„El nem hagylak Téged” (Zsid. 13,5)
2012. október 15.
Az Úr biztos menedék
„Tollaival betakar téged, szárnyai alatt oltalmat találsz,
pajzs és páncél az Ő hűsége” (Zsolt. 91,4)
Gyöngyszemek: JÓ
Amikor azt mondod, „semmi jó nem ért
ma”, nincs igazad! Mert,
o Milyen
jó, hogy nem omlott össze a ház feletted!
o Milyen
jó, hogy nem lettél beteg!
o Milyen
jó, hogy senkid nem halt meg!
o Milyen
jó, hogy nem estél le a lépcsőről!
o Milyen
jó, hogy nem kaptál rossz hírt!
o Milyen
jó, hogy nem loptak meg!
o Milyen
jó, hogy nem ért szégyen!
o Milyen
jó, hogy nem veszítetted el a pénztárcádat!
o Milyen
jó, hogy nem tettél semmi olyat, amiért lelkiismeret-furdalásod lehetne!
Halálos golyócskák
(Igaz történeten
alapszik.)
A mexikói férfi, aki egy dél-arizonai szeméttelepen
ócskavasat pakolt rozzant kisteherautójára, izgatott volt. Ez a nagy fogás azt
eredményezi, hogy étel kerül az asztalra és pénz a zsebbe, amint a vasat készpénzre
váltja a mexikói vas-újrahasznosítónál.
Ahogy a kocsi az autópályára fordult, egy régi fogászati
röntgenkészülékből kis acélgolyócskák gurultak ki és szaladtak szét a kocsi
bordás rakterén. Ezek az apró radioaktív golyócskák ott pattogtak az elmozduló
fémlemezek között, és ide-oda gurultak a platón. Némelyik az úttesten landolt.
Mihelyt pezóvá változott az ócskavas, a férfi visszasietett
a falujába, s közben még mindig fémgolyócskák gurultak a plató bordái között.
Nem telt bele sok idő, és a gyermekek felfedezték a csillogó, fényes kincset -
és a golyózás népszerű lett a faluban. Az üveggyöngyök, macskaszemek, apróságok
mellett a kis golyók lettek a legáhítottabb kincsek minden gyermek
gyűjteményében.
Nemsokára a helyiek közül sokan hasonló tünetekre kezdtek
panaszkodni: vöröses kiütés, kimerültség, hajhullás, hányás. Hónapok teltek el,
és több haláleset is bekövetkezett a faluban, mire felfedezték az okot: emberek
tucatjai szenvedtek súlyos sugárfertőzésben.
A kicsi szép golyókról, amelyeket tartogattak, eladtak, és
kincsként őriztek, kiderült, hogy nemcsak elragadóak, hanem halálosak is.
A bűn nagyon hasonlít ezekre a fémgolyócskákra. Bár sokszor
úgy tűnik, hogy ártalmatlan, ártatlan, és nagyszerű szórakozás vele játszani,
azonban mindig halálos méreg (lásd Jób 20,12-15).
Oswald Chambers: ISTEN HATALMA NEM RÉSZREHAJLÓ
"Mert egyetlen áldozatával örökre tökéletesekké tette a
megszentelteket" (Zsid 10,14).
Lábbal tiporjuk Isten Fiának vérét, ha azt képzeljük, hogy
bűnbánatunkért kapunk bűnbocsánatot. Jézus Krisztus halála az egyetlen
magyarázat Isten bocsánatára és bűnfelejtésének kifürkészhetetlen mélységére.
Bűnbánatunk csak következménye annak, hogy személyes életünkben valóság lett az
értünk történt megváltás. "Krisztus Jézus... lett nekünk bölcsességül és
igazságul, szentségül és váltságul" (1Kor 1,30).
Amikor ráébredünk arra, hogy Krisztust mindezzé tette nekünk
Isten, az Ő határtalan öröme elkezdődik bennünk. Ahol Isten öröme nincs jelen,
ott már munkában van a halál.
Nem számít, kik és mik vagyunk, Isten egyedül Jézus Krisztus
halála által helyez vissza minket önmagába, erre semmi más mód nincs. Nem az
dönt, hogy Jézus Krisztus megvéd minket, hanem hogy meghalt értünk. Nem érdemelhetjük
ki, nem szerezhetjük meg, csak elfogadhatjuk. Minden közbenjárás hasztalan, ha
tudatosan visszautasítjuk a keresztet - egy másik kaput döngetünk, nem azt,
amelyet az Úr Jézus már kinyitott előttünk. "Nem kívánok ezen az úton
járni, nagyon is megalázó úgy jönni, mint bűnös." - "Nincs más
név..." (Csel 4,12).
Isten látszólagos könyörtelensége az Ő szívének igazi
kifejezése: a szentélybe való bemenetel (Zsid 10,19). "Váltságunk van az Ő
vére által" (Kol 1,14). Ha azonosítjuk magunkat Jézus Krisztus halálával,
arra azonosítjuk magunkat vele, hogy minden meghaljon bennünk, ami nincsen Őbenne.
Istent csak az igazolja, ha rossz embereket vált meg, hogy
jóvá formálja őket. Urunk nem állítja, hogy jók vagyunk, mert mindenestül
rosszak vagyunk. A váltság kiengesztelés, ami által Isten a szentségtelen
embert szentté teszi Jézus halála által.
Oswald Chambers "Krisztus mindenekfelett" c.
könyvéből
Napi gondolat: Isten védelme
Isten különös védelme alatt állok, ez azt jelenti, hogy reá
bíztam magam. Bizonyos vagyok abban, hogy jobban tudja, mi válik javamra, mint
én.
A kenyérszaporítás kudarca
Sikertörténet lehetett volna. Sokan hallgatták Jézust, egyet
is értettek vele, követni akarták, de ő mégis otthagyta őket.
Az emberek látva a jelt, amelyet tett, ezt mondták: “Ez
valóban az a próféta, akinek el kellett jönnie a világba.” Amikor pedig Jézus
észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják ragadni, hogy királlyá
tegyék, visszavonult ismét a hegyre egymagában. (Jn 6,14-15)
Furcsa jelenet. Ránézésre sikertörténet, mert rengetegen
hallgatják Jézust. Egyetértenek a hallottakkal, hiszen ha nem így lenne, már
rég hazamentek volna erről a lakatlan helyről, hiszen éhesek. Ekkor jön a
csoda. Jézus szétoszt minimális mennyiségű kenyeret és halat a tömegnek,
mindenki jóllakik és még marad is. A hallgatóság egyértelmű felismerésre jut:
ez kell nekik, erre vártak. Egy bölcs vezetőre, aki megoldja a testi és a lelki
problémákat, ráadásul az emberek tömegesen követik. Ideális uralkodó lenne.
Minden egybevág, de Jézus ahelyett, hogy elfogadná a méltóságot, egyszerűen
elmegy. Az a Jézus, akiről azt tartjuk, hogy még egy elveszett is fontos neki,
most otthagy egy tömeget, olyanokat, akik tényleg követni akarták.
Az ókorban a jó király alapvető tulajdonságának tartották az
igazságosságot és a bölcsességet. Azzal, hogy királlyá akarták tenni, Jézust
ilyennek ismerték el az emberek. Persze ennyi nem elég a királysághoz, de hozzá
még Jézus bőséget ad (kenyérszaporítás), ami szintén a jó király ismérve, s ezt
tetőzi végül a népszerűség. Az Ószövetség nagy királyai is mind ilyenek voltak.
Hatalmas lehetőség lenne ez Jézus számára, de ő ezt nem használja ki. Miért
hagyja ott őket, amikor egész életének visszatérő eleme, hogy követésére hívja
az embereket? Most itt van egy tömeg, amely követné. Miért nem kell ez neki?
Azért, mert Jézus szavait és személyét követni akarják
ugyan, de az emberi gondolkodásnak megfelelően, és nem olyan módon, ahogyan azt
Jézus szeretné.
Van az emberben egy rafinált automatizmus, ami beindul,
amikor Istennel szembesül. A lényege a hárítás. Nem arról van szó, hogy
elkezdenénk tagadni Isten létét vagy szavainak igazságát. Ez túl durva lenne,
bántaná a lelkiismeretünket. Tagadás helyett általánosítunk, vagyis nem az
isteni szó igazságát tagadjuk, csak azt, hogy az egyenesen nekünk szólna. Tehát
a személyes megszólításból általános, például az „embereknek” szóló üzenetet
csinálunk, aminek már nem érezzük annyira az egyénileg kötelező erejét. Ezzel a
remek technikával mindenki direkt tagadás nélkül távolíthatja el magát Istentől
és az Ő szavától.
Lássunk három módszert:
Projekció: Ezt XY-nak kellett volna hallania…
Általánosítás: Hát igen, az embereknek így kellene élniük…
Profanizálás: Az evangélium üzenete a tisztességes,
társadalom számára hasznos életvitel.
Ez a remek kis taktika kisebb vagy nagyobb mértékben, hívő
és nem hívő emberben egyaránt működik. A gond az, hogy nem vezet semmire. Jézus
ezért hagyja ott a tömeget. Igazat adtak neki, hallgatták még éhesen is, de a
szavait nem önmagukra, hanem egy igazságos királyságra értelmezték, és ezzel
eltávolították őt maguktól. Ez az ellenkezés egy rafinált formája.
Jézus távozik. Nem azért megy el, mert nem szereti őket,
hanem azért, mert – itt és most – semmi értelme a maradásnak. A történet vége
így cseppet sem vidám, de jól mutatja, hogy mit érhet el az ember, ha távol
tartja magától Isten szavát. Gondolj bele, mennyi marhasággal hárítjuk el Jézus
tanítását: erkölcsi, (egyház)politikai, társadalmi szintre tereljük az
egyenesen nekünk szóló lelki üzenetet. Végül mi is, akár a történetben szereplő
tömeg, egyedül maradunk, Jézus nélkül a pusztában.
Jorsits Attila
A valódi alázat elnyeri jutalmát
Aki... megalázza magát, felmagasztaltatik" (Lk 18,14).
Nem lenne szabad, hogy nehezünkre essen magunkat megalázni,
mert ugyan, mire is lehetnénk büszkék? Szépen a leghátsó helyre kellene
leülnünk, külön felszólítás nélkül. Ha józanul és becsületesen ítéljük meg
magunkat, akkor nem lehetünk valami nagyra önmagunkkal. Kiváltképpen az Úrhoz
való imádságunkban nem tudunk semmit felmutatni. Nem beszélhetünk érdemeinkről,
mert nincsenek. Egyedül csak az irgalomra hivatkozhatunk: Isten, légy irgalmas
nekem, bűnösnek!" (13. vers).
Íme, a vigasztaló szó Isten királyi székéből: ha megalázzuk
magunkat, az Úr felmagasztal minket. A fölfelé vezető út számunkra lefelé
vezet. Ha már levetkőztük saját énünket, alázatba öltözhetünk, és ez a legjobb
viselet. Az Úr eláraszt minket a - lélek békességével és boldogságával.
Megajándékoz Igéjének ismeretével és az Önmagával való közösséggel.
Megáld a bűnbocsánat és a megigazulás bizonyosságának
örömével. Isten annak ad tisztességet és megbecsülést, aki az Ő dicsőségére
használja fel azt. Azoknak ad elismerést és befolyást, akik attól nem
fuvalkodnak fel, hanem még nagyobb alázattal szolgálnak neki. Aki erőszakosan
törtet fölfelé, azt sem Isten, sem az emberek nem szívesen támogatják, de a
szerénységet Isten és ember egyaránt megbecsüli.
Uram, kérlek, alázd meg az énemet, hogy Benned naggyá
lehessek!
C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c.
könyvéből
2012. október 14.
Ige: Erősödj meg Krisztusban
„Te, én fiam, (légy erős,
és) erősödjél meg (meríts hatalmat) a Krisztus Jézusban való kegyelemben (és
kegyelem által). És amiket tőlem
hallottál sok bizonyság által (megerősítve), és (sok tanú jelenlétében), azokat bízzad (és add át) hű (és megbízható) emberekre, akik másoknak a tanítására is alkalmasak (képesek, és
megfelelőek) lesznek” (2 Tim. 2,2)
„Ezt mondja az Úr:
Ne dicsekedjék a bölcs
az ő bölcsességével, az erős se dicsekedjék az erejével, a gazdag se
dicsekedjék gazdagságával; Hanem azzal dicsekedjék, aki dicsekedik, hogy
értelmes és ismer engem, hogy én vagyok az Úr, aki kegyelmet, ítéletet és
igazságot gyakorlok e földön; mert ezekben telik kedvem, azt mondja az Úr” (Jer. 9,23-24)
„Hogy aki magát áldja e földön, áldja magát az
igaz Istenben, és aki esküszik e földön, esküdjék az igaz Istenre, mert
elfeledvék a régi nyomorúságok, és mert elrejtvék szemeim elől” (Ésa. 65,16)
„Aki pedig dicsekszik, az Úrban dicsekedjék” (2
Kor. 10,17)
Pál apostol vallástétele: „Nékem pedig ne legyen másban dicsekedésem,
hanem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében (kínoszlopában), aki által
nékem megfeszíttetett a világ, és én is a világnak” (Gal. 6,14)
Ige: A bűneink bocsánata:
„Őbenne (Jézusban) van - az ő
vére által - a mi megváltásunk, bűneink bocsánata is; kegyelme gazdagságából” (Ef.
1,7)
Hiszen: „Krisztus
váltott meg minket a törvény átkától, átokká levén érettünk…” (Gal. 3,13)
„Hogy a törvény alatt
levőket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot” (Gal. 4.5)
Az Úr Jézus kijelentése az Ő jövetelének céljáról: „…az embernek Fia nem azért jött, hogy néki
szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért” (Mát. 20,28)
Szabadítás!
Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt
testből? (Róm. 7,24)
Hála az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus!” (Róm. 7,25)
Imádság:
Uram! Én még az imáimban is sokszor csak magamra gondolok.
Milyen nagy gyarlóság ez, pedig mások életét is eléd vihetem. Szeretnék erről
meg nem feledkezni. Segíts átlépni életem határait, mert Te egy
határtalanul bennünket szerető és nekünk kegyelmezni akaró Úr vagy.
Magasztallak érte! Ámen!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)