Zsid. 12,1 Annakokáért mi is, kiket a bizonyságoknak és
bizonyítékoknak ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden ránk nehezedő terhet és akadályt, és a
megkörnyékező,228 és erősen körülvevő, és könnyen
bekerítő bűnt,229 tévedést, hibát, vétket,
kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdő tért,230
versenypályát.231
Zsid. 12,2 Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégezőjére, szerzőjére
és beteljesítőjére Jézusra, aki az előtte levő öröm helyett, nem törődve a
szégyennel, és megvetve a gyalázatot, elviselte, elszenvedte a kínoszlopot, s
az Isten királyi székének, trónjának jobbjára, a méltóság helyére ült.232
Zsid. 12,3 Gondoljátok meg azért, hogy ő ily ellene való
támadást szenvedett el a bűnösöktől, a célt eltévesztők által, hogy el ne lankadjatok, és el ne csüggedjetek,
elalélván a ti életetekben.
Zsid. 12,4 Mert a bűn ellen való harcban még nem álltatok ellen
egészen a vérig.
Zsid. 12,5 És elfeledkeztetek-e az intésről,233
a buzdításról, bátorításról amely néktek, mint fiaknak szól. Fiam, ne vesd meg
az Úrnak fenyítését,234 tanítását, útmutatását, helyreigazítását, se meg ne lankadj, és
el ne csüggedj, ha ő dorgál,235 feltár, felfed, ismertté teszi –
napvilágra hozza – a tényeket, bizonyít, hogy meggyőzön téged.236
Zsid. 12,6 Mert akit szeret237
az Úr, azt tanítja, oktatja, képezi, neveli. Megostoroz pedig mindenkit, akit
fiává fogad.238
Zsid. 12,7 Ha a tanítást, oktatást, nevelést vállaljátok, akkor
veletek úgy bánik az Isten, mint fiaival; mert melyik fiú az, akit nem tanít,
oktat, nevel az apa?239
Zsid. 12,8 Ha pedig tanítás, nevelés nélkül valók vagytok,
melyben mindenek részesültek, korcsok,240
és fattyak vagytok és nem fiak.
Zsid. 12,9 Aztán a mi hústesti apáink oktattak, neveltek minket,
és becsültük és tiszteltük őket; avagy nem sokkal inkább engedelmeskedünk-e a szellemek Atyjának, és élünk!241
Zsid. 12,10 Mert ám azok kevés ideig, a saját elgondolásuk
szerint tanítottak, neveltek; ő pedig javunkra, hogy szentségében részesüljünk.242
Zsid. 12,11 Minden tanítás, oktatás, nevelés jelenleg bizonyára
nem látszik jónak, és nem jelent örömöt, hanem kellemetlenségnek, de később a megigazulás békességes gyümölcsével
fizet azoknak, akik ezáltal megedződtek.243
Zsid. 12,12 Annakokáért a lecsüggesztett kezeket és az ellankadt,
elgyengült térdeket egyenesítsétek föl.244
Zsid. 12,13 És lábaitok egyenes utat készítsen, és biztosítson
azért, hogy a sánta és bicegő nehogy elhajoljon, elforduljon, sőt inkább
helyreálljon, meggyógyuljon.245
Zsid. 12,14 Kövessétek mindenki irányában a békességet246 és a szentséget,247
amely nélkül senki sem látja meg az Urat.248
Zsid. 12,15 Ügyeljetek arra, hogy az Isten kegyelmétől249 senki el ne szakadjon; nehogy a keserűségnek
bármely gyökere fölnevekedvén, zavart okozzon, és ez által sokan megfertőztessenek,
és beszennyeződjenek.250
Zsid. 12,16 Ne legyen senki parázna vagy istentelen, Isten nélkül
élő, közönséges, tisztátalan, szentségtelen, mint Ézsaú, aki egy ételért eladta
első szülöttségi jogát.251
Zsid. 12,17 Mert tudjátok, hogy azután is, mikor akarta örökölni
az áldást, elutasították; mert
nem találta meg a megbánás és megtérés helyét, noha könnyek között kereste.252
Zsid. 12,18 Mert nem járultatok megtapintható hegyhez, és lángoló
tűzhöz, és sűrű homályhoz, és sötétséghez, és szélvészhez,
Zsid. 12,19 És trombita harsogásához, és a mondásoknak szavához szózatoknak hangjához; melyet akik
hallottak, kérték, hogy tovább ne
szóljon hozzájuk szó.253
Zsid. 12,20 Mert nem bírták ki, nem viselhették el ami parancsolva volt: Még ha oktalan állat ér
is a hegyhez, megköveztessék, vagy nyíllal lövettessék le;
Zsid. 12,21 És oly rettenetes, és félelmetes volt a látvány hogy Mózes is mondá:
Megijedtem, reszketek és borzongok:254
Zsid. 12,22 Hanem járultatok Sion hegyéhez, és az élő Istennek
városához, a mennyei Jeruzsálemhez, és az angyalok tízezreihez,255
Zsid. 12,23 Az elsőszülöttek seregéhez és eklézsiájához, a
kihívottak közösségéhez, akik be vannak írva a mennyekben, és mindenek
bírájához Istenhez, és a tökéletessé tett és végcélba jutott megigazultak szellemeihez.256
Zsid. 12,24 És az újszövetség közbenjárójához, Jézushoz és a
meghintésnek véréhez, mely jobbat beszél, mint az Ábel vére.257
Zsid. 12,25 Vigyázzatok, meg ne vessétek, és el ne utasítsátok Őt, aki szól; mert ha azok meg nem
menekültek, akik a földön szólót, azt, aki a földön adott kijelentést
megvetették, elutasították, sokkal kevésbé mi, ha elfordulunk attól, aki a
mennyekből vagyon.258
Zsid. 12,26 Kinek szava akkor megrendítette a földet, most pedig
ígéretet tesz, mondván: Még egyszer megrázom, megrendítem nemcsak a földet,
hanem az eget is.259
Zsid. 12,27 Az a „még egyszer” pedig megmutatja, láthatóvá teszi
az állhatatlan dolgoknak, mint teremtményeknek, átváltoztatását, hogy a
rendíthetetlen dolgok maradjanak meg.260
Zsid. 12,28 Azért megingathatatlan országot kaptunk, vettünk át,
tartsuk meg a kegyelmet, amelyen át szolgáljunk az Istennek tetsző / elfogadható módon szerénységgel, Őreá
figyelve, vele egyetértésben tisztelettel.261
Zsid. 12,29 Mert a mi Istenünk megemésztő tűz.262
232231 És így folytatódik a kijelentés: „Eltemettettünk,
és
szellemben hasonlóvá váltunk azért Ővele együtt a bemerítés által a
halálba: hogy miképpen feltámasztatott, és életre kelt Krisztus a halálból az
Atyának dicsősége, fényessége,
ragyogása, ereje által, azonképpen mi is új életben járjunk” (Róm. 6,4). Mert: „… titeket, kik holtak valátok a bűnökben,
akiket halottakká tettek az elesések, hibás lépések, botlások, melléfogások és a ti hústesteteknek
körülmetéletlensége, megelevenített, és
életre keltett együtt Ővele az után, hogy minden
elesésünket megbocsátotta” (Kol. 2,12-13). És tette ezt azért Isten: „Hogy levetkezzétek, és félretegyétek
ama régi élet, a
korábbi gonosz életmódotok, életviteletek,
életvezetésetek, magatartásotok, viselkedésetek szerint való ó embert,
mely meg van romolva, mert el van
tévelyítve, és csábítás
áldozatául esett a csalárdság, a megtévesztés, becsapás, csalás, árulás miatt.
Megújuljatok pedig a ti elméteknek, a ti bensőtöknek szelleme szerint. És felöltözzétek amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett
igazságban, Hit által való
megigazulásban, és valóságos
szentségben az Ige által” (Eféz. 4,22-24).
Hát: „ne szabjátok magatokat, ne igazodjatok, és ne legyetek
hasonlóvá, ne alkalmazkodjatok, és ne idomuljatok e világhoz, ehhez a
létkorhoz. Hanem változzatok el, és gondolkodásmódotok megújításával
alakuljatok át úgy, hogy megvizsgáljátok, és felismerjétek, megítélhessétek,
megválasszátok, és hogy azt próbálgassátok mi az Istennek jó, kedves és
tökéletes akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte és mi a tökéletes, ami neki
tetsző” (Róm. 12,2). És: „Nem
tudjátok-é, hogy akik versenypályán futnak, és küzdenek, mindnyájan futnak
ugyan, de egy nyeri el a jutalmat, a győzelmi díjat. Úgy fussatok,
hogy elnyerjétek. Mindaz pedig, aki
pályafutásban tusakodik, aki versenyben vesz részt, ökölharcban küzd, mindenben
és minden módon, mindig, és állandóan magatűrtető. Azok ugyan, hogy romlandó és
hervadó koszorút nyerjenek, mi pedig romolhatatlant, és hervadhatatlant” (1
Kor. 9,24-25).
232 És az Úr Jézus azt kérdezi tanítványaitól: „Avagy nem ezeket kellett-e elszenvedni a
Krisztusnak, és úgy menni be az ő dicsőségébe, az Ő méltóságába, ragyogó
fényességébe, és így megdicsőülnie?” (Luk.
24,26). Pál apostol
pedig így szól a hívőkhöz: „Annakokáért
az az indulat, érzés, észjárás,
törekvés, az a gondolkodásmód és szándék
legyen és uralkodjon bennetek, mely volt a
Krisztus Jézusban is, amely a Krisztus Jézust
jellemezte. Aki mikor Istennek formájában-alakjában létezett,
nem tekintette, és nem tartotta
zsákmánynak azt, és nem ragaszkodott ahhoz,
hogy minden
tekintetben Isten volt. Azzal,
hogy rabszolga alakját öltötte fel, s emberi hasonmásba öltözött, üressé tette
magát, mindenről önként lemondott, és beleegyezett abba, hogy szolga legyen.
Amikor a Földön megszületett és emberré lett, valóban olyan is volt, mint egy
szolga. És mikor
olyan állapotban találtatott, mint ember, és alakjára nézve embernek bizonyult,
vagy formájában embernek mutatkozott, megalázta magát, engedelmes lévén
halálig, még pedig a keresztfán, a kínoszlopon
való haláláig” (Fil. 2,5-8). Ő: Aki
bűneinket, céltévesztésünket,
tévedéseinket, hibáinkat leemelve, eltávolítva, minket megtisztítva, és
lemosva, a hatalom és méltóság helyén ül a magasságban, a mennyekben,
fenségben” (Zsid 1:3).
Intés: az értelem alapján
megfontolt tények elhelyezése, felsorakoztatása valaki előtt azért, hogy
megakadályozza valami rossz, baj, szerencsétlenség bekövetkeztét;
235
Dorgál (elegkhó): feltár, felfed, ismertté teszi – napvilágra hozza – a
tényeket, meggyőz, bizonyít.
236 Jób megvallása: „Boldogság a halandó, esendő embernek, akit
Isten megvizsgál, kikérdez. Azért a Mindenható, figyelmeztetését, tanítását,
útmutatását ne utasítsd el, és ne utasítsd vissza!” (Jób. 5,17). És
így folytatódik a kijelentés: „Az Úrnak
nevelését, tanítását , oktatását, és képzését, fiam, ne utáld meg. Ne hárítsd
el, ne vesd meg, és ne állj ellene, se meg ne und, és meg ne erőtlenítsd, és meg ne szüntesd. Az
ő feltárását, felfedését, mert Ő ismertté teszi – napvilágra hozza – a
tényeket, meggyőz, és beláttat” (Péld. 3,11). „Mert akit szeret az Úr, azt tanítja, oktatja, képezi, és neveli, és pedig mint az atya az ő fiát, akit kedvel, akinek javát
akarja, és akiben örömét leli” (Péld.
3,12). Az
Úr szeretetének a jele, ha Ő nevel, tanít: „Akiket
én kedvelek, megvizsgálom, és tanítom, nevelem: légy buzgóságos azért, és
lelkesen törekedj, igyekezz és térj meg, és térj új felismerésre. változtasd
meg a gondolkodás módodat!” (Jel. 3,19). Dávid
megvallása: „Boldog ember az, akit te
oktatsz, helyreigazítsz, Uram,
és akit megtanítasz a te törvényedre;
Hogy nyugalmat adj annak a veszedelem napján, és hogy megóvd a rossz, káros,
ártalmas, gonosz napoktól, míg megásták a sírját a hitetlennek!” (Zsolt. 94,12-13). Így
aztán én: „Nem halok meg, hanem élek, és
hirdetem az Úrnak cselekedeteit! Keményen oktatott engem az Úr; de nem adott át
engem a halálnak” (Zsolt. 118,17-18). Az apostol tanítása: „De mikor megbíráltatunk, akkor helyrehozásra kerül a helytelen, az
Úrtól taníttatunk, utat mutat, útbaigazít, hogy ezzel a világgal együtt nehogy a kárt hozó, a sátán hatalma
alatt maradjunk” (1 Kor. 11,32).
237 Szeret (agapaó): szeret önzetlenül, tárgya
érdemeitől függetlenül. Ez egyben azt is jelenti: Isten teljesen
odaadja, átadja, teljesen összeköti magát, eggyé válik vele.
238 És hogy hogyan ostoroz az Úr, azt a prófétán keresztül jelenti ki „Mit tegyek
veled, Efraim? Mit tegyek veled, Júda? Hiszen hűségetek és szeretetetek csak
olyan, mint a reggeli felhő, vagy mint a korán tűnő, a múló harmat. Ezért a próféták által ostoroztam őket,
beszédeimmel gyilkoltam őket”
(Hós. 6,4-5).
239 És így folytatódik a kijelentés: Mert: „Ímé boldogság a halandó,
esendő embernek, akit Isten megvizsgál, kikérdez. Azért a Mindenható,
tanítását, útmutatását ne utasítsd vissza!”
(Jób. 5,17). „Gondold, és értsd meg azért a te szívedben, a te bensődben, hogy amiképpen tanítja,
korrigálja az ember az ő gyermekét, úgy tanít, korrigál téged az Úr, Jahve az
Örökkévaló, a te Istened” (5 Móz. 8,5). Ugyanis: „mikor
ítéltetünk, és
helyrehozásra kerül a helytelen, az Úrtól taníttatunk, Ő utat mutat, útbaigazít,
hogy ezzel a világgal együtt el ne kárhoztassunk, azaz nehogy a kárt hozó, a sátán
hatalma alatt maradjunk” (1 Kor.
11,32). Már Salamon így
figyelmezteti a mindenkorban élő hívőket: „Az
Úrnak tanítását, nevelését,
útbaigazítását, és helyreigazítását fiam, ne utáld, és ne vesd meg. Se
meg ne und, és el ne lankadj az ő oktatásán, vagy amikor megfegyelmez az Igével.
Mert akit szeret az Úr, azt megdorgálja. - azaz próbatételeknek
veti alá, - de mint apa a fiát, akit
kedvel, akiben örömét leli” (Péld. 3,11-12). Dávid megvallása: „Boldog ember
az, akit te oktatsz, helyreigazítsz
Uram, és akit megtanítasz a te
törvényedre; Hogy nyugalmat adj annak a veszedelem napján, és hogy megóvd a
rossz, káros, ártalmas, gonosz napoktól, míg megásták a sírját a hitetlennek!” (Zsolt. 94,12-13).
241 Mert: „Az Isten szellem…” (Ján. 4,24). Ő: „minden hústest szellemének Istene!” (4
Móz. 16,22). És Ő az: „… aki
szellemet ad minden hústestnek!” (4Móz 27:16).
242 Ezért azt mondja az Úr: „Szentek, a világtól, és annak
szennyétől elkülönültek, odaszenteltek,
és Isten céljaira elválasztottak legyetek, mert én szent, tiszta, bűn és tisztátalanság nélküli vagyok” (1 Pét. 1,16). És
az apostolon keresztül folytatja az Úr: „Mert
nem tisztátalanságra, hanem megszentelődésre hívott el minket az Isten” (1
Thess. 4,7).
243 És az eredmény: „És lesz a megigazultság műve békesség, és az igazság
gyümölcse nyugalom és biztonság mindörökké”
(Ésa. 32,17).
244 Jóbról így beszélnek barátai: „Ímé sokakat oktattál, és a megfáradt kezeket
megerősítetted; A tántorgót a te beszédeid fenntartották, és a reszkető, roskadozó térdeket megerősítetted” (Jób.
4,3-4). És a prófétán keresztül
megerősíti az Úr a kijelentést: „Erősítsétek
a lankadt kezeket, és szilárdítsátok, és tegyétek erőssé a tántorgó, és roskadozó térdeket” (Ésa.
35,3). És a prófétai szó ma is érvényes:
„Kérünk továbbá titeket atyámfiai,
testvéreink, intsétek a
rendetleneket, a tétlenkedőket, bátorítsátok, biztassátok, vidítsátok fel a
félelmes szívűeket, a bátortalanokat,
csüggedezőket, gyámolítsátok, törődjetek velük, és támogassátok az
erőtleneket, karoljátok fel,
oltalmazzátok, nyújtsatok segítő kezet, gondozzátok a betegeket, türelmesek legyetek
mindenki iránt, és mindenkivel szemben” (1
Thess. 5,14). És hogy hogyan kell bátorítani, buzdítani, arról így hangzik a
kijelentés: „… mit kell hát tenni; mi hát
a helyes, testvéreim? Mikor
összejöttök, mindeniteknek van
zsoltára, dicsőítő éneke, tanítása, az Úrról szóló ismerete, tudásanyaga,
nyelve, kijelentése, kinyilatkoztatása, leleplezése, magyarázata. Mindenek
épülésre szolgáljanak” (1 Kor. 14,15.26). És nem a napi híreket megbeszélve,
hanem: „Beszélgetvén egymás között
zsoltárokban és dicséretekben és szellemi énekekben, énekelvén és dicséretet mondván szívetekben, a bensőtökből az Úrnak. A Szent Szellemtől kapott énekekkel
bátorítsátok egymást; Énekeljetek az Úrnak teljes szívvel! Énekeljetek neki új
éneket. Hálákat adván mindenkor
mindenekért a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében az Istennek és Atyának” (Eféz. 5,19-20). Hogy ezt jól tudjátok tenni: „A Krisztusnak beszéde, Igéje
lakozzék, és éljen ti
bennetek gazdagon, és elevenen, minden bölcsességben. Tanítván és emlékeztetve
egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, szellemi énekekkel. Hálával zengedezvén énekeljetek a ti
szívetekből, a ti bensőtökből az
Úrnak” (Kol. 3,16).
245 Bemerítő Jánosban
teljesedett be a prófécia, amelyet így hirdetett meg az Úr: „Ímé, elküldöm én az én követemet, és megtisztítja, és elegyengeti előttem az utat,
és mindjárt eljön az ő templomába az
Úr, akit ti kerestek, aki után
vágyódtok, és a szövetségnek követe,
akit ti kívántok. ímé, eljön, sőt jön
már, azt mondja a Seregeknek Ura. És
az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a
fiakhoz téríti, a fiak szívét pedig
az atyákhoz, hogy el ne jöjjek, és meg ne verjem e földet átokkal, és hogy pusztulással ne sújtsam a földet,
amikor eljövök” (Malak. 3,1;
4.6) Őróla szólt Ézsaiás próféta is: „Egy szó, egy hang kiált: A pusztában készítsétek, és építsétek az Úrnak útját, ösvényt egyengessetek, és készítsetek egyenes utat a kietlenben a mi Istenünknek! Minden völgy
fölemelkedjék, minden hegy és halom alászálljon, és süllyedjen le, és legyen
az egyenetlen egyenessé és a bércek rónává, a dombvidék síksággá. Mert
megjelenik az Úr dicsősége, és minden
hústest, vagyis minden ember egyaránt látni
fogja azt; mert az Úr szája szólt” (Ésa.
40,3-5) Maga
Bemerítő János is így tesz bizonyságot arról, hogy a próféták által
megjövendölt útkészítő ő: „És ez a János
bizonyságtétele, amikor a zsidók papokat és Lévitákat küldöttek Jeruzsálemből,
hogy megkérdezzék őt: Kicsoda vagy te? Erre
ő így felelt és monda: Én kiáltó szó,
kiáltó hang vagyok a pusztában. Egyengessétek az Úrnak útját, és készítsetek
egyenes utat az Úrnak, amint
megmondotta Ézsaiás próféta” (Ján. 1,19.23). Bemerítő János aki útkészítő
volt: „így prédikált, ezt hirdetve vala:
Térjetek meg, térjetek új felismerésre, változtassátok meg
gondolkozásmódotokat; térjetek, forduljatok vissza Isten felé, mert
elközelített a mennyeknek országa, a mennyeknek királysága, uralma. Mert Ő az, akiről Ézsaiás próféta
szólott, ezt mondván: Kiáltó szó a pusztában: Készítsétek az Úrnak útját, és
egyengessétek meg, és tegyétek egyenessé az ő ösvényeit” (Mát. 3,2-3). Az
Úr így figyelmeztet: „Egyengess sima utat
a lábadnak s minden te útaid állhatatosak, biztosak, céltudatosak legyenek. Ügyelj, hogy merre tart a
lábad, akkor minden utad biztos lesz. Ne térj el, és ne hajolj el az útról se
jobbra, se balra, tartsd távol lábadat a rossztól; mert a jobbra vivő utat az
Úr ismeri, a balra tartók pedig sikertelenek, boldogtalanok, szerencsétlenek,
gonoszak. Ő azonban egyenesekké teszi ösvényeidet, pályafutásodat, és útjaidat
szerencsés véghez vezeti” (Péld.
4,26-27). Az igazak
útját Isten készíti el, ezért: „Az
igaznak ösvénye egyenes, egyenesen készíted az igaznak a megigazultnak útját.
...”(Ésa. 26,7). És az Úr Jézus
kijelentése az Isten által készített útról: „Én vagyok az út…” (Ján. 14,6).
246 Békesség (eiréné) az az állapotot, amelyben
minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való
mentesség; boldogság, boldogulás, mégpedig mind az egyén, mind a közösség
vonatkozásában.
247 A
megszentelődésről így hangzik a kijelentés: „Mert ez az
Isten akarata, szándéka, elhatározása, a ti szentté lételetek, a ti
megszentelésetek, és Isten céljaira való elkülönítésetek, hogy magatokat a paráznaságtól, a bálványimádástól, ami a
házasságtörés, és az Istennel kötött szövetség megtörétésétől megtartóztassátok” (1 Thess. 4,3). „Mert nem tisztátalanságra, hanem
szentségre, - megszentelődésre, azaz
elkülönülésre a világ szennyétől - hívott el minket az Isten” (1 Thess. 4,7)
248 Így biztat az Úr: „Boldogok a békességre igyekezők, a
békeszerzők, akik békét teremtenek, és békességet készítenek: mert ők az Isten
fiainak mondatnak” (Mát.
5,19). Ezért: „Ha lehetséges, amennyire
rajtatok áll, és tőletek függ, minden emberrel békességben éljetek” (Róm.
12,18). És: „Azokra a dolgokra
törekedjünk tehát, amelyek a békességet és egymás építését szolgálják” (Róm.
14,19). Már a prófétákon keresztül így
szól az Úr: „És lesz az igazság, a megigazulás műve békesség, és az igazság, a megigazulás gyümölcse nyugalom és biztonság mindörökké. A megigazulás békét teremt, és az igazság, a megigazulás a
békét és a biztonságot szolgálja örökké. Népem békesség hajlékában lakozik majd, biztonság sátraiban,
biztonságos lakóhelyeken, gondtalan nyugalomban” (Ésa.
32,17-18). Ezért mindenkinek szól az üzenet: „… Keresse, sőt járjon, és fusson utána, törekedjen
rá, kutassa a békességet, kövesse,
és törekedjen rá, és gyakorolja
azt” (1
Pét. 3,11). Minden gyülekezetnek szól a figyelmeztetés: „Kerüld a rosszat és cselekedjél jót; keresd
a békességet és kövesd azt” (Zsolt. 34,15).
249 Kegyelem: (kharisz) olyan tett, amely örömet
vált ki, boldogságot hoz. Szószerinti jelentése: öröm. Valaki igyekszik
másoknak örömet okozni. Jótétemény valaki iránt, aki az ellenkezőjét érdemelné. „Isten jóindulata, kedvezése, jóindulatú
gondoskodása az ember iránt” Így is megfogalmazhatjuk: A kegyelem Isten
szeretetének konkrét cselekedetekben való megnyilvánulása az emberért, az
emberen és az emberben.
250 Már Mózesen keresztül is hangzik a figyelmeztetés: „Ne legyen
azért köztetek olyan férfi vagy nő, nemzetség vagy törzs, amelynek a szíve ma
elfordul az Úrtól, Istenünktől, és elmegy, hogy szolgáljon e népek isteneinek.
Ne legyen köztetek mérget és ürmöt termő gyökér!” (5 Móz. 29,18).
251 Ez pedig így történt: „Egyszer Jákób valami főzeléket főzött, amikor Ézsaú fáradtan jött meg a mezőről. Ézsau azt mondta Jákóbnak: Hadd egyem
ebből a vörös ételből, mert fáradt vagyok! Ezért nevezték el őt. De Jákób azt felelte: Add nekem érte azonnal
az elsőszülöttségi jogodat! És monda Ézsaú; Ímé én halni járok, mire való hát
nékem az én elsőszülöttségem. Jákób azt felelte: Akkor esküdj meg nekem
azonnal! Ézsau megesküdött neki, így adta el elsőszülöttségi jogát Jákóbnak.
Jákób meg adott Ézsaunak kenyeret és lencsefőzeléket. És ő evett, ivott, azután
fölkelt, és elment. Így veté meg Ézsaú az elsőszülöttséget” (1 Móz. 25,29-34).
252 Így aztán Izsák Jákobot áldotta meg: „És lőn amint elvégezé Izsák
Jákóbnak megáldását; és éppen csakhogy
kiment vala Jákób az ő atyjának Izsáknak színe elől; az ő bátyja Ézsaú is
megjöve vadászásából. És készíte ő is ételt, s vivé az ő atyja elé, és mondá az
ő atyjának: Keljen fel az én atyám, és egyék az ő fia vadászatából, és azután
áldj meg engem! És monda néki az ő atyja
Izsák: Kicsoda vagy te? És monda: Én vagyok a te elsőszülött fiad Ézsaú. Akkor
Izsák elrémüle igen nagy rémüléssel, és monda: Ki volt hát az, aki vadat fogott
és behozá nékem, és én mindenből ettem minekelőtte te megjöttél, és megáldottam
őt, és áldott is lészen. Amint hallotta vala Ézsaú az ő atyjának beszédét, nagy
és igen keserves kiáltással felkiálta, és monda atyjának: Áldj meg engem is
atyám. Ő pedig ezt mondta: Öcséd jött be alattomban, és ő vette el a te
áldásodat. Az pedig monda: Nem méltán hívják-e őt Jákóbnak? Mert immár két
ízben csalt meg engemet; elvevé elsőszülöttségemet, most pedig áldásomat vevé
el. És monda: Nem tartottál-e nékem is valami áldást? Felele Izsák és monda
Ézsaúnak: Ímé uraddá tettem őt, és minden atyjafiát szolgául adtam néki, gabonával
is borral is őt láttam el; mit műveljek azért immár veled fiam? Monda Ézsaú az
ő atyjának: Avagy csak az az egy áldásod van-e néked atyám? Áldj meg engem,
engem is atyám; és felemelé szavát Ézsaú és sír vala. Felele azért Izsák, az ő
atyja, és monda néki: Ímé kövér földön lesz lakásod, és részed lesz az ég
harmatjából onnan felül; És fegyvered után élsz, és öcsédet szolgálod. De
lészen, amikor ellene támadsz, letöröd igáját nyakadról” (1 Móz. 27,30-40).
253 Ez pedig így történt: „Az Úr pedig
monda Mózesnek: Eredj el a néphez és szenteld meg őket ma, meg holnap és hogy
mossák ki az ő ruháikat; És legyenek készek harmadnapra; mert harmadnapon
leszáll az Úr az egész nép szeme láttára a Sinai hegyre. És vess határt a
népnek köröskörül, mondván: Vigyázzatok magatokra, hogy a hegyre fel ne
menjetek s még a szélét se érintsétek; mindaz, ami a hegyet érinti, halállal
haljon meg. Ne érintse azt kéz, hanem kővel köveztessék meg, vagy nyíllal
nyilaztassák le; akár barom, akár ember, ne éljen. Mikor a kürt hosszan
hangzik, akkor felmehetnek a hegyre. Leszálla azért Mózes a hegyről a néphez,
és megszentelé a népet, és megmosák az ő ruháikat. És monda a népnek: Legyetek
készen harmadnapra; asszonyhoz ne közelítsetek. És lőn harmadnapon virradatkor,
mennydörgések, villámlások és sűrű felhő lőn a hegyen és igen erős kürtzengés;
és megréműle mind az egész táborbeli nép. És kivezeté Mózes a népet a táborból
az Isten eleibe és megállának a hegy alatt. Az egész Sinai hegy pedig füstölög
vala, mivelhogy leszállott arra az Úr tűzben és felmegy vala annak füstje, mint
a kemencének füstje; és az egész hegy nagyon reng vala. És a kürt szava
mindinkább erősödik vala; Mózes beszél vala és az Isten felel vala néki
hangosan. Leszálla tehát az Úr a Sinai hegyre, a hegy tetejére, és felhívá az
Úr Mózest a hegy tetejére, Mózes pedig felméne. És monda az Úr Mózesnek: Menj
alá, intsd meg a népet, hogy ne törjön előre az Urat látni, mert közülük sokan
elhullanak. És a papok is, akik az Úr eleibe járulnak, szenteljék meg magukat,
hogy reájuk ne rontson az Úr. Mózes pedig monda az Úrnak: Nem jöhet fel a nép a
Sinai hegyre, mert te magad intettél minket, mondván: Vess határt a hegy körül,
és szenteld meg azt. De az Úr monda néki: Eredj, menj alá, és jöjj fel te és
Áron is veled; de a papok és a nép ne törjenek előre, hogy feljöjjenek az
Úrhoz; hogy reájuk ne rontson. Aláméne azért Mózes a néphez, és megmondá nékik” (2 Móz. 19,10-25). „Az egész nép pedig látja vala a
mennydörgéseket, a villámlásokat, a kürt zengését és a hegy füstölgését. És
látja vala a nép, és megrémüle, és
hátrább álla. És mondának Mózesnek: Te beszélj velünk, és mi hallgatunk; de az
Isten ne beszéljen velünk, hogy meg ne haljunk. Mózes pedig monda a népnek: Ne
féljetek; mert azért jött az Isten, hogy próbára tegyen benneteket, és hogy az
ő félelme legyen előttetek, hogy ne vétkezzetek. Távol álla azért a nép, Mózes
pedig közelebb méne a felhőhöz,
melyben az Isten vala” (2 Móz. 20,18-21). „És
előjárulátok, és megállátok a hegy alatt; a hegy pedig tűzben ég vala mind az ég közepéig, mindamellett sötétség,
köd és homályosság vala. És szóla az
Úr néktek a tűz közepéből. A szavak hangját ti is halljátok vala, de csak a
hangot; alakot azonban nem láttok vala” (5
Móz. 4,11-12). „Színről
színre szólott veletek az Úr a hegyen, a tűz közepéből. Én pedig az Úr között
és ti közöttetek állok vala abban az időben, hogy megjelentsem néktek az Úr
beszédét; mert ti a tűztől féltek vala, és nem menétek fel a hegyre, mondván:
Ez igéket szólá az Úr a ti egész gyülekezeteteknek a hegyen a tűz, a felhő és a
homályosság közepéből hangos szóval, és nem többet; és felírá azokat két
kőtáblára, és adá azokat nékem. És lőn, mikor a szót a sötétség közepéből
halljátok vala, és a hegy tűzzel ég vala, hozzám jövétek a ti törzseiteknek minden
fejedelmével és vénjével; És mondátok: Ímé az Úr, a mi Istenünk az Úr
megmutatta nékünk az ő dicsőségét és nagyságát; és az ő szavát hallottuk a
tűznek közepéből; e mai napon pedig láttuk, hogy az Isten emberrel szól, és ez
mégis él. Most hát miért haljunk meg? Mert megemészt e nagy tűz minket. Ha még
tovább halljuk az Úrnak, a mi Istenünknek szavát, meghalunk! Mert van-e olyan
ember, aki ha hallotta az élő Isten szavát a tűzből beszélni úgy mint mi,
életben maradt? Járulj oda te, és hallgasd meg mind azt, amit mond az Úr, a mi
Istenünk, és te majd beszéld el nékünk mind, amit néked mond az Úr, a mi
Istenünk, és mi meghallgatjuk, és megtesszük azt” (5 Móz. 5,4-5.22-27).
254 Ezékiel így látja dicsőségben az Urat: „És a mennyezeten felül, amely fejük
felett vala, látszék mint valami zafirkő, királyi széknek formája, egy zafírfényű trónus alakja, és a
királyi széknek formáján látszék mint egy ember formája azon felül; És látám
izzó ércként ragyogni, amelyet, mintha tűz vett volna körül derekának alakjától
fogva és fölfelé; és derekának alakjától fogva és lefelé látám, mintha tűz
volna. És fényesség, fényözön vala körülötte, Mint amilyen a
szivárvány, mely a felhőben szokott lenni esős időben, olyan vala a fényesség, a fényözön
köröskörül. Ilyen vala az Úr dicsőségének formája, és látám, és
orcámra esém, és hallám egy szólónak szavát” (Ezék.
1,26-28).
255 János apostol megvallása: „És én János látám a szent várost, az új
Jeruzsálemet, amely az Istentől szálla alá a mennyből, elkészítve, mint egy
férje számára felékesített menyasszony. És hallék nagy szózatot, amely ezt
mondja vala az égből: Ímé az Isten sátora az emberekkel van, és velük lakozik,
és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük, az ő Istenük” (Jel.
21,2-3). „És elvive
engem szellemben egy nagy és magas hegyre és megmutatá nékem azt a nagy várost,
a szent Jeruzsálemet, amely Istentől szállott alá a mennyből. Benne vala az
Isten dicsősége; és annak világossága, ragyogása
hasonló vala a legdrágább kőhöz, úgymint
kristálytiszta jáspis kőhöz” (Jel. 21,10-11). „És látám, és hallám a
királyiszék, a trón, az élőlények és a Vének, a
mennyei elöljárók körül sok
angyalnak szavát; és az ő számuk
tízezerszer tízezer és ezerszer ezer vala” (Jel. 5,11). Jób is ezt kérdezi: „Van-e száma az ő sereginek…?” (Jób. 25,3).
256 János apostol bizonyságtétele:
És látám a halottakat, nagyokat és
kicsinyeket, állani az Isten trónusa
előtt; és könyvek nyittatának meg, majd egy más könyv nyittaték meg, amely az
életnek könyve; és szétválasztásra kerülnek a halottak azokból, amik a
könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint” (Jel.
20,12). És a mennyei Jeruzsálembe: „… nem megy abba be semmi tisztátalan, sem aki
utálatosságot és hazugságot cselekszik, hanem csak akik beírattak az élet
könyvébe, amely a Bárányé” (Jel. 21,27).
257 Hát: „Járuljunk hozzá igaz szívvel, igaz
bensővel, hitnek teljességével, mint akiknek szívük megtisztult a rossz
lelkiismerettől a vérrel való meghintés által” (Zsid.
10,22). Mert: „Krisztusnak a vére… megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt
cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek” (Zsid.
9,14). Azokért: „Akik ki vannak
választva az Atya Isten eleve rendelése szerint, a Szellem megszentelésében, engedelmességre és Jézus Krisztus vérével való meghintésre…” (1
Pét. 1,2). És Pál apostol ezt hirdeti: „Mert drága, és nagy áron vétettetek, vásároltattok meg, nagy volt a
váltságdíjatok, dicsőítsétek meg tehát, és hordozzátok azért az Istent a ti
testetekben, a ti egész lényetekben, és szellemetekben, amelyek az Istenéi” (1 Kor. 6,20). Bizony: „Nagy
áron vétettetek meg, nagy váltságdíjat fizetett értetek, ne legyetek, és ezért
ne váljatok embereknek rabszolgáivá” (1 Kor. 7,23). És egy új,
szokatlan ének így szól a mennyben: „És
énekének új éneket, mondván: Méltó vagy, hogy elvedd a könyvet és megnyisd
annak pecséteit: mert megölettél, és megváltottál minket Istennek a te véred által, minden ágazatból és nyelvből és
népből és nemzetből” (Jel.
5,9). És így folytatja a Szent Szellem
Pál apostolon keresztül: „Akiben van a mi váltságunk az Ő vére árán, és a bűnöknek, félre-csúszásoknak, elhajlásoknak
bocsánata, és eltörlése, és az elesések elengedése, az Ő kegyelmének gazdagsága
szerint” (Eféz. 1,7). „Aki önmagát adta mi érettünk, hogy
megváltson, hogy kifizesse a váltságdíjat, és visszavásároljon minket minden
hamisságtól, a
törvénynélküli állapotból. És tisztítson önmagának kiváltképpen való, kiváló, különleges, saját választott
népet, jó, nemes, derék, vitéz, bátor, becsületes cselekedetekre igyekezőt, aki rajongó
követője, képviselője, odaadó híve, amely bátor tettekre törekszik” (Tit.
2,14). „Mert az Isten őt eleve elrendelte, és oda adta
engesztelő, véres áldozatul, - fedélnek, mint előkép. Ő a frigyláda fedele a
Templomban, az irgalom helye, a kiengesztelés - Azoknak, akik az ő vérében
hisznek, hogy igazságát, és az Ő igazzá tételét megmutassa nekünk,
nyilvánvaló jelül, bizonyítékként…” (Róm.
3,25). És hogy ki az, aki önmagát adta mi érettünk, arról
így tesz bizonyságot a Szent Szellem: „Viseljetek
gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szent Szellem titeket
vigyázókká tett, az Isten anyaszentegyházának, a kihívottak közösségének legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett” (Csel. 20,28). Péter apostol is erről tesz
bizonyságot: „Tudván, hogy nem veszendő
holmin, nem romlandó, és mulandó
dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg, vásároltattatok vissza a ti
atyáitoktól örökölt, rátok hagyományozott hiábavaló életetekből, haszontalan,
istentelen, értéktelen, üres
életmódotokból. Hanem
drága, értékes, és becses véren, mint hibátlan, kifogástalan, feddhetetlen,
szeplőtlen, folt nélküli, makulátlan, be
nem szennyezett, mocsoktalan bárányén, a Krisztusén” (1 Pét. 1,18-19). „És ezért
újszövetségnek a közbenjárója ő, hogy meghalván az első szövetségbeli bűnök
váltságáért, a hivatottak elnyerjék az örökkévaló örökségnek ígéretét” (Zsid.
9,15).
258 És újra hangzik a kijelentés:
„Hogyan menekedünk meg mi, hogyha nem
törődünk, és könnyelműen semmibe veszünk ily nagy és jelentős üdvösséget? Amely akkor vette
kezdetét, amikor először az Úr hirdette, és azok, akik hallották, és
megértették, megerősítették, és
biztosították számunkra” (Zsid. 2,3).
259 Először ez akkor történt, amikor az Úr kijelentette magát népének: „ A harmadik
napon virradatkor pedig mennydörgés, villámlás és sűrű felhő támadt a hegyen,
és igen erős kürtzengés. Ekkor megrémült az egész nép a táborban. Mózes pedig
kivezette a népet a táborból Isten elé, és ők megálltak a hegy lábánál. A
Sínai-hegy egészen füstbe borult, mert leszállt rá tűzben az Úr. Füstje úgy
szállt föl, mint a kemence füstje, és az egész hegy nagyon rengett” (2 Móz. 19,16-18). Dávid
így folytatja a próféciát: „A hegyek
ugrándoztak, mint a kosok, a halmok, mint a bárányok. Hegyek, mit ugrándoztok,
mint a kosok, és ti halmok, mint a bárányok?” (Zsolt. 114,4). És amikor feltámadt az Úr, azaz kijött a hústestből: „Amikor Széírből kijöttél, Uram, Jahve Örökkévaló, amikor Edóm mezején lépdeltél, rengett a föld, csepegett az ég is, vizet
csepegtettek a fellegek is. A hegyek megrendültek, és remegtek az Úrnak orcája, az Úr, Jahve az Örökkévaló színe előtt, Még
ez a Sinai is, az Úrnak, Jahvénak az Örökkévalónak az Izráel Istenének színe
előtt” (Bír.
5,4-5). És Dávid így folytatja: „Láttak
téged a vizek, oh Isten, láttak téged a vizek és megremegtek; a mélységek is
megrázkódtak. A felhők vizet ömlesztnek; megzendülnek, mennydörögnek a fellegek, és a te nyilaid széjjelfutnak. Mennydörgésed
zúgott a forgószélben; villámlásaid megvilágosították a mindenséget;
megrázkódott, és reszketett, megindult és rengett a föld” (Zsolt. 77,17-19). „Oh Isten,
mikor kivonultál a te néped előtt, mikor a pusztába beléptél, amikor a sivatagban lépdeltél. Szela. A föld reng, remeg, rázkódik vala, az
egek is csepegnek vala Isten színe előtt, ez a Sinai hegy is az Isten előtt, az
Izráel Istene színe előtt” (Zsolt.
68,8-9). És Aggeus így prófétál az Úr eljöveteléről: „Mert ezt mondja a Seregeknek Ura: Egy kevés idő van még, és én
megindítom, megrendítem az eget és a földet, a tengert és a szárazt. És
megindítok minden népet, és eljön, akit minden népek óhajtanak, és megtöltöm e
házat dicsőséggel, azt mondja a Seregeknek Ura” (Agge. 2,6-7).
260 Ezért: „akik élnek a világ javaival, és igénybe veszik, és felhasználják a
világ dolgait, akik hasznot húznak a világból, mintha nem élnének vele: mint
akik azt nem kényük-kedvük szerint használnák, és mintha nem vennék igénybe,
mert elmúlik e világnak ábrázatja, alakja, formája, pompája, külső arculata,
megjelenési formája. Mert változik e világ színtere” (1 Kor.
7,31). Hát:
„Mert mindaz, ami a világban van, a
hústest kívánsága, a szem kívánsága, és az élettel, a létezés jelenlegi
állapotával való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól van. És a világ
elmúlik, és annak kívánsága is; de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad
örökké” (1 Ján. 2,15-17). Ezért tehát úgy éljetek: „Mint akik újonnan születtetek nem romlandó magból, de
romolhatatlanból, Istennek igéje által, amely él és megmarad örökké. Mert minden hústest olyan, mint a fű, és
minden dicsősége, mint a mező virága: megszárad a fű, és virága elhull, de az
Úr beszéde megmarad örökké. Ez a beszéd pedig az az evangélium, amelyet
hirdettek nektek” (1 Pét.
1,23-25). Mert: „a mi országunk mennyekben van, honnét a
megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk” (Fil.
3,18-20). És a
kijelentés folytatódik: „Az ég és a föld
megváltoznak, más, jobb állapotba mennek át, de az én beszédeim, az én szavaim,
Igéim azonban semmiképpen
el nem múlnak, semmiképp sem veszítik érvényüket” (Mát. 24,35). És „Drágábbá
teszem az embert a színaranynál, és az embert Ofir aranyánál. Ezért az egeket megrendítem, és megindul
helyéről a föld is, a seregek Urának búsulása és féktelen haragja miatt, és
izzó haragjának napján” (Ésa.
13,6-13). Jóel is
erről prófétál: „Tömegek, tömegek! Hatalmas tömeg van a döntés völgyében! Mert közel van az Úrnak napja a döntés völgyében! A nap és hold
elsötétednek; a csillagok bevonják, elvesztik fényüket; Az Úr pedig megharsan a
Sionról és megzendül és mennydörög Jeruzsálemből, és megrendülnek az egek és a
föld; de az Úr az ő népének oltalma menedéke,
védelme, és népét megoltalmazza és az Izráel fiainak erőssége!” (Jóel. 3,14-16). Az apostol idézi a Dávid által mondott próféciát: „És: Te Uram kezdetben alapítottad a földet, és a te kezeidnek művei a
látható, és láthatatlan egek. Azok elvesznek, el fognak tűnni, de Te változatlanul megmaradsz, és mindazok, mint a ruha megavulnak,
tönkremennek. És palástként
összehajtod azokat és elváltoznak, megváltoztatod,
másmilyenné teszed, és kicseréled, te pedig ugyanaz vagy, és ugyanaz maradsz,
és a te esztendeid el nem fogynak, nem érnek véget” (Zsid. 1,10-12). Mert az egész teremtett világ mulandó: „Emeljétek az égre szemeiteket, és nézzetek a földre ide alá. Mert az egek, mint a füst szétfoszlanak, és a föld,
mint a ruha megavul, és szétmállik, és lakosai hasonlókép elvesznek, úgy
elhullnak, mint a legyek. De szabadításom örökre megmarad, és igazságom, az
általam ajándékozott, hit által való
megigazulás meg nem romol, meg nem rendül” (Ésa.
51,6). És én: „… ímé, új egeket és új földet teremtek, és
a régiek ingyen sem említtetnek, a
régire nem is emlékeznek, még csak
észbe sem jutnak” (Ésa. 65,17). Az
apostolon keresztül pedig kijelentést nyer, hogy miért történik mindez: „Mert a
teremtett világ, és a teremtmények, és az egész természet sóvárogva, epedő
sóvársággal,
feszülten várja az Isten
fiainak megjelenését, megnyilvánulását, kijelentését,
kinyilatkozását. Mert a teremtett világ hiábavalóság, mulandóság, üresség,
haszontalanság, sikertelenség alá vettetett, és minden teremtmény
mulandóságnak van alávetve. Nem önként, nem önszántából, készségesen, és szabad
akaratból, hanem azért, és az által, aki az alá vetette. Azzal a nekünk adott reménységgel, hittel és bizalommal, hogy maga a
teremtett világ is megszabadul, hogy a teremtett
világot is fel fogja szabadítani a romlandóság rabszolgaságától, a mulandóság szolgai állapotából az Isten fiai dicsőségének
szabadságára és hogy a teremtett világ is átjut az Isten fiainak dicsőséges
szabadságába. Mert
tudjuk, hogy az egész teremtett világ, és
a teremtmények,
és az egész természet együtt, és egyetemben fohászkodik, sóhajtozik, nyög, nyöszörög és
vajúdik, a szülés fájdalmaiban kínlódik egészen
mostanáig. Sőt, nemcsak ez a világ, hanem maguk a Szellem
zsengéjének, kezdetének birtokosai, akik mint a Szellem teljességéből az
első részlet, mi magunk is, akik bensőnkben hordozzuk a Szellem zsengéjét,
fohászkodunk, sóhajtozunk, és
nyögünk magunkban, a mi bensőnkben, a szellemünkben. Várván egy fiú helyére
helyezést, hogy méltóvá tétessünk az apa teljes jogaiba, kiváltságaiba, és
méltóságaiba való belépésre. A mi testünknek megváltását, a holttestünkből
való, váltság általi megszabadítást” (Róm. 8,19-23). Isten azt ígéri: „Mert én új eget és új földet
teremtek, a régire nem is emlékeznek, senkinek sem jut eszébe” (Ézs. 65,17). János apostolnak megadatott, hogy lássa az új
teremtést: „Ezután láték új eget és új
földet; mert az első ég és az első föld elmúlt vala; és a tenger többé nem vala.
És én János látám a szent várost, az új
Jeruzsálemet, amely az Istentől szálla alá a mennyből, elkészítve, mint egy
férje számára felékesített menyasszony” (Jel.
21,1-2).
261 És így folytatódik a
kijelentés: „Mert nem angyalok uralma alá
rendelte az eljövendő világegyetemet,
és mindent, ami benne van, amelyről szólunk” (Zsid. 2,5). Ő: „Aki országa
népévé, és királyokká és papokká tett minket az ő Istenének és Atyjának…” (Jel.
1.6). És beteljesült a Krisztusnépéről
hangzó prófécia „Mostan azért ha
figyelmesen hallgattok szavamra és megtartjátok az én szövetségemet, úgy ti
lesztek nékem valamennyi nép közt az enyéim; bár enyém az egész föld. És lesztek ti nékem papok birodalma, papok
királysága és szent nép. Ezek azok az igék, melyeket el kell mondanod Izráel
fiainak” (2
Móz. 19,5-6). És: „Titeket pedig az Úr papjainak neveznek,
Istenünk szolgáinak mondanak. A népek gazdagságát élvezitek, kincseikkel
büszkélkedhettek” (Ésa. 61,6). Hát: „Ne félj te
kicsiny nyáj; mert tetszett, örömmel való döntése a ti Atyátoknak, hogy néktek
ajándékozza az országot, a királyságot, a királyi hatalmat” (Luk. 12,32) . Péter apostol így buzdítja a Krisztus népét: „Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, Isten
tulajdon - megváltott, megvásárolt,
megmentett - megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak
hatalmas dolgait, nagy tetteit, aki a sötétségből az ő csodálatos
világosságára, az Ő fényébe hívott el titeket. Ti magatok is mint élő kövek
épüljetek fel szellemi házzá,
szent, - Isten számára elkülönített,
elhatárolt mindentől ami tisztátalan, közönséges - papsággá, hogy szellemi áldozatokkal áldozzatok, és
olyan szellemi áldozatokat vihessetek fel amelyek kedvesek, jól / kedvesen, és szívesen
fogadottak Istennek a Jézus Krisztus által” (1 Pét.
2,9.5). És hogy
milyen áldozatot vigyünk Isten elé, arról így hangzik a kijelentés: „Annakokáért Ő általa vigyünk dicséretnek
áldozatát mindenkor Isten elé, azaz az ő nevéről vallást tevő ajkaknak
gyümölcsét” (Zsid. 13,15). Így teljesedik be a prófécia: „Ti pedig az Úr papjainak hívattattok,
Istenünk szolgáinak neveztettek; a népek gazdagságát eszitek, és élvezitek, és azok dicsőségével dicsekedtek, kincseikkel
büszkélkedhettek” (Ésa. 61,6). És újra hogy milyen szolgálatot végezzünk, arról így
szól a Szent Szellem: „Szabadítsd meg azokat, akik a halálra vitetnek, és akik a megöletésre
tántorognak, tartóztasd meg!” (Péld.
24,11).
262 És folytatódik a kijelentés: „Mert az Úr, a te Istened emésztő tűz,
féltőn szerető Isten ő” (5 Móz. 4,24). Izráel fiai így látták az Úr erejét: „Az Úr dicsőségének jelensége pedig olyan vala az Izráel fiainak szeme
előtt, mint emésztő tűz, a hegy tetején”
(2 Móz. 24,17). És: „Megrettentek
a Sionon a vétkesek, reszketés vett erőt az elvetemülteken: Ki tartózkodhat, ki
lakhat közülünk, megemésztő tűzzel? Ki tartózkodhat közülünk örökös izzás mellett?” (Ésa.
33,14). És így szól az Úr: „Nem olyan-e az én igém, mint a tűz - így szól az Úr -, vagy mint a
sziklazúzó pöröly?” (Jer. 23,29). „És lészen Izráel világossága tűz gyanánt, és annak Szentje láng
gyanánt, és ég és megemészti gazzát és tövisét egy napon” (Ésa. 10,17) Dávid próféciája: „Eljön a mi
Istenünk és nem hallgat; emésztő tűz van előtte, s körülte erős forgószél” „Az Úr
uralkodik, örüljön a föld... Tűz jár előtte, és köröskörül elégeti az ő
szorongatóit” (Zsolt. 50,3;
97,1-3). És a
prófécia beteljesedett: „És mikor a
pünkösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal együtt valának. És lőn nagy
hirtelenséggel az égből mintegy sebesen
zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, ahol ülnek vala. És
megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek
és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Szellemmel, és kezdének
szólni más nyelveken, amint a Szellem adta nékik szólniok” (Csel. 2,1-4) A tűzről és az eleven szénről szóló bizonyságtételek: „Nem olyan-e az én igém, mint a tűz? Azt
mondja az Úr...” (Jer. 23,29). „Hogy
mi az eleven szén, arról Ézsaiáson keresztül szól a Szent Szellem: „...látám az Urat ülni magas és
felemeltetett székben, és palástja betölté a templomot. Szeráfok állnak vala
felette: mindeniknek hat-hat szárnya vala: kettővel orcáját fedé be, kettővel
lábait fedé be, és kettővel lebeget. És kiált vala egy a másiknak, és mondá:
Szent, szent, szent a seregeknek Ura, teljes mind a széles föld az ő
dicsőségével! És megrendülnek az ajtó küszöbei a kiáltónak szavától, és a ház
betelt füsttel. Akkor mondék: Jaj nékem, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú
vagyok és tisztátalan ajkú nép közt lakom: hisz a királyt, a seregeknek Urát
láták szemeim! És hozzám repült egy a szeráfok közül, és kezében eleven szén, vala, amelyet fogóval vett
volt az oltárról; És illeté számat azzal, és mondá: Ímé ez illeté ajkaidat, és
hamisságod eltávozott, és bűnöd elfedeztetett” (Ésa.
6,1-6).
