Mát. 9,1 És hajóra [vagy a bárkába]
szállva átkele [a
tavon; a tengeren], és
méne a maga városába.
Mát. 9,2 És ímé hoznak vala hozzá egy ágyban fekvő [és hordágyra helyezett]
gutaütött embert [egy bénát]. És
látva Jézus azoknak hitét, monda a gutaütöttnek [a bénának]: Bízzál fiam [légy
bátor gyermekem]! Megbocsáttattak néked a te bűneid [a te céltévesztésed]*
Márk is bizonyságot tesz a történtekről: „Napok [vagyis
néhány nap] múlva pedig ismét beméne [vagyis visszatért]
Kapernaumba, [és mihelyt elterjedt a híre] és meghallák, hogy otthon van. És azonnal [olyan] sokan
összegyülekeznek [vagyis összejöttek], annyira, hogy még az ajtó elébe sem fértek
[még az ajtó előtti téren sem volt hely]; és hirdette [és prédikálta] nékik az igét (a logoszt). És jövének hozzá egy gutaütöttet [egy bénát] hozva, akit négyen emelnek [és cipelnek] vala. És mivel a
sokaság [a tömeg]
miatt nem
férkőzhettek azzal ő hozzá [és nem tudták eléje vinni, mert nem fértek a közelébe], megbonták ama
háznak fedelét, ahol Ő vala [és kibontották
fölötte a tetőt], és rést törvén [a nyíláson át], leeresztik a
nyoszolyát [a hordágyat], amelyben a
gutaütött [a béna] feküdt.
Jézus pedig azoknak [nagy] hitét látván, [így
szólt a bénához], és monda a gutaütöttnek: Fiam [gyermekem], megbocsáttattak
néked a te bűneid [a céltévesztésed]. Valának pedig ott némely
írástudók [törvénytanítók,
törvénymagyarázók], akik ott ülnek vala, szívükben [a bensőjükben] így okoskodván [és
tanakodtak, ezt fontolgatva, és így mérlegelve a
dolgot]: [Hogy beszélhet ez így], és mi dolog, hogy ez ilyen káromlásokat szól [hiszen
káromkodik, Istent káromolja, Istent gyalázza]?
Ki bocsáthatja meg [ki
engedheti el] a bűnöket
[a céltévesztést] más, hanemha egyedül az
Isten [vagyis az egyetlen Istenen kívül]? És Jézus azonnal észrevevé [mert belelátott
gondolataikba, és átlátta gondolataikat, és
felismerte] az Ő szellemével, hogy
azok magukban így okoskodnak [így tanakodnak,
és hogy milyen fontolgatások ébrednek bennük], és
monda nékik: Miért gondoljátok ezeket a ti szívetekben [miért tanakodtok így (miért fontolgatjátok ezeket,és mit tűnődtök ezen) szívetekben (a
bensőtökben); mit okoskodtok ezen]?
Mi könnyebb, azt mondanom-e a gutaütöttnek [a bénának]: Megbocsáttattak néked a te bűneid [a te céltévesztésed bocsánatot nyert], vagy ezt mondanom:
Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat [és fogd
az ágyadat], és járj [és menj]? [azért]. Hogy pedig
megtudjátok [és lássátok], hogy az ember Fiának van hatalma e földön a bűnöket megbocsátani [mert felhatalmazást
kapott arra, hogy [a céltévesztést a földön megbocsássa]: [ezzel odafordult a bénához], és monda a gutaütöttnek. Mondom néked, kelj föl, [fogd], és vedd fel a te
nyoszolyádat [a te ágyadat], és eredj [és menj] haza. Az pedig azonnal fölkele és felvévén nyoszolyáját [fogta a hordágyat], és kiméne
mindenkinek [szeme]
láttára. Úgy
hogy mindenki elálmélkodik [és
félelem fogta el őket, ámulatba estek; csodálkoztak;
valamennyien, szinte magukon kívül voltak], és [eksztázisban]
dicsőiték az
Istent, ezt mondván: [Bizony hihetetlen csodadolgokat láttunk ma] Soha sem láttunk
ilyet (hogy ilyen hatalmat adott az embereknek)!”
(Márk. 2,1-12)
Lukács is bizonyságot tesz a béna meggyógyításáról: „És lőn egy napon, hogy ő tanít vala: és ott
ülnek a farizeusok és a törvénynek tanítói (a törvénytudók), akik jöttek Galileának és Júdeának minden
faluiból és Jeruzsálemből: és az Úrnak hatalma vala ő vele, hogy gyógyítson
(és az Úr ereje gyógyításra indította őt). És
ímé valami férfiak ágyon egy embert hoznak, aki gutaütött (és béna) vala; és igyekeznek azt bevinni és ő elébe
tenni. De nem találván módot, hogy a sokaság miatt miképp vigyék őt be,
felhágnak (azaz felmentek) a
háztetőre, és a cseréphéjazaton át bocsátják őt alá ágyastól Jézus elé a
középre. És látván azoknak hitét, monda: Ember, megbocsáttattak néked a te
bűneid (te céltévesztésed).
Az írástudók pedig és
a farizeusok elkezdenek tanakodni, mondván: Kicsoda ez, aki ily káromlást szól
(aki így káromolja az Istent)? Ki bocsáthatja
meg a bűnt, hanemha egyedül az Isten (az egy Istenen kívül)? Jézus pedig észrevévén az ő tanakodásukat
(mert átlátta gondolataikat), felelvén,
monda nékik: Mit tanakodtok a ti szívetekben (a bensőtökben)? Melyik könnyebb, azt mondani: Megbocsáttattak
néked a te bűneid (a céltévesztésed); vagy azt mondani: Kelj fel és járj? (Azért)
hogy pedig megtudjátok, hogy az ember
Fiának van hatalma e földön
megbocsátani a bűnöket (a céltévesztést), (monda a gutaütöttnek /a bénának/): Néked mondom, kelj fel,
és fölvévén nyoszolyádat, eredj haza! És az rögtön felkelvén azok szemeláttára,
fölvevé amin feküdt, és elméne haza, dicsőítvén az Istent. És az álmélkodás elfogá mindnyájukat, és
dicsőiték az Istent, és betelének félelemmel, mondván: Bizony (hihetetlen) csodadolgokat láttunk ma!” (Luk.
5,17-26)
„És elterjede az ő híre egész Siriában: és hozzávivék
mindazokat, akik rosszul [szerencsétlenül, nyomorúságosan] valának
[és minden szenvedőt]. A különféle
betegségekben [és súlyos nyavalyákban]
és kínokban [gyötrelmekben]
sínylődőket [akiket különféle betegségek
és bajok gyötörtek; a fájdalmas bajokban szenvedőket], ördöngösöket [ördögtől
(vagyis démonoktól) megszállottakat; azaz:
démonizáltakat, epilepsziásokat],
holdkórosokat és gutaütötteket [bénákat;
és inaszakadtakat]; és meggyógyítja vala őket.” (Mát. 4,24)
Mát. 9,3 És ímé némelyek az írástudók [és törvénytanítók] közül mondának magukban: Ez
káromlást szól [ez az ember Istent káromolja, és gyalázza]*
*Hiszen a prófétán keresztül már
kijelentette az Úr: „Én, én vagyok, aki eltörlöm álnokságaidat (és
gonoszságodat) önmagamért, és bűneidről
(és gonoszságodról) nem emlékezem meg!” (Ésa. 43,25)
Erről szól Mikeás próféta is: „Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt (és a
gonoszságot) és elengedi öröksége
(vagyis népe) maradékának vétkét (és
gonoszságának büntetését)?! Nem tartja
meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban (és mert abban
telik kedve, hogy kegyelmet ad)! Hozzánk
térvén, könyörül rajtunk (és újra irgalmas lesz hozzánk); eltapodja álnokságainkat (és
igazságtalanságunkat). Bizony a tenger
mélységébe veted minden bűnünket (a céltévesztésünket)!” (Mik. 7,18-19)
Dávid is erről prófétál: „Áldjad
én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről (és ne feledd
el, mennyi jót tett veled). Aki (vagyis
Ő) megbocsátja minden bűnödet (és
gonoszságodat), meggyógyítja minden
betegségedet (és fogyatékosságodat, és rosszullétedet). Aki megváltja életedet a koporsótól (és
a sírtól); kegyelemmel (és
szeretettel) és irgalmassággal koronáz
meg téged” (Zsolt. 103,2-4)
Mát. 9,4 És Jézus, látva [és ismerve] az ő gondolataikat [tűnődéseiket; és belelátva a gondolataikba], monda: Miért gondoltok gonoszt a ti
szívetekben [és miért hatnak a rossz indulatok
szívetekben]*
*Hiszen az Úr Jézus: „… nem szorult rá (és nem volt szüksége
arra), hogy valaki bizonyságot tegyen
(vagy, hogy bárki tanúskodjék) az
emberről; mert magától (és mert Ő maga) is
tudta, mi volt (és hogy mi lakik) az
emberben” (Ján. 2,25)
Már Dávid így prófétál az Úrról: „Az Úr (JHVH=Jahve) tudja az embernek gondolatait, hogy azok
hiábavalók” (Zsolt. 94,11)
És amikor meg
akarják kövezni az Úr Jézust, azt mondják a zsidók: „… Jó dologért nem kövezünk meg téged, hanem
káromlásért, tudniillik, hogy te ember létedre Istenné teszed magadat” (Ján. 10,33)
Mát. 9,5 Mert [ugyan] mi könnyebb [és mi jár kevesebb fáradtsággal, mi az egyszerűbb], ezt mondani-é:
Megbocsáttattak néked a te bűneid; vagy ezt mondani: Kelj föl és járj [és járkálj, és sétálj]?
Mát. 9,6 Hogy pedig megtudjátok [és hogy lássátok,
megmutatom nektek], hogy az ember Fiának van hatalma [mert felhatalmazása van] a földön a
bűnöket megbocsátani* (és ekkor monda a gutaütöttnek) [vagyis a bénának]:
Kelj föl, vedd [föl] a te (hord)ágyadat, és eredj haza.
*Mert: „Az Atya szereti a Fiút, és az ő kezébe adott mindent” (Ján. 3,35)
Mát. 9,7 És az felkelvén, haza méne.
Mát. 9,8 A sokaság [a tömeg]
pedig ezt látván, elálmélkodik [és
félelem fogta el őket, elcsodálkoztak, és megrémültek], és dicsőíté az Istent, hogy ilyen [nagy dolgokra] hatalmat [és
felhatalmazást, jogot, jogosultságot] adott az embereknek*
*Az Úr Jézus mindig és minden
beteget meggyógyított, és meggyógyít, ha Hozzá fordulnak: „És nagy sokaság megy vala hozzá, vivén
magokkal sántákat (és bénákat), vakokat,
némákat, csonkákat (és nyomorékokat) és
sok egyebeket (és sok más beteget), és
odahelyezték őket a Jézus lábai elé. És meggyógyítá őket, Úgy hogy a sokaság
álmélkodik (és csodálkozik) vala,
látván, hogy a némák beszélnek, a csonkák megépülnek (a nyomorékok épek
lesznek), a sánták (és a bénák) járnak, a vakok látnak: és dicsőiték Izráel
Istenét” (Mát. 15,30-31)
„És elfogá mindazokat (vagyis
mindnyájukat) a félelem, és dicsőiték az
Istent, mondván: Nagy próféta támadt mi köztünk; és: Az Isten megtekintette
(és meglátogatta) az ő népét” (Luk. 7,16)
Mát. 9,9 És mikor Jézus onnét tovább méne [és
onnan eltávozott], láta egy embert ülni a vámszedő helyen, akinek Máté volt
a neve [jelentése: Isten ajándéka,
az Úr adománya], és monda néki: Kövess engem! És az felkelvén,
követé őt*
*A tanítványok névszerinti
elhívásáról Márk és Lukács is beszámol: Lukács bizonyságtétele így
hangzik: „Ezek után pedig kiméne, és láta
egy Lévi nevű vámszedőt, aki a vámnál ül vala, és monda néki: Kövess engem! És
az mindeneket elhagyván, felkele és követé őt” (Luk. 5,27-28).
És Márk így ír róla: „És
amikor tovaméne [ahogy a vámnál elhaladt], meglátá Lévit [jelentése: ragaszkodás, csatlakozás, szövetség;
egyesült], az Alfeus fiát [jelentése: vezető, tanító], aki a vámszedő helyen ül vala, és monda néki: Kövess engemet. És az
felkelvén, követi vala őt” (Márk. 2,14)
Mát. 9,10 És lőn [vagyis történt], amikor [vendégül
látta és] Ő (Jézus) letelepedik a házban [és mikor benn a házban asztalhoz dőlt], ímé sok vámszedő és bűnös [sok céltévesztett] jött oda és
letelepedtek Jézussal és az ő tanítványaival az asztalhoz [és szintén asztalhoz dőltek].
Mát. 9,11 És látva ezt a farizeusok, mondának az ő tanítványainak: Miért eszik ez
a ti Mesteretek a vámszedőkkel és bűnösökkel [a céltévesztettekkel] együtt?
Mát. 9,12 Jézus pedig ezt hallván, monda nékik: Nem az egészségeseknek [nem jó erőben lévőknek, és nem az erő(telje)seknek,] van szüksége
orvosra, hanem a betegeknek [akik
gonoszul, szerencsétlenül, nyomorúságosan, és súlyosan szenvednek; a rosszullévőknek]*
*Márk bizonyságtétele így hangzik:
„És lőn [vagyis az történt, és úgy
alakult], amikor Ő ennek házában
asztalhoz üle [vagyis Lévi házában asztalhoz dőlt], a vámszedők és bűnösök [a céltévesztett emberek] is
sokan odaülnek vala [és sok vámszedő és vétkező is asztalhoz dőlt] Jézussal és az ő tanítványaival; mert sokan
valának [kik nyomába szegődtek], és
követék őt. És amikor látták az írástudók [és a törvénytanítók] és a farizeusok (jelentése: elzárkózó, elkülönülő („szeparatista”), vagyis kirekesztően
vallásos emberek zárt csoportja, szektája). Hogy együtt eszik a vámszedőkkel és bűnösökkel (a
céltévesztettekkel), mondának az ő
tanítványainak: Mi dolog, hogy a [ti Mesteretek] vámszedőkkel és a bűnösökkel eszik és iszik? És amikor ezt hallja vala Jézus, monda nékik: Nem az egészségeseknek
[nem a jó erőben levőknek] van szükségük
orvosra, hanem a betegeknek [azoknak,
akik rosszul, szerencsétlenül, nyomorúságosan vannak]. Nem azért jöttem, hogy
igazakat [igazságosokat;
(meg)igaz(ult)akat], hanem hogy bűnösöket [vétkezőket;
(céltévesztetteket)] hívjak megtérésre
[gondolkodásmód
megváltoztatására; Isten felé való visszatérés-, visszafordulásra]” (Márk. 2,15-17)
A Lukács írása
szerinti Evangélium további részleteket közöl a történtekről: „És Lévi nagy lakomát (nagy vendégséget) készíte
néki az ő házánál; és vala ott nagy sokasága a vámszedőknek és egyebeknek
(vagyis másoknak), akik ővelük (együtt) letelepedtek
volt (az asztalhoz dőltek). És köztük az írástudók és farizeusok
zúgolódnak az ő tanítványai ellen, mondván: Miért esztek és isztok a
vámszedőkkel és a bűnösökkel (a
céltévesztettekkel) (együtt)? És
felelvén Jézus, monda nékik: Az
egészségeseknek nincs szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem,
hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket a megtérésre (a gondolkodásmód
megváltoztatására, hogy
visszatérjenek, visszaforduljanak Isten felé)” (Luk. 5,29-32)
És az Úr Jézus így folytatja a kijelentést: „Mert az embernek Fia azért jött, hogy
(megkeresse) megtartsa (és
megmentse), ami elveszett vala” (Mát. 18,11)
és a kijelentés megismételtetik: „Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami
elveszett (vagyis az elveszettet)” (Luk. 19,10)
Tehát az Úr Jézus azért jött, hogy ezt a próféciát is
betöltse: „Az elveszettet megkeresem, s
az elűzöttet visszahozom (az eltévedtet visszaterelem), s a megtöröttet (és sérültet) kötözgetem (és bekötözöm), s a beteget (a gyengét) erősítem; a kövérre és az erősre vigyázok…” (Ezék. 34,16)
És ezután: „Közelgetnek
vala (és igyekeztek) pedig ő hozzá
(Jézushoz) a vámszedők és a bűnösök mind
(vagyis mindnyájan), hogy hallgassák őt.
És zúgolódnak a farizeusok és az
írástudók, mondván: Ez bűnösöket fogad magához, és velük együtt eszik. Ő pedig (erre) ezt a példázatot beszélé nékik, mondván: Melyik ember az közületek,
akinek ha száz juha van, és egyet azok közül elveszt, (vajon) nem hagyja ott a kilencvenkilencet a
pusztában, és nem megy az elveszett után, mígnem megtalálja azt? És ha
megtalálta, felveti (vagyis felveszi) az
ő vállára, örülvén (és örömében). És
haza menvén, egybehívja barátait és szomszédjait, mondván nékik: Örvendezzetek
(és örüljetek) én velem, mert megtaláltam
az én juhomat, amely elveszett vala. Mondom néktek, hogy ily módon (és
ugyanígy) nagyobb öröm lesz a mennyben
egy(etlen) megtérő bűnösön, hogysem
kilencvenkilenc igaz emberen, akinek nincs szüksége megtérésre.
Avagy ha valamely
asszonynak tíz drakhmája (a drakhma, görög ezüstpénz, értéke egy napszám) van, és egy drakhmát elveszt, nem gyújt-é
gyertyát (vagy lámpást), és nem
sepri-é ki a házat, és nem keresi-é gondosan, mígnem megtalálja? És ha
megtalálta, egybehívja az ő asszonybarátait és szomszédjait, mondván: Örüljetek
én velem, mert megtaláltam a drakhmát, melyet elvesztettem vala! Ezenképpen,
mondom néktek, örvendezés van (és így fognak örülni) az Isten angyalainak színe előtt egy(etlen) bűnös ember megtérésén” (Luk. 15,1-10)
Egy történetben mutatja be a Szent szellem, hogy ki szabadíthat
meg, és milyen orvosra van szüksége a betegnek: „És Asa (jelentése: (Ő,
Isten megszomorított) azt cselekedi,
ami kedves volt az Úr szemei előtt, mint Dávid, az ő atyja (és amit
helyesnek lát az ÚR, őséhez, Dávidhoz hasonlóan). De amikor az ellenség
megtámadta, akkor már nem az Úrtól várta a szabadítást: „Mert feljöve Baása (jelentése: a rossz, a gonosz), az Izráel
királya Júda ellen, és megépíti Rámát (jelentése:
hegy), hogy senkit ki és be ne
bocsásson Asához a Júda királyához. És (ekkor) vévén Asa mind az ezüstöt és aranyat, amely megmaradott volt mind az Úr
(templomának a kincstárában), mind a
király házának kincseiből. adá azt az ő szolgáinak kezébe, és elküldé azt Asa
király Benhadádnak (jelentése: Hadád
fia, a hatalmas fia, Hadád jelentése: (vadság; mennydörgő, erős, a hatalmas.
Ősi sémita viharisten), Tabrimmon
fiának (jelentése: mennydörgő,
ordító), aki Héczion fia volt
(jelentése: látomás), Siria (jelentése: felföld, magaslat. az ÓSZ »Arám«-nak is nevezi) királyának, aki Damaskusban (jelentése: tevékenység, serénység) lakott, ezt üzenvén néki: Szövetség van
köztem és te közötted, az én atyám és a te atyád között. Ímé ajándékot küldök
néked, ezüstöt és aranyat, bontsd fel a te szövetségedet Baásával, az Izráel
királyával, hogy távozzék el tőlem” (1
Kir. 15,11.17-19)
Az Úr figyelmezteti a mindenkori hívőket, hogy mi a
következménye, ha a gonoszhoz fordulnak szabadításért: „Az időben méne Hanáni próféta/látnok
(jelentése: az Úr kegyelmes, irgalmas)
Asához, a Júda királyához, és monda néki.
Mivel a Siria (jelentése: szomjas,
száraz föld) királyában volt
bizodalmad (és Arám királyára támaszkodtál, nem pedig Istenedre, az Úrra), és nem az Úrban, a te Istenedben bíztál.
Ezért szabadult meg (csúszott ki a kezedből) a Siriabeli (Arám) király
hada a te kezedből. Avagy nem vala-é a Szerecseneknek / etiópoknak (jelentése: fekete,
sötétbőrű; összefutott nép) és a
Líbiabelieknek (jelentése: szomjas,
száraz föld) nagy seregük (és
roppant hadereje), felette sok szekereik
és lovagjaik? Mindazáltal, mivel az Úrban volt bizodalmad, kezedbe adá azokat;
Mert az Úr szemei forognak az egész földön (és áttekintik az egész földet),
hogy hatalmát (és erejét) megmutassa azokhoz, akik ő hozzá teljes
szívvel ragaszkodnak (és akik tiszta szívvel az övéi). Bolondul cselekedtél (és ostobán viselkedtél) ebben (a dologban); azért
mostantól kezdve háborúk lesznek te ellened (és emiatt mostantól fogva
háborúkban lesz részed). Akkor
megharaguvék (és bosszús lett) Asa a
prófétára/látnokra, és veté őt a tömlöcházba (és kalodába zárá),
mert igen megharagudott vala e szóért reá
(olyan dühös lett rá emiatt); és
ugyanakkor Asa a nép közül is sokat megnyomoríta (és bántalmazott)” (2
Krón. 16,7-10)
És mivel nem tért meg a próféta intésére sem, szíve
megkeményedett: „És megbetegedék Asa,
királyságának harminckilencedik esztendejében lábaira, annyira, hogy igen
súlyos volt az ő betegsége (és betegsége egyre súlyosbodott); mindazáltal betegségében is nem az Urat
keresé (és nem az Úrhoz folyamodott), hanem
az orvosokat. És elaluvék Asa az ő atyáival, és meghala az ő királyságának
(uralkodásának) negyvenegyedik
esztendejében” (2 Krón. 16,12-13)
Pál apostol bizonyságtétele, mert: „Igaz beszéd ez és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért
jött e világra, hogy megtartsa (vagyis üdvözítse, megtartsa, meggyógyítsa,
megszabadítsa) a bűnösöket, akik közül
első vagyok én” (1 Tim. 1,15)
Mát. 9,13 Elmenvén pedig tanuljátok meg, mi az: Irgalmasságot [és könyörületet] akarok és nem
áldozatot. Mert nem az igazakat [nem az Isten jogrendjéhez igazodó, megigazultakat] hívogatni jöttem,
hanem a bűnösöket [a céltévesztetteket]
a megtérésre [a gondolkodásmód
megváltoztatására, hogy visszatérjenek, visszaforduljanak Isten felé]*
*És így folytatódik a kijelentés:
„Ha pedig tudnátok (és megértenétek),
mi(t jelent) ez: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot, nem kárhoztattátok (és
nem ítéltétek) volna (el) az ártatlanokat (vagyis azokat, akik nem
vétkeztek)” (Mát. 12,7)
Pedig: „Megjelentette néked, oh ember, mi légyen a
jó, és mit kíván az Úr te tőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél (hogy
élj törvény szerint), szeressed az
irgalmasságot (és törekedj szeretetre), és
hogy alázatosan járj a te Isteneddel” (Mik.
6,8)
„Mert szeretetet
kívánok én és nem áldozatot: az Istennek ismeretét inkább, mintsem
égőáldozatokat” (Hós. 6,6)
„Hogy ártatlan vér ne ontassék ki a te földeden (és a te
országodban), amelyet az Úr, a te Istened
ád néked örökségül, és hogy a vér ne legyen rajtad (és ne terheljen
vérontás)” (5 Móz. 19,10)
Mát. 9,14 Akkor a János tanítványai jövének [és
odamentek] hozzá, mondván: Miért [van]
hogy [amíg] mi és a
farizeusok sokat [és gyakran]
böjtölünk, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek?
Mát. 9,15 És monda nékik Jézus: Vajon szomorkodhatik-é [hát csak nem gyászolhat] a
násznép [és búsulnak-e
a vőlegény barátai, lehet-e, hogy
a lakodalmas ház fiai gyászban üljenek] amíg velük van [és náluk tartózkodik] a vőlegény? De
eljőnek a napok [és az az idő], amikor elvétetik tőlük a vőlegény [és erővel elviszik],
és akkor [majd
ők] böjtölni fognak*
*Márk elbeszélése így hangzik:
„A János és a farizeusok tanítványai
pedig böjtölnek vala. Odamennek azért és mondának néki: Mi az oka, hogy
Jánosnak és a farizeusoknak tanítványai böjtölnek, a te tanítványaid pedig nem
böjtölnek? Jézus pedig monda nékik: Avagy böjtölhet-e a vőlegény násznépe, amíg
velük van a vőlegény? Ameddig a vőlegény velük van, nem böjtölhetnek. De jőnek
majd napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, és akkor böjtölni fognak azokon
a napokon” (Márk. 2,18-20)
Lukács is ír erről: „Azok
pedig mondának néki: Mi az oka, hogy a János tanítványai gyakorta böjtölnek és
imádkoznak, valamint a farizeusokéi is; a te tanítványaid pedig esznek és
isznak? Ő pedig monda nékik: Avagy művelhetitek-é azt, hogy a lakodalmasok
böjtöljenek (vagy rávehetnétek-e a násznépet, hogy böjtöljön), amíg a vőlegény velük van? De eljőnek a
napok, és mikor a vőlegény elvétetik őtőlük, akkor majd böjtölnek azokban a
napokban” (Luk. 5,33-35)
És ezt a példázatot mondta az Úr Jézus. „Két ember méne fel a templomba imádkozni; az egyik farizeus, és a másik
vámszedő. A farizeus megállván, ily módon imádkozék magában (a görög szöveg
mondanivalója: önmagáról; vagy: önmagára
nézve; vagy: önmagához. Vagyis imádsága magával való beszélgetés volt): Isten! Hálákat adok néked, hogy nem vagyok
olyan, mint egyéb emberek (és mint a többi ember), ragadozók (és rablók), hamisak
(és gonoszok), paráznák, vagy mint ím, e
vámszedő is. Böjtölök kétszer egy héten; dézsmát (és tizedet) adok mindenből, amit szerzek. A vámszedő
pedig távol állván, még szemeit sem akarja vala az égre emelni, hanem veri vala
mellét, mondván: Isten, légy irgalmas nékem, bűnösnek! Mondom néktek, ez
megigazulva méne alá az ő házához, inkább hogysem amaz: mert valaki
felmagasztalja magát, megaláztatik; és aki megalázza magát, felmagasztaltatik” (Luk. 18,10-14)
Az Úr Jézus halála és feltámadása után, vagyis amikor
elvétetett tőlük a vőlegény: „Valának
pedig Antiókiában az ott levő gyülekezetben némely próféták és tanítók:
Barnabás és Simeon, ki hívattatik vala Nigernek, és a Czirénei Lucius és
Manaen, ki Heródessel, a negyedes fejedelemmel együtt neveltetett vala, és
Saulus. (Egyszer) mikor azért azok
szolgálának az Úrnak és böjtölnek, monda a Szent Szellem: Válasszátok el nékem
Barnabást és Saulust a munkára, amelyre én őket elhívtam. Akkor, miután böjtöltek és
imádkoztak, és kezeiket reájuk vetették, elbocsáták őket” (Csel. 13,1-3)
És ők ezután már betöltik elhívásukat, mindenben a Szent
Szellem tanácsát kérve: „És miután hirdették az evangéliumot annak a
városnak, és sokakat tanítványokká tettek, megtérnek Listrába, Ikoniumba és
Antiókhiába. Erősítve a
tanítványokat, intvén (és bátorítotva őket), hogy maradjanak meg a hitben, és (mivel) hogy sok háborúságon (és nyomorúságon) által kell nékünk az Isten országába bemennünk. Miután pedig
választottak nékik gyülekezetenként véneket, imádkozván böjtölésekkel egybe, ajánlják őket az Úrnak, kiben
hittek vala” (Csel. 14,21-23)
Mát. 9,16 Senki sem vet [s nem tesz, nem varr]
pedig új posztóból [új szövetből]
foltot az ócska [a régi] ruhára [vagy köpenyre]. Mert ami azt kitoldaná [és amivel a lyukat betölti, a folt, a toldás],
még elszakít a ruhából, És nagyobb [és
csúnyább és rosszabb] szakadás lesz [keletkezik,
amely magához szakítja a köpenyt].
Mát. 9,17 Újbort sem töltenek ó [vagyis
régi] tömlőkbe; máskülönben [ha mégis
megteszik] a tömlők szétszakadoznak [és
szétrepednek; kiszakadnak], és a
bor kiömöl [és elfolyik], a tömlők is
elvesznek [elpusztulnak; tönkremennek]; hanem az újbort új
tömlőkbe töltik, és [akkor] mindkettő
megmarad [együtt]*
*Márk így ír az Úr Jézus
kijelentéséről: „Senki sem varr
pedig új posztóból foltot ó (vagyis régi) ruhára; máskülönben, ami azt kitoldaná, még kiszakít belőle, az új a
régiből, és nagyobb szakadás lesz (és
csúnyább szakadás támadna). És senki sem
tölt újbort régi tömlőkbe. különben az újbor a tömlőket szétszakítja
(szétrepeszti), a bor is kiömlik (és
odalesz), a tömlők is elpusztulnak; hanem
az újbort új tömlőkbe kell tölteni (mert új tömlőbe való)” (Márk.
2,21-22)
Lukács is idézi az Úr kijelentését: „És monda nékik példabeszédet (vagyis példázatot) is: Senki nem toldja az új posztó foltot az
ó posztóhoz (és senki sem tép ki foltot új ruhából, hogy régi ruhára
varrja); mert különben az újat is
megszakasztja (és eltépi) és az ó
posztóhoz nem illik az újból való folt. És senki sem tölti az újbort ó
(azaz régi) tömlőkbe; mert különben az
újbor megszakasztja (és szétrepeszti) a
tömlőket, és a bor kiömöl (elfolyik), és
a tömlők is elvesznek (és tönkremennek). Hanem az újbort új tömlőbe kell tölteni (és a kettő együtt megmarad).
Aki pedig óbort ivott, az nem akar újat,
mert ezt mondja: Az óbor a jó” (Luk.
5,36-37)
ELIHU (jelentése: maga
az Isten) így beszél az új tömlőről, és az újborról: „Mert tele vagyok beszéddel (szavakkal); unszolgat (szorongat) engem a bennem levő Szellem. Ímé, bensőm
olyan, mint az újbor, a melynek nyílása nincsen; miként (az újbortól) az új tömlők, csaknem szétszakad (és
széthasad)” (Jób. 32,18-19)
Mát. 9,18 Mikor ezeket mondá nékik, ímé egy főember [egy zsinagógai elöljáró] eljövén leborula előtte, mondván: Az én
leányom épen most halt meg; de jer, vesd [tedd]
reá kezedet, és megelevenedik [és életre
kel, és élni fog].
Mát. 9,19 És felkelvén Jézus [erre útnak indult] követé őt tanítványaival
együtt*
*Márk így ír a történtekről: „És mikor ismét általment (vagyis
átkelt) Jézus a hajón a túlsó partra,
nagy sokaság gyűlt őhozzá (és sereglett köré); és vala a tenger mellett (ő viszont a tenger partján maradt). És ímé, eljöve a zsinagóga fők egyike (az
egyik zsinagógai elöljáró), név szerint
Jairus (jelentése: héber. ’ragyogjon
föl [az istenség]), és meglátván őt,
lábaihoz esék (és lába elé borult), És
(esedezve) igen kéré őt, mondván: Az én leánykám halálán van;
jer, vesd (és tedd) reá kezedet, hogy
meggyógyuljon (és életben maradjon) és
éljen. El is méne (el is indult) vele,
és követé őt nagy sokaság, és összeszorítják vala őt (és tolongtak
körülötte)” (Márk. 5,21-24)
Lukács is beszámol a történtekről, további részletekkel
egészítve ki: „És lőn, hogy mikor Jézus visszatért, a nép (vagyis a sokaság) örömmel fogadá őt; mert mindnyájan várják
vala őt. És ímé eljöve (hozzá) egy
ember, kinek Jairus vala neve, ki a zsinagógának feje (azaz elöljárója) volt; és Jézus lábai előtt leesvén (lába
elé borulva), kéré (és kérlelte) őt, hogy menjen be az ő házába; Mert vala néki egy egyetlen leánya, mintegy
tizenkét esztendős, és az halálán volt. Mikor pedig ő méne, (menet közben) a sokaság (minden oldalról) szorongatá őt” (Luk. 8,40-42)
Mát. 9,20 És ímé, egy asszony, aki
tizenkét év óta vérfolyásban szenved vala, hozzájárulván [és hozzáférkőzve] hátulról, illeté [és megérintette] az ő ruhájának szegélyét [ruhája szélét, bojtját,
szegélyrojtját].
Mát. 9,21 Mert [így gondolkodik, és]
ezt mondja vala magában: [elég], ha csak ruháját illetem [megérinthetem] is, meggyógyulok [és mentes leszek bajomtól].
Mát. 9,22 Jézus pedig megfordulván [és hátrafordulva] és reá tekintvén [ránézett az
asszonyra, és] monda: Bízzál leányom; a te hited megtartott [vagyis meggyógyított]
téged. És meggyógyult [és mentesült
bajától, és egészséges lett] az
asszony abban az órában [illetve abban a pillanatban]*
*Márk is bizonyságot tesz a
történtekről, további részletekkel kiegészítve: „És egy asszony (pedig), aki
tizenkét év óta vérfolyásos vala. És sok orvostól sokat szenvedett, és minden
vagyonát (vagyis mindenét) magára
költötte, és semmit sem javult (de semmi hasznát sem látta), sőt inkább még rosszabbul lett. Mikor Jézus
felől hallott vala (és amikor meghallotta, amit Jézusról beszéltek eljött
és), a sokaságban hátulról kerülve, illeté
(vagyis megérintette) annak ruháját. Mert
(így gondolkodott és) ezt mondja vala: Ha
csak ruháit illethetem (és megérintem) is,
meggyógyulok. És vérének forrása azonnal kiszáradt (és elapadt) és megérzi testében, hogy kigyógyult
bajából. Jézus pedig azonnal észrevevén magán, hogy isteni erő áradott vala ki
belőle, (ezért) megfordult a
sokaságban, és monda: Kicsoda illeté (és érintette meg) az én ruháimat? És mondának néki az ő
tanítványai: Látod, hogy a sokaság (hogyan tolong körülötted és) szorít össze téged, és azt kérdezed: Kicsoda
illetett (ki érintett meg) engem? És
körülnéze, hogy lássa azt, aki ezt cselekedte. Az asszony pedig tudva, hogy mi
történt vele, félve és remegve megy vala oda és elébe borult, és elmonda néki
mindent igazán. Ő pedig monda néki: Leányom, a te hited megtartott (vagyis
meggyógyított) téged. Eredj el békével,
és gyógyulj meg a te bajodból (és bajodtól megszabadulva maradj
egészséges)” (Márk. 5,25-34)
Lukács így írja le a történteket: „És (ekkor) egy asszony, ki
vérfolyásban volt tizenkét esztendőtől fogva, és bár minden vagyonát az
orvosokra költötte, senki meg nem tudta gyógyítani, Hátulról hozzá járulván (és
hozzáférkőzve), illeté (vagyis
megérintette) az ő ruhájának peremét
(ruhájának szegélyét); és azonnal elálla
vérének folyása. És monda Jézus: Ki az, aki engem illete (ki érintett
engem)? És mikor mindnyájan tagadták,
monda Péter, és akik ő vele valának: Mester, a sokaság nyom és szorongat téged
(és tolong körülötted), és azt mondod: Ki
az, aki engem illete? Jézus pedig monda: Illete (és érintett) engem valaki; mert én észrevettem, hogy erő
származék ki tőlem (erő áradt ki belőlem). Mikor pedig látta az asszony; hogy nem maradt titokban (és hogy nem
maradhat észrevétlen), reszketve előjöve
és előtte leesvén (eléje borulva), megjelenté
néki az egész sokaság előtt (és elbeszélte az egész nép előtt), miért illette őt, és hogy azonnal
meggyógyult (és hogy miként gyógyult meg azonnal). És ő monda néki: Bízzál leányom, a te hited megtartott (vagyis meggyógyított) téged; eredj el békességgel!” (Luk. 8,43-48)
A törvény magyarázza meg, hogy miért csak titokban, hátulról
férkőzött az asszony az Úr Jézushoz. Hiszen a törvény kimondja, hogy: „Mikor asszony lesz magfolyóssá és véressé
lesz az ő magfolyása a testén (vagyis a vérfolyás a testében), hét napig legyen az ő havi bajában (mert
hét napig számít havi tisztulásban levőnek), és valaki (és mindenki aki) illeti
azt (és érinti őt), tisztátalan
legyen estvéig.
Mindaz is, amin hál (vagyis fekszik) az ő havi bajában (azaz havi tisztulása
idején), tisztátalan legyen és mindaz is,
amin ül, tisztátalan legyen. És hogyha sok napig tart az asszonynak az ő
vérfolyása a havi bajának idején kívül (is), vagy ha a folyás a havi bajon túl (a havi tisztulás idejénél
tovább) tart: valameddig az ő
tisztátalanságának folyása tart, úgy legyen (és akkor tisztátalan legyen
folyásának egész idején), mint havi
bajának idején, (vagyis éppoly
tisztátalan, mint havi tisztulásának idején),
mert tisztátalan az. És mindaz is, aki illeti azokat (és bárki ér hozzá
azokhoz), tisztátalan lesz, mossa meg
(vagyis mossa ki) azért a ruháit, és
mosódjék meg vízben, és tisztátalan legyen estvéig” (3 Móz. 15,19-20.25.27)
Az asszony azért hitte, hogy már az Úr Jézus ruhájának
érintésétől meggyógyul, mert hallotta – ahogy ezt a Márk írása szerinti
Evangélium kijelenti – hogy: „És ahová
bemegy vala (az Úr Jézus) a falvakba
vagy városokba, vagy majorokba (vagy településekre), a betegeket letevék a (tereken, és a) piacokon, és kérik vala őt, hogy legalább a ruhája szegélyét
illethessék (és megérinthessék). És
valahányan csak illeték, (és megérintették) meggyógyulnak” (Márk. 6,56).
„… sokakat (vagyis sok embert) meggyógyított, úgy hogy akiknek valami bajuk
volt, reá rohanának, hogy illethessék
(és megérinthessék) őt” (Márk. 3,10)
És bárhová megy az Úr, az Ő híre már
megelőzi, egyben kijelentést nyer, hogy az ő gyógyulásuk oka az volt – és ma is
az – hogy „felismerték” Őt: „És általkelvén (a túlsó partra), eljutnak Genezáret földére. És mikor
megismerték (és felismerték) őt annak a helynek lakosai, szétküldnek abba az egész környékbe (embereket),
és minden beteget hozzá hoznak; És kérik
vala őt, hogy csak az ő ruhájának peremét (vagyis szegélyét) illethessék (és megérinthessék). És akik illeték (és megérintették) vala,
mindnyájan meggyógyulnak” (Mát.
14,34-36)
„És alámenvén ő velük,
megálla a síkságon (egy sík helyen), és
(vele együtt) az ő tanítványainak serege (és
nagy sokasága) és a népnek nagy sokasága
(és nagy néptömeg) egész Júdeából és
Jeruzsálemből és Tírusnak és Sídonnak tengermelléki határából, akik (azért)
jöttek, hogy hallgassák őt és
meggyógyíttassanak betegségeikből. És akik tisztátalan szellemektől gyötrettek,
meggyógyulnak. És az egész sokaság igyekezik vala őt illetni (és
megérinteni): mert erő származék (erő
áradt ki) belőle, és mindeneket (és
mindenkit) meggyógyíta” (Luk. 6,17-19)
Ezzel az erővel ruházta fel az Úr az övéit is: „Úgyannyira, hogy az utcákra hozták ki a
betegeket, és letevék ágyakon és nyoszolyákon (fekvőhelyekre), hogy az arra menő Péternek (legalább) csak árnyéka is érje valamelyiket közülük (csak
árnyéka vetődjék rá valamelyikükre). És a
szomszéd városok sokasága (és népe) is
Jeruzsálembe gyűlt, hozva betegeket és tisztátalan szellemektől gyötretteket:
kik mind meggyógyulnak” (Csel. 5,15-16)
Mát. 9,23 És Jézus a főember házához
érvén [bement az elöljáró házába, és],
látván a sípolókat [és fuvolásokat]
és a tolongó [zajongó, jajgató]
sokaságot [a tömeget, a temetési zenét játszó
embereket],
Mát. 9,24 [Azonnal rájuk szólt és] monda
nékik: Menjetek el innen, mert a leányzó [a kislány] nem halt meg, hanem [csak]
aluszik [szunnyad]. És kinevették (kigúnyolták) őt.
Mát. 9,25 Mikor pedig a sokaság
eltávolíttaték [kiment, és kiterelték
onnan az
embereket], bemenvén [a szobába], megfogá annak [a kislánynak a] kezét, és a
leányzó felkelt [mert felébredt, vagyis
feltámadt].
Mát. 9,26 És elterjede ez a hír abban az egész tartományban [és az egész vidéken]*
*Márk is leírja a történteket:
„Mikor még beszél vala, odajövének a
zsinagóga fejétől (vagyis a zsinagógai elöljáró házától), mondván: Leányod meghalt; mit fárasztod
tovább a Mestert? Jézus pedig, amint hallá a beszédet, amit mondanak vala,
azonnal monda a zsinagóga fejének (vagyis a zsinagógai elöljárónak): Ne félj, csak higgy. És senkinek sem engedi
(meg), hogy vele menjen, csak Péternek és
Jakabnak és Jánosnak, a Jakab testvérének. És méne a zsinagóga fejének (a zsinagógai elöljárónak) házához, és látá a zűrzavart, a sok (hangosan)
siránkozót és jajgatót. És bemenvén,
monda nékik: Mit zavarogtok (miért csináltok ilyen zűrzavart) és (miért) sírtok? A gyermek nem halt meg, hanem (csak) alszik. És nevetik vala őt. Ő pedig kiküldvén valamennyit, maga mellé
vevé a gyermeknek atyját és anyját és a vele levőket, és beméne oda, ahol a
gyermek fekszik vala. És megfogván a
gyermeknek kezét, monda néki: Talitha, kúmi; ami megmagyarázva azt teszi:
Leányka, néked mondom, kelj föl (ébredj). És a leányka azonnal fölkele és jár vala.
Mert tizenkét esztendős vala (már). És
nagy csodálkozással csodálkoznak (és azok pedig azt sem tudták, hova
legyenek a nagy ámulattól). Ő pedig
erősen megparancsolá (és szigorúan meghagyta) nékik, hogy ezt senki meg ne tudja. És mondá, hogy adjanak annak (a
leánykának) enni” (Márk.
5,35-43)
Lukács így írja le ezt a
csodát: „Mikor még a szó szájában vala
(és még beszélt), eljöve egy ember a
zsinagóga fejének (vagyis a zsinagógai elöljáró) házától, mondván néki: Meghalt a leányod; ne fáraszd (tovább) a Mestert! Jézus pedig mikor ezt hallotta, felele néki, mondván: Ne félj;
csak higgy, és megtartatik (vagyis meggyógyul). Bemenvén pedig a házba, senkit nem bocsáta be, csak Pétert, Jakabot,
Jánost és a leányzó (vagyis a kislány)
atyját és anyját. Sírának pedig
mindnyájan, és gyászolják azt (a leányt); ő pedig (így szólt hozzájuk és) monda:
Ne sírjatok; nem halt meg, hanem (csak) aluszik. És (erre) kinevették őt, tudván, hogy meghalt. Ő pedig mindenkit kiküldvén, és a leányzó kezét megfogván, kiálta,
mondván: Leányzó, kelj fel (ébredj)! És
visszatért (bele) annak szelleme, és
azonnal fölkele; és ő (vagyis Jézus pedig) parancsolá (és meghagyta), hogy
adjanak néki enni. És elálmélkodnak
annak szülei (és nem tudtak hová lenni az ámulattól); ő pedig megparancsolá, hogy senkinek ne mondják, ami történt” (Luk. 8,49-56)
A kislányt siratók, az izraeli szokásoknak megfelelően
cselekedtek, ahogyan erről Isten igéje szól: „Jeremiás is siratá Jósiást, és
siralmas énekekkel siratják vala őt az éneklő férfiak és asszonyok mindnyájan
mind e mai napig, amelyek szokásossá
lettek Izráelben, s ímé azok meg vannak írva a Jeremiás siralmaiban (és el is rendelték ezt)” (2
Krón. 35,25)
Mát. 9,27 s mikor Jézus tovább ment onnét, két vak [csatlakozott hozzá] követé őt [és nyomába szegődött],
kiáltozva és ezt mondva: Könyörülj rajtunk [és
légy irgalmas hozzánk], Dávidnak fia!
Mát. 9,28 Mikor pedig beméne a házba, oda menének hozzá a vakok, és monda nékik
Jézus: Hiszitek-é, hogy én azt megcselekedhetem [hogy meg tudom ezt tenni]? Mondának néki: Igen, Uram.
Mát. 9,29 Akkor illeté [és megérintette]
az ő szemeiket, mondván: Legyen néktek [és
történjen] a ti hitetek szerint [vagyis ahogyan
hittétek].
Mát. 9,30 És megnyilatkozának azoknak szemei; és [erélyesen, keményen, szigorúan] rájuk parancsolt Jézus, mondván:
Meglássátok [és vigyázzatok], senki
meg ne tudja!*
És beteljesült a prófécia: „Az Úr (JHVH= Jahve) megnyitja a
vakok szemeit, az Úr felegyenesíti a meggörnyedteket; szereti az Úr az
igazakat” (Zsolt. 146,8)
Mát. 9,31 Azok pedig [alighogy]
kimentek, elterjesztik az ő hírét abban az egész tartományban [és az egész vidéken].
Mát. 9,32 Mikor pedig azok elmentek vala, ímé egy ördöngős [vagyis démontól megszállott, démonizált] néma embert [egy süketnémát] hoznak néki.
Mát. 9,33 És az ördögöt [vagyis a gonosz
szellemet, a démont]
kiűzvén [és mihelyt a démont kihajtotta
belőle], megszólalt a néma; és a sokaság [a tömeg] csodálkozik [és
megdöbbent] vala, mondván: Soha nem láttak [még] ilyet [és ilyen hatalmas dolog még soha nem történt]
Izráelben!
Mát. 9,34 A farizeusok pedig ezt mondják [és kijelentették] vala: Az ördögök [vagyis a gonosz szellemek, a démonok]
fejedelme által [és segítségével] űzi
ki az ördögöket [vagyis a gonosz szellemeket, a démonokat]*
*Az Evangélium beszámolója szerint
többször vittek az Úr Jézushoz gonosz szellemektől megszállott, vak és néma
embert: „Akkor egy vak és néma
ördöngőst (egy megszállottat) hoztak
ő eléje (és odavitték hozzá); és
(Ő) meggyógyítá azt, annyira, hogy a vak
és néma mind beszél, mind lát vala. És elálmélkodott (és elcsodálkozott) az egész sokaság, és (ezt) mondta: Vajon nem ez-é Dávidnak ama Fia?
A farizeusok pedig ezt
hallván, mondának (és kijelentették): Ez
nem űzi ki az ördögöket (másként), hanemha
(csak) Belzebubbal, az ördögök
fejedelmével, (az ördögök fejedelmének a segítségével (Belzebub jelentése: a legyek, a férgek ura; a szemétnek, a
bálványáldozatnak az ura). Jézus
pedig, tudva (és ismerve) az ő
gondolataikat, monda nékik: Minden ország, amely (ön)magával meghasonlik,
elpusztul; és egy város vagy háznép (vagy ház) sem állhat meg (és maradhat fenn), amely meghasonlik (ön)magával. Ha pedig a sátán a sátánt űzi ki, önmagával
hasonlott meg; (és akkor hogyan, és) mi
módon állhat meg (és maradhat fenn) tehát
az ő országa? És ha én Belzebub által űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok ki
által (és kivel) űzik ki? Azért ők
maguk lesznek a ti bíráitok. Ha pedig én Istennek Szelleme által űzöm ki az
ördögöket, akkor (bizony) kétség
nélkül elérkezett hozzátok az Isten országa” (Mát. 12,22-28)
Lukács is beszámol a történtekről: „És (egyszer azután) ördögöt
űz vala ki, mely néma vala. És lőn, mikor kiment az ördög, megszólala a néma;
és (el)csodálkozik a sokaság. Némelyek pedig azok közül (így szóltak
és) mondának: A Belzebub által, az
ördögök fejedelme által (és segítségével) űzi ki az ördögöket. Ő pedig tudván (és ismerve) azoknak gondolatát, monda nékik: Minden
ország, amely (ön)magával
meghasonlik, elpusztul; és ház a házzal, ha meghasonlik, leomlik. És a Sátán is
ha (ön)magával meghasonlik, mi módon
állhat meg (és maradhat fenn) az ő
országa? Mert (ti) azt mondjátok,
hogy én a Belzebub által (és segítségével) űzöm ki az ördögöket.
És ha én a Belzebub
által (és segítségével) űzöm ki az
ördögöket, a ti fiaitok ki által (és kinek a segítségével) űzik ki (azokat)? Annakokáért ők maguk lesznek a ti bíráitok. Ha pedig Isten ujjával űzöm
ki az ördögöket, (akkor bizony) kétség
nélkül elérkezett hozzátok az Isten országa” (Luk. 11,14-20)
Mát. 9,35 És körüljárja [és bejárja] vala Jézus a városokat mind,
és a falvakat, tanítván azoknak zsinagógáiban, és hirdetvén az Isten [vagyis a mennyek] országának] Evangéliumát [az Isten királyságáról szóló örömhírt;
királyi uralmának jó hírét; a győztes hadvezér érkezésének hírét]. És
gyógyítván mindenféle [és mindenfajta] betegséget és mindenféle
erőtlenséget [gyengeséget;
minden bajt, kórt, fogyatékosságot,
rosszullétet, krónikus jellegű fizikai rendellenességet az emberi szervezetben.
Ártalmat, csapást, panaszt; gyötrő, kínos betegségeket] a nép között.
Mát. 9,36 Mikor pedig látta vala a
sokaságot [a tömeget],
könyörületességre indult rajtuk [és
megszánta őket; megesett rajtuk a
szíve], mert el voltak gyötörve és szétszórva [és elesettek, fáradtak és elhagyatottak, elcsigázottak
és kimerültek voltak], mint a pásztor
nélkül való juhok*
*És hogy miért lett a nyáj
szétszórva, ezt egy történeten keresztül mutatja be Isten Igéje: Júda királya
Izráel királyával együtt akar a harcba menni, azzal a királlyal, aki
eltévelyítette egész Izráel népét. Az Úrnak
prófétáját kérdezik meg, hogy szerencsés lesz-e a harcuk. S a próféta így
felel: „És monda: Látám az egész
Izráelt szétszéledve a hegyeken, mint a juhokat (mint egy nyájat), amelyeknek nincsen pásztoruk. És monda az
Úr: Nincsen ezeknek uruk (és gazdájuk)? Térjen
vissza kiki az ő házához (és térjen haza) békességben (vagyis békével)” (1 Kir. 22,17)
És Izráel királya életét
vesztette a harcban, Júda királya pedig megmenekült. De az Úr kijelenti, hogy
miért történt mindez. „És eleibe méne
Jéhu próféta, a Hanáni fia, és monda Josafát királynak: Avagy az istentelennek
(az Isten nélkül élőnek) kellett-é segítségül lenned, és az Úrnak
gyűlölőit szeretned? Ezért nagy
az Úrnak haragja ellened” (2 Krón. 19,2)
És – a többi okról – így
szól az Úr a pásztorokról: „Embernek fia!
Prófétálj Izráel pásztorai felől, prófétálj és mondjad nékik, a pásztoroknak:
Így szól az Úr Isten (az én Uram, az ÚR): Jaj Izráel pásztorainak, akik önmagukat legeltették! Avagy nem a nyájat
kell-é legeltetni a pásztoroknak? A tejet megettétek, és a gyapjúval
ruházkodtatok, a hízottat (és a kövéret) megöltétek (és levágtátok); (de) a nyájat nem legeltettétek. A gyöngéket nem erősítettétek, és a beteget
nem gyógyítottátok, s a megtöröttet (és a sérültet) nem kötözgettétek, s az elűzöttet vissza nem hoztátok (és az
eltévedtet nem tereltétek vissza) és az
elveszettet meg nem kerestétek, hanem keményen (és erőszakosan) és kegyetlenül uralkodtatok rajtuk.
Szétszóródtak hát pásztor nélkül, és lőnek mindenféle mezei vadak eledelévé, és
szétszóródtak.
Tévelygett nyájam
minden hegyen s minden magas halmon, és az egész föld színén szétszóródott az
én nyájam, s nem volt, aki keresné (és nincs, aki utána járjon), sem aki tudakozódnék utána. Ezért, ti
pásztorok, halljátok meg az ÚR (JHVH=Jahve)
igéjét! Így szól az Úr Isten (az én
Uram, az ÚR): Ímé, megyek a pásztorok
ellen (és most a pásztorok ellen fordulok). És előkérem (és számon kérem) nyájamat
az ő kezükből, s megszüntetem őket a nyáj legeltetésétől (és véget vetek
annak, hogy ők legeltessék), és nem
legeltetik többé a pásztorok önmagukat, s kiragadom juhaimat szájukból, hogy ne
legyenek nékik ételül (és nem esznek belőlük többé). Mert így szól az Úr Isten (az én Uram, az ÚR): Ímé, (majd) én magam keresem
meg nyájamat (és juhaimat), és magam
tudakozódom utána (és én viselem gondjukat).
Miképpen a pásztor
tudakozódik nyája után (és ahogyan a pásztor gondját viseli a nyájnak), amely napon ott áll elszéledt juhai között
(amelyek szét voltak szóródva); így
tudakozódom nyájam után (és úgy viselem gondját juhaimnak), és kiszabadítom őket minden helyről, ahova
szétszóródtak a felhőnek, s borúnak napján. És kihozom (és kivezetem) őket a népek közül s egybegyűjtöm a
földekről (és összegyűjtöm az országokból), és beviszem őket az ő (saját) földjükre,
és legeltetem őket Izráel hegyein, a mélységekben (és a völgyekben) s a föld (és az ország) minden lakóhelyén.
Jó legelőn legeltetem őket, és Izráel
magasságos hegyein lészen akluk (és Izráel magas hegyein fognak tanyázni), ott feküsznek (és ott heverésznek) jó akolban (mert jó tanyájuk lesz), s kövér legelőn legelnek Izráel hegyein. Én
magam legeltetem nyájamat (vagyis juhaimat), s én nyugosztom meg őket (és én keresek nekik pihenőhelyet), ezt mondja az Úr Isten (az én Uram, az
ÚR). Az elveszettet megkeresem, s az
elűzöttet visszahozom (az eltévedtet visszaterelem), s a megtöröttet kötözgetem (és a sérültet bekötözöm), s a beteget (és a gyengét) erősítem. (a kövérre és az erősre
vigyázok), és legeltetem őket úgy, mint
illik (és ahogy kell)” (Ezék. 34,2-6.9-16)
A prófécia az Úr
Jézusban beteljesült: „Az Úr, a minden
test szellemének Istene (vagyis a minden embernek szellemet adó Isten), rendeljen férfiút a gyülekezet fölé (a
gyülekezet élére). Aki kimenjen ő
előttük, és aki bemenjen ő előttük (és az legyen előttük
jártukban-keltükben); aki kivigye őket,
és aki bevigye őket (és vezesse harcba, és vezesse haza őket), hogy ne legyen az Úr gyülekezete (és
közössége) olyan, mint a juhok (és
mint a nyáj), amelyeknek nincsen
pásztoruk” (4 Móz. 27,16-17)
Az Úr Jézus ezt ki is jelenti: „A tolvaj nem egyébért jő, hanem hogy lopjon és öljön és pusztítson; én
azért jöttem, hogy életük legyen, és bővölködjenek (sőt bőségben éljenek). Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét
adja a juhokért. A béres pedig és aki nem pásztor, akinek a juhok nem
tulajdonai, látja a farkast jőni, és elhagyja a juhokat, és elfut: és a farkas
elragadozza azokat, és elszéleszti a juhokat. A béres pedig azért fut el, mert
(csak) béres, és nincs gondja a juhokra
(és nem törődik a juhokkal). Én vagyok a
jó pásztor; és ismerem az enyéimet, és engem is ismernek az enyéim, Amiként ismer
engem az Atya, és én is (úgy) ismerem
az Atyát; és életemet adom a juhokért” (Ján.
10,10-15)
És az Úr Jézus: „És
bejárá Jézus az egész Galileát, tanítva azok zsinagógáiban, és hirdetve az
Isten [és a mennyek] országának
evangéliumát [vagyis a királyság örömhírét], és gyógyítva [orvosolt] a nép
között minden betegséget és minden erőtlenséget [fogyatékosságot; bajt; gyengeséget]” (Mát. 4,23)
„És kimenvén Jézus
nagy sokaságot láta, és megszáná őket, mert olyanok valának, mint a pásztor
nélkül való juhok. És kezdé őket sokra tanítani” (Márk. 6,34)
Az apostol is így ír
az Úr Jézushoz megtértekhez: „Mert
olyanok valátok, mint tévelygő juhok. De most megtértetek (és
visszatértetek, visszafordultatok) lelketek
(legbelső énetek, életetek) pásztorához
és felvigyázójához (felügyelőjéhez, gondozójához)” (1Pét
2:25)
Mát. 9,37 Akkor monda az ő tanítványainak: Az aratni való sok, de a munkás kevés.
Mát. 9,38 Kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő
aratásába*
*Az Úr így szól az Övéihez: „Ti nem azt mondjátok-é, hogy még négy hónap
és eljő az aratás? Ímé, mondom néktek: Emeljétek fel szemeiteket, és lássátok
meg a tájékokat, hogy (és a mezőket, hogy) már fehérek az aratásra. És aki arat, jutalmat nyer, és az örök életre
gyümölcsöt gyűjt; hogy mind a vető, mind az arató együtt örvendezzen. Mert
ebben az (esetben az) a (köz)mondás igaz, hogy más a vető, más az arató.
Én annak az aratására küldtelek titeket, amit nem ti munkáltatok (amiért
nem ti fáradtatok); mások munkálták (és
fáradoztak érte), és ti a mások munkájába
állottatok” (Ján. 4,35-38)
És az aratás Ura gondoskodik aratókról: „Ezek után pedig rendelt, és (szolgálatba állított) az Úr másokat is, hetvenet, és elküldé
azokat kettőnként az ő orcája előtt, minden városba és helyre, ahová ő menendő
vala. Monda azért nékik: Az aratni való sok, de a munkás kevés; kérjétek azért
az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába. Menjetek el: Ímé, én
elbocsátlak (és elküldelek) titeket,
mint bárányokat a farkasok közé” (Luk.
10,1-3)
.jpg)
