2013. december 3.

Joyce Meyer: Érezd jól magad!

10,10 … én azért jöttem, hogy életük legyen, és örömüket leljék benne, sőt bőségben éljenek (a túláradó teljességig). (János 10:10 – angolból fordítva – AMP Bible)
Gyermekkoromban egyáltalán nem éreztem jól magam. Igazából soha nem engedték, hogy valóban gyerek lehessek. Emlékszem, még abból is baj lett, ha játszottam, és még le is szidtak érte.
Az otthonunk nem volt kellemes hely. Betöltötte a félelem. Felnőtt keresztényként döbbentem rá, hogy bűntudatom volt, ha mertem magam jól érezni. Akkor éreztem magam biztonságban, ha valamilyen munkával voltam elfoglalva, és az örömöt teljesen megtagadtam magamtól. Úgy gondoltam nekem az nem jár. Viszont nehezteltem azokra, akik nem dolgoztak olyan sokat és olyan keményen, mint én.
A férjem mindig is örömét lelte az életben, és ez engem dühössé tett. Úgy gondoltam, sokkal többet elérhetne, ha komolyabb lenne. Most már látom, hogy nem azért voltam dühös Dave-re mert ő élvezte az életet, hanem azért mert én nem. Ostobaság volt tőlem, hogy bosszankodtam miatta és mások miatt, mert az öröm számomra is ugyanúgy elérhető lett volna.
Nem szerettem magam. Mélyen, belül úgy éreztem, nem vagyok jó ember, és mivel rossznak éreztem magam, azzal büntettem magam, hogy semmit nem élveztem. Elvégre a rossz emberek nem érdemlik meg, hogy jól érezzék magukat! A Szent Szellem nagyon sokáig munkálkodott bennem, mire végre megértettem, hogy Isten azt akarja, hogy örömömet leljem az életben. Jézus azt mondta: „én azért jöttem, hogy életük legyen, és örömüket leljék benne.”
Szükségünk van arra, hogy jól érezzük magunkat. Különben az életünk kibillen az egészséges egyensúlyból, és ezzel ajtót nyitunk a gonosznak, aki arra vár, hogy elnyeljen minket (1 Péter 5:8). Az Úr előtt való öröm ad nekünk erőt (Nehémiás 8:10). Megvan az ideje a munkának, megvan az ideje a pihenésnek, megvan az ideje a sírásnak, és megvan az ideje a nevetésnek (Prédikátor 3:1-8). Ügyelj rá, hogy ne tagadd meg magadtól a jogos szükségeket. Nagyon jó dolog másokon segíteni; keresztényként ez az elhívásunk. Azonban, teljesen helyénvaló, ha a magunk örömére is teszünk dolgokat. Figyelj arra, hogy időt szakíts magadra. Szánj időt olyan dolgokra, amiktől jól érzed magad.
Magyar fordítás: ahitatok.hu

http://www.ahitatok.hu/joyce-meyer/214-erezd-jol-magad.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.