Jelenések könyve 5. fejezet: A hétpecsétes könyv, Isten örök terveinek könyve. (göröggel és kapcsolódó igékkel)

Jel. 5,1 És [(eidó oida): észrevettem], és láték annak jobb kezében, aki a királyiszékben [(thronosz): a trónon] üle, egy könyvet [(biblion): könyvtekercset] amely be volt írva belül és hátul, [(graphó): kívül-belül teleírt] és le volt pecsételve hét pecséttel.*

*Ezékiel is ezt a látomást kapta: „És látám, és ímé egy kéz nyúlt felém, és ímé benne egy könyv türete (egy irattekercs) vala. És kiterjeszté azt előttem, és ímé be vala írva elől és hátul, és írva valának reá (siratóénekek), és gyászénekek és (sóhajok) és nyögések és jajszók” (Ezék. 2,9-10).

És hogy milyen látomások  vannak lepecsételve, arról sok prófécia szól: Prófécia arról, aki botránkozás kövévé lesz: „A seregek Urát: Őt szenteljétek meg, Őt féljétek, és Őt rettegjétek! És Ő néktek szenthely lészen; de megütközés köve és botránkozás sziklája Izráel két házának, s tőr és háló Jeruzsálem lakosainak. És megütköznek köztük sokan, s elesnek és összetöretnek; tőrbe esnek és megfogatnak! Kösd be e bizonyságtételt, és pecsételd be e tanítást tanítványaimban!” (Ésa. 8,13-16).

És hogy ki a seregek Ura, arról az Evangélium tesz bizonyságot, az Úr Jézusról beszélve: „És megbotránkoznak vala ő benne. Jézus pedig monda nékik: Nincsen próféta tisztesség nélkül, hanem csak az ő hazájában és házában” (Mát. 13,57).

A Végidők eseményeiről szóló prófécia is le van pecsételve. „És az estéről, és (estékről) és reggelről és (reggelekről) való látomás, amely megmondatott, igazság; te azonban pecsételd be a látomást, mert sok napra való (mert távoli időről szól)” Dán. 8.26).

A feltámadásról: „Te pedig, Dániel, zárd be e beszédeket, (ezeket az igéket) és pecsételd be a könyvet a végső időig: tudakozzák majd sokan, és nagyobbá lesz a tudás” (Dán. 12,4).

És hogy mikor lesz legyőzve a szentek ellensége: „És hallám a gyolcsba öltözött férfiút, aki a folyóvíz felett vala, hogy felemelé az ő jobb kezét és bal kezét az ég felé, és megesküvék az örökké élőre, hogy ideig, időkig és fél időig, és mikor elvégezik a szent nép erejének rontását, mindezek elvégeztetnek. (Más fordítás: Mert amikor véget ér a szent nép megrontójának hatalma, mindezek beteljesednek). Én pedig hallám ezt, de nem értém, és mondám: Uram, mi lesz ezeknek vége? És monda: Menj el Dániel, mert be vannak zárva és pecsételve e beszédek a vég idejéig” (Dán. 12,7-10).

És ezeket a próféciákat az írástudók, és írás magyarázók sem értik: „És lesz mind e látás néktek, mintegy bepecsételtetett írás beszédei, amelyet oda adnak egy írástudónak, mondván: Olvasd, kérlek, és ő szól: Nem tudom, mert bepecsételtetett” (Ésa. 29,11).

Jel. 5,2 És láték egy erős [(iszkhürosz): hatalmas] angyalt, [(aggelosz): hírnököt], aki nagy szóval kiálta, aki [(megasz phóné kérüsszó): hatalmas hangon hirdette]: Ki volna méltó arra, hogy felnyissa a könyvet, [(biblion): a könyvtekercset] és felbontsa [(lüó): feltörje] annak pecséteit?

Jel. 5,3 És senki, sem mennyen, sem földön, sem föld alatt, nem tudta, nem volt [(dünamai): képes, nem volt hatalma] a könyvet [(biblion): könyvtekercset] felnyitni, sem ránézni [sem beletekinteni abba].

Jel. 5,4 Én azért igen sírok vala, hogy senki nem találtaték [(heuriszkó): senki sem bizonyult] méltónak a könyv [(biblion): a könyvtekercs] felnyitására és elolvasására, a ránézésre sem [vagy hogy beletekintsen]:

Jel. 5,5 És egy a Vének [(preszbüterosz): a mennyei elöljáró,

presbiterek] közül monda nékem: Ne sírj: ímé győzött a Júda [jelentése: hálaadás, áldott, magasztalt, dicséret, magasztalás; bizonyságtevő; dicsőítve lesz] nemzetségéből való oroszlán, Dávid [jelentése: szeretett, szerető; összekötő, egyesítő; főember] gyökere, hogy felnyissa a könyvet [(biblion): a könyvtekercset] és felbontsa annak hét pecsétét.^*

*Ézsaiás bizonyságtétele a győztes származásáról: „Vesszőszál hajt ki Isai törzsökéről, hajtás sarjad gyökereiről” (Ésa. 11,1).

Erről tesz bizonyságot az apostol is: „És viszont Ézsaiás így szól: Lészen a Jessének gyökere, és aki felkel, előáll, fellép, trónra kerül, hogy uralkodjék a pogányokon, és aki abból támad a nemzetek vezérlésére; Őbenne reménykednek, bíznak majd a pogányok, a nemzetek, népek” (Róm. 15,12).

És hogy ki Ő, arról a feltámadott Úr tesz bizonyságot: „Én, Jézus küldöttem az én angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen néktek a gyülekezetekben. Én vagyok Dávidnak ama gyökere és ága: ama fényes és hajnali csillag” (Jel. 22,16).

És ez így lett megírva: „De te, Efratának Betleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között: belőled származik nékem, aki uralkodó az Izráelen; akinek származása eleitől fogva, öröktől fogva van” (Mik. 5,2).

Prófécia Júdáról: „Nem múlik el Júdától a fejedelmi bot, a jogar, sem a vezéri pálca, a kormánypálca térdei közül; míg eljő Siló, a nyugalom, biztonság, gond nélküliség helye, és a népek néki engednek” (1 Móz. 49,10).

Az Evangélium így ad hírt a prófécia beteljesedéséről: „Amikor pedig megszületik vala Jézus a júdeai Betlehemben, Heródes király idejében. ímé napkeletről bölcsek jövének, és érkeztek Jeruzsálembe, és érdeklődtek, kérdezősködtek ezt mondván: Hol van a zsidók újszülött királya, aki megszületett? Mert láttuk az Ő csillagát, amikor feltűnt napkeleten, és azért jövénk, hogy tisztességet tegyünk néki, hódoljunk neki, hogy leboruljunk előtte, és imádjuk Őt” (Mát. 2,1-2).,

És a főpapok és írástudók válaszolnak a kérdésre: „A júdeai Betlehemben; mert így írta, és így jövendölte vala meg a próféta: És te Betlehem, Júdának földje, semmiképpen sem vagy legkisebb, legjelentéktelenebb Júda fejedelmi, vezető városai között: mert belőled származik, és belőled támad, és jön majd elő a fejedelem, az Uralkodó, aki legeltetni, pásztorként terelgetni, és kormányozni fogja az én népemet, az Izráelt. (Mát. 2,5-6).

Az apostol bizonyságtétele: „Mert nyilvánvaló, hogy a mi Urunk Júdából támadott, [(anatelló): származott, sarjadt ki]…” (Zsid. 7,14).

A vénekről pedig így hangzik a bizonyságtétel: „És a királyiszék [(thronosz): a trón] körül huszonnégy királyiszék [huszonnégy trón] vala; és a királyiszékekben [a trónokon] látám ülni a huszonnégy Vénet fehér ruhákba öltözve: és a fejükön arany koronák [(sztephanosz): arany koszorúk] valának” (Jel. 4,4).

Hogy kik ők, arról az Úr Jézus ígérete szól, amely így hangzott: „Bizony mondom néktek, hogy ti, akik követtetek engem, az újjászületéskor, amikor az embernek Fia beül az ő dicsőségének királyi székébe [és helyet foglal dicsőségének trónján], ti is beültök majd tizenkét királyi székbe [és ti is ott ültök majd vele tizenkét trónon], és [így] ítélitek krinó): hadakozva elbíráljátok magatartását, és kiválogatjátok] az Izráel tizenkét nemzetségét [vagyis törzsét] (Mát. 19,28).

Mert: „Aki győz, megadom annak, hogy az én királyiszékembe (az én trónomon) üljön velem (együtt), amint én is győztem és ültem, és ülök az én Atyámmal (együtt) az ő királyiszékében (az ő trónján)” (Jel. 3,21).

Jel. 5,6 És [(idú) :lám] láték a királyiszék [(thronosz): a trón] és a négy lelkes állat [(dzóon): a négy élőlény] között és a Vének [(preszbüterosz): a mennyei elöljárók, a presbiterek] között egy Bárányt állani, mint egy megölöttet, hét szarva [(kerasz): az uralkodói hatalom teljessége] és hét szeme [(ophthalmosz):  mindentudó, és mindent látó] vala, aki az Istennek hét Szelleme, [(ekhó): akit birtokol], és aki elküldetett az egész földre.^*

*A Krisztusról így szól a bizonyságtétel: „… a mi húsvéti bárányunk, a mi pászkaáldozatunk, a Krisztus megáldoztatott már érettünk” (1 Kor. 5,7).

Őróla szólnak a próféciák: „Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírók előtt; és száját nem nyitotta meg!” (Ésa. 53,7).

Az Úr Jézusról így hangzik a prófécia, Ő az: „Akin az Úrnak Szelleme megnyugszik: bölcsességnek és értelemnek Szelleme, (ḥáḵəmáh): szakértelemnek, és ügyességnek Szelleme, tanácsnak és hatalomnak, (gəḇúráh): erőnek és bátorságnak Szelleme, az Úr ismeretének és félelmének, (jirə'áh): tiszteletének Szelleme” (Ésa. 11,2).

Aki a Sárdisbeli gyülekezetnek így mutatkozik be: „… Ezt mondja az, akinél van [(ekhó): aki magába foglalja, aki birtokolja, akié] az Isten hét [(pneuma)] Szelleme [az Isten teljessége]…” (Jel. 3,1).

Ő az, aki kijelenti a tanítványainak: „És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem [bennem] adatott minden hatalom mennyen és földön” (Mát. 28,18).

Jel. 5,7 És eljöve és elvevé a könyvet, a [(biblion): könyvtekercset] a királyiszékben [(thronosz): a trónon] ülőnek jobbkezéből.

Jel. 5,8 És mikor elvevé a könyvet, [(biblion): a könyvtekercset] a négy lelkes állat [(dzóon): a négy élőlény] és a huszonnégy Vén [(preszbüterosz): mennyei elöljáró, presbiter] leborula [(piptó): földre borul] a Bárány előtt, mindeniknél hárfák és aranypoharak lévén, jó illatokkal [(thümiama): illatos füstölőszerrel] tele, amik a szentek imádságai.^*

*Mert így szólt Jahve: „Rám figyeljetek a föld legvégéről is, és megszabadultok, mert én vagyok az Isten, nincs más! Magamra esküdtem, igazság jött ki számon, szavam megmásíthatatlan: Előttem hajol meg minden térd, rám esküszik minden nyelv. Csak az Úrban van, így szólnak felőlem, minden igazság és erő, Ő hozzá mennek, és megszégyenülnek mindazok, akik gyűlölték őt. Az Úrban igazul meg és dicsekszik Izráelnek egész magva!” (Ésa. 45,22-25).

Erről tesz bizonyságot az apostol is: „Mert meg van írva: Élek én, mond az Úr, mert nékem hajol meg minden térd, és minden nyelv Istent magasztalja. [Más fordítás: Ezt mondja az Írás: Amint igaz, hogy élek - mondja az Úr -, előttem meghajlik minden térd, s minden nyelv nyíltan vallást tesz az Istenről]” (Róm. 14,11).

És arról a NÉV-ről, amely előtt meghajol  minden térd: „Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére” (Fil. 2,10-11).

Jel. 5,9 És éneklének új [(kainosz): ismeretlen, meglepő]  éneket, mondván: Méltó vagy, hogy elvedd a könyvet, [hogy átvedd a (biblion): könyvtekercset], és megnyisd [és feltörd] annak pecséteit:^* mert megölettél, és megváltottál [és véreddel (agoradzó): vásároltál meg] minket Istennek a te véred által, minden ágazatból [(phülé): törzsből, nemzetségből] és nyelvből és népből és nemzetből,^**

*És így dicsérték a Bárányt, aki maga a Teremtő: „Méltó vagy Uram, hogy végy dicsőséget és tisztességet és erőt [(dünamisz): és hatalmat]; mert te teremtettél, és [(ktidzó): alkottál] mindent [(pasz pasza pan): a mindenséget], és a te akaratodért vannak és teremttettek. [Más fordítás: Méltó vagy Urunk és Istenünk, hogy végy dicsőséget és tisztességet és erőt (dünamisz): és hatalmat; mert te teremtettél mindent, és a te akaratodból lett a teremtett világ; mert te alkottad a mindenséget, akaratod hívott létre és teremtett mindent]” (Jel. 4,11).

Már Dávid is így buzdítja a szenteket: „Dicsérjétek [dicsőítsétek (jáḏáh): megvallva] az Urat, és [adjatok hálát az Úrnak] citerával; tízhúrú hárfával [lanttal, hegedűvel] zengjetek [(zámar): dalt] néki [zengjétek fölségét]. Énekeljetek néki új éneket, [(šúr šír): énekléssel ünnepeljétek] lantoljatok [(nḡn): húrt pengessetek] lelkesen, [(jáṭaḇ) vidám szívvel, örömkiáltással; nagy örömmel], harsogón [(tərúʿáh): ujjongó csatakiáltással]” (Zsolt. 33,2-3).

„János apostol továbbfolytatja látomása leírását, kijelentve, hogy ki a Bárány: „És hallék szózatot az égből, mint sok vizeknek zúgását és mint nagy mennydörgésnek szavát. És hallám hárfásoknak szavát, akik az ő hárfájukkal hárfáznak vala; És énekelnek vala mintegy új éneket a királyiszék (a trón) előtt, és a négy lelkes állat (a négy élőlény) előtt és a Vének előtt. És senki meg nem tanulhatja vala azt az éneket, csak a száznegyvennégyezer, akik áron vétettek meg a földről” (Jel. 14,2-3).

 „És láték úgymint üvegtengert tűzzel elegyítve; és azokat, akik diadalmasok a fenevadon és az ő képén, és bélyegén és az ő nevének számán, látám állani az üvegtenger mellett, akiknek kezében valának az Istennek hárfái. És énekelik vala Mózesnek az Isten szolgájának énekét, és a Báránynak énekét, ezt mondván: Nagyok és csodálatosak a te dolgaid, (a te műveid) mindenható Úr Isten; igazságosak és igazak a te útaid, óh szentek Királya!” (Jel. 15,2-3).

 Aki nem más, mint maga az Úr, Jahve: „Akkor éneklék Mózes és az Izráel fiai ezt az éneket az Úrnak, és szólának mondván: Éneklek az Úrnak, mert fenséges ő, lovat lovasával tengerbe vetett. Erőm az Úr és énekem, szabadítómmá lőn nekem; (megszabadított engem) Ő az én Istenem, őt dicsérem, (őt dicsőítem) atyámnak Istene, őt magasztalom. Vitéz harcos az Úr; az ő neve Jehova” (2 Móz. 15,1-3).

Ezután: „látám, és ímé egy nagy sokaság, amelyet senki meg nem számlálhatott, minden nemzetből és ágazatból, és népből és nyelvből; és a királyiszék (a trón) előtt és a Bárány előtt állnak vala, fehér ruhákba öltözve, és az ő kezeikben pálmaágak; És kiáltanak nagy szóval, mondván: Az üdvösség a mi Istenünké, aki a királyiszékben ül, és a Bárányé! Az angyalok pedig mindnyájan a királyiszék, a Vének és a négy lelkes állat körül állnak vala, és a királyiszék előtt arccal leborulának, és imádák az Istent, Ezt mondván: Ámen: áldás és dicsőség és bölcsesség és hálaadás és tisztesség és hatalom és erő a mi Istenünknek mind örökkön örökké, Ámen” (Jel. 7,9-12).

Őt látta Ézsaiás is: „A mely esztendőben meghala Uzziás király, látám az Urat ülni magas és felemeltetett székben, (magasra emelt trónon) és palástja betölté a templomot; Szeráfok állanak vala felette: mindeniknek hat-hat szárnya vala: kettővel orcáját fedé be, kettővel lábait fedé be, és kettővel lebegett (repült). És kiált vala egy a másiknak, és mondá: Szent, szent, szent a seregeknek Ura, teljes mind a széles föld az ő dicsőségével (dicsősége betölti az egész földet!)! És megrendülének az ajtó küszöbei a kiáltónak szavától, és a ház betelt füsttel” (Ésa. 6,1-4).

**Az apostol így vall az Úr Jézusról és a váltság megtörténtéről. Ő az: „Aki adta önmagát váltságul mindenekért (és mindenkiért), mint tanúbizonyság a maga idejében” (1 Tim. 2,6)

Ugyanis: „Senki sem válthatja meg atyjafiát (vagy önmagát), nem adhat érte (vagy magáért) váltságdíjat Istennek. Mert olyan drága az élet váltsága, hogy végképp le kell tennie róla (és abba kell hagynia örökre)” (Zsolt. 49,8-9)

De Isten: „Gondoskodott népe megváltásáról, örökre elrendelte szövetségét, szent és félelmes az ő neve” (Zsolt. 111,9)

„az ő akarata szentelt meg minket Jézus Krisztus testének (szómato: teljes lényének) feláldozása által egyszer s mindenkorra” (Zsid. 10,10)

„És ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért (hamartia: céltévesztés, a cél ELVÉTÉSÉÉRT); de nemcsak a mienkért, hanem az egész világért (vagyis az egész világ céltévesztéséért) is” (1 Ján. 2,2).

„Mert az Isten őt eleve elrendelte, és oda adta engesztelő, véres áldozatul, - fedélnek, mint előkép. Ő a frigyláda fedele a Templomban, vagyis az irgalom helye, a kiengesztelés - Azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát, és az Ő igazságosságát, az Ő igazzá tételét megmutassa nekünk, nyilvánvaló jelül, bizonyítékként. Isten ugyanis az előbb, a korábban elkövetett bűnöket végtelen türelmében elnézte, elengedte, és megbocsátotta” (Róm. 3,25).

 Az apostol így buzdítja a megváltottakat: „Mert drága, és nagy áron vétettetek, vásároltattok meg, nagy volt a váltságdíjatok, dicsőítsétek meg tehát, és hordozzátok azért az Istent a ti testetekben, a ti egész lényetekben, és szellemetekben, amelyek az Istenéi” (1 Kor. 6,20).

„Tudván, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből; Hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén” (1 Pét. 1,18-19).

 Mert: „Krisztus váltott meg minket váltságdíj ellenében felszabadított, kivásárolt bennünket a törvény átka alól, átokká, és az átok hordozójává levén, vagyis átok alá került érettünk; mert meg van írva: Átkozott minden, aki szárazfán függ” (Gal. 3,13).

 Őbenne: „van a mi váltságunk az Ő vére által, a bűnöknek bocsánata az Ő kegyelmének gazdagsága szerint” (Eféz. 1,7)

 Pál apostol búcsúzik az efézusi vénektől, s egyben kijelentést nyer, hogy ki a Szabadító, aki népet szerzett magának: „Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szent Szellem titeket vigyázókká, őrizőkké tett, az Isten anyaszentegyházának, a kihívottak közösségének) legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett” (Csel. 20,28).

Isten kivásárolt: „… a Krisztus vére (árán), aki örökkévaló Szellem által önmagát áldozta fel ártatlanul az Istennek, mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljunk az élő Istennek” (Zsid. 9,14).

 Az Úr Jézus így jelenti ki az Ő földre-jövetelének célját: „…az embernek Fia azért jött [el a földre], …hogy szolgáljon, és adja az ő életét váltságul [váltságdíjul] sokakért, [és ez által sok embert megmentsen]” (Mát. 20,28).

Jel. 5,10 És tettél minket a mi Istenünknek [Istenünk királyságává] királyokká és papokká; és uralkodunk a földön.*

*Pál apostol megvallása: Ő: „Aki országa népévé, és királyokká és papokká tett minket az ő Istenének és Atyjának: annak dicsőség és hatalom mind örökkön örökké! Ámen” (Jel. 1.6).

„Boldog és szent, akinek része van az első feltámadásban: ezeken nincs hatalma a második halálnak; hanem lesznek az Istennek, a Krisztusnak papjai, és uralkodnak ő vele ezer esztendeig” (Jel. 20,6).

És beteljesült a Krisztusnépéről hangzó prófécia „Mostan azért ha figyelmesen hallgattok szavamra és megtartjátok az én szövetségemet, úgy ti lesztek nékem valamennyi nép közt az enyéim; (az én tulajdonom) bár enyém az egész föld. És lesztek ti nékem papok birodalma (papok királysága) és szent nép. Ezek azok az igék, melyeket el kell mondanod Izráel fiainak” (2 Móz. 19,5-6).

 És: „Titeket pedig az ÚR papjainak neveznek, Istenünk szolgáinak mondanak. A népek gazdagságát élvezitek, kincseikkel büszkélkedhettek” (Ésa. 61,6).

Hát: „Ne félj te kicsiny nyáj; mert tetszett [elhatározása, és örömmel való döntése] a ti Atyátoknak, hogy néktek adja [néktek ajándékozza] az országot [a királyságot, a királyi hatalmat]” (Luk. 12,32) .

Péter apostol így buzdítja a Krisztus népét: „Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, [Isten tulajdon - megváltott, megvásárolt, megmentett -] megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait [nagy tetteit], aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára [az Ő fényébe] hívott el titeket. Ti magatok is mint élő [eleven] kövek épüljetek fel szellemi házzá, szent [(hagiosz): Isten számára elkülönített, elhatárolt mindentől ami tisztátalan, közönséges] papsággá, hogy szellemi áldozatokkal áldozzatok, [és olyan szellemi áldozatokat vihessetek fel] amelyek kedvesek [(euproszdektosz): jól / kedvesen, és szívesen fogadottak] Istennek a Jézus Krisztus által” (1 Pét. 2,9.5).

Jel. 5,11 És látám, és hallám a királyiszék, [(thronosz): a trón] a lelkes állatok, [(dzóon): az élőlények] és a Vének, [(preszbüterosz) a mennyei elöljárók] körül sok angyalnak szavát; és az ő számuk tízezerszer tízezer és ezerszer ezer vala;^*

*Ézsaiás így látja a Királyt, a seregek Urát: „Amely esztendőben meghala Uzziás király, látám az Urat ülni magas és felemeltetett székben (magasra emelt trónon), és palástja betölté a templomot; Szeráfok állanak vala felette: mindeniknek hat-hat szárnya vala: kettővel orcáját fedé be, kettővel lábait fedé be, és kettővel lebegett; És kiált vala egy a másiknak, és mondá: Szent, szent, szent a seregeknek Ura, teljes mind a széles föld az ő dicsőségével! És megrendülének az ajtó küszöbei a kiáltónak szavától, és a ház (a templom) betelt füsttel. Akkor mondék: Jaj nékem, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok és tisztátalan ajkú nép közt lakom: hisz a Királyt, a seregeknek Urát láták szemeim!” (Ésa. 6,1-5).

Mikeás igy látja az Urat: „… Látám az Urat trónján ülve, és az egész mennyei sereget az ő jobb- és balkeze felől mellette állani” (1 Kir. 22,19).

Dániel is látja a Urat: „Tűzfolyam fakadt és áradt vala ki az ő színe felől; ezerszer ezren szolgálának néki, és tízezerszer tízezren állának előtte; ítélők ülének le, és könyvek nyittatának meg” (Dán. 7,10).

Ezékiel így látja dicsőségben az Urat: „És a mennyezeten felül, amely fejük felett vala, látszék mint valami zafirkő, királyi széknek formája, (egy zafírfényű trónus alakja) és a királyi széknek formáján látszék mint egy ember formája azon felül; És látám izzó ércként ragyogni, amelyet, mintha tűz vett volna körül derekának alakjától fogva és fölfelé; és derekának alakjától fogva és lefelé látám, mintha tűz volna. És fényesség (fényözön) vala körülötte, Mint amilyen a szivárvány, mely a felhőben szokott lenni esős időben, olyan vala a fényesség (fényözön) köröskörül. Ilyen vala az Úr dicsőségének formája, (látványa) és látám, és orcámra esém, és hallám egy szólónak szavát” (Ezék. 1,26-28).

„És látám, és ímé a mennyezeten, amely a Kérubok feje fölött vala, látszék felettük, mint valami zafirkő, olyan, mint egy királyi széknek formája (egy zafírfényű trónushoz hasonló látvány tűnt fel)” (Ezék. 10,1).

                                                                                                                                                                                                                                                      

Jel. 5,12 Nagy szóval [(megasz phóné): hatalmas hangon] ezt mondván: Méltó a megöletett Bárány, hogy vegyen erőt és gazdagságot és bölcsességet és hatalmasságot [(iszkhüsz): hatalmat] és tisztességet és dicsőséget és áldást.^*

*És folytatódik a kijelentés, Isten a Bárány: „És hatalmas hangok szólaltak meg a mennyben: A világ felett a királyi uralom a mi Urunké, az ő Krisztusáé lett, és ő fog uralkodni örökkön-örökké. És a huszonnégy Vén, aki az Isten előtt ül az ő királyiszékeiben (az ő trónjaikon), arcra borultak és imádták Istent, Ezt mondván: Hálát adunk néked Uram, mindenható Isten, aki vagy és aki valál és aki eljövendő vagy; mert a te nagy hatalmadat kezedhez vetted, és a te országlásodat elkezdetted (és uralkodsz)” (Jel. 11,15-17).

Ő ül a királyiszékben, a trónon: „Az angyalok pedig mindnyájan a királyiszék, a Vének és a négy lelkes állat (a négy élőlény) körül állnak vala, és a királyiszék előtt arccal leborulának, és imádák az Istent, Ezt mondván: Ámen: áldás és dicsőség és bölcsesség és hálaadás és tisztesség és hatalom és erő a mi Istenünknek mind örökkön örökké, Ámen” (Jel. 7,11-12).

És a mennyben nem szűnik meg a dicsőítés: „Leesik [(piptó): leborul] a huszonnégy Vén [(preszbüterosz): a huszonnégy elöljáró] az előtt, [(enópion): annak színe előtt] aki a királyiszékben, a [(thronosz): trónon] ül, és imádja azt, aki örökkön örökké él, és az ő koronáit [(sztephanosz): győzelmi koszorúikat] a királyiszék [(thronosz): a trón] elé teszi, mondván: Méltó vagy Uram, hogy végy dicsőséget és tisztességet és erőt [(dünamisz): és hatalmat]. Mert te teremtettél, és [(ktidzó): alkottál] mindent [(pasz pasza pan): a mindenséget], és a te akaratodért vannak és teremttettek. [Más fordítás: Méltó vagy Urunk és Istenünk, hogy végy dicsőséget és tisztességet és erőt (dünamisz): és hatalmat; mert te teremtettél mindent, és a te akaratodból lett a teremtett világ; mert te alkottad a mindenséget, akaratod hívott létre és teremtett mindent] (Jel. 4,10-11).

Jel. 5,13 Sőt hallám, hogy minden teremtett állat, [(ktiszma): teremtett lény] amely van a mennyben és a földön, és a föld alatt és a tengerben, és minden, ami ezekben van, ezt mondja vala: A királyiszékben ülőnek [(thronosz): a trónon ülőnek] és a Báránynak áldás és tisztesség és dicsőség és hatalom [(kratosz): és uralom] örökkön örökké.^*

*Dávid megvallása: „Oh Uram, tied a nagyság, hatalom, dicsőség, a ragyogás és a fenség, az örökkévalóság és méltóság, sőt minden, valami a mennyben és a földön van, tied! Tied, oh Uram, az ország, te magasztalod fel magadat, hogy légy minden fejedelmek felett, és magasztos vagy te mindenek felett! A gazdagság és a dicsőség mind te tőled vannak, te tőled erednek, és te uralkodol mindeneken; a te kezedben van mind az erősség és mind a birodalom; a te kezedben van mindeneknek felmagasztaltatása és megerősíttetése. (Más fordítás: A te kezedben van az erő és a hatalom, a te kezed tehet bárkit naggyá és erőssé). Most azért, oh mi Istenünk, vallást teszünk előtted, és hálát adunk neked, és dicsérjük a te dicsőséges, fenséges nevedet” (1 Krón. 29,11-13).

„Nincsen Uram hozzád hasonló az istenek között, és nincsenek hasonlók a te munkáidhoz, műveidhez fogható nincsen! Eljőnek a népek mind, amelyeket alkottál, és leborulnak előtted Uram, és dicsőítik a te nevedet. Mert nagy vagy te és csodadolgokat művelsz; csak te vagy Isten egyedül!” (Zsolt. 86,8-10).

És mennyen, földön így szól a dicséret: „Sőt hallám, hogy minden teremtett állat, és minden teremtmény, amely van a mennyben és a földön, és a föld alatt és a tengerben, és minden, ami ezekben van, ezt mondja vala: A királyiszékben ülőnek és a Báránynak áldás és tisztesség és dicsőség és hatalom örökkön örökké” (Jel. 5,13)

Jel. 5,14 És a négy lelkes állat [(dzóon): a négy élőlény] monda: Ámen. És a huszonnégy Vén [(preszbüterosz): mennyei elöljáró]

leborult és imádá az örökkön örökké élőt.

Meghallgat az Úr!

A sarokkőről

Ha az Úr hív, ne keress kifogásokat, mert:

Azt mondja az Úr:  „Ne mondd ezt: Ifjú vagyok én; hanem menj mind azokhoz, akikhez küldelek téged, és beszéld, és hirdesd mindazt, amit parancsolok néked. Ne félj tőlük, mert én veled vagyok, hogy megszabadítsalak, és megmentelek téged! Mond az Úr. És kinyújtja az Úr az ő kezét, és megilleti, megérinti a te szádat, és azt mondja néked az Úr: Ímé, az én igéimet adom a te szádba!” (Jer. 1,7-9)

Megvallás.

Krisztus része vagyok, és mert Ő él, én is élek.

(Zsid. 3.14; Ján. 14.19)

Kempis Tamás: A szeretet

A szeretet terhet nem érez, fáradságot nem szenved, többre vállalkozik, mintsem elbírná. Lehetetlenséget nem ismer, mert azt állítja, mindenhez van ereje és minden lehetséges.

Szeretlek Uram, Jézus, és:

„Magasztallak téged, Istenem, királyom, és áldom nevedet örökkön örökké! Minden napon áldalak téged, és dicsérem neved örökkön örökké! 

(Zsolt. 145,1-2)

Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól

Jeremiás próféta figyelmeztet egy napra, amikor elveszett emberek sokasága fog így kiáltani: „Elmúlt az aratás, elvégződött a nyár, és mi nem szabadultunk meg!” Jézus szintén figyelmeztette a tanítványait a János 9:4-ben: „...eljő az éjszaka, mikor senki sem munkálkodhat”. Ezért kell most elmennünk! Ezért kell most prédikálnunk! Ezért kell most imádkoznunk... mert közeledik az éjszaka! - Daniel Kolenda

László Boda

László Boda

Áldásod áldásod jöjjön el hozzánk

42-43 ZSOLTÁR

Jób. 8. fejezet: A hústesti ember sorsa. (héberrel és kapcsolódó igékkel)

Jób. 8,1 Akkor [(ʿánáh): megszólalt], és felele [('ámar): válaszol] a sukhi [jelentése: elnyomás, gödör, árok, mélység, hajlat; hajlott, görbe] Bildád, [jelentése: Bél szerette; a viszály fia; nyakas] és monda:

Jób. 8,2 Meddig szólasz még efféléket, és lesz a te szádnak beszéde sebes szél, és [(rúaḥ): üres hiábavalóság]?

Jób. 8,3 Elforgatja-é az [('él): erős, hatalmas] Isten az ítéletet, vagy a [(mišəpáṭ): döntését]? Avagy a Mindenható [(šaddaj)] elforgatja-é [valaki igazságát, elferdíti-e, elcsavarja-e] az igazságot?*

*Jób barátai így szólnak Istenről: Vajon a halandó igaz-é Istennél: az ő teremtője, és Alkotója előtt tiszta-é az ember? Ímé az ő szolgáiban sem bízhatik és az ő angyalaiban is talál hibát” (Jób. 4,17-21)

Ezért: „Ki mondhatja: megtisztítottam, és tisztán tartottam szívemet, tiszta vagyok, nincs vétkem, és nem tévesztettem el a célt” (Péld. 20,9).

Ábrahám ismerve az Urat, így könyörög Szodoma lakosaiért: „Távol legyen tőled, hogy ilyen dolgot cselekedjél, hogy megöld az igazat a gonosszal, és úgy járjon az igaz, mint a gonosz: Távol legyen tőled! Avagy az egész föld bírája nem szolgáltatna-é igazságot?” (1 Móz. 18,25).  

Elihu válasza: „Azért ti okos emberek, hallgassatok rám! Távol van Istentől a gonoszság, és a Mindenhatótól az álnokság. Bizonyára az Isten nem cselekszik gonoszságot, a Mindenható el nem ferdíti az igazságot!” (Jób. 34,10.12).

Pál apostol kérdése és megvallása: „Mit mondunk tehát:… Vajon hamisság van-e az Istennél? Távol legyen!” (Róm. 9,14).

„Szó sincs róla! Hiszen akkor hogyan ítélhetné meg, és hogyan hozhatná helyre, és különböztetné meg a helytelent, és hogyan döntene Isten a teremtett, a látható világ, e világ felett?” (Róm. 3,6).

Mózes megvallása az Úrról: „Kőszikla ő, cselekvése tökéletes, minden útja igazságos. Hű az Isten, nem hitszegő, igaz és egyenes ő” (5 Móz. 32,4).

Jób. 8,4 Ha a te fiaid vétkeztek ellene, ha ők [(ḥṭ'): vétették el a lépést, és félrelépve letértek az útról] úgy az ő gonoszságuk [(pešaʿ): lázadásuk, elszakadásuk] miatt vetette el [(šálaḥ): hagyta magukra] őket, így [a saját lázadásuk, elszakadásuk miatt estek, az (enantiosz) ellenség kezébe].

Jób. 8,5 De ha te az [('él): erős, hatalmas] Istent buzgón [(šáḥar): szorgalmasan] keresed, és a Mindenhatóhoz [(šaddaj)] bocsánatért [(ḥánan): kegyelemért, irgalomért] könyörögsz,*

*És ezt tanácsolja az általa bűnösnek tartott Jóbnak Bildád: „Azért [('úlám): mindazonáltal] én a Mindenhatóhoz, az [('él): erős, hatalmas Istenhez] folyamodnám, és Hozzá [(drš): járulva], tudakozódnék, és az Istenre bíznám [Isten elé (śím śúm): helyezném, terjeszteném] ügyemet, [segítségül híva Őt]. Ímé ezt kutattuk mi ki, így van ez. Hallgass erre, jegyezd meg magadnak. [Más fordítás: Kikutattuk ezt, és bizonnyal így van. Így hallottuk. Te is vésd jól az eszedbe]” (Jób. 5,8.27) .

 Igen: „Ha megtérsz a Mindenhatóhoz felépülsz, és az álnokságot távol űzöd a te sátorodtól” (Jób. 22,23).

Jób. 8,6 Ha tiszta és becsületes [(jášár): megigazult] vagy, akkor legott felserken [(ʿúr): felkel] éretted, és békességessé [(šálam): helyreállítja, éppé és biztonságossá] teszi a te igazságodnak [(ceḏeq): a te megigazulásodnak] hajlékát.*

*És így folytatják Jób barátai: „Majd megtudod [(jḏʿ) megismered, megtapasztalod], hogy békességben lesz a te sátorod, hogy [(šálóm šálôm) épség, egészség, teljesség, jólét, a veszély érzetétől való mentesség, boldogság, boldogulás, biztonság, siker van a te sátorodban] s ha megvizsgálod a te hajlékodat [('óhel): otthonodat], nem találsz benne hiányt [(ḥṭ'): céltévesztést]. Majd megtudod [(jḏʿ): megtapasztalod], hogy a te magod [(zeraʿ): utódod] megszaporodik [(raḇ): gyarapszik], és a te sarjadékod, [(ce'ĕcá'): leszármazottaid] mint a mezőn a fű. Érett korban térsz a koporsóba [(qiḇəráh qeḇer): a sírba], amint a maga idején takaríttatik be a learatott gabona” (Jób. 5,24-26).

És az Úr mindazoknak ígéri ezt, akik az Övéi „Te békességgel térsz őseidhez, és késő vénségedben temetnek el” (1 Móz. 15,15).

„… napjaid számát teljessé teszem” (2 Móz. 23,26).

„Megelégítem hosszú élettel, gyönyörködhet szabadításomban” (Zsolt. 91,16).

És folytatódik a Jóbnak mondott beszéd: „Ha megtérsz a Mindenhatóhoz, megépíttetel, (felépülsz) és az álnokságot (eltávolítod) távol űzöd a te sátorodtól. Bizony akkor a Mindenhatóban gyönyörködöl, és a te arcodat Istenhez emeled. Hozzá könyörögsz és meghallgat téged, (te pedig teljesíted) és lefizeted fogadásaidat. Mihelyt valamit elgondolsz, sikerül az néked, (ha valamit elhatározol, meglesz) és a te utjaidon világosság fénylik. Hogyha megaláznak, felmagasztalásnak mondod azt, és ő az alázatost megtartja. (Más fordítás: Ha megaláztak, mondd azt, hogy gőgös voltál, mert azon segít Isten, aki lesüti a szemét). Megszabadítja (megmenti) a nem ártatlant is, és pedig a te kezeidnek tisztaságáért szabadul meg az” (Jób. 22,23.26-30).

Igen, az Úr ígéri ezt: „Akkor felhasad, mint hajnal a te világosságod, és meggyógyulásod gyorsan kivirágzik, és igazságod (megigazultságod) előtted jár; az Úr dicsősége követ. Akkor kiáltasz, és az Úr meghallgat, jajgatsz, és ő azt mondja: Ímé, itt vagyok. Ha elvetended közüled az igát, és megszűnsz ujjal mutogatni és hamisságot beszélni (Más fordítás: Ha segítségül hívod az URat, ő válaszol, ha kiáltasz, ezt mondja: Itt vagyok! Ha majd senkire sem raksz jármot, nem mutogatsz ujjal, és nem beszélsz álnokul)” (Ésa. 58,8-9).

Jób. 8,7 És ha előbbi [(ré'šíṯ): korábbi] állapotod szegényes volt, ez utáni állapotod boldog lesz nagyon. [Héber szerint: Bár először (micəʿár): kicsiny voltál, ('aḥăríṯ): végül igen (śáḡáh): naggyá leszel].*

*Akkor majd a Zsoltár szavaival megvallhatod, hogy: „Ha szorult helyzetben vagyok is, megtartod életemet” (Zsolt. 138,7).

Mert: „Kicsoda az [('íš): az ember], aki féli [(járé'): tiszteli] az Urat [(jəhóváh): Jahvet, az Örökkévalót]? …Annak lelke [(nep̄eš): élete] megmarad a jóban [élete (ṭôḇ): boldog, sikeres, áldott], és magzatja [(zeraʿ): és utóda, gyermeke] örökli a földet, [(járéš járaš): birtokba veszik ('erec): az országot]” (Zsolt. 25,12-13).

És minden fiai az Úr tanítványai lesznek, és nagy lesz fiai békessége” (Ésa. 54,13).

„És én ő velük ily szövetséget szerzek, szól az Úr: Szellemem, amely rajtad nyugszik, és beszédeim (igéim), amelyeket szádba adtam, el nem távoznak (nem fogynak ki) szádból, és magodnak szájából, és magod magvának szájából, így szól az Úr, mostantól mind örökké!” (Ésa. 59,21).

„És nagy örömük lesz a szenvedőknek, mert újra örömüket lelik az engedelmesen készségesek az Úrban, és a szegény emberek vígadnak Izráel Szentjében” (Ésa. 29,19).

Jób. 8,8 Mert kérdezd meg csak az azelőtti [(ri'šón ri'šôn): a letűnt] nemzedéket, és készülj csak fel az ő atyáikról, az ő [('áḇ): őseikről] való tudakozódásra!*

*És a Jób barátai folytatják: „Tudod-é azt, hogy eleitől fogva, mióta az embert e földre helyezte, Az istentelenek (az Isten nélkül élők vigadozása), és vígassága rövid ideig tartó, és a képmutató öröme egy szempillantásig való?” (Jób. 20,4-5).

„Mert tudakozzál csak a régi időkről, és (kutasd át a régi időket) amelyek te előtted voltak, ama naptól fogva, amelyen az Isten embert teremtett e földre, és pedig az égnek egyik szélétől az égnek másik széléig” (5 Móz. 4,32).

És: „Emlékezzél meg az ősidőkről; gondoljátok el annyi nemzedék éveit! Kérdezd meg atyádat és megjelenti néked, a te vénjeidet és megmondják néked!” (5 Móz. 32,7).

Jób. 8,9 Mert mi csak tegnapiak vagyunk, és semmit nem tudunk, mert a mi napjaink [életünk] csak [átsuhanó] árnyék [(cél): árnyék (az erőtlenség, múlandóság jelképe is)] e földön.*

*Mert: „Bizony árnyékként jár az ember; bizony csak hiába szorgalmatoskodik; rakásra gyűjt, de nem tudja, ki takarítja be azokat!” (Zsolt. 39,7)

Bizony: „Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő, (tele nyugtalansággal). Mint a virág, (kihajt), és kinyílik (majd elfonnyad) és elhervad, árnyékként tűnik el és nem állandó (és nem marad meg) (Jób. 14,1-2).

„Az embernek napjai olyanok, mint a fű, úgy virágzik, mint a mezőnek virága. Hogyha (végigsöpör), és általmegy rajta a szél, nincsen többé, (vége van) és az ő helye sem ismeri azt többé (még a helyét sem lehet felismerni)” (Zsolt. 103,15-16).

Hisz: „Olyan az ember, mint a lehelet; napjai, mint az átfutó (a tűnő) árnyék” (Zsolt. 144,4).

Mert: „… a mi életünk napjai olyanok e földön, mint az árnyék, melyben állandóság nincsen” (1 Krón. 29,15).

Dávid is így panaszkodik: „Napjaim olyanok, mint a megnyúlt árnyék; magam pedig, mint a fű, megszáradtam” (Zsolt. 102,12).

„Úgy hanyatlom el, mint az árnyék az ő megnyúlásakor; ide s tova hányattatom, mint a sáska” (Zsolt. 109,23).

Jób. 8,10 Nem tanítanak-é meg, nem [(járá' járáh): felvilágosítanak-e fel] azok téged? Nem mondják-é meg néked, és nem beszélik-é meg szívük szerint néked? [(léḇ jácá' milláh): bensőjükből származik az Ige]!

Jób. 8,11 Felnövekedik-é a káka [(góme'): a nád] mocsár nélkül, felnyúlik-é [(śáḡáh): megnő-e] a sás víz nélkül?

Jób. 8,12 Még gyenge korában, [('éḇ): amikor még zsenge] ha fel nem szakasztják is, minden fűnél elébb elszárad. [Más fordítás: Alig hajt ki, és ha le sem tépik, akkor is elszárad, minden fűnél előbb].

Jób. 8,13 Ilyenek az ösvényeik [('óraḥ): ilyen a sorsa] mindazoknak, akik az [('él): erős, hatalmas] Istenről elfeledkeznek, akik Őt [(šáḵéaḥ šáḵaḥ): figyelmen kívül hagyják], és a képmutatónak, az [(ḥánép̄): Isten nélkül élő hitetlennek] reménysége, és [(tiqəváh): várakozása] is elvész [('áḇaḏ): semmivé lesz].*

*És így folytatódik a kijelentés: „A maga álnokságai fogják meg az istentelent, (az Isten nélkül élőt) és a saját bűnének köteleivel kötöztetik meg” (Péld. 5,22).

Mert:  „A gonoszt gonoszság öli meg…” (Zsolt. 34,22).

 Igen: „… a gonoszok [hitetlenek, istentelenek, vagyis az Isten nélkül élők] útja pusztulásba [semmibe] visz” (Zsolt. 1,6);

„Mert a gonoszok megsemmisülnek, és az Úrnak ellensége, mint a liget ékessége, elmúlik, füstként múlik el” (Zsolt. 37,20).

És: „…elvesznek, akik elszakadnak tőled, megsemmisülnek mind, akik hűtlenül elhagynak” „A lázadók és a gonoszok elvesznek, és akik elhagyták az Urat, elpusztulnak” (Zsolt 73,27;  Ésa. 1,28).

Jób. 8,14 Mivel szertefoszlik bizakodása, [(kesel): megcsalja  az ő reménysége] és bizodalma [(miḇəṭáḥ): biztonsága] olyan lesz, mint a pókháló. [Más fordítás: Úszó ökörnyál a reménysége, póknak hálója minden birodalma].*

*Bizony: „Vipera tojásait költik ki, és pókhálót szőnek; aki tojásaikból eszik, meghal, és ha egyre rátapodsz, vipera kél ki. Pókhálójukból nem lesz ruha, csinálmányuk nem felvehető (nem takarózhatnak készítményükbe); cselekedeteik hamisságnak cselekedetei, (készítményük csak bajt okoz) és erőszak tette van kezeikben (erőszakos tetteket követnek el)” (Ésa. 59,56).

Ezért: „… az istenteleneknek (az Isten nélkül élőknek) várakozása elvész (semmivé lesz)” (Péld. 10,28).

És: „Mikor meghal az istentelen (az Isten nélkül élő) ember, elvész az ő reménysége; és odalesz az erősökhöz fűzött várakozása is” (Péld. 11,7).

Jób. 8,15 Házára [(bajiṯ): lakóhelyére] támaszkodik, és nem áll meg; kapaszkodik belé, [(šáʿan): bízik benne, (ḥázaq): szorosan fogja, szorítja, erősen ragaszkodik hozzá], de nem marad meg. [Más fordítás: Házába fogódzik, de az nem tartja, kapkod utána, de nincs semmi tartása].*

*És folytatódik a kijelentés: „(Azt képzelik), és a gondolatuk ez: az ő házuk (örökké megmarad), örökkévaló, lakóhelyeik nemzedékről-nemzedékre szállnak, nevüket hangoztatják a földön, és (földeket neveznek el róluk). Pedig az ember, még ha tisztességben van, sem marad meg; hasonlít a barmokhoz, amelyeket levágnak. (Más fordítás: De a gazdag ember sem marad meg, hasonló az állatokhoz, amelyek kimúlnak)” (Zsolt. 49,12-13).

„Az emberek fiainak vége hasonló az oktalan állatnak végéhez, és egyenlő végük van azoknak; amint meghal egyik, úgy meghal a másik is, és ugyanazon egy életerő van mindenikben; és az embernek nagyobb méltósága nincs az oktalan állatoknál, (nem különb az ember az állatnál) mert minden hiábavalóság. Mindenik ugyanazon egy helyre megy; mindenik a porból való, és mindenik porrá lesz. (Más fordítás: Mindegyik egy helyre kerül, mindegyik porból lett, és újból porrá lesz). »Héber szerint: „Az ('áḏám): emberi - ádámi - faj (miqəreh): sorsa olyan, mint az (bəhémáh): állat (miqəreh): sorsa ('eḥáḏ): ugyanaz a (miqəreh): sorsuk. (máveṯ): csapás, romlás, pusztulás éri úgy az (zeh): egyiket, mint a másikat, és ('eḥáḏ): ugyanaz a (rúaḥ): a teremtő, életet meghatározó erő van az egyikben, mint a másikban; és az ('áḏám): emberi - ádámi fajnak nincs (môṯár): előnye az (bəhémáh): állatokkal szemben, mert (haḇél heḇel): hiábavalóság. ('eḥáḏ): ugyanazon a (máqômáh máqóm máqôm) helyen (hálaḵ): pusztul el, hal meg az egyik, mint a másik, mert (ʿáp̄ár) porból lett, és a porba (úḇ): tér vissza«” (Préd. 3,19-20).

Jób. 8,16 Bő nedvességű [(ráṭóḇ): friss, üde] ez a napfényen, a (šemeš páním: napon), és [(jôneqeṯ): hajtása] ágazata túlnő a kertjén. [Más fordítás: Életnedvtől duzzad, mikor rásüt a nap, szálai egészen ellepik a (gannáh): kertet].

Jób. 8,17 Gyökerei átfonódnak a kőhalmon [átbújnak a kőrakáson]; átfúródnak a szikla-rétegen [megkapaszkodnak a kőhalomban is].*

*Dávid így prófétál róluk: „Láttam elhatalmasodni a [(ʿáríc): vad, erőszakos] gonoszt, az istentelent [az Isten nélkül élőt] és szétterjeszkedett az, mint egy gazdag lombozatú vadfa [mint egy terebélyes (raʿănán): zöldellő fa]. (Zsolt. 37,35)

 Ézsaiás is róluk beszél: „Alig ültették el, alig vetették el őket, alig vert gyökeret törzsük a földben, a szél csak rájuk fúj, és kiszáradnak, elragadja őket, mint szélvész a polyvát” (Ésa. 40,24).

Jób. 8,18 Ámha kiirtják helyéről, megtagadja ez őt: Nem láttalak. [Más fordítás: De ha elhagyja helyét, az megtagadja: „Nem ismerlek téged, sohasem láttalak]!*

*És így folytatódik a kijelentés: „Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye [lakóhelye] nem ismeri őt többé, [nem tud róla többé]” (Jób. 7,10). Dávid is erről tesz megvallást: „Az embernek napjai olyanok, mint a fű, úgy virágzik, mint a mezőnek virága. Hogyha általmegy (ha végigsöpör) rajta a szél, (vége van) nincsen többé, és az ő helye sem ismeri azt többé” (Zsolt. 103,15-16).

„Láttam elhatalmasodni a [(ʿáríc): vad, erőszakos] gonoszt, az istentelent [az Isten nélkül élőt] és szétterjeszkedett az, mint egy gazdag lombozatú vadfa [mint egy terebélyes (raʿănán): zöldellő fa]. De elmúlt [(ʿáḇar): egyszer csak eltűnt] és ímé nincsen! Kerestem, de nem található” (Zsolt. 37,35-36).

És így folytatódik a gonoszok, az Isten nélkül élők sorsáról a kijelentés:  „Láttam, [(rá'áh): észrevettem] hogy egy bolond [('ĕvíl): esztelen, ostoba, istentelen, azaz Isten nélkül élő] gyökerezni kezdett [(šáraš): gyökeret vert], de nagy hamar [(piṯə'óm piṯə'ôm): hirtelen, váratlanul] átok szállt szép hajlékára, és [hirtelen elkorhadt a lakóhelyén]. [Héber szerint: „Mert nem a (ʿáp̄ár): földből (jácá'): származik a ('áven): hazugság, csalás, romlottság, gonoszság, igazságtalanság, baj, csapás, szerencsétlenség, és nem a ('ăḏámáh): földből (cámaḥ): nő ki a (ʿámál): fáradságos munka, erőfeszítés, szenvedés, gyötrődés, vesződés. Hanem nyomorúságra születik az ember, amint felfelé szállnak a parázs szikrái. [Héber szerint: Hanem az ('áḏám): emberi faj úgy (jálaḏ): teremti, hozza létre a (ʿámál): fáradozást, vesződséget, kellemetlenséget, fáradtságot, kimerültséget, fájdalmat, szenvedést, mint ahogy a (rešep̄): láng (bén): fia (gḇhh): gőgösen, dölyfösen, fennhéjázóan (ʿúp̄): magasra repül]” (Jób. 5,3-7).

Ézsaiáson keresztül folytatódik a kijelentés: „Még alig plántáltattak, még alig vettetének el, alig vert gyökeret a földben törzsük, és Ő csak rájuk fuvall, és kiszáradnak és őket, mint polyvát, forgószél ragadja el” (Ésa. 40,24).)

„Az istenteleneknek (az Isten nélkülieknek) háza elvész…” (Péld. 14,11).

Jób. 8,19 Ímé ez az ő pályájának [(dereḵ): sorsának

az ö életének] öröme! És más, egy [('aḥér): másik] hajt ki [(cámaḥ): sarjad ki ] a porból.*

*A Prédikátor is a testi ember életének értelmén elmélkedik: „Micsoda haszna van az embernek minden ő munkájában, mellyel munkálkodik (minden fáradozásából, ha fáradozik) a nap alatt? Egyik nemzetség elmegy, és a másik eljő; (nemzedékek jönnek, nemzedékek mennek) a föld pedig mindörökké megmarad. (Préd. 1,3-4).

Jób. 8,20 Ímé az [('él): erős] Isten nem veti meg [nem (má'as): utasítja el] az ártatlant, [(tám ḥázaq): a feddhetetlent, hanem támogatja, segíti, megerősíti]. De a gonoszoknak, a [(ráʿaʿ): számítóknak, az ártalmasoknak, a rosszat, gonoszat cselekvőknek, akik gonoszul élnek] nem ad előmenetelt, és nem ad [(jáḏ): segítséget].*

*Mert: „Az Úr szilárdítja meg, és [(kún): megerősíti, irányítja] az igaz ember, és [(geḇer): mindenki] lépteit, és útját kedveli. [Más fordítás: Az ÚR irányítja annak az embernek a lépteit, akinek az útja tetszik neki, akinek (ḥáp̄éc): gyönyörködik útjaiban]” (Zsolt. 37,23).

Mert: „Aki jóra igyekezik, jóakaratot szerez: aki pedig gonoszt keres, (aki azt hajhássza) ő magára jő rossz” (Péld. 11,27).

Jób. 8,21 Még betölti szádat nevetéssel, és ajakidat vigassággal [(tərúʿáh): örömujjongással, ujjongó csatakiáltással].

Jób. 8,22 Gyűlölőid [(śáné'): gyűlölő ellenségeid] szégyenbe [(bóšeṯ): gyalázatba] öltöznek, [(láḇéš láḇaš): szégyen borítja őket] és a gonoszok sátora megsemmisül.*

*És így folytatódik a kijelentés: (Romlás éri a bűnösöket a céltévesztőket). Leomlanak az istentelenek, (az Isten nélkül élők) és oda lesznek; az igazak háza pedig megáll (megmarad)” Péld. 12.6)

„Az istenteleneknek (az Isten nélkül élőknek) háza elvész; de az igazaknak sátora megvirágzik” (Péld. 14,11).

Dávid is erről tesz megvallást: „Megszégyenül [és félelem szállja meg, pirulnak, megzavarodnak, és reszketni fognak] majd és igen megháborodik minden ellenségem; meghátrálnak és megszégyenülnek [menekülnek, távoznak mind] hirtelen [tüstént, egy pillanat alatt, és szégyent vallanak]” (Zsolt 6,11)

Az Úr Jézus válasza a kísértésre.

Ki nekem Jézus?

Nem félek az elemektől.

          Magasztallak Úr Jézus Krisztus, hogy már nem félek az elemektől, mert meg van írva, hogy az elemek már nem uralkodnak rajtam. 

(Gal.4,3)

Imádság:

Uram!

Megsokszorosító erődben, hatalmadban bízom. Helyesebben tanulgatok bízni… 

Ámen