Zsoltár 48. ISTEN VÉDI SZENT VÁROSÁT;(göröggel és kapcsolódó igékkel).

Zsolt. 48,1 A Kóráh [jelentése: kopasz, tarfejű; jégeső, hideg] fiainak zsoltáréneke [a szombat második napjára].^*

*És így folytatódik a kijelentés: „Dávid és a sereg fővezérei a szolgálatra kijelölék az Asáf (jelentése: gyűjtő), Hémán (jelentése: hűséges, megbízható, hívő; szerencsét jelentő) és Jédutun (jelentése: dicséret, aki magasztal, magasztaló kórus; bizonyságtevő; dicséretre méltó) fiait, hogy prófétáljanak citerákkal, lantokkal és cimbalmokkal” (1 Krón. 25,1).

Ők ajtónállók voltak, akik az ő beosztásuk szerint szolgáltak: Az ajtónállók (kapuőrök) rendje (beosztása) ez: A Kóriták közül Meselémiás, (jelentése: Isten által helyreállított; akit az Úr barátjának tekint) a Kóré (jelentése: fogolymadár, kiáltó, felszólító) fia, aki az Asáf (jelentése: gyűjtő) fiai közül való volt” (1 Krón. 26,1).

És ők dicsérték folyamatosan az Urat. „A Kéhátiták (jelentése: gyülekezet) fiai közül és a Kóriták fiai közül való Léviták pedig felállának, hogy az Urat, (jəhóváh): Jahvet, az Örökkévalót), Izráel Istenét nagy felszóval (egyre hangosabban) dícsérjék” (2 Krón. 20.19).

Zsolt. 48,2 Nagy [(gəḏóláh gáḏôl): hatalmas, erős] az Úr [jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] és igen dicséretes [(hálal): méltó, hogy ünnepeljék, és dicsérjék] a mi Istenünknek [('ĕlóhím)] városában, az ő szentséges hegyén, az Ő [(ʿár ʿír): városában].*

*És így folytatja Dávid: „Tied a hódolat, (Téged illet) a dicséret, oh Isten, a Sionon; és néked teljesítik ott a fogadást” (Zsolt. 65,2).

„Mert a Siont (jelentése: a messze sugárzó; felállított emlékmű; jel = a gyülekezet) választotta ki az Úr, (jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló) azt szerette meg magának (azt kívánta) lakhelyül: Ez lesz nyugovóhelyem örökre; itt lakozom, mert ezt szeretem (mert így kívánom)” (Zsolt. 132,13-14).

 És az Egyház, a kihívottak közösségéről így szól az Úr: „Lészen az utolsó időkben, hogy (szilárdan), és erősen fog állani az Úr házának hegye (jelentése: a harcos vagy a diadalmas Egyház), hegyeknek felette, (a hegyek tetején) és magasabb lészen a halmoknál, és özönleni fognak hozzá minden pogányok (valamennyi nép). És eljönnek sok népek, mondván: Jertek menjünk fel az Úr hegyére, Jákób Istenének házához, hogy megtanítson minket az Ő útaira, és mi járjunk az Ő ösvényein, mert tanítás Sionból jő, és Jeruzsálemből (jelentése: a béke megalapozása, a béke városa) az Úrnak beszéde (jəhóváh): Jahvenak, az Örökkévalónak igéje)” (Ésa. 2,2-3).

Zsolt. 48,3 Szépen emelkedik az egész föld öröme, [az egész föld örömére] a Sion hegye, a szélső észak felé [az északi oldalon], a nagy királynak városa [valóban a nagy király városa].

Zsolt. 48,4 Isten [('ĕlóhím)] van az ő palotáiban, ismeretes ott, mint menedék: [Héber szerint: ; úgy ismerik Istent, mint erős ('arəmôn):  fellegvárat, (miśəgáḇ): mint oltalmat].^*

*Mert: „Az Isten ő közepette van, nem [(môṭ): támolyog, tántorog], és nem rendül meg; megsegíti Isten virradatkor. [Más fordítás: Isten van benne, nem inog meg. Már hajnalban is védelmezi]. Nemzetek zajongnak [(hámáh): nyughatatlankodnak], országok [(maməláḵáh): birodalmak, hatalmak] mozognak [(môṭ): rázkódnak, tántorognak]; kiereszti hangját, megszeppen  a föld. [Más fordítás: Népek háborognak, országok inognak, birodalmak megrendülnek, ha az ÚR mennydörög; megolvad, megretten, megrendül a föld]. A Seregek Ura [az erők Ura, (jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] velünk van, Jákób Istene a mi várunk [(miśəgáḇ): menedékünk, oltalmazónk]. Szela” (Zsolt. 46,6-8).

„Mert az Úr [jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] felséges, [(ʿeləjôn): magasságos] rettenetes [(járé'): tiszteletreméltó, csodálatos]; nagy [(gəḏóláh gáḏôl): hatalmas, erős] király az egész földön [minden ország felett]” (Zsolt. 47,3).

Igen: „Ismeretes az Isten Júdában, nagy az ő neve Izráelben. Mert hajléka (sátra) van Sálemben, és lakhelye Sionban. Ott törte össze a kézív villámait, (a tüzes nyilakat) pajzsot, szablyát (kardot, a harci eszközöket) és a hadat. Szela. Ragyogó vagy te, felségesebb, mint a zsákmányadó hegyek” (Zsolt. 76,2-5).

Bizony: „Megszégyenülnek és hátraszorulnak, és (meghátrálnak) mindazok, akik gyűlölik a Siont” (Zsolt. 129,5).

Zsolt. 48,5 Mert ímé, a királyok összegyűltek, de [(jaḥaḏ): egyszerre]  tovatűntek együttesen.^*

*És így folytatja Dávid a próféciát: „Miért háborognak [dühösködnek, tombolnak, agyarkodnak, dühöngnek, zúgolódnak, morognak, miért fennhéjázók] a nemzetek [pogányok]? A népek miért kovácsolnak [gondolnak, terveznek] hiú [céltalan, sikertelen, üres, hiábavaló, semmit érő, haszontalan] terveket? A föld királyai fölkelnek, [felkerekednek, összegyűlnek, fölállnak] nagyjai [a fejedelmek] összeesküsznek [együtt tanácskoznak; egybegyűlnek] az Úr ellen és Fölkentje [Krisztusa] ellen” (Zsolt 2,1-2).

Hiszen: „Semmivé teszi az ÚR a nemzetek tervét, meghiúsítja a népek szándékait” (Zsolt. 33,10)

„A nemzetek az Úr és az Ő népe ellen háborognak, és terveket szőnek az Úr munkájának megakadályozására. És hogy az Úr hogyan harcol, azt egy prófécián keresztül mutatja be az Ige. Példát adva Krisztus népének: „És lőn, hogy meghallották a mi ellenségeink, hogy megtudtuk az ő szándékukat, és hogy Isten semmivé tette az ő tanácsukat: megtérénk mi mindnyájan a kőfalhoz, kiki az ő munkájához; Attól a naptól fogva legényeimnek csak a fele végezte a munkát, a másik fele dárdával, pajzzsal, íjjal és páncéllal volt fölfegyverkezve. A vezetők pedig ügyeltek Júda egész népére. A kőfal építői, a teherhordók és a rakodók egyik kezükkel a munkát végezték, a másikkal pedig a kopját tartották. Mindegyik építőnek a derekára volt kötve a kardja, úgy építettek. A kürtös pedig mellettem volt. Akkor ezt mondtam az előkelőknek, az elöljáróknak és a nép többi részének: A munka sok, és nagy területen folyik, és mi a kőfalon elszéledve, messze vagyunk egymástól. Ezért bárhol vagytok, ha a kürt hangját halljátok, gyűljetek ide hozzánk. Istenünk harcol értünk! Így végeztük a munkát, miközben az emberek fele dárdával volt fölfegyverkezve, hajnalhasadástól a csillagok feljöttéig” (Nehem. 4,15-21)

A fegyvereket, és a harcot így mutatja be a Szent Szellem. Amikor az apostoloknak megtiltották, hogy a Jézusban való hitet hirdessék, a gyülekezet így harcolt: „Ezek pedig mikor hallották, egy szívvel-lélekkel (egyhangúlag, egyetértésben; közös akarattal) felemelék szavukat az Istenhez, és mondának: Urunk, te vagy az Isten, ki teremtetted a mennyet és a földet, a tengert és minden azokban levő dolgot. Ki Dávidnak (atyánknak), a te szolgádnak szája által ezt mondottad (a Szentlélek által): Miért zúgolódtak (zúdultak fel) a pogányok, és gondoltak (terveznek) a népek (nemzetek) hiábavalókat? Felállottak (felkeltek) a földnek királyai, és a fejedelmek egybegyűltek (és megegyeztek) az Úr ellen és az ő Krisztusa (Felkentje) ellen. Mert bizony egybegyűltek a te szent Fiad (a te szent Szolgád), a Jézus ellen, a kit felkentél, (valóban megegyezett) Heródes és Poncius Pilátus a pogányokkal (nemzetekkel) és Izráel népével, Hogy véghezvigyék (végrehajtsák), amikről a te kezed és a te tanácsod (akaratod) eleve elvégezte (előre elrendelte) volt, hogy megtörténjenek. Most azért, Urunk, tekints az ő fenyegetéseikre: és adjad a te szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal szólják a te beszédedet (hirdessék igédet), A te kezedet kinyújtván gyógyításra; és hogy jelek és csodák történjenek a te szent Fiadnak (a te szent Szolgádnak), a Jézusnak neve által. És minekutána könyörögtek, megmozdula a hely, ahol egybegyűltek; és betelének (megteltek) mindnyájan Szent Szellemmel, és az Isten beszédét (igéjét) bátorsággal szólják (hirdették) vala” (Csel. 4,24-30).

Zsolt. 48,6 Meglátták ők, legott elcsodálkoztak [(támah): meglepődtek, megdöbbentek]; megijedtek, elriadtak [(bhl ḥáp̄az): megrettentek összezavarodtak, és futásnak eredtek].

Zsolt. 48,7 Rémület [(rəʿáḏáh raʿaḏ): remegés, reszketés] fogta el [('áḥaz): ragadta meg, vette birtokba] ott őket, fájdalom [(ḥíláh ḥíl): gyötrelem, kín], amilyen a szülőasszonyé [(jálaḏ): mint a vajúdó asszonyt];^*

*Ézsaiás is erről prófétál: „És megrémülnek, kínok és fájdalmak fogják el őket, és (gyötrődnek) szenvednek, mint a szülőasszony…” (Ésa. 13,8).

Zsolt. 48,8 A keleti széllel összezúzod Tarsis [jelentése: erősség, megerősített előőrs; kemény, jól megalapozott; szigorú; leigázás)] hajóit. [Héber szerint: A (qáḏim qáḏím): szembe fúvó (rúaḥ): szellem  (šáḇar): összetör, legyőz minden erősséget,leigázást].

Zsolt. 48,9 Amiként hallottuk, akként láttuk a Seregek Urának városában [az erők Urának,( jəhóváh): Jahvénak, az Örökkévalónak], a mi Istenünk városában; örökre megerősítette [megtartja] azt az Isten! Szela.*

*Igen: „… Ő, a Felséges, erősíti azt” (Zsolt. 87,5).

Zsolt. 48,10 A te kegyelmedről, [(ḥeseḏ) szeretetedről, jóságodról]  elmélkedünk, és [(dámáh) emlékezünk] oh Isten a te templomodnak belsejében [(hêḵál) szentélyében].^*

*És így folytatja Dávid: „Mert kegyelmed [(ḥeseḏ): szereteted, jóakaratod, jóindulatod, jóságod] szemem előtt van, és hűségedben [('ĕmeṯ): szilárdan, állandóan, biztonsággal] járok-kelek, és [(hálaḵ): élek]” (Zsolt. 26,3).

Zsolt. 48,11 Amilyen a neved, oh Isten, olyan a te dicséreted a föld határáig; igazsággal teljes a te jobbod. [Más fordítás: Amilyen mértékben ismeretes lesz neved, úgy fog terjedni dicséreted is a föld (qicəváh qecev): végéig, befejeződéséig; (ceḏeq málá' málé' jámín) megigazulással van tele a Te jobbod].^*

*A próféták így írnak erről az időről: Hiszen napkelettől fogva napnyugatig nagy az én nevem a pogányok (a népek) között, és minden helyen tömjénnel áldoznak az én nevemnek és tiszta ételáldozattal! Bizony nagy az én nevem a pogányok (a népek) között! Azt mondja a Seregeknek Ura” (Mal. 1,11).

„Eljőnek a népek mind, amelyeket alkottál, és leborulnak előtted Uram, és dicsőítik a te nevedet” (Zsolt. 86,9).

Hiszen: „Ki ne félne téged, Uram! És ki ne dicsőítené a te nevedet? Mert csak egyedül vagy szent. Mert eljőnek mind a pogányok és lehajolnak előtted; mert a te ítéleteid nyilvánvalókká lettek” (Jel. 15,4).

„Mert meg van írva: Élek én, mond az Úr, mert nékem hajol meg minden térd, és minden nyelv Istent magasztalja. [Más fordítás: Ezt mondja az Írás: Amint igaz, hogy élek - mondja az Úr -, előttem meghajlik minden térd, s minden nyelv nyíltan vallást tesz az Istenről]” (Róm. 14,11).

És arról a NÉV-ről, amely előtt meghajol  minden térd: „Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére” (Fil. 2,10-11).

Zsolt. 48,12 Örül, és [(śámaḥ): örvendez] Sion hegye, ujjonganak [(gúl gíl): vigadoznak, ugrálnak örömükben] Júda leányai a te ítéletedért [(mišəpáṭ): döntéseidért].^*

*És folytatódik a prófécia: „Örvendnek és vígadnak a nemzetek, mert igazságot teszel a népek között, és a nemzeteket e földön te igazgatod, (és Te vezeted). Szela” (Zsolt. 67,5).

„Megszégyenülnek mind a faragott képek szolgái, (a bálványimádók mind), akik bálványokkal dicsekednek; meghajolnak előtte (leborulnak) mind az istenek. Hallotta és örvendeze Sion, és örülének Júdának leányai a te ítéleteidnek Uram! Mert te felséges vagy Uram az egész földön, és igen felmagasztaltattál minden isten felett (magasan fölötte vagy minden istennek.)!” (Zsolt. 97,7-9).

Zsolt. 48,13 Vegyétek [(sáḇaḇ): járjátok] körül a Siont, kerüljétek meg azt, számláljátok meg tornyait.

Zsolt. 48,14 Jól nézzétek [csodáljátok] meg sáncait, [bástyáit] járjátok be palotáit [falait, erődítményeit], hogy elmondhassátok a jövendő nemzedéknek. [Héber szerint: (léḇ): szíveteket, a bensőtöket (šíṯ): fordítsátok, és adjátok annak (pásaḡ): megértésére, hogy ('arəmôn) Isten a mi erődünk, fellegvárunk, aki felemel, biztonságba helyez. Ezt (sáp̄ar): írjátok meg az ('aḥărón 'aḥărôn): utókornak (dór dôr): az elkövetkezendő generációknak].^*

*Folytatódik a kijelentés, megismételve a parancsot: „Amiket hallottunk és tudunk; és amiket atyáink (őseink) beszéltek el nékünk, Nem titkoljuk el fiaink elől, elbeszéljük a jövő nemzedéknek: az ÚR dicső tetteit és erejét, csodáit, amelyeket véghezvitt. Hogy megtudja azokat a jövő nemzedék, a fiak, akik születnek; és felkeljenek és hirdessék azokat fiaiknak; Hogy Istenbe vessék reménységüket és el ne felejtkezzenek Isten dolgairól, (Isten nagy tetteiről) és az ő parancsolatait megtartsák” (Zsolt. 78,3-4.6-7).

„Irattassék meg ez a következő (a jövő) nemzedéknek, és a teremtendő nép (az újjáteremtett nép) dicsérni fogja az Urat. Mert alátekintett az ő szentségének magaslatáról; a mennyekből a földre nézett le az Úr. Hogy meghallja a fogolynak (sóhajtását) nyögését, és hogy feloldozza (és megszabadítsa a halálraítélteket) a halálnak fiait” (Zsolt. 102.19-21).

Az újjáteremtett népről így szól az apostol: „Azért ha valaki, mindenki, aki Krisztusban van, új ismeretlen, szokatlan, meglepő teremtés, az új teremtmény; a régiek, vagyis az eredeti, kezdeti, ősi elmúltak, a régi megszűnt, tovatűnt, ímé, újjá lett minden, és valami új valósult meg, új jött létre, új állt elő” (2 Kor. 5,17).

A kijelentés a továbbiakban így hangzik: „És monda az, aki a királyiszéken, a trónuson ül vala: Ímé mindent újjá teszek, mindent újjáteremtek. És monda nékem: Írd meg, mert e beszédek hívek, megbízhatók, és igazak” (Jel. 21,5).

„Mert ímé, új egeket és új földet teremtek, és a régiek ingyen sem említtetnek, és a régire nem is emlékeznek, még csak észbe sem jutnak” (Ésa. 65,17).

 Hogy: „A nép, amelyet magamnak alkoték, amelyet magamnak formáltam, hirdesse dicséretemet” (Ésa. 43,21)

„Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten; Ő alkotott minket és nem magunk; Az övéi vagyunk, az ő népe és az ő legelőinek juhai, az Ő nyája vagyunk” (Zsolt. 100,3)

„Mert az Ő alkotása az Ő remekművei vagyunk, teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk, és azok szerint éljünk” (Eféz. 2,10).

Zsolt. 48,15 Bizony ez az Isten [ilyen nagy az Isten, ő a mi vezérünk] a mi Istenünk mindörökké [(ʿaḏ): örökkévalóságban, a folytonos létezésben], ő vezet, és [ő igazgat] minket mindhalálig, és még a (halálon túl is)!

Engedelmességre hívás!

Az Isten szerelmes Fia

Nem félek az emberek ítélgetésétől.

Megvallom, hogy nem félek attól, hogy az emberek hogyan ítélnek meg, mert meg van írva, hogy kicsinynek látszik az előttem, hogy tőlük ítéltessem meg, vagy emberi ítéletnaptól. 

(1 Kor.4,3)

Teréz anya: A szeretet.

„Ossz szeretetet, bárhová mész: Legfőképpen a saját házadban… ügyelj rá, hogy mindenki jobb érzésekkel és boldogabban távozzék tőled, mint ahogyan jött. Légy Isten jóságának élő kifejeződése; jóság ragyogjon a szemeidben, a mosolyodban, meleg, üdvözlő szavaidban”

Csak Krisztus!

Ha Krisztussal együtt az Istenben akarsz élni és benne állandó lakhelyet lelni, akkor minden emberi támasztól és segítségtől el kell szakadnod, mert Rajta kívül senkid és semmid sem lehet, akire támaszkodva nyugalmat találj.

Jön az Úr!

Így szól az Úr akkor:  „A kevés is ezerré nő, a kicsiny is hatalmas néppé. Én, az Úr nem tétovázom, véghezviszem ezt a maga idejében!”

Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól

Minél kevesebb van a Szent Szellemből a gyülekezetben, annál több kávé és sütemény kell ahhoz, hogy a gyülekezeti élet működjön. Semmi bajom a kávéval vagy a sütivel, de a SZENT SZELLEM semmivel nem helyettesíthető! 

REINHARD BONNKE

László Boda

László Boda

Hozzád száll Uram dicséretem.

Zsoltár 47. Az egész föld Királya az Isten; (héberrel és kapcsolódó igékkel)

Zsolt. 47,1 Az éneklőmesternek, [(nácaḥ): A karmesternek] a Kóráh [jelentése: fogolymadár, kiáltó, felszólító] fiainak zsoltára [mizəmôr: éneke]*

*És így folytatódik a kijelentés: „Dávid és a sereg fővezérei a szolgálatra kijelölék az Asáf (jelentése: gyűjtő), Hémán (jelentése: hűséges, megbízható, hívő; szerencsét jelentő) és Jédutun (jelentése: dicséret, aki magasztal, magasztaló kórus; bizonyságtevő; dicséretre méltó) fiait, hogy prófétáljanak citerákkal, lantokkal és cimbalmokkal” (1 Krón. 25,1).

 Ők ajtónállók voltak, akik az ő beosztásuk szerint szolgáltak: Az ajtónállók (kapuőrök) rendje (beosztása) ez: A Kóriták közül Meselémiás, (jelentése: Isten által helyreállított; akit az Úr barátjának tekint) a Kóré (jelentése: fogolymadár, kiáltó, felszólító) fia, aki az Asáf (jelentése: gyűjtő) fiai közül való volt” (1 Krón. 26,1).

És ők dicsérték folyamatosan az Urat. „A Kéhátiták (jelentése: gyülekezet) fiai közül és a Kóriták fiai közül való Léviták pedig felállának, hogy az Urat, (jəhóváh): Jahvet, az Örökkévalót), Izráel Istenét nagy felszóval (egyre hangosabban) dícsérjék” (2 Krón. 20.19).

Zsolt. 47,2 Ti népek mind tapsoljatok, harsogjatok [(rúʿa rinnáh qól qôl): harsogó hangon, örömkiáltással ujjongjatok]; Istennek vígságos szóval [a győzelem szavával ujjongjatok]*

*Dávid újra- és újra arra buzdít minden embert: Vígan énekelj az Úrnak te egész föld; (Ujjongjatok az ÚR előtt az egész földön)! Harsanjatok fel, örvendezzetek és zengedezzetek (Örvendezve vigadjatok, zsoltárt énekeljetek)! Zengedezzetek az Úrnak hárfával, és hangos énekléssel, és (hárfakísérettel zengő éneket)! Trombitákkal (harsonákkal) és kürtzengéssel vigadozzatok, és (ujjongjatok) a király, az Úr előtt!” (Zsolt. 98,1-6).

„Dicsérjétek az Urat, hívjátok segítségül az ő nevét, hirdessétek minden népek között az ő nagy dolgait. Énekeljetek, zengjetek zsoltárt neki, emlegessétek minden csodáját! Keressétek az Urat és az ő erősségét; keressétek az ő orcáját szüntelen” (1 Krón. 16,8-11).

„Magasztaljátok az Urat, hívjátok segítségül az ő nevét, hirdessétek a népek között az ő cselekedeteit! Énekeljetek néki, zengedezzetek néki, beszéljétek el minden ő csodatételét. Dicsekedjetek az ő szent nevével; örvendezzen azoknak a szívük, akik keresik az Urat” (Zsolt. 105,1-3).

Zsolt. 47,3 Mert az Úr [jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló]

felséges, [(ʿeləjôn): magasságos ] rettenetes [(járé'): tiszteletreméltó, csodálatos]; nagy [(gəḏóláh gáḏôl): hatalmas, erős] király az egész földön [minden ország felett]*

*Az Ő: „Kezében vannak a föld mélységei, a hegyek ormai is az övéi. Övé a tenger, hiszen ő alkotta, a szárazföldet is az ő keze formálta” (Zsolt. 95,4-5).

Zsolt. 47,4 Alánk veti a népeket, a nemzeteket lábaink alá. [Más fordítás: (dibbér): megszólítja a (ʿam): népeket általunk, és a (lə'ôm lə'óm): nemzeteket (reḡel): meghódoltatja]*

*És így folytatódik a prófécia: „Összetöröm őket, hogy fel sem kelhetnek; lábaim elé hullanak. [Héber szerint: (mḥc): megrázom őket (jáḵôl jáḵól) míg nem lesznek képesek (qúm): felállni, és szilárdan állva maradni. (reḡel): nyomukban leszek, és követem őket, (náp̄al): míg meg nem hajtják, és földre nem vetik magukat]” (Zsolt. 18,39).

„Az idegenek [fiai] elepedtek [(náḇél): elgyengültek, elerőtlenedtek, ellankadtak félelmükben, és erejüket vesztették], és reszketve [remegve] jönnek elő zárt helyeikből [(misəgereṯ): rejtekükből, váraikból, bástyáikból]” (Zsolt. 18,46).

Mert: „Az [('él): erős, hatalmas] Isten, aki elégtételt adott nekem, és népeket hajlít [(náṯan): rendel, vet] alám [aki a népeket meghódoltatta előttem]. (Zsolt. 18,48).

És az ige Salamon királyt, mint az Úr Jézus előképét mutatja be:  „És uralkodó vala minden király felett az Eufrátes (jelentése: nagyon széles, túláradó; termékenység) folyóvíztől a Filiszteusok (jelentése: idegen, vándor, kivándorolt) földéig és az Égyiptom (jelentése: lezárás, bezárás, körülkerítés, beszűkülés, szorongatás, fogság) határáig” (2 Krón. 9,26).

Zsolt. 47,5 Kiválasztja nékünk örökségünket, Jákób [jelentése: aki a másik helyére lép] dicsőségét, [büszkeségét] akit szeret, és akiben [('áhéḇ 'áhaḇ): gyönyörködik]. Szela*

*És az Evangélium jelenti ki, hogy ki Jákob dicsősége: „Jézus miután alámeritkezett, azonnal kijöve a vízből; és ímé az egek megnyilatkozának néki, és ő, vagyis János látá az Istennek Szellemét alájőni mintegy galambot és Őreá szállani. És ímé az égből szózat hallatszott, és egy égi hang ezt mondja vala: Ez amaz én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm, akiben kedvem telik, akiben én megengeszteltettem” (Mát. 3,16-17).

Zsolt. 47,6 Felvonul [(ʿáláh): fölmegy, fölemelkedik, fölszáll]

Isten [('ĕlóhím)] harsona-szónál, [(tərúʿáh: örömrivalgással, örömkiáltással, ujjongás] és kürtzengés közt az Úr*

*Dávid így prófétál az Úrról: „Felmentél a magasságba, foglyokat vezettél, adományokat fogadtál emberekben: még a pártütők is ide jönnek lakni, oh Uram Isten! (Más fordítás: Fölmentél a magas hegyre, foglyokat ejtettél, - embereket kaptál ajándékul, mégpedig lázadókat. Most már ott laksz, Uram Isten” (Zsolt. 68,19).

És Pál apostol így folytatja a megvalósult próféciát: „Fölmenvén a magasságba foglyokat vitt magával fogva, és adott ajándékokat az embereknek. Az pedig, hogy fölment, mit jelentene mást, mint hogy előbb le is szállott erre a földre. Aki leszállott vala, ugyanaz, aki fel is ment, feljebb minden egeknél, azaz felemelkedett az egek fölé, hogy mindeneket, a mindenséget betöltse, teljessé tegye” (Eféz. 4,8-10).

Agur pedig így prófétál: „Kicsoda ment fel az égbe, hogy onnan leszállott volna? Kicsoda fogta össze a szelet az ő markába? Kicsoda kötötte a vizet az ő köntösébe? Ki állapította meg a földnek minden határit? Kicsoda ennek neve? Avagy kicsoda ennek fiának neve, ha tudod? (Más fordítás: Ki ment fel az égbe, és ki szállott le onnan? Ki szedte össze markába a szelet, ki kötötte köntösébe a vizet? Ki határozta meg az egész föld határát? Talán tudod, hogy mi a neve, vagy mi a fiának a neve)?” (Péld. 30,3-4).

Az Úr Jézus válasza: „És senki sem ment fel a mennybe, hanemha az, aki a mennyből szállott alá, az embernek Fia, aki a mennyben van” (Ján. 3,13).

Amikor arról beszél az Úr Jézus, hogy Ő a mennyből leszállt kenyér: „Tudván pedig Jézus ő magában, hogy e miatt zúgolódnak az ő tanítványai, monda nékik: Titeket ez megbotránkoztat? Hát ha meglátjátok az embernek Fiát felszállani, felmenni oda, ahol előzőleg vala?!” (Ján. 6,61-62).

Az apostol megerősíti a kijelentést: „Mert nem kézzel csinált, nem emberkéz alkotta szentélybe, az igazinak csak másolatába, azaz az igazi képmásába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék érettünk” (Zsid. 9,24).

És Pál apostolon keresztül nyer kijelentést, hogy ki jött el hústestben: „És minden versengés nélkül, közismerten, elismerten, bevallottan, és valóban nagy a kegyességnek eme titka: Isten, aki megjelent, aki láthatóvá, nyilvánvalóvá, ismertté vált, és megmutatkozott hústestben, igaznak bizonyult szellemben. Megláttatott, megjelent, megmutatkozott az angyaloknak. Hirdettetett a pogányok, vagyis a népek, nemzetek közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségbe” (1 Tim. 3,16).

Zsolt. 47,7 Énekeljetek [zengjetek dicséretet] Istennek, énekeljetek [zengjetek], énekeljetek [zengjetek, dicséretet] királyunknak, énekeljetek [zengjetek, dicséretet]!

Zsolt. 47,8 Mert az egész föld királya az Isten: énekeljetek bölcsességgel. [Más fordítás: zengjetek neki éneket; zendítsetek hát ünnepi dalra]*

*Dávid így prófétál az Úrról: „Felmentél a magasságba, foglyokat vezettél, adományokat fogadtál emberekben: még a pártütők is ide jönnek lakni, oh Uram Isten! (Más fordítás: Fölmentél a magas hegyre, foglyokat ejtettél, - embereket kaptál ajándékul, mégpedig lázadókat. Most már ott laksz, Uram Isten” (Zsolt. 68,19).

És Pál apostol így folytatja a megvalósult próféciát: „Fölmenvén a magasságba foglyokat vitt magával fogva, és adott ajándékokat az embereknek. Az pedig, hogy fölment, mit jelentene mást, mint hogy előbb le is szállott erre a földre. Aki leszállott vala, ugyanaz, aki fel is ment, feljebb minden egeknél, azaz felemelkedett az egek fölé, hogy mindeneket, a mindenséget betöltse, teljessé tegye” (Eféz. 4,8-10).

Agur pedig így prófétál: „Kicsoda ment fel az égbe, hogy onnan leszállott volna? Kicsoda fogta össze a szelet az ő markába? Kicsoda kötötte a vizet az ő köntösébe? Ki állapította meg a földnek minden határit? Kicsoda ennek neve? Avagy kicsoda ennek fiának neve, ha tudod? (Más fordítás: Ki ment fel az égbe, és ki szállott le onnan? Ki szedte össze markába a szelet, ki kötötte köntösébe a vizet? Ki határozta meg az egész föld határát? Talán tudod, hogy mi a neve, vagy mi a fiának a neve)?” (Péld. 30,3-4).

Az Úr Jézus válasza: „És senki sem ment fel a mennybe, hanemha az, aki a mennyből szállott alá, az embernek Fia, aki a mennyben van” (Ján. 3,13).

Amikor arról beszél az Úr Jézus, hogy Ő a mennyből leszállt kenyér: „Tudván pedig Jézus ő magában, hogy e miatt zúgolódnak az ő tanítványai, monda nékik: Titeket ez megbotránkoztat? Hát ha meglátjátok az embernek Fiát felszállani, felmenni oda, ahol előzőleg vala?!” (Ján. 6,61-62).

Az apostol megerősíti a kijelentést: „Mert nem kézzel csinált, nem emberkéz alkotta szentélybe, az igazinak csak másolatába, azaz az igazi képmásába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék érettünk” (Zsid. 9,24).

És Pál apostolon keresztül nyer kijelentést, hogy ki jött el hústestben: „És minden versengés nélkül, közismerten, elismerten, bevallottan, és valóban nagy a kegyességnek eme titka: Isten, aki megjelent, aki láthatóvá, nyilvánvalóvá, ismertté vált, és megmutatkozott hústestben, igaznak bizonyult szellemben. Megláttatott, megjelent, megmutatkozott az angyaloknak. Hirdettetett a pogányok, vagyis a népek, nemzetek közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségbe” (1 Tim. 3,16).

Zsolt. 47,9 Isten [('ĕlóhím málaḵ): királyként] uralkodik a nemzetek fölött; Isten ott ül az ő szentségének trónján*

*És Dávid így dicsőíti az örökkévaló királyt: „Az Úr király mindenha és mindörökké [Jehova az Örökkévaló uralkodik időtlen időkig, az örökkévalóságon át]; a pogányok, vagyis a [népek nemzetek] kivesznek [eltűnnek] az ő földjéről, az Ő [országából]” (Zsolt. 10,16).

Mózes hitvallása: „Az Úr uralkodik mind örökkön örökké” (2 Móz. 15,18)

A Krisztusról így hangzik a bizonyságtétel: „A te királyi széked [a te trónod] óh Isten örökkön örökké [megáll, és megmarad]. Igazságnak [(euthütész): egyenesség, igazságosság, jogosságnak] pálcája [(rabdosz): jogara] a te országodnak [(baszileia): királyságodnak, birodalmadnak, uralmadnak, és a te királyi hatalmadnak] pálcája [(rabdosz): jogara” (Zsid. 1,8).

Pál apostol is az örökkévaló királyt dicsőíti: „Az örökkévaló királynak pedig, a halhatatlan, láthatatlan, egyedül bölcs Istennek tisztesség és dicsőség örökkön örökké! Ámen” (1 Tim. 1,17).

Zsolt. 47,10 Népek fejedelmei gyülekeztek össze, mert Istené a földnek pajzsai, magasságos ő, igen. [Héber szerint: A népek (náḏíḇ): készségesen, önként, szabad akaratból ('sp̄) gyülekeznek össze, mint Ábrahám Istenének népe, mert Istené a földnek pajzsai. Ő (ʿáláh): fölmagasztaltatik (mə'óḏ): nagyon]*

*És folytatódik a prófécia: „Hatalom és fenség az övé, aki békességet szerez az ő magasságaiban” (Jób. 25,2).

 Ő az, aki így szól: „Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten! Felmagasztaltatom a nemzetek közt, felmagasztaltatom a földön [(rúm): magasztalnak a népek, (rúm): magasztal a föld]” (Zsolt. 46,11)

Higgy!

Érted tettem!

Imádság:

Úr Jézus! Köszönöm, hogy követésedre hívsz. Menj előttem, vezess, mutass helyes irányt! Boldog vagyok, hogy követhetlek. Hívj és vonj magadhoz másokat is! 

Ámen

Márai Sándor: A szeretetről.

Aki alázat nélkül szeret, nagy terhet tesz a másik vállára. 

Megvallás.

  Hiszem és vallom, hogy már nem kell félnem az ítélettől, mert Te vetted el Úr Jézus az én ítéletemet, és Te rontattál meg az én vétkeimért, békességemnek büntetését Te viselted. (Ésa.53,5) ezért nincsen már semmi kárhoztató ítéletem, mert kicsoda kárhoztathat engem, hiszen Te meghaltál az én bűneimért, és feltámadtál az én megigazulásomért. Te Úr Jézus Krisztus, Aki most Isten jobbján vagy, és esedezel is érettem (Róm.8,1.34) én pedig dicsőítlek és magasztallak szüntelen.

Hívd bátran az Urat, mert Ő mondja:

 „Keressétek az Urat, amíg megtalálható, hívjátok őt segítségül, amíg közel van” 

(Ésa 55,6)

Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól

Amikor imádkozunk, ugyanazon a talajon állunk, és ugyanazokkal a jogokkal rendelkezünk, mint Pál, János, Jakab vagy akár Péter. A legnagyobb szentekkel vagyunk egy sorban. A nekik szóló ígéret nekünk szóló ígéret is. Ugyanahhoz az Úrhoz imádkoztak, akihez mi is imádkozunk. Ugyanazokkal a kiváltságokkal rendelkezünk, mint ők. Istennek nincsenek kedvencei..., vagyis hogy MINDNYÁJAN kedvencei vagyunk! Nekik ugyanaz a kulcsuk volt az ajtóhoz, mint nekünk - Jézus Krisztus neve. Szabadon jöhetünk a bejárati ajtóhoz és beléphetünk, kopogtatás nélkül, anélkül, hogy a portás bejelentene minket. Nincs szükségünk angyalokra vagy szentekre, hogy bevezessenek minket Isten jelenlétébe. Fiak vagyunk és örökösök - minden jogunk megvan arra, hogy szabadon belépjünk Atyánk házába. Ez igazán nagyszerű ok az imádkozásra! Azért imádkozhatunk, mert ez valakinek, Jézus Krisztusnak nagyon sokba került. „közel kerültetek a Krisztus vére által” (Efézus 2:13). Micsoda ár azért, hogy imádkozhassunk! „Járuljunk azért bátran a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk és kegyelmet találjunk, amikor szükségünk van rá” (Zsidó 4:16). Ez a lényege az imának. „Mivel teljes bizodalmunk van a szentélybe való bemenetelhez Jézus Krisztus vére által, azon az új és élő úton, amelyet ő nyitott meg előttünk a kárpit, vagyis az ő teste által... Járuljunk azért oda igaz szívvel és teljes hittel” (Zsidó 10:19-22). Isten áldjon benneteket! 

REINHARD BONNKE

BIBLIA

László Boda

Úr Jézus Te vagy az Élet!

Zsolt 46 Isten védő hatalmának dicsőítése; (héberrel és kapcsolódó igékkel)

Zsolt 46,1 Az éneklőmesternek, [(nácaḥ): A karmesternek] a Kóráh [jelentése: kopasz, tarfejű; jégeső, hideg] fiainak éneke, a halamothra. [(ʿălámôṯ): magas hangra;]*

*És így folytatódik a kijelentés: „Dávid és a sereg fővezérei a szolgálatra kijelölék az Asáf (jelentése: gyűjtő), Hémán (jelentése: hűséges, megbízható, hívő; szerencsét jelentő) és Jédutun (jelentése: dicséret, aki magasztal, magasztaló kórus; bizonyságtevő; dicséretre méltó) fiait, hogy prófétáljanak citerákkal, lantokkal és cimbalmokkal” (1 Krón. 25,1).

Ők ajtónállók voltak, akik az ő beosztásuk szerint szolgáltak: Az ajtónállók (kapuőrök) rendje (beosztása) ez: A Kóriták közül Meselémiás, (jelentése: Isten által helyreállított; akit az Úr barátjának tekint) a Kóré (jelentése: fogolymadár, kiáltó, felszólító) fia, aki az Asáf (jelentése: gyűjtő) fiai közül való volt” (1 Krón. 26,1).

És ők dicsérték folyamatosan az Urat. „A Kéhátiták (jelentése: gyülekezet) fiai közül és a Kóriták fiai közül való Léviták pedig felállának, hogy az Urat, (jəhóváh): Jahvet, az Örökkévalót), Izráel Istenét nagy felszóval (egyre hangosabban) dícsérjék” (2 Krón. 20.19).

Zsolt. 46,2 Isten a mi oltalmunk és erősségünk, Ő a [(maḥəseh maḥaseh): menedékünk, védelmünk]! Igen bizonyos [(ʿôz ʿóz): stabil, megbízható] segítség, és [(mə'óḏ mácá'): elegendő erő] a nyomorúságban. [Más fordítás: A mi Istenünk oltalom és erő; a ránk zúdult számos bajban ő a mi segítőnk]*

*És így folytatja megvallását, és próféciáját Dávid: „És lesz az Úr nyomorultak [elnyomottak, szegények, összetörtek] kővára, [biztos menedéke], kővár a szükség [a nyomorúság, szorongatás, és veszedelem] idején, és [alkalmas időben segítője]” (Zsolt. 9,10).

„Az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] az én [Uram], kősziklám, [(selaʿ): kőszálam, szirtem, és erős] kőváram. [(məcúḏáh mácúḏ): erődöm, oltalmam] és [hatalmas] szabadítóm, [megmentőm]. Az én [('él): erős, hatalmas] Istenem, az én kősziklám, [erősségem, segítőm, oltalmam] Őbenne bízom: [(ḥásah): hozzá menekülök, nála keresek oltalmat, és menedéket, Ő véd meg engem, Ő az, aki (pálaṭ): megment, megszabadít, biztonságba helyez]. Az én védőpajzsom, [oltalmazóm] üdvösségem szarva, [üdvösségem záloga, Ő a (jéšaʿ ješa qeren): szabadítás, segítség, szabadulás, biztonság, jólét, erő, hatalom, dicsőség]. Menedékem [akit magasztalok, mentsváram, az én felmagasztaltatásom, fellegváram, pártfogóm, aki fölemel engem, Őbenne van minden erőm, ő vezet a győzelemre, Ő a rejtekhelyem, magasan fönn, a hegyeken]” (Zsolt. 18,3)

Mert: „Az igazak segedelme pedig az Úrtól van; Ő az ő erősségük a háborúság idején. Megvédi őket az Úr és megszabadítja őket; megszabadítja őket a gonoszoktól és megsegíti őket, mert ő benne bíznak” (Zsolt. 37,39-40)

Mert: „Hajlék az örökkévaló Isten, alant vannak örökkévaló karjai; elűzi előled az ellenséget, és ezt mondja: Pusztítsd!” (5 Móz. 33,27)

„Az Isten az én erősségem, ő benne bízom én. Paizsom nékem ő s üdvösségemnek szarva, erősségem és oltalmam. Az én üdvözítőm, ki megszabadítasz az erőszakosságtól. Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretreméltó; És megszabadulok ellenségeimtől” (2 Sám. 22,3-4).

Mert: „Te vagy oltalmam, te mentesz meg veszedelemtől; végy körül engem a szabadulás örömével!  S az Úr válasza: Bölccsé teszlek és megtanítlak téged az útra, amelyen járj; szemeimmel tanácsollak téged” (Zsolt. 32,7-8)

A hit válasza: „Azt mondom az Úrnak: Én oltalmam, váram, Istenem ő benne bízom!” (Zsolt. 91,2).

Ezért: „Ha tábor fog körül, nem fél szívem [(maḥăneh): ha hadsereg áll is velem szemben,és ha egy egész tábor jön is ellenem, szívem akkor sem remeg, és nem ijed meg]; habár had támad reám [és ha harcra kelnek ellenem, ha háború tör is rám] mégis ő benne bízom én [(báṭaḥ) bizakodom; reménykedem]” (Zsolt. 27,3).

Bizony: „Nem félek [nem ijedek, rémülök, riadok meg] sok ezernyi néptől sem, amely köröskörül felállott ellenem, és (ha ellenségesen körülvesznek, rám törnek, mindenfelől megkörnyékeznek)” (Zsolt 3,7).

„Bizony elrejt [(cáp̄an): megóv, megvéd, megőriz] engem az ő hajlékában [(sóḵ): sátrában] a veszedelem napján, a [(ráʿ jôm): veszélyes, gonosz napon]; eltakar engem sátrának rejtekében, [sátra mélyén] sziklára emel fel [(cur cúr): magas kősziklára helyez] engem” (Zsolt. 27,5).

Zsolt. 46,3 Azért nem félünk, [(járé'): nem aggódunk, nem reszketünk, és nem rémülünk meg] ha elváltoznék [ha megindul, ha megrendül] is a föld, ha hegyek [(môṭ): rázkódnának, reszketnének, remegnének, támolyognának, tántorognának], és omlanának is a tenger közepébe [a tenger mélyébe]*

*És azért nem félünk, mert az Úr így szól az övéihez: „Mert a hegyek eltávoznak, és a halmok megrendülnek; de az én irgalmasságom tőled el nem távozik, és békességem szövetsége meg nem rendül, így szól könyörülő Urad” (Ésa. 54,10).

Dávid próféciája az Úr megjelenéséről: „Megindult, megrendült [(gáʿaš): megingott, reszketett, rengett és rázkódott] a föld, s a hegyek fundamentumai [alapjai] inogtak [megrendültek, megremegtek, megrázkódtak és ingadoztak], és megindultak [(ráḡaz): kimozdultak, rázkódtak, remegtek lángoló haragjától], mert haragra gyúlt” (Zsolt. 18,8).

Bizony az Úr: „Tekintetétől reszket a föld, érintésétől füstölögnek a hegyek” (Zsolt. 104,32)

Mert Ő az: „Aki hegyeket mozdít tova, hogy észre se veszik, és megfordítja őket haragjában. Aki kirengeti helyéből a földet, úgy hogy oszlopai megrepedeznek” (Jób. 9,5-6)

„Megvilágosítják az ő villámai a világot; látja és megretten a föld. A hegyek, mint a viasz megolvadnak az Úr előtt, az egész földnek Ura előtt” (Zsolt. 97,4-5)

Jeremiás megvallása: „Látom a hegyeket: ímé megrendülnek, és reszketnek; és a halmok, mind inognak! (Jer. 4,24).

És az Evangélium bizonyságtétele a prófécia beteljesüléséről: az Úr Jézus haláláról, és Szellemének kibocsátásáról: „Hat órától kezdve pedig sötétség lőn mind az egész földön, kilenc óráig... és meghomályosodék a nap... Jézus pedig ismét nagy fennszóval kiáltván, kiadá Szellemét. És ímé a templom kárpitja fölétől aljáig ketté hasada; és a föld megindula, és a kősziklák megrepedezének” (Mát. 27,45.50-51).

Zsolt.46,4 Zúghatnak, tajtékozhatnak hullámai; hegyek [(ráʿaš): remeghetnek, rázkódhatnak], és rendülhetnek meg háborgásától [(ga'ăváh): fennhéjázásától, zajongása, háborgása miatt]; Szela. »Más fordítás: Ha háborognak és tajtékoznak is vizei, és tombolásától, viharától megrendülnek a hegyek«*

*És így folytatja Dávid: „A folyóvizek és a (folyamok) Uram, a folyóvizek (hangosan) zúgnak, és (zúgva morajlanak a folyamok) a folyóvizek hullámokat hánynak” (Zsolt. 93,3).

De: „Te uralkodol a (dühöngő) tengernek kevélységén; mikor az ő habjai felemelkednek, (ha hullámai tornyosulnak) te csendesíted le azokat” (Zsolt. 89.10).

És így szólsz: „És (megrettennek), és megremegnek előttem a tenger halai és az ég madarai és a mező vadai és a földön csúszó-mászó mindenféle állatok és minden ember a föld színén; és (leomlanak) leszakadnak a hegyek, és leesnek (lezuhannak) a meredek kősziklák, és minden fal a földre hull” (Ezék. 38,20).

Ezért így Dicséri az Urat Dávid: „Oh Isten, milyen drága a te kegyelmed [(ḥeseḏ): a te szereteted]; az embernek fiai a te szárnyaidnak árnyékába menekülnek [és menedéket  (cél ḥásah): védelmet találnak szárnyad árnyékában]” (Zsolt. 36,8).

 

Zsolt. 46,5 Forrásainak árja [(náhár peleḡ): folyójának vízfolyása] megörvendezteti Isten városát, a Felségesnek szent hajlékait*

*És ez a víz a trón alól árad ki, és: „… a keleti tájékra folyik ki, és a lapácra megyen alá, (a pusztán folyik keresztül) és a tengerbe megyen be, a tengerbe szakad, és meggyógyul a víz” (Ezék. 47,8).

Bizony: „Dicsőséges dolgokat beszélnek felőled, te Istennek városa! Szela” (Zsolt. 87,3).

„meghajolva (járulnak eléd), és mennek hozzád a téged nyomorgatók fiai, és leborulnak lábad talpainál minden megutálóid, (mind, akik megvetettek) és neveznek téged az Úr városának, Izráel Szentje Sionának” (Ésa. 60,14).

És így folytatja Dávid: „Egyet kérek az Úrtól, azért esedezem: hogy lakhassam az Úr házában életemnek minden idejében; hogy nézhessem az Úrnak szépségét (láthassam, milyen jóságos az ÚR) és gyönyörködhessem az ő templomában. Bizony elrejt (megóv) engem az ő hajlékába (az ő sátrában) a veszedelem napján; eltakar (elrejt) engem sátrának rejtekében, (sátra mélyén) sziklára emel fel engem (magas kősziklára helyez engem)” (Zsolt. 27,4-5).

„Mint a szarvas kívánkozik a folyóvizekre, úgy kívánkozom én hozzád, oh Isten! Szomjúhozom Istenhez, az élő Istenhez; mikor mehetek el és jelenhetek meg Isten előtt?” (Zsolt. 42,2-3).

„Mily szerelmetesek a te hajlékaid, Seregeknek Ura! Kívánkozik, (sóvárog) sőt emésztődik (eleped) lelkem az Úrnak tornácai után; szívem és testem ujjongnak az élő Isten felé. A veréb is talál házat, és a fecske is fészket magának, ahová fiait helyezhesse, - a te oltáraidnál, oh Seregeknek Ura, én Királyom és én Istenem! Boldogok, akik lakoznak a te házadban, dicsérhetnek téged szüntelen! Szela” (Zsolt. 84,2-5).

„Mert a nemzeteknek minden istene bálvány, az Úr pedig egeket alkotott. Ékesség és fenség van előtte; tisztesség és méltóság az ő szent helyén (erő és ékesség van szentélyében). Adjatok az Úrnak, népeknek nemzetségei: adjatok az Úrnak dicsőséget és tisztességet (Magasztaljátok az URat! Magasztaljátok az ÚR dicsőségét és hatalmát)! (Zsolt. 96,5-7).

Zsolt. 46,6 Az Isten ő közepette van, nem [(môṭ): támolyog, tántorog], és nem rendül meg; megsegíti Isten virradatkor [Más fordítás: Isten van benne, nem inog meg. Már hajnalban is védelmezi].

Zsolt. 46,7 Nemzetek zajongnak [(hámáh): nyughatatlankodnak], országok [(maməláḵáh): birodalmak, hatalmak] mozognak [(môṭ): rázkódnak, tántorognak]; kiereszti hangját, megszeppen  a föld. [Más fordítás: Népek háborognak, országok inognak, birodalmak megrendülnek, ha az ÚR mennydörög; megolvad, megretten, megrendül a föld]*

*De: „Miért háborognak [dühösködnek; tombolnak; agyarkodnak; dühöngnek; zúgolódnak; morognak; miért fennhéjázók] a nemzetek [pogányok]? A népek miért kovácsolnak [gondolnak; terveznek] hiú [céltalan; sikertelen; üres; hiábavaló; semmit érő; haszontalan] terveket?” (Zsolt 2,1).

„Aki az égben [mennyekben] lakik, az mosolyog [nevet] rajtuk, kineveti [megcsúfolja; kigúnyolja] őket az Úr. De egyszer majd [izzó] haraggal fordul feléjük, és kemény szót intéz hozzájuk. [Más fordítás: „Majd szól nékik és megrettenti (megrémíti; megháborítja; szétzavarja) őket gerjedelmében; (búsulásában; bosszúságában)]” (Zsolt 2,4-5).

És: „Semmivé teszi az ÚR a nemzetek tervét, meghiúsítja a népek szándékait” (Zsolt. 33,10)

És: „Oda lesz Egyiptom (jelentése: kettős teher, dupla nehézség) bátorsága, tanácstalanná teszem. Kérdezgetik majd a bálványokat és a szellemeket, a halottidézőket és a jövendőmondókat. És adom az egyiptomiakat kemény úrnak kezébe, és kegyetlen király uralkodik rajtok, szól az Úr, a seregeknek Ura” (Ésa. 19,3-4).

Zsolt. 46,8 A Seregek Ura [az erők Ura, (jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] velünk van, Jákób Istene a mi várunk [(miśəgáḇ): menedékünk, oltalmazónk]. Szela*

*És Dávid így folytatja megvallását: „Az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] az én [Uram], kősziklám, [(selaʿ): kőszálam, szirtem, és erős] kőváram. [(məcúḏáh mácúḏ): erődöm, oltalmam] és [hatalmas] szabadítóm, [megmentőm]. Az én [('él): erős, hatalmas] Istenem, az én kősziklám, [erősségem, segítőm] Őbenne bízom: [(ḥásah): hozzá menekülök, nála keresek oltalmat, és menedéket, Ő véd meg engem, Ő az, aki (pálaṭ): megment, megszabadít, biztonságba helyez]. Az én védőpajzsom, [oltalmazóm] üdvösségem szarva, [üdvösségem záloga, Ő a (jéšaʿ ješa qeren): szabadítás, segítség, szabadulás, biztonság, jólét, erő, hatalom, dicsőség]. Menedékem [akit magasztalok, mentsváram, az én felmagasztaltatásom, fellegváram, pártfogóm, aki fölemel engem, Őbenne van minden erőm, ő vezet a győzelemre, Ő a rejtekhelyem, magasan fönn, a hegyeken]” (Zsolt. 18,3).

Zsolt. 46,9 Jöjjetek, lássátok, az Úr tetteit, aki pusztaságokat [(šammáh): elhagyatott helyeket] szerez [(śím śúm): állít helyre] a földön;*

*És folytatja a próféciát Dávid: „Jöjjetek és lássátok az Isten dolgait, (Isten tetteit); csodálatosak az ő cselekedetei az emberek fiain. A tengert szárazzá változtatta, a folyamon (száraz lábbal) gyalog mentek át: ott örvendeztünk ő benne, és (ezért örültünk neki). Aki uralkodik az ő hatalmával örökké, szemmel tartja a pogányokat, (a népeket) hogy az engedetlenek, a (sárar: makacs, konok, ellenszegülők) fel ne fuvalkodjanak magukban, (hogy a lázadók ne kelhessenek föl). Szela” (Zsolt. 66,5-7).

„Megkoronázod az esztendőt jóvoltoddal, és a te nyomdokaidon kövérség (bőség) fakad; Csepegnek a puszta legelői és (legelők sarjadnak a pusztán) és a halmokat vígság (ujjongás) övezi. A legelők megtelnek juhokkal, (nyájak lepik el a legelőket), és a völgyeket gabona borítja; örvendeznek (ujjonganak) és énekelnek” (Zsolt. 65,12-14).

 Ézsaiás, és Mikeás  is erről az időről prófétál: „Ki ítéletet tesz (šáp̄aṭ:) a pogányok (a nemzetek) között, és bíráskodik, és (jḵḥ: igazságot tesz) sok nép között; és csinálnak fegyvereikből kapákat, és dárdáikból metszőkéseket, és nép népre kardot nem emel, és hadakozást többé nem tanul” (Ésa. 2,4).

„És sok népek között ítéletet (šáp̄aṭ: igazságot) tesz, és megfedd  (jḵḥ: megvéd) erős nemzeteket nagy messze földig és fegyvereiket kapákká kovácsolják, dárdáikat pedig sarlókká; nép népre fegyvert nem emel, és hadakozást többé nem tanulnak. És kiki nyugszik az ő szőlője alatt és fügefája alatt, és senki meg nem rettenti őket, mert a Seregek Urának (jəhóváh): Jahvénak, az Örökkévalónak) szája szólott” (Mik. 4,3-4).

Zsolt. 46,10 Hadakat némít el [megálljt parancsol a hadaknak, (miləḥámáh šáḇaṯ): háborúkat szüntet meg] a föld széléig [(qéceh qáceh): a föld határáig]; ívet tör, [(qešeṯ šáḇar): íjat tör össze] kopját ront, [(ḥăníṯ qácac): dárdát szálakra hasít] hadi szekereket éget el tűzben”*

*Mert: „Sálembe (békesség, béke) került a sátra, lakóhelye a Sionra (jelentése: a harcos vagy a diadalmas Egyház). Ott törte össze a kézív villámait, pajzst, szablyát (a kardot, a harci eszközöket) és a hadat. Szela” (Zsolt. 76,3-4).

És: „a vitézek harci saruja és a vérbe fertőztetett öltözet megég, és tűznek eledele lészen. (Más fordítás: Mert minden dübörögve menetelő csizma és véráztatta köpönyeg elég, és tűz martaléka lesz” (Ésa. 9,5).

„És fát nem hordanak a mezőről, sem az erdőkről nem vágnak, hanem a fegyverekből tüzelnek, és zsákmányt vetnek zsákmányolóikban, s prédálóikat elprédálják, ezt mondja az Úr Isten” (Ezék. 39,10).

 „És azon a napon frigyet szerzek (szövetséget kötök javukra) a mezei vadakkal, az égi madarakkal és a föld férgével, (a földön csúszó-mászó állatokkal) és az ívet, kardot és háborút eltörlöm e földről, és bátorságos lakozást adok nékik (és biztonságban élhetnek)” (Hós. 2,17)

Zsolt. 46,11 Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten! Felmagasztaltatom a nemzetek közt, felmagasztaltatom a földön [(rúm): magasztalnak a népek, (rúm): magasztal a föld].

Zsolt. 46,12 A Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk, a [(miśəgáḇ): menedékünk]! Szela.

A hitetlenségről

gyümölcstermés

A boldogságról

Higgy, és bízz!

„Bízzad az Úrra a te dolgaidat; és a te gondolataid véghez mennek” 

(Péld:16:3)

Apostoli figyelmeztetés!

„Eszetekbe juttatom, mint akik egyszer már tisztában voltatok vele, hogy az Úr, amikor a népet Égyiptom földéből, a ptah szellemének házából, evilágból kiszabadította; de másodszor már azokat, akik nem hittek, hagyta, hogy tulajdonából elkerüljenek” 

(Júd. 1,5)

Nem félek: Az éhség napjaitól.

Mert beteljesült életemben szent igéd, amely szerint az oroszlánok szűkölködnek és éheznek, de mert én Téged kereslek életem minden napján, ezért semmi jót sem nélkülözöm, és nincs fogyatkozásom semmiben.

(Zsolt.34,10.11)

Dicsérem az Urat

„Lábam biztos talajon áll, áldom az Urat, Jahvét, az Örökkévalót a gyülekezetben” 

(Zsolt. 26,12)