A szabadító!

Készítette: Győzedelmes Gyülekezet

Harlem! New York néger negyede! Annak, aki először jár itt, megdöbbentő benyomás. Afrika és nyugati civilizáció keveréke amerikai talajon.

Zsebemben a meghívó egy klubba, ahol fekete professzor fog előadást tartani. Kissé elfogódottan lépek be a pazar épület széles ajtaján. A hallban elegáns hölgyek, urak jól szabott öltönyben...

A professzor amerikai faji problémákról beszél... Kicsit nehezen értem az akcentusát... Gondolataim elkalandoznak: ...micsoda utat tettek meg ezek a jogfosztott rabszolgák, mire olyanok lettek, mint a körülöttem ülő gazdagok!

Teljesen elveszítem a professzor beszédének fonalát. Hogy is történt a változás? Hát igen! Fellépett a neves elnök, Lincoln Ábrahám. Hosszú, borzalmas és véres háborút folytatott az USA déli államai ellen - iszonyú polgárháborút. De az eredmény az államok egysége és a rabszolgák szabadsága lett.

Felriadok. A professzor befejezte a beszédét.

A tömegben lemegyek a lépcsőn a hallba. Ott szemembe ötlik valami: egy márvány emlékmű, szikár ember szobra. Megállok előtte. Vajon ki lehet? Hiszen nem is néger. No, persze, fehér márványból alakítva a színes bőrű is fehér lenne. Az arcvonások viszont félreérthetetlenül fehér embert mutatnak.

Elámulok. Ilyen faji ellentétek mellett a négerek felállítják egy fehér ember szobrát a klubházukban?

Ki lehet ez a személy?

Megragadom az éppen ott haladó fiatal úriember karját, és gyatra angol tudásommal eldadogom neki a kérdést, hogy kinek a szobra ez.

És most valami különös történik, amit soha nem fogok elfelejteni: a fiatalember megáll a szobor előtt, sokáig, szinte átszellemülten nézi, aztán így szól: 'Ez Lincoln Ábrahám, a mi szabadítónk.' Olyan ünnepélyesen ejti a szavakat, hogy mélyen megilletődöm.

Valóságos áhítattal áll az emlékmű előtt. Kezét keresztbe teszi a mellén, és halkan egyre ismételgeti: Lincoln Ábrahám, a mi szabadítónk.

Tekintetem a fiatalemberről a szoborra siklik. Milyen különös - gondolom -, valamikor egy férfi véres csatamezőn harcolt. Ez az ifjú nem volt ott jelen, egyáltalán nem is élt még. De: hogy ma mint szabad ember itt állhat felemelt fejjel, azt ennek a véres küzdelemnek és Lincoln Ábrahámnak köszönheti.

Lassan továbbhaladok. Amikor még egyszer visszatekintek, látom, hogy a fiatalember még mindig ott áll elragadtatva Lincoln szobra előtt.

És átjárja bensőmet a gondolat: így, pontosan így állunk mi, keresztények Krisztus keresztje előtt. Nem voltunk ott, amikor Isten Fia a Golgota véres harcmezején küzdött. Egyáltalán, még nem is éltünk akkor. És mégis: hogy arcunkat felemelve az Atya elé léphetünk, hogy megváltásban lehet részünk a világ, sátán és halál rabszolgaságából, azt az Ő küzdelmének köszönhetjük. Igen, Jézus a mi szabadítónk.

Egy ének szavai jutnak eszembe: 'Engem is, engem is megváltott Ő...'

S mint az a fiatal néger Lincoln szobra előtt, úgy álltam lélekben a Golgota keresztje előtt: Jézus, a mi szabadítónk!

Szerző: Wilhelm Busch

Levél!

Készítette: Győzedelmes Gyülekezet

A postás mindig elment az utolsó házig. Ismert mindenkit és ismerte őt is az egész falu. Naponta elvégezte a munkáját és este hazatért kis családjához. Panasz sosem volt rá.

A falu boldog közösségként élt, segítették egymást a bajban, örömökben is osztoztak. Csak egy valaki élt magányosan, távol mindenkitől. Egy öreg ember. Senki sem tudott többet róla, csak hogy egyedül lakik egy kis házban, nem jár be a faluba, és nincs egy rokona sem, aki látogatná. Egy valakivel beszélt csak. Minden délután elsétált a falu szélső házáig, várta a postást. Öreg botjára támaszkodva állt a földút szélén és nézte, várta a zörgő biciklivel érkező embert. Naponta ugyanaz a néhány szó hangzott el, már hosszú évek óta. - Fiam, maradt levél? - Nem apó, ma sincs levele.

Az öregember lehajtott fejjel, fáradtan fordult meg és sétált fel a kis dombra a házikójához. A postás pedig a falu felé fordult és elkerekezett.

Ezen a napon is ment minden a maga szokásos rendjén. A postás kihordta a leveleket, az emberek beszédbe elegyedtek vele és késő délután elért a szélső házig. Az apóka fáradt volt, szomorú szemét kérőn emelte a postásra, de a válasz megint ugyanaz volt. Ma sincs levél. A postás visszatért a családjához, megvacsorázott, és már éppen aludni tért volna, mikor nyitott táskájára nézett. Valami fehérlett benne. Odament. Az apónak címzett levél volt. Egy sóhajjal és kicsit fájó szívvel bezárta a táskát.

- Holnap kézbesítem - gondolta -. Ha évekig tudott várni, ez az éjszaka már nem számít. "

Reggel munkába indult és délre elért a szélső házig. Kicsit dobogó szívvel leste, mikor látja meg az öregembert. De az ne volt ott. "Furcsa. Valaki, aki évekig várakozik, nem hagyna ki egyetlen napot sem. Ha nincs itt, majd és fölviszem hozzá a levelet!" Megindult a domb felé, de föltekerni nem tudott, hát tolta a kerékpárját. Úgy félúton tarthatott, mikor észrevette, hogy néhány ember lézeng a kis ház körül. Sietősre fogta lépteit, fönt a kerítéshez támasztotta a biciklit és bement az udvarba.

- Mi van itt? - Az apó ma éjszaka meghalt. Reggel találtam rá - mondta az asszony, aki néha tejet hozott az öregnek.

A postás fájó szívvel fordult vissza, hazatérve nem szólt senkihez, csak leült az ablak elé és nézett kifelé, az útra. Elgondolta milyen érzés lehet éveken át várni valamire, és bántotta, hogy ő volt az akadályozója az apó örömének.

"De talán amit nem tudunk, az nem fáj" - nyugtatta magát.

Egyszer csak meglátott egy férfit, aki az érkező lovaskocsiról szállt le. Utána egy fiú, olyan húszéves lehetett. Rossz érzése támadt.

Föltépte az apónak címzett levelet és olvasni kezdte.

"Drága Édes Apám!

Lassan harminc éve, hogy elszakított Magától a sors. De végre megtaláltam a címét és az élet is oly kegyes volt hozzám, hogy meglátogathatom Édes Apámat. Szerdán érkezek estefelé, és egy meglepetést is hozok. Az unokáját, aki lassan húsz éves. Nyugtalanul és nagy örömmel várom a napot, hogy találkozzunk.

Sokszor öleli: fia"

A postás kinézett az ablakon, szeme könnybe lábadt. A férfi és a fiú még mindig az út szélén álltak, ahogy az öreg szokott. Néztek a semmibe és vártak. A postás felállt, és kiment hozzájuk.

Ujkéry Tímea Dóra

Az a szép

Akadály vagy lehetőség?

Készítette: Győzedelmes Gyülekezet

Ha sziklát nem tudod elmozdítani vagy áttörni, használd arra, hogy fölé emelkedj! Változtasd az akadályt lépcsővé!

A közeli erődben különleges fát fedeztem föl: az egyik lucfenyő egy hatalmas szikladarabot körülölelve nőtt ki a földből. Úgy ült ott kőszékén, mint egy óriás. Barna törzse köpenyként vette körül a sziklát. Könnyed mosollyal, hanyagul tornyosult ellenfele fölé, mint bajnok a megérdemelt győzelem után. A fa merészsége engem is mosolyra késztetett. Elképzeltem kettőjük harcát: ki tudja hány évvel ezelőtt kicsi hajtás bújt ki a földből a szikladarab mellett. A kő úgy magaslott fölé, mint egy óriás hegy. Miféle esélye volt ennek a kicsi hajtásnak a kemény szikladarabbal szemben? Mégis bátran birokra kelt vele. Ahogyan a sarj növekedett, újra meg újra nekiütközött a sziklás talaj keménységének. Ez mindig hajthatatlan, kellemetlen szomszédját juttatta eszébe. Ha a fa ember lett volna, talán morogni kezd: ”Mivel szolgáltam én rá erre? Nem tudok úgy kinyújtózni és növekedni, mint más, rendes lucfenyő!” de a fácska minden morgás nélkül lassan tovább nőtt, az ég felé törekedett, és kinyújtózott. Az egyetlen értelmes dolgot tette: ránőtt a szikára. Amikor törzse végül felkúszott a szikladarab tetejére, tovább nőtt olyan egyenesen, mint a gyertyaszál, akárcsak a többi fa. Ha ma valaki rátekint daliás termetére, úgy tűnik, mintha a lucfenyő ezt mondaná: „Ha a sziklát nem tudom elmozdítani vagy áttörni, használd arra, hogy fölé emelkedj! Változtasd az akadályt lépcsővé!”

Mi tart vissza bennünket attól, hogy olyan emberré váljunk, amilyenek lenni szeretnénk? Milyen szikladarabbal kell megharcolnunk? Valamit gyermekkori trauma, ami aláásta önbecsülésünket? Nehéz természetű munkatárssal kell együtt dolgoznunk? Házassági problémáinkkal küzdünk? Anyagi nehézségek állják utunkat?

Kezdjünk el hálát adni Istennek az életünkben lévő nehézségekért! Az akadályok ugyanis lehetőséget adnak arra, hogy megtapasztaljuk Isten erejét. Az akadályok vagy mindent eltakarnak a szemünk elől, vagy lehetővé teszik számunkra, hogy föléjük kerekedve többet láthassunk, mint előzőleg. Ez egyedül tőlünk függ.

Mennyei Atyám, köszönöm neked, hogy azoknak, akik Téged szeretnek és benned bíznak, minden a javukra válik. Adj nekem erőt, bölcsességet és türelmet, hogy az utamba kerülő szikladarabok adta esélyt megragadjam, és közben megtapasztaljam a Te erődet, amely minden akadályt legyőz.

Helen Lescheid

Sportolás?!

Készítette: Zoltán Jani

A büntetés

Készítette: Lisa Szanyel

„A nagymamám nevelt fel. Kedves keresztyén asszony volt, szeretett, és én is szerettem őt. Gyerekkoromban azonban az a rossz szokás lett úrrá rajtam, hogy gyakran loptam. Szegények voltunk, és könnyen elvettem a másét. A nagymamám megbüntetett ugyan, de ez nem állított meg. Ha láttam valamit és megkívántam, elloptam.

Egy nap nagymamám magához hívott, és ezt mondta: – Fiam, már többször megbüntettelek a lopásaid miatt, de úgy látszik, nem használt. Ahhoz túlságosan szeretlek, hogy hagyjam, hogy tovább tedd. Legközelebb, ha lopott holmival jössz haza, fogok egy kötőtűt, és izzásig hevítem. Úgy megégetem vele a tolvaj kezedet, hogy soha nem fogod elfelejteni. Egy darabig nem loptam el semmit. Tudtam, nagymamám betartja, amit mondott.

Egy idő elteltével azonban ismét visszatértem régi szokásomhoz. Kitömött zsebekkel jöttem haza. A nagymamám észrevette, de először nem szólt semmit. Végül azonban nem tűrhette tovább.

– Ürítsd ki a zsebeidet! – parancsolta. Megtettem. Egy kés, két labda, egy kupak, egy radír és néhány forint került elő.

– Fiam, honnan vannak ezek? Semmi válasz. Újra megkérdezte:

– Mondd meg, hogy kerültek – ezek hozzád? – Még mindig semmi válasz.

– Hát akkor megteszem azt, amit ígértem – mondta a nagymamám.

Fogta a fém kötőtűt, és beletette a tűzbe. Mikor izzásig forrósodott, odahívott, és azt mondta: – Fiam, add ide a kezed.

Remegtem, ahogy odatartottam a kezem, de tudtam, hogy rossz voltam. Tudtam, hogy megérdemlem. Ekkor a nagymamám megállt és így szólt:

– Fiam, hogy megértsd gonoszságod komolyságát, és soha ne feledd, és hogy kigyógyulj belőle, tennem kell valamit. Nézd!

Ezzel kinyújtotta a kezét, az izzó kötőtűt kivette a tűzből, és beleszúrta a saját tenyerébe. Sistergés, furcsa szag és egy kevés füst volt minden. Kihúzta a kötőtűt; és elém tartotta a kezét:

– Ne vedd le róla a szemed!

Ez véget vetett a lopásaimnak. Ráébredtem bűneim komolyságára, és emlékeztem, milyen sokba került annak, aki engem annyira szeretett, és akit én annyira szerettem.”

Hit Gyülekezete - Halld, zene szól valahol

Szeresd a családodat!

Készítette: ~ Szeretem a családomat ~

Szeresd, segítsd édesanyádat és nagymamádat,amíg lehet !! ♥

Megtartó erő! Kenneth.E. Hagin: Legyőzöttségből győzelembe c. könyvéből!

 Készítette: Győzedelmes Gyülekezet

1932. május 11-én tízezres tömeg gyűlt össze Camp Kearney-n, san Diegóban, Kaliforniában, hogy üdvözölje a világ legnagyobb kormányozható légi járművét, az Egyesült Államok haditengerészetének nyolcmillió dolláros USS AKRON nevű léghajóját. A kikötés sikeresnek tűnt. Aztán egyszer csak megpattant a két rögzítő kábel egyikét tartó horgonygyűrű, és a kb 250 méter magasban levő léghajó emelkedni kezdett. Két csapat tengerész igyekezett a kábelekhez rögzített segédkötelekkel a kikötő árboc felé irányítani az Akront, de egy erős széllökés bele kapott, az óriás léghajó elszabadult, és többeket akik a kötelekbe kapaszkodtak 5-10 méter magasba emelt. Volt, aki elengedte a kötelet és le zuhant, többen meg sérültek. Végül csak hárman lógtak a százméteres kábelen, s az Akron tovább emelkedett. Nem sokkal később a három közül kettőnek el fogyott az ereje, és az 50-60 méteres magasságból lezuhanva szörnyet haltak. A harmadik, egy 19 éves oklahomai közlegény beakasztotta a lábát valami fafogantyúba , a maradék kötelet pedig gyorsan maga köré tekerte. A hajó közben már 600 m magasra emelkedett. Fél óra telt így el, és a távoli alak mozogni látszott-életben volt! A tengerész kétórás megpróbáltatása úgy ért véget, hogy a legénységnek sikerült óvatosan felhúznia a hajóba, mi közben az Akron továbbra is San Diegó felett körözött. Utóbb faggatták:

-Hogy bírtad ilyen sokáig tartani magad?

Azt felelte:

-           Nem én tartottam magam. Amikor láttam, hogy a leugráshoz már túl magasan vagyok, magam köré tekertem a kötelet. Szóval nem én tartottam a kötelet, hanem a kötél tartott engem!

Amíg lent ordítottak és sikítottak, ő odafenn gyönyörködött a kilátásban. Nem abban bízott, hogy képes lesz kitartani, hanem abban, hogy a kötél megtartja. A kötélen himbálózott szabadon.

Éppen erről beszél Isten Igéje: „Legyetek erősek az Úrban, és az Ő hatalmas erejében!” Kösd magad köré Isten ígéreteit, és himbálózz szabadon!!! Érezd jól magad! Ha a magad erejéből próbálsz kitartani, egy idő után úgyis kimerülsz! Bizony agyafúrt ellenséggel állunk szemben, de hála Istennek, képesek vagyunk ellenállni neki!

Hit Gyülekezete Tisztíts meg

Ige A Teremtő

„Kezdetben [már] vala az Ige és az Ige [logosz] vala az Istennél, és Isten maga vala maga az Ige. Minden [a mindenség] Őáltala lett [teremtetett; rajta keresztül támadt; általa jött létre] és nála nélkül [Tőle különválasztva] semmi sem lett [teremtetett], ami lett [teremtetett; létrejött; s egyetlen létező sem lett Őnélküle]” (Ján. 1,1-2)

És hogy ki a Teremtő, arról így tesz bizonyságot a Szent Szellem: „Kezdetben teremté Isten az eget (mennyet) és a földet” (1 Móz. 1,1)

De ezt csak: „Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde (réma: megnyilatkozása, kijelentése) által teremtetett (a világokat Isten szava alkotta), hogy ami látható, a láthatatlanból (nem a jelenségek világából) állott elő” (Zsid. 11,3)

Mert: „Az Úr szavára lettek az egek, és szájának leheletére minden seregük (Az ÚR igéje alkotta az eget, egész seregét szájának lehelete). Mert ő szólt és meglett, ő parancsolt és előállott” (Zsolt. 33,6.9)

Ő lett hústestté: „És az Ige (logosz) (hús)testté lett és lakozék (sátorozott, letáborozott) mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal” (Ján. 1,14)

Pál apostol bizonyságtétele: „Aki (Ő) képe a láthatatlan Istennek, minden teremtménynek előtte született (az elsőszülött minden teremtmény közül). Mert Őbenne teremtetett minden, ami van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek (trónusok), akár uraságok (uralmak), akár fejedelemségek, akár hatalmasságok; mindenek Ő általa és Ő reá nézve teremttettek. És Ő előbb volt mindennél, és minden Őbenne áll fenn” (Kol. 1,15-17)

„Mert Őbenne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg. Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék” (Kol. 2,9; 1,19)

Nehémiás megvallása a Teremtőről: „Te vagy egyedül az Úr! Te teremtetted (alkottad) az eget, az egeknek egeit és minden seregüket, a földet és mindent, ami rajta van, a tengereket minden bennük valókkal együtt; és te adsz életet mindnyájuknak, és az égnek serege előtted borul le” (Nehem. 9,6)

Ézsaiáson keresztül szól az Úr: „Így szól az Úr (JHVH=Jehova), megváltód és alkotód, anyád méhétől fogva (aki az anyaméhben formált). Én vagyok az Úr, aki mindent cselekszem (Én, az ÚR (JHVH=Jehova), alkottam mindent). Aki az egeket egyedül kifeszítem, és kiszélesítem a földet magamtól (egyedül feszítettem ki az eget, magam tettem szilárddá a földet)” (Ésa. 44,24)

A feltámadott dicsőség Urának kijelentése Önmagáról: „A Laodiceabeli gyülekezet angyalának is írd meg: Ezt mondja az Ámen, a hű és igaz bizonyság, az Isten teremtésének kezdete (ktiszisz arkhé: a teremtett világ eredete)” (Jel. 3,14)

És a hústestté lett Ige válasza: „És (mert) senki sem ment fel a mennybe, hanemha (csak) az, aki a mennyből szállott alá, az embernek Fia (az Emberfia.), aki a mennyben van” (Ján. 3,13)

Az apostolon keresztül folytatódik a kijelentés: „Az pedig, hogy fölment, mit jelentene mást, mint hogy előbb le is szállott a föld alsóbb részeire? (vagyis erre a földre). Aki leszállott vala, ugyanaz, aki fel is ment, feljebb minden egeknél, hogy mindeneket (a mindenséget) betöltsön” (Eféz. 4,9-10)

 János apostol megvallása: „Ami kezdettől fogva vala, amit hallottunk, amit szemeinkkel láttunk, amit szemléltünk (megfigyeltünk), és kezeinkkel (is) illettünk (megtapintottunk), az életnek Igéjéről. És (mert) az élet megjelent és (mi pedig) láttuk és tanúbizonyságot teszünk róla és (ezért) hirdetjük néktek (is) az örök életet, amely (azelőtt) az Atyánál vala és (most pedig) megjelent nékünk. Amit (tehát) hallottunk és láttunk, (azt) hirdetjük néktek (is), hogy néktek is közösségtek legyen velünk, és pedig a mi közösségünk az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal” (1 Ján. 1,1-3)

János apostol elragadtatásban így  látta az Urat:  „És látám, hogy az ég megnyílt, és ímé vala egy fehér ló, és aki azon ül vala, hivatik vala Hívnek (Hűnek) és Igaznak, és igazságosan ítél és hadakozik. És az ő szemei olyanok, mint a tűzláng; és az ő fején sok korona; az ő neve fel vala írva, amit senki nem tud, csak ő maga (és fején sokágú korona és rajta egy-egy név, amelyet senki sem tud rajta kívül). És vérrel hintett (mártott) ruhába vala öltöztetve és a neve Isten igéjének neveztetik (Ez a név adatott neki: az Isten Igéje)” (Jel. 19,11-13)

Ige: A dicsőség Uráról, aki meghalt, de él örökkön örökké, és aki megelevenítő Szellemé lett (1 Kor. 15,45)

Benne ugyanis Szellem van, amely értelmes, szent, a maga nemében egyetlen, sokrétű, finom, könnyed, mozgékony, átható, tiszta, világos, sérthetetlen, a jót kedveli, éles,

Akadályt nem ismer, jótékony, emberbarát, állhatatos, szilárd, bátor, mindenható, mindent lát és áthatja a szellemet, a gondolkodó, a tiszta és a legfinomabb lényeket.

Mert a bölcsesség mozgékonyabb, mint bármi, ami mozog, tisztaságánál fogva mindenen áthatol.

Hiszen Isten erejének lehelete és a Mindenható dicsőségének tiszta kicsordulása; ezért nem érheti soha semmi folt.

Az örök világosság kisugárzása, és az Isten működésének tiszta tükre és jóságának képmása.

Bár csak egy, mindent megtehet, s jóllehet magában marad, megújítja a mindenséget. Nemzedékről nemzedékre betér a szent lelkekbe, így formálja meg Isten barátait és a prófétákat.

Isten csak azt szereti, aki a bölcsességgel él,

Mert az ékesebb a napnál és fönségesebb minden csillagképnél. Ha a világossághoz hasonlítjuk, még annál is különb,

Mert azt felváltja az éjszaka, a bölcsességgel szemben azonban tehetetlen a gonoszság” (Bölcs 7,22-30)

Ige: A világosság

Az Úr Jézus azt mondja Pál apostolnak, és mindenkinek, aki az Övé: „Azért küldelek el, hogy megnyissad szemeiket, hogy a sötétségből világosságra (a fényre) és a Sátánnak (ellenségnek) hatalmából az Istenhez térjenek, hogy bűneiknek (céltévesztésüknek) bocsánatát és a megszenteltettek között osztályrészt (örökséget) nyerjenek az én bennem való hit által” (Csel. 26,18)

Az apostol így szól a hívőkhöz: „Mert valátok (egykor) régen sötétség, most pedig világosság az Úrban: mint világosságnak fiai (gyermekei) úgy járjatok (és éljetek)” (Eféz. 5,8)

Az Úr Jézus kijelentése: „Én világosságul jöttem e világra, hogy senki ne maradjon a sötétségben, aki én bennem hisz” (Ján. 12,46)

Dávid már így prófétál Róla: „Mert te gyújtod meg az én szövétnekemet (te gyújtasz nekem mécsest); az Úr az én Istenem megvilágosítja az én sötétségemet (Uram, fénysugarat ad nekem a sötétségben)” (Zsolt. 18,29)

Mert: „Az Úrtól való szövétnek (az ÚRtól kapott mécses) az embernek lelke (pnoé: életet adó ereje), aki megvizsgálja a szívnek minden rejtekét (egészen átkutatja bensőnket)” (Péld. 20,27)

Balogh Misi - Jézus te velem vagy minden nap

Az igaz barát

Veled van az Úr!

Áldás

Az Úrnak szelleme.......

Az ígéret

A barátságról