2016. július 7.

ZsoltÁr 5. REGGELI IMA. (héberrel és kapcsolódóó igékkel / revideált)

Zsolt 5,1 A karmesternek, éneklőmesternek kürtölésre; - Dávid zsoltára végig azért, ki örökséghez jut.

Zsolt. 5.2 Uram Jahve, Örökkévaló, figyelmezz szavaimra, figyelj beszédemre, hallgasd meg szavam; értsd meg az én sóhajtásomat. vedd füleidbe esdeklésemet, kiáltásomat, panaszomat!*

*És Dávid minden helyzetben újra és újra így kiált az Úrhoz: Mikor kiáltok, hallgass meg engem, igazságomnak Istene; szorultságomban tág tért adtál nékem; könyörülj rajtam és halld meg az én imádságomat. (Más fordítás: Hallgass meg, ha hozzád kiáltok, igazságos Istenem! Szorult helyzetemből adj nekem kiutat, könyörülj rajtam, hallgasd meg imámat)! Hallgasd meg Uram, az igazságot, az én igaz ügyemet. Vedd észre könyörgésemet, és figyelj esedezésemre, imádságomra, mely nem jő csalárd ajakról. Hallgasd meg, oh Isten, az én kiáltásomat, hallgasd meg panaszomat; figyelmezzél az én könyörgésemre, figyelj imádságomra. Hajtsd hozzám Uram füledet, figyelj rám, és hallgass meg engem, mert nyomorult és szegény vagyok én!” (Zsolt. 4,2; 17,1; 61,2; 86,1).

Zsolt. 5,3 Ügyelj, méltasd figyelmedre, jusson eléd az én hangos kiáltozásom, imádságom, könyörgésem, én Királyom és én Istenem; mert én hozzád imádkozom!*

*És így folytatja imádságát Dávid: „Korán hallasd velem kegyelmedet, hadd érezzem jóságodat, mert bízom benned! Mutasd meg nékem az utat, melyen járjak, mert hozzád emelem egész lényemet! (Más fordítások: Hadd halljam minden reggel, hogy hűséges vagy, hiszen benned bízom! Ismertesd meg velem, melyik úton járjak, mert hozzád vágyódik egész lényem)” (Zsolt. 143,8).

Ézsaiás is így kiált az Úrhoz: „Uram, könyörülj rajtunk, kegyelmezz nekünk, mert benned reménykedünk! Téged várunk; légy erős karunk, légy segítségünk reggelenként, és szabadítónk a szorongatásnak, a nyomorúságnak idején!” „Szívem utánad vágyott éjszaka, az én szellemem is bensőmben Téged keresett...” (Más fordítás: Szellemem hozzád vágyódik, éjjel teljes szívből kereslek téged)” (Ésa. 33,2; 26,9).

Zsolt. 5,4 „Uram, jó reggel hallgasd meg az én szómat! Virradatkor, minden dolgaim előtt, már hajnalban hallod kiáltozásomat. Korán reggel készülök hozzád, eléd állok, eléd tárom kérésemet, és várlak, rád vetem pillantásom, és várom a te segítségedet!*

*Mert azt ígérte az Úr, hogy: „Én az engem szeretőket szeretem, és akik engem szorgalmasan keresnek, megtalálnak” (Péld. 8,17).

 Ezért én: „Várom az Urat, várja az én teljes lényem, és bízom az ő ígéretében” (Zsolt. 130,5).  

És: „… én hozzád rimánkodom, hozzád fohászkodom, Uram, és már jó reggel hozzád száll, az én imádságom” „Ébren vagyok virradatkor, és hajnal előtt felkelek, kiáltok és fohászkodom hozzád; a te beszédedben, a Te igédben van reménységem (Zsolt. 88,14; 119.147).

Hiszen Te vagy az, aki: „... fölserkenti minden reggel, fölserkenti fülemet, hogy hallgassak, miként a tanítványok” (Ésa. 50,4).

Én pedig: „Őrhelyemre állok, odaállok a bástyára, figyelek, várva, hogy mit szól hozzám és mit felel panaszomra”(Hab. 2,1).

És: „Várja egész lényem az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt, mint az őrök a reggelt” (Zsolt. 130,6).

Zsolt. 5,5 Mert nem olyan Isten vagy te, aki hamisságban, hitetlenségben, gonoszságban gyönyörködnél; nem lakhat tenálad, és nem marad meg melletted a gonosz. (Más fordítás: Istenem, te nem leled örömöd, és nem gyönyörködsz a bűnben, a céltévesztésben; nem talál otthonra nálad a gonosz.*

*Mert: „Az Úr a megigazultat megvizsgálja, a gonoszt, az istentelent, az Isten nélkül élőt pedig, aki az erőszakot, a kegyetlenséget, elnyomást szereti, azt megveti, semmibe veszi, irtózik tőle az ő egész lénye. Hálókat hullat a gonoszokra; tűz, kénkő és égető szél az ő osztályrészük!” (Zsolt. 11,5-6).

Azért nem állhatnak meg a gonoszok az ítéletben; sem a bűnösök, a célt eltévesztők a megigazultak gyülekezetében” (Zsolt. 1,5).

„A gonoszok ...a földről kivágattatnak, és a hitetlenül cselekedők kiszaggattatnak abból” (Péld. 2,22).

Az Úr orcája, jelenléte … a gonosztevőkön időzik, hogy kiirtsa emlékezetüket a földről” (Zsolt. 34,17).

Ezért: „Ne bosszankodjál az elvetemültekre, ne irigykedjél a gonosztevőkre” (Zsolt. 37,1). 

Mert: „ ...ifjúságukban hal meg az ő egész lényük, és életük a paráznákéhoz hasonló” (Jób 36,14).

Azt mondja az Úr: „Mert ítéletre indulok hozzátok, és gyors tanú leszek a szemfényvesztők ellen, a paráznák és hamisan esküvők ellen, és azok ellen, kik megrövidítik a munkásnak bérét, az özvegyet és árvát, és akik nyomorgatják az idegent, és nem félnek engem, azt mondja a Seregeknek Ura” (Malak. 3,5).

„És felölté az igazságot, mint páncélt, és a szabadítás sisakja van fején; felölté a bosszúállás ruháit, mint köpenyt, és búsulással vevé magát körül, mint egy palásttal. A cselekedetek szerint fog megfizetni: haraggal ellenségeinek, büntetéssel szorongatóinak, jótéteménnyel fizet a szigeteknek, és lakóhelyévé teszi” (Ésa. 59,17).

Zsolt. 5,6 Nem állhatnak meg szemeid, a Te színed előtt a kevélyek, a dicsekvők, elvakultak, hamisak. Gyűlölsz,* irtózol tőle, megvetsz te minden bűnt** törvénytelenséget, törvénysértést, törvényszegést cselekedőt.***

*Gyűlöl (miszeó): irtózik tőle; semmibe sem vesz; megvet.

**Bűn (anomia): törvénytelenség, törvénysértés, törvényszegést.

***Ezért így könyörög Dávid: „Ne sorozz a bűnösökkel, az istentelen, Isten nélkül élő szentségtörőkkel együvé engemet, sem életemet a vérszopókkal együvé. (Más fordítás: Ne ragadj el engemet a vétkesekkel, életemet a vérontókkal együtt)” (Zsolt. 26,9).

Zsolt. 5,7 „Elveszted, elpusztítod, megsemmisíted, akik hazugságot szólnak, a képmutatókat, a hazudozókat; a vérszomjas, véres kezű, vérontó és álnok, ravasz, alattomos, csalárd, csaló embert utálja* irtózatos az Úr szemében.**

*Utál (bdelüsszó): undorodik, borzad, iszonyodik, irtózik.

**És így folytatja Dávid: „Megdorgáltad a pogányokat, a népeket, elvesztetted, és semmivé tetted a gonoszt, istentelen, szentségtörőt: nevüket mindörökre kitörölted” (Zsolt. 9,6)

De: „Az ő nyavalyájába ejti magát az istentelen, az Isten nélkül élő…” (Más fordítás: A maga gonoszsága miatt bukik el a bűnös…)” (Péld. 14,32).

 Mert: „Hamisságot szól egyik a másiknak; hízelkedő ajakkal kettős szívből szólnak. (Más fordítás: Hazug módon beszélnek egymással, sima szájjal, kétszínűen beszélnek)” (Zsolt. 12,3).

„Szájuknak vétke az ő ajkaiknak beszéde, fogattassanak meg kevélységükben; mert csak átkot és hazugságot szólnak. (Más fordítás: Ejtse őket csapdába gőgjük, vétkes szájuk és ajkuk beszéde, hiszen csupa átok és hazugság, amit beszélnek)” (Zsolt. 59,13).

Zsolt. 5,8 Én pedig a te kegyelmed sokaságából, és bőségéből, - mert te nagyon szeretsz engem - házadba, hajlékodba mehetek; leborulok, és imádkozom szent templomodban, mert tisztellek téged.

Zsolt. 5,9 Te igaz vagy Uram! Vezess, igazgass, vezérelj engem a te igazságodban az én ellenségeim miatt, ha rám tör ellenségem; egyengesd, s tedd járhatóvá, egyenessé előttem a te útadat, ösvényedet, és utamat színed előtt!*

*Mert az én ellenségeim azok: „Akik gonoszt gondolnak, és rosszat terveznek szívükben, és minden nap háborút kezdenek, háborúságot szítanak. Nyelvüket élesítik, mint a kígyó; áspiskígyó mérge, viperaméreg van ajkaik alatt. Szela” (Zsolt. 140,3-4).

Ezért kérem, hogy: „Taníts meg engem a te utadra, oh Uram! Vezérelj engem egyenes, és helyes ösvényen, az én üldözőim miatt, mert ellenségeim vannak(Zsolt. 27,11).

„Útjaidat, Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem. Vezess engem a te igazságodban hűségesen, és taníts engem, mert te vagy az én szabadító Istenem. Mindennap várlak téged, mindig benned reménykedem(Zsolt. 25,4-5).

Pál apostolon keresztül jelenti ki a Szent Szellem Isten igazságát: Istennek igazsága pedig a Jézus Krisztusban való hit által mindazokhoz és mindazoknak, akik hisznek...” (Róm. 3,22).

 És az Isten útja pedig: „... Jézus, aki azt mondja: Én vagyok az út, az igazság és az élet...”(Ján. 14,6).

Zsolt. 5,10 Mert nincsen az ő szájukban egyenesség. Nem jön ki szájukon őszinte szó, igazság, a valóság, az Ige. Belsejük, szívük csupa romlottság, merő álnokság, istentelenség, rosszindulat, hiábavalóság, szívükben gonoszat forralnak. Nyitott sír, megnyílt koporsó az ő torkuk, nyelvükkel hízelkednek, mert sima a nyelvük, csalárd, hízelgésre hajló; nyelvüket álnokul forgatják.*

*Pál apostolon keresztül így szól a Szent Szellem a hústesti emberről, (akár pogány, akár zsidó), és ez egyben kijelentés a nyomorúságok, csapások, betegségek okáról is: Mi tehát az igazság? Különbek, feljebb valók, vagy fölényben vagyunk? van-e előnyünk felettük? Egyáltalában nem! Hiszen előbb már kimondtuk azt az ítéletet, vagyis bizonyítottuk, hogy zsidók, a júdeaiak, és a görögök, a pogányok is mind bűnben, céltévesztésben vannak, és elvétették a célt, ezért a céltévesztés hatalma, és fennhatósága alatt vannak. Amint meg van írva: „Nincsen megigazult ember egy sem, nincsen senki, aki értse, aki belássa, és tudja, nincsen senki, aki keresse Istent. Mind elhajlottak, letértek az útról, eltévedtek valamennyien. Mindannyian egyaránt értéktelenné lettek, megromlottak, elfajzottak; hasznavehetetlenekké váltak, és nincsen, aki jót tegyen, nincs egyetlen egy sem. Nyitott, tátongó, és megnyílt sír a torkuk, nyelvükkel ámítanak, és alattomosan rászednek, becsapnak, csalárdságot beszélnek, áspis, vipera kígyóméreg az ajkukon. Szájuk átokkal, átkozódással, és keserűséggel, keserű beszéddel van tele. Lábuk gyors a vérontásra. Romlás, baj, csapás, pusztulás, romok és nyomorúság, nyomorgatás, szerencsétlenség, és sanyarúság jár a nyomukban, az ő ösvényeiken, és útjaikon. És a békesség útját nem ismerik: nincsenek tudatában, nem érzik, nem észlelik, nem biztosak benne, mert nem értik. Isten félelmével nem törődnek, Isten tisztelete nincs szemük előtt (Róm. 3,9-18).

Dávid is erről prófétál: „Azt mondja a balgatag az ő szívében: Nincs Isten. Megromlottak, utálatosságot cselekedtek; nincs, aki jót cselekedjék. Az Úr letekintett a mennyből az emberek fiaira, hogy meglássa, ha van-é értelmes, Istent kereső? Mindnyájan elhajlottak; egyetemben elromlottak, nincs, aki jót cselekedjék, nincsen csak egy sem” (Zsolt. 14,1-3).

„Szája telve átkozódással, csalárdsággal és erőszakossággal; nyelve alatt hamisság és álnokság” (Zsolt. 10,7).

 „Nyelvüket élesítik, mint a kígyó; áspiskígyó mérge van ajkaik alatt. Szela” (Zsolt. 140,4).

„Kígyóméreg az ő boruk, viperák kegyetlen mérge” (5 Móz. 32,33).

„Lábuk gonosz cél után fut, sietnek ártatlan vért ontani. Gondolataik ártó gondolatok, pusztulás és romlás van útjaikon. Nem ismerik a békesség útját - Krisztust,- eljárásuk nem törvényes. Ösvényeik görbék: aki azokon jár, annak nincs köze a békességhez” (Ésa. 59,7-8)

„Mert ők rossz úton futnak, és vérontásra sietnek” (Péld. 1,16).

Mert nem ismerték meg azt, aki kijelentette, hogy: „Én vagyok az út…” (Ján. 14,6).

 Akiről már a próféták is így szóltak „… és hívják nevét: … békesség fejedelmének!” (Ésa. 9,6).

Aki így bátorítja az övéit: „Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” (Ján. 14,27).

És akinek neve: Úr Jézus: „Mert Ő a mi békességünk” (Eféz. 2,14).

Akik Őt nem ismerik, arról így szól a Szent Szellem: „Nincs békesség, így szól az Úr, az istenteleneknek, az Isten nélkül élőknek! Nincs békesség, szól Istenem, a hitetleneknek!” (Ésa. 48,22; 57,21).

Zsolt. 5,11 Derítsd ki vétküket. Kárhoztasd* válaszd el, különítsd el, ítéld meg őket, oh Isten. Essenek el, csalatkozzanak meg saját tanácsaik által. Bukjanak bele fondorlataikba, csapdájukba. Essenek el szándékaiktól, saját terveikben bukjanak meg. Taszítsd, vesd el, űzd ki őket vétkeik sokasága, számtalan gonoszságuk, hamisságuk, istentelenségük, Isten nélküli életük miatt, mert fellázadtak ellened engedetlenek, bosszantottak, haragra ingereltek téged.

*Kárhoztasd (krínó): alapjelentése: elválaszt, megkülönböztet; (ki)válogat, elkülönít, kiválaszt; kiemel, megkülönböztet; megítél: helyrehozza a helytelent.

Zsolt 5,12 És majd örülnek, és örvendeznek mindnyájan, akik bíznak benned, akik hozzád menekülnek; mindörökké vigadjanak, ujjongjanak, és te megoltalmazod őket, és bennük fogsz lakni, és örvendeznek te benned, dicsekedni fognak, és megdicsőülnek mindnyájan, akik szeretik, és tisztelik a te nevedet.*

*Mert: „Amint, és ahogyan a füst elszéled, eloszlik, ha ráfújnak, úgy széleszted el őket. Amint elolvad a viasz a tűz előtt, úgy vesznek, és pusztulnak el, semmisülnek meg a gonoszok, a célt eltévesztők Isten színe előtt. A megigazultak pedig örvendeznek és vígadnak az Isten színe előtt, és ujjongnak örömmel, és vígan örvendeznek(Zsolt. 68,3-4).

Hát: „Örvendezzetek, vigadjatok, ujjongjatok, ti megigazultak az Úrban; a hívőkhöz illik a dicséret” (Zsolt. 33,1).

Pál apostol idézi a fenti próféciát: „Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom, örüljetek! Mindenkor örüljetek” (Fil. 4,4; 1 Thess. 5.16).

 Zsolt. 5,13 Mert te, Uram, megáldod az igazat, a megigazultat, és körülveszed a te jóvoltoddal, mint egy pajzzsal. [Héber szöveg: Támadó fegyvereddel ruházod fel őket, és megkoszorúzod, győzelmi díjban részesíted, és megkoronázod őket].*

*És így folytatja megvallását Dávid: „… te, oh Uram! Pajzsom vagy nékem, dicsőségem, az, aki felmagasztalja, és fölemeli az én fejemet” (Zsolt. 3,4)



Az Úr szólít.


Az élet vizének forrása.


Megvallás.

 „Uram, megvizsgáltál engem, és ismersz. Te ismered ülésemet és felkelésemet, messziről érted gondolatomat. Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden utamat jól tudod. Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram! Elől és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet” (Zsolt. 139,1-5)

Így biztonságban vagyok!




Oscar Wilde: Az elkövetett hibákról.

Az emberek tapasztalatnak nevezik az elkövetett hibáikat.



KRISZTUSBAN

Az ördög ellensége vagyok, és Istennek engedelmeskedve ellene állok az ördögnek.
 (1 Pét. 5.8; Jak. 4.7)



Az Úr Jézus kijelentése:

 „Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, amelyet én adok néki, örök életre buzgó, örök életre szökellő víznek kútfeje, és forrása lesz őbenne” (Ján. 4,14).


Kérlek Uram, itass meg!


László Boda



Krisztus Gyülekezete Marosvásárhely



2016. július 4.

Dicséret, áldás!

Zsoltár 4 Szabadulásért való könyörgés. (héberrel és kapcsolódó igékkel / revideált)

Zsolt 4,1 A karvezetőnek, az éneklőmesternek; végig éneklendő. Húros hangszerre, hegedűre, hárfára- Dávid zsoltára.

Zsolt 4,2 Mikor kiáltok, hallgass meg engem megigazulásomnak Istene. Könyörülj rajtam. A nyomorúságban vidámíts meg engemet; Szorult helyzetemből adj nekem kiutat; a szorongásban tágíts rajtam, és halld meg az én imádságomat! [Más fordítás: Ha hozzád kiáltok, meghallgatsz, Istenem, te, aki igazságot szolgáltatsz nekem. Megsegítettél szorongattatásomban szorult helyzetemben, a nyomorúság, elnyomás, gyötrés, megpróbáltatás idején, tág tért adtál nékem]*

*Az Úr Jézus azt tanácsolja, hogy:Kérjetek és adatik néktek… zörgessetek és megnyittatik néktek. Mert aki kér, mind kap… és a zörgetőnek megnyittatik.” (Mát. 7,7-8).

Dávid nem szűnik meg kérni és zörgetni, mintegy példát adva nékünk: „Uram, figyelmezz szavaimra, figyelj beszédemre; vedd észre, és értsd meg az én sóhajtozásomat! Ügyelj az én kiáltásom szavára, én Királyom és én Istenem; mert én hozzád imádkozom! Uram, jó reggel hallgasd meg az én szómat; jó reggel készülök hozzád és várlak(Zsolt. 5,2-4).

Hallgasd meg, Uram, igaz ügyemet, vedd észre könyörgésemet, figyelj esedezésemre, imádságomra, mely nem jő csalárd ajakról. A Te orcádtól, a Te színed elől jöjjön ki ítéletem, a te szemeid hadd lássanak igazat. (Más fordítás: Tőled jön felmentő ítéletem, hiszen látja szemed az igazságot)” (Zsolt. 17,1-2).

„Serkenj föl, kelj védelmemre, tégy igazságot peremben, oh Uram, Istenem, intézd te az ügyem. Ítélj meg engem, oh Uram, Istenem igazságod szerint, ne engedd, hogy kinevessenek, hogy ne örüljenek rajtam! (Más fordítás: Tégy igazságot, igaz voltod szerint! Uram, Istenem, ne diadalmaskodjanak rajtam)” (Zsolt. 35,23-24).

A próféta pedig már örvendezve énekel az Úrnak: „Az Úr Isten az én erősségem, Ő ad nekem erőt, hasonlókká teszi lábaimat a nőstény szarvasokéihoz, és az én magas helyeimen jártat engemet! Az éneklőmesternek, az én hangszereimmel, a karmesternek: húros hangszerre(Hab. 3,19).

Zsolt. 4,3 „Emberek fiai meddig marad kemény a szívetek? Meddig gyalázzátok az én dicsőségem? Meddig szerettek hiábavalóságot, és tartjátok többre az üres, tartalom nélküli beszédet, ami haszontalan? Miért elégedtek meg az ostobasággal, és kerestek hazugságot, és meddig törekedtek még hazugságra, álnokságra? Szela*

*Álnokság / hazugság: Valótlanság szándékos állítása, a valóság elferdítése, kitalálás, az IGAZSÁG (az Ige) ellentéte.

Zsolt. 4,4 „Tudjátok meg hát, hogy kedveltjévé választott az Úr; meghallja az Úr, ha hozzá kiáltok, és csodákat tesz hűséges szentjével!*

*Mert: „Áldott az Úr, aki csodálatossá tette kegyelmét rajtam, mint egy megerősített városon. Aki csodálatos hűséggel bánt velem az ostromlott városban, és csodálatosan megmutatta nekem irgalmát! Én ugyan azt gondoltam ijedtemben: Elvettettem szemeid elől, hogy eltaszítottál magadtól; de mégis, meghallgattad esedezéseimnek szavát, mikor segítségért kiáltottam hozzád” (Zsolt. 31,22-23).

Zsolt. 4,5 Haragudjatok, de ne vétkezzetek. Kerüljétek a bűnt, a céltévesztést. Beszéljetek szívetekkel, a bensőtökkel a ti ágyasházatokban, és csillapodjatok le, békéljetek meg! Szela. [Más fordítás: Nyugovóra térvén teremtsetek csendet és elmélkedjetek. Gondolkozzatok el fekvőhelyeteken, vegyétek ezt jól fontolóra és rejtsétek szívetekbe, bensőtökbe, és amit szívetekben, bensőtökben mondtok, nyughelyeiteken bánjátok meg]*

*Az Úr Jézus kijelentése:Én pedig azt mondom nektek, hogy aki haragszik atyjafiára, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette…” (Mt. 5,22).

„Tanuljátok meg tehát, szeretett testvéreim: legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra, mert az ember haragja nem szolgálja az Isten igazságát” (Jak. 1,19-20).

„Ha haragusztok is, ne vétkezzetek”: a nap ne menjen le a ti haragotokkal, És: … az ördögnek ne adjatok helyet, ne engedjetek teret”(Ef. 4,26-27).

Mert a hazugság ördögi tulajdonság: „…az ördög…  nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja.” (Jn. 8,44).

Zsolt. 4.6 Igazságnak áldozatával áldozzatok és bízzatok az Úrban.
[Más fordítás: Hozzatok méltó, igaz áldozatot, és bizalmatokat vessétek az Úrba, és reménységgel várjatok az Úrra]*

*Dávid imája, és próféciája: „Tégy jól a te kegyelmedből a Sionnal; és építsd meg Jeruzsálem kőfalait. Akkor kedvesek lesznek előtted az a megigazultak áldozatai; az égő és egész áldozat: akkor a te oltárodon áldoznak néked tulkokkal” (Zsolt. 51,20-21).

Pál apostolon keresztül jelenti ki a Szent Szellem, hogy milyen áldozatokról prófétál Dávid: „… amikor az örömüzenet papi szolgálatát végzem, én a Krisztus Jézusnak a nemzetek közé kirendelt áldozó papja vagyok; hogy a pogány népek a Szent Szellemtől megszentelt kedves áldozati ajándékká legyenek]” (Róm. 15,16) .

Zsolt. 4,7 Sokan mondják: Kicsoda láttat velünk jót? Ki fordul még jóval felénk? Bár jó napokat látnánk! Hozd fel, és ragyogtasd reánk arcodnak világosságát, oh Uram! [Más fordítás: Ránk van jegyezve, Uram, orcád világossága; Ragyogtasd ránk jelként arcod fényességét]*

*Az Úr orcájának világossága:Fordítsd felénk orcád világosságát!” (Héber más magánhangzókkal: eltávozott tőlünk orcád világossága). Dávid folyamatosan imádkozik ezért, hogy: „Világosítsd meg orcádat a te szolgádon, tarts meg engem jóvoltodból. (Más fordítás: Ragyogjon rá orcád szolgádra, segíts rajtam hűségesen)” (Zsolt. 31,17).

„A te orcádat világosítsd meg a te szolgádon, ragyogó arccal nézz szolgádra, és taníts meg a te rendeléseidre!” (Zsolt. 119,135).

És mert az Úr meghallgatta, így énekel az Úrnak. „Mert én a te kegyelmedben, és hűségedben bíztam, örüljön a szívem a te segítségednek, és szívből ujjongva hadd énekeljek az Úrnak, hogy jót tett velem!” (Zsolt. 13,6).

Bizony: „Világosság támad fel, és fényözön árad az igazra, és az egyenes, a tiszta szívűekre öröm” (Zsolt. 97,11).

És hogy miért kéri ezt Dávid: „Az Isten könyörüljön rajtunk és áldjon meg minket; világosítsa meg az ő orcáját rajtunk. Szela. Hogy megismerjék e földön a te útadat, minden nép közt a te szabadításodat(Zsolt. 67,2-3).

„Oh Isten, állíts helyre minket, és világoltasd  a te orcádat, hogy megszabaduljunk. Perpatvarrá tevél minket szomszédaink között, és a mi ellenségeink csúfkodnak rajtunk. Seregek Istene, állíts helyre minket; világoltasd a te orcádat, hogy megszabaduljunk! Hogy el ne térjünk tőled. Eleveníts meg minket és imádjuk a te nevedet. Seregek Ura, Istene! állíts helyre minket; világoltasd a te orcádat, hogy megszabaduljunk!” (Zsolt. 80,4.7-8.19-20).

„Isten, saját fülünkkel hallottuk, elbeszélték nekünk apáink, mit vittél véghez napjaikban, a régi időkben. Kezeddel népeket űztél el, őket pedig a helyükre plántáltad. Nemzeteket zúztál össze, őket pedig a helyükre küldted. Mert nem a maguk fegyverével vették birtokba az országot, és nem a saját karjuk segítette meg őket, hanem a te jobbod és a te karod, a te orcád világossága, mert kedvelted őket. Te vagy királyom, ó Isten! Parancsodra megszabadul Jákób.” (Zsolt. 44,2-5).

 „Igazság és jog trónodnak támasza, szeretet és hűség jár előtted. Boldog nép az, amely tud neked ujjongani, amely orcád világosságában járhat, Uram! Nevednek örvendeznek mindennap, és igazságod fölmagasztalja őket, mert te vagy díszük és erejük. Kegyelmed által emelkedik hatalmunk, mert az Úrtól van a pajzsunk, Izráel Szentjétől a királyunktól” (Zsolt. 89,15-19).

Pál apostolon keresztül mutatja meg a Szent Szellem, hogy mit kért valójában Dávid Istentől: „Mert az Isten, aki szólt: sötétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a mi szívünkben, a bensőnkben az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arcán való világoltatása végett. Hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán(2 Kor. 4,6).

Mert:  „… Krisztus, … az Isten képe” (2 Kor. 4,4).

Mert: „Ő a láthatatlan Isten képe … ” (Kol. 1,15).

„Aki az ő dicsőségének visszatükröződése, az Ő - Isten - dicsőségének a kisugárzása, és az ő valóságának, az Ő lényének képmása, aki hatalma szavával hordozza, és fenntartja a mindenséget, aki minket bűneinktől megtisztítván, üle a Felségnek jobbjára a magasságban” (Zsid. 1,3).

Zsolt. 4,8 Nagyobb örömöt adsz így szívembe, mint amikor sok az ő búzájuk és boruk. [Más fordítás: Te örömmel töltöd el szívemet, sokkal inkább mintha bőven teremne bor és búza. Olajuk gyümölcsével lettek ők gazdagok]*

*És hogy mi adja ezt a nagy örömöt, arról így tesz megvallást Dávid az Úr előtt: „Úgy örülök beszédednek, kijelentésednek, kinyilatkoztatásodnak, mint aki nagy zsákmányra talál” (Zsolt. 119,162).

A kijelentés pedig így hangzik: „Te megsokasítod, megszaporítod e népet, nagy örömöt szerzel néki, és örvendeznek színed előtt az aratók örömével, és ahogyan vigadoznak, mint mikor zsákmányt osztanak” (Ésa. 9,3).

„Akkor megtelt a szánk nevetéssel, nyelvünk pedig vigadozással, és örömkiáltás volt nyelvünkön. Akkor így szóltak a pogányok, a népek: Hatalmasan cselekedet, hatalmas dolgot tett ezekkel az Úr! Hatalmasan cselekedett, hatalmas dolgot tett velünk az Úr, azért örvendezünk” (Zsolt. 126,2-3)

Zsolt. 4,9 Békességben fekszem le és legott megnyugszom, és elaluszom; mert te, Uram, egyedül adsz nékem bátorságos lakozást. hogy biztonságban élhessek*

*Dávid megvallása a nyugodt, békés alvás titkáról: „Én lefekszem és elalszom; felébredek, mert az Úr támogat engem.” (Zsolt. 3,6).

„Ha tábor fog körül, nem fél szívem; habár had támad reám, mégis ő benne bízom én.” (Zsolt. 27,3).

„Velem van az Úr, nem félek; mit árthat nékem ember?” (Zsolt. 118,6).

Minket is így bátorít Isten igéje: „Ha lefekszel, nem rettensz fel, hanem fekszel, és édesen alszol. Nem kell félned a hirtelen fölrettenéstől, sem attól, hogy viharként rád törnek a bűnösök. Mert az Úrban bizakodhatsz, és ő megőrzi lábad a csapdától. (Péld. 3,24-26).

„Ha hozzá fordítod szívedet, és felé terjeszted kezedet, Akkor majd bízol, mert lesz reménységed, körülnézel, és nyugodtan lefekszel. Ha heversz, senki sem riaszt föl…” (Jób. 11,13.18-19).

Mert az Úr: „Tollaival fedez be téged, és szárnyai alatt lészen oltalmad; pajzs és páncél az ő hűsége. Nem félhetsz az éjszakai ijesztéstől, a repülő nyíltól nappal” (Zsolt. 91,4-5)


És én látom....


Áldott vagyok


C LEWIS GONDOLATOK

A szeretet legveszélyesebb ellensége a közöny, és nem a gyűlölet. 



Nem félek a viharoktól,

és mert Tiéd vagyok és szeretsz engem ezért igazzá tettél a Krisztus Jézusban való váltság által, (Róm.3,24) és megígérted, hogy: amit pedig kívánnak az igazak, meg lesz. (Péld.10,24) Ezért bátorsággal jövök eléd és kérlek, hogy vedd köntösödbe az esőt vagy havat, markaidba a szelet és villámot, és vidd vissza tárházaikba őket. 
(Péld.30,4.)



BIBLIA



Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól

 
A rövid böjt általában a legjobb böjt, mert jobb az engedelmesség, mint az áldozat. - Daniel Kolenda



https://www.facebook.com/azURazEnPASZTOROM

https://www.facebook.com/azURazEnPASZTOROM

Anna Győző megosztotta Vendel Vendel videóját.
1 perce
0:00
4294 megtekintés
Vendel Vendel feltöltött egy új videót.
21 órája
ÍGY SZERET AZ ISTEN MIKÖZBEN MEG IS GYÓGYÍT
Soósné Hajnalka

Az imádság nem azt jelenti, hogy felemelt fejjel igazságot keressünk, hanem hogy lehajtott fejjel alázatot tanuljunk.
Jó reggelt! Áldott békés napot mindenkinek!


László Boda


2016. július 3.

Gyertek és öltözzük fel

48-as ZSOLTÁR.

Zsolt 3. AZ ÜLDÖZÖTT REGGELI IMÁJA. (héberrel és kapcsolódó igékkel / revideált)

Zsolt 3,1 Dávid zsoltára abból az időből, amikor menekült fia, Absolon elől*

*Dávid király ellen fia Absolon fellázadt, és fellázította Izráel népét is: „És követ, egy hírnök érkezett Dávidhoz üzenettel, és jelentette: Az Izráel népének szíve Absolon felé hajlik. Akkor monda Dávid minden szolgáinak, kik vele valának Jeruzsálemben: Keljetek fel, és fussunk el, mert itt nincsen számunkra menekülés Absolon elől; siessetek elmenni, hogy valamiképp sietve utol ne érjen minket, s ne hozzon szerencsétlenséget reánk. Mert ő is siet és utolér bennünket, és veszedelmet zúdít ránk, és a várost le ne vágja fegyvernek élével. Mondának pedig a király szolgái a királynak: Minden úgy legyen, amint tetszik a királynak, a mi urunknak, ahogyan uram, a király dönt, ímé itt vannak a te szolgáid. Kiméne, és elindult azért a király és nyomában egész háznépe ő utána, és otthon hagyá a király tíz ágyasát, a másodrangú feleségeit, hogy őrizzék a házat, a palotát. És így vonult ki a király és nyomában egész háznépe, és hadinépe, és megálltak a legszélső háznál” (2 Sám. 15,13-17)

„És monda Dávid Abisainak és minden szolgáinak: Íme az én fiam, ki az én ágyékomból származott, kergeti az én életemet, és az életemre tör…” (2 Sám. 16,11).

Zsolt. 3,2 Uram! Mennyire megsokasodtak, és milyen számosak]
 ellenségeim, szorongatóim! Sokan vannak a reám támadók! [Más fordítás: Mennyien fordulnak ellenem, és szorongatnak, gyötörnek, zaklatnak]*

*Dávid így kiált az Úrhoz: „Mert hallottam sokak rágalmát, iszonyatosságot mindenfelől, amint együtt tanácskoztak ellenem, és tervezték, hogy elrabolják életemet” (Zsolt. 31,14). 

„…megsokasodtak hazug gyűlölőim” (Zsolt. 38,20).

„Többen vannak fejem hajszálainál, akik ok nélkül gyűlölnek engem; hatalmasok a vesztemre törők, akik ellenségeim alap nélkül; amit nem ragadtam el, azt kell megfizetnem!” (Zsolt. 69,5).

„Sokan vannak az én háborgatóim és üldözőim, de nem térek el a te bizonyságaidtól” (Zsolt. 119,157).

„Lásd meg ellenségeimet, mert megsokasodtak. Nézd, mennyi ellenségem van, és gyilkos, kegyetlen gyűlölséggel gyűlölnek engem. Őrizd, és tartsd meg életemet, és szabadíts meg engem; ne szégyenüljek meg, hogy benned bíztam, hogy hozzád menekültem” (Zsolt. 25,19-20).

És ez egyben Dávid próféciája is, amit az Evangélium jelent ki: Az Úr Jézus feltámasztja Lázárt, amiről a farizeusok is tudomást szereznek: „Egybegyűjték azért a papifejedelmek és a farizeusok a főtanácsot, és mondának: Mit cselekedjünk? Mert ez az ember sok csodát művel. Ha ekképpen hagyjuk őt, mindenki hinni fog őbenne: és eljőnek majd a rómaiak és elveszik tőlünk mind e helyet, mind e népet. Ama naptól azért azon tanakodnak, hogy őt megöljék” (Ján. 11,47-48.53).

Amikor eljött az a húsvét, amelyen Isten Bárányának be kellett mutatni az áldozatot, előtte két nappal ez történt: „Akkor egybegyűlnek a főpapok, az írástudók és a nép vénei a főpap házába, akit Kajafásnak hívtak, és tanácsot tartanak, hogy Jézust álnoksággal megfogják és megöljék” (Mát. 26,3-4)

Zsolt 3,3 Hányan mondják rólam: „Nincs menedéke, nincs számára segítség, szabadulás, oltalom, védelem Istenénél!*

*Dávid bizalmas embere, tanácsadója is ellene fordul: „Monda azért Akhitófel Absolonnak: Engedj kiválasztanom tizenkétezer embert, hogy felkeljek, és üldözzem Dávidot ez éjjel. És megtámadom őt, míg fáradt és erőtlen kezű; megrettentem, és megriasztom őt, és megfutamodik az egész nép, mely vele van; és a királyt magát megölöm. És visszavezetem, visszahozom te hozzád az egész népet, mert az egésznek visszatérése attól a férfiútól függ, akit te üldözöl, és halálra keresel; és akkor az egész nép békességben lesz, és ez az egész népnek javára lesz. Igen tetszék e beszéd Absolonnak és Izráel minden véneinek” (2 Sám. 17,1-4).

Akhitófelnek beszéde egyben prófécia is, amely az Úr Jézus életében így teljesedett be: „És még mikor beszél vala az Úr Jézus, ímé Júdás, egy a tizenkettő közül, eljöve és vele együtt sok nép, nagy sokaság fegyverekkel és fustélyokkal, kardokkal és botokkal, a főpapoktól és a nép véneitől. Aki pedig őt elárulja vala, jelt ada nékik, mondván: Akit én majd megcsókolok, ő az, fogjátok meg őt. És mindjárt Jézushoz lépvén, monda: Üdvöz légy Mester! És megcsókolá őt. Jézus pedig monda néki: Barátom, miért jöttél? Akkor hozzámenvén, kezeiket Jézusra veték és megfogák őt. Mindez pedig azért lőn, azért történt, hogy beteljesedjenek a próféták írásai. Ekkor elhagyák őt a tanítványok mind, és elfutának(Mát. 26,47-50.56).

Dávid az Úrhoz kiált, és Őt hívja segítségül: „Ítéld meg őket, és derítsd ki vétküket, oh Isten; essenek el saját tanácsaik által, bukjanak bele fondorlataikba; taszítsd el őket vétkeik sokasága miatt, mert fellázadtak ellened. És majd örülnek mindnyájan, akik bíznak benned, akik hozzád menekülnek; mindörökké vigadjanak, és ujjongjanak, és te megoltalmazod őket, és örvendeznek te benned, akik szeretik a te nevedet. Mert te, Uram, megáldod az igazat, körülveszed a te jóvoltoddal, a te kegyelmeddel, mint egy pajzzsal” (Zsolt. 5,11-13).

 És az Úr válasza: „Én pedig, szól az Úr, tűzfal leszek körülötte, és megdicsőítem magamat ő benne. (Más fordítás: Én magam oltalmazom mindenfelől, mint egy tüzes fal, és ott leszek benne dicsőségesen)!” (Zak. 2,5).

Zsolt 3,4 De te, oh Uram, azért védőpajzsom, oltalmazóm vagy. Te vagy dicsőségem, csüggedt fejem fölemeled, és felmagasztalod*

*És Dávid - az életveszély közepette - így folytatja megvallását, példát adva a bajbajutottaknak: „Bizony elrejt és megóv engem az ő hajlékába, az ő sátrában a veszedelem napján; eltakar engem sátrának rejtekében, elrejt sátra mélyén. Sziklára emel fel engem, magas kősziklára helyez engem. Most is felülemeli fejemet ellenségeimen, így hát fölemelt fővel állok ellenségeim között, akik körültem vannak, és én az ő sátorában örömáldozatokkal áldozom, énekelek és zengedezek az Úrnak” (Zsolt. 27,5-6).

„Áldott az Úr, hogy csodálatossá tette kegyelmét rajtam, mint egy megerősített városon, és csodálatos hűséggel bánt velem az ostromlott városban!” (Zsolt. 31,22).

 Békességben fekszem le, és legott elaluszom; mert te, Uram, egyedül adsz nékem bátorságos lakozást, hogy biztonságban élhessek(Zsolt. 4,9).

„Ha tábor fog körül, és ha egy egész tábor jön is ellenem, nem fél szívem; habár had támad reám, és háború tör is rám, mégis ő benne bízom én, és akkor is bizakodom(Zsolt. 27,3).

Mert: „Megszégyenül majd, és igen megháborodik, és reszketni fog nagyon minden ellenségem; meghátrálnak és megszégyenülnek hirtelen, egy pillanat alatt(Zsolt. 6,11).

Az Úr: „Az igazaknak, a megigazultaknak valóságos jót rejteget, és jutalmat tartogat. Pajzst a tökéletesen járóknak, a feddhetetlenül élőknek” (Péld. 2.7).

Zsolt 3,5 Hangos szóval kiáltottam, és rikoltottam, sikítottam, és esedeztem az Úrhoz, s ő meghallgatott szentsége hegyéről*

*És az Úr válasza: „Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak. Megszégyenülnek, és gyalázatba esnek mindazok, akik gyűlölnek téged. Semmivé lesznek, elpusztulnak, akik veled perbe szállnak. Keresed, és nem találod azokat, akik téged támadnak. Megsemmisülnek teljesen, akik ellened harcolnak. Mert én, az ÚR, a te Istened, erősen fogom jobb kezedet, és ezt mondom neked: Ne félj, én megsegítlek! … szól az Úr…” (Ésa. 41,10-14).

Zsolt 3,6 Én lefekszem, nyugovóra térek és elalszom. Mély álomban merültem; de felébredek, és fölkelek ismét, mert az Úr támogat, oltalmaz, megtart, fölkarol engem, mert az Úr a gyámolom*

*Dávid megvallása. Mert: Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, és semmi bajtól, mert te velem vagy; a te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem” (Zsolt. 23,4).

 Mert: „… Isten engem kivált a holtak hazájából, és magához fog venni. (Szela)” (Zsolt. 49,16).

Én pedig: „Dicsérlek, és magasztallak téged Uram, Istenem, teljes szívemből, és tisztelem és dicsőítem a te nevedet örökké! Mert nagy én rajtam a te kegyelmed, hiszen annyira szeretsz engem, hogy kiszabadítottad, kimentetted életemet a mélységes pokolból, a sír mélyéből(Zsolt. 86,12-13).

Bizony: „Isten a mi oltalmunk és erősségünk! Igen bizonyos segítség a nyomorúságban, szorongattatásban, gyötrésben, megpróbáltatásban, gyötrődésben, és szorongásban. Azért nem félünk, ha elváltoznék, vagy megindulna is a föld, ha hegyek omlanának is a tenger közepébe: Zúghatnak, tajtékozhatnak hullámai; hegyek rendülhetnek meg háborgásától, tombolásától. Szela” (Zsolt. 46,2-4).

Zsolt 3,7 Nem félek, és nem ijedek, rémülök, riadok meg sok ezernyi néptől sem, amely köröskörül felállott ellenem, ha ellenségesen körülvesznek, rám törnek, mindenfelől megkörnyékeznek*

*És így folytatja Dávid, bemutatva Jézus hitét, és azok megvallását, akik a Jézus hitéből valók (Róm. 3,26): „Ha gonoszok jőnek ellenem, és ha rám támadnak is, hogy testemet egyék, hogy marcangoljanak engem: szorongatóim és elleneim, az én szorongató ellenségeim - ők botlanak meg és hullanak el. Ha tábor fog körül, és ha egy egész tábor jön is ellenem, nem fél szívem; habár had támad reám, és háború tör is rám, mégis Őbenne bízom én, és akkor is bizakodom(Zsolt. 27,2-3).

Zsolt 3,8 Kelj fel Uram, tarts meg engem. Állj mellém, adj szabadulást Istenem, mert te verted, és te csaptad arcul minden ellenségemet; a gonoszok, a leselkedők, istentelenek, kik ok nélkül ellenkeztek velem fogait összetörted*

*És az Úr segítségül hívása és dicsérete így folytatódik: „Én Uram Istenem, benned bízom, hozzád menekülök; oltalmazz, és ments meg engem minden üldözőmtől, és szabadíts meg engem. Hogy szét ne tépjen, mint az oroszlán engemet, szét ne szaggasson menthetetlenül, ha nincsen szabadító” (Zsolt. 7,2-3).

Isten, rontsd meg, törd össze az ő fogaikat az ő szájukban; az oroszlánoknak zápfogait törd össze, állkapcsát zúzd össze, Uram! Olvadjanak el, tűnjenek el, folyjanak széjjel, mint a víz; ha felteszik nyilaikat és lőni akarnak, nyilaik legyenek tompultak. Legyenek mint a csiga, amely szétfolyván, elmúlik, széjjelmállik; mint az asszonynak idétlen szülötte, mint az elvetélt magzat, amely nem látta a napot” (Zsolt. 58,7-9).

„Szabadítsd meg életemet a kardtól, ments meg engem a fegyvertől, s az én egyetlenemet, az életemet a kutyák körmeiből, és hatalmából. Ments, és szabadíts meg engem az oroszlán torkából, és a bivalyok szarvai közül hallgass meg engem, nyomorultat. Hadd hirdessem nevedet atyámfiainak, testvéreimnek, és dicsérjelek téged a gyülekezetben” (Zsolt. 22,21-23).

Hogy: „Az Úr az én kősziklám, az én kőszálam, váram és szabadítóm, megmentőm; az én Istenem, Őbenne bízom, és nála keresek oltalmat: az én pajzsom, üdvösségem szarva, hatalmas szabadítóm, menedékem, és fellegváram. Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretre méltó, és megszabadulok ellenségeimtől. Halál kötelei vettek körül, s az istentelenség pusztító árjai rettentettek engem. A Seol a sír kötelei vettek körül, és fonódtak rám; a halál tőrei fogtak meg engem, a halál csapdái meredtek rám. Szükségemben és nyomorúságomban az Urat hívtam, és az én Istenemhez kiáltottam segítségért; szavamat meghallá templomából, és kiáltásom eljutott füleibe” (Zsolt. 18,3-7).

Pedig bizony: „Körülvettek, körülfontak engem a halál kötelei, és a pokol szorongattatásai támadtak meg engem. A sírtól való rettegés fogott el engem; nyomorúságba és ínségbe jutottam, és bánatban vagyok. És az Úrnak nevét segítségül hívám: Kérlek Uram, szabadítsd, és mentsd meg életemet! Az Úr kegyelmes és igaz, és a mi Istenünk irgalmas. Az Úr megőrzi az alázatosokat, az együgyűeket; én ügyefogyott, és elesett voltam és megsegített, és megszabadított engem” (Zsolt. 116,3-6).

Az Újszövetségi Írások jelentik ki, hogy kiről szólnak a próféciák: „… Jézus… egy kevés időre kisebbé tétetett az angyaloknál, a halál elszenvedéséért dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg, hogy az Isten kegyelméből mindenkiért megízlelje a halált. Mert illendő vala, hogy akiért a mindenség, és aki által a mindenség, sok fiakat vezérelvén dicsőségre, az ő üdvösségük fejedelmét szenvedések által tegye tökéletessé. Mert a megszentelő és a megszenteltek egytől valók mindnyájan, mert mind egytől származnak, amely és ezért nem szégyelli őket atyjafiainak, testvéreinek nevezni, Mondván és így szólva: Hirdetem a te nevedet az én atyámfiainak, a testvéreimnek, a kihívott gyülekezet körében, és dicséretet mondok néked, dicsérlek téged. És ismét: Én ő benne bízom; és ismét: Ímhol vagyok én és a gyermekek, akiket az Isten nékem adott. Mivel tehát a gyermekek hústestből és vérből valók, a hústest és vér részesei, ő is hasonlatosképpen részese lett azoknak, hogy a halála által működésképtelenné tegye azt, akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt, És megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt teljes életükben rabok valának” (Zsid. 2,9-15).

Zsolt 3,9 Az Úrtól jön, mert az Úré a szabadítás, a megmentés, oltalom, védelem, az üdvösség; legyen a te népeden a te áldásod* Szela**

*Áldás, áld Kimondott szóval üdvhozó erőt közvetíteni; (H. bárok piél igetörzsben, g. eulogeó. Főnévként: börákáh g. eulogía), maga az üdvhozó erő.

**Az Úr Önkijelentése, szabadítása és áldása: „Én, én vagyok az Úr - Jehova, - és rajtam kívül nincsen szabadító!” (Ésa. 43,11).

„Az Úr - Jehova - ad erőt népének, az Úr - Jehova - megáldja népét békességgel” (Zsolt. 29,11).

Pál apostolon keresztül jön a kijelentés az Úrról, aki erőt ad: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít” (Fil. 4,13).

„Az Úr - Jehova - megszalasztja előtted és vereséggel sújtja a te ellenségeidet, akik reád támadnak; egy úton jőnek ki reád, vonulnak föl ellened, és hét úton futnak, és menekülnek előled. Áldást parancsol melléd az Úr - Jehova - a te csűrjeidben és mindenben, minden vállalkozásodban, amire ráteszed kezedet; és megáld téged azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ád néked. És fejjé, elsővé tesz téged az Úr és nem farkká, nem utolsóvá, és mindinkább feljebbvaló leszel és nem alábbvaló, mindig fölül leszel, és nem alul, ha hallgatsz az Úrnak - Jehovának, - a te Istenednek parancsolataira, amelyeket parancsolok ma néked, hogy tartsd meg és teljesítsd azokat” (5 Móz. 28,7-8.13).


A mindenség magasztalj Krisztust.


A gondoskodó Istenről.


Ezt mondom az Úrnak:

„Hálát adok néked Uram, mindenható Isten, aki vagy és aki valál és aki eljövendő vagy, mert a te nagy hatalmadat kezedhez vetted, és a te országlásodat elkezdetted” 
(Jel. 11,17)



Megvallás.

Krisztusban vagyok, ezért jövevény és idegen vagyok ebben a világban, és tudom, hogy Istenből vagyok, az egész világ pedig a gonoszságban vesztegel 
(1 Pét. 2.11; 1 Ján. 5.19)



Hudson Taylor: Az Úrban bízókról.

„Mi mindent meg nem cselekszik Isten azoknak az életében, akik maradéktalanul bíznak benne” 



Úr Jézus!

„Nálad van az életnek forrása, az életnek kútfeje; a te világosságod, fényességed, ragyogásod által látunk világosságot” 
(Zsolt. 36,10)



Kozma Emese
Motiváció Minden Napra



BIBLIA