2018. április 4.

Zsidókhoz írt levél 12. fejezet: Jézus a hitünk fejedelme; (göröggel és KAPCSOLÓDÓ IGéKKEL).


Zsid. 12,1 Annakokáért mi is, kiket a bizonyságoknak [(martüsz): a tanúknak, és bizonyítékoknak] ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden [(ogkosz): ránk nehezedő terhet], és akadályt és a megkörnyékező [(euperisztatosz): erősen körülvevő, és könnyen bekerítő] bűnt, [(hamartia): tévedést, hibát vétket] kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdő tért, [(agón): versenypályát].181
Zsid. 12,2 Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégezőjére [(arkhégosz): a hit szerzőjére és beteljesítőjére] Jézusra, aki az előtte levő öröm helyett, megvetve [(kataphroneó aiszkhüné) nem törődve a szégyennel, és megvetve] a gyalázatot, keresztet szenvedett, [(sztaurosz hüpomenó): elviselte, elszenvedte a kínoszlopot] s az Isten királyi székének [(thronosz): trónjának] jobbjára, a [méltóság helyére] ült.182
Zsid. 12,3 Gondoljátok meg azért, hogy ő ily ellene való támadást szenvedett el a bűnösöktől, [(hamartólosz hüpo) a célt eltévesztők által] hogy el ne [(eklüó): lankadjatok], és el ne csüggedjetek, elalélván [(kamnó pszükhé hümón): a ti életetekben].
Zsid. 12,4 Mert a bűn ellen való harcban még nem álltatok ellen egészen a vérig.
Zsid. 12,5 És elfeledkeztetek-e az intésről, a [(paraklészisz): buzdításról, bátorításról] amely néktek, mint fiaknak szól. Fiam, ne vesd meg az Úrnak fenyítését,183 [(paideia): tanítását, útmutatását, helyreigazítását], se meg ne lankadj, [(eklüó): és ne csüggedj el] ha ő dorgál,184 [(elegkhó): feltár, felfed, ismertté teszi – napvilágra hozza – a tényeket, bizonyít, hogy meggyőzön] téged.185
Zsid. 12,6 Mert akit szeret186 az Úr, megdorgálja, megostoroz pedig mindent, akit fiává fogad. [(gar): ugyanis akit (agapaó): szeret az Úr azt (paideuó): tanítja, oktatja, képezi, neveli], megostoroz pedig mindenkit, akit fiává fogad.187
Zsid. 12,7 Ha a fenyítést elszenveditek, akkor veletek úgy bánik az Isten, mint fiaival; mert melyik fiú az, a kit meg nem fenyít az apa? [Görög szerint: Ha a (paideia): tanítást, oktatást, nevelést (hüpomenó): vállaljátok, akkor veletek úgy bánik az Isten, mint fiaival; mert melyik fiú az, a kit meg nem fenyít (paideuó): tanít, oktat, nevel az apa]?188
Zsid. 12,8 Ha pedig fenyítés [(paideia): tanítás, nevelés] nélkül valók vagytok, melyben mindenek részesültek, korcsok [(nothosz): fattyak] vagytok és nem fiak.
Zsid. 12,9 Aztán, a mi hústesti apáink fenyítettek [(paideutész): oktattak, neveltek] minket és becsültük [és (entrepó): tiszteltük] őket; avagy nem sokkal inkább engedelmeskedünk-e a [(pneuma)] szellemek Atyjának, és élünk!189
Zsid. 12,10 Mert ám azok kevés ideig, tetszésük [(dokeó): a saját elgondolásuk] szerint fenyítettek [(paideuó): tanítottak, neveltek]; ő pedig javunkra, hogy szentségében részesüljünk.190
Zsid. 12,11 Bármely fenyítés [nevelés] ugyan jelenleg [pillanatnyilag] nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, ámde utóbb az igazságnak [a megigazulás] békességes gyümölcsével fizet azoknak, akik általa gyakoroltatnak [Görög szerint: (pasz pasza pan): minden (paideia): tanítás, oktatás, nevelés (men pareimi prosz) jelenleg bizonyára nem (dokeó) látszik jónak, és (khara einai): jelent örömöt, hanem (lüpé): kellemetlenségnek, de (hüszteron): később a (dikaioszüné):  megigazulás (eirénikosz): békességes (karposz apodidómi): gyümölcsével fizet azoknak, akik ezáltal (gümnadzó): megedződtek].191
Zsid. 12,12 Annakokáért a lecsüggesztett [(pariémi): lankadt] kezeket és az ellankadt [(paralüó): elgyengült] térdeket egyenesítsétek föl.192
Zsid. 12,13 És lábaitokkal egyenesen járjatok, hogy a sánta el ne hajoljon, sőt inkább meggyógyuljon [Görög szöveg: (kai): és (púsz): lábaitok (orthosz): egyenes (trokhia): utat (poieó): készítsen, biztosítson (hina): azért, hogy a (khólosz): sánta, és bicegő () nehogy (ektrepó): elhajoljon, elforduljon (de mallon): sőt inkább (iaomai): helyreálljon, meggyógyuljon].193
Zsid. 12,14 Kövessétek mindenki irányában a békességet194 és a szentséget, [(hagiaszmosz): megszentelődést, Isten céljaira való elkülönítést]195 amely nélkül senki sem látja meg az Urat.
Zsid. 12,15 Vigyázván [(episzkopeó): ügyeljetek] arra, hogy az Isten kegyelmétől196 senki el ne szakadjon [(hüsztereó): el ne maradjon]; nehogy a keserűségnek bármely gyökere, fölnevekedvén, megzavarjon, [(enokhleó): zavart ne okozzon] és ez által sokan megfertőztethessenek [(miainó): beszennyeződjenek].197
Zsid. 12,16 Ne legyen senki parázna vagy istentelen, [(bebélosz): közönséges, tisztátalan, szentségtelen] mint Ézsaú, [jelentése: a szőrös, bozontos; nyers, durva] aki egy ételért eladta első szülöttségi jogát.198
Zsid. 12,17 Mert tudjátok, hogy azután is, mikor akarta örökölni az áldást, megvettetett [(apodokimadzó): elutasították]; mert nem találta meg a megbánás [(metanoia): megtérés: a gondolkodásmód megváltoztatás] helyét, noha könnyhullatással [(dakrüon meta): könnyek között] kereste.199
Zsid. 12,18 Mert nem járultatok megtapintható hegyhez, és lángoló tűzhöz, és sűrű homályhoz, és sötétséghez, és szélvészhez, [forgószélhez]
Zsid. 12,19 És trombita harsogásához, és a mondásoknak szavához [(réma): mondás, megnyilatkozás, beszéd; Ige; szózatoknak (phóné): hangjához; harsonazengéshez vagy mennydörgő szózathoz], melyet a kik hallottak, kérték, hogy ne intéztessék [hogy tovább ne szóljon] hozzájok szó [(logosz): Ige, mert olyan erős volt];200
Zsid. 12,20 Mert nem bírták ki, [(pheró): nem viselhették el] a mi parancsolva volt: Még ha oktalan állat ér is a hegyhez, megköveztessék, vagy nyíllal lövettessék le;
Zsid. 12,21 És oly rettenetes [(phoberosz): félelmetes] volt a látomány, [(phantadzó): a látvány] hogy Mózes [jelentése: a kihúzott, a vízből kihúzott, kimentett; kihúzó; gyermek] is mondá: Megijedtem és remegek [(entromosz): reszketek, és borzongok]:201
Zsid. 12,22 Hanem járultatok Sion hegyéhez, és az élő Istennek városához, a mennyei Jeruzsálemhez, és az angyalok [(müriasz): megszámlálhatatlan] tízezreihez,202
Zsid. 12,23 Az elsőszülöttek [ünnepi] seregéhez és [(panégürisz): gyülekezetéhez], egyházához, [(ekklészia): eklézsiájához, a kihívottak közösségéhez] akik be vannak írva a mennyekben, és mindenek bírájához Istenhez, és a tökéletes igazak lelkeihez [(teleioó dikaiosz pneuma): és a tökéletessé tétetett és végcélba jutott megigazultak szellemeihez].203
Zsid. 12,24 És az újszövetség közbenjárójához, Jézushoz és a meghintésnek véréhez, mely jobbat beszél, mint az Ábel vére.204
Zsid. 12,25 Vigyázzatok, meg ne vessétek [(mé paraiteomai): nehogy elutasítsátok] Őt, aki szól; mert ha azok meg nem menekültek, akik a földön szólót [(khrématidzó): azt, aki a földön adott kijelentést] megvetették, [(paraiteomai): elutasították] sokkal kevésbé mi, ha elfordulunk attól, aki a mennyekből vagyon.205
Zsid. 12,26 Kinek szava [(phóné): hangja] akkor megrendítette a földet, most pedig ígéretet tesz, mondván: Még egyszer megrázom [(szeió): megrendítem] nemcsak a földet, hanem az eget is.206
Zsid. 12,27 Az a „még egyszer” pedig jelenti [(déloó): megmutatja, láthatóvá teszi] az állhatatlan dolgoknak, mint teremtményeknek megváltozását, [(metatheszisz): átváltoztatását], hogy a rendíthetetlen dolgok maradjanak meg.207
Zsid. 12,28 Annakokáért mozdíthatatlan országot nyerve, legyünk háládatosak, melynél fogva szolgáljunk az Istennek tetsző módon kegyességgel és félelemmel. [Görög szerint: Azért (aszaleutosz): megingathatatlan] [(baszileia): országot, birodalmat] [(paralambanó): kaptunk, vettünk át] [(ekhó kharisz): tartsuk meg a kegyelmet] (hosz hé ho dia): amelyen át (latreuó): szolgáljunk az Istennek (euaresztósz): tetsző / elfogadható módon (aidósz meta): szerénységgel, Őreá figyelve, vele egyetértésben (eulabeia): tisztelettel].208
Zsid. 12,29 Mert a mi Istenünk megemésztő tűz.209










181 És így folytatódik a kijelentés: „Eltemettettünk, és szellemben hasonlóvá váltunk azért Ővele együtt a bemerítés által a halálba: hogy miképpen feltámasztatott, és életre kelt Krisztus a halálból, a halottak közül az Atyának dicsősége, fényessége, ragyogása, ereje által, azonképpen mi is új életben járjunk” (Róm. 6,4). Mert: „… titeket, kik holtak valátok a bűnökben, akiket halottakká tettek az elesések, hibás lépések, botlások, melléfogások és a ti hústesteteknek körülmetéletlensége, megelevenített, és életre keltett együtt Ővele, megbocsátván minden bűnötöket az után, hogy minden elesésünket megbocsátotta (Kol. 2,12-13). És tette ezt azért Isten: „Hogy levetkezzétek, és félretegyétek ama régi élet, a korábbi gonosz életmódotok, életviteletek, életvezetésetek, magatartásotok, viselkedésetek szerint való ó embert, mely meg van romolva, mert el van tévelyítve, és  csábítás áldozatául esett a csalárdság, a megtévesztés, becsapás, csalás, árulás miatt. Megújuljatok pedig a ti elméteknek, a ti bensőtöknek szelleme szerint. És felöltözzétek amaz új, ismeretlen, szokatlan, meglepő embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban, Hit által való megigazulásban, és valóságos szentségben az Ige által(Eféz. 4,22-24). Hát: „ne szabjátok magatokat, ne igazodjatok, és ne legyetek hasonlóvá, ne alkalmazkodjatok, és ne idomuljatok e világhoz, ehhez a létkorszakhoz. Hanem változzatok el, és gondolkodásmódotok megújításával alakuljatok át úgy, hogy megvizsgáljátok, és felismerjétek, megítélhessétek, megválasszátok, és hogy azt próbálgassátok mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte és mi a tökéletes, ami neki tetsző (Róm. 12,2). És: Nem tudjátok-é, hogy akik versenypályán futnak, és küzdenek, mindnyájan futnak ugyan, de egy nyeri el a jutalmat, a győzelmi díjat. Úgy fussatok, hogy elnyerjétek.  Mindaz pedig aki pályafutásban tusakodik, aki versenyben vesz részt, ökölharcban küzd, mindenben és minden módon, mindig, és állandóan magatűrtető. Azok ugyan, hogy romlandó és hervadó koszorút nyerjenek, mi pedig romolhatatlant, és hervadhatatlant (1 Kor. 9,24-25).
182 És az Úr Jézus azt kérdezi tanítványaitól:  „Avagy nem ezeket kellett-e szenvedni [nem volt-e szükségszerű elviselni, eltűrni, és elszenvedni ezeket] a Krisztusnak, és úgy menni be az ő dicsőségébe [az Ő méltóságába, ragyogó fényességébe, és így megdicsőülnie]? (Luk. 24,26). Pál apostol pedig így szól a hívőkhöz: „Annakokáért az az indulat, érzés, észjárás, törekvés, az a gondolkodásmód és szándék legyen és uralkodjon bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is, amely a Krisztus Jézust jellemezte. Aki, mikor Istennek formájában-alakjában létezett, nem tekintette, és nem tartotta zsákmánynak azt, és nem ragaszkodott ahhoz, hogy minden tekintetben Isten volt. Azzal, hogy rabszolga alakját öltötte fel, s emberi hasonmásba öltözött, üressé tette magát, mindenről önként lemondott, és beleegyezett abba, hogy szolga legyen. Amikor a Földön megszületett és emberré lett, valóban olyan is volt, mint egy szolga. És mikor olyan állapotban találtatott, mint ember, és alakjára nézve embernek bizonyult, vagy formájában embernek mutatkozott, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának, a kínoszlopon való haláláig(Fil. 2,5-8). Ő: Aki bűneinket, céltévesztésünket, tévedéseinket, hibáinkat leemelve, eltávolítva, minket megtisztítva, és lemosva, a hatalom és méltóság helyén ül a magasságban, a mennyekben, fenségbe” (Zsid 1:3).
183 Intés (paideia): Nevelés, tanítás, oktatás, képzés, útmutatás, helyreigazítás
Intés: az értelem alapján megfontolt tények elhelyezése, felsorakoztatása valaki előtt azért, hogy megakadályozza valami rossz, baj, szerencsétlenség bekövetkeztét;
184 Dorgál (elegkhó): feltár, felfed, ismertté teszi – napvilágra hozza – a tényeket, meggyőz, bizonyít.
185 Jób megvallása:„Ímé, boldog ember az, akit Isten megdorgál [megfedd]; azért a Mindenhatónak büntetését [fenyítését] meg ne utáljad. [Héber szerint: ('ešer): boldogság a ('ĕnôš): halandó, esendő embernek, akit Isten (jḵḥ): megvizsgál, kikérdez. Azért a (šaddaj): Mindenható, (músár): figyelmeztetését, tanítását, útmutatását ne (má'as): utasítsd el, és ne utasítsd vissza]! (Jób. 5,17). És így folytatódik a kijelentés: „Az Úrnak fenyítését [(paideia): nevelését, tanítását, figyelmeztetését, intését, oktatását, és képzését], fiam, ne utáld meg. [Ne hárítsd el, ne vesd meg, és ne állj ellene] se meg ne und [(ekluó): ne erőtlenítsd meg, és ne szüntesd meg] az ő dorgálását [ele(n)gkho): feltárását, felfedését, mert Ő ismertté teszi – napvilágra hozza – a tényeket, meggyőz, és beláttat]” (Péld. 3,11). „Mert akit szeret az Úr, megdorgálja [azt tanítja, oktatja, képezi, és neveli] és pedig mint az atya az ő fiát, akit kedvel, [akinek javát akarja, és akiben örömét leli] (Péld. 3,12). Az Úr szeretetének a jele, ha Ő nevel, tanít: „„Akit én szeretek, megvizsgálom, tanítom, oktatom, nevelem: igyekezz tehát, és térj meg. (Akiket [(hoszosz): akiket csak] én szeretek [(phileó): kedvelek], megfeddem [(elegkhó): megvizsgálom, fölfedem, föltárom; napvilágra hozom] és megfenyítem [(paideuó): tanítom, nevelem]: légy buzgóságos azért, [(dzéloó): lelkesen törekedj, igyekezz, buzgólkodj tehát] és térj meg [és térj új felismerésre; (ún metanoeó): valóban változtasd meg a gondolkodás módodat]!” (Jel. 3,19). Dávid megvallása: „Boldog ember az, akit te oktatsz, helyreigazítsz, Uram, és akit megtanítasz  a te törvényedre; Hogy nyugalmat adj annak a veszedelem napján, és hogy megóvd a rossz, káros, ártalmas, gonosz napoktól, míg megásták a sírját a hitetlennek!” (Zsolt. 94,12-13). Így aztán én: „Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az Úrnak cselekedeteit! Keményen oktatott engem az Úr; de nem adott át engem a halálnak” (Zsolt. 118,17-18). Az apostol tanítása: „De mikor megbíráltatunk, akkor helyrehozásra kerül a helytelen, az Úrtól taníttatunk, utat mutat, útbaigazít, hogy ezzel a világgal, a teremtett világgal nehogy a kárt hozó, a sátán hatalma alatt maradjunk (1 Kor. 11,32).
186 Szeret (agapaó): szeret önzetlenül, tárgya érdemeitől függetlenül. Ez azt is jelenti: Isten teljesen odaadja, átadja, teljesen összeköti magát, eggyé válik vele.
187 És hogy hogyan ostoroz az Úr, azt a prófétán keresztül jelenti ki Mit csináljak (cselekedjem, tegyek) veled, Efraim? Mit csináljak (cselekedjem, tegyek) veled, Júda? (Hiszen) hűségetek (szeretetetek) csak olyan, mint a reggeli felhő, vagy mint a korán tűnő (múló) harmat. Ezért a próféták által ostoroztam őket, beszédeimmel gyilkoltam őket. (Más fordítás: Azért vertem meg a próféták által és megölöm őket az én számnak beszédivel, ajkam szózatával): ítéletem napvilágra jön (ítéletem elérkezik, mint a világosság)” (Hós. 6,4-5). 
188 És így folytatódik a kijelentés: Mert: „Ímé boldogság a halandó, esendő embernek, akit Isten megvizsgál, kikérdez. Azért a Mindenható, tanítását, útmutatását ne utasítsd vissza!” (Jób. 5,17). „Gondold, és értsd meg azért a te szívedben, a te bensődben, hogy amiképpen tanítja, korrigálja az ember az ő gyermekét, úgy tanít, korrigál téged az Úr, Jahve az Örökkévaló, a te Istened” (5 Móz. 8,5). Ugyanis: „mikor ítéltetünk, és helyrehozásra kerül a helytelen, az Úrtól taníttatunk, Ő utat mutat, útbaigazít, hogy ezzel a világgal, evilággal, a teremtett világgal együtt el ne kárhoztassunk, azaz nehogy a kárt hozó, a sátán hatalma alatt maradjunk(1 Kor. 11,32). Már Salamon így figyelmezteti a mindenkorban élő hívőket: „Az Úrnak tanítását, nevelését, útbaigazítását, és helyreigazítását fiam, ne utáld, és ne vesd meg. Se meg ne und, és el ne lankadj az ő oktatásán, vagy amikor megfegyelmez az Igével. Mert akit szeret az Úr, azt megdorgálja. - azaz próbatételeknek veti alá, - de mint apa a fiát, akit kedvel, akiben örömét leli(Péld. 3,11-12). Dávid megvallása: „Boldog ember az, akit te oktatsz, helyreigazítsz, Uram, és akit megtanítasz  a te törvényedre; Hogy nyugalmat adj annak a veszedelem napján, és hogy megóvd a rossz, káros, ártalmas, gonosz napoktól, míg megásták a sírját a hitetlennek!” (Zsolt. 94,12-13).
189 Mert: „Az Isten szellem…” (Ján. 4,24). Ő: „minden hústest szellemének Istene!” (4 Móz. 16,22). És Ő az: „… aki szellemet ad minden hústestnek!” (4Móz 27:16).
190 Ezért azt mondja az Úr: „Szentek, a világtól, és annak szennyétől elkülönültek, odaszenteltek, és Isten céljaira elválasztottak legyetek, mert én szent, tiszta, bűn és tisztátalanság nélküli vagyok” (1 Pét. 1,16). És az apostolon keresztül folytatja az Úr: „Mert nem tisztátalanságra, hanem megszentelődésre hívott el minket az Isten” (1 Thess. 4,7).
191 És az eredmény: „És lesz a megigazultság műve békesség, és az igazság gyümölcse nyugalom és biztonság mindörökké” (Ésa. 32,17).
192 Jóbról így beszélnek barátai: Ímé sokakat oktattál, és a megfáradt (lankadt) kezeket megerősítetted; A tántorgót a te beszédeid fenntartották, és a reszkető (roskadozó) térdeket megerősítetted” (Jób. 4,3-4). És a prófétán keresztül megerősíti az Úr a kijelentést: „Erősítsétek a lankadt kezeket, és szilárdítsátok (tegyétek erőssé) a tántorgó (a roskadozó) térdeket” (Ésa. 35,3). És a prófétai szó ma is érvényes: „Kérünk továbbá titeket atyámfiai, testvéreink, (nútheteó): emlékeztessétek a rendetleneket, (ataktosz): a tétlenkedőket. bátorítsátok, biztassátok, vidítsátok fel a félelmes szívűeket, a bátortalanokat, csüggedezőket, gyámolítsátok, törődjetek velük, és támogassátok az erőtleneket, karoljátok fel, oltalmazzátok, nyújtsatok segítő kezet, gondozzátok a betegeket, türelmesek legyetek mindenki iránt, és mindenkivel szemben (1 Thess. 5,14). És hogy hogyan kell bátorítani, buzdítani, arról így hangzik a kijelentés: „… mit kell hát tenni; mi hát a helyes, testvéreim? Mikor összejöttök, mindeniteknek van zsoltára, dicsőítő éneke, tanítása, az Úrról szóló ismerete, tudásanyaga, nyelve, kijelentése, kinyilatkoztatása, leleplezése, magyarázata. Mindenek épülésre szolgáljanak (1 Kor. 14,15.26). És nem a napi híreket megbeszélve, hanem: „Beszélgetvén egymás között zsoltárokban és dicséretekben és szellemi énekekben, énekelvén és dicséretet mondván szívetekben, a bensőtökből az Úrnak. [Más fordítás: a Szent Szellemtől kapott énekekkel bátorítsátok egymást; Énekeljetek az Úrnak teljes szívvel! Énekeljetek neki új éneket]. Hálákat adván mindenkor mindenekért a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében az Istennek és Atyának(Eféz. 5,19-20). Hogy ezt jól tudjátok tenni: „A Krisztusnak beszéde, Igéje lakozzék, és éljen ti bennetek gazdagon, és elevenen, minden bölcsességben. Tanítván és emlékeztetve egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, szellemi énekekkel. Hálával zengedezvén énekeljetek a ti szívetekből, a ti bensőtökből az Úrnak (Kol. 3,16).
193 Bemerítő Jánosban teljesedett be a prófécia, amelyet így hirdetett meg az Úr: „Ímé, elküldöm én az én követemet, és megtisztítja, és elegyengeti előttem az utat, és mindjárt eljön az ő templomába az Úr, akit ti kerestek, aki után vágyódtok, és a szövetségnek követe, akit ti kívántok. ímé, eljön, sőt jön már, azt mondja a Seregeknek Ura. És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiakhoz téríti, a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jöjjek, és meg ne verjem e földet átokkal, és hogy pusztulással ne sújtsam a földet, amikor eljövök(Malak. 3,1; 4.6) Őróla szólt Ézsaiás próféta is: „Egy szó, egy hang kiált: A pusztában készítsétek, és építsétek az Úrnak útját, ösvényt egyengessetek, és készítsetek egyenes utat a kietlenben a mi Istenünknek! Minden völgy fölemelkedjék, minden hegy és halom alászálljon, és süllyedjen le, és legyen az egyenetlen egyenessé és a bércek rónává, a dombvidék síksággá. Mert megjelenik az Úr dicsősége, és minden hústest, vagyis minden ember egyaránt látni fogja azt; mert az Úr szája szólt” (Ésa. 40,3-5) Maga Bemerítő János is így tesz bizonyságot arról, hogy a próféták által megjövendölt útkészítő ő: „És ez a János bizonyságtétele, amikor a zsidók papokat és Lévitákat küldöttek Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt: Kicsoda vagy te? Erre ő így felelt és monda: Én kiáltó szó, kiáltó hang vagyok a pusztában. Egyengessétek az Úrnak útját, és készítsetek egyenes utat az Úrnak, amint megmondotta Ézsaiás próféta” (Ján. 1,19.23). Bemerítő János aki útkészítő volt: „így prédikált, ezt hirdetve vala: Térjetek meg, térjetek új felismerésre, változtassátok meg gondolkozásmódotokat; térjetek, forduljatok vissza Isten felé, mert elközelített a mennyeknek országa, a mennyeknek királysága, uralma. Mert Ő az, akiről Ézsaiás próféta szólott, ezt mondván: Kiáltó szó a pusztában: Készítsétek az Úrnak útját, és egyengessétek meg, és tegyétek egyenessé az ő ösvényeit” (Mát. 3,2-3). Az Úr így figyelmeztet: „Egyengesd el lábaid ösvényit, [egyengess sima utat a lábadnak] s minden te útaid állhatatosak [biztosak, céltudatosak] legyenek. [Más fordítás: Ügyelj, hogy merre tart a lábad, akkor minden utad biztos lesz]. Ne térj [és ne hajolj le az útról] jobbra, se balra, fordítsd el a te lábadat a gonosztól [tartsd távol lábadat a rossztól; mert a jobbra vivő utat az Úr ismeri, a balra tartók pedig sikertelenek, boldogtalanok, szerencsétlenek, gonoszak. Ő azonban egyenesekké teszi ösvényeidet, pályafutásodat, és útjaidat szerencsés véghez vezeti]” (Péld. 4,26-27). Az igazak útját Isten készíti el, ezért: „Az igaznak ösvénye egyenes, egyenesen készíted az igaznak a megigazultnak útját. ...”(Ésa. 26,7). És az Úr által készített út: És az Úr Jézus kijelentése az Isten által készített útról: „Én vagyok az út…” (Ján. 14,6).
194 Békesség (eiréné) az az állapotot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás, mégpedig mind az egyén, mind a közösség vonatkozásában.
Így biztat az Úr: „Boldogok a békességre igyekezők, a békeszerzők, akik békét teremtenek, és békességet készítenek: mert ők az Isten fiainak mondatnak” (Mát. 5,19). Ezért: „Ha lehetséges, amennyire rajtatok áll, és tőletek függ, minden emberrel békességben éljetek” (Róm. 12,18) És: „Azokra a dolgokra törekedjünk tehát, amelyek a békességet és egymás építését szolgálják” (Róm. 14,19) Már a prófétákon keresztül így szól az Úr:  „És lesz az igazság, a megigazulás műve békesség, és az igazság, a megigazulás gyümölcse nyugalom és biztonság mindörökké. A megigazulás békét teremt, és az igazság, a megigazulás a békét és a biztonságot szolgálja örökké. Népem békesség hajlékában lakozik majd, biztonság sátraiban, biztonságos lakóhelyeken, gondtalan nyugalomban” (Ésa. 32,17-18). Ezért mindenkinek szól az üzenet: „… Keresse, sőt járjon, és fusson utána, törekedjen rá, kutassa a békességet, kövesse, és törekedjen rá, és gyakorolja azt (1 Pét. 3,11). Minden gyülekezetnek szól a figyelmeztetés: „Kerüld a rosszat és cselekedjél jót; keresd a békességet és kövesd azt” (Zsolt. 34,15).
195 A megszentelődésről így hangzik a kijelentés: Mert ez az Isten akarata, szándéka, elhatározása, a ti szentté lételetek, a ti megszentelésetek, és Isten céljaira való elkülönítésetek, hogy magatokat a paráznaságtól, a bálványimádástól, ami a házasságtörés, és az Istennel kötött szövetség megtörétésétől megtartóztassátok (1 Thess. 4,3). „Mert nem tisztátalanságra, hanem szentségre, - megszentelődésre, vagyis elkülönítés / elkülönülésre a világ szennyétől - hívott el minket az Isten” (1 Thess. 4,7)
196 Kegyelem: (kharisz) olyan tett, amely örömet vált ki, boldogságot hoz. Szószerinti jelentése: öröm. Valaki igyekszik másoknak örömet okozni. Jótétemény valaki iránt, aki az ellenkezőjét érdemelné. „Isten jóindulata, kedvezése, jóindulatú gondoskodása az ember iránt” Így is megfogalmazhatjuk: A kegyelem Isten szeretetének konkrét cselekedetekben való megnyilvánulása az emberért, az emberen és az emberben.
197 Már Mózesen keresztül is hangzik a figyelmeztetés: „Ne legyen azért köztetek olyan férfi vagy nő, nemzetség vagy törzs, amelynek a szíve ma elfordul az Úrtól, Istenünktől, és elmegy, hogy szolgáljon e népek isteneinek. Ne legyen köztetek mérget és ürmöt termő gyökér!” (5 Móz. 29,18).
198 Ez pedig így történt: Egyszer Jákób [jelentése: Sarokfogó vagy mást kiszorító, más helyébe lépő; de valójában megfejtetlen a név. Csapdát állító] valami főzeléket főzött, amikor Ézsaú [jelentése: a szőrös, bozontos; nyers, durva] fáradtan jött meg a mezőről. Ézsau azt mondta Jákóbnak: Hadd egyem ebből a vörös ételből, mert fáradt vagyok! Ezért nevezték el őt Edómnak [jelentése: veres; erősség, vár, hegyes vidék; földből való); az 'ádóm melléknévből származik, jelentése: vörös. (Ádám név jelentése is: vörös, vagy a (vörös) földből való ember]. De Jákób azt felelte: Add nekem érte azonnal az elsőszülöttségi jogodat! És monda Ézsaú; Ímé én halni járok, mire való hát nékem az én elsőszülöttségem. Jákób azt felelte: Akkor esküdj meg nekem azonnal! Ézsau megesküdött neki, így adta el elsőszülöttségi jogát Jákóbnak. Jákób meg adott Ézsaunak kenyeret és lencsefőzeléket. És ő evett, ivott, azután fölkelt, és elment. Így veté meg Ézsaú az elsőszülöttséget” (1 Móz. 25,29-34).
199 Így aztán Izsák Jákobot áldotta meg: „És lőn amint elvégezé Izsák [jelentése: H. jichák: valaki nevet, nevető, vidám; bár rámosolyogna] Jákóbnak megáldását; és épen csakhogy kiment vala Jákób az ő atyjának Izsáknak színe elől; az ő bátyja Ézsaú is megjöve vadászásából. És készíte ő is ételt, s vivé az ő atyja elé, és mondá az ő atyjának: Keljen fel az én atyám, és egyék az ő fia vadászatából, és azután áldj meg engem!  És monda néki az ő atyja Izsák: Kicsoda vagy te? És monda: Én vagyok a te elsőszülött fiad Ézsaú. Akkor Izsák elrémüle igen nagy rémüléssel, és monda: Ki volt hát az, aki vadat fogott és behozá nékem, és én mindenből ettem minekelőtte te megjöttél, és megáldottam őt, és áldott is lészen. Amint hallotta vala Ézsaú az ő atyjának beszédét, nagy és igen keserves kiáltással felkiálta, és monda atyjának: Áldj meg engem is atyám. Ő pedig ezt mondta: Öcséd jött be alattomban, és ő vette el a te áldásodat. Az pedig monda: Nem méltán hívják-e őt Jákóbnak? Mert immár két ízben csalt meg engemet; elvevé elsőszülöttségemet, most pedig áldásomat vevé el. És monda: Nem tartottál-e nékem is valami áldást? Felele Izsák és monda Ézsaúnak: Ímé uraddá tettem őt, és minden atyjafiát szolgául adtam néki, gabonával is borral is őt láttam el; mit műveljek azért immár veled fiam? Monda Ézsaú az ő atyjának: Avagy csak az az egy áldásod van-e néked atyám? Áldj meg engem, engem is atyám; és felemelé szavát Ézsaú és sír vala. Felele azért Izsák, az ő atyja, és monda néki: Ímé kövér földön lesz lakásod, és részed lesz az ég harmatjából onnan felül; És fegyvered után élsz, és öcsédet szolgálod. De lészen, amikor ellene támadsz, letöröd igáját nyakadról” (1 Móz. 27,30-40).
200 Ez pedig így történt:  „Az Úr pedig monda Mózesnek: Eredj el a néphez és szenteld meg őket ma, meg holnap és hogy mossák ki az ő ruháikat; És legyenek készek harmadnapra; mert harmadnapon leszáll az Úr az egész nép szeme láttára a Sinai hegyre. És vess határt a népnek köröskörűl, mondván: Vigyázzatok magatokra, hogy a hegyre fel ne menjetek s még a szélét se érintsétek; mindaz, ami a hegyet érinti, halállal haljon meg. Ne érintse azt kéz, hanem kővel köveztessék meg, vagy nyíllal nyilaztassák le; akár barom, akár ember, ne éljen. Mikor a kürt hosszan hangzik, akkor felmehetnek a hegyre. Leszálla azért Mózes a hegyről a néphez, és megszentelé a népet, és megmosák az ő ruháikat. És monda a népnek: Legyetek készen harmadnapra; asszonyhoz ne közelítsetek. És lőn harmadnapon virradatkor, mennydörgések, villámlások és sűrű felhő lőn a hegyen és igen erős kürtzengés; és megréműle mind az egész táborbeli nép. És kivezeté Mózes a népet a táborból az Isten eleibe és megállának a hegy alatt (a hegy lábánál). Az egész Sinai hegy pedig füstölög vala, mivelhogy leszállott arra az Úr tűzben és felmegy vala annak füstje, mint a kemencének füstje; és az egész hegy nagyon reng vala. És a kürt szava mindinkább erősödik vala; Mózes beszél vala és az Isten (mennydörgésben) felel vala néki hangosan. Leszálla tehát az Úr a Sinai hegyre, a hegy tetejére, és felhívá az Úr Mózest a hegy tetejére, Mózes pedig felméne. És monda az Úr Mózesnek: Menj alá, intsd meg a népet, hogy ne törjön előre az Urat látni, mert közülük sokan elhullanak. És a papok is, akik az Úr eleibe járulnak, szenteljék meg magukat, hogy reájuk ne rontson az Úr. Mózes pedig monda az Úrnak: Nem jöhet fel a nép a Sinai hegyre, mert te magad intettél minket, mondván: Vess határt a hegy körül, és szenteld meg azt. De az Úr monda néki: Eredj, menj alá, és jöjj fel te és Áron is veled; de a papok és a nép ne törjenek előre, hogy feljöjjenek az Úrhoz; hogy reájuk ne rontson. Aláméne azért Mózes a néphez, és megmondá nékik” (2 Móz. 19,10-25). „Az egész nép pedig látja vala a mennydörgéseket, a villámlásokat, a kürt zengését és a hegy füstölgését. És látja vala a nép, és megrémüle, (reszketni kezdett) és hátrább álla. És mondának Mózesnek: Te beszélj velünk, és mi hallgatunk; de az Isten ne beszéljen velünk, hogy meg ne haljunk. Mózes pedig monda a népnek: Ne féljetek; mert azért jött az Isten, hogy próbára tegyen benneteket, és hogy az ő félelme legyen előttetek, hogy ne vétkezzetek. Távol álla azért a nép, Mózes pedig közelebb méne a (sötét) felhőhöz, melyben az Isten vala (2 Móz. 20,18-21). „És előjárulátok, és megállátok a hegy alatt (a hegy lábánál); a hegy pedig tűzben ég vala (égig érő lánggal égett) mind az ég közepéig, mindamellett sötétség, köd (felhő) és homályosság vala. És szóla az Úr néktek a tűz közepéből. A szavak hangját ti is halljátok vala, de csak a hangot; alakot azonban nem láttok vala” (5 Móz. 4,11-12). „Színről színre szólott veletek az Úr a hegyen, a tűz közepéből. Én pedig az Úr között és ti közöttetek állok vala abban az időben, hogy megjelentsem néktek az Úr beszédét; mert ti a tűztől féltek vala, és nem menétek fel a hegyre, mondván: Ez igéket szólá az Úr a ti egész gyülekezeteteknek a hegyen a tűz, a felhő és a homályosság közepéből hangos szóval, és nem többet; és felírá azokat két kőtáblára, és adá azokat nékem. És lőn, mikor a szót a sötétség közepéből halljátok vala, és a hegy tűzzel ég vala, hozzám jövétek a ti törzseiteknek minden fejedelmével és vénjével; És mondátok: Ímé az Úr, a mi Istenünk az Úr megmutatta nékünk az ő dicsőségét és nagyságát; és az ő szavát hallottuk a tűznek közepéből; e mai napon pedig láttuk, hogy az Isten emberrel szól, és ez mégis él. Most hát miért haljunk meg? Mert megemészt e nagy tűz minket. Ha még tovább halljuk az Úrnak, a mi Istenünknek szavát, meghalunk! Mert van-e olyan ember, aki ha hallotta az élő Isten szavát a tűzből beszélni úgy mint mi, életben maradt? Járulj oda te, és hallgasd meg mind azt, amit mond az Úr, a mi Istenünk, és te majd beszéld el nékünk mind, amit néked mond az Úr, a mi Istenünk, és mi meghallgatjuk, és megtesszük azt (5 Móz. 5,4-5.22-27).
201 Ezékiel így látja dicsőségben az Urat: „És a mennyezeten felül, amely fejük felett vala, látszék mint valami zafirkő, királyi széknek formája, egy zafírfényű trónus alakja, és a királyi széknek formáján látszék mint egy ember formája azon felül; És látám izzó ércként ragyogni, amelyet, mintha tűz vett volna körül derekának alakjától fogva és fölfelé; és derekának alakjától fogva és lefelé látám, mintha tűz volna. És fényesség, fényözön vala körülötte, Mint amilyen a szivárvány, mely a felhőben szokott lenni esős időben, olyan vala a fényesség, a fényözön köröskörül. Ilyen vala az Úr dicsőségének formája, és látám, és orcámra esém, és hallám egy szólónak szavát” (Ezék. 1,26-28).
202 János apostol megvallása: És én János látám a szent várost, az új Jeruzsálemet, amely az Istentől szálla alá a mennyből, elkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony. És hallék nagy szózatot, amely ezt mondja vala az égből: Ímé az Isten sátora az emberekkel van, és velük lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük, az ő Istenük” (Jel. 21,2-3). „És elvive engem szellemben egy nagy és magas hegyre és megmutatá nékem azt a nagy várost, a szent Jeruzsálemet, amely Istentől szállott alá a mennyből. Benne vala az Isten dicsősége; és annak világossága, ragyogása hasonló vala a legdrágább kőhöz, úgymint kristálytiszta jáspis kőhöz” (Jel. 21,10-11). „És látám, és hallám a királyiszék, a trón, az élőlények és a Vének, a mennyei elöljárók körül sok angyalnak szavát; és az ő számuk tízezerszer tízezer és ezerszer ezer vala (Jel. 5,11). Jób is ezt kérdezi: „Van-e száma az ő sereginek…?” (Jób. 25,3).
203 Az Úr Jézus szava az övéihez: „De azon ne örüljetek, hogy a gonosz szellemek néktek engedelmeskednek; és hogy a szellemek alátok vannak rendelve; hanem inkább azon örüljetek, hogy a ti neveitek fel vannak írva a mennyben” (Luk. 10,20). János apostol bizonyságtétele: És látám a halottakat, nagyokat és kicsinyeket, állani az Isten trónusa előtt; és könyvek nyittatának meg, majd egy más könyv nyittaték meg, amely az életnek könyve; és szétválasztásra kerülnek a halottak azokból, amik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint” (Jel. 20,12). És a mennyei Jeruzsálembe: „… nem megy abba be semmi tisztátalan, sem aki utálatosságot és hazugságot cselekszik, hanem csak akik beírattak az élet könyvébe, amely a Bárányé” (Jel. 21,27).
204 Hát: Járuljunk hozzá igaz szívvel, (kardia): igaz bensővel], hitnek teljességével, mint akiknek szívük megtisztult a rossz lelkiismerettől a vérrel való meghintés által (Zsid. 10,22). Mert: „Krisztusnak a vére… megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek (Zsid. 9,14). Azokért: „Akik ki vannak választva az Atya Isten eleve rendelése szerint, a Szellem megszentelésében, engedelmességre és Jézus Krisztus vérével való meghintésre…” (1 Pét. 1,2).  És Pál apostol ezt hirdeti: „Mert drága, és nagy áron vétettetek, vásároltattok meg, nagy volt a váltságdíjatok, dicsőítsétek meg tehát, és hordozzátok azért az Istent a ti testetekben, a ti egész lényetekben, és szellemetekben, amelyek az Istenéi (1 Kor. 6,20). Bizony: „Nagy áron vétettetek meg, nagy váltságdíjat fizetett értetek, ne legyetek, és ezért ne váljatok embereknek rabszolgáivá (1 Kor. 7,23).. És egy  új, szokatlan ének így szól a mennyben: „És énekének új éneket, mondván: Méltó vagy, hogy elvedd a könyvet és megnyisd annak pecséteit: mert megölettél, és megváltottál minket Istennek a te véred által, minden ágazatból és nyelvből és népből és nemzetből” (Jel. 5,9). És így folytatja a Szent Szellem Pál apostolon keresztül: „Akiben van a mi váltságunk az Ő vére árán, és a bűnöknek, félre-csúszásoknak, elhajlásoknak bocsánata, és eltörlése, és az elesések elengedése, az Ő kegyelmének gazdagsága szerint (Eféz. 1,7). Aki önmagát adta mi érettünk, hogy megváltson, hogy kifizesse a váltságdíjat, és visszavásároljon minket minden hamisságtól, a törvénynélküli állapotból. És tisztítson önmagának kiváltképpen való, kiváló, különleges, saját választott népet, jó, nemes, derék, vitéz, bátor, becsületes cselekedetekre igyekezőt, aki rajongó követője, képviselője, odaadó híve, amely bátor tettekre törekszik. [Más fordításban: és jótettekben buzgólkodó, választott népévé tegyen]” (Tit. 2,14). „Mert az Isten őt eleve elrendelte, és oda adta engesztelő, véres áldozatul, - fedélnek, mint előkép. Ő a frigyláda fedele a Templomban, az irgalom helye, a kiengesztelés - Azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát, és az Ő igazzá tételét megmutassa nekünk, nyilvánvaló jelül, bizonyítékként…” (Róm. 3,25). És hogy ki az, aki önmagát adta mi érettünk, arról így tesz bizonyságot a Szent Szellem: „Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szent Szellem titeket vigyázókká tett, az Isten anyaszentegyházának, a kihívottak közösségének legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett (Csel. 20,28). Péter apostol is erről tesz bizonyságot: „Tudván, hogy nem veszendő holmin, nem romlandó, és mulandó dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg, vásároltattatok vissza a ti atyáitoktól örökölt, rátok hagyományozott hiábavaló életetekből, haszontalan, istentelen, értéktelen, üres életmódotokból. Hanem drága, értékes, és becses véren, mint hibátlan, kifogástalan, feddhetetlen, szeplőtlen, folt nélküli, makulátlan, be nem szennyezett, mocsoktalan bárányén, a Krisztusén (1 Pét. 1,18-19). „És ezért újszövetségnek a közbenjárója ő, hogy meghalván az első szövetségbeli bűnök váltságáért, a hivatottak elnyerjék az örökkévaló örökségnek ígéretét” (Zsid. 9,15).
205 És újra hangzik a kijelentés:Mimódon [(pósz): vagy hogyan] menekedünk meg mi, hogyha nem törődünk [(ameleó): és könnyelműen semmibe veszünk] ily nagy [(télikútosz): fontos / és jelentős] üdvösséget [(szótéria): szabadulást, megmentést]? Amelyet, miután kezdetben hirdetett az Úr [amely akkor vette kezdetét, amikor először az Úr hirdette], azok, akik hallották, [(akúó): és megértették] biztosítottak [(bebaioó): és megerősítettek] számunkra (Zsid. 2,3).
206 Először ez akkor történt, amikor az Úr kijelentette magát népének: „ A harmadik napon virradatkor pedig mennydörgés, villámlás és sűrű felhő támadt a hegyen, és igen erős kürtzengés. Ekkor megrémült az egész nép a táborban. Mózes pedig kivezette a népet a táborból Isten elé, és ők megálltak a hegy lábánál. A Sínai-hegy egészen füstbe borult, mert leszállt rá tűzben az Úr. Füstje úgy szállt föl, mint a kemence füstje, és az egész hegy nagyon rengett” (2 Móz. 19,16-18). Dávid így folytatja a próféciát: „A hegyek ugrándoztak, mint a kosok, a halmok, mint a bárányok. Hegyek, mit ugrándoztok, mint a kosok, és ti halmok, mint a bárányok?” (Zsolt. 114,4). És amikor feltámadt az Úr, azaz kijött a hústestből: „Amikor Széírből (jelentése: szőrös, durva, nyers; bolyhos, bozontos) kijöttél, Uram, Jahve Örökkévaló, amikor Edóm (jelentése: földből való; az 'ádóm melléknévből származik, jelentése: vörös. (Ádám név jelentése is: vörös, vagy a (vörös) földből való ember) mezején lépdeltél, rengett a föld, csepegett az ég is, vizet csepegtettek a fellegek is. A hegyek megrendültek, és (remegtek) az Úrnak orcája (az Úr, Jahve az Örökkévaló színe) előtt, Még ez a Sinai is, az Úrnak, (Jahvénak az Örökkévalónak) az Izráel Istenének színe előtt” (Bír. 5,4-5). És Dávid így folytatja: „Láttak téged a vizek, oh Isten, láttak téged a vizek és megremegtek; a mélységek is megrázkódnak. A felhők vizet ömlesztnek; megzendülnek (mennydörögtek) a fellegek, és a te nyilaid széjjelfutnak. Mennydörgésed zúgott a forgószélben; villámlásaid megvilágosították a mindenséget; megrázkódott (reszketett) és megindult (rengett) a föld” (Zsolt. 77,17-19).Oh Isten, mikor kivonultál a te néped előtt, mikor a pusztába beléptél, a [(jəšímôn cáʿaḏ): sivatagban lépdeltél]: Szela. A föld reng [(ráʿaš): remeg, rázkódik] vala, az egek is csepegnek vala Isten [színe] előtt, ez a Sinai hegy is az Isten előtt, az Izráel Istene [színe] előtt (Zsolt. 68,8-9). És Aggeus így prófétál az Úr eljöveteléről: „Mert ezt mondja a Seregeknek Ura: Egy kevés idő van még, és én megindítom (megrendítem) az eget és a földet, a tengert és a szárazt. És megindítok minden népet, és eljön, akit minden népek óhajtanak, és megtöltöm e házat dicsőséggel, azt mondja a Seregeknek Ura” (Agge. 2,6-7).
207 Ezért: akik élnek a világ javaival, és igénybe veszik, és felhasználják a világ dolgait, akik hasznot húznak a világból, mintha nem élnének vele: mint akik azt nem kényük-kedvük szerint használnák, és mintha nem vennék igénybe, mert elmúlik e világnak ábrázatja, alakja, formája, pompája, külső arculata, megjelenési formája. Mert változik e világ színtere” (1 Kor. 7,31). Hát: „Ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a hústest kívánsága, a szem kívánsága, és az élettel, a létezés jelenlegi állapotával való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól van. És a világ elmúlik, és annak kívánsága is; de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké” (1 Ján. 2,15-17) Ezért tehát úgy éljetek: „Mint akik újonnan születtetek nem romlandó magból, de romolhatatlanból, Istennek igéje által, amely él és megmarad örökké.  Mert minden hústest olyan, mint a fű, és minden dicsősége, mint a mező virága: megszárad a fű, és virága elhull, de az Úr beszéde megmarad örökké. Ez a beszéd pedig az az evangélium, amelyet hirdettek nektek” (1 Pét. 1,23-25) „Mert sokan járnak másképpen, kik felől sokszor mondtam néktek, most pedig sírva is mondom, hogy a Krisztus kínoszlopának ellenségei; Kiknek végük veszedelem, kiknek Istenük az ő hasuk, és akiknek dicsőségük az ő gyalázatukban van, kik mindig a földiekkel, a földön lévő, a Földhöz tartozó dolgokkal törődnek. Mert a mi országunk mennyekben van, honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk” (Fil. 3,18-20). Mi pedig: „nem a láthatókra, nem a rövid ideig tartó, ideiglenes, átmeneti dolgokra és történésekre nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók” (2 Kor. 4,18).Ami az ígért változást hozza, az: Az Úr napja pedig úgy jő majd el, mint éjjeli tolvaj, amikor az egek recsegve-ropogva nagy robajjal, óriási zajjal, zúgva tovatűnnek, továbbhaladnak, elmúlnak, semmivé válnak. Az elemek, a világ elemei, az anyag alkotórészei, a tapasztalati világ anyagi alkatelemei pedig megégve felbomlanak, felolvadnak, és feloldódva széthullnak, és a föld, a látható világ, és a rajta lévő dolgok is megégnek (2 Pét. 3,10). Ézsaiás is erről prófétál: „Széthull, és elporhad az ég minden serege, és az ég mint írás egybehajtatik, összecsavarodik mint egy tekercs, és minden serege lehull, miként lehull a szőlő levele és a fügefáról a hervadó lomb” (Ésa. 34,4). János apostol látja, amikor a Bárány: „…feltörte a hatodik pecsétet: nagy földrengés támadt, és a nap elsötétült, mint egy fekete szőrcsuha, a telihold olyan lett, mint a vér, És az ég csillagai a földre hullának, miképpen a fügefa hullatja éretlen gyümölcseit, mikor nagy szél rázza. És az ég eltakarodék, mint mikor a papírtekercset összegöngyölítik; és minden hegy és sziget helyéből elmozdíttaték” (Jel. 6,12-14). Az Evangélium újra -és újra beszél az Úr Jézus visszajöveteléről, és az azt kísérő jelenségekről: „És azonnal ama napok nyomorúságai, szorongattatásai, megpróbáltatásai, szorongásai, gyötrelmei után a nap elsötétedik, elhomályosul, és a hold nem fénylik, nem sugározza fényét, és a csillagok az égről lehullanak, és az egeknek erősségei, a világmindséget összetartó erők megrendülnek, és a mennyei hatalmak meginognak (Mát. 24,29). És a kijelentés folytatódik: „Az ég és a föld megváltoznak, más, jobb állapotba mennek át, de az én beszédeim, az én szavaim, Igéim azonban semmiképpen el nem múlnak, semmiképp sem veszítik érvényüket (Mát. 24,35). Márk is ír az Úr Jézus kijelentéséről: „Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim, az én Igéim soha el nem múlnak, és semmiképp sem veszítik érvényüket(Márk. 13,31). Ézsaiás is az Úr Jézus visszajöveteléről prófétál: „Jajgassatok, mert közel van az Úrnak napja, mint pusztító hatalom jő a Mindenhatótól. Ezért megerőtlenülnek, és lehanyatlanak minden kezek, és megdermed minden embernek szíve; És megrémülnek, kínok és fájdalmak fogják el őket, és szenvednek, gyötrődnek, mint a szülőasszony; Riadtan néznek egymásra és egyik a másikon csodálkozik, és arcuk lángba borul, és lángban ég. Ímé az Úrnak napja jő kegyetlen búsulással és felgerjedt, izzó haraggal, hogy a földet pusztasággá tegye, és annak bűnöseit elveszesse arról. Mert az ég csillagai és csillagzatai nem ragyogtatják fényüket, sötét lesz a nap támadásakor, és a hold fényét nem tündökölteti. És meglátogatom a földön a bűnt, és megbüntetem a világ gonoszságát, és a gonoszokon vétküket, és a bűnösök bűnét, és megszüntetem az istentelenek, az Isten nélkül élők kevélységét, és véget vetek a kevélyek gőgjének. És az erőszakoskodóknak gőgjét megalázom. Drágábbá teszem az embert a színaranynál, és az embert Ofir aranyánál. Ezért az egeket megrendítem, és megindul helyéről a föld is, a seregek Urának búsulása és féktelen haragja miatt, és izzó haragjának napján” (Ésa. 13,6-13). Jóel is erről prófétál: „Tömegek, tömegek! Hatalmas tömeg van a döntés völgyében! Mert közel van az Úrnak napja a döntés völgyében! A nap és hold elsötétednek; a csillagok bevonják, elvesztik fényüket; Az Úr pedig megharsan a Sionról és megzendül és mennydörög Jeruzsálemből, és megrendülnek az egek és a föld; de az Úr az ő népének oltalma menedéke, védelme, és népét megoltalmazza és az Izráel fiainak erőssége!” (Jóel. 3,14-16). És folytatódik a kijelentés, bár: „A nap sötétséggé válik, a hold pedig vérré, minekelőtte eljő az Úrnak nagy és rettenetes napja. De mindaz, aki az Úrnak nevét hívja segítségül, megmenekül; mert a Sion hegyén és Jeruzsálemben lészen a szabadulás, amint megígérte az Úr, és a megszabadultak közt lesznek azok, akiket elhív az Úr!” (Jóel. 2,31-32). Dávid így prófétál Arról, aki: „Régente fundáltad a földet és Te vetettél hajdan alapot a földnek, s az egek is a te kezednek munkája és alkotása. Azok elvesznek, elpusztulnak, de Te megmaradsz; mindazok elavulnak, mint a ruha; mint az öltözetet, elváltoztatod azokat, és elváltoznak. De te ugyanaz vagy és ugyanaz maradsz, és a te esztendeid el nem fogynak, mert éveidnek soha sincs vége(Zsolt. 102,26-28). Az apostol idézi a Dávid által mondott próféciát: „És: Te Uram kezdetben alapítottad a földet, és a te kezeidnek művei a látható, és láthatatlan egek. Azok elvesznek, el fognak tűnni, de Te változatlanul megmaradsz, és mindazok, mint a ruha megavulnak, tönkremennek. És palástként összehajtod azokat és elváltoznak, megváltoztatod, másmilyenné teszed, és kicseréled, te pedig ugyanaz vagy, és ugyanaz maradsz, és a te esztendeid el nem fogynak, nem érnek véget” (Zsid. 1,10-12) Mert az egész teremtett világ mulandó: „Emeljétek az égre szemeiteket, és nézzetek a földre ide alá. Mert az egek, mint a füst szétfoszlanak, és a föld, mint a ruha megavul, és szétmállik, és lakosai hasonlókép elvesznek, úgy elhullnak, mint a legyek. De szabadításom örökre megmarad, és igazságom, az általam ajándékozott, hit által való megigazulás meg nem romol, meg nem rendül(Ésa. 51,6) És én: „… ímé, új egeket és új földet teremtek, és a régiek ingyen sem említtetnek, a régire nem is emlékeznek, még csak észbe sem jutnak” (Ésa. 65,17). Az apostolon keresztül pedig kijelentést nyer, hogy miért történik mindez: Mert a teremtett világ, és a teremtmények, és az egész természet sóvárogva, epedő sóvársággal, feszülten várja az Isten fiainak megjelenését, megnyilvánulását, kijelentését, kinyilatkozását. Mert a teremtett világ hiábavalóság, mulandóság, üresség, haszontalanság, sikertelenség alá vettetett, és minden teremtmény mulandóságnak van alávetve. Nem önként, nem önszántából, készségesen, és szabad akaratból, hanem azért, és az által, aki az alá vetette.  Azzal a nekünk adott reménységgel, hittel és bizalommal, hogy maga a teremtett világ is megszabadul, hogy a teremtett világot is fel fogja szabadítani a romlandóság rabszolgaságától, a mulandóság szolgai állapotából az Isten fiai dicsőségének szabadságára és hogy a teremtett világ is átjut az Isten fiainak dicsőséges szabadságába. Mert tudjuk, hogy az egész teremtett világ, és a teremtmények, és az egész természet együtt, és egyetemben fohászkodik, sóhajtozik, nyög, nyöszörög és vajúdik, a szülés fájdalmaiban kínlódik egészen mostanáig. Sőt, nemcsak ez a világ, hanem maguk a Szellem zsengéjének, kezdetének birtokosai, akik mint a Szellem teljességéből az első részlet, mi magunk is, akik bensőnkben hordozzuk a Szellem zsengéjét, fohászkodunk, sóhajtozunk, és nyögünk magunkban, a mi bensőnkben, a szellemünkben. Várván egy fiú helyére helyezést, hogy méltóvá tétessünk az apa teljes jogaiba, kiváltságaiba, és méltóságaiba való belépésre. A mi testünknek megváltását, a holttestünkből való, váltság általi megszabadítást” (Róm. 8,19-23). Az egész teremtett világ pedig azt várja, hogy visszaálljon az eredeti –  a teremtéskori, a paradicsomi – állapot, és: „A farkas és bárány együtt legelnek, az oroszlán, mint az ökör, szalmát eszik, és a kígyónak por lesz az ő kenyere. Nem ártanak, és nem pusztítnak sehol szentségemnek hegyén; így szól az Úr” „… mert teljes lészen a föld az Úr ismeretével, mint a vizek a tengert beborítják. És lesz ama napon, hogy Isai gyökeréhez, aki a népek zászlója lészen, eljőnek a pogányok, és az ő nyugodalma dicsőség lészen” (Ésa. 65,25; 11,9-10). És hogy ki helyezte átok alá az egész teremtett világot, arról így tesz bizonyságot Isten Igéje:  „A kígyó pedig ravaszabb vala minden mezei vadnál, melyet az Úr Isten teremtett vala, és monda az asszonynak: Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egyetlen fájáról se egyetek? És monda az asszony a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk; De annak a fának gyümölcséből, mely a kertnek közepette van, azt mondá Isten: abból ne egyetek, azt meg se illessétek, ne is érintsétek, hogy meg ne haljatok. És monda a kígyó az asszonynak: Bizony nem haltok meg; Hanem tudja az Isten, hogy amely napon ejéndetek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lesztek mint az Isten: jónak és gonosznak tudói. És látá az asszony, hogy jó az a fa eledelre s hogy kedves a szemnek, és csábítja a szemet, és kívánatos az a fa a bölcsességért, mert okossá tesz: szakaszta azért annak gyümölcséből, és evék, és ada vele levő férjének is, és az is evék” (1 Móz. 3,1-6). És az Úr kijelenti az engedetlenség következményét, azt mondva: „Az embernek pedig ezt mondta: Mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél, legyen a föld átkozott, mert átkot hoztál, és átok alá helyeződött a föld miattad. Fáradsággal élsz belőle egész életedben! Tövist és bogáncskórót terem tenéked; s eszed a mezőnek füvét. Arcod verejtékével eszed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél. Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba!” (1 Móz. 3,17-19). A prédikátoron keresztül hangzik a kijelentés arról, hogy így lett az élet értelmetlenné: „Mi haszna van az embernek minden fáradozásából, ha fáradozik a nap alatt? Nemzedékek jönnek, nemzedékek mennek, de a föld örökké megmarad. Fölkel a nap, és lemegy a nap, siet vissza arra a helyre, ahol majd újból fölkel. A szél fúj délre, majd északnak fordul, körbefordul a szél járása, és visszatér oda, ahonnan elindult. Minden folyó a tengerbe ömlik, és a tenger mégsem telik meg, pedig ugyanoda folynak a folyók, újra meg újra oda folynak. Minden dolog fárasztó, el sem tudja mondani az ember. Szemünk nem győz eleget nézni, fülünk nem tud eleget hallani. Ami volt, ugyanaz lesz majd, és ami történt, ugyanaz fog történni, mert nincs semmi új a nap alatt” (Préd. 1,3-9).  Dávidon keresztül pedig folytatódik a testi emberről szóló kijelentés: „Életünk ideje hetven esztendő, vagy ha több, nyolcvan esztendő, és nagyobb részük hiábavaló fáradság, olyan gyorsan eltűnik, mintha repülnénk” (Zsolt. 90,10). Isten azonban azt ígéri: „Mert én új eget és új földet teremtek, a régire nem is emlékeznek, senkinek sem jut eszébe” (Ézs. 65,17). János apostolnak megadatott, hogy lássa az új teremtést: „Ezután láték új eget és új földet; mert az első ég és az első föld elmúlt vala; és a tenger többé nem vala. És én János látám a szent várost, az új Jeruzsálemet, amely az Istentől szálla alá a mennyből, elkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony” (Jel. 21,1-2).
208 És így folytatódik a kijelentés: Mert nem angyaloknak vetette alá [azaz: mert nem angyalok uralma alá rendelte] a jövendő világot [(oikúmené): az eljövendő világegyetemet, és mindent, ami benne van, hogy a következő világkorszakban uralkodjanak], amelyről szólunk” (Zsid. 2,5). Ő: „Aki országa népévé, és királyokká és papokká tett minket az ő Istenének és Atyjának: annak dicsőség és hatalom mind örökkön örökké! Ámen” (Jel. 1.6). És beteljesült a Krisztusnépéről hangzó prófécia „Mostan azért ha figyelmesen hallgattok szavamra és megtartjátok az én szövetségemet, úgy ti lesztek nékem valamennyi nép közt az enyéim; bár enyém az egész föld. És lesztek ti nékem papok birodalma, papok királysága és szent nép. Ezek azok az igék, melyeket el kell mondanod Izráel fiainak” (2 Móz. 19,5-6). És: „Titeket pedig az Úr papjainak neveznek, Istenünk szolgáinak mondanak. A népek gazdagságát élvezitek, kincseikkel büszkélkedhettek” (Ésa. 61,6). Hát: „Ne félj te kicsiny nyáj; mert tetszett, örömmel való döntése a ti Atyátoknak, hogy néktek ajándékozza az országot, a királyságot, a királyi hatalmat (Luk. 12,32) . Péter apostol így buzdítja a Krisztus népét: „Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, Isten tulajdon - megváltott, megvásárolt, megmentett - megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, nagy tetteit, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára, az Ő fényébe hívott el titeket. Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel szellemi házzá, szent, - Isten számára elkülönített, elhatárolt mindentől ami tisztátalan, közönséges - papsággá, hogy szellemi áldozatokkal áldozzatok, és olyan szellemi áldozatokat vihessetek fel amelyek kedvesek, jól / kedvesen, és szívesen fogadottak Istennek a Jézus Krisztus által” (1 Pét. 2,9.5). És hogy milyen áldozatot vigyünk Isten elé, arról így hangzik a kijelentés: „Annakokáért Ő általa vigyünk dicséretnek áldozatát mindenkor Isten elé, azaz az ő nevéről vallást tevő ajkaknak gyümölcsét” (Zsid. 13,15). És akkor: „Vigyetek veletek beszédeket, amikor megtértek az Úrhoz, Jahvéhez az Örökkévalóhoz, és ezt mondjátok neki: Végy el minden álnokságot, minden bűnt, vétket, és azok következményét: minden bajt, csapást” (Hós. 14,3). És az igazi áldozati ajándék, ami kedves Isten előtt: „Hogy amikor az örömüzenet papi szolgálatát végzem, én a Krisztus Jézusnak a nemzetek közé kirendelt áldozó papja vagyok; hogy a pogány népek a Szent Szellemtől megszentelt kedves áldozati ajándékká legyenek (Róm. 15,16). Így teljesedik be a prófécia: „Ti pedig az Úr papjainak hívattattok, Istenünk szolgáinak neveztettek; a népek gazdagságát eszitek, és élvezitek, és azok dicsőségével dicsekedtek, kincseikkel büszkélkedhettek(Ésa. 61,6). És újra hogy milyen szolgálatot végezzünk, arról így szól a Szent Szellem: „Szabadítsd meg azokat, akik a halálra vitetnek, és akik a megöletésre tántorognak, tartóztasd meg!” (Péld. 24,11).
209 És folytatódik a kijelentés: „Mert az Úr, a te Istened emésztő tűz, féltőn szerető Isten ő” (5 Móz. 4,24). Izráel fiai így látták az Úr erejét: „Az Úr dicsőségének jelensége pedig olyan vala az Izráel fiainak szeme előtt, mint emésztő tűz, a hegy tetején” (2 Móz. 24,17). És: „Megrettentek a Sionon a vétkesek, reszketés vett erőt az elvetemülteken: Ki tartózkodhat (kilakhat) közülünk perzselő tűz mellett, (megemésztő tűzzel) ki tartózkodhat közülünk (örök hőséggel) örökös izzás mellett?” (Ésa. 33,14). És így szól az Úr: „Nem olyan-e az én igém, mint a tűz - így szól az Úr -, vagy mint a sziklazúzó pöröly?” (Jer. 23,29). „És lészen Izráel világossága tűz gyanánt, és annak Szentje láng gyanánt, és ég és megemészti gazzát és tövisét egy napon (Ésa. 10,17) Dávid próféciája: „Eljön a mi Istenünk és nem hallgat; emésztő tűz van előtte, s körülte erős forgószél „Az Úr uralkodik, örüljön a föld... Tűz jár előtte, és köröskörül elégeti az ő szorongatóit” (Zsolt. 50,3; 97,1-3) És a prófécia beteljesedett: „És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal együtt valának. És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, ahol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Szellemmel, és kezdének szólni más nyelveken, amint a Szellem adta nékik szólniok” (Csel. 2,1-4) A tűzről és az eleven szénről szóló bizonyságtételek: „Nem olyan-e az én igém, mint a tűz? Azt mondja az Úr...” (Jer. 23,29)  Hogy mi az eleven szén (vagy: izzó parázs), arról Ézsaiáson keresztül szól a Szent Szellem: „...látám az Urat ülni magas és felemeltetett székben, és palástja betölté a templomot. Szeráfok állnak vala felette: mindeniknek hat-hat szárnya vala: kettővel orcáját fedé be, kettővel lábait fedé be, és kettővel lebeget. És kiált vala egy a másiknak, és mondá: Szent, szent, szent a seregeknek Ura, teljes mind a széles föld az ő dicsőségével! És megrendülnek az ajtó küszöbei a kiáltónak szavától, és a ház betelt füsttel. Akkor mondék: Jaj nékem, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok és tisztátalan ajkú nép közt lakom: hisz a királyt, a seregeknek Urát láták szemeim! És hozzám repült egy a szeráfok közül, és kezében eleven szén (izzó parázs) vala, amelyet fogóval vett volt az oltárról; És illeté számat azzal, és mondá: Ímé ez illeté ajkaidat, és hamisságod eltávozott, és bűnöd elfedeztetett” (Ésa. 6,1-6).