2011. április 4.

Márk Evangélium. 9. Az Úr Jézus kinyilvánítja dicsőségét

Márk. 9,1 Azután monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy vannak némelyek az itt állók között [a jelenlevők közül], akik nem kóstolnak [(geuomai); nem ízlelik (tapasztalják) meg] addig a halált, amíg meg nem látják, hogy az Isten országa [királysága] eljött [erővel] hatalommal [amíg meg nem látják Isten hatalommal megvalósuló uralmát. (dünamisz) erő-megnyilvánulás, csoda(tevő erő)]*

*Mátén keresztül hangzik a kijelentés, hogy mit jelent az Úr Jézus által kimondott Ige: „Bizony mondom néktek: Azok között, akik itt állnak, vannak némelyek, akik nem kóstolják [nem ízlelik, nem tapasztalják] meg a halált, amíg meg nem látják az embernek Fiát [az Emberfiát] eljőni [királyként] az ő országában [az ő királyságában]” (Mát. 16,28).

Pál apostolon keresztül hangzik a kijelentés: „Így is van megírva: Lőn [teremtetett] az első ember, Ádám [jelentése: (vörös) földből való], élő lélekké [élőlénnyé]; az utolsó Ádám (az Úr) megelevenítő [éltető] Szellemmé.” (1 Kor. 15,45).

Így ígéri meg az Úr a Szent Szellem (vagyis az Ő) eljövetelét tanítványainak: „Mikor pedig eljő majd a Vigasztaló, akit én küldök néktek az Atyától, az igazságnak Szelleme, … Ő tesz majd én rólam bizonyságot… Ő engem fog dicsőíteni…” (Ján. 15,26; 16,14).

Pál apostol bizonyságtétele Isten országáról, uralmáról: Mert Isten országa akkor nyilatkozik meg, amikor a Szent Szellem erejével hirdetik a Krisztust. Ezért azt mondja az apostol: „Én is, amikor megérkeztem hozzátok, testvéreim, nem úgy érkeztem, mint aki ékesszólás vagy bölcsesség fölényével hirdeti nektek az Isten titkát. És az én beszédem és az én prédikálásom nem emberi bölcsességnek hitető beszédében állott, hanem Szellemnek és erőnek megmutatásában: hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék” (1 Kor. 2,1.4-5).

„Mert nem beszédben áll [nem szavakon alapszik; szóban nyilatkozik meg] az Istennek országa, [Isten királysága, uralma] hanem erőben. [hatóerőben; hatalomban, csodatevő erőben]” (1 Kor. 4,20).

Hogy ez megtörténjen, ahhoz az Úr Jézus által ígért mennyei erőt kell megkapni minden hívőnek: „És ímé én elküldöm ti reátok az én Atyámnak ígéretét; ti pedig maradjatok Jeruzsálem városában, mígnem felruháztattok mennyei erővel” (Luk. 24,49).

Mert: „… János… vízbe merített be, ti azonban Szent Szellembe fogtok bemeríttetni nem sok nap múlva. És: „… vesztek erőt, minekutána a Szent Szellem eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig” (Csel. 1,5.8)

Márk. 9,2 És hat nap múlva magához vevé Jézus Pétert és Jakabot és Jánost, és felvivé őket csupán magukban egy [igen] magas hegyre. És elváltozék előttük [és ott a szemük láttára más alakot öltött; átalakult];

Márk. 9,3 És a ruhája [felső ruhája; köpenye] fényes [tündöklő; csillogó; ragyogó] lőn, igen fehér, mint a hó, mihez hasonlót a ruhafestő e földön nem fehéríthet.

Márk. 9,4 És megjelenék [láthatóvá lett] nékik Mózes Illéssel együtt, és beszélnek vala Jézussal.

Márk. 9,5 Péter pedig megszólalván, monda Jézusnak: Mester [Rabbi], jó [kellemes; eszményi szép] nékünk itt lenni: csináljunk azért három hajlékot [három sátrat], néked egyet, Mózesnek is egyet, Illésnek is egyet.

Márk. 9,6 De nem tudja vala [nem volt tudatában] mit beszél, mivelhogy megrémülének [Más fordítás: Mert nem tudta, mit mondjon, ugyanis annyira megrettentek, meg voltak ijedve].


Márk. 9,7 És felhő támada [keletkezett, ereszkedett le; szállt alá], mely őket befogá [beárnyékolta; rájuk vetette árnyékát; beborította őket], és a felhőből szózat jöve [hang hallatszott], mondván: Ez az én szerelmes [(agapétosz): kedvesen, drágán, nagyon szeretett, drága] Fiam; őt [reá] hallgassátok.

Márk. 9,8 És mikor nagyhirtelen körültekintenek, senkit [mást] sem látának többé maguk körül [maguk mellett], egyedül [csak] a Jézust*

*Máté bizonyságtételében sok további részlettel egészíti ki a történteket: „És hat nap múlva magához [maga mellé] vevé Jézus Pétert, Jakabot és ennek testvérét Jánost, és felvivé őket magukban [külön] egy [igen] magas hegyre.

És elváltozék [átalakult] előttük, [szemük láttára], és az ő orcája ragyog [fénylett; világítani kezdett] vala, mint a nap, ruhája pedig fehér lőn [fehéren ragyogott, tündökölt], mint a fényesség [úgy vakított, mint a fény, mint a napsugár; ruhái olyan fehérek lettek, mintha napfényből volnának].

És ímé megjelenék [egyszerre láthatóvá lett] ő nékik [megjelent előttük] Mózes és Illés, akik beszélnek [beszélgettek] vala Ővele [Jézussal]. Péter pedig megszólalván, monda Jézusnak: Uram, jó [kellemes, eszményi szép (kitűnő)] nékünk itt lennünk. Ha akarod, építsünk [felállítok] itt három hajlékot [sátrat], néked egyet, Mózesnek is egyet, Illésnek is egyet.

Mikor ő még beszél vala, ímé, fényes [fénylő, ragyogó, világos] felhő borítá [takarta; árnyékolta] be [hirtelen fénylő köd árnyéka esett rájuk; nagy fényes köd vevé körül] őket és ímé szózat lőn [és hang hallatszott] a felhőből [a ködből], mondván:

Ez az én szerelmes [kedvesen, drágán, nagyon szeretett, drága] Fiam, akiben én gyönyörködöm [kiben én megnyugodtam; ő nyerte el tetszésemet; akiben kedvem telik]: Őt hallgassátok [reá hallgassatok].

És a tanítványok amint ezt hallák, arcra esének [arcra borultak] és igen megrémülnek [és nagyon (roppant) megijedtek (megrettentek), és nagy félelem fogta el őket].

Jézus pedig hozzájuk menvén [hozzájuk lépett], illeti [megérintette] őket, és monda: Keljetek [álljatok] fel és ne féljetek! Mikor pedig szemeiket [tekintetüket] fölemelik [felnéztek, feltekintettek], senkit sem látnak, hanem csak Jézust egyedül” (Mát. 17,1-8).

>az időpont megjelölésében: „hat nap múlva”, nem számítja a határnapokat, míg a római módon számító Lukács nyolc napról beszél<.

Lukács bizonyságtétele szerint, amikor az Úr Jézus a tizenkét tanítványát kiküldte az evangélium hirdetésére: „És lőn e beszédek (elhangzása) után mintegy nyolcad nappal (mintegy nyolc nap múlva), hogy (Jézus) maga mellé vevé Pétert, Jánost és Jakabot, és felméne a hegyre imádkozni.

És imádkozása közben az ő orcájának ábrázata elváltozék, és az ő ruhája fehér és fénylő lőn (fehéren tündöklött). És ímé két férfiú beszél vala Ővele, kik valának Mózes és Illés; Kik dicsőségben megjelenvén, (élete végéről szólottak, és) beszélik vala az ő halálát, melyet Jeruzsálemben fog megteljesíteni (amelynek Jeruzsálemben kell beteljesednie)

Pétert pedig és a vele lévőket (a társait) elnyomá az álom; de mikor felébredtek, látták az ő dicsőségét, és ama két férfiút, kik vele (ott) állnak vala. És lőn, mikor azok eltávoztak Őtőle, monda Péter Jézusnak: Mester, jó nékünk itt lennünk: csináljunk azért három hajlékot (készítsünk három sátrat), egyet néked, Mózesnek is egyet, és egyet Illésnek; nem tudván mit mond.

És mikor ő ezeket mondá, felhő támada és azokat (őket) beárnyékozá; ők pedig megfélemlének (nagyon megrémültek), mikor azok bementek a felhőbe (amikor a felhőbe kerültek).

És szózat lőn (hang hallatszott) a felhőből, mondván: Ez amaz én szerelmes Fiam (akit kiválasztottam), őt hallgassátok (reá hallgassatok).

És mikor a szózat lőn (a hang hallatszott), találtaték Jézus csak maga (Jézust egyedül találták). Ők pedig hallgatnak, és semmit abból, amit láttak, senkinek el nem mondának azokban a napokban” (Luk. 9,28-36).

Péter apostol bizonyságtétele az Úr mennybemenetele után: „Mert nem mesterkélt (kitalált) meséket (mítoszokat) követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét (és megjelenését); hanem mint akik szemlélői voltunk az Ö nagyságának (hanem úgy, hogy szemtanúi voltunk isteni fenségének).

Mert amikor az Atya Istentől azt a tisztességet és dicsőséget nyerte, hogy hozzá a felséges dicsőség ilyen szózata jutott (ilyen szózatot intézett): Ez az én szeretett Fiam, akiben én gyönyörködöm: Ezt az égből (a mennyből) jövő szózatot mi hallottuk, együtt lévén vele a szent hegyen” (2 Pét. 1,16-18).

Már Mózes így prófétált az Úr Jézusról, ezt mondva: „Prófétát támaszt néked az Úr, a te Istened te közüled, a te atyádfiai közül, olyat, mint én: azt hallgassátok (őreá hallgassatok)!

Mind a szerint (egészen úgy), amint kérted az Úrtól, a te Istenedtől a Hóreben a (össze)gyülekezésnek napján mondván: Ne halljam többé (nem tudom tovább hallgatni) az Úrnak, az én Istenemnek szavát, és ne lássam többé (és nem tudom tovább nézni) ezt a nagy tüzet, hogy meg ne haljak (mert meghalok)!

Az Úr pedig (így szólt hozzám és) monda nékem: Jól mondták, amit mondtak. Prófétát támasztok nékik az ő atyjokfiai közül, olyat, mint te, és az én igéimet adom annak szájába, és (ő pedig) megmond nékik mindent, amit parancsolok néki.

És ha valaki nem hallgat az én igéimre, amelyeket az én nevemben szól, én megkeresem azon (azt én felelősségre vonom)!” (5 Móz. 18,15-19).

És az apostol megerősíti, hogy kiről szólt a prófécia: „Mert (maga) Mózes ezt mondotta az atyáknak: Prófétát támaszt néktek az Úr, a ti Istenetek a ti atyátokfiai (testvéreitek) közül, mint engem (olyat, mint én); azt (őt) hallgassátok mindenben, amit csak szólánd (amit csak mond) néktek. És aki nem hallgat erre a prófétára, azt ki kell irtani a nép közül” (Csel. 3,22-23).

Ézsaiás pedig így beszél az Úr Jézusról: „Ímé (ez) az én szolgám, akit gyámolítok (akit támogatok), az én választottam, akit szívem kedvel (akiben gyönyörködöm), Szellememet adtam ő belé (Szellememmel ajándékoztam meg), törvényt beszél (hirdet) a népeknek” (Ésa. 42,1)

Márk. 9,9 Mikor pedig a hegyről leszállnak, [szigorúan] megparancsolá [elrendelte] nékik, hogy senkinek se beszéljék el, amit láttak vala, csak amikor az embernek Fia a halálból [a halottak közül] feltámad.

Márk. 9,10 És ezt a szót [(logosz): igét; parancsot] megtartják magukban [meg is jegyezték jól; jól az eszükbe vésték], tudakozván [tanakodtak; megvitatták] egymás között, mit tesz [egymással vitatkozva azt kutatták, mit jelent] a halálból [a halottak közül] feltámadni?*

*A tanítványok engedelmeskedtek a parancsnak, és: „… Ők pedig hallgattak, és azokban a napokban senkinek nem mondtak el semmit a látottakról” (Luk. 9,36)

Márk. 9,11 És megkérdezék őt, mondván: Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljőnie?

Márk. 9,12 Ő pedig felelvén, monda nékik: Illés ugyan előbb eljövén helyre állít mindent; de hogyan van az embernek Fiáról megírva, hogy sokat kell szenvednie [(paszkhó): átél, megtapasztal; elvisel, eltűr] és megvettetnie: [(exúdenoó exúdeneó): semmibe vesz, azaz megvet, lenéz, nem vesz tudomást róla]?

Márk. 9,13 De mondom néktek, hogy Illés is eljött, és azt cselekedték vele [de kényük-kedvük szerint bántak vele], amit akartak, amint meg van írva ő felőle*

*Zakariáshoz, Bemerítő János apjához így szól az angyal születendő fiáról: „És az Ő [az Úrnak színe] előtt fog járni az Illés [jelentése: erősségem az Úr] szellemével és erejével [(dünamisz) Képesség; erő, ami képessé tesz bármi megtételére].

Hogy az atyák szívét a fiakhoz (vissza)térítse [visszafordítsa], és az engedetleneket [meggyőzhetetlen, makacs, csökönyös hitetleneket] az igazak [megigazultak vagy megigazítottak, igaznak nyilvánítottak] bölcsességére [okosságára térítse; vezesse; észjárására hozza; megfontoltságára; az egész személyiség „beállítottságát”, „irányultságát megváltoztassa].

Hogy készítsen az Úrnak [állítson az Úr elé] tökéletes [alkalmas; felkészült] népet” (Luk. 1,17).

Őbenne fog beteljesedni a prófécia, amelyet így hirdetett meg az Úr: „Ímé, elküldöm én az én követemet, és megtisztítja (egyengeti) előttem az utat, és mindjárt (hamar) eljön az ő templomába az Úr, akit ti kerestek (aki után vágyódtok), és a szövetségnek követe, akit ti kívántok;

ímé, eljön (jön már), azt mondja a Seregeknek Ura. És az atyák szívét a fiakhoz fordítja (téríti), a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jöjjek, és meg ne verjem e földet átokkal (hogy pusztulással ne sújtsam a földet, amikor eljövök)” (Malak. 3,1; 4.6).

És Jánosról így hangzik a prófécia: „Van-e olyan vak, mint az én szolgám, és olyan süket, mint követem, akit küldök? Van-e olyan vak, mint az én megbízottam, olyan vak, mint az ÚR szolgája? Az Úr igazságáért azt akarta, hogy a törvényt naggyá teszi és dicsőségessé” (Ésa. 42,19.21).

Mert János az Evangéliumot, vagyis a győztes hadvezér érkezésének jóhírét hirdette, de Heródesnek a mózesi törvényt: „Mert János azt mondá Heródesnek: Nem szabad néked a testvéred feleségével élned [nem szabad neked (feleségül) venned a testvéred feleségét]” (Márk. 6,18).

Mert a törvény kimondja: „A te fiútestvéred feleségének szemérmét fel ne fedd; a te fiútestvérednek szemérme az. Ha pedig elveszi valaki az ő fiútestvérének feleségét: vérfertőzés az; az ő fiútestvérének szemérmét fedte fel; magtalanok legyenek” (3 Móz. 18,16; 20,21)

Márk. 9,14 És mikor a tanítványokhoz ment vala, nagy sokaságot [tömeget] láta körülöttük, és írástudókat, akik azokkal versengenek [vitatkoztak] vala.

Márk. 9,15 És az egész sokaság meglátván [észrevették] őt, azonnal elálmélkodik [megdöbbent; elcsodálkoztak], és hozzásietvén [eléje futva] köszönté őt.

Márk. 9,16 Ő pedig megkérdezé az írástudókat: Mit versengetek ezekkel [miről vitatkoztok velük]?

Márk. 9,17 És felelvén egy a sokaságból [valaki a tömegből], monda: Mester [Tanító], ide hoztam hozzád az én fiamat, akiben néma szellem van [akit néma szellem szállt meg, vett birtokába].

Márk. 9,18 És ahol csak előfogja [megragadja; amikor hatalmába keríti], szaggatja [leteperi; földhöz veri] őt; ő pedig tajtékot túr [tajtékzik; habzik a szája], a fogát csikorgatja, és elfonnyad [kiszikkad; és megmerevedik]. Mondám hát tanítványaidnak, hogy űzzék ki azt [hogy hajítsák ki belőle], de nem tudták [de nem volt rá erejük].

Márk. 9,19 Ő pedig felelvén néki, monda: Óh, hitetlen nemzetség [nemzedék], meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek [visellek] még titeket [meddig hordozzalak, tűrjelek benneteket]? Hozzátok őt hozzám [elém].

Márk. 9,20 És hozzá vivék azt; és mihelyt ő meglátta azt [mikor a szellem megpillantotta Jézust], a szellem azonnal szaggatá azt [megrázta a fiút; azonnal össze-vissza rángatta a fiút; nyomban gyötörni kezdte]; és leesvén a földre [az a földre zuhant], tajtékot túrván [tajtékzott] fetreng vala; [habzó szájjal fetrengett].

Márk. 9,21 És megkérdezé az atyját [apját]: Mennyi ideje, hogy ez esett rajta [hogy ő így van; mióta szenved a bajban]? Az pedig monda: Gyermeksége [gyermekkora] óta.

Márk. 9,22 És gyakorta veté [kergette; dobta; lökte] őt tűzbe is, vízbe is, hogy elveszítse [elpusztítsa; hogy megölje] őt; de ha valamit tehetsz [ha valamire képes vagy], légy segítségül nékünk, könyörülvén rajtunk [szánj meg minket, és segíts rajtunk; gerjedj szánalomra irántunk; induljon meg szíved rajtunk; légy részvéttel irántunk].

Márk. 9,23 Jézus pedig monda néki: Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek

[Más fordítás: Ha lehet valamit tennem? Ha tudok valamit tenni? - Minden lehetséges annak, aki hisz; - mondta neki Jézus].

Márk. 9,24 A gyermek atyja pedig azonnal [hangosan] kiáltván, könnyhullatással monda: Hiszek Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek

[Más fordítás: A fiú apja azonnal felkiáltott: „Hiszek! De segíts, hogy még jobban tudjak hinni].

Márk. 9,25 Jézus pedig mikor látta vala, hogy a sokaság még inkább összetódul [hogy tömeg fut hozzá, és egyre nagyobb tömeg verődik össze], megdorgálá a tisztátalan szellemet [keményen rászólt a tisztátalan szellemre], mondván néki: Te néma és süket szellem, én parancsolom néked, menj [takarodj] ki belőle, és többé belé ne menj! [és soha vissza ne térj belé]

Márk. 9,26 És kiáltás és erős szaggatás között [erre az felordított és heves rángatások közepette] kiméne; az pedig olyan lőn, mint egy halott, annyira, hogy sokan azt mondják vala, hogy meghalt [vége van].

Márk. 9,27 Jézus pedig megfogván kezét, felemelé; és az fölkele [Más fordítás: Jézus azonban kezét megragadva magához térítette, és az felkelt; életre keltette őt, és az talpra állt]*

*Máté is bizonyságot tesz a történtekről, a szabadító Istenről: „És mikor [visszamentek és] a sokasághoz [a tömeghez] értek, egy ember jöve hozzá, térdre esvén [térdre borult, térdre hullott] Őelőtte [és így kérlelte őt].

És mondván: Uram, könyörülj [segíts] az én fiamon, mert holdkóros [epilepsziás és nagyon sokat] és kegyetlenül [gonoszul] szenved [és rosszul van]. Mivelhogy [sokszor megtörténik vele, hogy] gyakorta esik a tűzbe, és gyakorta a vízbe.

És [amikor] elvittem őt a te tanítványaidhoz, és nem tudták [nem voltak képesek; de ők képtelenek voltak] őt meggyógyítani. Jézus pedig felelvén, monda: Óh hitetlen és elfajult [(diasztrephó): elfordított, eltérített, eltévelyedett, elhajlott, fonák, romlott, torz] nemzetség [nemzedék]! Vajon meddig leszek veletek [meddig kell még köztetek maradnom; meddig tűrjelek és hordozzalak titeket]?

Vajon meddig szenvedlek titeket [meddig kell még türelmesnek lennem veletek; meddig foglak még elviselni benneteket]? Hozzátok őt [azt a fiút] ide nékem [hozzám].

És megdorgálá őt Jézus [rákiáltott; ráparancsolt; keményen, szigorúan rászólt], és kiméne belőle az ördög [a démon, a gonosz szellem]; és meggyógyult a gyermek azon órától fogva [s attól az órától fogva egészséges lett a gyermek]” (Mát. 17,14-18).

Lukács így mondja el a történetet: „És lőn másnap, mikor ők a hegyről leszállottak (lejöttek), sok nép (nagy sokaság) méne elébe. És ímé egy (ember) a sokaság közül felkiálta, mondván: Mester, kérlek téged, tekints az én fiamra; mert nékem egyetlen egyem:

És ímé (időnként valami) szellem megragadja őt, és hirtelen kiált; és szaggatja (rázza) őt, annyira, hogy tajtékot túr (és tajtékzik), és nehezen megy el tőle (miután meggyötörte), szaggatván őt. És kérem a te tanítványaidat, hogy űzzék ki azt, de nem tudták.

Felelvén pedig Jézus, monda: Óh hitetlen és elfajult nemzetség (nemzedék)! Meddig leszek köztetek, és meddig tűrlek (szenvedlek még) titeket? Hozd (vezesd) ide a te fiadat! Amíg pedig az (a fiú feléje tartott, és) odaméne, azon közben az ördög (a démon, a tisztátalan szellem) földhöz üté (leteperte és megrázta) azt, és megrángatá.

De Jézus megdorgálá (ráparancsolt) a tisztátalan szellemet, és meggyógyítá a gyermeket, és (vissza)adá azt az ő atyjának (apjának). Elálmélkodnak pedig mindnyájan az Istennek nagyságos erején (és nagyságán).

Mikor pedig mindnyájan csodálkoznak mind azokon, amiket Jézus cselekedik, monda az ő tanítványainak” (Luk. 9, 37-43).

Az Úr Jézus pedig így bátorít: „… Nem mondtam-e neked, hogy ha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét?” (Ján. 11,40).

„Bizony, mondom néktek, hogy aki azt mondja ennek a hegynek: Emelkedjél fel, és vesd magadat tengerbe! - és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, az megtörténik -, annak meg is adatik az” (Márk. 11,23).

Hogy mit jelent a hitből fakadó dicséret, és ujjongás a Krisztusban lévőknek, azt egy történeten keresztül mutatja be a Szent Szellem. Egyben arról is bizonyságot téve, hogy az ellenség feletti győzelemnek mi a titka: „És reggel felkészülvén, kimenének a Tékoa (jelentése: trombitaszó, kürtszó / evangélium hirdetés) pusztájára; és mikor kiindulnának onnan, megálla Jósafát (Jelentése: Jahve igazságot szolgáltat), és monda:

Halljátok meg szómat, Júda (Jelentése: hálaadás, dicséret, magasztalás) és Jeruzsálemben (jelentése: békesség alapja / Krisztus) lakozók! Bízzatok (higgyetek) az Úrban, a ti Istenetekben, és megerősíttettek (és megmaradtok);

bízzatok az ő prófétáiban, és szerencsések lesztek (és boldogultok)! Tanácsot tartván pedig a néppel, előállítá (fölállította) az Úr énekeseit, hogy dicsérjék (szent öltözetben) a szentség ékességét, a sereg előtt menvén, (és így énekeltek) és mondják:

Tiszteljétek az Urat (és adjatok hálát az Úrnak), mert örökkévaló az Ő irgalmassága (örökké tart szeretete). És amint elkezdették az éneklést (az ujjongást) és a dicséretet: az Úr ellenséget szerze az Ammon (jelentése: tőrőlmetszett) fiai és a Moábiták (jelentése: kívánság) és a Seir (jelentése: durva, nyers, szőrös / edomiták, azaz: Ádámi /) hegyén lakozók ellen, akik Júdára jövének, és megverettetnek (ezért vereséget szenvedtek).

Mert az Ammon és a Moáb fiai a Seir hegyén lakozók ellen támadának, hogy őket levágnák (kiirtsák) és elvesztenék (és elpusztítsák); és mikor mind elvesztették a Seir hegyén lakozókat, azután egymás elpusztítását segítették elő.

A Júda népe pedig méne Mispába (jelentése: őrtorony, őrség) a puszta felé (és mire a Júdabeliek a pusztai őrhelyhez érkeztek), és mikor a sokaság felé fordulának: ímé csak elesett holttestek valának a földön, és senki sem menekült meg” (2 Krón. 20,20-24)

Márk. 9,28 Mikor pedig bement vala a házba, tanítványai megkérdezék őt külön: Mi miért nem űzhettük ki azt [Más fordítás: Mi miért nem voltunk képesek mi kihaj(í)tani azt]?

Márk. 9,29 Ő pedig monda nékik: Ez a faj semmivel sem űzhető ki, csupán könyörgéssel [Ez a fajta semmi másra nem megy ki, csak az imádkozásra] és böjtöléssel*

*A Máté írása szerinti Evangéliumban kerül kijelentésre, hogy milyen szellemet lehet csak ima által kiűzni: „Ekkor [amikor Jézus egyedül volt] a tanítványok magukban Jézushoz menvén [odamentek hozzá], mondának néki: Mi miért nem tudtuk [miért nem voltunk képesek] azt [a gonosz szellemet] kiűzni [(kihaj(í)tani)?].

Jézus pedig monda nékik: A ti hitetlenségetek miatt [kishitűségetek miatt. Mert kevés, gyenge a hitetek]. Mert bizony [igazán] mondom néktek: Ha [csak] akkora [annyi] hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek [számotokra].

Ez a fajzat pedig ki nem megy [ez a fajta pedig nem távozik el], hanemha könyörgés [imádság] és böjtölés által” (Mát. 17,19-21).

Az Úr azért mondja ezt a tanítványainak, mert nem sokkal korábban történt, hogy: „És előszólítván [magához hívta] tizenkét tanítványát, (telj)hatalmat [(exúszia): képességet, felhatalmazást, jogosultságot] ada nékik a tisztátalan [gonosz] szellemek felett. Hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak minden(fajta) betegséget [(noszosz): bajt, csapást] és minden erőtlenséget [és gyengeséget]” (Mát. 10,1)

Lukács is bizonyságot tesz arról, hogy az Úr mielőtt kiküldi a tanítványait: „… ada nékik erőt és hatalmat minden ördögök ellen (démonok, gonosz, tisztátalan szellemek felett), és betegségek gyógyítására. (Luk. 9,1)

És Márktól megtudjuk, hogy az Úr: „… kezdé őket kiküldeni kettőnként, és ada nékik hatalmat a tisztátalan szellemek (démonok) fölött.” (Márk. 6,7)

Mert a hitetlenség szellemét csak ima és böjt által lehet kiűzni: „És Jézus … monda nékik: Legyen hitetek (higgyetek) Istenben. (Más fordítás: legyen Isten hite bennetek).

Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj (emelkedjél) fel és ugorjál (vesd magadat) a tengerbe! És szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik, meg lesz néki (annak meg is adatik az), amit mondott” (Márk. 11,22-23)

Márk. 9,30 És onnét kimenvén, Galileán [jelentése: csekély, alacsony, megvetett; a pogányok körzete] mennek vala át; és nem akará, hogy valaki megtudja [hogy felismerje őt valaki].

Márk. 9,31 Mert tanítja vala tanítványait, és ezt mondja vala nékik: Az embernek Fia [árulással] az emberek kezébe adatik [(paradidómi): kiszolgáltat, elárul], és megölik őt; de ha megölték, harmadnapra föltámad.

Márk. 9,32 De ők nem értik vala e mondást [(réma): megnyilatkozás, beszéd, kijelentés; Ige], és féltek őt megkérdezni [nem merték faggatni]*

*Máté bizonyságtétele így hangzik: „Mikor pedig [újra együtt voltak, és] Galileában jártak vala, monda nékik Jézus: Az ember Fia emberek kezébe adatik [kell, hogy az Emberfiát átadják majd az embereknek]; És megölik őt, de harmadnapon föltámad [életre kel]. És [erre] felettébb megszomorodnak” (Mát. 17,22-23).

Lukács is bizonyságot tesz, és kijelentést nyer, hogy a tanítványok miért nem értették a kijelentést: „… monda az ő tanítványainak: Vegyétek füleitekbe (és jegyezzétek meg jól) ezeket a beszédeket: Mert az embernek Fia az emberek kezébe fog adatni.

De ők nem érték e mondást (ezt a kijelentést), mivel el vala rejtve előlük, hogy ne értsék (hogy fel ne fogják) azt; és féltek őt megkérdezni e mondás felől (a kijelentés értelméről)” (Luk. 9,43-45)

Márk. 9,33 És elméne Kapernaumba. És odahaza megkérdezé őket: Mi felett vetekedtetek [miről vitatkoztatok] egymással az úton?

Márk. 9,34 De ők hallgatnak, mert egymás között a felett vetekedtek [arról vitatkoztak] vala az úton, ki a (leg)nagyobb?

Márk. 9,35 És leülvén, odaszólítá a tizenkettőt, és monda nékik: Ha valaki első akar lenni, legyen mindenek között utolsó és mindeneknek [mindenkinek] szolgája.

Márk. 9,36 És előfogván [kézen fogva] egy (kis)gyermeket, közéjük állatá azt; és ölébe vévén [átölelte] azt, monda nékik:

Márk. 9,37 Aki az ilyen (kis)gyermekek közül egyet [is] befogad az én nevemben [az én nevemért], engem fogad be; és aki engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki engem elbocsátott [elküldött]*

82 Lukács bizonyságtétele: „Támada pedig bennük az a gondolat, (és vita támadt közöttük arról) hogy ki nagyobb közöttük. Jézus pedig látván (ismerve) az ő szívük gondolatát, egy kis gyermeket megfogván (kézen fogott), maga mellé állatá azt,

És monda nékik: Valaki e kis gyermeket befogadja az én nevemben, engem fogad be; és valaki engem befogad, azt fogadja be, aki engem elküldött; mert aki legkisebb mindnyájan ti közöttetek, az lesz nagy” (Luk. 9,46-48).

Mert: „Bizony mondom néktek: Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint (egy kis)gyermek, semmiképpen nem megy be abba” (Luk. 18,17).

Még az utolsó vacsorán is, amikor az Úr Jézus kijelenti, hogy a tanítványok egyike elárulja Őt, Ők: „Támada pedig köztük versengés is, hogy ki tekinthető köztük (a leg)nagyobbnak. Ő pedig monda nékik: A pogányokon (népeiken) uralkodnak az ő királyaik, és akiknek azokon hatalmuk van (és akik hatalmuk alá hajtják őket), jóltévőknek hívatnak (jótevőknek hívatják magukat.).

De ti ne úgy (cselekedjetek): hanem aki legnagyobb köztetek, olyan legyen, mint aki legkisebb; és aki fő (aki vezet), mint aki szolgál. Mert melyik nagyobb, az-e, aki (az) asztalnál ül, vagy (az) aki szolgál? nemde aki (az) asztalnál ül? De én ti köztetek olyan vagyok, mint aki szolgál” (Luk. 22,24-27).

„És aki közöttetek első akar lenni, legyen a ti (rab)szolgátok” (Mát. 20,27).

Az Úr Jézus újra-és újra kijelenti, hogy az Övéivel Ő eggyé válik, ezért: „Bizony, bizony mondom néktek: Aki befogadja, ha valakit elküldök, engem fogad be; aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött” (Ján. 13,20).

És hogy mit jelent az Úr befogadása, arról János apostolon keresztül hangzik a kijelentés: „Valakik pedig befogadák őt, hatalmat [lehetőséget, jogot, jogosultságot] ada azoknak [azokat felhatalmazta arra], hogy Isten fiaivá legyenek [gyermekeivé váljanak], azoknak, akik az Ő nevében hisznek.

Akik nem vérből, sem a (hús)testnek akaratából [ösztönéből], sem a férfiúnak indulatjából [vágyából], hanem Istentől [Istenből] születtek.” (Ján. 1,12-13).

Erről így tesz bizonyságot Péter apostol: „Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, aki az ő nagy irgalmassága szerint újonnan szült minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból (a halottak közül) való feltámadása által” (1 Pét. 1,3).

Mert: „Az ő akarata szült minket az igazságnak igéje által, hogy az ő teremtményeinek valami zsengéje legyünk” (Jak. 1,18).

Az újjászülő beszéd pedig: „… az igazság beszéde, mely az evangélium” (Kol. 1,5).

És ti: „…nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő, és maradandó igéje által” (1Pt. 1,23).

Mert: „Nem az igazságnak cselekedeteiből (nem az általunk véghezvitt igaz cselekedetekért), amelyeket mi cselekedtünk, hanem az ő irgalmasságából tartott meg (üdvözített) minket az újjászületésnek fürdője és a Szent Szellem megújítása által (újjászülő és megújító fürdője a Szent Szellem által),

Melyet (akit) kitöltött reánk bőséggel (gazdagon) a mi megtartó (Üdvözítőnk) Jézus Krisztusunk által; (Tit. 3,5-6)

Márk. 9,38 János pedig felele néki [(apokrinomai): elkezd beszélni], mondván: Mester [Tanító], látánk valakit, aki a te neveddel [(onoma): hatalom, tekintélyt is magába foglalja] ördögöket [tisztátalan szellemeket, démonokat] űz [aki a Te nevedben haj(í)tott ki gonosz szellemeket]. Aki nem követ minket, és eltiltók őt, mivelhogy nem követ minket [nem tartozik közénk; nem csatlakozott hozzánk].

Márk. 9,39 Jézus pedig monda: Ne tiltsátok el őt; mert senki sincs, aki csodát tesz [(dünamisz): erő-megnyilvánulás, csoda(tevő erő)] az én nevemben és mindjárt gonoszul szólhatna felőlem [és ugyanakkor gyalázni tudna engem];

»Más fordítás: Ne tiltsátok el, mert lehetetlen, hogy valaki az én nevemben úgy gyakoroljon isteni hatalmat, hogy utána nemsokára becsméreljen [(kakologeó): rosszat mond, gonoszul beszél; becsmérel, ócsárol, gyaláz, átkoz] engem«.

Márk. 9,40 Mert aki nincs ellenünk, mellettünk [velünk] van*

*Máté így írja le: „Aki velem nincsen, ellenem van; és aki velem nem gyűjt, tékozol [Aki nem velem dolgozik, ellenem dolgozik; és aki velem nem gyűjt, széjjelszór, pazarol]. Csak az van ellenetek, ki nincs velem” (Mát. 12,30).

Lukács is bizonyságot tesz: Amikor a tanítványok látnak valakit, aki nem jár velük, de az Úr Jézus nevében démonokat űz,azt kérik az Úrtól, hogy tiltsa meg: : „És monda néki Jézus: Ne tiltsátok el: mert aki nincs ellenünk (és ellenetek), mellettünk (és veletek) van” (Luk. 9,50)

És így zárja beszédét: „Aki velem nincs, ellenem van; és aki velem nem takar (nem gyűjt, nem szed össze), tékozol” (Luk. 11,23).

És a kijelentés Pál apostolon keresztül folytatódik: „Azért tudtotokra [értésetekre] adom néktek, hogy senki, aki Istennek Szelleme által szól, nem mondja Jézust átkozottnak; [nem mond átkot Jézusra; az egy sem mondja: Átkozott legyen Jézus]

és senki sem mondhatja Úrnak Jézust, hanem csak a Szent Szellem által. [De azt sem mondhatja senki: „Jézus az Úr”, csak ha Szent Szellemben beszél]” (1 Kor. 12,3).

A Szent Szellem egy előképben mutatja be, hogy miért így válaszolt az Úr Jézus, kijelentve azt is, hogy csak a Szent Szellem által lehet démont űzni, vagy prófétálni: „Kiméne… Mózes…., összegyűjte hetven férfiút a nép vénei közül, és állatá őket a sátor körül.

Akkor leszálla az Úr felhőben, és szóla néki, és elszakaszta (elvett) abból a Szellemből, amely vala őbenne (amely Mózesben volt), és adá a hetven vén férfiúba. Mihelyt pedig megnyugovék ő rajtok a Szellem, menten prófétálnak, de nem többé (máskor nem).

Két férfiú azonban elmaradt vala a táborban; egyiknek neve Eldád (Jelentése: akit Isten kedvel), a másiknak neve Médád (jelentése: kedvenc), és ezeken is megnyugodott vala a Szellem; mert azok is az összeírottak közül valók, de nem mentek vala el a sátorhoz, és mégis prófétálnak a táborban.

Elfutamodik azért egy ifjú, és megjelenté Mózesnek, és monda: Eldád és Médád prófétálnak a táborban. Akkor megszólalt Józsué (Jahve szabadítás, segítség, üdvösség, nagylelkűség; a megváltó; az Úr segít v. megment; A Józsué neve görög formában: Jézus), a Nún fia (jelentése: folyamatosság, utód, sarj), Mózes szolgája, és monda: Uram, Mózes, tiltsd meg őket (tiltsd meg nekik)!

És felele néki Mózes: Avagy érettem buzgólkodol-é (miért vagy ilyen féltékeny)? Vajha az Úrnak minden népe próféta volna, hogy adná az Úr az ő Szellemét ő beléjük” (4 Móz. 11,24-29).

És azt is bemutatja Isten Igéje, hogy mi történik akkor, ha nem a Szent szellem által cselekednek: „Erre a vándorló zsidó ördögűzők közül is megkísérelték néhányan, hogy a gonosz szellemektől megszállottak felett kimondják az Úr Jézus nevét.

Így szóltak: „Kényszerítünk titeket arra a Jézusra, akit Pál hirdet!” Egy Szkéva nevű zsidó főpap hét fia is ezt tette. A gonosz szellem azonban visszafelelt, és azt mondta nekik: „Jézust ismerem, Pálról is tudok, de ti kik vagytok?”

Az az ember pedig, akiben a gonosz szellem volt, rájuk ugrott, legyűrte őket, és föléjük kerekedett, úgyhogy meztelenül és sebesülten futottak ki abból a házból” (Csel. 19,13-16)

Márk. 9,41 Mert aki innotok ád egy pohár vizet az én nevemben, mivelhogy a Krisztuséi vagytok, bizony mondom néktek, el nem veszti az ő jutalmát [el nem marad a jutalma].

Márk. 9,42 Aki pedig megbotránkoztat [(szkandalidzó): tőrbe csal, elgáncsol, elbotlaszt, kelepcébe csal] egyet ama kicsinyek közül, akik én bennem hisznek, jobb annak, ha malomkövet [(onikosz) - szamár- (tudniillik. olyan nagy, hogy egy szamár kell a forgatásához)] kötnek a nyakára, és [azzal együtt] a tengerbe vetik*

*És így folytatja az Úr Jézus: „Monda pedig a tanítványoknak: Lehetetlen dolog, hogy botránkozások ne essenek (bűnre, elpártolásra, elégedetlenségre csábít, tőrbe ejt, botlásba visz); de jaj annak, aki által esnek. Jobb annak, ha egy malomkövet vetnek (kötnek) a nyakába, és ha a tengerbe vettetik, hogysem, mint egyet e kicsinyek közül megbotránkoztasson” (Luk. 17,1-2)

Márk. 9,43 És ha megbotránkoztat [(szkandalidzó): tőrbe csal, elgáncsol, elbotlaszt, kelepcébe csal] téged a te kezed, vágd le azt: jobb néked csonkán bemenned az életre, mint két kézzel menned a gyehennára* [mint két kézzel a kárhozatra jutni; a pokolba jutnod], a megolthatatlan tűzre.

*Gyehenna: (geenna): - Hinnom völgye (jelentése: nyöszörgés, sóhajtás; kegyelmes, jóságos, gazdag), Hinnom fia; - ge-henna (vagy Gaj-Hinnom), Jeruzsálem egyik völgye, (átvitt értelemben) az örök büntetés helyének (vagy állapotának) megnevezésére használják. BDB: Siralom-völgy: a nagy nyomorúság);

Pokol. (jelentése: amit nem láthatunk; a büntetés helye). A halottak tartózkodási helye, vagy állapota. Megfelel a héber seolnak, amit sírnak fordítanak. Az Újszövetségben a »gyehenna« sehol sem földrajzi, hanem mindenütt teológiai fogalom, mely az Isten eljövendő ítéletének eszmei helyét jelöli.

Seol: A holtak hazájának neve az Ószövetségben, hova az emberek haláluk után »alászállanak« Sírgödörszerű képződmény. Ezt a téries képzetet nem szabad túlértékelni. A seolba való leszállás gyakran csak a meghalás képes kifejezése, az eltemetésre történő utalás (Bibliai nevek, és Keresztény lexikon)

Márk. 9,44 A hol az ő férgük meg nem hal [nem pusztul el], és tüzük el nem aluszik.

Márk. 9,45 És ha a te lábad botránkoztat meg [tőrbe csal; visz botlásba; visz bűnre] téged, vágd le azt: jobb néked sántán bemenned az életre, mint két lábbal vettetned a gyehennára, a megolthatatlan tűzre; [mintha két lábbal a gyehenna olthatatlan tüzébe dobnának; mint két lábbal a pokolba kerülnöd].

Márk. 9,46 Ahol az ő férgük meg nem hal [férgük nem pusztul el], és tüzük el nem aluszik [és a tűz nem alszik ki].

Márk. 9,47 És ha a te szemed botránkoztat meg [csal tőrbe; visz téged botlásba; megejt] téged, vájd ki azt: jobb néked [kedvezőbb rád nézve] félszemmel bemenned az Isten országába [királyságába], mint két szemmel vettetned a tüzes gyehennára;[mint két szemmel a gyehennába kerülni; mint két szemmel a pokolba kerülnöd].

Márk. 9,48 Ahol az ő [ott az ilyeneknek] férgük meg nem hal [nem pusztul el], és tüzük [és a tűz] el nem aluszik; [és a tűz nem alszik ki; Ott örökre a férgek tápláléka lennél, és soha ki nem alvó tűz égetne].

Márk. 9,49 Mert mindenki tűzzel sózatik meg, és minden áldozat sóval sózatik meg [Minden (áldozatra szánt) dolgot a tűzre tétel előtt megsóznak]*

*És így folytatja az Úr Jézus: „Jaj a világnak a botránkozások (tőrbe csalások, azaz elgáncsolások, hitszegésre, aposztáziára csábítások) miatt! Mert szükség, hogy botránkozások essenek (történjenek); de jaj annak az embernek, aki által a botránkozás (tőrbe csalás, azaz elgáncsolás, hitszegés, aposztáziára csábítás) esik (történik).

Ha pedig a te kezed vagy a te lábad megbotránkoztat (bűnre, hitszegésre (aposztáziára) vagy elégedetlenségre csábít) téged, vágd le (hiúsítsd meg, akadályozd meg) azokat és vesd (dobd) el magadtól. Jobb néked az életre (dzóé=az örök //természetfeletti// életre) sántán vagy csonkán (rokkant, vagy nyomorékként) bemenned, hogysem két kézzel vagy két lábbal vettetned az örök (aióniosz: világkorszak, vagy létkor) tűzre (pür: általában izzás, szellemi értelemben is).

És ha a te szemed botránkoztat meg téged, vájd ki azt és vesd (dobd) el magadtól; jobb néked félszemmel bemenned az életre, hogysem két szemmel vettetned a gyehenna tüzére” (Mát. 18,7-9).

A Szent Szellem kifejti, hogy mik azok a cselekedetek, amelyek halálba visznek, és mit kell tenni velük: „Öldököljétek meg azért a ti földi tagjaitokat (vagyis: öljétek meg tehát tagjaitokban azt, ami csak erre a földre irányul), paráznaságot, tisztátalanságot, bujaságot (szenvedélyt), gonosz kívánságot és a fösvénységet (kapzsiságot), ami bálványimádás.

Melyek miatt jő az Isten haragja az engedetlenség fiaira. Melyekben ti is jártatok régente (ti is ezeket tettétek egykor), mikor éltetek azokban. Most pedig vessétek el magatoktól ti is mindazokat; haragot, fölgerjedést (indulatot), gonoszságot és szátokból a káromkodást (az istenkáromlást) és gyalázatos beszédet.

Ne hazudjatok egymás ellen (és egymásnak), mivelhogy levetkeztétek amaz ó (régi) embert, az ő cselekedeteivel együtt. És felöltöztétek amaz új embert, melynek újulása van Annak ábrázatja szerint való ismeretre, aki teremtette azt” (Kol. 3,5-10).

„(És) paráznaság… és akármely (bármiféle) tisztátalanság vagy fösvénység (nyerészkedés) ne is neveztessék (még szóba se kerüljön) ti közöttetek, amint szentekhez illik (méltó); Sem undokság (szemérmetlenség), vagy bolond (ostoba) beszéd, vagy trágárság (kétértelműség), melyek nem illenek: hanem inkább hálaadás.

Mert azt jól tudjátok, hogy egy paráznának is, vagy tisztátalannak, vagy fösvénynek (nyerészkedőnek), ki bálványimádó, nincs öröksége a Krisztusnak és Istennek országában. Senki titeket meg ne csaljon (meg ne tévesszen) üres beszédekkel; mert ezekért jő az Isten haragja a hitetlenség (engedetlenség) fiaira.

Annakokáért ne legyetek részesei ezeknek (Ne vegyetek tehát részt ezekben)” (Eféz. 5,3-7).

Ezek mind a hústest indulatai: „Mert a (hús)test (kívánsága) a Szellem ellen törekedik, a Szellem pedig a (hús)test ellen; ezek pedig egymással ellenkeznek (viaskodnak), hogy ne azokat cselekedjétek (tegyétek), amiket akartok (szeretnétek). Akik pedig Krisztus Jézuséi, a (hús)testet megfeszítették indulataival (szenvedélyeivel) és kívánságaival együtt” (Gal. 5,17.24).

„Mert, ha (hús)test [kívánata] szerint éltek, meghaltok [minden bizonnyal be fog következni a halálotok] de ha a (hús)test cselekedeteit [tetteit] a Szellem által megöldöklitek, [a halálba viszitek; halálra juttatjátok] éltek. [de ha a Szellemmel azt, amit a hús művel, megölitek, élni fogtok]” (Róm. 8,13).

A hústest követésének okáról így szól az Úr: „A bűn (a céltévesztés) az, hogy nem hisznek énbennem” (Ján. 16,9).

Mert vagy evilágot, vagy az Urat választja az ember: „Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti…” (Mát. 6,24).

Így hangzik a prófécia: „Mert ímé, eljön a nap, lángoló, mint a sütő-kemence (az a nap olyan lesz, mint az izzó kemence). És olyanná lesz minden kevély és minden gonosztevő, mint a pozdorja (a polyva), és megégeti őket az eljövendő nap, azt mondja a Seregeknek Ura, amely nem hagy rajtok gyökeret, sem ágat (és nem marad sem gyökerük, sem águk)” (Malak. 4,1).

Ézsaiás így prófétál erről az időről: „És lesz, hogy hónapról-hónapra (újholdról újholdra) és szombatról-szombatra eljő minden test (ember) engem imádni, (és leborul előttem) szól az Úr.

És kimenvén (amikor eltávoznak), látni fogják azoknak holttesteit, a kik ellenem vétkeztek (akik hűtlenül elhagytak engem), mert az ő férgük meg nem hal és tüzük el nem aluszik, és minden test előtt borzadásul lesznek

(Más fordítás: Nem pusztulnak el ott a férgek, a tűz sem alszik ki, és minden ember undorodni fog tőlük)” (Ésa. 66,23-24).

A mindenkori tanítványokat pedig így figyelmezteti az Úr: „Ti vagytok a földnek sója ha pedig a só megízetlenül [az eredeti szövegben szó szerint: ha a só megbolondul /ostobává/erőtlenné válik, vagyis: elgyengül, elveszti erejét)], mivel sózzák meg [mivel lehetne ízét/erejét visszaadni]? Nem jó azután semmire [Semmi ereje nincs többé, nem győz, hanem másra nem való], hanem hogy kidobják és eltapossák [széttiporják] az emberek” (Mát. 5,13).

A kijelentést megismétli Lukács is, újabb részlettel kiegészítve: „Jó a só: de ha a só megízetlenül (elveszti az ízét ostobává/erőtlenné válik, vagyis: elgyengül, elveszti erejét), mivel sózzák meg (hogyan tudják azt visszaadni)? Sem a földre, sem a trágyára nem alkalmas: (tehát) kivetik (kidobják) azt. A kinek van füle a hallásra, hallja” (Luk. 14,34-35).

Jóbon keresztül pedig így szól a Szent Szellem: „Vajon ízetlen, sótalan étket eszik-e az ember; avagy kellemes íze van-e a tojásfehérnek (vagy a nyers tojásnak)? Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér (és mint a romlott étel)!” (Jób. 6,6-7).

A törvény kimondja, hogy: „Minden te ételáldozatodat pedig sózd meg sóval, és a te ételáldozatodból soha el ne maradjon a te Istened szövetségének sója; minden te áldozatodhoz sót adj (Minden áldozatodat sóval mutasd be)” (3 Móz. 2,13).

És hogy kik az áldozati ajándékok, arról így beszél Pál apostol,: „… emlékeztetvén titeket az Istentől nékem adott kegyelem által, hogy amikor az örömüzenet papi szolgálatát végzem, én a Krisztus Jézusnak a nemzetek közé kirendelt áldozó papja vagyok; hogy a pogány népek a Szent Szellemtől megszentelt kedves áldozati ajándékká legyenek” (Róm. 15,16).

Így inti Pál apostol a mindenkori hívőket: „Bölcsen viseljétek magatokat a kívül valók (kívülállók) irányában, a jó alkalmatosságot áron is megváltván (a kedvező alkalmakat jól használjátok fel). A ti beszédetek mindenkor kellemetes (kedves) legyen, sóval fűszerezett; hogy tudjátok, hogy mi módon kell néktek kinek-kinek megfelelnetek (és hogy így mindenkinek helyesen tudjatok felelni)” (Kol. 4,5-6).

Az Úr Jézus figyelmezteti tanítványait – kijelentve azt is, hogy mit jelent a só – hogy a Szent Szellem ereje nélkül nem tudnak eredményesen tanúskodni mellette: „És velük összejövén (és amikor együtt volt velük), meghagyá (megparancsolta) nékik, hogy el ne menjenek (ne távozzanak el) Jeruzsálemből, hanem várják be az Atyának ígéretét, melyet úgymond, hallottatok tőlem.

Hogy János ugyan vízbe merített be, ti azonban Szent Szellembe fogtok bemeríttetni nem sok nap múlva. (és) vesztek erőt, minekutána a Szent Szellem eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig” (Csel. 1,4-5.8)


Márk. 9,50 Jó [hasznos] a só: de ha a só ízét veszti [ízetlenné válik], mivel adtok ízt néki [hogyan adjátok vissza az ízét]? Legyen bennetek só, és legyetek békében egymással.












Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.