2014. november 5.

Ige: A Szent Szellemről

 „Ő záloga* foglalója, biztosítéka, előlege a mi örökségünknek** Isten tulajdon népének megváltatására, - vagyis arra, hogy teljesen megváltva az övéi legyünk, - az Ő dicsőségének magasztalására” (Eféz. 1,14)

[Más fordítás: „S feladata az Istennek megtartott nép megváltása és ezzel az Isten dicsőségének magasztalása; míg a teljes szabadságba behelyeztettetünk az Ő dicsőségének dicséretére]***

*Záloga (arrabón): foglaló, előleg; Az Újszövetségben csak átvitt értelemben van, vagyis általában olyan valóságot jelöl, amely részben „kezünkben” van, egyúttal azonban még csak része az egésznek; így „garanciája” is annak, hogy megkapjuk azt az egészet, amelynek ez a valóság a része. (Egy eljegyzési ajándék) - zálog, azaz a vásárláshoz szükséges pénz vagy vagyon egy része, amelyet előlegbe adnak, mint a hátralévő összeg biztosítékát.

**Örökségünknek (kléronomia): apai örökség, vagyis: Istennek minden ígérete a mi örökségünk.

***Az apostolon keresztül a Korintusbelieknek mondja az Úr, hogy Isten azt ígérte, hogy: „...ha engedelmesen hallgattok szavamra, és megtartjátok szövetségemet, akkor ti lesztek az én tulajdonom valamennyi nép közül, bár enyém az egész föld” „Az ÚR pedig azt kívánja ma tőled, hogy légy az ő tulajdon népe, ahogyan megmondotta neked, megtartván minden parancsolatát. Akkor az általa teremtett összes nép fölé emel, hogy dicséretes, hírneves és tisztelt légy. Istenednek, az Úrnak a szent népe leszel, ahogyan megígérte” (2 Móz. 19,5; 5 Móz. 26,18-19)

És az Úrnak gondja van arra, hogy szavát beteljesítse, ezért kijelenti, hogy: „Hiszen te Istenednek, az Úrnak szent népe vagy. Téged választott ki Istened, az ÚR, hogy megszerzett, tulajdon népe légy valamennyi nép közül, amelyek a föld színén vannak. Nem azért szeretett meg, és nem azért választott ki benneteket az ÚR, mintha valamennyi nép közt a legnagyobbak volnátok, hiszen a legkisebbek vagytok valamennyi nép közt, hanem azért, mert szeret benneteket az ÚR, és megtartja azt az esküt, amelyet atyáitoknak tett. Ezért hozott ki benneteket az ÚR erős kézzel, és ezért váltott ki a szolgaság házából, Egyiptom királyának, a fáraónak kezéből. Tudd meg tehát, hogy a te Istened, az ÚR az Isten. Állhatatos Isten ő, aki hűségesen megtartja szövetségét ezer nemzedéken át is, azok iránt, akik szeretik őt és megtartják parancsolatait(5 Móz. 7,6-9)

És hogy ez tudatosuljon bennünk, megismétli a kijelentést: „Mert szent népe vagy te az Úrnak, a te Istenednek, és az Úr választott téged, hogy légy néki tulajdon népe minden nép közül, amelyek a föld színén vannak” (5 Móz. 14,2)

Az apostolon keresztül jelenti az Úr, hogy kikről szóltak a próféciák: „Tisztesség azért néktek, akik hisztek; az engedetleneknek pedig: A kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a szegletnek fejévé és megütközésnek kövévé s botránkozásnak sziklájává; Akik engedetlenek lévén, megütköznek az igében, amire rendeltettek is. Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket; Akik hajdan nem nép voltatok, most pedig Isten népe vagytok; akik nem kegyelmezettek voltatok, most pedig kegyelmezettek vagytok” (1 Pét. 2,7-10)

És azt is, hogy kinek és kiknek szólt a próféciákban elhangzott ígéret: Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő magvának. Nem mondja: És a magvaknak, mint sokról; hanem mint egyről. És a te magodnak, aki a Krisztus. Mi pedig, atyámfiai, Izsák szerint, ígéretnek gyermekei vagyunk. (Gal. 3,16; 4,28)

Akik: „Megigazulván ingyen az ő kegyelméből a Krisztus Jézusban való váltság által” (Róm. 3,24)

Ezért így buzdít Dávid: „Dicsérjétek az Urat, mert jó az Úr; zengjétek nevét, mert gyönyörűséges! Mert kiválasztá magának az Úr Jákóbot, Izráelt - Isten harcosát - a saját örökségéül” (Zsolt. 135,3-4)

 Pál apostolon keresztül hangzik a kijelentés arrról, hogy ki Isten harcosa: „Egy harcos sem elegyedik bele a mindennapi élet dolgaiba, és gondjaiba; hogy megnyerje annak a tetszését, aki őt harcossá avatta (2 Tim. 2,4).


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.