2016. június 20.

Benned bízom Uram

A szeretet parancsa


Ige: Az új emberről:

Akik: „az Ő alkotása, az Ő remekművei vagyunk, teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk, és azok szerint éljünk* (Eféz. 2,10)

*Már Dávid így prófétál: „Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten; ő alkotott minket és nem magunk; az ő népe és az ő legelőinek juhai vagyunk” (Zsolt. 100,3)

Az Úr Jézus kijelentése: „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért” (Ján. 10,11)

És az apostol megvallása: „aki önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket a maga népévé, amely jó cselekedetre törekszik” (Tit. 2,14)

„Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden” (2 Kor. 5,17)

„Mert a Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés nem számít, sem a körülmetéletlenség; hanem csak az új teremtés” (Gal. 6,15)

„Vessétek le a régi élet szerint való óembert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott; újuljatok meg szellemetekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett” (Eféz. 4,22-24)

És ha már levetkőztétek az óembert: „és felöltöztétek az új embert, aki Teremtőjének képmására állandóan megújul, hogy egyre jobban megismerje őt. Itt már nincs többé görög, vagyis: pogány, és zsidó, körülmetéltség és körülmetéletlenség, barbár és szkíta, szolga és szabad, hanem minden és mindenekben Krisztus. Öltözzetek föl azért, mint az Istennek választottai, szentek és szeretettek, könyörületes szívet, jóságosságot, alázatosságot, szelídséget, hosszútűrést; Elszenvedvén egymást és megbocsátván kölcsönösen egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna; miképpen a Krisztus is megbocsátott néktek, akképpen ti is; Mindezeknek fölébe pedig öltözzétek föl a szeretetet, mint amely a tökéletességnek kötele. És az Istennek békessége uralkodjék a ti szívetekben, amelyre el is hívattatok egy testben; és háládatosak legyetek. A Krisztusnak beszéde lakozzék ti bennetek gazdagon, minden bölcsességben; tanítván és intvén egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, szellemi énekekkel, hálával zengedezvén a ti szívetekben az Úrnak. És mindent, amit csak cselekesztek szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézusnak nevében cselekedjetek, hálát adván az Istennek és Atyának Ő általa” (Kol. 3,10-17)

 Így valósult meg a prófécia, amely az új teremtésnek figyelmeztetés is: „Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múltakon tűnődjetek! Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd megtudjátok…” (Ésa. 43,18-19).


Ki megy vissza az Úrhoz?


Az Úr hűséges

„Hűséges, megbízható, szavahihető az Úr, aki megerősít, támogat, táplál, szilárddá és elmozdíthatatlanná tesz titeket és megőriz, megvéd, megóv, vigyázással és erővel megoltalmaz a gonosztól, a rosszakaratú, rosszindulatú ördögtől, és a káros, ártalmas, és gonosz dolgoktól, szerencsétlenségtől, és minden bajtól” 
(2 Thess. 3,3)



A félelem következményét mutatja be Isten igéje

amitől remegve remegtem, az történt velem, és amitől leginkább rettegtem, és féltem, az ért utol engem” (Jób. 3,25)


Ezért bármilyen rossz hírt hallasz, akár egészségi állapotodról, akár családod tagjairól, soha ne félj, mert hatalmas Megváltód van, aki mindenből megszabadít, és mindent a te javadra fordít.



Nem félek

A tengertől és annak háborgásától, mert tudom, hogy Te uralkodsz a tengeren is, és mikor felemelkednek az ő habjai, Te lecsendesíted azt. 
(Zsolt.89,10)



Ha az imádra választ kaptál,

teljes bizonyosságod lehet afelől, hogy az Úr teljesítette a kérésedet, mert azt mondja az Úr:

„Nem ember az Isten, hogy hazudjék és nem embernek fia, hogy megváltozzék. Mond-e ő valamit, hogy meg ne tenné? Ígér-e valamit, hogy azt ne teljesítené?” 
(4 Mózes 23,19)







Fosdick: a bűn halála.

Nem akarok rágondolni – ez a halála minden bűnnek.


Mert a gondolatokból lesznek a szavak, a szavakból pedig a cselekedetek.



Spurgeon: Az uzsorásokról

Ha az uzsorások pénzt kölcsönöznek, akkor addig kopasztják a libát, amíg csak toll van rajta.



László Boda


László Boda



2016. június 18.

jöjjetek menjünk Elébe

Példabeszédek 8. fejezet: A teremtő bölcsesség. (héberrel és kapcsolódó igékkel)

Péld. 8,1 Avagy a bölcsesség nem kiált-é, [nem hív-e] és az értelem [és az okosság] nem bocsátja-é ki [nem hallatja-e] az ő szavát?*

*Az evangélium jelenti ki a Bölcsesség személyét: „Az ünnep utolsó nagy napján pedig felálla Jézus és [(kradzó): hangosan] kiálta, mondván: Ha valaki szomjúhozik, jőjjön én hozzám, és igyék” (Ján. 7,37).

Mert: „Benne van a bölcsesség és ismeret minden kincse elrejtve” (Kol. 2,3).

Mert Ő, vagyis: …[Krisztus] az Isten ereje [hatalma; hatóereje] és az Isten bölcsessége. Mert Ő adatott nékünk: „… bölcsességül… Istentől, [Isten rendeléséből] és igazságul [megigazulásul] szentségül [megszentelődésül] és váltságul: [váltság általi szabadításul]” (1Kor. 1,24.30).

Már Salamon azt tanácsolja, hogy Őrá, vagyis Krisztusra figyeljünk: „Ha figyelmeztetvén a bölcsességre a te füleidet (és ha figyelmesen hallgatsz a bölcsességre). Hajtod a te elmédet (és szívből törekszel) az értelemre.  Igen (bizony), ha a bölcsességért kiáltasz, és az értelemért a te szódat felemeled (és hangosan kéred), Ha (úgy) keresed azt, mint az ezüstöt, és mint az (elrejtett) kincseket (úgy) kutatod azt: Akkor megérted az Úrnak félelmét, és az Istennek ismeretére jutsz (akkor megérted, mi az ÚR félelme, és rájössz, mi az istenismeret). Mert (csak) az Úr ad bölcsességet, az ő szájából (ismeret és) tudomány és értelem származik” (Péld. 2,2-6).

Péld. 8,2 [Kiáll a magaslatok ormára], és a magas helyeknek tetein, az úton, sok ösvény összetalálkozásánál áll meg [ahol az utak keresztezik egymást].

Péld. 8,3 A kapuk mellett a városnak bemenetelin, az ajtók bemenetelinél [nyílásánál, a bejáratoknál] zeng [hangosan kiált, és újra meg újra elmondja]*

*És újra hangzik a kijelentés arról, hogy hol kell hirdetni az Evangéliumot: A bölcsesség künn szerül-szerte kiált; az utcákon [úton-útfélen, köztereken] zengedezteti [hallatja] az ő szavát. Lármás utcafőkön [utcasarkokon, a népsokaság főhelyein], kiált, a kapuk bemenetelin [bejáratánál], a városban [a városkapuk ajtóiban] szólja az ő beszédit. [mondja mondásait]” (Péld 1,20-21).

És a bölcsesség az ő szolgáin keresztül hívogat: „Kiküldte szolgálóit, hogy kiáltsanak, és hívogassanak a város magas helyeinek tetein” (Péld 9,3).

És hogy ki az, aki kiküldi az Ő szolgáit, arról az Evangélium így számol be: Az Úr jézus így küldi ki az Ő tanítványait: Menjetek azért a keresztutakra [útkereszteződésekhez; a bekötő utakra], és akiket csak találtok, hívjátok be a menyegzőbe [az esküvői vacsorára, a lakodalomba]. És kimenvén [szét is mentek] azok a (rab)szolgák az utakra, begyűjtik mind, [mindenkit behívtak; összegyűjtöttek] akiket csak találtak vala, jókat és gonoszokat [(ponérosz): rossz, káros, gonosz, semmirekellő, hitványakat] egyaránt(Mát. 22.9-10).

Péld. 8,4 Tinéktek kiáltok, [(qárá'): titeket szólítlak, hívlak] férfiak; és az én szóm, az én [(qól qôl): kiáltásom] az emberek, az [('áḏám): emberi faj] fiaihoz van]!

Péld. 8,5 [(bín): Figyeljetek, halljátok], és értsétek meg ti együgyűek, kik [(pəṯá'í peṯí pəṯí): naiv, hiszékeny, becsaphatóak vagytok] az eszességet, a [(ʿárəmáh): fortélyt, ravaszságot] és ti balgatagok [(kəsíl): bolondok, ostobák, érzéketlenek] vegyétek eszetekbe [(léḇ): szívekbe, a bensőtökbe] az értelmet [(bín): figyeljetek, fogjátok fel, értsétek meg]*

*És így folytatódik a kijelentés, mert ez:  „Együgyűeknek [naiv, hiszékeny, becsaphatóknak] eszesség [éles elme], gyermeknek [fiatalok, ifjak] tudomány [ismeret, tudás, értelem, belátás] és meggondolás adása. [Más fordítások: Hogy a tapasztalatlan gyermek okosságra, eszességre tegyen szert, az ifjú meg tudásra, tudományra, ismeretre, és körültekintésre, meggondolásra, gondolkodóképességre; Mert: Ezek adnak az együgyűeknek okosságot, az ifjúnak ismeretet és megfontolást]” (Péld 1,4).

És a megértés eredménye: „Meggondolás (és megfontolás) őrködik (virraszt) feletted, értelem őriz (és oltalmaz) téged(Péld. 2,11).

Ezért ügyelj arra: „Fiam, ne távozzanak el a te szemeidtől, őrizd meg az igaz bölcsességet, és a meggondolást. (Más fordítás: Fiam, ne téveszd ezt szem elől (soha), vigyázz arra, hogy okos és megfontolt légy, vigyázz a bölcsességre és a megfontoltságra)! És lesznek ezek élet a te lelkednek (a személyed életévé válnak), és kedvesség (és ékesség) a te nyakadnak (Más fordítás: Ez élteti személyedet, és ékesíti nyakadat). Akkor bátorsággal (biztonságban, biztos léptekkel) járod a te útadat, és a te lábadat meg nem ütöd (és nem botlik meg soha a lábad). Mikor lefekszel, nem rettegsz (és nem rettensz fel); hanem lefekszel (és édesen alszol) és gyönyörűséges lesz a te álmod. (Más fordítás: Hogyha leülsz, nincs miért aggódnod, s ha lefekszel, jót pihensz, úgy alszol). Ne félj a hirtelen való félelemtől, és a gonoszok pusztításától (támadásától), ha eljő. (Más fordítás: Nem kell félned (nem kell tartanod) a hirtelen fölrettenéstől (ijedségtől), sem attól, hogy viharként rád törnek bűnösök, istentelenek /Isten nélkül élők). Mert az Úr lesz a te bizodalmad (és oltalmad) és megőrzi a te lábadat a fogságtól (nehogy tőrbe essék). (Más fordítás: Mert az Úrban bizakodhatsz, és ő megőrzi (vigyázza) lábad a csapdától)” (Péld. 3,21-26).

Péld. 8,6 Halljátok meg; mert jeles dolgokat szólok, és az én számnak felnyitása igazság. [Héber szerint: (šámaʿ): Figyeljetek rám, értsétek meg, és engedelmeskedjetek (mú náḡiḏ náḡíḏ szemnosz): az én komoly, és szent (dibbér) beszédemnek, kijelentésemnek. (gar): Ugyanis az én (śep̄eṯ śáp̄áh legó): beszédem, kijelentésem (kai): és a (mip̄ətáḥ): számnak megnyitása felemel, elvisz az (apo): eredeti (mêšár): igazságra].

Péld. 8,7 Mert [('ĕmeṯ): szilárd, megbízható] igazságot mond ki az én ínyem [(peh'émer): beszél az én szám], és utálat [utálatosság] az én ajkaimnak a gonoszság, és a [(rešaʿ): csalás, álnokság].

Péld. 8,8 Igaz én számnak minden beszéde, és minden ('émer): megnyilatkozása (ceḏeq): igazság], semmi sincs ezekben hamis [(páṯal): fonák, elferdült], vagy elfordult [(ʿiqqéš): csalárd, kitekert, hamis] dolog.

Péld. 8,9 Mind egyenesek, és [világosak] az értelmesnek, aki [(bín): felfogja, megérti], és igazak azoknak, kik megnyerték [(mácá'): megszerezték, megtalálták] a tudományt, a [(daʿaṯ): tudást, az Isten ismeretet]. 

Péld. 8,10 Vegyétek az én tanításomat [(músár): példámat, útmutatásomat], és nem a pénzt, [(kesep̄): ne az ezüstöt]; és a tudományt, [(daʿaṯ) tudást, ismeretet] inkább, mint a választott, a [(báḥar): megpróbált] aranyat.

Péld. 8,11 Mert jobb [értékesebb, becsesebb] a [(ḥáḵəmáh): szellemi értelemben vett] bölcsesség a drágagyöngyöknél [az (pání pánín): igazgyöngynél]; és semmi gyönyörűségek, és semmi [(ḥép̄ec) drágaság, kívánatos dolog] ehhez egyenlők nem lehetnek, és [(šávah): ahhoz semmi sem hasonlítható]*

*Ezért: Szerezni bölcsességet, oh menynyivel jobb az aranynál; és szerezni eszességet, értelmet, kívánatosabb az ezüstnél!” (Péld. 16,16).

„Mert jobb ennek megszerzése az ezüstnek megszerzésénél, mert több haszna van ennek, mint az ezüstnek, és a kiásott színaranynál ennek jövedelme nagyobb. Drágább a fényes kárbunkulusoknál, és minden te gyönyörűségeid nem hasonlíthatók hozzá. (Más fordítás: Drágább ez a gyöngynél, és semmi sem fogható hozzá, amiben kedved leled)” (Péld. 3,14-15)

„Kívánatosabbak [(ḥmḏ): értékesebbek, becsesebbek] az aranynál, még a sok színaranynál is [és megannyi drágakőnél]; és [szavai] édesebbek a méznél, még a színméznél is [a lépből kicsordult méznél is]” (Zsolt. 19,11).

„Színaranyért meg nem szerezhető, és nem lehet megvenni, ára ezüsttel meg nem fizethető és nem lehet árát ezüstben kimérni. Nem mérhető össze és nem fizethető meg Ofir aranyával, nem drága onixxal, sem zafírral. Nem ér fel vele az arany és gyémánt, aranyedényekért és arany ékszerekért be nem cserélhető. Korall és kristály említni sem való; a bölcsesség ára, és birtoklása drágább a gyöngyöknél. Nem ér fel vele Kúsnak topáza, színarannyal sem mérhető össze, és színarannyal sem lehet megfizetni(Jób. 28,15-19).

 „Ha úgy keresed azt, mint az ezüstöt, és mint az elrejtett kincseket úgy kutatod azt(Péld. 2.4).

A Hívő megvallása. Uram: „A te szádnak törvénye (nomosz = útmutatása) jobb nékem, mint sok ezer arany és ezüst”„Inkább szeretem azért a te parancsolataidat, mint az aranyat, mint a legtisztább aranyat” (Zsolt. 119,72; 119,127).

Az Úr törvénye (útmutatása), az Ő (logosza), Igéje: „Mily édes az én ínyemnek a te beszéded (logoszod); méznél édesebb az az én számnak!” (Zsolt. 119,103)

Úgy teszi ragyogóvá a szemeinket, ahogy a méz a Jonatánét: „Jonatán azonban nem hallotta vala, hogy atyja megesketé a népet, és kinyújtá a vessző végét, mely kezében vala, és bemártá azt a lépesmézbe, és kezét szájához vivé; és mindjárt ragyogni kezdett a szeme” (1 Sám. 14,27).

Az igazságot felismerni, és a szerint dönteni is csak a bölcsesség birtokában lehet. Ezt egy történeten keresztül mutatja be Isten igéje. Volt két asszony, akik együtt laktak, és egyszerre szültek, de az egyik asszony gyermeke meghalt, ezért éjszaka kicserélte a gyermeket a másik asszony élő gyermekével. És elmentek a királyhoz, hogy igazságot szolgáltasson. A király pedig így döntött:  „Ez azt mondja: Ez az én fiam, aki él, és a te fiad az, aki meghalt; amaz meg ezt mondja: Semmiképpen nem, hanem a te fiad az, aki meghalt, és az én fiam az, aki él. És monda a király: Hozzatok nékem kardot! És mikor oda hozák a kardot a király elé, Monda a király: Vágjátok két részre az eleven gyermeket, és adjátok az egyik részt egyiknek, a másikat pedig a másiknak. Ekkor monda az az asszony, akié vala az élő gyermek, a királynak, mert megindult szíve gyermekén: Kérlek, uram, adjátok néki az élő gyermeket, és ne öljétek meg őt. A másik pedig azt mondja vala. Se enyém, se tied ne legyen; vágjátok ketté. Akkor felele a király, és monda: Adjátok amannak az élő gyermeket, és meg ne öljétek azt, mert az az ő anyja. És mikor hallotta az egész Izráel ezt az ítéletet, amelyet tett vala a király, félék a királynak orcáját, mert látták, hogy Isten bölcsessége van az ő szívében és így szolgáltat igazságot” (1 Kir. 3,23-28).

Pál apostolon keresztül kijelentést nyer a bölcsesség személye, akinek megszerzése minden kincsnél többet ér, és akit a szentek számára kér az Úrtól : „Hogy szívük felbátorodjék, összeforrva szeretetben, és eljussanak a teljes bizonyossághoz vezető ismeret egész gazdagságára: az Isten titkának, Krisztusnak ismeretére. Benne van a bölcsesség és ismeret minden kincse elrejtve” (Kol. 2,2-3)

Mert: „Belőle vagytok és származtok pedig ti a Krisztus Jézusban, ki bölcsességül lőn nékünk Istentől…” (1 Kor. 1,30).

Ezért így vall önmagáról az apostol: „De amelyek nékem egykor nyereségek valának, azokat a Krisztusért kárnak ítéltem. Sőt annakfelette most is kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt: akiért mindent kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem, és hogy megismerjem Őt…” (Fil. 3,7-8.10).

Péld. 8,12 Én, bölcsesség lakozom az eszességben, az [(ʿárəmáh): éles elmében], és a megfontolás, és [(məzimmáh): tervezés] tudományát [(daʿaṯ): ismeretét, tudását] megnyerem (mácá'): megtalálom]. »Más fordítás: Én, bölcsesség lakozom az eszességben, és nálam van a megfontolt tudás; én találtam fel az éleslátás tudományát; és én vagyok jelen az értelmes gondolatokban«

Péld. 8,13 Az Úrnak félelme [(jirə'áh): tisztelete] a gonosznak [(ráʿ): rosszaságnak, gonoszságnak] gyűlölése [(śáné'): utálata]. A kevélységet, [(gé'áh): önteltséget, gőgöt, dölyföt] és felfuvalkodást [(gá'ôn): büszkeséget, fennhéjázást] és a gonosz utat, a [(ráʿ dereḵ): rossz, hitvány, sikertelen, boldogtalan, szerencsétlen életutat, és a vallási szokásokat, és istentiszteleti módot], és az álnok [a kétnyelvű, hamis] szájat, az [(tahəpúḵáh peh): álnok, romlott beszédet] gyűlölöm [(śáné'): utálom]*

*A bölcsesség és értelem megszerzéséről így szól az Úr, aki már a teremtéskor elmondta: „Az embernek pedig mondá: Ímé az Úrnak félelme (phobeó): tisztelete): az a bölcsesség, és az értelem: a gonosztól való eltávozás.” (Jób. 28,28).

 Dávid megvallása is erről szól: „A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme; jó belátása (józan esze) van mindenkinek, aki ezt gyakorolja (akik eszerint élnek; okosak, akik kitartanak benne); annak dicsérete megmarad mindvégig.” (Zsolt. 111,10).

Mert: „Az Úrnak félelme (phobeó): tisztelete) feje a bölcsességnek; a bölcsességet és erkölcsi tanítást a bolondok megutálják. [Más fordítás: A bölcsesség [ismeret] kezdete [feje] az Úrnak félelme, ám a balgák [bolondok] megvetik [megutálják] a bölcsességet [tudományt] és az intést, a [fegyelmezést]” (Péld. 1,7).

És újra: „A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme (tisztelete), és a Szentnek a megismerése ad értelmet (az az okosság).” (Péld. 9,10).

 „Az Úrnak félelme a bölcsességnek tudománya, és a tisztességnek előtte jár az alázatosság (Az Úr félelme a bölcsesség iskolája (bölcsességre int), az alázatosság megelőzi a dicsőséget, / és aki tisztességet akar, előbb legyen alázatos/).” (Péld. 15,33).

És így figyelmeztet az Úr: „Ne beszéljetek oly sokat, büszkén, gőgösen, ne hagyja el szátokat kérkedő szó! Hiszen mindentudó Isten az ÚR, és a tetteket Ő méri le” (1Sám. 2,3).

Mert: „meglátogatom a földön a bűnt, és a gonoszokon vétküket, és megszüntetem az istentelenek kevélységét, és az erőszakosok gőgösségét megalázom. Drágábbá teszem az embert a színaranynál, és a férfit Ofir kincsaranyánál” (Ésa. 13,11).

Péld. 8,14 Enyém [az én tulajdonom] a tanács és a valóság, a [(tušijjáh túšijjáh): hatékony, praktikus bölcsesség, és a maradandó siker], én vagyok az eszesség [(bínáh): az értelem, ítélőképesség, megkülönböztető képesség, felismerés, megértés], enyém az erő, a [(gəḇúráh): hatalom, a hősiesség, vitézség, bátorság]*

*Jób megvallása: Bölcsessége nagy és ereje hatalmas…” (Jób 9.4).

Péld. 8,15 Én általam uralkodnak, és [(málaḵ): kormányoznak] a királyok, és az uralkodók [(rázan): fejedelmek tisztségviselők, törvényhozók, főemberek] végeznek igazságot [(ḥáqaq ceḏeq): adnak igazságos törvényt]*

*Az Úr Jézus kijelentése Pilátus előtt: „Semmi hatalmad sem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna néked… (Ján. 19,10-11).

Pál apostol arról prédikál, hogy: „… nincs hatalmasság, [vagyis hatalom mástól] hanem csak Istentől: és amely hatalmasságok vannak, az Istentől rendeltettek, [és a létező hatalmak Isten által állnak fenn a maguk viszonylagos állásában]” (Róm. 13,1).

Salamon megvallása: „… te választottál engem királlyá e nép felett...” (2 Krón. 1,9).

Dániel megvallása: „Ő… Királyokat taszít el, és királyokat támaszt…” (Dán. 2,21).

Péld. 8,16 Én általam viselnek a fejedelmek fejedelemséget, és [(śárar): uralkodnak, kormányoznak], és a nemesek, [(śar): főemberek, elöljárók, vezetők, hatalmasok], és a földnek minden bírái [(šáp̄aṭ): végeznek igazságot, és ítélkeznek igazságosan].

Péld. 8,17 Én az engem szeretőket szeretem, és akik engem szorgalmasan keresnek, megtalálnak*

*És akik megtalálják az Urat, azokhoz így szól: „Bölccsé teszlek [értelmet adok neked, hogy (śáḵal): okosan, megfontoltan körültekintően viselkedj, és cselekedj], és megtanítlak téged az útra, és [(járá' járáh dereḵ zú jálaḵ): mutatom neked az utat, azt mondva: ez, ez itt] amelyen járj; szemeimmel [(ʿajin): tekintetemmel] tanácsollak téged, és [(jáʿac): vigyázok rád, őrizlek téged]” (Zsolt. 32,8).

Péld. 8,18 Gazdagság és tisztesség [(káḇóḏ káḇôḏ): megbecsülés, dicsőség, méltóság, pompa] van nálam, megmaradandó jó [(ʿáṯéq hôn): maradandó, tartós, értékes, vagyon, gazdagság, birtok] és igazság [(cəḏáqáh): megigazulás]*

*És: Napoknak hosszúsága [hosszú földi élet] van jobbjában [és áldás, siker], baljában [gazdagság, vagyon; bőség] és tisztesség [dicsőség tisztesség, méltóság, megbecsülés, dicséret]. (Más fordítás: És a szájából származik a megigazulás törvénye, beszédét könyörület, irgalom, és szánalom kíséri)” (Péld. 3,16).

Az apostol erről így ír: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett”, mert föl nem fogta; meg se gondolta, azt készítette el az Isten az őt szeretőknek” (1Kor. 2,9).

Péld. 8,19 Jobb [(ṭôḇ): kiválóbb, drágább] az én gyümölcsöm a tiszta aranynál és színaranynál, és az én hasznom [és (təḇú'áh): jövedelmem] a válogatott, a [(báḥar): kiváló] ezüstnél [a színezüstnél]*

*És: jobb [előnyösebb, hasznosabb] ennek megszerzése [és több haszna van ennek birtokába jutni] az ezüstnek megszerzésénél, és a kiásott aranynál ennek jövedelme. Drágább [és nagyobb az értéke] a fényes karbunkulusoknál [vagy korallnál, gyöngynél, és gazdagságnál], és minden te gyönyörűségeid, és [semmi drágaságod, és semmi kívánatos dolog, amiben kedved leled] nem hasonlíthatók hozzá [nem vetekszik vele, és semmi sem fogható hozzá]” (Péld. 3,14-15).

Bizony:Színaranyért meg nem szerezhető, ára ezüsttel meg nem fizethető. Nem mérhető össze (és nem fizethető meg) Ofir aranyával, nem drága ónixszal, sem zafírral. Nem ér fel vele az arany és gyémánt, aranyedényekért (és arany ékszerekért) be nem cserélhető. Korall és kristály említni sem való; a bölcsesség ára (és birtoklása) drágább a gyöngyöknél. Nem ér fel vele Kúsnak topáza, színarannyal sem mérhető össze (és nem fizethető meg)” (Jób. 28,15-19).

Ezért: „Szerezni bölcsességet, oh menynyivel jobb az aranynál; és szerezni (értelmet), és eszességet, kívánatosabb az (szín)ezüstnél!” (Péld. 16,16).

Dávid így kéri az Urat, tudva, hogy nincs bölcsesség az Úron kívül:  „A te szádnak törvénye (tanítása, irányítása, utasítása) jobb nékem, mint sok ezer arany és ezüst. A te kezeid teremtettek és erősítettek meg engem; oktass, hogy megtanuljam parancsolataidat.” (Zsolt. 119,72).

Mert nekem ezek: „Kívánatosabbak az aranynál, még a sok színaranynál is; és édesebbek a méznél, még a színméznél is” (Zsolt. 19,11).

Péld. 8,20 Az igazságnak [(cəḏáqáh): a megigazulásnak] útján járok, és az igazság, a [(mišəpáṭ): megigazítás] ösvényének közepén.

Péld. 8,21 Hogy az engem szeretőknek valami valóságost [(jéš): gazdagságot, igazi értéket, vagyont] adjak örökségül, és erszényeiket [('ôcár): raktáraikat, csűrjeiket] megtöltsem*

*És folytatódik a kijelentés: „Az igaznak házában nagy kincs van… ” (Péld. 15,6).

És ismeret tölti meg a szobáikat mindenféle drága és kedves értékkel” (Péld. 24,4).

Péld. 8,22 Az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] az ő útjának kezdetéül [(ré'šíṯ): eredetéül, alapjától] szerzett [(qánáh): megalapozott, megalapított] engem; az ő munkái
 [(mip̄əʿáláh mip̄əʿál): cselekedetei] előtt [(ktidzó) épített, alkotott, hozott létre] régen [(qéḏəmáh qeḏem): kezdetben, az idő és tér létrejötte előtt]*

*János apostol megvallása: „Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Istenben, és Isten maga vala az Ige, Ő eredetileg az Isten (Ján. 1,1-2).

A Laodiceabeli gyülekezetnek így jelenti ki magát az Úr, Ő: „… [(ktiszisz arkhé): az Isten teremtésének, a teremtett világnak eredete]” (Jel. 3,14).

Péld. 8,23 Örök időktől fogva [(ʿólám ʿôlám): időtlen idők óta elrendeltettem] felkenettem, [(násaḵ): kiöntettem italáldozatként] kezdettől, [az (ró'š): az idő és tér létrejötte előtt] a föld kezdetétől fogva [Más fordítás: Az idők előtt alkotott, a kezdet kezdetén, a föld születése előtt]*

*Pál apostol megvallása: „És Ő előbb volt mindennél, és minden Őbenne áll fenn, és illeszkedik egybe. [Más fordítás: Ő mindenekelőtt való és a mindenség Őbenne áll fenn]” (Kol. 1,17).

Erről tesz bizonyságot János apostol is: „Ő kezdetben az Istenben vala. A mindenség Őáltala lett, Őáltala teremtetett, rajta keresztül támadt, általa jött létre, és nála nélkül, Tőle különválasztva semmi sem lett, semmi sem teremtetett, ami létrejött, s egyetlen létező sem lett Őnélküle” (Ján. 1,2-3).

Ő, - Krisztus - az: „Aki eleve el volt ugyan rendelve [kiválasztatott; már kiszemeltek], a világ megalapítása [(koszmosz): világegyetem, teremtett világ, a látható világ, evilág, az univerzum, beleértve a lakóit is, a világ (alapjának) levetése] előtt…(1 Pét. 1,20).

És Ő az: „a Bárány, aki megöletett, e világ alapítása óta” (Jel. 13,8).

Péld. 8,24 Még mikor semmi mélységek [(təhóm təhôm): tenger mélységei] nem voltak, születtem vala [(ḥúl ḥúl): mintegy gyötrő vajúdás közepette]. Még mikor semmi források vízzel teljesek nem voltak, [(káḇéḏ káḇaḏ): még nem törtek elő a vízben dús források]*

*A teremtésről így tesz így tesz bizonyságot a Szent Szellem: „Kezdetben teremté Isten az eget és a földet. A föld pedig kietlen és puszta vala, (tóhú bóhú hájáh): pusztasággá, sivataggá, üressé, sivárra vált) és sötétség vala a mélység színén, (ḥóšeḵ páním): sötétség volt a felszínén) és az Isten Szelleme lebeg (ráḥap̄): köröz) vala a vizek felett” (1 Móz. 1,1-2).

 De ezt csak: „Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde (réma: megnyilatkozása, kijelentése) által teremtetett (a világokat Isten szava alkotta), hogy ami látható, a láthatatlanból (nem a jelenségek világából) állott elő” (Zsid. 11,3).

 És: „Megteremtette, (br': megalkotta) Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, (br': alkotta) férfivá és nővé (záḵár nəqéḇáh: hímneművé, és nőneművé) teremtette (br': alkotta) Ő(1Móz. 1,27).

Pál apostol vallástétele: „Aki képe, képmása a láthatatlan Istennek, minden teremtménynek előtte született. Ő a legelőször előhozott” (Kol. 1,15).

Péld. 8,25 Minekelőtte a hegyek leülepedtek [(ṭáḇaʿ): keletkeztek, és helyükre kerültek] volna, a halmoknak [(giḇəʿáh páním): a dombok létrejötte] előtt születtem [vajúdás közepette]*

*Dávid megvallása a Teremtőről: Minekelőtte hegyek lettek, és (kiemelkedtek), és föld és világ formáltaték, (kialakult, és létrejött) öröktől fogva mindörökké vagy te, ó Isten!” (Zsolt. 90,2).

Ő: „Aki szól a napnak és az fel nem kél, (nem ragyog fel) és bepecsételi a csillagokat. Aki egymaga feszítette ki az egeket, és a tenger hullámain tapos. Aki teremtette a Göncölszekeret, (a Nagymedvét), és a Kaszás-csillagot és a Fiastyúkot és (Dél csillagait) a délnek titkos tárait” (Jób. 9,7-10).

És hogy ki Ő, azt az Úr Jézus tanítványai láthatták meg: „az éj negyedik szakában, a negyedik éjszakai őrváltás idején, vagyis hajnali háromkor hozzájuk méne (Jézus) a tengeren járva… És azok látják Őt a tengeren járni…”(Márk. 6,48-49).

Péld. 8,26 Mikor még nem csinálta vala [(ʿáśáh): még nem alkotta, nem teremtette meg] a földet (a látható világot) és a mezőket [(ḥuc ḥúc): a rónákat], és a világ ((téḇél): a látható világ) porának kezdetét.

Péld. 8,27 Mikor készíté [(kún): teremtette, alkotta, formálta] az eget, ((šámeh šámajim): a szellemi valóságot) //ott [már jelen] valék (ez a rész nem szerepel a héberben);// mikor felveté [(ḥáqaq): elhatározta, elrendelte, kijelölte, kimérte] a mélységek színén [(təhóm təhôm páním): roppant víz, tenger, óceán, mélység felszínén] a kerekséget [(ḥúḡ): horizontot, a látóhatárt].

Péld. 8,28 Mikor megerősíté [('ámac): megszilárdította
megerősítette] a felhőket, és az [(šaḥaq): egeket] ott fenn, mikor erősekké lőnek a mélységeknek forrásai [(təhóm təhôm ʿajin): tenger felszíne].

Péld. 8,29 Mikor felveté a tengernek határát, hogy a vizek át ne hágják az ő parancsolatját, mikor megállapítá e földnek fundamentumait: [Más fordítás: Amikor [(ḥóq śím śúm): határt állított és törvényt adott a vizeknek. Amikor határt szabott a (jám): tengernek, hogy a (majim): víz át ne léphesse partját, és (ʿáḇar): ki ne áradhasson. Amikor kimérte, és meghatározta a föld alapjait; amikor megrajzolta a föld szilárd részét]:*

*A Szent Szellem bizonyságtétele: És monda Isten: Gyűljenek egybe az ég alatt való vizek egy helyre, (és emelkedjék ki), hogy tessék meg (és láthatóvá váljék) a száraz. És úgy lőn. És nevezé Isten a szárazat földnek; az egybegyűlt vizeket pedig tengernek nevezé. És látá Isten, hogy jó (1 Móz. 1,9-10).

Ő az: „Aki kiterjesztette a földet a vizek fölé; mert örökkévaló az ő kegyelme (örökké tart szeretete)” (Zsolt. 136,6).

„Övé a tenger és ő alkotta is azt, és a szárazföldet is az ő kezei formálták” (Zsolt. 95,5).

Dávid megismétli: Az Úré [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévalóé] a föld s annak teljessége [és minden (məlô məlô' məló'): gazdagsága]; a föld kereksége s annak lakosai [a termékeny föld és a rajta lakók].  Mert ő alapította azt [(jásaḏ): vetette meg alapját] a tengereken, és a folyókon megerősítette [rögzítette]. (Zsolt. 24,1-2).

És Pál apostol bizonyságtétele: „Mert az Úré a föld és annak teljessége minden gazdagsága, és minden, ami azt betölti” (1 Kor. 10,26).

 Tieid az egek, a föld is a Tied: e világot minden benne valóval te fundáltad, Te hoztad létre a földkerekséget és azt, ami betölti” (Zsolt. 89,12).

És így folytatja megvallását Dávid: „Ő fundálta a földet az ő oszlopain, nem mozdul az meg soha örökké.(Másfordítás: Szilárd alapokra helyezte a földet, hogy soha meg ne inogjon). Vízáradattal, mint egy ruhával borítottad be azt, a hegyek felett is vizek állottak vala. Egy kiáltásodtól eloszlának, és mennydörgésednek szavától szétriadának. Hegyek emelkedének fel és völgyek szállának alá arra a helyre, amelyet fundáltál nékik. Határt vetettél, amelyet át nem hágnak, nem térnek vissza a földnek elborítására” (Zsolt. 104,5-7).

Jóbtól azt kérdezi az Úr: „És kicsoda zárta el ajtókkal a tengert, amikor előtűnt, és az anyaméhből kijött (amikor buzogva előtört a föld gyomrából); Mikor ruházatává a felhőt tevém, takarójául pedig a sűrű homályt? Mikor reávontam törvényemet, (határt szabtam neki) zárat és ajtókat raktam rá, és azt mondám: Eddig jöjj és ne tovább; ez itt ellene áll kevély habjaidnak (büszke hullámaidnak)!” (Jób. 38,8-11).

Ő, aki: „Határt szabott a vizeknek, ott, ahol a világosság találkozik a sötétséggel” (Jób. 26.10).

Összegyűjti, és [(kánas): felhalmozza] a tenger vizeit, mintegy tömlőbe, és [gáttal torlaszolta el]; tárházakba [az ö titkos helyeire] rakja [mederbe zárja] a hullámokat [(təhóm təhôm): a mélységek vizeit, az örvényeket, és az áradatot gát közé szorítja]” (Zsolt. 33,6-7).

Péld. 8,30 Mellette valék mint kézműves [mint kedvence, mint ('ámôn): építő mester], és gyönyörűsége valék mindennap, játszva ő előtte minden időben.[Más fordítás: ott voltam mellette, mindent elrendeztem, és gyönyörködtem nap-nap után, színe előtt játszadozva, és örvendezve mindenkor]*

*Az Úr Jézus alámerítkezik a Jordánban, és egyben kijelentést nyer, hogy ki az a bölcsesség, aki beszél:  „És ímé az égből szózat hallatszott, és egy égi hang ezt mondja vala: Ez amaz én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm, akiben kedvem telik, akiben én megengeszteltettem” (Mát. 3,17).

A még testben lévő Úr Jézus kereszthalála előtt így imádkozik, kijelentve az egyház kezdetét: „Én dicsőítettelek [(doxadzó): és felmagasztaltalak] téged [dicsőséget szereztem Neked] e földön: elvégeztem a munkát [(teleioó): teljesen], amelyet reám bíztál [amelyet nekem (didómi): adtál], hogy végezzem azt. És most te dicsőíts meg engem, Atyám, te magadnál [(szeautú para): temagadban] azzal a dicsőséggel, amellyel bírtam te nálad, és [tebenned] a világ létele előtt (Ján. 17,4-5).

Őróla tesz bizonyságot János apostol is: „Ő kezdetben az Istenben vala. A mindenség Őáltala lett, Őáltala teremtetett, rajta keresztül támadt, általa jött létre, és nála nélkül, Tőle különválasztva semmi sem lett, semmi sem teremtetett, ami létrejött, s egyetlen létező sem lett Őnélküle(Ján. 1,2-3).

És Ő előbb volt mindennél, és minden Őbenne áll fenn, és illeszkedik egybe. [Más fordítás: Ő mindenekelőtt való és a mindenség Őbenne áll fenn]” (Kol. 1,17).

Mert: „…Ő a teremtett világ eredete (Jel. 3,14).

És „…Isten dicsőségének a kisugárzása és lényének képmása…” (Zsid. 1,3).

„Övé egyedül a halhatatlanság, aki megközelíthetetlen világosságban lakik, akit az emberek közül senki sem látott, és nem is láthat: övé a tisztelet és az örökkévaló hatalom. Ámen” (1Tim. 6,16).

Pál apostol így dicsőíti Őt: „Az örökkévalóság királyának pedig, a halhatatlan, láthatatlan egy Istennek tisztelet és dicsőség örökkön-örökké. Ámen” (1Tim. 1,17)

És hogy ki Ő, arról saját maga tesz bizonyságot akkor, amikor János apostol elragadtatásban látja a feltámadott Urat: „Mikor pedig láttam őt, amikor megpillantottam, leesém az ő lábaihoz, vagyis a lába elé rogytam, mint egy holt. És reám veté az ő jobb kezét, és megérintett jobbjával, mondván nékem: Ne félj; én vagyok az Első és az Utolsó, És az Élő; pedig halott valék, és ímé mégis élek örökkön örökké.  Ámen…” (Jel. 1,17-18).

Őbenne teljesedett be ez a prófécia is: „Ímé az én szolgám, akit gyámolítok, akit támogatok, az én választottam, akit szívem kedvel, akiben gyönyörködöm, Szellememet adtam őbelé, törvényt beszél a népeknek” (Ésa. 42,1)

Mert Ő az: „Akin az Úrnak Szelleme megnyugszik: bölcsességnek és értelemnek Szelleme, tanácsnak és hatalomnak, és erőnek Szelleme, az Úr ismeretének és félelmének Szelleme, a szentség Szelleme” (Ésa. 11,2).

 És Őbenne létezik az Egyház, az eklézsia is öröktől fogva: „Azon a napon megtudjátok [(ginószkó): tudni fogjátok, mert fel fogjátok ismerni, és biztosak lesztek benne] majd ti, hogy én az én Atyámban vagyok, és ti énbennem, és én tibennetek” (Ján. 14,20).

Hogy mindnyájan egyek legyenek; amint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk: hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Én őbennük, és te énbennem: hogy tökéletesen eggyé legyenek, és hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted [(agapaó)] őket, amiként engem szerettél [(agapaó)]. És [(gnóridzó): kijelentettem], és megismertettem ő velük a te nevedet, és megismertetem [(gnóridzó): kijelentem]. Hogy az [(agapé): az Isten szerinti] szeretet legyen őbennük, amellyel engem szerettél [(agapaó): úgy, ahogy magadat teljesen átadtad, és teljesen összekötötted velem, és eggyé váltál velem], és én is őbennük legyek [és őbennük éljek] (Ján. 17,21.23.26).

Pál apostol arról tesz bizonyságot, hogy a teremtéskor már jelen volt, mint építőmester: „Az Istentől nekem adott kegyelem szerint, mint bölcs és gondos építőmester, alapot, fundamentumot vetettem, de más épít rá…” (1Kor. 3,10).

Jóbhoz is így szól az Úr, kijelentve, hogy a teremtéskor már létezett: „Melyik út visz oda, hol a világosság lakik, és a sötétségnek hol van a helye? Hogy visszavinnéd azt az ő határába, és hogy megismernéd lakása útjait. Tudod te ezt, hiszen már akkor megszülettél; napjaidnak száma igen nagy!” (Jób. 38,19-21)


A feltámadott dicsőség Urának kijelentése Önmagáról: „A Laodiceabeli gyülekezet angyalának is írd meg: Ezt mondja az Ámen, a hű és igaz bizonyság, a teremtett világ eredete (Jel. 3,14).

Péld. 8,31 Játszva [(śáḥaq): játszadozva, táncolva] az ő [egész] földének kerekségén, a [(téḇél): földkerekségen] és gyönyörűségemet lelve az emberek, az ('áḏám): emberi faj) fiaiban*

*És hogy kiben gyönyörködik Bölcsesség, arról Dávid tesz megvallást:  A szentekben, akik e földön vannak [akik e földön élnek] és a felségesekben, bennük a [dicsőségesekben] van minden gyönyörűségem [és örömöm]. (Más fordítás: A szentekhez, kik az ő földén vannak, irányozta csodálatosan minden hajlandóságomat)”(Zsolt. 16,3).

Mózes megvallása: „Bizony szereti ő a népeket! Mind kezednél vannak az ő szentjei, oda szegődnek, (és letelepednek) a te lábaidhoz, és (hallgatják és befogadják) a te beszédeidet” (5 Móz. 33,3)

És hogy kik a szentek, azt Pál apostolon keresztül jelenti ki Isten Igéje: „az Isten gyülekezetének, ...a Krisztus Jézusban megszentelteknek, azoknak, akiket ő elhívott és saját népévé tett;... mindazokkal együtt, akik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét, az ő Uruk és a mi Urunk nevét bárhol segítségül hívják... Mindeneknek,... Isten szerelmeseinek, hivatalos szenteknek... (1Kor. 1,2; Róm. 1,7).

Pál apostol vallást tesz arról, aki szereti az embert: „De mikor a mi megtartó [üdvözítő (szótér): megváltó, szabadító, megtartó, megmentő, segítő, gyámolító, gyógyító] Istenünknek jó volta [(khrésztotész): jósága, kedvessége] és az emberekhez való szeretete [(philanthrópia): emberszeretete] megjelent [(epiphainó): feltűnt, felragyogott]” (Tit. 3,4).

Péld. 8,32 És most fiaim, hallgassatok engemet [(šámaʿ): figyeljetek rám, és engedelmeskedjetek], és boldogok, [jól járnak] akik az én utamat megtartják, és [(šámar): megőrzik]*

*Mert: „Boldogok, akik megfogadják intelmeit, teljes szívvel keresik őt (az Urat), nem követtek el álnokságot, hanem az ő útjain jártak” (Zsolt. 119,2-3;

Dávid megvallása: „Boldogok, akiknek útjuk feddhetetlen, (tökéletes) akik az Úr törvényében járnak. Döntéseidtől nem tértem el, mert te tanítottál azokra. Mily édes az én ínyemnek a te beszéded; méznél édesebb az az én számnak! A te határozataid értelmessé tettek, ezért gyűlölök minden hamis ösvényt. Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága” (Zsolt. 119,102-105) .

Bizony: „Az Úr megfizetett nékem igazságom szerint, Kezeimnek tisztasága szerint fizetett meg nékem (jutalmazott engem). Mert (vigyáztam), és megőriztem az Úrnak útját, (és nem hagytam el hűtlenül az Istent), S gonoszul nem szakadtam el Istenemtől” (2 Sám. 22,21-22).

„megőriztem [(šámar): vigyáztam, és követtem] az Úrnak [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] útjait, és gonoszul [hitetlenül, hűtlenül] nem távoztam [nem szakadtam, nem fordultam, nem hagytam, és nem tértem] el az én Istenemtől [és istentelenül nem cselekedtem Istenem ellen]” (Zsolt. 18,22).

Mert: „Mind boldog az, aki féli (tiszteli) az Urat; aki az ő útjain jár! (Kezed munkája után élsz), Bizony, kezed munkáját eszed! Boldog vagy és jól van dolgod, (és jól megy sorod)” (Zsolt. 128,1-2).

És hogy kik az igazán boldogok, arról az Úr Jézus így beszél: „… [azok az igazán] boldogok, akik hallgatják [megértik, és felfogják] az Istennek beszédét [logoszát, Igéjét], és megtartják [és megőrzik] azt [és engedelmeskednek]” (Luk. 11,28).

„Mert az Istennek beszéde (Istennek (logosza): igéje) élő és ható (működő, tevékeny, hatékony; élő energia). És élesebb (metszőbb, áthatóbb, mélyrehatóbb) minden kétélű fegyvernél (és minden kétélű kardnál). És elhat a szívnek és a szellemnek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig (Más fordítás: és áthatol az elme és a szellem, az ízületek és a velők szétválásáig, felosztásáig, és megosztásáig), és megítéli (vagyis döntésre alkalmassá teszi) a gondolatokat és a szívnek (vagyis a szellemi élet központjának) indulatait (és szándékait, gondolatait, nézeteit, véleményét, és gondolkodását)” (Zsid. 4,12).

 Annakokáért most, [szerelmes] fiaim, hallgassatok engem, és figyelmezzetek az én számnak beszédeire” (Péld. 7,24).

Jakab apostol figyelmeztetése: „Az igének pedig megtartói (és cselekvői) legyetek és ne csak hallgatói, (és be ne csapjátok) megcsalván magatokat. Mert ha valaki (csak) hallgatója az igének és nem megtartója (és cselekvője), az ilyen hasonlatos ahhoz az emberhez, aki tükörben nézi az ő természet szerinti ábrázatát: Mert megnézte (ugyan) magát és elment, és azonnal elfelejtette, milyen volt. De aki belenéz a szabadság tökéletes törvényébe és megmarad amellett, az nem feledékeny hallgató, sőt cselekedet követője lévén, az boldog lesz az ő cselekedetében (Más fordítás: De aki a szabadság tökéletes törvényébe tekint bele, és megmarad mellette, úgyhogy nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója: azt boldoggá teszi cselekedete)” (Jak. 1,22-25).

Ugyanis Isten igéje szül újjá: „…nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által”  (1Pt. 1,23).

Megtisztít: „Ti már tiszták vagytok ama beszéd [(logosz): az ige] által, amelyet szóltam néktek” (Ján. 15,3).

Kéréseink teljesítése is általa van: „Ha énbennem maradtok, és az én beszédeim [(rémáim): kijelentéseim] bennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és meglesz az néktek” (Ján. 15,7).

A gonosz elleni harcban támadó fegyver: „… fölvegyétek  a Szellem [harci] kardját [ragadjátok meg a hatalom támadó fegyverét], amely az Isten beszéde [Isten kijelentése]” (Eféz. 6,17).

Péld. 8,33 Hallgassátok a tudományt, és legyetek bölcsek, és magatokat el ne vonjátok [és ne hanyagoljátok el azt; és el ne vessétek azt magatoktól]! »Héber szerint: (šámaʿ): figyeljetek, és engedelmeskedjetek a (músár): tanításnak, útmutatásnak, amely (ḥáḵam): bölccsé tesz, bölcsességre tanít. (páraʿ): Ne hagyatok fel vele, ne vonjátok el magatokat tőle«

Péld. 8,34 Boldog ember, aki hallgat engem, [(šámaʿ): figyel rám, és engedelmeskedik] az én ajtóm előtt virrasztván minden nap. [(deleṯ šáqaḏ): Aki napról napra éberen őrködik ajtómnál] az én ajtóim félfáit őrizvén*

*Dávid megvallása: Mert jobb egy nap a te tornácaidban, hogysem ezer másutt; inkább akarnék az én Istenem házának küszöbén ülni, hogysem lakni a gonosznak sátorában. Mert nap és pajzs az Úr Isten; kegyelmet és dicsőséget ad az Úr, nem vonja meg a jót (a javait) azoktól, akik ártatlanul (feddhetetlenül) élnek. Seregeknek Ura! Boldog ember az, aki benned bízik!” (Zsolt. 84,11-13).

Péld. 8,35 Mert aki megnyer [(mácá'): megtalál] engem, nyert életet [(mácá' ḥaj): az életet találja meg], és szerzett az Úrtól jóakaratot és (púq): kegyelmet]*

*És így folytatódik a kijelentés: Boldog ember [és a gondoktól, és bajoktól mentes az élete annak], aki [megtalálta] és megnyerte a bölcsességet, Napoknak hosszúsága [hosszú (földi) élet] van jobbjában [és áldás, siker], baljában [gazdagság, vagyon; bőség] és tisztesség [dicsőség tisztesség, méltóság, megbecsülés, dicséret]. (Más fordítás: Az Ő szájából származik a megigazulás törvénye, beszédét könyörület, irgalom, és szánalom kíséri). Az ő útjai gyönyörűséges [barátságos, kellemes, hasznos, kiváló, és előnyös] utak, és minden ösvényei: békesség [vagyis az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás]. Életnek fája ez azoknak, akik megragadják [utána nyúlnak; magukhoz kapcsolják], és akik megtartják [és akik belekapaszkodnak, rátámaszkodnak] boldogok (Péld. 3,16-18).

Bölcsesség kijelentése önmagáról: Hát: „Hallgasd, fiam, (fogadd el) és vedd be az én beszédimet; így sokasulnak meg néked a te életednek esztendei” (Péld. 4,10).

Pál apostolon keresztül pedig kijelenti a Szent Szellem hogy ki Isten bölcsessége, és ki az, aki a kijelentést teszi: „...Krisztus Jézus... lett bölcsességül nékünk Istentől...”(1 Kor. 1,30).

És a testé lett Bölcsesség így szól: Bizony, bizony mondom néktek: Aki énbennem hisz, örök élete, egy más minőségű, természetfeletti élete van annak” (Ján. 6,40.47).

János apostolon keresztül megerősíti a kijelentést a Szent Szellem: „Akié a Fiú, azé az élet: akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban” (1 Ján. 5,12).

Bemutatja az Ige, hogy hogyan valósult meg az Ő ígérete Ábrahám életében:  „És ...meghala Ábrahám, jó vénségben, öregen és betelve az élettel, és takaríttaték az ő népéhez.” (1 Móz. 25,8)

És Salamon életében: „... megadom néked, a gazdagságot és dicsőséget: úgy hogy a királyok között nem lesz hozzád hasonló senki minden te idődben. És ha az én újaimon jársz, megőrizvén az én végzéseimet és parancsolataimat, amiképpen járt a te atyád, Dávid: meghosszabbítom életed idejét.” (1 Kir. 3,13-14).

Ezért jó: „Ha figyelmeztetvén [vagyis figyelmesen hallgatsz, és megszívleled, és hozzá igazodva engedelmeskedsz] a bölcsességnek [megnyitva, és odafordítva] a te füleidet, hajtod a te elmédet [és szívedet, vagyis szellemi életednek irányítóját a bölcsesség megismerésére adod, szívből törekedve] az értelemre [s kitárva szívedet az okosságnak]. Igen, nos, ha a bölcsességért kiáltasz [sőt könyörögsz, és hívod], és az értelemért [és a megértésért, és a helyes értelmezésért] a te szódat felemeled [és bölcsesség megnyerése után sóvárog a hangod, mert hiányát érzed, és kívánod, vágysz rá, ezért keresed, és kutatod]. Hogy megszabadítson [megóvjon; megmentsen] téged a gonosznak útjától [a rossz, és helytelen életmódtól, vagy vallási szokástól, vagy istentiszteleti módtól] és a gonoszságszóló férfiútól [és azoktól a veszélyes, rosszindulatú, rossz szándékúnak számító, káros, ártalmas emberektől, akik hamisságot; gonoszságot; álnokságot; fonákságot szólnak, akik közül egy sem hívő, és nem őszinte, nem szavahihető, és nem becsületes]. Akik elhagyják [otthagyják, nem törődnek vele, és elhanyagolják] az igazságnak útját [az egyenes, igaz ösvényt, a keskeny utat], hogy járjanak [a maguk útján, és olyan életmódot folytatnak, amely pusztulásba visz]. A sötétségnek útjain [járnak tudatlanságból, a vallási és erkölcsi sötétség útján, amit a bűn, a hitetlenség, és istentelenség, vagyis az Isten nélküli élet okoz]” (Péld. 2,2-3.12).


Péld. 8,36 De aki vétkezik ellenem, [(ḥṭ'): aki nem talál meg] erőszakot cselekszik az ő lelkén [(ḥámas): követ el saját magán, magának árt]; minden, valaki engem gyűlöl, és (śáné'): elvet], szereti, és [('áhéḇ 'áhaḇ máveṯ): kívánja a pusztulást] a halált!