2015. január 20.

Kenneth E. Hagin: Hajtsd a füledet - 1. rész

Fiam, az én szavaimra figyelmezz, az én beszédimre hajtsad füledet. Ne távozzanak el a te szemeidtől, tartsd meg ezeket a te elmédben. Mert életük ezek azoknak, akik megnyerik, és egész testüknek egészség. (Példabeszéd 4,20-22)

Így is mondhatnánk: az élet szava, az egészség szava. Mindezek Isten Igéjében vannak! Mit is mond itt? „Figyelmezz a szavaimra”, azaz „adj az Igének osztatlan figyelmet, minden mást zárj ki. Figyelmezz, hajts a füledet a szavaimra, azaz igyál a füleiden levő kapukon keresztül.” Nyisd meg a füleidet Isten szavaira, mondásaira. Ha erre megnyitod, akkor viszont be kell zárnod másra. Vagyis nézd és hallgasd, és ne engedd, hogy eltávozzanak a szemeidtől. Mi ne távozzon el? A „szavaimtól”! Azaz folyamatosan nézd az Igémet. És tartsd meg a szíved közepén. Miért? Mert ez az élet. Az élet szavai, Igéje.

Mert élet ez azoknak, akik megtalálják, és az egészségnek a szava, a gyógyulás szava. Szavak, melyek az orvossághoz hasonló hatásúak. Az én Bibliám margóján az van írva: a gyógyszer szava, minden testrészed számára. Most egy mondatra összpontosítunk, és használjuk többé-kevésbé ebben a prédikációban: „hajtsd a füledet az én szavaimra.” Meg fogjuk nézni, mit is mond Jézus ezzel kapcsolatban. Nem mindent, de a legfontosabbakat.

És elmenvén onnét Jézus, Tirus és Sidon vidékeire tére. És ímé egy kananeus asszony jövén ki abból a tartományból, kiált vala néki: Uram, Dávidnak fia, könyörülj rajtam! Az én leányom az ördögtől gonoszul gyötörtetik. Ő pedig egy szót sem felele néki. És az ő tanítványai hozzá menvén, kérik vala őt, mondván: Bocsásd el őt, mert utánunk kiált. Ő pedig felelvén, monda: Nem küldettem, csak az Izráel házának elveszett juhaihoz. Az asszony pedig odaérvén, leborula előtte, mondván: Uram, légy segítségül nékem! Ő pedig felelvén, monda: Nem jó a fiak kenyerét elvenni, és az ebeknek vetni. Az pedig monda: Úgy van, Uram; de hiszen az ebek is esznek a morzsalékokból, amik az ő uruknak asztaláról aláhullnak. Ekkor felelvén Jézus, monda néki: Óh asszony, nagy a te hited! Legyen néked a te akaratod szerint. És meggyógyula az ő leánya attól a pillanattól fogva. (Máté 15:21-28)

Azt mondja Jézus, hogy az Ő szavai a gyermekek kenyere. Hajtsd a füleidet azokra - hozzád tartoznak, tiéid. (Mondd: „a gyógyulás a gyermekek kenyere. Ezért a gyógyulás az én kenyerem.”) Vannak, akiknek többször kell kimondani, hogy leérkezzen a szívükbe. Ha csak a fejedben van, nem fog működni a számodra. Akkor jó, ha már a bensődben van ez az Ige. Jézus azt mondta, a gyógyulás a gyermekek kenyere. A gyógyulás családi jogunk is, mert Isten gyermekei vagyunk, Isten családjának a tagjai. Ezért a gyógyulás egyszerűen a miénk, a mi üdvösségi jogunk, mert része az evangéliumnak, a jó hírnek. Az Úr Jézus Krisztus mondja, hogy törvény szerint a mi jogunk a gyógyulás, mégpedig azért, mert az Újszövetség egy jogi dokumentum, Jézus vérével megpecsételve. S ez a miénk! A gyógyulás a megváltásból származó jogunk, mert ez Isten megváltói tervének a része - Ő hordozta a betegségeinket, viselte fájdalmainkat, s az Ő sebeiben meggyógyultunk.

Másrészről a gyógyulás egy szükségből fakadó jogunk: szükségünk van rá, és ezt Isten megadja nekünk (betölti minden szükségünket, mondja az Ige.) Továbbá a gyógyulás imádkozásból származó jogunk is, amit csak kérsz, amikor imádkozol - megadja neked a mennyei Atyánk. Végül a gyógyulás a mi isteni jogunk, mert isteni, mennyei Atyánk isteni gyógyulást ad nekünk, hogy felszabadítson minket bármilyen korlátokból. A királyi asztalhoz való jogunk tartalmazza az isteni gyógyulást is, azért, mert asztalt terít nekünk az ellenségeink előtt.¬¬

„Hagin testvér, mondhatod ezt nekem, de mi az, hogy hajtsam a fülemet…?” Ne velem vitatkozz, hanem az Igével. Mondtam valakinek, csak azok a jogok illetik meg, amiben hisz is, és nekünk jogunk van a teljes Bibliához, de nincs jogunk a saját hiedelmeinkhez. „Hajtsd a füleidet!” „Ó, én ezt már mind hallottam, minek újra hallani?” - mondhatná valaki. De Isten Igéjében nem az van, hogy valamikor hallgattad az Igét, és ezért fogsz meggyógyulni, ez egy folyamatos jelen idő: „hajtsd a füledet”. Ennek folyamatos cselekvésnek kell lennie. „Az én Igém egészség az egész testnek.” S a Bibliám margóján ott van: gyógyszer a testemnek.

A világban előfordulnak fertőzéses betegségek, s ha elmentél az orvoshoz, adott ezek ellen gyógyszereket. Ha ebben az évben lesz megint egy vírus, el kell menned újra az orvoshoz, és kérni új gyógyszert. Mert a tavaly beszedett gyógyszerek nem hatásosak - újakat kell beszedned. Tehát az Ő Igéje egészség a testnek, de nem elég, ha ezelőtt 10 évvel hallottad, a gyógyuláshoz folyamatosan szedned kell az Igét. Folyamatosan. Nem azt mondta: valamikor már egyszer hajtottad a füledet, sőt azt sem, majd egyszer fogod hajtani azt, hanem jelen időben mondja.

Csak hangsúlyozni tudom: a hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által. Hallásból, hallásból. Nem abból, hogy valamikor hallottad - folyamatosnak kell lenni az életedben.(Róma 10:17)

Máté 8:1-4 Mikor leszállott vala a hegyről, nagy sokaság követé őt. És ímé eljövén egy bélpoklos, leborula előtte, mondván: Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem. És kinyújtván kezét, megilleté őt Jézus, mondván: Akarom, tisztulj meg. És azonnal eltisztult annak poklossága. És monda néki Jézus: Meglásd, senkinek se szólj. Hanem eredj, mutasd meg magadat a papnak, és vidd fel az ajándékot, amelyet Mózes rendelt, bizonyságul nékik.

Ez az Ige a hegyi beszéd után hangzott el, amikor Jézus lejött a hegyről. Hajtsd a füledet… - mit is mond Jézus? Azt mondta, miután megérintette a leprást: AKAROM, tisztulj meg! (Hajtsd a füleidet Isten beszédére! Amit Jézus mondott, az Isten beszédeként jelentette ki, mondván: amit szóltam, azt az Atyától kaptam. Nem az én saját mondataim ezek, hanem az Atyáméi.) Olvasd el a négy evangéliumot alaposan, figyelmesen, és húzd alá azokat a mondatokat, amiket Jézus mondott - soha nem találsz olyat, amikor Jézus nem akart volna gyógyítani. AKAROM, GYÓGYULJ MEG! Vegyük észre: a leprás tudta, hogy Jézus képes gyógyítani, de megkérdőjelezte Isten akaratát. Megkérdezte: HA AKARSZ, meggyógyíthatsz. Tehát hitte, hogy Jézus meg tudja gyógyítani, megkérdőjelezte viszont az akaratát. Nagyon sokan követik a hitetlen teóriát, és meghamisítják Jézus egyszerű tanítását. Jézus ugyanis világossá tette, hogy Ő akarja. Ez volt a válasz a leprás kételkedésére. Ha akarod, akkor megtisztíthatsz engem. Jézus erre egyszerűen annyit mondott: „AKAROM.” S ezzel maga Isten mondta: „akarom, gyógyulj meg.”

Ha egyvalakinek mondta, mindenkinek mondta, mert Ő nem személyválogató! Ne keverjük ezt azzal, hogy valakit szolgálatra hív el. Mindenkit elhív, és mindenkinek engedelmeskednie kell. A mai keresztények inkább követik a leprás kételkedését, mint Jézus szavait. Ő egyszerűen és világosan azt mondta: akarom, gyógyulj meg.

Máté 8:5-10 Mikor pedig beméne Jézus Kapernaumba, egy százados méne hozzá, kérvén őt, És ezt mondván: Uram, az én szolgám otthon gutaütötten fekszik, és nagy kínokat szenved. És monda néki Jézus: Elmegyek és meggyógyítom őt. És felelvén a százados, monda: Uram, nem vagyok méltó, hogy az én hajlékomba jöjj; hanem csak szólj egy szót, és meggyógyul az én szolgám. Mert én is hatalmasság alá vetett ember vagyok, és vannak alattam vitézek; és mondom egyiknek: Eredj el, és elmegy; és a másiknak: Jöszte, és eljő; és az én szolgámnak: Tedd ezt, és megteszi. Jézus pedig, amikor ezt hallá, elcsodálkozék, és monda az őt követőknek: Bizony mondom néktek, még az Izráelben sem találtam ilyen nagy hitet.

Látjuk? Jézus azonnal el akart menni (7.vsz: elmegyek és meggyógyítom őt). Jézus soha nem mondta: „most nincs kedvem, nem akarom.” Sohasem fogja mondani ezt azoknak, akik hisznek benne.

10. vsz. Nem találtam ilyen hitet Izraelben. Jézus nagy hitnek tartotta a százados hitét. Mi a nagy hit jellemzője? Egyszerű: hit az Ő igéjében, ez a nagy hit. A százados azt monda: „nem kell eljönnöd a házamba, én a szavaidban hiszek. Azt mondod… Az én hitem a szavaidban van, és abban, hogy neked hatalmad van. Csak mondd ki a szavakat, és a szolgám meg fog gyógyulni.” Később azt mondja Jézus: nem láttam ilyen hitet egész Izraelben, menj haza és a szolgád meg fog gyógyulni. És így is történt.

Hogy beteljesedjék, amit Ézsaiás próféta mondott, így szólván: Ő vette el a mi erőtlenségünket, és ő hordozta a mi betegségünket. (Máté 8:17)

Emlékezz a Példabeszéd 4-re: hajtsd a füledet az Úr beszédére. Ha meg akarod tudni, hogy Isten mit mond nekünk, akkor hallgasd Jézust. Mit mond Isten Igéje? Hajtsd a füleidet az én Igémre. Hallgass Jézusra, hallgass Isten Igéjére! Azért hogy beteljesüljön, amit Ézsaiás próféta által mondott az Úr - s így a Szent Szellem által -: Ő hordozta betegségeinket, viselte fájdalmainkat.

„Igen, igen - mondhatnád -, de…”
Én pedig azt mondom: a „de” nincs benne az Igében! A 13. vsz: Jézus azt mondja: menj az utadra, s amit csak hittél, meglesz neked. Eredj el, és legyen a hited szerint. Hiszem, hogy ugyanezt mondja Jézus nekünk ma: „Legyen a te hited szerint. Csak menj, és amiben hiszel, az legyen meg.” S az ő szolgája még abban az órában meggyógyult.

És bemenvén Jézus a Péter házába, látá, hogy annak napa fekszik és lázas. És illeté annak kezét, és elhagyta őt a láz; és fölkele, és szolgála nékik. Az est beálltával pedig vivének hozzá sok ördöngőst, és egy szóval kiűzé a tisztátalan szellemeket, és meggyógyít vala minden beteget; Hogy beteljesedjék, amit Ézsaiás próféta mondott, így szólván: Ő vette el a mi erőtlenségünket, és ő hordozta a mi betegségünket. (Máté 8:14-17)

Nagyon sok minden van ezekben az Igékben. Most egyetlen igazságot emelnék ki, ami a legfontosabb: sokan hisznek abban, hogy Isten képes gyógyítani, de abban már kételkednek, hogy mindenkit meg is akar. Nézzük meg Péter anyósát. Úgy gondolom, Isten Igéje azért kapcsolta össze Péter anyósát a nagy sokasággal, hogy tudd: a gyógyulás nem csak néhány kivételezetté, pl. egy apostol anyósáé, s az Ige azt mondja: még ugyanaznap - szombaton - Péter anyósa meggyógyult, és este, azaz hat óra után nagy sokaságot vittek hozzá. Sokakat, akik ördögi megszállottak voltak, és szavával kiűzte ezeket a szellemeket, és meggyógyított mindenkit. Miért tette ezt Jézus? Figyeljük csak Isten Igéjét: azért, hogy beteljesedjen Ézsaiás beszéde, „hiszen Ő hordozta betegségeinket, hordozta fájdalmainkat”.

Péter anyósának meggyógyítása kapcsán sokaknak juthat eszébe az a gondolat: "persze, egy apostol anyósát meggyógyítja az Úr, de nem mindenkit." Ám az Ige nem azt mondja, hogy Ő hordozta Péter anyósának betegségeit, és hordozta Péter anyósának fájdalmait. Ha visszamegyünk ahhoz az Igéhez, amikor a leprást gyógyította meg az Úr, vagy a százados esetére is, mondhatnád: „ez egy különleges eset! A leprás zsidó volt, a százados pogány, Isten csak meg akarta mutatni, hogy ő képes ezt is, azt is meggyógyítani, hogy neki hatalma van a zsidók és pogányok fölött is.” Vannak, akik ezt így magyarázzák.
De a fejezet egésze azt állítja, hogy mindenkire vonatkozik a gyógyulás! Nem csak a leprásé, a századosé és szolgájáé, vagy Péter anyósáé. Hiszen Ő a MI betegségeinket hordozta és a MI fájdalmainkat viselte! Ez az Ige magyarázza meg azt, hogy mindenkit meggyógyított, aki beteg volt. Hajtsd a füledet az én szavaimra. A Biblia Isten szavait tartalmazza.... /folytatás lesz/




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.