Jel. 5,1 És [(eidó oida): észrevettem], és láték
annak jobb kezében, aki a királyiszékben [(thronosz): a trónon] üle, egy könyvet [(biblion): könyvtekercset] amely be volt írva belül és hátul, [(graphó):
kívül-belül teleírt] és le volt pecsételve hét pecséttel.*
*Ezékiel is ezt a látomást kapta: „És látám, és ímé egy kéz nyúlt
felém, és ímé benne egy könyv türete (egy irattekercs) vala. És kiterjeszté azt előttem, és ímé be vala írva elől és hátul, és
írva valának reá (siratóénekek), és
gyászénekek és (sóhajok) és nyögések
és jajszók” (Ezék. 2,9-10).
És
hogy milyen látomások vannak
lepecsételve, arról sok prófécia szól: Prófécia arról, aki botránkozás kövévé
lesz: „A seregek Urát: Őt szenteljétek
meg, Őt féljétek, és Őt rettegjétek! És Ő néktek szenthely lészen; de
megütközés köve és botránkozás sziklája Izráel két házának, s tőr és háló
Jeruzsálem lakosainak. És megütköznek köztük sokan, s elesnek és összetöretnek;
tőrbe esnek és megfogatnak! Kösd be e bizonyságtételt, és pecsételd be e
tanítást tanítványaimban!” (Ésa. 8,13-16).
És
hogy ki a seregek Ura, arról az Evangélium tesz bizonyságot, az Úr Jézusról
beszélve: „És megbotránkoznak vala ő
benne. Jézus pedig monda nékik: Nincsen próféta tisztesség nélkül, hanem csak
az ő hazájában és házában” (Mát. 13,57).
A
Végidők eseményeiről szóló prófécia is le van pecsételve. „És az estéről, és (estékről) és
reggelről és (reggelekről) való látomás, amely megmondatott, igazság;
te azonban pecsételd be a látomást, mert sok napra való (mert távoli időről
szól)” Dán. 8.26).
A
feltámadásról: „Te pedig, Dániel, zárd be
e beszédeket, (ezeket az igéket) és
pecsételd be a könyvet a végső időig: tudakozzák majd sokan, és nagyobbá lesz a
tudás” (Dán. 12,4).
És
hogy mikor lesz legyőzve a szentek ellensége: „És hallám a gyolcsba öltözött férfiút, aki a folyóvíz felett vala,
hogy felemelé az ő jobb kezét és bal kezét az ég felé, és megesküvék az örökké
élőre, hogy ideig, időkig és fél időig, és mikor elvégezik a szent nép erejének
rontását, mindezek elvégeztetnek. (Más fordítás: Mert
amikor véget ér a szent nép megrontójának hatalma, mindezek beteljesednek). Én pedig hallám ezt, de nem értém, és
mondám: Uram, mi lesz ezeknek vége? És
monda: Menj el Dániel, mert be vannak zárva és pecsételve e beszédek a vég
idejéig” (Dán. 12,7-10).
És
ezeket a próféciákat az írástudók, és írás magyarázók sem értik: „És lesz mind e látás néktek, mintegy
bepecsételtetett írás beszédei, amelyet oda adnak egy írástudónak, mondván:
Olvasd, kérlek, és ő szól: Nem tudom, mert bepecsételtetett” (Ésa. 29,11).
Jel. 5,2 És láték egy erős [(iszkhürosz): hatalmas] angyalt, [(aggelosz): hírnököt],
aki nagy szóval kiálta, aki [(megasz phóné kérüsszó): hatalmas hangon hirdette]: Ki volna
méltó arra, hogy felnyissa a könyvet, [(biblion): a könyvtekercset] és felbontsa [(lüó): feltörje] annak pecséteit?
Jel. 5,3 És senki, sem mennyen, sem földön, sem föld alatt,
nem tudta, nem volt [(dünamai): képes, nem volt hatalma]
a könyvet [(biblion): könyvtekercset]
felnyitni, sem ránézni [sem beletekinteni
abba].
Jel. 5,4 Én azért igen sírok vala, hogy senki nem találtaték
[(heuriszkó):
senki sem bizonyult] méltónak a könyv
[(biblion):
a könyvtekercs] felnyitására és
elolvasására, a ránézésre sem [vagy hogy
beletekintsen]:
Jel.
5,5
És egy a Vének [(preszbüterosz): a mennyei elöljáró,
presbiterek] közül monda
nékem: Ne sírj: ímé győzött a Júda [jelentése: hálaadás, áldott, magasztalt, dicséret, magasztalás; bizonyságtevő;
dicsőítve lesz] nemzetségéből való oroszlán, Dávid [jelentése: szeretett, szerető; összekötő, egyesítő;
főember] gyökere, hogy felnyissa a könyvet [(biblion): a könyvtekercset] és felbontsa annak hét
pecsétét.*
*Ézsaiás bizonyságtétele a győztes származásáról: „Vesszőszál hajt
ki Isai törzsökéről, hajtás sarjad gyökereiről” (Ésa. 11,1).
Erről
tesz bizonyságot az apostol is: „És
viszont Ézsaiás így szól: Lészen a Jessének gyökere, és aki felkel, előáll, fellép, trónra kerül, hogy uralkodjék a pogányokon, és aki
abból támad a nemzetek vezérlésére; Őbenne reménykednek, bíznak majd a
pogányok, a nemzetek, népek” (Róm. 15,12).
És hogy ki Ő, arról a
feltámadott Úr tesz bizonyságot: „Én, Jézus küldöttem az én angyalomat, hogy
ezekről bizonyságot tegyen néktek a gyülekezetekben. Én vagyok Dávidnak ama
gyökere és ága: ama fényes és hajnali csillag” (Jel. 22,16).
És
ez így lett megírva: „De te, Efratának
Betleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között: belőled származik nékem, aki
uralkodó az Izráelen; akinek származása eleitől fogva, öröktől fogva van” (Mik. 5,2).
Prófécia
Júdáról: „Nem múlik el Júdától a
fejedelmi bot, a jogar, sem a vezéri pálca, a kormánypálca térdei közül;
míg eljő Siló, a nyugalom, biztonság,
gond nélküliség helye, és a népek
néki engednek” (1 Móz. 49,10).
Az
Evangélium így ad hírt a prófécia beteljesedéséről: „Amikor pedig megszületik vala Jézus a júdeai Betlehemben, Heródes
király idejében. ímé napkeletről bölcsek jövének, és érkeztek Jeruzsálembe, és
érdeklődtek, kérdezősködtek ezt mondván: Hol van a zsidók újszülött királya, aki megszületett? Mert láttuk
az Ő csillagát, amikor feltűnt napkeleten, és azért jövénk, hogy tisztességet
tegyünk néki, hódoljunk neki, hogy leboruljunk előtte, és imádjuk Őt” (Mát. 2,1-2).,
És
a főpapok és írástudók válaszolnak a kérdésre: „A júdeai Betlehemben; mert így írta, és így jövendölte vala meg a
próféta: És te Betlehem, Júdának földje, semmiképpen sem vagy legkisebb,
legjelentéktelenebb Júda fejedelmi, vezető városai között: mert belőled
származik, és belőled támad, és jön majd elő a fejedelem, az Uralkodó, aki
legeltetni, pásztorként terelgetni, és kormányozni fogja az én népemet, az
Izráelt. (Mát. 2,5-6).
Az
apostol bizonyságtétele: „Mert
nyilvánvaló, hogy a mi Urunk Júdából támadott, [(anatelló): származott,
sarjadt ki]…” (Zsid. 7,14).
A
vénekről pedig így hangzik a bizonyságtétel: „És a királyiszék [(thronosz): a trón] körül huszonnégy királyiszék [huszonnégy
trón] vala; és a királyiszékekben [a
trónokon] látám ülni a huszonnégy Vénet
fehér ruhákba öltözve: és a fejükön arany koronák [(sztephanosz): arany
koszorúk] valának”
(Jel. 4,4).
Hogy
kik ők, arról az Úr Jézus ígérete szól, amely így hangzott: „Bizony mondom néktek, hogy ti, akik
követtetek engem, az újjászületéskor, amikor az embernek Fia beül az ő
dicsőségének királyi székébe [és helyet foglal dicsőségének trónján], ti is beültök majd tizenkét királyi székbe
[és ti is ott ültök majd vele tizenkét trónon], és [így] ítélitek krinó): hadakozva elbíráljátok magatartását,
és kiválogatjátok] az Izráel tizenkét
nemzetségét [vagyis törzsét] (Mát. 19,28).
Mert:
„Aki győz, megadom annak, hogy az én
királyiszékembe (az én trónomon) üljön
velem (együtt), amint én is győztem
és ültem, és ülök az én Atyámmal (együtt) az ő királyiszékében (az ő trónján)” (Jel.
3,21).
Jel. 5,6 És [(idú) :lám] láték a királyiszék [(thronosz): a trón] és a négy lelkes állat [(dzóon):
a négy élőlény] között és a Vének [(preszbüterosz): a mennyei elöljárók, a
presbiterek] között egy Bárányt állani, mint egy megölöttet, hét szarva [(kerasz):
az uralkodói hatalom teljessége] és
hét szeme [(ophthalmosz): mindentudó, és mindent látó] vala, aki az
Istennek hét Szelleme, [(ekhó): akit birtokol], és aki
elküldetett az egész földre.*
*A Krisztusról így szól a bizonyságtétel: „… a mi húsvéti bárányunk, a mi
pászkaáldozatunk, a Krisztus megáldoztatott már érettünk” (1 Kor. 5,7).
Őróla szólnak a
próféciák: „Kínoztatott, pedig alázatos
volt, és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és
mint juh, mely megnémul az őt nyírók előtt; és száját nem nyitotta meg!” (Ésa. 53,7).
Az Úr Jézusról így
hangzik a prófécia, Ő az: „Akin az Úrnak
Szelleme megnyugszik: bölcsességnek és értelemnek Szelleme, (ḥáḵəmáh):
szakértelemnek, és ügyességnek Szelleme,
tanácsnak és hatalomnak, (gəḇúráh): erőnek és bátorságnak Szelleme, az Úr ismeretének és félelmének, (jirə'áh):
tiszteletének Szelleme” (Ésa. 11,2).
Aki a Sárdisbeli
gyülekezetnek így mutatkozik be: „… Ezt
mondja az, akinél van [(ekhó): aki magába foglalja, aki
birtokolja, akié] az Isten hét [(pneuma)]
Szelleme [az
Isten teljessége]…” (Jel. 3,1).
Ő az, aki kijelenti a
tanítványainak: „És hozzájuk menvén
Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem [bennem] adatott minden hatalom mennyen és földön” (Mát. 28,18).
Jel. 5,7 És eljöve és elvevé a könyvet, a [(biblion):
könyvtekercset] a királyiszékben [(thronosz):
a trónon] ülőnek jobbkezéből.
Jel. 5,8 És mikor elvevé a könyvet, [(biblion): a könyvtekercset] a négy lelkes állat [(dzóon): a négy élőlény] és a huszonnégy Vén [(preszbüterosz):
mennyei elöljáró, presbiter] leborula [(piptó): földre borul] a Bárány
előtt, mindeniknél hárfák és aranypoharak lévén, jó illatokkal [(thümiama):
illatos füstölőszerrel] tele, amik a
szentek imádságai.*
*Mert így
szólt Jahve: „Rám figyeljetek a föld
legvégéről is, és megszabadultok, mert én vagyok az Isten, nincs más! Magamra
esküdtem, igazság jött ki számon, szavam megmásíthatatlan: Előttem hajol meg
minden térd, rám esküszik minden nyelv. Csak az Úrban van, így szólnak felőlem,
minden igazság és erő, Ő hozzá mennek, és megszégyenülnek mindazok, akik
gyűlölték őt. Az Úrban igazul meg és dicsekszik Izráelnek egész magva!” (Ésa.
45,22-25).
Erről tesz
bizonyságot az apostol is: „Mert meg van
írva: Élek én, mond az Úr, mert nékem hajol meg minden térd, és minden nyelv
Istent magasztalja. [Más fordítás: Ezt
mondja az Írás: Amint igaz, hogy élek - mondja az Úr -, előttem meghajlik
minden térd, s minden nyelv nyíltan vallást tesz az Istenről]”
(Róm. 14,11).
És arról a NÉV-ről,
amely előtt meghajol minden térd: „Hogy
a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt
valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten
dicsőségére” (Fil. 2,10-11).
Jel. 5,9 És éneklének új [(kainosz): ismeretlen, meglepő] éneket, mondván: Méltó vagy, hogy elvedd a
könyvet, [hogy átvedd a (biblion):
könyvtekercset], és megnyisd [és feltörd] annak pecséteit:* mert megölettél, és megváltottál [és véreddel (agoradzó): vásároltál meg] minket Istennek a te
véred által, minden ágazatból [(phülé): törzsből, nemzetségből] és
nyelvből és népből és nemzetből,**
*És így dicsérték a
Bárányt, aki maga a Teremtő: „Méltó vagy Uram, hogy végy dicsőséget és tisztességet
és erőt [(dünamisz): és hatalmat]; mert te teremtettél, és [(ktidzó):
alkottál] mindent [(pasz
pasza pan): a mindenséget], és a
te akaratodért vannak és teremttettek. [Más
fordítás: Méltó vagy Urunk és Istenünk, hogy végy dicsőséget és
tisztességet és erőt (dünamisz): és
hatalmat; mert te teremtettél mindent, és a te
akaratodból lett a teremtett világ; mert te alkottad a mindenséget,
akaratod hívott létre és teremtett mindent]” (Jel. 4,11).
Már Dávid is így buzdítja a
szenteket: „Dicsérjétek [dicsőítsétek (jáḏáh):
megvallva] az Urat, és [adjatok
hálát az Úrnak] citerával; tízhúrú hárfával
[lanttal, hegedűvel] zengjetek [(zámar):
dalt] néki [zengjétek fölségét]. Énekeljetek néki új éneket, [(šúr
šír): énekléssel ünnepeljétek] lantoljatok
[(nḡn): húrt pengessetek] lelkesen,
[(jáṭaḇ)
vidám szívvel, örömkiáltással; nagy örömmel], harsogón [(tərúʿáh): ujjongó csatakiáltással]”
(Zsolt. 33,2-3).
„János apostol továbbfolytatja látomása leírását, kijelentve, hogy ki a
Bárány: „És hallék szózatot az égből,
mint sok vizeknek zúgását és mint nagy mennydörgésnek szavát. És hallám
hárfásoknak szavát, akik az ő hárfájukkal hárfáznak vala; És énekelnek vala
mintegy új éneket a királyiszék (a trón)
előtt, és a négy lelkes állat (a négy élőlény) előtt és a Vének előtt. És senki meg nem tanulhatja vala azt az
éneket, csak a száznegyvennégyezer, akik áron vétettek meg a földről”
(Jel. 14,2-3).
„És láték
úgymint üvegtengert tűzzel elegyítve; és azokat, akik diadalmasok a fenevadon
és az ő képén, és bélyegén és az ő nevének számán, látám állani az üvegtenger
mellett, akiknek kezében valának az Istennek hárfái. És énekelik vala Mózesnek
az Isten szolgájának énekét, és a Báránynak énekét, ezt mondván: Nagyok és
csodálatosak a te dolgaid, (a te műveid)
mindenható Úr Isten; igazságosak és igazak a te útaid, óh szentek Királya!” (Jel. 15,2-3).
Aki nem más, mint maga az Úr, Jahve: „Akkor éneklék Mózes és az Izráel fiai ezt az
éneket az Úrnak, és szólának mondván: Éneklek az Úrnak, mert fenséges ő, lovat
lovasával tengerbe vetett. Erőm az Úr és énekem, szabadítómmá lőn nekem;
(megszabadított engem) Ő az én Istenem,
őt dicsérem, (őt dicsőítem) atyámnak
Istene, őt magasztalom. Vitéz harcos az Úr; az ő neve Jehova” (2 Móz. 15,1-3).
Ezután: „látám, és ímé egy nagy sokaság, amelyet senki meg nem számlálhatott,
minden nemzetből és ágazatból, és népből és nyelvből; és a királyiszék (a
trón) előtt és a Bárány előtt állnak
vala, fehér ruhákba öltözve, és az ő kezeikben pálmaágak; És kiáltanak nagy
szóval, mondván: Az üdvösség a mi Istenünké, aki a királyiszékben ül, és a
Bárányé! Az angyalok pedig mindnyájan a királyiszék, a Vének és a négy lelkes
állat körül állnak vala, és a királyiszék előtt arccal leborulának, és imádák
az Istent, Ezt mondván: Ámen: áldás és dicsőség és bölcsesség és hálaadás és
tisztesség és hatalom és erő a mi Istenünknek mind örökkön örökké, Ámen” (Jel. 7,9-12).
Őt látta Ézsaiás is: „A mely esztendőben meghala Uzziás király,
látám az Urat ülni magas és felemeltetett székben, (magasra emelt trónon) és palástja betölté a templomot; Szeráfok
állanak vala felette: mindeniknek hat-hat szárnya vala: kettővel orcáját fedé
be, kettővel lábait fedé be, és kettővel lebegett (repült). És kiált vala egy a másiknak, és mondá:
Szent, szent, szent a seregeknek Ura, teljes mind a széles föld az ő
dicsőségével (dicsősége betölti az egész földet!)! És megrendülének az ajtó küszöbei a kiáltónak szavától, és a ház betelt
füsttel” (Ésa. 6,1-4).
**Az apostol így vall az Úr
Jézusról és a váltság megtörténtéről. Ő az: „Aki adta önmagát váltságul
mindenekért (és mindenkiért), mint
tanúbizonyság a maga idejében” (1 Tim. 2,6)
Ugyanis: „Senki
sem válthatja meg atyjafiát (vagy önmagát), nem adhat érte (vagy magáért) váltságdíjat
Istennek. Mert olyan drága az élet váltsága, hogy végképp le kell tennie róla
(és abba kell hagynia örökre)” (Zsolt.
49,8-9)
De Isten: „Gondoskodott
népe megváltásáról, örökre elrendelte szövetségét, szent és félelmes az ő neve”
(Zsolt. 111,9)
„az ő akarata szentelt meg minket Jézus Krisztus testének (szómato: teljes
lényének) feláldozása által egyszer s
mindenkorra” (Zsid. 10,10)
„És ő
engesztelő áldozat a mi vétkeinkért (hamartia: céltévesztés,
a cél ELVÉTÉSÉÉRT); de nemcsak a
mienkért, hanem az egész világért (vagyis az egész világ céltévesztéséért) is” (1 Ján. 2,2).
„Mert az Isten őt eleve elrendelte, és oda
adta engesztelő, véres áldozatul, - fedélnek, mint előkép. Ő a frigyláda fedele
a Templomban, vagyis az irgalom helye, a kiengesztelés - Azoknak, akik az ő
vérében hisznek, hogy igazságát, és az Ő igazságosságát, az Ő igazzá tételét megmutassa
nekünk, nyilvánvaló jelül, bizonyítékként. Isten ugyanis az előbb, a
korábban elkövetett bűnöket végtelen türelmében elnézte, elengedte, és
megbocsátotta” (Róm. 3,25).
Az apostol így buzdítja a
megváltottakat: „Mert drága, és nagy áron
vétettetek, vásároltattok meg, nagy volt a váltságdíjatok, dicsőítsétek meg
tehát, és hordozzátok azért az Istent a ti testetekben, a ti egész lényetekben,
és szellemetekben, amelyek az Istenéi” (1 Kor. 6,20).
„Tudván, hogy
nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól
örökölt hiábavaló életetekből; Hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen
bárányén, a Krisztusén” (1 Pét.
1,18-19).
Mert: „Krisztus váltott meg minket váltságdíj ellenében
felszabadított, kivásárolt bennünket
a törvény átka alól, átokká, és az átok hordozójává levén, vagyis átok alá került érettünk; mert
meg van írva: Átkozott minden, aki szárazfán
függ” (Gal. 3,13).
Őbenne:
„van a mi váltságunk az Ő vére által, a bűnöknek
bocsánata az Ő kegyelmének gazdagsága szerint” (Eféz.
1,7)
Pál apostol búcsúzik az efézusi vénektől, s egyben
kijelentést nyer, hogy ki a Szabadító, aki népet szerzett magának: „Viseljetek gondot azért magatokra és az
egész nyájra, melyben a Szent Szellem titeket vigyázókká, őrizőkké tett, az Isten
anyaszentegyházának, a kihívottak közösségének) legeltetésére, melyet
tulajdon vérével szerzett” (Csel.
20,28).
Isten
kivásárolt: „… a Krisztus vére (árán), aki örökkévaló Szellem által önmagát
áldozta fel ártatlanul az Istennek, mennyivel inkább megtisztítja
lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljunk az élő Istennek” (Zsid. 9,14).
Az Úr Jézus így jelenti ki az Ő
földre-jövetelének célját: „…az embernek
Fia azért jött [el a földre], …hogy szolgáljon, és adja az ő életét váltságul [váltságdíjul] sokakért, [és ez által sok embert megmentsen]” (Mát. 20,28).
Jel. 5,10 És tettél minket a mi Istenünknek [Istenünk királyságává] királyokká és papokká;
és uralkodunk a földön.*
*Pál apostol
megvallása: Ő: „Aki országa népévé, és királyokká és papokká tett minket az ő Istenének
és Atyjának: annak dicsőség és hatalom mind örökkön örökké! Ámen” (Jel. 1.6).
„Boldog és szent, akinek része van az első
feltámadásban: ezeken nincs hatalma a második halálnak; hanem lesznek az
Istennek, a Krisztusnak papjai, és uralkodnak ő vele ezer esztendeig” (Jel. 20,6).
És beteljesült a Krisztusnépéről hangzó
prófécia „Mostan azért ha figyelmesen
hallgattok szavamra és megtartjátok az én szövetségemet, úgy ti lesztek nékem
valamennyi nép közt az enyéim; (az én tulajdonom) bár enyém az egész föld. És lesztek ti nékem papok birodalma (papok
királysága) és szent nép. Ezek azok az
igék, melyeket el kell mondanod Izráel fiainak” (2 Móz. 19,5-6).
És: „Titeket pedig az ÚR papjainak neveznek,
Istenünk szolgáinak mondanak. A népek gazdagságát élvezitek, kincseikkel
büszkélkedhettek” (Ésa. 61,6).
Hát: „Ne félj te kicsiny nyáj; mert tetszett [elhatározása, és örömmel
való döntése] a ti Atyátoknak, hogy
néktek adja [néktek ajándékozza] az
országot [a királyságot, a királyi hatalmat]” (Luk. 12,32) .
Péter apostol így buzdítja a
Krisztus népét: „Ti pedig választott
nemzetség, királyi papság, szent nemzet, [Isten tulajdon - megváltott, megvásárolt, megmentett -]
megtartásra való nép vagytok, hogy
hirdessétek Annak hatalmas dolgait [nagy tetteit], aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára [az Ő fényébe] hívott el titeket. Ti magatok is mint élő
[eleven] kövek épüljetek fel szellemi házzá, szent [(hagiosz): Isten számára elkülönített, elhatárolt
mindentől ami tisztátalan, közönséges] papsággá, hogy szellemi áldozatokkal
áldozzatok, [és olyan szellemi áldozatokat vihessetek fel] amelyek kedvesek [(euproszdektosz): jól / kedvesen, és szívesen fogadottak]
Istennek a Jézus Krisztus által” (1
Pét. 2,9.5).
Jel. 5,11 És látám, és hallám a királyiszék, [(thronosz): a trón] a lelkes állatok, [(dzóon):
az élőlények] és a Vének, [(preszbüterosz)
a mennyei elöljárók] körül sok angyalnak szavát; és az ő számuk tízezerszer
tízezer és ezerszer ezer vala;*
*Ézsaiás így látja a Királyt, a seregek Urát: „Amely esztendőben meghala Uzziás király,
látám az Urat ülni magas és felemeltetett székben (magasra emelt trónon), és palástja betölté a templomot; Szeráfok
állanak vala felette: mindeniknek hat-hat szárnya vala: kettővel orcáját fedé
be, kettővel lábait fedé be, és kettővel lebegett; És kiált vala egy a
másiknak, és mondá: Szent, szent, szent a seregeknek Ura, teljes mind a széles
föld az ő dicsőségével! És megrendülének az ajtó küszöbei a kiáltónak szavától,
és a ház (a templom) betelt füsttel.
Akkor mondék: Jaj nékem, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok és
tisztátalan ajkú nép közt lakom: hisz a Királyt, a seregeknek Urát láták
szemeim!” (Ésa. 6,1-5).
Mikeás
igy látja az Urat: „… Látám az Urat
trónján ülve, és az egész mennyei sereget az ő jobb- és balkeze felől mellette
állani” (1 Kir. 22,19).
Dániel
is látja a Urat: „Tűzfolyam fakadt és
áradt vala ki az ő színe felől; ezerszer ezren szolgálának néki, és tízezerszer
tízezren állának előtte; ítélők ülének le, és könyvek nyittatának meg” (Dán. 7,10).
Ezékiel
így látja dicsőségben az Urat: „És a
mennyezeten felül, amely fejük felett vala, látszék mint valami zafirkő,
királyi széknek formája, (egy zafírfényű trónus alakja) és a királyi széknek formáján látszék mint
egy ember formája azon felül; És látám izzó ércként ragyogni, amelyet, mintha
tűz vett volna körül derekának alakjától fogva és fölfelé; és derekának
alakjától fogva és lefelé látám, mintha tűz volna. És fényesség (fényözön) vala körülötte, Mint amilyen a szivárvány,
mely a felhőben szokott lenni esős időben, olyan vala a fényesség (fényözön)
köröskörül. Ilyen vala az Úr dicsőségének
formája, (látványa) és látám, és
orcámra esém, és hallám egy szólónak szavát” (Ezék. 1,26-28).
„És látám, és
ímé a mennyezeten, amely a Kérubok feje fölött vala, látszék felettük, mint
valami zafirkő, olyan, mint egy királyi széknek formája (egy zafírfényű
trónushoz hasonló látvány tűnt fel)” (Ezék. 10,1).
Jel. 5,12 Nagy szóval [(megasz phóné): hatalmas hangon] ezt mondván: Méltó a
megöletett Bárány, hogy vegyen erőt és gazdagságot és bölcsességet és
hatalmasságot [(iszkhüsz): hatalmat] és tisztességet és dicsőséget és áldást.*
*És
folytatódik a kijelentés, Isten a Bárány: „És hatalmas hangok szólaltak meg a mennyben:
A világ felett a királyi uralom a mi Urunké, az ő Krisztusáé lett, és ő fog
uralkodni örökkön-örökké. És a huszonnégy Vén, aki az Isten előtt ül az ő
királyiszékeiben (az ő trónjaikon), arcra
borultak és imádták Istent, Ezt mondván: Hálát adunk néked Uram, mindenható
Isten, aki vagy és aki valál és aki eljövendő vagy; mert a te nagy hatalmadat
kezedhez vetted, és a te országlásodat elkezdetted (és uralkodsz)” (Jel.
11,15-17).
Ő ül a királyiszékben,
a trónon: „Az angyalok pedig mindnyájan a
királyiszék, a Vének és a négy lelkes állat (a négy élőlény) körül állnak vala, és a királyiszék előtt
arccal leborulának, és imádák az Istent, Ezt mondván: Ámen: áldás és dicsőség
és bölcsesség és hálaadás és tisztesség és hatalom és erő a mi Istenünknek mind
örökkön örökké, Ámen” (Jel. 7,11-12).
És a mennyben nem
szűnik meg a dicsőítés: „Leesik [(piptó): leborul] a huszonnégy Vén [(preszbüterosz): a
huszonnégy elöljáró] az előtt, [(enópion):
annak színe előtt] aki a
királyiszékben, a [(thronosz): trónon] ül, és imádja azt, aki örökkön örökké él, és
az ő koronáit [(sztephanosz): győzelmi koszorúikat] a királyiszék [(thronosz): a trón] elé teszi, mondván: Méltó vagy Uram, hogy végy dicsőséget és tisztességet
és erőt [(dünamisz): és hatalmat]. Mert te teremtettél, és [(ktidzó):
alkottál] mindent [(pasz
pasza pan): a mindenséget], és a
te akaratodért vannak és teremttettek. [Más
fordítás: Méltó vagy Urunk és Istenünk, hogy végy dicsőséget és
tisztességet és erőt (dünamisz): és hatalmat; mert te
teremtettél mindent, és a te akaratodból lett a teremtett világ; mert te
alkottad a mindenséget, akaratod hívott létre és teremtett mindent] (Jel. 4,10-11).
Jel. 5,13 Sőt hallám, hogy minden teremtett állat, [(ktiszma): teremtett lény]
amely van a mennyben és a földön, és a föld alatt és a tengerben, és minden,
ami ezekben van, ezt mondja vala: A királyiszékben ülőnek [(thronosz):
a trónon ülőnek] és a Báránynak áldás
és tisztesség és dicsőség és hatalom [(kratosz): és uralom] örökkön örökké.*
*Dávid megvallása: „Oh Uram, tied a
nagyság, hatalom, dicsőség, a ragyogás és
a fenség, az örökkévalóság és méltóság, sőt minden, valami a mennyben
és a földön van, tied! Tied, oh Uram, az ország, te magasztalod fel magadat,
hogy légy minden fejedelmek felett, és
magasztos vagy te mindenek felett! A
gazdagság és a dicsőség mind te tőled vannak, te tőled erednek, és te uralkodol mindeneken; a te kezedben
van mind az erősség és mind a birodalom; a te kezedben van mindeneknek
felmagasztaltatása és megerősíttetése. (Más
fordítás: A te kezedben van az erő és a hatalom, a te kezed tehet bárkit
naggyá és erőssé). Most azért, oh mi
Istenünk, vallást teszünk előtted, és hálát adunk neked, és dicsérjük a te dicsőséges, fenséges nevedet” (1 Krón. 29,11-13).
„Nincsen Uram hozzád hasonló az istenek között, és
nincsenek hasonlók a te munkáidhoz, műveidhez fogható nincsen! Eljőnek a népek
mind, amelyeket alkottál, és leborulnak előtted Uram, és dicsőítik a te
nevedet. Mert nagy vagy te és csodadolgokat művelsz; csak te vagy Isten
egyedül!” (Zsolt. 86,8-10).
És
mennyen, földön így szól a dicséret: „Sőt
hallám, hogy minden teremtett állat, és
minden teremtmény, amely van a
mennyben és a földön, és a föld alatt és a tengerben, és minden, ami ezekben
van, ezt mondja vala: A királyiszékben ülőnek és a Báránynak áldás és
tisztesség és dicsőség és hatalom örökkön örökké” (Jel. 5,13)
Jel. 5,14 És a négy lelkes állat [(dzóon): a négy élőlény] monda: Ámen. És a huszonnégy Vén [(preszbüterosz):
mennyei elöljáró]
leborult és imádá az örökkön örökké élőt.