2013. május 28.

Dr-Kováts György: SZŰK ERŐ-2.

Péld 24:10 Ha lágyan viselted magadat a nyomorúságnak idején: szűk a te erőd.

Nyomorúság ideje.
Ez lehet egy rossz hír, amit meghallottál. Egy várva-várt találkozást lemondtak. Vagy egyik szeretted bajba került. Megsebesült, aki fontos neked. Tönkre ment a vízpumpa az autódban. Egy merénylet miatt a tőzsdei árfolyamok kedvezőtlenül alakultak.

De lehet egy folyamatosan fennálló nehéz helyzet is. Ápolnod kell valakit. Az iskolát, ahová gyermekeid jártak, bezárták, és most sokkal messzebbre kell elvinned őket. De ilyen a tartós munkanélküliség is. Minden helyzet, amit el kell szenvedned, amiben fokozott terhet kell hordanod, vagy plusz munkát kell vállalnod. Minden, ami kényelmetlen, kellemetlen, váratlan, és sokszor „kilátástalan”. Ha ebben élsz, tudod, miről beszélek.

Miért van „nyomorúság”, ilyen nyomorúság, az életedben?
Van egy ismerősöm, aki erre – főként az anyagiakra – egyből rávágja: a „kizsákmányolás” miatt. Valóban, ezt tanultuk évtizedeken keresztül, már egészen 1848 óta, a „Kommunista kiáltvány” óta, egyre szélesebb keretekben, s ha manapság ritkábban is hallani, azért még ott él az emberek meggyőződésében. S lehet is benne részigazság.

Azután ott az egyértelmű válasz, amit az Ige alapján világosan látunk: e világ fejedelme, az ördög, mindent megtesz, hogy az emberek élete nyomorúságosabban teljen, mint ők szeretnék. S utána Istenre mutogat, Őt vádolja be, mint a nyomorúságok forrását. Igaz. Ez történik. De én még egy kicsit tovább kérdeznék.

Vannak nyomorúságok, amiket közvetlenül össze tudsz kapcsolni valamilyen rossz döntéssel, az életedben, bűnnel, vagy hibázással, és erre vezeted vissza. De van, amikor nincs ilyen – vagy legalábbis nem tudsz ilyenről a háttérben. Ha tudsz, egyértelmű a következő lépés: bocsánatkérés, bűnvallás, az Úr előtt is „feldolgozod” a helyzetet, rendet teszel a múltban, és ez kihat a jelenre is. Kétféleképpen: elveszi az ördög jogalapját, (amit a kereszt már amúgy is elvett, csak az ellenség kellőképpen szemtelen, és hazug, úgyhogy ha nem állítod világosan elé, hogy semmi közöd hozzá, akkor úgy csinál, mintha mindent megtehetne veled szemben), és megszabadít a kárhoztatástól (az önkárhoztatástól is). Lehetséges, hogy a „nyomorúság” még marad, egy darabig, de egy idő után el kell takarodjon, mert az Isten országának törvényszerűségei hatalmasabbak, mint a nyomor és tönkretétel erői.

S vannak „nyomorúságok”, amiket semmivel nem tudsz összekapcsolni. De vannak. És ugyanakkor tudod, hogy a te Urad jóságos, szeret, megváltott, s te a jövendő világ erőivel élsz, és az Isten Igéje igaz, nem hazudik, hitben jársz, és nem látásban, és ezeknek a „nyomorúságoknak” nincs ott a helye az életedben. Mindent megvizsgáltál, nem tudod mivel összekapcsolni, legfeljebb azzal, hogy te az Úrnak adtad az életedet, és nem mész bele olyan döntésekbe, bűnökbe, amikbe mások simán belemennek, vagy amikkel korábban te is éltél. Most nem. S a „nyomorúság” itt van.



Pásztor Anita: A Mi Közösségünk


Készítette: Zoltan Berki

Amit láttunk és hallottunk, azt hirdetjük néktek, hogy néktek is közösségetek legyen velünk. Ami közösségünk ugyanis közösség az Atyával és az Ő Fiával, a Jézus Krisztussal (1 János 1:3).

Mindig annyira gyönyörű, amikor a hívők közösségben vannak egymással.
A Biblia azt mondja, „Ímé mily jó és mily gyönyörűséges, amikor együtt
lakoznak az atyafiak egységben!” (Zsoltárok 133:1). A közösségünk
egymással áldást vonz be. A Zsoltárok 133:2-3 azt mondja „Olyan az mint a
drága olaj a fejen, amely aláfoly a szakállon az Áron szakállán, amely lefoly
köntöse prémjére. Mint a Hermon harmatja, amely leszáll Sion hegyeire. Mert
oda parancsol áldást az Úr és életet örökre!”

Ez csak egy része az egész képnek, a mi igazi közösségünk az Úrral
Van, amint olvassuk a nyitó Igében, itt a mi Vele való egységünkről beszél. Jézus  azt mondja „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki én bennem marad, én pedig Ő benne az terem sok gyümölcsöt mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.” (János 15:5). Mi egyek vagyunk az Úrral, és te Ő benne vagy, és Ő benned él. ApCsel 17:28 azt mondja „Mert Őbenne élünk, mozgunk és  vagyunk; …..Mert az Ő nemzetsége is vagyunk.” Mi akiknek valódi
közösségünk van Vele, mert mi az Ő nemzetsége vagyunk, mi az Ő életét és
természetét birtokoljuk.

A mi közösségünk Ő vele, befolyásolja a mással való közösségünket. A Biblia
azt mondja „..az aki szeret az Istenben él, és Isten pedig ő benne….és ha valaki
azt mondja szeretem az Istent, de gyűlöli az ő atyjafiát, hazug az mert ha nem
szereti az ő atyjafiát akit lát, miként szeretheti az Istent akit nem lát? Ezt a
parancsolatot kaptuk tőle, az aki Istent szereti, szeresse az ő atyjafiát is.”
(1 János 4:16,20-21). Szeretetben járni és igazi közösségben, egymással, ebből
ismertetik meg, hogy az Istent szeretjük, és az Ő akaratában járunkIma

Drága Atyám, köszönöm az örömöt és áldást, szeretlek és szolgállak Téged, szellemben és igazságban! Köszönöm a nagyszerű közösséget a Te kegyelmeddel és erőddel amely a mi szívünkbe kiöntetett és rajtunk keresztül feded fel azt, amint mi élvezzük az áldásokat és az egységet a Gyülekezetbe, a Jézus nevében. Ámen.

TOVÁBBI TANULMÁNYOK: 1 János 1:5-7
1 éves biblia olvasási terv: János Evangéliuma 7:1-24;
1 Királyok könyve 15-17
2 éves biblia olvasási terv: Márk Evangéliuma 10:23-31;

4 Mózes könyve 18
A Biblia a „hit mértékéről” beszél (Róma 12:6), amely mindig annyi, amennyire az adott helyzetben szükségünk van, vagyis az előttünk álló feladattal arányos. Ha futunk, több levegőre van szükségünk, amire a szervezet gyakoribb lélegzetvétellel reagál. A kihívás mérete elveszíti a jelentőségét, ha hittel válaszolunk rá. A repülő madárnak teljesen mindegy, hogy egy domb, egy ház vagy egy vakondtúrás fölött repül el. Hit által mi is „szárnyra kelünk, mint a sasmadarak”. REINHARD BONNKE


Az első hely

Keresztény szépségportál

Amikor Istent az első helyre tesszük, az életünk dolgai maguktól a helyükre kerülnek.

Ismeretlen


http://hir.ma/kulfold/szines-hirek/japan-no-capat-akar-szulni-gyerek-helyett/93231

A megbocsátás és a gyógyulás

Krisztus Szeretete Egyház


Aki megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet. (ZSOLTÁROK 103,3.)

A betegség akkor sújtotta Izrael gyermekeit, amikor nem engedelmeskedtek a törvénynek. Az engedetlenségükre való bűnbocsánat a betegségeikből való meggyógyulásukat jelentette.
A bajok akkor jöttek Izrael gyermekeire, amikor bűneikkel kivonták magukat a szövetség oltalma alól. (Zsolt. 107,11. 12. 17.)
Amikor azonban "az Úrhoz kiáltanak szorultságukban: sanyarúságukból kiszabadította őket. Kibocsátá az Ő Igéjét és meggyógyítá őket, és megmenté őket a pusztulástól." (Zsolt. 107,19. 20.) Nekünk oltalmunk van a mi jobb szövetségünk alatt, de megeshet, hogy kivonjuk magunkat a szövetség oltalma alól. Mivel ismertem Isten Igéjének igazságát az isteni egészséggel és gyógyulással kapcsolatban, a betegség tünetei csak akkor értek el, amikor kikerültem Isten oltalma alól.
Ez nem azt jelenti, hogy loptam, vagy hazudtam volna, csupán nem engedelmeskedtem Istennek úgy, ahogy kellett volna. (Nem úgy szolgáltam, ahogy Isten mondta, hogy szolgáljak.) Ennek következtében kikerültem a szövetség oltalma alól, és megnyitottam magamat az ellenség támadásainak. Ezért meg kellett térnem, vissza kellett térnem a helyes útra. Abban a pillanatban, ahogy megtettem, a testem meggyógyult.
Megvallás: Isten megbocsátja a bűnöket, meggyógyítja a betegeket. Elküldte Igéjét és meggyógyított engem, kimentett engem a pusztulásból.

Kenneth E. Hagin - Hitünk tápláléka napi adagokban Tavasz

A tékozló fiú megtérése, Angelo Vega

Uszkai dicsőítő csoport - Jézus hálát adok nagy kegyelmedért

2013. május 27.

János Evangélium 9. fejezet: Vak voltam, és íme látok (szerkesztett)

Ján. 9,1 És amint eltávozék [és továbbment], láta [vagyis észrevett] egy embert, aki születésétől fogva vak vala.

Ján. 9,2 És kérdezék őt a tanítványai, mondván: Mester [vagyis Rabbi], ki vétkezett, ez-é vagy ennek szülei, hogy vakon született?

Ján. 9,3 Felele Jézus: Sem ez nem vétkezett [(hamartanó): elvét, eltéveszt, elhibáz; eltéveszti a célpontot], sem ennek szülei; hanem [azért történt ez], hogy nyilvánvalókká [vagyis láthatókká] legyenek benne [és rajta] az Isten dolgai [és munkái].

Ján. 9,4 Nékem [addig kell] cselekednem [és végbevinnem] annak dolgait, aki elküldött engem, amíg nappal van: eljő az éjszaka, mikor senki sem munkálkodhatik [(dünamai): mert nem lesz képes, nem lesz hatalma rá, ezért nem lehetséges számára].

Ján. 9,5 Míg e világon vagyok, e világ világossága [fénye] vagyok.

Ján. 9,6 Ezeket mondván, a földre köpe, és az ő nyálából sárt csinála, és rákené a sarat a vak szemeire,

Ján. 9,7 És monda néki: Menj el, mosakodjál meg a Siloám tavában (a mi azt jelenti: Küldött). Elméne azért és megmosakodék, és megjöve látva.

Ján. 9,8 A szomszédok azért, és akik az előtt látták azt, hogy vak vala [és hogy koldus volt], mondának: Nem ez-é az, aki itt szokott ülni és koldulni?

Ján. 9,9 Némelyek azt mondák, hogy: Ez az; mások pedig, hogy: Hasonlít hozzá. Ő azt mondá, hogy: Én vagyok az.

Ján. 9,10 Mondának azért néki: Mimódon [és hogyan] nyiltak meg a te szemeid?

Ján. 9,11 Felele az és monda: Egy ember, akit Jézusnak mondanak, sarat készíte és rákené a szemeimre, és monda nékem: Menj el a Siloám tavára és mosódjál meg; miután pedig elmenék és megmosakodám, megjöve látásom.

Ján. 9,12 Mondának azért néki: Hol van Ő? Monda: Nem tudom.

Ján. 9,13 [Elvezették, és] vivék őt, aki előbb még vak volt, a farizeusokhoz [(Phariszaiosz): elkülönülő („szeparatista”), vagyis kirekesztően vallásos elkülönült, elzárkózó. Kiemelkedően vallásos férfiak zárt csoportja, vagyis szektája].

Ján. 9,14 Mikor pedig Jézus a sarat csinálá és felnyitá ennek szemeit, szombat [(szabbaton): nyugalom, a heti pihenőnap, a világi elfoglaltságoktól való megnyugvás napja] vala.

Ján. 9,15 Szintén a farizeusok is megkérdezék azért őt, mimódon jött meg a látása [és hogyan lett látóvá]? Ő pedig monda nékik: Sarat [(pélosz): agyagot] tőn szemeimre, és megmosakodám, és látok.

Ján. 9,16 Mondának azért némelyek a farizeusok közül: Ez az ember nincsen Istentől, mert nem tartja meg a szombatot. Mások mondának: Mimódon tehet bűnös [(hamartólosz): vagyis céltévesztett] ember ilyen jeleket [(szémeion): csodákat]? És hasonlás [vagyis (szkhiszma): szakadás, megosztás, meghasonlás] lőn közöttük.

Ján. 9,17 Újra mondának a vaknak: Te mit szólsz ő róla, hogy megnyitá a szemeidet? Ő pedig monda: Hogy próféta.

Ján. 9,18 Nem hivék azért a zsidók [vagyis a júdeaiak] róla, hogy vak vala és megjöve a látása, mígnem előhívák annak szüleit, akinek megjöve a látása [aki látóvá lett],

Ján. 9,19 És megkérdezék azokat, mondván: Ez a ti fiatok, akiről azt mondjátok, hogy vakon született? mimódon lát hát most?

Ján. 9,20 Felelének nékik annak szülei és mondának: Tudjuk, hogy ez a mi fiunk, és hogy vakon született:

Ján. 9,21 De mimódon lát most, nem tudjuk; vagy ki nyitotta meg a szemeit, mi nem tudjuk: elég idős már ő; őt kérdezzétek; ő beszéljen magáról.

Ján. 9,22 Ezeket mondák annak szülei, mivelhogy félnek vala a zsidóktól [vagyis a júdeaiaktól]: mert megegyeztek már a zsidók [a júdeaiak], hogy ha valaki Krisztusnak vallja őt, rekesztessék ki a gyülekezetből [azt ki kell zárni a zsinagógából, a közösségből, az kiközösítetté lesz].

Ján. 9,23 Ezért mondák annak szülei, hogy: Elég idős [már nagykorú], őt kérdezzétek.

Ján. 9,24 Másodszor is szólíták azért az embert, aki vak vala, és mondának néki: Adj dicsőséget az Istennek [vagyis mond meg az igazat, vald meg a bűnödet, vald meg, hogy tévedtél]; mi tudjuk [(eidó oida): és tisztában vagyunk vele], hogy ez az ember bűnös [(hamartólosz): bűnös, vagyis céltévesztésben van].

Ján. 9,25 Felele azért az és monda: Ha bűnös-é, [(hamartólosz): vagyis céltévesztésben van-e] nem tudom: egyet tudok, hogy noha vak voltam, most látok.

Ján. 9,26 Újra mondák pedig néki: Mit csinált veled? Mimódon [és hogyan] nyitotta meg a szemeidet?

Ján. 9,27 Felele nékik: Már mondám néktek és nem hallátok [nem hallottátok meg, vagy nem értettétek meg]: miért akarjátok újra hallani? Avagy ti is az ő tanítványai akartok lenni?

Ján. 9,28 Szidalmazák [(loidoreó): gyalázzák, és becsmérlik] azért őt és mondának: Te vagy annak a tanítványa; mi pedig a Mózes tanítványai vagyunk.

Ján. 9,29 Mi tudjuk, hogy Mózessel beszélt az Isten: erről pedig azt sem tudjuk, honnan való.

Ján. 9,30 Felele az ember és monda nékik: Bizony [ebben éppen az a] csodálatos [(thaumasztosz): megdöbbentő, meglepő, rendkivüli, furcsa, különös], hogy ti nem tudjátok honnan való, és az én szemeimet [mégis] megnyitotta.

Ján. 9,31 Pedig tudjuk, hogy az Isten nem hallgatja meg a bűnösöket [(hamartólosz): a célt eltévesztőket]; hanem ha valaki istenfélő, [ha valaki (theoszebész): Istent tisztelő] és az ő akaratát cselekszi, azt hallgatja meg.

Ján. 9,32 Öröktől fogva nem hallaték, hogy vakon szülöttnek szemeit valaki megnyitotta volna [Más fordítás: Amióta fennáll a világ, sohasem lehetett hallani, hogy valaki visszaadta volna egy vakon születettnek a szeme világát].

Ján. 9,33 Ha ez nem Istentől volna, semmit sem cselekedhetnék.

Ján. 9,34 Felelének és mondának néki: Te mindenestől bűnben születtél, és te tanítasz minket? És kiveték őt [vagyis kidobták, kihajították őt, és kiközösítették a zsinagógából].

Ján. 9,35 Meghallá Jézus, hogy kiveték [kidobták, és hogy kiközösítették] őt; és találkozván vele, monda néki: Hiszel-é te az Isten Fiában?

Ján. 9,36 Felele az és monda: Ki az, Uram, hogy higgyek benne?

Ján. 9,37 Monda pedig néki Jézus: Láttad is őt [magát], és aki beszél veled, Ő az.

Ján. 9,38 Az pedig monda: Hiszek, Uram. És [leborulva] imádá Őt.

Ján. 9,39 És monda Jézus: Ítélet végett jöttem én e világra, hogy akik nem látnak, lássanak [vagyis látókká legyenek]; és akik látnak [a látók pedig], vakok legyenek.

Ján. 9,40 És hallák ezeket némely farizeusok, akik vele [és a közelében] valának, és mondának néki: Avagy mi is vakok vagyunk-é?

Ján. 9,41 Monda nékik Jézus: Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök; ámde azt mondjátok, hogy látunk: azért a ti bűnötök megmarad [és továbbra is céltévesztésben maradtok]



Jézus ó Jézus te vagy az ÉLET.

Isten ígérete

Ha hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára:

„Áldottabb leszel minden népnél, nem lesz közötted magtalan férfi és nő, sem állataid között meddő” ( 5Móz. 7,14)




Ravasz László: istentől küldött munkások

Azoknak, akik Istentől munkába küldetnek, a beszéden kívül valamit tenni is kell. 


A feledékenységről

"Ha valaki megfelejtkezik a barátjáról, hálátlan iránta; de aki Üdvözítőjéről feledkezik meg az önmaga iránt kegyetlen."


Hogyan memorizálod az Igét?

"Szívembe zártam beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened." (Zsoltárok 119:11)

Az Ige memorizálása fontos és erős eszköz a szellemi növekedéshez. A Biblia azt mondja, ha ezt tesszük, segíthet bennünket, hogy ne bukjunk el a kísértésben. A Zsoltárok 119:11 ezt mondja: "Szívembe zártam beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened."

Ha még soha nem tanultál meg igeverseket kívülről, lehet, hogy ez ijesztőnek tűnik. De meg tudod csinálni! Bárki meg tudja csinálni. Nem számít, hogy milyen okosnak gondolod magad, vagy hogy milyen jól tudsz más dolgokat memorizálni.

Így csináld:

1. Válassz egy igeverset, amely szól hozzád. Ne válassz olyan igeverset, amiről azt gondolod, hogy ezt meg kellene tanulnod. Azért tanuld meg, mert változást hoz az életedbe.

2. Mondd el a helyét az igevers előtt és után. Az igevers helye az, ahol az igevers található a Bibliában, ezt a legnehezebb megjegyezni. Könnyítsd meg azáltal, hogy hangosan kimondod az igevers előtt és után is.

3. Hangosan olvasd el az igeverset, többször egymás után. Arra emlékszünk, amit mondunk, nem arra, amit olvasunk. Így jegyezzük meg a dolgokat, amiket megpróbálunk megtanulni.

4. Pontosan tanuld meg. Ne próbáld meg manipulálni a Szentírást, mielőtt megtanulod. Tanuld meg úgy, ahogy a Bibliában van.

5. Kezdd azzal, hogy megtanulsz hetente egy igeverset. Idővel képes leszel hetente két igeverset is megtanulni, de kezd lassan. Ha megtanulsz hetente egy igeverset, akkor egy év alatt 52 igeverset tanulsz meg - ezek a legfontosabb igeversek, amit egy kereszténynek meg kell tanulnia! Ha kettőt tanulsz meg hetente, az egy év alatt több, mint 100 lesz. Virtuális Biblia leszel a legtöbb emberhez képest.

Ismerek olyan embereket, akik egész könyveket megtanultak a Bibliából. Nem zsenik. Csak elhatározták, hogy meg fogják tenni, fejezetről fejezetre.

(Daily Hope by Rick Warren, 2012.02.17)

http://feeds.feedburner.com/~r/NapiRemeny/~4/nNdkGa5177o?utm_source=feedburner&utm_medium=email

http://napiremeny.blog.hu/2012/02/24/hogyan_memorizalod_az_iget

Imádság:

Úr Jézus Krisztus!

Te, Aki azért támadtál fel a halálból,
hogy nekem életem lehessen,

Te, Aki szeretsz engem
– érted és ellened viselt bilincseimben,

Te, Akinek a szava
minden bilincsbe vert ember számára
magában hordozza a szabadulást,

Te, Akiért, Aki által
még én is lehetek ember, a Te embered,

kérlek, ne tagadj meg engem!
Kérlek, maradj hűséges hozzám!

Hogy tudjak és akarjak
Veled meghalni és Veled élni,
Veled tűrni és Veled uralkodni.

Mindig és mindenben
Hozzád hű maradni!

Ámen
(Hajdú Zoltán Levente)



Kempis: A szeretetről.

Kempis: A szeretetről.

Szeretet nélkül a puszta cselekedet mit sem ér, de ami szeretetből származik, ha még oly csekély és egyszerű is, gyümölcsöző lesz.



Miről ismernek meg?

 Titeket pedig az Úr gyarapítson és gazdagítson a szeretetben egymás iránt és mindenki iránt, ahogyan mi is szeretünk titeket. (1Thess 3:12)

Olykor spórolunk annak felmutatásával, hogy mennyire szeretjük egymást. Nem kellene ennek így lennie. Aki ugyanis gyarapszik, növekszik a szeretetben, azt a körülötte élők megtapasztalják, érezni fogják. Szeretünk titeket – írja Pál egy egész gyülekezetnek. Szeretlek téged. Mikor mondtad ezt a két szót így, egymás mellett valakinek?


Persze tudom, nem kell mindig ezt szajkózni, és bárkinek nem is szoktuk mondani, mert még félreértené, de akkor kivel, mikor éreztettük, hogy ez így van: bennünk szeretet él irányába? Az első keresztyének legfőbb ismertetőjele volt, hogy szerették egymást. Minket is innen ismernek a környezetünkben élők?

Leteszem az életem (Pintér Béla)

Ki vagyok Krisztusban ?

A föld sója vagyok. (Mt. 5,13)

A világ világossága vagyok. (Mát.5,14)

Hatalmat, mégpedig teljhatalma és erőt kaptam arra, hogy Isten fia legyek, és Isten fiaként megnyilvánuljak, mert befogadtam Isten Szellemét, és hiszek az Ő nevében. (Ján.1,12)

Isten gyermeke vagyok, a fiúság Szelleme tesz erről bizonyságot az én szellememmel együtt, Akit megkaptam. Őáltala kiáltom: Abbá, Atyám! (Róm.8,15-16)

Istennek szeplőtlen gyermeke vagyok...az elfordult és elvetemedett... világon, mert az élet igéjét megtartom. (Fil. 2,15-16)

Isten az én mennyei Atyám, az Ő fia vagyok, ezért kibocsátotta az Isten az ő Fiának Szellemét az én szívembe, ki ezt kiáltja: Abba, Atya! (Mát.5,45; Gal.4,6)

Isten fia vagyok a Krisztus Jézusban való hitem által, és mert Krisztusé vagyok, így az Ábrahám magva, és Ábrahám áldásának örököse vagyok. És akármit kérek Jézus nevében, Ő megcselekszi azt, hogy dicsőíttessék az Atya bennem, aki Isten fia vagyok (Gal.3,26.29; Róm.4,13; Gal.3,14; Ján.14,13)

Istennek követője vagyok, és szeretett gyermeke (Eféz.5,1)

Szent vagyok, mert Isten megbocsátott nekem a Krisztusban, és mert hiszek Krisztus Jézusban és a Szent él bennem. (Ef.4,32; Eféz.1,1; 1 Kor.1,2)

Istennek választottja, szent és szeretett vagyok, és sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el engem az Istennek szerelmétől, mely van az én Uramban, Jézus Krisztusban. (Róm.8,39; Kol.3,12)

Szerető ember vagyok, mert Istennek szerelme töltetett ki a szívembe a Szent Szellem által, Aki adatott nékem. (Róm.5,5)

Szeretetben vagyok, mert megismertem és elhittem az Istennek irántam való szeretetét. Az Isten szeretet; és mert a szeretetben maradok, az Istenben maradok, és az Isten is énbennem. (1 Ján.4,16)

Isten szolgája vagyok (Róm.6,22)

Erős vagyok Krisztusban, mert nem a félelemnek szellemét adta nekem az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak Szellemét, és mert Isten az, aki megerősít és megken. Ő pecsételt el engem, és adta a Szellem zálogát az én szívembe. (2 Kor.1,21-22; 2 Tim.1,7)

Krisztusban vagyok, és mindenre van erőm Őbenne, mert Ő megerősít engem. (Fil.4.13)

Megváltott vagyok, mert az Úr Jézus megváltott a bűn törvénye alól, minden gonoszságtól, és a törvény átkától, hogy Isten fiává legyek és vigyázok, hogy meg ne szomorítsam Isten Szent Szellemét, Aki által megpecsételtettem a teljes váltságnak napjára. (Róm.8,2; Gal.4,5; Eféz.4,30; Tit.2,14; Gal.3,13)

Egészséges vagyok, mert az Úr Jézus sebeivel meggyógyultam. (Ésa.53,5;
1 Pét.2,24)

Bővölködő életet élő ember vagyok, mert az Úr Jézus életét adta, hogy nekem életem legyen, mégpedig bővölködő életem. (2Kor.8,9; Ján.10,10)

Az Igazság Szelleme lakik bennem, Aki velem, és bennem marad mindörökké, és Aki megeleveníti az én halandó testemet is (Ján.14,16-17; Róm.8,11)

Szellemi ember vagyok, mert újjászülettem az Isten igéje és Szent Szelleme által. (Jn.3,5.6)

Szellemben vagyok, mert az Isten Szelleme - vagyis a Krisztus Szelleme - lakik bennem.(Róm.8,9)

Nem vagyok többé szolga, hanem fiú; ha pedig fiú, Istennek örököse is Krisztus által, Krisztusnak pedig örököstársa vagyok. (Gal.4,7; Róm.8,17)

Üdvösséggel rendelkező ember vagyok, és megpecsételtettem az ígéretnek Szellemével, azután, hogy hallottam az igazság beszédét, az én üdvösségem evangéliumát, és hittem. Ő a záloga az én örökségemnek (Eféz.1,13-14)

Megtért ember vagyok, és miután megtértem és bemerítkeztem a Jézus Krisztusnak nevében a bűneim bocsánatára, vettem a Szent Szellem ajándékát. És nékem kenetem van a Szenttől, és mindent tudok. És az a kenet, amelyet kaptam Tőle, bennem marad, és amint az a kenet megtanít mindenre, úgy igaz is az és nem hazugság, és amiként megtanított, úgy maradok Őbenne. (Csel.2,38; 1 Ján.2,20.27)

Az Atya olyan nagy szeretetet tanúsított irántam, hogy Isten gyermekének neveznek, és az is vagyok. (1Jn.3,1)

Isten kegyelméből megigazult vagyok, mert Isten az Ő irgalmából üdvözített engem az újjászületés fürdője, és a Szent Szellem megújítása által, Akit kitöltött rám gazdagon Jézus Krisztus, az én Üdvözítőm által, hogy reménységem szerint részese legyek az Örökéletnek. (Tit.3,5-7)

A kihívott gyülekezet tagja vagyok, melyet az Úr Jézus megszentelt s megtisztított a víz fürdőjével, az ige által. (1 Kor.1,2; Eféz.5,26)

Az igazi szőlőtő része vagyok, mert Krisztus él bennem, én pedig Őbenne. (Ján.15,1.5)

Az Úr Jézus barátja vagyok. (Ján.15,15)

Jézus kiválasztottja vagyok, hogy maradandó gyümölcsöt teremjek, hogy akármit kérek az Atyától, Ő megadja nékem. (Ján.15,16)

Az igazság szolgája vagyok, mert felszabadultam a bűn alól. (Róm.6,18)

Isten temploma - Krisztus háza - vagyok, és az Isten Szelleme lakozik bennem. (1 Kor.3,16; Zsid.3,6)

Egy Szellem vagyok az Úrral, mert az Ő élete van bennem. (1 Kor.6,17; 2Kor.4,11)

A Krisztus testének tagja vagyok, az Ő testéből és az Ő csontjaiból való. (Eféz.5,30; 1 Kor.12,27)

Megbékéltem Istennel Jézus Krisztus által, és most a békéltetés követe vagyok. (2 Kor.5,18-19)

Új teremtés vagyok Krisztusban, a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden. Nincsen azért immár semmi kárhoztatásom, mert Krisztus Jézusban vagyok, és Szellem szerint járok. (2 Kor.5,17; Róm.8,1)
.
Az Ő alkotása vagyok, teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban, hogy végezzem azokat a jó cselekedeteket, amelyeket Isten előre elkészített számomra. (Eféz.2,10)

Az Úr az Isten; Ő alkotott engem, hogy legyek az Ő népének tagja, s az Ő legelőjének juha. (Zsolt.100,3)

Szabad vagyok, mert az Úr Jézus kiszabadított e jelenvaló gonosz világból; a sátán - az ellenség - kezéből. (Gal. 1,4) (Zsolt 107,2)

Isten országának papja vagyok, mert az Úr Jézus szeret és vérével váltott meg minden bűnömből. (Jel 1,6)

A száznegyvennégyezer tagja vagyok, aki a trón előtt új éneket énekelve dicsőítem azt, Aki a földről megváltott (Jel 14,3)

Az Úré, a Teremtőé vagyok, mert megváltott a szorongatónak kezéből, és nevemen hívott, megerősítve azt, hogy az Övé vagyok. (Zsolt. 107,2; és Ésa. 43,1)

Szabad vagyok, valóságosan szabad, mert Krisztus megszabadított engem, és akit Ő megszabadít, az valósággal szabad.( Ján.8,36)

Új ember vagyok, mely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben, hogy gazdagon teremjem az igazság gyümölcseit Jézus Krisztus által Isten dicsőségére és magasztalására. (Eféz.4.24; Fil.1.11)

Az ígéret fia vagyok, mert Isten nem a testnek fiait, hanem az ígéret fiait tekinti magul. Én pedig, Izsák szerint, ígéretnek gyermeke vagyok. (Róm.9.8; Gal.4,28)

Győztes vagyok, mert Isten, mindenkor diadalra vezet engem a Krisztusban, és az ő ismeretének illatját minden helyen megjelenti általam. (2 Kor.2.14)

Szabad vagyok, mert Krisztus megszabadított engem minden gonosztól; az én erős ellenségemtől a sátántól; az én gyűlölőimtől; minden nyomorúságomból; a haláltól; a könnyhullatástól; lábamat az eleséstől; vagyis a sötétség hatalmából, és átvitt az Ő csodálatos országába. (1 Móz.48,16; Zsolt.18,18; 54,9; 116,8; Kol.1,13)

Áldott vagyok, mert Isten, és a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, megáldott engem minden szellemi áldással a mennyekben a Krisztusban. Hogy legyek magasztalására az Ő dicsőségének, mert reménykedem a Krisztusban (Eféz.1,3.12)

Örökéletű vagyok, mert tudom, hogy az Isten Fia eljött, és értelmet adott nékem arra, hogy megismerjem az igazat, és hogy én az igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban vagyok. Ez az igaz Isten és az örök élet. (1 Ján.5.20)

Igaz vagyok, mert hitből élek, az igazságot cselekszem, és nem hátrálok meg. (Róm.1.17; 1 Ján.3.7; Zsid.10.38)

Isten igazsága vagyok: Mert azt, a ki bűnt nem ismert, bűnné tette értem, hogy én Isten igazsága legyek Őbenne. (2 Kor.5.21)

Tökéletes vagyok: Mert az úr Jézus egyetlenegy áldozatával örökre tökéletessé tett a megszenteltekkel együtt. (Zsid.10.14)

A mennyország polgára vagyok. Az én hazám a mennyekben van, mert Isten a Krisztussal együtt feltámasztott és együtt ültetett a mennyekben, Krisztus Jézusban. Ezért az odafelvalókkal törődöm, és nem a földiekkel. (Fil.3.20; Ef.2,6; Kol.3,2)

Krisztusban elrejtett életű vagyok, mert meghaltam, és az én életem el van rejtve együtt a Krisztussal az Istenben. (Kol. 3.3)

Krisztus élete jelenik meg bennem, mert Ő az én életem (Kol.3.4; Fil.1,21)

Polgártársa vagyok a szenteknek és cselédje az Istennek. Ezért most már nem vagyok jövevény és zsellér. (Eféz.2.19)

Krisztus foglya vagyok. (Eféz.3.1)

A világosság fia vagyok, mert meg van írva, hogy ti mindnyájan világosság fiai vagytok és nappal fiai; nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé! (Thess.5.5)

Mennyei elhívás részese vagyok, ezért, a mi vallásunknak apostolára és főpapjára, Krisztus Jézusra figyelek (Zsid.3.1)

Krisztus része vagyok, és mert Ő él, én is élek. (Zsid.3.14; Ján.14.19)

Egyike vagyok Isten élő köveinek, Krisztus szellemi házában, melyben együtt épülünk, hogy szellemi áldozatokkal áldozzunk, amelyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által. (1 Pét. 2.5)

A választott nemzetség tagja, királyi pap, szent nemzethez tartozó, megtartásra való nép része vagyok, hogy hirdessem Annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el engem. (1 Pét.2.9)

Jövevény és idegen vagyok ebben a világban, és tudom, hogy Istentől vagyok, az egész világ pedig a gonoszságban vesztegel (1 Pét.2.11; 1 Ján.5.19)

Az ördög ellensége vagyok, és Istennek engedelmeskedve ellene állok az ördögnek. (1 Pét. 5.8; Jak.4.7)

Istentől születettem, és a gonosz nem illethet engem. (1 Ján.5.18)

Azt mondja az Úr Jézus, hogy még sok mondanivalóm van rólatok... (Ján.16.12)

Ámen!



A türelem erénye

 „Jobb valaminek a befejezése, mint a kezdete. Jobb, ha valaki türelmes természetű, mint ha büszke.”
Prédikátor 7:8 (EF)

Milyen értelemben mondhatjuk, hogy jobb a vége, mint a kezdete valaminek? Egy utazásnak, egy kihívásnak, egy nehéz időszaknak egyértelműen jobb a végén lenni, mint az elején. Talán valaki utazgatott az ünnepek alatt. Mi a jobb érzés? Mikor becsukjuk magunk mögött az ajtót, és nekivágunk a sokszor veszélyes útnak, vagy mikor az út végén hazaérkezünk? Hogyan álljunk hozzá ehhez a kérdéshez? Mire tanít meg a bölcs prédikátor ebben az egyszerű kijelentésben?

1. Ne féljünk a jövőtől
Szándékos vakság lenne eltakarni a szemünk elől a világot sújtó nehézségeket. Válság van, és lesz. Anyagilag, egészségileg, erkölcsileg a világ egy rossz pályán mozog. Hívő emberként nekünk mégsem ezekre kell koncentrálnunk.
„Már azt gondoltam: Nem lehet reménykednem és bizakodnom az ÚRban! Gondolj nyomorúságomra és hontalanságomra, az ürömre és a méregre! Mindig erre gondol, és elcsügged a lelkem. De ha újra meggondolom, reménykedni kezdek: Szeret az ÚR, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma:minden reggel megújul. Nagy a te hűséged!” (Jeremiás Siralmai 3.18-23) Ne feledjük, ha vannak is sötét időszakok az életünkben, utána mindig kisüt a nap.

„Mert csak én tudom, mi a tervem veletek - így szól az ÚR -: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek.” (Jeremiás könyve 29.11)

2. Erősödjünk a hitünkben
A világ, amiben élünk azt mondja, tedd most, akard most, szerezd meg most! Azonnali kielégülésre vágyik. De Isten azt mondja, hogy ne csak a jelennek éljünk. Reményteljes JÖVŐről beszél, és NEM reményteljes jelenről.

„Ne félj attól, amit el fogsz szenvedni. Íme, az ördög börtönbe fog vetni közületek némelyeket, hogy próbát álljatok ki, és nyomorúságotok lesz tíz napig. Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.” (Jelenések könyve 2.10)

http://reggelidicseret.blogspot.hu/2013/04/a-turelem-erenye.html



Pásztor Chris: Az Ige Az Életed

Készítette: József Balogh:

Monda nékik: Vegyétek szívetekre mind ezeket az ígéket, amelyekkel én bizonyságot teszek ellenetek e mai napon; és parancsoljátok meg fiaitoknak, hogy tartsák meg és teljesítsék e törvénynek minden ígéjét; Mert nem hiábavaló íge ez néktek; hanem ez a ti életetek, és ez íge által hosszabbítjátok meg napjaitokat azon a földön, amelyre általmentek a Jordánon, hogy bírjátok azt. (5 Mózes 32:46-47).

Minél jobban megismerkedsz Isten Igéjével, tanulmányozván és elmélkedvén azon, annál jobban megérted, hogy az Ige több mint egy könyv, vagy csupán utasítások. Az Ige utasításokkal lát el, és vezet bennünket, de az Ige több mint útmutatás, ez az életed. Jób azt mondja „…Az Ő ajkainak parancsolatától sem tértem el, szájának beszédeit többre becsültem, mint életem táplálékát.” (Jób 23:12).

Értsd meg Isten Igéjét, ugyanazt a következtetést vonhatod le, mint Mózes, azt látod, hogy az Ige az életed. Nem csoda hogy Mózes ismerte Isten útjait, ellentétbe Izrael gyermekeivel, akik csupán Isten cselekedeteivel találkoztak, ők úgy látták Isten Igéjét, mint parancsolatot, aminek alá kell rendelni magukat, de Mózes számára maga az élet volt.

Isten Igéje az Ő szellemi tükre, ami megmutatja az életed, felfedi Isten véleményét és felfogását rólad. Micsoda dícsőséget és beteljesedést tapasztalhatsz meg az életben, amikor a szellemedben megformálódik az a kép, amiről kijelentést kaptál az Igéből. Megértvén azt, hogy Isten Igéje arra adatott neked, hogy Isten képeit kivetítsd, amelyek rólad szólnak, mindaddig, amíg megváltoztatják az élet kilátásaidat.

Én gyakran mondom „Én tudom, hogy ki vagyok én” ez a miatt van, mert az a kép, felfogás, mentalitás, az Isten Igéjéből fakad, amely a számomra kibocsájtatott. Isten tükrében szemlélem magam, az Ő Igéjében, és a szerint cselekszem. Lásd magad az Istennek tükrében és cselekedj az Ige által, beszélj, és élj a szerint, légy az, akinek mond az Ige, hogy vagy. Tagadd meg hogy bármi más légy, mint az a kép, amit az Igében látsz. A sátán a körülmények és bizonyos helyzetek megpróbálhatnak ellenkezőleg befolyásolni, de neked meg kell tagadnod minden ellenkező véleményt! Egyedül ahhoz az életedről szóló
képhez ragaszkodj, amit az Isten Igéje mutatott be neked.

Megvallás
Az vagyok, aminek Isten mondja, hogy vagyok, mindazzal rendelkezem, amire Ő azt mondja meg van nekem, tele vagyok erővel és hatalommal, mert az Ő képességei bennem munkálkodnak. Kijelentem, hogy több vagyok, mint győztes, mert nagyobb Ő aki bennem van, mint az aki a világban van.


TOVÁBBI TANULMÁNYOK: Jakab 1:25; 2 Korinthus 3:18