2014. június 1.

Kenneth E. Hagin: Hinned kell!

Jézus pedig monda néki: Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek. (Márk 9:23)

Emlékszem, 1956-ban egy nagy, teljes evangéliumi gyülekezetben prédikáltam Oklahomában. Láttam egy hölgyet, aki minden összejövetelen ott volt. Nem tudtam, hogy a gyülekezetnek tagja-e. Azt láttam, hogy mankókra támaszkodik. A testét előre tudta lendíteni a mankók között, úgy hogy elég súlyt helyezett a lábaira, hogy előre mozgassa a mankókat. Jó 10 percbe telt, amíg 8-10 métert meg tudott tenni.

Bár minden összejövetelen ott volt, mégsem állt be soha a gyógyulásért imát kérők közé. Egy este, ahogy igyekeztem elhagyni a gyülekezeti termet az összejövetel után, megállított. Úgy állt meg, hogy az ajtón nem tudtam tőle kimenni.

- Hagin testvér, kinek van szüksége hitre a gyógyulásomhoz: neked, vagy nekem?” – kérdezte.

- Legtöbbször az emberek közös hit által gyógyulnak meg. Más szavakkal: a te és az én hitem kombinációja által – válaszoltam. – nekem elég hitem lesz arra, hogy imádkozzam a gyógyulásodért, neked pedig elég hitednek kell lenned, hogy elfogadd ezt – folytattam.

- Nos – válaszolta – ha nekem is hinnem kell, akkor felejtsük el az egészet.

Soha többé nem jött vissza ezután egyetlen prédikációra sem. Még két hétig voltam ott a beszélgetésünk után, de soha nem vett részt más összejövetelen.

Megvallás: minden lehetséges annak, aki hisz. S én hiszem Isten szavát. Én egy hívő vagyok, és nem egy kételkedő.

Fordította: O.T
„Health food” (Egészséges étel) c. könyvből



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.