pál apostol így figyelmezteti a mindenkorban élő hívőket: „Őrizkedjetek az ebektől (óvakodjatok a kutyáktól), őrizkedjetek (óvakodjatok) a gonosz munkásoktól, őrizkedjetek a megmetélkedéstől (a megmetéltektől). Mert mi vagyunk a körülmetélkedés (és a körülmetéltek), akik Szellemben (Isten Szelleme szerint) szolgálunk az Istennek, és a Krisztus Jézusban dicsekedünk, és nem a (hús)testben bizakodunk” (Fil. 3,2-3).

Hát: „Meglássátok, hogy senki ne legyen, aki bennetek zsákmányt vet [rabul ejt valaki a tudományon keresztül üres félrevezető szavakon át] a bölcselkedés és üres csalás által [megtévesztéssel], mely emberek rendelése szerint, a világ elemi tanításai szerint, és nem a Krisztus szerint való, (és hiú, és üres). Amely emberi hagyományhoz, a világ elemeihez, nem pedig Krisztushoz igazodik].

>Más fordításban: Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen (meg ne csaljon) benneteket (világi) bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson>” (Kol. 2,8).

„… Avagy nem tudjátok-é, hogy egy kicsiny [kevés; parányi] kovász az egész tésztát megposhasztja. [megkeleszti; erjedésbe hozza]” (1 Kor. 5,6)

Márk. 8,22 Azután Bethsaidába [jelentése: halászó hely] méne; és egy vakot vivének hozzá és kérik vala őt, hogy illesse azt [hogy érintse meg].

Márk. 8,23 Ő pedig megfogván a vaknak kezét, kivezeti őt a falun kívül; és a szemeibe köpvén [itt nyállal megkente szemét] és [azután] kezeit reá tévén, megkérdé őt, ha lát-é valamit?

Márk. 8,24 Az pedig föltekintvén, monda: Látom az embereket, mint valami járkáló fákat

[Más fordítás: Embereket látok, olyan, mintha a fák járkálnának].

Márk. 8,25 Azután kezeit ismét ráveté [rátette] annak szemeire, és feltekintete véle [ő pedig körülnézett]. És megépült [és meggyógyult], és látá messze és világosan mindent

[Más fordítás: mire annak látása mindenen áthatott és helyreállt, úgyhogy messzire mindent látott].

Márk. 8,26 És haza küldé, mondván: Se a faluba be ne menj, se senkinek el ne mondd a faluban*

*Az Úr Jézus visszaadta az embereknek a látásukat, sőt minden betegségtől megszabadította azokat, akik hozzá jöttek: „Ezt mondta, és a földre köpött, sarat csinált a nyállal, és rákente a sarat a vakon született ember szemeire, majd így szólt hozzá: „Menj el, mosakodj meg a Siloám-tavában” - ami azt jelenti: küldött.

Az pedig elment, megmosakodott, és már látott, amikor visszatért” (Ján. 9,6-7).

„És ahová bemegy vala a falvakba vagy városokba, vagy majorokba [vagy más településekre], a betegeket letevék a piacokon [tereken], és kérik vala őt [könyörögtek Jézusnak], hogy legalább a ruhája [a köntöse] szegélyét [szegélyrojtját; köpenyének bojtját] illethessék [érinthessék].

És valahányan csak illeték [megérintették], meggyógyulnak [megmenekültek bajuktól]” (Márk. 6,56)


Márk. 8,27 És [elindult] elméne Jézus és az ő tanítványai Cézárea [jelentése: elvágott, leválasztott] Filippi [jelentése = a lovakat kedvelők városa /a lovak a testi erőt, vagyis az ember természetes erejét szimbolizálják] falvaiba [Cézárea: Fülöp városa; a lovakat kedvelő városa]; és útközben megkérdé az ő tanítványait, mondván nékik: Kinek mondanak [kinek tartanak] engem az emberek?

Márk. 8,28 Ők pedig felelének: Bemerítő Jánosnak; és némelyek Illésnek; némelyek pedig egynek a próféták közül.

Márk. 8,29 És ő monda nékik: Ti pedig kinek mondotok engem [ti pedig mit mondotok, ki vagyok]? Felelvén pedig Péter, monda néki: Te vagy a Krisztus [a Messiás].

Márk. 8,30 És rájuk parancsolt [keményen rájuk szólt; óva intette őket], hogy senkinek se szóljanak felőle [senkinek ne beszéljenek őróla]*

*Máté is bizonyságot tesz a történetről: „Mikor pedig Jézus Czézárea [jelentése: császári] Filippi [jelentése = a lovakat kedvelők városa /a lovak a testi erőt, vagyis az ember természetes erejét szimbolizálják/] környékére [vidékére, tartományába (mely Filep Királyról neveztetik)] méne [környéke felé haladt, és területére ért], megkérdé tanítványait, mondván: Engemet, embernek Fiát [az Emberfiát], kinek mondanak [kinek tartanak] az emberek?

Ők pedig mondának: Némelyek Bemerítő Jánosnak, mások Illésnek; némelyek pedig Jeremiásnak, vagy egynek a próféták közül. Monda nékik: Ti pedig kinek mondotok engem [ki vagyok]?

Simon Péter pedig felelvén, monda: Te vagy a Krisztus [a Messiás; a Felkent], az élő Istennek Fia. És felelvén Jézus, monda néki: Boldog vagy Simon, Jónának fia [Jóna jelentése: galamb], mert nem (hús)test és vér jelentette [fedte fel] ezt néked [nyilatkoztatta ki, leplezte le előtted], hanem az én mennyei [égi] Atyám” (Mát. 16,13-17).

Lukács így írja le a történetet: „És lőn (történt), mikor (egyszer) ő magában imádkozék, vele valának a tanítványok; és megkérdé őket, mondván: Kinek mond engem a sokaság?

Ők pedig felelvén, mondának: Bemerítő Jánosnak; némelyek pedig Illésnek; némelyek pedig (azt mondják), hogy a régi próféták közül támadt fel valamelyik.

És monda nékik: Hát ti kinek mondotok engem? Felelvén pedig Péter, monda: Az Isten ama Krisztusának. Ő pedig reájuk parancsolván, meghagyá, hogy ezt senkinek ne mondják (el)” (Luk. 9,18-21)

Az Úr Jézust csak kijelentés útján lehet felismerni. Erről így tesz bizonyságot Pál apostol, azt is kijelentve, hogy ezután már csak a Szent Szellem vezetésére támaszkodott, példát adva a mindenkorban élő hívők számára: „De mikor az Istennek tetszett, aki elválasztott [különválasztott; kiszemelt] engem az én anyám méhétől fogva és elhívott az ő kegyelme által.

Hogy kijelentse [kinyilatkoztassa; leleplezze] az ő Fiát énbennem hogy [jó hírként; örömhírként] hirdessem őt a pogányok [nemzetek] között: azonnal nem tanácskoztam (hús)testtel és vérrel, [azonnal abbahagytam, hogy húsra és vérre támaszkodjam (mindjárt nem vetettem alá magam hústestnek és vérnek)]” (Gal. 1,15-16)

Ez a kijelentés szükséges ahhoz, hogy bemerítkezzen valaki. Erről tesz bizonyságot a Szent Szellem a szerecsen komornyik történetén keresztül is: „Filep pedig száját megnyitván (beszélni kezdett), és elkezdvén ezen az íráson (és az Írásnak ebből a helyéből kiindulva), hirdeti néki a Jézust.

Mikor pedig menének (és amint tovább haladtak) az úton, jutának egy vízhez; és monda a komornyik (az udvari főember): Ímhol a víz: mi gátol (mi akadálya annak), hogy bemerítkezzem? Filep pedig monda: Ha teljes szívből hiszel, meglehet. Az pedig felelvén, monda: Hiszem, hogy a Jézus Krisztus az Isten Fia.

És megállítá a szekeret; és leszállának mindketten a vízbe, Filep és a komornyik (az udvari főember); és bemeríté őt” (Csel. 8,35-38)

Pál megtérése az Úr Jézussal való találkozása, és a Szent Szellembe való bemerítése után azonnal, mert így jön létre a hit azokban, akik meghallják a Szent Szellem kijelentését: „… prédikálá (és hirdetni kezdte) a zsinagógákban (Jézusról) hogy ő a Krisztus, az Isten Fia” (Csel. 9,20)

És: „Aki vallja, hogy Jézus az Istennek Fia, az Isten megmarad abban, és ő is az Istenben” (1 Ján. 4,15)

Márk. 8,31 És kezdé őket tanítani, hogy az ember Fiának sokat kell szenvedni [(paszkhó): átél, megtapasztal; elvisel, eltűr, szenved], és megvettetni a vénektől [szükséges, hogy elutasítsák] és a főpapoktól és írástudóktól [(grammateusz): írástudó, törvénymagyarázó], és megöletni, és harmadnapra feltámadni [fel kell támadnia].

Márk. 8,32 És ezt nyilván [(parrészia): világosan] mondja vala. Péter pedig magához vonván [félrevonta] őt [pártfogásba vette és], kezdé dorgálni [korholni; szemrehányást tett neki].

Márk. 8,33 És ő megfordulván és az ő tanítványaira tekintvén, megfeddé [megdorgálta; megintette; keményen megrótta; rendreutasította, s így korholta] Pétert, mondván: Távozz tőlem [eredj, távozz mögém; (tőlem hátra)] Sátán, mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra

[Más fordítás: Távozz tőlem, Sátán, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint]*

*Péter megvallja, hogy Jézus a Krisztus: „Ettől fogva kezdé Jézus jelenteni [elmagyarázni, jelezni] az ő tanítványainak [és tanítványai előtt arra célozgatni; megkezdte Jézus a tanítványai előkészítését; többször fölhívta tanítványai figyelmét arra, és rámutatott], hogy néki Jeruzsálembe kell menni. És sokat szenvedni [sok szenvedést eltűrnie (paszkhó): átélni, megtapasztalni, elviselni, eltűrni, és szenvedni] a vénektől és a főpapoktól és az írástudóktól [a törvénytanítóktól], és megöletni, és harmadnapon föltámadni [életre kelni].

És Péter előfogván [félrehívta, magához vonta] őt, kezdé feddeni [korholni, és rosszallóan így szólt hozzá; (félrevonta és kezdte Őt óva inteni), és elkezdett neki szemrehányást tenni], mondván: Mentsen Isten [távol legyen ez tőled, Uram; (irgalmat neked, Uram); irgalmazz (kedvezz) magadnak], Uram! Nem eshetik [semmiképpen sem történhet] ez meg te véled.

Ő pedig megfordulván, monda Péternek: Távozz tőlem [távozz (takarodj) előlem; Eredj (takarodj) a hátam mögé; terhemre vagy] Sátán; bántásomra [kelepce] vagy nékem [akadályul szolgálsz; bűnre csábítasz engem)].

Mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra [mert emberi módon, s nem Isten tervei szerint gondolkozol; (Mert nem érted azokat, mik Istenéi, hanem azokat, mik emberekéi);

Mert nem az Isten dolgain jár az eszed, hanem az emberek dolgain; (Mert nem arra van gondod, amit az Isten akar, hanem arra, amit az emberek akarnak)] (Mát. 16,21-23).

Az Úr Jézus újra-és újra elmondja tanítványainak, hogy hogyan teljesednek be a próféciák, amelyek Őróla szólnak: „Amikor újra együtt voltak Galileában, így szólt hozzájuk Jézus: „Az Emberfia emberek kezébe adatik. És megölik őt, de harmadnapon föltámad. És (ekkor) felettébb megszomorodának” (Mát. 17,22-23).

És ismét: „És mikor felmegy vala Jézus Jeruzsálembe, útközben csupán a tizenkét tanítványt vévén magához, (és útközben) monda nékik: Ímé, felmegyünk Jeruzsálembe, és az embernek Fia (az Emberfia) átadatik a főpapoknak és írástudóknak.

És halálra kárhoztatják (ítélik) őt, És a pogányok kezébe adják őt, hogy megcsúfolják (hogy kigúnyolják) és megostorozzák (megkorbácsolják) és keresztre (oszlopra) feszítsék; de harmadnap feltámad” (Mát. 20,17-19).

Márk is többször bizonyságot tesz az Úr Jézus kijelentéséről, újabb részlettel kiegészítve: „Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfia átadatik a főpapoknak és az írástudóknak, halálra ítélik, és átadják a pogányoknak, És megcsúfolják (kigúnyolják) őt, és megostorozzák őt (megkorbácsolják), és megköpdösik (leköpik) őt, és megölik őt; de harmadnapon feltámad” (Márk. 10,33-34).

És újra: „Útban valának pedig Jeruzsálembe menve fel; és előttük megy vala Jézus, ők pedig álmélkodnak, és követvén őt, félnek vala. És ő a tizenkettőt ismét maga mellé vévén, kezde nékik szólni azokról a dolgokról, amik majd vele történnek.

Mondván: Ímé, felmegyünk Jeruzsálembe, és az embernek Fia (az Emberfia) átadatik a főpapoknak és az írástudóknak, és halálra kárhoztatják őt”

Lukács bizonyságtétele így hangzik: „Ezt mondván: Szükség az ember Fiának sokat szenvedni és megvettetni (el kell vettetnie) a vénektől, a főpapoktól és írástudóktól, és megöletni, és harmadnapon feltámadni” (Luk. 9,22).

És ismét:„És maga mellé vévén a tizenkettőt, monda nékik: Ímé felmegyünk Jeruzsálembe, és beteljesedik minden az embernek Fián (az Emberfián), amit a próféták megírtak. Mert a pogányok kezébe adatik, és megcsúfoltatik (kigúnyoltatik), és meggyaláztatik, és megköpdöstetik; És megostorozván, megölik őt; és harmadnapon feltámad.

Ők pedig ezekből semmit nem értének (semmit sem fogtak fel); és a beszéd ő előlük el vala rejtve, és nem fogták fel (és nem értették meg) a mondottakat” (Luk. 18,31-34) .

És mielőtt visszajön dicsőségbe az Úr: „… előbb sokat kell néki szenvednie és megvettetnie e nemzetségtől (nemzedéktől)” (Luk. 17,24-25).

Pál apostolon keresztül jelenti ki a Szent Szellem a tanítványok értetlenségének okát: „Érzéki ember [az itt szereplő pszükh i kosz görög szó jelentése: pusztán emberi, testi. Olyan ember, akinek életét emberi (természeti) elgondolásai, szempontjai, (vagyis a saját emberi értelme, akarata, érzelmei) irányítják] pedig nem foghatja meg [nem fogja fel; (nem fogadja el)] az Isten Szellemének dolgait: mert bolondságok néki [Balgaságnak tartja; oktalanság, ostobaság, azaz képtelenség az számára].

Meg sem értheti [nem képes megérteni (megismerni)] mivelhogy szellemileg ítéltetnek meg. [kellene megvizsgálni]” (1 Kor. 2,14).

Mert még nincs bennük a: „… Szent Szellem” (Júd. 1,19).

Egy előkép az Úr Jézus végtelen kegyelméről, s az Őt a pogányok kezébe adókról: Sémei gyalázta Dávidot, s amikor ismét király lett, azt tanácsolták neki, hogy ölesse meg Sémeit: „Dávid azonban ezt mondta: Nem rám és nem rátok tartozik ez, Serújá (Jelentése: őrt álló leány, balzsam) fiai! Még kísértésbe visztek ma engem! Miért kellene ma bárkinek is meghalnia Izráelben?

Hiszen tudom én, hogy ma lettem ismét Izráel királya! Sémeinek (jelentése: messze híres; az Úr a meghallgatás) pedig ezt mondta a király: Nem kell meghalnod! Meg is esküdött neki a király” (2 Sám. 19,22-23)

Márk. 8,34 A sokaságot [a tömeget] pedig az ő tanítványaival együtt magához szólítván, monda nékik: Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát [(hosztisz hétisz): mindenki, aki követni akar engem, annak előbb meg kell tagadnia önmagát], és vegye fel az ő keresztjét. [(sztaurosz): Itt jelentése: nem önmagának él, nem a saját akaratának, vágyainak, érzelmeinek, és gondolatainak a beteljesítésére összpontosít, hanem ezeket rendszeresen és folyamatosan Isten és más emberek érdekeinek rendeli alá], és kövessen engem.

Márk. 8,35 Mert valaki meg akarja tartani [menteni] az ő életét, elveszti azt [pusztulásba viszi]; valaki pedig elveszti az ő életét én érettem és az Evangéliumért [az örömüzenetért], az megtalálja [megmenti] azt.

Márk. 8,36 Mert mit használ [mit ér] az embernek, ha az egész (látható) világot megnyeri [megszerzi], lelkében pedig kárt vall [életét pedig elveszíti; életét megkárosítja]?

Márk. 8,37 Avagy mit adhat az ember váltságul [váltságdíjul; cserébe] az ő lelkéért [az ő életéért]?

Márk. 8,38 Mert valaki szégyell engem és az én beszédeimet [az én (logosz): Igémet] e parázna [házasságtörő] és bűnös [(hamartólosz): céltévesztett] nemzetség között [nemzedék előtt; ebben a parázna, elfajult és bűnös korban]. Az embernek Fia is szégyellni fogja azt, mikor [(hotan): amikor, bármikor, valahányszor] eljő az ő Atyja dicsőségében [(doxa): pompa, fényesség, ragyogás, erő] a szent angyalokkal*

*A Máté írása szerinti Evangélium jelenti ki, hogy mikor és miért szólt így az Úr Jézus: „… kezdé Jézus jelenteni az ő tanítványainak, hogy néki Jeruzsálembe kell menni, és sokat szenvedni a vénektől és a főpapoktól és az írástudóktól, és megöletni, és harmadnapon föltámadni.

És Péter előfogván (magához vonta) őt, kezdé feddeni, mondván: Mentsen Isten, Uram! Nem eshetik (nem történhet) ez meg te véled. Ő pedig megfordulván, monda Péternek: Távozz tőlem Sátán; bántásomra vagy nékem (botránkoztatsz engem, csapdát állítasz nekem); mert nem gondolsz az Isten dolgaira (és nem az Isten szerint gondolkozol), hanem az emberi dolgokra (az emberek szerint).

Ekkor monda Jézus az ő tanítványainak: Ha valaki jőni akar én utánam, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét, (sztaurosz): kínkaróját naponta, //képletesen: halálnak kitettség, azaz önmegtagadás// és kövessen engem. Mert aki meg akarja tartani (menteni) az ő életét, elveszti azt; aki pedig elveszti az ő életét én érettem (és az evangéliumért), megtalálja (megmenti) azt.

Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall (az élete kárt szenved)? Avagy micsoda váltságot adhat az ember az ő lelkéért (életéért)?” (Mát. 16,21-26).

János apostol így ír a kijelentésről: „Bizony, bizony mondom néktek: Ha a földbe esett gabonamag el nem hal (ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg), csak egymaga marad; ha pedig el /meg/ hal, sok gyümölcsöt terem (sokszoros termést hoz).

Aki szereti a maga életét, elveszti azt (elpusztítja, romlásba viszi); és aki gyűlöli (miszeó: kevésbé szereti, vagy választja) a maga életét e világon, örök életre tartja (őrzi) meg azt.

Aki nékem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is: és aki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya” (Ján. 12,24-26).

Mert: „Valaki igyekezik (törekszik) az ő életét megtartani (megőrizni), elveszti (elpusztítja, romlásba viszi) azt, és valaki elveszti azt, megeleveníti (dzóogoneó): megtartja, életben tartja, életre kelti) azt” (Luk. 17,33).

Dávid így prófétál erről: „Hiszen senki sem válthatja meg magát, nem adhat magáért váltságdíjat Istennek. Mert olyan drága az élet váltsága, hogy végképp le kell tennie róla (abba kell hagynia), még ha örökké élne is, és nem látná meg a sírgödröt. Pedig meglátja! Meghalnak a bölcsek, a bolond és ostoba is elpusztul, és másokra hagyják vagyonukat” (Zsolt. 49,8-11).

Pál apostolon keresztül fejti ki a Szent Szellem, hogy mit jelent az Úr Jézus kijelentése a gyakorlatban: „Akik pedig Krisztuséi, a testet [a (hús)testet; bűnös természetüket szenvedélyeivel, kívánságaival és vágyaival együtt] megfeszítették (sztauroó: a szenvedélyt, indulatot vagy az önzést eltörli, kiirtja; legyőzi). Minden olyan magatartás, amellyel az ember Krisztus megfeszítésének jegyében megtagadja hústesti életét, és a világban őt körülvevő bűnt. (dr Varga Zsigmond: Újszövetségi görög-magyar szótár 879. oldal: sztauroó)] indulataival és kívánságaival együtt” (Gal. 5,24).

Erre mutat példát Pál apostol, amikor azt mondja, hogy: „… megsanyargatom [megzabolázom; állon ütöm; megöklözöm; alávetem] testemet (szóma: énemet, egómat) és szolgává teszem; [és rabságba (rabszolgaságba) vetem (kényszerítem) leigázom]

hogy míg másoknak prédikálok, [tanítok; hirdetem az Igét; hogy amikor másokat versenybe hívok] magam valami módon méltatlanná ne legyek. [váljak; (magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre; magam valamiképpen olyannak ne bizonyuljak, mint aki nem állja ki a próbát)]” (1Kor. 9,27).

És ezt meg is tudjuk tenni: „Hiszen tudjuk, hogy a mi ó emberünk Ővele megfeszíttetett [oszlopra feszíttetett] hogy megerőtlenüljön [teljesen működésképtelenné, erejét vesztetté legyen] a bűnnek teste. (amartias szóma: a céltévesztett én) [megsemmisüljön (elpusztuljon; tétlenné; tehetetlenné váljon) a bűn hatalmában álló (a céltévesztett) test (szóma = én)].

Hogy ezután ne szolgáljunk [ne legyünk rabszolgája] a bűnnek. [ne legyünk (a céltévesztés) rabszolgái]. Mert aki [így] meghalt, felszabadult a bűn alól. [megigazult; igazságossá lett; (felmentést nyert) a bűntől, a cél ELVÉTÉSÉTŐL)]” (Róm 6,6-7).

Azért kell bemerítkezni a Szent Szellembe: „Hogy levetkezzétek ama régi élet szerint való ó embert, mely meg van romolva a csalárdság kívánságai miatt; újuljatok meg szellemetekben és elmétekben, És felöltözzétek amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben” (Ef. 4,22-24).

„Mert akik Krisztusba meritkeztetek be, Krisztust öltöztétek fel” (Gal. 3,27)









2011. március 29.

Márk. 7. fejezet: Óvás emberi rendelésektől


Márk. 7,1 És hozzá gyűlnek a farizeusok és némelyek az írástudók [törvénytanítók] közül, akik Jeruzsálemből jöttek vala.

Márk. 7,2 És látván, hogy az ő tanítványai közül némelyek közönséges [megszenteletlen], azaz mosdatlan [nem tiszta] kézzel esznek kenyeret, panaszkodnak [(memphomai): kifogásol, szemrehányást tesz].

Márk. 7,3 Mert a farizeusok és a zsidók [(iúdaiosz): júdeaiak] mind, a régiek rendelését követve [ragaszkodnak a vének hagyományaihoz], nem esznek, hanemha kezüket erősen megmossák [egy maréknyi (tenyérnyi) vízzel];
»Más fordítás: A farizeusok ugyanis, mint minden zsidó, nem esznek addig, amíg egy adott módon kezet nem mosnak. Ezzel is megtartva tiszteletreméltó őseik tanítását«

Márk. 7,4 És piacról jövén sem esznek, ha meg nem mosakodnak. [Amikor megjönnek a piacról, sohasem esznek addig, amíg meg nem mosnak mindent, amit onnan hoztak]; és sok egyéb [sok más dolog] is van, aminek megtartását [hagyományként] átvették [és őriznek], poharaknak, korsóknak, rézedényeknek [vízbemerítése (leöblítése)] és nyoszolyáknak [fekhelyek] megmosását.

Márk. 7,5 Azután megkérdék őt a farizeusok és az írástudók [(grammateusz): törvénymagyarázó]: Mi az oka, hogy a te tanítványaid nem járnak a régiek rendelése szerint [Miért nem élnek (viselkednek) a te tanítványaid a vének (őseink) hagyományainak megfelelően], hanem mosdatlan [piszkos; tisztátalan; megszenteletlen] kézzel esznek kenyeret?*

*Az Úr Jézus kijelentése arról, hogy mi teszi tisztátalanná az embert: „Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami bemegy a száján, hanem ami kijön a szájából, az teszi tisztátalanná az embert” (Mát. 15,11).

Péter apostol elmélkedése közben látomást látott, és egyben kijelentést kapott: „És látá, hogy az ég megnyílt és leszálla őhozzá valami edény, mint egy nagy lepedő, négy sarkánál fogva felkötve, és leeresztve a földre: Melyben valának mindenféle földi négylábú állatok, vadak, csúszómászó állatok és égi madarak.

Ekkor hang hallatszott: „Kelj fel, Péter, öld és egyél!” Péter azonban így szólt: „Semmiképpen nem, Uram, mert soha nem ettem semmi közönségest vagy tisztátalant.” De másodszor is szólt hozzá a hang: „Amit az Isten megtisztított, azt te ne mondd tisztátalannak.” (Csel. 10,11-15)

Pál apostol megvallása: „Tudom és meg vagyok győződve az Úr Jézusban, hogy semmi [egyetlen egy (férfi, nő vagy dolog)] sem tisztátalan [beszennyezett; közönséges, bemocskolt, szentségtelen] önmagában: hanem bármi [csak] annak [a személynek] tisztátalan, aki tisztátalannak tartja. [csak ha valaki valamit beszennyezettnek gondol, annak az beszennyezetté lesz]” (Róm. 14,14).

Ezért hangzik a figyelmeztetés, vigyázzatok a hamis tanítókkal és tanításaikkal kapcsolatban: „Meglássátok [ügyeljetek rá], hogy senki ne legyen, aki bennetek zsákmányt vet [hogy valaki rabul ne ejtsen a tudományon keresztül hiú, és üres félrevezető szavakon át] a bölcselkedés és üres [(kenósz): céltalan; sikertelen; hiábavaló; semmit érő, megfosztott, alaptalan, haszontalan] csalás által [megtévesztéssel].

Mely emberek rendelése szerint [(paradoszisz): emberek által továbbadott hagyomány, előírás, tanítás, rendelkezés], a világ elemi tanításai szerint [a világ alapelvei], és nem a Krisztus szerint való [nem pedig Krisztushoz igazodik].

»Más fordításban: „Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen (meg ne csaljon) benneteket (evilági) bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson« (Kol. 2,8).

„Tudván, hogy nem veszendő holmin (romlandó, múlandó), ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló (értéktelen, üres) életetekből (életvitel, életvezetés, magatartás, életmód); Hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen (be nem szennyezett, mocsoktalan) bárányén, a Krisztusén: (1Pét 1,18-19)

Márk. 7,6 Ő pedig felelvén, monda nékik: Igazán jövendölt felőletek [találóan prófétált rólatok], képmutatók felől Ézsaiás próféta, amint meg van írva: Ez a nép ajkaival tisztel engem, a szívük pedig távol van tőlem.

Márk. 7,7 Pedig hiába [(matén): hasztalanul, eredménytelenül; ostobán, tévesen] tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, amelyek embereknek parancsolatai [mikor tanítás közben emberi parancsolatokat hirdetnek, isteni tanítás gyanánt].

Márk. 7,8 Mert az Isten parancsolatját elhagyva [az Isten parancsait nem tartjátok meg], az emberek rendelését tartjátok meg [emberi tanításokhoz; emberek hagyományához ragaszkodtok], korsóknak és poharaknak mosását; és sok egyéb efféléket is cselekesztek.

Márk. 7,9 És monda nékik: Az Isten parancsolatját szépen [nagyon ügyesen] félre teszitek [kijátsszátok; semmibe veszitek], azért, hogy a magatok rendelését tartsátok meg [hogy a helyébe állíthassátok a magatok hagyományait; hogy a saját hagyományotokat őrizgessétek, és megtartsátok]*

*Ézsaiás így prófétált erről: „És (így) szólt az Úr (JHVH=Jehova): Mivel e nép (csak) szájjal közelget (közeledik) hozzám, és csak ajkaival tisztel (dicsőít) engem, szíve (bensője) pedig távol van tőlem, úgy hogy irántam való félelmük (istenfélelme pedig csupán) betanított emberi parancsolat lőn.

Ezért én is csodásan cselekszem ismét e néppel, nagyon csodálatosan (azért én úgy bánok majd ezzel a néppel, hogy csodálkozni fog, igen csodálkozni), és bölcseinek bölcsessége elvész (vége lesz), és értelmeseinek értelme eltűnik (homályos marad)” (Ésa. 29,13.14).

Ezékiel is erről prófétál, ami egyben figyelmeztetés is Krisztus népének: „És te, embernek fia (Emberfia), néped fiai beszélgetnek felőled (Rólad) a falak mellett s a házaknak ajtaiban (kapujában).

És egyik a másikkal szól (így beszélgetnek maguk közt egymással), kiki az ő atyjafiával, mondván: Jertek (gyertek csak), kérlek, és halljátok (és hallgassátok): micsoda beszéd (miféle ige) az, amely az Úrtól jő ki? És (azután) eljőnek hozzád, ahogy a nép össze szokott jőni (mintha népgyűlésre jönnének), s oda ülnek elődbe, mint az én népem (odaül eléd az én népem), és hallgatják beszédedet, de nem cselekszik (nem a szerint élnek), hanem szerelmeskedő énekként veszik azokat ajkukra, (pajzán dallá lesz az a szájukban,) szívük (az eszük) pedig nyereség után jár.

És ímé, te olyan vagy nékik, mint valamely szerelmeskedő ének, szép hangú, s mint valamely jó hegedűs (Csak ennyi vagy nekik: Pajzán dalok énekese, akinek szép a hangja, és jól pengeti a lantot); csak hallják (hallgatják) beszédidet, de nem cselekszik azokat (és nem a szerint élnek)” (Ezék. 33,30-32).

És újabb figyelmeztetés Krisztus népének: „E bizonyság (ez a vélemény) igaz: annakokáért fedd őket kímélés nélkül, hogy a hitben épek legyenek (hogy egészséges legyen a hitük).

Nem ügyelvén zsidó mesékre (ne foglalkozzanak zsidó mondákkal, mítoszokkal), és az igazságot megvető (és az igazságtól elfordult) emberek parancsolataira/val.

Minden tiszta a tisztáknak: de a megfertőztetetteknek és hitetleneknek semmi sem tiszta; hanem megfertőztetett (sőt szennyes) azoknak mind elméjük, mind (a) lelkiismeretük.

Vallják, hogy Istent ismerik, de cselekedeteikkel tagadják, mivelhogy utálatosak és hitetlenek (és engedetlenek) és minden jó cselekedetre méltatlanok (és teljesen alkalmatlanok)” (Tit. 1,13-16)

Márk. 7,10 Mert Mózes azt mondotta: Tiszteld atyádat és anyádat. És: Aki atyját vagy anyját szidalmazza [gyalázza; gonoszat, rosszat mond; becsmérli, ócsárolja, átkozza], halállal haljon meg [meghal].

Márk. 7,11 Ti pedig azt mondjátok [azt tanítjátok]: Ha valaki ezt mondja atyjának vagy anyjának: Korbán, azaz: templomi [vagyis áldozati, oltári, fogadalmi] ajándék az, amivel megsegíthetnélek [ami tőlem neked járna;

>>Más fordítás: Van ugyan valamim, amivel megsegíthetnélek, de az Istennek van félretéve; Ezzel lehetek csak hasznodra<<]:

Márk. 7,12 Úgy már nem engeditek, hogy az atyjával vagy anyjával valami jót tegyen [Akkor ti ezzel teljesen felmentitek a felelősség alól, hogy segítsen apjának vagy anyjának; hogy bármit tegyen is apjáért vagy anyjáért],

Márk. 7,13 Eltörölvén az Isten beszédét [(aküroó): és így érvénytelenné teszitek, megerőtlenítitek, hatálytalanítjátok; semmibe veszitek; megsemmisítitek az Isten igéjét] a ti rendelésetekkel [hagyományotokkal], amelyet rendeltetek [amelyet továbbadtatok]; és sok effélét [sok más ehhez hasonlót] is cselekesztek

[Más fordítás: A tanításokkal, amelyeket kaptatok és továbbadtok az embereknek, teljesen érvénytelenné teszitek Isten Igéjét]*

*És ezt a parancsolatot is megváltoztatták a vallásos zsidók, előképül és figyelmeztetésül a Krisztus népének: „Tiszteld atyádat és anyádat (amint megparancsolta néked az Úr, a te Istened;), hogy hosszú ideig élj (és jó dolgod lehessen) azon a földön, amelyet az Úr a te Istened ád te néked” (2 Móz. 20,12; 5 Móz. 5,16).

Mert „Aki megveri (vagy valaki szidalmazza, vagy gyalázza, vagy ócsárolja) az ő atyját vagy anyját, halállal lakoljon (bűnhődjék; vére rajta)” (2 Móz. 21,15; 3 Móz. 20,9).

És: „Aki az ő atyját vagy anyját megátkozza, annak kialszik szövétneke (mécsese) a legnagyobb sötétségben” (Péld. 20,20).

Mert: „Átkozott, aki kevésre becsüli (és gyalázza) az ő atyját vagy anyját! És mondja az egész nép: Ámen” (5 Móz. 27,16).

Hanem: „Hallgasd a te atyádat, aki nemzett téged; és meg ne utáld (és ne vesd meg) a te anyádat, mikor megvénhedik (ha megöregszik)” (Péld. 23,22).

És Pál apostolon keresztül így hangzik a figyelmeztetés Krisztus népének: „Ti gyermekek szót fogadjatok (és engedelmeskedjetek) a ti szüleiteknek az Úrban; mert ez az igaz (és ez a helyes).

Tiszteljed a te atyádat és a te anyádat, (ez az első parancsolat, amelyhez ígéret fűződik, mégpedig ez:) Hogy jól legyen néked dolgod (hogy jó dolgod legyen) és hosszú életű légy e földön” (Eféz. 6,1-3).

Mert jön olyan idő, amikor: „… lesznek az emberek magukat szeretők (önzők), pénzsóvárgók, kérkedők (dicsekvők), kevélyek (gőgösek), káromkodók (istenkáromlók), szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok (szentségtelenek)” (2 Tim. 3,2)

Márk. 7,14 És előszólítván [ismét odahívta] az egész sokaságot [tömeget], monda nékik: Hallgassatok reám mindnyájan és értsétek meg:

Márk. 7,15 Nincs semmi az emberen kívül való, ami bemenvén [(eiszporeuomai): bekerülve] őbelé, megfertőztethetné [tisztátalanná tehetné; ami megszentségtelenítené; ami beszennyezhetné] őt [mert: Nem az szennyezi be az embert, ami kívülről jut be a testébe]; hanem amik belőle jőnek ki [(ekporeuomai): kiömlik, ered], azok fertőztetik meg [az teszi tisztátalanná] az embert.

Márk. 7,16 Ha valakinek van füle a hallásra, hallja [meg]*

*Mert: „Amik… a szájból jőnek ki, a szívből (a szellemi élet középpontjából) származnak, és azok fertőztetik meg az embert. Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúbizonyságok, káromlások. Ezek fertőztetik meg az embert…” (Mát. 15,18-20).

A vallásos embereknek – akik csak beszélnek az Úr Jézusról, de nem fogadták be, és a szívükben nem Ő él, azoknak – azt mondja az Úr: „Mérges kígyóknak [viperáknak] fajzatai [ivadékai], mi módon [hogyan] szólhattok jókat [hogy is volnátok képesek jót beszélni], holott gonoszak [rossz, káros, semmirekellő, hitvány] vagytok? Mert a szívnek teljességéből [bőségéből] szól a száj [Mert amivel csordultig van, amitől túlárad a szív, azt szólja a száj]. De mondom néktek: Minden hivalkodó [haszontalan, hiábavaló, felesleges, hatástalan, eredménytelen] beszédért [(réma): mondás, megnyilatkozás, Ige], amit beszélnek [amit valaha kimondanak] az emberek, számot adnak majd az ítélet napján.

Mert a te beszédedből [(logosz): szó, beszéd (annak minden fajtája: kérdés, állítás, kijelentés, tanítás, prédikáció, prófécia, közmondás; üzenet; utasítás, parancs] ismertetel [szavaid alapján nyilvánítanak] igaznak [igazulsz meg]. És a te beszédidből ismertetel hamisnak [mert szavaid alapján mentenek fel, és szavaid alapján marasztalnak el téged és vonsz magadra ítéletet]” (Mát. 12,34.36-37).

Pál apostol vallástétele: „Tudom és meg vagyok győződve az Úr Jézusban, hogy semmi [egyetlen egy (férfi, nő vagy dolog)] sem tisztátalan [beszennyezett; közönséges, bemocskolt, szentségtelen] önmagában: hanem bármi [csak] annak [a személynek] tisztátalan, aki tisztátalannak tartja. [csak ha valaki valamit beszennyezettnek gondol, annak az, beszennyezetté lesz]” (Róm. 14,14) .

Mert: „Minden tiszta a tisztáknak: de a megfertőztetetteknek és hitetleneknek semmi sem tiszta; hanem megfertőztetett (sőt szennyes) azoknak mind elméjük, mind lelkiismeretük” (Tit. 1,15).

„Mert Istennek minden teremtett állata (minden teremtménye) jó, és semmi sem meg/el/vetendő, ha hálaadással élnek azzal; Mert megszenteltetik Istennek igéje és könyörgés által” (1 Tim. 4,4-5).

Ezért az apostol így figyelmezteti a hívőket, hiszen: „Az étel pedig nem változtat Istenhez való viszonyunkon; ha nem eszünk, nem lesz belőle hátrányunk, és ha eszünk, abból sem lesz előnyünk” (1Kor. 8,8)

Márk. 7,17 És mikor házba [otthonába] ment vala be a sokaság [tömeg] közül, megkérdezék őt tanítványai a példázat felől.

Márk. 7,18 És monda nékik: Ti is ennyire tudatlanok [(aszünetosz): értelmetlen, értetlen, ostoba; oktalanok] vagytok-é? Nem értitek-é, hogy ami kívülről megy az emberbe, semmi sem fertőztetheti meg őt [nem teheti tisztátalanná; semmi sem képes megszentségteleníteni; az nem szennyezheti be az embert]?

Márk. 7,19 Mert nem a szívébe [(kardia): bensőjébe, a szellemi életének központjába] megy be, hanem a gyomrába [a hasba]; és az árnyékszékbe kerül [távozik], amely minden eledelt megtisztít [Jézus ezzel tisztának nyilvánított minden ételt].

Márk. 7,20 Monda továbbá: Ami az emberből jő ki [(ekporeuomai) ömlik ki], az fertőzteti meg [az teszi tisztátalanná] az embert.

Márk. 7,21 Mert onnan belülről, az emberek szívéből [(kardia): bensőjébő, a szellemi életének központjából] származnak (ekporeuomai): törnek elő, származik, ered; ömlik ki] a gonosz [(kakosz): romlott, züllött, káros, ártalmas] gondolatok [(dialogiszmosz): okoskodás, számítgatás, fontolgatás, meggondolás, vitatkozás, kétely, aggodalmaskodás; a gonosz megfontolások; minden gonosz számítgatás; gonosz tervek], házasságtörések, paráznaságok [fajtalankodás, paráználkodás, bálványimádás], gyilkosságok,

Márk. 7,22 Lopások, telhetetlenségek [(pleonexia): kapzsiság, mohóság, fösvénység, telhetetlenség, önzés]. gonoszságok [rosszindulat; romlottság, ellenségeskedés]. Álnokság [ravaszság, csalás]. szemérmetlenség [(aszelgeia): szemtelenség, arcátlanság; kicsapongás, féktelenség, bujaság], gonosz szem [irigység; rosszindulatú tekintet], káromlás, [(blaszphémia): rágalmazás, gyalázkodás, becsmérlődés, szitkozódás; istenkáromlás; gonosz beszéd mások ellen] kevélység [büszkeség; gőg; fennhéjázás; felfuvalkodottság], bolondság [esztelenség; meggondolatlanság; léhaság; a józanész hiánya]:

Márk. 7,23 Mind ezek a gonoszságok [gonosz dolgok] belülről jőnek ki [az ember belsejéből származnak], és megfertőztetik [ezek
szennyezik be; teszik tisztátalanná és szentségtelenné] az embert*

*Már a vízözön előtt így szólt az Úr: „És látá az Úr, hogy megsokasult (elhatalmasodott) az ember (h: áḏám: emberi faj) gonoszsága a földön, és hogy szíve (bensője: a szellemi élet központja) gondolatának minden (szándéka, gondolata, és) alkotása (h: maḥăšeḇeṯ maḥăšáḇáh: elgondolás, elképzelés, terv, cél, és kivitelezése) szüntelen csak gonosz” (1 Móz. 6,5).

Noé a megtisztított, és megújult földön áldozatot mutat be az Úrnak: „És megérezé az Úr a kedves illatot, és monda az Úr az ő szívében: Nem átkozom meg többé a földet az emberért (h: áḏám: emberi faj miatt). Mert az ember szívének (h. jécer: gondolat, képzelet, elképzelés, terv, és szándék) gondolata gonosz az ő ifjúságától fogva; és többé nem vesztem el mind az élő állatot, mint cselekedtem” (1 Móz. 8,21).

Hiszen: „Álnokság (diasztrephó: elhajlott, fonák, romlott, torz; fonákság) van az ő szívében (bensőjében a szellemi élet központja), gonoszt forral minden időben (rosszat kohol, eszel ki mindenkor), háborúságot (máḏôn: vita, veszekedés, perlekedés) indít (és viszálykodást szít)” (Péld. 6,14).

Mert: „Csalárdabb (h: áqóḇ): csalárd, csalfa, álnok) a szív (kardia: szív: a bensője, a szellemi élet központja) mindennél, és gonosz (h: 'ánúš: beteg, gyógyíthatatlan, szenvedést okozó és javíthatatlan) az; kicsoda ismerhetné (ki tudná kiismerni) azt? Én, az Úr vagyok az, aki a szívet fürkészem (Én, az ÚR vagyok a szívek vizsgálója és megítélője) és a veséket vizsgálom…” (Jer. 17,9-10)

Márk. 7,24 És onnét fölkelvén, elméne Tírus [jelentése: sziklák városa] és Sídon [jelentése: a halfogás helye] határaiba; és házba menvén, nem akará, hogy valaki észrevegye, de nem titkolhatá el magát [(lanthanó): nem tud észrevétlen maradni].

Márk. 7,25 Mert hallván felőle egy asszony, akinek leányában tisztátalan [(akathartosz): szennyes, tisztát(a)lan, feslett, gonosz] szellem [démon] vala, eljőve és lábaihoz [a földre] borula.

Márk. 7,26 Ez az asszony pedig pogány [(hellénisz): görög (görög kultúrájú) nő] vala síro-fenicziai származású. És [mégis] kéré őt, hogy űzze [dobja] ki az ő leányából az ördögöt [a gonosz szellemet; a démont hajtsa ki a leányából].

Márk. 7,27 Jézus pedig monda néki: Engedd, hogy először a fiak elégíttessenek meg [hadd lakjanak jól először a gyermekek]. Mert nem jó a fiak kenyerét elvenni, és az ebeknek vetni.

Márk. 7,28 Az pedig felele és monda néki: Úgy van Uram; de hiszen az ebek is esznek az asztal alatt a gyermekek morzsalékaiból.

Márk. 7,29 Erre monda néki: E beszédért, eredj el; az ördög [a gonosz szellem, a démon már] kiment a te leányodból.

Márk. 7,30 És haza menvén, úgy találá, hogy az ördög [a gonosz szellem, a démon valóban] kiment, a leány pedig az ágyon feküvék*

*Máté is ír a történetről, további részleteket is közölve: „És elmenvén [továbbment] onnét [és visszavonult] Jézus, Tirus és Sidon vidékeire [területére] tére. És ímé [ekkor] egy kananeus asszony jövén ki abból a tartományból [arról a környékről (vidékről) jött], kiált [kiabál, lármázik, ordít] vala néki: Uram, Dávidnak fia, könyörülj [segíts] rajtam!

Az én leányom az ördögtől [a gonosz szellemtől, démontól] gonoszul [kegyetlenül] gyötörtetik. Ő pedig egy szót [(logosz)= Igét] sem felele néki [Ő szóra sem méltatta]. És az ő tanítványai hozzá menvén, kérik vala őt, mondván: Bocsásd el őt [oldd fel, szabadítsd meg, teljesítsd kérését], mert [folyton] utánunk [jön, és] kiált [mögöttünk hangosan kiált, rikolt, sikít, ordít].

Ő pedig felelvén [így válaszolt, és], monda: Nem küldettem [máshoz], csak az Izráel házának elveszett juhaihoz. Az asszony pedig odaérvén, leborula előtte [mégis odajött hozzá, és e szavakkal borult le előtte, s úgy kérte], mondván: Uram, légy segítségül nékem! Ő pedig [visszautasította] felelvén, monda: Nem jó a fiak kenyerét elvenni, és az ebeknek vetni [nem helyes, ha elvesszük a gyermekektől a kenyeret, hogy odadobjuk a kutyáknak].

Az pedig monda: Úgy van [igazad van], Uram; de hiszen az ebek [a kutyák] is esznek a morzsalékokból [a maradékból], amik az ő uruknak [gazdájuknak] asztaláról aláhullnak [amely lekerül uruk asztaláról]. Ekkor felelvén Jézus, monda néki: Óh asszony, nagy a te hited! Legyen néked [történjék veled] a te akaratod szerint [legyen úgy, amint kívánod]. És meggyógyult az ő leánya attól a pillanattól fogva [még abban az órában]” (Mát. 15,21-28)

Márk. 7,31 Aztán ismét kimenvén Tírus és Sídon határaiból, a galileai tengerhez méne, a Tízváros [Dekapolisz] határain át.

Márk. 7,32 És hoznak néki egy nehezen szóló [egy dadogó] süketet [süketnémát], és kérik vala őt, hogy vesse [tegye] reá kezét.

Márk. 7,33 Ő pedig, mikor kivitte vala azt a sokaság közül egy magát, az ujjait annak fülébe bocsátá, és [ujjára] köpvén illeté [megérintette] annak nyelvét,

Márk. 7,34 És föltekintvén az égre, fohászkodék [felsóhajtott], és monda néki: Effata, azaz: nyilatkozzál meg.

Márk. 7,35 És azonnal megnyilatkozának annak fülei: és nyelvének kötele [bilincse is azonnal] megoldódék, és helyesen [hibátlanul; értelmesen] beszél vala.

Márk. 7,36 És [szigorúan] megparancsolá nékik, hogy senkinek se mondják el; de mennél inkább tiltja vala, annál inkább híresztelik.

Márk. 7,37 És szerfelett álmélkodnak vala [s minden mértéket felülmúló döbbenettel szóltak], ezt mondván: Mindent jól cselekedett; a süketeket is hallókká teszi, a némákat is beszélőkké*

*Az Úr Jézus – mielőtt visszatért a mennybe – felhatalmazott minden korban élő hívőt, akik Őt hittel hirdetik: „Azokat pedig, akik hisznek, ilyen (ezek a) jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek (ki); új nyelveken szólnak.

Kígyókat vesznek föl (a kezükbe); és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik (teszik rá a) kezeiket, és (azok) meggyógyulnak.

Az Úr (Jézus) azért, minekutána szólott vala (és ezeket mondta) nékik, felviteték (felemeltetett) a mennybe, és üle az Istennek jobbjára. Azok pedig kimenvén (elmentek), prédikálnak (hirdették az igét) mindenütt, az Úr együtt munkálván velük, és megerősítvén az igét (az igehirdetést) a (nyomában járó) jelek által, amelyek követik vala. Ámen!” (Márk. 16,17-20).

Pál apostolon – és minden hittel és Szent Szellemmel teljes hívőn /lásd: Filep/ – keresztül mutatja be a Szent Szellem, hogy aki hirdeti a Krisztust, annál hogyan teljesedik be az Úr ígérete: És nem közönséges (nem mindennapi) csodákat cselekszik vala az Isten Pál keze által. Annyira, hogy a betegekhez is elvivék az ő testéről a keszkenőket (kendőket), vagy kötényeket, és eltávoznak azoktól a betegségek, és a gonosz lelkek (szellemek, démonok pedig) kimenének belőlük” (Csel. 19,11-12).

Így teljesedett – és teljesedik – be a prófécia, és egyben kijelentést nyerünk, hogy ki ellen jő bosszúra az Úr, hiszen a gonosz szellemeket kiűzi, az embereket pedig megszabadítja: „Erősítsétek a lankadt kezeket, és szilárdítsátok (tegyétek erőssé) a tántorgó (roskadozó) térdeket.

Mondjátok a remegő szívűeknek: legyetek erősek, ne féljetek! Ímé, Istenetek bosszúra jő (és bosszút áll), az Isten, aki megfizet, Ő jő, és megszabadít titeket! Akkor a vakok szemei megnyílnak, és a süketek fülei megnyittatnak, Akkor ugrándoz (szökellni fog), mint szarvas a sánta, és ujjong a néma nyelve, mert a pusztában víz fakad, és patakok a kietlenben” (Ésa. 35,3-6)









2011. március 26.

Márk Evangélium. 6. Akik "ismerik Jézust "



Márk. 6,1 És kiméne [eltávozott] onnét, és méne az ő hazájába [a saját (patrisz): szülővárosába], és követék őt az ő tanítványai.

Márk. 6,2 És amint eljött vala a szombat [(szabbaton): a heti pihenőnap, a világi elfoglaltságoktól való megnyugvás, a nyugalom napja], tanítani kezde a zsinagógában; és sokan, akik őt hallák, elálmélkodnak vala, mondván [megdöbbenve szóltak; feldúltan mondogatták]: Honnét [(pothen): milyen forrásból vagy okból] vannak ennél ezek? [Honnan tanulta mindezeket; Honnan kapta ez ezeket az adományokat]. És mely bölcsesség az, ami néki adatott [miként kaphatott ekkora bölcsességet], hogy ily csodadolgok is történnek általa.

[Más fordítás: Micsoda tudomány az, melyet kapott, hogy az isteni hatalomnak ekkora megnyilvánulásai támadnak kezétől; és mik azok az erő-megnyilvánulások, amelyek a keze nyomán végbemennek]?

Márk. 6,3 Avagy nem ez-é az az ácsmester, Máriának a fia, Jakabnak, Józsénak, Júdásnak és Simonnak pedig testvére? És nincsenek-é itt közöttünk az ő nőtestvérei is? És megbotránkoznak vala [megütköztek] Őbenne [kelepce fogta meg őket, ezért nem tudták elfogadni őt].

Márk. 6,4 Jézus pedig monda nékik: Nincs próféta tisztesség nélkül [nem vetik meg a prófétát másutt, és nincs becsülete a prófétának] csak a maga hazájában [szülővárosában], és a rokonai között és a maga házában.

Márk. 6,5 Nem is tehet vala [nem is tudott tenni] ott semmi csodát, csak néhány beteget gyógyít meg, rájuk vetvén kezeit

[Más fordítás: Nem is mutathatta meg ott egy csodában sem hatalmát, csak kevés gyengélkedőre vetette rá kezét, hogy gyógyítsa őket].

Márk. 6,6 És csodálkozik vala [meg volt döbbenve] azoknak hitetlenségén. Aztán köröskörül járja vala a [környező] falvakat, tanítván*

*Máté is leírja a történetet, a következő módon: „És hazájába érve [visszatért a saját városába, és] tanítja vala őket az ő zsinagógájukban [(szünagógé): gyülekezés (helye)], annyira, hogy álmélkodnak és [megdöbbenve; meglepődve, elámulva magukon kívül voltak a megdöbbenéstől, szörnyülködtek, és feldúltan] ezt mondják vala. Honnét van Őbenne ez a bölcsesség és az erők [és csodatevő ereje]?

Nem ez-é amaz ácsmesternek fia? Nem az ő anyját hívják-e Máriának (jelentése: keserűség, szomorúság), és az ő testvéreit Jakabnak [jelentése: sarokfogó vagy mást kiszorító, más helyébe lépő], Józsénak [jelentése: felmagasztalt], Simonnak [jelentése: meghallgatott] és Júdásnak [jelentése: akit dicsérnek; akiért hálát adnak]?

És az ő nőtestvérei is nem mind minálunk vannak-e? Honnét vannak tehát ennél mindezek. [Honnan kapta mind e hatalmat]?

És megbotránkoznak vala ő benne [és nem tudták őt elfogadni, és belebotolva tőrbe (csapdába) estek].

Jézus pedig monda nékik: Nincsen próféta tisztesség nélkül [megbecsülés híján; nem vetik meg a prófétát, nem becsülik, és nem tisztelik], hanem csak az ő hazájában [a saját szülővárosában] és házában.

Nem is tőn ott sok csodát [nem is mutatta ott meg hatalmának egy jelét sem], az ő hitetlenségük miatt” (Mát. 13,54-58).

Lukács a felháborodás, és megütközés okáról is bizonyságot tesz: „És méne Názáretbe, ahol felneveltetett: és beméne, szokása szerint, szombatnapon a zsinagógába, és felálla olvasni.

És adák (odanyújtották) néki az Ézsaiás próféta könyvét; és a könyvet feltárván, (és megkereste azt a helyet, és) arra a helyre nyita, ahol ez vala írva. Az Úrnak Szelleme van én rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdessem.

Elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyílását, hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat (a megkínzottakat).

Hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét. És behajtván a könyvet (ekkor összegöngyölítve a könyvtekercset), átadá a szolgának, és leüle. És a zsinagógában mindenek szemei ő reá valának függesztve.

Ő pedig kezde hozzájuk szólani: Ma teljesedett be ez az Írás a ti hallástokra. És mindnyájan bizonyságot tőnek felőle (egyetértettek vele), és elálmélkodának kedves beszédein, amelyek szájából származtak (majd elcsodálkoztak azon, hogy a kegyelem igéit hirdeti), és mondának: Avagy nem a József fia-é ez?

És monda nékik: Bizonyára azt a példabeszédet (közmondást) mondjátok nékem: Orvos, gyógyítsd meg magadat! Amiket hallottunk, hogy Kapernaumban történtek, itt a te hazádban is cselekedd meg azokat. Monda pedig: Bizony mondom néktek: Egy próféta sem kedves az ő hazájában” (Luk. 4,16-24)

Amikor az Úr kijelenti, hogy Ő honnan való, a zsidók reakciója: „És mondának: Nem ez-é Jézus, a József fia, akinek mi ismerjük atyját és anyját? mi módon mondja hát ez, hogy: A mennyből szállottam alá?” (Ján. 6,42)

Mert aki azt hiszi, hogy ismeri Őt, az így nyilatkozik: „De jól tudjuk, honnan való ez; mikor pedig eljő a Krisztus, (róla) senki sem tudja, honnan való” (Ján. 7,27)

Pedig már Mózesen keresztül előre figyelmezteti népét az Úr: „Prófétát támaszt néked az Úr, a te Istened te közüled, a te atyádfiai közül, olyat, mint én: azt hallgassátok!” (5 Móz. 18,15)

És így figyelmezteti Krisztus népét a Szent Szellem: „Mert nékünk is hirdettetett az evangélium, miképpen azoknak (is): de nem használt nékik a hallott beszéd (a hirdetett ige), mivel nem párosították hittel azok, akik hallották” (Zsid. 4,2)

Márk. 6,7 Majd magához szólítá [magához hívta] a tizenkettőt, és kezdé őket kiküldeni [szétküldeni] kettőnként [kettesével], és ada nékik hatalmat [felhatalmazást; teljhatalmat] a tisztátalan [gonosz] szellemeken [szellemek felett].

Márk. 6,8 És megparancsolá nékik, hogy az útra semmit ne vigyenek egy pálcán [vándorboton] kívül; se táskát [tarisznyát], se kenyeret, se pénzt az övükben;

Márk. 6,9 Hanem kössenek [húzzanak] sarut, de két ruhát [köntöst] ne öltsenek.

Márk. 6,10 És monda nékik: Ahol valamely házba bementek, ott maradjatok mindaddig, amíg tovább mentek onnét [amíg el nem hagyjátok a várost].

Márk. 6,11 Akik pedig nem fogadnak titeket, sem nem hallgatnak rátok, onnét kimenvén, verjétek le a port lábaitokról, bizonyságul ő ellenük. [ez figyelmeztetés lesz számukra]. Bizony mondom néktek: Szodomának [(Szodoma): körülzárás, körülzárt hely; égő; fás tájék; meszes hely] vagy Gomorának [(Gomora): elsüllyedés, árvíz, elpusztulás; kévék országa; gabonabőség; hasadék, szakadék] tűrhetőbb lesz a dolga az ítélet napján, mint annak a városnak*

*Máté írása további részleteket közöl a kiküldetésről: „És előszólítván [magához hívta] tizenkét tanítványát, (telj)hatalmat [(exúszia): képességet, felhatalmazást, jogosultságot] ada nékik a tisztátalan [gonosz] szellemek felett, hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak minden(fajta) betegséget [(noszosz): bajt, csapást] és minden erőtlenséget [és gyengeséget].

Ezt a tizenkettőt küldé ki Jézus, és megparancsolá [ezt a rendelkezést adta] nékik, mondván: Pogányok útjára ne menjetek, [pogányokhoz (a nemzetekhez) vivő úton el ne induljatok] és Szamaritánusok [jelentése: őrtorony, őrhegy; őrséghez tartozó] városába ne menjetek [ne térjetek] be; Hanem menjetek inkább Izráel házának [népének] eltévelyedett [elveszett] juhaihoz.

Elmenvén [menjetek el, (hírnökként)] pedig és prédikáljatok [és ezt hirdessétek nekik], mondván: Elközelített [közel jött] a mennyeknek országa [királysága; az Egek (Istenének) királyi uralma].

Betegeket [erőtleneket; gyengélkedőket] gyógyítsatok, poklosokat [leprásokat] tisztítsatok [meg], halottakat támasszatok [keltsetek életre], ördögöket [ördögi, gonosz szellemeket, démonokat] űzzetek. Ingyen vettétek [ajándékba kaptátok], ingyen [ajándékba] adjátok.

Ne szerezzetek aranyat, se ezüstöt, se réz-pénzt a ti erszényetekbe [övetekbe]. [Ne vigyetek az útra se poggyászt] se útitáskát [tarisznyát], se két (felső)ruhát [köntöst], se sarut, se pálcát [se vándorbotot ne vigyetek]; mert méltó a munkás az ő táplálékára [az ő kenyerére; a munkás ugyanis megérdemli, hogy gondoskodjanak róla].

Amely városba vagy faluba pedig bementek, tudakozzátok meg [érdeklődjetek, hogy kire számíthattok; kutassátok ki hogy], ki abban méltó; és ott [annál] maradjatok, amíg tovább [nem] mehettek [indultok].

Ha pedig bementek [beléptek] a házba, köszöntsétek azt [a ház népét e szavakkal: Békesség (eiréné: vagyis az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás), a háznak]. És ha méltó [erre az] a ház (az a háznép), szálljon a ti békességetek reá; ha pedig nem méltó, a ti békességetek rátok térjen vissza.

És ha valaki nem fogad be titeket, és nem hallgatja a ti beszédeteket [meg sem hallgatja szavaitokat (logosz: Igéiteket), távozzatok abból a házból, vagy városból, és] mikor kimentek abból a házból, vagy városból, [még] lábaitok porát is verjétek [rázzátok] le [lábatokról].

Bizony mondom néktek: Az ítélet [(kriszisz): döntés, (meg)ítélés, válság] napján könnyebb [elviselhetőbb (tűrhetőbb, kíméletesebb) sorsa, helyzete] lesz (volt) a Szodoma [jelentése: körülzárás, körülzárt hely; égő; fás tájék] és Gomora [jelentése: elsüllyedés, árvíz, elpusztulás; hasadék, szakadék] földjének. Mint annak a városnak” (Mát. 10,1.5-15).

Lukácstól tudjuk meg, hogy milyen parancsokat adott – és ad – az Úr a kiküldés előtt az Övéinek: „Minekutána pedig összehívta Jézus az ő tizenkét tanítványát, ada nékik erőt és hatalmat minden ördögök ellen (démonok, gonosz, tisztátalan szellemek felett), és betegségek gyógyítására. És (azután) elküldé őket, hogy prédikálják (hirdessék) az Isten országát, és betegeket gyógyítsanak.

És monda nékik: Semmit az útra ne vigyetek, se pálcákat (botot), se táskát (tarisznyát), se kenyeret, se pénzt; se két-két ruhátok ne legyen. És (amikor) valamely házba bementek (betértek), ott maradjatok, és onnét induljatok tovább.

És (ha valahol) valakik be nem fogadnak titeket, kimenvén abból a városból, még a port is verjétek le lábaitokról, bizonyságul (bizonyítékul) ő ellenük” (Luk. 9,1-5).

Megjegyzés: A görög szöveg – sem a eredeti latin Vulgata, sem a német, katolikus, református fordítások – nem tartalmazzák ezt a részt: „Bizony mondom néktek: Szodomának [(Szodoma): körülzárás, körülzárt hely; égő; fás tájék; meszes hely] vagy Gomorának [(Gomorra): elsüllyedés, árvíz, elpusztulás; kévék országa; gabonabőség; hasadék, szakadék] tűrhetőbb lesz a dolga az ítélet napján, mint annak a városnak.

(A Szent István társulat megjegyzésében az szerepel, hogy: Több görög kézirat hozzá teszi: Bizony mondom nektek, tűrhetőbb sorsa lesz Szodomának és Gomorának ítélet napján, mint annak a városnak)


Márk. 6,12 Kimenvén azért, prédikálják vala, hogy térjenek meg [hirdették az embereknek, hogy változtassák meg gondolkozásmódjukat, és ahogyan élnek; hogy más, új felismerésre kell térni].

Márk. 6,13 És sok ördögöt [gonosz szellemet, démont] űznek vala ki [kihajtottak], és olajjal sok beteget megkennek és meggyógyítnak vala*

*Lukács röviden így ad hírt a tanítványok szolgálatáról: „(Útra keltek, és) kimenvén annakokáért, bejárták a falukat, hirdetvén az evangéliumot, és gyógyítván mindenütt” (Luk. 9,6).

Jakab apostol a szétszórtságban élő hívőknek így ír, kijelentve a betegség okát, és azt, hogy miért támadhatta meg az ellenség a hívőt: „Beteg-é valaki köztetek? Hívja magához a gyülekezet véneit, és imádkozzanak felette, megkenvén őt olajjal az Úrnak nevében. És a hitből való imádság megtartja a beteget (megszabadítja a szenvedőt, meggyógyítja), és az Úr felsegíti őt.

És ha bűnt követett is el, megbocsáttatik néki. Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok.

Nagy az ereje az igaz (megigazult) ember buzgó könyörgésének” (Jak. 5,14-16).

Már Dávid próféciájában kijelentést nyer a betegség oka, és az Úr megbocsátó szeretete: „Az ÚR megőrzi, és életben tartja, boldog lesz a földön; nem engedi át ellenségei dühének. Az ÚR enyhülést ad betegágyán, jobbulást ad neki, valahányszor betegen fekszik. Ezt mondom: Uram, légy kegyelmes hozzám! Gyógyíts meg engem, mert vétkeztem ellened!” (Zsolt. 41,3-5)

Márk. 6,14 És meghallá ezeket Heródes király (mert nyilvánvalóvá lőn [mindenfelé ismertté vált] az ő neve) és monda: Bemerítő János támadt fel a halálból és azért működnek benne [hatnak általa] ez [a hatalmas] csodatevő(erő).


Márk. 6,15 Némelyek azt mondják vala, hogy Illés Ő; mások meg azt mondják vala, hogy Próféta, vagy olyan, mint egy a próféták közül.

Márk. 6,16 Heródes pedig ezeket hallván, monda: Akinek én fejét vétetém [lefejeztettem], az a János ez; ő támadt fel a halálból.

Márk. 6,17 Mert maga Heródes fogatta el és vettette [és bilincseltette] vala [meg a] börtönbe Jánost, Heródiás miatt, Fülöpnek, az ő testvérének felesége miatt, mivelhogy azt vette vala feleségül.

Márk. 6,18 Mert János azt mondá Heródesnek: Nem szabad néked a testvéred feleségével élned [nem szabad neked (feleségül) venned a testvéred feleségét]

Márk. 6,19 Heródiás pedig ólálkodik vala utána [ármánykodott, áskálódott ellene; gyűlölte Jánost], és meg akarja vala őt ölni; de nem teheti [nem tudta].

Márk. 6,20 Mert Heródes fél vala Jánostól, igaz és szent embernek ismervén őt, és oltalmazá őt [megvédte; vigyázott rá]; és ráhallgatván [gyakran zavarba jött; tanácstalanul állt vele szemben, de] sok dologban követi, és örömest [szívesen] hallgatja vala őt.

Márk. 6,21 De egy alkalmatos nap [a kedvező alkalom] jöttével, mikor Heródes a maga születése ünnepén nagyjainak, vezéreinek és Galilea előkelő embereinek lakomát ad vala,

Márk. 6,22 És ennek a Heródiásnak a leánya beméne és táncola, és megtetszék Heródesnek és a vendégeknek, monda a király a leánynak: Kérj tőlem, amit akarsz, és megadom néked.

Márk. 6,23 És megesküvék néki [esküvel fogadja], hogy: Bármit kérsz tőlem, megadom néked, még ha országom [királyságom] felét is.

Márk. 6,24 Az pedig kimenvén, monda az ő anyjának: Mit kérjek? Ez pedig mondja: A Bemerítő János fejét.

Márk. 6,25 És a királyhoz nagy sietve azonnal bemenvén, kéré őt mondván: Akarom, hogy mindjárt add ide nékem a Bemerítő János fejét egy tálban.

Márk. 6,26 A király pedig noha igen megszomorodék, esküje és a vendégek miatt nem akará őt elutasítani [esküjét megszegni].

Márk. 6,27 És azonnal hóhért küldvén a király, megparancsolá, hogy hozzák el annak fejét.

Márk. 6,28 Ez pedig elmenvén, fejét vevé annak [lefejezte őt] a börtönben, és előhozá a fejét egy tálban és adá a leánynak; a leány pedig az anyjának adá azt.

Márk. 6,29 A tanítványai pedig, amikor ezt meghallották vala, eljövének, és elvivék a (holt)testét, és sírba tevék [egy sírboltba helyezték].

Márk. 6,30 És az apostolok összegyülekeznek Jézushoz, és elbeszélnek néki mindent, azt is, amiket cselekedtek, azt is, amiket tanítottak vala.

Márk. 6,31 Ő pedig monda nékik: Jertek el [velem] csupán ti magatok valamely puszta [lakatlan; csendes; elhagyatott] helyre és pihenjetek [nyugodjatok] meg egy kevéssé. Mert sokan valának a járó-kelők [Mert olyan sokan voltak, akik odaérkeztek], és még evésre sem volt alkalmas idejük [lehetőségük].

Márk. 6,32 És elmenének hajón egy puszta [lakatlan; csendes; elhagyatott] helyre csupán ő maguk, [hogy magukban legyenek].

Márk. 6,33 A sokaság pedig meglátá őket, amint mennek vala, és sokan megismerik őt; és minden városból egybefutnak oda gyalog, és megelőzik őket, és hozzá gyülekeznek.

Márk. 6,34 És kimenvén Jézus nagy sokaságot [tömeget] láta, és megszáná [megsajnálta] őket [megesett rajtuk a szíve], mert olyanok valának, mint a pásztor nélkül való juhok. És kezdé őket sokra [sok mindenre] tanítani.

Márk. 6,35 Mikor pedig immár nagy idő vala [amikor az idő már későre járt; beesteledett], hozzámenvén az ő tanítványai mondának: Puszta [lakatlan; elhagyatott] ez a hely, és immár nagy idő van, [az idő már későre jár]:
Márk. 6,36 Bocsásd el őket, hogy elmenvén a körülfekvő [a környező] majorokba [településekre] és falvakba, vegyenek maguknak kenyeret; mert nincs mit enniük.

Márk. 6,37 Ő pedig felelvén, monda nékik: Adjatok nékik ti enniük. És mondának néki: Elmenvén, vegyünk-e kétszáz pénz [kétszáz dénár] árú kenyeret, hogy enni adjunk nékik?

Márk. 6,38 Ő pedig monda nékik: Hány kenyeretek van? Menjetek és nézzétek meg. És megtudván, mondának: Öt [kenyerünk van], és két halunk.

Márk. 6,39 És parancsolá nékik, hogy ültessenek le mindenkit csoportonként a zöld pázsitra.

Márk. 6,40 Letelepednek azért szakaszonként, százával és ötvenével [száz és ötvenfős csoportokban].

Márk. 6,41 Ő pedig [kézbe] vette vala az öt kenyeret és a két halat, és az égre tekintvén, [megáldotta] hálákat ada [Istennek]; és megszegé [megtörte] a kenyereket és adá tanítványainak, hogy tegyék azok elé; és a két halat is elosztá mindnyájuk között.

Márk. 6,42 Evének azért mindnyájan, és megelégednek, [és jól is laktak];

Márk. 6,43 És maradékot is szedének fel [összeszedték a kenyérdarabokat] tizenkét tele kosárral, és a halakból is.

Márk. 6,44 A kik pedig a kenyerekből ettek, mintegy ötezren valának [csak a] férfiak*

*Lukács is bizonyságot tesz az Úr Jézus által tett csodáról: „Visszatérvén pedig az apostolok, elbeszélnek néki mindent, amit cselekedtek (tettek). És azokat maga mellé vévén, elvonult (velük külön) magánosan a Bethsaida nevű városnak puszta helyére.

A sokaság pedig ezt megtudván (amikor észrevette), követé őt (utánament): és Ő (Jézus) örömmel fogadván őket, szóla (beszélt) nékik az Isten országáról, és akiknek gyógyulásra volt szükségük (a gyógyulásra szorulókat), azokat meggyógyítá.

A nap pedig hanyatlani kezdett; és a tizenkettő ő hozzá járulván, monda néki: Bocsásd el a sokaságot, hogy elmenvén a körülvaló (a környező településekre a) falvakba és majorokba (hogy ott) megszálljanak, és eledelt találjanak (és élelmet szerezzenek), mert itt puszta (lakatlan) helyen vagyunk.

Ő pedig monda nékik: Adjatok nékik ti enni. Azok pedig mondának: Nincs nékünk több öt kenyerünknél és két halunknál; hanem ha elmegyünk, és mi veszünk eledelt (ennek) az egész sokaságnak.

Mert valának ott mintegy ötezren férfiak. Monda pedig az ő tanítványainak: Ültessétek le őket csoportokba ötvenével (ötvenenként).

És akképpen cselekednek (így tettek), és leültették valamennyit. Minekutána pedig vette az öt kenyeret és a két halat, (feltekintett az égre és) a mennybe emelvén szemeit, megáldá azokat, és megszegé (megtörte); és adá a tanítványoknak, hogy a sokaság elé tegyék.

Evének azért és megelégednek (jóllaktak) mindnyájan; és (azután) felszedik, ami darabok maradtak tőlük, tizenkét kosárral” (Luk. 9,10-17).

János is bizonyságot tesz az Úr Jézus csodatettéről: „Ezek után elméne Jézus a galileai tengeren, a Tiberiáson túl (Tiberiás tavának túlsó partjára). És nagy sokaság követé őt, mivelhogy látják vala (azokat a jeleket) az ő csodatételeit, amelyeket cselekszik (tett) vala a betegeken.

Felméne pedig Jézus a hegyre, és leült ott a tanítványaival. Közel vala pedig húsvét, a zsidók ünnepe. Mikor azért felemelé Jézus a szemeit (amikor körültekintett), és látá, hogy nagy sokaság jő hozzá, monda Filepnek: Honnan vegyünk kenyeret, hogy ehessenek ezek? Ezt pedig azért mondá, hogy próbára tegye őt; mert ő maga (már) tudta, mit akar vala cselekedni (mit fog tenni).

Felele néki Filep: Kétszáz dénár (dénár: Római ezüstpénz, értéke egy napszám) áru kenyér nem elég ezeknek, hogy mindenikük kapjon valami keveset. Monda néki egy az ő tanítványai közül, András, a Simon Péter testvére: Van itt egy gyermek, akinek van öt árpa kenyere és két hala; de mi az ennyinek?

Jézus pedig monda: Ültessétek le az embereket. Nagy fű vala pedig azon a helyen. Leülnek (letelepedtek) azért a férfiak, szám szerint mintegy ötezren. Jézus pedig vevé a kenyereket, és hálát adván, adta (és kiosztotta) a tanítványoknak, a tanítványok pedig a leülteknek; hasonlóképen (osztott) a halakból is, amennyit akarnak (amennyit kívántak) vala.

Amint pedig betelének (jóllaktak), monda az ő tanítványainak: Szedjétek össze a megmaradt darabokat, hogy semmi el ne vesszen (hogy semmi ne menjen kárba).

Összeszedik azért, és megtöltenek tizenkét kosarat az öt árpakenyérből való darabokkal, amelyek megmaradtak vala az evők után” (Ján. 6,1-13).

Dávid így prófétál az Úr Jézus tetteiről: „Dicsérjétek az Urat (JHVH=Jehova)… Nagyok az Úrnak cselekedetei (tettei); kívánatosak mindazoknak, akik gyönyörködnek azokban (kikutathatják, akiknek csak kedvük telik benne).

Dicsőség és méltóság az ő cselekedete (munkája fenséges és ékes), és igazsága megmarad mindvégig (örökre).

Emlékezetet szerzett az ő csudálatos dolgainak (emlékezetessé tette csodáit); kegyelmes és irgalmas az Úr. Eledelt ad az őt félőknek; megemlékezik az ő szövetségéről örökké” (Zsolt. 111,1-5).

„Mindenki szemei tereád vigyáznak (mindenki várakozva néz rád), és te idejében megadod eledelüket. Megnyitod a te kezedet, és megelégítesz minden élő(lény)t ingyen (kegyelmesen).

Igaz az Úr (JHVH=Jehova) minden ő útjában (az Úrnak minden útja igaz), és minden dolgában kegyelmes (és minden tette jóságos)” (Zsolt. 145,15-17).

Egy előképben pedig így hangzik a prófécia az Úr Jézus csodatettéről, Aki több mint egy próféta, és nagyobbak a tettei is: „(Egyszer) jöve pedig egy férfi Baál Sálisából (jelentése: a harmad ura), és hoz vala az Isten emberének első zsengék kenyereit (az első termésből készült kenyeret), húsz árpakenyeret, és megzsendült (meg friss) gabonafejeket az ő ruhájában (a tarisznyájában).

De ő (Elizeus: jelentése: az én Istenem üdvösség, szabadító) monda: Add (oda) a népnek, hadd egyenek. Felele az ő szolgája: Minek (és hogyan) adjam ezt száz embernek?

Ő pedig monda ismét: Add (oda) a népnek, hadd egyenek, mert ezt mondja az Úr: Esznek, és még marad is. És ő eleikbe adá, és evének, és még maradt (hagytak) is belőle, az Úrnak beszéde szerint (ahogyan az ÚR megmondta)” (2 Kir. 4,42-44)

Márk. 6,45 És azonnal kényszerítette [sürgette] tanítványait, hogy hajóba szálljanak, és menjenek át előre a túlsó partra Bethsaida felé, amíg Ő a sokaságot elbocsátja.

Márk. 6,46 Minekutána pedig elbocsátotta őket, felméne a hegyre imádkozni.

Márk. 6,47 És mikor beesteledék, a hajó a tenger közepén vala, Ő pedig egymaga [egyedül] a szárazon [a parton; a szárazföldön].

Márk. 6,48 És látá őket, amint vesződnek [küszködnek; kínlódnak] az evezéssel; mert a szél szembe fú vala velük [ellenszelük volt]; és az éj negyedik szakában [a negyedik éjszakai őrváltás idején, vagyis hajnali háromkor] hozzájuk méne a tengeren járva; és el akar vala haladni mellettük.

Márk. 6,49 Azok pedig látván Őt a tengeren járni, kísértetnek vélték, és felkiáltanak;

Márk. 6,50 Mert mindnyájan látják vala Őt és megrémülének [megrettentek; és nyugtalanság fogta el őket]. De Ő azonnal megszólítá őket, és monda nékik: Bízzatok; én vagyok, ne féljetek.

Márk. 6,51 Ekkor beméne [beszállt] hozzájuk a hajóba, és elállt a szél; ők pedig magukban szerfölött álmélkodnak [meghökkentek, megdöbbentek] és csodálkoznak vala [úgyhogy egészen magukon kívül voltak; (exisztémi): extázisban / önkívületben kerültek]*

*Mert Ő az, akiről így hangzik a prófécia: „Ezek látták az Úrnak dolgait (tetteit), és az ő csodáit a mélységben (a mélységes tengeren). Szólott ugyanis és szélvészt támaszta (szavára forgószél támadt), amely felduzzasztá a habokat (és fölemelték őket a hullámok). Az égig emelkedének, a fenékig süllyedének (majd a mélybe zuhantak); lelkük elolvada az ínségben (kétségbeestek a veszedelemben).

Szédülének (imbolyogtak) és tántorgának, mint a részeg, és minden bölcsességüknek esze vész vala (bölcsességük egészen odalett). De az Úrhoz kiáltának az ő szorultságukban (nyomorúságukban), és sanyarúságukból kivezeté őket (és kiszabadította őket szorult helyzetükből).

Megállítá a szélvészt, hogy csillapodjék (lecsendesítette a forgószelet), és megcsendesedtek a habok (elcsitultak a hullámok). És örülének, hogy lecsillapodtak vala (amikor azok elsimultak), és vezérlé őket az ő kívánságuknak partjára (és a kívánt kikötőbe vezette őket)” (Zsolt. 107,24-30)

Hiszen Ő az: „Aki egymaga feszítette ki az egeket, és a tenger hullámain tapos (a tenger hullámhegyein lépdel)” (Jób. 9,8)

Hát: „Uram, Seregeknek Istene! Kicsoda olyan erős, mint te vagy Uram? És a te hűséges voltod körülvesz téged. Te uralkodol a tengernek kevélységén (a dühöngő tengeren); mikor az ő habjai felemelkednek (ha hullámai tornyosulnak), te csendesíted le azokat” (Zsolt. 89,9-10)
Márk. 6,52 Mert nem okultak a kenyereken, mivelhogy a szívük meg vala keményedve. [Más fordítás: És bár látták, hogy Jézus hogyan sokasította meg a kenyeret, mégsem értették, mit jelent, mert kemény volt (meg volt kövesedve) a szívük (és a bensőjük még érzéketlen volt)].

Márk. 6,53 És átkelve, eljutnak a Genezáret [jelentése: a fejedelem kertje] földére, és kikötnek.

Márk. 6,54 De mihelyt kiszálltak a hajóból, azonnal megismerik [felismerték] Őt [az emberek].

Márk. 6,55 És azt az egész környéket befutván, kezdék a betegeket a nyoszolyákon ide-oda hordozni, amerre hallják vala, hogy Ő ott van. [Más fordítás: Sietve bejárták azt az egész vidéket s elkezdték azokat, akik gonoszul szenvedtek, ide is, oda is hordozni, ahol csak hallották, hogy jelen van, hogy megjelent].

Márk. 6,56 És ahová bemegy vala a falvakba vagy városokba, vagy majorokba [vagy más településekre], a betegeket letevék a piacokon [tereken], és kérik vala őt [könyörögtek Jézusnak], hogy legalább a ruhája [a köntöse] szegélyét [szegélyrojtját; köpenyének bojtját] illethessék [érinthessék]. És valahányan csak illeték [megérintették], meggyógyulnak [megmenekültek bajuktól]*

*Lukács bizonyságtétele: „És az egész sokaság igyekezik vala őt illetni (megérinteni): mert erő származék (áradt ki) belőle, és mindeneket meggyógyít” (Luk. 6,19).

És az emberek megtapasztalták Isten országának jelenlétét: „Mert sokakat [sok embert] meggyógyított, úgy hogy akiknek valami bajuk volt [betegségük; akiket valamilyen fájdalom gyötört, akiket csak valami ostor vert], reá rohanának [megrohanták őt, körülötte tolongtak; hozzátódultak], hogy illethessék [hogy megérinthessék] őt” (Márk. 3,10)