2018. június 28.

Márk írása szerinti Evangélium

SLIDESHARE.NET

Joel Osteen: Isten jóindulata vesz körül


Amikor előléptetnek, vagy egy különleges személlyel találkozunk, vagy amikor az orvos jó híreket közöl, akkor tudjuk, hogy Isten jóindulata velünk van.
Azonban, amikor kihívásokkal nézünk szembe, és úgy tűnik, a dolgok összeesküdtek ellenünk, akkor nem tűnik úgy, mintha Isten jóindulatát élveznénk. Az, hogy Isten jóindulatát élvezed, nem jelenti azt, hogy nem lesznek akadályok. Isten jóindulata az, hogy ezek a próbák nem fognak legyőzni téged. Isten jóindulata az, hogy a betegség nem vet véget az életednek, Isten jóindulata az, ami megakadályozza, hogy a gyermeked tönkretegye az életét, Isten jóindulata az, ami megvédett a balesetben. Lehet, hogy nem látod, de még a viharban is veled van Isten jóindulata. Ahogy a zsoltáros mondja: „Mert te, Uram, megáldod az igazat, körülveszed kegyelmeddel (jóindulatoddal), mint pajzzsal” (Zsoltárok 5:13). Az Ő jóindulata veled van a jó időkben és a nehéz időkben is.
A Bibliában olvashatunk egy Zerubábel nevezetű emberről, aki azt a megbízást kapta, hogy építse újjá a Jeruzsálemi templomot. Círus, perzsa király, adta ki a rendeletet az újjáépítésre. Minden rendben ment az alapok lerakásáig, amikor is ellenállásba ütköztek. Akik nem akarták a templom újjáépítését lefizettek embereket, hogy olyan bajt és zűrzavart okozzanak, amire Zerubábel nem is gondolt volna: „Istenem, azt teszem, amire kértél, és azt gondoltam, elkísér a jóindulatod, de minden ellenünk fordult.” Majd az ellenség levelet küldött az új perzsa királynak ezekkel a szavakkal: „Azok az emberek, akik újjá akarják építeni a templomot gonosz szándékúak és fel akarnak lázadni ellened. Állítsd meg őket, vagy mindent el fogsz veszíteni.” A hazugság működött, és a munkálatokat leállították.
Úgy tűnt az ellenség győzedelmeskedik Zerubábel felett. Azonban, amikor a király a levéltárban kerestetett valamit, az emberei megtalálták Círus király eredeti rendeletét. Ezután a király új rendeletet adatott ki az építkezést ellenzőknek: „Hagyjátok, hogy felépítsék a templomot. Nem csak hogy nem akadályozhatjátok őket, de a királyi kincstárból fedezzétek a költségeket, vigyetek nekik élelmet és ellátmányt minden nap.” Amit az ellenség pusztításnak szánt, azt Isten jóra fordította.
Lehet, hogy körülmények, vagy emberek esküdtek össze ellened, de Isten tudja, hogyan fordítsa ezt a javadra. Ebben a pillanatban is Isten jóindulata az, ami visszaszorítja a sötétség erőit, Isten jóindulata az, ami megakadályozza, hogy az ellenség legyőzhessen. Tudod a titkot: Isten jóindulata veled van a viharban is. meg fogod látni, ahogy Isten a színfalak mögött munkálkodik. Meg fogod látni az áttörést, a győzelmet vagy a gyógyulást.

Joel Osteen
                                                                          Magyar fordítás: ahitatok.hu

https://www.ahitatok.hu/joel-osteen/677-isten-joindulata-vesz-korul.html


A megmentésről.


Ugyanannyi kegyelem kell a világ legjobb emberének a megmentéséhez, mint a leggonoszabbéhoz.




NE FÉLJ!!


 „Ha hadba mégy ellenségeid ellen, s látod az ellenséges had sokaságát, amely nagyobb, mint a tied: ne félj tőlük, mert veled van az Úr, a te Istened, aki kihozott téged Egyiptom földjéről”
(5 Móz. 20,1)




békesség


Spurgeon: A Bibliáról


Sok embernek nincs kifogása az ellen, hogy a Biblia a szükség és a szomorúság idejében vigasztalásul legyen, de az már nem tetszik nekik, hogy tanácsadóként is használják a hétköznapi, munkás életükben.





A nehézségről



 „Ez a kicsi és ideiglenes nehézség, amit elszenvedünk, hatalmas és örökkévaló dicsőséget hoz majd nekünk, sokkal nagyobbat, mint a nehézség" 
(2Kor 4:17, GNT fordítás)





Krisztus.eu




László Boda
 
Nagyon fontos, hogy!!!




2018. június 23.

A győztes Ige

Zsoltár 11-20

SLIDESHARE.NET
Az Úr az igazak menedéke; Az Úré a szabadítás; Isten fiainak öröksége; A Király győzelmi éneke;

Imádság


Köszönöm Úr Jézus!
hogy testem a Szent Szellem templomává tetted, és ezért csapás még csak nem is közeledhet az én sátoromhoz (testemhez), mert Isten temploma szent, és ez vagyok én. És meg van írva, hogy aki megrontja Isten templomát, azt Te rontod meg Istenem.




Krisztusban,


Erős vagyok, mert nem a félelemnek szellemét adta nekem az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak Szellemét.
(2 Tim.1,7) 





Mit mond rólad Isten?


Alkalmas vagy
„…a mi alkalmasságunk az Istentől van.
Ő tett alkalmassá minket…”
(2 Kor. 3,5-6)


„…A kinek sebeivel gyógyultatok meg.” (1 Pét. 2.24)


Drága Úr Jézus!
Te tűrted, hogy nádszállal verjék fejedbe a töviseket, és ezzel súlyosan megsebesítsék a Te fejedet, (Mát 27,29.30) azért, hogy az én fejemen semmiféle fájdalom és betegség ne tudjon úrrá lenni. Sőt, hogy fejemnek még egy hajszála se veszhessen el (Luk 21,18) és hogy örök öröm legyen az én fejemen, és eltűnjön életemből a fájdalom és sóhaj. (Ésa 35,10)





Személyes bibliatanulmányozás.


„Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek nektek, sőt ráadást is adnak” (Márk 4:24)

Luther Márton azt mondta, hogy a bibliatanulmányozás olyan, mint az almaszedés. Először megrázod a fát, aztán a vastagabb ágakat, majd a vékonyabb ágakat, végül a vékony gallyacskákat, aztán benézel minden levél alá. Nincs a világon a Bibliához hasonló könyv. Ha hússzor olvasod el ugyanazt az igeverset, húsz újabb meglátást kaphatsz belőle. Azért van ez, mert a Szentírást Isten ihlette (ld. 2Timóteus 3:16).
Jézus azt mondta a bibliatanulmányozásról: Mert nincs semmi rejtett dolog, ami ki ne derülne, és semmi titok, ami napfényre ne jutna” (Márk 4:22). Majd hozzáteszi: „Vigyázzatok, hogy mit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek nektek, sőt ráadást is adnak” (Márk 4:24).
Szeretnél lelkileg növekedni? Jobb kapcsolatokat építeni? Sikert elérni a hivatásodban? Legyőzni a félelmeidet és lelki békére találni? Megszabadulni egy rossz szokástól? Meggyógyulni a múlt érzelmi sebeiből? Akkor olvasd Isten Igéjét, tanulmányozd, elmélkedj rajta, tanuld meg kívülről, építsd a gondolkodásodba. Ahelyett, hogy másvalaki szellemi meglátásai alapján élnél, tanulmányozd te magad Isten Igéjét, és engedd, hogy a Szent Szellem megláttassa veled annak életet átformáló igazságait.
Jézus azt mondta, hogy a Szent Szellem „elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek. Ő engem fog dicsőíteni, mert az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek.” (János 16:13–14).
Te is megtapasztalhatod e szavak igazságát, ha saját magadra alkalmazva 
tanulmányozod a Szentírást.

Mai ige


László Boda

Ámen!!!



Anna Győző




2018. június 13.

Jelenléted átölel

Zsoltár 74. A gyülekezet könyörgése a gonosz elleni ítéletért; (héberrel és kapcsolódó igékkel)


Zsolt. 74,1 Aszáf tanító költeménye]. Miért vetettél el, oh Isten teljesen? Miért füstölög haragod a te legelődnek juhai [(marəʿíṯ): legelőd nyája] ellen?999
Zsolt. 74,2 Emlékezzél meg a te gyülekezetedről, amelyet régen szerzettél és amelyet megváltottál: a te örökségednek részéről, a Sion hegyéről, amelyen lakozol. [Héber szerint: (záḵar) Gondolj (ʿéḏáh) gyülekezetedre, amelyet (qeḏem): kezdetben, hajdan  (qánáh): áron szereztél, és létrehoztál. Örökségedre, amelyet (naḥăláh): tulajdonodul lefoglaltál, (gá'al): megváltottál, és visszavásároltál.  A Sion hegyére, amelyen (šáḵan šáḵén): lakozol]!1000
Zsolt. 74,3 Lépj fel a teljes pusztaságba; mindent tönkre tett [lerombolt; szétdúlt] az ellenség a szent helyen. [Héber szerint: (rúm paam) emeld fel lépteidet a (nécaḥ): teljes (maššu'áh maššú'áh): romok felé. Mindent (ráʿaʿ): összetört, összezúzott ('ôjéḇ 'ójéḇ (qóḏeš): az ellenség a szent helyen].1001
Zsolt. 74,4 Támadóid a te gyülekezeted hajlékában ordítanak: jeleiket tűzték fel jelekké. [Héber szerint: (cárar) üldözőid sanyargatnak, gyötörnek, (môʿéḏ qereḇ): gyülekezeted közepében (šá'aḡ): ordítanak, üvöltenek. ('ôṯ śím śúm): Jelképüket, a póznát állítják bizonyítékként, emlékeztető jelként].1002
Zsolt. 74,5 Olyanok, mint aki magasra emelt fejszéjét lengeti a sűrű erdőben.1003
Zsolt. 74,6 Faragványait [(pittúaḥ): metszeteit, véseteit] már mind összetördelték: fejszékkel és pörölyökkel.
Zsolt. 74,7 Szent helyedet lángba borították; neved hajlékát földig megfertőztették. [Héber szerint: (miqədáš): szentedet ('éš): pusztulásra (šálaḥ): adták (šém): neved (mišəkán): lakóhelyét (ḥálal): keresztülszúrták, átdöfve megsebesítették].1004
Zsolt. 74,8 Ezt mondták szívükben: Dúljuk fel őket mindenestől! Felgyújtották Istennek minden hajlékát az országban. [Héber szerint: ('ámar): Így szóltak (léḇ): szívükben, bensőjükben: „Mind (jánáh): bántalmazzuk, igázzuk le és semmisítsük meg, (jaḥaḏ): teljesen. (śárap̄): Égessük el a ('él): hős, erős, hatalmas Isten (môʿéḏ): gyülekezetét a ('erec): földön].1005
Zsolt. 74,9 Jeleinket nem látjuk, próféta nincs többé, és nincs közöttünk, aki tudná: meddig tart ez? [Héber szerint: ('ôṯ): csodákat nem (rá'áh): tapasztalunk, (náḇí'): próféta sem (jáḏaʿ): tudja (ʿaḏ): meddig]?1006
Zsolt. 74,10 Meddig szidalmaz, oh Isten, a sanyargató? Örökké gyalázza-e [(ná'ac): csúfolhatja-e] az ellenség a te nevedet?1007
Zsolt. 74,11 Miért húzod vissza kezedet, jobbodat? Vond ki kebledből, végezz!
Zsolt. 74,12 Pedig Isten az én királyom kezdettől fogva, aki szabadító tetteket vitt véghez e föld közepette.
Zsolt. 74,13 Te hasítottad ketté [Te (púr): választottad ketté] a tengert erőddel; te törted [(šáḇar): zúztad] össze a cethalak fejeit [a (tanním tannín): sárkány fejét] a vizekben.1008
Zsolt. 74,14 Te rontottad meg [(rácac): zúztad szét] a leviathánnak, a [(livəjáṯán): tenger szörnyének, a tengeri kígyónak] fejét, s adtad azt eledelül a pusztai népnek [(cií ʿam ʿám): pusztalakóknak, a vonító sivatagi vadállatok csapatának].
Zsolt. 74,15 Te fakasztottad fel a forrást és patakot, te szárítottad ki a hatalmas bővizű folyókat.
Zsolt. 74,16 Tiéd a nappal, az éjszaka is tiéd; te formáltad a világosságot, a [(má'ôr): fényt] és a napot, és te tetted helyükre a csillagokat.1009
Zsolt. 74,17 Te szabtad meg [(nácaḇ): és határoztad meg] a földnek minden határát: a nyarat és a telet te formáltad. És a [(qajic): gyümölcsérés, és az ḥórep̄): aratás idejét is Te (jácar): határoztad meg, te rendelted el].1010
Zsolt. 74,18 Emlékezzél meg erről: ellenség szidalmazta az Urat [gyaláz], s bolond [(náḇál): istentelen, Isten nélkül élő] nép káromolta [(ná'ac): csúfolta] a te nevedet.
Zsolt. 74,19 Ne adjad [ne (náṯan): szolgáltasd ki] a fenevadnak a te gerlicédnek életét; szegényeidnek, az [(ʿání): elnyomott, szerencsétlen, nyomorult] gyülekezetedről ne feledkezzél meg végképpen, [(nécaḥ): teljesen]!1011
Zsolt. 74,20 Tekints a szövetségre; mert telve vannak e földnek rejtekhelyei zsaroló tanyákkal. [Héber szerint: Tekints a szövetségre, mert a földnek sötét helyei (ḥámás): erőszakkal, sérelemmel, kegyetlenséggel, elnyomással teljes (ná'áh): lakhelyek];
Zsolt. 74,21 A megrontott [(daḵ): az elnyomott] ne térjen [(kálám): megszégyenülve], és szégyenvallással [(šúḇ): vissza]; a nyomorult és szűkölködő dicsérje a te nevedet.1021
Zsolt. 74,22 Kelj fel, oh Isten, és védd a te ügyedet, és [(ríḇ): perelj Istenem]; emlékezzél meg a te gyaláztatásodról, amellyel naponként illet téged a bolond [(náḇál): Isten nélkül élő]!1022
Zsolt. 74,23 Ne felejtkezzél el ellenségeidnek szaváról, és az ellened támadók háborgatásáról, amely szüntelen növekedik.
[Héber szerint: Ne felejtsd el ellenségeid, (cárar): üldözőid (qól qôl): hangját, ordítozását, zajongását. Az ellened szegülők, a (qúm): támadóid (šá'ôn): egyre növekvő (támíḏ): szüntelen (ʿáláh): háborgását]!



999 Jeremiás ezt kérdezi: „Hol van a nyáj, amely néked adatott, a te dicsőségednek juhnyája?” (Jer. 13,20). És Aszáf így folytatja: „Oh Izráelnek pásztora, hallgass meg, aki vezérled Józsefet, mint juhnyájat; aki Kerubokon ülsz, (kerubokon trónolsz) jelenj meg fényeddel (jelenj meg ragyogva)!” (Zsolt. 80,2).
1000 Mert az Úrnak: „hajléka van Sálemben, és lakhelye Sionban (Zsolt. 76,3). „Mert a Siont választotta ki az Úr, azt szerette meg magának lakhelyül: Ez lesz nyugovóhelyem örökre; itt lakozom, mert ezt szeretem” (Zsolt. 132,13-14). És igen: „Szereti az Úr Sionnak kapuját jobban, mint Jákóbnak minden hajlékát” (Zsolt. 87,2). Maga az Úr Jézus jelenti ki azt a kaput, amelyet szeret az Úr: „Bizony, bizony mondom néktek, hogy én vagyok a juhoknak ajtaja, a juhok számára a kapu. Én vagyok a kapu: ha valaki én rajtam keresztül megy be, megtartatik, és gondviselésben, ellátásban, védelemben részesül, és megmenekül, üdvözül. Bejár és kijár, és tovább megy, tovább halad majd, és legelőt talál” (Ján. 10,7-9). Pál apostolon keresztül pedig kijelentésre kerül, hogy milyen gyülekezetről prófétált Aszáf: Mert drága, és nagy áron vétettetek, vásároltattok meg, nagy volt a váltságdíjatok, dicsőítsétek meg tehát, és hordozzátok azért az Istent a ti testetekben, a ti személyetekben, és szellemetekben, amelyek az Istenéi” (1 Kor. 6,20). És Péter apostol így folytatja: „Tudván, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből; Hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén” (1 Pét. 1,18-19).
1001 Ézsaiás is erről panaszkodik az Úrnak: „Szentségednek városai pusztává lettek, Sion pusztává lőn, Jeruzsálem kietlenné. Szentségünk és ékességünk házát, hol téged atyáink dicsértek, tűz perzselé föl, és minden, amiben gyönyörködtünk elpusztult (Ésa. 64,9-10).
1002 Jeremiás is erről prófétál: „Felkelt az oroszlán az ő tanyájából, és a népek pusztítója elindult; kijött helyéből, hogy elpusztítsa a te földedet; városaid lerontatnak, lakatlanokká lesznek” (Jer. 4,7). „Oroszlánok ordítanak reá, kieresztik hangjukat, és sivataggá teszik földjét; városai szétromboltatnak, lakatlanok” (Jer. 2,15).
1003 Jeremiás így prófétál: „Az ő szava, mint a csúszó kígyóé, mert nagy sereggel indulnak, és fejszékkel jőnek ellene, mint a favágók. Kivágják az ő erdejét, azt mondja az Úr, mert beláthatatlanok, mert többen lesznek mint a sáskák, és megszámlálhatatlanok” (Jer. 46,22).
1004 Pedig az Úr azt mondta: „Ímé én Angyalt (malə'áḵ): hírvivőt, küldöttet) bocsátok el te előtted, hogy megőrizzen téged az útban, és bevigyen téged arra a helyre, amelyet elkészítettem. Vigyázz magadra előtte, és hallgass az ő szavára; meg ne bosszantsd őt, mert nem szenvedi el a ti gonoszságaitokat; mert az én nevem van ő benne (2 Móz. 23,20-21). De ezután: „Szent néped csak kis ideig birtokolta szent helyedet, azután ellenségeink taposták. Olyanok lettünk, mintha sohasem uralkodtál volna rajtunk, mintha nem a te nevedről neveztek volna el” (Ésa. 63,18).
1005 Mert: ímé, háborognak ellenségeid, s gyűlölőid fenn hordják fejüket. Néped ellen álnok tanácsot gondolnak, s védenceid ellen tanácskoznak, és terveket szőnek. Ezt mondják: Jertek, veszessük el őket, irtsuk ki e népet, hogy hogy ne emlegessék többé Izráel nevét!” (Zsolt. 83,3-5). A vallási vezetők megfenyegették a Jézus nevében beszélő apostolokat: „De hogy tovább ne terjedjen a nép között ez a hiedelem, fenyegetéssel fenyegessük meg őket, és szigorúan tiltsuk meg, hogy ezentúl egy embernek se szóljanak ebben a névben, és többé senkinek se merjenek szólani a Jézus nevében. Azért beszólítván behívatták őket, és megparancsolták nékik, hogy egyáltalán ne szóljanak, ne beszéljenek, és ne tanítsanak a Jézus nevében” (Csel. 4,17-18). Dávid így prófétál a Krisztus népéről: „Piszkolódnak, keményen szólnak; kérkednek mindnyájan a hamisság cselekedői. A te népedet Uram tapossák, és nyomorgatják a te örökségedet” (Zsolt. 94,4).
1006 Jeremiás is erről prófétál: „Földbe süllyedtek kapui, elpusztították, összetörték zárait. Királya és vezérei a pogányok közt vannak, ahol nincsen kijelentés, prófétái sem kapnak látomást az Úrtól” (Siral. 2,9). Mert ezt mondja az Úr: „Ímé, napok jőnek, azt mondja az Úr Isten, és éhséget bocsátok e földre; nem kenyér után való éhséget, sem víz után való szomjúságot, hanem az Úr beszédének hallgatása után. És vándorolni fognak tengertől tengerig és északtól fogva napkeletig. Futkosnak, hogy keressék az Úrnak beszédét, igéjét, de nem találják meg” (Ámós. 8,11-12). „Rettegés jön; békét keresnek, de hiába. Egyik baj a másik után jön, egyik hír a másik után érkezik. Látomást keresnek a prófétánál, de hiába; nem tud útbaigazítást adni a pap, sem tanácsot a vén” (Ezék. 7,25-26).
1007 Dávid így könyörög az Úrhoz: Gyalázatom [(kəlimmáh): megszégyenülésem] naponta előttem van, és orcám szégyene elborít engem. [Más fordítás: Minden nap szidalmaznak engem, szégyen borítja arcomat]. A csúfolók [(ḥárap̄): gyalázók, szidalmazók] és káromlók szaváért, az ellenség és a bosszúálló a [(náqam páním): bosszúra szomjazó szándéka] miatt (Zsolt. 44,16-17). „Oh Isten, állíts helyre (újíts meg) minket, és világoltasd (ragyogtasd ránk) a te orcádat, hogy megszabaduljunk. Seregeknek Ura, Istene: meddig haragszol a te népednek könyörgésére? Könnyhullatásnak kenyerével éteted őket, s könnyhullatások árjával itatod meg őket. Perpatvarrá tevél minket szomszédaink között, és a mi ellenségeink csúfkodnak rajtunk. Seregek Istene, állíts helyre (újíts meg) minket; világoltasd a te orcádat, (ragyogtasd ránk) hogy megszabaduljunk! (Zsolt. 80,4-8)
1008 Ez pedig így történt: „És kinyújtá Mózes az ő kezét a tengerre, az Úr pedig egész éjjel erős keleti széllel hajtá a tengert és szárazzá tevé a tengert, és kétfelé válának a vizek. És szárazon menének az Izráel fiai a tenger közepébe, a vizek pedig kőfal gyanánt valának nékik jobbkezük és balkezük felől” (2 Móz. 14,21-22). „Rákiálta a veres tengerre és kiszáradt, s úgy vivé őket a mélységeken, mint egy síkon. És megszabadította őket a gyűlölő kezéből; megváltotta ellenség kezéből” (Zsolt. 106,9-10).„Haragod szelétől tornyosult a víz, gátként megálltak a futó habok. Megmerevedett a mélység a tenger szívében (2Móz. 15,8). Ő az, aki: Erejével felkavarja a tengert, és bölcsességével összezúzza Ráhábot, a (rahaḇ: büszkeséget, gőgöt, arroganciát). Szellemével ragyogóvá tetszi az eget, amikor kezével átdöfi a menekülő kígyót” (Jób. 26,12-13). De most: „Hol van, aki dicső karjával megragadta Mózes jobb kezét? Kettéhasította előttük a vizet, örök nevet szerezve magának. Átvezette őket a mély tengeren, mint a lovat a pusztán; meg sem botlottak. Mint mikor a jószág pihenni tér a völgybe, úgy pihentette meg őket az Úr Szelleme. Így terelgetted népedet, dicső nevet szerezve magadnak” (Ésa. 63,12-14). Hát: „Kelj föl, kelj föl, öltözd fel az erőt, oh Úrnak karja! Kelj föl, mint a régi időben, a messze hajdanban! Avagy nem te vagy-e, aki Ráhábot kivágta, és a sárkányt átdöfte? Nem te vagy-e, aki a tengert megszáraztotta, a nagy mélység vizeit; aki a tenger fenekét úttá változtatta, hogy átmenjenek a megváltottak?!” (Ésa. 51,9-10).
1009 Ez pedig így történt: „És monda Isten: Legyenek világító testek az ég mennyezetén, hogy elválasszák a nappalt az éjszakától, és legyenek jelek, és meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendőknek. És legyenek világítókul az ég mennyezetén hogy világítsanak a földre. És úgy lőn. Teremté tehát Isten a két nagy világító testet: a nagyobbik világító testet, hogy uralkodjék nappal és a kisebbik világító testet, hogy uralkodjék éjjel; és a csillagokat. És helyezte Isten azokat az ég mennyezetére, hogy világítsanak a földre; És hogy uralkodjanak a nappalon és az éjszakán, és elválasszák a világosságot a sötétségtől. És látá Isten, hogy jó. És lőn este és lőn reggel, negyedik nap. Így lett este, és lett reggel: negyedik nap” (1 Móz. 1,14-19). Dávid megvallása: „Az Úr szavára lettek az egek, és szájának leheletére minden seregük. Mert ő szólt és meglett, ő parancsolt és előállott” (Zsolt. 33,6.9).  Ő: „Aki teremtette (megalkotta) a nagy világító testeket; mert örökkévaló az ő kegyelme, (mert örökké tart szeretete). A napot, hogy uralkodjék nappal; mert örökkévaló az ő kegyelme (mert örökké tart szeretete). A holdat és csillagokat, hogy uralkodjanak éjszaka; mert örökkévaló az ő kegyelme (mert örökké tart szeretete)” (Zsolt. 136,7-9). Ő: „Teremtett holdat ünnepeknek mutatására; a napot, amely lenyugvását tudja” (Zsolt. 104,19). Jeremiás megvallása: „Az Úr, aki adta a napot, hogy világítson nappal, aki törvényt szabott a holdnak és a csillagoknak, hogy világítsanak éjjel… Seregek Ura az ő neve (Jer. 31,35). Pál apostol bizonyságtétele a Teremtőről, az Úr Jézusról: „Őbenne teremtetett minden, ami van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok… mindenek Ő általa és Ő reá nézve teremttettek. És Ő előbb volt mindennél, és minden Őbenne áll fenn” (Kol. 1,15-17). A feltámadott dicsőség Urának kijelentése Önmagáról: „A Laodiceabeli gyülekezet angyalának is írd meg: Ezt mondja az Ámen, a hű és igaz bizonyság, a teremtett világ eredete (Jel. 3,14).
1010  Pál apostol megvallása: „És az egész emberi nemzetséget az összes [(ethnosz): népet] egy vérből teremtette, hogy lakozzanak a földnek egész felszínén, meghatározván [(horidzó): kijelölve] eleve rendelt idejüket [(protasszó kairosz): előre meghatározva a korszakokat] és lakásuknak [(katoikia horotheszia): lakóhelyük] határait” (Csel. 17,26). Mózes is erről tesz bizonyságot:  „A Felséges részt adott a népeknek, és szétosztotta az ember fiait, megszabta a népek határait,…” (5 Móz. 32.8). És: „Amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka” (1 Móz. 8,22).
1011 És az Úr válasza: „Mert a szegény, a rászoruló, szükségben levő, elnyomott, szerencsétlen, nyomorult, segítségre szoruló nem lesz teljesen, és végképpen elfelejtve. A nyomorultak, az elnyomott szerencsétlenek, szelídek reménye és várakozása sem vész el örökre. S aki bajban is remél, nem csalódik soha” (Zsolt. 9,19).Dávid megvallása az Úrról: „Mert nem veti meg és nem utálja meg a szegény nyomorúságát; és nem rejti el az ő orcáját előle, és mikor kiált hozzá, meghallgatja” (Zsolt. 22,25).
1021 És az Úr válasza: „Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket. Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám” (Jer. 29,12-13). Dávid boldog megvallása „És lesz az Úr nyomorultak, elnyomottak, szegények, összetörtek kővára, biztos menedéke. Kővár a szükség, a nyomorúság, szorongatás, és veszedelem idején, és az alkalmas időben segítség. Mert a szegény, a rászoruló, szükségben levő, elnyomott, szerencsétlen, nyomorult, segítségre szoruló nem lesz teljesen, és végképpen elfelejtve. A nyomorultak, az elnyomott szerencsétlenek, szelídek reménye és várakozása sem vész el örökre. S aki bajban is remél, nem csalódik soha. (Zsolt. 9,10.19). „A szegény  elnyomottak, szerencsétlen nyomorultak kívánságát meghallgatod, oh Uram! Megerősíted szívüket, a bensőjüket. Füleiddel figyelmezel, feléjük fordítod füledet, és kegyelmed által szívüket megváltoztatod, és imádságra hangolod. Az árvának és elnyomottnak igazságot szerzel, hogy ne hatalmaskodjék, és ne kegyetlenkedjék többé senki a földön. És hogy az ember többé ne magasztalja föl magát, és ne hozzon többé rettegést a földből való ember” (Zsolt. 10,17-18).„Akik ő reá néznek, azok felvidulnak, és arcuk meg nem pirul. Ez a szegény kiáltott, és az Úr meghallgatta, és minden bajából kimentette őt” (Zsolt. 34,6-7).
1022 A gonosz – a sátán, és az ő szolgái – így gondolkoznak: „A gonosz az ő haragos kevélységében fölényességében, és elbizakodottságában senkit sem tudakoz, és nem keresi az Urat. Nincs Isten egyre csak ezt forgatja fejében, ez minden gondolata” (Zsolt. 10,4). És ismét: „Azt mondja a bolond, Isten nélkül élő az ő szívében: Nincs Isten, nem is létezik. Megromlottak, utálatosságot cselekedtek; utálatosak lettek törekvéseikben, szörnyűség, amit művelnek. Nincs, aki jót cselekedjék, egyetlen egy sincs (Zsolt. 14,1)