2018. december 15.

Zsidókhoz írott levél 4. fejezet: Isten népének nyugodalma;


Zsid. 4,1 Óvakodjunk, és gondosan ügyeljünk arra, hogy mivel megvan - de még nem teljesedett be - az ő nyugodalmába való bemenetel ígérete, Féljünk ezért attól, hogy közületek bárki úgy vélekedjen, még késlekedhet bemenni nyugalmába, amíg érvényben van a békességébe való bejutás ígérete.66
Zsid. 4,2 Mert nékünk is hirdettetett az Evangélium, az üdvösség örömhíre, miképpen azoknak: de nem használt nékik a hallott beszéd, a hallott ige, mivel nem párosították hittel azok, akik hallották.
Zsid. 4,3 Mert mi, hívők bemegyünk a nyugodalomba, miképpen kijelentette: Amint megesküdtem az én haragomban, nem fognak bemenni az én nyugodalmamba,67 jóllehet munkáit a világ megalapításától kezdve bevégezte.68
Zsid. 4,4 Mert valahol a hetedik napról ekképpen szólott: És megnyugovék Isten a hetedik napon minden ő cselekedeteitől, minden alkotó munkája után. És nyugalomban töltötte a hetedik napot, nem alkotott.69
Zsid. 4,5 És ugyanabban ismét: Nem mennek be az én nyugalmam helyére.70
Zsid. 4,6 Mivel tehát még hátra van, hogy egyesek bemenjenek, azok, akiknek előzőleg hirdettetett az evangélium, nem mentek be hitetlenség, és makacs engedetlenség miatt.71
Zsid. 4,7 Ismét határoz egy napot,72 kijelöl egy bizonyos időszakot: Ma, szólván Dávid által annyi idő multán, annyi korszak után, amint előbb mondva volt. Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek, konokká ne tegyétek a ti szíveiteket, a ti bensőtöket.
Zsid. 4,8 Mert ha őket Józsué nyugodalomba helyezte volna, ha bevitte volna őket a nyugalom helyére, nem szólana azok után más, későbbi napról.73
Zsid. 4,9 Következésképpen hátra van még a nyugalom, a világi elfoglaltságoktól való megnyugvása az Isten népének.74
Zsid. 4,10 Mert aki bement az ő nyugodalmába, az maga is megnyugodott cselekedeteitől, amiképpen Isten is a magáéitól.
Zsid. 4,11 Igyekezzünk,75 és törekedjünk tehát bemenni abba a nyugodalomba, hogy valaki a hitetlenségnek, és engedetlenségnek ugyanazon példájába ne essék.76
Zsid. 4,12 Mert az Istennek beszéde, igéje működő, tevékeny, hatékony, élő energia. És élesebb, metszőbb, áthatóbb, mélyrehatóbb minden kétélű fegyvernél, és minden kétélű kardnál. És elhat a szívnek és a szellemnek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és áthatol az elme és a szellem, az ízületek és a velők szétválásáig, felosztásáig, és megosztásáig, és döntésre alkalmassá teszi a gondolatokat, és a szívnek, a szellemi élet központjának indulatait, és szándékait, nézeteit, véleményét, és gondolkodását”77
Zsid. 4,13 És nincsen oly teremtmény, amely rejtve volna, és nem volna nyilvánvaló előtte, sőt mindenek meztelenek és leplezetlenek, fedetlenek annak szemei előtt, mert minden átlátszó és meztelen valóság az ő szeme előtt, akiről mi beszélünk, akinek számadással tartozunk.78
Zsid. 4,14 Lévén annakokáért nagy főpapunk, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Istennek Fia, ragaszkodjunk vallásunkhoz,79 hitvallásunkhoz.80
Zsid. 4,15 Mert nem oly főpapunk van, aki nem tudna megindulni, gyarlóságainkon, gyengeségeinken, erőtlenségeinken, hanem aki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, mégis bűntelen maradt.81
Zsid. 4,16 Járuljunk azért bátorsággal és bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, trónjához, hogy irgalmasságot nyerjünk,82 kapjunk, megértsük, elfogadjuk, és kegyelmet találjunk, alkalmas és még kellő időben, amikor segítségre van szükségünk.83



66 Az Úr Jézus így hívja a benne való hitre az embereket: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, akik kimerültetek és megterheltettetek, és teher alatt éltek, és én megnyugvást, nyugalmat adok nektek, megpihentetlek és felüdítlek benneteket. Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok magatoknak (Mát. 11,28-29). Mert aki Őbenne hisz: „Aki hitre jut és bemeritkezik, üdvözül, az mind megszabadul, megmenekül. Aki pedig nem hiszen, a kárt hozó – a sátán – hatalma alatt marad, és elvész.” (Márk. 16,16). Ez pedig csak az ige meghallásából keletkezhet: „Tehát a hit a meghallott üzenetből, a meghallott üzenet pedig Krisztus kijelentésén keresztül van (Róm. 10,17). Arra buzdít az apostol, hogy: „Mint együttmunkálkodók, mint Isten munkatársai kérünk, biztatunk, bátorítunk, buzdítunk benneteket, hogy ne váljék hiábavalóvá, üressé, haszontalanná az, hogy elfogadtátok az Isten kegyelmét (2 Kor. 6,1). „Gondoljátok hát meg magatok, és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek, a ti céltévesztésetek, hogy így eljöjjenek a felüdülés, a felfrissülés idei az Úrnak színétől, az Úr jelenlététől.(Csel. 3,19). Mert aki bement az ő nyugodalmába, az maga is megnyugodott cselekedeteitől, amiképpen Isten is a magáéitól” (Zsid. 4,10). Az igét a judabeliek is hallották, de: „Látjuk is, hogy nem voltak képesek bemenni hitetlenségük miatt, a hitetlenség következtében nem juthattak el oda (Zsid. 3,19). Dávidon keresztül is megerősíttetik a kijelentés, hogy azért nem voltak képesek bemenni: „Mert nem hittek Istenben, és nem bíztak az ő segítségében” (Zsolt. 78,22).És becsmérelték, és megvetették a kívánatos földet, nem hittek az ő ígéretének. Hanem zúgolódtak, morgolódtak sátraikban, és nem hallgattak az Úr szavára” (Zsolt. 106,24-25). Az apostol megerősíti, hogy: „Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni. Senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istent keresi, és aki Őelé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, akik őt keresik (Zsid. 11,6).
67 Nyugodalom (katapauszisz): nyugalom, megszűnés, nyugodalom helye.
68 Dávidon keresztül megismétli az Úr: „Negyven esztendeig bosszankodtam e nemzetségen, és mondám: Tévelygő szívű nép ők, és nem tudják ők az én utamat! Akiknek megesküdtem haragomban: Nem mennek be az én nyugalmam helyére (Zsolt. 95,10-11). És Pál apostolon keresztül jelenti ki az Úr, hogy: Mindezek pedig példaképpen estek rajtuk; megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett, akik a végső, utolsó időkben élünk (1 Kor. 10,11). Ézsaiás így szól az Úr Jézus földi életéről és haláláról, vagyis az Úr nyugodalmának helyéről: „Vesszőszál hajt ki Isai törzsökéről, hajtás sarjad gyökereiről. Az Úr, Jahve az Örökkévaló Szelleme nyugszik rajta, a bölcsességnek, szakértelemnek, ügyességnek, és értelemnek Szelleme. Ítélőképességnek, megkülönböztető képességnek, felismerésnek, megértésnek Szelleme. Tanácsnak, előrejelzésnek és hatalomnak Szelleme. Erőnek, vitézségnek, bátorságnak Szelleme. Az Úr ismeretének, és tiszteletének Szelleme, a szentség Szelleme. Az ÚR félelme lesz a gyönyörűsége. Nem a látszat után ítél, és nem hallomás után dönt, Igazságban ítéli a gyöngéket, és tökéletességben bíráskodik a föld szegényei felett; megveri a földet szájának vesszejével, és ajkai lehével megöli a hitetlent. Derekának övedzője az igazság lészen, és veséinek övedzője a hűség. És lesz ama napon, hogy Isai gyökeréhez, aki a népek zászlója lészen, eljőnek a pogányok, és az ő nyugodalma dicsőség lészen” (Ésa. 11,1-5.10). Pál apostol bizonyságtétele: „És viszont Ézsaiás így szól: Lészen a Jessének gyökere, és aki felkel, előáll, fellép, trónra kerül, hogy uralkodjék a pogányokon, és aki abból támad a nemzetek vezérlésére; Őbenne reménykednek, bíznak majd a pogányok, a nemzetek, népek (Róm. 15,12). Az Evangélium bizonyságtétele: „És az ő nevében reménykednek majd a népek” (Mát. 12,21). És hogy ki Ő, arról a feltámadott Úr tesz bizonyságot: „Én Jézus küldöttem az én angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen néktek a kihívott gyülekezetekben. Én vagyok Dávidnak ama gyökere és ága: ama fényes és hajnali csillag” (Jel. 22,16). És ismét Pál apostolon keresztül hangzik a kijelentés arról, hogy Krisztus az a hely, ahova be kell mennünk, mégpedig úgy, ahogy az apostol megvallja: „Krisztussal együtt megfeszíttettem, oszlopra szegeztettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most hústestben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta, és feláldozta érettem” (Gal. 2,20). „Hiszen tudjuk, hogy a mi ó emberünk Ővele megfeszíttetett, oszlopra szegeztetett, hogy megerőtelenüljön, és teljesen működésképtelenné, erejét vesztetté legyen a bűnnek teste, a céltévesztett én. Hogy tétlenné, tehetetlenné váljon a bűn hatalmában álló, a céltévesztett egó, az én. Hogy ezután ne legyünk a céltévesztés rabszolgái, és ne szolgáljunk a bűnnek.  Mert aki így meghalt, felszabadult a bűn alól, és megigazult, mert felmentést nyert a bűntől, a cél ELVÉTÉSÉTŐL. „Eltemettetvén Ő vele együtt a bemerítésben, akiben egyetemben fel is támasztattatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztá Őt a halálból, a halottak közül (Kol. 2,12). Mert a bemeritkezés következménye: Mert akik Krisztusba meritkeztetek be, Krisztust öltöztétek fel” ( Gal. 3,27).
69 Így hangzott a törvény: Megtartsák azért az Izráel fiai a szombatot, a nyugalom napját, megszentelvén a szombatot, a nyugalom napját, nemzetségről nemzetségre, örök szövetségül. Legyen közöttem és az Izráel fiai között örök jel ez; mert hat napon teremtette az Úr a mennyet és a földet, hetednapon pedig megszűnt és megnyugodott (2 Móz. 31,16-17). A megnyugvás napjáról szól az Úr: „És bizonyságot tőn János, mondván: Láttam a Szellemet leszállani, leereszkedni a mennyből galamb alakjában; és megnyugovék Őrajta, és rajta is maradt (Ján. 1,32). Márk bizonyságtétele így hangzik: „És történt azokban a napokban, eljöve, Jézus a galileai Názáretből, és alámeríttette magát János által a Jordánban. És azonnal feljővén a vízből, látá az egeket megnyilatkozni, meghasadni, és a Szellemet, mint egy galambot, galamb alakjában Őreá leszállani, és rajta megnyugodni. És szózat lőn, egy hang hallatszott az égből, a mennyekből: Te vagy az én szerelmes, nagyon szeretett, drága fiam, akiben én gyönyörködöm, tebenned telik kedvem; akiben én megengeszteltetem (Márk. 1,9-11). Mert Ő az: „Akin az Úrnak Szelleme megnyugszik: a bölcsességnek, szakértelemnek, ügyességnek, és értelemnek Szelleme. Ítélőképességnek, megkülönböztető képességnek, felismerésnek, megértésnek Szelleme. Tanácsnak, előrejelzésnek és hatalomnak Szelleme. Erőnek, vitézségnek, bátorságnak Szelleme. Az Úr ismeretének, és tiszteletének Szelleme, a szentség Szelleme(Ésa. 11,2).
70 Dávid így prófétál Isten népéről: „Mert ő a mi Istenünk, mi pedig az ő legelőjének népei és az ő kezének juhai vagyunk. Most, amikor halljátok szavát, ne keményítsétek meg a ti szíveteket, mint Meribáhnál, mint Maszszáh napján a pusztában: Ahol megkísértettek engem a ti atyáitok; próbára tettek engem, jóllehet látták az én cselekedetemet. Negyven esztendeig bosszankodtam e nemzetségre, és mondám: Tévelygő szívű nép ők, nem tudják, és nem ismerik ők az én utamat! Akiknek megesküdtem haragomban: Nem mennek be az én nyugalmam helyére” (Zsolt. 95,7-11). És az apostol idézi a próféciát: „Annakokáért amint a Szent Szellem mondja: Ma, ha az Ő szavát halljátok és megértitek, Meg ne keményítsétek, és konokká tegyétek a ti szíveteket, mint az elkeseredés, zúgolódás, és fellázadáskor a kísértésa bűnre, céltévesztésre való csábítás ama napján a pusztában. Ahol a ti atyáitok próbára tettek engem és látták az én cselekedeteimet negyven esztendeig. Azért megharagudtam arra a nemzetségre és mondám: mindig tévelyegnek szivikben; ők pedig nem ismerték meg az én újaimat. Úgy hogy megesküdtem haragomban, hogy nem fognak bemenni az én nyugodalmamba, az én nyugalmam helyére (Zsid. 3,7-11).
71 És újra -és újra példaként mutatja be az apostol a pusztában vándorló népet: Kikre neheztelt, és haragudott vala pedig meg negyven esztendeig? Avagy nem azokra-e, akik vétkeztek, akik elvétették a célpontot, akiknek holttestei elhullottak a pusztában? Kiknek esküdött pedig meg, kiknek fogadta meg esküvel, hogy nem mennek be az ő nyugodalmába, hanemha a hitetleneknek, a rábeszélhetetlen, makacs engedetleneknek? És látjuk is, hogy nem mehettek be hitetlenség miatt (Zsid. 3,17-19). Pál apostol így figyelmezteti Isten népét, ezért Isten: „De azoknak többségét nem kedvelé, nem lelte örömét bennük az Isten, mert elhullának, és odavesztek, elpusztultak. Holttesteik szőnyegként terültek el a pusztában. Se pedig ne zúgolódjatok miképpen ő közülük zúgolódtak némelyek, és elveszének a pusztító keze által. Mert ezért sújtott le rájuk, és veszítette el őket a pusztító angyal. Mindezek pedig példaképpen, előképként estek rajtuk, és történt velük, megírattak pedig a mi tanulságunkra figyelmeztetésül. Azért írták le, hogy okuljunk belőlük mi, akikhez az időknek, a világkorszakoknak vége elérkezett, akik a végső, utolsó időkben élünk (1 Kor. 10,5 .10-11). És: „És meg ne szomorítsátok, meg ne bántsátok, vagy sértsétek az Istennek ama Szent Szellemét, aki által, és Akiben megpecsételtettetek a teljes váltságnak napjára. Hiszen Isten a Szent Szellem által előre megjelölt benneteket arra az időre, amikor elnyeritek a teljes megváltást. Ez a megjelölés mutatja, hogy ti Istenhez tartoztok, és az övéi vagytok. Minden mérgesség, keserűség, fölgerjedés, indulat, düh, bosszúság és harag, vagy haragtartás, és lárma, kiabálás, szóváltás és káromkodás, istenkáromlás, szitkozódás, rágalmazás, gyalázkodás, becsmérlődés kivettessék közületek, és legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt (Eféz. 4,30-31). Judás apostol is így figyelmezteti Isten, azaz Krisztus népét: Emlékeztetni akarlak továbbá titeket, mint akik egyszer már tudjátok, hogy az Úr, amikor a népet Égyiptom földéből kiszabadította, viszontag azokat, akik nem hittek elvesztette” (Júd. 1,5). Dávidon keresztül is megerősíttetik a kijelentés, hogy azért nem voltak képesek bemenni: „Mert nem hittek Istenben, és nem bíztak az ő segítségében” (Zsolt. 78,22). És becsmérelték, és megvetették a kívánatos földet, nem hittek az ő ígéretének. Hanem zúgolódtak, morgolódtak sátraikban, és nem hallgattak az Úr szavára” (Zsolt. 106,24-25). Az apostol megerősíti, hogy: „Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni. Senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istent keresi, és aki Őelé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, akik őt keresik (Zsid. 11,6).
72 Határoz (horidzó tisz ti hémera): kijelöl egy bizonyos időszakot.
73 Előzőleg a prófétákon keresztül szólt az Úr, de amikor elközelgetett az a „nap”, akkor Fiában beszél hozzánk:  „Minekutána az Isten sok rendben, a különféle alkalmakkal sokféleképpen, változatos, és különféle módokon, és formában szólt és beszélt hajdan, a régi időben, az ősi, a távoli múltban az atyáknak, az ősszülőknek a prófétákáltal, ez utolsó időkben, utolsó, legvégső korszakban szólott nékünk Fia által” (Zsid. 1,1). Ezért így figyelmeztet az apostol: „Vigyázzatok, meg ne vessétek, és el ne utasítsátok azt, aki szól; mert ha azok meg nem menekültek, akik a földön szólót, és a földön adott kijelentést megvetették és elutasították, sokkal kevésbé menekülünk meg mi, ha elfordulunk attól, aki a mennyekből vagyon, és a mennyből szól hozzánk (Zsid. 12,25).
74 És így folytatódik a kijelentés: És hallék az égből szózatot, amely ezt mondja vala nékem: Írd meg: Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg mostantól fogva. Bizony, azt mondja a Szellem, mert megnyugszanak az ő fáradságuktól, és az ő cselekedeteik követik őket (Jel. 14,13). És hogy ez mikor következik be, arról így beszél az Úr: Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve együtt a Krisztussal az Istenben. Mikor a Krisztus, Aki a mi életünk, megjelenik, láthatóvá lesz, akkor majd ti is, Ővele együtt, megjelentek, láthatóvá lesztek dicsőségben. Akkor ti is megdicsőülve, fényben, ragyogásban vele együtt láthatókká lesztek, és megmutatkoztok (Kol. 3,3-4). Mert nemcsak meghaltatok, hanem Vele együtt el is temettettek: „Eltemettetvén, szellemben hasonlóvá válva Ő vele együtt a bemerítésben, akiben egyetemben fel is támasztattatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztá Őt a halálból, a halottak közül. És titeket, kik holtak valátok a bűnökben. Akiket halottakká tettek az elesések, hibás lépések, botlások, baklövések, melléfogások, és a ti hústesteteknek körülmetéletlensége, megelevenített, életre keltett együtt Ővele, megbocsátván minden bűnötöket, és az után, hogy minden eleséseteket megbocsátotta (Kol. 2,12-13).
75 Igyekezzünk (szpúdadzó): törekedjünk.
76 És hogy mi volt az a hitetlenségből fakadó engedetlenség arról így szól Mózes: Meghallá pedig az Úr beszédetek szavát, a ti hangoskodásotokat, és felháborodott, és megharagudott, és megesküvék, mondván: E gonosz nemzetségből való emberek közül egy sem látja meg azt a jó földet, amely felől megesküdtem, hogy a ti atyáitoknak adom” (5 Móz. 1,34-35). És Pál apostolon keresztül ismét: „Nem mennek be az én nyugodalmamba (Zsid. 4,5). Dávidon keresztül is megerősíttetik a kijelentés, hogy azért nem voltak képesek bemenni: „Mert nem hittek Istenben, és nem bíztak az ő segítségében” (Zsolt. 78,22).És becsmérelték, és megvetették a kívánatos földet, nem hittek az ő ígéretének. Hanem zúgolódtak, morgolódtak sátraikban, és nem hallgattak az Úr szavára (Zsolt. 106,24-25). Az apostol megerősíti, hogy: „Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni. Senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istent keresi, és aki Őelé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, akik őt keresik (Zsid. 11,6).
77 Mert azt mondja az Úr: „Nem olyan-e az én igém, mint a tűz? Azt mondja az Úr, vagy mint a sziklazúzó pöröly” (Jer. 23,29). Mózes bizonyságtétele az igéről, - amely élet, és életet ad - aki így szól Izráel fiaihoz: „Vegyétek szívetekre mind ezeket az igéket, … és parancsoljátok meg fiaitoknak, hogy tartsák meg és teljesítsék e törvénynek minden igéjét. Mert nem hiábavaló ige ez néktek. nem üres beszéd az számotokra; hanem ez a ti életetek, ez életet jelent nektek, és ez ige által hosszabbítjátok meg napjaitokat, és éltek hosszú ideig…” (5 Móz. 32,46-47). Ugyanis Isten igéje szül újjá: „…nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által”  (1Pt. 1,23). Megtisztít: „Ti már tiszták vagytok ama beszéd, amaz az ige által, amelyet szóltam néktek(Ján. 15,3). Kéréseink teljesítése is általa van: „Ha énbennem maradtok, és az én beszédeim, az én kijelentéseim bennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és meglesz az néktek” (Ján. 15,7). A gonosz elleni harcban támadó fegyver: „… fölvegyétek  a Szellem harci kardját, ragadjátok meg a hatalom támadó fegyverét, amely az Isten beszéde, Isten kijelentése” (Eféz. 6,17).
78 És folytatódik a kijelentés Arról, aki előtt semmi nem marad rejtve: Mert az Úrnak, Jahvénak az Örökkévalónak szemei előtt vannak mindenkinek útjai, és minden ösvényeiket mérlegeli (Péld. 5,21). Jób is megvallja, hogy: „Mert ő szemmel tartja mindenkinek útját, és minden lépését jól látja” (Jób. 34,21) Jeremiás megvallása: „...te nagy Isten, te hatalmas, akinek Seregek Ura a neve! Nagyszerűek a terveid, hatalmasak a tetteid. Szemedet rajta tartod az emberek minden útján, mindenkivel útjai és tetteinek gyümölcse szerint bánsz” És Isten válasza: „Bizony, szemmel tartom minden útjukat. Nem rejtőzhetnek el előlem, és nem maradhat rejtve bűnük szemem előtt(Jer. 32,18-19; 16,17) Dávid megvallása: „Megtartom utasításaidat és intelmeidet, hiszen minden utamat ismered” (Zsolt. 119,168). A Szent Szellem újra és újra kijelenti, hogy: „Mindenen rajta tartja szemét az ÚR, a gonoszakat és a jókat egyaránt figyeli. Még a sötétségbe és a halál árnyékába sem rejtőzhetnek el a gonosztevők” (Péld. 15,3; Jób. 34,22). És az apostolon keresztül jelenti ki az Ige, hogy ki az, aki szemmel tarja a mi útjainkat: „Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélőszéke / díjkiosztó emelvénye elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, a szerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszat” (2 Kor. 5,10) Ezt az Istent csodálja és dicséri próféciájában Dávid: „Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram! Ha azt mondom: A sötétség bizonyosan elborít engem és a világosság körülöttem éjszaka lesz, A sötétség sem borít el előled, és fénylik az éjszaka, mint a nappal; a sötétség olyan, mint a világosság” (Zsolt. 139,4.11-12).
79 Vallást tesz (homologeó): szó szerint: ugyanazt mondják velem (együtt). Tehát jelentése még: ugyanazt mondja, mint én, egyetért velem (a nyilvánosság előtt). Azonosul velem, elismer, elfogad engem (az emberek előtt). Jelentései még: 1) egyetért, ugyanazt mond; azonos, köze van valakihez / valamihez. 2) bevall, elismer; megvall. 3) ígér, megígér. 4) szerződést köt, megegyezik valakivel.
80 Ezért: szent atyafiak, testvéreim, mennyei elhívásnak részesei, figyelmezzetek, a mi megvallásunk apostolára, és főpapjára, Krisztus Jézusra (Zsid. 3,1). „… aki örökké való főpap lett Melkisédek rendje szerint” (Zsid. 6,20). És így: „… olyan főpapunk van, aki a mennyei Felség királyi székének jobbjára üle, Mint a szent helynek és amaz igazi sátornak szolgája, amelyet az Úr és nem ember épített” (Zsid. 8,1-2). Ő, aki: „… a jövendő javaknak főpapja, a nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel csinált, azaz nem e világból való sátoron keresztül, És nem bakok és tulkok vére által, hanem az ő tulajdon vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve. Mert nem kézzel csinált szentélybe, az igazinak csak másolatába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék érettünk” (Zsid. 9,11-12.24).
81 És: „Mert amennyiben őt magát is megkísértették szenvedésekkel, képes azokon segíteni, akik kísértést szenvednek (Zsid. 2,18). Mert Isten: „azt, aki bűnt, céltévesztést nem ismert, bűnné, céltévesztetté tette értünk azért, hogy mi Isten igazsága legyünk Őbenne. Hogy általa megigazultak legyünk Istenben” (2 Kor. 5,21). Őt: „Aki bűnt nem cselekedett, és nem követett el, aki nem vétette el a célt, sem a szájában álnokság nem találtatott. Akinek csalárdságot, hamis szót nem találtak szájában” (1Pét 2:22). Ezért: „… mindenestől fogva hasonlatosnak kellett lennie az atyafiakhoz, a testvérekhez, hogy könyörülő, és irgalmas legyen, és főpap az Isten előtti szolgálatban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért céltévesztéséért (Zsid. 2,17). „És tudjátok, hogy ő azért jelent meg, azért lett láthatóvá, hogy a mi bűneinket, céltévesztésünket viselve eltávolítsa. ugyanis ő benne nincsen bűn Ő nem vétette el a célt (1 Ján. 3,5).
82 Nyerjünk (lámbánó): megfog, megragad, elér, megkap, elnyer, megért, befogad. - vesz (nagyon sokféle alkalmazásban, szó szerint és átvitt értelemben: megszerez, megkaparint valamit; elfogad.
83 Mert: lévén nagy papunk az Isten háza felett: Járuljunk hozzá igaz szívvel, hitnek teljességével, mint akiknek szívük megtisztult a gonosz lelkiismerettől, És teljes személyük meg van mosva tiszta vízzel; tartsuk meg a reménységnek hitvallását tántoríthatatlanul, mert hű az, aki ígéretet tett” (Zsid. 10,21-23). Az Úr Jézus kijelentette, hogy miért Őhozzá kell járulnunk: „... Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam” (Ján. 14,6). Az apostolon keresztül megerősíttetik a kijelentés: „Aki által van a menetelünk is, mert megnyílt számunkra az út, és szabadon járulhatunk hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben állunk, élünk, és vagyunk, és dicsekedünk, ujjongunk az Isten fiai dicsőségének reménységében. [Más fordítás: És dicsekszünk a reménységgel, hogy az isteni dicsőség részesei lehetünk]” (Róm. 5,2) „Őbenne van bátorságunk és szabad utunk, bizodalommal való menetelünk Istenhez a Benne való hit által” (Ef. 3,12). És azért, mert: „az Isten őt eleve elrendelte, és oda adta engesztelő véres áldozatul, - fedélnek, mint előkép. Ő a frigyláda fedele a Templomban, vagyis az irgalom helye, a kiengesztelés - Azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát, és az Ő igazságosságát, az Ő igazzá tételét megmutassa nekünk, nyilvánvaló jelül, bizonyítékként. Isten ugyanis az előbb, a korábban elkövetett bűnöket végtelen türelmében elnézte, elengedte, és megbocsátotta” (Róm. 3,25).

Az Úr Jézus az:

„Aki elváltoztatja a mi nyomorúságos, gyarló testünket, egész lényünket, személyünket, hogy hasonló legyen az Ő dicsőséges testéhez, az Ő lényéhez, személyéhez, amaz Ő hatalmas munkája szerint, azzal az erővel, mely által maga alá is vethet mindeneket” (Fil. 3,21).





Az ember útjáról


„Ó, Uram!
Tudom, hogy az ember útjának meghatározása, az
ő útja felőli döntés / határozás nem őbenne keresendő. Még ha erős ember is, vagy olyan, aki a tőle telhető legjobbat teszi, nem az ő hatalmában van az ő lépéseinek irányítása”
(Jer. 10,23)




Imádság:


Drága Urunk, Úr Jézus!
Segíts úgy megélni napjainkat, hogy az embereket feléd vonzzuk! Ámen.

James C. Hendrix (Indiana, USA)




Joseph Prince: Segítség a szükség idején


 „Ha pedig Jézus a Főpapunk, akkor bátran és bizalommal lépjünk oda az Atya-Isten kegyelmének Trónjához! Nála bőségesen megtaláljuk mindazt a megbocsátást, segítséget és kedvességet, amire éppen szükségünk van — s mindezt a legalkalmasabb időben.” (Zsidók 4:16 EF)

Ha kihívással kell most szembenézned, szeretném, ha tudnád, hogy érvényes meghívód van Mennyei Atyádtól, hogy bátran menj a kegyelem trónjához, hogy irgalmat nyerj és kegyelmet találj, amikor segítségre van szükséged.
„Amire éppen szükséged van” azt jelenti, hogy gyógyulást találsz, amikor beteg vagy, gondoskodást, amikor szükségben vagy, és amikor leépítésekről és rossz kilátásokról jönnek a hírek, valamint helyreállítást, amikor kapcsolati gondjaid vannak.
Lehet, hogy most azt kérded: „De hogyan mehetnék én Istenhez, ha nem tartom magam elég jó kereszténynek? Jézus vére miatt mehetsz Istenhez, és nem a saját jócselekedeteid miatt. Bármikor, amikor Isten jelenlétébe mész, nem kell attól tartanod, hogy Isten a bűneiddel lesz elfoglalva, mert Jézus vére minden egyes bűnödet elmosta. Az Atya nem a bűnt látja, amikor rád néz, hanem az Ő Fiának a vérét, ami azért ontatott ki, hogy te teljes megbocsátást és elfogadást nyerj.
Amikor elbuksz és irgalomra van szükséged, Isten Igéje biztosít arról, hogy irgalmat fogsz találni, amikor Istenhez jössz. Az irgalom azt jelenti, hogy nem azt a rosszat kapod, amit megérdemelnél, mint például kárhoztatást.
És nem csak irgalmat fogsz nyerni, amikor bátran Isten elé jössz, hanem kegyelmet is. A kegyelem azt jelenti, hogy azt a jót kapod, amit nem érdemelnél meg: védelmet, egészséget, jóindulatot, kedvességet, teljes életet.
Gyere hát bátran Ahhoz, Aki kiolthatatlan, szenvedélyes és feltétel nélküli szeretettel szeret téged. Gyere bátran Hozzá, Aki mindent tud a helyzetedről és megvan rá a megoldása. Sokkal nagyobb bölcsességgel rendelkezik, mint a tiszteletreméltó orvosod, ügyvéded, vagy a leghozzáértőbb szakértők. Kedves barátom, gyere bátran a kegyelem trónjához, hogy kegyelmet és irgalmat találj a szükség idején!
Joseph Prince
                                                                             Magyar fordítás: ahitatok.hu

https://www.ahitatok.hu/joseph-prince/689-segitseg-a-szukseg-idejen.html



A szeretetről.


A szeretetről.

„A szentekkel vállaljatok közösséget szükségeikben. Legyetek a vendégszeretetre alkalmat keresők, és nem csak ismerőseiteket vendégeljétek meg, hanem az ismeretlen, idegen embereket, jövevényeket is fogadjátok be közösségetekbe”
(Róm. 12,13)




Zeller: Az Úr vezetése.


Ne csináljatok sablonokat, az Úr az egyiket így vezeti, a másikat amúgy.





László Boda
 
Ne félj, csak higgy, mert!!!




BIBLIA



2018. december 7.

Szerelmeddel áraszd el

Zsidókhoz írt levél 3. fejezet: Kik mehetnek be a nyugalom helyére?


Zsid. 3,1 Annakokáért szent atyafiak, szent testvéreim, mennyei elhívásnak részesei, figyelmezzetek, a mi vallásunknak,50 a mi megvallásunk apostolára, követére és főpapjára, Krisztus Jézusra. És értsétek meg Jézust, mint apostolt, és mint főpapot.51
Zsid. 3,2 Aki hűséges ahhoz, aki őt rendelte, az ő küldőjéhez, valamint Mózes is az ő egész házában.52
Zsid. 3,3 Mert ez nagyobb dicsőségre méltattatott, nagyobb tisztességre, méltóságra, megbecsülésre, dicséretre méltó, mint Mózes, amennyiben a ház építőjének nagyobb a tisztessége, és méltósága, mint a háznak.53
Zsid. 3,4 Mert minden háznak van építője, aki pedig mindent elkészített, felépített, aki a mindenséget alkotta: Isten az.54
Zsid. 3,5 Mózes hűséges, megbízható, szavahihető volt ugyan az ő egész házában, mint szolga, a hirdetendőknek bizonyságára, aki a jövőbeli kinyilatkoztatásról tett tanúságot.55
Zsid. 3,6 Krisztus ellenben mint Fiú, a maga háza felett,  akinek háza  mi vagyunk, ha a bizodalmat, és a bizonyságtevés bátorságát és a diadalmas reménykedést mind végig erősen és szilárdan megtartjuk, [Más fordítás: Ha mindvégig rendületlenül kitartunk a bizalomban és a diadalmas reményben].
Zsid. 3,7 Annakokáért amint a Szent Szellem mondja: Ma, ha az Ő szavát halljátok és megértitek,
Zsid. 3,8 Meg ne keményítsétek, és konokká tegyétek a ti szíveteket, mint az elkeseredés, zúgolódás, és fellázadáskor a kísértés,56 a bűnre, céltévesztésre való csábítás ama napján a pusztában.57
Zsid. 3,9 Ahol a ti atyáitok próbára tettek engem és látták az én cselekedeteimet negyven esztendeig.
Zsid. 3,10 Azért megharagudtam arra a nemzetségre és mondám: mindig tévelyegnek szivikben; ők pedig nem ismerték meg az én újaimat.
Zsid. 3,11 Úgy hogy megesküdtem haragomban, hogy nem fognak bemenni az én nyugodalmamba.58
Zsid. 3,12 Vigyázzatok atyámfiai, testvéreim, hogy semmiképpen se legyen bármelyikőtöknek hitetlen, engedetlen gonosz szíve, hogy az élő, és életet adó Istentől elpártoljon, eltávolodjon, elszakadjon.59
Zsid. 3,13 Hanem buzdítsátok, bátorítsátok egymást minden napon, míg tart a ma, hogy egyikőtök se keményíttessék meg, és  konokká ne legyen a bűnnek, a céltévesztésnek csalárdsága,60 megtévesztése, becsapása, csalása, csábítása által, hogy közületek senkit meg ne keményítsen a vétek tévelyítő hatalma.61
Zsid. 3,14 Mert részeseivé lettünk Krisztusnak, ha ugyan az elkezdett bizodalmat, amely kezdetben élt bennünk mindvégig erősen, szilárdan, állhatatosan megtartjuk. Más fordítás: Mert Krisztusnak részesei lettünk, de csak úgy, ha kezdeti szilárd hitünkben mindvégig állhatatosan kitartunk].62
Zsid. 3,15 E mondás szerint: Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek, és nehogy konokká tegyétek a ti szíveiteket, mint az elkeseredéskor, amikor zúgolódtatok.
Zsid. 3,16 Mert kik keseredtek el, mikor ezt hallák? Nemde mindazok, akik kijövének Egyiptomból Mózes vezetésével?
Zsid. 3,17 Kikre neheztelt, és haragudott vala pedig meg negyven esztendeig? Avagy nem azokra-e, akik vétkeztek, akik elvétették a célpontot, akiknek holttestei elhullottak a pusztában?63
Zsid. 3,18 Kiknek esküdött pedig meg, kiknek fogadta meg esküvel, hogy nem mennek be az ő nyugodalmába, hanemha a hitetleneknek, a rábeszélhetetlen, makacs engedetleneknek?64
Zsid. 3,19 És látjuk is, hogy nem mehettek be hitetlenség miatt. [Más fordítás: Nem voltak képesek bemenni hitetlenségük miatt, a hitetlenség következtében nem juthattak el oda].65





50 Vallásunk (homologia): a mi megvallásunk.
51 Mert: „Lévén nagy főpapunk, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Istennek Fia, ragaszkodjunk megvallásunkhoz” (Zsid. 4,14).
52 Az Úr bizonyságtétele Mózesről: „… Mózes, aki az én egész házamban hűséges, megbízható (4 Móz. 12,7).
53 Ahogyan előbb Mózes volt Isten háza, a mostani időben pedig mi lettünk:Kik fölépíttettetek Isten házává az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegletkő, a sarokkő maga Jézus Krisztus. Akiben ti is együtt és eggyé építtettek Isten hajlékává, lakóhelyévé a Szellem által, a Szellemben” (Eféz. 2,20.22).
54 Mi vagyunk az Ő háza, azé, aki maga az Isten: „Mert az Ő alkotása, az Ő remekművei vagyunk, teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban…(Eféz. 2,10).
55 Az Úr Jézus kijelenti, hogy kiről tett tanúságot Mózes:Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is hinnétek; mert énrólam írt ő” (Ján. 5,46). És az Úr a tanítványainak megnyitja a próféciákat: „És elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól fogva, magyarázza, és értelmezi vala nékik minden írásokban - a teljes Szentírásban, - amik őfelőle megírattak” (Luk. 24,27).
56 Kísértés (peiraszmosz): támadó élű próbálkozás; bűnre, céltévesztésre való csábítás.
57 Ez pedig így lett megírva: „És elindula Izráel fiainak egész gyülekezete, egész közössége a Szin pusztájából, az Úr Jahve az Örökkévaló rendeléséhez képest, az ő útjuk rendje szerint táborhelyről táborhelyre, és tábort ütének Refidimben. De a népnek nem vala inni való vize. Verseng vala azért a nép, és ismét perbe szállt Mózessel és mondák: Adjatok nékünk vizet, hogy igyunk. És monda nékik Mózes: Miért versengtek én velem? Miért kísértitek az Urat? És szomjúhozik vala ott a nép a vízre és zúgolódik a nép Mózes ellen és monda: Miért hoztál ki minket Egyiptomból? Hogy szomjúsággal ölj meg minket, gyermekeinket és barmainkat, jószágainkat? Mózes pedig az Úrhoz kiálta mondván: Mit cselekedjem ezzel a néppel? Kevés híja, hogy meg nem köveznek engemet. És az Úr, Jahve az Örökkévaló monda Mózesnek: Eredj el a nép előtt és végy magad mellé Izráel vénei közül; pálcádat is, mellyel a folyót megsújtottad, vedd kezedbe és indulj el. Ímé én oda állok te elődbe a sziklára a Hóreben, és te sújts a sziklára, és víz jő ki, víz fakad belőle hogy igyék a nép. És úgy cselekedék Mózes Izráel vénei szeme láttára. És nevezé annak a helynek nevét Masszának és Méribának, Izráel fiainak versengése, és perlekedése miatt, és mert kísértették az Urat, Jahvét az Örökkévalót mondván: Vajon köztünk van-e az Úr, Jahve az Örökkévaló vagy nincsen?” (2 Móz. 17,1-7). Dávid így prófétál Isten népéről: „Mert ő a mi Istenünk, mi pedig az ő legelőjének népei és az ő kezének juhai vagyunk. Most, amikor halljátok szavát, Ne keményítsétek meg a ti szíveteket, mint Meriáhnál, mint Maszszáh napján a pusztában: Ahol megkísértettek engem a ti atyáitok, a ti őseitek; próbára tettek engem, jóllehet látták az én cselekedetemet. Negyven esztendeig bosszankodtam e nemzetségre, és mondám: Tévelygő szívű nép ők, és nem tudják, nem ismerik ők az én utamat! Akiknek megesküdtem haragomban: Nem mennek be az én nyugalmam helyére” (Zsolt. 95,7-11).
58 Így szólt az Úr: „De bizonnyal élek én, és betölti az Úr dicsősége az egész földet. Hogy mindazok az emberek, akik látták az én dicsőségemet és csodáimat, amelyeket cselekedtem Egyiptomban és e pusztában, és megkísértettek engemet immár tízszer, és nem engedtek az én szómnak: Nem látják meg azt a földet, amely felől megesküdtem az ő atyáiknak; senki nem látja azt azok közül, akik gyaláztak engem” (4 Móz. 14,21-23).
59 És így folytatódik a kijelentés: „Óvakodjunk tehát, mivel még nem teljesedett be, de még megvan az ő nyugodalmába való bemenetel ígérete, valaki közületek fogyatkozásban levőnek ne láttassék, és le ne maradjon erről (Zsid. 4,1). Hát: „Ti azért szeretteim előre tudván ezt, vigyázzatok, és őrizkedjetek, hogy az istentelenek, az Isten nélkül élők tévelygéseitől elragadtatva, a saját erősségetekből ki ne essetek. Hogy az elvetemültek tévelygései el ne sodorjanak, és saját biztos meggyőződéseteket el ne veszítsétek (2 Pét. 3,17). És a hiteteket el ne veszítsétek, mert megmondatott, hogy: „Aki hitre jut és bemeritkezik, üdvözül, az mind megszabadul, megmenekül. Aki pedig nem hiszen, a kárt hozó - a sátán - hatalma alatt marad, és elvész (Márk. 16,16). Már a prófétai figyelmeztetés is így hangzik: „Ne legyen azért köztetek olyan férfi vagy nő, nemzetség vagy törzs, amelynek a szíve ma elfordul az Úrtól, Istenünktől, és elmegy, hogy szolgáljon e népek isteneinek. Ne legyen köztetek mérget és ürmöt termő gyökér!” (5 Móz. 29,18).
60 Csalárdság (apaté): megtévesztés, becsapás, csalás, rászedés, ravaszság, csábítás.
61 És így folytatódik a kijelentés: „Tartsátok, és őrizzétek meg magatokat Istennek szeretetében, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak gyengéd, szerető irgalmát az örök életre. És könyörüljetek némelyeken, megkülönböztetvén őket. [Más fordítás: Könyörüljetek azokon, akik kételkednek, győzzétek meg őket, ha még ingadoznak, némelyeket pedig utasítsatok rendre, mert még bukdácsolnak] (Júd. 1,21-23). Mert: „Csalárdabb a szív mindennél, javíthatatlan, és gonosz az; ki tudná kiismerni?!” (Jer. 17,9).
62 És: „Akiben van a mi bátorságunk, szabadon, és bizodalommal való menetelünk, és biztonságos utunk Istenhez az Őbenne való hit által” (Eféz. 3,12). „Annakokáért atyámfiai, testvéreim törekedjetek, és igyekezzetek még inkább a ti elhívatásotokat és kiválasztásotokat megerősíteni, megszilárdítani, állandóvá tenni, hogy megmaradjon, mert ha ezeket cselekszitek, nem ütköztök meg, nem fogtok megbotlani, vagy elesni, vagy kudarcot vallani soha” (2 Pét. 1,10).
63 És ez így történt: „De a közöttük levő gyülevész nép telhetetlen volt kívánságában, ezért Izráel fiai újra siránkozni kezdtek, és ezt mondták: Ki tart jól bennünket hússal? Emlékszünk, hogy Egyiptomban olcsón ettünk halat, uborkát, dinnyét, póréhagymát, vöröshagymát és fokhagymát. Most pedig elepedünk, mert semmit sem látunk a mannán kívül” (4 Móz. 11,4-6). Erről énekel Dávid is: „De csakhamar megfeledkeztek tetteiről, nem bíztak tervében, nem várták az ő tanácsát. Sóvárgás fogta el őket a pusztában, próbára tették Istent a sivatagban” (Zsolt. 106,9-14). És „Felemelé szavát az egész közösség, elkezdett hangosan jajveszékelni és síra a nép azon az éjszakán. És mindnyájan zúgolódnak Mózes ellen és Áron ellen Izráel fiai, és monda nékik az egész közösség: Vajha megholtunk volna Égyiptom földén! vagy ebben a pusztában vajha meghalnánk! És az Úr válasza: De életemre mondom és az ÚR dicsőségére, amely betölti az egész földet. Hogy mindazok az emberek, akik látták az én dicsőségemet és a jeleket és csodáimat, amelyeket cselekedtem Egyiptomban és e pusztában, és megkísértettek engemet immár tízszer, és nem hallgattak szavamra és nem engedtek az én szómnak: Nem látják meg azt a földet, amely felől megesküdtem az ő atyáiknak. Senki nem látja azt azok közül, akik gyaláztak engem. Senki sem fogja meglátni azt a földet, amelyet esküvel ígértem atyáiknak. Senki sem látja meg azt azok közül, akik engem megutáltak. Szóla annakfelette az Úr Mózesnek és Áronnak, mondván: Meddig tűrjek e gonosz közösségnek, amely zúgolódik ellenem? Hallottam Izráel fiainak zúgolódásait, akik zúgolódnak ellenem! Mondd meg nékik: Élek én, azt mondja az Úr, hogy éppen úgy cselekszem veletek, amiképpen szólottatok az én füleim hallására! E pusztában hullanak el a ti holttesteitek, és pedig mindazok, akik megszámláltattak a ti teljes számotok szerint, húsz esztendőstől fogva és azon felül, akik zúgolódtatok ellenem (4 Móz. 14,1-2.21-23.26-29).  Dávidon keresztül megismétli az Úr: „Negyven esztendeig bosszankodtam e nemzetségen, és mondám: Tévelygő szívű nép ők, és nem tudják ők az én utamat! Akiknek megesküdtem haragomban: Nem mennek be az én nyugalmam helyére (Zsolt. 95,10-11). Pál apostol így figyelmezteti Isten népét, ezért Isten: „azoknak többségét nem kedvelé, és nem lelte örömét bennük, mert elhullnak, elpusztultak a pusztában, és holttesteik szőnyegként terültek el. Hát ti pedig ne zúgolódjatok, miképpen ő közülük zúgolódtak némelyek, és elveszének a pusztító által, mert ezért sújtott le rájuk, és elveszítette őket a pusztító angyal. Mindezek pedig példaképpen, és figyelmeztetésül estek rajtuk; megírattak pedig a mi tanulságunkra, hogy okuljunk belőlük mi, akikhez az időknek, a világkorszakoknak vége elérkezett, akik a végső időkben élünk (1 Kor. 10,5 .10-11). És: „És meg ne szomorítsátok, meg ne bántsátok, vagy sértsétek az Istennek ama Szent Szellemét, aki által, és Akiben megpecsételtettetek a teljes váltságnak napjára. [Más fordítás: Hiszen Isten a Szent Szellem által előre megjelölt benneteket arra az időre, amikor elnyeritek a teljes megváltást. Ez a megjelölés mutatja, hogy ti Istenhez tartoztok, és az övéi vagytok]. Minden mérgesség, keserűség, fölgerjedés, indulat, düh, bosszúság és harag, vagy haragtartás, és lárma, kiabálás, szóváltás és káromkodás, vagy istenkáromlás, szitkozódás, rágalmazás, gyalázkodás, becsmérlődés kivettessék közületek, és legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt. [Más fordítás: Soha ne kiabáljatok mérgesen a másikra, ne kívánjatok rosszat senkinek, se ne átkozódjatok]” (Eféz. 4,30-31). Júdás apostol is így figyelmezteti Isten, a Krisztus népét: Emlékeztetni akarlak továbbá titeket, mint akik egyszer már tudjátok, hogy az Úr, amikor a népet Égyiptom földéből kiszabadította, viszontag azokat, akik nem hittek, elvesztette” (Júd. 1,5).
64 Mózes így szól Isten népéhez:Meghallá pedig az Úr beszédetek szavát, a ti hangoskodásotokat és felháborodott, és megharaguvék, és megesküvék, mondván: E gonosz nemzetségből való emberek közül egy sem látja meg azt a jó földet, amely felől megesküdtem, hogy a ti atyáitoknak adom” (5 Móz. 1,34-35). És Pál apostolon keresztül ismét: „Nem mennek be az én nyugodalmamba (Zsid. 4,5).
65 Dávidon keresztül is megerősíttetik a kijelentés, hogy azért nem voltak képesek bemenni: „Mert nem hittek Istenben, és nem bíztak az ő segítségében” (Zsolt. 78,22).És becsmérelték, és megvetették a kívánatos földet, nem hittek az ő ígéretének. Hanem zúgolódtak, morgolódtak sátraikban, és nem hallgattak az Úr szavára” (Zsolt. 106,24-25). Az apostol megerősíti, hogy: „Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni. Senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istent keresi, és aki Őelé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, akik őt keresik (Zsid. 11,6).

Az Evangélium - The Gospel - magyar felirattal


A megigazultról, és az Isten nélkül élőről.

„A megigazultnak munkája, foglalatossága, tevékenysége, cselekedete az életet szolgálja. Az istentelennek, az Isten nélkül élő hitetlennek gyümölcse, eredménye veszedelemre, pusztulásra van” 
(Péld. 10,16)




Azt kérdezi az Úr:



„Járhat-e két ember együtt úgy, ha nem kötöttek egyezséget, ha nem jutottak egyezségre és nem értenek egyet?”
(Ámos 3,3)

Mi a te válaszod?





Az igéről


Az imáról


Könyörgés és hálaadás úgy tartoznak együvé, mint a szájnak a két ajka.






                               „…Akinek sebeivel gyógyultunk meg.”
                                               (1 Pét. 2.24)


Drága Úr Jézus! Köszönöm, hogy Te mentél a Golgotára, emelvén a keresztfát, amelyre gonosz kezek felfeszítették szent testedet helyettem és értem – ahogy azt Isten elrendelte, hogy megtörténjen. Eközben úgy hanyatlottál el, mint az árnyék az ő megnyúlásakor, mert térdeid tántorogtak kínjaidtól és sok lelki és testi gyötrettetésedtől, és ezt is vállaltad, azért hogy az én lábaim már soha ne tántorodjanak meg.
(Ján 19,17.18; Róm.3,25; Zsolt 109,23.24; Zsolt 66,9)






A Szent Szellemről


Ki Ő?

Ő „…az Isten Szelleme, … aki a Krisztus Szelleme…”  (Róm. 8,9-10)
Az Úr ugyanis Szellem…” (2 Kor. 3,17)
 „Így is van megírva: teremtetett az első ember, Ádám élőlénnyé; az utolsó Ádám megelevenítő, és éltető Szellemmé” (1 Kor. 15,45)







László Boda
 
Az Úr Jézus Krisztusnak, áldott drága szent, és hatalmas nevében, kérlek!!!




László Boda
 
Ámen!!!