Apostolok Cselekedetei 12. fejezet: az Istennek Igéje növekedik és terjed; (göröggel és kapcsolódó igékkel)

Csel. 12,1 Abban az [(ekeinosz kairosz): alkalmas] időben pedig Heródes király [(epiballó): rávette kezét], és elkezde kegyetlenkedni, és [(kakoó): gonoszul bánni] némelyekkel, a [(ekklészia) kihívottak közösségéből, az eklézsiából] gyülekezetből valók közül.

Csel. 12,2 Megöleté pedig Jakabot, Jánosnak testvérét, fegyverrel [(anaireó makhaira): karddal kivégeztette].*

*Jakab, Jézus négy első tanítványa közül egy, János testvére, Zebedeus fia volt, akit a testben megjelent Úr személyesen hívott el: „Jakabot és Jánost is, a Zebedeus fiait, akik Simonnak társai valának. És monda Simonnak Jézus: Ne félj; mostantól fogva embereket fogsz halászni, emberhalász leszel” (Luk. 5,10).

Ők voltak a legszorosabb közösségben az Úrral. Amikor feltámasztotta Jairus lányát: : „Bemenvén pedig a házba [a lakásba], senkit nem bocsáta [nem enged] be, csak Pétert, Jakabot, Jánost és a leányzó atyját és anyját” (Luk. 8,51).

 Az Úr Jézus előre figyelmeztetette az Övéit: „De óvakodjatok az emberektől; mert törvényszékekre adnak és ítélő tanácsoknak, azaz bíróságoknak fognak átadni titeket és az ő gyülekezeteikben és zsinagógáikban megostoroznak, és megkorbácsolnak titeket” (Mát. 10,17).

„Emlékezzetek meg ama beszédekről [arról a (logoszról): igéről], amelyeket én mondtam néktek: Nem nagyobb a (rab)szolga az ő uránál. Ha engem üldöztek, [(diókó): zaklattak, megfigyeltek, bíróság előtt vádoltak] titeket is üldöznek [(diókó): zaklatnak, megfigyelnek, bíróság előtt vádolnak] majd. Ha az én beszédemet [az én (logoszomat): Igémet, tanításomat, tevékenységemet] megtartották [(téreó): szemmel tartották, megfigyelés alatt tartották, ellenőrizték, kontrollálták], a tiéteket is megtartják [(téreó): szemmel tartják, megfigyelés alatt tartják, ellenőrzik, kontrollálják] majd. De mindezt az én nevemért cselekszik veletek, mivelhogy nem ismerik azt, aki küldött engem” (Ján. 15,20-21).

És az Úr Jézus mennybemenetele után ez be is következik, és először a vele legszorosabb közösségben lévőket fogják el: „És rájuk veték kezüket [elfogták Pétert és Jánost, és letartóztatták], és veték őket őrizet alá [és börtönbe zárták őket] másnapig, mert már este vala” (Csel. 4,3).

János apostolt is fogságba vetik:  „Én János, aki néktek atyátokfia, [testvéretek] is vagyok, társatok [(szügkoinónosz): közös részestársatok,és veletek  együtt résztvevő] is a Jézus Krisztus szenvedésében [(thlipszisz): megpróbáltatásában, gyötrődésében, szorongattatásában, nyomorúságában, üldözésében] és királyságában és tűrésében [és (hüpomoné): türelem, kitartás, állhatatosságában] a szigeten valék [egy szigetre kerültem], amely Páthmósnak [jelentése: táplálék] neveztetik, az Isten beszédéért [(logosz): az Isten Igéje miatt] és a Jézus Krisztus bizonyságtételéért” (Jel. 1,9).

Azután a többi apostolra is: „És ráveték kezűket az apostolokra [és elfogták és letartóztatták az apostolokat], és a közönséges [a nyilvános] tömlöcbe tevék [a köztörvényes bűnözők számára fenntartott börtönbe zárták] őket” (Csel. 5,18).

Majd az apostolok által kiválasztottak következnek. Amikor István az Úr Jézusról tesz bizonyságot, a szanhedrin tagjai: „Felkiáltván pedig nagy fenszóval [vagyis erre hangosan  (kradzó): felordítva], füleiket bédugák, [és felindulásukban egyszerre], és egy akarattal  reá rohanának; És kiűzvén a városon kívül, megkövezék: a tanúbizonyságok pedig felsőruháikat egy Saulus [Saul, ki később Pál] nevezetű ifjú lábaihoz rakták le. Megkövezék azért Istvánt, ki imádkozik, és ezt mondja vala: Uram Jézus, vedd magadhoz az én szellememet!” (Csel. 7,57-59).

És a Krisztusban élő közösségeket is üldözik: „Tudván, hogy társaink vagytok, és részt vállaltatok a szenvedésben, a szorongattatásban; háborgattatásban, megpróbáltatásban; zaklatásban…” (2 Kor. 1,7).

Csel. 12,3 És látván, hogy ez tetszik a zsidóknak, a [(iúdaiosz): júdeaiaknak] föltette magában, hogy elfogatja Pétert is. (Valának pedig a kovásztalan kenyerek napjai.)

Csel. 12,4 Kit el is fogatván, tömlöcbe veté, átadván négy négyes katonai szakasznak [négy, egyenként négy tagból álló katonai őrségnek], hogy őrizzék őt; húsvét [a páskaünnep: [(paszkha): a Peszach / átlépés, megkímélés, megmenekülés / ünnepe] után akarván őt a nép elé vezettetni.

Csel. 12,5 Péter azért őrizteték a fogságban [a börtönben]; a gyülekezet, a [kihívottak közössége, az (ekklészia): az eklézsia] pedig szüntelen könyörög vala az Istennek ő érette, [(ektenész proszeukhé): buzgón, odaadóan, kitartóan, állhatatosan imádkozik az Istenhez az ő (hüper): érdekében].

Csel. 12,6 Mikor pedig Heródes őt elő akará vezettetni, azon az éjszakán aluszik vala Péter két vitéz, két [(sztratiótész): katona] között, megkötözve két lánccal [(deó): megbilincselve]; és őrök őrizék az ajtó előtt a tömlöcöt.*

*Azért aludt nyugodtan Péter, mert hitt az Úr szavának: „Bizony, bizony mondom néked, amikor ifjabb valál, felövezéd magadat, és oda mégy vala, ahova akarád; mikor pedig megöregszel, kinyújtod a te kezedet és más övez fel téged, és oda visz, ahová nem akarod. Ezt pedig azért mondá, hogy jelentse, milyen halállal dicsőíti majd meg az Istent. És ezt mondván, szóla néki: Kövess engem!” (Ján. 21,18-19).

Csel. 12,7 És ímé az Úrnak angyala [(aggelosz): hírvivő követe] eljöve [(ephisztémi): odalépett hozzá, és melléállt], és világosság fénylék a tömlöcben, és [(phósz lampó): világosság támadt, fény ragyogott a cellában]: és meglökvén Péter oldalát, felkölté őt, mondván: Kelj föl hamar! És leesének [(ekpiptó): lehullanak] a láncok kezeiről.*

*És az üldözés minden Isten gyermekére kiterjedt, és kiterjed:  „És ráveték kezűket az apostolokra [és elfogták és letartóztatták az apostolokat], és a közönséges [a nyilvános] tömlöcbe tevék [a köztörvényes bűnözők számára fenntartott börtönbe zárták] őket. Hanem az Úrnak angyala éjszaka megnyitá a tömlöc [a börtön] ajtaját, és kihozván [kivezette] őket monda: Menjetek el, és felállván, hirdessétek a templomban [a szenthelyen] a népnek, ez életnek minden beszédét [igéjét, rémáját, vagyis kijelentését. És mondjatok el az embereknek mindent a Jézusban való új életről]!” (Csel. 5,18-20).

És ez nem változott, Pál apostolékat is így üldözték, de az Úr megszabadítja az övéit: „És miután sok ütést mértek rájuk, tömlöcbe veték őket, megparancsolva a tömlöctartónak, hogy gondosan őrizze őket. Ki ilyen parancsolatot vévén, veté őket a belső tömlöcbe, és lábaikat kalodába szorítá. Éjféltájban pedig Pál és Silás imádkozván, énekkel dicsőítik, és (magasztalják) az Istent. A foglyok pedig hallgatják vala őket. És hirtelen nagy földindulás lőn, úgyannyira, hogy megrendülének a tömlöc fundamentumai (a börtön alapjai); és azonnal megnyílának az ajtók mind, és mindnyájuknak a bilincsei feloldódnak (lehullnak)” (Csel. 16,23-26).

Mert: „Az Úr angyala tábort jár az őt félők körül és kiszabadítja őket (Más fordítás: Az ÚR angyala őrt áll az istenfélők mellett, és megmenti őket)” (Zsolt. 34,8).

Mert az angyalok: „…szolgáló szellemek, elküldve szolgálatra azokért, akik örökölni fogják az üdvösséget?” (Zsid. 1,14).

Így teljesíti be az Úr ígéretét: „Nem illet téged a veszedelem, (és nem érhet téged baj) és csapás nem közelget (sőt, közel sem férhet) a sátorodhoz; Mert az ő angyalainak parancsolt felőled, hogy őrizzenek téged (és vigyázzanak rád) minden utadban. Kézen hordoznak (és kézen fogva vezetnek) téged, hogy meg ne üssed lábadat a kőbe. Oroszlánon és áspiskígyón jársz, eltaposod az oroszlánt, és a viperát, és a sárkányt, (és eltiprod az oroszlánkölyköt és a tengeri szörnyet)” (Zsolt. 91,10-13).

Csel. 12,8 És monda néki az angyal a [(aggelosz): hírnök, követ]: Övezd fel magadat, és kösd fel saruidat. És úgy cselekedék. És monda néki: Vedd rád felsőruhádat és kövess engem!

Csel. 12,9 És kimenvén, követé őt; és nem tudta, hogy valóság az, ami történik az angyal [(aggelosz): hírnök, követ] által, hanem azt hitte, hogy látást, hogy [(horama): látomást] lát.

Csel. 12,10 Mikor pedig általmentek az első őrsön és a másodikon, jutának a vaskapuhoz, mely a városba visz; mely magától megnyílik előttük: és kimenvén, egy utcán előremennek; és azonnal eltávozik az angyal ő tőle.

Csel. 12,11 És Péter [en heautó genomenosz: egyedül maradva], és magához térve monda: Most tudom igazán, hogy az Úr elbocsátotta az ő angyalát [(aggelosz): hírnökét, követét], és megszabadított [kiragadott] engem Heródes kezéből és a zsidók népének [(iúdaiosz): júdeaiak] egész várakozásától.

Csel. 12,12 És miután ezt megértette, [amikor feleszmélt] elméne Máriának, a János anyjának házához, ki Márknak neveztetik; hol sokan valának egybegyűlve és könyörögnek vala.*

*Márk (héber neve: ióannész, vagyis János) volt az, aki az Úr Jézus elfogásakor követi Őt: „Akkor otthagyták őt mindnyájan, és elfutnak. Egy ifjú pedig követé őt, akinek meztelen testét csak egy gyolcs ing takarta; és megfogák, megragadták őt az ifjak. De ő ott hagyva az ingét, meztelenül elszaladt tőlük, elmenekült” (Márk. 14,50-52).

Ő volt az a tanítvány, aki az utolsó vacsorán: „…a Jézus kebelén nyugszik vala, akit szeret vala Jézus. (Ján. 13,23).

Őreá bízta a kínoszlopon függő Úr az anyját: „A Jézus keresztje [kínoszlopa] alatt pedig ott állottak vala az ő anyja, és az ő anyjának nőtestvére; Mária, a Kleopás [jelentése: híres] felesége, és Mária Magdaléna. Jézus azért, mikor látja vala, hogy ott áll az ő anyja és az a tanítvány, akit szeret [(agapaó): kedvelt, többre tartott] vala, monda az ő anyjának: Asszony, ímhol a te fiad! Azután monda a tanítványnak: Ímhol a te anyád! És ettől az órától magához [a házába, az otthonába] fogadá azt az a tanítvány” (Ján. 19,25-27).

Ő az, aki a megfeszítésnél, az Úr Jézus halálánál is jelen volt: „És aki [(eidó oida): végignézte, és] látta, [(martüreó): tanúsítja, és] bizonyságot tett, és igaz [(aléthinosz): valóságos, és szavahihető] az ő tanúbizonysága [(martüria): az ő tanúskodása]. És az tudja, hogy ő igazat [(aléthész): valóságot] mond, hogy ti is higgyetek” (Ján. 19,35). Őróla kérdezi az Urat Péter apostol: „Péter pedig megfordulván, látja, hogy követi az a tanítvány, akit szeret vala Jézus, aki nyugodott is ama vacsora közben az ő kebelén [az estebéden az Úr keblére dőlt]… Ezt látván Péter, monda Jézusnak: Uram, ez pedig mint lészen [Uram, hát vele mi lesz]? Monda néki Jézus: Ha akarom, hogy ő megmaradjon, amíg eljövök, mi közöd hozzá [mit tartozik rád]? Te kövess engem!” (Ján. 21,20-22).

Ő volt Pál apostol és Barnabás segítőtársa, már a közös szolgálatuk elkezdésekor: „Amikor Szalamiszba értek, hirdették az Isten igéjét a zsidók zsinagógáiban. János is velük volt, mint segítőtárs” (Csel. 13,5).

Péter apostol úgy ír róla, mint saját fiáról: „Köszönt titeket a [veletek] együtt (ki)választott babiloni (Babilonban lévő)[gyülekezet] és Márk, az én fiam” (1Pét 5:13).

„Márk, [jelentése: védelem], a Barnabás unokatestvére,” (Kol. 4,10).

Egy időre elszakadtak egymástól: „Elhajózván pedig Páfusból Pál és kisérői, Pergába, Pámfiliának városába menének. János azonban elválván tőlük, megtére Jeruzsálembe” (Csel. 13,13).

Később: „Barnabás azt tanácsolá, hogy vegyék maguk mellé Jánost, ki Márknak hívatik. Pál azonban azt tartá méltónak, hogy a ki elszakadt tőlük Pamfiliától fogva, és nem ment velük a munkára, ne vegyék maguk mellé azt. Meghasonlás támada azért, úgyhogy elszakadának egymástól, és Barnabás maga mellé véve Márkot, elhajózék Ciprusba” (Csel. 15,37-39).

A fogság idején Pál apostolt Lukács kivételével mindenki elhagyta: „Egyedül [csak] Lukács [jelentése: a megvilágosított, a fénylő, sugárzó] van velem. Márkust [jelentése: védelem] magadhoz vévén, hozd magaddal: mert nekem alkalmas, és [(eukhrésztosz): hasznos] a szolgálatra” (2 Tim. 4,11).

Pál apostollal volt a fogság idején is, a Filemonhoz írt levél írásakor „Továbbá Márk …az én munkatársaim [is köszöntenek]” (Filem. 1,24).

 Őreá bízta az Úr a végidők próféciáit, amit: „elküldvén azt az ő angyala [(aggelosz): hírvivő követe] által, megjelenté [(szémainó): megmutatta, kijelentette, elmagyarázta] az ő rabszolgájának Jánosnak. [Más fordítás: Jelképekbe öltöztette, és úgy küldte el angyalán keresztül rabszolgájának, Jánosnak]. Aki bizonyságot [(martüria): tanúságot] tett az Isten beszédéről, [az Isten logoszáról, igéjéről] és Jézus Krisztus bizonyságtételéről, [Jézus Krisztus által (martüria): adott bizonyítékról, az Ő vértanúságáról, és] mindenről, amit látott [(eidó oida): amiről tudomása van, amit megismert]” (Jel. 1,1-2).

Csel. 12,13 És mikor Péter zörgetett a tornác ajtaján, egy Rhodé [jelentése: Rózsa] nevű szolgálóleány méne oda, hogy hallgatózzék, [hogy megtudja: Ki az?]:

Csel. 12,14 És megismervén a Péter [(phóné): hangját] szavát, örömében nem nyitá meg a kaput, hanem befutván, [(eisztrekhó): berohanva] hírül adá, hogy Péter áll a kapu előtt.

Csel. 12,15 Azok pedig mondának néki: [(mainomai): bolond vagy te]. Elment az eszed. Ő azonban erősíté, és [(diiszkhüridzomai): határozottan állítja], hogy úgy van. Azok pedig mondának: Az ő angyala az.

Csel. 12,16 Péter pedig szüntelen zörget vala: mikor azért felnyitották, megláták őt és elálmélkodának [(exisztémi) magukon kívül voltak, és a megdöbbenéstől extázisba kerültek]

Csel. 12,17 Miután pedig kezével hallgatást intett nékik, elbeszélé nékik, [(diégeomai): részletesen beszámolt] mi módon hozta [(pósz exagó): hogyan vezette] ki őt az Úr a tömlöcből. És monda: Adjátok tudtára ezeket Jakabnak és az atyafiaknak a [(adelphosz): testvéreknek]. És kimenvén elméne más helyre [(exerkhomai toposz): eltávozott más vidékre].

Csel. 12,18 Mikor pedig megvirradt, nem csekély háborúság [(tarakhosz): nem kis zűrzavar] támada a vitézek [(sztratiótész): a katonák] között, mi történt hát Péterrel.

Csel. 12,19 Heródes pedig mikor előkérte [kerestette] őt és nem találta, kivallatván az őröket, parancsolá, hogy kivégeztessenek [(apagó): hogy vezessék el őket]. És lemenvén Júdeából Cézáreába, ott időzött.

Csel. 12,20 Heródes pedig [(thümomakheó): nagyon haragszik], és ellenséges indulattal vala a tirusiak és sidoniak iránt; de azok egy akarattal eljövének ő hozzá, és Blástust, a király kamarását [szó szerint: epi tu koitónosz, a királyi hálószoba felügyelőjét] megnyervén, békességet kérének, mivelhogy az ő tartományuk a királyéból élelmeztetik vala.*

*Salamon király idejétől Tirust – akkor Tirus királya Hírám volt –Judea látta el élelemmel. Salamon rendelkezett így, amikor a templomépítéshez kért segítséget Hírámtól: „Ada azért Hírám Salamonnak cédrusfákat és fenyőfákat, minden kívánsága szerint. Salamon pedig ada Hírámnak húszezer véka búzát az ő háznépének táplálására, és húszezer kórus sajtolt olajat. Ezt adja vala Salamon Hírámnak esztendőről-esztendőre” (1 Kir. 5,10-11).

Csel. 12,21 Egy kitűzött napon pedig Heródes királyi ruhájába felöltözve és székibe a [(béma): bírói emelvényre] ülve nyilvánosan szólva hozzájuk, a [(démégoreó): néphez  beszédet intézett].*

*„Embernek fia! mondjad Tírus fejedelmének: Ezt mondja az Úr Isten, (az én Uram, az ÚR): Mivelhogy felfuvalkodott szíved és ezt mondtad: Isten vagyok én, Isten székében ülök a tengerek szívében, holott csak ember vagy és nem Isten, mégis ollyá tevéd szíved, minő az Isten szíve, Ezokáért így szól az Úr Isten: Mivel ollyá tevéd szíved, minő az Isten szíve: A sírgödörbe szállítnak alá, s meghalsz a megölettek halálával a tengerek szívében” (Ezék. 28,2.6.8).

Csel. 12,22 A nép pedig felkiálta: Isten szava [(phóné): Isten hangja] ez és nem emberé.*

*Ezekről így ír Jakab apostol: „… haszonlesésből személyimádók, [(ópheleia proszópon): érdekből csodálva személyeket, és dicsőítve hajbókolnak nekik, csakhogy hasznot húzzanak]” (Júd. 1,16).

Csel. 12,23 És azonnal megveré őt, az Úrnak angyala, azért, hogy nem az Istennek adá a dicsőséget; és a férgektől megemésztetvén, meghala. [Más fordítás: És azonnal lesújtott rá a (aggelosz): Sátán küldöttje azért, hogy nem az Istennek adá a dicsőséget; úgy pusztult el, hogy miután a férgek rágták meg, (ekpszükhó): kilehelte lelkét]*

*Isten mindent kegyelemből ad: „hogy egyetlen ember, egyetlen hústest se dicsekedjék az Isten színe előtt” (1Kor. 1,29).

Ezt ismerve, akik az Úréi, azok nem fogadják el a dicsőítést. Péter apostol megvallása, miután imájára válaszként csoda történt: „….én magam is ember vagyok” (Csel. 10,26).

Az apostolokat istenként akarják tisztelni, de: „Mikor azonban ezt meghallották az apostolok, Barnabás és Pál, köntösüket megszaggatván, a sokaság közé futamodnak, kiáltván; És ezt mondván: Férfiak, miért művelitek ezeket? Mi is hozzátok hasonló természetű emberek vagyunk, és azt az örvendetes üzenetet hirdetjük néktek, hogy e hiábavalóktól az élő Istenhez térjetek, ki teremtette a mennyet, a földet, a tengert és minden azokban valókat” (Csel. 14,14-15).

Az angyalok is visszautasítják az imádatot: „És leborulok annak lábai előtt, hogy imádjam őt, de monda nékem: Vigyázz, ne tedd; szolgatársad vagyok néked és a te atyádfiainak, (testvéreidnek) akikben a Jézus bizonyságtétele van; Istent imádd…” (Jel. 19,10).

A vallásos emberek azonban: „bár az Istent megismerték,  és az Ő létezésének tökéletesen tudatában vannak mindazáltal nem mint Istent dicsőítették őt, sem néki hálákat nem adtak, hanem az ő okoskodásaikban  hiábavalókká  lettek, és belevesztek gondolataikba, és üressé váltak, holtpontra jutottak elgondolásaikkal; bolonddá azaz bálványimádókká váltak, és az ő balgatag, érteni nem akaró, és oktalan szívük, az ő bensőjük megsötétedett, és egészen sötétségbe borult, és megvakult” (Róm. 1,21).

Csel. 12,24 Az Istennek [(logosza)]: igéje pedig növekedik [(auxanó): felnövekszik, erősödik] és terjed és [(pléthünó): sokszorozódik] vala,*

*Isten Igéje bemutatja, hogy milyen feltételek mellett tud erősödni, és hatalmat venni az Ige: Mikor a Krisztust hirdetik: 1. „Az apostolok pedig: „… mindennap a templomban [a szenthelyen] és házanként nem szűnnek vala meg tanítani és hirdetni Jézust, a Krisztust. [Más fordítás: Továbbra is szünet nélkül, mindennap tanítottak, és hirdették az Evangéliumot a Templom­ban és a házaknál, és hirdették, hogy Jézus a Krisztus]” (Csel. 5,42).

2. Az okkultizmust gyakorlók megtérése: „Sokan pedig azok közül, kik ördögi mesterségeket gyakoroltak (akik a varázslást űzték), könyveiket összehordva, mindeneknek (szeme) láttára megégetik vala. És mikor kiszámították a könyvek értékét, ötvenezer ezüstpénzre becsülték. Így az Úr ereje által az ige hatalmasan (és erősen növekedik, és) terjedt és megerősödött (és hatalmat vett)” (Csel. 19,19-20).

3. Az Ige állandó tanulmányozása, és megcselekvése: „El ne távozzék e törvénynek könyve a te szádtól (és ne hagyd abba az olvasását). Hanem gondolkodjál arról (és tanulmányozd) éjjel és nappal, hogy vigyázz (őrizd meg) és mindent úgy cselekedjél, amint írva van abban (s tartsd meg mindazt, ami ebben meg van írva), mert akkor leszel jó szerencsés a te utjaidon (és akkor sikerrel jársz utadon) és boldogulsz. Avagy nem parancsoltam-é meg néked: légy bátor és erős? Ne félj, és ne rettegj, mert veled lesz az Úr, a te Istened mindenben, amiben jársz (és mindenütt amerre csak jársz)” (Józs. 1,8-9).

Mert azt mondja az Úr: „Mert mint leszáll az eső és a hó az égből, és oda vissza nem tér, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi azt, és magot ád a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek. Így lesz az én beszédem (az én logoszom, igém is), amely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi (és véghezviszi), amit akarok, (és eléri célját, amiért küldtem) és szerencsés lesz ott, ahová küldöttem” (Ésa. 55,10-11).

És ahogy az: Isten [(logosza)], igéje növekedik [és terjed]. És sokasodik [gyarapodik, és szaporodik] nagyon a tanítványok száma Jeruzsálemben és a papok közül is nagy sokan [engedelmeskednek, és] követik a hitet. [Más fordítás: Isten üzenete pedig egyre több és több embert ért el; közben meg növekedett az isten igéjének hatása s a Jézust követő tanítványok száma is igen megszaporodott Jeruzsálemben. Sőt a papok közül is sokan elfogadták a hitet]” (Csel. 6,7).

Mert: „az Istennek beszéde, igéje élő és ható, működő, tevékeny, hatékony; élő energia. És élesebb, metszőbb, áthatóbb, mélyrehatóbb minden kétélű fegyvernél, minden kétélű kardnál. És elhat a szívnek és a szellemnek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig. (Más fordítás: és áthatol az elme és a szellem, az ízületek és a velők szétválásáig, felosztásáig, és megosztásáig, és döntésre alkalmassá teszi a gondolatokat, és a szívnek, vagyis a szellemi élet központjának indulatait, és szándékait, gondolatait, nézeteit, véleményét, és gondolkodását).

Csel. 12,25 Barnabás és Saulus pedig visszatérnek Jeruzsálemből betöltvén [(pléroó): teljesítve, és befejezve] szolgálatukat, maguk mellé véve Jánost is, kinek mellékneve [(epikaleó): másik neve] Márk vala.