Ha az Úrnak úgy tetszett volna, hogy megöljön bennünket, nem
fogadott volna el a kezünkből égőáldozatot és ételáldozatot, nem láthattuk
volna mindezt, és nem hallhattunk volna most ilyent" (Bír 13,23).
Isten tetteit valóban ennyire jól kell értenünk és
értelmeznünk. Itt a látható történésekből egy asszony helyesen következtetett
Isten szándékára. Nem valószínű, hogy az Úr azt jelentette volna ki Mánóahnak
és feleségének, hogy fiuk fog születni, ha meg akarta volna ölni őket. Az
asszony helyesen érvelt, és érveléséből mi is tanulhatunk.
Mennyei Atyánk elfogadta a golgotai nagy áldozatot és
kijelentette, hogy az kedves a számára. Hogyan akarhatna hát most megölni
minket? Mire való lett volna az engesztelő áldozat, ha a bűnösnek mégis meg
kell halnia? Nem kell meghalnia! Jézus Krisztus áldozatát elfogadta az Atya, és
ezzel minden félelmünknek vége kell legyen.
Az Úr megmutatta nekünk, hogy kiválasztott és elfogadott
bennünket, közösségünk lehet Krisztussal, szeretett Fiával, akivel eljegyzett
bennünket: hogyan is pusztíthatna el mindezek után? Ígéretei annyira telve
vannak áldással, hogy azokból bizton következtethetjük, hogy az örök életre meg
fog tartani minket. Ha elvetne bennünket, hogyan teljesíthetné be a velünk
kötött örök szövetséget? Mindaz, ami a múltban történt, biztosíték számunkra
Isten hűségéről, a jövő pedig igazolni fogja, hogy ez így van. Nem fogunk
meghalni, hanem örökké élni, mert megismertük Krisztust, és megláttuk a Szent
Szellem világosságánál benne az Atyát. Mivel ebben az életadó felismerésben
részünk lehetett, részünk van az örök életben is.
C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c.
könyvéből