Zsoltár 59. Isten kegyelme a mi erõsségünk.(héberrel és kapcsolódó igékkel)

Zsolt. 59,1 Az éneklőmesternek [a karmesternek; a karvezetőnek] az altashétre [a „ne veszíts el; ne töröld el; ne semmisíts meg” kezdetű ének dallamára]. Dávid [jelentése: szeretett, szerető; összekötő, egyesítő; főember] miktámja [bizonyságtétele]; abból az időből, amikor Saul [jelentése: akit kértek, kívántak; a megkérdezett, kikövetelt] embereket küldött, hogy tartsák szemmel a házát, és öljék meg.*

776 Saul mindenképpen el akarta pusztítani Dávidot, ezért: „követeket küldött Saul Dávid házához, hogy tartsák szemmel, és öljék meg reggelre. De a felesége, Míkal (jelentése: ki olyan, mint Isten? patakocska, tökéletesség) megmondta Dávidnak: Ha nem tudod megmenteni az életedet ma éjjel, holnap meg kell halnod! És leeresztette Míkal Dávidot az ablakon át. Ő pedig futásnak eredt, és elmenekült” (1Sám. 19,11-12).

Zsolt. 59,2 Szabadíts [(nácal): ragadj ki, ments meg, védj] meg engemet az én ellenségeimtől, Istenem; a reám támadóktól [(qúm): akik fölkelnek ellenem] ments meg [(śáḡaḇ): tegyél magas, biztonságos helyre, helyezz oltalomba] engemet!*

777 Dávid újra és újra megvallja, hogy csak az Úrban bízik – tanítva bennünket arra, hogy hogyan imádkozzunk –: „Te benned bíztam, Uram! Ne szégyenüljek meg soha; igazságoddal szabadíts meg engem. Hajtsd hozzám füledet, hamar szabadíts meg; légy nékem erős kőszálam, erődített házam, hogy megtarts engem. Mert hallottam sokak rágalmát, iszonyatosságot mindenfelől, amint együtt tanácskoztak ellenem, és tervezték, hogy elrabolják életemet. De én benned bízom, Uram! Azt mondom: Te vagy Istenem... Minden parancsolatod igaz; csalárdul üldöznek engem; segíts meg engem! Sokan vannak az én háborgatóim és üldözőim, de nem térek el a te bizonyságaidtól. A fejedelmek ok nélkül üldöztek engem; de a te igédet féli az én szívem” (Zsolt. 31,2-3.14-15; 119,86.157.161). „Tarts meg, és [védelmezz, őrizz, óvj meg] engem [erős]  Istenem, [Uram] mert benned bízom, és [hozzád menekültem. Mert tebenned van reményem, és menedékem]” (Zsolt. 16,1). „Én Uram, Istenem, benned bízom [te beléd vetem reménységemet, hozzád menekülök]; oltalmazz meg [(szódzó): rejts el, és helyezz biztonságba] engem minden üldözőmtől [és az én háborgatóimtól], és szabadíts [és ments] meg engem” (Zsolt. 7,2). „Szabadíts, ments meg engem ellenségeimtől, Uram; hozzád menekülök, nálad keresek oltalmat!” (Zsolt. 143,9).

Zsolt. 59,3 Szabadíts, [(nácal): ragadj ki, ments] meg engemet a gonosztevőktől, és a vérontó [(dám): gyilkos] emberek ellen tarts meg [(jášaʿ): oltalmazz meg] engemet;*

778 És Dávid így könyörög tovább: „Ne támadjon engem a kevélynek lába, és ne üldözzön engem a gonosznak keze. [Héber szerint: Ne (bô'): törjön rám, és érjen el a (ga'ăváh): gőgös fennhéjázók, a dölyfösök (reḡel): lába. (núḏ): Ne kergessen, ne űzzön el a (rášáʿ): gonoszok (jáḏ): ereje, fegyvere Ne taposson rám a gőgösök lába, ne tegyen bujdosóvá a bűnösök keze, ereje]” (Zsolt. 36,12). „Légy sziklaváram, (erős kősziklám) ahova menekülhessek szüntelen; rendelkezzél megtartásom felől, mert kőszálam és erősségem vagy te. Én Istenem, (ments), és szabadíts meg engem a gonosznak kezéből; a hamisnak és (erőszakos) kegyetlennek markából!” (Zsolt. 71,3-4). Azoktól: „Akik gonoszt gondolnak szívükben, és minden nap háborút kezdenek. Ments meg, oh Uram, a gonosz kezétől, erejétől; (Őrizz meg, a bűnösök hatalmától) a zsarnok férfitól (az erőszakos emberektől) védj meg engemet! Akik megejteni szándékoznak lépéseimet” (Zsolt. 140,3.5). „Könyörülj rajtam, [(ḥánan): légy kegyelmes hozzám] Istenem [('ĕlóhím)], mert halandó [('ĕnôš): esendő ember] tátog [(šá'ap̄): bosszút lihegve] ellenem és mindennap hadakozván [(láḥam): harcolva, küzdve] nyomorgat, [(láḥac): szorongat, és gyötör] engem!” (Zsolt. 56,2).

Zsolt. 59,4 Mert ímé életem után leselkednek, egybegyűltek ellenem az erősek, a [(ʿaz): kegyetlenek]; a nélkül, hogy hibás vagy vétkes volnék, Uram! [Más fordítás: Ólálkodnak körülöttem, életemre törnek a hatalmasok, pedig se bűnöm, se vétkem, ó Uram (jəhóváh): Jahve, Örökkévaló]!*

779 És így folytatja Dávid: „Minden nap elforgatják beszédeimet [Szüntelenül elferdítik szavaimat]; minden gondolatuk ellenem van, ártalomra. [Héber: Minden nap (ʿácaḇ): bánkódom, és elszomorít (dáḇár): szavuk, beszédük, mert (maḥăšeḇeṯ maḥăšáḇáh): elgondolásuk, tervük, céljuk (ráʿ): gonosz, veszélyes, minden gondolatuk az elvesztésem]. Egybegyűlnek, elrejtőznek, [lesben állnak] sarkaimat [lépéseimet] lesik [figyelik], mert kívánják az én életemet; [mert az életemre törnek]” (Zsolt. 56,6-7). Igen: „Minden gyűlölőm együtt suttog reám, gonoszat koholnak, [(ráʿ ḥášaḇ): ártó gondolatokat forgatnak fejükben] ellenem” (Zsolt. 41,8). És ezt mondják: „Jertek és tervezzünk terveket ellene… Jertek el és verjük meg őt nyelvvel, és ne hallgassunk egy szavára sem!” (Jer. 18,18).  „… terveket szőttek ellenem, mondván: Pusztítsuk el e fát gyümölcsével együtt; irtsuk ki ezt az élők földéből, hogy még a nevét se emlegessék többé!” (Jer. 11,19) Az Úr Jézusról szólnak a próféták: „a farizeusok, a Heródes pártiakkal, a kiemelkedően vallásos emberek, a politikát a vallással egyesítőkkel együtt mindjárt tanakodni kezdtek, hogy hogyan végezzenek vele; hogyan ölhetnék meg Jézust, és tanácsot tartának ellene, hogy elveszítsék őt” (Márk. 3,6). Már Dávid így prófétált erről: „Mert felőlem szólnak elleneim, és akik életemre törnek, együtt tanácskoznak” (Zsolt.71,10) „Megátalkodottak gonosz szándékukban; megegyeztek, hogy tőrt vetnek titkon, mondják: ki látja őket. (Más fordítás: Eltökélték magukat a gonosztettre, megbeszélik, hogy titokban tőrt vetnek. Gondolják: Ki látja őket)? Álnokságokat koholnak, és terveznek. Titokban tartják tervüket, és a kikoholt tervet végrehatják. mindenikük keble és szíve kikutathatatlan, mert kifürkészhetetlen az ember bensője és szíve” (Zsolt. 64,6-7). Dávid – mint mindig – az Úrhoz kiált az ellenség miatt: Mert az ellenség: „Leselkedik a rejtekhelyen, leselkedik, mint az oroszlán az ő barlangjában, hogy elragadja a szegényt; elragadja a szegényt, mihelyt hálójába foghatja azt” (Zsolt. 10,9). Igen: „Hasonlók az oroszlánhoz, amely zsákmányra [prédára] szomjaz, [(kásap̄): sóvárog, és vágyakozik] és a rejtekhelyen, a [(misətár): búvóhelyen] ülő [lapuló, és (jášaḇ): lesben álló] oroszlánkölyökhöz. [Más fordás: Tekintetük, mint a prédára kész oroszláné, s mint a rejtekhelyén meghúzódó oroszlánkölyöké]” (Zsolt. 17,12).

Zsolt. 59,5 Bűnöm nélkül egybegyűlnek [vétkem nélkül összefutnak] és készülnek ellenem: [(ʿávôn ʿáôn rúc): futva rontanak, és támadnak rám] serkenj fel [hogy segítségemre légy! Ébredj föl, gyere] előmbe és lásd meg ezeket!*

780 És Dávid nem hagyja abba a könyörgést: „Kelj fel, [lépj elő] Uram, [felháborodásodban], és haragodban. Emelkedjél fel ellenségeim [bősz] dühe, [az engem nyomorgató, sanyargató, gyötrő ellenség gőgje, kevélysége, arroganciája] ellen [szállj szembe dühös ellenségeimmel és magasztaltassál fel az én ellenségeimnek dühössége ellen]. Serkenj [és ébredj] fel [Uram, én Istenem] mellettem, te, aki parancsoltál ítéletet [és szolgáltass igazságot nekem]” (Zsolt. 7,7). Kelj fel a mi segítségünkre, ments meg minket a te kegyelmedért!” (Zsolt. 44,27). Dávid imája a nyomorúság idején: „Serkenj föl, ébredj ítéletemre, oh Uram, Istenem, az én ügyemért. Ítélj meg engem a te igazságod szerint, oh Uram, Istenem, hogy ne örüljenek rajtam! Ne mondhassák szívükben: „Éppen így akartuk!” Ne mondhassák: Elnyeltük őt! Szégyenüljenek meg, piruljanak együttesen, akik bajomnak örülnek; szégyen és gyalázat borítsa be őket, akik felfuvalkodtak ellenem” (Zsolt. 35,23-26). „Nézz ide, [tekints rám, hallgass meg, és] felelj nékem, Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló] Istenem; világosítsd meg, és [ragyogtasd fel] szemeimet, hogy el ne aludjam a halálra, [nehogy halálba szenderüljek]” (Zsolt. 13,4). „Serkenj fel! Miért alszol Uram?! [(qúc) ébredj föl] Kelj fel, ne vess [(zánaḥ): ne taszíts] el minket örökké [(nécaḥ necaḥ): végképp]! Miért rejted el orcádat [(páním): személyedet, jelenlétedet], és [(šáḵéaḥ šáḵaḥ): hagyod figyelmen kívül], és felejted el nyomorúságunkat [(ʿŏní): szenvedésünket] és háborúságunkat [és (laḥac): elnyomásunkat, gyötrésünket]?” (Zsolt. 44,24-25)

Zsolt. 59,6 Te, [vagy]  oh Uram, Seregek Istene, Izráel Istene, serkenj [(qúc): ébredj] fel! Büntesd [fenyítsd] meg mind e pogányokat, [e népeket; a hűtleneket; és te, Uram, erők Istene, Izrael Istene! Figyelj és látogass meg minden nemzetet] ne könyörülj senkin, [ne kíméld őket] aki hamisságot cselekszik [ne kegyelmezz az alávaló gonoszoknak]. Szela. [Héber szerint: Te, oh Uram, Seregek Istene, Izráel Istene, (qúc): ébredj fel! (páqaḏ): látogasd, és vizsgáld meg a (gój gôj): nemzeteket, népeket, és ne (ḥánan): könyörülj, ne kegyelmezz azoknak, akik a ('áven): hazugságot, csalást, romlottságot, gonoszságot (bḡḏ): elrejtik, és hűtlenkednek, elpártolnak. (seláh): Csend]!*

781 És Dávid folytatja: „Gonoszsággal menekedhetnének? Haraggal rontsd meg, oh Isten, a népeket. [Héber: (pálêṭ): megszabadulhatnak-e ('áven): hazugságuk, csalásuk, igazságtalanságuk ellenére? Taszítsd el haragodban e népséget, Istenem]! (Zsolt. 56,8).

Zsolt. 59,7 Estenden [(šúḇ): visszatérnek], és megjelennek, [(hámáh): morognak] ordítnak, mint az eb [(keleḇ): mint a kutyák]; körüljárják a várost [(ʿár ʿír): haraggal, dühvel].

Zsolt. 59,8 Ímé, szájukkal csácsognak, szájuk tajtékzik. ajkaikon szablyák, és kardok vannak: hisz, úgy mond, kicsoda hallja meg, akitől félnünk kellene? [Héber szerint: A szájukon (nḇʿ): kiáradó (śep̄eṯ śáp̄áh): szavak, mint a (ḥereḇ): borotva, hisz azt gondolják, ki (šámaʿ): hallja, figyeli]?*

782 Dávid így panaszkodik az Úrnak:  „A gonosz [hitetlen, céltévesztett] az ő haragos kevélységében [fölényességében, és elbizakodottságában] senkit sem tudakoz, és [nem keresi az Urat]. Nincs Isten [egyre csak ezt forgatja fejében], ez minden gondolata” (Zsolt. 10,4). Mert: „...Azt mondja a balgatag az ő szívében: Nincs Isten. Megromlottak, utálatosságot cselekedtek; nincs, aki jót cselekedjék. ...Ezt mondta a balgatag az ő szívében: Nincs Isten. Megromlottak és utálatos hamisságot cselekedtek, nincs aki jót cselekedjék. (Zsolt. 14,1; 53,2) Sőt: „A bűnös, (a céltévesztett) ember szíve mélyén ott suttog a bűn. Nem számít neki az istenfélelem, sőt azzal hízeleg magának, hogy bűnével gyűlöletet tud szítani. Szája rontást és csalárdságot beszél, nem akar okos és jó lenni” (Zsolt. 36,2-4) Már igazi hívő sincs: „Segíts Uram, mert elfogyott a kegyes, mert eltűntek a hívek az emberek fiai közül. Hamisságot szól egyik a másiknak; hízelkedő ajakkal kettős szívből szólnak” (Zsolt. 12,2-3) Pál apostolon keresztül megerősíti a Szent Szellem a kijelentést: „Szájuk telve átkozódással és keserűséggel. Lábaik gyorsak a vérontásra. (Útjaik tekervényesek), és útjaikon romlás és nyomorúság van. És a békességnek útját nem ismerik. Nincs isteni félelem az ő szemük előtt” (Róm. 3,14-18). Sőt: „Azt mondták Istennek: Távozz tőlünk, nem akarunk tudni utjaidról! Kicsoda a Mindenható, hogy tiszteljük őt, (hogy szolgáljuk) és mit nyerünk vele, (és mi hasznunk abból, ha hozzá folyamodunk), és ha esedezünk előtte? (Jób. 21,14-15).

Zsolt. 59,9 Te pedig, Uram, neveted őket, és megcsúfolod mind e pogány népet [(gój gôj): mind e nemzeteket].*

783 És így folytatja Dávid: „Aki az égben, a [mennyekben] lakik, az mosolyog [nevet] rajtuk, kineveti [megcsúfolja; kigúnyolja] őket az Úr” (Zsolt 2,4). Mert a gonoszokról így szól az Úr: „Fondorkodik a gonosz az igaz ellen, és fogait csikorgatja rá: Az Úr neveti őt, mert látja, hogy eljő az ő napja” (Zsolt. 37,12-13) Én … a ti nyomorúságtokon (bajotokon) nevetek, megcsúfollak (kigúnyollak), mikor eljő az, amitől féltek (rettegtek)” (Péld. 1,26)

Zsolt. 59,10 Hatalmával [az ő erejükkel] szemben te reád vigyázok; mert Isten az én váram. [Héber szerint: (ʿôz ʿóz): erőd, és hatalmad (šámar): megőriz, biztonságban tart, (miśəgáḇ): magas helyen van az én menedékem].*

784 És monda: [Teljes szívemből] szeretlek Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló], én erősségem [(ḥézeq): támaszom, te vagy minden erőm forrása, te megmentesz az erőszaktól]! Az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] az én [Uram], kősziklám, [(selaʿ): kőszálam, szirtem, és erős] kőváram. [(məcúḏáh mácúḏ): erődöm, oltalmam] és [hatalmas] szabadítóm, [megmentőm]. Az én [('él): erős, hatalmas] Istenem, az én kősziklám, [erősségem, segítőm, oltalmam és szabadítóm] Őbenne bízom: [(ḥásah): hozzá menekülök, nála keresek oltalmat, és menedéket, Ő véd meg engem, Ő az, aki (pálaṭ): megment, megszabadít, biztonságba helyez]. Az én védőpajzsom, [oltalmazóm] üdvösségem szarva, [üdvösségem záloga, Ő a (jéšaʿ ješa qeren): szabadítás, segítség, szabadulás, biztonság, jólét, erő, hatalom, dicsőség]. Menedékem [akit magasztalok, mentsváram, az én felmagasztaltatásom, fellegváram, pártfogóm, aki fölemel engem, Őbenne van minden erőm, ő vezet a győzelemre, Ő a rejtekhelyem, magasan fönn, a hegyeken]” (Zsolt. 18,2-3). „Az igazak segedelme pedig az Úrtól van; Ő az ő erősségük a háborúság idején. Megvédi őket az Úr és megszabadítja őket; megszabadítja őket a gonoszoktól és megsegíti őket, mert ő benne bíznak” (Zsolt. 37,39-40) „Isten a mi oltalmunk és erősségünk! Igen bizonyos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha elváltoznék is a föld, ha hegyek omlanának is a tenger közepébe: Zúghatnak, tajtékozhatnak hullámai; hegyek rendülhetnek meg háborgásától. Szela” (Zsolt. 46,2-4) Mert: „Hajlék az örökkévaló Isten, alant vannak örökkévaló karjai; elűzi előled az ellenséget, és ezt mondja: Pusztítsd!” (5 Móz. 33,27) „Az Isten az én erősségem, ő benne bízom én. Paizsom nékem ő s üdvösségemnek szarva, erősségem és oltalmam. Az én üdvözítőm, ki megszabadítasz az erőszakosságtól. Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretreméltó; És megszabadulok ellenségeimtől” (2 Sám. 22,3-4) „Te vagy oltalmam, te mentesz meg veszedelemtől; végy körül engem a szabadulás örömével!  S az Úr válasza: Bölccsé teszlek és megtanítlak téged az útra, amelyen járj; szemeimmel tanácsollak téged” (Zsolt. 32,7-8) A hit válasza: „Azt mondom az Úrnak: Én oltalmam, váram, Istenem ő benne bízom! Mert ő szabadít meg téged a madarásznak tőréből, a veszedelmes dögvésztől. Tollaival fedez be téged, és szárnyai alatt lészen oltalmad; paizs és páncél az ő hűsége. Nem félhetsz az éjszakai ijesztéstől, a repülő nyíltól nappal; A dögvésztől, amely a homályban jár; a döghaláltól, amely délben pusztít. Elesnek mellőled ezren, és jobb kezed felől tízezren; és hozzád nem is közelít. Bizony szemeiddel nézed és meglátod a gonoszoknak megbüntetését!... Az Úr megőriz téged minden gonosztól, megőrzi a te életedet. Megőrzi az Úr a te ki- és bemeneteledet, mostantól fogva mindörökké!” (Zsolt. 91,2-8; 121,7-8).

Zsolt. 59,11 Előmbe jön az én kegyelmes Istenem; látnom engedi Isten az én ellenségeim romlását. [ḥeseḏ): szeretetével, kegyelmével jön felém, és segítségemre siet Istenem, és engedi, hogy ellenfelem fölé kerekedjem].*

785 Mert: „Megkerestem az Urat és meghallgatott engem, [(ʿánáh): válaszolt nekem] és minden félelmemből [(məḡúráh): bajomból, szorongásomból, rettegésemből] kimentett [(nácal) kiragadott] engem” (Zsolt. 34,5). „És legeltetem szememet az én ellenségeimen, és az ellenem támadó gonosztevőkön mulat majd a fülem. (Más fordítás: Szemem nyugodtan nézi azokat, akik leselkednek rám, fülem nyugodtan hallja, hogy rám akarnak támadni a gonoszok)” (Zsolt. 92,12).  „Ímé, Isten [('ĕlóhím)] segítőm nékem, az Úr [('ăḏónáj)] az én életem támogatója [(sámaḵ): megtartja, oltalmazza életemet]” (Zsolt. 54,6).„Velem van az Úr az én segítőim közt, és nézni fogok az én gyűlölőimre”(Zsolt. 118,7). „Mert minden nyomorúságból [(cáráh): gyötrelemből] megszabadított [(nácal): kiragadott, kimentett] engem, s megpihentette szemeimet ellenségeimen” (Zsolt. 54,9).

Zsolt. 59,12 Ne öld meg őket, hogy népem meg ne felejtkezzék; bujdosókká tedd őket a te hatalmaddal, és alázd meg őket Uram, mi pajzsunk. [(háraḡ): Ne öld meg, ne pusztítsd el, őket, hogy népem meg ne feledkezzék; de (ḥajil): erőddel, hatalmaddal szórd szerteszét, hogy (núʿa): bolyongjanak, és kóvályogjanak. Így (járaḏ): alázd meg őket,

Uram, én (məḡinnh máḡén): pajzsom, védelmező Istenem,

oltalmazóm]!*

786 Igen: „Felkél az Isten, (szétszóródnak), elszélednek ellenségei; és elfutnak előle az ő gyűlölői. Amint a füst elszéled, (eloszlik, ha ráfújnak), úgy széleszted el őket; amint elolvad a viasz a tűz előtt, úgy vesznek, és (pusztulnak) el a gonoszok Isten (színe) elől” (Zsolt. 68,2-3). És: „Dörgő hangodtól elfutnak a népek, ha felemelkedsz, szétszóródnak a nemzetek” (Ézs. 33,3).

Zsolt. 59,13 Szájuknak vétke az ő ajkaiknak beszéde, [ajkuk minden szava ḥaṭṭá'ṯ ḥaṭṭá'áh): bűn a szájukban]. fogattassanak meg kevélységükben, [(gá'ôn): fennhéjázásukban, dölyfösségükben]; mert csak átkot és hazugságot [(kaḥaš): csalást, félrevezetést] szólnak, és [(sáp̄ar): beszélnek].*

787 És így folytatja Dávid: „Mert nincsen az ő szájukban egyenesség [nem jön ki szájukon őszinte szó, igazság, a valóság: az Ige], belsejük csupa romlottság [merő álnokság, istentelenség, rosszindulat; hiábavalóság; szívükben gonoszat forralnak]; nyitott sír [megnyílt koporsó] az ő torkuk, nyelvükkel hízelkednek [sima a nyelvük, csalárd, hízelgésre hajlik; nyelvüket álnokul forgatják]” (Zsolt. 5,6-7.10). „Szája telve átkozódással, csalárdsággal és erőszakossággal; nyelve alatt hamisság és álnokság” (Zsolt. 10,7). De: „Az ő nyavalyájába ejti magát az istentelen…” (A maga gonoszsága miatt bukik el a bűnös…)” (Péld. 14,32) Mert: „Hamisságot szól egyik a másiknak; hízelkedő ajakkal kettős szívből szólnak (Más fordítás: Hazug módon beszélnek egymással, sima szájjal, kétszínűen beszélnek)” (Zsolt. 12,3).

Zsolt. 59,14 Veszítsd el őket búsulásodban, veszítsd el őket, hogy ne legyenek; és tudják meg, hogy Isten uralkodik a Jákób fölött, mind a földnek határáig. [Héber szerint: (káláh): elpusztulnak, elenyésznek (ḥémáh): felgerjedésedben, búsulásodban, és (jḏʿ) megtudják, megértik, hogy Isten uralkodik a Jákób fölött, mind a ('erec): föld ('ep̄es): végéig. Szela].*

788 Mert: „Gonoszsággal menekedhetnének? Haraggal rontsd meg, oh Isten, a népeket. [Héber: (pálêṭ): megszabadulhatnak-e ('áven): hazugságuk, csalásuk, igazságtalanságuk ellenére? Taszítsd el haragodban e népséget, Istenem]! (Zsolt. 56,8). „Töltsd el, borítsd el orcájukat gyalázattal, hogy keressék Uram a te nevedet! Szégyenüljenek meg és rémüljenek el örökké, és piruljanak és pusztuljanak, hogy megtudják, hogy te, akinek neve Jehova, egymagad vagy felséges Isten az egész földön” (Zsolt. 83,17-19)

Zsolt. 59,15 Estenden megjelennek, ordítnak, mint az eb, körüljárják a várost, [csatangolnak kószálnak a városban]. [Héber: (ʿereḇ): esténként (šúḇ)í. visszatérnek,  (hámáh): morognak; (keleḇ): ugatnak, csaholnak, mint a kutyák. (sáḇaḇ): körbejárják (ʿár ʿír): haraggal a várost].

Zsolt. 59,16 Étel után barangolnak, ennivaló után kóborolnak, és ha nem laknak jól, virrasztanak. [Héber: ('áḵal): étel, táplálék után (núʿa): bolyonganak, és ha nem (śáḇéʿa śáḇaʿ): lakik jól, (lín lún): betér valahová éjszakára, és zúgolódik, panaszkodik].*

788 Mert: „Kenyér után futkos, kenyér után bolyong, hogy hol találna?” (Jób. 15,23).

Zsolt. 59,17 Én pedig éneklem a te hatalmadat, és reggelenként zengem a te kegyelmességedet; mert váram voltál és menedékem az én nyomorúságom napján [Héber: Én pedig (šúr šír): énekléssel ünneplem a Te (ʿôz ʿóz): erődet, hatalmadat. Már (bóqer): hajnalban (ránan): ujjongva kiáltok, és örvendezek (ḥeseḏ): szeretetednek, kegyelmednek, mert (miśəgáḇ mánôs): magas helyen lévő menedékem lettél a (cár car jôm): szorongattatás, nyomorúság napján].*

789 Dávid így folytatja: „Jó dolog dicsérni az Urat, és éneket mondani a te nevednek, oh Felséges! Hirdetni jó reggel a te szeretetedet, kegyelmedet, és éjjelente a te hűséges voltodat” (Zsolt. 92.2) „Kegyelmedről és szeretetedről énekelek; te néked zengek éneket, Uram!” (Zsolt. 101,1).

Zsolt. 59,18 Én erősségem! Te néked [(zámar) hangszeren játszom, táncolok], és éneklek, mert Isten az én váram, (miśəgáḇ) magas helyen lévő menedékem: ő az én (ḥeseḏ): szerető], kegyelmes Istenem!*

790 És így folytatja Dávid: „Az én pajzsom a [védelmező] Istennél van, aki megszabadítja [megmenti, biztonságban megőrzi, üdvözíti] az igazszívűeket [a tiszta, egyenes, őszinte szívűeket]. (Más fordítás: Az én pajzsom az Isten, aki megszabadítja a tiszta szívűeket)” (Zsolt. 7,11)