2019. március 29.

Dicsőség a mi kegyelmes Istenünknek!


Akár botladozunk, akár járunk, Isten gyermekei vagyunk





Az imádkozásról.


Istennek semmi sem lehetetlen, és a rövid, de hittel kimondott imakérés többet ér ezer hit nélküli szónál.




„…A kinek sebeivel gyógyultatok meg.”


„…A kinek sebeivel gyógyultatok meg.”
(1 Pét. 2.24)

Köszönöm drága Úr Jézus, hogy vállaltad, hogy a Te szemeid elbágyadjanak és szemed világa is elhagyjon, hogy szemeid elhomályosodjanak, és szemedből kialudjon a fény a szörnyű kíntól, azért, hogy az én szemeimet megszabadítsd a könnyhullatástól és eltörölj minden könnyet az én szemeimről.
 (Zsolt 69,4; 38,11; 88,10; Zsolt 116,8; Jel 7,17)





BIBLIA




Hit Ereje




2019. március 24.

Uram! Te öröktől fogva ismersz

Zsoltár 26. szabadúlásért való könyörgés a világ romlottságából;


Zsolt. 26,1 Dávidé. Szolgáltass nekem igazságot Uram, Jahve Örökkévaló! Mert én ártatlanságban éltem s bizalmam az Úrban nem rendült meg. Meginogni, meglankadni nem fogok, és nem tántorgok.352  
Zsolt. 26,2 Próbálj meg Uram, Jahve Örökkévaló, és vizsgálj meg, mint az aranyműves az aranyat és kutasd át, fürkészd ki, próbáld meg tűzzel veséimet és szívemet, bensőmet.353
Zsolt. 26,3 Mert kegyelmed és szereteted szemem előtt van, és hűségedben szilárdan, biztonsággal járok-kelek, és élek.354
Zsolt. 26,4 Nem ültem együtt hivalkodókkal,355 a gonoszság, jogtalanság, rombolás, pusztítás, hazugság, hiábavalóság embereivel, és alattomosakkal nem barátkoztam. Elfordultam tőlük, elutasítottam őket és nem kerestem a közösséget velük.356
Zsolt. 26,5 Utálom a rossz szándékúak, a számítók, ártalmasak, gonoszok társaságát, az összesereglett gonoszokat, a gonoszoknak gyűlését. És a gonoszokkal, az Isten nélkül élő hitetlenekkel együtt nem ülök és nem időzöm.357
Zsolt. 26,6 Ártatlanságban, és tisztaságban mosom kezemet, és úgy járom körül oltárodat Uram, Jahve Örökkévaló!
Zsolt. 26,7 Hogy hangos hálaadó szóval, és hangos hálaéneket zengve dicsérjelek téged. És hangosan hirdessem dicsőségedet, és felsoroljam minden csodatettedet.358
Zsolt. 26,8 URam, Jahve Örökkévaló, szeretem házadat, és gyönyörködöm sátradban, ahol laksz, dicsőséged, fenséged sátorának helyét.359
Zsolt. 26,9 Ne veszíts, ne ragadj el engem az istentelenekkel, az Isten nélkül élőkkel, sem életemet a vérengző, a gyilkos emberekkel.360
Zsolt. 26,10 Erőszak, gonoszság tapad a kezükhöz, és elgondolásuk, tervük, szándékuk gonosz. Jobbjuk kész a megvesztegetésre és az ö jobb kezük rakva ajándékokkal.
Zsolt. 26,11 Én pedig ártatlanságban, és tökéletességben jártam. Ments meg, szabadíts meg, őriz meg és könyörülj rajtam. Találjak kegyelmet Nálad.361
Zsolt. 26,12 Lábam erősen áll az igazságban, egyenes úton járva. Áldom és térdet hajtva dicsérem, magasztalom az Urat a kihívottak közösségeiben.362




352 És így folytatja imáját Dávid: „ Bírálj meg engem, és szolgáltass nekem igazságot és történjék velem Uram, az én igazságom, és ártatlanságom szerint!” (Zsolt. 7,9). Tégy igazságot, oh Uram Istenem, hogy ne örüljenek rajtam. Ne engedd, hogy kinevessenek!” (Zsolt. 35,24). Mert: „Aki az ő tökéletességében jár, igaz ember; boldogok az ő fiai ő utána!” (Péld. 20,7). És: „Áldott az a férfi, aki az Úrban bízik, és a kinek bizodalma az Úr (Jer. 17,7). Hiszen: „akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el!” (Ésa. 40,31).
353 És így folytatja Dávid: Vizsgálj meg engem, oh Isten, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg engem, és ismerd meg gondolataimat! És lásd meg, ha van-e nálam a gonoszságnak valamilyen útja? Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezérelj engem az örökkévalóság útján!” (Zsolt. 139,23-24).
354 És folytatja Dávid megvallását: Az Úrra, Jahvéra az Örökkévalóra néztem. Mindig szemem előtt lebeg az Úr, Jahve az Örökkévaló. Ő áll jobbomon, hogy meg ne inogjak, meg nem tántorodjak(Zsolt. 16,8). Szemeim szüntelenül, és állandóan az Úrra néznek, mert Ő húzza ki a tőrből lábamat, Ő szabadít ki a hálóból (Zsolt. 25,15). „… Hozzád emelem szemeimet, aki a mennyben laksz! Ímé, mint a szolgák szemei uruknak kezére, mint a szolgalány szemei asszonya kezére: úgy néznek szemeink az Úrra, a mi Istenünkre, mígnem megkönyörül rajtunk!” (Zsolt. 123,1-2).Küldd el világosságodat és igazságodat, azok vezessenek engem; vigyenek el a te szent hegyedre és hajlékaidba. Hadd menjek be Isten oltárához, Istenhez, akinek ujjongva örülök. Vigasságos örömömnek Istenéhez, és hadd dicsérjelek téged citerával, hadd magasztaljalak hárfával Isten, én Istenem!” (Zsolt. 43,3-4).
355 Hivalkodók (šavə' šávə'): gonoszság, jogtalanság, rombolás, pusztítás, hazugság, hiábavalóság emberei.
356 Mert: „Boldog ember, aki nem indul, nem követi, és nem jár a gonoszok, hitetlenek, istentelenek, az Isten nélküli emberek tanácsa szerint. Aki nem jár, és meg nem áll a bűnösök, a célt eltévesztők útján és nem vegyül, nem téblábol, nem lézeng, és nem tartózkodik, nem időzik a csúfot űzők közé. Nem ül, és nem telepedik le a csúfolódók, a veszedelmes, kártékony, ártalmas emberek székébe (Zsolt 1,1). Ezért így figyelmeztet Az Úr: „Szerelmes fiam, ha a bűnösök, az Isten nélkül élő szentségtörők el akarnak csábítani téged: ne fogadd beszédüket, ne engedj nekik, és ne egyezz bele! Szerelmes fiam, ne indulj, és ne járj egy úton ezekkel, tartóztasd meg lábaidat ösvényüktől, és ne lépj rá ösvényükre (Péld 1,10.15). „A hitetlenek, az Isten nélkül élők útjára ne menj, és ne gyönyörködj a rosszak útjában. Életvitelükkel vagy szokásaikkal ne kerülj kapcsolatba, és ne illeszd be, mert ez rossz, hitvány és veszélyes életmód, és szokás - hogy szerencsés, sikeres légy, hogy életed prosperáló legyen (Péld. 4,14). Mert: Hamisságot, hazugságot, valótlanságot, hiábavalóságot, gonoszságot, rombolást, pusztítást szól, és beszél egyik a másiknak. Mindenki képmutatóan, hazug módon beszél társával, és felebarátjával. Hízelkedő ajakkal, mézesmázos, alakoskodó beszéddel, kettős szívből szólnak, kétszínűen beszélnek(Zsolt. 12,3). „Ejtse őket csapdába gőgjük, vétkes szájuk és ajkuk beszéde, hiszen csupa átok és hazugság, amit beszélnek(Zsolt. 59,13). „Mert nincsen az ő szájukban egyenesség. Nem jön ki szájukon őszinte szó, igazság, a valóság, az Ige. Belsejük, szívük csupa romlottság, merő álnokság, istentelenség, rosszindulat, hiábavalóság, szívükben gonoszat forralnak. Nyitott sír, megnyílt koporsó az ő torkuk, nyelvükkel hízelkednek, mert sima a nyelvük, csalárd, hízelgésre hajló; nyelvüket álnokul forgatják (Zsolt. 5,10). Dávid is erről prófétál: „Azt mondja a balgatag az ő szívében: Nincs Isten. Megromlottak, utálatosságot cselekedtek; nincs, aki jót cselekedjék. Az Úr letekintett a mennyből az emberek fiaira, hogy meglássa, ha van-e értelmes, Istent kereső? Mindnyájan elhajlottak; egyetemben elromlottak, nincs, aki jót cselekedjék, nincsen csak egy sem” (Zsolt. 14,1-3) Szája telve átokkal, és túlcsorduló átkozódással, csalárdsággal, ravaszsággal, csalással, durvasággal, becsapással, félrevezetéssel, csellel, csapdával, hazugsággal és erőszakossággal. Telve elnyomással, durvasággal, keserűséggel. Nyelve alatt hamisság hazugság, csalás, szenvedés, gyötrődés, vesződés, kellemetlenség, fájdalom, zaklatottság, gond, baj, fáradtság, és álnokság, romlottság, gonoszság, igazságtalanság, ártalom, nyomorgatás, baj, csapás, szerencsétlenség, romlás és gazság rejtőzik, nyomorúságot és bajt okoz” (Zsolt. 10,7) „Nyelvüket élesítik, mint a kígyó; áspiskígyó mérge van ajkaik alatt. Szela” (Zsolt. 140,4) „Kígyóméreg az ő boruk, viperák kegyetlen mérge” (5 Móz. 32,33) „Lábuk gonosz cél után fut, sietnek ártatlan vért ontani. Gondolataik ártó gondolatok, pusztulás és romlás van útjaikon. Nem ismerik a békesség útját, eljárásuk nem törvényes. Ösvényeik görbék: aki azokon jár, annak nincs köze a békességhez” (Ésa. 59,7-8) „Mert ők rossz úton futnak, és vérontásra sietnek” (Péld. 1,16)
357 És Dávid újra -és újra megvallja, hogy: Gyűlölöm a hazug bálványok híveit, és csak az Úrban bízom én” (Zsolt. 31,7). „Az állhatatlanokat gyűlölöm, de a te törvényedet szeretem. Igaznak tartom azért minden határozatodat, és mindenben helyeslem utasításaidat, és a hamisságnak minden ösvényét gyűlölöm” (Zsolt. 119,113.128). Azokat: „Akik gonoszul szólnak felőled, és nevedet hiába veszik fel,  a te ellenségeid. Ne gyűlöljem-é, Uram, a téged gyűlölőket? Az ellened lázadókat ne utáljam-e? Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket, hiszen nekem is ellenségeimmé lettek!” (Zsolt. 139,20-22). És Péter apostolon keresztül kerül kijelentésre, hogy ki az ellenség: „… a ti ellenségetek, az ördög…” (1 Pét. 5,8).
358 És Dávid újra -és újra dicséri az Urat: Dicsérlek, dicsőítlek, magasztallak, és hálát adok Uram, Jahve Örökkévaló teljes szívemmel, és szívem mélyéből. Hirdetem, és elbeszélem minden csodatételedet, és csodálatos tetteidet (Zsolt. 9,2). Dicséri Istent kegyelméért, szabadításáért: „Dicsérlek téged Uram Istenem, teljes szívemből, és dicsőítem a te nevedet örökké! Mert nagy én rajtam a te kegyelmed, és kiszabadítottad életemet a sírból” (Zsolt. 86,12-13). És ezért: Éneklek az Úrnak egész életemben; zsoltárt zengek az én Istenemnek, amíg vagyok!” (Zsolt. 104,33). Dávid - a szeretett - magasztalja az Urat a szellemi lények előtt, és a gyülekezetben: „Dávidé. Magasztallak téged Uram teljes szívemből; Az angyalok színe előtt énekelek neked. Szent templomod felé hajolok, s magasztalom nevedet kegyelmedért, igazságodért, és hűséges szeretetedért; mert minden neveden felül felmagasztalád a te beszédedet a Te Igédet (Zsolt. 138,1-2). Dicséri a gyülekezetben nagy tetteiért: „Alleluja! Szívem mélyéből dicsőítem az Urat a szentek tanácsában és a gyülekezetben. Nagyok az Úrnak cselekedetei; kívánatosak mindazoknak, akik gyönyörködnek azokban” (Zsolt 111,1-2). Ézsaiás minden népet arra buzdít, hogy dicsőítsék az Urat: „Emeljék fel szavukat a puszta és annak városai, a faluk, amelyekben Kédár lakik, ujjongjanak a kősziklák lakói, a hegyeknek tetejéről kiáltsanak. Adják az Úrnak a dicsőséget, és dicséretét hirdessék a szigetekben” (Ésa. 42,11-12).
359 Ezért így folytatja Dávid: „Egyet kérek az Úrtól, azért esedezem: hogy lakhassam az Úr házában életemnek minden idejében; hogy nézhessem az Úrnak szépségét, hogy láthassam milyen jóságos az Úr, és gyönyörködhessem az ő templomában. Bizony elrejt és megóv engem az ő hajlékában, az ő sátrában a veszedelem napján; eltakar, elrejt engem sátra mélyén. Sziklára emel fel engem, magas kősziklára helyez engem (Zsolt. 27,4-5). Mint a szarvas kívánkozik a folyóvizekre, úgy kívánkozom én hozzád, oh Isten! Szomjúhozom Istenhez, az élő Istenhez; mikor mehetek el és jelenhetek meg Isten előtt?” (Zsolt. 42,2-3). „Mily szerelmetesek a te hajlékaid, Seregeknek Ura! Kívánkozik, és sóvárog, sőt eleped lelkem az Úrnak tornácai után; szívem és testem ujjongnak az élő Isten felé. A veréb is talál házat, és a fecske is fészket magának, ahová fiait helyezhesse, - a te oltáraidnál, oh Seregeknek Ura, én Királyom és én Istenem! Boldogok, akik lakoznak a te házadban, dicsérhetnek téged szüntelen! Szela” (Zsolt. 84,2-5). „Mert a nemzeteknek minden istene bálvány, az Úr pedig egeket alkotott. Ékesség és fenség van előtte; erő és ékesség van szentélyében. Adjatok az Úrnak, népeknek nemzetségei, adjatok az Úrnak dicsőséget és tisztességet Magasztaljátok az Urat! Magasztaljátok az Úr dicsőségét és hatalmát!” (Zsolt. 96,5-7).
360 És ismét: Ne sorolj engem a hitetlenek és gonosztevők közé, akik békességgel szólnak felebarátaikhoz, pedig rossz szándék, és gonoszság van szívükben” (Zsolt. 28,3).
361 És így folytatja Dávid: „Ments ki, szabadíts ki engem a hálóból, amelyet titkon vetettek nékem; hiszen te vagy az én erősségem” (Zsolt. 31,5). Jöjj, légy közel hozzám és válts meg engem, ments meg ellenségeimtől!” (Zsolt. 69,19).
362 És így folytatja Dávid: „Vígan hirdetem az igazságosságot a nagy gyülekezetben; ímé, nem tartom vissza ajkamat, és nem zárom be számat, te tudod, óh Uram! Igazságosságodat nem rejtem el szívemben, beszélek hűségedről és szabadításodról, nem titkolom el kegyelmedet, szeretetedet és hűségedet a nagy gyülekezetben” (Zsolt. 40,10-11). És: „Magasztallak a nagy gyülekezetben, hatalmas nép között dicsérlek” (Zsolt. 35,18).


Ígéret a megigazultak számára:


 „A céltévesztetteket üldözi, nyomában van, vadászik rá a veszélyes rosszindulatú gonosz, és a veszedelem, baj, kár, betegség, aggodalom, gyötrelem, ínség, kimerültség, nyomor, nyomorúság, szorongás, szükség, csapás, hányattatás, viszontagság. Az igazzá nyilvánítottak pedig békés, biztonságos, boldog, sikeres, áldott életet kapnak viszonzásul”
(Péld. 13,21)




Isten törvénye – útmutatása, tanítása – bölccsé tesz:


És: Sikeressé teszi az életet: „Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, bűnösök útján meg nem áll, és csúfolódók székében nem ül; hanem az Úr törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal. Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit tesz”
(Zsolt. 1,1-3).





Az Úr Jézus ígérete az Őt követőknek.


„Én vagyok a világ világossága, fénye. Aki engem követ, soha nem él sötétségben, mert az a világosság lesz benne, amely életet ad”
(Ján. 8,12).





A mi győztes Királyunk,



„Jahve az Örökkévaló, mint egy hős, mint egy erős, hatalmas vitéz kijön, mint hadakozó bátor férfi. Felserken féltő szeretete és harci kiáltásban tör ki, rikolt, csatakiáltást hallat, felülkerekedik, és győz ellenségei felett” 
(Ésa. 42,13)





Spurgeon: Az örömről.


Az öröm sötétben is énekel, mint a pacsirta, dicséri Istent a zivatar közepette és magasztalja szent nevét az orkán zúgása között is.






A Szent Szellem nélkül:

„…azt, amit kérnünk kell, amint kellene, nem tudjuk. Hogy mit imádkozzunk, és hogy azt hogyan kell helyesen tennünk, nem tudjuk. De maga a Szellem esedezik, jár közben miérettünk kimondhatatlan, összefüggéstelen, nem egybefüggő, nem értelmesen elmondott beszéddel, fohászkodásokkal, szavakba nem önthető, emberileg megfoghatatlan sóhajtozásokkal.  S Ő, aki pedig a szíveket vizsgálja, fürkészi, kutatja, tudja mit kíván, mire irányul a Szellem gondolata, elgondolása, törekvése mert Isten tetszése, akarata szerint, Istenhez igazodva esedezik, és[jár közben, emel szót a szentekért”
(Róm. 8,26-27).




BIBLIA



Hit Ereje



2019. március 17.

Köszönöm Megváltóm

Zsoltár 25. IMA VESZÉLY IDEJÉN.


Zsolt. 25,1 Végig Dávid zsoltára, dicsőítése. Uram, Jahve Örökkévaló, hozzád emelem fel szívemet.333
Zsolt. 25,2 Istenem! Benned bízom, Benned reménykedem; ne hagyd, hogy megszégyenüljek, hogy meg gyaláztassam, és meg ne piruljak. Ne örüljenek rajtam, ne nevessenek ki, ne ujjongjanak fölöttem ellenségeim, és ne diadalmaskodjanak rajtam.334
Zsolt. 25,3 Senki se szégyenkezzen, és csalódjon várakozásában, reményében, aki Téged vár, és Benned reménykedik. Szégyenkezzen, és csalódjon várakozásában, aki ok nélkül hűtlenkedik, elpártol, áruló módon cselekszik.335
Zsolt. 25,4 Útjaidat Uram, Jahve Örökkévaló ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem.336
Zsolt. 25,5 Vezess hűségesen a Te igazságodban és taníts engem, mert te vagy az én szabadító, megmentő, üdvözítő Istenem, és gyámolom. Mindennap várlak téged, mindig benned reménykedem, és tebenned bízom szüntelen.337
Zsolt. 25,6 Emlékezzél meg Uram, Jahve Örökkévaló, irgalmasságodról, könyörületedről, kegyelmedről, és szeretetedről, hisz azok időtlen időktől fogva valók.338
Zsolt. 25,7 Ifjúságomnak tévedéseiről, céltévesztéséről, botlásairól, félrelépéséről, az útról való letéréséről, és lázadásomról, elszakadásomról ne emlékezzél meg, ne tartsd emlékezetedbe, és ne tartsd számon, ne idézd fel többé, ne gondolj vissza. Kegyelmed szerint emlékezzél meg rólam a te jóvoltodért, mert te jóságos vagy Uram, Jahve Örökkévaló!339
Zsolt. 25,8 Jó és: igazságos az Úr, Jahve az Örökkévaló, azért útba igazítja a vétkezőket, a céltévesztőket.340
Zsolt. 25,9 Igazságban vezérli az alázatosokat, és az ő útjára  tanítja meg a szerény, szelíd elnyomottakat.341
Zsolt. 25,10 Az Úrnak, Jahvénak az Örökkévalónak minden útja kegyelem, minden ösvénye szeretet, és hűség, szilárdság, stabilitás, állandóság, biztonság azoknak, akik szövetségét és bizonyságait megőrzik.342
Zsolt. 25,11 A te nevedért, Uram, Jahve Örökkévaló, bocsásd meg bűnömet, hogy elvétettem a célt, mert súlyos az.343
Zsolt. 25,12 Kicsoda az az ember, aki tiszteli az Urat, Jahvét az Örökkévalót? Ő oktatja, hogy melyik utat válassza.344
Zsolt. 25,13 Annak élete boldog, sikeres, áldott, és magzatja, gyermeke birtokba veszi az országot.345
Zsolt. 25,14 Barátja az Úr azoknak, akik őt félik, és szövetségét megmutatja nekik.346
Zsolt. 25,15 Szemeim szüntelenül, és állandóan az Úrra néznek, mert Ő húzza ki a tőrből lábamat, Ő szabadít ki a hálóból.347
Zsolt. 25,16 Fordulj felém, és tekints reám! Könyörülj rajtam, légy kegyelmes hozzám, mert árva és magányos és elnyomott, szerencsétlen, nyomorult vagyok.348
Zsolt. 25,17 Igen megsokasodtak szívemnek, bensőmnek szorongásai, nyomorúságai, gyötrelmei. Adj enyhülést szívem gyötrelmének és szabadíts, ments meg, vezess ki bajaimból, szorult helyzetemből, szükségeimből, ínségemből.349
Zsolt. 25,18 Lásd meg szegénységemet, nyomorúságomat, szenvedésemet, szorultságomat, és gyötrődésemet, bajomat, megalázottságomat; bocsásd meg, és vedd el minden bűnömet, minden vétkemet.
Zsolt. 25,19 Lásd meg mekkora elleneim száma és kegyetlen gyűlölettel gyűlölnek engem.350
Zsolt. 25,20 Tartsd meg életemet, ments meg, ne szégyenüljek meg, mert hozzád menekültem, oltalmat / menedéket Nálad kerestem.351
Zsolt. 25,21 Ártatlanság, feddhetetlenség, igazság védelmezzenek, és óvjanak meg engem, mert téged várlak, és benned reménykedem.
Zsolt. 25,22 Mentsd ki, szabadítsd ki, ó Uram Isten Izráelt minden bajából, nyomorúságából, minden szorongattatásából.



333 És így folytatja Dávid: „Vidámítsd meg a te szolgádat, mert hozzád emelem fel Uram szívemet” (Zsolt. 86,4). Hadd halljam minden reggel, hogy hűséges vagy, hiszen benned bízom! Ismertesd meg velem, melyik úton járjak, mert hozzád vágyódom (Zsolt. 143,8). Erre buzdít a próféta is: „Emeljük fel szíveinket kezeinkkel egyetemben Istenhez, aki a mennyekben van” (Siral. 3,41).
334 Dávid újra - és újra így kiált az Úrhoz: Nézz ide, tekints rám, hallgass meg, és felelj nékem Uram, Jahve Örökkévaló Istenem; világosítsd meg, és ragyogtasd fel szemeimet, hogy el ne aludjam a halálra. Hogy ne mondja, és ne dicsekedjék ellenségem: legyőztem őt, végeztem vele, hatalmat vettem rajta. Háborgatóim, ellenfeleim, szorongatóim ne örüljenek, ne örvendezzenek, és ne ujjonghassanak, hogy tántorgok (Zsolt. 13,4-5). Mert: „Te benned bíztam, Hozzád menekülök Uram! Ne szégyenüljek meg soha; igazságoddal szabadíts meg engem. Ments meg engem irgalmasan. Kezedre bízom életemet, te váltasz meg engemet, oh Uram, hűséges Isten (Zsolt. 31,2.6). És most is csak: „Te benned bízom, Hozzád menekülök Uram! Ne szégyenüljek meg soha. A te igazságod szerint ments meg és szabadíts meg engem; hajtsd hozzám füledet és tarts meg engem (Zsolt. 71,1-2). Már: „Korán hallasd velem kegyelmedet. Hagy halljam minden reggel, hogy hűséges vagy, mert bízom Benned! Mutasd meg nékem az utat, melyen járjak, mert hozzád vágyódom. Szabadíts meg engem ellenségeimtől Uram; hozzád menekülök, nálad keresek oltalmat!” (Zsolt. 143,8-9).
335 Dávidon keresztül tanít a Szent Szellem harcolni az ellenség ellen: „Uram, ne szégyenüljek meg, mivelhogy hívlak téged; a gonoszok szégyenüljenek meg és pusztuljanak és tűnjenek el a holtak hazájában. A hazug ajkak némuljanak el, amelyek vakmerően, kihívóan, gőgösen szólnak, és beszélnek kevélységgel és megvetéssel az igaz ellen” (Zsolt. 31,18-19). „Érje szégyen és gyalázat azokat, akik életemre törnek! Hátráljanak meg, és piruljanak, akik rosszat terveznek ellenem!” (Zsolt. 35,4). „Szégyenüljenek meg és piruljanak mind, akik életemre törnek, hogy elragadják azt; riadjanak vissza, gyalázat érje, akik bajomat kívánják” (Zsolt. 40,15). Jeremiás próféta is így harcol: „Szégyenüljenek meg, akik üldöznek engem, de ne én szégyenüljek meg; ők rettegjenek, és ne én rettegjek; hozz reájuk háborúság napját, és kétszeres zúzással zúzd össze őket!” (Jer. 17,18). Az Újszövetségben pedig azt is kijelenti az Úr, hogy ki az ellenség, aki ellen harcolt Dávid – aki próféta volt, – és hogyan kell harcolni ellene: „Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög ...Akinek álljatok ellen, erősek lévén a hitben” (1 Pét. 5,8-9). „Mert nem vér és hústest ellen van nékünk tusakodásunk, harcunk, és kell nékünk viaskodnunk, küzdenünk, birkóznunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet, e létkor sötétségének világbírói, és a világ ura ellen, és a gonoszság rosszindulatú szellemei ellen, azaz: a jelenlegi sötét világot irányító hatalmas és gonosz szellemek, erők és hatalmak ellen, melyek a magasságban vannak.  Annakokáért vegyétek föl, és hordozzátok az Istennek minden fegyverét, hogy ellenállhassatok, és szembeszállhassatok, harcolhassatok ama gonosz napon - a veszedelmes időben, - és mindeneket elvégezvén megállhassatok a gonosszal szemben.  Álljatok hát elő, körül övezvén csípőtöket igazlelkűséggel, azaz Krisztus valóságával, és felöltözvén a megigazultság mellvasába, és a hit páncéljába, mellvértjébe. És felsaruzván lábaitokat a békesség Evangéliumának, az örömhír hirdetésének készségével. Így legyetek állandóan készenlétben az örömhírt, a győztes hadvezér érkezésének hírét hirdetni.  Mindezekhez fölvéve, és hordozva a hitnek hatalmas pajzsát, amellyel ama gonosznak, annak a veszélyes ellenségnek minden tüzes és izzó nyilát megolthatjátok, elfojthatjátok, és megszüntethetitek. Az üdvösség sisakját is fölvegyétek, és ragadjátok meg  a Szellem harci kardját, a hatalom támadó fegyverét, amely az Isten beszéde, az Isten kijelentése. Minden helyzetben imádkozzatok Szent Szellemben. Gyakoroljátok az imádkozás és kérés minden fajtáját! Erre mindig legyetek készen, maradjatok éberek, és tartsatok ki az imádkozásban” (Eféz. 6,12-18). Mert: „azt mondja az írás: Valaki hisz Őbenne, meg nem szégyenül” (Róm. 10,11). És a harcot megvallással folytatja Dávid: „Benned bíztak atyáink, bíztak és te megszabadítottad őket. Hozzád kiáltottak és megmenekültek; benned bíztak és nem szégyenültek meg” (Zsolt. 22,5-6). „Megszégyenülnek, pirulnak, megzavarodnak, és félelem szállja meg majd, és igen megháborodik minden ellenségem; meghátrálnak és megszégyenülnek, menekülnek, távoznak mind hirtelen (Zsolt 6,11).Még pedig azok, akik: „Árulók, olyan személyek, akik gondolatban érzéseikben már átadták a másikat ellenségei kezébe. Vakmerők, meggondolatlanok, szenvedélyesek, hevesek, elhamarkodottak, féktelenek, felfuvalkodottak, önteltek, dölyfösen viselkedők, inkább a gyönyörnek, az élvezeteknek szeretői, és hajhászói, mint Istennek szeretői, és keresői” (2 Tim. 3,4).
336 Már Mózes így könyörög az Úrhoz: „Most azért ha kedvet találtam szemeid előtt, ha valóban megnyertem jóindulatodat, ismertesd meg velem, és mutasd meg nékem a te útadat, hogy megismerjelek téged, és kedvet találhassak előtted…” (2 Móz. 33,13). Jób azt kéri: „Amit át nem látok, arra te taníts meg engemet; ha gonoszságot cselekedtem, vagy álnokságot követtem el, többet nem teszem!” (Jób. 34,32). Dávid pedig így folytatja könyörgését: „Te igaz vagy Uram! Vezess, igazgass, vezérelj engem a te igazságodban az én ellenségeim miatt, ha rám tör ellenségem; egyengesd, s tedd járhatóvá, egyenessé előttem a te útadat, ösvényedet, és utamat színed előtt!” (Zsolt. 5,9).Mert nagy vagy te és csodadolgokat művelsz; csak te vagy Isten egyedül! Mutasd meg nékem a te útadat, hogy járhassak a te igazságodban, és teljes szívvel tiszteljem nevedet (Zsolt. 86,10-11).Taníts meg engem a te akaratodat teljesítenem, mert te vagy Istenem! A te jó Szellemed vezéreljen engem az egyenes úton” (Zsolt. 143,10). Mert az én ellenségeim azok: „Akik gonoszt gondolnak, és rosszat terveznek szívükben, és minden nap háborúságot szítanak. Nyelvüket élesítik, mint a kígyó; viperaméreg van ajkaik alatt. Szela” (Zsolt. 140,3-4). Ezért kérem, hogy: „Taníts meg engem a te utadra, oh Uram! Vezess engem a helyes ösvényen, az én üldözőim miatt, mert ellenségeim vannak(Zsolt. 27,11). És az Úr válasza: „Bölccsé teszlek és megtanítlak téged az útra, amelyen járj; szemeimmel tanácsollak téged” (Zsolt. 32,8). Pál apostolon keresztül jelenti ki a Szent Szellem Isten igazságát: Istennek igazsága pedig a Jézus Krisztusban való hit által mindazokhoz és mindazoknak, akik hisznek...” (Róm. 3,22). És az Isten útja pedig: „... Jézus, aki azt mondja: Én vagyok az út, az igazság és az élet...” (Ján. 14,6).
337 És az Úr válasza: „Saját füleddel hallhatod a mögötted hangzó szót: Ezen az úton járjatok, se jobbra, se balra ne térjetek le!” (Ésa. 30,21).
338 És ismét megvallja Dávid: „De az Úr kegyelme, és szeretete öröktől fogva való és örökkévaló az őt félőkön, és az ő igazsága még az unokáikon is” (Zsolt. 103,17). Ezért arra buzdít, hogy: „Dicsérjétek az Urat.  Magasztaljátok az Urat, és adjatok hálát az Úrnak mert jó; mert örökkévaló az ő kegyelme, mert örökké tart szeretete (Zsolt. 106,1). És: „Mily bőséges a te jóságod, amelyet fenntartasz a téged félőknek, és megbizonyítasz a te benned bízókon az emberek fiai előtt. Ebben részesíted a hozzád menekülőket minden ember szeme láttára. Elrejted őket a te orcádnak rejtekében az emberek zendülései, és áskálódása elől; sátorban őrzöd őket a perlekedő nyelvektől (Zsolt. 31,20-21). Mert Ő: „Megemlékezett az ő kegyelméről és Izráel házához való; látták a föld határai mind a mi Istenünknek szabadítását (Zsolt. 98,3). Hát: „Magasztaljátok az Urat, és adjatok hálát az Úrnak mert jó, mert örökkévaló az ő kegyelme, mert örökké tart szeretete (Zsolt. 107,1). Mert hűséges: „Dicsérjétek az Urat mind, ti pogányok, nemzetek; magasztalják őt mind a népek! Mert nagy az ő kegyelmessége mi hozzánk, és nagy az ő szeretete irántunk. És az Úrnak igazsága megmarad örökké. Dicsérjétek az Urat!” (Zsolt. 117,1-2). Mert csodákat művel: „Magasztaljátok az Urat, adjatok hálát az Úrnak, mert jó; mert örökkévaló az ő kegyelme, örökké tart szeretete. Magasztaljátok az istenek Istenét; mert örökkévaló az ő kegyelme, örökké tart szeretete. Magasztaljátok az uraknak Urát; mert örökkévaló az ő kegyelme, örökké tart szeretete. Aki nagy csodákat művel egyedül; mert örökkévaló az ő kegyelme, örökké tart szeretete (Zsolt. 136,1-4). János apostol pedig látja a feltámadott dicsőség Urát, aki az urak Ura: „És látám, hogy az ég megnyílt, és ímé vala egy fehér ló, és aki azon ül vala, hivatik vala Hívnek és Igaznak, és igazságosan ítél és hadakozik. És az ő ruháján és tomporán oda vala írva az ő neve: királyoknak Királya, és uraknak Ura” (Jel. 19,11.16). Ézsaiás is az Úr kegyelmét hirdeti, azét az Úrét, aki megváltott: „Az Úrnak kegyelmességeiről emlékezem, az Úr hűségét magasztalom. az Úr tetteit dicsérem: mindazt, amit az Úr tett értünk; az Izráel házához való sok jóságáról, és sok jótéteményéről, amelyet velük cselekedett irgalma és kegyelmének sokasága szerint. Tekints alá az égből, és nézz le szentséged és dicsőséged hajlékából! Hol van buzgó, féltő szerelmed és hatalmad? Szívednek dobogása és irgalmad megtartóztatják magukat én tőlem! Miért marad távol tőlem? Hiszen Te vagy Atyánk, hiszen Ábrahám nem tud minket, és Izráel nem ismer minket, és nem törődik velünk. Te, Uram vagy a mi Atyánk, megváltónk, ez neved öröktől fogva” (Ésa. 63,7.15-16). És az Úr válasza: „Ezt mondja az Úr: Hallatszani fog még e helyen, amely felől ti ezt mondjátok: Pusztaság ez, emberek nélkül és barom nélkül való, a Júda városaiban és Jeruzsálem utcáiban, amelyek elpusztíttattak és ember nélkül és lakó nélkül és oktalan állat nélkül vannak. Felhangzik még a vidám örvendezés hangja, örömnek szava és vígasság szava, vőlegény szava és menyasszony szava, és azoknak szava, kik ezt mondják: Dícsérjétek a Seregek Urát, adjatok hálát a Seregek Urának, mert jó az Úr, mert örökkévaló az ő kegyelme, örökké tart szeretete. Akik hálaadó énekkel jönnek az Úr házába, mert visszahozom e föld népét a fogságból, mint annak előtte, azt mondja az Úr” (Jer. 33,10-11). „… és visszahozlak a fogságból, és összegyűjtlek titeket minden nemzet közül és mindama helyekről, ahová kiűztelek titeket, azt mondja az Úr, és visszahozlak e helyre, ahonnan számkivetettelek titeket” (Jer. 29,14). És a Szent Szellem kijelenti, hogy honnan lett kiűzve az ember: „… kiűzte az Úristen az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből vétetett. És miután kiűzte az embert, odaállította az Éden kertje elé a kerúbokat és a villogó lángpallost, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat” (1 Móz. 3,23). És hogy hova visz vissza az Úr, arról így szól a Szent Szellem: „Akinek van füle, hallja, mit mond a Szellem a gyülekezeteknek. A győzedelmesnek enni adok az élet fájáról, amely az Isten paradicsomának közepette van” (Jel. 2,7).
339 És az Úr válasza: „Búsulásom felbuzdultában elrejtettem orcámat egy pillantásig előled, és örök irgalmassággal könyörülök rajtad; ezt mondja megváltó Urad. Mert úgy lesz ez nékem, mint a Noé özönvize; miként megesküvém, hogy nem megy át többé Noé özönvize e földön, úgy esküszöm meg, hogy rád többé nem haragszom, és téged meg nem feddelek. Mert a hegyek eltávoznak, és a halmok megrendülnek, de az én irgalmasságom tőled el nem távozik, és békességem szövetsége meg nem rendül, nem inog meg. Így szól könyörülő Urad” (Ésa. 54,8-10).
340 És így folytatja Dávid, megvallva, hogy: Jó vagy te és jótevő, taníts meg engem a te rendeléseidre” (Zsolt. 119,68). És az Úr válasza: „Bölccsé teszlek és megtanítlak téged az útra, amelyen járj; szemeimmel tanácsollak téged” (Zsolt. 32,8).
341 Dávid így kéri az Urat: „Te igaz vagy Uram! Vezess, igazgass, vezérelj engem a te igazságodban az én ellenségeim miatt, ha rám tör ellenségem; egyengesd, s tedd járhatóvá, egyenessé előttem a te útadat, ösvényedet, és utamat színed előtt!” (Zsolt. 5,9). „Taníts meg engem a te utadra, oh Uram! Vezérelj engem egyenes ösvényen, az én üldözőim miatt” (Zsolt. 27,11). És az Isten útja pedig: „... Jézus, aki azt mondja: Én vagyok az út, az igazság és az élet...” (Ján. 14,6). És Dávid folytatja imáját: „Mert kősziklám és védőváram vagy te; vezess hát engem a te nevedért és vezérelj engemet” (Zsolt. 31,4). Az apostol megvallása: „… E kőszikla pedig a Krisztus volt” (1 Kor. 10,4). És az Úr válasza az imára: „A vakokat oly úton vezetem, amelyet nem ismernek, járatom őket oly ösvényeken, amelyeket nem tudnak; ismeretlen ösvényeken viszem őket. Előttük a sötétséget világossággá teszem, és a rögös utat egyenessé, és simává; ezeket cselekszem velük, és őket el nem hagyom” (Ésa. 42,16). És a hívő boldogan vallja meg, hogy: „Az igazságnak útján járok, és a megigazulás ösvényének közepén” (Péld. 8,20). És: „Visszahoz, helyreállít, megújít engem, és a megigazulás útjára visszavezet az Ő nevéért” (Zsolt. 23,3).
342 Mert: „Az Úr irányítja, és szilárdítja meg a megigazult ember lépteit, és útját kedveli. Ha elesik, nem terül el, nem marad fekve, mert az Úr támogatja, és kézen fogja” (Zsolt. 37,23-24). Mert: „az Úr kegyelme, és szeretete öröktől fogva való és örökkévaló az őt félőkön, és az ő igazsága a fiaknak fiain, az unokákon is; Azokon, akik megtartják az ő szövetségét és megemlékeznek az ő parancsolatjairól, hogy azokat megcselekedjék(Zsolt. 103,17-18).
343 Mert: „Ha a bűnöket számon tartod, Uram, Uram, kicsoda maradhat meg?! Hiszen te nálad van a bocsánat, hogy féljenek téged!” (Zsolt. 130,3-4). És az Úr válasza: „Én, én vagyok, aki eltörlöm álnokságodat önmagamért, és vétkeidről meg nem emlékezem!” (Ésa. 43,25). Dávid megvallása: „Vétkemet bevallottam néked, bűnömet el nem fedeztem, nem takargattam. Azt mondtam: Bevallom hűtlenségemet az Úrnak - és te elvetted rólam bűneimnek terhét. Szela” (Zsolt. 32,5).
344 Mert az Úr megígérte, hogy: „Bölccsé teszlek és megtanítlak téged az útra, amelyen járj; szemeimmel tanácsollak téged” (Zsolt. 32,8).
345 Dávid megvallása: „Dúslakodnak házadnak bőséges javaiban; megitatod őket gyönyörűségeid folyóvizéből. Örömöt árasztasz rájuk, mint patakot” (Zsolt. 36,9). Mert így szól az Úr: „Egy kevés idő még és nincs gonosz. Nézed a helyét és nincsen ott. Körülnézel, de nyomát sem találod. A szelídek, a jóságosak, szerények, engedelmesen készségesek pedig öröklik a földet, és gyönyörködnek nagy békességben, mert teljes békességet élveznek(Zsolt. 37,10-11) Mert: „… aki bennem bízik, és hozzám folyamodik, örökségül bírja a földet, és részt kap szent hegyemen” (Ésa. 57,13) És a Felkenthez: „Így szól, és ezt mondja az Úr: Jókedvem, azaz a kegyelem idején én meghallgattalak, és a szabadulás napján segítettelek; megtartalak, és megőrizlek, és nép szövetségévé teszlek, és megajándékozom általad szövetségemmel népemet, hogy megépítsd, és hogy te állítsd helyre a földet, és kioszd az elpusztult örökségeket” (Ésa. 49,8). „És az ő szolgáinak maradékai, az Ő utódai öröklik azt, és abban laknak majd, akik szeretik az ő nevét” (Zsolt. 69,37). „És minden fiaid az Úr tanítványai lesznek, és nagy lesz fiaid békessége” (Ésa. 54,13). „És én ő velük ily szövetséget szerzek, szól az Úr: Szellemem, amely rajtad nyugszik, és beszédeim, igéim, amelyeket szádba adtam, el nem távoznak, és nem fogynak ki szádból, és magodnak szájából, és magod magvának szájából, így szól az Úr, mostantól mind örökké! (Ésa. 59,21).És nagy örömük lesz a szenvedőknek, mert újra örömüket lelik az engedelmesen készségesek az Úrban, és a szegény emberek vígadnak Izráel Szentjében” (Ésa. 29,19). A testté lett Ige ígérete: „Boldogok a szelídek, jóságosak, szerények, engedelmesen készségesek: mert ők veszik birtokba a földet, és örökségül bírják” (Mát. 5,5)
346 Mert „a rossz úton járóktól, csúfolóktól, elvetemültektől iszonyodik az Úr, ez utálatosság Előtte. Az igazakkal, a megigazultakkal meg közösségben van, barátságára méltatja őket, velük van az ő együttléte, bizalmas beszélgetése, és tanácsa” (Péld. 3,32).
347 És így folytatja Dávid: „Grádicsok éneke, zarándokének.  Hozzád emelem szemeimet, aki a mennyben laksz! Ímé, mint a szolgák szemei uruknak kezére, mint a szolgalány szemei asszonya kezére: úgy néznek szemeink az Úrra, a mi Istenünkre, mígnem megkönyörül rajtunk!” (Zsolt. 123,1-2).
348 Hát: „Hallgass meg engem, Uram, jóságos szeretettel, mert jó a te kegyelmességed! A te irgalmasságodnak sokasága szerint tekints én reám, és fordulj hozzám. Ne rejtsd el orcádat a te szolgádtól; mert szorongattatom nagyon és nagy bajban vagyok: siess, hallgass meg engem” (Zsolt. 69,17-18).Fordulj felém, és tekints reám! Könyörülj rajtam, amiképpen szoktál a te nevednek kedvelőin (Zsolt. 119,132). És addig nem hagyja abba Dávid a könyörgést, amíg az Úr nem válaszol, aki így szól hozzá – és hozzád: „Búsulásom felbuzdultában elrejtettem orcámat egy pillantásig előled, és örök irgalmassággal könyörülök rajtad; ezt mondja megváltó Urad. Mert úgy lesz ez nékem, mint a Noé özönvize; miként megesküvém, hogy nem megy át többé Noé özönvize e földön, úgy esküszöm meg, hogy rád többé nem haragszom, és téged meg nem feddelek. Mert a hegyek eltávoznak, és megszűnhetnek, és a halmok megrendülnek és meginoghatnak; de az én irgalmasságom tőled el nem távozik és hozzád való hűségem nem szűnik meg, békességem szövetsége meg nem rendül, így szól könyörülő Urad” (Ésa. 54,8-10).
349 Dávid így kiált az Úrhoz, megprófétálva a Messiás szenvedését: Könyörülj rajtam és kegyelmezz Uram, mert ellankadtam, elcsüggedtem, és bágyadt, gyönge, és erőtlen vagyok. Gyógyíts meg engem Uram, mert megháborodtak, remegnek, és kiszáradtak csontjaim, és reszket minden tagom. Egész személyem, egész lényem is igen megháborodott. Csupa reszketés, és mélyen megrendült, teljesen összezavarodott, és te, oh Uram, Jahve Örökkévaló, meddig késlekedsz még?” (Zsolt. 6,3-4).Mikor kiáltok, hallgass meg engem, igazságomnak Istene; könyörülj rajtam a nyomorúságban, vidámíts meg engemet; Szorult helyzetemből adj nekem kiutat; a szorongásban tágíts rajtam, és halld meg az én imádságomat!” (Zsolt. 32,2-4). Nézz ide, tekints rám, hallgass meg, és felelj nékem, Uram, Jahve Örökkévaló Istenem; világosítsd meg, és ragyogtasd fel szemeimet, hogy el ne aludjam a halálra (Zsolt. 13,4). Én: „Te benned bíztam ezért Hozzád menekülök, Uram! Ne szégyenüljek meg soha; igazságoddal szabadíts meg engem. Hajtsd hozzám és fordítsd felém füledet, siess, és hamar szabadíts meg engem; légy nékem erős kőszálam, erődített házam, hogy megtarts engem(Zsolt. 31,2-3). Hát: „Hallgass meg engem, Uram, jóságos szeretettel, mert jó a te kegyelmességed! A te irgalmasságodnak sokasága szerint tekints én reám, és nagy irgalmaddal fordulj hozzám. És ne rejtsd el orcádat a te szolgádtól; mert szorongattatom nagyon, és nagy bajban vagyok: siess, hallgass meg engem” (Zsolt. 69,17-18). És: „A te igazságod szerint ments meg és szabadíts meg engem. Fordítsd felém, és hajtsd hozzám füledet és tarts meg engem(Zsolt. 71,2). „Uram, szabadításomnak Istene! Nappal kiáltok hozzád, éjjelente előtted vagyok: Jusson elődbe imádságom, hajtsad füled az én kiáltozásomra, és figyelj esedezésemre! Mert betelt az életem nyomorúságokkal, tele vagyok bajokkal, és közel került a holtak hazájához(Zsolt. 88,2-4). „Uram, hallgasd meg az én imádságomat, és kiáltásom jusson te hozzád! Ne rejtsd el a te orcádat tőlem; mikor szorongatnak engem, fordítsd felém és, hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok. siess, és hamar hallgass meg engem” (Zsolt. 102,2-3). Fordulj felém, tekints reám és könyörülj rajtam, amiképpen szoktál a te nevednek kedvelőin(Zsolt. 119,132).
350 Így folytatja Dávid: „Többen vannak fejem hajszálainál, akik ok nélkül gyűlölnek engem, és sok hazug ellenségem akar elnémítani. Hatalmasok a vesztemre törők, akik ellenségeim alap nélkül…” (Zsolt. 69,5). De Uram: „Ne engedd, hogy kinevessenek hazug ellenségeim, és összekacsinthassanak, akik ok nélkül gyűlölnek” (Zsolt. 35,19). Mert: „Gyűlölködő szavakkal vettek körül, ok nélkül harcolnak ellenem” (Zsolt. 109,3). És: „Vadászva vadásztak reám, mint valami madárra, ellenségeim ok nélkül” (Siral. 3,52).
351 És így folytatja Dávid: „Ments meg engem a fegyvertől, életemet a kutyák hatalmából (Zsolt. 22,21). Kelj fel, oh Uram! Előzd meg, Te támad meg, ronts rá és térdeltesd le, hódoltasd meg őt, és szabadítsd, mentsd meg, és ragadd ki életemet. Helyezz biztonságba a gonosztól, a hitetlen céltévesztettektől, az Isten nélkül élőktől kardoddal (Zsolt. 17,13). Érje őt romlás váratlanul, fogja meg hálója, amelyet kivetett, essék belé a veszedelembe” (Zsolt. 35,8). És az Úr válasza: „Ha megélesítem fényes kardomat és ítélethez fog kezem: bosszút állok ellenségeimen és megfizetek gyűlölőimnek” (5 Móz. 32,41).