2014. szeptember 3.

Joseph Prince: Ne érd be az "ötperces" kegyelemmel

2,4 Isten azonban tele van irgalommal,és nagyon szeret bennünket! Ezért, amikor még halottak voltunk a bűneink miatt, a Krisztussal együtt új életet adott nekünk.
2,5 Bizony Isten kegyelme mentett meg benneteket!
2,6 Sőt, Krisztussal együtt fel is támasztott a halálból, és vele együtt ültetett bennünket a mennyei helyekre. Mindez a miénk, akik Krisztus uralma alatt vagyunk.
2,7 Isten azért tette ezt, hogy megmutassa a jövendő korszakoknak is kegyelme határtalan gazdagságát. A Krisztus Jézusban adta nekünk ezt a kegyelmet. (Efezusi – Egyszerű fordítás)

Az egyik ok, amiért a keresztények aggódnak és idegeskednek ahelyett, hogy Istenhez fordulnának, amikor kihívásokkal kerülnek szembe, az, hogy Isten kegyelmét korlátozottnak látják. Ugyanúgy, ahogy az idejüket, az anyagi javaikat korlátozottnak látják, a föld természeti forrásait korlátozottnak látják, Isten kegyelmét is korlátozottnak látják. Milyen sajnálatos, hogy a modernkori hívők a kegyelmet a parkolási díjfizetés alapján értelmezik: "ötperces" kegyelem, azaz öt perced van, hogy elhagyd a parkolóházat, miután kifizetted a díjat, addig érvényes a jegy.

Kedvesem, amikor Isten kegyelméről van szó, akkor tudnod kell, hogy KORLÁTLAN! VÉGTELEN! Ki tudná kibeszélni az Ő kegyelmének mérhetetlen gazdagságát?

Ezért nem akarja Isten, hogy olykor-olykor egy csipetnyi kegyelmet végy, a maradék időt pedig aggódással töltsd. Nem, Ő azt akarja, hogy minden nap, minden helyzetben az Ő bőséges kegyelméből meríts. Ne elégedj meg az "ötperces" kegyelemmel. Gazdagon meríts kegyelméből. Így teszel szert a nyugalomra, és így uralkodsz az életben (Róma 5:17).

Joseph Prince

Magyar fordítás: ahitatok.hu

http://www.ahitatok.hu/joseph-prince/264-ne-erd-be-az-otperces-kegyelemmel.html


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.