A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Biblia Újszövetség Lukács evangélium 1. fejezet: mindennek utána jártam (göröggel és kapcsolódó igékkel). Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Biblia Újszövetség Lukács evangélium 1. fejezet: mindennek utána jártam (göröggel és kapcsolódó igékkel). Összes bejegyzés megjelenítése

2011. szeptember 30.

Lukács evangélium 1. fejezet: mindennek utána jártam (göröggel és kapcsolódó igékkel)


Luk. 1,1 Mivelhogy sokan kezdették [megkísérelték; igyekeztek] rendszerint megírni [sorjában elmondani; vállalkoztak arra, hogy tudósítsanak bennünket] azoknak a dolgoknak [eseményeknek] az elbeszélését, amelyek minálunk beteljesedtek*

1 És a következő könyvében arról is ír, hogy ebben a könyvben kiről ír: „Első könyvemet írtam, Theofilus (jelentése: Istent szerető, Isten barátja; akit Isten szeret)., mindazokról, amiket kezdett Jézus cselekedni és tanítani, Mind a napig, melyen fölviteték, minekutána parancsolatokat (megbízást) adott a Szent Szellem által az apostoloknak, kiket (ki)választott vala magának” (Csel. 1,1-2)

Luk. 1,2 [úgy], Amint nékünk előnkbe adták [továbbadták; ahogy ránk maradt azoktól], akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái [hirdetői]* voltak az Igének [(logosz): - egyszerre jelent szót és dolgot is (SZPA); - speciális értelemben: (Jánosnál névelővel) az Isteni Kifejeződés (vagyis Krisztus)]**

1/A Krisztus (parancsvégrehajtói; alárendeltjei; szó szerint: más irányítása ALATT EVEZŐ valaki; katonai jellegű szó. A harci gálya evezőse volt, megkülönböztetve a fedélzeten harcoló katonáktól. Nehéz, kemény munkát végző, felettese parancsára cselekvő személy).
2 Az Úr Jézus a Szent Szellem eljövetelét, és Őróla való bizonyságtételét ígéri azzal, hogy: „De ti is bizonyságot tesztek; mert kezdettől fogva én velem vagytok” (Ján. 15,27) Péter apostol az Úr Jézus mennybemenetele, és Júdás halála után így szól: „Szükség azért, hogy azok közül a férfiak közül, akik velünk együtt jártak minden időben. (akik egész idő alatt együtt voltak velünk), míg az Úr Jézus közöttünk járt-kelt. A János bemerítésétől kezdve mind a napig, melyen fölviteték tőlünk, azok közül egy az ő feltámadásának bizonysága legyen mivelünk egyetemben (még valaki tanúja legyen velünk együtt az ő feltámadásának)” (Csel. 1,21-22) Az apostol így figyelmezteti a mindenkori hívőket: „Mimódon menekedünk meg mi, hogyha nem törődünk ily nagy üdvösséggel? Amelyet, miután kezdetben hirdetett az Úr, azok, akik hallották, biztosítottak (megerősítették ezt) számunkra” (Zsid. 2,3) „Mert nem mesterkélt (kitalált) meséket (mítoszokat) követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét (megjelenését); hanem mint akik szemlélői voltunk az Ő nagyságának (hanem úgy, hogy szemtanúi voltunk isteni fenségének)” (2 Pét. 1,16) János apostol bizonyságtétele: „Ami kezdettől fogva vala, amit hallottunk, amit szemeinkkel láttunk, amit szemléltünk (megfigyeltünk), és kezeinkkel illettünk (megtapintottunk), az életnek Igéjéről (Logoszáról). (És /mert/ az élet megjelent és (mi pedig) láttuk, és tanúbizonyságot teszünk róla és (ezért) hirdetjük néktek (is) az örök életet, amely (azelőtt) az Atyánál vala és (most pedig) megjelent nékünk)” (1 Ján. 1,1-2)

Luk. 1,3 Tetszék énnékem [jónak láttam én] is, ki eleitől fogva mindeneknek szorgalmasan [pontosan] végére [utána] jártam, hogy azokról rendszerint írjak [sorjában leírjam] néked, jó [tiszteletreméltó; nagyra becsült; igen derék] Theofilus,
Luk. 1,4 Hogy megtudhasd* [megismerd; megértsed] azoknak a dolgoknak [igéknek (logosz) igazságát] bizonyosságát, [hogy meggyőződjél róla; megtudd a kétségtelen valóságot, mennyire megbízhatók azok a tanok, és magad is megdönthetetlen bizonyosságot szerezhess] amelyekre taníttattál**

2/A Megtudhasd (aszphaleia): - bizonyosság, megdönthetetlenség. Cáfolhatatlan bizonyosság, megdönthetetlen bizonyíték. A mgingás lehetőségének kizárása
3 Taníttattál (katékheó): - elhangzik a fülekbe, vagyis (kiterjesztve), tájékoztat (informál), oktat (nevel), tanít. Tehát az Evangélium bizonyságtételei: „… pedig azért írattak meg, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek Fia, és hogy ezt hívén, életetek legyen az ő nevében” (Ján. 20,31)
Luk. 1,5 Heródesnek [jelentése: hősies], a Júdea királyának idejében [korában] vala [élt] egy Zakariás [jelentése: akiről az Úr megemlékezett] nevű pap. Az Abia [jelentése: apám az Örökkévaló] rendjéből [osztályából] Az ő felesége pedig az Áron [jelentése: megvilágosított] leányai közül való vala [törzséből származott], és annak neve Erzsébet [jelentése: akit Isten megtisztel; Istennek szentelt].

Luk. 1,6 És mind a ketten igazak [igazságosak; (meg)igaz(ult)ak] valának az Isten előtt [szentül éltek], kik az Úrnak minden parancsolataiban és rendeléseiben feddhetetlenül jártak [az ő igazságos útjain]

5 Betartották az Úr parancsát: „Vigyázzatok azért, hogy úgy cselekedjetek (Tartsátok meg, és teljesítsétek azt), amint az Úr, a ti Istenetek parancsolta néktek; ne térjetek se jobbra, se balra. Mindig (mindenben) azon az úton járjatok, amelyet az Úr, a ti Istenetek parancsolt néktek, hogy éljetek, és jó legyen dolgotok, és hosszú ideig élhessetek (lakhassatok) a földön, amelyet bírni fogtok (birtokba vesztek)” (5 Móz. 5,32-33)

Luk. 1,7 És nem volt nékik gyermekük, mert Erzsébet meddő [terméketlen; magtalan] vala, és mind a ketten immár idős [élemedett (előrehaladott; hajlott) korú] emberek valának [életük alkonya felé jártak].
Luk. 1,8 Lőn [történt] pedig, hogy mikor ő rendjének [osztályának] sorában papi szolgálatot végzett az Isten előtt,
Luk. 1,9 A papi tiszt szokása szerint reá jutott a sor, hogy bemenvén az Úrnak templomába [szentélyébe], jó illatot gerjesszen [illatáldozatot; füstölőáldozatot mutasson be]*

5/A Zakariás pap Isten igéjének kijelentése szerint: „… az Abia rendjéből… pap…” (Luk.1,5) volt, tehát Áron házából származott, ahogy erről a Krónikák könyve beszámol (1 Krón. 23.13) Áron fiai leszármazottainak „rendjeik” voltak, Dávid és Sádók osztotta el őket az ő tisztük szerint a szolgálatra: „Eloszták pedig őket sors által…. mert a szenthelynek fejedelmei és Istennek fejedelmei valának úgy az Eleázár, mint az Itamár fiai közül valók.” (1 Krón. 24.5) Eleázár és Itamár Áron fiai voltak. (2Móz.28,1) És huszonnégy papi rendet alakítottak ki – a huszonnégy papi fejedelem szerint – ebből: „…Abija…a nyolcadik.” (1 Krón. 24.10) Ebből a rendből származott Zakariás, és az ő tiszte, ahogy az Úr megparancsolta Áronnak: „Ez az ő hivatalos rendjük szolgálatukban, hogy bejárnának az Úr házába sorban, az ő atyjoknak Áronnak rendelése szerint, mint megparancsolta volt néki az Úr, Izráel Istene.” (1 Krón. 24.19) Tehát ők kiválasztottak voltak, akik az Isten házában szolgáltak a füstölő – az ige más helyén: illattételre való – oltár mellett (1 Krón. 6.49) A fentiekben leírtakból megtudjuk, hogy Zakariás Áron leszármazottja volt, az Ároni nemzetségből származott, és az ő felesége, Erzsébet, szintén. Zakariáson – mint felszentelten – a kenet olaja volt. /Lásd: 2 Móz.29,21/ A kenet olaja pedig a Szent Szellem előképe, tehát Zakariás a Szent szellem kenete alatt szolgált. Másképp nem is mehetett volna be az Úr jelenlétébe. Ezt a szolgálatot, amit ő végzett, már a mózesi törvények meghatározták, mint örökkévaló rendtartást Izrael népének. Már a szent sátorba illattételre való oltárt kellett tenni, ahogy az Úr megparancsolta, és azon minden reggel és este jó illatú füstölőszert kellett a főpapnak füstölögtetni. (2 Móz. 30)

Luk. 1,10 És a népnek egész sokasága [kint várta és közben] imádkozék kívül a jó illatozás [füstölés] idején [órájában]*

6 Zakariás szolgálatát a törvény így határozta meg: „És vegye tele a tömjénezőt eleven szénnel az oltárról, amely az Úr előtt van, és vegye tele a két markát a porrá tört (illatos) fűszerekből való füstölőből, és vigye be a függönyön (kárpiton) belől. És vesse a füstölőt (tegye rá az illatáldozatot) a tűzre az Úr (színe) előtt, hogy befedje (beborítsa) a füstölő (illatáldozat) felhője a fedelet, a mely a bizonyság felett van, hogy meg ne haljon. Senki se legyen a gyülekezet (kijelentés) sátorában, amikor bemegy a szenthelybe (szentélybe)… egészen az ő kijöveteléig…” (3 Móz. 16,12-13.17)

Luk. 1,11 Néki pedig megjelenék az Úrnak angyala, állván a füstölő [illatáldozati] oltár jobbja felől.
Luk. 1,12 És láttára megrettene [zavarba jött; megháborodott; összezavarodott a látványtól] Zakariás [nyugtalanság], és félelem szállá meg őt.
Luk. 1,13 Monda pedig az angyal néki: Ne félj Zakariás; mert meghallgattatott a te könyörgésed [kérő imád], és a te feleséged Erzsébet szül néked fiat, és nevezed az ő nevét Jánosnak.
Luk. 1,14 És lészen tenéked örömödre és vigasságodra [boldog leszel; és ujjongani fogsz rajta], és sokan fognak örvendezni az ő születésén [világra jövetelének];
Luk. 1,15 Mert nagy lészen az Úr előtt, és bort7 és részegítő [mámorító; (bódító)] italt* nem iszik; és betelik Szent Szellemmel még az ő anyjának méhétől fogva**

7 Bor oinosz: KJV: bor, (általában erjesztett ital; árpaital, sör); borivás; mámort keltő ital.
8 Részegítő (szikera): - héber eredetű [H7941] sékár = egy részegítő, mámorító, azaz alaposan megerjesztett folyadék. Megrészegítő; erős bódító hatású, sörszerűen erjesztett ital, amely készülhet szőlőből, árpából, vagy datolyából is.
9 Bemerítő János nazir volt, hiszen a nazir törvény szólt így: „Szólj Izráel fiainak, és mondd meg nékik: Mikor férfi vagy asszony külön fogadást tesz, nazireusi fogadást, hogy így az Úrnak szentelje magát. (vagyis az Úrnak szenteli magát): Bortól és részegítő italtól szakassza el magát (tartózkodjék); borecetet és részegítő italból való ecetet ne igyék, és semmi szőlőből csinált (készült) italt se igyék, se új (friss), se aszú (szárított) szőlőt ne egyék. Az ő nazireusságának egész idején át semmi afélét ne igyék (se egyék), ami a szőlőtőről kerül (való), a szőlő magvától fogva a szőlő héjáig” (4 Móz. 6,2-4)Isten így rendelkezett minden Őnéki szentelt ember felől: „És élt ebben az időben egy férfiú Czórából, a Dán nemzetségéből való, névszerint Manoah, kinek felesége magtalan (meddő) volt, és nem szült. És (egyszer) megjelent az Úrnak angyala az asszonynak, és monda néki: Ímé most magtalan (meddő) vagy, és nem szültél; de terhes leszesz, és fiat szülsz. Azért most megójjad magad (mostantól fogva vigyázz), és ne igyál se bort, se más részegítő italt, és ne egyél semmi tisztátalant. Mert íme terhes leszesz, és fiat szülsz… Istennek szenteltetett lesz az a gyermek anyjának méhétől fogva…”(Bír. 13,2-5) A papok törvénye is az, hogy mielőtt az Úr színe előtt megjelennének: „Áronnak pedig szóla az Úr, mondván: Bort és szeszes (részegítő) italt ne igyatok te és a te fiaid veled, mikor bementek a gyülekezet (kijelentés) sátorába, hogy meg ne haljatok. Örökkévaló rendtartás legyen ez a ti nemzetségeitekben (Örök rendelkezés legyen ez nektek nemzedékről nemzedékre). Hogy (így tudtok) különbséget tehessetek a szent és közönséges között, a tiszta és tisztátalan között. És hogy taníthassátok (így tudjátok tanítani) Izráel fiait mindazokra a rendelésekre, amelyeket az Úr szólott (kijelentett) vala nékik Mózes által” (3 Móz. 10,8-11) És hogy ez minden olyan hívőre vonatkozik, aki teljesen az Úrnak szenteli magát, azt az Újszövetség jelenti ki: „Annakokáért ne legyetek esztelenek (meggondolatlanok), hanem megértsétek, mi legyen az Úrnak akarata. És meg ne részegedjetek bortól, miben kicsapongás van (Ne részegeskedjetek, mert a borral léhaság jár együtt): hanem teljesedjetek be Szent Szellemmel” (Eféz. 5,17-18)

Luk. 1,16 És az Izrael fiai közül sokakat megtérít [visszafordít] az Úrhoz, az ő Istenükhöz.
Luk. 1,17 És az Ő [az Úrnak színe] előtt fog járni az Illés [jelentése: erősségem az Úr) ] szellemével és erejével [(dünamisz) Képesség; erő, ami képessé tesz bármi megtételére. Hatalom; erő-megnyilvánulás]. Hogy az atyák szívét a fiakhoz (vissza)térítse [visszafordítsa], és az engedetleneket [meggyőzhetetlen, makacs, csökönyös hitetleneket] az igazak [megigazultak vagy megigazítottak, igaznak nyilvánítottak] bölcsességére [okosságára térítse; vezesse; észjárására hozza; megfontoltságára; az egész személyiség „beállítottságát”, „irányultságát megváltoztassa]. Hogy készítsen az Úrnak [állítson az Úr elé] tökéletes [alkalmas; felkészült] népet*

10 Őbenne fog beteljesedni a prófécia, amelyet így hirdetett meg az Úr: „Ímé, elküldöm én az én követemet, és megtisztítja (egyengeti) előttem az utat, és mindjárt (hamar) eljön az ő templomába az Úr, akit ti kerestek (aki után vágyódtok), és a szövetségnek követe, akit ti kívántok; ímé, eljön (jön már), azt mondja a Seregeknek Ura. És az atyák szívét a fiakhoz fordítja (téríti), a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jöjjek, és meg ne verjem e földet átokkal (hogy pusztulással ne sújtsam a földet, amikor eljövök)” (Malak. 3,1; 4.6)

Luk. 1,18 És monda Zakariás az angyalnak [(angelosz): hírnök, követ]: Miről tudhatom én ezt [a dolgot] meg [miről fogom ezt felismerni]? Mert én vén [öreg] vagyok, és az én feleségem is igen idős [előrehaladt a korban].
Luk. 1,19 És felelvén az angyal, monda néki: Én Gábriel [jelentése: Isten harcosa] vagyok, ki az Isten [színe] előtt állok; és küldettem, hogy szóljak [beszéljek] veled, és ez örvendetes dolgokat [ezt a jó hírt; örömhírt] jelentsem [meghozzam; elmondjam; tudtodra adjam] néked
Luk. 1,20 És ímé megnémulsz, és nem szólhatsz [nem fogsz tudni beszélni; megszólalni; hallgatásra leszel azonban ítélve] mindama napig, amelyen ezek meglesznek [amíg ez be nem következik; a beteljesedés napjáig]: mivelhogy nem hittél az én beszédimnek [igéimnek (logosz): Ige: egyszerre jelent szót és dolgot is], amelyek beteljesednek az ő idejükben [majd, ha eljön az ideje].
Luk. 1,21 A nép pedig várja vala Zakariást, és csodálkozék, hogy a templomban késik. [hogy oly sokáig ott időzik a szentélyben].
Luk. 1,22 És kijővén, nem szólhata nékik [nem tudott (nem volt képes) velük beszélni]; eszükbe vevék azért [ebből rájöttek; megértették; fölismerték], hogy látást látott [látomása volt] a templomban (szentélyben); mert ő csak [mutogatott, fejével] integetett nékik, és néma maradt.
Luk. 1,23 És lőn, hogy mikor leteltek az ő szolgálatának napjai, elméne haza.
Luk. 1,24 E napok után pedig fogada méhében [áldott állapotba jutott] Erzsébet [jelentése: akit Isten megtisztel] az ő felesége, és elrejtőzék [eltitkolta; (teljesen visszavonult)] öt hónapig, mondván:
Luk. 1,25 Így cselekedett velem az Úr a napokban, amelyekben reám tekinte, hogy elvegye az én gyalázatomat [szégyenemet, melyet viseltem] az emberek között [levegye rólam; és ami az emberek előtt szégyenemre volt, attól megszabadított].
Luk. 1,26 A hatodik hónapban pedig elküldeték Gábriel angyal Istentől Galileának [jelentése: csekély, alacsony, megvetett] városába, amelynek neve Názáret [jelentése: az őrzött. (héberül: Necáret; nácar = őriz; nécer = ág, hajtás],
Luk. 1,27 Egy szűzhöz, aki a Dávid [jelentése: szeretett, szerető; összekötő, egyesítő] házából való József [jelentése: adjon még hozzá] nevű férfiúnak volt eljegyezve [volt jegyese]. A szűznek neve pedig Mária [jelentése: keserűség, szomorúság].
Luk. 1,28 És bemenvén az angyal ő hozzá, monda néki: Örülj, kegyelembe fogadott! Az Úr veled van, áldott vagy te az asszonyok között..
Luk. 1,29 Az pedig látván, megdöbbene [zavarba jött; összezavarodott] az ő beszédén [(logosz): Ige = egyszerre jelent szót és dolgot is], és elgondolkodék [fontolgatta], hogy micsoda köszöntés ez [mit jelenthet ez]?!
Luk. 1,30 És monda néki az angyal: Ne félj [(phobeó phobeomai): - megijeszt, azaz (szenvedő alakban) megrémültnek lenni; riadalom vagy ijedelem] Mária, mert kegyelmet [(kharisz): . Isten jóindulata, kedvezése, jóindulatú gondoskodása] találtál az Istennél.
Luk. 1,31 És ímé fogansz a te méhedben, és szülsz fiat, és nevezed az ő nevét JÉZUSNAK* [jelentése: héberül: Jehosua = Jahve az üdvösség, a szabadítás; a megváltó]**

11 Így teljesedett be a Róla szóló prófécia: „Ezért ád jelt néktek az Úr maga: Ímé, a szűz fogan méhében, és szül fiat, s nevezi azt Immánuelnek” (Ésa. 7,14) Az Úr Jézus is kijelenti, hogy a jel, Ő: „Mert miképpen Jónás jelül volt (jellé vált) a Ninivebelieknek, azonképpen lesz az embernek Fia is (jellé) e nemzetségnek” (Luk. 11,30)
12 Máté beszámolója így hangzik: „A Jézus Krisztus születése [eredete (világrajövetele)] pedig így vala: Mária, az ő anyja, eljegyeztetvén Józsefnek, mielőtt egybekeltek [egyesültek] volna, viselősnek [várandósnak] találtaték a Szent Szellemtől. József pedig, az ő férje, mivelhogy igaz [megigazult vagy megigazított, igaznak nyilvánított volt, aki Isten rendelésével egyező, „jogrendjéhez” igazodó] ember vala és nem akará őt gyalázatba keverni [a nyilvánosság előtt megszégyeníteni; (megalázásnak kitenni) rossz hírbe hozni], el akarta őt titkon bocsátani. [szabadon akarta bocsátani] Mikor pedig ezeket magában elgondolta [ezeket forgatta szívében; (ezen töprengett, tűnődött)]: ímé az Úrnak angyala (hírvivő követe) álomban megjelenék néki, mondván: József, Dávidnak fia, ne félj magadhoz venni Máriát, a te feleségedet, mert aki benne fogantatott, a Szent Szellemtől van az. Szül pedig fiat, és nevezd annak nevét Jézusnak [héberül: Jehosua = Jahve az üdvösség, a szabadítás; a megváltó], mert ő szabadítja meg az ő népét annak bűneiből. (hamartia = céltévesztésből) [mert Ő a szódzó, vagyis Üdvözítő, Aki bűnbocsánatot, megmenekülést (rossztól, veszélytől, ártalomtól, betegségtől, balesetből, bűnökből; mindenfajta problémából, bajból). Megszabadítást (mindenfajta veszedelemből, gonosz szellemi lényektől /démonoktól/; oltalmazást; biztonságot. Állandóságot; jólétet (bővölködés anyagi és szellemi javakban); jóllétet (egészséget); boldogságot, megtartatást szerez)] Mindez pedig azért lőn [történt], hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott volt a próféta által, aki így szól: Ímé a szűz fogan méhében és szül fiat, és annak nevét Immánuelnek nevezik, ami azt jelenti: Velünk az Isten” (Mát. 1,18-23)

Luk. 1,32 Ez nagy lészen, és a Magasságos [Legfelsőbb] Fiának hivattatik; és néki adja az Úr Isten a Dávidnak, az ő atyjának, királyi székét [trónját]*

13 A próféták mind Őróla szóltak, és a próféciák Őbenne teljesedtek be. Kijelentést nyert, hogy az örökkévaló Király fiúgyermekként fog megszületni: „Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének! Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége a Dávid trónján és királysága felett, hogy fölemelje és megerősítse (megszilárdítsa) azt jogosság és igazság által mostantól mindörökké. A seregek Urának buzgó (féltő) szerelme mívelendi (viszi véghez) ezt! Beszédet (egy igét) küldött az Úr Jákóbnak, és leesett (eljutott) Izráelben” (Ésa. 9,6-8) „Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr, és támasztok Dávidnak igaz magvat (sarjat), és uralkodik, mint király, és bölcsen cselekszik és méltányosságot, és igazságot cselekszik e földön… és ez lesz az ő neve, amellyel nevezik őt: Az Úr a mi igazságunk!” (Jer. 23,5-6) Mert: „Nem töröm (szegem) meg az én szövetségemet, és a mi kijött az én számból, el nem változtatom (meg nem másítom). Megesküdtem egyszer (egykor) az én szentségemre: vajon megcsalhatnám-e Dávidot (nem fogok hazudni Dávidnak). Az ő magva örökké megmarad, és az ő királyi széke olyan előttem, mint a nap. Megáll örökké, mint a hold, és bizonyos, mint a felhőben lévő bizonyság. Szela” (Zsolt. 89,35-38) Mert az Úr azt ígérte Dávidnak: „És állandó lészen a te házad, és a te országod mindörökké tiéd lészen, és a te trónod erős (szilárd) lészen mindörökké” (2 Sám. 7,16)

Luk. 1,33 És uralkodik [királyként] a Jákób [jelentése: aki a másik helyére lép] házán mindörökké [a világkorszakokon át]; és az ő királyságának [országának; uralkodásának] vége nem lészen!*

14 A próféták már előre jelezték ezt: „Hatalom, dicsőség és királyi uralom adatott neki, hogy mindenféle nyelvű nép és nemzet őt tisztelje. Hatalma az örök hatalom, amely nem múlik el, és királyi uralma nem semmisül meg” (Dán. 7,14) „És a sántát maradékká teszem (meg fognak maradni), az elszélesztettet (a gyengék) pedig erős nemzetté (lesznek), és az Úr uralkodik rajtok (fölöttük) a Sion hegyén mostantól fogva mindörökké” (Mik. 4,7) És: „Az Úr a mennyekbe helyeztette az ő székét és az ő uralkodása mindenre kihat (királyi hatalmával mindenen uralkodik)” (Zsolt. 103,19) „Megismertetve az emberekkel az ÚR hatalmas tetteit, országa ragyogó (fényes) dicsőségét. A te országod örökre fennálló ország, és a te uralkodásod nemzedékről nemzedékre (tart)” (Zsolt. 145,12-13) Az apostolon keresztül nyer kijelentést, hogy kiről szóltak az előző próféciák: „Ámde a Fiúról így (szól): A te királyi széked (trónusod) óh Isten örökkön örökké (megáll). Igazságnak pálcája a te országodnak (királyi) pálcája” (Zsid. 1,8)

Luk. 1,34 Monda pedig Mária az angyalnak: Mimódon lesz ez, [hogyan lehetséges ez] holott én férfit nem ismerek?
Luk. 1,35 És felelvén az angyal, monda néki: A Szent Szellem száll te reád, és a Magasságosnak [Legfelsőbbnek] (ható)ereje árnyékoz meg [ragyogó ködbe burkol (borít) be árnyékával; természetfölötti befolyással vesz körül] téged; azért ami születik is szentnek hivatik, Isten Fiának.
Luk. 1,36 És ímé Erzsébet, a te rokonod, ő is fogant; fiat [áldott állapotba jutott] az ő vénségében [öregségében]; és ez már a hatodik hónapja néki, akit meddőnek [magtalannak] hívtak [neveztek]:
Luk. 1,37 Mert az Istennél semmi sem [nincs olyan dolog amely] lehetetlen [mert Isten egyetlen szava (réma: kijelentése; pl. egy személyre szóló kijelentés) sem hiúsulhat meg]*

15 Jób megvallása Istennek: „Tudom, hogy te mindent megtehetsz, és senki téged el nem fordíthat attól, a mit elgondoltál (és nincs olyan szándékod, amelyet meg ne valósíthatnál)” (Jób. 42,2) Jeremiás megvallása: „Ah, ah, Uram Isten! Ímé te teremtetted (alkottad) a mennyet (eget) és földet a te nagy hatalmaddal és a te kiterjesztett (kinyújtott) karoddal, és semmi sincs lehetetlen előtted (Neked)!” (Jer. 32,17) És Isten nem változott. A tanítványok kérdésére, hogy ki üdvözülhet, az Úr Jézus válasza: „Jézus pedig rájuk tekintvén, monda nékik: Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges” (Mát. 19,26)

Luk. 1,38 Monda pedig Mária: Ímhol az Úrnak szolgálója [(rab)szolgálóleánya]; legyen nékem [történjék velem; (váljék valóra)] a te beszéded [(réma): igéd, kijelentésed] szerint. És elméne ő tőle az angyal.
Luk. 1,39 Fölkelvén [fölkerekedett; útnak indult] pedig Mária azokban a napokban, nagy sietséggel méne a hegységbe, Júdának városába;
Luk. 1,40 És beméne Zakariásnak házába, és köszönté [üdvözölte] Erzsébetet.
Luk. 1,41 És lőn [az történt], mikor (meg)hallotta Erzsébet Mária köszöntését, [örömében] a magzat [gyermek] repese [felujjongott; megmozdult; rugdalózni kezdett] az ő méhében; és betelék Erzsébet Szent Szellemmel;
Luk. 1,42 És fennszóval [hangos szóval így] kiálta, mondván: Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse.
Luk. 1,43 És honnét van [hogyan lehet] ez nékem [hogy történhet ez meg velem], hogy az én Uramnak anyja (el)jön én hozzám?*

16 A testté lett Ige így szól tanítványaihoz: „Ti engem így hívtok: Mester, és Uram. És jól mondjátok, mert az vagyok” (Ján. 13,13)

Luk. 1,44 Mert ímé [képzeld csak el], mihelyt a te köszöntésednek szava [üdvözlésed hangja] füleimbe hatolt [csengett], a magzat, örvendezéssel kezde repesni [rugdalózni; ujjongva megmozdult] az én méhemben.
Luk. 1,45 És boldog az [(makariosz): a legteljesebb mértékben boldog, szerencsés. Az anyagi jólétet is magában foglalja. A boldogság, az Istennel való közösségből fakad, Isten ajándéka], aki hitt; mert beteljesednek azok, amiket az Úr néki mondott.
Luk. 1,46 Akkor monda Mária: Magasztalja az én lelkem (egész lényem) az Urat*

17 Dávid buzdítására Mária is magasztalja az Urat: „Dicsőítsétek velem az Urat (Hirdessétek velem az ÚR nagyságát), és magasztaljuk együtt az ő nevét!” (Zsolt. 34,4)

Luk. 1,47 És örvendez [ujjong] az én szellemem [szellemem ujjongásba tör ki] az én megtartó* [üdvözítő] Istenemben**

18 Üdvözítő (szótér): megváltó, szabadító, megtartó, megmentő, segítő, gyámolító, gyógyító.
19 Mária megcselekszi az Igét, amit a Szent Szellem Dávidon keresztül mond: „Örüljetek az Úrban, vigadozzatok (ujjongjatok) ti igazak (megigazultak, igaznak nyilvánítottak)! Örvendezzetek mindnyájan ti egyeneslelkűek (igaz szívűek)” (Zsolt. 32,11) „Örvendezzetek (vigadjatok) ti igazak (megigazultak), az Úrban; a hívekhez (Az igaz /megigazult/ emberekhez) illik a dicséret (Zsolt. 33,1)

Luk. 1,48 Mert reá tekintett [meglátta] az ő (rab)szolgáló leányának alázatos állapotára [alacsony voltára]; mert ímé mostantól fogva boldognak (szerencsésnek; áldottnak) mondanak [hirdetnek] engem minden nemzetségek [nemzedékek].
Luk. 1,49 Mert nagy [fenséges] dolgokat cselekedék velem a Hatalmas [a Mindenható]; és szent az ő neve!*

20 Dávidon keresztül a Szent Szellem az Úr Nevéről ad kijelentést: „Tiszteljék (magasztalják) a te nagy és rettenetes (félelmes) nevedet, - szent az!” (Zsolt. 99,3) Mert: „Váltságot küldött az ő népének (gondoskodott népe megváltásáról), elrendelte szövetségét örökre; szent és rettenetes (félelmes) az ő neve” (Zsolt. 111,9)

Luk. 1,50 És az ő irgalmassága [(eleeó): - megkönyörül] nemzetségről nemzetségre [nemzedékről nemzedékre] vagyon [száll; marad] azokon, akik őt félik [tisztelik]*

21 Mária a Dávid által kijelentett igazságokat vallja meg: „Mert amilyen magas az ég a földtől, olyan nagy az ő kegyelme (szeretete) az őt félők (tisztelők) iránt”. Amilyen könyörülő (irgalmas) az atya a fiakhoz, olyan könyörülő (irgalmas) az Úr az őt félők (tisztelők) iránt”. „De az Úr kegyelme öröktől fogva való és örökkévaló az őt félőkön (tisztelőkön), és az ő igazsága a fiaknak fiain (De az ÚR szeretete mindörökké az istenfélőkkel van, és igazsága még az unokáikkal is)” (Zsolt. 103,11.13.17) „Mert nap és paizs az Úr Isten; kegyelmet és dicsőséget ád az Úr (Isten), nem vonja meg a jót (javait) azoktól, akik ártatlanul (feddhetetlenül) élnek. Seregeknek Ura! Boldog ember az, aki bízik benned” (Zsolt. 84,12-13) Mert megígérte az Úr, hogy: „De irgalmasságot cselekszem ezeriziglen azokkal, akik engem szeretnek, és az én parancsolatimat megtartják” (2 Móz. 20,6)

Luk. 1,51 Hatalmas dolgot cselekedék [megvalósította hatalmának uralmát] karjának ereje által [karja bizonyságot tett hatalmáról; megmutatta erejét], elszéleszté [szétszórta] az ő szívük gondolatában [szándékában] felfuvalkodottakat [kevélyeket; gőgösködőket; akiket szívük gondolkodása fennhéjázásra bírt]*

22 És a prófécia folytatódik: „Feltűrte (kinyújtotta) az Úr szent karját minden népeknek szemei előtt, hogy lássák a föld minden határai Istenünk szabadítását!” (Ésa. 52,10) Ezért: „Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodadolgokat cselekedett (csodákat tett); megsegítette őt (szabadulást szerzett) az ő jobb keze és az ő szentséges karja” (Zsolt. 98,1) „Az Úrnak jobb keze felmagasztaltatott; az Úrnak jobb keze hatalmasan cselekedett (Fölemelte jobbját az ÚR, az ÚR jobbja hatalmasan munkálkodik)!” (Zsolt. 118,16)

Luk. 1,52 Hatalmasokat [a hatalom birtokosait; uralkodókat] dönte [levetette; taszít] le trónjaikról [fejedelmi székből], és alázatosakat [alacsonyakat; megalázottakat; kicsinyeket] magasztalt [emelt] fel*

23 Mert: „Megtartja (támogatja) az Úr a nyomorultakat (alázatosokat); a gonoszokat (bűnösöket) földig (porig) megalázza” (Zsolt. 147,6) „Mert aki magát felmagasztalja, megaláztatik; és aki magát megalázza, felmagasztaltatik” (Mát. 23,12)

Luk. 1,53 Éhezőket töltött be javakkal, és gazdagokat [bővelkedőket] küldött [bocsátott] el üresen [kézzel, éhesen]*

24 Így is van megírva: „A megelégedettek (jóllakottak) bérért (kenyérért) szegődnek el, Éhezők pedig nem lesznek (de akik éheztek, folyton ünnepelnek); S míg a magtalan (aki meddő volt) hét gyermeket szül, A sokgyermekű (akinek sok fia volt) megfogyatkozik (gyászol)” (1 Sám. 2,5) Mert: „Az oroszlánok szűkölködnek (sínylődnek), éheznek; de akik az Urat keresik (Úrhoz folyamodnak), semmi jót sem nélkülöznek” (Zsolt. 34,11) Hát: „Adjanak hálát az Úrnak az ő kegyelméért (szeretetéért), és az emberek fiai iránt való csodadolgaiért (az emberekkel tett csodáiért), Hogy megelégíté (megitatta) a szomjúhozó lelket, és az éhező lelket betölté jóval (jól tartotta az éhezőket)!” (Zsolt. 107,8-9)

Luk. 1,54 Felvevé [fölkarolta; gondjába vette gyermekét] Izráelnek, az ő szolgájának ügyét [gondját], hogy megemlékezzék az ő irgalmasságáról. [amint megígérte atyáinknak]*

25 Az Úr ígéreteinek beteljesedéséről énekel Mária: „De te Izráel, én szolgám, Jákób, akit én elválasztottam (kiválasztottam), Ábrahámnak, az én barátomnak magva. Te, akit én a föld utolsó részéről hoztalak (A föld végén ragadtalak meg) és véghatárairól (annak széléről) elhívtalak, és ezt mondám néked: Szolgám vagy te, elválasztottalak (kiválasztottalak) és meg nem útállak (nem vetlek meg). Ne félj, mert én veled vagyok. ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt megsegítlek, és igazságom (győzelmes) jobbjával támogatlak” (Ésa. 41,8-10) „Mert férjed a te Teremtőd (aki alkotott), seregeknek Ura az Ő neve, és megváltód Izráelnek Szentje, az egész föld Istenének hívattatik” (Ésa. 54,5) Dávid így prófétál:„Megemlékezett az ő kegyelméről és Izráel házához való hűségéről (Hűséggel és szeretettel gondolt Izráel házára); látták a föld határai mind a mi Istenünknek szabadítását” (Zsolt. 98,3)

Luk. 1,55 [Nem feledi irgalmasságát] (Amiképpen szólott [ígért; kijelentette] volt a mi atyáinknak), Ábrahám iránt és az ő magva iránt mindörökké [megígért; a világkorszakokba (aionba) nyúlóan]!*

26 Az Ábrahámnak tett ígéret így hangzott: „És nagy nemzetté (néppé) teszlek, és megáldalak téged, és felmagasztalom (naggyá teszem) a te nevedet, és áldás leszesz. És megáldom azokat, akik téged áldanak, és aki téged átkoz (gyaláz), megátkozom azt: és megáldatnak te benned (Általad nyer áldást) a föld minden nemzetségei” „És megállapítom az én szövetségemet én közöttem és te közötted, és te utánad a te magod között annak nemzedékei szerint örök szövetségül, hogy legyek tenéked Istened, és a te magodnak te utánad” (1 Móz. 12,2-3; 17,7) És az Újszövetségben nyer kijelentést, hogy ki az Ábrahám magja: „Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő magvának. Nem mondja: És a magvaknak, mint sokról; hanem mint egyről. És a te magodnak, aki a Krisztus” (Gal. 3,16)
Megjegyzés Mária énekéhez: Tehát Mária dicsőítő énekében és magasztalásában mindazokat a próféciákat mondta el, amelyeknek beteljesedését megígérte Isten számára – és az emberiség számára. A Szent Szellem uralma alá kerülve válaszol Isten dicsőítésével Erzsébet szavaira, mégpedig az Ószövetség igéinek egy új összeállításával, amely által a mondottak új tartalmat nyernek. Így kezdi magasztaló énekét: „…Magasztalja az én lelkem (egész lényem) az Urat” (Luk. 1.46) idézve Dávidot, aki így énekelt az Úrnak: „Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. Csodálatosak a te cselekedeteid! és jól tudja ezt az én lelkem.” (Zsolt. 139.14) Máriát valóban csodálatosan megkülönböztette az Úr, hiszen egyedülálló feladatra kapott elhívást. Ezért így folytatja: „És örvendez az én szellemem az én megtartó Istenemben… Mert nagy dolgokat cselekedék velem a Hatalmas; és szent az ő neve!” (Luk. 1.47.49) Idézve ezzel a Zsoltárokban és a Sámuel könyvében kijelentett igazságokat: „… Örvendez az én szívem az Úrban, Felmagasztaltatott az én szarvam az Úrban.” (1 Sám. 2.1) „…Az Úrnak jobb keze hatalmasan cselekedett! Az Úrnak jobb keze felmagasztaltatott; az Úrnak jobb keze hatalmasan cselekedett! ... Hatalmasan cselekedett velünk az Úr, azért örvendezünk.” (Zsolt. 118.15-16; 126.3) és végig így folytatja Mária, befejezve az Ábrahámnak tett ígérettel: „Felvevé Izráelnek, az ő szolgájának ügyét, hogy megemlékezzék az ő irgalmasságáról. (Amiképpen szólott volt a mi atyáinknak), Ábrahám iránt és az ő magva iránt mindörökké!” (Luk. 1.54-55) idézve több próféciát, és jelezve azok beteljesülését, hiszen már Dávid így prófétált: „Megemlékezett az ő kegyelméről és Izráel házához való hűségéről; látták a föld határai mind a mi Istenünknek szabadítását. (Zsolt. 98.3) és folytatja a Szent Szellem Mikeás prófétán keresztül, kifejtve azt is, hogy mit jelent Isten hűsége, irgalma, kegyelme: „Hűséget mutatsz a Jákóbnak, irgalmasságot Ábrahámnak, amint megesküdtél atyáinknak még az ősidőkben. Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt és elengedi öröksége maradékának vétkét?! Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban! Hozzánk térvén, könyörül rajtunk; eltapodja álnokságainkat. Bizony a tenger mélységébe veted minden bűnünket!” (Mik. 7,20.18-19) Ézsaiás prófétán keresztül pedig így bátorít az Úr, még világosabbá téve az ígéretet: „De te Izráel, én szolgám, Jákób, akit én elválasztottam, Ábrahámnak, az én barátomnak magva; Te, akit én a föld utolsó részéről hoztalak és véghatárairól elhívtalak, és ezt mondám néked: Szolgám vagy te, elválasztottalak és meg nem útállak: Ne félj, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt megsegítlek, és igazságom jobbjával támogatlak” (Ésa. 41,8-10) Ugyancsak Ézsaiás prófétán keresztül jelenti ki a Szent Szellem, hogy az előző ige kiről beszél, kit választott el Isten: „Ímé az én szolgám, akit gyámolítok, az én választottam, akit szívem kedvel, Szellememet adtam ő belé, törvényt beszél a népeknek.” (Ésa. 42.1) Az ígéreteknek és próféciáknak, azok teljesülésének valóságos tartalmát pedig az Újszövetség fejti ki: „Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő magvának. Nem mondja: És a magvaknak, mint sokról; hanem mint egyről. És a te magodnak, aki a Krisztus.” (Gal. 3.16) Tehát az ígéretek az „Ábrahám magvának” adattak és Krisztusban és az Ő népében teljesedtek be, hiszen a pogányokból lett szenteknek is – akik már a Krisztuséi lettek – ezt mondja a Szent Szellem: „Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Mert akik Krisztusba meritkeztetek be, Krisztust öltöztétek fel. Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban. Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök” (Gal. 3,26-29) És hogy semmi kétségünk ne maradjon Isten ígéreteivel kapcsolatban, így folytatódik a kijelentés: „Mert valahány ígérete van Istennek, azokra őbenne /Krisztusban/ van az igen, és ezért általa van az ámen is, az Isten dicsőségére általunk.” (2Kor. 1.20)

Luk. 1,56 Marada pedig Mária Erzsébettel mintegy három hónapig; azután haza tére [otthonába].
Luk. 1,57 Erzsébetnek pedig betelék [elérkezett] az ő szülésének ideje, és szüle fiat.
Luk. 1,58 És meghallák az ő szomszédai [a környéken lakók] és rokonai, hogy az Úr nagy kegyelmességet [szerető irgalmasságot] cselekedett ővele [milyen irgalmas volt hozzá; hogy felmagasztalta irgalmában]; és együtt örülének [örvendeztek] vele.
Luk. 1,59 És lőn [történt pedig] nyolcad napon, eljövének, hogy körülmetéljék a gyermeket; és az ő atyja nevéről Zakariásnak akarák őt nevezni*

27 Mert a törvény parancsa így hangzott: „Nyolcnapos korában körülmetéltessék nálatok minden férfigyermek nemzedékeiteknél (nemzedékről nemzedékre); akár háznál született, akár pénzen vásároltatott valamely idegentől, aki nem a te magodból való” (1 Móz. 17,12)

Luk. 1,60 És felelvén [tiltakozott] az ő anyja, monda: Nem; [Ne úgy hívjátok] hanem Jánosnak neveztessék.
Luk. 1,61 És mondának [így válaszoltak] néki: Senki sincs a te rokonságodban, aki ezen a néven neveztetnék.
Luk. 1,62 És intének az ő atyjának, hogy minek akarja neveztetni?
Luk. 1,63 Az pedig [egy kis] (író)táblát kérvén, ezt írá (rá), mondván: János a neve. És elcsodálkozának [meglepődtek] mindnyájan.
Luk. 1,64 És feloldódék [megnyílt] az ő szája és [megoldódott] nyelve azonnal, és szóla, áldván [magasztalva] az Istent [dicsőítve beszélni kezdett]*

28 Beteljesedett a prófécia: „Azon a napon szarvat sarjasztok Izráel házának, és a te szádat megnyitom közöttük, és megtudják, hogy én vagyok az Úr” „Azon a napon megnyílik szád ott a megmenekült előtt, és szólasz, és tovább nem maradsz néma; s leszel nékik csodajelül (intő jelül), és megtudják, hogy én vagyok az Úr” (Ezék. 29,21;24,27)

Luk. 1,65 És félelem szállott minden ő szomszédaikra [félelem (riadalom, ijedelem) támadt mindazokban, akik körülöttük laktak]; és Júdeának egész hegyes tartományában elhirdettetének [szóbeszéd tárgyává lettek] mind e dolgok [erről az eseményről beszéltek].
Luk. 1,66 És szívökre vevék [vésték] mindenek, akik (meg)hallák, [elgondolkodva] mondván: Vajon mi lesz e gyermekből [ugyan mivé válik még ez a gyermek]? És az Úrnak keze vala [máris] ő vele*

29 Úrnak keze (kheir): - a kéz (szó szerint vagy képletesen (erő, hatalom); képletesen: a tevékenységre, hatóerőre utal. Átvitt értelemben: Isten keze = hatalma; hangsúlyosan Isten alkotó-teremtő hatalma, amellyel a világot kormányozza, és különleges beavatkozásával segíti az embert.

Luk. 1,67 És Zakariás, az ő atyja beteljesedék Szent Szellemmel, és prófétála [jövendöl] mondván:
Luk. 1,68 Áldott [legyen] az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta [rátekintett népére] és megváltotta* az ő népét [megváltást szerzett (készített) neki]**

30 Megváltotta (lütrószisz): - váltságdíj kifizetése (átvitt értelemben). KJV: + visszavásárolt, visszavásárlás. Váltságot szerez neki. A görög szó szószerinti jelentése: a bűn kötelékeinek MEGOLD(oz)ÁS-ára utal. Kiváltás (rabszolga) felszabadítása.
31 Dávid éneke: „Áldott az Úr, Izráelnek Istene öröktől fogva mindörökké. Ámen, ámen! Mert: „Osztogat, (bőven) adakozik a szegényeknek; igazsága megmarad mindvégig (örökre); az ő szarva (hatalma) felemeltetik dicsőséggel” (Zsolt. 41,14; 112,9) „Áldott az Úr Isten, Izráelnek Istene, aki csudadolgokat cselekszik egyedül (Egyedül ő tud csodákat tenni)! Áldott legyen az ő dicsőséges neve mindörökké, és teljék (töltse) be dicsőségével az egész föld(et). Ámen! Ámen!” (Zsolt. 72,18-19)

Luk. 1,69 És felemelte az üdvösségnek* szarvát nékünk [elhozta ránk, vagy nekünk az üdvösség erejét] az ő gyermekének [szolgájának], Dávidnak házában**

32 Üdv, üdvösség: a görög szótéria szavak (amelyek pontosan megfelelnek a héber jásá; jesuá jelentésének) tartalmazzák a bűnbocsánatot, megmenekülést (rossztól, veszélytől, ártalomtól, betegségtől, balesetből, bűnökből. Mindenfajta problémából, bajból); megszabadítás (mindenfajta veszedelemből, gonosz szellemi lényektől /démonoktól/; oltalmazás; biztonság; állandóság; jólét (bővölködés anyagi és szellemi javakban); jóllét (egészség); boldogság, megtartatás;
33 A Szent Szellem a prófétákon keresztül így szól a Felkentről, a Messiásról: „Hűséget esküdött az Úr Dávidnak, nem tér el attól (nem másítja azt meg): Ágyékod gyümölcsét ültetem székedbe (trónodra); Megnövesztem ott Dávidnak hatalmát, szövétneket szerzek az én felkentemnek (gondom lesz felkentem mécsesére). Ellenségeire szégyent borítok, rajta pedig koronája ragyog” (Zsolt. 132,11.17-18) „Az ő idejében megszabadul Júda, és Izráel bátorságosan lakozik (biztonságban él), és ez lesz az ő neve, amellyel nevezik őt: Az Úr a mi igazságunk!” (Jer. 23,6) Az apostolon keresztül pedig kijelenti a Szent Szellem, hogy a Dávidnak tett ígéret kiről szólt: „Atyámfiai férfiak, szabad nyilván szólanom ti előttetek Dávid pátriárkáról, hogy ő megholt és eltemettetett, és az ő sírja mind e mai napig minálunk van. Próféta lévén azért, és tudván, hogy az Isten néki esküvéssel megesküdött, hogy majd az ő ágyékának gyümölcséből támasztja a Krisztust (hús)test szerint, hogy helyeztesse az ő királyi székibe (trónjára)” (Csel. 2,29-30)

Luk. 1,70 Amint szólott [meghirdette; kijelentette] az ő szent prófétáinak szája [az Ő szentjei] által, kik eleitől [ősidőktől; örökidőktől;(világ)korszaktól] fogva voltak*

34 Péter apostolon keresztül kerül kijelentésre, hogy a prófétákon keresztül a Szent Szellem szólt: „Mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó; hanem a Szent Szellemtől indíttatva szólottak az Istennek szent emberei” (2 Pét. 1,21)

Luk. 1,71 Hogy a mi ellenségeinktől megszabadít [megment, biztonságba helyez], és mindazoknak kezéből, akik minket gyűlölnek (megvetnek, utálnak, zaklatnak, üldöznek);
Luk. 1,72 Hogy irgalmasságot cselekedjék a mi atyáinkkal, és megemlékezzék az ő szent szövetségéről,
Luk. 1,73 [arról] Az esküvésről, amellyel megesküdt Ábrahámnak, a mi (ős)atyánknak, hogy ő megadja nékünk*

35 Dávid próféciája: „Megemlékezik az ő szövetségéről mindörökké; az ő rendeletéről, amelyet megszabott ezer nemzetségiglen (az ezer nemzedéknek parancsolt igére); Amelyet kötött Ábrahámmal, és az ő Izsáknak tett esküvéséről” (Zsolt. 105,8-9) Az Ábrahámnak tett ígéret, és a neki ajándékozott szövetség: „Mikor Ábrám kilencvenkilenc esztendős vala, megjelenék az Úr Ábrámnak, és monda néki: Én a mindenható Isten vagyok, járj én előttem, és légy tökéletes (feddhetetlen). És megkötöm az én szövetségemet én közöttem és te közötted (Megajándékozlak szövetségemmel): és felette igen megsokasítlak téged. És arcára borula Ábrám; az Isten pedig szóla őnéki, mondván: Ami engem illet, ímhol az én szövetségem te veled, hogy népek sokaságának atyjává leszesz. És ne neveztessék ezután a te neved Ábrámnak, hanem legyen a te neved Ábrahám, mert népek sokaságának atyjává teszlek téged. És felette igen megsokasítalak téged; és népekké teszlek (népeket támasztok belőled), és királyok is származnak tőled. És adom tenéked és a te magodnak te utánad a te bujdosásod földét (hol jövevény vagy), Kánaánnak egész földét, örök birtokul; és Istenük leszek nékik. És megállapítom az én szövetségemet én közöttem és te közötted, és te utánad a te magod között annak nemzedékei szerint örök szövetségül, hogy legyek tenéked Istened, és a te magodnak te utánad. Annakfelette monda Isten Ábrahámnak: Te pedig az én szövetségemet megőrizzed, te és a te magod te utánad az ő nemzedékei szerint” (1 Móz. 17,1-9) Az Úr újra-és újra megerősíti ígéretét: „Az Isten pedig monda: Kétségnélkűl a te feleséged Sára szül néked fiat, és nevezed annak nevét Izsáknak, és megerősítem az én szövetségemet ő vele örökkévaló szövetségül az ő magvának ő utána” (1 Móz. 17,19) Ábrahám hitének próbája után esküvel erősíti meg Isten az ígéretet: „És monda: Én magamra esküszöm, azt mondja az Úr: mivelhogy e dolgot cselekedéd, és nem kedvezél a te fiadnak (és nem tagadtad meg tőlem a fiad), a te egyetlenegyednek. Hogy megáldván megáldalak tégedet, és bőségesen megsokasítom a te magodat, mint az ég csillagait, és mint a fövényt, mely a tenger partján van, és a te magod örökség szerint fogja bírni az ő ellenségeinek kapuját. És megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei, mivelhogy engedtél az én beszédemnek” (1 Móz. 22,16-18) És az Újszövetség kijelentése: „Mert az Isten, (a)mikor ígéretet tett Ábrahámnak, mivelhogy nem esküdhetett nagyobbra, önmagára esküdött. Mondván: Bizony megáldván megáldalak téged, és megsokasítván megsokasítalak téged” (Zsid. 6,13-14-17) Az ígéreteknek és próféciáknak, azok teljesülésének valóságos tartalmát pedig az Újszövetség fejti ki: „Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő magvának. Nem mondja: És a magvaknak, mint sokról; hanem mint egyről. És a te magodnak, aki a Krisztus.” (Gal. 3.16) „Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök” (Gal. 3,29)

Luk. 1,74 Hogy megszabadulván [kiragadva] a mi ellenségeink [gyűlölőink] kezéből, félelem nélkül [félelmet nem ismerve, Istent tisztelve] szolgáljunk néki*

36 Az Úr Jézus úgy szabadított meg, hogy: „Mivel tehát a gyermekek testből és vérből valók, ő is hasonlatosképpen részese lett azoknak, hogy a halál által megsemmisítse (működésképtelenné, tétlenné tegye) azt, akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt, És megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt teljes (egész) életükben rabok valának” (Zsid. 2,14-15) A félelemtől pedig úgy szabadultunk meg, hogy: „És mi megismertük és elhittük az Istennek irántunk való szeretetét. Az Isten szeretet; és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is ő benne. A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: aki pedig fél, nem lett teljessé (bevégzett; célba érő; érett korú) a szeretetben” (1 Ján. 4,16.18)

Luk. 1,75 Szentségben* és igazságban [igazságosságban élve /megigazulva/] ő előtte [színe előtt járva] a mi életünknek minden napjaiban [idejében]**

37 Szentségben (hosziotész): - istenfélelem (jámborság, kegyesség, jóindulat). A lelkület, vagy érzület (Isten akaratának, tetszésének) megfelelő volta
38 És hogy ezt hogyan tudjuk megvalósítani, arról így szól a Szent Szellem: „És felöltözzétek amaz új embert, mely Isten (tetszése) szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben”„… aki Teremtőjének képmására állandóan megújul, hogy egyre jobban megismerje őt. (Eféz. 4,24; Kol. 3,10)

Luk. 1,76 Te pedig kis gyermek, a magasságos [Magasságbeli; Legmagasztosabb; Legfelsőbb] Isten prófétájának hivattatol; mert az Úr [színe] előtt jársz, hogy az ő útait megkészítsed [előkészítsd]*

39 Zakariásnak így jelenti be az angyal a születendő gyermek feladatát: „És az Ő előtte fog járni [az Úrnak színe előtt] az Illés [jelentése: erősségem az Úr) ] szellemével és erejével [(dünamisz) Képesség; erő, ami képessé tesz bármi megtételére. Hatalom; erő-megnyilvánulás]. Hogy az atyák szívét a fiakhoz (vissza)térítse [visszafordítsa], és az engedetleneket [meggyőzhetetlen, makacs, csökönyös hitetleneket] az igazak [megigazultak vagy megigazítottak, igaznak nyilvánítottak] bölcsességére [okosságára térítse; vezesse; észjárására hozza; megfontoltságára az egész személyiség „beállítottságát”, „irányultságát megváltoztassa]. Hogy készítsen az Úrnak [állítson az Úr elé] tökéletes [alkalmas; felkészült] népet” (Luk. 1,17) Mert őbenne fog beteljesedni a prófécia, amelyet így hirdetett meg az Úr: „Ímé, elküldöm én az én követemet, és megtisztítja (egyengeti) előttem az utat, és mindjárt (hamar) eljön az ő templomába az Úr, akit ti kerestek (aki után vágyódtok), és a szövetségnek követe, akit ti kívántok. ímé, eljön (jön már), azt mondja a Seregeknek Ura. És az atyák szívét a fiakhoz fordítja (téríti), a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jöjjek és meg ne verjem e földet átokkal (hogy pusztulással ne sújtsam a földet, amikor eljövök)” (Malak. 3,1; 4.6)

Luk. 1,77 És az üdvösség [menekülés] ismeretére megtanítsad az ő népét, a bűnöknek bocsánatában [azaz közöld vétkeik elengedését].
Luk. 1,78 A mi Istenünk nagy [mélységes] irgalmasságáért [szívéből fakadó könyörületességéből], amellyel meglátogatott minket [s ez irgalommal reánk tekintett a] a naptámadat [napfölkelte; a fölkelő fény] a magasságból [az egekből],
Luk. 1,79 Hogy megjelenjék* [világítson; beragyogja] azoknak, akik a sötétségben** és a halálnak árnyékában*** ülnek [sínylődőknek; vesztegelnek; lakoznak]. Hogy igazgassa [vezesse; irányítsa] a mi lábainkat [teljesen kiegyenesítse lépteinket] a békességnek [vagyis abba az állapotba, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás] útjára!****

40 Megjelenjék (epiphainó): - ráragyog, azaz (szó szerint) láthatóvá vagy (átvitt értelemben) ismertté válik. KJV: megjelenik, de nem köznapi értelemben; fényt ad; feltűnik, felragyog, mint egy csillag. Megmutat, láttat, nyilvánvalóvá tesz, meglátszik,
41 Sötétség (szkotosz): - homályosság, azaz sötétség (szó szerint vagy képletesen); homály, sötétség; alkony(at); alvilág, a halál sötétsége; átvitt értelemben: homály = titok(zatosság), rejtekezés; az ismeretlenség homálya.
42 Árnyék (szkia): - homály vagy egy árnyék (szó szerint vagy képletesen (erkölcsi botlás, eltévelyedés sötétsége vagy egy sejtetés)). KJV: árnyék, sötét folt, melynek az, az oka, hogy egy tárgy, vagy valami a fény útjába kerül, étvitt. értelemben is. Árnykép, ami nem a valóság). Látszat; értéktelen semmiség, hiábavalóság, jelentéktelen dolog.
43 Hogy beteljesüljenek a próféciák: „A nép, amely sötétségben jár vala, lát nagy világosságot; akik lakoznak a halál árnyékának földében, fény (világosság) ragyog fel fölöttük!” „Így szólván a foglyoknak: Jöjjetek ki! És azoknak, akik sötétben ülnek: Lépjetek elő (Jöjjetek a napvilágra)! Az utakon legelnek (útközben lesz élelmük), és minden halmokon (még a kopár hegyeken is) legelőjük lesz: Nem éheznek, nem szomjúhoznak, nem bántja őket délibáb és a nap (heve); mert aki rajtok könyörült, vezeti (terelgeti) őket, és őket vizek forrásaihoz viszi (vezeti)” (Ésa. 9,2; 49,9-10) „És feltámad (fölragyog) néktek, akik félitek az én nevemet, az igazságnak napja, és gyógyulás lesz az ő szárnyai alatt (sugarai gyógyulást hoznak), és kimentek és ugrándoztok, mint a hizlalt tulkok (mint a hizlalóból kiszabadult borjak)” (Malak. 4,2)

Luk. 1,80 A kis gyermek pedig nevekedik és erősödik vala szellemben; és a pusztában [sivatagban; sivár, elhagy(at)ott, magányos helyen] vala [élt; tartózkodott] mind ama napig, amelyen megmutatta magát [bemutatkozott] az Izráelnek [amíg nyilvánosan fel nem lépett Izraelben; amelyen szolgálatba lépett]*

44 Zakariás próféciája: Zakariás engedelmességének legnagyobb jutalma, hogy nem csak felnyílt a szája, hanem „beteljesedett Szent Szellemmel” (Luk. 1,67) – a prófétaság Szellemével, vagyis a Krisztus Szellemével (1 Pét. 1.11) – és azonnal prófétálni kezdett. A prófécia pedig amit mond, Isten igéje. Ahogy Mária a Szent Szellem uralma alatt prófétikus igéket mond, mégpedig az Ószövetség igéinek egy új összeállításával, amely által a mondottak új tartalmat nyernek, ugyanígy Zakariás is. Áldotta Istent a megváltásért, a szabadításért, a szövetség megtartásáért, „Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta és megváltotta az ő népét,” (Luk. 1,68) idézve a Zsoltárokból: „Váltságot küldött az ő népének, elrendelte szövetségét örökre; szent és rettenetes az ő neve.” (Zsolt. 111,9), Ézsaiás próféciáiból: „Ne félj, férgecske Jákób, maroknyi Izráel, én megsegítlek, szól az Úr, a te megváltód, Izráelnek Szentje!” (Ésa. 41,14) És az Úr Zakariáson keresztül aktualizálta a próféciákat.
Zakariás a továbbiakban arról szól, hogy mindaz, amit ő most mond, azok a próféták által előre kijelentett isteni igazságok: „Amint szólott az ő szent prófétáinak szája által, kik eleitől fogva voltak” (Luk. 1,70)
Az apostolok is arra hivatkoznak minden prédikációjukban és bizonyságtételükben – amelyet az Úr Jézusról tesznek – a Szent Szellem kitöltetése után, hogy a próféták előre megmondták, amik most megtörténtek: „Az Isten pedig, amikről eleve megmondotta minden ő prófétájának szája által… ekképpen töltötte be.” (Csel. 3,18) „…amikről szólott az Isten minden ő szent prófétájának szája által eleitől fogva. (Csel. 3,21) „Melyet eleve megígért (Isten) az ő prófétái által a szentírásokban” (Róm. 1,2)
Az Ige, a legfőbb tekintély

Ezeken az igéken keresztül arra tanít bennünket az Úr, hogy bármit látunk, hallunk, tapasztalunk, amik még nem voltak eddigi hitéletünkben, amelyek újnak tűnnek Isten népének, vagy gyermekének életében, meg kell vizsgálni az ige – mégpedig az írott ige – tükrében, és a próféciák fényében. Isten ugyanis mindent kijelentett, ami volt, van és lesz, és minden megírásra is került. Maga az Úr Jézus erről így tesz bizonyságot: „Mert nincs semmi rejtett dolog, ami meg ne jelentetnék; és semmi sem volt eltitkolva, hanem hogy nyilvánosságra jusson. Ha valakinek van füle a hallásra, hallja.” (Márk. 4.22-23)
Tehát bármilyen vonzó egy tanítás, egy jelenség, egy megnyilvánulás, egy megtapasztalás, ha azt a Szent Szellem Isten igéjével nem támasztja alá, tartsuk távol magunkat tőle.
A Szabadító és a szabadítás

Zakariás így folytatja prófétálását: „Hogy a mi ellenségeinktől megszabadít, és mindazoknak kezéből, akik minket gyűlölnek”(Luk 2,71)
Már Dávid is így tesz bizonyságot, Isten szabadításáról, aki népéről úgy gondoskodott, hogy: „… kisegíté őket a gyűlölő kezéből; kimentette őket ellenség kezéből. (Zsolt. 106,10) Az Újszövetség pedig kijelenti, hogy Isten népének gyűlölői és ellenségei a sátán és csapata (a sátán szó jelentése ugyanis: ellenség; ellenfél, üldöző, vádoló) tehát a Zakariás próféciája már az Úr Jézus szabadító munkájára vonatkozik. Mert az Úr Jézus szabadított meg bennünket a sátán hatalmából.
Zakariás így folytatja beszédét: „Hogy irgalmasságot cselekedjék a mi atyáinkkal, és megemlékezzék az ő szent szövetségéről, Az esküvésről, a mellyel megesküdt Ábrahámnak, a mi atyánknak, hogy ő megadja nékünk”(Luk.2,72-73) idézve Isten Ábrahámnak tett ígéretét, amely így hangzott: „…Én magamra esküszöm azt mondja az Úr: …Hogy megáldván megáldalak tégedet, és bőségesen megsokasítom a te magodat mint az ég csillagait, és mint a fövényt, mely a tenger partján van, és a te magod örökség szerint fogja bírni az ő ellenségeinek kapuját. És megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei…”(1 Móz. 22,16-18). Ezt az ígéretet Isten akkor adta először Ábrahámnak, amikor ő – engedelmeskedve Isten igéjének – elhagyta a földjét, háznépét és elindult arra a földre, amelyre az Úr küldte. Isten újra és újra megismételte ígéretét, bátorítva Ábrahámot, s amikor azt parancsolta, hogy Izsákot – az egyetlen egyet, az ígéret fiát – áldozza fel a Mórija hegyén, és Ábrahám bizalommal és hitnek teljességével elindult gyermekével, hogy engedelmesen megcselekedje Isten szavát. /Ez a parancs Ábrahám hitének próbája volt./ Ekkor az Úr eküvéssel is megerősítette ígéretét. Ebben az ígéretben Isten már a „mag” – aki az Úr Jézus – győzelmét is kijelenti, hiszen azt mondja, hogy: „a te magod örökség szerint fogja bírni az ő ellenségeinek kapuját.”(1Móz 22,17)
Az Ábrahámnak adott ígéretek – melyeket az Úr többször megismételt – arra tanítanak, hogy az Úr ígéreteit többször is megerősíti. Lehet hogy a hitet is megpróbálja – de a próba kiállásában is Ő segít – ilyenkor a próba kiállása után valósul meg életünkben az ígéret.
Erről az ígéretről emlékezik meg Dávid is: „Oh Ábrahámnak, az ő szolgájának magva; oh Jákóbnak, az ő választottának fiai! Ő, az Úr a mi Istenünk, az egész földre kihat az ő ítélete. Megemlékezik az ő szövetségéről mindörökké; az ő rendeletéről, a melyet megszabott ezer nemzetségiglen; A melyet kötött Ábrahámmal, és az ő Izsáknak tett esküvéséről. És odaállatta azt Jákóbnak szabályul, Izráelnek örök szövetségül” (Zsolt. 105,6-10)
A zsidókhoz írt levél pedig magyarázatot ad arról, hogy a fenti ígéretek kire vonatkoznak: „Mert az Isten, mikor ígéretet tett Ábrahámnak, mivelhogy nem esküdhetett nagyobbra, önmagára esküdött. Mondván: Bizony megáldván megáldalak téged, és megsokasítván megsokasítalak téged.” (Zsid. 6.13-14) Erről az esküvel megerősített szövetségről prófétál tehát Zakariás azt is elmondva, hogy kire vonatkozik ez a szent szövetség, és mi Isten akarata velünk – a Krisztus népével – így szólva: „Hogy megszabadulván a mi ellenségeink kezéből, félelem nélkül szolgáljunk néki.”(Luk.1,74)
Az Újszövetségben kerül az is kijelentésre, hogy az ellenség a sátán, és csapata: „…a ti ellenségetek, az ördög” (1 Pét. 5.8) Az Úr gondoskodott a szabadítóról és a szabadításról is. Ennek módjáról és a Szabadító személyéről így szól a kijelentés: „Mivel tehát a gyermekek testből és vérből valók, ő is /Krisztus/ hasonlatosképpen részese lett azoknak, hogy a halál által megsemmisítse azt, a kinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt, És megszabadítsa azokat, a kik a haláltól való félelem miatt teljes életükben rabok valának.” (Zsid. 2.14-15)
Az előzőekben idézett igék is arról tesznek bizonyságot, hogy az Ószövetségben leírtakat mint előképet tárja elénk Isten igéje, amelyben minden az Úr Jézus Krisztus hatalmas művére, az Ő szabadítására megváltására, és az ellenség felett aratott győzelmére mutat.
Erről a szabadításról, annak céljáról és eredményéről prófétál Zakariás ezt mondva: „…félelem nélkül szolgáljunk néki. Szentségben és igazságban ő előtte a mi életünknek minden napjaiban”(Luk.2,75)
Tehát már nem kell félnünk, hiszen a Szabadító eljött. A halál és ura, az ördög minden csapatával legyőzve. Ezért szolgálhatjuk félelem nélkül az Urat. Zakariás próféciájában ez az eljövendő szabadítás és győzelem jelentetett ki.
Zakariás ezek után a megszületett gyermeke feladatáról prófétál a következőképpen: „Te pedig kis gyermek, a magasságos Isten prófétájának hivattatol; mert az Úr előtt jársz, hogy az ő útait megkészítsed”(Luk. 2,76) Ebben az igében több próféciát alkalmaz a Szent Szellem a jelenlegi körülményre vonatkoztatva. Kijelenti, hogy megszületett az útkészítő, vagyis az a valaki, aki a Szabadító Isten előtt fog járni. Ezek a próféciák a következők szerint kerültek megírásra: „Ímé, elküldöm én az én követemet, és megtisztítja előttem az utat, és mindjárt eljön az ő templomába az Úr, akit ti kerestek, és a szövetségnek követe, akit ti kívántok; ímé, eljön, azt mondja a Seregeknek Ura.” (Malak. 3.1) „Ímé, én elküldöm néktek Illyést, a prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja. És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz…” (Malak. 4.5-6)
A Szent Szellem ezzel megerősíti az angyal által kijelentett igéket.
Az Úr Jézus pedig így tesz bizonyságot Bemerítő Jánosról: „Mert ő az, a kiről meg van írva: Ímé én elküldöm az én követemet a te orcád előtt, a ki megkészíti előtted a te útadat… Illés ő, a ki eljövendő vala.” (Mát. 11,10.14)
Zakariás a továbbiakban fia további feladatáról prófétál: „És az üdvösség ismeretére megtanítsad az ő népét, a bűnöknek bocsánatában.” (Luk. 1.77)
(A Keresztelő János neve a görög eredetiben így hangzik: „János a bemerítő”. Ezt a „baptisztész” szóval fejezi ki a görög szöveg, amelynek jelentése: bemerítő, alámerítő. A magyar fordításban szereplő „keresztel” szó a görög szöveg szerint – amely a „baptidzó” szót használja – bemerít, alámerít, vagy: egy tárgyat ismételten bemárt egy folyadékba, tehát nem keresztel, hanem alámerít. A keresztel szó a görög szövegben egyáltalán nem szerepel. /Balázs Károly: Újszövetségi Szómutató Szótár – Logos Kiadó Bp. 1998./ 910-es szó a 83.oldalon, és a 907-es szó 82. oldalon./

Amire tanít Isten igéje

Bemerítő János a Krisztusban újjászületett, és Szent Szellemmel beteljesedett ember eljövetelének előképe, mert minden újjászületett ember egyben útkészítővé is válik, aki hirdeti a bűnbocsánatot, a megtérést, és azt, Aki által mindez lehetséges: az Úr Jézus Krisztust, a Szabadító Istent.