Máté Evangélium 9. fejezet: Bűneid megbocsáttatak

Mát. 9,1 És hajóra [vagy a bárkába] szállva átkele [a tavon; a tengeren], és méne a maga városába.

Mát. 9,2 És ímé hoznak vala hozzá egy ágyban fekvő [és hordágyra helyezett] gutaütött embert [egy bénát]. És látva Jézus azoknak hitét, monda a gutaütöttnek [a bénának]: Bízzál fiam [légy bátor gyermekem]! Megbocsáttattak néked a te bűneid [a te céltévesztésed]*

*Márk is bizonyságot tesz a történtekről: „Napok [vagyis néhány nap] múlva pedig ismét beméne [vagyis visszatért] Kapernaumba, [és mihelyt elterjedt a híre] és meghallák, hogy otthon van. És azonnal [olyan] sokan összegyülekeznek [vagyis összejöttek], annyira, hogy még az ajtó elébe sem fértek [még az ajtó előtti téren sem volt hely]; és hirdette [és prédikálta] nékik az igét (a logoszt). És jövének hozzá egy gutaütöttet [egy bénát] hozva, akit négyen emelnek [és cipelnek] vala. És mivel a sokaság [a tömeg] miatt nem férkőzhettek azzal ő hozzá [és nem tudták eléje vinni, mert nem fértek a közelébe], megbonták ama háznak fedelét, ahol Ő vala [és kibontották fölötte a tetőt], és rést törvén [a nyíláson át], leeresztik a nyoszolyát [a hordágyat], amelyben a gutaütött [a béna] feküdt.

Jézus pedig azoknak [nagy] hitét látván, [így szólt a bénához], és monda a gutaütöttnek: Fiam [gyermekem], megbocsáttattak néked a te bűneid [a céltévesztésed]. Valának pedig ott némely írástudók [törvénytanítók, törvénymagyarázók], akik ott ülnek vala, szívükben [a bensőjükben] így okoskodván [és tanakodtak, ezt fontolgatva, és így mérlegelve a dolgot]: [Hogy beszélhet ez így], és mi dolog, hogy ez ilyen káromlásokat szól [hiszen káromkodik, Istent káromolja, Istent gyalázza]?

Ki bocsáthatja meg [ki engedheti el] a bűnöket [a céltévesztést] más, hanemha egyedül az Isten [vagyis az egyetlen Istenen kívül]? És Jézus azonnal észrevevé [mert belelátott gondolataikba, és átlátta gondolataikat, és felismerte] az Ő szellemével, hogy azok magukban így okoskodnak [így tanakodnak, és hogy milyen fontolgatások ébrednek bennük], és monda nékik: Miért gondoljátok ezeket a ti szívetekben [miért tanakodtok így (miért fontolgatjátok ezeket,és  mit tűnődtök ezen) szívetekben (a bensőtökben); mit okoskodtok ezen]?

Mi könnyebb, azt mondanom-e a gutaütöttnek [a bénának]: Megbocsáttattak néked a te bűneid [a te céltévesztésed bocsánatot nyert], vagy ezt mondanom: Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat [és fogd az ágyadat], és járj [és menj]? [azért]. Hogy pedig megtudjátok [és lássátok], hogy az ember Fiának van hatalma e földön a bűnöket megbocsátani [mert felhatalmazást kapott arra, hogy [a céltévesztést a földön megbocsássa]: [ezzel odafordult a bénához], és monda a gutaütöttnek. Mondom néked, kelj föl, [fogd], és vedd fel a te nyoszolyádat [a te ágyadat], és eredj [és menj] haza. Az pedig azonnal fölkele és felvévén nyoszolyáját [fogta a hordágyat], és kiméne mindenkinek [szeme] láttára. Úgy hogy mindenki elálmélkodik [és félelem fogta el őket, ámulatba estek; csodálkoztak; valamennyien, szinte magukon kívül voltak], és [eksztázisban] dicsőiték az Istent, ezt mondván: [Bizony hihetetlen csodadolgokat láttunk ma] Soha sem láttunk ilyet (hogy ilyen hatalmat adott az embereknek)!” (Márk. 2,1-12)

Lukács is bizonyságot tesz a béna meggyógyításáról: „És lőn egy napon, hogy ő tanít vala: és ott ülnek a farizeusok és a törvénynek tanítói (a törvénytudók), akik jöttek Galileának és Júdeának minden faluiból és Jeruzsálemből: és az Úrnak hatalma vala ő vele, hogy gyógyítson (és az Úr ereje gyógyításra indította őt). És ímé valami férfiak ágyon egy embert hoznak, aki gutaütött (és béna) vala; és igyekeznek azt bevinni és ő elébe tenni. De nem találván módot, hogy a sokaság miatt miképp vigyék őt be, felhágnak (azaz felmentek) a háztetőre, és a cseréphéjazaton át bocsátják őt alá ágyastól Jézus elé a középre. És látván azoknak hitét, monda: Ember, megbocsáttattak néked a te bűneid (te céltévesztésed).

Az írástudók pedig és a farizeusok elkezdenek tanakodni, mondván: Kicsoda ez, aki ily káromlást szól (aki így káromolja az Istent)? Ki bocsáthatja meg a bűnt, hanemha egyedül az Isten (az egy Istenen kívül)? Jézus pedig észrevévén az ő tanakodásukat (mert átlátta gondolataikat), felelvén, monda nékik: Mit tanakodtok a ti szívetekben (a bensőtökben)? Melyik könnyebb, azt mondani: Megbocsáttattak néked a te bűneid (a céltévesztésed); vagy azt mondani: Kelj fel és járj? (Azért) hogy pedig megtudjátok, hogy az ember Fiának van hatalma e földön megbocsátani a bűnöket (a céltévesztést), (monda a gutaütöttnek /a bénának/): Néked mondom, kelj fel, és fölvévén nyoszolyádat, eredj haza! És az rögtön felkelvén azok szemeláttára, fölvevé amin feküdt, és elméne haza, dicsőítvén az Istent. És az álmélkodás elfogá mindnyájukat, és dicsőiték az Istent, és betelének félelemmel, mondván: Bizony (hihetetlen) csodadolgokat láttunk ma!” (Luk. 5,17-26)

„És elterjede az ő híre egész Siriában: és hozzávivék mindazokat, akik rosszul [szerencsétlenül, nyomorúságosan] valának [és minden szenvedőt]. A különféle betegségekben [és súlyos nyavalyákban] és kínokban [gyötrelmekben] sínylődőket [akiket különféle betegségek és bajok gyötörtek; a fájdalmas bajokban szenvedőket], ördöngösöket [ördögtől (vagyis démonoktól) megszállottakat; azaz: démonizáltakat, epilepsziásokat], holdkórosokat és gutaütötteket [bénákat; és inaszakadtakat]; és meggyógyítja vala őket.” (Mát. 4,24)

Mát. 9,3 És ímé némelyek az írástudók [és törvénytanítók] közül mondának magukban: Ez káromlást szól [ez az ember Istent káromolja, és gyalázza]^*

*Hiszen a prófétán keresztül már kijelentette az Úr: „Én, én vagyok, aki eltörlöm álnokságaidat (és gonoszságodat) önmagamért, és bűneidről (és gonoszságodról) nem emlékezem meg!” (Ésa. 43,25)

Erről szól Mikeás próféta is: „Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt (és a gonoszságot) és elengedi öröksége (vagyis népe) maradékának vétkét (és gonoszságának büntetését)?! Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban (és mert abban telik kedve, hogy kegyelmet ad)! Hozzánk térvén, könyörül rajtunk (és újra irgalmas lesz hozzánk); eltapodja álnokságainkat (és igazságtalanságunkat). Bizony a tenger mélységébe veted minden bűnünket (a céltévesztésünket)!” (Mik. 7,18-19)

Dávid is erről prófétál: „Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről (és ne feledd el, mennyi jót tett veled). Aki (vagyis Ő) megbocsátja minden bűnödet (és gonoszságodat), meggyógyítja minden betegségedet (és fogyatékosságodat, és rosszullétedet). Aki megváltja életedet a koporsótól (és a sírtól); kegyelemmel (és szeretettel) és irgalmassággal koronáz meg téged” (Zsolt. 103,2-4)

Mát. 9,4 És Jézus, látva [és ismerve] az ő gondolataikat [tűnődéseiket; és belelátva a gondolataikba], monda: Miért gondoltok gonoszt a ti szívetekben [és miért hatnak a rossz indulatok szívetekben]^*

*Hiszen az Úr Jézus: „… nem szorult rá (és nem volt szüksége arra), hogy valaki bizonyságot tegyen (vagy, hogy bárki tanúskodjék) az emberről; mert magától (és mert Ő maga) is tudta, mi volt (és hogy mi lakik) az emberben” (Ján. 2,25)

Már Dávid így prófétál az Úrról: „Az Úr (JHVH=Jahve) tudja az embernek gondolatait, hogy azok hiábavalók” (Zsolt. 94,11)

 És amikor meg akarják kövezni az Úr Jézust, azt mondják a zsidók: „… Jó dologért nem kövezünk meg téged, hanem káromlásért, tudniillik, hogy te ember létedre Istenné teszed magadat” (Ján. 10,33)

Mát. 9,5 Mert [ugyan] mi könnyebb [és mi jár kevesebb fáradtsággal, mi az egyszerűbb], ezt mondani-é: Megbocsáttattak néked a te bűneid; vagy ezt mondani: Kelj föl és járj [és járkálj, és sétálj]?

Mát. 9,6 Hogy pedig megtudjátok [és hogy lássátok, megmutatom nektek], hogy az ember Fiának van hatalma [mert felhatalmazása van] a földön a bűnöket megbocsátani^* (és ekkor monda a gutaütöttnek) [vagyis a bénának]: Kelj föl, vedd [föl] a te (hord)ágyadat, és eredj haza.

*Mert: „Az Atya szereti a Fiút, és az ő kezébe adott mindent” (Ján. 3,35)

Mát. 9,7 És az felkelvén, haza méne.

Mát. 9,8 A sokaság [a tömeg] pedig ezt látván, elálmélkodik [és félelem fogta el őket, elcsodálkoztak, és megrémültek], és dicsőíté az Istent, hogy ilyen [nagy dolgokra] hatalmat [és felhatalmazást, jogot, jogosultságot] adott az embereknek^*

*Az Úr Jézus mindig és minden beteget meggyógyított, és meggyógyít, ha Hozzá fordulnak: „És nagy sokaság megy vala hozzá, vivén magokkal sántákat (és bénákat), vakokat, némákat, csonkákat (és nyomorékokat) és sok egyebeket (és sok más beteget), és odahelyezték őket a Jézus lábai elé. És meggyógyítá őket, Úgy hogy a sokaság álmélkodik (és csodálkozik) vala, látván, hogy a némák beszélnek, a csonkák megépülnek (a nyomorékok épek lesznek), a sánták (és a bénák) járnak, a vakok látnak: és dicsőiték Izráel Istenét” (Mát. 15,30-31)

„És elfogá mindazokat (vagyis mindnyájukat) a félelem, és dicsőiték az Istent, mondván: Nagy próféta támadt mi köztünk; és: Az Isten megtekintette (és meglátogatta) az ő népét” (Luk. 7,16)

Mát. 9,9 És mikor Jézus onnét tovább méne [és onnan eltávozott], láta egy embert ülni a vámszedő helyen, akinek Máté volt a neve [jelentése: Isten ajándéka, az Úr adománya], és monda néki: Kövess engem! És az felkelvén, követé őt^*

*A tanítványok névszerinti elhívásáról Márk és Lukács is beszámol: Lukács bizonyságtétele így hangzik: „Ezek után pedig kiméne, és láta egy Lévi nevű vámszedőt, aki a vámnál ül vala, és monda néki: Kövess engem! És az mindeneket elhagyván, felkele és követé őt” (Luk. 5,27-28).

És Márk így ír róla: „És amikor tovaméne [ahogy a vámnál elhaladt], meglátá Lévit [jelentése: ragaszkodás, csatlakozás, szövetség; egyesült], az Alfeus fiát [jelentése: vezető, tanító], aki a vámszedő helyen ül vala, és monda néki: Kövess engemet. És az felkelvén, követi vala őt” (Márk. 2,14)

Mát. 9,10 És lőn [vagyis történt], amikor [vendégül látta és] Ő (Jézus) letelepedik a házban [és mikor benn a házban asztalhoz dőlt], ímé sok vámszedő és bűnös [sok céltévesztett] jött oda és letelepedtek Jézussal és az ő tanítványaival az asztalhoz [és szintén asztalhoz dőltek].

Mát. 9,11 És látva ezt a farizeusok, mondának az ő tanítványainak: Miért eszik ez a ti Mesteretek a vámszedőkkel és bűnösökkel [a céltévesztettekkel] együtt?

Mát. 9,12 Jézus pedig ezt hallván, monda nékik: Nem az egészségeseknek [nem jó erőben lévőknek, és nem az erő(telje)seknek,] van szüksége orvosra, hanem a betegeknek [akik gonoszul, szerencsétlenül, nyomorúságosan, és súlyosan szenvednek; a rosszullévőknek]^*

*Márk bizonyságtétele így hangzik: „És lőn [vagyis az történt, és úgy alakult], amikor Ő ennek házában asztalhoz üle [vagyis Lévi házában asztalhoz dőlt], a vámszedők és bűnösök [a céltévesztett emberek] is sokan odaülnek vala [és sok vámszedő és vétkező is asztalhoz dőlt] Jézussal és az ő tanítványaival; mert sokan valának [kik nyomába szegődtek], és követék őt. És amikor látták az írástudók [és a törvénytanítók] és a farizeusok (jelentése: elzárkózó, elkülönülő („szeparatista”), vagyis kirekesztően vallásos emberek zárt csoportja, szektája). Hogy együtt eszik a vámszedőkkel és bűnösökkel (a céltévesztettekkel), mondának az ő tanítványainak: Mi dolog, hogy a [ti Mesteretek] vámszedőkkel és a bűnösökkel eszik és iszik? És amikor ezt hallja vala Jézus, monda nékik: Nem az egészségeseknek [nem a jó erőben levőknek] van szükségük orvosra, hanem a betegeknek [azoknak, akik rosszul, szerencsétlenül, nyomorúságosan vannak]. Nem azért jöttem, hogy igazakat [igazságosokat; (meg)igaz(ult)akat], hanem hogy bűnösöket [vétkezőket; (céltévesztetteket)] hívjak megtérésre [gondolkodásmód megváltoztatására; Isten felé való visszatérés-, visszafordulásra]” (Márk. 2,15-17)

A Lukács írása szerinti Evangélium további részleteket közöl a történtekről: „És Lévi nagy lakomát (nagy vendégséget) készíte néki az ő házánál; és vala ott nagy sokasága a vámszedőknek és egyebeknek (vagyis másoknak), akik ővelük (együtt) letelepedtek volt (az asztalhoz dőltek). És köztük az írástudók és farizeusok zúgolódnak az ő tanítványai ellen, mondván: Miért esztek és isztok a vámszedőkkel és a bűnösökkel (a céltévesztettekkel) (együtt)? És felelvén Jézus, monda nékik: Az egészségeseknek nincs szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket a megtérésre (a gondolkodásmód megváltoztatására, hogy visszatérjenek, visszaforduljanak Isten felé)” (Luk. 5,29-32)

És az Úr Jézus így folytatja a kijelentést: „Mert az embernek Fia azért jött, hogy (megkeresse) megtartsa (és megmentse), ami elveszett vala” (Mát. 18,11)

és a kijelentés megismételtetik: „Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett (vagyis az elveszettet)” (Luk. 19,10)

Tehát az Úr Jézus azért jött, hogy ezt a próféciát is betöltse: „Az elveszettet megkeresem, s az elűzöttet visszahozom (az eltévedtet visszaterelem), s a megtöröttet (és sérültet) kötözgetem (és bekötözöm), s a beteget (a gyengét) erősítem; a kövérre és az erősre vigyázok…” (Ezék. 34,16)

És ezután: „Közelgetnek vala (és igyekeztek) pedig ő hozzá (Jézushoz) a vámszedők és a bűnösök mind (vagyis mindnyájan), hogy hallgassák őt. És zúgolódnak a farizeusok és az írástudók, mondván: Ez bűnösöket fogad magához, és velük együtt eszik. Ő pedig (erre) ezt a példázatot beszélé nékik, mondván: Melyik ember az közületek, akinek ha száz juha van, és egyet azok közül elveszt, (vajon) nem hagyja ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy az elveszett után, mígnem megtalálja azt? És ha megtalálta, felveti (vagyis felveszi) az ő vállára, örülvén (és örömében). És haza menvén, egybehívja barátait és szomszédjait, mondván nékik: Örvendezzetek (és örüljetek) én velem, mert megtaláltam az én juhomat, amely elveszett vala. Mondom néktek, hogy ily módon (és ugyanígy) nagyobb öröm lesz a mennyben egy(etlen) megtérő bűnösön, hogysem kilencvenkilenc igaz emberen, akinek nincs szüksége megtérésre.

Avagy ha valamely asszonynak tíz drakhmája (a drakhma, görög ezüstpénz, értéke egy napszám) van, és egy drakhmát elveszt, nem gyújt-é gyertyát (vagy lámpást), és nem sepri-é ki a házat, és nem keresi-é gondosan, mígnem megtalálja? És ha megtalálta, egybehívja az ő asszonybarátait és szomszédjait, mondván: Örüljetek én velem, mert megtaláltam a drakhmát, melyet elvesztettem vala! Ezenképpen, mondom néktek, örvendezés van (és így fognak örülni) az Isten angyalainak színe előtt egy(etlen) bűnös ember megtérésén” (Luk. 15,1-10)

Egy történetben mutatja be a Szent szellem, hogy ki szabadíthat meg, és milyen orvosra van szüksége a betegnek: „És Asa (jelentése: (Ő, Isten megszomorított) azt cselekedi, ami kedves volt az Úr szemei előtt, mint Dávid, az ő atyja (és amit helyesnek lát az ÚR, őséhez, Dávidhoz hasonlóan). De amikor az ellenség megtámadta, akkor már nem az Úrtól várta a szabadítást: „Mert feljöve Baása (jelentése: a rossz, a gonosz), az Izráel királya Júda ellen, és megépíti Rámát (jelentése: hegy), hogy senkit ki és be ne bocsásson Asához a Júda királyához. És (ekkor) vévén Asa mind az ezüstöt és aranyat, amely megmaradott volt mind az Úr (templomának a kincstárában), mind a király házának kincseiből. adá azt az ő szolgáinak kezébe, és elküldé azt Asa király Benhadádnak (jelentése: Hadád fia, a hatalmas fia, Hadád jelentése: (vadság; mennydörgő, erős, a hatalmas. Ősi sémita viharisten), Tabrimmon fiának (jelentése: mennydörgő, ordító), aki Héczion fia volt (jelentése: látomás), Siria (jelentése: felföld, magaslat. az ÓSZ »Arám«-nak is nevezi) királyának, aki Damaskusban (jelentése: tevékenység, serénység) lakott, ezt üzenvén néki: Szövetség van köztem és te közötted, az én atyám és a te atyád között. Ímé ajándékot küldök néked, ezüstöt és aranyat, bontsd fel a te szövetségedet Baásával, az Izráel királyával, hogy távozzék el tőlem” (1 Kir. 15,11.17-19)

Az Úr figyelmezteti a mindenkori hívőket, hogy mi a következménye, ha a gonoszhoz fordulnak szabadításért: „Az időben méne Hanáni próféta/látnok (jelentése: az Úr kegyelmes, irgalmas) Asához, a Júda királyához, és monda néki. Mivel a Siria (jelentése: szomjas, száraz föld) királyában volt bizodalmad (és Arám királyára támaszkodtál, nem pedig Istenedre, az Úrra), és nem az Úrban, a te Istenedben bíztál. Ezért szabadult meg (csúszott ki a kezedből) a Siriabeli (Arám) király hada a te kezedből. Avagy nem vala-é a Szerecseneknek / etiópoknak (jelentése: fekete, sötétbőrű; összefutott nép) és a Líbiabelieknek (jelentése: szomjas, száraz föld) nagy seregük (és roppant hadereje), felette sok szekereik és lovagjaik? Mindazáltal, mivel az Úrban volt bizodalmad, kezedbe adá azokat; Mert az Úr szemei forognak az egész földön (és áttekintik az egész földet), hogy hatalmát (és erejét) megmutassa azokhoz, akik ő hozzá teljes szívvel ragaszkodnak (és akik tiszta szívvel az övéi). Bolondul cselekedtél (és ostobán viselkedtél) ebben (a dologban); azért mostantól kezdve háborúk lesznek te ellened (és emiatt mostantól fogva háborúkban lesz részed). Akkor megharaguvék (és bosszús lett) Asa a prófétára/látnokra, és veté őt a tömlöcházba (és kalodába zárá), mert igen megharagudott vala e szóért reá (olyan dühös lett rá emiatt); és ugyanakkor Asa a nép közül is sokat megnyomoríta (és bántalmazott)” (2 Krón. 16,7-10)

És mivel nem tért meg a próféta intésére sem, szíve megkeményedett: „És megbetegedék Asa, királyságának harminckilencedik esztendejében lábaira, annyira, hogy igen súlyos volt az ő betegsége (és betegsége egyre súlyosbodott); mindazáltal betegségében is nem az Urat keresé (és nem az Úrhoz folyamodott), hanem az orvosokat. És elaluvék Asa az ő atyáival, és meghala az ő királyságának (uralkodásának) negyvenegyedik esztendejében” (2 Krón. 16,12-13)

Pál apostol bizonyságtétele, mert: „Igaz beszéd ez és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött e világra, hogy megtartsa (vagyis üdvözítse, megtartsa, meggyógyítsa, megszabadítsa) a bűnösöket, akik közül első vagyok én” (1 Tim. 1,15)

Mát. 9,13 Elmenvén pedig tanuljátok meg, mi az: Irgalmasságot [és könyörületet] akarok és nem áldozatot. Mert nem az igazakat [nem az Isten jogrendjéhez igazodó, megigazultakat] hívogatni jöttem, hanem a bűnösöket [a céltévesztetteket] a megtérésre [a gondolkodásmód megváltoztatására, hogy visszatérjenek, visszaforduljanak Isten felé]^*

*És így folytatódik a kijelentés: „Ha pedig tudnátok (és megértenétek), mi(t jelent) ez: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot, nem kárhoztattátok (és nem ítéltétek) volna (el) az ártatlanokat (vagyis azokat, akik nem vétkeztek)” (Mát. 12,7)

 Pedig: „Megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kíván az Úr te tőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél (hogy élj törvény szerint), szeressed az irgalmasságot (és törekedj szeretetre), és hogy alázatosan járj a te Isteneddel” (Mik. 6,8)

„Mert szeretetet kívánok én és nem áldozatot: az Istennek ismeretét inkább, mintsem égőáldozatokat” (Hós. 6,6)

 „Hogy ártatlan vér ne ontassék ki a te földeden (és a te országodban), amelyet az Úr, a te Istened ád néked örökségül, és hogy a vér ne legyen rajtad (és ne terheljen vérontás)” (5 Móz. 19,10)

Mát. 9,14 Akkor a János tanítványai jövének [és odamentek] hozzá, mondván: Miért [van] hogy [amíg] mi és a farizeusok sokat [és gyakran] böjtölünk, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek?

Mát. 9,15 És monda nékik Jézus: Vajon szomorkodhatik-é [hát csak nem gyászolhat] a násznép [és búsulnak-e a vőlegény barátai, lehet-e, hogy a lakodalmas ház fiai gyászban üljenek] amíg velük van [és náluk tartózkodik] a vőlegény? De eljőnek a napok [és az az idő], amikor elvétetik tőlük a vőlegény [és erővel elviszik], és akkor [majd ők] böjtölni fognak^*

*Márk elbeszélése így hangzik: „A János és a farizeusok tanítványai pedig böjtölnek vala. Odamennek azért és mondának néki: Mi az oka, hogy Jánosnak és a farizeusoknak tanítványai böjtölnek, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek? Jézus pedig monda nékik: Avagy böjtölhet-e a vőlegény násznépe, amíg velük van a vőlegény? Ameddig a vőlegény velük van, nem böjtölhetnek. De jőnek majd napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, és akkor böjtölni fognak azokon a napokon” (Márk. 2,18-20)

Lukács is ír erről: „Azok pedig mondának néki: Mi az oka, hogy a János tanítványai gyakorta böjtölnek és imádkoznak, valamint a farizeusokéi is; a te tanítványaid pedig esznek és isznak? Ő pedig monda nékik: Avagy művelhetitek-é azt, hogy a lakodalmasok böjtöljenek (vagy rávehetnétek-e a násznépet, hogy böjtöljön), amíg a vőlegény velük van? De eljőnek a napok, és mikor a vőlegény elvétetik őtőlük, akkor majd böjtölnek azokban a napokban” (Luk. 5,33-35)

És ezt a példázatot mondta az Úr Jézus. „Két ember méne fel a templomba imádkozni; az egyik farizeus, és a másik vámszedő. A farizeus megállván, ily módon imádkozék magában (a görög szöveg mondanivalója: önmagáról; vagy: önmagára nézve; vagy: önmagához. Vagyis imádsága magával való beszélgetés volt): Isten! Hálákat adok néked, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb emberek (és mint a többi ember), ragadozók (és rablók), hamisak (és gonoszok), paráznák, vagy mint ím, e vámszedő is. Böjtölök kétszer egy héten; dézsmát (és tizedet) adok mindenből, amit szerzek. A vámszedő pedig távol állván, még szemeit sem akarja vala az égre emelni, hanem veri vala mellét, mondván: Isten, légy irgalmas nékem, bűnösnek! Mondom néktek, ez megigazulva méne alá az ő házához, inkább hogysem amaz: mert valaki felmagasztalja magát, megaláztatik; és aki megalázza magát, felmagasztaltatik” (Luk. 18,10-14)

Az Úr Jézus halála és feltámadása után, vagyis amikor elvétetett tőlük a vőlegény: „Valának pedig Antiókiában az ott levő gyülekezetben némely próféták és tanítók: Barnabás és Simeon, ki hívattatik vala Nigernek, és a Czirénei Lucius és Manaen, ki Heródessel, a negyedes fejedelemmel együtt neveltetett vala, és Saulus. (Egyszer) mikor azért azok szolgálának az Úrnak és böjtölnek, monda a Szent Szellem: Válasszátok el nékem Barnabást és Saulust a munkára, amelyre én őket elhívtam. Akkor, miután böjtöltek és imádkoztak, és kezeiket reájuk vetették, elbocsáták őket” (Csel. 13,1-3)

És ők ezután már betöltik elhívásukat, mindenben a Szent Szellem tanácsát kérve:  „És miután hirdették az evangéliumot annak a városnak, és sokakat tanítványokká tettek, megtérnek Listrába, Ikoniumba és Antiókhiába. Erősítve a tanítványokat, intvén (és bátorítotva őket), hogy maradjanak meg a hitben, és (mivel) hogy sok háborúságon (és nyomorúságon) által kell nékünk az Isten országába bemennünk. Miután pedig választottak nékik gyülekezetenként véneket, imádkozván böjtölésekkel egybe, ajánlják őket az Úrnak, kiben hittek vala” (Csel. 14,21-23)

Mát. 9,16 Senki sem vet [s nem tesz, nem varr] pedig új posztóból [új szövetből] foltot az ócska [a régi] ruhára [vagy köpenyre]. Mert ami azt kitoldaná [és amivel a lyukat betölti, a folt, a toldás], még elszakít a ruhából, És nagyobb [és csúnyább és rosszabb] szakadás lesz [keletkezik, amely  magához szakítja a köpenyt].

Mát. 9,17 Újbort sem töltenek ó [vagyis régi] tömlőkbe; máskülönben [ha mégis megteszik] a tömlők szétszakadoznak [és szétrepednek; kiszakadnak], és a bor kiömöl [és elfolyik], a tömlők is elvesznek [elpusztulnak; tönkremennek]; hanem az újbort új tömlőkbe töltik, és [akkor] mindkettő megmarad [együtt]^*

*Márk így ír az Úr Jézus kijelentéséről: „Senki sem varr pedig új posztóból foltot ó (vagyis régi) ruhára; máskülönben, ami azt kitoldaná, még kiszakít belőle, az új a régiből, és nagyobb szakadás lesz (és csúnyább szakadás támadna). És senki sem tölt újbort régi tömlőkbe. különben az újbor a tömlőket szétszakítja (szétrepeszti), a bor is kiömlik (és odalesz), a tömlők is elpusztulnak; hanem az újbort új tömlőkbe kell tölteni (mert új tömlőbe való)” (Márk. 2,21-22)

Lukács is idézi az Úr kijelentését: „És monda nékik példabeszédet (vagyis példázatot) is: Senki nem toldja az új posztó foltot az ó posztóhoz (és senki sem tép ki foltot új ruhából, hogy régi ruhára varrja); mert különben az újat is megszakasztja (és eltépi) és az ó posztóhoz nem illik az újból való folt. És senki sem tölti az újbort ó (azaz régi) tömlőkbe; mert különben az újbor megszakasztja (és szétrepeszti) a tömlőket, és a bor kiömöl (elfolyik), és a tömlők is elvesznek (és tönkremennek). Hanem az újbort új tömlőbe kell tölteni (és a kettő együtt megmarad). Aki pedig óbort ivott, az nem akar újat, mert ezt mondja: Az óbor a jó” (Luk. 5,36-37)

ELIHU (jelentése: maga az Isten) így beszél az új tömlőről, és az újborról: „Mert tele vagyok beszéddel (szavakkal); unszolgat (szorongat) engem a bennem levő Szellem. Ímé, bensőm olyan, mint az újbor, a melynek nyílása nincsen; miként (az újbortól) az új tömlők, csaknem szétszakad (és széthasad)” (Jób. 32,18-19)

Mát. 9,18 Mikor ezeket mondá nékik, ímé egy főember [egy zsinagógai elöljáró] eljövén leborula előtte, mondván: Az én leányom épen most halt meg; de jer, vesd [tedd] reá kezedet, és megelevenedik [és életre kel, és élni fog].

Mát. 9,19 És felkelvén Jézus [erre útnak indult] követé őt tanítványaival együtt^*

*Márk így ír a történtekről: „És mikor ismét általment (vagyis átkelt) Jézus a hajón a túlsó partra, nagy sokaság gyűlt őhozzá (és sereglett köré); és vala a tenger mellett (ő viszont a tenger partján maradt). És ímé, eljöve a zsinagóga fők egyike (az egyik zsinagógai elöljáró), név szerint Jairus (jelentése: héber. ’ragyogjon föl [az istenség]), és meglátván őt, lábaihoz esék (és lába elé borult), És (esedezve) igen kéré őt, mondván: Az én leánykám halálán van; jer, vesd (és tedd) reá kezedet, hogy meggyógyuljon (és életben maradjon) és éljen. El is méne (el is indult) vele, és követé őt nagy sokaság, és összeszorítják vala őt (és tolongtak körülötte)” (Márk. 5,21-24)

Lukács is beszámol a történtekről, további részletekkel egészítve ki:  „És lőn, hogy mikor Jézus visszatért, a nép (vagyis a sokaság) örömmel fogadá őt; mert mindnyájan várják vala őt. És ímé eljöve (hozzá) egy ember, kinek Jairus vala neve, ki a zsinagógának feje (azaz elöljárója) volt; és Jézus lábai előtt leesvén (lába elé borulva), kéré (és kérlelte) őt, hogy menjen be az ő házába; Mert vala néki egy egyetlen leánya, mintegy tizenkét esztendős, és az halálán volt. Mikor pedig ő méne, (menet közben) a sokaság (minden oldalról) szorongatá őt” (Luk. 8,40-42)

Mát. 9,20 És ímé, egy asszony, aki tizenkét év óta vérfolyásban szenved vala, hozzájárulván [és hozzáférkőzve] hátulról, illeté [és megérintette] az ő ruhájának szegélyét [ruhája szélét, bojtját, szegélyrojtját].

Mát. 9,21 Mert [így gondolkodik, és] ezt mondja vala magában: [elég], ha csak ruháját illetem [megérinthetem] is, meggyógyulok [és mentes leszek bajomtól].

Mát. 9,22 Jézus pedig megfordulván [és hátrafordulva] és reá tekintvén [ránézett az asszonyra, és] monda: Bízzál leányom; a te hited megtartott [vagyis meggyógyított] téged. És meggyógyult [és mentesült bajától, és egészséges lett] az asszony abban az órában [illetve abban a pillanatban]^*

*Márk is bizonyságot tesz a történtekről, további részletekkel kiegészítve: „És egy asszony (pedig), aki tizenkét év óta vérfolyásos vala. És sok orvostól sokat szenvedett, és minden vagyonát (vagyis mindenét) magára költötte, és semmit sem javult (de semmi hasznát sem látta), sőt inkább még rosszabbul lett. Mikor Jézus felől hallott vala (és amikor meghallotta, amit Jézusról beszéltek eljött és), a sokaságban hátulról kerülve, illeté (vagyis megérintette) annak ruháját. Mert (így gondolkodott és) ezt mondja vala: Ha csak ruháit illethetem (és megérintem) is, meggyógyulok. És vérének forrása azonnal kiszáradt (és elapadt) és megérzi testében, hogy kigyógyult bajából. Jézus pedig azonnal észrevevén magán, hogy isteni erő áradott vala ki belőle, (ezért) megfordult a sokaságban, és monda: Kicsoda illeté (és érintette meg) az én ruháimat? És mondának néki az ő tanítványai: Látod, hogy a sokaság (hogyan tolong körülötted és) szorít össze téged, és azt kérdezed: Kicsoda illetett (ki érintett meg) engem? És körülnéze, hogy lássa azt, aki ezt cselekedte. Az asszony pedig tudva, hogy mi történt vele, félve és remegve megy vala oda és elébe borult, és elmonda néki mindent igazán. Ő pedig monda néki: Leányom, a te hited megtartott (vagyis meggyógyított) téged. Eredj el békével, és gyógyulj meg a te bajodból (és bajodtól megszabadulva maradj egészséges)” (Márk. 5,25-34)

Lukács így írja le a történteket: „És (ekkor) egy asszony, ki vérfolyásban volt tizenkét esztendőtől fogva, és bár minden vagyonát az orvosokra költötte, senki meg nem tudta gyógyítani, Hátulról hozzá járulván (és hozzáférkőzve), illeté (vagyis megérintette) az ő ruhájának peremét (ruhájának szegélyét); és azonnal elálla vérének folyása. És monda Jézus: Ki az, aki engem illete (ki érintett engem)? És mikor mindnyájan tagadták, monda Péter, és akik ő vele valának: Mester, a sokaság nyom és szorongat téged (és tolong körülötted), és azt mondod: Ki az, aki engem illete? Jézus pedig monda: Illete (és érintett) engem valaki; mert én észrevettem, hogy erő származék ki tőlem (erő áradt ki belőlem). Mikor pedig látta az asszony; hogy nem maradt titokban (és hogy nem maradhat észrevétlen), reszketve előjöve és előtte leesvén (eléje borulva), megjelenté néki az egész sokaság előtt (és elbeszélte az egész nép előtt), miért illette őt, és hogy azonnal meggyógyult (és hogy miként gyógyult meg azonnal). És ő monda néki: Bízzál leányom, a te hited megtartott (vagyis meggyógyított) téged; eredj el békességgel!” (Luk. 8,43-48)

A törvény magyarázza meg, hogy miért csak titokban, hátulról férkőzött az asszony az Úr Jézushoz. Hiszen a törvény kimondja, hogy: „Mikor asszony lesz magfolyóssá és véressé lesz az ő magfolyása a testén (vagyis a vérfolyás a testében), hét napig legyen az ő havi bajában (mert hét napig számít havi tisztulásban levőnek), és valaki (és mindenki aki) illeti azt (és érinti őt), tisztátalan legyen estvéig.

 Mindaz is, amin hál (vagyis fekszik) az ő havi bajában (azaz havi tisztulása idején), tisztátalan legyen és mindaz is, amin ül, tisztátalan legyen. És hogyha sok napig tart az asszonynak az ő vérfolyása a havi bajának idején kívül (is), vagy ha a folyás a havi bajon túl (a havi tisztulás idejénél tovább) tart: valameddig az ő tisztátalanságának folyása tart, úgy legyen (és akkor tisztátalan legyen folyásának egész idején), mint havi bajának idején, (vagyis éppoly tisztátalan, mint havi tisztulásának idején), mert tisztátalan az. És mindaz is, aki illeti azokat (és bárki ér hozzá azokhoz), tisztátalan lesz, mossa meg (vagyis mossa ki) azért a ruháit, és mosódjék meg vízben, és tisztátalan legyen estvéig” (3 Móz. 15,19-20.25.27)

Az asszony azért hitte, hogy már az Úr Jézus ruhájának érintésétől meggyógyul, mert hallotta – ahogy ezt a Márk írása szerinti Evangélium kijelenti – hogy: „És ahová bemegy vala (az Úr Jézus) a falvakba vagy városokba, vagy majorokba (vagy településekre), a betegeket letevék a (tereken, és a) piacokon, és kérik vala őt, hogy legalább a ruhája szegélyét illethessék (és megérinthessék). És valahányan csak illeték, (és megérintették) meggyógyulnak” (Márk. 6,56).

 „… sokakat (vagyis sok embert) meggyógyított, úgy hogy akiknek valami bajuk volt, reá rohanának, hogy illethessék (és megérinthessék) őt” (Márk. 3,10)

 És bárhová megy az Úr, az Ő híre már megelőzi, egyben kijelentést nyer, hogy az ő gyógyulásuk oka az volt – és ma is az – hogy „felismerték” Őt: „És általkelvén (a túlsó partra), eljutnak Genezáret földére. És mikor megismerték (és felismerték) őt annak a helynek lakosai, szétküldnek abba az egész környékbe (embereket), és minden beteget hozzá hoznak; És kérik vala őt, hogy csak az ő ruhájának peremét (vagyis szegélyét) illethessék (és megérinthessék). És akik illeték (és megérintették) vala, mindnyájan meggyógyulnak” (Mát. 14,34-36)

„És alámenvén ő velük, megálla a síkságon (egy sík helyen), és (vele együtt) az ő tanítványainak serege (és nagy sokasága) és a népnek nagy sokasága (és nagy néptömeg) egész Júdeából és Jeruzsálemből és Tírusnak és Sídonnak tengermelléki határából, akik (azért) jöttek, hogy hallgassák őt és meggyógyíttassanak betegségeikből. És akik tisztátalan szellemektől gyötrettek, meggyógyulnak. És az egész sokaság igyekezik vala őt illetni (és megérinteni): mert erő származék (erő áradt ki) belőle, és mindeneket (és mindenkit) meggyógyíta” (Luk. 6,17-19)

Ezzel az erővel ruházta fel az Úr az övéit is: „Úgyannyira, hogy az utcákra hozták ki a betegeket, és letevék ágyakon és nyoszolyákon (fekvőhelyekre), hogy az arra menő Péternek (legalább) csak árnyéka is érje valamelyiket közülük (csak árnyéka vetődjék rá valamelyikükre). És a szomszéd városok sokasága (és népe) is Jeruzsálembe gyűlt, hozva betegeket és tisztátalan szellemektől gyötretteket: kik mind meggyógyulnak” (Csel. 5,15-16)

Mát. 9,23 És Jézus a főember házához érvén [bement az elöljáró házába, és], látván a sípolókat [és fuvolásokat] és a tolongó [zajongó, jajgató] sokaságot [a tömeget, a temetési zenét játszó embereket],

Mát. 9,24 [Azonnal rájuk szólt és] monda nékik: Menjetek el innen, mert a leányzó [a kislány] nem halt meg, hanem [csak] aluszik [szunnyad]. És kinevették (kigúnyolták) őt.

Mát. 9,25 Mikor pedig a sokaság eltávolíttaték [kiment, és kiterelték onnan az embereket], bemenvén [a szobába], megfogá annak [a kislánynak a] kezét, és a leányzó felkelt [mert felébredt, vagyis feltámadt].

Mát. 9,26 És elterjede ez a hír abban az egész tartományban [és az egész vidéken]^*

*Márk is leírja a történteket: „Mikor még beszél vala, odajövének a zsinagóga fejétől (vagyis a zsinagógai elöljáró házától), mondván: Leányod meghalt; mit fárasztod tovább a Mestert? Jézus pedig, amint hallá a beszédet, amit mondanak vala, azonnal monda a zsinagóga fejének (vagyis a zsinagógai elöljárónak): Ne félj, csak higgy. És senkinek sem engedi (meg), hogy vele menjen, csak Péternek és Jakabnak és Jánosnak, a Jakab testvérének. És méne a zsinagóga fejének (a zsinagógai elöljárónak) házához, és látá a zűrzavart, a sok (hangosan) siránkozót és jajgatót. És bemenvén, monda nékik: Mit zavarogtok (miért csináltok ilyen zűrzavart) és (miért) sírtok? A gyermek nem halt meg, hanem (csak) alszik. És nevetik vala őt. Ő pedig kiküldvén valamennyit, maga mellé vevé a gyermeknek atyját és anyját és a vele levőket, és beméne oda, ahol a gyermek fekszik vala. És megfogván a gyermeknek kezét, monda néki: Talitha, kúmi; ami megmagyarázva azt teszi: Leányka, néked mondom, kelj föl (ébredj). És a leányka azonnal fölkele és jár vala. Mert tizenkét esztendős vala (már). És nagy csodálkozással csodálkoznak (és azok pedig azt sem tudták, hova legyenek a nagy ámulattól). Ő pedig erősen megparancsolá (és szigorúan meghagyta) nékik, hogy ezt senki meg ne tudja. És mondá, hogy adjanak annak (a leánykának) enni” (Márk. 5,35-43)

 Lukács így írja le ezt a csodát: „Mikor még a szó szájában vala (és még beszélt), eljöve egy ember a zsinagóga fejének (vagyis a zsinagógai elöljáró) házától, mondván néki: Meghalt a leányod; ne fáraszd (tovább) a Mestert! Jézus pedig mikor ezt hallotta, felele néki, mondván: Ne félj; csak higgy, és megtartatik (vagyis meggyógyul). Bemenvén pedig a házba, senkit nem bocsáta be, csak Pétert, Jakabot, Jánost és a leányzó (vagyis a kislány) atyját és anyját. Sírának pedig mindnyájan, és gyászolják azt (a leányt); ő pedig (így szólt hozzájuk és) monda: Ne sírjatok; nem halt meg, hanem (csak) aluszik. És (erre) kinevették őt, tudván, hogy meghalt. Ő pedig mindenkit kiküldvén, és a leányzó kezét megfogván, kiálta, mondván: Leányzó, kelj fel (ébredj)! És visszatért (bele) annak szelleme, és azonnal fölkele; és ő (vagyis Jézus pedig) parancsolá (és meghagyta), hogy adjanak néki enni. És elálmélkodnak annak szülei (és nem tudtak hová lenni az ámulattól); ő pedig megparancsolá, hogy senkinek ne mondják, ami történt” (Luk. 8,49-56)

A kislányt siratók, az izraeli szokásoknak megfelelően cselekedtek, ahogyan erről Isten igéje szól: „Jeremiás is siratá Jósiást, és siralmas énekekkel siratják vala őt az éneklő férfiak és asszonyok mindnyájan mind e mai napig, amelyek szokásossá lettek Izráelben, s ímé azok meg vannak írva a Jeremiás siralmaiban (és el is rendelték ezt)” (2 Krón. 35,25)

Mát. 9,27 s mikor Jézus tovább ment onnét, két vak [csatlakozott hozzá] követé őt [és nyomába szegődött], kiáltozva és ezt mondva: Könyörülj rajtunk [és légy irgalmas hozzánk], Dávidnak fia!

Mát. 9,28 Mikor pedig beméne a házba, oda menének hozzá a vakok, és monda nékik Jézus: Hiszitek-é, hogy én azt megcselekedhetem [hogy meg tudom ezt tenni]? Mondának néki: Igen, Uram.

Mát. 9,29 Akkor illeté [és megérintette] az ő szemeiket, mondván: Legyen néktek [és történjen] a ti hitetek szerint [vagyis ahogyan hittétek].

Mát. 9,30 És megnyilatkozának azoknak szemei; és [erélyesen, keményen, szigorúan] rájuk parancsolt Jézus, mondván: Meglássátok [és vigyázzatok], senki meg ne tudja!^*

És beteljesült a prófécia: „Az Úr (JHVH= Jahve) megnyitja a vakok szemeit, az Úr felegyenesíti a meggörnyedteket; szereti az Úr az igazakat” (Zsolt. 146,8)

Mát. 9,31 Azok pedig [alighogy] kimentek, elterjesztik az ő hírét abban az egész tartományban [és az egész vidéken].

Mát. 9,32 Mikor pedig azok elmentek vala, ímé egy ördöngős [vagyis démontól megszállott, démonizált] néma embert [egy süketnémát] hoznak néki.

Mát. 9,33 És az ördögöt [vagyis a gonosz szellemet, a démont] kiűzvén [és mihelyt a démont kihajtotta belőle], megszólalt a néma; és a sokaság [a tömeg] csodálkozik [és megdöbbent] vala, mondván: Soha nem láttak [még] ilyet [és ilyen hatalmas dolog még soha nem történt] Izráelben!

Mát. 9,34 A farizeusok pedig ezt mondják [és kijelentették] vala: Az ördögök [vagyis a gonosz szellemek, a démonok] fejedelme által [és segítségével] űzi ki az ördögöket [vagyis a gonosz szellemeket, a démonokat]^*

*Az Evangélium beszámolója szerint többször vittek az Úr Jézushoz gonosz szellemektől megszállott, vak és néma embert: „Akkor egy vak és néma ördöngőst (egy megszállottat) hoztak ő eléje (és odavitték hozzá); és (Ő) meggyógyítá azt, annyira, hogy a vak és néma mind beszél, mind lát vala. És elálmélkodott (és elcsodálkozott) az egész sokaság, és (ezt) mondta: Vajon nem ez-é Dávidnak ama Fia?

A farizeusok pedig ezt hallván, mondának (és kijelentették): Ez nem űzi ki az ördögöket (másként), hanemha (csak) Belzebubbal, az ördögök fejedelmével, (az ördögök fejedelmének a segítségével (Belzebub jelentése: a legyek, a férgek ura; a szemétnek, a bálványáldozatnak az ura). Jézus pedig, tudva (és ismerve) az ő gondolataikat, monda nékik: Minden ország, amely (ön)magával meghasonlik, elpusztul; és egy város vagy háznép (vagy ház) sem állhat meg (és maradhat fenn), amely meghasonlik (ön)magával. Ha pedig a sátán a sátánt űzi ki, önmagával hasonlott meg; (és akkor hogyan, és) mi módon állhat meg (és maradhat fenn) tehát az ő országa? És ha én Belzebub által űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok ki által (és kivel) űzik ki? Azért ők maguk lesznek a ti bíráitok. Ha pedig én Istennek Szelleme által űzöm ki az ördögöket, akkor (bizony) kétség nélkül elérkezett hozzátok az Isten országa” (Mát. 12,22-28)

Lukács is beszámol a történtekről: „És (egyszer azután) ördögöt űz vala ki, mely néma vala. És lőn, mikor kiment az ördög, megszólala a néma; és (el)csodálkozik a sokaság. Némelyek pedig azok közül (így szóltak és) mondának: A Belzebub által, az ördögök fejedelme által (és segítségével) űzi ki az ördögöket. Ő pedig tudván (és ismerve) azoknak gondolatát, monda nékik: Minden ország, amely (ön)magával meghasonlik, elpusztul; és ház a házzal, ha meghasonlik, leomlik. És a Sátán is ha (ön)magával meghasonlik, mi módon állhat meg (és maradhat fenn) az ő országa? Mert (ti) azt mondjátok, hogy én a Belzebub által (és segítségével) űzöm ki az ördögöket.

És ha én a Belzebub által (és segítségével) űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok ki által (és kinek a segítségével) űzik ki (azokat)? Annakokáért ők maguk lesznek a ti bíráitok. Ha pedig Isten ujjával űzöm ki az ördögöket, (akkor bizony) kétség nélkül elérkezett hozzátok az Isten országa” (Luk. 11,14-20)

Mát. 9,35 És körüljárja [és bejárja] vala Jézus a városokat mind, és a falvakat, tanítván azoknak zsinagógáiban, és hirdetvén az Isten [vagyis a mennyek] országának] Evangéliumát [az Isten királyságáról szóló örömhírt; királyi uralmának jó hírét; a győztes hadvezér érkezésének hírét]. És gyógyítván mindenféle [és mindenfajta] betegséget és mindenféle erőtlenséget [gyengeséget; minden bajt, kórt, fogyatékosságot, rosszullétet, krónikus jellegű fizikai rendellenességet az emberi szervezetben. Ártalmat, csapást, panaszt; gyötrő, kínos betegségeket] a nép között.

Mát. 9,36 Mikor pedig látta vala a sokaságot [a tömeget], könyörületességre indult rajtuk [és megszánta őket; megesett rajtuk a szíve], mert el voltak gyötörve és szétszórva [és elesettek, fáradtak és elhagyatottak, elcsigázottak és kimerültek voltak], mint a pásztor nélkül való juhok^*

*És hogy miért lett a nyáj szétszórva, ezt egy történeten keresztül mutatja be Isten Igéje: Júda királya Izráel királyával együtt akar a harcba menni, azzal a királlyal, aki eltévelyítette egész Izráel népét. Az Úrnak prófétáját kérdezik meg, hogy szerencsés lesz-e a harcuk. S a próféta így felel: „És monda: Látám az egész Izráelt szétszéledve a hegyeken, mint a juhokat (mint egy nyájat), amelyeknek nincsen pásztoruk. És monda az Úr: Nincsen ezeknek uruk (és gazdájuk)? Térjen vissza kiki az ő házához (és térjen haza) békességben (vagyis békével)” (1 Kir. 22,17)

 És Izráel királya életét vesztette a harcban, Júda királya pedig megmenekült. De az Úr kijelenti, hogy miért történt mindez. „És eleibe méne Jéhu próféta, a Hanáni fia, és monda Josafát királynak: Avagy az istentelennek (az Isten nélkül élőnek) kellett-é segítségül lenned, és az Úrnak gyűlölőit szeretned? Ezért nagy az Úrnak haragja ellened” (2 Krón. 19,2)

 És – a többi okról – így szól az Úr a pásztorokról: „Embernek fia! Prófétálj Izráel pásztorai felől, prófétálj és mondjad nékik, a pásztoroknak: Így szól az Úr Isten (az én Uram, az ÚR): Jaj Izráel pásztorainak, akik önmagukat legeltették! Avagy nem a nyájat kell-é legeltetni a pásztoroknak? A tejet megettétek, és a gyapjúval ruházkodtatok, a hízottat (és a kövéret) megöltétek (és levágtátok); (de) a nyájat nem legeltettétek. A gyöngéket nem erősítettétek, és a beteget nem gyógyítottátok, s a megtöröttet (és a sérültet) nem kötözgettétek, s az elűzöttet vissza nem hoztátok (és az eltévedtet nem tereltétek vissza) és az elveszettet meg nem kerestétek, hanem keményen (és erőszakosan) és kegyetlenül uralkodtatok rajtuk. Szétszóródtak hát pásztor nélkül, és lőnek mindenféle mezei vadak eledelévé, és szétszóródtak.

Tévelygett nyájam minden hegyen s minden magas halmon, és az egész föld színén szétszóródott az én nyájam, s nem volt, aki keresné (és nincs, aki utána járjon), sem aki tudakozódnék utána. Ezért, ti pásztorok, halljátok meg az ÚR (JHVH=Jahve) igéjét! Így szól az Úr Isten (az én Uram, az ÚR): Ímé, megyek a pásztorok ellen (és most a pásztorok ellen fordulok). És előkérem (és számon kérem) nyájamat az ő kezükből, s megszüntetem őket a nyáj legeltetésétől (és véget vetek annak, hogy ők legeltessék), és nem legeltetik többé a pásztorok önmagukat, s kiragadom juhaimat szájukból, hogy ne legyenek nékik ételül (és nem esznek belőlük többé). Mert így szól az Úr Isten (az én Uram, az ÚR): Ímé, (majd) én magam keresem meg nyájamat (és juhaimat), és magam tudakozódom utána (és én viselem gondjukat).

Miképpen a pásztor tudakozódik nyája után (és ahogyan a pásztor gondját viseli a nyájnak), amely napon ott áll elszéledt juhai között (amelyek szét voltak szóródva); így tudakozódom nyájam után (és úgy viselem gondját juhaimnak), és kiszabadítom őket minden helyről, ahova szétszóródtak a felhőnek, s borúnak napján. És kihozom (és kivezetem) őket a népek közül s egybegyűjtöm a földekről (és összegyűjtöm az országokból), és beviszem őket az ő (saját) földjükre, és legeltetem őket Izráel hegyein, a mélységekben (és a völgyekben) s a föld (és az ország) minden lakóhelyén.

 Jó legelőn legeltetem őket, és Izráel magasságos hegyein lészen akluk (és Izráel magas hegyein fognak tanyázni), ott feküsznek (és ott heverésznek) jó akolban (mert jó tanyájuk lesz), s kövér legelőn legelnek Izráel hegyein. Én magam legeltetem nyájamat (vagyis juhaimat), s én nyugosztom meg őket (és én keresek nekik pihenőhelyet), ezt mondja az Úr Isten (az én Uram, az ÚR). Az elveszettet megkeresem, s az elűzöttet visszahozom (az eltévedtet visszaterelem), s a megtöröttet kötözgetem (és a sérültet bekötözöm), s a beteget (és a gyengét) erősítem. (a kövérre és az erősre vigyázok), és legeltetem őket úgy, mint illik (és ahogy kell)” (Ezék. 34,2-6.9-16)

 A prófécia az Úr Jézusban beteljesült: „Az Úr, a minden test szellemének Istene (vagyis a minden embernek szellemet adó Isten), rendeljen férfiút a gyülekezet fölé (a gyülekezet élére). Aki kimenjen ő előttük, és aki bemenjen ő előttük (és az legyen előttük jártukban-keltükben); aki kivigye őket, és aki bevigye őket (és vezesse harcba, és vezesse haza őket), hogy ne legyen az Úr gyülekezete (és közössége) olyan, mint a juhok (és mint a nyáj), amelyeknek nincsen pásztoruk” (4 Móz. 27,16-17)

Az Úr Jézus ezt ki is jelenti: „A tolvaj nem egyébért jő, hanem hogy lopjon és öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életük legyen, és bővölködjenek (sőt bőségben éljenek). Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért. A béres pedig és aki nem pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai, látja a farkast jőni, és elhagyja a juhokat, és elfut: és a farkas elragadozza azokat, és elszéleszti a juhokat. A béres pedig azért fut el, mert (csak) béres, és nincs gondja a juhokra (és nem törődik a juhokkal). Én vagyok a jó pásztor; és ismerem az enyéimet, és engem is ismernek az enyéim, Amiként ismer engem az Atya, és én is (úgy) ismerem az Atyát; és életemet adom a juhokért” (Ján. 10,10-15)

És az Úr Jézus: „És bejárá Jézus az egész Galileát, tanítva azok zsinagógáiban, és hirdetve az Isten [és a mennyek] országának evangéliumát [vagyis a királyság örömhírét], és gyógyítva [orvosolt] a nép között minden betegséget és minden erőtlenséget [fogyatékosságot; bajt; gyengeséget]” (Mát. 4,23)

„És kimenvén Jézus nagy sokaságot láta, és megszáná őket, mert olyanok valának, mint a pásztor nélkül való juhok. És kezdé őket sokra tanítani” (Márk. 6,34)

Az apostol is így ír az Úr Jézushoz megtértekhez: „Mert olyanok valátok, mint tévelygő juhok. De most megtértetek (és visszatértetek, visszafordultatok) lelketek (legbelső énetek, életetek) pásztorához és felvigyázójához (felügyelőjéhez, gondozójához)” (1Pét 2:25)

Mát. 9,37 Akkor monda az ő tanítványainak: Az aratni való sok, de a munkás kevés.

Mát. 9,38 Kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába^*

*Az Úr így szól az Övéihez: „Ti nem azt mondjátok-é, hogy még négy hónap és eljő az aratás? Ímé, mondom néktek: Emeljétek fel szemeiteket, és lássátok meg a tájékokat, hogy (és a mezőket, hogy) már fehérek az aratásra. És aki arat, jutalmat nyer, és az örök életre gyümölcsöt gyűjt; hogy mind a vető, mind az arató együtt örvendezzen. Mert ebben az (esetben az) a (köz)mondás igaz, hogy más a vető, más az arató. Én annak az aratására küldtelek titeket, amit nem ti munkáltatok (amiért nem ti fáradtatok); mások munkálták (és fáradoztak érte), és ti a mások munkájába állottatok” (Ján. 4,35-38)

És az aratás Ura gondoskodik aratókról: „Ezek után pedig rendelt, és (szolgálatba állított) az Úr másokat is, hetvenet, és elküldé azokat kettőnként az ő orcája előtt, minden városba és helyre, ahová ő menendő vala. Monda azért nékik: Az aratni való sok, de a munkás kevés; kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába. Menjetek el: Ímé, én elbocsátlak (és elküldelek) titeket, mint bárányokat a farkasok közé” (Luk. 10,1-3)