László Boda
Ámen!!!
2018. június 23.
2018. június 13.
Zsoltár 74. A gyülekezet könyörgése a gonosz elleni ítéletért; (héberrel és kapcsolódó igékkel)
Zsolt.
74,1
Aszáf tanító költeménye]. Miért vetettél el, oh Isten teljesen? Miért füstölög
haragod a te legelődnek juhai [(marəʿíṯ):
legelőd nyája] ellen?999
Zsolt. 74,2
Emlékezzél meg a te gyülekezetedről, amelyet régen szerzettél és amelyet
megváltottál: a te örökségednek részéről, a Sion hegyéről, amelyen lakozol. [Héber szerint: (záḵar) Gondolj (ʿéḏáh) gyülekezetedre, amelyet (qeḏem): kezdetben, hajdan (qánáh): áron szereztél, és létrehoztál.
Örökségedre, amelyet (naḥăláh): tulajdonodul lefoglaltál,
(gá'al): megváltottál, és
visszavásároltál. A Sion hegyére,
amelyen (šáḵan
šáḵén): lakozol]!1000
Zsolt.
74,3
Lépj fel a teljes pusztaságba; mindent tönkre tett [lerombolt; szétdúlt] az
ellenség a szent helyen. [Héber szerint: (rúm
paam) emeld fel lépteidet a (nécaḥ):
teljes (maššu'áh maššú'áh): romok
felé. Mindent (ráʿaʿ): összetört,
összezúzott ('ôjéḇ 'ójéḇ (qóḏeš): az
ellenség a szent helyen].1001
Zsolt. 74,4 Támadóid a te gyülekezeted hajlékában ordítanak:
jeleiket tűzték fel jelekké. [Héber szerint: (cárar)
üldözőid sanyargatnak, gyötörnek, (môʿéḏ
qereḇ): gyülekezeted közepében (šá'aḡ):
ordítanak, üvöltenek. ('ôṯ śím śúm):
Jelképüket, a póznát állítják bizonyítékként, emlékeztető jelként].1002
Zsolt. 74,5 Olyanok, mint aki magasra emelt fejszéjét lengeti a
sűrű erdőben.1003
Zsolt.
74,6
Faragványait [(pittúaḥ): metszeteit, véseteit] már mind összetördelték:
fejszékkel és pörölyökkel.
Zsolt. 74,7 Szent helyedet lángba borították; neved hajlékát
földig megfertőztették. [Héber szerint: (miqədáš):
szentedet ('éš): pusztulásra (šálaḥ): adták (šém): neved (mišəkán):
lakóhelyét (ḥálal): keresztülszúrták,
átdöfve megsebesítették].1004
Zsolt. 74,8 Ezt mondták szívükben: Dúljuk fel őket mindenestől!
Felgyújtották Istennek minden hajlékát az országban. [Héber
szerint: ('ámar): Így szóltak (léḇ):
szívükben, bensőjükben: „Mind (jánáh):
bántalmazzuk, igázzuk le és semmisítsük meg, (jaḥaḏ): teljesen. (śárap̄): Égessük el a ('él):
hős, erős, hatalmas Isten (môʿéḏ):
gyülekezetét a ('erec): földön].1005
Zsolt.
74,9
Jeleinket nem látjuk, próféta nincs többé, és nincs közöttünk, aki tudná:
meddig tart ez? [Héber szerint: ('ôṯ):
csodákat nem (rá'áh): tapasztalunk,
(náḇí'): próféta sem (jáḏaʿ): tudja (ʿaḏ): meddig]?1006
Zsolt.
74,10
Meddig szidalmaz, oh Isten, a sanyargató? Örökké gyalázza-e [(ná'ac):
csúfolhatja-e] az ellenség a te nevedet?1007
Zsolt. 74,11
Miért húzod vissza kezedet, jobbodat? Vond ki kebledből, végezz!
Zsolt. 74,12 Pedig Isten az én királyom kezdettől fogva, aki szabadító tetteket vitt véghez
e föld közepette.
Zsolt.
74,13
Te hasítottad ketté [Te (púr): választottad ketté] a tengert
erőddel; te törted [(šáḇar): zúztad] össze a cethalak fejeit [a (tanním tannín): sárkány
fejét] a vizekben.1008
Zsolt. 74,14
Te rontottad meg [(rácac): zúztad szét]
a leviathánnak, a [(livəjáṯán):
tenger szörnyének, a tengeri kígyónak] fejét, s adtad azt eledelül a
pusztai népnek [(cií ʿam ʿám): pusztalakóknak, a vonító
sivatagi vadállatok csapatának].
Zsolt. 74,15 Te fakasztottad fel a forrást és patakot, te szárítottad ki a hatalmas
bővizű folyókat.
Zsolt. 74,16
Tiéd a nappal, az éjszaka is tiéd; te formáltad a világosságot, a [(má'ôr): fényt] és a napot,
és te tetted helyükre a csillagokat.1009
Zsolt. 74,17
Te szabtad meg [(nácaḇ): és határoztad meg] a
földnek minden határát: a nyarat és a telet te formáltad. És a [(qajic): gyümölcsérés, és az ḥórep̄): aratás idejét is Te (jácar):
határoztad meg, te rendelted el].1010
Zsolt.
74,18
Emlékezzél meg erről: ellenség szidalmazta az Urat [gyaláz], s bolond [(náḇál):
istentelen, Isten nélkül élő] nép káromolta [(ná'ac):
csúfolta] a te nevedet.
Zsolt.
74,19
Ne adjad [ne (náṯan): szolgáltasd ki] a fenevadnak a te gerlicédnek életét; szegényeidnek, az [(ʿání): elnyomott,
szerencsétlen, nyomorult] gyülekezetedről ne feledkezzél meg végképpen, [(nécaḥ):
teljesen]!1011
Zsolt. 74,20
Tekints a szövetségre; mert telve vannak e földnek rejtekhelyei zsaroló
tanyákkal. [Héber szerint: Tekints a szövetségre, mert a földnek sötét
helyei (ḥámás): erőszakkal,
sérelemmel, kegyetlenséggel, elnyomással teljes (ná'áh): lakhelyek];
Zsolt. 74,21 A megrontott [(daḵ): az
elnyomott] ne térjen [(kálám): megszégyenülve], és
szégyenvallással [(šúḇ): vissza]; a nyomorult és szűkölködő dicsérje a te nevedet.1021
Zsolt.
74,22
Kelj fel, oh Isten, és védd a te ügyedet, és [(ríḇ): perelj Istenem];
emlékezzél meg a te gyaláztatásodról, amellyel naponként illet téged a bolond [(náḇál):
Isten nélkül élő]!1022
Zsolt. 74,23 Ne felejtkezzél el ellenségeidnek szaváról, és az
ellened támadók háborgatásáról, amely szüntelen növekedik.
[Héber
szerint: Ne felejtsd el
ellenségeid, (cárar): üldözőid (qól qôl): hangját, ordítozását, zajongását. Az ellened
szegülők, a (qúm): támadóid (šá'ôn): egyre növekvő (támíḏ): szüntelen (ʿáláh): háborgását]!
999
Jeremiás ezt kérdezi: „Hol van a nyáj,
amely néked adatott, a te dicsőségednek juhnyája?” (Jer. 13,20). És Aszáf így folytatja: „Oh Izráelnek pásztora, hallgass meg, aki vezérled Józsefet, mint
juhnyájat; aki Kerubokon ülsz, (kerubokon trónolsz) jelenj meg fényeddel (jelenj meg ragyogva)!” (Zsolt. 80,2).
1000 Mert az Úrnak: „hajléka van Sálemben, és
lakhelye Sionban”
(Zsolt. 76,3). „Mert a Siont
választotta ki az Úr, azt szerette meg magának lakhelyül: Ez lesz nyugovóhelyem
örökre; itt lakozom, mert ezt szeretem”
(Zsolt. 132,13-14). És igen: „Szereti
az Úr Sionnak kapuját jobban, mint Jákóbnak minden hajlékát” (Zsolt. 87,2). Maga az Úr Jézus
jelenti ki azt a kaput, amelyet szeret az Úr: „Bizony, bizony mondom néktek, hogy én vagyok a juhoknak ajtaja, a juhok
számára a kapu. Én vagyok a kapu: ha
valaki én rajtam keresztül megy be, megtartatik, és gondviselésben, ellátásban,
védelemben részesül, és megmenekül, üdvözül. Bejár és kijár, és
tovább megy, tovább halad majd, és legelőt talál” (Ján. 10,7-9). Pál apostolon keresztül pedig kijelentésre kerül, hogy
milyen gyülekezetről prófétált Aszáf: „Mert
drága, és nagy áron vétettetek, vásároltattok meg, nagy volt a váltságdíjatok,
dicsőítsétek meg tehát, és hordozzátok azért az Istent a ti testetekben, a ti
személyetekben, és szellemetekben, amelyek az Istenéi” (1 Kor. 6,20). És
Péter apostol így folytatja: „Tudván,
hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól
örökölt hiábavaló életetekből; Hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen
bárányén, a Krisztusén” (1 Pét. 1,18-19).
1001
Ézsaiás is erről panaszkodik az Úrnak: „Szentségednek
városai pusztává lettek, Sion pusztává lőn, Jeruzsálem kietlenné. Szentségünk
és ékességünk házát, hol téged atyáink dicsértek, tűz perzselé föl, és minden,
amiben gyönyörködtünk elpusztult” (Ésa. 64,9-10).
1002
Jeremiás is erről prófétál: „Felkelt az oroszlán
az ő tanyájából, és a népek pusztítója elindult; kijött helyéből, hogy
elpusztítsa a te földedet; városaid lerontatnak, lakatlanokká lesznek” (Jer. 4,7). „Oroszlánok ordítanak reá,
kieresztik hangjukat, és sivataggá teszik földjét; városai szétromboltatnak,
lakatlanok” (Jer. 2,15).
1003
Jeremiás így prófétál: „Az ő szava,
mint a csúszó kígyóé, mert nagy sereggel indulnak, és fejszékkel jőnek ellene,
mint a favágók. Kivágják az ő erdejét, azt mondja az Úr, mert beláthatatlanok,
mert többen lesznek mint a sáskák, és megszámlálhatatlanok” (Jer. 46,22).
1004 Pedig
az Úr azt mondta: „Ímé én Angyalt (malə'áḵ):
hírvivőt, küldöttet) bocsátok el te
előtted, hogy megőrizzen téged az útban, és bevigyen téged arra a helyre,
amelyet elkészítettem. Vigyázz magadra előtte, és hallgass az ő szavára; meg ne
bosszantsd őt, mert nem szenvedi el a ti gonoszságaitokat; mert az én nevem van
ő benne” (2 Móz. 23,20-21). De ezután: „Szent néped csak kis ideig birtokolta szent helyedet, azután
ellenségeink taposták. Olyanok lettünk, mintha sohasem uralkodtál volna
rajtunk, mintha nem a te nevedről neveztek volna el” (Ésa. 63,18).
1005 Mert: „ímé, háborognak ellenségeid, s gyűlölőid fenn hordják fejüket. Néped
ellen álnok tanácsot gondolnak, s védenceid ellen tanácskoznak, és terveket
szőnek. Ezt mondják: Jertek, veszessük el őket, irtsuk ki e népet, hogy hogy ne
emlegessék többé Izráel nevét!” (Zsolt.
83,3-5). A vallási vezetők
megfenyegették a Jézus nevében beszélő apostolokat: „De hogy tovább ne terjedjen a nép között ez a hiedelem, fenyegetéssel
fenyegessük meg őket, és szigorúan tiltsuk meg, hogy ezentúl egy embernek se
szóljanak ebben a névben, és többé senkinek se merjenek szólani a Jézus
nevében. Azért beszólítván behívatták őket, és megparancsolták nékik, hogy
egyáltalán ne szóljanak, ne beszéljenek, és ne tanítsanak a Jézus nevében”
(Csel. 4,17-18). Dávid így prófétál a Krisztus népéről: „Piszkolódnak, keményen szólnak; kérkednek
mindnyájan a hamisság cselekedői. A te népedet Uram tapossák, és nyomorgatják a
te örökségedet” (Zsolt. 94,4).
1006
Jeremiás is erről prófétál: „Földbe
süllyedtek kapui, elpusztították, összetörték zárait. Királya és vezérei a
pogányok közt vannak, ahol nincsen kijelentés, prófétái sem kapnak látomást az
Úrtól” (Siral. 2,9). Mert ezt mondja
az Úr: „Ímé, napok jőnek, azt mondja az
Úr Isten, és éhséget bocsátok e földre; nem kenyér után való éhséget, sem víz
után való szomjúságot, hanem az Úr beszédének hallgatása után. És vándorolni
fognak tengertől tengerig és északtól fogva napkeletig. Futkosnak, hogy
keressék az Úrnak beszédét, igéjét, de nem találják meg” (Ámós. 8,11-12). „Rettegés
jön; békét keresnek, de hiába. Egyik baj a másik után jön, egyik hír a másik
után érkezik. Látomást keresnek a prófétánál, de hiába; nem tud útbaigazítást
adni a pap, sem tanácsot a vén” (Ezék.
7,25-26).
1007 Dávid így könyörög az Úrhoz: „Gyalázatom [(kəlimmáh): megszégyenülésem]
naponta előttem van, és orcám szégyene
elborít engem. [Más fordítás: Minden nap
szidalmaznak engem, szégyen borítja arcomat]. A csúfolók [(ḥárap̄): gyalázók,
szidalmazók] és káromlók szaváért, az
ellenség és a bosszúálló a [(náqam páním): bosszúra szomjazó szándéka] miatt”
(Zsolt. 44,16-17). „Oh Isten,
állíts helyre (újíts meg) minket, és
világoltasd (ragyogtasd ránk) a te
orcádat, hogy megszabaduljunk. Seregeknek Ura, Istene: meddig haragszol a te
népednek könyörgésére? Könnyhullatásnak kenyerével éteted őket, s
könnyhullatások árjával itatod meg őket. Perpatvarrá tevél minket szomszédaink
között, és a mi ellenségeink csúfkodnak rajtunk. Seregek Istene, állíts helyre
(újíts meg) minket; világoltasd a te
orcádat, (ragyogtasd ránk) hogy megszabaduljunk!”
(Zsolt. 80,4-8)
1008 Ez
pedig így történt: „És kinyújtá
Mózes az ő kezét a tengerre, az Úr pedig egész éjjel erős keleti széllel hajtá
a tengert és szárazzá tevé a tengert, és kétfelé válának a vizek. És szárazon
menének az Izráel fiai a tenger közepébe, a vizek pedig kőfal gyanánt valának
nékik jobbkezük és balkezük felől” (2
Móz. 14,21-22). „Rákiálta a veres tengerre és kiszáradt, s úgy vivé őket a
mélységeken, mint egy síkon. És megszabadította őket a gyűlölő kezéből;
megváltotta ellenség kezéből” (Zsolt.
106,9-10).„Haragod szelétől tornyosult a víz, gátként megálltak a futó
habok. Megmerevedett a mélység a tenger szívében”
(2Móz. 15,8). Ő az, aki: Erejével felkavarja a tengert, és
bölcsességével összezúzza Ráhábot, a (rahaḇ: büszkeséget, gőgöt, arroganciát). Szellemével ragyogóvá tetszi az eget, amikor kezével átdöfi a menekülő
kígyót” (Jób. 26,12-13). De
most: „Hol van, aki dicső karjával
megragadta Mózes jobb kezét? Kettéhasította előttük a vizet, örök nevet
szerezve magának. Átvezette őket a mély tengeren, mint a lovat a pusztán; meg
sem botlottak. Mint mikor a jószág pihenni tér a völgybe, úgy pihentette meg
őket az Úr Szelleme. Így terelgetted népedet, dicső nevet szerezve magadnak” (Ésa. 63,12-14). Hát: „Kelj föl, kelj föl, öltözd fel az erőt, oh
Úrnak karja! Kelj föl, mint a régi időben, a messze hajdanban! Avagy nem te
vagy-e, aki Ráhábot kivágta, és a sárkányt átdöfte? Nem te vagy-e, aki a
tengert megszáraztotta, a nagy mélység vizeit; aki a tenger fenekét úttá
változtatta, hogy átmenjenek a megváltottak?!” (Ésa. 51,9-10).
1009 Ez pedig így történt: „És
monda Isten: Legyenek világító testek az ég mennyezetén, hogy elválasszák a
nappalt az éjszakától, és legyenek jelek, és meghatározói ünnepeknek, napoknak
és esztendőknek. És legyenek világítókul az ég mennyezetén hogy világítsanak a
földre. És úgy lőn. Teremté tehát Isten a két nagy világító testet: a nagyobbik
világító testet, hogy uralkodjék nappal és a kisebbik világító testet, hogy
uralkodjék éjjel; és a csillagokat. És helyezte Isten azokat az ég
mennyezetére, hogy világítsanak a földre; És hogy uralkodjanak a nappalon és az
éjszakán, és elválasszák a világosságot a sötétségtől. És látá Isten, hogy jó.
És lőn este és lőn reggel, negyedik nap. Így lett este, és lett reggel: negyedik
nap” (1 Móz. 1,14-19). Dávid megvallása: „Az Úr szavára lettek az egek, és szájának leheletére minden
seregük. Mert ő szólt és meglett, ő parancsolt és előállott” (Zsolt. 33,6.9). Ő: „Aki
teremtette (megalkotta) a nagy
világító testeket; mert örökkévaló az ő kegyelme, (mert örökké tart
szeretete). A napot, hogy uralkodjék
nappal; mert örökkévaló az ő kegyelme (mert örökké tart szeretete). A holdat és csillagokat, hogy uralkodjanak
éjszaka; mert örökkévaló az ő kegyelme (mert örökké tart szeretete)”
(Zsolt. 136,7-9). Ő: „Teremtett holdat ünnepeknek mutatására; a
napot, amely lenyugvását tudja” (Zsolt.
104,19). Jeremiás megvallása: „Az
Úr, aki adta a napot, hogy világítson nappal, aki törvényt szabott a holdnak és
a csillagoknak, hogy világítsanak éjjel… Seregek Ura az ő neve”
(Jer. 31,35). Pál apostol
bizonyságtétele a Teremtőről, az Úr Jézusról: „Őbenne teremtetett minden,
ami van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok… mindenek Ő általa
és Ő reá nézve teremttettek. És Ő előbb volt mindennél, és minden Őbenne áll
fenn” (Kol. 1,15-17). „A feltámadott
dicsőség Urának kijelentése Önmagáról: „A Laodiceabeli gyülekezet angyalának
is írd meg: Ezt mondja az Ámen, a hű és igaz bizonyság, a teremtett világ eredete” (Jel.
3,14).
1010 Pál apostol megvallása: „És
az egész emberi nemzetséget az összes [(ethnosz): népet] egy vérből teremtette, hogy lakozzanak a
földnek egész felszínén, meghatározván [(horidzó): kijelölve] eleve rendelt idejüket [(protasszó
kairosz): előre meghatározva a korszakokat] és lakásuknak [(katoikia horotheszia): lakóhelyük] határait” (Csel. 17,26). Mózes is erről tesz bizonyságot: „A
Felséges részt adott a népeknek, és szétosztotta az ember fiait, megszabta a
népek határait,…” (5 Móz. 32.8). És: „Amíg csak föld lesz,
nem szűnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a
nappal és az éjszaka” (1 Móz. 8,22).
1011 És az
Úr válasza: „Mert a szegény, a
rászoruló, szükségben levő, elnyomott, szerencsétlen, nyomorult, segítségre
szoruló nem lesz teljesen, és végképpen elfelejtve. A nyomorultak, az elnyomott
szerencsétlenek, szelídek reménye és várakozása sem vész el örökre. S aki
bajban is remél, nem csalódik soha” (Zsolt.
9,19).Dávid
megvallása az Úrról: „Mert nem veti meg
és nem utálja meg a szegény nyomorúságát; és nem rejti el az ő orcáját előle,
és mikor kiált hozzá, meghallgatja” (Zsolt.
22,25).
1021 És az Úr válasza: „Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok
hozzám, akkor meghallgatlak benneteket. Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes
szívvel folyamodtok hozzám” (Jer.
29,12-13). Dávid boldog
megvallása „És lesz az Úr nyomorultak, elnyomottak, szegények, összetörtek
kővára, biztos menedéke. Kővár a
szükség, a nyomorúság, szorongatás,
és veszedelem idején, és az
alkalmas időben segítség. Mert a szegény, a rászoruló, szükségben levő, elnyomott,
szerencsétlen, nyomorult, segítségre szoruló nem lesz teljesen, és végképpen elfelejtve. A nyomorultak, az elnyomott
szerencsétlenek, szelídek reménye és várakozása sem vész el örökre. S aki bajban is remél, nem csalódik soha. (Zsolt. 9,10.19). „A szegény elnyomottak, szerencsétlen nyomorultak
kívánságát meghallgatod, oh Uram! Megerősíted szívüket, a bensőjüket. Füleiddel
figyelmezel, feléjük fordítod füledet, és kegyelmed által szívüket
megváltoztatod, és imádságra hangolod. Az árvának és elnyomottnak igazságot
szerzel, hogy ne hatalmaskodjék, és ne kegyetlenkedjék többé senki a földön. És
hogy az ember többé ne magasztalja föl magát, és ne hozzon többé rettegést a
földből való ember” (Zsolt. 10,17-18).„Akik ő reá néznek, azok felvidulnak, és arcuk meg nem pirul. Ez a
szegény kiáltott, és az Úr meghallgatta, és minden bajából kimentette őt” (Zsolt. 34,6-7).
1022 A
gonosz – a sátán, és az ő szolgái – így gondolkoznak: „A gonosz az ő haragos kevélységében
fölényességében, és elbizakodottságában senkit sem tudakoz, és nem keresi az
Urat. Nincs Isten egyre csak ezt forgatja fejében, ez minden gondolata” (Zsolt. 10,4). És ismét: „Azt mondja a
bolond, Isten nélkül élő az ő szívében:
Nincs Isten, nem is létezik. Megromlottak, utálatosságot cselekedtek;
utálatosak lettek törekvéseikben, szörnyűség, amit művelnek. Nincs, aki jót cselekedjék, egyetlen egy sincs”
(Zsolt. 14,1)
Spurgeon. A természetről.
A Szentírás nagy igazságait a természetből vett példákkal
alátámasztani annyit jelent, mint Istennek egyik könyvét a másikkal magyarázni.
Drága Testvéreim!
„Azok, akik békességre törekednek a béke magjait vetik
el, és a jóság gyümölcseit fogják learatni”
(Jak. 3:18, TLB
fordítás)
Imádság:
Drága
Úr Jézus, én Uram! Szavadnak hatalma van. Csendesítsd életem viharát, terelgesd
életem hajóját. Mutass utat és taníts benned bízni. Ámen
Figyelj Isten hangjára!
„Saját füleddel hallhatod a mögötted
hangzó szót: Ezen az úton járjatok, se jobbra, se balra ne térjetek le!”
(Ézsaiás 30:21)
Anglia egyik legjobb prédikátora úgy döntött, hogy felesége romló egészsége
miatt nem utazik el Amerikába egy fontos konferenciára igét hirdetni. Bár már
megvette a jegyét, a hajó mégis nélküle indult el, és J. Stuart Holden
kihagyott egy nagyszerű lehetőséget prédikátori pályáján. Odaadó férjként arra
szánta magát, hogy feleségét ápolja, és megpróbált nem gondolni arra, mit hagy
ki az Atlanti-óceán túloldalán.
Az igazság az, hogy túl könnyen csalódottak leszünk, ha terveink kudarcot
vallanak, túl könnyen elcsüggedünk, ha kihagyunk egy „nagyszerű
karrierlehetőséget”, de a panaszkodásunk csak azt bizonyítja, hogy nem ismerjük
annyira Istent, mint amennyire azt állítjuk, hogy ismerjük. A késedelem néha
mennyei Atyánk óvó keze. Holden számára kétségkívül az volt, így eltökélte,
hogy soha többé nem kérdőjelezi meg Isten időzítését. Miért? Mert a jegy, amit
nem használt fel, az új, „elsüllyeszthetetlen” luxushajóra szólt: a Titanicra.
Manapság annyit beszélnek az Egyházban arról, hogyan segítsünk magunkon,
hogy Isten gondviselését és vezetését alig említik. Pedig a lényeg, hogy nem mi
döntjük el Isten velünk kapcsolatos terveit, csak felfedezzük azokat. Sokszor
nem értjük, hogyan vezet minket, és csak visszanézve látjuk meg, hogy az ő keze
munkálkodott. Pál azt írta: „sok
éve vágyódom arra, hogy eljussak hozzátok, amikor Hispániába utazom, el is
megyek hozzátok” (Róma 15:23–24). De sosem jutott el Hispániába,
mert börtönbe került. Viszont a börtönből megírta a leveleit. A kérdés tehát
ez: ha valóban hiszed, hogy Isten irányítja lépteidet, akkor miért kérdőjelezed
meg, miért kételkedsz, miért panaszkodsz?
2018. június 6.
Zsoltár 73. Az Úr tanácsával igazgatja az övéit; (héberrel és kapcsolódó igékkel)
Zsolt. 73,1 Aszáf 977 [jelentése: begyűjtő; Isten gyűjt. Isten elfogadott]
zsoltára. Bizony jó Izráelhez az Isten, azokhoz, [az igazakhoz, és mindazokhoz] akik tiszta [(bar):
őszinte] szívűek.978
Zsolt. 73,2 De én?! Már-már meghanyatlottak lábaim; és kis híja,
hogy lépteim el nem iszamodtak. [Más fordítás: De az én lábam (məʿaṭ šáp̄aḵ): majdnem megcsúszott; kis
híján elestem jártomban].979
Zsolt.
73,3
Mert irigykedtem a kevélyekre, [(qáná' hálal) féltékeny lettem a
kérkedők miatt] látván a gonoszok, az [(rášáʿ): az Isten nélkül élők] jó
szerencséjét, [(šálôm): épségét, egészségét, jólétét, jómódját, biztonságát,
sikerét, zavartalanságát].980
Zsolt.
73,4
Nem gyötri őket (ḥarəcubbáh): fájdalom, kín.
('úl): Testük (bárí'):
kövér, jól táplált, egészséges és erővel teli.
Zsolt.
73,5
A halandók nyomorúságában [(ʿámál): szenvedésében, gyötrelmében]
nincs részük. [A ('ĕnôš): halandók bajából nem éreznek semmit, másoknak kínjait nem
ismerik], és az emberekkel nem ostoroztatnak.
Zsolt. 73,6 Ezért nyakuknak ékessége kevélység, ruha gyanánt
erőszak borítja őket. [Héber szerint: (ʿánaq):
nyakláncként díszíti őket a (ga'ăváh):
büszkeség, gőg, fennhéjázás, dölyf. (šíṯ):
Ruházatuk (ḥámás): erőszakkal,
kegyetlenséggel, elnyomással van (ʿáṭap̄):
borítva].981
Zsolt. 73,7 A kövérség miatt kinn ülnek az ő szemeik, elméjük, [(léḇáḇ):
szívük, bensőjük büszkélkedő] gondolatai [(maśəkíṯ
ʿáḇar): elképzelései, képzelete, véleménye, ötlete törvényszegésbe viszik]
csaponganak. [Más fordítás: Jómódjukban kérkedve néznek szét, szívükben öntelt gondolatok járnak].982
Zsolt. 73,8 Gúnyolódnak és gonoszságot [(raʿ dáḇar): veszélyes,
rosszindulatú beszédet] szólnak; elnyomásról [(ʿóšeq dáḇar): erőszakról,
szorongatásról, sanyargatásról, nyomorgatásról] beszélnek fennhéjázással [(márôm):
gőgösen].983
Zsolt.
73,9
Az égre [az ég
ellen] tátogatják szájukat, és [(lášón lášôn): rágalmazó, átkozódó]
nyelvük eljárja [(hálaḵ): körbejárja] a földet. [Más
fordítás: Káromló szavuk még az
eget is célba veszi, nyelvük arcátlanul sérteget a földön].984
Zsolt. 73,10 Azért fordul az ő népe ide, hogy tele pohár vizet
szürcsölnek. [Más fordítás: Ezért fordulnak ide az (ʿam ʿám): emberek és mohón isszák
szavaikat, mint a vizet; és kihörpintik a
megtévesztés teli poharát];
Zsolt.
73,11
És mondják: Mint tudhatná ezt az Isten, [lehet-e
tudomása erről a Felségesnek], s van-e a Magasságosban értelem [(déʿáh):
ismeret, tudás]?985
Zsolt.
73,12
Ímé, ezek gonoszok, [(rášáʿ): megátalkodott ellenségek, Isten
nélkül élők] és örök [(ʿólám ʿôlám): egész életen át tartó]
biztonságban [(šálêv šálév šəlêv): gondtalanul, nyugalmas, békés, biztonságban,]
vagyont gyűjtenek, [(ḥajil śáḡáh): növelik, gyarapítják hatalmukat, erejüket, gazdagságukat]!986
Zsolt. 73,14 Mert nyomorgattatom minden napon, és ostoroztatom
minden reggel. [Héber szerint: Mert (náḡaʿ):
csapások értek mindennap, és (tôḵéḥáh): korholás, feddés, dorgálás,
rendreutasítás minden reggel]!
Zsolt. 73,15 Ha azt mondom: Ilyen módon szólok: Ímé, a te fiaid
nemzedékét árulom el.
Zsolt. 73,16 Gondolkodom, hogy ezt megérthessem; de nehéz dolog ez
szemeimben. [Héber: (ḥášaḇ): Elmélkedtem hát,
hogy (jáḏaʿ): megértsem, de túlontúl
(ʿámál): fárasztónak látszott].
Zsolt. 73,17 Mígnem bemenék az Isten szent helyébe: megértém
azoknak sorsát. [Héber szerint: Amíg be nem (bô'):
léptem az Isten (miqədáš) szentélyébe, s meg nem (bín): értettem az ő ('aḥăríṯ)
végüket].989
Zsolt. 73,18 Bizony síkos földön helyezted el őket; pusztaságokra
vetetted ki őket. [Más fordítás: Valóban ingatag talajra állítottad, és
romlásba (romba) döntötted őket].990
Zsolt. 73,19 Mind elpusztulnak egy szempillantásban! Semmivé
lesznek rémületükben. Elvesznek, elenyésznek a rettegéstől.991
Zsolt.
73,20
Mint álmot, ha felserkenünk [(qíc): ébredés után]: te Uram, [Te ('ăḏónáj)] ha felserkensz, úgy veted
meg, és (tünteted el) képüket, [(celem):
bálvány szobraikat].
Zsolt.
73,21
Hogyha keseregne szívem, és háborognának veséim, [sajogna, és (šánan): éles,
metsző fájdalom járná át bensőm]:
Zsolt. 73,22 Akkor balgatag és tudatlan volnék én, oktalan állat
volnék te irántad. [Héber szerint: Akkor (baʿar):
ostoba, gondolkodni képtelen, állathoz hasonló, (jáḏaʿ): megértés nélküli (bəhémáh):
barom volnék].992
Zsolt. 73,23 De én mindenkor veled vagyok, te fogod az én jobb
kezemet.993
Zsolt.
73,24
Tanácsoddal igazgatsz [(náḥáh): vezetsz] engem, és azután
dicsőségedbe fogadsz be engem.994
Zsolt. 73,25 Kicsodám van az egekben? Náladnál egyébben nem
gyönyörködöm e földön.995
Zsolt.
73,26
Ha elfogyatkozik [(káláh): elhasználódik, elsorvad, elpusztul] is testem [(šə'ér):
húsom] és szívem [(léḇáḇ): bensőm]: szívemnek, [(léḇáḇ):
bensőmnek] kősziklája és az én örökségem te vagy, oh Isten, mindörökké!996
Zsolt.
73,27
Mert ímé, akik eltávoznak tőled, elvesznek; mind kiirtod azokat, akik
elhajolnak tőled. [Héber szerint: Akik (ráḥéq): elhagynak, elszakadnak tőled, elvesznek ('áḇaḏ): eltévedve
tévelyegnek, elpusztulnak, megsemmisülnek; mind (cámaṯ): elpusztulnak, megsemmisülnek azok, akik [(zánáh): házasságot törnek, és bálványt
imádnak, idegen istent követnek].997
Zsolt. 73,28 De én? Isten közelsége oly igen jó nékem. Az Úr
Istenben vetem reménységemet, hogy hirdessem minden te cselekedetedet. [Héber szerint: De
én? Isten közelsége oly igen jó nékem. ('ăḏónáj): Uram! (jəhóváh): Jahve az Örökkévaló (šíṯ): szerez nekem (maḥəeseh): menedéket, védelmet, és én (sáp̄ar): elsorolom, elbeszélem minden (məlá'ḵáh): művedet, munkádat].998
977 Aszáf személyéről így szól a kijelentés: „Dávid (jelentése: szeretett, szerető; összekötő, egyesítő;
főember) megparancsolta a léviták
(jelentése: körülfont, hordozott, ragaszkodás, csatlakozás, szövetség;
összekötött, egyesített) vezetőinek, hogy
állítsák föl atyjukfiait, az énekeseket hangszerekkel, lantokkal, citerákkal és
cintányérokkal, és zendítsenek hangos öröménekre. Választák azért a Léviták Hémánt (jelentése: hűséges, megbízható,
hívő; szerencsét jelentő). ’szerencse gyereke’) a Jóel (jelentése: Jahve az Isten; az Úr az Isten; akinek Jahve az
Istene) fiát, és az ő atyjafiai közül Asáfot, a Berekiás (jelentése: Lásd: BEREKIA. (Isten megáld, Jahvétől megáldott) fiát, és a Mérári (jelentése: keserű, szerencsétlen, boldogtalan,
szomorú, izgatott; gondom) fiai közül,
akik azoknak atyjokfiai valának, Etánt, (jelentése: tartósság, állandóság;
kitartó, megmaradó); »állandó, mindig vízzel telt (folyó) a Kúsája (jelentése: Jahve
íja, Isten íve [szivárvány]).) fiát.
Éneklők: Hémán, Asáf és Etán, réz cimbalmokkal, hogy zengedezzenek” (1 Krón. 15,16-17.19). És: „Asáf
volt a vezetőjük…” (1Krón.
16,5)
978 Az Úr
Jézus kijelentése: „Boldogok, akiknek szívük tiszta, érintetlen, vegyítetlen, őszinte, akik tisztaszívűek. Akiknek
szívében nincs idegen anyag, mert ők az Istent meglátják, mert Isten
megjelenik, megmutatkozik nekik” (Mát.
5,8). Ezért
kéri Dávid, hogy: „Tiszta [(ṭáhór ṭáhôr): szennyeződéstől mentes,
érintetlen, vegyítetlen, őszinte] szívet, [(léḇ):
bensőt] teremts bennem, oh Isten, [('ĕlóhím)],
és
az erős szellemet újítsd meg [(ḥáḏaš): állítsd helyre, éleszd fel] bennem,
a [(qereḇ): bensőmben]” (Zsolt.
51,12). Mert: Kicsoda megy fel [(ʿáláh): emelkedik fel] az Úr, [(jəhóváh): Jahve az Örökkévaló] hegyére? És kicsoda áll meg [(qúm): szilárdan] az ő szent helyén [(qóḏeš máqômáh máqóm máqôm): szent lakóhelyén]? Az ártatlan kezű és tiszta [(bar): őszinte] szívű, aki nem adja magát [nem (násá'
náśá'): vágyik, és sóvárog] hiábavalóságra,
[(šavə' šávə'): gonoszságra] és nem esküszik meg csalárdságra [akinek az esze nem (mirəmáh):
csaláson, becsapáson, félrevezetésen jár, nem esküszik
hamisan. Áldást nyer az Úrtól, [(násá' náśá' jəhóváh
bəráḵáh): megajándékozza, körbeveszi Jahve, az Örökkévaló jóléttel] és igazságot [(cəḏáqáh): megigazulást] az üdvösség Istenétől [(jéšaʿ ješaʿ): a megmentő,
szabadító
Istentől]” (Zsolt. 24,3-5) „Aki
szereti a szívnek tisztaságát, beszéde kedvesség, és jóindulattal beszél: annak
barátja a király” (Péld. 22,11) „A
prófétákon keresztül pedig kijelenti az Úr, hogy hogyan lehet tiszta szívre
szert tenni: „És adok néktek új szívet,
és új szellemet adok belétek, és elveszem, eltávolítom a kőszívet
hústestetekből, és adok néktek hússzívet. És az én Szellememet adom belétek, és
azt cselekszem veletek, hogy az én parancsolatimban járjatok, és rendelkezéseim szerint éljetek, és az én törvényeimet megőrizzétek, megtartsátok, betöltsétek, és teljesítsétek”
(Ezék. 36,26-27)).
979 Dávid
megvallása: „Mikor azt mondtam: Az én lábam megcsúszott: a te
kegyelmed, Uram, megtámogatott engem”
(Zsolt. 94,18)
980 Jób
így panaszkodik, és ezt kérdezi „A kóborlók sátrai csendesek és bátorságban vannak,
akik ingerlik az Istent, és aki kezében hordja Istenét. [Héber szerint: Akik (šáḏaḏ): erőszakosan
cselekszenek, elnyomnak, pusztítanak, azoknak ('óhel): sátra (šálév
šáláh): nyugalomban, békességben,
(baṭṭuḥôṯ): biztonságban van. (ráḡaz):
Haragra ingerlik az ('él): erős, hatalmas Istent, és (jáḏ bô'): kezükben hordozzák ('ĕlóhah
'ĕlôhah): istenüket]”
(Jób. 12,6). „Ha rágondolok,
mindjárt felháborodom, megzavarodom, és reszketés fogja el testemet. Mi az oka,
hogy a gonoszok élnek, vénséget érnek, sőt még meg is gyarapodnak (sőt meg
is gazdagodnak)? Az ő magvuk előttük nő
fel ő velük, (jómódba jutnak) az ő
sarjadékuk szemeik láttára. Házukban békesség van, rettegés nélkül, nincs
rajtuk Isten vesszeje” (Jób. 21,6-9). Jeremiás
Istent kérdezi: „Igaz vagy Uram, hogyha
perlek is veled; éppen azért hadd beszélhessek veled peres kérdésekről! Miért
szerencsés az istentelenek, az isten nélkül élők útja? Miért vannak békességben
mindnyájan a hűtlenkedők? Beplántálod
őket, meg is gyökereznek; felnevekednek, gyümölcsöt is teremnek; közel vagy te
az ő szájukhoz, de távol vagy az ő szívüktől!” (Jer. 12,1-2). És az Úr
válasza: „Ne irigykedjél [(qáná'): és ne légy féltékeny] az
erőszakos emberre [az erőszak emberére,
aki (ḥámás): kárt, sérelmet okoz, aki kegyetlen, elnyomó]. És néki semmi útját [(dereḵ): életmódját, életvitelét, és
szokásait] ne válaszd [és ne kövesd (báḥar): ne kívánd, és ne
gyönyörködj benne]. Mert utálja az Úr az engedetlent; és az
igazakkal van az ő titka [Más fordításban: A rossz úton
járóktól (csúfolóktól,
elvetemültektől) iszonyodik az Úr,
[ez utálatosság Előtte] az igazakkal
[a megigazultakkal] meg jó barátságban
él. [közösségben van; barátságára méltatja; velük van az ő együttléte,
bizalmas beszélgetése, és tanácsa]. (Péld. 3,31-32). És: „Ne indulj haragra a gonoszok miatt, ne
irigykedj a cselszövőkre! Mert hamar elhervadnak, mint a fű, elfonnyadnak, mint
a zöld növények” (Zsolt. 37,1-2) „Ne
irigyeld a rossz embereket, és ne kívánj velük lenni! Ne haragudj a
gonosztevőkre, ne irigyeld a bűnösöket! Mert nincs jövője a gonosznak, a
bűnösök mécsese kialszik” (Péld.
24,1.19-20) „Ne irigyelje szíved a vétkeseket, inkább az Urat tiszteld
mindennap, mert van még jövendőd, és reménységed nem semmisül meg” (Péld. 23,17-18).
981 És folytatódik a kijelentés: „Mert az istentelenségnek, [(rešaʿ): gonoszságnak,
jogtalanságnak, csalásnak, álnokságnak] étkét
eszik, és az erőszaktételnek, [(ḥámás): kegyetlenségnek, elnyomásnak] borát isszák” (Péld. 4,17).
982 Az
ellenségnek, a gonoszoknak: „Kövér a szívük, érzéketlen…” (Zsolt. 119,70). Mert: „Megkövéredett, konok, érzéketlen szívüket megkeményítették, és elzárták, szájukkal kevélyen, elbizakodottan, fennhéjázva szólnak” (Zsolt. 17,10). „Mivel
befedezte az arcát kövérséggel, és hájat borított tomporára” (Jób. 15,27). A prófétai szó figyelmezteti az elbizakodott, Isten
nélkül élő embert: „Ne beszéljetek oly
sokat büszkén, gőgösen, ne hagyja el szátokat kérkedő szó! Hiszen mindentudó
Isten az Úr, és a tetteket Ő méri le. A hősök íja összetörik, és a roskadozókat
erővel övezi fel” (1Sám. 2,3-4).
983 És
így folytatja Dávid: „Hangoskodnak, piszkolódnak, keményen
szólnak, kihívóan beszélnek; kérkednek mindnyájan a hamisság cselekedői, a
gonosztevők” (Zsolt. 94.4). Júdás
apostol is ír ezekről: „Ezek zúgolódók, morgolódók, sorsukkal elégedetlenek, és
sorsuk ellen lázadó panaszkodók, akik a sorsot hibáztatják, és állandóan
siránkoznak, és zúgolódnak végzetük miatt. A maguk kívánságai, és vágyaik, szenvedélyeik szerint
járnak, és szenvedélyeiktől vezettetve élnek. Szájuk kevélységet szól, kevély, fellengzős, fennhéjázó arcátlan
fecsegésük dagadó áradat. Haszonlesésből személyimádók, érdekből csodálva személyeket, és dicsőítve
hajbókolnak nekik, csakhogy hasznot húzzanak” (Júd. 1,16). Dávid
így szól róluk, azért ilyenek, mert: „Konok szívük elzárkózik, szájuk
gőgösen beszél” (Zsolt. 17,10).
984 És: „Azt mondják Istennek: Távozzál el tőlünk, mert a te
utadnak tudásában nem gyönyörködünk! Kicsoda a Mindenható, hogy szolgáljuk és
tiszteljük őt, és mit nyerünk vele, mi hasznunk abból, ha hozzá folyamodunk, ha
esedezünk előtte?” (Jób. 21,14-15). „Mert ezt mondják: Győzzük nyelvvel, segít
rajtunk a szánk, ki lehetne úrrá rajtunk?”
(Zsolt. 12,5). A fenevadról - aki a sátántól kapta hatalmát - hangzik a
kijelentés: „Megnyitotta száját
káromlásra Isten ellen, hogy káromolja az ő nevét és sátorát, azokat, akik a
mennyben laknak” (Jel. 13,6)
985 Dávid
így panaszkodik az Úrnak:
„A gonosz [hitetlen, céltévesztett] az ő haragos kevélységében
[fölényességében, és elbizakodottságában] senkit
sem tudakoz, és [nem keresi az Urat]. Nincs
Isten [egyre csak ezt forgatja fejében], ez minden gondolata” (Zsolt.
10,4). És: „...Azt mondja a
balgatag az ő szívében: Nincs Isten. Megromlottak, utálatosságot cselekedtek;
nincs, aki jót cselekedjék. ...Ezt mondta a balgatag az ő szívében: Nincs
Isten. Megromlottak és utálatos hamisságot cselekedtek, nincs aki jót cselekedjék. (Zsolt. 14,1; 53,2) Sőt: „Azt mondták Istennek: Távozz tőlünk, nem
akarunk tudni utaidról! Kicsoda a Mindenható, hogy tiszteljük őt, (hogy
szolgáljuk) és mit nyerünk vele, (és
mi hasznunk abból, ha hozzá folyamodunk), és
ha esedezünk előtte? (Jób. 21,14-15).A
magát mindenhatónak képzelő gonosz előképe így válaszol az Úr szavára: „A Faraó pedig mondá: Kicsoda az Úr, hogy
szavára hallgassak…? Nem ismerem az Urat…” (2 Móz. 5,2).
986 Azok: „Akik gazdagságukban [(ḥajil):
erejükben, hatalmukban, vitézségükben, tehetségükben, gazdagságukban] bíznak, és nagy vagyonukkal [(róḇ
ʿóšer: nagy gazdagságukkal] dicsekszenek
[hálal):
kérkednek]” (Zsolt. 49,7). Mert dicsekszik [(hálal):
kérkedik] a gonosz [a céltévesztő
hitetlen] a maga kívánságával, [önző
vágyával, kedvteléseivel, kapzsiságával] és
a fösvény [a haszonleső, nyerészkedő] megveti
[semmibe veszi] és szidja [áldást
mondva önmagára] az Urat, és [(ná'ac):
kineveti, kicsúfolja, kigúnyolja, megveti, és elutasítja]” (Zsolt. 10,3). Dávid kiált
Isten népe védelméért: „A te népedet Uram
tapossák, és nyomorgatják a te örökségedet. Az özvegyet és jövevényt megölik,
az árvákat is fojtogatják. És ezt mondják: Nem látja az Úr, és nem veszi észre
a Jákób Istene!” (Zsolt. 94,5-7).
A gonosz: „Azt mondja szívében:
Elfelejtkezett [elfordult] Isten, elrejtette arcát [jelenlétét]: nem is látott soha. [Más fordítás: Mert
így szól szívében: Megfeledkezett róluk Isten! Elfordította arcát, és nem látja
többé őket]” (Zsolt. 10,11).
987 Szív (léḇáḇ): 1) az emberi
személyiség középpontja, bensője, többek között a bölcsesség, az értelem
székhelye. Kapcsolatban áll az emberi szellemmel, Isten keresésének, az Ige
befogadásának „szerve”
2)
A dolog lényege, a dolog maga.
3)
a belső ember, az emberi személyiség középpontja.
988 Jób így panaszkodik: „Rossz ember vagyok én! Minek fárasszam hát magamat hiába? Ha hóvízzel
mosakodom is meg, ha szappannal mosom [(bór záḵaḵ): lúggal tisztítanám] is meg kezeimet: Akkor is a posványba mártanál [(šaḥaṯ ṭáḇal): a sírba taszíthatsz] engem
és az én ruháim is utálnának engem” (Jób. 9,29-31). És az Úr válasza, ha
nem térsz meg, akkor: „Még ha lúgban
mosakodnál is, vagy szappanodat megsokasítanád is, és (pazarolnád magadra),
feljegyezve marad a te álnokságod, és (bűnöd
akkor is szenny marad) előttem, mondja az
Úr Isten” (Jer. 2,22).
989 Hogy: „Jólétük nincs a kezükben. Hányszor aluszik el a
gonoszok szövétneke, és jő rájuk az ő veszedelmük! Hányszor osztogatja részüket
haragjában. Olyanok lesznek, mint a pozdorja a szél előtt, és mint a polyva,
amelyet forgószél ragad el.… meg fizet neki, majd megtudja! Saját szemével
látja meg romlását, és a Mindenható izzó haragját issza” (Jób. 21,16-20). És így folytatódik
a kijelentés: Igen: „… a gonoszok
[hitetlenek, istentelenek, az Isten nélkül élők] útja pusztulásba [semmibe] visz”
(Zsolt. 1,6); „Mert a gonoszok
megsemmisülnek, és az Úrnak ellensége, mint a liget ékessége, elmúlik, füstként
múlik el” (Zsolt. 37,20). És: „…elvesznek, akik elszakadnak tőled,
megsemmisülnek mind, akik hűtlenül elhagynak” „A lázadók és a gonoszok
elvesznek, és akik elhagyták az Urat, elpusztulnak” (Zsolt 73,27; Ésa. 1,28).
Hiszen: „Felnövekedik-e a káka [(góme'):
a nád] mocsár nélkül, felnyúlik-e [(śáḡáh):
megnő-e] a sás víz nélkül? Még gyenge
korában, [('éḇ): amikor még zsenge] ha
fel nem szakasztják is, minden fűnél elébb elszárad. [Más fordítás: Alig hajt ki, és ha le sem tépik, akkor
is elszárad, minden fűnél előbb]. Ilyenek
az ösvényeik [('óraḥ): ilyen a sorsa] mindazoknak,
akik az [('él): erős, hatalmas] Istenről
elfeledkeznek, akik Őt [(šáḵéaḥ šáḵaḥ): figyelmen kívül
hagyják], és a képmutatónak, az [(ḥánép̄):
Isten nélkül élő hitetlennek] reménysége,
és [(tiqəváh): várakozása] is
elvész [('áḇaḏ): semmivé lesz]” (Jób. 8,11-13). „Mert hirtelen levágattatnak, mint a fű, s mint a gyönge növény
elfonnyadnak” (Zsolt. 37,2)
990 Így
folytatódik a kijelentés:
„hirtelen levágattatnak [(məhéráh
námal): gyorsan elpusztulnak,
megsemmisülnek], mint a [(jereq):
zöld] fű, s mint a gyönge [(deše'):
zsenge] növény elfonnyadnak. Mert az elvetemültek, a [(ráʿaʿ):
rossz szándékúak, ártalmasok, a gonoszok] kivágattatnak [(káraṯ): elvesznek, kipusztulnak, eltűnnek]; Egy kevés idő még és [(məʿáṭ
məʿaṭ): hirtelen] nincs gonosz;
nézed a helyét és nincsen ott [(bín): tudakozódsz, vizsgálódsz,
körülnézel, de nyomát sem találod] (Zsolt. 37,2.9-10). Így mutatja be
Isten igéje azoknak az embereknek sorsát, akik azt hiszik, hogy Istent
szolgálják, de a sátán uralma alatt maradnak: „… a gonoszok (a törvényen kívüliek, vagyis az Ige, a Logosz
nélküliek) világa (és világossága) kialszik, és nem fénylik az ő tüzüknek
szikrája (és tüzük lángja). A
világosság elsötétedik az ő sátorában, szövétneke (vagy mécsese) kialszik mellette. Erős léptei aprókká
lesznek (és erőteljes léptei megrövidülnek), saját tanácsa rontja meg (és buktatja el) őt. Mert lábaival hálóba bonyolódik, és ó-verem felett jár, (és
kelepcébe kerül). A sarka tőrbe akad (és
csapda ragadja meg), és kelepce fogja meg
őt (és hurok feszül rá). Hurok
rejtetett el a földbe ellene, és zsineg (és csapda van) az ő szokott ösvényén. Mindenfelől félelmek rettentik őt, és (kergetik,
és) üldözik őt lépten-nyomon. Éhség
emészti fel az ő erejét, és nyomorúság leselkedik oldala mellett. (Más fordítás: Éhesen vár rá a nyomorúság, és kész a
veszedelem, hogy elbuktassa). Megemészti
testének izmait, megemészti izmait a halál zsengéje. (Más fordítás: Darabonként rágja le a bőrét,
darabonként rágja a halál kezdete).
Eltűnik sátorából az ő bátorsága, és a félelmek királyához, a (sátánhoz, az
ellenséghez) folyamodik ő. (Más fordítás: Mert el kell szakadnia biztonságos
sátrától, és oda kell lépnie a borzalmak királya elé). Az lakik sátorában, aki nem az övé, (az idegen) és hajlékára (és lakóhelyére) kénkövet szórnak. Alant elszáradnak gyökerei,
és felülről (lefonnyad, és) levágatik
az ága. Emlékezete (eltűnik, és)
elvész a földről, (és nem emlegetik nevét az utcán, sőt) még az utcákon sem marad fel a neve. A
világosságból a sötétségbe taszítják, a föld kerekségéről elüldözik őt. Sem
fia, sem unokája (vagyis sem utódja és annak sarjadéka) nem lesz az ő népében, és semmi maradéka az ő tanyáján (mert
senkije sem marad lakóhelyén). A
(végnapján, az) ő pusztulásától
megborzadnak, (és elszörnyednek az utódok, és az utókor) akik következnek és rettegés (és
rémület és iszonyat) fogja el (és
ragadja meg) a most élő embereket.
Ilyenek az álnok embernek hajlékai, és ilyen annak lakóhelye, aki nem tiszteli
Istent (Más fordítás: Bizony, így jár az
álnokok hajléka, annak lakóhelye, aki nem akar Istenről tudni). (Jób.
18,5-21). És ez azért történik, mert: „Van olyan út (életút, életvitel, vagy vallási szokás, és
istentiszteleti mód), mely helyesnek
(és egyenesnek) látszik az ember előtt,
és vége a halálra menő út (de végül halálos betegség, csapás pusztulás,
romlás, mely a halálba vezet)” (Péld. 14,12). Erről tesz
bizonyságot Izráel Királya is: „A
gonoszok [az istentelenek, vagyis akik Isten nélküli életmódot folytatnak] pedig a földről kivágattatnak [kivesznek,
mert eltöröltetnek, és elvesznek], és a
hitetlenül cselekedők [a törvényen kívüliek] kiszaggattatnak abból
[akik hűtlenek, és elpártolnak, akik gonoszul, áruló módon cselekednek, és
becsapók, félrevezetők, azokat kitépik, kigyomlálják, és kipusztulnak.
Elűzetnek a földről]” (Péld. 2,22). De ezt: „A
balgatag (az ostoba) ember nem tudja,
(nem ismeri fel) a bolond (az
esztelen) pedig nem érti meg ezt: Ha úgy
nőnek is a bűnösök, mint a fű, és kivirul minden gonosztevő, végül mégis el
kell pusztulniuk” (Zsolt. 92,7-8). „Olyanok
lesznek, mint a háztetőn a fű, amely kiszárad, mielőtt kitépnék. Amelyet sem
arató nem szed markába, sem kévekötő az ölébe. Az átutazók se mondják: Az Úr
áldása rátok! Áldunk benneteket az Úrnak nevében!” (Zsolt. 129,6-8).
991 Isten és az Ő népe ellenségeiről - aki az ördög /1
pét.5,8 / - és az őt követőkről így szól az Ige: „Mert: „…
a gonoszok megsemmisülnek, és az Úrnak ellensége, mint a liget ékessége,
elmúlik, füstként múlik el” (Zsolt. 37,20). „Fölemelkednek, de egy kis
idő múlva nincsenek, elsüllyednek, elenyésznek, mint bárki más, levágják őket,
mint a kalászokat” (Jób. 24,24). „Bizony, kiirtották ellenségeinket, tűz
emészti meg még maradékukat is!” (Jób. 22,20). Jób is erről beszél: „Semmivé lesz örökre, mint a ganéj, és akik
látták, majd ezt mondják: Hova lett? Elrepül, mint az álom, és nem találják.
Eltűnik, mint az éjszakai látomás. A szem, amely rá ragyogott, nem látja többé,
és az ő helye sem törődik már vele. Fiai a szegények (a nincstelenek) kedvében járnak, és kezeik visszaadják az ő
rablott vagyonát. Ha csontjai tele is voltak ifjú erővel, az vele együtt a
porba hanyatlik. Ha édes az ő szájában a gonoszság, és elrejti azt az ő nyelve
alá; És kedvez annak és ki nem veti azt, hanem ott tartogatja ínyei között:
Eledele átváltozik gyomrában, viperaméreggé lesz benne. Gazdagságot nyelt el,
de kihányja azt, az ő hasából kiűzi azt az Isten. Vipera mérgét szívja,
áspiskígyó marása gyilkolja meg” (Jób.
20,7-16). Mert: „… a gonoszok, a
hitetlenek, az Isten nélkül élők… Pelyvához hasonlók, vagy mint a szálló
por, amelyeket elsodor, szétszór, és ide s tovahány a szél a földről, a Te jelenléted elől. A bűnösök, a célt eltévesztők nem állnak meg az ítéletkor, az
elkülönítés és kiválasztáskor sem a gonoszok, a hitetlenek, az Isten nélkül
élők az igazak közösségében, gyülekezetében” (Zsolt 1,4-5). És mindez azért történik velük, mert: „Álnokság [(tahəpúḵáh):
elvetemedettség, hamisság, fonákság] van az ő szívében [(léḇ): bensőjében], gonoszt
forral minden időben [(ráʿ
ḥáraš): rosszat kohol mindenkor; gonoszságon járatja az eszét],
háborúságot indít. [és
(məḏán): vitát, veszekedést,
viszálykodást szít, és hint el szüntelen].
Annakokáért hirtelen, és [(piṯə'óm piṯə'ôm): váratlanul] eljő
[(bô') rátör] az
ő nyomorúsága, [('êḏ):
szerencsétlenség, baj, csapás, romlás] gyorsan, [(peṯaʿ): egy szempillantás alatt] megrontatik,
[(šáḇar): összetörik,
elvész, elpusztul] s nem lesz gyógyulása
[(marəpé'): és nincs
számára gyógymód] »Más fordítás: Az ilyenre hirtelen rászakad
romlása, hirtelen tör rá a veszedelem, és váratlanul összeroppan; egy pillanat
alatt összetörik menthetetlenül; tönkremegy és nincs menekvése«. (Péld.
6,14-15). És folytatódik a kijelentés: „Láttam, [(rá'áh): észrevettem] hogy egy bolond [('ĕvíl): esztelen,
ostoba, istentelen, azaz Isten nélkül élő]
gyökerezni kezdett [(šáraš):
gyökeret vert], de nagy hamar [(piṯə'óm piṯə'ôm):
hirtelen, váratlanul] átok szállt
szép hajlékára [hirtelen
elkorhadt a lakóhelyén]”
(Jób. 5,3). Ézsaiás erről így
ír: „Még alig plántáltattak, még alig
vettetének el, alig vert gyökeret a földben törzsük, és Ő csak rájuk fuvall, és
kiszáradnak és őket, mint polyvát, forgószél ragadja el” (Ésa. 40,24).
Mert az Isten nélkül élők: kapcsolatba, közösségbe kerülnek az átokkal,
és az birtokba veszi őket” (5Móz. 28,15). „Az ő nyavalyájába ejti magát az istentelen; A maga gonoszsága miatt
bukik el” (Péld. 14,32). „Kenyér
után futkos, hogy hol volna? Tudja, hogy közel van hozzá a sötétség napja.
Háborgatják őt a nyomorúság és rettegés; leverik őt, mint valami háborúra
felkészült király. Mert az Isten ellen nyújtotta ki kezét, és erősködött a
Mindenható ellen” (Jób. 15,23-25)
ember nem tudja,
a bolond, Isten nélkül élő pedig nem érti meg ezt: Hogy ha úgy nőnek is a
bűnösök, mint a fű, és kivirul minden gonosztevő, végül mégis el kell
pusztulniuk” (Zsolt. 92,7-8).
993 Ezért
boldogan vallja Pál apostol, hogy: „Kicsoda
szakaszt vagy kicsoda választ el minket a Krisztus szerelmétől? Nyomorúság,
nyomorgatás, háborúság, nyomás, szorítás, szorult helyzet, elnyomás, gyötrés,
megpróbáltatás, gyötrődés, szorongás, vagy szorongattatás? Vagy szükség,
keserűség,
kín, gyötrelem, ínség, vagy üldözés? Vagy éhség, - éhínség - vagy
mezítelenség, vagy veszedelem, vagy életveszély, vagy fegyver, kard, háború,
erőszakos halál, vagy a fennálló hatalom? Mert meg vagyok győződve, és biztos
vagyok benne hogy sem halál, a természeti, - biológiai - fizikai halál, a
hústest halála, sem élet, a
természeti - biológiai - vagyis a hústestben való élet. Sem angyalok, sem uralkodó szellemi lények, vagy
hírnökök, követek, vagy pásztorok, sem fejedelemségek, kormányzatok, amelyek részint földi, részint mennyei angyali
hatalmasságok. Sem erősségek, erő megnyilvánulások, sem csodatévő erők. Sem
jelenvalók, a jelen időben történő, és beálló, a jelenlevő dolgok, sem
következendők, az eljövendők, ami
még körül fog venni, amik elkerülhetetlenül meg fognak történni, Sem magasság,
sem mélység, és sem magasságban sem mélységben lakók, sem semmi más teremtmény,
sem a kozmosz időbeli, sem a kozmosz, a világűr térbeli jelenségei, a csillagok
világában történők nem szakaszthatnak el, nem állhatnak oda közénk, és nem képesek elválasztani minket az
Istennek szerelmétől, mely vagyon és megjelent, és megbizonyított a mi Urunk
Jézus Krisztusban” (Róm. 8,35.38-39).
994 Mert
azt ígérte az Úr: „Bölccsé teszlek [értelmet adok neked,
hogy (śáḵal): okosan, megfontoltan körültekintően viselkedj, és
cselekedj], és megtanítlak téged az útra,
és [(járá' járáh dereḵ zú jálaḵ): mutatom neked az utat, azt mondva:
ez, ez itt] amelyen járj; szemeimmel
[(ʿajin):
tekintetemmel] tanácsollak téged,
és [(jáʿac): vigyázok rád, őrizlek téged]” (Zsolt. 32,8). Ezért a
hívő boldogan vallja meg, hogy: „Az
igazságnak útján (ösvényén) járok, és
az igazság (a megigazulás) ösvényének
közepén” (Péld. 8,20). És Ő: „Engem megvidámít, [felüdít] az igazság [megigazultság] ösvényein vezet [hordoz] az ő nevéért [nevéhez híven]. »Héber szerint: (šúḇ): visszahoz, helyreállít, megújít (nep̄eš): engem, és a (ceḏeq): megigazulás (maʿəḡáláh maʿəgál): útjára (náḥáh): visszavezet az Ő (šém): nevéért«” (Zsolt. 23,3).
995 És így folytatja Dávid: „Mert a felhőkben kicsoda hasonlatos az
Úrhoz…?” (Zsolt. 89,7). „Ezt mondom az Úrnak [(jəhóváh): Jahvénak Örökkévalónak]: Én Uram vagy te; feletted való
jóm nincsen. [Más fordítás: Mondjam ezt az Úrnak; Te vagy az én Uram, te vagy
boldogságom, téged semmi nem szárnyal túl! Rajtad kívül nincs, ami jó nekem; Én
Istenem vagy Te, és semmi jóm néked nem használhat, mert jóságomra neked nincs
szükséged]” Te tanítasz engem az élet ösvényére, teljes öröm
van tenálad; a te jobbodon gyönyörűségek vannak örökké. [Más
fordítás: Megmutatod nekem az élet útját, az öröm teljességét színed
előtt, és a gyönyörűséget jobbodon mindörökké]. (Zsolt.
16,2.11).
996 És
ismét megvallja Dávid: „Az Úr, [Jahve az Örökkévaló] az én osztályos részem [örökségem,
örökrészem] és poharam, [kelyhem]. Te támogatod, és [te tartod kezedben] az én sorsomat [Te őrzöd
osztályrészemet, és Te vagy, ki visszaadod nekem örökségemet]”
(Zsolt. 16,5). Jeremiás megvallása: „Az
Úr az én osztályrészem - mondom magamban -, ezért benne bízom” (JSir. 3,24) És még: „Azt mondám Uram, hogy az én örökségem a te
beszédeidnek, a te igéidnek megőrzése, és megtartása” (Zsolt. 119,57) Ezért: „Hozzád
kiáltok, és hívlak téged, oh Uram; s ezt mondom: Te vagy oltalmam és örökségem
az élőknek földén” (Zsolt. 142,6).
997 És
így folytatják Dávid, és a próféták: „Isten ugyanis
ismeri, és őrzi a megigazultak útját, de
a gonoszok, hitetlenek, Isten nélkül élők útja pusztulásba visz és a semmibe vész” (Zsolt. 1,6). „A lázadók és a bűnösök elvesznek, és akik elhagyták
az Urat, elpusztulnak” (Ésa. 1,28). Mert: „Hiszen veszedelem vár az álnokra,
szerencsétlenség a gonosztevőkre!” (Jób.
31,3). Mert: „Uram, te vagy
Izráel reménysége, megszégyenülnek mind, akik elhagynak téged. A tőled
elpártolók nevét a porba írják, mert elhagyták az Urat, az élő vizeknek
kútfejét” (Jer. 17,13). Bizony:
„Távol van a gonoszoktól a segítség, a
szabadítás, mert nem törődnek a te rendeléseiddel” (Zsolt. 119,155).
998 A hamisak, álnokok, akik csak tettetik az istenfélelmet, azokhoz az Úr így viszonyul:
„Ha kik csúfolók, ő megcsúfolja azokat; a
szelídeknek pedig ad kedvességet” (Péld.
3,34). És Pál apostolon keresztül jelenti ki az Úr az előzőek
jelentését: „Ne tévelyegjetek, Isten nem
csúfoltatik meg; mert amit vet az ember, azt aratándja is. [Más fordítás:
Ne áltassátok magatokat! Istent nem lehet becsapni! Azt fogja az ember
aratni, amit vetett]”
(Gal. 6,7).Mert: „Aki vet álnokságot (H: 'áven:
hazugságot), arat nyomorúságot (bajt, /g: plégé:
csapást, katasztrófát); és az ő
haragjának (H eḇəráh: gőg, kevélység, arrogancia) vesszeje
megtöretik (megsemmisül). Az irgalmas
szemű (a jóságos tekintetű) ember
megáldatik, mert adott az ő kenyeréből a szegénynek (a nincstelennek)” (Péld. 22,8-9). Dávid megvallása:
„(ḥásíḏ) a hívő, istenfélő szenthez, (ḥásaḏ): irgalmas, és jóindulatú. A (támím gəḇar): tökéletes, ártatlan, feddhetetlen emberhez (támam): egyenes, igaz vagy, és tökéletesen bánsz
vele. A tisztával [(bárar): választottal] tiszta vagy [(bárar): megtisztítod,
megvizsgálod]. S a
visszáshoz [(ʿiqqéš): elhajlott,
elfordult, hamis, álnok, csalárd, romlottal] visszás vagy [(páṯal): megfordítod, elfordítod,
megzavarod,
a hamisnak ellenállsz]” (Zsolt. 18,26-27). És
így folytatódik a kijelentés: „Készen
tartja, és megőrzi üdvét az
igazaknak, és védőpajzsa azoknak, akik tökéletesen járnak. Megoltalmazza az
egyenes szívvel, fedhetetlenségben élőket.
Hogy megőrizze [és vigyázzon, szemmel tartsa,
virrasszon, őrködjön és megvédje] az
igazságnak útjait [az igazzá
nyilvánítottak sorsát], és kegyeseinek [azoknak, akik hűek hozzá, az istenfélő, istent tisztelő szentjei]
útját [életútját, sorsát] megtartsa
[szemmel tartsa, megőrizze; őrködjön sorsa fölött]” (Péld. 2,7-8). Mert:
„Az Úrnak minden útja kegyelem, szeretet
és hűség azoknak, akik szövetségét és bizonyságait megtartják” (Zsolt. 25,10). És: „Mert az Úr szereti a jogosságot, és nem
hagyja el híveit. Megőrzi őket mindenkor, a bűnösök utódait pedig kiirtja”
(Zsolt.
37,28). Isten cselekedetei válaszolnak az emberi magatartásra, erről
így beszél az Úr Jézus: „Boldogok az
irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek”„Mert az ítélet irgalmatlan az iránt,
aki nem cselekszik irgalmasságot; és dicsekedik az irgalmasság az ítélet ellen”
(Mt. 5,7; Jak. 2,13).
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)