Az Úr Jézus kijelentése:
„Én vagyok az ajtó: ha valaki én rajtam keresztül
megy be, megtartatik, és gondviselésben, ellátásban, védelemben részesül, és megmenekül, és bejár és tovább megy,
tovább halad majd, és legelőt talál”
(Ján. 10,9).
2016. november 25.
Az ember társa csak ember lehet!
Mert így szólt az Úr: „Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítő társat, hozzá illőt. És formált vala az Úr Isten a földből mindenféle mezei vadat, és mindenféle égi madarat, és elvivé az emberhez, hogy lássa, minek nevezze azokat; mert a mely nevet adott az ember az élő állatnak, az annak neve. Bocsáta tehát az Úr Isten mély álmot az emberre, és ez elaluvék. Akkor kivőn egyet annak oldalbordái közül, és hússal tölté be annak helyét. És alkotá az Úr Isten azt az oldalbordát, amelyet kivett vala az emberből, asszonnyá, és vivé az emberhez. És monda az ember: Ez már csontomból való csont, és testemből való test: ez asszonyembernek neveztessék, mert emberből vétetett”
(1Móz. 2,18-23)
Az élet szeretetéről.
Szeretlek téged, Élet. Nem azért, mert hosszú távon bírhatlak, vagy mert
nagy dolgokat tettél értem, egyszerűen csak azért, mert Istenről nyertelek.
/Jim Elliot/
2016. november 21.
Jób könyve 9. fejezet: Jób elismeri az Isten igazságát, hatalmát és bölcseségét
Jób.
9,1
Felele pedig Jób, [jelentése: a megtámadott, a gyűlölt, üldözött; a támadó,
ellenség). Jajkiáltás, vagy felkiáltok] és monda:
Jób. 9,2 Igaz, jól tudom, hogy így van; hogyan is lehetne igaz
[(cáḏaq): igaznak
nyilvánított] a halandó [('ĕnôš): esendő] ember az [('él): erős, hatalmas] Istennél?85
Jób. 9,3 Ha perelni akarna ő vele, ezer közül egy sem
felelhetne meg néki. [Héber szerint: (Ha ḥáp̄éc rúḇ
ríḇ): kedve támadna vitatkozni Vele, ezer kérdés közül egyre sem
tudna válaszolni].86
Jób. 9,4 Bölcs szívű [(léḇáḇ)bensőjű], [('ammic 'ammíc), szilárd] és hatalmas erejű: ki szegülhetne ellene, hogy
épségben maradjon? [Héber: bensője
bölcs, ereje szilárd, és hatalmas,
kinek van (kôaḥ kóaḥ qášáh):
képessége, és ereje nehezet kérdezni]?87
Jób.
9,5
Aki hegyeket mozdít tova, hogy észre se veszik, és nem [(jḏʿ): ismerik meg] és
megfordítja őket haragjában.88
Jób. 9,6 Aki kirengeti [(ráḡaz): megrázza, kimozdítja] helyéből a földet, úgy hogy oszlopai [(pálac): megremegnek, megrendülnek,
inognak],
és megrepedeznek.89
Jób.
9,7
Aki szól a napnak és az fel nem kél, [(záraḥ):
nem ragyog fel] és
bepecsételi a csillagokat.90
Jób.
9,8
Aki egymaga feszítette ki az egeket, és a tenger hullámain tapos. [Más fordítás: Aki egymaga lépdel
a tenger hullámhegyein, a tenger magas árját lába alá gyűrte].91
Jób.
9,9
Aki teremtette a Göncölszekeret, a Kaszás csillagot és a Fiastyúkot és a délnek
titkos tárait [Ő alkotta a Nagymedvét és a
Kaszás-csillagot, a Fiastyúkot és Dél csillagait].92
Jób. 9,10 Aki nagy [(gəḏóláh gáḏôl): hatalmas] dolgokat
cselekszik megfoghatatlanul, [(ḥéqer):
kikutathatatlanul] és
csodákat megszámlálhatatlanul [Más fordítás: Kifürkészhetetlen s nagy, amit teremtett, csodálatra méltó és tömérdek].93
Jób. 9,11 Ímé, elvonul, [(ʿáḇar): elhalad] mellettem, de nem látom, nem [(rá'áh): érzékelem] átmegy
[(ḥálap̄): elsuhan] előttem, de nem veszem észre, nem [(bín): látom meg].94
Jób. 9,12 Ímé, ha elragad [(ḥáṯap̄): elvisz] valamit, ki
akadályozza meg, [(šúḇ): ki gátolja őt, és ki hozhatja vissza]; ki mondhatja néki:
Mit cselekszel? [Más fordítás: Ha hirtelen számon kér, ki tud neki megfelelni? Vagy ki mondhatja neki:
„Ezt miért teszed]?95
Jób. 9,13 Ha az Isten el nem fordítja az ő haragját, alatta
meghajolnak Ráháb [(rahaḇ): büszkeség, gőg, arrogancia dühöngés, féktelenség, tombolás]
cinkosai [(ʿázar): segítői] is, [akik e világot hordozzák].96
Jób.
9,14
Hogyan felelhetnék hát én meg ő néki, és lelhetnék vele szemben szavakat, és [hogy
válogathatnám meg szavaimat vele szemben]?97
Jób.
9,15.
Ha igazam volna, sem válaszolhatnék neki; mint bírámhoz, könyörögnöm kellene.
Jób.
9,16
Ha [kiáltanék], és segítségül hívnám
és válaszolna is nékem, még sem hinném, hogy szavamat fülébe vevé, [hogy
figyel hangomra];
Jób.
9,17
Aki forgószélben rohan meg, és [(śəʿáráh):
viharral kerget] engem, és
ok nélkül [(šúp̄): rám támadva] megsokasítja, sebeimet.
Jób.
9,19
Ha erőre kerülne a dolog? Ímé, ő igen erős; és ha ítéletre? Ki tűzne ki én
nékem napot, [ki idézhet meg engem]?99
Jób. 9,20 Ha igaznak mondanám, és [(cáḏaq): nyilvánítanám] magamat,
a szájam ítélne [(rášaʿ): bűnösnek] engem;
ha ártatlannak, és [(tám): tökéletesen feddhetetlennek]: bűnössé tenne [(ʿqš)
hamisnak, álnoknak tartana] engemet.100
Jób. 9,21 Ártatlan [(tám):
tökéletesen feddhetetlen] vagyok,
nem törődöm magammal, mert [(jḏʿ):
nem ismerem magam]. Útálom [(má'as): megvetem] az életemet, az [életem
mit sem ér, semmire sem tartom].101
Jób.
9,22
Mindegy ez! Azért azt mondom: elveszít ő ártatlant és gonoszt [(káláh):
Véget vet feddhetetlennek és
bűnösnek]!
Jób. 9,23 Ha ostorával hirtelen megöl, neveti a bűntelenek [(láʿaḡ náqí' náqí massáh): gúnyolja az ártatlanok] megpróbáltatását.
Jób.
9,24
A föld a gonosz kezébe adatik, aki az ő bíráinak arcát elfedezi. Nem így van?
Kicsoda hát ő? [Vagy talán nem ő az? Ki volna, ha nem ő]?
Jób.
9,25
Napjaim gyorsabbak valának a kengyelfutónál [a
futárnál]: elfutának, nem láttak semmi jót.102
Jób. 9,26 Ellebbentek, [(ḥálap̄):
elsuhantak] mint a gyorsan
járó hajók [('éḇeh'ŏnijjáh): mint a
gyékény-hajók], miként
zsákmányára csap a keselyű [(nešer):
a sas].
Jób.
9,27
Ha azt mondom: Nosza [(šáḵéaḥ šáḵaḥ): figyelmen kívül hagyom],
és elfelejtem panaszomat, és (páním): előtte
[(blḡ):
jókedvre derülök] és vidám
leszek:
Jób.
9,28
Megborzadok az én mindenféle fájdalmamtól; tudom, hogy nem találsz bűntelennek,
[nem tartasz (náqah):
tisztának, ártatlannak] engem.
Jób. 9,30 Ha hóvízzel mosakodom is meg, ha szappannal mosom [(bór záḵaḵ): lúggal tisztítanám] is
meg kezeimet:104
Jób. 9,31 Akkor is a posványba mártanál [(šaḥaṯ ṭáḇal): a sírba taszíthatsz] engem és az én ruháim is utálnának engem.
Jób. 9,32 Mert nem ember ő, mint én, hogy néki megfelelhetnék,
és együtt [(jaḥaḏ): egymással] pörbe [(mišəpáṭ bô'): bíróság elé]
állanánk.105
Jób. 9,33 Nincs is közöttünk igazlátó, [(jḵḥ): döntőbíró] aki
kezét közbe vethesse kettőnk között [aki mindkettőnkre rátehetné kezét]!106
Jób.
9,34
Venné csak el rólam az ő [büntető] vesszejét, és az ő rettentésével ne rettegtetne [ne ijesztene] engem [és ne kínoznának rémségei többé]:107
Jób.
9,35
Akkor szólanék, és [(dibbér): beszél] és nem félnék tőle: mert nem így vagyok én magammal.[hisz
saját szememben nem vagyok én ilyen]!
85 Elifáz
(jelentése: az én istenem tiszta arany,
gazdagság; az arany istene, a gazdagság istene) megerősíti
a kijelentést: „Vajjon a halandó
igaz-é Istennél: az ő Teremtője [az
ő Alkotója] előtt tiszta-é az ember? [Más fordítás: Az
esendő ember feddhetetlen, kifogástalan, tökéletes lehet-e Isten szemében?
Vajon megállhat-e Isten előtt? Számára lehet-e valaki elfogadható]?
Ímé az ő szolgáiban sem bízhatik és
az ő angyalaiban [(malə'áḵ): küldötteiben, hírvivő
követeiben] is [(śím
śúm): észrevesz, és] talál
hibát [(táhŏláh): hamisságot, kivetnivalót, még azok sem
állhatatosak]. Mennyivel inkább a sárházak [(bajiṯ):
sátrak] lakosaiban, [azokban, akik agyagházban laknak] akiknek
fundamentumuk, [alapjuk] a
porban van, és könnyebben szétnyomhatók a molynál?” (Jób. 4,17-19). Az apostolon keresztül érkezik a válasz: „Nincsen igaz, és igazságos, vagy megigazult
ember egy sem” (Róm. 3,10). Dávid így szól Istenhez: „Ne szállj perbe a te szolgáddal, mert egy élő sem igaz előtted!” (Zsolt. 143,2). És a Prédikátoron
keresztül megerősítést nyer a kijelentés: „Mert
nincs egy igaz ember is a földön, aki jót cselekednék, és nem vétkeznék” (Préd. 7,20). Bizony: „Ki mondhatná azt: megtisztítottam szívemet,
tiszta vagyok az én vétkemtől? (Péld.
20,9). És Elifáz tovább folytatja beszédét: „Micsoda
a halandó, hogy tiszta lehetne, és hogy igaz volna, aki asszonytól születik?
Ímé, még az ő szentjeiben sem bízhat, az egek sem tiszták az ő szemében: Mennyivel
kevésbé az utálatos és a megromlott ember, aki úgy nyeli a hamisságot, mint a
vizet?!” (Jób. 15,14-16). Bildád (jelentése: Bél
szerette; a viszály fia; aki megvédi a helyét, nyakas) is ezt
erősítgeti: „Hogy lehetne igaz a halandó
Isten előtt, hogyan lehetne tiszta, aki asszonytól született? Nézd a holdat, az
sem (elég) ragyogó, még a csillagok
sem tiszták az ő szemei előtt. Mennyivel kevésbé a halandó, aki féreg, és az
embernek fia, aki hernyó” (Jób. 25,4-6).
86 Dávid
is ezt kéri Istentől: „Ne szállj perbe a te szolgáddal, mert egy élő sem
igaz előtted!” (Zsolt. 143,2). A prédikátor így beszél: „… az ember, nem perlekedhetik azzal, aki hatalmasabb nálánál, (aki
fölötte áll)” (Préd. 6,10).
87 Ézsaiáson keresztül hangzik a kijelentés: „Jaj annak, aki alkotójával perbe száll, holott cserép a föld többi
cserepeivel! Vajon mondja-é az agyag alkotójának: Mit csinálsz? És csinálmányod
ezt: Nincsenek kezei?” (Ésa. 45,9). Hiszen Ő az: „Aki
nagy [(gəḏóláh gáḏôl): számos, hatalmas], végére mehetetlen dolgokat művel [(ḥéqer): kikutathatatlanul], és
csodákat, amiknek száma nincsen [csodás
dolgokat, megszámlálhatatlanul]”
(Jób. 5,9). Dávid
így imádkozik: „Mely nagyok Uram a te műveid, igen mélységesek a te
gondolataid! Az ostoba ember nem ismeri fel, az esztelen nem érti meg” (Zsolt.
92,6-7). Ő az: „Aki megfogja a
bölcseket az ő csalárdságukban [saját
ravaszságukkal], és a hamisak tanácsát hiábavalóvá teszi [Héber szerint: Aki (láḵaḏ): foglyul ejti a (ḥáḵám):
bölcseket az ő (ʿórem): ravaszságukkal, fortélyaikkal, és (páṯal):
csavaros, fonák (ʿécáh): tervük, szándékuk (máhar): meghiúsul]”
(Jób. 5,13). Bizony: „Nincs
(nem használ) a bölcsesség, és nincs értelem,
és nincs tanács az Úr ellen” (Péld. 21,30). Mert azt mondja az Úr: „A csalók jeleit semmivé teszem, és a
varázslókat bolondokká, a bölcseket meghátrálásra kényszerítem, leleplezem,
hogy tudományuk bolondság” (Ésa. 44,25). Bizony: „Megszégyenülnek a bölcsek, megrémülnek és
megfogattatnak! Ímé, megvetették az Úr szavát; micsoda bölcsességük van tehát
nékik?” (Jer. 8,9). „Az ÚR tudja, milyen hiábavalók az ember gondolatai” (Zsolt. 94,11). „Mert hiszen e
világ, vagyis ennek a létkornak a bölcsessége bolondság, butaság, ostobaság,
értetlenség, oktalanság az Isten előtt. Mert meg van írva: Megfogja a
bölcseket az ő csalárdságukban, álokoskodásukban, ravaszságukban, mesterkedésükben. És ismét: Ismeri, és tudja az Úr a bölcsek
gondolatait, fontolgatásait, érveléseit, okoskodásait, mert
tárva vannak előtte, hogy holtpontra jutottak elgondolásaikkal, hogy
hiábavalók, haszontalanok, fölöslegesek, értéktelenek, tévesek” (1 Kor. 3,19-20). „Mert [csak] az Úr [JHVH=Jehova, az Ő jelenléte] ad
bölcsességet, az ő szájából tudomány [és megismerés] és értelem
[és megértés, ismeret, okosság,
és tisztánlátás] származik”
(Péld. 2,6). És
így folytatja a tanítást Bölcsesség: „
„A vén emberekben van-é a bölcsesség, és
az értelem a hosszú életben-é? Ő nála (az Úrnál) van a bölcsesség és hatalom, övé a tanács és az értelem. (Jób.
12,12-13). Elihu (jelentése: maga az Isten) a Jób barátaihoz így
szól: „Gondoltam: Hadd szóljanak a napok;
és hadd hirdessen bölcsességet az évek sokasága! Pedig a szellem az, az
emberben és a Mindenható lehelése, ami értelmet ad néki! Nem a nagyok a
bölcsek, és nem a vének értik az ítéletet.” (Jób. 32,7-9). Dánielen keresztül megismételtetik a kijelentés:
„Ezt mondta Dániel: Isten neve legyen
áldott örökkön örökké, övé a bölcsesség és a hatalom….Ő ad bölcsességet a
bölcseknek és tudományt a nagy tudósoknak. Ő tárja fel a mélyen elrejtett
titkokat; tudja, mi van a sötétségben, és nála lakik a világosság.” (Dán. 2,20-22).. Ezért hangzik a
figyelmeztetés: „…Ne legyetek bölcsek
önmagatok szerint.” (Róm. 12,16).
„…az ilyen (hús)testi (vagyis a
természetes, emberi) eszességedtől
szűnjél meg.” (Péld. 23,4).
88 Mikeás így prófétál: „Mert ímé,
kijő az Úr az ő (szent) helyéről, és
leszáll és lépdel a földnek magaslatain. És (megolvadnak), és szétmállanak alatta a hegyek, a völgyek
pedig (meghasadoznak), és
szétszakadoznak, mint a viasz a tűz előtt, mint a meredekről leszakadó vizek (vagy
mint a lejtő a lezúduló víztől.)” (Mik. 1,3-4). Dávid próféciája az
Úr megjelenéséről: „Tekintetétől reszket
a föld, érintésétől füstölögnek a hegyek” (Zsolt.
104,32). A hegyek, mint a viasz
megolvadnak az Úr előtt, az egész földnek Ura előtt” (Zsolt. 97,5). És: „Megindult,
megrendült [(gáʿaš): megingott, reszketett, rengett és rázkódott] a föld, s a hegyek fundamentumai
[alapjai] inogtak [megrendültek,
megremegtek, megrázkódtak és ingadoztak], és
megindultak [(ráḡaz): kimozdultak, rázkódtak, remegtek lángoló haragjától], mert haragra gyúlt” (Zsolt. 18,8). Bizony az Úr: „Tekintetétől reszket a föld, érintésétől füstölögnek a hegyek” (Zsolt. 104,32). Jeremiás
megvallása: „Látom a hegyeket: ímé
megrendülnek, és reszketnek; és a halmok, mind inognak! (Jer. 4,24). Az Úr kijelentése: „És megremegnek előttem,
(megrettennek tőlem) … és leszakadnak
(leomlanak) a hegyek, és leesnek
(lezuhannak) a meredek kősziklák…”. (Ezék.
38,20).
89 Amikor
megjelenik Isten. Az Úr megjelenését így mutatják be a próféciák: „Amikor
Széírből kijöttél, Uram, amikor Edom (Ádám
= a testi ember) mezején lépdeltél,
rengett a föld, csepegett az ég is, vizet csepegtettek a fellegek is. Remegtek
a hegyek az ÚR színe előtt, még a Sinai is, Izráel Istenének, az Úrnak színe
előtt (Bír. 5,4-5) „Témán felől jön az Isten, Párán hegyéről a
Szent. (Szela.) Megáll és méregeti a földet, pillant és megrendíti a népeket,
az örökkévaló hegyek szétporlanak, elsüllyednek az örökkévaló halmok; az ő
ösvényei örökkévalók!” (Hab. 3,3.6) Dávid próféciája az Úr
megjelenéséről: „Megindult, megrendült [(gáʿaš): megingott, reszketett, rengett és rázkódott] a föld, s a hegyek fundamentumai [alapjai] inogtak [megrendültek, megremegtek,
megrázkódtak és ingadoztak], és megindultak [(ráḡaz): kimozdultak, rázkódtak, remegtek lángoló
haragjától], mert haragra gyúlt” (Zsolt. 18,8). Bizony az Úr: „Tekintetétől
reszket a föld, érintésétől füstölögnek a hegyek” (Zsolt. 104,32) „Megvilágosítják az ő villámai a világot; látja és
megretten a föld. A hegyek, mint a viasz megolvadnak az Úr előtt, az egész
földnek Ura előtt” (Zsolt. 97,4-5) Jeremiás
megvallása: „Látom a hegyeket: ímé
megrendülnek, és reszketnek; és a halmok, mind inognak! (Jer. 4,24). De mi nem félünk, mert az Úr a mi oltalmunk: „Azért nem félünk, [(járé'): nem aggódunk,
nem reszketünk, és nem rémülünk meg] ha
elváltoznék [ha megindul, ha megrendül] is
a föld, ha hegyek [(môṭ): rázkódnának, reszketnének,
remegnének, támolyognának, tántorognának], és
omlanának is a tenger közepébe [a tenger mélyébe]. Zúghatnak, tajtékozhatnak hullámai; hegyek [(ráʿaš): remeghetnek,
rázkódhatnak], és rendülhetnek meg
háborgásától [(ga'ăváh): fennhéjázásától, zajongása, háborgása miatt]; Szela. (Más fordítás: Ha háborognak és
tajtékoznak is vizei, és tombolásától, viharától megrendülnek a hegyek). (Zsolt.
46,3-4). És az Evangélium
bizonyságtétele a prófécia beteljesüléséről: az Úr Jézus haláláról, és
Szellemének kibocsátásáról: „Hat órától
kezdve pedig sötétség lőn mind az egész földön, kilenc óráig... és
meghomályosodék a nap... Jézus pedig ismét nagy fennszóval kiáltván, kiadá
Szellemét. És ímé a templom kárpitja fölétől aljáig ketté hasada; és a föld
megindula, és a kősziklák megrepedezének”
(Mát. 27,45.50-51).
90 És hogy ez mikor történik, arról így szólnak a próféták: „Ímé az Úrnak napja jő kegyetlen búsulással és
felgerjedt (féktelen, izzó) haraggal,
hogy a földet pusztasággá tegye, és annak bűnöseit elveszesse arról. Mert az ég
csillagai és csillagzatai nem ragyogtatják fényüket, (világosságukat) sötét lesz a nap támadásakor, (a fölkelő
nap) és a hold fényét nem tündökölteti
(nem fénylik). És meglátogatom a földön a
bűnt, és a gonoszokon vétküket, és megszüntetem az istentelenek kevélységét, és
az erőszakoskodóknak gőgjét megalázom.
Drágábbá
teszem az embert (a halandót) a színaranynál, és a férfit (az embert) Ofir (jelentése: vörös;
gazdag, zsíros; termékeny vidék; a gazdagság földje) kincsaranyánál. Ezért az egeket megrendítem, és megindul helyéről a
föld is, a seregek Urának búsulása (féktelen haragja) miatt, és felgerjedett (izzó) haragjának
napján” (Ésa. 13,9-13). Az Úr
Jézus golgotai kínoszlopon történt halálakor beteljesült a prófécia: „Hat órától kezdve pedig sötétség lőn mind az
egész földön [mert sötétség
borult az egész földre], kilenc óráig [vagyis déli tizenkét órától délután háromig a mi időszámításunk szerint]. Kilenc [vagyis három] óra körül pedig nagy fennszóval kiálta [kiáltásban
tört ki] Jézus, (héberül:
Jehosua = Jahve az üdvösség, a szabadítás; a megváltó; üdvöt hozó, üdvözítő,
szabadító, megváltó; Jahve az üdvösség, a szabadítás) Józsué neve görög formában)
mondván: ELI, ELI! LAMA SABAKTÁNI? Azaz:
Én Istenem, én Istenem! Miért hagytál el engemet?” Jézus pedig ismét nagy fennszóval [újra nagy hangon] kiáltván kiadá [kilehelte; elbocsátotta; kibocsátotta] szellemét. És ímé [abban a pillanatban] a templom kárpitja fölétől [vagyis felülről egészen] aljáig ketté hasada; és a föld megindula
[rengett; megrendült], és
a kősziklák megrepedezének [és a
sziklaszirtek meghasadtak]; A százados
pedig és a [katonák] akik ő vele őrizték vala Jézust, látván a földindulást [a földrengést, és vihart] és amik történtek vala [és a többi eseményt], igen megrémülének [és nagyon megijedtek; megrettentek], mondván:
Bizony, [valóban] Istennek Fia vala ez! (Mát. 27,45-46.50-51.54). Ámoson keresztül pedig így szól az Úr: „És lészen azon a napon, azt mondja az Úr
Isten: Lenyugtatom a napot (és naplementét idézek elő) délben, és besötétítem (és sötétségbe borítom) a földet fényes nappal” (Ámós. 8,9). És Ezékielen keresztül
folytatja: „És mikor eloltalak, beborítom
az eget, s csillagait besötétítem, a napot felhőbe borítom, és a hold nem
fényeskedik fényével. Minden
világító testet megsötétítek miattad az égen, és bocsátok sötétséget földedre,
ezt mondja az Úr Isten. És
megszomorítom sok nép szívét, ha elhíresztelem romlásodat a nemzetek között, a
földeken, amelyeket nem ismersz” (Ezék. 32,7-9). Mert: A Benne lévő világosság – az ÉLET – oltódott ki” (Ezék.32,7). Egy előképben mutatja be a Szent Szellem, hogy
győzött az Úr, ez volt teljes győzelem:
„Akkor szóla Józsué (jelentése: Jahve szabadítás, segítség, üdvösség,
nagylelkűség; az Úr segít v. megment) az
Úrnak azon a napon, amelyen odavetette az Úr (Jahve, az Örökkévaló) az Emoreust (jelentése: hegyi lakó, csúcson lakó; kiemelkedő,
derék, ékesszóló) Izráel (jelentése:
héb. Jisrael: Isten harcol, Isten
harcosa, hőse; aki Istennel harcol; akiért Isten harcol; Isten fejedelme, egyenesen
Istennel; vagy Isten erejével győző, ő Isten hercege lesz; Isten
győzedelmeskedi) fiai elé; ezt
mondotta vala pedig Izráel szemei előtt: Állj meg nap, Gibeonban, (jelentése:
domb, magaslat, dombon épült város) és hold az Ajalon (jelentése: szarvasliget; vadban gazdag vidék) völgyében! És megálla a nap, és vesztegle a
hold is, amíg bosszút álla a nép az ő ellenségein. Avagy nincsen-é ez megírva a
Jásár könyvében? És megálla a nap az égnek közepén és nem sietett lenyugodni
majdnem teljes egy napig. És nem volt olyan nap, mint ez, sem annak előtte, sem
annak utána, hogy ember szavának engedett volna az Úr, mert az Úr, Jahve, az
Örökkévaló hadakozik (harcol) vala
Izráelért. Ezután visszatére Józsué és vele az egész Izráel a táborba, Gilgálba
(jelentése: kőkör, legördítés;
(kocsi) kerék, fordulat)” (Józs.
10,12-15).
91 Ő az: „Aki körülvette
magát világossággal, mint egy öltözettel, és kiterjesztette (sátorként
kifeszítette) az egeket, mint egy
kárpitot” (Zsolt. 104,2). „Kié egyedül a halhatatlanság,
aki hozzáférhetetlen [(aproszitosz): megközelíthetetlen] világosságban [(phósz): fényben] lakozik [(oikeó): él]. Akit az emberek közül senki
nem látott, sem nem láthat: akinek tisztesség [(timé): dicsőség] és örökké való hatalom [(kratosz): erő, uralom, győzelem]. Ámen” (1 Tim. 6,16). Aki
így szól: „Hát nem tudjátok és nem
hallottátok-é, hát nem hirdettetett néktek eleitől fogva, hát nem értettétek-é
meg a föld fundamentumait, (nem magyarázták meg a föld alapozását)? Az, aki ott trónol a föld kereksége fölött,
amelynek lakói mint sáskák előtte, ki az egeket kiterjeszti mint egy kárpitot,
és kifeszíti, mint a sátort, lakásra” (Ésa. 40,21-22). Dávid bizonyságtétele
Róla: „Te uralkodol a tengernek
kevélységén, (a dühöngő tengeren); mikor
az ő habjai felemelkednek, (ha hullámai tornyosulnak) te csendesíted le azokat”
(Zsolt. 89,10). Ézsaiáson keresztül szól az Úr: „Hallgass rám Jákób és Izráel, én elhívottam, én vagyok az első és én az
utolsó. Hiszen kezem veté e föld alapját, és jobbom terjeszté (feszíté) ki az egeket, ha én szólítom őket, mind itt
állnak” (Ésa. 48,12-13). Az
Evangélium jelenti ki, hogy ki az, aki a tenger hullámain tapos: „Az éjszaka negyedik részében a negyedik
éjszakai őrváltáskor, reggel három és hat óra között pedig hozzájuk méne Jézus,
a tengeren járván. És mikor észrevették a tanítványok, hogy ő a tengeren jár,
megrémülnek, megijedtek, azt mondván: Ez kísértet; és a félelem miatt kiáltoznak;
és félelmükben össze-vissza kiabáltak. De Jézus azonnal szóla hozzájuk,
mondván: Bízzatok; én vagyok, ne féljetek!”
(Mát. 14,25 27). János
bizonyságtétele így hangzik: „Mikor pedig
esteledik, lemennek az ő tanítványai a tengerhez, és beszállva a hajóba
átmentek a tenger túlsó partjára Kapernaumba. És már sötétség volt, és még
mindig nem ment vala hozzájuk Jézus. És a tenger a nagy szél fúvása miatt
háborog vala. Mikor azért huszonöt, vagy harminc futamatnyira beeveznek,
meglátták Jézust, amint jár vala a tengeren, és a hajóhoz közeledik vala: és
megrémülnek. Ő pedig monda nékik: Én vagyok, ne féljetek! Be akarják azért őt
venni a hajóba: és a hajó azonnal ama földnél vala, amelyre menének, mert a
hajó egyszeriben odaért a partra, ahová tartottak” (Ján. 6,16-21). Márk is bizonyságot tesz az Úr Jézus
csodatételéről: „És mikor beesteledék, a
hajó a tenger közepén vala, ő pedig egymaga a szárazon, a parton. És látá őket, amint vesződnek az
evezéssel; mert a szél szembe fúj vala velük; és a negyedik éjszakai őrváltás
idején, a tengeren járva közeledett feléjük; és el akar vala haladni mellettük.
Azok pedig látván őt a tengeren járni, kísértetnek vélték, és felkiáltanak;
Mert mindnyájan látják vala őt és megrémülnek. De ő azonnal megszólítá őket, és
monda nékik: Bízzatok; én vagyok, ne féljetek. Ekkor beméne hozzájuk a hajóba,
és elállt a szél; ők pedig magukban szerfölött álmélkodnak és csodálkoznak
vala” (Márk. 6,47-51). Mert Ő az, akiről így hangzik a
prófécia: „Ezek látták az Úrnak dolgait,
és tetteit, és az ő csodáit a mélységes
tengeren. Szólott ugyanis és szélvészt támaszt, és szavára forgószél támadt,
amely felduzzasztá a habokat, és fölemelték őket a hullámok. Az égig
emelkednek, majd a mélybe zuhantak; és kétségbeestek a veszedelemben. Szédülnek,
és imbolyognak és tántorgának, mint a részeg, és minden bölcsességüknek esze
vész vala. De az Úrhoz kiáltanak az ő szorultságukban, az ő nyomorúságukban, és
sanyarúságukból kivezeti őket, és kiszabadította őket szorult helyzetükből.
Megállítá a szélvészt, hogy csillapodjék, és lecsendesítette a forgószelet, és
megcsendesedtek a habok, és elcsitultak a hullámok. És örülnek, hogy
lecsillapodtak vala, és amikor azok elsimultak, vezérli őket az ő kívánságuknak
partjára, a kívánt kikötőbe” (Zsolt. 107,24-30). Hát: „Uram,
Seregeknek Istene! Kicsoda olyan erős, mint te vagy Uram? És a te hűséges
voltod körülvesz téged. Te uralkodol a tengernek kevélységén, a dühöngő tengeren; mikor az ő habjai
felemelkednek, ha hullámai tornyosulnak, te csendesíted le azokat” (Zsolt. 89,9-10).
92 Ámós is Róla tesz bizonyságot: „Aki a Fiastyúkot és a Kaszáscsillagot teremtette; aki reggellé
változtatja a homályt és a nappalt éjszakává sötétíti; aki hívja a tenger
vizeit és kiönti azokat a földnek színére: az Úr, Jahve, az Örökkévaló annak a
neve” (Ámós. 5,8). Ő kérdezi
Jóbtól, hogy: „Össze tudod-e kötni a
Fiastyúk szálait? A Kaszás-csillag köteleit meg tudod-e oldani? A
hajnalcsillagot előhozhatod-é az ő idejében, avagy a Göncölszekeret
forgathatod-é fiával együtt?” (Jób.
38,31-32).
93 Pál apostol
megvallása: „Óh Isten gazdagságának, bölcsességének
és tudományának mélysége! És Isten szélsőséges és túl nem szárnyalható
állapota, és rejtélye. Mely igen kikutathatatlanok, kifürkészhetetlenek, és
megfoghatatlanok az Ő szándékai, döntései, s kinyomozhatatlanok, és megvizsgálhatatlanok
az ő útjai, és módszerei, tevékenysége!” (Róm. 11,33). Dávid így imádkozik: „Mely nagyok Uram a te műveid,
igen mélységesek a te gondolataid! Az ostoba ember nem ismeri fel, az esztelen
nem érti meg” (Zsolt. 92,6-7). „Csodálatos előttem e tudás, magasságos,
nem érthetem azt” (Zsolt. 139,6). A prófétán keresztül ezt kérdezi
az Úr: „Hát nem tudod-e és nem hallottad-e, hogy örökkévaló Isten az Úr, aki
teremté a föld határait? Nem fárad, és nem lankad el; végére mehetetlen
bölcsessége!” (Ésa. 40,28). Hozzá fordulhatunk minden problémánkkal:
„Azért [('úlám): mindazonáltal]
én a Mindenhatóhoz, az [('él):
erős, hatalmas Istenhez] folyamodnám,
és Hozzá [(drš): járulva), az Istenre bíznám [Isten elé (śím śúm): helyezném, terjeszteném] ügyemet,
[segítségül híva Őt]. Aki nagy [(gəḏóláh gáḏôl):
számos, hatalmas], végére
mehetetlen dolgokat művel [(ḥéqer): kikutathatatlanul], és
csodákat, amiknek száma nincsen [csodás
dolgokat, megszámlálhatatlanul]”
(Jób. 5,8-9). Óh: „Áldott az Úr
Isten, Izráelnek Istene, a ki csudadolgokat cselekszik egyedül!” (Zsolt. 72,18). Igen: „Te vagy az Isten, aki csodát művelsz; megmutattad a népek között a te
(erődet), és hatalmadat” (Zsolt. 77,15).„Mert nagy vagy Te és
csodadolgokat művelsz; (csodákat teszel) csak te vagy Isten egyedül!”
(Zsolt. 86,10). Hát: „Magasztaljátok
az uraknak Urát, és (adjatok hálát neki); mert örökkévaló az ő kegyelme, és (örökké tart szeretete). Aki nagy csodákat művel egyedül; mert örökkévaló az ő kegyelme, és (örökké tart szeretete)”
(Zsolt. 136,3-4).
94 Jób megvallása: „És ha kelet
felé megyek, nincsen ő, nyugat felé és nem veszem őt észre. Bal kéz felől
cselekszik, de meg nem foghatom; jobb kéz felől rejtőzködik, és nem láthatom”
(Jób. 23,8-9). Pedig azt mondja az Úr: „Én megyek előtted, a rögös utat elegyengetem, az ércajtókat betöröm, és
a vaszárakat leverem” (Ésa. 45,2).
95
Az apostol ezt kérdezi: „Sőt, kicsoda
vagy te, óh ember, hogy feleselsz, visszabeszélsz, vitába szállsz az Istennel? Avagy mondja-e,
vagy megkérdi-e az agyagkészítmény, az alkotás a készítőnek, megmunkálójának,
alkotójának, formálójának, gyúrójának: Miért csináltál, és miért formáltál, és
alkottál engem ilyennek?” (Róm. 9,20). Mert: „Jaj annak, aki
perbe száll alkotójával, bár csak egy a földből készült cserépedények között!
Mondhatja-e formálójának az agyag: Mit csinálsz? És a készítmény ezt: Nem ügyes
a kezed? Jaj annak, aki ezt mondja apjának: Miért nemzettél? - és anyjának:
Miért vajúdtál velem?!”„Micsoda fonákság! Egyenlőnek tartható-e az agyag a
fazekassal? Mondhatja-e az alkotás alkotójának: Nem ő alkotott engem?!
Mondhatja-e a fazék a fazekasnak: Nem ért a dolgához?!” (Ésa. 45,9-10;
29,16). Így szól az Úr: „Én hirdettem, és megtartottam, és
megjelentettem, és nem volt idegen isten köztetek, és ti vagytok az én tanúim,
így szól az Úr, hogy én Isten vagyok. Mostantól fogva is én az leszek, és
nincs, aki az én kezemből kimentsen; cselekszem, és ki változtatja azt meg?” (Ésa. 43,12-13).„Ha így határoz a
Seregek Ura, ki teszi azt erőtlenné, és ki hiúsíthatja meg? Ha kinyújtja kezét,
ki fordíthatja vissza?” (Ésa. 14,27).
„És kihez hasonlítjátok az Istent, és minő képet készítetek Ő róla, (és
hogyan készíthetnétek el képmását)?” (Ésa. 40,18)
„Kihez hasonlíttok engem, és kivel tesztek egyenlővé?
És kivel vettek egybe, hogy hasonlók volnánk?” (Ésa. 46,5). Hiszen: „A föld minden lakosa olyan, mint a semmi;
és az ő akarata szerint cselekszik az ég seregében és a föld lakosai között, és
nincs, aki az ő kezét megfoghatná, és ezt mondaná néki: Mit cselekedtél?” (Dán. 4,32).
96
Hiszen Ő az, aki: „Erejével felriasztja a tengert, és bölcsességével
megtöri Ráhábot, [(rahaḇ):
büszkeség, gőg, arrogancia dühöngés, féktelenség, tombolás]”
(Jób. 26,12). Hát: „Kelj föl,
kelj föl, öltözd fel az erőt, oh Úrnak karja! Kelj föl, mint a régi időben, a
messze hajdanban (az ősrégi nemzedékek idején)! Avagy nem te vagy-é, a ki Ráhábot kivágta, és a sárkányt átdöfte?” (Ésa. 51,9). „Te
zúztad szét Rahabot, halálra sebezve; erős karoddal szétszórtad ellenségeidet” (Zsolt. 89.11). Így szól az Úr: „Mert én, az ÚR, Jahve, az Örökkévaló vagyok
a te Istened, aki (fölriasztom), és
megreszkettetem a tengert és zúgnak habjai, és (hullámai); seregeknek Ura
az Én nevem!” (Ésa. 51,15).
97
A prédikátor is erről tesz megvallást: „nem szállhat perbe az ember azzal, aki
fölötte áll, aki hatalmasabb nálánál”
(Préd. 6,10).
98
És folytatja Jób: „Miért nem fordítod el tőlem szemedet, [(ráp̄áh): miért nem hagysz békén], és nem távozol csak addig is tőlem, amíg
nyálamat lenyelem?” (Jób. 7,19).
99
Azt kérdezi az Úr: „… kicsoda
hozzám hasonló, és ki szab nékem törvényt, (ki vonhat engem felelősségre) és
kicsoda az a pásztor, aki megállhat ellenem, (aki szembe szállhat velem?”
(Jer. 49,19).
100 Mert: „Micsoda a halandó, hogy tiszta lehetne, és hogy igaz
volna, aki asszonytól születik? (Jób.
15,14). „mert nincs ember, aki ne vétkeznék” (1 Kir. 8,46).
101 De: „Bizony hiába tartottam én tisztán szívemet, és mostam ártatlanságban
kezeimet; Mert nyomorgattatom, és (csapások értek) minden napon, és ostoroztatom minden reggel!” (Zsolt. 73,13-14). Nincs különbség bűnös, és igazzá vált
között: „Minden érhet mindenkit. Ugyanaz
történhetik az igazzal és a bűnössel, a jóval, a tisztával és a tisztátalannal;
azzal, aki áldozik és azzal, aki nem áldozik; úgy járhat a jó, mint a vétkes,
az esküdöző éppúgy, mint aki fél az eskütől” (Préd. 9,4). Pedig: „Ő
jól tudja az én utamat. Ha megvizsgálna engem, úgy kerülnék ki, mint az arany”
(Jób. 23,10). Az apostol helyes megvallása: „Mert semmit sem tudok magamra vonatkozólag ami ellenem szólna, de nem
ebben vagyok megigazulva. Aki ugyanis engem megítél, és alaposan megvizsgál, és
ezt megállapítja, az Úr az. [Más fordítás:
Mert semmi vádat nem tudok önmagamra mondani, de ez által még nem igazulok meg.
Ő, az Úr az, akinek a vizsgálata alá tartozom]” (1 Kor. 4,4).
102 És ismét így panaszkodik Jób: „Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél,
és most reménység nélkül tűnnek el [(káláh): elmúlik, vége van, véget ér,
befejeződik]” (Jób. 7,6). Ézsaiás is erről panaszkodik: „Porsátorom lerontatik, és elmegy tőlem, mint
a pásztor hajléka! Összehajtám, mint a takács, életemet; hiszen levágott a
fonalról engem; reggeltől estig végzesz velem!” (Ésa. 38,12). Dávid is így könyörög: „Ímé tenyérnyivé tetted napjaimat, és az én életem te előtted, mint a
semmi. Bizony merő hiábavalóság minden ember, akárhogyan áll is. [Héber: [(ṭóp̄aḥ):
arasznyivá tetted napjaimat, és az én életem (ḥeleḏ jôm): ideje semmiség te előtted. (haḇél heḇel): Mint egy lehelet, annyit ér az (kôl kól'áḏám): egész emberiség; Minden ember olyan, mint a
fuvallat]! Szela” (Zsolt. 39,6). Mert
elenyésznek az én napjaim, mint a füst, és csontjaim, mint valami tűzhely,
üszkösök” (Zsolt. 102,3). Hisz: „Olyan az ember, mint a lehelet; napjai,
mint az átfutó (a tűnő) árnyék” (Zsolt. 144,4). Igen: „Mert minden hústest olyan, mint a fű, és
minden dicsősége, mint a mező virága: megszárad a fű, és virága elhull, de az
Úr beszéde megmarad örökké. Ez a beszéd pedig az az evangélium, amelyet
hirdettek nektek” (1 Pét. 1,23-25).
103 Mert: „Bizony hiába tartottam én tisztán szívemet, és mostam ártatlanságban
kezeimet; mert csapások értek mindennap, fenyítések minden reggel” (Zsolt. 73,13-14).
104 Mert: „Még ha lúgban mosakodnál is, vagy szappanodat
megsokasítanád is, és (pazarolnád
magadra), feljegyezve marad a te
álnokságod, és (bűnöd akkor is
szenny marad) előttem, mondja az Úr Isten”
(Jer. 2,22).
105 Már
a prófétán keresztül ezt kérdezi az Úr: „Dicsekedhetik-e
a fejsze azzal szemben, aki vág vele? Fontosabb-e a fűrész annál, aki húzza?
Mintha a bot suhogtatná azt, aki fölvette, és a vessző venné föl azt, aki nem
fából van!” (Ésa. 10,15). De: „Jaj annak, aki perbe száll alkotójával, bár
csak egy a földből készült cserépedények között! Mondhatja-e formálójának az
agyag: Mit csinálsz? És a készítmény ezt: Nem ügyes a kezed? Jaj annak, aki ezt
mondja apjának: Miért nemzettél? - és anyjának: Miért vajúdtál velem?!”„Micsoda
fonákság! Egyenlőnek tartható-e az agyag a fazekassal? Mondhatja-e az alkotás
alkotójának: Nem ő alkotott engem?! Mondhatja-e a fazék a fazekasnak: Nem ért a
dolgához?!”„… ki mondhatja néki: Mit cselekszel?” (Ésa. 45,9-10; 29,16; Jób.
9,12). Csak meg lehet vallani,
hogy: „Uram Jahve, atyánk vagy te mégis! Mi vagyunk az agyag, te a mi
formálónk, kezed alkotása vagyunk mindannyian” (Ézs. 64,7). Az
apostol is azt kérdezi: „Tulajdonképpen
kicsoda vagy te, óh ember, hogy feleselsz, visszabeszélsz, vitába szállsz az
Istennel? Avagy mondja-e, vagy megkérdi-e az agyagkészítmény, az alkotás a
készítőnek, megmunkálójának, alkotójának, formálójának, gyúrójának: Miért
csináltál, és miért formáltál, és alkottál engem ilyennek?” (Róm. 9,20).
106 Már a próféta is így szólt: „Ha ember vétkezik ember ellen, akkor
Isten a döntőbíró, de ha az ÚR ellen vétkezik valaki, ki merne ott döntőbíró
lenni?” (1Sám. 2,25).
107 Dávid megvallása – és próféciája – amiért az Úr haragját érzi (aki
eltért, vagy még meg sem tért Istenhez): „Uram, haragodban ne fenyíts meg engem;
felgerjedésedben ne dorgálj meg engem! Mert nyilaid belém akadtak, és kezed rám
nehezült. Nincs épség testemben a te haragodtól; nincs békesség csontjaimban vétkeim
miatt ...Bizony, elmúlunk haragod
miatt, indulatod miatt megsemmisülünk, ha magad elé állítod bűneinket, titkolt
vétkeinket orcád világossága elé. Elmúlik minden napunk haragod miatt, úgy
elmúlnak esztendeink, mint egy sóhajtás. Életünk ideje hetven esztendő, vagy ha
több, nyolcvan esztendő, és nagyobb részük hiábavaló fáradság, olyan gyorsan
eltűnik, mintha repülnénk. Ki tudja, milyen erős haragod, és milyen félelmetes
felháborodásod?” (Zsolt. 38,2-4; 90,7-11). Jeremiás
imája: „Fenyíts hát meg minket, Uram, de
csak mértékkel, nehogy haragodban megsemmisíts. Zúdítsd haragodat a nemzetekre,
amelyek nem ismernek el, és azokra a nemzedékekre, amelyek nem hívják
segítségül a nevedet. Mert felfalták Jákobot s fölemésztették, lakóhelyét
pusztasággá tették” (Jer 10,24-25). Jób
is így panaszkodik: „Mert (el
šaddaj) a Mindenható nyilai
vannak én bennem, amelyeknek mérge emészti az én szellememet, és [(ḥémáh šáṯáh rúaḥ): mérgüket issza
szellemem]. És az Istennek rettentései ostromolnak engem, [('ĕlóhah 'ĕlôhah biʿúṯ ʿáraḵ):
Isten Rémségei ellenem csatasorba álltak]” (Jób. 6,4). És így folytatja Jób: „Felgerjesztette
haragját, és (fellángolt haragja) ellenem,
(és ellenségének tekintett engem) és úgy
bánt velem, mint ellenségeivel. Seregei együtt jövének be (együtt támadtak
csapatai) és utat csinálnak (utat
törnek) ellenem, és az én sátorom mellett
táboroznak” (Jób. 19,11-12). És
Dávid is panaszkodik szenvedése okát nem értve: „Nyomorult és beteg vagyok ifjúságomtól kezdve; (rettegek tőled,
tanácstalan vagyok) viselem a te
rettentéseidet, roskadozom. (Rám zúdult izzó haragod), és általmentek rajtam a te búsulásaid; a te szorongatásaid
elemésztettek engem (rettentő csapásaid megsemmisítenek). Körülvettek engem, mint a vizek egész napon;
együttesen körülöveztek (bekerítenek) engem (Zsolt. 88,16-18). Jeremiás is így
panaszkodik, nem értve szenvedése okát: Miért
lett (miért tart) szünetlenné az én
fájdalmam, és halálossá, gyógyíthatatlanná az én sebem? (miért nincs
gyógyulás súlyos sebemre). Olyanná lettél
nékem, mint a bizonytalan vizű, csalóka patak (amelyben nincs állandóan
víz)!” (Jer. 15,18).„Útjaimat
elterelte, (utamról lekergetett, összetépett) és darabokra vagdalt és elpusztított engem! Kifeszítette kézívét, és a
nyíl elé célul állított engem! Veséimbe bocsátotta tegzének nyilait” (Siral. 3,11-13). „Vedd le rólam a te ostorodat (a Te
csapásodat); kezed fenyítéke miatt
elenyészem én (elpusztulok sújtó kezed alatt). Mikor a bűn miatt büntetéssel fenyítesz valakit, elemészted,
(tönkreteszed) mint moly, az ő szépségét.
Bizony merő hiábavalóság (mint egy lehelet, annyit ér) minden ember” (Zsolt. 39,11-12).
És így folytatja Dávid: „Bűneim erőt
vettek rajtam; vétkeinket te bocsásd meg”
(Zsolt. 65,4). Ezsdrás is erről tesz megvallást: „És mondék: Én Istenem, szégyellem és átallom felemelni, én Istenem, az
én orcámat te hozzád, mert a mi álnokságaink felülhaladtak fejünk fölött és a
mi vétkeink mind az égig nevekedtek! Őseink idejétől fogva mind a mai napig
nagy vétekben vagyunk, és bűneink miatt jutottunk királyainkkal és papjainkkal
együtt más országok királyai kezébe, fegyverre, fogságba, prédára és arcunk
szégyenére, ahogyan ma is van” (Ezsdr. 9,6-7). És ennek
következményeként: „bajok vettek engem
körül, amelyeknek számuk sincsen; utolértek bűneim, amelyeket végig sem nézhetek;
számosabbak a fejem hajszálainál, és a szívem is elhagyott engem”
(Zsolt. 40,13).
Joel Osteen: Szavaiddal győzelmet hozhatsz az életedbe
A szavaiddal győzelmet vagy vereséget, erőt vagy gyengeséget
hozhatsz az életedbe. Amikor a helyes dolgokat szólod, az bátorságot,
elszántságot és látást ad.
Minden alkalommal, amikor ilyeneket mondasz: „Ez túl nehéz
nekem”, „Nem bírom tovább”, „Olyan csalódott vagyok”, „Nem hiszem el, hogy ez
történt” csak gyengébbé, csüggedtebbé és egyre inkább reményvesztetté válsz.
Viszont amikor azt mondod, hogy „Krisztussal együtt, az Ő ereje által képes vagyok”,
akkor erősebbé válsz, és hagyod, hogy Isten kegyelme működésbe lépjen.
Ne tápláld a negatív érzéseket azzal, hogy kimondod őket.
Azt olvassuk a Bibliában: „Még a
gyenge is mondja: „Erős vagyok!”” (Jóel 3:10, EF).
Nem azt mondja: „A gyenge beszéljen a gyengeségéről”, „A
beteg beszéljen a betegségéről”, „A csalódott beszéljen a csalódottságától”.
Nem, fordítsuk meg a dolgot és mondjuk: „Igen, ez valóban nehéz, de az Úrban
erős vagyok. Tudom, hogy az Úr vívja harcaimat. Ő győzelemre fog vezetni.” Ezt jelenti
megragadni az Ő erejét.
Ézsaiás így fogalmazta ezt meg: „De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek,
mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el” (Ézsaiás
40:31).
Az Úrban bízni, az Úrra várni, nem azt jelenti, hogy
passzívan hátradőlsz vagy tétlenkedsz. Az Úrra várni azt jelenti, hogy az Úr
jóságára tekintesz, számítasz az Ő jóindulatára, vágysz az áldására. Ez a fajta
várakozás aktív, és ilyen hozzáállást tükröz: „Uram, köszönöm, hogy Te képes
vagy megfordítani ezt a helyzetet. Köszönöm, hogy Te nagyobb vagy, mint ez a
probléma, és erősebb vagy minden ellenségnél.” Minden egyes nap így kellene
gondolkodnunk.
Negatív gondolkodással soha sem fogsz szárnyra kelni, vagy
futni és nem ellankadni, ha folyton a problémádra fókuszálsz és arra, hogy
mennyire lehetetlen megoldani. Ehelyett, hagyd, hogy megújuljon az erőd
azáltal, hogy bizalomteli várakozással tekintesz Istenre. Hozz győzelmet az
életedbe a szavaiddal!
„Még a gyenge is mondja: „Erős
vagyok!”” (Jóel 3:10, EF)
Joel
Osteen
Magyar
fordítás: ahitatok.hu
http://www.ahitatok.hu/joel-osteen/631-szavaiddal-gyozelmet-hozhatsz-az-eletedbe.html
Az Úr ígérete: Kiárasztom Szellemem!
„kopár hegyeken folyókat fakasztok és a rónák közepén, a völgyek mélyén
forrásokat; a pusztát vizek tavává teszem és a szomjú földet vizeknek
forrásivá. A pusztában cédrust, akácot nevelek és mirtuszt és olajfát plántálok
a kietlenben, a pusztaságba. Ciprust, platánt, sudár cédrussal együtt. Hogy
lássák, megtudják, és vegyék észre és megértsék mindnyájan, hogy az ÚR keze
vitte ezt végbe, és Izráel Szentje teremtette ezt!”
(Ésa. 41,18-20)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)